Csongrád Megyei Levéltár Csongrádi Levéltára IX. 201. CSONGRÁDI ÁLTALÁNOS IPARTESTÜLET, 1936-TÓL CSONGRÁD ÉS VIDÉKE IPARTESTÜLET IRATAI 1884 1950 Az ipartestületek megalakításáról az 1884. évi XVII. tc. IV. fejezete rendelkezett. A tc. 122. -a szerint a Törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanáccsal bíró városokban, továbbá oly községekben, melyekben a képesítéshez kötött mesterséggel foglalkozó iparosok száma legalább százra megy, a képesítéshez kötött mesterséggel (4..) foglalkozó iparosok kétharmadának kívánatára, az illetékes ipar- és kereskedelmi kamara meghallgatásával és a törvényhatóság hozzájárulásával az iparhatóság által ipartestületek alakítandók. A tc. 124. -a kimondja továbbá, hogy Mindazon iparosok, kik az illetı város vagy község területén képesítéshez kötött mesterséget őznek, a testület tagjai, és a tagsági díjak fizetésére kötelesek. Az ipartestület célját e törvény 126. -a határozza meg: az iparosok közt a rendet és az egyetértést fenntartani; az iparhatóságnak az iparosok közt fenntartandó rendre irányuló mőködését támogatni, az iparosok érdekeit elımozdítani, s ıket haladásra serkenteni. Ez okból gondoskodik arról: a) hogy az iparosok és a segédek közt rendezett viszonyok álljanak fenn; b) hogy a tanonczok ügye rendeztessék; c) hogy az iparosok és a tanonczok vagy a segédek közt felmerülı súrlódások és vitás kérdések elintézésére békéltetı mőködés biztosíttassék; d) hogy segélypénztárak létesüljenek; e) hogy az iparosok anyagi érdekeit szövetkezetek alakítása által elımozdítsa; f) hogy a hatóságokat az iparügy tekintetében kellıleg tájékoztassa. Igaz, hogy az ipartörvény 1884. évben lépett életbe, de Csongrádon az ipartestület megalakítása 1890-ig váratott magára. A város területén képesítéshez kötött mesterséget őzı iparosok feletti I. fokú iparhatóság, a csongrádi iparos osztályhoz tartozók többségének kívánságára 1890. június 29-én dr. Cicatricis Lajos járási fıszolgabíró elnöklete alatt megtartott általános iparos győlésen megállapított, s 47.631/1890. sz. alatt, augusztus 22-én a Kereskedelemügyi M. Kir. Minisztérium által jóváhagyott alapszabály értelmében a Csongrádi
Általános Ipartestület megalakult. Az ipartestületi alakuló közgyőlést 1890. október 6-án tartották. Az alapszabály 29 -ból épül fel. Az ipartestület ügyeit a közgyőlés és az elıjáróság intézi. Közgyőlést évente egyszer hívtak össze, melyen megtárgyalták és elfogadták az elızı évi vagyonmérleget és az adott év költségvetését. Hatáskörébe tartozott még a testület mőködéséhez szükséges fontosabb határozatok meghozatala, az alapszabály megállapítása, módosítása, az ipartestület szerveinek megválasztása. Az elöljáróság az elnökbıl és 12 tagból állt, kiket a közgyőlés választott meg 3 év idıtartamra úgy, hogy az elöljárósági tagok közül 4 tag évenként kilép és új tagokat választanak meg. Az elöljárósági tagok választásánál figyelembe vették azt, hogy lehetıleg minden iparág képviseltesse magát a testületben. Az elöljáróság intézte a testület mindazon ügyeit, melyek nem a közgyőlésnek vannak fenntartva. Ilyen például a lajstromok vezetése és az ipartestület által törvény szerint végzendı hatósági teendık elintézése. A közgyőlési tárgysorozat elıkészítése és kihirdetése, a költségvetési tervezet elkészítése, valamint a közgyőlési határozatok végrehajtása. Az elöljárósági tagok havonta legalább egyszer üléseztek. A testület az egyes iparágak vagy iparcsoportok szakérdekeinek önálló képviseletére szakosztályokat szerveztek. A szakosztályok mőködését a szakosztályi ügyszabályok határozták meg. Az ipartestületen belül 7 szakosztályt hoztak létre: élelmezési szakosztályt, a ruházati szakosztályt, bıripari szakosztály fémipari szakosztályt, borbélyipari szakosztályt, faipari szakosztályt és építıipari szakosztályt. 1925-tıl bıvült még eggyel, a nıi szabó szakosztállyal. Az ipartestületen belül, az iparosok és a tanoncok ill. segédek közötti súrlódások és vitás kérdések elintézésére békéltetı bizottságot szerveztek, mely 1891-tıl mőködött. 1893-ban megalapították a Csongrádi Ipartestületi Betegsegélyzı Pénztárt, mely 1907-ig mőködött. A testület tagjai igyekeztek a város közmővelıdési és sportéletébıl is kivenni a részüket, megalakították az Ipartestületi Dalárdát és a Mőkedvelı Csoportot 1924-ben, a Csongrádi Iparos Clubot, mely sportegylet volt, 1926-ban alapították. Az Iparos Nıegylet 1933. október 9-én tartotta választmányi ülését. Az egylet tagjai nem a nıi iparosok voltak, hanem azon iparosok feleségei, akik a testületnek tagjai. Az 1884-ben életbelépett törvényt 1932-ben megreformálták. Az 1932. évi VIII. tc. több szervezeti változás mellett, részletesebben meghatározta az ipartestületek feladatkörét. Az új törvény szerint az ipartestület önkormányzati szervei: a közgyőlés, az elıjáróság, az elnök (alelnök), a külön célokra alakított szakosztályok és bizottságok. A törvény lehetıséget adott ipartestületi szék alakítására, melynek célja az üzleti tisztesség és az ipartestületi fegyelem követelményeinek érvényesítése, valamint az iparosok közötti ellentétek békés rendezése. A
törvény értelmében az ipartestületek tagjainál foglalkoztatott alkalmazottak bevonásával a munkaviszonyból származó közös érdekő ügyek megbeszélésére, az együttes megállapodások létesítése céljából munkaügyi bizottságot alakíthatnak, melyben a munkaadók és az alkalmazottak egyenlı arányban vannak képviselve. A fent hivatkozott törvény 11. -a intézkedik arról, hogy az ipartestületek évi rendes vagy esetleg rendkívüli közgyőlésén mely ipartestületi tagok gyakorolhatják tanácskozási és szavazati jogukat. Az ipartestület életében nagy változást hozott az 1932. évi VIII. tc., mely kötelezıvé tette az önálló ipart gyakorló iparosnak az ipartestületi tagságot. Ez jelen esetben a Csanytelek és Tömörkény község iparosainak a Csongrádi Ipartestületbe való beolvadását jelentette. Az 1935. február 17-én tartott közgyőlésen módosították az alapszabály 4. -át, mely a tagdíjakról szól. A tagok a 9/1935. sz. határozatban 6 fokozat szerint osztották be a tagdíjakat. Mivel a jegyzıkönyv nem maradt fenn, csak egy kivonat, melybıl csak a fokozatok szerinti fizetést tudjuk meg, de azt, hogy a felosztás mi alapján történt, sajnos nem derül ki. 1936. december 7-én az elnök bejelentette az elöljáróságnak, hogy a M. Kir. Iparügyi Miniszter 28.921/III. 1936. sz. rendeletével a Csongrádi Általános Ipartestület területét kiterjesztette Csanytelek és Tömörkény községekre is. Az alakuló közgyőlést 1936. december 8-án tartották. Ezen a közgyőlésen változtatták meg az alapszabály 1. -át, mely a testület nevét, székhelyét és mőködési területét határozza meg. Ezen szempontok alapján az alábbi adatokat tartalmazza: 1.. Az ipartestület neve: Csongrád és Vidéke Ipartestület. Székhelye: Csongrád Mőködési területe: Csongrád megyei város bel- és külterülete, továbbá Csanytelek és Tömörkény községek bel- és külterülete. Az ipartestület életében, felépítésében nagyobb változások már nem történtek egészen 1949- ig, amikor a Belügyminisztérium 557 282/1949. számú határozatával a testületet feloszlatta. A felszámolás lefolytatására felszámoló bizottságot rendelt ki. A felszámoló bizottság tagjai, valamint a testületi jegyzı 1949. szeptember 30-án tartott megbeszélést, melyrıl jegyzıkönyvet vettek fel, de azt nem iktatták, így az 1949. évi iratanyag végére került, mint iktatatlan irat. A szervezeti felépítésbıl adódóan, a fond anyagának egy részét a közgyőlési és elöljárósági jegyzıkönyvek alkotják. Ezek néhány év kivételével megvannak (pl.: hiányoznak a teljes 1921. évi jegyzıkönyvek). Több év anyagában hiányzik a közgyőlési jegyzıkönyv, a történtekre csak az elöljárósági üléseken elhangzott elıterjesztések utalnak. A jegyzıkönyvekben a határozatokat
1897-ig folyamatos beszámozással írták januártól egészen december 31-ig, a késıbbiekben minden jegyzıkönyv a benne lévı határozatokat 1-gyel kezdi. A fond anyagának zömét az iratanyag teszi ki. Az iratok iktatószám szerinti sorrendben vannak elhelyezve, évenként újrakezdıdı sorszámozással, de a rendezés során szinte minden év anyagához találtunk iktatatlan, de az adott fondhoz tartozó iratokat. Az iktatókönyvek 1913-as év kivételével megtalálhatók, viszont a mutatók hiányosan maradtak meg. Az iratok mellett találhatók pénzügyi vonatkozású könyvek: pénztári naplók, tagdíjbeszedési könyvek, leltárak. Fennmaradtak a tanonclajstromok, segédlajstromok, igaz, hogy nagyon rossz állapotban. Az anyagban megtalálhatók a munkaadók törzslapjai is, melyek ábécésorrendben, dobozban találhatók. Tartalmuk azonban nem tükrözi a valós helyzetet, mivel az iparosok nem mindig jelentették be a segédeket és alkalmazottakat, mert annak anyagi vonzata is lett volna.
Csongrád Megyei Levéltár Csongrádi Levéltára IX. 201. CSONGRÁDI ÁLTALÁNOS IPARTESTÜLET, 1936-TÓL CSONGRÁD ÉS VIDÉKE IPARTESTÜLET IRATAI 1884 1950 Terjedelme: 58 doboz 7,01 ifm 5 csomó 0,07 ifm 47 kötet 1,30 kfm összesen: 8,38 ifm A fond állagai: a/ Ipartestületi jegyzıkönyvek 0,50 fm 1891 1949 1. d. Ipartestületi jegyzıkönyvek 1891 1916, 1918, 1920 2. k. Ipartestületi jegyzıkönyvek 1903 1911 3 5. d. Ipartestületi jegyzıkönyvek 1922 1949 b/ Ipartestületi iratok 7,88 fm 1884 1950 1 42. d. Ipartestületi iratok 1891 1948 43 55. k. Iktatókönyv 1891 1950 56. k. Mutatókönyv 1890 1893, 1910 1911 57 60. d. Munkaadók törzslapjai A ZS 61. d. Ipari törzskönyvi lapok, munkakönyvek 1901 1921 62 66. k. Tanonclajstrom 1884 1948 67. k. Kereskedı tanoncok szerzıdési lajstroma 1923 1948 68. k. Tanoncok betősoros mutatója 1890 1893 69 73. d. Segédek ki-bejelentése A ZS 74 75. k. Segédek bejelentési könyve 1902 1920, 1941 1948 76 84. k. Segédlajstrom 1891 1950 85 89. k. Pénztári napló 1891 1950 90. k. Pénztári napló mutatója 1891 1895
91. k. Pénztárkönyv 1890 1899. máj. 31. 92. k. Vendéglıi pénztárkönyv 1913 1930 93. k. Csongrádi Általános Ipartestület fıkönyve 1909 1917 94 95. k. Csongrádi Általános Ipartestület törzskönyve 1917 1949 96. k. Törzskönyvi mutató 97. cs. Beszedési lajstrom 1921 98. cs. Egyénenkénti kivetési és lerovási fıkönyv 1921 99. k. Tagdíjkirovás iparáganként 1947 100. k. Tagdíj befizetések nyilvántartása iparáganként 1949 101. cs. Leltárak az ingóságokról 1921, 1931, 1946, 1947 102. cs. Ipartestületi Betegsegélyzı és Munkásbiztosító Pénztár iktatója 1900 1903, 1905 1908 103 104. d. Különkezelt iratok 1890 1949, é.n. 105. cs. Iparlajstrom 1884 hiányos 1888 1923 106. k. Csongrádi iparosok névjegyzéke iparáganként é.n. 107. k. Betősoros nyilvántartás iparosokról é.n. Csongrád, 2002. november 8. Rendezte: Georgiádes Ildikó és Kádasné Szabó Márta Fondtörténetet írta: Kádasné Szabó Márta
Csongrád Megyei Levéltár Csongrádi Levéltára IX. 201. CSONGRÁDI ÁLTALÁNOS IPARTESTÜLET, 1936-TÓL CSONGRÁD ÉS VIDÉKE IPARTESTÜLET IRATAI 1884 1950 a/ Ipartestületi jegyzıkönyvek 1891 1949 1. d. Ipartestületi jegyzıkönyvek 1891 1916, 1918, 1920 2. k. Ipartestületi jegyzıkönyvek 1903 1911 3. d. Ipartestületi jegyzıkönyvek 1922 1931 4. d. Ipartestületi jegyzıkönyvek 1932 1940 5. d. Ipartestületi jegyzıkönyvek 1941 1949 b/ Ipartestületi iratok 1884 1950 1. d. Iratok 1891 7 397 1892 1 363 2. d. Iratok 1893 7 314 1894 12 209 1895 1 240 3. d. Iratok 1895 241 319 1896 8 293 1897 1 331 1898 60 331 4. d. Iratok 1899 1 309 1900 3 243 5. d. Iratok 1900 251 313 1901 3 231 1902 6 199 6. d. Iratok 1902 205 265
1903 1 333 7. d. Iratok 1904 7 292 1905 2 266 8. d. Iratok 1906 6 435 1907 9 247 9. d. Iratok 1907 252 452 1908 3 462 10. d. Iratok 1909 1 438 1910 12 483 11. d. Iratok 1911 1 456 1912 7 300 12. d. Iratok 1912 301 484 1913 2 432 13. d. Iratok 1914 5 458 14. d. Iratok 1915 6 248 1916 2 214 15. d. Iratok 1917 3 301 1918 9 269 1919 5 285 16. d. Iratok 1920 2 349 1921 2 150 17. d. Iratok 1921 152 433 1922 1 150 18. d. Iratok 1922 151 415 1923 3 150 19. d. Iratok 1923 151 414 20. d. Iratok 1924 1 441 21. d. Iratok 1925 1 450 22. d. Iratok 1926 1 522 23. d. Iratok 1927 1 392 1928 1 150 24. d. Iratok 1928 151 411 1929 1 250 25. d. Iratok 1929 251 423
1930 3 388 26. d. Iratok 1931 1 335 1932 1 199 27. d. Iratok 1932 201 336 1933 2 451 28. d. Iratok 1934 3 523 1935 1 250 29. d. Iratok 1935 251 493 1936 1 599 30. d. Iratok 1937 1 650 31. d. Iratok 1937 652 757 1938 1 450 32. d. Iratok 1938 451 700 1939 2 500 33. d. Iratok 1939 501 688 1940 1 600 34. d. Iratok 1940 601 747 1941 1 650 35. d. Iratok 1941 651 791 1942 1 699 36. d. Iratok 1942 701 830 1943 3 600 37. d. Iratok 1943 601 732 1944 4 504 38. d. Iratok 1945 1 682 39. d. Iratok 1946 1 826 40. d. Iratok 1947 1 770 41. d. Iratok 1947 771 1059 1948 1 500 42. d. Iratok 1948 501 1016 3 498, é.n. 43. k. Iktatókönyv 1891 1905 (1904 es év hiányos) 44. k. Iktatókönyv 1906 1914 (1913-as év hiányzik)
45. k. Iktatókönyv 1915 1924 46. k. Iktatókönyv 1924 1926 47. k. Iktatókönyv 1926 1929 48. k. Iktatókönyv 1929 1933 49. k. Iktatókönyv 1934 1936 50. k. Iktatókönyv 1936 1941 51. k. Iktatókönyv 1941 1944 52. k. Iktatókönyv 1944 1946 53. k. Iktatókönyv 1946 1947 54. k. Iktatókönyv 1947 1948 55. k. Iktatókönyv 1949. nov. 29 ig 1950. márc. 9-ig 56. k. Mutatókönyv 1890 1893 1910 1911 57. d. Munkaadók törzslapjai A GY 58. d. Munkaadók törzslapjai H K 59. d. Munkaadók törzslapjai L R 60. d. Munkaadók törzslapjai S ZS 61. d. Ipari törzskönyvi lapok 1901 1921 Munkakönyvek 62. k. Tanonclajstrom 1884 1895 63. k. Tanonclajstrom 1896 1911 64. k. Tanonclajstrom 1911. ápr. 3. 1923 65. k. Tanonclajstrom 1924 1931 66. k. Tanonclajstrom 1932 1948 67. k. Kereskedı tanoncok szerzıdési lajstroma 1923 1948 68. k. Tanoncok betősoros mutatója 1890 1893 69. d. Segédek ki-bejelentése A D 70. d. Segédek ki-bejelentése E J 71. d. Segédek ki-bejelentése K M 72. d. Segédek ki-bejelentése N S 73. d. Segédek ki-bejelentése SZ ZS 74. k. Segédek bejelentési könyve 1902. aug. 8. 1920. márc. 20. 75. k. Segédek bejelentési könyve 1941. jún. 6. 1948. dec. 7.
76. k. Segédlajstrom 1891. jan. 20. 1917. szept. 20. 77. k. Segédlajstrom 1917. szept. 30. 1921. jún. 13. 78. k. Segédlajstrom 1921. jún. 14. 1926. jan. 4. 79. k. Segédlajstrom 1926. jan. 8. 1929. nov. 5. 80. k. Segédlajstrom 1929. nov. 8. 1936. márc. 24. 81. k. Segédlajstrom 1936. márc. 27. 1941. aug. 29. 82. k. Segédlajstrom 1941. szept. 2. 1945. aug. 14. 83. k. Segédlajstrom 1945. aug. 17. 1949. szept. 6. 84. k. Segédlajstrom 1949. szept. 7. 1950. júl. 3. 85. k. Pénztári napló 1891 1903. febr. 10. 86. k. Pénztári napló 1903 1911. ápr. 30. 87. k. Pénztári napló 1911. jan. 9. 1920. máj. 10. 88. k. Pénztári napló 1920. máj. 15. 1935 89. k. Pénztári napló 1936 1950. márc. 16. 90. k. Pénztári napló mutatója 1891 1895 91. k. Pénztárkönyv 1890 1899. máj. 31. 92. k. Vendéglıi pénztárkönyv 1913 1930 93. k. Csongrádi Általános Ipartestület fıkönyve I. kötet 1909 1917 94. k. Csongrádi Általános Ipartestület törzskönyve II. kötet 1917 1921. febr. 18. 95. k. Csongrádi Általános Ipartestület törzskönyve III. kötet 1920 1949 96. k. Törzskönyvi mutató 97. cs. Beszedési lajstrom 1921 98. cs. Egyénenkénti kivetési és lerovási fıkönyv 1921 99. k. Tagdíjkirovás iparáganként 1947 100. k. Tagdíj befizetések nyilvántartása iparáganként 1949 101. cs. Leltárak az ingóságokról 1921, 1931, 1946, 1947 102. cs. Ipartestületi Betegsegélyzı és Munkásbiztosító Pénztár iktatója 1900 1903 1905 1908 103. d. Különkezelt iratok Alapszabályok és módosításai 1890 1942 A Csongrádi Ipartestület alapszabálya 1890
Az alapszabály módosításai: 1926, 1933 1936, 1942 A Csongrádi Ipartestület Békéltetı Bizottságának alapszabályai Az Ipartestület kebelében szervezett békéltetıbizottság ügyrendje A Csongrádi Ipartestület szakosztályi ügyszabályai 1892 A Csongrádi Ipartestület munkaközvetítı intézményének alapszabályai A Csongrádi Ipartestület szállásszabályzata 1902 A Csongrádi Ipartestületi szék alapszabályai 1934 Ipartestület tisztviselıinek és alkalmazottainak szolgálati és fegyelmi szabályzata (MINTA) A szikvízkészítı iparosok cserecsarnokának szabályzata (MINTA) Országos Kisipari Szövetkezet alapszabályzata (MINTA) Magyar Kımővesmesterek Országos Szövetsége alapszabályzata (MINTA) Békéltetı Bizottságok iratai 1891 1892, 1926 1931 1934 1939 Költségvetések 1913 1916 1919, 1923 1925 1948 Mérlegek 1914 1919 1922, 1947 1948 Ipartestületi vendéglı iratai 1913, 1918, 1921 1932 1934, 1943 Leltárak 1910 1919, 1948, 1949 Tagnévsorok 1890, 1937 1939 1948, é.n.
Tisztikar névsora 1937 1939 1941 1944 Szakosztályok névsora: Asztalos Hentes és mészáros Cipész Tanonckimutatás 1918. dec. 1922. aug. Segédek összeírása 1937 1942. ápr. 104. d. Különkezelt iratok Iparostanonc otthon alapítása 1922 Székházépítés, bıvítés 1908, 1920 1921, 1942, 1945 Szaktanfolyamok 1937 1939 Szabóipari tanfolyam 1937 Mestervizsgára elıkészítı tanfolyam 1938 Cipészipari tanfolyam 1939 Mestervizsga jegyzıkönyvek 1937 1948 Ipartestületi könyvtár leltára é.n. 105. cs. Iparlajstrom 1884 hiányosan, 1888 1923 106. k. Csongrádi iparosok névjegyzéke iparáganként é.n. 107. k. Betősoros nyilvántartás iparosokról é.n.