Módosító okirat. A határozat visszavonva a 81/2017. (II. 9.) határozattal. 628/2016. (XII. 7.) Egészségügyi Központ alapító okiratának módosítása

Hasonló dokumentumok
DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERE

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás

Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32)

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Javaslat intézményi alapító okirat módosítására

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

BÁTONYTERENYEI EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

'22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet

2./ A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert és dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával.

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete május 28-i ülésére

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERE

A képviselő-testület május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés:

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége

Határidő: március 31. Módosító okirat

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról

Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki:

...t!...~.(. ~. I... fu~~... Faragóné Széles Andrea R E G Y H Á Z A. ...Q~... Jászai Menyhért alpolgármester

E l ő t e r j e s z t é s

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

Tisztelt Képviselő-testület!

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

J a v a s l a t. az Ózd Városi Önkormányzat Közterület-felügyelete Alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.

E L Ő T E R J E S Z T É S

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

E l ő t e r j e s z t é s

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata

Módosító okirat. Okirat száma:

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára

A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.

2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat

ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/

E L Ő T E R J E S Z T É S

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

E L Ő T E R J E S Z T É S

JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017.

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

16/2013. (II.13.) Öh. sz. Tárgy: a Bátonyterenyei Egészségügyi Szolgálat alapító okiratának módosítása

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ELŐTERJESZTÉS. a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Tisztelt Képviselő-testület!

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/ Ügyintéző: Németh Ildikó

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának február 17-i nyilvános ülésére

54/2015. (VI. 19.) KT.

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.

Módosító okirat A költségvetési szerv alaptevékenysége: óvodai köznevelési tevékenységek

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

509/2015. (X. 29.) közgyűlési határozat

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 24-i -i testületi ülésére

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata

Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-ai ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 24-i nyilvános ülésére

Átírás:

A határozat visszavonva a 81/2017. (II. 9.) határozattal 628/2016. (XII. 7.) Egészségügyi Központ alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy az Egészségügyi Központ alapító okiratát, módosító okiratot és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja. 2./ A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert és dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Határidő: 2016. december 15. Felelős: Lesi Árpád polgármester dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Papp Edit költségvetési csoportvezető - Baski Zsuzsanna költségvetési ügyintéző - Irattár Okirat száma: 12/2016. Módosító okirat Az Egészségügyi Központ Kunszentmiklós Város Önkormányzata által a 2014. február 19. napján kiadott, 90/2014. (II.19) számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a előírásaira valamint a 628/2016. (XII.07.) képviselő-testületi határozatra figyelemmel a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következők lépnek 1.1.... A 1.1.1.... m egnevezése: Egészségügyi Központ

1.2.... A 1.2.1.... s zékhelye: 6090. Kunszentmiklós Kossuth L. u. 4. 1.2.2.... t elephelye(i): telephely megnevezése telephely címe 1 szakorvosi rendelő 6090 Kunszentmiklós Kossuth L. u. 4. 2 labor-fiziotherápia 6090 Kunszentmiklós Kossuth L. u. 2. 3 háziorvosi rendelő 6090 Kunszentmiklós Gárdonyi u. 3. 4 háziorvosi rendelő 6090 Kunszentmiklós Kossuth L. u. 7. 2. Az alapító okirat 2. pontja az alábbiakra módosul: 2.1.... A alapításának dátuma: 1994. június 30. 3. Az alapító okirat 4. pontja az alábbiakra módosul: 4.3. A alaptevékenysége: a beteg vizsgálatával, egészségi állapotának észlelésével és ellenőrzésével, rendszeres, alkalomszerű és azonnali sürgősségi beavatkozások elvégzésével, gyógyszer és gyógyászati segédeszköz rendelésével, valamint járóbeteg-szakellátásba vagy fekvőbeteggyógyintézetbe történő beutalásával összefüggő feladatok ellátása. a napi munkarenden kívül bekövetkező sürgősségi esetekben a beteg vizsgálatával, egészségi állapotának észlelésével és ellenőrzésével, alkalomszerű és azonnali sürgősségi beavatkozások elvégzésével, fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő sürgősségi beutalásával összefüggő feladatok ellátása. a szakorvos által végzett alkalomszerű egészségügyi ellátással, fekvőbeteg-ellátást nem igénylő krónikus betegség esetén a folyamatos szakorvosi gondozással, valamint a speciális diagnosztikai és terápiás háttérét igénylő szakellátásokkal összefüggő feladatok ellátása. - az egészségügyi alapellátás körében megszervezett fogorvosi alapellátással összefüggő feladatok ellátása. az orvosi, szakorvosi, háziorvosi tevékenységen kívüli, jogilag engedélyezett humán-egészségügyi tevékenységként végzett fizikoterápiás szolgáltatásokkal összefüggő feladatok ellátása. az önállóan, nem más funkció keretében végzett képalkotó diagnosztikai vizsgálatokkal összefüggő feladatok ellátása. a gyermekvállalás optimális körülményeinek elősegítése céljából az anya fogamzás előtti gondozásával, a genetikai tanácsadással, a termékenységi ciklus alatti gondozással, a családtervezési ismeretek és a fogamzásgátló módszerek megismertetésével, valamint a nők fokozott védelméhez szükséges összetett megelőzési tevékenységgel, egészségvédelemmel, valamint az anya és a 0-3 éves gyermek védőnői gondozásával összefüggő feladatok ellátása. az iskolaegészségügyi ellátással, a 0 18 éves korú gyermek védőnői gondozásával, a 3-18 éves korú gyermekek egyéb ifjúság-egészségügyi gondozásával összefüggő feladatok ellátása.

4. Az alapító okirat 6. pontja az alábbiakkal egészül ki: 072112 háziorvosi ügyeleti ellátás 018030 támogatási célú finanszírozási műveletek Az alapító okirat 7. pontja az alábbiakra módosul: 4.5. A illetékessége, működési területe: háziorvosi alapellátás területén Kunszentmiklós közigazgatási területe. Védőnői ellátás területén Kunszentmiklós és Kunpeszér közigazgatási területe. Fogorvosi alapellátás területén Kunszentmiklós közigazgatási területe. Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatás területén: Kunszentmiklós Kunadacs, Kunpeszér közigazgatási területe. Képalkotó diagnosztikai szolgáltatás területén Kunszentmiklós, Kunadacs, Kunpeszér közigazgatási területe. Ifjúság- egészségügyi gondozás területén Kunszentmiklóson székhellyel rendelkező oktatási intézmények. Fizikoterápiás szolgáltatás területén Kunszentmiklós, Kunadacs, Kunpeszér, Tass közigazgatási. területe. Háziorvosi ügyelet területén Kunszentmiklós, Kunpeszér, Kunadacs közigazgatási területe. Belgyógyászat területén: Kunszentmiklós, Kunadacs, Kunpeszér közigazgatási területe. Az alapító okirat 11. pontja az alábbiakkal egészül ki: közreműködői szerződés Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény megbízási jogviszony vagy Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény vállalkozási jogviszony 7. Az alapító okirat 8. pontja az alábbiakra módosul: 3.1.A irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Kunszentmiklós Város Önkormányzata 3.1.2. székhelye: 6090 Kunszentmiklós Kálvin tér 12. 3.2. A fenntartójának 3.2.1. megnevezése: Kunszentmiklós Város Önkormányzata 3.2.2. székhelye: 6090. Kunszentmiklós Kálvin tér 12. Az alapító okirat egyebekben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A (2) bekezdés és 11. (7) bekezdés, valamint a 111. (26) bekezdés értelmében a Magyar Államkincstár honlapján közzétett formanyomtatvány szerint került módosításra.

Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Kunszentmiklós, 2016. december 7. P.H.»aláírás«Okirat száma: 13/2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Egészségügyi Központ alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1.... A megnevezése, székhelye, telephelye 1.2.... A 1.2.1.... m egnevezése: Egészségügyi Központ 1.3.... A 1.3.1.... s zékhelye: 6090. Kunszentmiklós Kossuth L. u. 4. 1.3.2.... t elephelye(i):

telephely megnevezése telephely címe 1 szakorvosi rendelő 6090 Kunszentmiklós Kossuth L. u. 4. 2 labor-fiziotherápia 6090 Kunszentmiklós Kossuth L. u. 2. 3 háziorvosi rendelő 6090 Kunszentmiklós Gárdonyi u. 3. 4 háziorvosi rendelő 6090 Kunszentmiklós Kossuth L. u. 7. 2.... A alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.2.... A alapításának dátuma: 1994. június 30. 3.... A irányítása, felügyelete 3.2.... A irányító szervének 3.2.1.... m egnevezése: Kunszentmiklós Város Önkormányzata 3.2.2.... s zékhelye: 6090 Kunszentmiklós Kálvin tér 12. 3.3.... A fenntartójának 3.3.1.... m egnevezése: Kunszentmiklós Város Önkormányzata 3.3.2.... s zékhelye: 6090 Kunszentmiklós Kálvin tér 12. 4.... A tevékenysége 4.2.... A közfeladata: humán egészségügyi szolgáltatás

4.3.... A főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 1 862100 általános járóbeteg ellátás 4.4.... A alaptevékenysége: a beteg vizsgálatával, egészségi állapotának észlelésével és ellenőrzésével, rendszeres, alkalomszerű és azonnali sürgősségi beavatkozások elvégzésével, gyógyszer és gyógyászati segédeszköz rendelésével, valamint járóbeteg-szakellátásba vagy fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő beutalásával összefüggő feladatok ellátása. a napi munkarenden kívül bekövetkező sürgősségi esetekben a beteg vizsgálatával, egészségi állapotának észlelésével és ellenőrzésével, alkalomszerű és azonnali sürgősségi beavatkozások elvégzésével, fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő sürgősségi beutalásával összefüggő feladatok ellátása. a szakorvos által végzett alkalomszerű egészségügyi ellátással, fekvőbeteg-ellátást nem igénylő krónikus betegség esetén a folyamatos szakorvosi gondozással, valamint a speciális diagnosztikai és terápiás háttérét igénylő szakellátásokkal összefüggő feladatok ellátása. - az egészségügyi alapellátás körében megszervezett fogorvosi alapellátással összefüggő feladatok ellátása. az orvosi, szakorvosi, háziorvosi tevékenységen kívüli, jogilag engedélyezett humánegészségügyi tevékenységként végzett fizikoterápiás szolgáltatásokkal összefüggő feladatok ellátása. az önállóan, nem más funkció keretében végzett képalkotó diagnosztikai vizsgálatokkal összefüggő feladatok ellátása. a gyermekvállalás optimális körülményeinek elősegítése céljából az anya fogamzás előtti gondozásával, a genetikai tanácsadással, a termékenységi ciklus alatti gondozással, a családtervezési ismeretek és a fogamzásgátló módszerek megismertetésével, valamint a nők fokozott védelméhez szükséges összetett megelőzési tevékenységgel, egészségvédelemmel, valamint az anya és a 0-3 éves gyermek védőnői gondozásával összefüggő feladatok ellátása. az iskola-egészségügyi ellátással, a 0 18 éves korú gyermek védőnői gondozásával, a 3-18 éves korú gyermekek egyéb ifjúság-egészségügyi gondozásával összefüggő feladatok ellátása. 4.5.... A alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 072111 háziorvosi alapellátás 2 072112 háziorvosi ügyeleti ellátás 3 072210 járóbetegek szakorvosi ellátása 4 072311 fogorvosi alapellátás 5 072420 egészségügyi laboratóriumi szolgáltatás 6 072430 képalkotó diagnosztikai szolgáltatás

7 072450 fizikoterápiás szolgáltatás 8 074031 család és nővédelmi egészségügyi gondozás 9 074032 ifjúság-egészségügyi gondozás 10 018030 támogatási célú finanszírozási műveletek 4.6.... A illetékessége, működési területe: háziorvosi alapellátás területén Kunszentmiklós közigazgatási területe. Védőnői ellátás területén Kunszentmiklós és Kunpeszér közigazgatási területe. Fogorvosi alapellátás területén Kunszentmiklós közigazgatási területe. Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatás területén: Kunszentmiklós Kunadacs, Kunpeszér közigazgatási területe. Képalkotó diagnosztikai szolgáltatás területén Kunszentmiklós, Kunadacs, Kunpeszér közigazgatási területe. Ifjúság- egészségügyi gondozás területén Kunszentmiklóson székhellyel rendelkező oktatási intézmények. Fizikoterápiás szolgáltatás területén Kunszentmiklós, Kunadacs, Kunpeszér, Tass közigazgatási. területe. Háziorvosi ügyelet területén Kunszentmiklós, Kunpeszér, Kunadacs közigazgatási területe. Belgyógyászat területén: Kunszentmiklós, Kunadacs, Kunpeszér közigazgatási területe. 5.... A szervezete és működése 5.2.... A vezetőjének megbízási rendje: az intézményvezetőt pályázati eljárás keretében Kunszentmiklós Város Önkormányzatának képviselő-testülete nevezi ki 5 éves időtartamra. 5.3.... A nél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 1992. évi XXXIII. törvény 2 közreműködői szerződés Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3 megbízási jogviszony vagy vállalkozási jogviszony Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6.... Z áró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a 2014. február 19. napján kelt, 90/2014. (II.19.) okiratszámú alapító okiratot visszavonom.

Kelt: Kunszentmiklós, 2016. december 7. P.H.»aláírás«Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a. napján kelt,.napjától alkalmazandó..okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának. Kelt: P.H. Magyar Államkincstár