Nagykovácsi teleki-tisza-kastely.hu
BENEDICTY A kastély valamikor a 19. század közepén épült, jelenlegi formáját a 20. század húszas éveiben nyerhette el, többek között Benedicty József építész tervei alapján. A területet már régóta birtokló Wattay családtól előbb a Teleki, majd a Tisza családhoz került, és 1849-ben Görgey Arthur tábornok főhadiszállásaként is szolgált. GÖRGEY WATTAY BÉRELHETŐ IRODÁK A - PARK TÖRTÉNELMI ÉPÜLETEGYÜTTESÉBEN Közvetlenül a Teleki-Tisza-kastély mellett, három épületben kínálunk exkluzív környezetben, díszkertre néző irodákat, amelyek közvetlen kapcsolattal rendelkeznek a főúttal. Ezek az épületek a kastély történelmi épületegyütteséhez tartoztak, ezért nem bontották le, hanem új funkciót kaptak a komplexum részeként. Teljes körű rekonstrukción estek át, megtörtént az energetikai, valamint a teljes belső és külső felújításuk is. Ahol az örökségvédelem meg kívánta, eredeti állapotban, de a mai kor igényeinek megfelelően állították vissza az építészeti emlékeket. Az irodaépületekbe elsősorban hosszútávú bérlőket várunk, akik tevékenységüket nyugodt és inspiráló, zöld környezetben szeretnék végezni. Célunk, hogy egy-egy épületet egy-egy vállalkozás teljes egészében elfoglaljon, így minél inkább magáénak érezhesse ezt a kivételes helyszínt és történelmi épületet. Az épületek mellett található kastélyépületben képzések, tréningek, rendezvények, esküvők is helyet kapnak majd. A kastélyban lehetőség lesz a tréningtermek, de akár a bálterem bérlésére, sőt az egész épület, vagy épp a park igénybevételére is. Természetesen irodabérlőink elsőbbséget élveznek a komplexum épületeinek, szolgáltatásainak használata, bérlése során.
épület BENEDICTY Az irodaépület teljes kiadható területe 79 m2, amely három helyiséget (18 m2, 46 m2, 15 m2) tartalmaz, a hozzájuk tartozó teakonyhával és vizesblokkokkal együtt. Az épület közvetlenül a főbejárat mellett helyezkedik el, az irodahelyiségek önálló bejárattal rendelkeznek. Ebben az épületben kapott helyet a kastélypark portaszolgálata is, természetesen külön bejárattal, elkülönítve az irodáktól. A nagykovácsi kastély első állandó lakója Tisza Lajos lehetett, aki közmunka-, és közlekedésügyi, később a király személye körüli miniszter volt. Az 1879-es tiszai árvíz után Szeged újjáépítési biztosává nevezték ki, ezért a munkájáért később I. Ferenc Józseftől szegedi előnévvel grófi címet kapott. Ebben az időben a kastélyt Benedicty József építész tervei alapján bővítették ki, így nagyjából elnyerte mai formáját, és ekkor a tájképi kertet is jelentősen kibővítették. Az épület, tisztelegve a kastélyt és környezetét alakító építészmérnök előtt, a Benedicty nevet kapta. Irodatér 18,5 m2 Irodatér 46 m2 Irodatér 15 m2 Teakonyha 6 m 2 teleki-tiszakastely.hu
épület GÖRGEY Természetesen ebben az épületben is megtalálható a teakonyha és az akadálymentes vizesblokk is. Az épület a főbejárathoz képest a második (középső) helyen áll, önálló bejárattal rendelkezik. Irodatér 22 m2 Irodatér 7 m2 Irodatér 14 m2 Irodatér 12 m2 Irodatér 14 m2 Irodatér 16 m2 Irodatér 22 m2 A kastélyépület 1849-ben Görgey Arthur tábornok főhadiszállásaként is szolgált. Az irodaépület Görgey Arthurrúl kapta nevét, aki 1848 49-es honvédtábornok, hadügyminiszter, több alkalommal a honvédsereg fővezére volt. Polgári végzettségét tekintve vegyész, és 1848 előtt e területen is kiemelkedő eredményeket publikált. Teakonyha 5,5 m2 Az irodaépület teljes kiadható területe több mint 100 m2, amely négy önálló helyiséget (16 m2, 14 m2, 12 m2, 7 m2) tartalmaz, valamint egy nagy diszponibilis teret, amelyben 14, 22 és 22 m2-es egységenként ajtókkal többféleképpen alakítható helyiségek hozhatóak létre. teleki-tiszakastely.hu
épület WATTAY Irodatér 5 m2 Irodatér 13 m2 Irodatér 20 m2 Irodatér 23 m2 Irodatér 12,5 m2 Irodatér 26 m2 A műemléki, restaurált irodaépület teljes kiadható területe több mint 140 m2, amely hat önálló helyiséget (20 m2, 5 m2, 26 m2, 13 m2, 12 m2, 23 m2, 41 m2) tartalmaz. A 41 négyzetméteres helyiség különlegessége a több, mint két méter szélességű fából készült, restaurált kapu (mögé nyitható üvegajtókat helyeztünk), amely természetes fén nyel árasztja el a teret és akár nagyobb tárgyak beemelését is lehetővé teszi. Ebben az épületben is megtalálható a teakonyha és az akadálymentes vizesblokk is. Az épület a főbejárathoz képest a harmadik (szélső) helyen áll, önálló bejárattal rendelkezik. A kastélyterület a Wattay családtól 1828-ban került a Teleki családhoz, amikor Wattay Borbála és Roth Tamás lánya hozzá ment gróf Teleki József koronaőrhöz. Később a Telekiek keze alatt épült át a kastély klasszicista stílusban, majd a Tisza család örökölte tovább egy újabb házassággal, amikor Teleki József unokája, Teleki Júlia Tisza Lajoshoz ment feleségül. Az épület tisztelegve az eredeti tulajdonosok előtt, a Wattay nevet kapta. Irodatér 41 m2