Hulladék gyűjtésének, szállításának, közvetítésének és kereskedelmének engedélyezése:

Hasonló dokumentumok
Makra Gábor - főosztályvezető

HULLADÉKKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS. - illetékességi területe az ügyben: Budapest Főváros, Pest megye

A hulladékkezelés szabályozása (építési-bontási hulladékok)

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

A hulladékkal kapcsolatos éves, negyedéves adatszolgáltatások teljesítése, a hulladéklerakókkal kapcsolatos új elektronikus adatszolgáltatás

Á L L Á S F O G L A L Á S T

A veszélyes hulladékok kezelése

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint I. fokú hatóság

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint I. fokú hatóság

Zamárdi Polgármesteri Hivatal KÖZLEMÉNY

A minősítési eljárásokra vonatkozó általános rendelkezések ebben a pontban, az eljárások specifikus szabályai külön pontokban kerülnek bemutatásra.

Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere

439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet. a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről

b.) az a.) pontban nem említett kereskedelmi tevékenységek esetében a kereskedelmi tevékenység helye szerinti települési önkormányzat jegyzője.

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178.

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete

A Kormány. /2017. ( ) Korm. rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52)

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van.

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás engedélyezése (minősítési eljárások)

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van.

A gépjárműbontók környezetvédelmi kötelezettségei, ellenőrzésük és szankcionálásuk

A Kormány 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelete a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételérõl, valamint hatósági engedélyezésérõl

ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint I. fokú hatóság

a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről

1. ENGEDÉLYKÖTELES HULLADÉK KEZELÉSI TEVÉKENYSÉGEK

Bejelentésre vonatkozó szabályok: A bejelentés-köteles tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók.

Ügyféltájékoztató. pirotechnikai termék tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához

Általános rendelkezések 1..

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS. ipari hulladékgazdálkodás 04. dr. Torma András Környezetmérnöki Tanszék

Vízjogi üzemeltetési engedélyezés. Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei

1. A betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló 209/2005. (X. 5.) Korm. rendelet módosítása

15/2016. (III.22.) 55/2013. (XII.17.)

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Fodorné Kiss Bernadett

Hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárások

Hatáskörrel rendelkező szerv. Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Budapest, Mészáros u.

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK

H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 2. oldalán a Fő tevékenység felsorolás az alábbira változik:

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint I. fokú hatóság

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: /2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése

TELEPENGEDÉLY IRÁNTI KÉRELEM (57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 3. (2) bekezdése alapján)

HATÁROZAT. figyelmeztetem. kötelezem:

Hulladékgazdálkodási adatszolgáltatás az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben (OKIR-EHIR)

Kaposvári Járási Hivatal

Veszprémi Járási HivatalA

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Jogszabályok listája

HATÁROZAT. megtiltom. kötelezem:

Jogszabályváltozások szeptember

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól

Az R 4. -a az alábbi pontokkal egészül ki:

I. A temetkezési szolgáltatási tevékenység végzőjének adatai

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT PAKS DÓZSA GYÖRGY U TEL: 75/ Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl

FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

(1) A Rendelet a következő 5/ A. -sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki:

439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet. a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről

1 / :41

439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet. a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről

HATÁROZAT. kötelezem:

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30

439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről

Szálláshely üzemeltetési és nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely-szolgáltatás eljárás

Pakod Község Önkormányzat 1/2015. (I.20.) önkormányzati rendelete

1. Kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárások. Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 26/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL

Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya

Műanyag hulladékok hasznosítása

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

5. Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének módosítása

A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlati bemutatása különös tekintettel a fúrt kutak engedélyezésére

439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet. a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

6/2016.(IX.7.) 24/2013. (XII.12.)

BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT LÉTESÍTÉSE MAGYARORSZÁGON, NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ SZEMÉLYEK ESETÉN

385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről

17 / (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról

309/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet. a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről. 1. A rendelet hatálya

Vízjogi létesítési engedélyezés. Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei

A környezetvédelmi hatóságok hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárása a gyakorlatban

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról

A Kormány. /2018. ( ) Korm. rendelete

Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya

Átírás:

Hulladék gyűjtésének, szállításának, közvetítésének és kereskedelmének engedélyezése: Jogszabályok: - a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény - a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évicxl. törvény - a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet - a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről szóló 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet - a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet - az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól szóló 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet - a környezeti alapnyilvántartásról szóló 78/2007. (IV. 24.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 14/2015. (III. 31.) FM rendelet - a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló309/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet - a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi megbízott alkalmazási és képesítési feltételeiről szóló 11/1996. (VII. 4.) KTM rendelet - a környezetvédelmi megbízott alkalmazásának feltételéhez kötött környezethasználatok meghatározásáról szóló 93/1996. (VII. 4.) Korm. rendelet - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról szóló 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet - a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól szóló225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet Hulladék gyűjtésének, szállításának, közvetítésének és kereskedelmének engedélyezési eljárása: A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2. (1) bekezdés 17., 35., 36., 38. és 41. pontjai alapján: 17. gyűjtés: a hulladék összegyűjtése hulladékkezelő létesítménybe történő elszállítás céljából; a gyűjtés magában foglalja a hulladék előzetes válogatását és előzetes tárolását is; 35. kereskedő: olyan gazdálkodó szervezet, amely a hulladékot saját vagy más nevében megvásárolja, és azt követően eladja, ideértve azt az esetet is, amikor a kereskedő nem lesz a hulladék tényleges birtokosa; 36. kezelés: hasznosítási vagy ártalmatlanítási műveletek, ideértve a hasznosítást vagy ártalmatlanítást megelőző előkészítést is; 38. közvetítő: olyan gazdálkodó szervezet - az egyéni vállalkozót, valamint az egyéni céget ide nem értve -, amely más nevében szervezi a hulladék hasznosítását vagy ártalmatlanítását, ideértve azt az esetet is, amikor a közvetítő nem lesz a hulladék tényleges birtokosa; 41. szállítás: a hulladék telephelyen kívüli mozgatása; A Ht. 12. (2) bekezdése alapján: (2) A gyűjtő - a (2a) bekezdésben és a 28. (5) bekezdésében meghatározott kivétellel - tevékenységét gyűjtésre vonatkozó hulladékgazdálkodási engedéllyel végzi. A Ht. 13. (1) és (2) bekezdése szerint:

(1) A kereskedő és a közvetítő a kereskedelem, illetve a közvetítés tárgyát képező hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységet nyilvántartásba vétel alapján végzi, kivéve, ha a hulladék a birtokába kerül. (2) Ha a kereskedőnek és a közvetítőnek a kereskedelem, illetve a közvetítés tárgyát képező hulladék a birtokába kerül, tevékenységét csak kereskedelemre, illetve közvetítésre vonatkozó hulladékgazdálkodási engedéllyel végezheti. A Ht. 14. (1) bekezdése szerint: Hulladékot csak hulladékgazdálkodási engedély birtokában vagy nyilvántartásba vétel alapján lehet szállítani, kivéve ha a) a természetes személy ingatlanhasználó az elkülönítetten gyűjtött háztartási hulladékot hulladékgyűjtő pontra, hulladékgyűjtő udvarba, átvételi helyre vagy hulladékkezelő létesítménybe szállítja, valamint b) a gyártó, a forgalmazó az átvételi kötelezettséggel érintett hulladékot hulladékkezelő létesítménybe szállítja, c) a gazdálkodó szervezet nem üzletszerűen, alkalmilag, az elkülönítetten gyűjtött hulladékát saját járművével, másik telephelyén levő üzemi gyűjtőhelyre vagy átvételi helyre, hulladékgyűjtő pontra, hulladékgyűjtő udvarba, valamint hulladékkezelőhöz szállítja. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet) 10. g) pontja alapján: Az országos környezetvédelmi hatóság jár el elsőfokon országos illetékességgel * + g) a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 12. (2) bekezdésében, 13. - ában és 14. -ában foglalt tevékenységgel kapcsolatos hatósági eljárásban környezetvédelmi hatóságként, ha a hulladékgazdálkodással kapcsolatos hatósági engedély megszerzése vagy a nyilvántartásba vétel iránti kérelem több területi környezetvédelmi hatóság hatáskörét érintő illetékességi területére terjed ki, Több területi környezetvédelmi hatósághatáskörét érintő illetékességi területére kiterjedő szállítási, gyűjtési, kereskedelmi, közvetítői tevékenység esetén a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya (a továbbiakban: Kormányhivatal) az illetékes környezetvédelmi hatóság. Amennyiben a szállítási, gyűjtési, kereskedelmi, közvetítői tevékenység kizárólag egy területi környezetvédelmi hatóság hatáskörét érintő illetékességi területére terjed ki, a telephely szerinti területi környezetvédelmi hatóság jár el környezetvédelmi hatóságként. Hulladékkezelési (hasznosítás, ártalmatlanítás, előkezelés) tevékenység esetén minden esetben a területi környezetvédelmi hatóság jár el. A71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 8/A. (1) bekezdése szerint: Területi környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságként megyei illetékességgel - e bekezdésben foglalt kivétellel - a megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási hivatala jár el. Budapest főváros és Pest megye területére kiterjedő illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörben eljáró Érdi Járási Hivatala jár el.

A Ht. 12. (2) bekezdése alapján gyűjtési tevékenység - a (2a) bekezdésben és a 28. (5) bekezdésében meghatározott kivétellel - kizárólag gyűjtésre vonatkozó hulladékgazdálkodási engedéllyel végezhető. Amennyiben a közvetítés, kereskedelem tárgyát képező hulladék fizikailag a közvetítő, kereskedő birtokába kerül, a tevékenység a Ht. 13. (2) bekezdése szerint csak hulladékgazdálkodási engedély birtokában végezhető. Hulladékszállítás a Ht. 14. (1) bekezdésében, valamint a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről szóló 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet)7/a. -ában foglalt kivételektől eltekintve csak hulladékgazdálkodási engedély birtokában végezhető. A hulladék szállításának, közvetítésének, kereskedelmének és gyűjtésének engedélyezésére vonatkozó szabályokat a 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet)7. és 10. -ai tartalmazzák. A 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet7. (1) bekezdés e)pontja szerinti igazolásként elfogadható pénzügyi biztosítékként elkülönített pénzösszegről szóló fedezetigazolás (ahol a Kormányhivatal a kedvezményezett és az engedély végéig vagy határozatlan időre szól), vagy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 4. szerinti cégszerűen aláírt, pozitív egyenleget mutató,előző teljes pénzügyi évet lezáró éves beszámoló. A hulladékgazdálkodási tevékenységbe bevonni kívánt hulladékokat a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet 1. számú melléklete szerinti 6 számjegyű azonosító kódonként, tonnában kifejezve szükséges megadni. Szállítási tevékenység esetén a szilárd és folyékony hulladékokra vonatkozó hulladékmennyiséget külön-külön megadva fel kell tüntetni. A szállítási engedélykérelemben kérelmezett hulladékmennyiségre vonatkozó szállítási kapacitást számításokkal szükséges igazolni. A 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 7. (1) bekezdés n) pontjában, valamint 11. -ban szereplő nyilatkozatot kérelmező és kérelmező vezető tisztségviselője nevében is meg kell tenni. Szállítási engedélykérelem mellékleteként személyi, tárgyi és közegészségügyi feltételek igazolásaként csatolni kell a gépjárművezetők vezetői engedélyeinek, a szállítójárművek érvényes forgalmi engedélyeinek, továbbá az üzemorvossal kötött (foglalkozás-egészségügyi) szerződés másolatát. Amennyiben kérelmező bérli vagy lízingeli a gépjárműveket, úgy a bérleti vagy lízingszerződés másolatát is csatolni kell. A tervezett tevékenységgel érintett telephely vonatkozásában be kell nyújtani az önkormányzat által kiadott bejelentés-köteles tevékenység nyilvántartásba vételéről szóló dokumentum, vagy telepengedély másolatát. A hulladékgazdálkodási tevékenység során igénybe vett gépjárművek tárolására vonatkozóan a telephely vonatkozásában a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet) 1. melléklet 23.,99., vagy 104. pontjaira vonatkozó bejelentésköteles tevékenység nyilvántartásba vételéről szóló dokumentum másolatátszükséges benyújtani a Kormányhivatal részére.

Abban az esetben, ha a telephelyen kizárólag az üres gépjárművek tárolása történik, elfogadható még az illetékes önkormányzat által kiadott hatósági bizonyítvány másolata, hogy a telephelyen a(3,5 tonna feletti) gépjárművek tárolása engedélyezett. Amennyiben a kérelmező telephelyére bekerülnek a hulladékok, az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 2. melléklet 31. illetve 32. pontjaira vonatkozó telepengedély másolatátszükséges benyújtani. A Kormányhivatal elfogadja továbbá a korábbi, telepengedélyezésre vonatkozó jogszabályok alapján kiadott, hulladékgazdálkodási tevékenységre vonatkozó dokumentumokat is. Nem kell telepengedélyt benyújtania annak, aki rendelkezik az adott telephelyre vonatkozó fémkereskedelmi, (a tevékenységre vonatkozó) működési engedéllyel, valamint egységes környezethasználati engedéllyel a kérelmezett hulladékokra vonatkozóan. Ebben az esetben a telepengedélyt kiváltó dokumentumot csatolni kell az engedélykérelemhez. A kérelmező által benyújtott környezetvédelmi biztosításnak igazoltanki kell terjednie a kérelmezett hulladékgazdálkodási tevékenységre. A Ht. 82/A. alapján: (1) Az a gazdálkodó szervezet, amely e törvény alapján hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységet folytat - kivéve a közszolgáltatót, valamint azt az esetet, ha a tevékenység az egységes környezethasználati engedélyezés hatálya alá tartozik -, a tárgyév február 28-ig a környezetvédelmi hatóság részére éves felügyeleti díjat fizet.a tevékenység év közben történő megkezdése esetén a felügyeleti díj arányos részét kell megfizetni a hulladékgazdálkodási engedély jogerőre emelkedését vagy a nyilvántartásba vételt követő 30 napon belül. * + (3) A felügyeleti díj mértéke a) hulladékgazdálkodási engedélyhez kötött tevékenység esetén telephelyenként (a fióktelepet, valamint telephely hiányában a székhelyet is ideértve) 40 000 forint, b) nyilvántartásba vételhez kötött tevékenység esetén telephelyenként (a fióktelepet, valamint telephely hiányában a székhelyet is ideértve) 25 000 forint. A Ht. 2. (1) bekezdés 37. pontja alapján: közszolgáltató: az a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvény szerint minősített nonprofit gazdasági társaság, amely a települési önkormányzattal kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés alapján hulladékgazdálkodási közszolgáltatást lát el; Fenti jogszabályhelyek alapján, amennyiben engedélyes maradéktalanul megfelel a közszolgáltatóval szemben, a jogszabály által támasztott követelményeknek, abban az esetben közszolgáltatónak nem szükséges a Ht. 82/A. -ában meghatározott felügyeleti díjat fizetnie. A Kormányhivatal által kiadott határozatok aközigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 73/A. (1) bekezdésének c) pontja és(3) bekezdése alapján a közléssel (a kérelmező általi átvétellel) jogerősek. Tárolás: A Ht. 2. (1) bekezdés 42. pontjában foglaltak szerint:

tárolás: a hulladéknak a gyűjtő, a kereskedő, illetve a hulladékkezelő telephelyén történő, valamint telephelyén kívüli átvételét, összegyűjtését, majd telephelyre történő szállítását követő ideiglenes elhelyezése a további hulladékgazdálkodási tevékenységek elvégzése érdekében, kivéve a hulladékkezelő létesítményben képződött hulladék ugyanazon hulladékkezelő létesítményben történő elhelyezését, valamint a hulladékgazdálkodással kapcsolatos ártalmatlanítási és hasznosítási műveletek felsorolásáról szóló miniszteri rendelet szerinti D12 ártalmatlanítási műveletet; Az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól szóló 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet) 2. (1) bekezdésének 8. pontjában foglaltak szerint: hulladéktároló hely: olyan, e rendeletben meghatározott műszaki kialakítással rendelkező terület vagy építmény, amely a gyűjtő, a kereskedő vagy a hulladékkezelő által átvett, illetve összegyűjtött hulladék hasznosításig vagy ártalmatlanításig történő tárolására szolgál, ideértve a hulladékgazdálkodással kapcsolatos ártalmatlanítási és hasznosítási műveletek felsorolásáról szóló 43/2016. (VI. 28.) FM rendelet 1. mellékletének D12 ártalmatlanítási műveletét is; A 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 19. (1) és (2) bekezdéseiben foglaltak szerint: (1) Aki hulladékot tárol, a tárolást - a hulladékgyűjtő udvar kivételével - hulladéktároló helyen végzi. (2) Hulladéktároló hely kizárólag a hulladékgazdálkodási engedély tárolásra vonatkozó előírásai szerint üzemeltethető. A 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 21. (4) bekezdésében foglaltak szerint: A hulladéktároló hely üzemeltetője a hulladéktároló hely részletes működési és ellenőrzési szabályait üzemeltetési szabályzatban rögzíti. Az üzemeltető az üzemeltetési szabályzat 1 példányát a hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárás iránti kérelemhez csatolja. A hulladéktároló hely csak az üzemeltetési szabályzatban foglaltak szerint, a környezetvédelmi hatóság általi jóváhagyását követően üzemeltethető. Tekintettel a 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 19. (2) bekezdésében, valamint 21. (4) bekezdésében foglaltakra, a Kormányhivatal előtt indult hulladékgazdálkodási engedély kiadására vonatkozó eljárás feltétele a területi környezetvédelmi hatóság által jóváhagyott üzemeltetési szabályzat, mivel a Kormányhivatal által kiadásra kerülő hulladékgazdálkodási engedélyben foglalt előírások nem lehetnek ellentétesek a területi környezetvédelmi hatóság által jóváhagyott üzemeltetési szabályzat előírásaival. A 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 21. (5), (6) bekezdéseiben foglaltak szerint: (5) A hulladéktároló hely üzemeltetési szabályzatában legalább a) az adminisztrációra (a hulladék tárolásra történő elhelyezésének és elszállításának rendjére); b) a hulladék tárolásra történő elhelyezéséért és felügyeletéért felelős személyre; c) az egy időben maximálisan tárolható hulladék mennyiségére; d) a hulladék mennyiségének nyilvántartására (hulladéktípus, -fajta és -jelleg szerint); e) a hulladéktároló hely műszaki állapotának, a hulladék biztonságos tárolásának ellenőrzésére, az ellenőrzés megállapításaira, és a megállapítások alapján hozott intézkedésekre; f) az üzemnapló vezetésére; g) a munkavégzés munkavédelmi kérdéseire; valamint h) a tűzvédelmi szabályok betartására vonatkozó előírásokat kell meghatározni. (6) Az üzemeltetési szabályzatban foglaltak végrehajtására felelős személyt ki kell jelölni.

A Kormányhivatalhoz beadott gyűjtési és kereskedelmi engedélykérelmek esetén, amennyiben a tárolási tevékenységet a kérelmező más (a területi környezetvédelmi hatóság által kiadott, tárolási tevékenységre felhatalmazó hulladékgazdálkodási) engedély alapján kívánja végezni, úgy nyilatkoznia kell erről. Amennyiben a Kormányhivatal engedélye alapján kívánja a tárolási tevékenységet végezni, meg kell küldeni a Kormányhivatal részére a területi környezetvédelmi hatóság által igazoltan jóváhagyott, a telephelyen tárolásra használni kívánt hulladéktároló hely üzemeltetési szabályzatát, valamint be kell mutatni a hulladéktároló hely műszaki és környezetvédelmi jellemzőit, azok állapotát, minőségét és felszereltségét igazoló dokumentumokat, a hulladék telephelyen történő tárolásának módját és körülményeire vonatkozó adatokat, információkat. Ügyintézési határidők, eljárási díjak: Fenti eljárásokra vonatkozó ügyintézési határidőket a Ht. 79. (8) bekezdése állapítja meg, amely alapján: A hulladékgazdálkodási hatósági engedélyezési eljárásokban az ügyintézési határidő 45 nap. A Ket. 33. (3) bekezdése szerint: Ha jogszabály ezt nem zárja ki, az ügyintézési határidőbe nem számít be: a) a hatásköri vagy illetékességi vita egyeztetésének, valamint az eljáró hatóság kijelölésének időtartama, b) a jogsegélyeljárás időtartama, továbbá a 36. (2) bekezdése alapján adatnak a nyilvántartásból történő beszerzéséhez szükséges idő, c) a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő, d) a szakhatóság eljárásának időtartama, e) az eljárás felfüggesztésének időtartama, f) a 70. (1) bekezdésében szabályozott eljárás időtartama, g) a hatóság működését legalább egy teljes napra ellehetetlenítő üzemzavar vagy más elháríthatatlan esemény időtartama, h) a kérelem, a döntés és egyéb irat fordításához szükséges idő, i) a kérelmező ügyfelet az eljárási költség előlegezésére kötelező döntés közlésére irányuló intézkedéstől az annak teljesítéséig terjedő idő, j) a szakértői vélemény elkészítésének időtartama, k) a hatósági megkeresés vagy a döntés postára adásának napjától annak kézbesítéséig terjedő időtartam, valamint a hirdetményi, továbbá a kézbesítési meghatalmazott és a kézbesítési ügygondnok útján történő közlés időtartama, l) hatósági közvetítő kirendelése esetén a hatósági közvetítés időtartama, de legfeljebb nyolc nap. A Kormányhivatal határozatát a Ket. 71/A. (1) bekezdése alapján hozta meg: A kérelemre indult eljárásban a hatóság az e -ban meghatározottak szerint a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül függő hatályú döntést hoz. A függő hatályú döntés tartalmáról a Ket. 71/A. (2) bekezdése rendelkezik: A függő hatályú döntésben a hatóság rendelkezik arról, hogy a) az eljárás lefolytatásáért fizetendő illetéknek vagy díjnak megfelelő összeget, ennek hiányában tízezer forintot a hatóság köteles a kérelmező ügyfél részére megfizetni;

b) a kérelmező ügyfél mentesül az eljárási költségek megfizetése alól; c) a kérelmezett jog gyakorlása az ügyfelet megilleti. A Ket. 71/A. (4), (5), (8) és (9) bekezdései alapján: (4) Az (1) bekezdésben meghatározott döntéshez akkor kapcsolódnak joghatások, ha a kérelem beérkezését követő két hónap elteltével a hatóság a hatósági ügy érdemében nem döntött és az eljárást nem szüntette meg. A felfüggesztő döntést megelőzően hozott függő hatályú döntéshez joghatás nem kapcsolódik. (5) A (2) bekezdés c) pontja szerinti rendelkezést tartalmazó határozat elleni jogorvoslati határidő a közlés és a (4) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülését követő napon kezdődik. (8) A függő hatályú döntés jogerőre emelkedéséről a hatóság értesíti a felügyeleti szervét, valamint akikkel a döntést közölte, és intézkedik a (2) bekezdés a) pontja szerinti összeg megfizetése, valamint a kérelmező által az eljárásért, valamint a szakhatósági eljárásért megfizetett illeték vagy igazgatási szolgáltatási díj, továbbá az általa előlegezett eljárási költség visszatérítése iránt. (9) A függő hatályú határozattal szembeni jogorvoslati és döntés-felülvizsgálati eljárásban vizsgálni kell, hogy a kérelmezett jogosultság gyakorlásának feltételei ide nem értve e rendelkezéseit fennállnak-e. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 14/2015. (III. 31.) FM rendelet (a továbbiakban: FM rendelet) 2. (1) bekezdése szerint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni a FM rendelet 1. melléklet I-V. pontjában meghatározott eljárásokért. A FM rendelet 1. melléklete alapján: 4.1. Hulladékkereskedelmi, -közvetítői vagy szállítási tevékenység engedélyezése: 120 000,- 4.2. Hulladékkereskedelmi, -közvetítői és szállítási tevékenységből két tevékenység együttes engedélyezése: 140 000,- 4.3. Hulladékkereskedelmi, -közvetítői és szállítási tevékenység együttes engedélyezése: 160 000,- 4.5. Hulladékgyűjtés engedélyezése a 4.1, 4.2, 4.3, 4.4 műveletekhez kapcsolódóan: 40 000,- 4.6. Hulladékgyűjtés engedélyezése a 4.5 kivételével: 120 000,- 11. Veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenység engedélyezése, bejelentése a 3-10. pontban megállapított díjtétel 150%-a 37. Az 1-36. pontban foglalt engedélyek, illetve határozatok módosítása esetén az 42-43. pontok kivételével, az 1-37. pontban foglalt díjtétel 50%-a 38. Az 1-36. pontban foglalt engedélyek módosítása, ha az engedélyes, illetve környezethasználó személyében bekövetkezett változás miatt szükséges, az 1-37. pontban foglalt díjtétel 25%-a FM rendelet 5. (6) bekezdése alapján: A díj megfizetését igazoló befizetési bizonylatot vagy annak másolatát a kérelem, illetve a jogorvoslati kérelem előterjesztéséhez mellékelni kell.

Nyilvántartás vezetése és adatszolgáltatás: A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 309/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 309/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet) alapján: 3. (1) A hulladék termelője, gyűjtője, szállítója, közvetítője, kereskedője és kezelője az (5) és (6) bekezdésben meghatározott kivétellel a tevékenysége során telephelyenként és hulladéktípusonként képződő, mástól átvett, másnak átadott általa kezelt vagy a Ht. 14. (1) bekezdésc)pontja szerint szállított hulladékról az adott telephelyen nyilvántartást vezet. 10. (1) Az adatszolgáltatási kötelezettség a) a hulladéktermelő esetében a 11. (2) és (4) bekezdés szerinti feltételek teljesülésével, b) hulladékgazdálkodási engedélyhez kötött tevékenység esetén a hulladékgazdálkodási engedély jogerőre emelkedésével, vagy c) nyilvántartásba vételhez kötött tevékenység esetén a nyilvántartásba vétellel keletkezik. (2) Az adatszolgáltatásra kötelezett az adatszolgáltatási kötelezettségének keletkezését és megszűnését a kötelezettség keletkezésétől vagy megszűnésétől számított 15 napon belül a telephelye szerint illetékes környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségnek (a továbbiakban: felügyelőség) a (3) bekezdésben meghatározottak szerint bejelenti. * + 11. (1) Az adatszolgáltatást a hulladéktermelő telephelyenként és hulladéktípusonként teljesíti a telephelyén képződött valamennyi hulladékról. * + 12. (1) Az adatszolgáltatást a gyűjtő, a kereskedő és a hulladékkezelő telephelyenként és hulladéktípusonként teljesíti. Fenti jogszabályhelyek alapján az adatszolgáltatást hulladéktermelőnek, gyűjtőnek, kereskedőnek és hulladékkezelőnek kell teljesítenie a telephely szerint illetékes területi környezetvédelmi hatóságnak.