2017. január 15. Róma 2:25-3:8 A múlt héten elkezdtük átvenni azt, ahogyan Pál a rossz hírt közli a zsidó emberekkel. Miután bemutatta, hogy a bálványimádó és kulturált pogányok híjával vannak Isten dicsőségének, a 2:17-től a zsidó emberekhez fordul, és nekik is bebizonyítja, hogy ők is híjával vannak Isten dicsőségének. Láttuk, hogy Isten azt az elhívást adta a zsidó nemzetnek, hogy papok királyságává legyenek, vagyis Őt képviseljék a többi, pogány nemzet előtt. A másik elhívásuk az volt, hogy elmondják a nemzeteknek, hogy miben kell hinniük, hogy üdvösségre juthassanak. Mindkét elhívásban elbuktak a zsidók, noha ők azt hitték, hogy teljesítették Isten akaratát. Pál tökéletesen ismerte a zsidók állapotát, hiszen ő maga is az volt, sőt a zsidóság körében a leginkább törvénytisztelő csoporthoz tartozott, farizeus volt. Így hát Pál nem üres rágalmakat dobál, hanem a valóságot szólja. A 17-18-as versekben azt taglalta nekik, hogy milyen előnyei vannak a zsidó identitásnak, amiről a zsidók azt hitték, hogy önmagukban adnak üdvösséget nekik. A kiválasztott néphez tartoztak, és szerettek ezzel dicsekedni, de a felelősségével nem foglalkoztak. A törvényre hagyatkoztak, vagyis azzal dicsekedtek, hogy rendelkeznek a törvénnyel, de megtartani nem akarták. Istennel is dicsekedtek, és noha valóban Őt akarták imádni, mégis a rabbinikus judaizmust tisztelték. A törvényen túl ismerték Isten akaratát, vagyis a prófétai kijelentéseket, de ezekben nem voltak hajlandóak hinni. Elméletben tudták, hogy mi a különbség a jó és a rossz között, mert a törvényből megtanulták, de a gyakorlatba nem ültették át ezt a tudást. Úgy hitték, hogy ők a vakságban, sötétségben, kiskorúságban járó pogányok vezetői, tanítói, de sajnos hiába gondolták ezt magukról, valójában nem töltötték be az elhívásukat. Jézus is a szemükre vetette, hogy mindent megtesznek azért, hogy egy pogányt zsidó hitre térítsenek, de utána saját maguknál kétszer jobban a kárhozat fiává teszik, mert rossz példát mutatnak neki. 1 Majd a 21-24-es versekben olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre a görögben csak igenlő választ lehet adni. Hirdetik, hogy ne lopj, de ők lopnak. Nem paráználkodj, de ők paráználkodnak. Ne légy bálványimádó, de ők élnek a bálványoknak áldozott pénzekkel. Dicsekszenek a törvénnyel, de megtartani nem akarják. A zsidó nemzet rendelkezett ugyan a törvénnyel és az isteni kijelentéssel, de élni nem akart vele, hanem bűnökben élték az életüket. Ezért nevetségessé tették Istent a pogány nemzetek szemében, akik miattuk gyalázták az Úr nevét. Pál nem kedves a saját népével, mert fel akarja nyitni a szemüket. 1 Mt 23:15 1
A törvény után a következő dolog, amit felhoz Pál a körülmetélkedés kérdése. A rabbik tanítása szerint mindenki, aki zsidónak született automatikusan bejut Isten királyságába, bármit is tegyen. Ennek igazolására használták a körülmetélkedést, ami egy emberi kéz által elvégzett külső jel, cselekedet volt a zsidó emberek testén. Ezeket a verseket sokan használják arra, hogy bizonyítsák, pogány emberből is lehet zsidó, hiszen Pál arról fog beszélni, hogy nem a külső körülmetélés számít, hanem a szív körülmetélése. Azonban a 25-29-es versek nem pogány és zsidó közötti különbségről szólnak, hanem a hívő és a nem hívő zsidót hasonlítják össze egymással. A 4. fejezetben még többet fog erről beszélni, de annyit már most meg kell jegyeznünk, hogy Ábrahám volt az első, akinek Isten kijelentette a körülmetélés szükségességét, majd a mózesi törvényben megtette még egyszer. A körülmetélkedés így két jelentést hordozott. Egyrészt, azokat jelölte, akik Ábrahám leszármazottai, vagyis a zsidókat, másrészt a törvény követelései alá tartozást is jelentette. Azért kell(ett) minden 8 napos fiúgyermeket körülmetélni, hogy ezzel jelezzék a zsidó nemzethez való tartozását, illetve másodlagos oka a mózesi törvény alá helyezés volt. A messiáshívő zsidók ma is körülmetélik a fiúgyermekeket, mert továbbra is Ábrahám leszármazottai, a zsidó nép tagjai, azonban nem helyezik ezzel a mózesi törvény fennhatósága alá a gyerekeket. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy Pál hogyan alkalmazta a körülmetélkedést az ApCselben. Egyrészt nyíltan hirdette, hogy a pogányoknak nem kell körülmetélkedniük 2, ugyanakkor Timóteust saját kezűleg metélte körül 3. Ennek az oka az volt, hogy Timóteus anyja zsidó volt, vagyis a zsidó nemzethez tartozott. Nem a törvény alá kényszerítette ezzel Timóteust, hanem a zsidó nemzet teljesértékű tagjává tette. Teljes mértékben pogány embereket Pál soha nem metélt körül, mert a zsidósághoz nem tartozhattak, a törvény pedig már nem volt érvényben. Tisztában volt azzal, hogy a körülmetélkedés senkit sem ment meg a pokoltól. 2:25-29 Nahát, itt aztán lehet próbálkozni, hogy nyomon kövessük, mit mond Pál! Először is, azzal kezdi, hogy van előnye a körülmetélkedésnek, vagyis nem teljesen haszontalan. Nem is lehet az, hiszen Isten adta Ábrahámnak parancsba, hogy metélkedjék körül ő is és minden férfi a házában. Itt azonban Pál a mózesi törvény szerinti körülmetélkedésről beszél, vagyis nem arról, ami a zsidó nemzet tagjává teszi, hanem arról, ami a törvény betartására kötelezi. A vallási vezetők azt tanították, hogy a körülmetélkedés jele megmenti a zsidó embereket még akkor is, 2 ApCsel 15 3 ApCsel 16 2
ha egyébként törvényszegők. Pál szerint ez nem így van. A körülmetélkedésnek csak akkor van haszna, ha meg is tartják mellé a törvényt. Miért? Mert a törvény megtartásával bizonyítja a zsidó ember, hogy hisz az Örökkévalónak. A törvényszegő állapot pedig csak azt bizonyítja, hogy hiába van körülmetélve fizikailag, nem tiszteli Istent a szívében. A 26-osban pedig azt mondja, hogy lehet olyan zsidó ember, aki ugyan nincs fizikailag körülmetélve, de betartja a törvényt, vagyis hisz Istennek, és tisztelni akarja Őt. Isten pedig nem a külső, fizikai jegyekre kíváncsi, hanem arra, ami az ember bensőjében zajlik. Ezért azt a zsidót, aki valamilyen oknál fogva fizikailag ugyan nincs körülmetélve, de a szívében igen, Isten körülmetéltnek tekinti. Majd a 27-esben tovább fokozza az őrületet, és azt mondja, hogy az egyébként pogánynak született ember, akit nem metéltek körül, de Isten iránti tiszteletből, hálából be akarja tartani a törvényt, el fogja ítélni a külsőleg körülmetélt, de egyébként Istentől távollévő zsidó embert. Tudjuk, hogy a nem zsidó embereknek soha nem kellett volna a mózesi törvényt betartaniuk, mert az csak a zsidóságnak adatott. Viszont a pogányok is kaptak törvényeket, amik szerint élniük kellett, ha hittek Istenben és Istennek. Ha ezeket betartják, vagyis megragadják a számukra kijelentett hitet, akkor ezzel magasabb helyre kerülnek a fizikailag ugyan megjelölt, de a szívében istentelen zsidó embernél. Ez megdöbbentő gondolat egy zsidó számára! Neki azt tanították, hogy a pogányok csak fűtőanyagnak jók a pokolban, és ha meg akar menekülni, akkor zsidóvá kell lennie. Ezzel szemben Pál azt állítja, hogy ez a pogány lesz az ítélőbírója a képmutató zsidó embernek. A zsidók azt hitték, hogy egy rituális cselekedet képes megmenteni őket, de valójában semmilyen rituális, vallási cselekedet sem képes tisztára mosni bennünket. A mai egyházi életben sokan hiszik, hogy például a keresztség, a bemerítkezés szabadít meg a pokoltól, és tesz elfogadhatóvá Isten előtt. Ebben nincs felekezeti határ, tradicionális és újabb felekezetek is tanítják azt, hogy amíg nem vagy bemerítkezve addig nem vagy teljes jogú keresztény, sőt talán üdvösséged sincs. Ennek sajnos az ellenkezője is megjelenik. Ha megkereszteltek, akkor már kereszténynek számítasz, de szinte mindegy, hogyan éled az életedet, mert rajtad van a fizikai jel. Ez nyilván ellentmond a Bibliának, amiben az üdvösség egyetlen feltétele a hit, semmi más. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ami a körülmetélkedés az Ószövetségben, az a bemerítkezés az Újszövetségben. Így azonosítani a kettőt azonban nem lehet, mert a bemerítkezés nem tesz egyetlen nép részévé sem, és nem is helyez semmilyen törvény alá. A bemerítkezés csupán egy külső jele annak a változásnak, ami belül, a szívben már megtörtént. A megtérésem pillanatában része lettem Krisztus testének, az egyháznak, és abban a pillanatban bekerültem a Messiás törvénye alá. Erről a törvényről kezdetben nem sokat tudok, de minél régebben járok Jézussal, annál többet ismerek belőle. Hála Istennek nem kell egyedül 3
próbálkoznom, hogy megtartsam a Messiás törvényét, a bennem élő Szentlélek a segítségem ebben. Egy másik fajta rituális cselekedet lehet a lelki ajándékok félreértelmezése, ami jellemzően a karizmatikus egyházak sajátossága. Ezek közül kiemelkedik a nyelveken szólás, amire sokszor mondják, hogy minden hívőnek rendelkeznie kell vele. Ha nem rendelkezel vele, akkor nem vagy hívő, vagyis nincs üdvösséged, vagy másodrangú keresztény vagy. Mondanom sem kell, ennek sincs semmilyen bibliai alapja, legfeljebb félremagyarázott igeversek tömkelege áll az ebben hívők rendelkezésére. A nyelveken szólás egy az ajándékok közül, és nem emelkedik ki a többi közül, és ez az összes ajándékra igaz. Senki sem lesz másodrangú keresztény attól, hogy valamelyikkel nem rendelkezik. Semmilyen rituális cselekedet sem tesz elfogadhatóvá Isten előtt, mert minden tettem a bűnös természetemből fakad. Krisztus nélkül nincs lehetőségem megmenekülni, a segítségnek kívülről kell érkeznie hozzám. A 28-29-es versekben megmutatja Pál a belső és a külső körülmetélkedés közötti különbséget. Nem azt fogja megdicsérni Isten, aki csak kívülről van körülmetélve, de belül istentelen életet él, hanem azt, aki belül van körülmetélve, vagyis a Lélek metélte körül. Nagyon érdekes, amit mond. Aki akar Isten útján járni, nincs segítség nélkül, a Lélek a rendelkezésére áll, hogy ne betű, hanem hit szerint tudjon járni. Aki viszont törvények, rituális szabályok betartásától reméli a szabadulást, annak nem tud a Lélek működni az életében, és pont az ellenkezőjét éri el annak, amit akart, egyre távolabb kerül Istentől. A belső körülmetélés Isten dicsőítésére vezet, és nem az ember dicsőítésére. Itt Pál egy héber szójátékot alkalmaz. A judaizmus szó Júda nevéből ered, és a Júda azt jelenti, Isten dicsérete. Itt Pál azt mondja, hogy Isten judaizmusára van szükség, és nem az ember judaizmusára. Bízni a körülmetélkedésben emberi judaizmus, míg elhinni az evangéliumot és a szív belső körülmetélését Isten judaizmusa. Ez a rész a zsidókkal foglalkozik, és nem azzal, hogy a keresztények zsidóvá lesznek. Azt mondja, hogy nem minden zsidó teljes zsidó, mert egy igaz zsidó nem csupán a külső körülmetéléssel rendelkezik, hanem a belső, szívbeli körülmetéléssel is. A zsidók közül is csak azok üdvözülnek, akik hisznek, nincs nemzeti alapon kapott üdvösség. Ennek a fejezetnek a végére megmutatja, hogy a zsidók is kevesek a saját erőfeszítéseik alapján. Annak, amit itt elmond, logikus következménye a 3. fejezet kérdése. 3:1-2 Miért éri meg a szövetséges néphez tartozni, ha ez önmagában nem hoz üdvösséget? Mi a haszna a körülmetélésnek? Ha a zsidók ugyanúgy hit által menekülhetnek meg, mint a pogányok, akkor mi értelme zsidónak lenni? 4
Ezen a ponton Pál egyetlen előnyt sorol fel, hogy miért éri meg zsidónak lenni, a 9. fejezetben további nyolcat. Itt azt emeli ki, hogy a zsidó nemzetre bízta Isten az Ő igéit, a kijelentését. Ők kapták a feladatot, hogy megírják a ma Biblia néven ismert isteni kijelentést. Ez tartalmaz ígéreteket is, amelyeket Isten maradéktalanul be fog tölteni. Ez az állapot azonban önmagában nem vezet üdvösséghez, nekik is hinniük kell, és tőlük többet fognak számon kérni, hiszen nagyobb világosságot kaptak. 3:3-4 Ebből származik a következő ellenvetés. Ha Izrael hűtlen volt Istenhez, mert nem hittek Neki, akkor vajon Isten nem lesz-e hűtlen Izraelhez? Hiszen minden joga megvolna ahhoz, hogy véglegesen felbontsa velük a szövetséget. Vannak, akik azt tanítják az egyházban, hogy Isten teljes mértékben végzett a zsidósággal, elvetette őket, és minden ígéretet, amit a zsidó nemzetnek adott, majd az egyházban fogja beteljesíteni. Egyfajta szellemi zsidóságnak tartják önmagukat, a keresztényeket, akik átvették a zsidóság helyét. A 4. versben erre Pál a lehető legerősebb görög tagadást használja, szó sincs róla, vagy inkább ez soha ne történjen meg. Isten a zsidó nemzet minden hűtlensége ellenére is hűségesen betartja a nekik adott ígéreteket. Ha nem így tenne, akkor nem lenne igaz, hanem hazug lenne. Azonban Isten igaz, soha nem hazudik, és az emberek hazudnak, amikor azt tanítják, hogy az egyház átvette a zsidóság szerepét. Ezt nevezzük helyettesítő teológiának, de nincs semmilyen bibliai alapja. Amikor ígéretet teszek valakinek, akkor azt az ígéretet csak úgy tudom beteljesíteni, ha annak az embernek teszem meg, aki felé elhangzott az ígéret. Nem teljesíthetem be úgy, hogy másnak teszem meg. Igen, az egyház rengeteg dolgot kap Istentől, olyanokat is, amelyeket a zsidó embereknek is megígért az Úr. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az egyház átvette a zsidóság helyét, hanem azt, hogy részt kaptunk a zsidóság áldásaiból. Izrael minden bűne ellenére Isten hűségesen be fogja tartani a nekik adott ígéreteket. Ez pedig engem nyugalommal, örömmel tölt el. Ha Isten nem lenne hűséges a saját, kiválasztott nemzetével szemben, akkor honnan tudhatnám én, aki pogány vagyok, hogy hozzám hűséges-e? Ha Izraellel szemben megváltoztatta a gondolatait, akkor hogyan lehetnék biztos én abban, hogy velem kapcsolatban nem fogja megváltoztatni? Az egyik nap azt mondja, hogy szeret, a másik nap pedig hátat fordít nekem. Ez lehetetlen, Isten nem ilyen. Soha nem szegi meg az ígéreteit, nem változtatja meg a gondolatait velem kapcsolatban. 3:5-8 5
Ez vezet el a harmadik ellenvetéshez. Az ember hamissága és Isten igazsága, valamint az ember hűtlensége és Isten hűsége annyira ellentétben állnak egymással, hogy emiatt Isten igazsága és hűsége ragyogóan világítanak. Ezért felteszi a kérdést Pál, hogy ha az ember hamissága miatt jobban látszik Isten nagysága, akkor milyen alapon bünteti meg Isten az embert, miért nem örül neki, hogy ennyire világíthat? Eléggé kifacsart gondolkodásmód, de látszik, hogy volt, akinek eszébe jutott. A 6-8-as versekben válaszol erre, és azt mondja, hogy Isten nem igazságtalan, amikor megítéli a világot. Isten tiszta és igazságos, ezért ha nem ítélné meg a bűnt, akkor azzal igazságtalanná válna. Az, hogy Isten minden ígéretét betartja a zsidóknak, a zsidók minden hűtlen igazságtalansága ellenére, nem az emberek hitetlenségét igazolja, hanem Isten hűségét. Isten hűsége nem felhatalmazás a bűnös életmódra, hanem óriási kegyelem, amit ha megértünk, akkor igazán hálásak leszünk Istennek. A zsidók hitték, hogy Isten meg fogja ítélni a pogányokat, de azt nem hitték, hogy őket is. Pál rámutat, hogy a zsidók is bűnösök, és őket is meg fogja ítélni Isten. 6