NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS KOLLÉGIUM NEA-TF-14-SZ DÖNTÉSI LISTA (ALAPÍTVÁNY,EGYESÜLET)



Hasonló dokumentumok
Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Javasolt program megnevezése. Gyógyszerek, vitaminok, tisztálkodási szerek, betegruházat támogatása

SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek szeptember 29.

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása február 1-jétől március 31-ig terjedő időszakra című program

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP /2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt támogatás (eft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka

Támogatott program megnevezése. Gyógyszerek, kötszerek, szemüvegek, kórházi csomagok támogatása

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése

6722 Szeged, Kálvária sgt Fonyód RÓZSADOMB U

Országos KID Egyesület

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok

KÖSZ! Program 2017 Támogatott pályázók listája

NYITÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS NŐI INFORMÁCIÓS ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTJÁNAK LÉTREHOZÁSA EFOP JANUÁR

Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés összege. TÁMOP /1 projektben rendezvényszervezői feladatok ellátása

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

Szenvedélybetegek közösségi ellátásának BEFOGADOTT pályázatai

A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA június május június május június május 31.

2./2013. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás Kollégiumának án megtartott üléséről

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek évi pályázatainak elbírálása

MOL Gyermekgyógyító Program Támogatott pályázatok listája

A Szegedi csoport évi rendezvényei. Halmozottan sérült gyermekek fejlesztése - eszközvásárlás. Külvárosi kiscserkészek tanyázása Dömösön

Támogató szolgálatok ELUTASÍTOTT pályázatai

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet éves éves éves éves.

Megvalósítás helyszíne, település. Pályázati azonosító. Igényelt támogatás (Ft) Javasolt támogatás (Ft) Pályázó szervezet neve

BM-15 pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK MAKRO PÁLYÁZATOK

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

Nyertes lista CH2014

A évi Fogyatékosügyi Keretből támogatott pályázatok. Megvalósítás Pályázó neve Pályázó címe Pályázat célja Program helye időszaka

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

Együttműködő partnerszervezetek

támogatás támogatási

Hátrányos megkülönböztetés esetén igénybe vehető jogi segítségnyújtó intézmények tevékenysége, elérhetősége

SANSZ Esélyegyenlıségi kísérleti program Baranya megyében

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

A SZERZŐDÉS TÁRGYA február február

Támogatott pályázatok - K1

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Munkalap1 A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI MINDIG TV INGYENES KÖZSZOLGÁLATI CSATORNÁK

Towards Inclusive Development Education

A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM. Kecskemét 6000 Kossuth tér 2. Szeged 6725 Bécsi krt. 24. Szeged 6724 Bécsi krt. 7.

Megvalósítás helyszíne, település. Társ-állattal utcán élők intézményi befogadásának támogatása. Budapest. Budapest. Budapest.

Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma NCA-CIV-08-G - Döntési lista

BM-16-MA/MI pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK MAKRO PÁLYÁZATOK

Igényelt támogatás (Ft) Pályázati azonosító. Javasolt támogatás (Ft) Pályázó szervezet neve Székhely Javasolt program megnevezése

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP /

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete

MOL Gyermekgyógyító Program Támogatott pályázatok listája. Pályázó Cím Célcsoport Típus Település

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások

Határozati javaslatok

Határozati javaslat. Ifjúsági Keret Ft Ft Ft/ Ft

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

Tájékoztató. A képzés célja:

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46)

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

Pszichiátriai betegek közösségi ellátásának ELUTASÍTOTT pályázatai

Városi Civil Pályázat Alapítványok. Igényelt támogatás. Megítélt. Szervezet neve

Megyei Felzárkózási Fórum Gyermekek munkacsoport

A szolgáltató neve Település Címe Telefonszám BÁCS-KISKUN. Kecskemét 6000 Kossuth tér 2. Szeged 6725 Bécsi krt. 24. Szeged 6724 Bécsi krt. 7.

Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása (A pályázat kódja: NTP-FTH-15) DÖNTÉSI LISTA

A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS TÁRGYA február február

Magad uram, ha szolgád nincs

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ

Székhely Program megnevezése Indoklás. Közterületen élő hajléktalanok részére ruházat biztosítása Győrben. Krízisszállás működtetése Keszthelyen

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK

Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.

ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott nem normatív, céljellegű működési és fejlesztési támogatások. Támogatás összege (Ft)

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft

8. sz. napirend. Előterjesztés A Társulási Tanács június 9-i ülésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Új lehetőségek a civilek számára. Morvay Levente

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

1. NTP-RHTP Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Nyíregyháza Szabolcs-Szatmár-Bereg "Zöld tehetségek"

EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA

Átírás:

Rangsor Döntés száma Pályázati azonosító neve Adószám i cél 1 2 3 1806 /2014. (02.01.) sz. 1807 /2014. (02.01.) sz. 1808 /2014. (02.01.) sz. -0346-0463 Szociális Szolgáltatásokért 18287998119 Bakonyi Kaland Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Gellért Karitász 18462566106 T-ehetsz önmagadért -0351 Zsongó Bárka 18501173107 Egy bárkában evezünk 483 000 Ft - 1 900 000 Ft - 4 1809 /2014. (02.01.) sz. -0349 Dabas és Térsége Látássérültjeinek e 18711365113 2014 DATLE rendezvények 5 6 1810 /2014. (02.01.) sz. 1811 /2014. (02.01.) sz. -0501-0511 "NAGYKUNSÁGÉRT CIVIL FÓRUM"EGYESÜLET 18843093116 GYÖMRŐ GYERMEKEGÉSZSÉGÜGYÉRT 18705968113 ALAPÍTVÁNY Ti, hogyan oldjátok meg? Az önkéntesek szerepe.az önkéntesség lényege. GYÖMRŐI VÉDŐNŐK TOVÁBBKÉPZÉSÉNEK TÁMOGATÁSA 640 000 Ft - 7 1812 /2014. (02.01.) sz. -0514 Fiatalok Képzését Szervező, Polgári Nevelését Támogató /FIKSZ PONT/ 18562343109 Civil szervezetek működési környezetének vizsgálata 2 495 000 Ft - 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 1813 /2014. (02.01.) sz. 1814 /2014. (02.01.) sz. 1815 /2014. (02.01.) sz. 1816 /2014. (02.01.) sz. 1817 /2014. (02.01.) sz. 1818 /2014. (02.01.) sz. 1819 /2014. (02.01.) sz. 1820 /2014. (02.01.) sz. 1821 /2014. (02.01.) sz. 1822 /2014. (02.01.) sz. 1823 /2014. (02.01.) sz. 1824 /2014. (02.01.) sz. 1825 /2014. (02.01.) sz. 1826 /2014. (02.01.) sz. -0526-0416 -0186 A Nők Világa Közhasznú Gyomaendrődi Idősekért Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Körösök Vidéke 18272059143 Képzés bántalmazottakkal dolgozó segítő foglalkozású szakemberek számára 18380242104 "Időseinkért" 19056779204-0350 Tamási Caritas 18868508117-0139 -0344-0489 -0086-0100 -0114 Orosházi Keresztény Klub Tamási Nyugdíjasok e Társadalmi érzékenyítést szolgáló eseménysorozat a Családok Európai Éve jegyében A Tamási Caritas szakmai képzésének támogatása 18030246104 Etika tábor 2014 18852785117 A Tamási nyugdíjasok szakmai továbbképzésének támogatása Támogatott döntéshozatal "Terített asztal"- program a hátrányos helyzetű családoknak Helyettük, Értük, Velük 18676642113 Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaházért 18418718105 Látássérültek Esélyegyenlőségéért 18863022117 Láthatatlan Kiállítás Pályázat ajkai Civil Ajka és Térsége Civil 18928169119 Szövetségünk szakmai ek Szövetsége program feltételéhez -0201 Gyermekeinkért 18550335109-0494 Balokány-ligetért 18219942102-0001 Drogfree Gyógyult Szenvedélybetegek a 18009066143 A kultúra és a sport szerepe az esélyegyenlőség megteremtésében Hogyan tovább? (Pécsi Civil Konferencia v.2.0) Drogfree szakmai programja -0030 Makádi Margit 18713501113 Nyári játszóház 330 000 Ft - 265 000 Ft - 2 500 000 Ft - 443 000 Ft - 440 000 Ft - 360 000 Ft - 300 000 Ft - 1 368 000 Ft - 454 000 Ft - 22 1827 /2014. (02.01.) sz. -0183 Neurofibromatózisos Betegek és Segítőik Társasága 18032729141 Nemzeti NF Regiszter (neuro4 verzió) 352 000 Ft - 23 24 25 1829 /2014. (02.01.) sz. 1830 /2014. (02.01.) sz. 1831 /2014. (02.01.) sz. -0378-0128 -0388 Civil Centrum Közhasznú Fordulópont Kiemelkedően Közhasznú Fényszóró Kulturális a szellemi fogyatékosokért 18497719107 HelloWork 2014 18224661115 KIÚT A SZEGÉNYSÉGBŐL 18669684113 Tavaszi Művészeti Fesztivál sérült gyerekeknek 1 680 000 Ft - 2 330 000 Ft - 382 000 Ft - 1. oldal

Rangsor Döntés száma Pályázati azonosító neve Adószám i cél 26 27 28 29 30 31 1832 /2014. (02.01.) sz. 1833 /2014. (02.01.) sz. 1834 /2014. (02.01.) sz. 1835 /2014. (02.01.) sz. 1836 /2014. (02.01.) sz. 1837 /2014. (02.01.) sz. -0551 Deseda-menti Nyugdíjas ek Szövetsége Közhasznú 18278000114 Nyugdíjas szervezetek kistérségi fóruma -0057 Szent Erzsébet Önkéntesség fontosságának bemutatása családos nap 18342860103 és "Emberek a környezetükért" programok keretében -0155 Alapellátásban dolgozó Országos Scleroderma 18326639102 orvosok számára Közhasznú tájékoztató kiadvány -0354 Civil szervezetek Mentálisan Sérült Emberek 18476088106 szakmai programjának e támogatása 2014 "CINKE" Civil -0584 Civil Agenda 18207336108 Információs Non-profit Közösségi Együttműködés Folytatjuk az iskolai -0141 közösségi szolgálat Hangya- Banda Ifjúsági 18786239114 koordinálását a Kaposvári középiskolákban!? 265 000 Ft - 380 500 Ft - 1 800 000 Ft - 32 1838 /2014. (02.01.) sz. -0381 Mozgáskorlátozottak Otthonháza 19176406113 Jogok és kötelezettségek a szociális ellátórendszerben 33 1839 /2014. (02.01.) sz. -0386 Szent József Közhasznú Társaskör 18102901141 "Nem mindenre a természet, az anyaföld tanít-e minket?" - 34 1840 /2014. (02.01.) sz. -0145 Pest Megyei Gyermek- és Ifjúsági 19175182241 LÁJK- Lehetőségek és Álmok Játékos Közössége (személyiségfejlesztő tábor) 1 435 000 Ft - 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 1841 /2014. (02.01.) sz. 1842 /2014. (02.01.) sz. 1843 /2014. (02.01.) sz. 1844 /2014. (02.01.) sz. 1845 /2014. (02.01.) sz. 1846 /2014. (02.01.) sz. 1847 /2014. (02.01.) sz. 1848 /2014. (02.01.) sz. 1849 /2014. (02.01.) sz. 1850 /2014. (02.01.) sz. 1851 /2014. (02.01.) sz. 1852 /2014. (02.01.) sz. 1853 /2014. (02.01.) sz. 1854 /2014. (02.01.) sz. 1855 /2014. (02.01.) sz. -0158 Contact Mentálhigiénés Partnerségépítés 19216588216 Konzultációs Szolgálat Szolnokon ÉN IS VAGYOK! Mozgássérült -0259 Generációk Érdekvédelmi 18337653116 ÉLET-ÚT-ESÉLY Projekt e -0288 Petőházi Nefelejcs Nyugdíjas Regionális kulturális 18535648108 Club nyugdíjas nap Korong Matyi - -0308 Alkot6tok Kreatív, Szervező Hátrányos helyzetű 18503436107 és Támogató fiatalok felzárkóztató fejlesztése -0015 Alsózsolcai Nyugdíjas Klub 18441093105 Nemzedékek kistérségi találkozója -0173-0216 -0230 Új Alapokon Békés Megyéért Battonyáért Közhasznú Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi e Jövő Építők Turisztikai Desztinációs Menedzsment Kozhasznú 18225837104 18969238120 Amiben tudunk segítünk, hogy ne szakadj le Kézművesség magasabb fokon 18205468204 Jövőépítés -0310 HÖOK Alumni 18196236142 Civil tapasztalatcsere program -0048 Viharsarok Autó-motor és A Viharsarok 18393189104 Lovas Sport családjaiért,ifjúságáért Gyerekek, Családok, Anyák Nyírségi családi napközi -0087 Kreatívan Közhasznú 18285161115 és babaklub hálózat létrehozása -0116 Kiskunfélegyházi Nyugdíjas "Tenni együtt, 18345382103 Klubok e egymásért" Számítástechnikai -0119 Győr-Moson-Sopron Megyei tudásra hangolás 18525065108 Pannon Nyugdíjas Szövetség hatékony módszere a nyugdíjas klubokban. -0229 Védő Burok Közhasznú 18393110104 Együtt könnyebb... -0325 Látásnélküli Világ 19125132109 Esély a sportra, esély az egészségre! 1 807 500 Ft - 1 420 000 Ft - 1 300 000 Ft - 320 000 Ft - 1 470 000 Ft - 1 800 000 Ft - 2. oldal

Rangsor Döntés száma Pályázati azonosító neve Adószám i cél 50 1856 /2014. (02.01.) sz. -0330 Sclerosis Multiplex Budapesti 18099768141 Fórumok fiatal sclerosis multiplexes betegeknek 409 350 Ft - 51 52 53 54 1857 /2014. (02.01.) sz. 1858 /2014. (02.01.) sz. 1859 /2014. (02.01.) sz. 1860 /2014. (02.01.) sz. -0410-0038 -0097 Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú 18934607119 Habitat for Humanity Magyarország Civilszerviz Közösségfejlesztők Közhasznú 19381222119 e -0194 AVASÉRT EGYESÜLET 18447020105 10 éve a civil szervezetek szolgálatában 18672772242 Lakhatási Platform Segítés az önkéntesség eszközeivel Avason élők szociális, kulturális és hitéleti segítése, támogatása. 1 332 500 Ft - 1 100 000 Ft - 1 383 500 Ft - 1 022 500 Ft - 55 1861 /2014. (02.01.) sz. -0198 Látásfogyatékosok Keszthelyi Kistérségi e 18969506120 Sporttal a látássérültekért 550 000 Ft - 56 1862 /2014. (02.01.) sz. -0249 Dél-Dunántúli Civil ek Szövetsége 18785599114 "Együtt szövetségben" 1 640 000 Ft - 57 1863 /2014. (02.01.) sz. -0276 Ágacska az örökbefogadásért és a családokért 18247576143 Önkéntes sorstárs mentorcsoportok komplex továbbképzése 1 494 000 Ft - 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 1864 /2014. (02.01.) sz. 1865 /2014. (02.01.) sz. 1866 /2014. (02.01.) sz. 1867 /2014. (02.01.) sz. 1868 /2014. (02.01.) sz. 1869 /2014. (02.01.) sz. 1870 /2014. (02.01.) sz. 1872 /2014. (02.01.) sz. 1873 /2014. (02.01.) sz. 1874 /2014. (02.01.) sz. 1875 /2014. (02.01.) sz. 1945 /2014. (02.01.) sz. 1876 /2014. (02.01.) sz. -0366-0404 -0181 Magyar Vöröskereszt Vas Segítség sürgős 19242079118 Megyei e szükségben Kertvárosi Evangélikus Templom, Szociális és 18809309115 Közösségi Központ Építéséért Egészséges időskor Gábortelepi Kuckó Nagycsaládos 18388178104-0231 Nővér-Kék 18168523142-0240 -0277-0298 Jótékonysági Nőegylet Orosháza Cigány Érdekképviseleti Közhasznú Szövetség a Fiatalokért 18393725104 18772078114 18133992141 Gábortelepi Kuckó Nagycsaládosok 10 éves évforduló Integrált nyári lovastáborok Szociálisan rászoruló gyermekek külhoni táboroztatása. Munkaerő- piacra való sikeres kijutás érdekében Az Ösztöndíj.eu portál fejlesztése -0459 Pálmajori Beások e 18786923114 Mert kell egy esély! -0482-0515 -0545-0005 -0010 Koch Sándor Csongrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő 19078164206 Társulat Pécs Egyházmegyei Katolikus Caritas Buborek Szabadművészeti Somogy Megyei Minoritas Csillag-Ász Regionális 19035529202 18783968114 18764765114 18367014103 Munkaerő-piaci szolgáltatások bevezetése Iskolai önkéntes szolgálat - karitatív tevékenység Alkotótábor a vandalizmus ellen Minoritas szakmai program 2014. "Határtalan" Gyermekfesztivál 739 000 Ft - 290 000 Ft - 350 000 Ft - 1 580 000 Ft - 1 555 500 Ft - 1 038 600 Ft - 1 105 000 Ft - 1 510 000 Ft - 1 483 350 Ft - 450 000 Ft - 870 000 Ft - 1 060 000 Ft - 71 1877 /2014. (02.01.) sz. -0041 Dél-Nógrádi Települések Pásztói e 18640120112 Kistérségi civil információs iroda 1 300 000 Ft - 72 73 74 1878 /2014. (02.01.) sz. 1879 /2014. (02.01.) sz. 1882 /2014. (02.01.) sz. -0050-0078 Összefogás Berettyószentmártonért Magyar Bohócok a Betegekért 18996335109 18238657143-0106 Komló Városért 19032124102 A fülön át szedhető gyógyszer Nevetésterápia a Gyermekkórházakban A Komlói Civil Fórum folytatja az iskolai közösségi szolgálat népszerűsítését 732 000 Ft - 1 145 000 Ft - 75 1883 /2014. (02.01.) sz. -0136 Pasaréti Ferences 18096026241 Segítsük a családokat!- programok a Kájoni János Közösségi Házban 1 495 000 Ft - 76 1884 /2014. (02.01.) sz. -0138 Nógrádi Autizmus 19161512112 Fejlesztő foglalkozások autizmussal élő gyermekek számára 1 495 000 Ft - 3. oldal

Rangsor Döntés száma Pályázati azonosító neve Adószám i cél 77 78 79 80 81 1885 /2014. (02.01.) sz. 1886 /2014. (02.01.) sz. 1887 /2014. (02.01.) sz. 1888 /2014. (02.01.) sz. 1889 /2014. (02.01.) sz. -0146 Omnis 18814475115-0152 Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei e 19030751102 Színjátszó csoport működtetése Parafesztivál a fogyatékkal élők esélyegyenlősége érdekében -0171 Para-fitt Sportgyesület 18175330142 Köztetek élünk -0172-0200 Emberibb Méltóbb Életért Közhasznú Mozgássérultek Aktív e 18995444109 Együtt Egymásért 19382333119 "Lépj közelebb!" - mozgássérült fiatakol társadalmi integrációjáért programsorozat 496 000 Ft - 1 050 000 Ft - 602 000 Ft - 1 342 800 Ft - 1 145 000 Ft - 82 1890 /2014. (02.01.) sz. -0218 "Magyar Dinnye Szövetsége" Közhasznú 18395253204 Innováció a hátrányos kistérségekben 1 665 000 Ft - 83 84 85 86 1891 /2014. (02.01.) sz. 1892 /2014. (02.01.) sz. 1893 /2014. (02.01.) sz. 1894 /2014. (02.01.) sz. -0219-0234 -0274-0337 Nyírségi Látássérültek e Magyar Rett Szindróma Pányok-Abaújvár-Zsujta Református Közösségéért "LÁSD az esély - 18813096115 egyenlőségét!" PART-Program A Rettszindrómás lányok 18075618143 áért 18287589105 Irgalmas Samaritánus program megvalósítása Esélyegyenlőségi MOZGÁSSÉRÜLT FIATALOKÉRT ALAPÍTVÁNY 18340260103 szemléletformáló program 700 000 Ft - 1 350 000 Ft - 750 000 Ft - 87 1895 /2014. (02.01.) sz. -0431 Körös-szögi Civil Fórum 18392968104 Körös-szögi Civil Fórum Civil Ház, tevékenységek biztosítása 1 070 000 Ft - 88 89 90 91 92 93 94 95 1896 /2014. (02.01.) sz. 1897 /2014. (02.01.) sz. 1898 /2014. (02.01.) sz. 1899 /2014. (02.01.) sz. 1900 /2014. (02.01.) sz. 1902 /2014. (02.01.) sz. 1904 /2014. (02.01.) sz. 1905 /2014. (02.01.) sz. -0461 Együtt Közösen Egymásért 18643965112 A.K.T.I.V. (Aktív, Kreatív Tevékenység Ifjúság Védelmével) -0466 Magyar Vöröskereszt Baranya 19027199102 Megyei e Közösséget építünk! -0513 Mirákulum 18056491142 Szakmai program támogatása -0523 Gyerekesély Közhasznú Lehetne jobb a 18203253141 gyerekeknek...? -0585 Civil Serkentő - CivilSegéd Közhasznú 18277810117 hétköznapinak nem mondható módszerek -0022 Szent László Szolgálat Összefogással egy jobb 18843062116 életért -0153 Magyar Katolikus XXI. 18075072141 Család CSALÁDKONGRESSZUS -0175 Munkanélküliek Nagykanizsai Civil 19282501120 foglalkoztatása civil Kerekasztal munkahelyeken 614 600 Ft - 970 000 Ft - 626 000 Ft - 900 000 Ft - 1 178 000 Ft - 96 1906 /2014. (02.01.) sz. -0189 Nagybánhegyesi Nagycsaládos 18389368104 A Nagybánhegyesi Nagycsaládos 10 éves évfordulójának megrendezése 260 000 Ft - 97 98 99 100 1907 /2014. (02.01.) sz. 1908 /2014. (02.01.) sz. 1910 /2014. (02.01.) sz. 1911 /2014. (02.01.) sz. -0228-0258 -0303 Egészséges Békés Megyéért 18025778104 Érted! Érted?! Mozgáskorlátozottak Jánoshalmi e 18344123103 Megújult esélyeink "Mosolyvirág" KATT - Konfliktuskezelő Nagycsaládosok Debreceni 18559547109 és TanulásTréning e -0357 Idősekért 18381755104 1 645 000 Ft - 1 499 000 Ft - 1 173 500 Ft - 380 000 Ft - 101 1912 /2014. (02.01.) sz. -0360 Egri Autista 18577402110 Fogyatékos személyek életvezetésének segítése 400 000 Ft - 102 103 1913 /2014. (02.01.) sz. 1914 /2014. (02.01.) sz. -0382-0391 Jóravaló Tanácsadó és Segítő 18256969142 "Nyújtsd Segítő Kezed"a Békés M.Szoc.Gyermekv,Rehab és 19060404204 Módszertani Központban élő Gyerm. "Hol a helyem a világban?" Munkaerő-piaci szolgáltatások 590 000 Ft - 1 351 000 Ft - 4. oldal

Rangsor Döntés száma Pályázati azonosító neve Adószám i cél 104 1915 /2014. (02.01.) sz. -0432 Északi Támpont 18085019143 Miért nem? - filmsorozat a "fenntartható fejlődés oktatásának ENSZ évtizede" esemény záróévére 1 405 000 Ft - 105 106 107 108 1916 /2014. (02.01.) sz. 1917 /2014. (02.01.) sz. 1918 /2014. (02.01.) sz. 1919 /2014. (02.01.) sz. -0468-0487 -0557-0037 Erő-Forrás Északkelet- Magyarországi Foglalkoztatási és Humánerőforrás-fejlesztési Khetanipe a Romák Összefogásáért Esőmanók Tolna Megyei Autista Gyermekekért Közhasznú ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő 18812552115 Tehetségkutató verseny 18315196102 18137185117 18224544112 Felelősen a rászorulókért Autista gyermekek segítése Szolgáltatásaink fejlesztése céljából 360 000 Ft - 930 000 Ft - 290 000 Ft - 760 000 Ft - 109 1920 /2014. (02.01.) sz. -0045 Bojt KözségértKulturális Hagyományőrző és Fejlődését 18559695109 Munkával a jövőnkért Elősegítő Álapítvány 855 000 Ft - 110 111 112 1921 /2014. (02.01.) sz. 1922 /2014. (02.01.) sz. 1923 /2014. (02.01.) sz. -0328 "Fogjunk össze" Közhasznú 18388491104-0365 Gondviselés Segélyszervezet 18208849141-0418 "MINDIG VAN REMÉNY" DAGANATOS BETEGEKÉRT ALAPÍTVÁNY Fogjunk össze a Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napján is! Egészséges életmódra nevelő gyermektábor hátrányos helyzetű gyermekek számára 18841228116 Lelki egészségünk titkai 257 000 Ft - 500 000 Ft - 450 000 Ft - 113 1924 /2014. (02.01.) sz. -0426 MOZGÁSGÁTOLTAK HALASSI OLIVÉR SPORT CLUB 19806828242 Több, mint sport! 400 000 Ft - 114 1925 /2014. (02.01.) sz. -0479 Békés Megyei Nők e 18380321104 Nők-Munka-Tanácsadás Békés megyében 1 094 510 Ft - 115 1926 /2014. (02.01.) sz. -0510 Mentés a Jövőért 19082538106 Mentés a Jövőért szakmai 2014 1 400 000 Ft - 116 117 118 119 120 121 122 1927 /2014. (02.01.) sz. 1928 /2014. (02.01.) sz. 1929 /2014. (02.01.) sz. 1930 /2014. (02.01.) sz. 1931 /2014. (02.01.) sz. 1932 /2014. (02.01.) sz. 1933 /2014. (02.01.) sz. -0579-0621 -0638-0640 -0006-0052 MÁSOKÉRT VAGYUNK EGYESÜLET 18816769115 Nóé bárkája Dunakeszi Diófa ÉLJÜNK TUDATOSAN A 18276967113 Nagycsaládosok e CSALÁDBAN Együtt-lét - Komplex Nógrád Megyei Tudományos 19157076212 program az Ismeretterjesztő esélyegyenlőségért Kaposvárimami Közhasznú 18218350114 Kaposvárimami Napok Káposztásmegyeri Fogódzó Szociális Regionális Esélyegyenlőség 18040135141 18475719106-0339 Aranyfény Civil 18969276120 Szociális mosoda eszközeinek cseréje energiatakarékos, környezetbarát eszközökre. Önálló életvitel, mobilizáció, munkavállalás-speciális szolgáltatások fogyatékkal élőknek Aranyfény Adományközpont 400 000 Ft - 812 150 Ft - 503 000 Ft - 270 000 Ft - 1 000 000 Ft - 123 1934 /2014. (02.01.) sz. -0369 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 18426117105 Tapasztalatcsere és konferencia az Északmagyarországi régió nyugdíjas szervezeteinek 430 000 Ft - 124 125 126 1935 /2014. (02.01.) sz. 1936 /2014. (02.01.) sz. 1937 /2014. (02.01.) sz. -0405 Oltalom Sport 18189247142 Magyarország gól helyzetben!!! -0430 A MADISZ 2014. évi Magyar Disszeminációs 18140400141 szakmai programjának Szövetség támogatása -0450 MCF BARANYA MEGYEI Esélyteremtés a és 18332720102 SZERVEZETE tehetségsegítés 1 000 000 Ft - 5. oldal

Rangsor Döntés száma Pályázati azonosító neve Adószám i cél 127 1938 /2014. (02.01.) sz. -0455 Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei e 18366439103 Napsugár az őszbensegítőkéz az időskorú látássérülteknek 800 000 Ft - 128 1939 /2014. (02.01.) sz. -0478 Fülimplantáltak e 18147012141 EURO-CIU 2014 Nemzetközi Konferencia 1 260 000 Ft - 129 130 131 132 1940 /2014. (02.01.) sz. 1941 /2014. (02.01.) sz. 1942 /2014. (02.01.) sz. 1943 /2014. (02.01.) sz. -0530-0532 -0540-0547 Nefelejcs a Szociális Partnerségért Pécsimami Közhasznú Majorka a Balaton Nagyberekért Közhasznú Vadvirág a sérült gyermekek integrációjának támogatására Mindenkinek kijár egy 19381703119 kis öröm Egy gyermek? Két gyermek? Három 18216884102 gyermek? Több gyermek? Kickbikeok-kal a fenntarthatóságunk 18785702114 megteremtése érdekében 18762835114 Esély a felzárkózásra 311 000 Ft - 500 000 Ft - 1 100 000 Ft - 1 000 000 Ft - 133 1944 /2014. (02.01.) sz. -0549 Mater Misericordiae 18286227117 Időseket Segítő Önkéntes Szolgálat létrehozása Tolna Megyében 300 000 Ft - 134 1946 /2014. (02.01.) sz. -0043 Vajszlói Ormánsági Ipartestület 19027632102 "Ormánságban a múltunk, a jelenünk és a jövőnk!" Szakmai nap a Vajszlói Ormánsági Ipartestületnél 260 000 Ft - 135 1947 /2014. (02.01.) sz. -0054 Szent Panteleimon 19207906115 Szent Damnján tábor. Egészséges és fogyatékos gyerekek táboroztatása. 136 1948 /2014. (02.01.) sz. -0060 Szegedi Speciális Szükségletű Gyermekek Családját Támogató Szivárvány Szülő 18463048106 Szivárványos tábor 300 000 Ft - 137 138 1949 /2014. (02.01.) sz. 1950 /2014. (02.01.) sz. -0079-0092 Csongrád Kisréti Otthonért Szalmaszál Fogyatékos Embereket Segítő Szolgálat 18016725106 Szakmai tanulmányút 18811960115 Integráció a Szalmaszálnál 279 000 Ft - 139 1951 /2014. (02.01.) sz. -0206 Világ-Tér-Kép Közhasznú 18276307143 Munka-KÉPESkönyv Álláskeresői képzés fogyatékkal élők részére 310 000 Ft - 140 141 142 143 144 145 146 147 148 1952 /2014. (02.01.) sz. 1953 /2014. (02.01.) sz. 1954 /2014. (02.01.) sz. 1955 /2014. (02.01.) sz. 1956 /2014. (02.01.) sz. 1958 /2014. (02.01.) sz. 1959 /2014. (02.01.) sz. 1960 /2014. (02.01.) sz. 1962 /2014. (02.01.) sz. -0247 Dákai Napsugár 18931525119 Találkozzunk! -0307 Segítő Gondoskodás "Álomvilág' - fogyatékos 18382392104 szemmel Sátoraljaújhelyi -0316 Munkanélküliek és 18412004105 Mindig van kiút! Álláskeresők e Hátrányos helyzetű -0343 Szent Norbert Karitatív gyermekek szociális és 18660465113 kulturális fejlesztése Zsámbékon Pszichiátriai Betegek -0383 Völgy IX.Országos Színjátszó és 18953518120 Képzőművészeti Találkozója -0496 Őszidő Nyugdíjasklub 18275430119 Nyugdíjasok a nyugdíjasokért Néptáncterápiával az -0504,,Szent Anna,, Karitász időskor mentális és 18798182215 Közhasznú fizikai egészségénelk megőrzéséért -0534 Soli Deo Gloria Közösség 18269947113 Vidék a város közepén tábor 2014-0596 Magyarországi Szegények és A roma társadalmi Romák Érdekvédelmi 18256543143 integráció elősegítése Közhasznú e 425 000 Ft - 935 790 Ft - 1 484 650 Ft - 1 600 000 Ft - 1 577 500 Ft - 276 000 Ft - 450 000 Ft - 476 000 Ft - 1 405 000 Ft - 149 1963 /2014. (02.01.) sz. -0606 Dél-Zalai Civil Fórum 18965337120 Lakossági tanácsadást folytató civil irodák munkatársainak képzése 650 000 Ft - 6. oldal

Rangsor Döntés száma Pályázati azonosító neve Adószám i cél 150 151 152 153 1964 /2014. (02.01.) sz. 1965 /2014. (02.01.) sz. 1966 /2014. (02.01.) sz. 1967 /2014. (02.01.) sz. -0610 Mozgáskorlátozottak Heves Város és Vonzáskörzetének e -0628 Média a Családért 18260993143-0641 Második 18188648142-0653 Mentőöv Gyermekeinkért 2002 19134501110 Együtt könnyebb! 18250932141 A családbarát közgondolkodásért Második 2014-es szakmai programja Közösségi összefogás Boldogkőváralján 1 000 000 Ft - 365 000 Ft - 1 109 000 Ft - 154 1968 /2014. (02.01.) sz. -0659 Dél-Magyarország Esélyegyenlőségért Szövetség 18478279106 Nyári civil szabadegyetem 661 000 Ft - 155 156 1969 /2014. (02.01.) sz. 1970 /2014. (02.01.) sz. -0004-0014 Európai Realitas Közhasznú Egyesüler Római Katolikus Nyugdíjas - Nyíregyháza 18786837114 Realitas Szakmai program 2014. 18803712115 "Kéz a kézben" 1 100 000 Ft - 1 200 000 Ft - 157 1971 /2014. (02.01.) sz. -0046 Zonta Club Szombathely 19245591118 Zonta programok az elkötelezettség jegyében 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 1973 /2014. (02.01.) sz. 1975 /2014. (02.01.) sz. 1976 /2014. (02.01.) sz. 1977 /2014. (02.01.) sz. 1978 /2014. (02.01.) sz. 1979 /2014. (02.01.) sz. 1980 /2014. (02.01.) sz. 1981 /2014. (02.01.) sz. 1982 /2014. (02.01.) sz. 1983 /2014. (02.01.) sz. 1984 /2014. (02.01.) sz. -0068 Tatabányai Otthon Segítünk 18614079111-0071 Véka és Korsó 18175244142-0076 Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Közhasznú 18466371106 Tatabányai otthon Segítünk Kismanócska Baba - Mama Klub Irányított támogatás a felemelkedésért Mozogj velünk safeaerobik-kal! -0081 fogyatékos személyek ÉFOÉSZ Heves megyei 18587339110 esélyegyenlőségéért, Közhasznú e életminőségjavításáért Lakó-Hozzátartozó- -0113 Velük, értük 18939884119 Gondozó Találkozó az integráció jegyében Civil szervezetek -0121 Titus Hitéleti 19208275215 szakmai támogatása, konferenciák tartása Kiskunfélegyházi Vállalkozók -0179 Vállalkozók Ipartestülete 19041146103 Ipartestületének szakmai programja 2014-2015 -0225 Gárdony Város és Térsége Barangoló a Velenceitónál 18503175207 Turisztikai -0267 Váci Baptista Misszió 18678369113 Mosolyhét 2014-0270 Kenyér csak együtt Jósavárosi Értelmiségi 18792564115 lehetünk, egyedül morzsa vagyunk Sport és Életmód tábor -0287 Szeretetaválasz 18723232113 hátrányos helyzetű gyerekeknek 320 000 Ft - 310 000 Ft - 675 000 Ft - 315 000 Ft - 1 474 000 Ft - 1 100 000 Ft - 521 000 Ft - 440 000 Ft - 169 1985 /2014. (02.01.) sz. -0290 Rákosmenti Nagycsaládosok Madárfészek e (MAFÉSZ) 18171192142 SzeReTem Napok, alkalmak 170 171 1986 /2014. (02.01.) sz. 1987 /2014. (02.01.) sz. -0292-0295 Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei e Tázlári Református Gyülekezetért 18388965204 18351181103 "Előre-látás" Békés megyei látássérültek társadalmi életminőségének fejlesztése Tázlári Ref. Gyül-ért Alapívány 2014 évi szakmai programjának támogatása 679 350 Ft - 293 000 Ft - 172 1988 /2014. (02.01.) sz. -0363 Kecskemét és Vidéke Általános Ipartestület 19040750103 Szakmatörténeti kiállítás és innovációs tanácsadás 1 440 000 Ft - 173 174 1989 /2014. (02.01.) sz. 1990 /2014. (02.01.) sz. -0389-0407 Mozaik Közhasznú az Autizmussal Élő Emberekért FŐNIX Somogyi Nagyasszonyok e 18220320113 Képzéscsomag autista gyerekek családjai számára 18783803114 TUDATOSan fejlődő NŐk! 563 000 Ft - 7. oldal

Rangsor Döntés száma Pályázati azonosító neve Adószám i cél 175 176 177 1991 /2014. (02.01.) sz. 1992 /2014. (02.01.) sz. 1993 /2014. (02.01.) sz. -0435-0465 Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom Szent Kinga Caritas -0481 Csökölyi Romákért 18786198114 18242076143 SDG versenyek 2014/15 18317095102 25 éves jubileum Képzéssel a fennmaradásért 850 940 Ft - 800 000 Ft - 507 000 Ft - 178 1994 /2014. (02.01.) sz. -0490 Civilkomp 18192225142 4P+SWOT korszerű és hatékony marketingmenedzsment szemlélet a civilek életében 179 1995 /2014. (02.01.) sz. -0495 Csányi Dinnye és Zöldségtermelő Védegylet 18580583110 "Zölden irány az EU!" 1 342 000 Ft - 180 1996 /2014. (02.01.) sz. -0518 Kazincbarcikai ek Fóruma 18424696105 Kárpát-medencei Civil ek Találkozója 500 000 Ft - 181 182 183 184 1997 /2014. (02.01.) sz. 1998 /2014. (02.01.) sz. 1999 /2014. (02.01.) sz. 2000 /2014. (02.01.) sz. -0527 Gyulajért 18852534117 Mesével a hátrányok enyhítéséért -0536 IHS 18230549143 Hit és gyógyulás -0543 Koraszülöttekért Közhasznú 18283114106 Szakmai-Szülői Együttműködési Programok -0567 Gordiusz 18554511115 Fókuszpont 656 000 Ft - 590 000 Ft - 1 277 000 Ft - 479 000 Ft - 185 2001 /2014. (02.01.) sz. -0576 Kapocs a Mozgássérültek Segítésére 18824704116 Esélyt adni fogyatékos társainknak képességeik bemutatására kulturális programon keresztül 510 000 Ft - 186 2002 /2014. (02.01.) sz. -0588 Új Családok e 18113451141 ÉLETFORRÁS- Családi kapcsolatok mint létszükséglet: családvédő és családsegitő program 790 000 Ft - 187 2003 /2014. (02.01.) sz. -0589 Special Pécs Fogyatékosokért 18275289102 Életre fel! 1 450 000 Ft - 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 2004 /2014. (02.01.) sz. 2005 /2014. (02.01.) sz. 2006 /2014. (02.01.) sz. 2007 /2014. (02.01.) sz. 2009 /2014. (02.01.) sz. 2010 /2014. (02.01.) sz. 2011 /2014. (02.01.) sz. 2012 /2014. (02.01.) sz. 2013 /2014. (02.01.) sz. 2014 /2014. (02.01.) sz. 2015 /2014. (02.01.) sz. 2016 /2014. (02.01.) sz. 2017 /2014. (02.01.) sz. -0612-0618 Kisebbségi Közösségi Ház Közhasznú Somogy Megyei Civil Szövetség 18543690109 18284902114 Nyitott Kapu - Nyitott ház "Civilek együttműködése" -0620 Kaszap István 19652502142 Családi Mikulás -0622-0007 Forrásvíz Kulturális 18423396105 Nyitott Ajtó - klub Börzsöny Duna Ipoly Híd a korosztályok 18722183113 Vidékfejlesztési között -0008 Zalai Népfőiskolai 19267371120 AZ EGÉSZSÉG ÉRTÉK -0013 Rövidített neve: "TÓTH EDIT A TÖBBSZÖRÖSEN FOGYATÉKOSOKÉRT" 18802371115-0039 Magyar ILCO 18761085114-0051 Pécsi Napköziotthon 19033950102-0056 Nefelejcs 18810622115-0059 -0062-0065 Mozgássérültek Mezőkövesdi e BARCS VÁROS ÉS KÖRNYÉKE SÉRÜLT GYERMEKEIÉRT Vakok és Gyengénlátók Győr- Moson-Sopron megyei e 18417803105 19200930114 18980732108 Komplex szolgáltatás biztosítása fogyatékos gyermekek/fiatalok és családjaik részére III. Országos Sztómás Találkozó KAPOCS- Információs és szabadidős centrum kialakítása fogyatékosk számára Műhelymunka sorozat a prevenció jegyében Esélyórák az ifjúság körében VIZUÁLISAN TÁMOGATOTT AKADÁLYMENTES KÖRNYEZET KIALAKÍTÁSA Elemi rehabilitációs szolgáltatás nyújtása látássérültek és családtagjaik részére 1 445 000 Ft - 281 040 Ft - 270 000 Ft - 1 010 000 Ft - 967 600 Ft - 1 462 500 Ft - 554 255 Ft - 1 177 500 Ft - 1 348 940 Ft - 426 500 Ft - 1 131 450 Ft - 8. oldal

Rangsor Döntés száma Pályázati azonosító neve Adószám i cél 201 2018 /2014. (02.01.) sz. -0067 Regina Közhasznú 18706952113 A hazai nőházak hálózat fejlesztése Női terek hálózatosodása I. 1 306 425 Ft - 202 2019 /2014. (02.01.) sz. -0075 Afázia - Az Újrabeszélők e 18194502142 Rehabilitációs program az afáziával elő személyeknek 9. oldal