Alapítványunkat több mint két évtizede azzal a céllal hoztuk létre, hogy (elsősorban értelmi)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Alapítványunkat több mint két évtizede azzal a céllal hoztuk létre, hogy (elsősorban értelmi)"

Átírás

1 TERMÉKISMERTETŐ

2 Alapítványunkat több mint két évtizede azzal a céllal hoztuk létre, hogy (elsősorban értelmi) fogyatékos fiatal felnőttek számára személyre szabott, egyedi lakhatási és foglalkoztatási lehetőségeket dolgozzunk ki. Úttörő szerepet vállaltunk a fogyatékos emberek számára élethosszon át tartó, egyéni gondozást és egyéni léptékű otthont biztosító lakóotthonos ellátás gyakorlatának a hazai kialakításában. Lámpás 92 Közhasznú Alapítvány Az elmúlt évtizedek során Szervezetünk tevékenysége számos új elemmel és új ellátási formával bővült. Jelenleg lakóotthonos, és foglalkoztatási programjaink mellett családok átmeneti otthonait, állami gondozásból kilépő fiatalok utógondozó otthonait, fogyatékkal élő embereket saját környezetükben segítő támogató szolgálatokat, illetve kortárs képzőművészeti programokat működtetünk. Alapítványunk tevékenysége az elmúlt évben: 13 intézményben, 51 munkatárs alkalmazásával, öszszesen 122 fő számára biztosítottunk szociális és gyermekvédelmi alap és szakellátás körébe tartozó, otthont nyújtó ellátást, foglalkoztatási programokat hagyományőrző kézműves műhelyekben, illetve kb. 200 fő számára szociális alapellátást. Ugyanúgy szeretünk, mint Te! Dóri és Saci lakóotthonunk gyermekei.

3 H azánkban és a határainkon túl megnőtt az érdeklődés a hagyományos kultúrák és értékeik iránt. Előtérbe került a régi életformák és az ehhez kapcsolódó tárgyak felkutatása, előállítása és a mában való hasznosítása.

4 Gyékénytermékek Fonóinkat több mint tíz éve erdélyi szakemberek tanították a kihalóban lévő mesterségre. Mindennapi munkájuk során különböző formájú és mintavilágú kosárkákat, fonott üvegeket, táskákat készítenek, mellyel a népi hagyományokat elevenítik fel és tartják életben.

5

6 Szőnyegek Műhelyünkben különböző típusú minőségi gyapjú anyagok kézi szövésével foglalkozunk, hagyományos palóc, paraszt szövőszékeken. Szőnyegeink, falvédőink mindegyike egyedi méretben és színben készül, megrendelőink igénye szerint.

7

8 Táskák Új fejlesztésünk a természetes anyagból készülő, hosszú élettartalmú textil táskák termékcsaládjának létrehozása, melyek különböző méretű és alkalomra szánt speciális textil táskák összességét fedik, és képzőművészeti programunk motívumai jelennek meg rajtuk.

9 Büszkék vagyunk arra, hogy fogyatékkal élő művészeink alkotásaikkal az elmúlt 10 évben többször bejárták az országot és 2011-ben Képzőművészeti alkotások 2002 óta szervezünk kortárs képzőművészek vezetésével hazai és nemzetközi alkotótáborokat, képzéseket, kiállításokat. az Európai Parlamentben nyílt kiállítás munkáikból. A festmények megvásárolhatóak, mellyel a fogyatékkal élő művészt támogatja.

10 Egyéb Kézműves termékek (üveg és gyöngytermékek) - Egyedi, kézzel készített gyöngyékszerek és festett üvegek.

11 Lámpás Műhely Szeretnénk, ha a fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű fiataljaink mindennapjai a lehető legmagasabb színvonalon, értelmes elfoglaltsággal telnének, ezért hoztuk létre a Lámpás Műhelyt, melyben foglalkoztatási programjainkat koordináljuk. Több mint egy évtizedes gyakorlatunk során elértük, hogy kizárólag magas minőségű, nyílt piacon forgalmazható termékek kerülnek ki Műhelyünkből. Autentikus technikával, természetes anyagok felhasználásával készült termékeinkről büszkén elmondhatjuk, hogy mindig megállják a helyüket számos hazai vagy nemzetközi, kézműves rendezvényen. Tudatos választás a részünkről, hogy ezeket elsősorban nem, mint fogyatékos emberek által készített tárgyakként, hanem autentikus, népművészeti termékekként pozícionáljuk, és az értékesítésben is ennek megfelelő lehetőségeket keresünk. Termékeink értékesítésekor elsősorban azokra a környezettudatos vásárlókra, közösségekre számítunk, akik a praktikus, minőségi és egyedi magyar termékek megvásárlása mellett fontosnak tartják, hogy a fogyatékkal élő fiatalok munkahelyteremtését és -megőrzését támogassák.

12 Lámpás 92 Közhasznú Alapítvány Lámpás Műhely 1131 Budapest, Tomori u. 21. fsz Göd, Rózsa u. 40/A. Tel.: (Érdeklődését, megrendelését erre az címre várjuk!) Támogassa adója 1%-ával fogyatékkal élő fiataljainkat. Adószámuk: Számítunk az Ön segítségére is! Számlaszámunk:

Facebook: v%c3%a9szeti-egyes%c3%bclet /

Facebook:   v%c3%a9szeti-egyes%c3%bclet / There are no translations available. Cím: 3534 Miskolc, Nagy Lajos király út 18 telefonszám: 06 30 381 85 95 email cím: fmne@kezmuvesekhaza.hu honlap: https://www.kezmuvesekhaza.hu/ Facebook: https://hu-hu.facebook.com/f%c3%bcgedi-m%c3%a1rta-n%c3%a9pm%c3%bb

Részletesebben

ÓBUDAI REHABILITÁCIÓS ÉS FOGLALKOZTATÁSI KÖZPONT

ÓBUDAI REHABILITÁCIÓS ÉS FOGLALKOZTATÁSI KÖZPONT ÓBUDAI REHABILITÁCIÓS ÉS FOGLALKOZTATÁSI KÖZPONT TERMÉKKATALÓGUS 2019 TERMÉKKATALÓGUS 2019 Felelős kiadó: Janurikné Csonka Erika Cím: 1033 Budapest, Benedek Elek utca 1-3. Tel.: 06 1 388 7530 E-mail:

Részletesebben

Javaslat Pusztaszabolcsi foltvarrott termékek települési értéktárba történő felvételéhez. Foltvarrók Himnusza (a "Ha én rózsa lennék" dallamára)

Javaslat Pusztaszabolcsi foltvarrott termékek települési értéktárba történő felvételéhez. Foltvarrók Himnusza (a Ha én rózsa lennék dallamára) Javaslat Pusztaszabolcsi foltvarrott termékek települési értéktárba történő felvételéhez A foltvarrás (patchwork) története régi, a szövés feltalálásának idejére esik. A szükség, a szegénység hozta létre,

Részletesebben

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS 2018. 03. 01. ÁLLAPOT SZERINT Várakozások jellemzői 1. táblázat Várakozók ellátási forma/típus/altípus szerinti megoszlása 2018. március 1-én Színkód 1: narancs = szakosított

Részletesebben

Közhasznúsági jelentése a 2011. évről

Közhasznúsági jelentése a 2011. évről Teremtőkert Kulturális és Művészeti Alkotó Egyesület 2463 Tordas, Erdőmajor 1/A Hrsz. 59/2 Közhasznúsági jelentése a 2011. évről 1. Számviteli beszámoló A Teremtőkert Kulturális és Művészeti Alkotó Egyesület

Részletesebben

Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek

Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek Gondoskodás Gyermekeinkért Közhasznú Alapítvány (Budapest) Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek Életünk értelme

Részletesebben

A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor

A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor A társadalombiztosítás rendszere ellátások 1997:LXXXI. és LXXXIII. törvény Egészségbiztosítási ellátások: a) egészségügyi

Részletesebben

Szolgáltató neve Szolgáltató székhelye Engedélyezett szolgáltatási tevékenység SZIFIGYET Közhasznú Nonprofit Kft. 2476 Kápolnásnyék, Búzavirág u. 12.

Szolgáltató neve Szolgáltató székhelye Engedélyezett szolgáltatási tevékenység SZIFIGYET Közhasznú Nonprofit Kft. 2476 Kápolnásnyék, Búzavirág u. 12. A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 30. (2) bekezdése alapján vezetett nyilvántartás A Szociális és Gyámhivatal által Fejér

Részletesebben

n.a. n.a

n.a. n.a 7.1.1 számú táblázat - Megváltozott munkaképességű személyek szociális ellátásaiban részesülők száma 7.1.2. számú táblázat - Nappali ellátásban részesülő fogyatékos személyek száma megváltozott munkaképességű

Részletesebben

szociális ellátásban részesülők száma (fő)

szociális ellátásban részesülők száma (fő) 7.1.1 számú táblázat - Megváltozott munkaképességű személyek szociális ellátásaiban részesülők száma megváltozott munkaképességű személyek egészségkárosodott személyek szociális év ellátásaiban részesülők

Részletesebben

A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat által jelenleg biztosított /kötelező / alapszolgáltatások és szakellátások formái és az ellátottak száma Az alábbi önkormányzati fenntartású intézmények

Részletesebben

1. Fenntartó adatai. neve: székhelye: település utca/út/tér/köz/sor szám emelet, ajtó irányítószám Adószám: - -

1. Fenntartó adatai. neve: székhelye: település utca/út/tér/köz/sor szám emelet, ajtó irányítószám Adószám: - - A A mőködési engedély kiadása iránti kérelemhez (a szociális szolgáltatók és intézmények mőködésének engedélyezésérıl és ellenırzésérıl szóló 321/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. -a alapján a fenntartó

Részletesebben

FOGYATÉKKAL ÉLŐK HELYZETÉNEK FELMÉRÉSE MUNKACSOPORT TEMATIKÁJA BALÁZSNÉ NELHÜBEL HENRIETTE MEGYEI FELZÁRKÓZTATÁSI FÓRUM

FOGYATÉKKAL ÉLŐK HELYZETÉNEK FELMÉRÉSE MUNKACSOPORT TEMATIKÁJA BALÁZSNÉ NELHÜBEL HENRIETTE MEGYEI FELZÁRKÓZTATÁSI FÓRUM FOGYATÉKKAL ÉLŐK HELYZETÉNEK FELMÉRÉSE MUNKACSOPORT TEMATIKÁJA BALÁZSNÉ NELHÜBEL HENRIETTE MEGYEI FELZÁRKÓZTATÁSI FÓRUM 2018.11.29 EFOP-1.6.3-17-00013 számú Felzárkózás-politikai együttműködések támogatása

Részletesebben

székhelye: település közterület neve jellege szám emelet, ajtó irányítószám típusa: állami, nem állami, egyházi ágazati azonosító 1 : adószám: - -

székhelye: település közterület neve jellege szám emelet, ajtó irányítószám típusa: állami, nem állami, egyházi ágazati azonosító 1 : adószám: - - A A működési engedély kiadása iránti kérelemhez (a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről szóló 321/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. -a alapján a fenntartó

Részletesebben

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Az egyes célterületekhez tartozó kritériumok meghatározásához alapul vett LEADER alapelvek: 1. Terület alapú

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

TÁMOP-5.3.1.B-1-11/1-2012-0001. Akkr. szám.: AL 0008 Nyilv. sz.: 01-0790-04 Ügyletkód:...

TÁMOP-5.3.1.B-1-11/1-2012-0001. Akkr. szám.: AL 0008 Nyilv. sz.: 01-0790-04 Ügyletkód:... SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ A képzésbe jelentkező hallgatóinknak - akik a szociális ellátás, ápolás, idősgondozás területén szeretnének tevékenykedni kívánunk olyan szakmai ismereteket közvetíteni, melyek

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET. Kaucsicsné Zsóri Katalin

SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET. Kaucsicsné Zsóri Katalin SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET Kaucsicsné Zsóri Katalin SZAKKÉPZÉS - informatikai képzés - kertészeti munkacsoport - háztartási tanfolyam HÁZTARTÁSI TANFOLYAM ELKÉSZÜLT A VACSORA SZOCIÁLIS

Részletesebben

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/I. A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Központ Nyíregyháza alapító okirata, módosításokkal egységes

Részletesebben

Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának vizsgálata a nők körében

Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának vizsgálata a nők körében Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció Fogyasztói magatartás 1. Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának

Részletesebben

Újabb gazemberség: államosítás Fidesz módra. Korózs Lajos Szociológus Elnökségi tag

Újabb gazemberség: államosítás Fidesz módra. Korózs Lajos Szociológus Elnökségi tag Újabb gazemberség: államosítás Fidesz módra Korózs Lajos Szociológus Elnökségi tag A Kormány 1106/2012. határozata A megyei intézményfenntartó központok által átvett a szociális intézményekkel kapcsolatos

Részletesebben

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézmények címét és elérhetőségét az 1. függelék tartalmazza.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézmények címét és elérhetőségét az 1. függelék tartalmazza. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 46/2018. (XII.15.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak

Részletesebben

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER. a Szociális és Egészségügyi Ágazathoz tartozó intézmények alapító okiratainak módosítására. Lombos Antal ágazatvezető

ALPOLGÁRMESTER. a Szociális és Egészségügyi Ágazathoz tartozó intézmények alapító okiratainak módosítására. Lombos Antal ágazatvezető BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a Szociális és Egészségügyi Ágazathoz tartozó intézmények alapító okiratainak módosítására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető Előterjesztő:

Részletesebben

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS 2018. 01. 01. ÁLLAPOT SZERINT Várakozások jellemzői 1. táblázat Várakozók i forma/típus/altípus szerinti megoszlása 2018. január 1-én Színkód 1: narancs = szakosított ok, zöld

Részletesebben

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület bemutatása A Figyelj

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/269-1/2012/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelet-tervezet Tárgy: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési

Részletesebben

Ízlelő családbarát étterem: egy társadalmi vállalkozás bemutatása

Ízlelő családbarát étterem: egy társadalmi vállalkozás bemutatása Ízlelő családbarát étterem: egy társadalmi vállalkozás bemutatása Röviden az Alapítványról Története: 1997-ben hozta létre egy idős pedagógus, aki lehetőséget kívánt teremteni, külföldi jóléti szolgáltatások

Részletesebben

Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról

Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Készítette: Prorok Mihály intézményvezető. Tartalom 1. Az intézmény békési egységének adatai... 3. 2. Fenntartó adatai...

Részletesebben

Közhasznúsági jelentése

Közhasznúsági jelentése Mécses Szolgáló Közösség Egyesülete 2005. évi Közhasznúsági jelentése Részei: I. Számviteli törvény szerinti beszámoló Mérleg Eredmény kimutatás Mérleg alátámasztása Eredmény kimutatás alátámasztása II.

Részletesebben

Szociális Szolgáltatások igénybevehetősége - 2015

Szociális Szolgáltatások igénybevehetősége - 2015 Szociális Szolgáltatások igénybevehetősége - 2015 2015. január 1-től több jogszabály tételesen rendelkezik arról, hogy az egyes szociális, és gyermekjóléti szolgáltatások, valamint a gyermekvédelmi szakellátás

Részletesebben

Piacképes termék értékesítés, marketingprogram, logisztika, komplex képzés

Piacképes termék értékesítés, marketingprogram, logisztika, komplex képzés Piacképes termék értékesítés, marketingprogram, logisztika, komplex képzés NEMZETI REHABILITÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL Szociális Főosztály SZOC BF 10 F MORALBA Nonprofit Kft. 2011. dr. Simon Lajos Moralba

Részletesebben

ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége

ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége Jó gyakorlatok és kihívások az önálló életvitel kialakítása területén ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége Bemutatkozás A Szövetség 1997-ben alakult

Részletesebben

Medint Group Debrecen

Medint Group Debrecen Medint Group Debrecen Megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató csoport http://medint-group.hu Debrecen, Vármegyeháza u. 11. dr. Magyari László ügyvezető igazgató A cégcsoport tagjai - jelenlegi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól

TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól Tisztelt Felhasználók! 2015. január 1-től több jogszabály tételesen rendelkezik arról, hogy az egyes szociális, és gyermekjóléti szolgáltatások, valamint

Részletesebben

1) TÁMOP-3.2.3/A-11/1

1) TÁMOP-3.2.3/A-11/1 Bököny Község Képviselő-testülete 2012. március 07-i rendkívüli üléséről Ikt. szám: 588-5/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai ( 30-31/2012.) TÁRGYSOROZAT 1) TÁMOP-3.2.3/A-11/1 Építő

Részletesebben

Dévaványai Folkműhely Egyesület. Egyesületi beszámoló a Dévaványai Önkormányzat számára 2014.

Dévaványai Folkműhely Egyesület. Egyesületi beszámoló a Dévaványai Önkormányzat számára 2014. Dévaványai Folkműhely Egyesület Egyesületi beszámoló a Dévaványai Önkormányzat számára 2014. A Dévaványai Folkműhely Egyesület 2013. augusztus 12-én alakult azzal acéllal, hogy az alapszabályában lefektetett

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MINTA TERVEZET DOKUMENTUM SABLON, TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ IRATMINTA 1

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MINTA TERVEZET DOKUMENTUM SABLON, TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ IRATMINTA 1 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MINTA TERVEZET, TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ IRATMINTA 1 Amely létrejött egyrészről Fenntartó: Neve: Székhelye: Cégjegyzékszáma/Nyilvántartási száma: Adószáma: Képviseli: Telefon: E-mail:

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

SÉRÜLTEKÉRT ALAPÍTVÁNY

SÉRÜLTEKÉRT ALAPÍTVÁNY Statisztikai szám: 19183189 9190 569 13 SÉRÜLTEKÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓJA 2011. Részei: I. Számviteli beszámoló II. A Központi költségvetési szervektől, az elkülönített pénzalaptól, a helyi

Részletesebben

A Retextil Alapítvány ingatlanhasznosítási tervei 7621 PÉCS, SZENT ISTVÁN TÉR 4.

A Retextil Alapítvány ingatlanhasznosítási tervei 7621 PÉCS, SZENT ISTVÁN TÉR 4. 1. számú melléklet A Retextil Alapítvány ingatlanhasznosítási tervei 7621 PÉCS, SZENT ISTVÁN TÉR 4. I) A szervezet bemutatása // célok, tevékenységek, pénzügy; Pécsi székhelyű, közhasznú alapítványunk

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tiszadob alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG A közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről

Részletesebben

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide.

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide. Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A márciusi értekezlet témái: Kitüntetési javaslatok (Király Zsiga, Aranykoszorú,

Részletesebben

Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető

Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME A PÁLYÁZAT KÖTSÉGEK IGÉNYELT MEGITÉLT HELYE IDŐTARTAMA ÖSSZESEN E A lovagrendi értékek és L Szt. György erények üzenete a 2915 1 Lovagrend

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 54 762 01 Rehabilitációs nevelő, segítő Komplex szakmai vizsga A vizsgafeladat megnevezése: A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátások feltételei és a szociális

Részletesebben

Fenntartó szervezet neve: Pest Megye Önkormányzata. Címe: 1052 Budapest, Városház u. 7.

Fenntartó szervezet neve: Pest Megye Önkormányzata. Címe: 1052 Budapest, Városház u. 7. Fenntartó szervezet neve: Pest Megye Önkormányzata Címe: 1052 Budapest, Városház u. 7. Telefon: 06-1-485-680 Fax: 06-1-318-1946 E-mail: pestmegye@pestmegye.hu Fenntartó képviselője: Dr. Szép Tibor főjegyző

Részletesebben

Tájékoztató az "Egész életen át tartó tanulás program" - Leonardo partnerségek projektről, melyben a NESZ is részt vesz Elolvasom

Tájékoztató az Egész életen át tartó tanulás program - Leonardo partnerségek projektről, melyben a NESZ is részt vesz Elolvasom Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Leonardo partnerségi program Tájékoztató az "Egész életen át tartó tanulás program" - Leonardo partnerségek projektről, melyben a NESZ is részt vesz Vásárok,

Részletesebben

az étkeztetésről és az igénybevételéért fizetendő intézményi térítési díjakról

az étkeztetésről és az igénybevételéért fizetendő intézményi térítési díjakról Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2004. (I. 30.) Kr. rendelete az étkeztetésről és az igénybevételéért fizetendő intézményi térítési díjakról Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat

Részletesebben

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények 13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,

Részletesebben

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Foglalkoztatás és önálló közlekedés Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Szociális foglalkoztatás 112/2006 (V.12.) Kormányrendelet alapján A szociális foglalkoztatás

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 54 762 02 Szociális asszisztens Komplex szakmai vizsga A B vizsgafeladat megnevezése: A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátások feltételei és a szociális munka

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete A helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban önkormányzat)

Részletesebben

18. Támogatott lakhatás ellenőrzési szempontsora évben

18. Támogatott lakhatás ellenőrzési szempontsora évben 18. Támogatott lakhatás ellenőrzési szempontsora 2016. évben 1. AZONOSÍTÓ ADATOK 1.1. Adatszolgáltató Neve:... Beosztása:. Elérhetőségei:... Szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatok 1.2. Intézmény

Részletesebben

Országos Bírósági Hivatal

Országos Bírósági Hivatal Szervezet neve: " E s é l y t a h á t r á n y o s h e l y z e t ű e m b e r e k n e k " A l a p í t v á n y Szervezet székhelye: S z o l n o k Irányítószám: 5 Szervezet adószáma: Képviselő neve: 1 8 8

Részletesebben

Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet

Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-3171-6/2008. Lencséné Szalontai Mária tel.: 63-510-323 e-mail: lencsene@szentes.hu Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet

Részletesebben

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea Hasznos információk a fogyatékosságról Összeállította: Kovács Tímea Mi a fogyatékosság? A fogyatékosság nem betegség, hanem egy tartós vagy véglegesült állapot. A fogyatékos ember, aki tartósan vagy véglegesen

Részletesebben

Keszthelyi Tudás s Tér T

Keszthelyi Tudás s Tér T Keszthelyi Tudás s Tér T A legjobb dolgok is véget v érnek egyszer A projekt címec me... Keszthelyi Tudás Tér kialakítása a Goldmark Károly Művelődési Központban, a fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű

Részletesebben

A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN A K ÁRPÁTIKUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY MUNK ÁI A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÁRPÁTIKUM ALAPÍTVÁNY FONTOSABB CÉLJAI: 1. A kárpát-medencei magyar kulturális és természeti örökségek népszerűsítése. 2. Globalizálódó

Részletesebben

Addetur (Adj hozzá!) Alapítvány 1022 Budapest, Marczibányi tér évi Közhasznúsági beszámolója

Addetur (Adj hozzá!) Alapítvány 1022 Budapest, Marczibányi tér évi Közhasznúsági beszámolója Addetur (Adj hozzá!) Alapítvány 1022 Budapest, Marczibányi tér 3. 2009. évi Közhasznúsági beszámolója Budapest, 2010. május 31. Gyug Ferenc Alapítvány kuratóriumi elnök Az ADDETUR (Adj hozzá!) Alapítvány

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület a 10 évig sikeresen működő Mesterségek Bölcsője Alkotó napok elnevezésű rendezvény kapcsán jött létre 2008-ban, azokkal a segítőkkel, akik az évente egyszer megrendezésre

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

ZSIGMOND ZSUZSA. Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere

ZSIGMOND ZSUZSA. Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere ZSIGMOND ZSUZSA Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere 1971. augusztus 22-én születtem Budapesten. Édesanyám pesti polgári, Édesapám bácskai bunyevác családból származik. 1989-ben tettem érettségi

Részletesebben

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

KATALÓGUS Megrendelés: Személyes átvétel: ÉKSZEREK. Telefon:

KATALÓGUS Megrendelés: Személyes átvétel: ÉKSZEREK. Telefon: Megrendelés: Telefon: 061-787-4743 E-mail: down@downalapitvany.hu Weboldal: downalapitvany.hu Webshop: http://www.kezmuveshop.hu/ Facebook oldal: Down Alapítvány Kézműves Termékek Személyes átvétel: Down

Részletesebben

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ SZOCIÁLIS ÜGYEKÉRT ÉS TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TELEPÜLÉSEK JÖVŐKÉPE VÍZIÓ FEJLESZTÉS

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. Baráth Hajnal DLA habil főiskolai tanár művészeti rektorhelyettes, intézetvezető, szakvezető, szakirányvezető e- mail cím: hbarath@bkf.

ÖNÉLETRAJZ. Baráth Hajnal DLA habil főiskolai tanár művészeti rektorhelyettes, intézetvezető, szakvezető, szakirányvezető e- mail cím: hbarath@bkf. ÖNÉLETRAJZ Baráth Hajnal DLA habil főiskolai tanár művészeti rektorhelyettes, intézetvezető, szakvezető, szakirányvezető e- mail cím: hbarath@bkf.hu Tudományos minősítés és művészeti díj: 2008 DLA habil,

Részletesebben

A tételsor a 25/2010. (V. 14.) OKM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/5

A tételsor a 25/2010. (V. 14.) OKM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/5 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Központi szociális információs fejlesztések

Központi szociális információs fejlesztések TÁMOP 5.4.2 kiemelt projekt Központi szociális információs fejlesztések Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal AZ NRSZH FELADATAI A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról, valamint eljárásának

Részletesebben

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon Hogyan járulhatnak hozzá a társadalmi vállalkozások a nonprofit szektor fenntarthatóságához, és mi akadályozza őket ebben Magyarországon? Kutatási összefoglaló

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés január 31-i ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés január 31-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. január 31-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi

Részletesebben

AZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

AZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Cím 1053 Budapest, Fejér György utca 10. I. emelet 3. a. Telefon 061 354-1073 Fax 061 302-194 E-mail info@esoember.hu Honlap www.esoember.hu Adószám 19025915-1-42 AZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÉS A MAJORHÁLÓ

Részletesebben

Javaslat Batykó Szilvia kerámiáinak települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat Batykó Szilvia kerámiáinak települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat Batykó Szilvia kerámiáinak települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Czöndör Mihályné (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2015. április 11. (település, dátum) (P. H.) 1 2 I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

NÉPI IPARMŰVÉSZETI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE

NÉPI IPARMŰVÉSZETI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE HAGYOMÁNYOK HÁZA NÉPI IPARMŰVÉSZETI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE 2005. 2 A népi iparművészettel kapcsolatos állami feladatokat a 114/2004. (IV. 28.) Korm. rendelet értelmében 2004. május 1-jétől a

Részletesebben

kattintson ide. Hírek

kattintson ide. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek Idén 31. alkalommal, augusztus 17-20 között került megrendezésre a Mesterségek Ünnepe a Budai

Részletesebben

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei A Kallós Zoltán Alapítvány 1992. november 20án alakult. Első tevékenységei között nyári népművészeti táborok szervezése szerepelt. Tábori programjaink minden

Részletesebben

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Az Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2006 óta támogatja a fogyatékos fiatal felnőtteket.

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint

Részletesebben

szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás, a szenvedélybetegek részére

szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás, a szenvedélybetegek részére 9. melléklet a 2015. évi... törvényhez A támogató szolgáltatás, a pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás, a szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás, a szenvedélybetegek

Részletesebben

Az engedélyes bejegyzése iránti kérelemhez csatolandó, illetve a működést engedélyező szervnek bemutatandó iratok

Az engedélyes bejegyzése iránti kérelemhez csatolandó, illetve a működést engedélyező szervnek bemutatandó iratok Az engedélyes bejegyzése iránti kérelemhez csatolandó, illetve a működést engedélyező szervnek bemutatandó iratok 1. A fenntartóval és a szolgáltatóval kapcsolatos iratok: 1.1. Állami fenntartó esetén

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

Kisértékű célterületek esetén. Egyéb célterületek esetén

Kisértékű célterületek esetén. Egyéb célterületek esetén Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 55/2012. (V. 17.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től

Részletesebben

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve 2011.03.16.

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve 2011.03.16. A projektötlet-gyűjtés eredményei A projektötlet-gyűjtést honlapon és e-mailben is népszerűsítettük. A 70 projektötlet-adatlapból 19 érkezett e-mailben, 11-et adtak fel postai úton vagy faxon, és 40 készült

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Fin áros X. kerület Kőbányai SZIVÁRVÁNY SZOCIÁLIS GONDOSKODÁST NYUJTÖ, P. «stuict uiese KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG ~4 j S2dj /Ior?f_ 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3. Tel: 434-2150, Fax: 264-3621 onnn

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 RÉV projekt

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 RÉV projekt TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 RÉV projekt Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és

Részletesebben

Jáky Alapítvány. Tisztelt Támogatónk!

Jáky Alapítvány. Tisztelt Támogatónk! Jáky Alapítvány Tisztelt Támogatónk! A Jáky Alapítvány az iskolai élet több területén megpróbálja a jelenlegi viszonyok között is támogatni az intézmény hagyományait. Ezek különkülön nem jelentenek jelentős

Részletesebben

Patrónus Egyesület évi

Patrónus Egyesület évi 4400 Nyíregyháza, Közép u. 19. Tel: 42/ 500-155, Fax: 42/410-678 E-mail: egyesuletpatronus@gmail.com, Honlap cím: www.patronusegyesulet.hu Patrónus Egyesület 2016. évi tevékenysége 1 A Patrónus Egyesület

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ ÉTA Országos Szövetség 2017.

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ ÉTA Országos Szövetség 2017. 1997-2018 21 ÉVES AZ ÉTA ORSZÁGOS SZÖVETSÉG ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége Adószám: 18088696-1-42 Bankszámlaszám: 10103173-40502023-00000002

Részletesebben

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program (EFOP) 2015

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program (EFOP) 2015 Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program (EFOP) 2015 Pályázatok listája és megjelenésének tervezett ideje Együttműködő társadalom EFOP első prioritás EFOP-1.1.1. Megváltozott munkaképességű emberek

Részletesebben

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi

Részletesebben

Bács-Kiskun megye gyermekvédelmi szakellátó rendszere

Bács-Kiskun megye gyermekvédelmi szakellátó rendszere Bács-Kiskun megye gyermekvédelmi szakellátó rendszere Bács-Kiskun megyében a gyermekvédelmi szakellátás sokszínű, több szolgáltató vesz részt az otthont nyújtó ellátásban. Ez a teljes körű ellátás minden

Részletesebben