2017 AUKCIÓ
autistic art Az autizmus és a művészet Igen, első olvasatra talán még furcsának tűnhet e kapcsolat... Aztán valójában elfogadjuk, mert ma már olyan sok meglepő dologról hallottunk, így miért is ne hinnénk el, hogy az autizmus és a művészet között igenis van összefonódás. Jelen katalógus pedig meg is győz minket arról, a szokatlan egyáltalán nem jelent lehetetlent. Tételsorunk, az elmúlt 10 év emlékeit felidézve, az autista rajzok mellett kortárs ékszertervezők és designerek alkotásaiból, s az Autistic Art design márka egyedi, a jubileum alkalmára készült termékeiből állt össze, melyet 21 kortárs műtárgy koronáz meg. Pontosan 10 éve annak, hogy az Autistic Art Alapítvány megfogalmazta misszióját, 10 magyarországi lakóotthon támogatását azon autizmussal élő fiatalok és felnőttek számára fenntartva, akik önálló életvitelre nem képesek. E konkrét feladaton túl kitűzött cél, hogy az autizmussal élők életkörülménye és elfogadottsága javuljon. És igen, e törekvésben a művészet óriási segítséget nyújt. Támogatóinknak köszönhetően 2010 óta fenntartható kortárs képzőművészeti szemléletű, fejlesztő programunk, melyben 6 autista lakóotthon 60 lakója vesz részt rendszeresen. A foglalkozásokon született grafikákra épül Auistic Art design márkánk, melyet barátaink, partnereink szeretnek, elismernek és megvásárolnak, így téve lehetővé, hogy egyéb segítségnyújtáson túl több, mint 150 000 000 forinttal járulhassunk hozzá a biztonságot nyújtó lakóotthonok működéséhez. Így válik egy álom valósággá! Látható és érezhető egy állapot, és nem egy betegség, az autizmus hangsúlyos jelenléte. Ezt a különleges izgalmat, őszinteséget, színes, gazdag, belső világot szeretnénk mind több emberrel megosztani, és egyre hangsúlyosabb szerephez juttatni. Életünk egyik legizgalmasabb kihívása. Autistic Art Alapítvány
Támogatott lakóotthonok Angyalliget Alapítvány Autista Sérültekért Zalában Alapítvány Élet-Esély Autistákat Segítő Egyesület Esőemberekért Egyesület Esőemberke Alapítvány a Vas Megyei Autistákért Híd a Jövőbe Értelmi Sérülteket Segítő Alapítvány Miskolci Autista Alapítvány Mit Tehetnék Érted? Autista Otthon Alapítvány Szimbiózis Alapítvány Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület
Varga Máté Bolyki és Bolyki Egri Bikavér Superior 2012 Challenge International du Vin 2015 Bordeaux Ezüst érem kézzel festett üveg Tételszám: 01 Kikiáltási ár: 14.000 Ft Érték: 20.000 Ft
Bihari László Konda Brigi tálak (2db) 18 cm (átmérő) korongozott, kavicsolt kerámia Tételszám: 02 Kikiáltási ár: 28.000 Ft Érték: 40.000 Ft
Bihari László Jermakov Katalin Fülbevaló 50 10 mm ezüst, ébenfa ékeléssel összeillesztve Tételszám: 03 Kikiáltási ár: 37.000 Ft Érték: 52.000 Ft
Zoltán Gábor 2016 50 70 cm tus, papír Tételszám: 04 Kikiáltási ár: 70.000 Ft
Nemes Márton (cím nélkül) 2014 70 50 cm olaj, papír Tételszám: 05 Kikiáltási ár: 120.000 Ft Becsérték: 170.000 220.000 Ft
Lakatos Renáta 2013 35 50 cm olajpasztell, papír Tételszám: 06 Kikiáltási ár: 60.000 Ft
Bihari László Kontor Enikő Kínáló reggeliző szett vázával (2 db szögletes tányér, 2 db kerek tálka, 2 db hosszúkás tálka, 1 db váza) 2 19 19 cm, 2 15 cm (átm.), 2 7 22 cm, 19x8 cm (magasság / átm.) samottos masszából korongozott és lapokból épített tárgyak, fatüzelésű és elektromos kemencében Tételszám: 07 Kikiáltási ár: 56.000 Ft Érték: 80.000 Ft
Szíj Kamilla (cím nélkül) 2013 70 70 cm ceruza, papír Tételszám: 08 Kikiáltási ár: 350.000 Ft Becsérték: 450.000 550.000 Ft
Autistic Art Celebration díszzsebkendő hernyóselyem 30 30 cm textiltervező művész: Révész Eszter Tételszám: 09 Kikiáltási ár: 10.500 Ft Érték: 15.000 Ft
Lakatos Renáta Juhos Janka JUJJ Jewellery Color Project karkötő 70 50 45 mm alpakka, tölgyfa (furnérozás, élhajlítás) Tételszám: 10 Kikiáltási ár: 42.000 Ft Érték: 60.000 Ft
Bihari László 2016 50 35 cm színes ceruza, papír Tételszám: 11 Kikiáltási ár: 60.000 Ft
Réti Kristóf Huber Kinga VITORLÁS nyakék 45 35 15 mm (medál); 680 mm (lánc) ezüst, lapis lazuli, ónix, pigment Tételszám: 12 Kikiáltási ár: 49.000 Ft Érték: 70.000 Ft
Bihari László Position Collective Kerámia padlóváza 28 48 cm mázas kerámia, kézzel festett, tradícionális módon készült kerámiatárgy Tételszám: 13 Kikiáltási ár: 67.000 Ft Érték: 96.000 Ft
Varga Máté Jermakov Katalin Nyakék 65 20 mm ezüst, ébenfa, akryl ékeléssel összeillesztve Tételszám: 14 Kikiáltási ár: 110.000 Ft Érték: 157.000 Ft
Bullás József 110712 2011 70 80 cm olaj, vászon Tételszám: 15 Kikiáltási ár: 280.000 Ft Becsérték: 400.000-600.000 Ft
Vera Molnar Lignes des Verticales I/I. 1987 42 30 cm szitanyomat, papír Tételszám: 16 Kikiáltási ár: 350.000 Ft Becsérték: 450.000-550.000 Ft
Lakatos Renáta Autistic Art Flow blúz hernyóselyem Tételszám: 17 Kikiáltási ár: 28.000 Ft Érték: 40.000 Ft
Réti Kristóf 2015 35 25 cm olajpasztell, papír Tételszám: 18 Kikiáltási ár: 60.000 Ft
Bihari László Jermakov Katalin Gyűrű 40 40 20 mm ezüst, ébenfa, akryl ékeléssel összeillesztve Tételszám: 19 Kikiáltási ár: 64.000 Ft Érték: 91.000 Ft
Stadtmüller Tamás Gera Noémi Szalagtányér fülbevaló 20 50 20 mm ezüst, szaténszalag, vegyes technika Tételszám: 20 Kikiáltási ár: 84.000 Ft Érték: 120.000 Ft
Tranker Kata Markov tulajdonság 2016 70 100 cm ceruza, fotó, fa, plexi, papír Tételszám: 21 Kikiáltási ár: 280.000 Ft Becsérték: 400.000-550.000 Ft
Varga Máté Ádám Krisztián MY DIAMONDS kitűző 15 60 80 mm rozsdamentes acél, fotókémiai maratás és mikro lézerhegesztés Tételszám: 22 Kikiáltási ár: 105.000 Ft Érték: 150.000 Ft
Zana Kristóf Hannabi Women from earth fotel 50 55 60 cm (szélesség/mélység/magasság) printelés szublimálással Tételszám: 23 Kikiáltási ár: 140.000 Ft Érték: 200.000 Ft
Bak Imre Kör-kereszt ed.1/1. 1980 50 50 cm szitanyomat, papír Tételszám: 24 Kikiáltási ár: 400.000 Ft Becsérték: 600.000 900.000 Ft
Varga Máté Bolyki Meta Téma 2013 Grand Superior III. Szüret Challenge International du Vin 2015 Bordeaux Arany érem kézzel festett üveg Tételszám: 25 Kikiáltási ár: 17.500 Ft Érték: 25.000 Ft
Lakatos Renáta Juhos Janka JUJJ Jewellery Color Project fülbevaló 45 60 10 mm alpakka, tölgyfa, ezüst (furnérozás, élhajlítás) Tételszám: 26 Kikiáltási ár: 35.000 Ft Érték: 50.000 Ft
Lakatos Renáta 2012 50 70 cm olajpasztell, papír Tételszám: 27 Kikiáltási ár: 70.000 Ft
Farkas Ádám Égi Marcell THX! nyakék 600 40 10 mm üveg gyöngysor, magnézium Tételszám: 28 Kikiáltási ár: 70.000 Ft Érték: 100.000 Ft
Kalocsai Nóra 2014 35x25 cm filc, papír Tételszám: 29 Kikiáltási ár: 60.000 Ft
Bihari László Abaffy Klára Fehérarany függő 10 10 mm (medál); 450 mm (lánc) 14 k arany, hímzett műgyanta Tételszám: 30 Kikiáltási ár: 119.000 Ft Érték: 170.000 Ft
Ladik Katalin (fotó: Varga-Somogyi Tibor) Pseudosculptura II. ed.2/10 + 2 AP 1982/2016 30 30 cm, zselatinos ezüst Tételszám: 31 Kikiáltási ár: 400.000 Ft Becsérték: 500.000-800.000 Ft
Várnai Gyula Érzékeny terület 2010 59 93 cm lentikuláris print Tételszám: 32 Kikiáltási ár: 750.000 Ft Becsérték: 1.200.000 1.600.000 Ft
Varga Máté Autistic Art Harmony sál díszzsebkendő csomag hernyóselyem 140 60 cm 30 30 cm textiltervező művész: Révész Eszter Tételszám: 33 Kikiáltási ár: 38.500 Ft Érték: 55.000 Ft
Kiss Péter Gaál Gyöngyvér Fülbevaló 60 mm (hossz) 14 k arany, korall, türkiz Tételszám: 34 Kikiáltási ár: 53.000 Ft Érték: 76.000 Ft
Kiss Péter 2016 25 36 cm színes ceruza, papír Tételszám: 35 Kikiáltási ár: 60.000 Ft
Röntgen felvétel a gyűrűről 43x67 mm Lőrincz Réka Gyűrű 19 mm (átmérő); 15 15 mm (kő) 925 sterling ezüst, 999 ezüst, 3 db fehér zafír Tételszám: 36 Kikiáltási ár: 119.000 Ft Érték: 170.000 Ft
Ficzek Ferenc Cím nélkül (Figuravetítés hajtogatott felületre), 1977 körül 29,6 20,9 cm zselatinos ezüst, dokubrom Tételszám: 37 Kikiáltási ár: 300.000 Ft Becsérték: 450.000 550.000 Ft
Káldi Katalin Dobások/Whirlings 2009 80 120 cm olaj, vászon Tételszám: 38 Kikiáltási ár: 400.000 Ft Becsérték: 650.000 800.000 Ft
Müskinn Clutch, ~25 17 cm (szélesség/magasság) Külső anyag: növényi cserzésű bőr; Bélés: egyedi mintával nyomott pamutvászon; Zsebek: belső kis zseb: Kiegészítők: lézervágott, rozsdamentes acél kellékek; Tételszám: 39 Kikiáltási ár: 25.000 Ft Érték: 36.000 Ft
Nádler István Spirál 2010 80 60 cm akril, tempera, vászon Tételszám: 40 Kikiáltási ár: 700.000 Ft Becsérték: 1.000.000 1.400.000 Ft
Autistic Art Celebration sál hernyóselyem 140 60 cm textiltervező művész: Révész Eszter Tételszám: 41 Kikiáltási ár: 28.000 Ft Érték: 40.000 Ft
Bihari László Abaffy Klára Ezüst függő 45 15 5 mm (medál); 440 mm (lánc) ezüst, hímzett műgyanta Tételszám: 42 Kikiáltási ár: 53.000 Ft Érték: 76.000 Ft
Stadtmüller Tamás 2016 51 72 cm színes ceruza, papír Tételszám: 43 Kikiáltási ár: 70.000 Ft
Lakatos Renáta Juhos Janka JUJJ Jewellery Color Project nyaklánc 50 90 mm (függelék); 600 mm (lánc) alpakka, tölgyfa, ezüst szerelék, acél kígyólánc Tételszám: 44 Kikiáltási ár: 56.000 Ft Érték: 80.000 Ft
Réti Kristóf 2015 35 25 cm olajpasztell, papír Tételszám: 45 Kikiáltási ár: 60.000 Ft
Réti Kristóf Huber Kinga VITORLÁSOK nyakék 3 40 30 15 mm (medál); 720 mm (lánc) ezüst, hematit, pigment Tételszám: 46 Kikiáltási ár: 119.000 Ft Érték: 170.000 Ft
Tarr Hajnalka (cím nélkül) 2017 71 55 2,5 cm ceruza, papír, rétegelt lemez Tételszám: 47 Kikiáltási ár: 350.000 Ft Becsérték: 500.000 700.000 Ft
Maurer Dóra Összegyűrt tárgyat széthajtani / To Untie a Crushed Object 1971 50 70 cm, síkmarás, tépés, gyűrés, préselés, papír Tételszám: 48 Kikiáltási ár: 750.000 Ft Becsérték: 1.200.000 1.500.000 Ft
Pados Zulejka Marosi László Beton nyakék 66 60 9 mm (medál); 500 mm (lánc) színezett beton, patinázott sárgaréz, rozsdamentes acélsodrony Tételszám: 49 Kikiáltási ár: 49.000 Ft Érték: 70.000 Ft
Pados Zulejka 2012 20 30 cm olajpasztell, papír Tételszám: 50 Kikiáltási ár: 60.000 Ft
51
Müskinn Nandi Hátizsák 30 60 12 cm Vászon; Bélés: egyedi mintával nyomott pamutvászon; Zsebek: külső cipzáros zseb, két külső kis zseb, belső kis zseb; Kiegészítők: rozsdamentes acél Tételszám: 52 Kikiáltási ár: 45.000 Ft Érték: 64.000 Ft
Roskó Gábor Pattern 9.11. 2016 35 40 cm olaj, farost Tételszám: 53 Kikiáltási ár: 280.000 Ft Becsérték: 400.000 600.000 Ft
Keserű Ilona Lebegő (S) ed. 27/30 1980 59,3 84 cm szitanyomat, papír Tételszám: 54 Kikiáltási ár: 300.000 Ft Becsérték: 400.000-600.000 Ft
Kalocsai Nóra Stomfai Krisztina Menza bross 60 40 10 mm ezüst, egzotikus keményfa Tételszám: 55 Kikiáltási ár: 119.000 Ft Érték: 170.000 Ft
Varga Máté Gáspár György Fission / fali objekt 2016 66 17 8 cm (tömege: 26 kg) vágott, kézzel csiszolt, ragasztott üveg, akril Tételszám: 56 Kikiáltási ár: 1.540.000 Ft Becsérték: 2.000.000 2.400.000 Ft
Bihari László Konda Brigi Tálak (2 db) 33 cm (átmérő) korongozott, kavicsolt kerámia Tételszám: 57 Kikiáltási ár: 56.000 Ft Érték: 80.000 Ft
Bihari László 2016 50 35 cm színes ceruza, papír Tételszám: 58 Kikiáltási ár: 60.000 Ft
59
Pados Zulejka Gera Noémi Keretes nyakék 50 200 30 mm ezüst, sodronydrót, fémszálas fonal, gyöngy Tételszám: 60 Kikiáltási ár: 119.000 Ft Érték: 170.000 Ft
Lakatos Renáta Kontor Enikő Csészék (6 db) 7-8 cm (átmérő) /db korongozott samottos agyag, fatüzelésű kemencében Tételszám: 61 Kikiáltási ár: 42.000 Ft Érték: 60.000 Ft
Kismányoky Károly Más szemmel A-B 1973 17,9 23,9 cm (egyenként) zselatinos ezüst, dokubrom Tételszám: 62 Kikiáltási ár: 400.000 Ft Becsérték: 500.000-700.000 Ft
Zoltán Gábor Vági Flóra Grand cabriole nyakék 60 40 20 mm (medál) cédrus fa, akril festék, pigment, textil / kézi faragás, festés Tételszám: 63 Kikiáltási ár: 98.000 Ft Érték: 140.000 Ft
Szűcs Attila Praying hands of Gábor Bródy 2016 30 40 cm olaj, vászon Tételszám: 64 Kikiáltási ár: 600.000 Ft Becsérték: 900.000 1.300.000 Ft
65
Zoltán Gábor 2016 42 60 cm tus, akvarell, papír Tételszám: 66 Kikiáltási ár: 60.000 Ft
Pados Zulejka Vági Flóra Colour Clouds fülbevaló 15 20 0,5 mm ezüst, akril festék, pigment Tételszám: 67 Kikiáltási ár: 84.000 Ft Érték: 120.000 Ft
Bihari László Kontor Enikő Vázák (3db) 12 cm, 8 cm, 7 cm samottos kőcserép és öntött porcelán, fatüzelésű kemencében Tételszám: 68 Kikiáltási ár: 35.000 Ft Érték: 50.000 Ft
Zoltán Gábor Ahn Tuan MARINA shoulder bag 35 35 13 cm bőr, digitálisan nyomott textil belsőrész Tételszám: 69 Kikiáltási ár: 133.000 Ft Érték: 190.500 Ft
Stadtmüller Tamás Gera Noémi Szalagtányér medál 50 50 20 mm (medál); 420 mm (lánc) ezüst szaténszalag, vegyes technika Tételszám: 70 Kikiáltási ár: 112.000 Ft Érték: 160.000 Ft
Halász Károly Cím nélkül (fekete sugaras vázlat) 1968-69 30,5 21,5 cm ceruza, filctoll, papír Tételszám: 71 Kikiáltási ár: 300.000 Ft Becsérték: 500.000 600.000 Ft
Uglár Csaba (cím nélkül) 2012 26 35 cm akril, papír Tételszám: 72 Kikiáltási ár: 160.000 Ft Becsérték: 200.000 300.000 Ft
Lakatos Renáta Autistic Art Aqua blúz hernyóselyem Tételszám: 73 Kikiáltási ár: 35.000 Ft Érték: 50.000 Ft
Stadtmüller Tamás 2016 42 60 cm színes ceruza, papír Tételszám: 74 Kikiáltási ár: 60.000 Ft
Kiss Péter Gaál Gyöngyvér Nyakék 700 mm (lánc) 14 k arany, korall, türkiz Tételszám: 75 Kikiáltási ár: 110.000 Ft Érték: 156.000 Ft
Pados Zulejka Konda Brigi Reggeliző készlet (1 db tál, 4 db csésze) 8 cm (magasság); 10 cm (átmérő) korongozott, kavicsolt kerámia Tételszám: 76 Kikiáltási ár: 82.000 Ft Érték: 120.000 Ft
Varga Máté 2016 42 60 cm vegyes technika, papír Tételszám: 77 Kikiáltási ár: 60.000 Ft
Bihari László Kondor Edit váza 45 15 cm (magasság/átmérő) festett porcelán Tételszám: 78 Kikiáltási ár: 166.000 Ft Érték: 238.000 Ft
Szalay Péter Generációs üledék 03 2016 22 12 10 cm porcelán, magnézium szulfát, grafit Tételszám: 79 Kikiáltási ár: 280.000 Ft Becsérték: 400.000 550.000 Ft
Bihari László Marosi László Ezüst nyakék 43 63 5 mm (medál); 500 mm (lánc) ezüst, füstlemezzel bevont sárgaréz, movingue fa, acélsodrony, achát Tételszám: 80 Kikiáltási ár: 96.000 Ft Érték: 138.000 Ft
ÉKSZERTERVEZŐ MŰVÉSZEK Abaffy Klára 2000-ben diplomáztam a Magyar Iparművészeti Egyetemen (mai nevén MOME), azóta foglalkozom ékszertervezéssel. A finom vonalvezetésű sematizált növényi motívumok,a meghatározó színvilág, és a különböző anyagok összefonódása együttesen teszi sajátossá az ékszereimet. Egy ékszer megszületésének a tervezés mellett szerves része a megvalósítás is. Szeretem megélni, amint a papírra skiccelt vonalak a kezem által kelnek életre, és végül egy kézbevehető, viselhető tárgy születik belőlük. Fontos számomra az elegancia és a hordhatóság is, hogy tárgyaim ezek együttes erejével keljenek életre, és szólítsák, valamint találják meg viselőjüket. Ádám Krisztián Ádám Krisztián ékszertervező, designer 2003-tól a MOME művésztanára. Oktatói munkája mellett önálló művészeti tevékenységet folytat. 2007, 2008 és 2009-ben elnyeri a Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjat. 2011-ben megkapja a Ferenczy Noémi-díjat. Munkái megtalálhatóak az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében, valamint Spengler Katalin magángyűjteményében is. 2016-ban studio AADAAM néven saját műtermet hoz létre Budapesten. Elsősorban limitált példányszámú ékszerek, kísérleti és egyedi ékszerek tervezője és készítője.
Égi Marcell Szívesen gondolkodom rendszerben, kollekciókban. Ezek alapja általában egy-egy vezérmotívum, mely köré fűződnek fel a kész tárgyak rugalmas rendszerben. Gyakran fedezhető fel munkáimban a modularitás. A tárgyakat egyszerre jellemzi szigorúság és játékosság. Geometrikus formákban, jel- és képletszerű tagoltság jelenik meg. Absztrakt minták artikulálódnak térben. Gaál Gyöngyvér Több mint 20 éve tervezek, készítek ékszereket. Fő alapanyagom ékszereim készítésénél az ezüst, de alkalmanként kombinálom textillel, fával, akár műanyaggal is. Gyakran használok drágaköveket, melyeket az ékszerhez csiszoltatok. Lenyűgöz a természetben előforduló ásványok, drágakövek gazdag színvilága. Leginkább brossokat szeretek készíteni, mert méretük lehetővé teszi, hogy történeteket meséljek el velük. Szeretem, ha egy ékszer megmosolyogtat, ezért a saját tervezésű ékszereim közül a vidám darabok a kedvenceim.
Gera Noémi Szeretem a nőies és egyéniséggé növő tárgyakat. Nem a hétköznapi ékszer érdekel, hanem az, ami látható, emlékezetes és különleges. Ugyanakkor fontos hatással van rám a ma világa, az örökké változtatás kényszere, a mindig újat akarás. Kíváncsi vagyok az anyagokra, hogy mire képesek, és hogy hogyan illenek az én gondolataimhoz. Koncepciókban gondolkodom, ami egyben reflektálás környezetemre, életemre, érzéseimre. Huber Kinga Nem kell felnőnöm. Egész életemben játszhatok. Ezt választottam, ezt szeretem, ez a munkám. Mindig játszom a gondolattal, a lehetőséggel, egy új technikával, egy másik anyaggal, a lehetetlennel, a humorral, a határok tágításával, a szokatlanok társításával, mindennel, ami körülvesz.
Jermakov Katalin Munkáimra erős gondolati tartalom jellemző. Ékszereim alapvető ismertetőjele a határozott kontrasztok alkalmazása, homorú és domború felületek, négyzet és kör, lágy és kemény anyagok együttes használata, amelyben minden elem egyenrangú szerepet kap, harmonikus egységet képez. Juhos Janka Ékszereimben évről évre keresem azokat a megoldásokat, amik egy kollekción belül adnak választ a tömegtermék és a prémium tárgy kérdésére a designékszerek világában. Olyan sokszorosítási eljárásokat érintenek a formák kialakítása, ami manufakturális környezetben feszegetik az ékszerek előállításának mikéntjét, azzal a kifinomult arányokkal és tiszta vonalvezetéssel, amit a JUJJ ékszerek 2010 óta képviselnek.
Lőrincz Réka Számomra az ékszerkészítés a mai világ értelmezéséről szól. Egyfajta kommunikáció a környező világ és a saját belső világom között. A láthatatlan láthatóvá tétele. Ékszereimen keresztül a világ tartalmas kuszaságán merengek. Rengeteg érzelem és gondolat jár át a külvilág adta ingerek nyomán, melyeket megvizsgálok és tárggyá gyúrok. Marosi László Alkotói szemléletemet leginkább a kortárs építészetben jelenlévő hűvös, letisztult irányzat puritánsága határozza meg. Ezüst nyakékeim központi elemét mérsékelt plaszticitás és selyemfényű felület jellemzi. Előszeretettel használok a hagyományos ékszerkészítésben ismeretlen anyagokat: egzótafát, bőrt, különböző műanyagokat és legújabban betont. Ékszereim jellemző ismertetőjegyei a légiesség, tiszta vonalvezetés és finom feszültség.
Stomfai Krisztina Viselhető formákat teremteni, addig nem létező lényeket kitalálni, két apró fémdarabot úgy összekötni mintha mindig is egymáséi lettek volna nagyon jó dolog. Egy több ezer éves szakma folytatójának lenni megtiszteltetés és egyben felelősség is. Alázatra int a mesterséggel és az ékszerek viselőivel szemben egyaránt. Vági Flóra Munkám elsősorban a különböző alapanyagokkal (pl. fa, papír, fém) való kísérletezésre, azok fizikai határainak feszegetésére és belső energiáik szobrászi megformálására fókuszál. Egy intutitív alkotási folyamat során olyan ékszereket és tárgyakat hozok létre, amelyek elgondolkodtatják az embert és a tudatalatti érzékekre hatnak. Mindemellett a tárgyak megalkotása közben nagy gondot fordítok a tudatos véletlenek előidézésére. Azon a határmezsgyén mozognak, ahol kérdésessé válhat a szemlélő számára, vajon a jelen lévő tárgy teljes mértékben emberi kéz nyoma, vagy részben természeti jelenség eredménye.
DESIGNEREK Konda Brigi Nagyon örültem ennek a felkérésnek. akkor jött, mikor magam is azzal kezdtem kísérletezni, hogy rajzolok, festek, írok a tárgyaimra. Lenyűgöznek ezeknek az autista fiataloknak a munkái, mert tű pontosan a lényegről beszélnek, és semmi másról. szeretnék ilyen művész lenni. Kondor Edit 1994 1995: budapesti BMK Szakiskola, 1996 2001: Magyar Iparművészeti Egyetem, kerámia szak. 2002-től: Magyar Iparművészeti Egyetem, DLA-képzés. Keramikusi munkásságával párhuzamosan a meleg üveg megmunkálásával, fúvással, öntéssel és rogyasztással díszüvegeket és üvegplasztikákat készít. 2001-től: a MAOE, a FISE és a Fiatal Üvegművészek Egyesülete tagja. Formatervezési pályázatokon sikeresen szerepel, a porcelánban rejlő lehetőségeket kutatja és az új technológiai-technikai formai megoldásokat keresi. Edénycsaládokat, porcelántárgy együtteseket tervez.
Kontor Enikő Sok mindent szeretek. Szeretem például a levendula és a rózsa illatát beszippantani, és szeretem velük különlegessé tenni a lekvárjaim ízét. Szeretem a színes térdzoknikat és a mintás kendőket. Szeretem az embereket megismerni és megérteni, hogy aztán megszerethessem őket. Szeretem túlélni a nyári forróságot, és a telet ablakból figyelni. Szeretem magam beleélni egy hóember vagy akár egy százlábú helyzetébe. Szeretem a teátrális dolgokat, a nagyvonalúságot és a monumentalitást akár 10 centiméteren belül is. Kicsit szeretek mindenbe belehalni, hogy aztán feltámadhassak. De a legjobban talán azt szeretem, hogy az agyag néma, és mégis képes elmesélni mindezt Müskinn A müskinn dizájnstúdióban főleg táskákat és más kiegészítőket tervezünk és gyártunk. Párhuzamosan két kollekciónk fut: egy mindennapi és egy konceptuális, amit együttműködésekre építünk. Konceptuális kollekcióink alkalmával különböző területekkel szövetkezünk, folyamatosan tágítva ezzel perspektívánkat. Művészeti, tudományos és társadalmi együttműködéseket alakítunk ki, felkarolva ezzel egy-egy, általunk érdekesnek vagy fontosnak vélt ügyet. Mindennapi modelljeinket a környezettudatosság, a sokféleség és az önelfogadás jegyében tervezzük, nagy gondot fordítva az anyaghasználatra, a kényelemre és a letisztult, kifinomult formákra. Kollekcióinknak bemutatókat szervezünk, így nem csak saját, de az együttműködő felünk munkáját is megismertetjük közönségünkkel. Olyan alkalmakat rendezünk, ahol távoli területek képviselői találkozhatnak, így építhetünk apró hidakat társadalmunkban.
Position Collective (Kertész Attila és Simonfalvi Bence) A cégünk 2010-ben alakult, azóta több nemzetközi visszhangú bútorkollekció és számos sikeres belsőépítészeti projekt fűződik a nevünkhöz, melyeket olyan elismert sajtóorgánumok publikáltak, mint az Architectural Digest, az Elle Decoration, a FRAME, a Yatzer vagy a Wallpaper magazin. A POSITON Collective márka hitvallása, hogy a század közepi, kelet-európai formaalkotás és funkcionalizmus örökségét felélesztve hozzon létre bútorokat és lakáskiegészítőket. Célunk, hogy a sajátos forma- és anyaghasználatunkkal megtervezett és 100%-ban hazai, kézi megmunkálással létrehozott tárgyainkat világszerte megismerjék. Hiszünk benne, hogy a közép-kelet európai régió iparművészetének, kulturális örökségének és napjaink fejődő trendjeinek ötvözete egy új színfoltot hoz létre a skandináv formavilág által dominált bútorpiacon. Ahn Tuan Luu Anh Tuan, a vietnámi szármozású divattervező 2006-ban alapította meg saját márkáját az Anh Tuan-t. A MOME-n és a London College of Fashion-on diplomázott, majd számos nagy külföldi és hazai divathéten bemutató tervező gyakran alkalmaz elfeledett kézműves technikákat, ötvözi a tradícionális dolgokat a modernnel. Számos híres ember hordja egyedi, személyre szabott táskáit, melyek kiváló alapanyagból, prémium minőségben készülnek.
Rácz Anikó / Hannabi A Hannabi 2010-ben alakult, létrehozva a modern kárpitos műhely azon válfaját, ahol találkozik a design a képzőművészettel, a progresszív anyaghasználat pedig a tradicionális technológiákkal. Egyedi, személyre szabott kanapékkal és a környezetükben lévő kisbútorok tervezésével, valamint gyártásával foglalkozunk. A mára közepes méretűre nőtt szabóságban 12 kreatív fej építi és öltözteti a kanapékat a divat és a művészetek által inspirálva, felhasználva a több évtizedes múltra visszatekintő ismereteket, amelyek a letisztult formákban és a különleges ergonómiai megoldásokban egyaránt megjelennek. A Hannabinál fontos a személyes kapcsolódás, az igények és szokások felmérése minden projekt központjában a vásárló áll. Tervezési koncepciónk, hogy minden tárgy a környezetével való kapcsolatában nyer értelmet, így a konzultatív tervezés során számtalan, egészen különböző stílusú modell állítható össze centiméter pontosan a megrendelő életterére és ergonómiai adottságaira szabva, amik a magas minőségű anyagoknál köszönhetően egy életen át kiszolgálják tulajdonosaikat. Autistic Art special edition: Révész Eszter textiltervező művész A textil számomra nem pusztán anyagot, hanem legalább annyira látásmódot is jelent. A strukturált gondolkodás az általam tervezett anyagoknál és mintáknál is ugyanúgy előtérbe kerül. Izgalmasnak találom a textilben rejlő sokszínűséget, ezért igyekszem többféle területen is tevékenykedni. Munkáimra egyaránt jellemző a manuális megmunkálás és a digitális kivitelezés, hiszen mindkét mód eltérő alternatívákat kínál. Az alkotásban leginkább a játékosság és a rendszerek kitalálásának lehetőségét élvezem. Azt a folyamatot, ahogyan az ötletek kusza halmazából kézzelfogható anyag születik.
KÉPZŐMŰVÉSZEK Bak Imre Bak Imre (1939) a hatvanas években színre lépő neoavantgárd csoportosulás, az ún. Iparterv-generáció meghatározó alakja. Konzekvens festői életművével jelentősen hozzájárult a geometrikus művészet nyelvének és eszköztárának a bővítéséhez, már a hatvanas évek közepétől kezdődően. A kortárs művészet nemzetköziségéhez való kapcsolódásának szándéka az aktuális festészeti problémák és tendenciák, a hard edge, a minimalizmus, a pop art asszimilálásában és továbbgondolásában mutatkozott meg. Bak 1970-ben nyitotta meg első budapesti önálló kiállítását a Fényes Adolf Teremben (Konkoly Gyulával), a következő évben pedig elnyerte az esseni Folkwang Múzeum ösztöndíját. 1977-ben a Műcsarnokban, majd 1986-ban a Velencei Biennále magyar pavilonjában állították ki műveit. Alkotásai számos jelentős közgyűjteményben szerepelnek, többek között a londoni Tate Modern, a párizsi Fonds national d art contemporain és a berlini Új Nemzeti Galéria gyűjteményében. Bullás József Bullás József a magyar op-art festészet kiemelkedő képviselője. Képein a szín és a forma kombinációk végtelen formában születnek újra, elsőre talán nyugtalanító, de hosszas nézegetés után inkább megnyugtatóvá válnak különleges kompoziciói.
Ficzek Ferenc Ficzek Ferenc (1947-1987) a hetvenes évek egyik neoavantgárd formációja, a Lantos Ferenc képzőművész tanítványi köréből formálódó Pécsi Műhely alapító tagja volt. Művészetében többek között a fény-árnyék kontextusára helyezte a hangsúlyt, gyakran dolgozott vetítéssel és festékszóróval, a geometrikus és organikus formák változó plasztikusságát és a változó fényviszonyok tulajdonságait tanulmányozva kompozícióiban. A nyolcvanas évektől az animáció felé fordult, majd pályája vége felé lírikus, expresszív montázsokat és monokróm reliefeket kezdett alkotni. Az életművére irányuló kortársi figyelem megélénkülését több, Budapesten, Bécsben és Londonban rendezett kiállítás jelzi. Gáspár György Gáspár György ars poeticájának fő eleme a dekonstrukció. E koncepció szerint bontja meg az üvegbe, mint szobrászati anyagba zárt formáit és belső tereit, majd építi egy új rendszer szerint össze, más értelmezést adva nekik. Előzetes tervekre épülő alkotói folyamata során a véletlenszerű kölcsönhatásoknak is helyt ad. A belső geometrikus formanyelve koherens egységben van, műtárgyai külső tér határoló organikus vonalvezetésével. A nagyon fiatalon Ferenczy Noémi Díjat kapott művész alkotásai rendszeresen kiállításra kerülnek az Egyesült Államokban, és számos európai intézményben, galériában. Művei megtalálhatók számos jelentős nemzetközi és hazai magán és közgyűjteményben köztük Sir Elton John Art Collection, KOGART Budapest, Magyar Iparművészeti Múzeum, Mudac Museum, Lousanne, illetve a Corning Museum of Glass, USA, NY Halász Károly Halász Károly (1946, Paks 2016, Paks) a magyarországi neoavantgárd generáció egyik legsokoldalúbb képviselője. 1968 és 1980 között a Pécsi Műhely progresszív képzőművészeti társulás tagja. Munkásságát műfaji és mediális sokszínűség jellemzi: korai festészeti tevékenységét követően a hetvenes évek elején Moholy-Nagy László írásainak inspirációjára fotókísérleteket végez, ami első konceptuális indíttatású fotómunkáinak megalapozását jelenti.
Konceptuális szemlélete meghatározza hetvenes évekbeli akcióit, performanszait, body art, fotó- és videómunkáit, illetve a térérzékeléssel foglalkozó installációit és geometrikus festményeit is. A nyolcvanas években az új-geometria hatására újra a festészet felé fordul: a táblaképfestészet hagyományait felülírva festményeit gyakran fotóhasználattal, installációs elemekkel ötvözi. Fontos szeletét jelentik festészeti munkásságának ún. taposott képei, illetve hajtogatott vásznai. 1991-től a Paksi Képtár alapító igazgatója. Művei számos hazai és nemzetközi gyűjteményben megtalálhatóak, többek között Pécsett, Budapesten, Bécsben, Bresciában, Kölnben, Bázelben, New Yorkban. A Pécsi Műhely tagjaként 2017-ben a Paris Photo nemzetközi fotóművészeti vásár kiállítója. Káldi Katalin Káldi Katalin festészetében2000-es években jelenik meg a számosság bonyolult problémája. A bármennyire szigorú szabályosságban is ott lappangó kiszámíthatatlanság kérdőjele fogalmazódik meg a dobókockák alkotta, fraktálszerű, over-all mintázatokban is, ahol eldönthetetlen, hogy egy adott kockalap az előtér vagy a háttér részeit alkotja-e. Művei a frankfurti Museum für Moderne Kunst és Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében is megtalálható. Keserü Ilona Keserü Ilona, az iparterv generáció egyik legfontosabb nőművésze, 1968-ban fedezte fel a balatonudvari temető szív alakú sírköveit, mely azóta is az élénk színhasználat mellet a legfontosabb és legismertebb, az életműben vissza-visszatérő motívuma lett. Művei számos hazai mellett olyan nemzetközi közgyűjteményeket gyarapítanak mint a New York-i Metropolitan Museum of Arts vagy washingtoni National Museum of Women in the Arts. Kismányoky Károly Kismányoky Károly (1943) négy művésztársával együtt Ficzek Ferenccel (1947-1987), Halász Károllyal (1946-2016), Pinczehelyi Sándorral (1946) és Szijártó Kálmánnal (1946) a Pécsi Műhely alapító tagja volt. Kísérletező
természete vezette arra, hogy megtagadja a műtárgyak rögzített, végleges formájának ideáját, így a végeredmény helyett a folyamatot, az élettelen produktummal szemben az élő tevékenységet részesítette előnyben. 1973- tól kezdődően olyan sorozatokban formálódó tematikák jelentek meg Kismányoky fotóin, mint a behelyettesítés, elfedés, elrejtés és égetés, amelyekben következetesen rajzolódott ki a művész szeriális gondolkodásával társuló koncentrált érdeklődése a folyamatok és átalakulások iránt. A Pécsi Műhely aktív éveiben főképp land art akciókkal, konceptfotóval és performansszal, azt követően, a nyolcvanas években animációval valamint a városi környezet dokumentálásával foglalkozott. Ladik Katalin Ladik Katalin, a jugoszláviai és magyarországi neoavantgárdban egyaránt aktív, radikális női performer az utóbbi évek talán legnagyobb újrafelfedezése. Vizuális- és hangköltészete, performanszai és body art művei a test és a nyelv, a hang és a vizualitás intermediális újraértelmezésén alapulnak. Ladik Katalin volt az első női előadó Jugoszláviában, aki a saját testét mint autonóm, szöveggel és hanggal egyenrangú médiumot használta performanszai során. Az időnként majdnem meztelen, máskor jelmezek, maszkok és kellékek mögé bújtatott test és az általa végrehajtott rituális cselekvéssorok, vagy a vokális performanszaihoz partitúraként használt kollázsok szabás-varrásra utaló elemei számos aspektusát kérdőjelezték meg a férfidominanciájú társadalom konstruálta hagyományos női szerepeknek. Ladik Katalin 2016-ban elnyerte a Yoko Ono által adományozott Lennon Ono Grant for Peace díjat, 2017-ben pedig a documenta 14 kiállító művésze volt. Maurer Dóra Maurer Dóra (1937) a magyar kortárs művészet nemzetközi színten is meghatározó alakja, 1961-ben végez a Magyar Képzőművészeti Főiskolán festő- és képgrafika szakán. 1975-77 között Kreativitási gyakorlatok címmel szakkört vezet a Ganz- Mávag-ban Erdély Miklóssal. Alkotótevékenysége mellett fontos a pedagógiai és művészetszervező munkássága. Több műfajban tevékenykedik. Festményei mellett grafikákat, fotókat, filmeket, installációkat készít. A geometria, a színelmélet és az érzékelés különböző elméleteinek felhasználásával készülő sorozatai egyszerre játékos kísérletek és tudományos igényű megfigyelések.
Vera Molnar Vera Molnar (1924) a budapesti Képzőművészeti Főiskola után a párizsi Sorbonne-on folytatta tanulmányait, s korai kubista és absztrakt időszakát követően, a 60-as évek végétől a számítógépes művészet lehetőségeinek kutatásába kezdett. 1974 és 1976 között kidolgozta az ún Molnar- programot, amellyel létrehozta korai, egyedi komputergrafikáit. Kiindulási motívumai szinte kivétel nélkül egyszerű geometrikus alakzatok (négyzet, téglalap), amelyeket az általa írt algoritmusok apró lépésekben elmozdulásokká, aritmetikus rendezetlenségekké torzítanak. Nádler István Nádler István az 1945 utáni magyar művészet meghatározó alakja, a magyar neoavantgárd generáció tagja. Művészetében kulcsfontosságú szerepet játszanak a művészettörténeti hagyományok éppúgy, mint a kortárs tendenciák. Művei számos magángyűjtemény mellet olyan jelentős külföldi intézményekben is megtalálható mint például a new york-i Solomon R. Guggenheim Museum, a berlini Neue Nationalgalerie vagy például a bécsi Albertina grafikai gyűjteménye. Nemes Márton Az első körben építésznek tanuló de onnan a képzőművészetre átnyergelő Nemes Márton a fiatal festőgeneráció egyik fenegyereke, jelenleg a londoni Chelsea College diákja. Festészete a folyamatos kísérletezés, a festészeten való de a festészet általi elmélkedés jellemzi. Gyakran használ a festészettől idegen anyagokat, illetve építi be képeit építészeti struktúrákba, installációkba. Roskó Gábor Roskó Gábor (1958, Budapest) az 1970-es évek végén végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafika, majd murális festő szakán. Egyetemi tanulmányai mellett az Erdély Miklós vezetésével működő INDIGO művészeti
szakkört is látogatta, ahol saját bevallása szerint fontos szellemi és szakmai háttértudásra tett szert. Az 1980- as években a kordivattól eltérő egyéni stílust dolgozott ki, melynek fontos elemei a látomás-szerű ábrázolásmód és a történelmi, mitológiai utalások. Több egyéni kiállítása volt többek között Budapesten, Berlinben és Leidenben (Hollandia). Szalay Péter Szalay Péter (1981, Pécs) szobrászként végzett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Elsősorban installációkat, objekteket és lightboxokat készít, valamint performansz- és videóművészként tevékenykedik. Konceptuális szemléletű munkáiban nagy szerep jut hétköznapi, személyes környezetében talált tárgyak felhasználásának (például dísztárcsa, szobanövény, nyakkendő, vödör, stb.) valamint a technológia legújabb lehetőségei bevonásának. Többnyire ironikus hangvételű művei gyakran járnak körül aktuális szociológiai, kulturális és művészeti vonatkozású kérdéseket. 2013-ban kiállított a Bookmarks című kiállításon a Kölni Művészeti Vásár keretében. Szíj Kamilla Szíj Kamilla (1957) több évtizedes grafikai munkássága rendkívül konzekvens: művészetét redukált eszköz-, anyag- és színhasználat, a narratíva száműzése, illetve a legtöbbször középpont nélküli, additív komponálás jellemzi. Monokróm, minimális motívumok sorából építkező konceptuális grafikáit nem ritkán egyetlen (grafit) ceruza segítségével hozza létre. A redukált formákból hagyományos technikákkal megalkotott felületeket az egyedi és sokszorosított grafikai lehetőségek ötvözése jellemzi. Művein néhány alapmotívum időről időre és felületről felületre vándorol. A rajzok horizontális és vertikális, nem ritkán hengerelt tekercsekben végződő végtelen felületén a hullámok gyakran a képmező irányával ellentétesen szerkesztett interferenciákként működnek. A geometrikus alapformák (kör, ovális, négyzet) mellett kitüntetett figyelmet kap a vonal, amely lehet egyenes, szaggatott, hullámzó, hosszú, rövid vagy akár sűrűn szőtt. Egyszerre ábrázoló és absztraháló. Az apró vonalakból spártai fegyelemmel építkező nagyméretű rajzok vonalszőnyegek módjára szövődnek összefüggő rendszerekké. A gomolygó vonalszövetekből pedig itt-ott gömbök, szaggatott vonalak, vagy hullámörvények tűnnek ki.
Szűcs Attila Szűcs Attila, az idén 50 éves művész a hazai képzőművészeti szcéna egyik legismertebb és elismertebb tagja. A londoni Sotheby s aukciókon rekordáron kelnek el festményei, idén a budapesti Ludwig Múzeumban rendezett retrospektív kiállítását az itt megjelent közönség nagy része látta. Jelen festményén Attila egyik kedvence, a magyar filmkészítés korán elhunyt mestere, Bódy Gábor keze elevenedik meg. Tarr Hajnalka Tarr Hajnalka (1977) generációjának egyik legkövetkezetesebb alkotói praxisú alkotója, konceptuális indíttatású, jellegzetes vizuális nyelvezetű művekkel. Médiumoktól független gondolkodásmódjának a grafikától az egész teret betöltő installációig terjed műfaji repertoárja fókuszában a világ értelmezésének szubjektív, az egyéni tapasztaláson átszűrt stratégiái állnak. Művei rendszeresen szerepelnek hazai és nemzetközi kiállításokon, illetve megtalálhatók többek között a Magyar Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum állandó gyűjteményében. Tranker Kata A fiatal generációhoz tartozó aktív pályakezdésnek köszönhetően számos jelentős tematikus kiállításon vagy egyéni tárlatokon mutatta be részlet gazdag, finom alkotásait, melyekben a vizuális élmény mély gondolatisággal párosul. A kollázsok, objektek, grafikák, videók és analóg fotók mediális sokszínűségét gyakran installációba rendezi. Munkái tárgyát a szemlélődés a szociokulturális tényezők, a szubjektum, az egyén és a társadalom viszonya, az identitásformálás- és keresés kérdései adják. A papírból és fából készült részletek gyakran talált tárgyakkal, könyvekkel, törött tányérral, éremmel, gyertyával egészülnek ki, amelyek a sík- és a tér mezsgyéjén egyensúlyoznak. Az efemer anyagok, a sérülékeny, finom illesztések és összeállítások a törékenység, ideiglenesség fogalmait idézik. Művei megtalálhatok számos hazai és külföldi magángyűjteményben ugyanúgy, mint a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében.
Uglár Csaba Uglár Csaba (1970, Budapest) az 1990-es évektől folytat aktív képzőművészeti tevékenységet különböző műfajokban, az anyag- és témaválasztás széles spektrumát alkalmazva. Festményeit, objektjeit, installációit és videómunkáit egyaránt ironikus megközelítésmód jellemzi, sok esetben szürreálissá váló képi és akusztikus tartalommal. Egyéni kiállítása volt a közelmúltban többek között a Ludwig Múzeumban, a Stúdió Galériában, az Óbudai Társaskör Galériában és az acb Galériában. Várnai Gyula Várnai Gyula (1956, Kazincbarcika) az 1990-es évek magyarországi képzőművészetét meghatározó neokonceptuális irányzat egyik legjelentősebb képviselője. Humorral és filozófiai tartalommal megalapozott munkáit mediális sokféleség jellemzi. Legismertebbek mindennapi használati tárgyak felhasználásával készített nagyméretű installációi, tárgy-objektei, térbeli kollázsai. 2017-ben Várnai Gyula képviseli Magyarországot az 57. Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén Velencében, továbbá egyéni kiállítása volt látható a közelmúltban többek között Budapesten, Párizsban, Isztambulban és Kölnben.
AUTIZMUSSAL ÉLŐ ALKOTÓK Bihari László Bihari László emberalakjai valós személyeket jelenítenek meg, leginkább a szüleit vagy őt magát. Korábban ezek a figurák hol önmagukban, hol pedig csoportosan lebegtek a papíron, jellegzetességük az ujjak sokasága, a rengeteg hajszál, mondhatni minden megsokszorozva jelenik meg a rajtuk, ami vonalszerű. Korábbi rajzaihoz képest, ahol az alakok önmagukban álltak, Laci most hosszadalmas, koncentrált, repetitív módon vonalkázott színfelületeket növeszt a papírra, négyzet vagy kör alakú formákat képezve, melyek tökéletesen komponáltan illeszkednek mind a figurához, mind egymáshoz. Páratlan érzékkel nyúl a színekhez, ezeknek mind a hideg mind a meleg árnyalatait érzékenyen, egyensúlyban rendeli egymáshoz. Kalocsai Nóra Nóri 2014-ben kapcsolódott be a rajzterápiás csoportba a Miskolci Autista Alapítvány lakóotthonában. Nóri középiskolás diák, szabadidejében legtöbbször rajzol. Jellemzően figurális rajzokat készít olyan emberekről, akiket személyesen ismer. A családi, baráti, iskolai kapcsolatok mindmind nagyon lényegesek számára. Minden rajzában megfogalmazza, hogy az illető milyen ruhát visel, van-e szeplője, sminkeli-e magát, valójában nincs részlet, ami kevésbé fontos. Nóra ezekkel a rajzokkal spirálfüzeteket tölt tele, melyeket általában magával hord. Korábban ezeket a rajzokat csak nagyon kevés ember láthatta. A csoportfoglalkozásnak köszönhetően mára ez a rajzi készség szerencsére a füzeteken is túlnőtt. A foglalkoztató helyiség falára épp olyan izgalmas lett gyűjtenie a rajzokat, mint ahogy a füzetekbe és mappába is. A legtöbb rajz filctollal készül. Különleges az emblematikusságuk, minden figura következetesen azonos stílust követ, az apró részletek egyénítik az ábrázolásokat, a filctoll élénk színei mellett felfedezhető annak szép, tónusgazdag használata.
Kiss Péter 1990-ben született, a miskolci Martin János Szakközépiskolában tanult. Kiss Péter nehezen beszélő, ámde annál kommunikatív fiatalember, többek közt jól tud írni, olvasni, számolni, valamint a rajz terén is ügyes. Rajzaira jellemző, hogy rendezett sorrenben helyezi el az adott történethez, helyzethez tartozó figurákat, amelyek mindig nagyon kedvesek és színesek. Ez a feszes rendezettség a végtelen színességgel és kedvességgel pont olyan, mint Péter maga. Rajzai sokszor humoros kicsengésűek, ebben a szöveges elemek is szerepet játszanak, melyek hozzátartozó részei a rajzoknak. Erőteljesen és pontosan kiszínez mindent, a rajzon szereplők nevét, mennyiségét is szám szerint feltünteti. Van egy kis pálcika emberke, Popej, aki minden rajzon megjelenik. Szívesen rajzol fejből például ünnepekhez kapcsolódva. Lakatos Renáta Reni a Szimbiózis Alapítvány lakója, 2010 óta vesz részt az Autistic Art művészeti programjában. Rajzai geometrikusan felépített, repetitív vonalháló rendszerek dokumentációi. A rajzok szisztematikusan mind ugyanazzal a metódussal készülnek, csak a színek változnak és az alapmotívum, amely négyzet, kör és/vagy vonal. Renáta gyorsan és nagy, lendületes mozdulatokkal dolgozik, kezdetben grafittal, színes ceruzával, majd újabban olajpasztellel készült képei az esetek többségében két színre épülnek. A munkák jelentős része 50x70 cm méretű papírra készül, mely megfelelő teret enged a lendületes vonalaknak. Renáta közel négyszáz darabos grafikai sorozata a geometria, rendezettség, illetve a nyers mozdulatokkal satírozott intenzív színfelületek lenyűgöző kombinációja. A teljes felületet beborító vonalhálóknak csak a papír széle szabhat határt.
Pados Zulejka Pados Zulejka megszállottan alkot: rajzai mennyiségének kizárólag a rendelkezésre álló papír és rajzeszközök mennyisége szab határt. Lenyűgöző könnyedséggel variálja a technikákat: a ceruza, filc, pasztell legalább annyira jellemzően jelen van egyegy rajzon, mint a vágás, kollázs, fotók, gyereknyomda, zsírkréta vagy akvarell. A képek, a színek és a minimalista, főleg körre, vonalra és négyzetre redukált jelhalmazok bár a látogató számára teljességgel absztraktaknak tűnhetnek az esetek többségében konkrét eseményekhez, helyzetekhez, személyekhez kötöttek, melyeket Zulejka a kép készítése közben újból és újból szóban is felidéz. Naponta megesik, hogy több száz rajz készül, majdnem minden esetben a papír mindkét oldalára. A rajzokon olykor-olykor fellelhető nevek ajánlások, melyek feltüntetéséhez Zulejka minden esetben ragaszkodik. Réti Kristóf Legkedveltebb és legtöbbször ábrázolt, de nem kizárólagos motívuma, a gyakran széles mosollyal megjelenített, színes emberfigura, amelyet vélhetően önmagáról mintáz. Kristóf izgatottan válogat a ceruzák között, ösztönösen ráérez az árnyalatok összhangjára, a külön satírozott részeket finom ritmusban hangolja képpé. Az ábrázolt figurák, a színmezők energiával telítettek, már-már kinövik a papír adta kereteket is. Jellemzően geometrikus felületté rendezi a figura hátterét, sokszor a figurával együtt. Kristóf újabban állatokról készült fotókat másol, ezek a rajzok Kristóf manóinak bájával ruházzák fel a lemásolt állatot.
Stadtmüller Tamás Tamás a Miskolci Autista Alapítvány lakója, 2014-óta vesz részt a művészeti programban. Munkál benne a szándék és késztetés, látva egy üres papírt és mellette ceruzákat, hogy megpróbáljon alkotni. Tamás nem beszél, azonban vannak jelei, hogy talán fog, emellett mindent megért a verbális kommunikációból és általában a közösségben is jól érzi magát. Firkál, és ez előremutató. A foglalkozásokon sokat mosolyog, és sokat rajzol, eszerint vonzó a tevékenység számára, és már megismerkedett a festés technikájával is. Az ábrázolási szándék még nem foglalkoztatja, de a nyomhagyó szándék, kezének koordinálása, lágy és erős mozdulatok megtétele hosszabb időre is képesek lekötni. Nagyon érzékeny vonaltömeget alkot, általában szépen választja meg a színeket is. Ezekből a hol dinamikus, hol visszafogott vonalhalmazokból izgalmas felületek jönnek létre. Több furcsa ceruzafogást alkalmaz, mindnek megvan a maga karaktere a rajzain. Firkái vizuális szempontból rendkívül szépek, nagyon érzékletes az a hatás, melyet a vonalak rétegződése és fonadéka ad, ahogy annak energiái szerveződnek. Varga Máté Varga Máté négyzeteket épített egymáshoz a kezdetek kezdetén, amikor még kisebb formátumú papírra dolgozott. Ez a szisztematikus négyzetrács-építés olyan képi világgá alakult át az utóbbi években, ahol különböző geometrikus körvonalak cikkcakkok, körök átlókkal épülnek egymásra, rendelődnek egymás mellé, egymásra halmozott jelekre emlékeztetve a befogadót. Máté korábban leginkább a zöld illetve a kék színhez ragaszkodott, mostanra viszont megjelentek nála a sárgák, barnák, vagy akár a fekete. Újabban a már ismerős motívumok halmazára egy erőteljesebb rajzeszközzel (pl. pasztell) dolgozik rá, amely jelentősen megváltoztatta a képeit. Máté geometrikus munkái az egyik legkiemelkedőbb és legtalányosabb grafikai anyag a MOHA autista rajzgyűjteményében.
Zoltán Gábor Zoltán Gábor grafikai sorozata egy nagyon markáns, következetes anyag. A rajzokon megjelenő figurák leginkább állatok egy szétbomlott színes pamutgombolyag tökéletesen kiegyensúlyozott kompozícióját juttatják eszünkbe. A lendületes, hezitálástól teljességgel mentes, könnyed mozdulatokkal egymásra halmozott figura-kontúrok labirintusaiból nyitott szájak és tágra nyílt szemek tekintenek ránk csodálkozóan. A papíron nincs hierarchia, minden pontosan ugyanannyira van jelen. Az egymásra vetett vonalfigurák csomópontokat képeznek a hálóban, melyek teljesen kiegyensúlyozottan szóródnak el a felületen. Gábor kezdetben kizárólag egy-egy autó motívumot vagy 1-1 cicát vetett a papírra. Mostanra lassan nem maradt olyan lény a földön, amiről ne rajzolt volna a rajzfilmfigurák bájával versenyző alakocskákat. Technikailag szintén nagyon széles a spektrum: a tustól kezdve az olajpasztellen át egészen a filcig, színes ceruzáig mindent kipróbál, és lenyűgöző lendülettel alkalmaz.
EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK
Batta András / Daniss-Bodó Eszter / Dénes Ákos / Devich Gergely Földi Endre / Gertler Theo / Gryllus Dorka / Kelen Anna Krizsó Szilvia / Leftwich Shawna Mariah / Mészáros Annarózsa Mészáros Edit / Rényi Andrea / Révész Eszter / Szüts Apor Tóth-Vajna Zsombor / Virág Judit / Zoób Kati
IMPRESSZUM Felelős kiadó / Autistic Art Alapítvány / Bella Viktória Szerkesztő / Gallai Alíz Kiadványterv / Young & Rubicam / Földi Endre Fotó / Mészáros Annarózsa Modell / Leftwich Shawna Mariah Példányszám / 500 db Nyomda / Tibuktu Bt. Szöveg és design / 2017 Autistic Art Alapítvány Minden jog fenntartva! / All rights reserved