Közgyűlési jegyzőkönyv



Hasonló dokumentumok
MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

A L A P Í T Ó O K I R A TOT M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

ALAPSZABÁLY. I. Az egyesület neve, székhelye és jogállása

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

Egyesületi alapszabály

A L A P S Z A B Á L Y

Közhasznúsági tudnivalók

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

ALAPÍTÓ OKIRAT. A április hó 7. napjáig történt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg.

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

Alapító Okirat 2012.

Zempléni Fiatalok Határok Nélküli Együttműködéséért

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Euroatlanti Fiatalok Külpolitikai Egyesülete

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

Cifra Műhely Közhasznú Kulturális Egyesület Alapszabály

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése április 13.

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

A FEJLŐDŐ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály. I. Általános rendelkezések

A L A P Í T Ó O K I R A T

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

Alapszabály. 1. A társadalmi szervezet neve: Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület. 2. Székhelye: 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 6.

AZ EGYESÜLET ADATAI. 1. Az Egyesület neve: Egészséges Kishomokért Egyesület. 3. Az Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Fári u. 28.

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPSZABÁLY (Egységes Szerkezetben) I. Az egyesület neve. II. Székhelye. III. Az egyesület jogállása

A L A P Í T Ó O K I R A T M Ó D O S Í T Á S

BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

4. Az alapítvány céljai és tevékenysége, illetve azon közfeladatok megjelenítése, amelyekhez tevékenységével az alapítvány kapcsolódik:

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPSZABÁLY. Első Magyar Egészségügyi Jogvédő és Önsegélyező Egyesület

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A SZERVEZET ADATAI

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület ALAPSZABÁLYA

1.2. az egyesület székhelye: 3200 Gyöngyös, Nap utca 2. A ép.1 a.

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály

ISZKASZENTGYÖRGYI TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. I. Általános rendelkezések. II. Az egyesület célja, tevékenységei

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

ZAZEE Kulturális Egyesület Alapszabály május 14-i módosításokkal egységes szerkezetben

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

ZALA MEGYEI CROHN-COLITIS BETEGEK. Közhasznú Egyesülete

Alapszabály. 2. Az Egyesület székhelye: 9483 Sopronkövesd, Kossuth L. u. 77.

SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETPÁRTOLÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT

FITT Kulturális és Táncsport Közhasznú Egyesület Alapszabály

A Rózsavölgy Egyesület Alapszabálya 2. számú módosítása

Alapszabálya. I. Általános rendelkezések

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

[egyesület neve] Egyesület Alapszabálya

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

A BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN. Preambulum:

Sopianae Ifjúsági Egyesület. Alapszabály

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK II. AZ EGYESÜLET CÉLJA ÉS FELADATA

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

1. Az Egyesület neve, székhelye, működési területe és elektronikus levélcíme (Ptk. 3:5. a) és b) pontja alapján)

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló

Dunakeszi Alsóért Egyesület módosított alapszabálya

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

ALAPSZABÁLY. Ezerarcú Multikulti Közhasznú Egyesület. Egységes szerkezetben a július 30-i rendkívüli közgyűlésen elfogadott módosításokkal 1

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya

A MAGYAR ÖRÖKSÉGÉRT Közhasznú Egyesület Alapszabálya

Bankszámlaszám:

VILATI Sportegyesület. Alapszabály

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

LADOMÉRI TANYA EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. változásokkal egységes szerkezetben (korrigált)

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

A MEGYER TÖRZS DÉLI GYEPÜVÉDŐI LOVAS HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Egyesületi alapszabály (egységes szerkezetben)

Átírás:

Közgyűlési jegyzőkönyv Készült a CentrArt Művészettörténészek Új Műhelye Közhasznú Egyesület megismételt közgyűlésén 2014. február 21, péntek 17:30 órai kezdettel a Prága Kávézó (1089 Budapest, Baross u. 8.) hátsó termében. A 17:30-ra összehívott közgyűlés határozatképtelenség miatt érvénytelen volt. A megismételt közgyűlést a meghívónak megfelelően 18:00-kor Székely Miklós elnök megnyitotta. Jelenlévő szavazati joggal bíró tagok száma: 10 fő. Tóth Áron tudományos titkár javasolja Székely Miklós elnököt a közgyűlés levezető elnökének. A közgyűlés 9 igen, 1 tartózkodás és 0 nem szavazat mellett a javaslatot elfogadta. A levezető elnök javasolja Dragon Zoltánt szavazatszámlálónak. A közgyűlés 9 igen, 1 tartózkodás és 0 nem szavazat mellett a javaslatot elfogadta. A levezető elnök javasolja Tóth Áront jegyzőkönyvvezetőnek. A közgyűlés 9 igen, 1 tartózkodás és 0 nem szavazat mellett a javaslatot elfogadta. A levezető elnök javasolja Schmidt Pétert és Varga Orsolyát a jegyzőkönyv hitelesítőinek. A közgyűlés 8 igen, 2 tartózkodás és 0 nem szavazat mellett a javaslatot elfogadta. 1. Naprendi pont: a CentrArt Egyesület 2013. évi közhasznúsági jelentésének és 2013. évi mérlegének elfogadása. A levezető elnök ismerteti a CentrArt Egyesület 2013. évi mérlegét és egyszerűsített beszámolóját. Szerdahelyi Márk kérdése: mekkora összeg van a CentrArt Egyesület bankszámláján. A levezető elnök válasza: 2014. február 21-én az összeg 451.615,-HUF. A levezető elnök részletesen ismerteti a CentrArt Egyesület 2013. évi közhasznúsági jelentését. A levezető elnök feltette a kérdést: van-e valakinek kérdése az ismertetett dokumentumokkal kapcsolatban? Sidó Anna kérdése: vezet-e a CentrArt Egyesület jelenléti ívet a MÉTA esteken? Tóth Áron válasza: a CentrArt Egyesület nem vezet jelenléti ívet a MÉTA esteken. A levezető elnök felteszi a kérdést: a Közgyűlés elfogadja-e a 2013. évi mérleget, az egyszerűsített beszámolót és a közhasznúsági jelentést? A dokumentumokat a Közgyűlés 10 igen, 0 tartózkodás és 0 nem 2. napirendi pont: az alapszabály módosítása az alábbi törvény rendelkezéseinek megfelelően: 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról. 1

A 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról törvénynek való megfelelés érdekében az elnök a következő pontokban javasol változtatást: Az alábbi pontok törtélését javasolja 2. (2) Az Egyesület a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. c.) pontjában megjelölt közhasznú tevékenységek közül az alábbi közhasznú tevékenységeket végzi: 1. kutatási tevékenység 2. szabadidős- és hobbitevékenység 3. oktatási tevékenység 4. kulturális tevékenység 5. jogvédő tevékenység 6. nemzetközi tevékenység 7. szakmai gazdasági érdekképviseleti tevékenység A közhasznú tevékenységek megvalósulása érdekében a következő tevékenységeket végzi az Egyesület: 1. havi rendszerességgel összejövetelek vagy szakmai kirándulások szervezése, 2. információs honlap létrehozása, ahol lehetőség nyílik információcserére, projektek szervezésére, lebonyolítására, aktuális pályázati és ösztöndíj információkkal, 3. szakmai kiadványok megjelentetése, 4. szakmai konferenciák szervezése, 5. az egyetemi képzésben rejlő lehetőségek szélesebb körű és kiaknázása a hallgatók tudományos életbe történő aktívabb bevonásával, 6. utazási és szállástámogatás belföldi kutatói ösztöndíj formájában, nem csak tagok részére, a törölt pontok helyett az alábbi változások bejegyzését javasolja 2. (2) Az Egyesület az alábbi közhasznú tevékenységeket végzi: 1. Tudományos tevékenység, kutatás. Együttműködés a középtávú tudomány-, technológiaés innováció-politikai stratégia kialakításában, mint közfeladatok a 2004. évi CXXXIV. tv. a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról 5. (3) alapján 2. Műemlékvédelem, az épített környezet alakítása és védelme, mint közfeladatok az 1997. évi LXXVIII. tv. az épített környezet alakításáról és védelméről 57/A (2) alapján 3. kulturális tevékenység, a kulturális örökség megóvása, mint közfeladatok - A kulturális örökség védelme 2001. évi LXIV. tv. a kulturális örökség védelméről 5 (1) alapján A közhasznú tevékenységek megvalósulása érdekében a következő tevékenységeket végzi az Egyesület: 1. - Hazai és nemzetközi tudományos programokat és konferenciákat szervez a művészettörténet, műemlékvédelem, muzeológia területén, - Tevékenységével összefüggésben tudományos, szak- és ismeretterjesztő kiadványokat jelentet meg, - Részt vesz a bölcsészettudományi, különösen a művészettörténeti vonatkozású tudománypolitikai stratégia kialakításában, törvénytervezetek véleményezése, javaslattétel kutatási-fejlesztési irányokra, prioritásokra, - Felsőoktatási intézményekkel együttműködve részt vesz az oktatómunkában, közös 2

kutatási, képzési és továbbképzési feladatokat lát el, - Elősegíti a művészettörténeti kutatások eredményeinek megismerését a tudományos életben - Utazási és szállástámogatás kutatói ösztöndíj formájában egyetemi hallgatók részére. 2. - Örökségvédelemmel kapcsolatos honlap létrehozása és működtetése, - Kapcsolatokat tart fenn és létesít más országok tudományos intézményeivel, nemzetközi tudományos társaságokkal, civil szervezetekkel. 3. - Tudományos és/vagy ismeretterjesztő jellegű előadások szervezése, tanulmányi kirándulások szervezése Magyarországon és külföldön, - Szorgalmazza és segíti a tudományos kutatások eredményeinek társadalmi és gazdasági hasznosítását. A levezető elnök felteszi a kérdést: a Közgyűlés elfogadja-e a 2. (2) pont 2. (4) Az Egyesület mint közhasznú szervezet nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból. 2. (4) Az Egyesület mint közhasznú szervezet nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból. Az egyesület minden tevékenységéről, programjairól, felhívásairól értesülni lehet a szervezet honlapján (www.centrart.hu), emellett kérésre a programokról, eseményekről elektronikus levélben is kérhető tájékoztatás a szervezet elektronikus címén. A levezető elnök felteszi a kérdést: a Közgyűlés elfogadja-e a 2. (4) pont 2. (5) Az Egyesület mint közhasznú szervezet vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez, gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítő okiratában meghatározott tevékenységére fordítja. a törölt pont helyett az alábbi változások bejegyzését javasolja 2. (5) Az Egyesület mint közhasznú szervezet gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak közhasznú, vagy a létesítő okiratban meghatározott egyéb céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. Gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítő okiratában meghatározott közhasznú tevékenységére fordítja. A levezető elnök felteszi a kérdést: a Közgyűlés elfogadja-e a 2. (5) pont 3

A továbbiakban az alábbi pontok törtélését javasolja 3. (2) A tag felvételével kapcsolatos döntés meghozatala az Elnökség hatáskörébe tartozik. A tag felvételének kérdésében az Elnökség a tag kérelme alapján, egyszerű szótöbbségi határozattal dönt. A tagsági jogviszony a tagfelvételi kérelem Elnökség által történő elfogadásával jön létre. 3. (2) A tag felvételével kapcsolatos döntés meghozatala az Elnökség hatáskörébe tartozik. A tag felvételének kérdésében az Elnökség a tag kérelme alapján, egyszerű szótöbbségi határozattal dönt. A tagsági jogviszony a tagfelvételi kérelem Elnökség által történő elfogadásával jön létre. A tag a felvételről a jelentkezési lapon megadott elektronikus címen, ennek hiányában postai úton kap értesítést. A levezető elnök felteszi a kérdést: a Közgyűlés elfogadja-e a 3. (2) pont 5. (4) A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. 5. (4) A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig, amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette, illetőleg törölte. A levezető elnök felteszi a kérdést: a Közgyűlés elfogadja-e a 5. (4) pont 4

6. (6) A közgyűlés az éves beszámolóról és a közhasznúsági jelentés elfogadásáról szóló határozatát az általános szabályok szerint, azaz a jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tagok egyszerű szótöbbségével hozza. Az elfogadott közhasznúsági jelentést az Egyesület honlapján az elfogadást követően 8 napon belül, de legkésőbb június 30-ig közétesszük. A honlapon való közzétételtől függetlenül az elfogadott közhasznúsági jelentés az Egyesület székhelyén megtekinthető, arról másolat készíthető. 6. (6) A közgyűlés az éves beszámolóról és a közhasznúsági jelentés elfogadásáról szóló határozatát az általános szabályok szerint, azaz a jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tagok egyszerű szótöbbségével hozza. Az elfogadott közhasznúsági jelentést az Egyesület honlapján az elfogadást követően 8 napon belül, de legkésőbb június 30-ig közéteszi. A honlapon való közzétételtől függetlenül az elfogadott közhasznúsági jelentése, egyéb beszámolói valamint a szervezet működése során keletkezett iratok az Egyesület székhelyén megtekinthetők, azokról másolat készíthető. A betekintésre vonatkozó igényt előzetesen postai, vagy elektronikus úton lehet jelezni a szervezet elérhetőségein. A levezető elnök felteszi a kérdést: a Közgyűlés elfogadja-e a 6. (6) pont 3. napirendi pont: új elnökségi tag választása. A levezető elnök ismertette Tüskés Anna lemondásának körülményeit. Az Elnökség javasolta Dragon Zoltán elnökségi taggá való megválasztását. A Közgyűlés Dragon Zoltánt titkos szavazással 10 igen, 0 tartózkodás és 0 nem szavazat mellett elnökségi taggá választotta. 4. napirendi pont: a CentrArt Egyesület 2014. évi programjainak és ügyeinek áttekintése. A levezető elnök a következő, már ismert programokról számol be: - a 2013. évi hódmezővásárhelyi konferencia-kötet kiadása az Opus Mixtum IIIban - a 2013. évi fiatal művészettörténészek IV. konferenciája kötetének kiadása - esztergomi CentrArt-konferencia szervezése Szakálos Éva javaslatára. A levezető elnök felteszi a kérdést: a Közgyűlés elfogadja-e a 4. napirendi pontban foglaltakat? A napirendi pontban foglaltakat a Közgyűlés 10 igen, 0 tartózkodás és 0 nem 5. napirendi pont: egyéb. Pásztohy Júlia felteszi a kérdést: a munkanélküliek részesülhetnek-e tagdíjkedvezményből? Dragon Zoltán javasolja: a Közgyűlés 2015-től az éves tagdíj 50%-ában határozza meg a fizetendő tagdíj mértékét munkanélküliek, hallgatói jogviszonnyal rendelkezők, GYES és GYED ellátásban részesülők számára. 5

A levezető elnök felteszi a kérdést: a Közgyűlés elfogadja-e a Dragon Zoltán javaslatában foglaltakat? A napirendi pontban foglaltakat a Közgyűlés 9 igen, 1 tartózkodás és 0 nem A levezető elnök 19:08-kor berekesztette a Közgyűlést. Budapest, 2014. február 21. Székely Miklós levezető elnök Tóth Áron jegyzőkönyvvezető Schmidt Péter jegyzőkönyv-hitelesítő Pásztohy Júlia jegyzőkönyv-hitelesítő 6