AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON- GAZDÁLKODÁS (Mátraháza) május 10.

Hasonló dokumentumok
A NEMZETI FÖLDALAP VÁLTOZÁSAI

NEMZETI FÖLDALAPKEZELŐ SZERVEZET

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

2011. évi CI. törvény egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról*

A közúti és vasúti ingatlanok jelenlegi helyzete. Nemzeti Közlekedési Napok 2013 Előadó: dr. Végh Sándor Richárd, MNV Zrt.

3. Záró rendelkezés. 6. Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba. Dr. Fazekas Sándor s. k., földművelésügyi miniszter

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK FEJEZET

Az állami vagyongazdálkodás jogi szabályozása, különös tekintettel a közutakra, vasutakra. dr. Perbiró Gábor, Jogtanácsos, MNV Zrt.

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások

Dr. Szentgyörgyi Ágota

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 08-i, soros, nyilvános ülésén hozott határozat

Az MNV Zrt. szerepe az állami tulajdont érintő önkormányzati beruházások megvalósítása során

CÍM: A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK

A Kormány. a Nemzeti Földalap vagyonnyilvántartásának szabályairól

T/ számú. törvényjavaslat

2010. évi LXXXVII. törvény. a Nemzeti Földalapról 1. Általános rendelkezések

Tájékoztató a termőföld tulajdon és használati jog megszerzésének szabályairól

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔTESTÜLETÉNEK 23/1995. (XII. 28.) 1 RENDELETE 2

A NIF Zrt. nyilvántartásában lévő, ám vagyonkezelésébe nem I.Magyar Közlekedési Konferencia tartozó vagyonelemek

ELŐTERJESZTÉS. Állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba adása iránti kérelemről

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: 67H8YO9X0001

2010. évi LXXXVII. törvény. a Nemzeti Földalapról 1

Semjén Zsolt s. k., miniszterelnök-helyettes

Az állami termőföldek értékesítése és haszonbérbe adása tapasztalatok és aktualitások

Általános rendelkezések

Iromány száma: T/5166. Benyújtás dátuma: :20. Parlex azonosító: 1ITT5T690001

A tulajdonosi joggyakorlás és a vagyonkezelés egyes jogértelmezési kérdései. dr. Perbiró Gábor, Jogtanácsos, MNV Zrt.

Földügyi aktualitások (az Önök gyakori kérdései alapján) Dr. Doktor Emerencia Földügyi referens

, , , , , , , ,

Javaslat Í../2016. Tisztelt Közgyűlés!

tart a Szegedi Móra Ferenc Mezőgazdasági Szövetkezet (6722 Szeged, Mérey u. 6/B.) használatában lévő részarány-tulajdonú földek kiadása céljából.

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné

E L Ő T E R J E S Z T É S MARCALI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK november 24-i ülésére

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 16/1995. (XII.12) önkormányzati rendelete a telekadóról*

Az állami vagyonnyilvántartás tartalma, sajátosságai és a jelenlegi fejlesztéseink - Nyilvántartási feladatok az Országleltár tükrében

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat

III. számú melléklet (a Földalap nyilvántartásához)

2. FÜGGELÉK. Az állami erdő és erdőgazdaságok ÁSZ vizsgálata NFA

Magyar joganyagok - Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pályázati felhívása - termőfö 2. oldal 6. Az MNV Zrt. jelen felhívás alapján a Korm. rendelet 3.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda

Felhívás partnerségi egyeztetésre

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület június 25-i ülésére. Tárgy: A települési adókról szóló 30/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet módosítása

művelési ág Lendvadedes K. 018/1 752 erdő 709/2000 "tó és környéke" Lendvadedes K. 019/ erdő 709/2000 "tó és környéke"

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2016. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a települési adóról

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 12., csütörtök. Tartalomjegyzék

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i ülésére

BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében

I. Bevallás fajtája. megszűnése Ingatlan (építmény, telek) szerzése. Ingatlan (építmény, telek) elidegenítése. Vagyoni értékű jog megszűnése

ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

2025/2006. (II. 24.) Korm. határozat. a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó ingatlanok helyi önkormányzatok részére történő átadásáról

A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt végrehajtása

Javaslat Ózd város közúti közlekedési struktúrájának átalakításához szükséges ingatlancsere kezdeményezésére

Jelentés. Utóellenőrzések. Az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységek utóellenőrzése

Földforgalom V

Magyar joganyagok - Nemzeti Földalapkezelő Szervezet közleménye - a Nemzeti Föld 2. oldal 1. Az önkormányzat azonosító adatait: a) a nevét, b) a székh

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 27-i nyilvános ülésére

Földhivatala Földügyi Osztály. Tájékoztató. Földhasználati bejelentéssel kapcsolatos jogszabályi változásról

Földhaszonbérlet nyilvános, egyszerűsített pályáztatása, pályázati felhívás

E L Ő T E R J E S Z T É S

Átvevő: 5083 Kengyel, Szabadság út 10. Ikt.sz.: Előző tulajdonos:

A vagyongazdálkodás helyzete, a kihívások feltárása és a fejlesztés kérdései a felsőoktatásban

AZ INGATLANNYILVÁNTARTÁS ALAPJAI

BALATONFÜRED KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL. J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Megállapodás alapján benyújtott bevallás*

2) ELŐZMÉNYEK, KÜLÖNÖSEN A TÉMÁBAN HOZOTT KORÁBBI TESTÜLETI DÖNTÉSEK, AZOK VÉGREHAJTÁSA

Sorsolás helye: Heves Megyei Kormány Hivatal Földművelésügyi Igazgatósága Eger, Szövetkezet út 6. sz. földszint tanácsterem

A részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös földtulajdon megszüntetésére irányuló eljárás jogszabályi alapjai

titulus családi név keresztnév 2. keresztnév családi név keresztnév 2.keresztnév családi név keresztnév 2.keresztnév település irányítószám ország

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám:

MAGYAR MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI ÉRDEKKÉPVISELETI SZÖVETSÉG (MAÉT)

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Pályázat kiírása önkormányzati tulajdonú szántók haszonbérletére

BEVALLÁS a magánszemély kommunális adójáról

FÖLDHASZNÁLATI BEJELENTÉSI ADATLAP

Előterjesztés. a bicskei 1276 hrsz-ú ingatlan állami tulajdonba adásáról

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete

Legénd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (VI.15.) önk. rendelete Legénd község nemzeti vagyonáról

A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságnak (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.) k ö z l e m é n y e

11. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 28-i rendes ülésére

BEVALLÁS. a telekadóról

BEVALLÁS. a telekadóról

5. Az Ör. kiegészül az 1. melléklet szerinti 24. melléklettel.

A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.) k ö z l e m é n y e

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelete. a települési adóról

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám:

ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)

A földforgalmi szabályozás egyes aktuális kérdései

BEVALLÁS a telekadóról

Az önkormányzat tulajdonában lévő forgalomképtelen ingatlanok

Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései. Budapest, február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály

BEVALLÁS a magánszemély kommunális adójáról

I.Bevallás fajtája: Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás

ADATBEJELENTÉS a magánszemélyek kommunális adójáról

1. A rendelet célja és hatálya Értelmező rendelkezés 2.

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő testület február 17-i nyilvános ülésére

Átírás:

AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON- GAZDÁLKODÁS (Mátraháza) 2017. május 10.

Nemzeti Földalapkezelő Szervezet A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény hozta létre és ez a törvény adja meg az NFA működésének és feladatainak keretét Önálló költségvetési szervként működik Agrárpolitikáért felelős miniszter irányítása alá tartozik (Földművelésügyi Minisztérium) Állami Földekért Felelős Államtitkárság a szakmai irányítása AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 2

Az NFA portfólió bemutatása - Művelésben lévő területek: szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, erdő, fásított terület - Művelés alól kivett területek: művelés alól kivett területként nyilvántartott olyan terület amelyre az Országos Erdőállomány Adattárban erdőként nyilvántartott terület jogi jelleg ténye van feljegyezve; művelés alól kivett területként nyilvántartott olyan terület, amely a Nemzeti Földalapba tartozó földrészlet mező-, erdőgazdasági tevékenységét szolgálja, vagy ahhoz szükséges; AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 3

A földbirtok-politika főbb irányelvei: családi gazdaságok kialakítása és megerősítése; a racionális földtulajdonosi és bérleti rendszer kialakulásának elősegítése; az állattenyésztő telepek működéséhez szükséges föld biztosítása; a gazdálkodás jellegének megfelelő, versenyképes birtokméretek kialakításának elősegítése; a kisbirtok-nagybirtok 80-20 %-os arányának elérése pályakezdő agrárvállalkozók és mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú végzettséggel rendelkezők támogatása; stb. AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 4

Az NFA, mint földvagyon-hasznosító szerv főbb földhasznosítási formák VAGYONKEZELÉS HASZONBÉRBE ADÁS ÉRTÉKESÍTÉS AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 5

Az NFA porfólió Az NFA portfólió mérete a Földet a Gazdáknak Program keretében történt értékesítést megelőzően 1,8 millió hektár terület volt; A földértékesítési program során körülbelül 200 000 ha terület került értékesítésre; Jelenleg 1,6 millió hektár térmértékű vagyontömeg van az NFA tulajdonosi joggyakorlása alatt; Ebből több mint 1 millió hektár erdő; AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 6

A Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek művelési ág szerinti megoszlása AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 7

A Földet a Gazdáknak! értékesítési eredményei (2015 október 2016 augusztus): Összes meghirdetett földterület (ha) 289.105 Árverésen meghirdetett földterület (ha) 253.479 3 ha alatti nyilvános pályázaton meghirdetett földterület (ha) 35.626 Összes értékesített földterület (ha) 195.870 Összes vevő száma (fő) 29.588 Árverési vevők száma (fő) 4725 3 ha alatti vevők száma (fő) 24.863 Várható költségvetési bevétel (Ft) cca. 270.000.000.000 AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 8

A FAG Program lezárása A Kormány döntött arról, hogy törvényt alkot: a Földet a gazdáknak! Program lezárásáról 2016. évi CVI. törvény nem érinti a 3 hektár térmértéket meg nem haladó méretű területek értékesítését, illetve a földterületek haszonbérbe adását, tehát erre továbbra is lesz lehetőség. AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 9

Az NFA jövője A központi hivatalok és a költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával kapcsolatos intézkedésekről szóló 1312/2016. (VI. 13.) Korm. Határozat értelmében az NFA - a központi szervének a Földművelésügyi Minisztériumba történő beolvadásával a Földet a Gazdáknak! program lezárását követően, - területi szervei megszüntetésével 2017. július 1. napjával megszűnik. AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 10

Az NFA ügyfélszolgálatának új elérhetősége: 2017. június 1-jétől: 1023 Budapest, Bécsi út 3-5. IV. emelet 35. AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 11

A vagyonkezelés és a vonalas létesítményekre vonatkozó problémák Az NFA folyamatosan köti a vagyonkezelési szerződéseket (ami folyamatos vagyonrendezéssel jár, mivel ez egy dinamikusan változó vagyontömeg); A vagyonrendezés nehézségeit a következő problémák adják: Ingatlan-nyilvántartási problémák (sokszor nem kerültek átvezetésre a valós művelési ágak); MNV Zrt.-től a vagyonátvételek (átadások) folyamatosak, ezek még nem zárultak le; Folyamatos átszervezés a közút oldaláról; Közös tulajdonosi joggyakorlás az MNV Zrt-vel; AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 12

Jelenlegi állapot 2016-os évben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., illetve a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) (jelenleg Magyar Közút Nonprofit Zrt.,) kezdeményezte az NFA-nál a földrészletek rendezését; Az NFA ennek megfelelően elindította az ingatlanok jogi helyzetének rendezését, a tulajdonosi joggyakorlás átvezetésével kapcsolatos eljárást az MNV Zrt., illetve a járási földhivatalok megkeresésével; A vagyonkezelési szerződések megszüntetése a jogviszony rendezése után kezdődhet meg; A földrészletek vizsgálata és az MNV Zrt.-től történő átvétele jelenleg is folyamatban van Összesen: 1164 db földrészlet AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS érintett 13

Megoldás Helyrajzi szám szintű vagyonrendezés, ami magában foglalja az ingatlan-nyilvántartási rendezést is, beleértve a tulajdonosi joggyakorló feltüntetését is; Vagyonkezelési szerződések megkötése; NFA-tól származó adatok alapján nagyságrendileg első körben 6200 hektár ingatlan amit rendezni szükséges, ami közel 19 000 alrészletet jelent AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 14

A vagyonkezeléssel járó kötelezettségek, feladatok Erdő alrészletekkel járó erdőgazdálkodói kötelezettségek; Nem önálló ingatlanok; Ezek sokszor az utak szerves részét képezik; Gazdasági potenciállal nem bírnak; Ezek hasznosítása a közútkezelőt terheli; AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 15

A vonalas létesítményekre vonatkozó egyéb problematikák (Kitekintés) Az Nfatv. a vasutakra vonatkozóan rendezi a problémát, amikor az 1. (2f) bekezdése kimondja: - nem képezi a Nemzeti Földalap részét a vasúti pályahálózat működtetéséhez szükséges földrészlet, függetlenül attól, hogy az ingatlan-nyilvántartásban milyen művelési ággal, vagy kivett megnevezéssel van nyilvántartva. - Az utakra vonatkozóan nincsen ilyen tárgyú rendelkezés AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS 16

Köszönöm a figyelmet! AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON-GAZDÁLKODÁS EREDMÉNYEI 2010-2016 17