TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja"

Átírás

1 TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás alrendszereiből nyújtott nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások összegtől függetlenül Szerződés S száma Támogatás kedvezményezettjének neve Támogatás célja Lovász Rendezvényszervező Kft. A Kisüsti Pálinka Fesztivál lebonyolításához támogatás nyújtása Békés Megyei Harruckern János Közoktatási Intézmény Gyulai Hentesek Hagyományőrző e Nemzetközi néptánc fesztiválon való részvétel a Húsipar-történeti kiállításnak és az i székháznak helyt adó Kétegyházi út 3/1. szám alatti műemléki védettségű épület fenntartási, üzemeltetési költségeinek részbeni fedezése, a Gyulai kolbász hírnevének, elismertségének népszerűsítése, a Húsipartörténeti kiállítás anyagának bemutatása, gyarapítása és fejlesztése, valamint a gyulai és a térség idegenforgalmi és turisztikai eseményein való Támogatás összege Támogatási program megvalósításának helye ,- Ft Gyula ,- Ft Gyula ,- Ft Gyula

2 részvétel és a város népszerűsítése Lovász Rendezvényszervező Kft. A pálinka, mint hungarikum nemzetközi népszerűsítése, a hagyományok, egyediségek fenntartás. Nemzetközileg jegyzett rendezvény Gyulai Kutyás Szabadidősport Klub Magas színvonalú nemzetközi sportolókat felvonultató szórakoztató sportesemény megrendezése. Egyedülálló rendezvény a magyar Agility életében. A sport népszerűsítése, tömegsporttá tétele fontos Összefogás a Sérült Gyermekekért MEOE-Gyulai Kutyás Klub Közhasznú Gyulai Hentesek Hagyományőrző e cél. A mozgás, a futás népszerűsítése, a sérült gyermekek. A kutyák fajtánként történő hasznosításának népszerűsítése, a kutya és gazdája közötti kapcsolat kialakítása. Gyula város hentesipari múltjának, hagyományőrzés, a Gyulai Kolbász népszerűsítése Együtt Gyulaváriért A május között megrendezésre kerülő II. Gyulavári Kastélynapok című gasztronómiai és helyi értékeket bemutató rendezvény költségeire ,- Ft Gyula ,- Ft Gyula ,- Ft Gyula ,- Ft Gyula ,- Ft Gyula ,- Ft Gyulavári

3 Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub Együtt Gyulaváriért Közhasznú Világbajnokságon való részvétel Kupák megrendezése II. Gyulavári Kastélynapok megrendezése ,- Ft Gyula ,- Ft Gyula Szövetsége Civil Hét és más fórumok segítségével innovatív találmányok népszerűsítése Gyulai Nagycsaládosok e Nagycsaládosok Országos összejövetelének Kerecsényi László május 27 és szeptember 9 között a Történelmi Hagyományőrző Napok rendezvénysorozat programjainak megrendezése Összefogás a Sérült Gyermekekért május között a IV. Várfürdő felmaratón és váltófutás Fuss a sérült gyerekekért programjának megrendezése x4 Off-Road Club SE II. Várfürdő Kupa megrendezésének Szövetsége támogatott által foglalkoztatni kívánt 4 órás részmunkaidős dolgozó bérének és járulékainak részbeni finanszírozása Békés Megyei Rendőr- főkapitányság a Gyulai Rendőrkapitányság személyi állományába tartozó Medve Zoltán István r. zászlós körzeti megbízott jutalomban ,- Ft Gyula ,- Ft Gyula ,- Ft Gyula ,- Ft Gyula ,- Ft Gyula ,-. Gyula ,- Gyula

4 részesítése Gyulai Nyugdíjasok Polgári e Madárbarátok Országos e Gyulai Idegenforgalmi Kék Lámpa Paradicsomi Horgász Zerge Ifjúsági Túrasport Közhasznú Gyulai Tűzoltók Nyugdíjas Klubja Arany János Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar Közhasznú Szent Vince Borrend Békés Megyei Lovagi Széke Hagyományőrző Gazda és Kertbarátkör Kerecsényi László Íjász Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Békés-Csongrád Megyei Német Iskolaegyesület Független Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete működésének és ,- Gyula ,- Gyula ,- Gyula ,- Gyula ,- Gyula

5 táborszervezésének Dél-alföld Wellness Működésének és táborszervezésének Gyulai Lovas-íjász Szabadidő Klub József Dezső Amatőr Szakkör és Alkotótábor Gyulai Szabadidős Lövész Gyulai Közművelődési és Vízimentő Működési és táborszervezési Gyulai Hentesek Hagyományőrző e Gyulai Állatvédő Gyula és Környéke Általános Ipartestület Dr. Regele Károly Senior Úszóklub Tanyavilágban Élők Érdekvédelmi e Gyulai Nagycsaládosok e Békés Megyei ILCO Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Erkel Ferenc Társaság ,- Gyula ,- Gyula ,- Gyula ,- Gyula ,- Gyula ,- Gyula 2

6 Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi e Mi egy Másért Gyulai Gyermekekért és Ifjúságért Közhasznú Működési és táborszervezési Körös Néptánc Alapítvány Békés Megyei Ápolók Egészségéért Alapítvány Működési és táborszervezési AMI Közhasznú Alapítvány Működési és táborszervezési Versenytánc Alapítvány Esthajnal Alapítvány Pannon Kör Társadalmi Innovációs Polgári Ifjúságért és Társadalomért Szövetsége Maróti Hagyományőrző Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális e Nepomuki Szent János Lovagrend Sikeres Gyuláért ,- Gyula ,- Gyula ,- Gyula 1 1

7 Gyulai Polgárőr Körös-Maros Vidékfejlesztési és Ökogazdálkodási Alapítvány Modern Táncművészeti Alapítvány DLC Nyelviskola Tanulóiért Alapítvány Versenytánc Alapítvány Esthajnal Alapítvány Segítő Kezek Idősek Otthona Alapítvány Gyulai Közművelődési és Vízimentő Európa- és Világbajnokságon való részvétel Madárbarátok Országos e III. Nemzetközi Díszmadár Kiállítás és Magyar Bajnokság Gyulai Big Band és Fúvósok Közhasznú Big Band minősítő verseny, e gyulai fellépések Siketek és Nagyothallók Országos Siketek és Békés megye Szövetsége rendezvény megrendezése Gyulai Nagycsaládosok e civil szervezet működésének és táborszervezésének Japánkert Barátok Köre civil szervezet működésének Önkéntes Tűzoltózenekarok civil szervezet működésének Fennmaradásáért Alapítvány Gyulai Foglalkoztatási Közhasznú civil szervezet működésének ,- Gyula ,- Gyula ,- Gyula ,- Gyula, Békés megye ,- Gyula ,- Gyula

8 Gyulai Szabadstílusú Kerékpárosok e az I. Gyulabike Feszt estrém sportrendezvény ,- Gyula

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

Tájékoztatás. önkormányzaton keresztül bármilyen jogcímen nyújtott nem normatív, céljellegű pénzbeli támogatásról (2013.01.01. - 2013.12.31.

Tájékoztatás. önkormányzaton keresztül bármilyen jogcímen nyújtott nem normatív, céljellegű pénzbeli támogatásról (2013.01.01. - 2013.12.31. -- Tájékoztatás A Heves Megyei Önkormányzat által saját költségvetése terhére, valamint az államháztartás egyéb alrendszereiből az önkormányzaton keresztül bármilyen jogcímen nyújtott nem normatív, céljellegű

Részletesebben

Működési célú pénzeszköz átadás

Működési célú pénzeszköz átadás Támogatások Adatainak Közzététele Az államháztartásról szólló 1992.évi.XXXVIII: törvény 15/A és 15/B -ban meghatározott adatok közzétételéről ( "Üvegzseb" információk 2004 január 1-től kezdődően) A nem

Részletesebben

2012. évi támogatások

2012. évi támogatások 2012. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. 150. sz. Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület 50

Részletesebben

Támogatások közzététele (2013.) kedvezményezettje. Orfeusz Csenger Város Önkormányzat Ifjúsági Művészeti Kiemelkedően Közhasznú Egyesület

Támogatások közzététele (2013.) kedvezményezettje. Orfeusz Csenger Város Önkormányzat Ifjúsági Művészeti Kiemelkedően Közhasznú Egyesület Támogatások közzététele () Sorszá m Döntéshozó testület Döntés ideje Döntés száma A támogatás kedvezményezettje A támogatás célja A támogatás összege A támogatási program megvalósításának helye 1. Csenger

Részletesebben

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 59/2014. (IV.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2014. április 30-i nyilvános ülés napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató a lejárt

Részletesebben

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások.

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások. 3.3.2 Támogatások A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások. Kedvezményezett neve (2010. évben) Bursa Hungarica

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

Támogatások közzététele (2012.) A támogatás kedvezményezettje. Csengeri Lovas Egyesület. Szamosbecs Község Önkormányzata

Támogatások közzététele (2012.) A támogatás kedvezményezettje. Csengeri Lovas Egyesület. Szamosbecs Község Önkormányzata Sorszám 1. Döntéshozó testület Döntés ideje január 24. Döntés száma 1319-2/ Támogatások közzététele () A kedvezményezettje Csengeri Lovas A célja II. Csengeri Lovasnap, a lovas versenyek, fogathajtó versenyek,

Részletesebben

KULTURÁLIS, SPORT ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE

KULTURÁLIS, SPORT ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE KULTURÁLIS, SPORT ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. április 14-ei ülésére Tárgy: Javaslat a város közéleti-, kulturális egyesületei, egyesületszerűen

Részletesebben

Működési célú pénzeszköz átadás

Működési célú pénzeszköz átadás Támogatások Adatainak Közzététele Az államháztartásról szólló 1992.évi.XXXVIII: törvény 15/A és 15/B -ban meghatározott adatok közzétételéről ( "Üvegzseb" információk 2004 január 1-től kezdődően) A nem

Részletesebben

2014. évi támogatások

2014. évi támogatások 2014. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. Kispályás Műfüves Nonprofit Kft. 1 640 000 Ft 2014.

Részletesebben

A nem költségvetési szervek évi támogatása

A nem költségvetési szervek évi támogatása A pályázó szervezet neve, címe 2012. évi A nem költségvetési szervek a A felhasználásának rövid bemutatása igényelt az AD-HOC Bizottság által javasolt 2013. március 1. sz. melléklet Az igényelt tervezett

Részletesebben

működtetésének, csapatok Humánszolgáltatások határozat Mátészalkai Idősekért Közalapítvány REND-TEAM Polgárőr Egyesület Aádám Jenő Pedagógus Énekkar

működtetésének, csapatok Humánszolgáltatások határozat Mátészalkai Idősekért Közalapítvány REND-TEAM Polgárőr Egyesület Aádám Jenő Pedagógus Énekkar Sorszám Döntéshozó testület Döntés száma 1. Város 34/2007. (III.07.) i MTK szakosztályok 13.500.000,-Ft működtetésének, csapatok versenyeztetésének, sportingatlanok fenntartásának támogatása/ 2. Város

Részletesebben

Nem normatív, céljellegű,működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek neve Támogatás célja Támogatás összege.

Nem normatív, céljellegű,működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek neve Támogatás célja Támogatás összege. 2007. Év Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A.. (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatás a nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatásokról Nem normatív, céljellegű,működési

Részletesebben

Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok

Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok "A TAKTAHARKÁNYI REFORMÁTUS TEMPLOMÉRT" Közhasznú (oktatási,kulturális,egyéb) 3922 Taktaharkány, Béke utca 40. képviselő: Fodor József Károly Elsődlegesen a

Részletesebben

JAVASLAT a Civil Keretből elnyerhető támogatásra 2013.

JAVASLAT a Civil Keretből elnyerhető támogatásra 2013. JVSLT a ből elnyerhető ra Összes felosztható keret: 6.000.000.- Ft *-gal jelölt szám alapítványi pályázat, közgyűlési hatáskör! pályázó szervezet neve és a támogatandó cél szervezet évi 1. VI. 526 Szekszárdi

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2006.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2006. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások 2006. év 1. Kedvezményezett neve: Fegyvernek Önkormányzata belvíz- és csapadékvíz

Részletesebben

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely II. körös nyertes pályázatai

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely II. körös nyertes pályázatai Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely II. körös nyertes pályázatai A térség hagyományainak ápolása Kunbaracs Község Önkormányzata Hagyományőrző

Részletesebben

Támogatások közzététele (2009.)

Támogatások közzététele (2009.) Támogatások közzététele () Sorszám Döntéshozó testület Döntés ideje Döntés száma A kedvezményezettje A célja A összege A i program megvalósításának helye 1. január 6. 160-1/ számú megállapodás Őszülő Fények

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.

Részletesebben

A évi Fogyatékosügyi Keretből támogatott pályázatok. Megvalósítás Pályázó neve Pályázó címe Pályázat célja Program helye időszaka

A évi Fogyatékosügyi Keretből támogatott pályázatok. Megvalósítás Pályázó neve Pályázó címe Pályázat célja Program helye időszaka (E Ft) Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Angyalok táncos 6721 Szeged, 1 Érdekvédelmi Szervezete mulatsága 2010-12-01 320 Teleki u. 3. ÉFOÉSZ Közhasznú Szentestén Szegedi Kistérség Többcélú Kirándulás

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére Tárgy: Civil szervezetek a Sorszám: IV/8. Döntéshozatal módja: Előkészítette: Kálmán Tibor sportreferens Egyszerű szótöbbség Véleményező Tárgyalás módja: bizottság: Valamennyi bizottság Nyilvános ülés

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások Város Önkormányzata által 2014. évben nyújtott támogatások 1 Zala Volán Zrt. 1 270 célja Helyijárat közlekedési állami támogatás továbbadása Döntés száma/ 2 Zala Volán Zrt. 2 500 Helyijárat önkormányzati

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére Tárgy: Sport és társadalmi szervezetek pályázati felhívására beérkezett pályázatok

Részletesebben

1. számú melléklet. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - Civil Információs Portál

1. számú melléklet. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - Civil Információs Portál Mellékletek 1. számú melléklet Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - Civil Információs Portál Csongrád " TISZAVIRÁG - 2000 " Alapítvány 6640 Csongrád, Szegedi út 1. "Alföld" Művészeti, Kulturális

Részletesebben

NAGYKŐRÖS SPORT RENDEZVÉNYNAPTÁRA. (2014. évi előzetes)

NAGYKŐRÖS SPORT RENDEZVÉNYNAPTÁRA. (2014. évi előzetes) NAGYKŐRÖS SPORT RENDEZVÉNYNAPTÁRA (2014. évi előzetes) JANUÁR FEBRUÁR 2014. február 2. Asztalitenisz megyei diákolimpia Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

Mezőberény Város Önkormányzata egyéb működési célú kiadásai költségvetés év VI. módosítás

Mezőberény Város Önkormányzata egyéb működési célú kiadásai költségvetés év VI. módosítás 218. VI. módosítás 21. számú melléklet 11.26. 12.31 feladat 217. évben igényelt Erzsébet-utalványok visszaküldése 211 5 211 5 211 5 Központi kezelésű előirányzatnak egyéb működési célú támogatások 211

Részletesebben

2013. évi támogatások

2013. évi támogatások 2013. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. Sportklub 1 820 000 Ft 2013. évi sporttámogatás 2.

Részletesebben

Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás évben. Humán Bizottság. Kulturális célú/ tartalék keret. Civil keret

Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás évben. Humán Bizottság. Kulturális célú/ tartalék keret. Civil keret 4. számú melléklet szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás 2012. évben Sorszám Humán Sportcélú Ifjúsági 1. "Az Egészségért" Alapítvány 110 000 50 000 160 000 2. "Az én ovim" Alapítvány 490 000 490 000

Részletesebben

GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS

GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS XIV. ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA GYULA 2015. DECEMBER 3-4. GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Előadó: Komoróczki Aliz Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető TDM menedzser Köszöntő 2015. december 3. A DESZTINÁCIÓ

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére 3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére Tárgy: 2015. évi Civil keret felosztása Előterjesztő: Tóth Gyula

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester ELŐTERJESZTÉS Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Előterjesztő Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester Tárgy A helyi civil szervezetek 2016. évi programjainak támogatására kiírt önkormányzati

Részletesebben

Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására. Projekt évi összköltsége. Önrész: kp Önrész: évi összes társadalmi. munka.

Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására. Projekt évi összköltsége. Önrész: kp Önrész: évi összes társadalmi. munka. Határozati javaslat Tárgy: Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására Ssz. Pályázó neve Pályázat címe Projekt 2015. évi összköltsége Önrész: kp Önrész: 2015. évi összes társadalmi munka 690 00 1.

Részletesebben

Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás évben

Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás évben 1 Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli 2008. évben 2. számú melléklet 1 "Az Egészségért" Alapítvány 0 250 000 0 0 0 0 250 000 2 "Az én ovim" Alapítvány 0 0 0 0 0 550 000 550 000 3 "Belvárosi Ifjúságért"

Részletesebben

előirányzat Egyszerű többség Pénzügyi Bizottság Nyílt ülés Kovács Szilvia osztályvezető Tisztelt Képviselő-testület! 11. Családért Alapítvány

előirányzat Egyszerű többség Pénzügyi Bizottság Nyílt ülés Kovács Szilvia osztályvezető Tisztelt Képviselő-testület! 11. Családért Alapítvány Vélwzényezö Előterjesztés Békés Város Onkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 20-i So;rám: N)/1 1. Tárgy: Költségvétési előirányzat Döntéshozatal módja: - Egyszerű többség bizottság: Pénzügyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 29 június 02. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

JEGYZŐKÖNYV. 2014. május 29 június 02. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 2014. május 29 június 02. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: 2014. május 29. 13:14 óra Az

Részletesebben

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról Előterjesztés A Biatorbágyon működő civil szervezetek 2013. évi támogatásáról Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 15/2013.(01.31.) Öh. számú határozatával pályázatot írt ki a helyben

Részletesebben

(2015. évi előzetes tervezet)

(2015. évi előzetes tervezet) (2015. évi előzetes tervezet) JANUÁR január 31. U21-es kispályás torna Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykőrösi Kinizsi FC FEBRUÁR február 1. U16-os kispályás kupa Nagykőrösi Kossuth Lajos

Részletesebben

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz.

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Nyékiné Katona Hedvig E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és

Részletesebben

Támogatások közzététele (2010.) Görög Katolikus Egyházközség. Csenger Önkéntes Tűzoltóság. Csenger

Támogatások közzététele (2010.) Görög Katolikus Egyházközség. Csenger Önkéntes Tűzoltóság. Csenger Sorszám 1. 2. 3. 4. Döntéshozó testület Döntés ideje február 23. február 23. február 23. február 23. Támogatások közzététele () Döntés száma 3/ (II.23.) CSKTR 3/ (II.23.) CSKTR 3/ (II.23.) CSKTR 3/ (II.23.)

Részletesebben

A nem költségvetési szervek évi támogatása

A nem költségvetési szervek évi támogatása A pályázó szervezet neve, címe A nem költségvetési szervek 2012. évi támogatása 2011. évi támogatás A támogatás felhasználásának rövid bemutatása 2012. évi igényelt támogatás 2012. évi megítélt támogatás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről augusztus 14.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről augusztus 14. Ügyszám: NY/104-76/2018. JEGYZŐKÖNYV nyilvános üléséről 2018. augusztus 14. Nyirád 2018 1 Jegyzőkönyv Készült: nyilvános üléséről Az ülés helye: Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád, Szabadság u.

Részletesebben

Jogcímek. Tartósan beteg gyermekek támogatására: 400.000.-, Lovasterápia: 100.000.-

Jogcímek. Tartósan beteg gyermekek támogatására: 400.000.-, Lovasterápia: 100.000.- Nagykálló Város Önkormányzat 2010. évre az önszerveződő közösségeknek nyújtott a Szociális és Népjóléti Bizottság Eszközbeszerzésre Medicopter Alapítvány 20 000 Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány

Részletesebben

Javaslat alapítványok és társadalmi szervezetek támogatására

Javaslat alapítványok és társadalmi szervezetek támogatására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat alapítványok és társadalmi szervezetek

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 2015. február

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK Együttműködő V.M.J.V. Egyesített Bölcsődéje - Módszertani Bölcsőde Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft. Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete

Részletesebben

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület FOGADÓSZERVEZET TEVÉKENYSÉGI TERÜLET ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY 6238 Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE 6326 Harta, Bajcsy-Zs. u. 3. KALO-PONT 6300 Kalocsa, Katona István

Részletesebben

300, , , , ,000 2,054,258 1,428, ,000 34,000,000. közműfejlesztés támogatása közműfejlesztés ltp.

300, , , , ,000 2,054,258 1,428, ,000 34,000,000. közműfejlesztés támogatása közműfejlesztés ltp. 2008. Év Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A.. (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatás a nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatásokról Nem normatív, céljellegű,működési

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

TÁMOGATOTTAK 2014. Megvalósítás helye: Felsőtárkány Támogatás nyújtásáról szóló szerződés kelte: 2014. november 25. Szerződés száma: 3/2014

TÁMOGATOTTAK 2014. Megvalósítás helye: Felsőtárkány Támogatás nyújtásáról szóló szerződés kelte: 2014. november 25. Szerződés száma: 3/2014 TÁMOGATOTTAK 2014. Kedvezményezett neve: Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány Támogatás célja: Néptánc oktatás és táncpedagógiai tevékenységek, viseletek, zenekari díjak Támogatás összege: 900.000

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 12.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 12. Ügyszám: NY/59-78/2019. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2019. június 12. Nyirád 2019 1 Jegyzőkönyv Készült: nyilvános, rendkívüli üléséről Az ülés helye: Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottságának 2009. február 25-i nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(VI.22.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet hatálya 1.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(VI.22.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet hatálya 1. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(VI.22.) önkormányzati rendelete a sportról Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a sportról szóló 2004. évi I. törvény

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

Város Képviselő-testülete

Város Képviselő-testülete Város Képviselő-testülete Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: kisb@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Egyszerűsített

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

Működési mérleg. Fejlesztési mérleg. Finanszírozási bevételek

Működési mérleg. Fejlesztési mérleg. Finanszírozási bevételek 1.sz. melléklet Működési és felhalmozási bevételek és kiadások, finanszírozási műveletek mérlege 2011. évi CXCV. Törvény 23. (2) bekezdés BEVÉTELEK KIADÁSOK Működési mérleg Megyei önkormányzat feladatai

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 65/2011. (IV. 28.) Kt. hat. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. április 28-ai ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint elfogadja: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű

Részletesebben

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2005.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2005. A költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások 2005. év 1. Kedvezményezett neve: Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület A támogatás célja: Arany Páva díjasok Népzenei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29. Ügyszám: 133-147/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános üléséről 2017. december 29. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JAVASLAT a Civil Keretbıl elnyerhetı támogatásra 2014.

JAVASLAT a Civil Keretbıl elnyerhetı támogatásra 2014. 1 JVSLT a bıl elnyerhetı ra 2014. Összes felosztható keret: 6.000.000.- Ft z alapítványi pályázatok közgyűlési hatáskör! Sorsz. Iktatószám pályázó szervezet neve és a támogatandó cél szervezet 2014. évi

Részletesebben

Budapesti és Pest Megyei Anyukák és Kismamák közhasznú Szövetsége

Budapesti és Pest Megyei Anyukák és Kismamák közhasznú Szövetsége Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium Autisták Országos Szövetsége Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia közösségei Bajzások jövője Alapítvány Bethesda Gyermekkórház Budapest Főváros Erzsébet-

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 24-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Nem költségvetési szervek a Iktatószám: 5526/2013. Melléklet: 1 db

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhazfoldes@freemail.hu Iktatószám: 7305/2011. 5. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek 2015. évi támogatásáról

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek 2015. évi támogatásáról Előterjesztés A Biatorbágyon működő civil szervezetek 2015. évi támogatásáról Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 21/2015. (I. 29.) számú határozatával pályázatot írt ki a településen

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év A tevékenység meghatározása 2010 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

Kimutatás az 1992. Évi XXXVIII. Törvény 15/A. alapján közzétett működési és fejlesztési támogatásokról 2004. évben Közösségi szolgáltatások támogatása

Kimutatás az 1992. Évi XXXVIII. Törvény 15/A. alapján közzétett működési és fejlesztési támogatásokról 2004. évben Közösségi szolgáltatások támogatása Kimutatás az 1992. Évi XXXVIII. Törvény 15/A. alapján közzétett működési és fejlesztési támogatásokról 04. évben Közösségi szolgáltatások támogatása adatok ezer Ft-ban! Támogatottak megnevezése 1.) Sporttámogatás

Részletesebben

Szigethalom Város Önkormányzat és szervei által nyújtott támogatások évben. Szigethalmi Református Egyházközség

Szigethalom Város Önkormányzat és szervei által nyújtott támogatások évben. Szigethalmi Református Egyházközség Sorszám Város Önkormányzat és szervei által nyújtott ok. évben Döntéshozó Döntés éve Döntés száma Kedvezményezett megnevezése Támogatás célja Támogatás összege (Ft) Támogatás típusa (jellege) program megvalósításának

Részletesebben

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke 1 az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) ú rendelet függeléke K I M U T A T Á S FÖLDESEN MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEKRŐL, EGYESÜLETEKRŐL,

Részletesebben

Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK. Támogatási összeg. Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum Sportegyesület

Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK. Támogatási összeg. Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum Sportegyesület Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK Támogatási összeg 1 2 3 Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum BALU Sport 4 5 6 7 8 9 Békásmegyeri "Vándor" Kerékpáros Klub Casablanca TáncSport Csillaghegyi Mozgás

Részletesebben

Magyar-szlovák agglomeráció Pozsony környékén - Közszolgáltatás fejlesztési hálózat Pozsony határon átnyúló agglomerációjában WS 6 (AGGLONET)

Magyar-szlovák agglomeráció Pozsony környékén - Közszolgáltatás fejlesztési hálózat Pozsony határon átnyúló agglomerációjában WS 6 (AGGLONET) SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Magyar-szlovák agglomeráció Pozsony környékén - Közszolgáltatás fejlesztési hálózat Pozsony határon átnyúló agglomerációjában WS 6 (AGGLONET) 2010. május 19. A Győr-Moson-Sopron

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2015. június 24. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatások

Keszthely Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatások személy/szervezet célja 1 és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás 82 638 Családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, házisegítségnyújtás 2 Z.M.Rendőrfőkapitányság 800 3 4 Északnyugat Magyarországi Közlekedési

Részletesebben

Újszilvás Község Önkormányzata LEADER Szilvafás Újszilvásért Újszilvás 1 622 520 Ft. Pándi-meggy gyümölcsfák. Tápiósági tábor infrastrukturális

Újszilvás Község Önkormányzata LEADER Szilvafás Újszilvásért Újszilvás 1 622 520 Ft. Pándi-meggy gyümölcsfák. Tápiósági tábor infrastrukturális CÉLTERÜLET: 1001529 NEM LHH HAJT-A CSAPAT AKCIÓCSOPORT ARCULATÁNAK FEJLESZTÉSE Község Önkormányzata Szilvafás ért 1 622 520 Ft ért Alapítvány Alma-sokk 1 600 200 Ft Pánd Község Önkormányzata Pándi-meggy

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMMAL AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ szervezet/intézmény/egyesület tevékenység honlap Bice-bóca Hátrányos Helyzetűek és

Részletesebben

Támogatás összege (Szerződéses. Elszámolás esedékessége

Támogatás összege (Szerződéses. Elszámolás esedékessége Kedvezményezett neve (szerződő fél) Szerződés típusa Szerződés kötés dátuma Elszámolás esedékessége Támogatás összege (Szerződéses érték) Támogatás célja Támogatási program megvalósítási helye Aranyi Állatotthon

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a civil szervezetek 2017. évi támogatásának elszámolásáról

Részletesebben

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember i Széchenyi István Gimnázium IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember A szervezet neve Liget Úti Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és EGyMI Városi Óvodák Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

Az Idősek Klubja szervezésében jóhangulatú vacsorát költöttek el nyugdíjasaink Túra a Mátrában

Az Idősek Klubja szervezésében jóhangulatú vacsorát költöttek el nyugdíjasaink Túra a Mátrában Kerecsendi Újság 3. oldal Pincelátogatás a Szépasszonyvölgyben Az Idősek Klubja szervezésében jóhangulatú vacsorát költöttek el nyugdíjasaink Túra a Mátrában A Faluvédő Egyesület kirándulást szervezett

Részletesebben

a Képviselő - testület május 25-ei ülésére

a Képviselő - testület május 25-ei ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő - testület 2017. május 25-ei ülésére Tárgy: Javaslat a szabadidős sportszakosztályok, egyesületek támogatására Előterjesztő: Dr. Gémesi György Tisztelt

Részletesebben

Önkormányzat által nyújtott költségvetési támogatások évben

Önkormányzat által nyújtott költségvetési támogatások évben (érkeztetés ) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. "Belvárosi Ifjúságért" Alapítvány "Clark Ádám" Flottilla "ESŐMANÓK" Tolna Megyei Autistákért

Részletesebben

K I V O N A T. 298/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Kulturális-, Idegenforgalmi Központ és Könyvtár alapító okiratának módosításáról.

K I V O N A T. 298/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Kulturális-, Idegenforgalmi Központ és Könyvtár alapító okiratának módosításáról. Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 3. napján tartott testületi ülésének

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/648-1/2015/I. Üi.: Barna Gábor Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Civil szervezetek Önkormányzati támogatásáról

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben