Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Hasonló dokumentumok
Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP december 3. (csütörtök)

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, május

2017. november Emberközpontú tudomány

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért.

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

PROGRAM. III. Regionális Konferenciasorozat rendezvényeire

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA

2017. november Emberközpontú tudomány

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém.

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17

MEGHÍVÓ. Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban

XX. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

MAGYAR JOGÁSZ EGYLET. NEGYVENEGYedik PROGRAMFÜZET. 41_jogaszvandorgyules.indd :56:46

Események TÁMOP MEGHÍVÓ. Tisztelt Partnerünk!

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd :03:40

Bagdy Gábor Pénzügyi Főpolgármester-helyettes

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek

IX. Határok nélküli partnerség című konferencia

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

Regionális közlekedés aktuális kérdései A múltra épülő jövő 130 éves a DKV Közlekedési Zrt.

MEGHÍVÓ. I. regionális konferencia-sorozat rendezvényeire

BUDAPEST MEGHÍVÓ. Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság. 0. napirendi pont Napirend

IV. évfolyam 2. szám, március

Kéthasábos változat. közvetlenül és önállóan gyakorolja. a társaság vezető tisztségviselői közül az

A Közbeszerzési Hatóság évi rendezvényei Magyarország V4 elnöksége alatt

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27.

24. KÖZÉP-EURÓPAI KÖZJEGYZŐI KOLLOKVIUM

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)

OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET. Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) Észak-alföldi régió. Budapest MAGYARORSZÁG

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám

Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia Program

MAGYAR KÖZLÖNY 127. szám

P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

TÁJÉKOZTATÓ a BM OKF IPARBIZTONSÁGI TANÁCSADÓ TESTÜLET munkájáról és jövőbeni feladatairól

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont május 15.

Központi beruházások

A TÁMOP / XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA


Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia. Főtámogatók: Médiapartnerek: Támogatók: Szakmai partnerek, kiállítók:

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP december 3. (csütörtök)

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének II. félévi M U N K A T E R V E

MEGHÍVÓ május 23. Szakmai tanácskozás

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN

A konferencia és szakmai kiállítás program áttekintője: február 18. (szerda) szekcióülés 2. szekcióülés

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia HEA - PARTNERING. Főtámogatók: Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek, kiállítók:

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság

XII. Háziorvos Napok

10 év az Európai Unióban tanulságok és új kihívások. Nemzetközi konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen május 15. NKE Ludovika Campus

A gyógypedagógia kincsestára VII. Válaszok a gyógypedagógiai gyakorlat kihívásaira PROGRAM

A szerv vezetőjének, vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím)

"Magasabb (helyi) hozzáadott érték, mint a vidék kitörési lehetősége" II. Nemzetközi Vidékfejlesztési Tudományos Konferenciára.

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben

KONFERENCIA FELHÍVÁS

XXI. ORSZÁGOS JEGYZŐ-KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült

a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról

Az állami vagyonnyilvántartás tartalma, sajátosságai és a jelenlegi fejlesztéseink - Nyilvántartási feladatok az Országleltár tükrében

IV. évfolyam 3. szám, június

Szolidaritás - Ma Konferencia február Programtervezet. 1. nap

SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE

Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete. Jubileumi konferencia Programfüzet

2015. április 30-án (csütörtökön) órára

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

A tervezési munka első lépéseként a Tervezőnek a Balatonrendes-Zánka szakaszra Engedélyezési tervet kell készítenie.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N I. Bizottság

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT

TÁJÉPÍTÉSZET HÓNAPJA

MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám

1. SZEKCIÓ RÉSZLETES PROGRAMJA 1. sz. melléklet

Bronz fokozatú szponzor: Program március 24. Plenáris ülés

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám

AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

Katonai logisztika időszerű kérdései tudományos konferencia

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN I. évfolyam, 4. szám december

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

HUMÁN SZAKEMBEREK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, MTA IX. OSZTÁLY GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA EMBERI ERŐFORRÁSMENEDZSMENT ALBIZOTTSÁGA, MEGHÍVÓ.

Az Integritási Megállapodás: Civil ellenőrzéssel az EU-s források kapcsán felmerülő közbeszerzési korrupció ellen. Időpont: Február 17-18, 2014.

2012. december 03. (hétfő)

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 2. szám június

Konferencia tájékoztató

Határok nélküli partnerség című konferencia

Átírás:

INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézete és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. szervezésében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ménesi úti Kampuszán. A rendezvényen közreműködnek az ingatlangazdálkodás állami,, ágazati szakemberei és tudományos képviselői. Az ingyenes konferencia a közfeladat ellátásához kapcsolódó ingatlangazdálkodás jogi és gyakorlati nek, problémáinak, legjobb megoldásainak bemutatására hivatott. A konferencia első részében (9 00-15 00 óra között) előadásokra, majd a délután folyamán (15 00-18 00 óra között) kerekasztal beszélgetésekre kerül sor az -, valamint az állami és tulajdonú gazdasági társaságok ingatlangazdálkodása témakörökben. A konferencia időpontja: 2017. október 12. (csütörtök) A konferencia helyszíne: Nemzeti Közszolgálati Egyetem - 1118 Budapest, Ménesi út 5. Regisztráció: Előzetes regisztráció a jelentkezési lap megküldésével az alábbi címen lehetséges 2017. október 6-ig: ingatlangazdalkodas2017@gmail.com.

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában Időpont: 2017. október 12. (csütörtök) Helyszín: 1118 Budapest, Ménesi út 5. Szervező: NKE Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézet BFVK Zrt. Szakmai vezető: dr. habil. Boros Anita egyetemi docens PROGRAMTERVEZET Levezető elnök: Gergő József főosztályvezető (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - Állami Vagyonelemek Főosztálya) 08. 30-09. 00 Regisztráció 09. 00-09. 10 Köszöntő: Prof. Dr. Kis Norbert dékán (Nemzeti Közszolgálati Egyetem (Államtudományi és Közigazgatási Kar) 09. 10-09. 20 Köszöntő: Dr. Bagdy Gábor pénzügyekért felelős fő-helyettes (Fővárosi Önkormányzat Fői Hivatala) 09. 20 09. 40 Dr. Imre Miklós intézetvezető (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézet): ingatlangazdálkodás változó térben és időben (Történeti és nemzetközi szempontok) 09. 40-10. 00 Barts J. Balázs vezérigazgató (Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.): A vagyonkezelés és a vagyongazdálkodás működésének tapasztalatai, különbözőségük az ingatlangazdálkodásban 10. 00-10. 20 Dr. habil. Boros Anita egyetemi docens (Nemzeti Közszolgálati Egyetem): A közvetlen és közvetett állami tulajdonú ingatlanokkal való gazdálkodás tapasztalatai 10. 20-10.40 dr. Szarka Gábor vezérigazgató-helyettes (NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.): Országos Ipari Park Koncepció: az állami megoldás 10. 40-11. 00 Kávészünet 11. 00-11. 20 Dr. Németh László főigazgató (Állami Egészségügyi Ellátó Központ): Az ingatlangazdálkodás ágazati sajátosságai egészségügy 11. 20-11. 40 dr. Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium): Az ingatlangazdálkodás ágazati sajátosságai közlekedés 11. 40-12. 00 Honvédelmi Minisztérium képviselője: Az ingatlangazdálkodás ágazati sajátosságai honvédelem 12.00 12. 20 Bátori Zsolt főigazgató (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság): Az ingatlangazdálkodás ágazati sajátosságai szociális igazgatás 12.20-12. 40 Krucsainé Herter Anikó - kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár (Emberi Erőforrások Minisztériuma): Az ingatlangazdálkodás kulturális ágazati sajátosságai kulturális intézmények megújulása az állami vagyon újrahasznosításával. 12. 40-13. 30 Ebéd Levezető elnök: Dr. Imre Miklós intézetvezető (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézet) 13.30 14. 00 Kovách Ákos (Olimpiai Központvezető): Vevőközpontú szemlélet a közszolgáltatásban a sportcélú ingatlanok üzemeltetésének és fejlesztésének területén

14.00 14. 20 Dr. Hajnal István címzetes egyetemi docens (Budapest Műszaki Egyetem), igazságügyi ingatlanforgalmi és építési beruházási szakértő (Grant Thornton): Közösségi használatú ingatlanok értékelésének módszerei 14.20 14. 40 Prof. Dr. Persányi Miklós főigazgató (Fővárosi Állat- és Növénykert): A közösségi célú ingatlanok korszerű gazdálkodásának lehetőségei 15.00-18. 00 Kerekasztal beszélgetések és szakértői reflexiók Szekcióülések Az állami és A szekció megnevezése Az önkormányzatok tulajdonú ingatlangazdálkodása gazdasági társaságok ingatlangazdálkodása Levezető elnök Barts J. Balázs Dr. habil. Boros Anita Kerekasztal beszélgetés résztvevői (10-20 perces előadások) 1. Szita Károly (Kaposvár): Az ingatlangazdálkodás, ingatlan-hasznosítás tapasztalatai 2. Dr. Papp László (Debrecen): Városstratégiát támogató ingatlangazdálkodás Debrecenben. 3. Kriza Ákos (Miskolc): Az ingatlangazdálkodás, ingatlan-hasznosítás tapasztalatai 4. Tósoki Imre (Tihany): Tihanyi kilátások avagy a közterületi fejlesztések hatása a helyi gazdaságra és az ingatlanpiacra 5. Dr. Feik Csaba címzetes egyetemi docens (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), jegyző (Ercsi város): Az vagyon szerepe a helyi közösségek életében. 6. Farkasné dr. Gasparics Emese intézetvezető (Nemzeti Közszolgálati Egyetem - Önkormányzati Kutatóintézet): Az ingatlangazdálkodás fejlesztési lehetőségei. 1. Dr. Nemes-Nagy Tibor vezérigazgató (Magyar Közút Nonprofit 2. Almássy Kornél vezérigazgató (Budapest Közút 3. Dávid Ilona elnökvezérigazgató (MÁV Magyar Államvasutak Zrt.): Az 4. Kondrik Kornél (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.) : Az 5. Dr. Medovárszki Éva Erzsébet általános (Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.): A víziközművek, mint sajátos ingatlanok egyes közszolgáltatási célú működtetési 6. Bakondi György Patrik vezérigazgató (Tiszamenti Regionális

7. Rodekné Hederics Erika ügyvezető igazgató (Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.): Integrált városi szolgáltatási és elszámolási rendszer kialakításának lehetőségei Nagykanizsán Vízművek ingatlanhasznosítás és üzemeltetés aktuális a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt-nél Dér Erika főosztályvezető (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - Légiés Víziközlekedési Főosztály): A repterek üzemeltetése 7. Sági Géza Tibor elnök-vezérigazgató (Győri Szolgáltató és Vagyongazdálkodó 8. Vásárhelyi Tibor Pál (Fővárosi Közterület-fenntartó

JELENTKEZÉSI LAP A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézete és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában címmel K O N F E R E N C I Á T szervez, melynek Helyszíne: 1118 Budapest, Ménesi út 5. Időpontja: 2017. október 12. (csütörtök) A jelentkezési lap leadásának határideje: 2017. október 06. (péntek) 1. A jelentkező adatai: név:... 2. A jelentkező elérhetősége: telefon:... e-mail:. 3. A jelentkező munkahelyének adatai: munkahely neve:. beosztása:... ingatlangazdalkodas2017@gmail.com.