6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 30-i rendes ülésére Tárgy: 2017. évi sporttámogatási keret felosztása Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester Készítette: Polgármesteri Kabinet Tárgyalta: Humán Bizottság Tanácskozási joggal meghívott: Érintett sportszervezetek képviselői Készítő részéről ellenőrizte: - Költségvetési, pénzügyi-gazdálkodási szempontból ellenőrizte: Kovács Gyula irodavezető, Pénzügyi Iroda Törvényességi szempontból ellenőrizte: dr. Letenyei Róbert jegyző
Tisztelt Képviselő-testület! A dombóvári sportegyesületek támogatása mindig is kiemelkedő szerepet kapott a város életében, az önkormányzat lehetőségeihez mérten természetbeni (létesítmény térítésmentes használatával) és pénzbeli hozzájárulásával támogatja az egyesületek működését. A város 2017. évi költségvetésében összesen 30.368.000 forint keretösszeg került elkülönítésre az élősport támogatása céljából, melyből 20 millió forint a sportszervezetek működésének és tevékenységének támogatására szolgál, 10.368.000 forint pedig a két úszó egyesület uszodahasználati költségeihez történő hozzájárulás. Ezen kívül az önkormányzat további elkülönített forrást biztosít a Dombóvári Ifjúsági Sporttelep, a Szuhay Sportcentrum és a Jam-csarnok ökölvívó termének üzemeltetésére 42.419.000 Ft), valamint a fejlesztési célú beruházásokra, a TAO-s fejlesztésekhez önerő biztosítására (36.392.000 Ft). Az idei évben 17 sportszervezettől érkezett be támogatási igény 36.635.800 Ft összegben, mely esetben amennyiben a 2 úszó egyesület uszodahasználati költségeitől eltekintünk külön költségvetési keret van rá - akkor 15 egyesületre 25.550.000 Ft-os igény jelentkezik. A 2017. évi sportkeret felosztása során figyelembe vettük a sportszervezetek 2016. évi pénzügyi beszámolóját és a támogatás felhasználását, a különböző határidők betartását, az egyesületek tavalyi támogatásának mértékét, versenyzőik eredményességét. Sajnos az idei évben is 1 sportszervezet a Dombóvári Judo Klub késve adta le 2016. évi beszámolóját. Az egyesületek által benyújtott támogatási igényeket és a javasolt támogatást az alábbi táblázat tartalmazza: Szervezet hivatalos neve 2016-ban 2017-ben 2017-ben javasolt elnyert igényelt támogatás támogatás támogatás 1. Aerobik és Szabadidős Dombóvár 150.000 Ft 300.000 Ft 170.000 Ft 2. CYKLON Ikigaido SE Dombóvár 0 Ft 500.000 Ft 100.000 Ft 3. Dombóvár 2004 Sakk 200.000 Ft 250.000 Ft 230.000 Ft 4. Dombóvári Boxklub 1.000.000 Ft 3.000.000 Ft 1.000.000 Ft 5. Dombóvári Floorball 300.000 Ft 470.000 Ft 400.000 Ft 6. Dombóvári Focisuli 7. Dombóvári Futball Club 1.000.000 Ft 3.500.000 Ft + 1.500.000 Ft soron kívüli támogatás 5.000.000 Ft 1.500.000 Ft 1.150.000 Ft 5.000.000 Ft 5.000.000 Ft
8 Dombóvári Hangulat Szabadidő SE 185.000 Ft 280.000 Ft 200.000 Ft 9. Dombóvári Judo Klub 300.000 Ft 400.000 Ft 350.000 Ft 10. Dombóvári Karatesuli 700. 000 Ft Közhasznú 3.000.000 Ft 1.000.000 Ft 11. Dombóvári Kosárlabda Suli Közhasznú 3.200.000 Ft 3.500.000 Ft 3.200.000 Ft 12. Dombóvári Spartacus Szövetkezeti 200.000 Ft 800.000 Ft 300.000 Ft 13. Dombóvári Vasutas Atlétikai és Szabadidő 4.000.000 Ft 4.200.000 Ft 4.200.000 Ft 14. D-ride Sport Club 100.000 Ft 0 Ft 0 Ft 15. Tolna Megyei Diáksport Tanács 0 Ft 200.000 Ft 0 Ft 16. Perfect Dance TáncSport 150.000 Ft 2.150.000 Ft 150.000 Ft 14.985.000 Ft+ Összesen: 1.500.000 Ft= 25.550.000 Ft 16.485.000 Ft 17.450.000 Ft Uszodahasználati támogatás 10.368.000 Ft a keret Igény: 2016. évi támogatás 2017. évi igény Dombóvári Sportiskola 4.410.252 Ft 5.800.000 Ft Dombóvári Úszó 3.598.744 Ft 5.285.800 Ft Összesen: 8.008.996 11.085.800 Ft A tavalyi évben az önkormányzat a 490/2016 (XII. 15.) határozata alapján lehetőséget biztosított az egyesületek részre 2016. évi támogatásuk 2/12-ed részéig előleg igénylésére a 2017. évi sporttámogatási keretük terhére. Sportszervezet Dombóvári Sportiskola Dombóvári Úszó Dombóvári Spartacus Szövetkezeti Dombóvári Futball Club Dombóvári Boxklub Dombóvári Vasutas Atlétikai és Szabadidő Összesen: Előleg mértéke 639.000 Ft 598.290 Ft 33.333 Ft 832.000 Ft 166.666 Ft 666.666 Ft 2.935.955 Ft
A fenti összegek odaítélése nem jelenti azt, hogy az egyesületek annak 10/12ed részét elnyerik támogatásként a 2017. évi sporttámogatási keret felosztásakor, valamint az előlegként megítélt összegek az idei támogatásból automatikusan levonásra kerülnek. Fontos hangsúlyozni, hogy az anyagi támogatás mellett az Önkormányzat természetbeni támogatásban is részesíti az egyesületeket, ugyanis valamennyi sportlétesítményének használatát térítésmentesen biztosítja, és mentesíti az egyesületeket a közüzemi terhek viselése alól is. Úgy gondolom mindez a jelenlegi szűkös pénzügyi lehetőségek idején szintén jelentős hozzájárulás az egyesületek működéséhez. A korábbi évek szokásaitól eltérően javaslom, hogy az úszó egyesületek részére az önkormányzat a 2017. évben jelképesen, bruttó 50 Ft/óra/fő belépőjegyárral biztosítsa a Farkas Attila Uszoda használatát azzal, hogy az uszodahasználatból eredő többletköltségek a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft.-t terhelik, melyet saját költségvetésből finanszíroz. Az egyesületek részére az önkormányzat létszámkorlátot nem határoz meg, azonban a költségek elszámolása a korábbi évekhez hasonlóan jelenléti ívek leadásával történik. Az egyesületek kompetenciája, hogy saját költségvetésükből finanszírozzák-e sportolóik után fizetendő belépőjegyárat, vagy a szülő téríti meg a költségeket. A tavalyi évben bevezetett és rögzített elszámolási rendszernek köszönhetően a 2016. évi támogatás felhasználása és a beszámolók elkészítése során jóval kevesebb probléma jelentkezett. Továbbra is gyakori problémák: - több egyesület nem tartotta be az élelmiszerköltségek elszámolásánál a 10%- os elszámolhatósági korlátot - a pénzügyi beszámoló elfogadásáról az egyesületek 2/3-a csak a hiánypótlást követően csatolt határozatot - utazási költségek elszámolása több esetben rendkívül magas, és a kiküldetési rendelvények adminisztrációja hiányos - magas az elszámolt könyvelési költség bizonyos egyesületeknél Javaslom, hogy az idei évben is kerüljenek rögzítésre a támogatási szerződésekben az alábbi előírások, kiegészülve a dőlten szedett részekkel: - Sportszervezet pénzügyi beszámolóját a beszámolót elfogadó elnökségi döntéssel együtt az új pályázati kérelmek kiírása előtt, legkésőbb aktuális év január 31-ig köteles leadni a Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal sportreferensénél. Amennyiben e kötelezettségének nem tesz eleget, abban az esetben nem pályázhat sporttámogatás elnyerésére. - elszámolható költségek: versenyeztetési, nevezési díj, versenybírói díj, sportszervásárlás, sportolók utaztatása, szállásdíja edzői juttatások kifizetése, terembérleti költségek (amennyiben releváns), közüzemi költségek (amennyiben releváns) italfogyasztás és étkezés: a teljes támogatási összeg max. 10%-ig, kifejezetten versenyeztetés során felmerülő tételek esetében
versenyek szervezése során oklevelek, érmek, serlegek vásárlása könyvelési díj elszámolása a támogatási összeg max. 10%-ig - minden esetben rögzíteni kell a költségeknél (utazás, szállás, étkezés, versenyeztetési költségek) milyen versenyre történt a felhasználása a támogatásnak (időpont és helyszín megjelölésével), - megbízási díjak (pl. edzői költségek) esetében mellékelni szükséges a megbízási szerződések másolatát, - sportszervásárlás esetében átadásátvételi bizonylatot kell benyújtani kinek a részére történt a vásárlás. Határozati javaslat 2017.évi sporttámogatási keret felosztásáról 1. A Képviselő-testület Dombóvár Város Önkormányzatának 2017. évi költségvetésében a sportszervezetek támogatására elkülönített keretet az alábbiak szerint osztja fel: Szervezet hivatalos neve 2017. évi támogatás 1. Aerobik és Szabadidős Dombóvár 170.000 Ft 2. CYKLON Ikigaido SE Dombóvár 100.000 Ft 3. Dombóvár 2004 Sakk 230.000 Ft 4. Dombóvári Boxklub 1.000.000 Ft 5. Dombóvári Floorball 400.000 Ft 6. Dombóvári Focisuli 1.150.000 Ft 7. Dombóvári Futball Club 5.000.000 Ft 8. Dombóvári Hangulat Szabadidő SE 200.000 Ft 9. Dombóvári Judo Klub 350.000 Ft 10. Dombóvári Karatesuli Közhasznú 1.000.000 Ft 11. Dombóvári Kosárlabda Suli Közhasznú 3.200.000 Ft 12. Dombóvári Spartacus Szövetkezeti 300.000 Ft 13. Dombóvári Vasutas Atlétikai és Szabadidő 4.200.000 Ft 14. Tolna Megyei Diáksport Tanács 0 Ft 15. Perfect Dance TáncSport 150.000 Ft Összesen: 17.450.000 Ft 2. A képviselő-testület a sporttámogatás igénylésével, elszámolhatóságával kapcsolatban az alábbiak rögzítését írja elő a sportszervezetekkel kötendő támogatási szerződések esetében: - Sportszervezet pénzügyi beszámolóját a beszámolót elfogadó elnökségi döntéssel együtt az új pályázati kérelmek kiírása előtt, legkésőbb aktuális év január 31-ig köteles leadni a Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal
sportreferensénél. Amennyiben e kötelezettségének nem tesz eleget, abban az esetben nem pályázhat sporttámogatás elnyerésére. - Elszámolható költségek: versenyeztetési, nevezési díj, versenybírói díj, sportszervásárlás, sportolók utaztatása, szállásdíja, edzői juttatások kifizetése, terembérleti költségek (amennyiben releváns), közüzemi költségek (amennyiben releváns) italfogyasztás és étkezés: a teljes támogatási összeg max. 10%-ig, kifejezetten versenyeztetés során felmerülő tételek esetében versenyek szervezése során oklevelek, érmek, serlegek vásárlása könyvelési díj elszámolása a támogatási összeg max. 10%-ig - minden esetben rögzíteni kell a költségeknél (utazás, szállás, étkezés, versenyeztetési költségek) milyen versenyre történt a felhasználása a támogatásnak (időpont és helyszín megjelölésével), - megbízási díjak (pl. edzői költségek) esetében mellékelni szükséges a megbízási szerződések másolatát, - sportszervásárlás esetében átadásátvételi bizonylatot kell benyújtani kinek a részére történt a vásárlás. 3. A Képviselő-testület a Dombóvári Sportiskola és a Dombóvári Úszó számára bruttó 50 Ft/óra/fő belépőjegyárral biztosítja a Farkas Attila Uszoda használatát. Az egyesületek uszodahasználatból eredő többletköltségek a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft.-t terhelik a 2017. évben. Az egyesületek részére az önkormányzat létszámkorlátot nem határoz meg, azonban a költségek elszámolása a korábbi évekhez hasonlóan jelenléti ívek leadásával történik. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a döntés képviseletére a Kft. soron következő taggyűlésén. A Képviselő-testület az úszóegyesületek számára további pénzbeli támogatást nem biztosít. 4. A Képviselő-testület minden dombóvári sportegyesületnek és sporttal kapcsolatos rendezvényt lebonyolító szervezetnek Dombóvár hivatalos honlapján és a 7200 közéleti lapban ingyenes megjelenési felületet biztosít sportprogramjaik népszerűsítésére. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármester a támogatási szerződések megkötésére. Határidő: 2017. április 30. sporttámogatási szerződések megkötésére Felelős: Polgármester Végrehajtásért felelős: Polgármesteri Kabinet Szabó Loránd polgármester