I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény, valamint a 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet módosításáról, a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet, az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet, az 52 341 05 1000 00 00 Kereskedő szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért felelős miniszteri rendelet alapján készült. KERESKEDŐ A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni a szakképző intézményt fenntartó helyi rendelkezéseit, az iskolaszék állásfoglalásait, a képzés megszervezésében közreműködő gazdálkodó szervezet igényeit. A képzés megszervezéséhez a szakképzést folytató intézmény a jelen általános irányelvekben foglaltak, továbbá a központi programban a tananyagegységekre vonatkozóan leírtak alapján elkészíti a pedagógiai programjának részét alkotó szakmai programját és a meghatározott képzési időre vonatkozó megállapodást a gazdálkodó szervezettel. Ezen dokumentumokat a szakképző intézmény fenntartója hagyja jóvá. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai A szakképesítés azonosító száma: 52 341 05 1000 00 00 A szakképesítés megnevezése: Szakképesítések köre: Elágazások: Kereskedő nincsenek Hozzárendelt FEOR szám: 5111 Szakképzési évfolyamok száma: 2 Elmélet aránya: 60 % Gyakorlat aránya: 40 % Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): Időtartama (évben vagy félévben): van 1 év 1
Szintvizsga (iskolai rendszerben): Ha szervezhető, mikor: szervezhető az első tanév végén 3. A képzés szervezésének feltételei Személyi feltételek Az elméleti és képzést a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 17. -ában szabályozott feltételekkel rendelkező pedagógus és egyéb szakember láthatja el. Tárgyi feltételek A szakmai elmélet oktatását és a szakképző iskolában folyó képzést a szakképző iskolának kell megszervezni, amelyhez az alábbiak biztosítása szükséges: tanterem tanbolt vagy üzemelő kereskedelmi egység számítógép-terem vagy taniroda szaktanterem demonstrációs terem A gazdálkodó szervezetnél folyó szakmai képzéshez szükséges eszközök és felszerelések jegyzékét a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményét kiadó rendelet tartalmazza. A tanulószerződés alapján végzett képzés tárgyi és személyi feltételeit a gazdálkodó szervezetnél az illetékes területi gazdasági kamara adott esetben a szakképző iskola bevonásával ellenőrzi. Az illetékes területi gazdasági kamara ellenőrzési joga kiterjed a szakképző iskola és a gazdálkodó szervezet közötti megállapodás alapján végzett képzés feltételeinek ellenőrzésére is. 2
4. A tanulók felvételének feltételei A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: - Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Elérhető kreditek mennyisége: - Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges 5. A szakképesítés, elágazások munkaterülete A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás: A munkakör, foglalkozás FEOR száma FEOR megnevezése 5111 Kereskedő A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása: Vállalkozást hoz létre/működtet/szüntet meg Irányítja, szervezi, ellenőrzi a kereskedelmi egység tevékenységét Marketing tevékenységet végez Megszervezi és lebonyolítja a beszerzési tevékenységet Megszervezi és lebonyolítja a készletezést, raktározást, nyilvántartja a készleteket, gazdálkodik a készletekkel Megszervezi és lebonyolítja az értékesítési tevékenységet Ellátja a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat Felméri és értékeli a piaci környezetet bolthálózat létrehozása szempontjából Kiválasztja, kialakíttatja a legkedvezőbb kondíciójú üzlethelyiségeket Kialakítja a bolthálózat szabályai szerint az üzlet külső/belső arculatát, választékát, biztosítja a személyi és tárgyi feltételeket A szakképesítéssel rokon szakképesítések azonosító száma megnevezése 52 341 01 0000 00 00 Autó- és motorkerékpár-kereskedő 31 341 01 0000 00 00 Bolti eladó 51 213 01 0000 00 00 Fényképész és fotótermék-kereskedő 33 341 01 0000 00 00 Kereskedő, boltvezető 52 341 07 0000 00 00 Kultúrcikk-kereskedő 52 725 01 0000 00 00 Látszerész és fotócikk-kereskedő 33 341 02 0000 00 00 Mintabolti értékesítő, szolgáltatásértékesítő 33 341 03 0000 00 00 Műszaki anyag- és alkatrészkereskedő 51 341 01 0000 00 00 Műszakicikk-kereskedő 31 341 03 0000 00 00 Töltőállomás-kezelő 31 341 04 0000 00 00 Vegyesiparcikk-kereskedő 33 215 02 0000 00 00 Virágkötő, -berendező, virágkereskedő 3
6. A képzés célja A szakképesítés munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek, személyes, társas és módszerkompetenciák). 4
7. A szakképesítés, elágazások követelménymoduljai A szakmai követelménymodulok felsorolása: A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0001-06 A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Felméri a piaci viszonyokat, és dönt vállalkozása profiljáról Összeállítja/összeállíttatja az üzleti tervet A lehetőségei szerint kiválasztott vállalkozási formában vállalkozást hoz létre Biztosítja a belső és külső forrásokat a vállalkozáshoz Beszerzi az üzlet (telephely, szalon) működéséhez szükséges engedélyeket Kialakítja az üzlet (telephely, szalon) külső/belső környezetét/arculatát Biztosítja a berendezések és eszközök működőképességét, szükség szerinti fejlesztését Gondoskodik az áru- és vagyonvédelemről Megállapítja a szükséges létszámot és munkaköröket A kiválasztott alkalmazottal lefolytatja a béralkut, és elvégzi a munkaviszony létesítéséhez kapcsolódó feladatokat Gazdálkodik a rendelkezésre álló erőforrásokkal Szükség szerint gondoskodik vállalkozásának átszervezéséről, megszüntetéséről Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: D A vállalkozási formák jellemzői C Az üzleti terv tartalma, felépítése D A vállalkozás létrehozásának feladatai C A belső és külső források biztosításának lehetőségei C A telephely kiválasztásának szempontjai D A telephely külső/belső arculata kialakításának szempontjai C A szükséges létszám és munkakörök megállapításának szempontjai C A tevékenységhez szükséges tárgyi feltételek kialakítása C Az áru- és vagyonvédelem biztosításának módjai B A humánerőforrás-gazdálkodás szerepe, feladatai C A munkaszerződések megkötésére, felbontására vonatkozó előírások, szabályok B A munkatársak kiválasztásának folyamata, a béralku lefolytatása C Pénzügyi, számviteli alapfogalmak C A finanszírozás lehetőségei, a likviditás fenntartásának módjai A vagyonmérleg és az eredménykimutatás adatainak értelmezése, felhasználása a B döntésekben D A vállalkozás átszervezésének formái, teendői D A vállalkozás megszüntetésének formái, teendői A szint megjelölésével a szakmai készségek: 4 Köznyelvi olvasott szöveg megértése 4 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 4 Szakmai olvasott szöveg megértése 4 Szakmai nyelvű íráskészség 5
Személyes kompetenciák: Döntésképesség Rugalmasság Társas kompetenciák: Nyelvhelyesség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Módszerkompetenciák: Logikus gondolkodás Kreativitás, ötletgazdagság Helyzetfelismerés A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0002-06 Marketingtevékenység A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Folyamatosan figyelemmelkíséri a piac (kereslet, versenytársak, beszerzési források) alakulását A piac feltárásának lehetséges módjai közül kiválasztja az adott feladathoz a legmegfelelőbbet Egyszerűbb piackutatási folyamatot megtervez és lebonyolít A piac szegmentálásával kapcsolatos feladatokat végez Értelmezi a kutatási jelentés tartalmát Javaslatot tesz a célpiacra, a pozícionálás területeire Profiljának/lehetőségeinek megfelelően alkalmazza a hagyományos és az eladáshelyi reklámeszközöket, akciókat Értékesítési akciót előkészít, megtervez, értékel Kiválasztja az adott célra a legmegfelelőbb reklámeszközöket Ápolja a külső és belső kapcsolatokat (PR, részt vesz vásárokon, kiállításokon) Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C A folyamatos piackutatás jelentősége, módjai C A fogyasztói szokások felmérésének módszerei C A piackutatás módszerei C A piac elemzésének módszerei B A piacszegmentálás módszerei C A reklámtevékenység megtervezésének szempontjai, folyamata B A reklám- és értékesítési akciók szervezésének szempontjai, folyamata B Az értékesítést ösztönző módszerek B A külső/belső PR A szint megjelölésével a szakmai készségek: 4 Köznyelvi olvasott szöveg megértése 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Szakmai olvasott szöveg megértése 6
Személyes kompetenciák: Döntésképesség Rugalmasság Fejlődőképesség, önfejlesztés Társas kompetenciák: Közérthetőség Hatékony kérdezés készsége Visszacsatolási készség Udvariasság Módszerkompetenciák: Kreativitás, ötletgazdagság Helyzetfelismerés Nyitott hozzáállás Eredményorientáltság A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0003-06 Az áruforgalmi tevékenység tervezése, irányítása, elemzése A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Meghatározza a beszerzendő áru/berendezés/eszköz/nyomtatvány mennyiségét és választékát Kiválasztja a számára legkedvezőbb beszerzési forrásokat, és megköti a szerződést, megrendel Ellenőrzi a számlát, kiegyenlíti az áru/göngyöleg/berendezés/eszköz ellenértékét Gazdálkodik a készlettel Banki/postai tranzakciókat végez Következtetéseket von le gazdálkodására vonatkozóan a könyveléstől kapott információk és/vagy az általa végzett alapvető gazdasági számítások elvégzése után Kialakítja a fogyasztói árat Irányítja, szervezi, ellenőrzi a kereskedelmi egység tevékenységét Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: B Az áruforgalmi folyamat szakaszai B A beszerzendő termékkör meghatározásának szempontjai B A beszerzési források kiválasztásának szempontjai B A szerződéskötéshez kapcsolódó szabályok, előírások A Az árurendelés módjai és befolyásoló tényezői A Az ellenérték kiegyenlítésének módjai B A készletgazdálkodás fogalma, szerepe, hatása az eredményre C Az árkialakítási stratégiák A Az árkialakítás szabályai C Az elosztási csatornák megválasztásának stratégiai és menedzselési szempontjai B A kereskedelmi munka hatékony megszervezésének szempontjai 7
B B C C B C C B B C B C C A munkafolyamatok meghatározása, az azokért felelős munkatársak kiválasztásának szempontjai A munkakörök kialakításának, átszervezésének, a munkaköri leírások elkészítésének szabályai Vezetési módszerek, a vezetői munka szakaszai Az üzleti tárgyalás megtervezésének lépései, a lebonyolítás szabályai Az üzleti élet protokollszabályai A befektetett és a forgóeszközök körébe tartozó vagyontárgyak A saját és az idegen források Az eredmény keletkezésének folyamata Az eredmény nagyságát befolyásoló tényezők Az eredménykimutatás és a mérleg adatainak értelmezése A legfontosabb adónemek, járulékok A forgalom-alakulás, a gazdálkodás értékeléséhez szükséges alapvető statisztikai elemzési módszerek A kiszámított/könyvelőtől kapott adatok értelmezése, értékelése, felhasználása a döntésekben A szint megjelölésével a szakmai készségek: 5 Elemi számolási készség 4 Szakmai íráskészség, fogalmazás írásban Személyes kompetenciák: Felelősségtudat Pontosság Döntésképesség Társas kompetenciák: Nyelvhelyesség Irányítási készség Motiváló készség Módszerkompetenciák: Logikus gondolkodás Eredményorientáltság Következtetési képesség Problémaelemzés, -feltárás Numerikus gondolkodás, matematikai készség A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0004-06 Az áruforgalom lebonyolítása A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Előkészíti a raktárat/árumozgató eszközöket az áru fogadására, előkészíti a visszaszállítandó göngyöleget és a visszárut Átveszi mennyiségileg és minőségileg az árut/göngyöleget/berendezést/eszközt, elvégzi a hibás teljesítésből adódó teendőket Ellenőrzi az áruhoz előírás szerint csatolandó dokumentumok meglétét, szabályszerűségüket. 8
Készletre veszi az árut Az áru jellegének/előírásoknak megfelelően gondoskodik az áru minőségének és a mennyiségének megóvásáról Leltárt készít/közreműködik a leltározásban Előkészíti az árut értékesítésre, és folyamatosan gondoskodik az áru szakmai szabályok/arculat szerinti kihelyezéséről, az árak feltüntetéséről, az árjelzés ellenőrzéséről Fogadja a vevőt, és megismeri a vevő igényeit Bemutatja az árut a vevőnek, és tájékoztatja az áruval kapcsolatos szolgáltatásokról Áruajánlással segíti a vevőt a vásárlási döntésben Elszámolja az ellenértéket, kezeli a pénztárgépet, számlát készít Készpénzzel és készpénzkímélő módon fizettet Átadja az árut a vevőnek, a vevő igényétől, az arculati jellemzőktől és az áru jellegétől függően becsomagolja az árut Intézi a fogyasztói reklamációkat Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: A Az áruátvételnél használt eszközök működése, kezelése A Az áruátvétel folyamata, szempontjai, igazolása C Árurendszerek B A szabványosítás, a szabvány fogalma, szerepe B A minőség, minőségbiztosítás jelentősége, szerepe, a minőségre ható tényezők A Az áru jellegének megfelelő raktározási módok, szabályok B Az egyes árucsoportok, áruféleségek jellemzői, minőségi követelményei B Az áruelőkészítés menete, az előkészítésre vonatkozó szabályok, előírások B Az árukihelyezés szabályai A Az árak feltüntetésére vonatkozó szabályok B A leltározás menete, a leltáreredmény megállapítása C A vásárlás indítékai, a vásárlási döntés folyamata C Az értékesítési módok jellemzői, alkalmazásuk B Az eladás folyamata a vevő fogadásától a vásárlás befejezéséig A A fizettetés módjai B A fogyasztói érdekvédelem alapvető előírásai, a vevőreklamáció intézésének szabályai B Az értékesítéshez kapcsolódó szolgáltatások A A pénztárgépek használatának szabályai B Az értékesítés során használt gépek, eszközök jellemzői, kezelésük szabályai A szint megjelölésével a szakmai készségek: 3 Elemi számolási készség 3 Mennyiségérzék 5 Köznyelvi beszédkészség 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 4 Hallott szakmai szöveg megértése Személyes kompetenciák: Megbízhatóság 9
Önállóság Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Meggyőző készség Konfliktusmegoldó készség Módszerkompetenciák: Gyakorlatias feladatértelmezés Helyzetfelismerés Figyelemmegosztás A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0005-06 A kereskedelmi egység szabályszerű működtetése A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Betartja/betartatja a baleset-, munka-, tűzvédelmi, környezetvédelmi és minőségirányítási szabályokat, higiéniai előírásokat Betartja/betartatja a pénzelszámolási/pénzkezelési szabályokat Betartja/betartatja a munkajogi szabályokat és a fogyasztói érdekvédelem előírásait Eleget tesz az adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségeinek Felveszi a szükséges jegyzőkönyveket és üzleti leveleket ír Nyitja, zárja és üzemelteti az üzletet/telephelyet/szalont a biztonsági és vagyonvédelmi előírásoknak megfelelően Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: A Baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályok, higiéniai előírások C A különböző áru- és vagyonvédelmi rendszerek jellemzői B Az áru- és vagyonvédelmi berendezések fajtái, használata C Az egyes áruféleségekre vonatkozó forgalmazási, környezetvédelmi követelmények A A pénzforgalom lebonyolításának módjai, szabályai A A pénzkezelésre vonatkozó szabályok B A számlázás, nyugtaadás szabályai B A munkaviszony jogi szabályozása, a jelentési kötelezettségek betartásának szabályai B A kereskedelmi egység működési rendjéhez kapcsolódó szabályok B Áruforgalmi nyilvántartások, készletnyilvántartó programok A Pénzforgalmi nyilvántartások B Munkaügyi nyilvántartások C A kereskedelmi, üzleti levelezés alapvető szabályai B A kommunikációs eszközök, fénymásolók használati módja C A számítógépek és perifériáik használata A szint megjelölésével a szakmai készségek: 3 Olvasott szakmai szöveg megértése 1 Számítógép elemi szintű használata 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 4 Köznyelvi beszédkészség 10
4 Szakmai szöveg hallás utáni megértése 4 Szakmai nyelvű beszédkészség Személyes kompetenciák: Felelősségtudat Pontosság Megbízhatóság Társas kompetenciák: Tömör fogalmazás készsége Konfliktusmegoldó készség Módszerkompetenciák: Gyakorlatias feladatértelmezés Helyzetfelismerés Ismeretek helyén való alkalmazása Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés) Körültekintés, elővigyázatosság A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0006-06 Bútorok és lakástextíliák forgalmazása A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Intézi az áruhitelt Előkészíti és lebonyolítja a bútorok és lakástextíliák mennyiségi és minőségi átvételét Összeszereli a bútort Az eladótérben esztétikusan elrendezi a bútorokat, lakástextíliákat Elkészíti/elkészítteti a dekorációt Tanácsot ad a lakberendezéshez Vásárlói igény szerint látványtervet készít/készíttet számítógépen Igény szerint helyszíni felmérést végez Előjegyzést vesz fel Ingyenes szolgáltatást nyújt Megszervezi a bútorok házhoz szállítását Igény alapján megszervezi a vevő otthonában a lapraszerelt bútorok összeszerelését A házhoz nem szállított bútorokat átadja a vevőnek Kitölti a bútorokhoz és egyéb lakberendezési termékekhez a jótállási jegyet Megszervezi a bútorokhoz és egyéb lakberendezési termékekhez kapcsolódó garanciális javítást Kapcsolatot tart belsőépítészekkel és lakberendezőkkel Katalógus alapján terméket ajánl Kiszámolja az igény szerinti anyagszükségletet, és leméri a lakástextilt Készre varratja a lakástextilt Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C A bútorok csoportosítása, jellemzői, minőségi követelményei B A bútorok jellemzőiről való vevői tájékoztatás 11
B B B C B B A bútorokhoz kapcsolódó kísérő okmányok tartalma A bútorokhoz kapcsolódó fogyasztói reklamációk intézése A bútorok szállítására, átvételére, tárolására vonatkozó követelmények A lakástextíliák csoportosítása, jellemzői, minőségi követelményei A lakástextíliák átvételére, tárolására vonatkozó követelmények A lakástextíliák jellemzőiről való vevői tájékoztatás A szint megjelölésével a szakmai készségek: 1 Elemi szintű számítógéphasználat 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Hallott szakmai szöveg megértése 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 3 Idegen nyelvű hallott szöveg megértése 3 Idegen nyelvű beszédkészség 3 Árumozgató eszközök használata 5 Elektronikus és számítógépes pénztárgépek használata 3 Kézi szerszámok, eszközök használata Személyes kompetenciák: Önállóság Megbízhatóság Felelősségtudat Szervezőkészség Pontosság Türelem Stressztűrő képesség Testi erő Kézügyesség Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Segítőkészség Udvariasság Empatikus készség Közérthetőség Hatékony kérdezés készsége Módszerkompetenciák: Ismeretek helyén való alkalmazása Gyakorlatias feladatértelmezés Helyzetfelismerés Eredményorientáltság A környezet tisztán tartása Intenzív munkavégzés 12
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0007-06 Élelmiszerek és vegyiáruk forgalmazása A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Előkészíti és lebonyolítja az élelmiszerek, vegyiáruk mennyiségi és minőségi átvételét Betartja az élelmiszerek és vegyiáruk tárolására vonatkozó speciális előírásokat Vezeti a minőségbiztosítási rendszer működtetéséhez előírt nyilvántartásokat Ellenőrzi a jövedéki termékek épségét és a korlátozás betartását Ellenőrzi a szavatossági időket és szelektál Ellenőrzi és feljegyzi a tárolási hőmérsékletet Biztosítja a hűtőláncot Biztonsággal üzemelteti az élelmiszerek értékesítése során használt gépeket, eszközöket Ellenőrzi a mérőeszköz hitelesítésének meglétét Szakszerűen kihelyezi és bemutatja az élelmiszeripari és vegyipari termékeket Betartja az élelmiszerek és vegyiáruk értékesítésére vonatkozó speciális előírásokat Igény szerint tájékoztatást ad a korszerű táplálkozást biztosító élelmiszerekről Leméri az árut Az előírások szerint intézi a vevőreklamációkat Igény szerint csomagol: ajándékkosarat készít, díszcsomagolást végez Ingyenes szolgáltatást ad Előkészíti és lebonyolítja a reklámakciókat (árubemutatók, kóstolók, árengedményes akciók) Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C Az élelmiszerek csoportosítása, jellemzői, minőségi követelményei B Az élelmiszerek szállítására, átvételére, tárolására vonatkozó követelmények B Az élelmiszerekhez kapcsolódó kísérő okmányok, tájékoztató címkék tartalma B Az élelmiszerek jellemzőiről való vevői tájékoztatás B Az élelmiszerekhez kapcsolódó fogyasztói reklamációk intézése C A vegyiáruk csoportosítása, jellemzői, minőségi követelményei B A vegyiáruk átvételére, tárolására vonatkozó követelmények B A vegyiáruk jellemzőiről való vevői tájékoztatás A szint megjelölésével a szakmai készségek: 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Hallott szakmai szöveg megértése 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 3 Idegen nyelvű hallott szöveg megértése 3 Idegen nyelvű beszédkészség 3 Árumozgató eszközök használata 4 Mérőeszközök: mechanikus, elektronikus és számítógépes mérlegek használata 3 Vágó-, szeletelő eszközök, gépek használata 4 Hűtőgépek, -pultok, mélyhűtők, fagyasztók kezelése 4 Árazó eszközök, gépek használata 4 Árleolvasó eszközök használata 13
5 Elektronikus és számítógépes pénztárgépek kezelése 3 Kézi szerszámok, eszközök használata Személyes kompetenciák: Önállóság Megbízhatóság Felelősségtudat Szervezőkészség Pontosság Türelem Stressztűrő képesség Testi erő Kézügyesség Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Segítőkészség Udvariasság Empatikus készség Közérthetőség Hatékony kérdezés készsége Módszerkompetenciák: Ismeretek helyén való alkalmazása Gyakorlatias feladatértelmezés Helyzetfelismerés Eredményorientáltság A környezet tisztán tartása Intenzív munkavégzés A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0008-06 Ruházati termékek forgalmazása A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Tájékozódik a divatról Felkészül a szezonváltásokra A ruházati áruk jellemzőinekfigyelembevételévelmennyiségilegés minőségilegátveszi az árut Külső/belső dekorációt készít/készíttet az aktualitásnak megfelelően Tisztán tartja a kirakatot, ügyel a kirakati fakulásra Ügyel a kirakati áruk aktuális fogyasztói árának feltüntetésére Ellenőrzi a kirakatkönyvbe beírt áruzatot (kódmegnevezés, mennyiség, ár) Előkészíti és lebonyolítja a reklámakciókat (árubemutatók, alkalomhoz kötött akciók, termékajándékok) Gondoskodik a szezonnak, aktuális divatnak megfelelő ruhaféleségek kihelyezéséről, az árak feltüntetéséről, az árjelzés ellenőrzéséről Tájékoztatja a vevőt a használati, kezelési jellemzőkről Próbánál segít a megfelelő méret, szín és fazon kiválasztásában Ellenőrzi a próbafülkéket 14
Katalógus alapján terméket ajánl Előjegyzést vesz fel Leméri a ruházati textilárut Intézi az áruhitelt Méretre igazíttat (konfekció áruk) Méret után varrat Házhoz szállíttat Díszcsomagot készít Árut bizományi értékesítésre átad, átvesz Vezeti a bizományi készletek nyilvántartását, elszámolását Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C A ruházati termékek csoportosítása, jellemzői, minőségi követelményei B A ruházati termékek átvételére, tárolására vonatkozó követelmények C A ruházati termékek eladótérben történő elhelyezésének, bemutatásának szabályai B A ruházati termékek jellemzőiről való vevői tájékoztatás B A ruházati termékekhez kapcsolódó címkék, tájékoztatók tartalma B A ruházati termékekhez kapcsolódó fogyasztói reklamációk intézése C A reklámakciók célja, típusai a ruházati termékek forgalmazásánál C A bizományosi ügylet lényege, lebonyolításának menete A szint megjelölésével a szakmai készségek: 4 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 4 Köznyelvi beszédkészség 4 Hallott szakmai szöveg megértése 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 3 Idegen nyelvű hallott szöveg megértése 3 Idegen nyelvű beszédkészség 3 Árumozgató eszközök használata 5 Elektronikus és számítógépes pénztárgépek kezelése Személyes kompetenciák: Önállóság Megbízhatóság Felelősségtudat Szervezőkészség Pontosság Türelem Stressztűrő képesség Kézügyesség Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Segítőkészség Udvariasság Empatikus készség Közérthetőség 15
Hatékony kérdezés készsége Módszerkompetenciák: Ismeretek helyén való alkalmazása Gyakorlatias feladatértelmezés Helyzetfelismerés Eredményorientáltság A környezet tisztán tartása Intenzív munkavégzés 16
Az 52 341 05 1000 00 00 azonosító számú, Kereskedő megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak azonosítója megnevezése 0001-06 A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése 0002-06 Marketing tevékenység 0003-06 Az áruforgalmi tevékenység tervezése, irányítása, elemzése 0004-06 Az áruforgalom lebonyolítása 0005-06 A kereskedelmi egység szabályszerű működtetése 0006-06 Bútorok és lakástextíliák forgalmazása 0007-06 Élelmiszerek és vegyiáruk forgalmazása 0008-06 Ruházati termékek forgalmazása 17
8. A képzés szerkezete Az 52 341 05 1000 00 00 azonosító számú, Kereskedő megnevezésű szakképesítés időterve 1. szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám Hetek száma 1 2 3 4 5 6 7 8 9 1011121314151617181920212223242526272829303132333435 1 1 2 2 3 3 4 4 5 5 6 6 7 7 8 8 9 9 10 10 11 11 12 12 314/2.0/0004-06 13 13 14 14 15 15 16 16 17 17 18 18 19 19 20 20 21 21 22 22 23 23 24 24 25 25 26 26 27 27 28 28 29 29 30 30 31 31 32 32 33 33 34 34 35 35 36 36 1 2 3 4 5 6 7 8 9 1011121314151617181920212223242526272829303132333435 314/3.0/0004-06 314/4.0/0004-06 314/1.0/0005-06 314/4.0/0005-06 314/5.0/0004-06 314/2.0/0005-06 314/3.0/0005-06 314/4.0/0007-06 314/5.0/0007-06 314/1.0/0007-06 314/2.0/0007-06 314/6.0/0007-06 314/7.0/0007-06 314/3.0/0007-06 314/3.0/0008-06 314/4.0/0008-06 314/1.0/0004-06 314/1.0/0001-06 314/1.0/0003-06 Nyári összefüggő szakmai gyakorlat: 90 óra A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével. Új tananyagegységek lehetnek: ECDL 2. m. Operációs rendszerek, ECDL 3. m. Szövegszerkesztés, ECDL 7. m. Információ és kommunikáció követelményeinek teljesítését célzó tananyagegységek. További új tananyagegységként a helyi igényeknek megfelelők is alkothatók. 18
2. szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám Hetek száma 1 2 3 4 5 6 7 8 9 1011121314151617181920212223242526272829303132333435 1 1 2 2 3 3 4 4 5 5 6 6 7 7 8 8 9 9 10 10 11 11 12 12 13 13 314/3.0/0006-06 314/4.0/0006-06 314/2.0/0001-06 314/1.0/0002-06 314/5.0/0008-06 314/1.0/0006-06 14 14 15 15 16 16 17 17 18 18 19 19 20 20 21 21 22 22 23 23 24 24 314/5.0/0006-06 314/1.0/0008-06 314/7.0/0008-06 314/2.0/0006-06 25 25 26 26 27 27 28 28 29 29 30 30 31 31 32 32 1 2 3 4 5 6 7 8 9 1011121314151617181920212223242526272829303132333435 314/2.0/0008-06 314/6.0/0008-06 314/2.0/0003-06 314/3.0/0003-06 314/4.0/0003-06 314/6.0/0004-06 A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével. Új tananyagegységek lehetnek: ECDL 2. m. Operációs rendszerek, ECDL 3. m. Szövegszerkesztés, ECDL 7. m. Információ és kommunikáció követelményeinek teljesítését célzó tananyagegységek. További új tananyagegységként a helyi igényeknek megfelelők is alkothatók. 19
Az 52 341 05 1000 00 00 azonosító számú, Kereskedő megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek sorszáma azonosítója A tananyagegység megnevezése elméleti óraszáma elméletigényes összes 1 314/1.0/0001-06 Vállalkozási ismeretek 54 16 38 108 2 314/2.0/0001-06 Vállalkozások gazdálkodása 100 28 0 128 3 314/1.0/0002-06 Marketing ismeretek 80 13 67 160 4 314/1.0/0003-06 Áruforgalom tervezése 72 0 0 72 5 314/2.0/0003-06 Az áruforgalmi tevékenység eredményessége 55 0 0 55 6 314/3.0/0003-06 Forgalom- és eredményelemzés 0 105 0 105 7 314/4.0/0003-06 Vezetési ismeretek 64 0 0 64 8 314/1.0/0004-06 Általános áruismeret 36 0 0 36 9 314/2.0/0004-06 Áruforgalmi ismeretek I. 96 0 0 96 10 314/3.0/0004-06 Áruforgalmi ismeretek II. 52 0 32 84 11 314/4.0/0004-06 Áruforgalmi gyakorlat I. 0 0 44 44 12 314/5.0/0004-06 Áruforgalmi gyakorlat II. 0 0 28 28 13 314/6.0/0004-06 Kommunikáció idegen nyelven 32 0 0 32 14 314/1.0/0005-06 Üzleti levelezés 0 18 0 18 15 314/2.0/0005-06 Jogszabályok alkalmazása I. 18 12 18 48 16 314/3.0/0005-06 Jogszabályok alkalmazása II. 0 0 24 24 17 314/4.0/0005-06 Pénzforgalmi és nyilvántartási rendszerek 0 0 54 54 18 314/1.0/0006-06 Bútorok és lakástextíliák áruismerete I. 68 0 12 80 19 314/2.0/0006-06 Bútorok és lakástextíliák áruismerete II. 42 0 6 48 20 314/3.0/0006-06 Bútorok és lakástextíliák értékesítése idegen nyelven 54 0 10 64 21 314/4.0/0006-06 Bútorok és lakástextíliák eladási gyakorlata I. 0 0 17 17 22 314/5.0/0006-06 Bútorok és lakástextíliák eladási gyakorlata II. 0 0 15 15 23 314/1.0/0007-06 Élelmiszerek és vegyiáruk vásárláshelyi ösztönzésének 0 0 8 8 gyakorlata I. 24 314/2.0/0007-06 Élelmiszerek és vegyiáruk vásárláshelyi ösztönzésének 0 0 10 10 gyakorlata II. 25 314/3.0/0007-06 Élelmiszerek és vegyiáruk értékesítése idegen nyelven 54 0 18 72 26 314/4.0/0007-06 Élelmiszerek és vegyiáruk áruismerete I. 56 0 0 56 20
27 314/5.0/0007-06 Élelmiszerek és vegyiáruk áruismerete II. 52 0 0 52 28 314/6.0/0007-06 Élelmiszerek és vegyiáruk eladási gyakorlata I. 0 0 16 16 29 314/7.0/0007-06 Élelmiszerek és vegyiáruk eladási gyakorlata II. 0 0 20 20 30 314/1.0/0008-06 Ruházati termékek vásárláshelyi ösztönzésének gyakorlata I. 0 0 10 10 31 314/2.0/0008-06 Ruházati termékek vásárláshelyi ösztönzésének gyakorlata II. 0 0 6 6 32 314/3.0/0008-06 Ruházati termékek értékesítése idegen nyelven 36 0 18 54 33 314/4.0/0008-06 Ruházati termékek áruismerete I. 72 0 0 72 34 314/5.0/0008-06 Ruházati termékek áruismerete II. 48 0 0 48 35 314/6.0/0008-06 Ruházati termékek eladási gyakorlata I. 0 0 15 15 36 314/7.0/0008-06 Ruházati termékek eladási gyakorlata II. 0 0 17 17 Mindösszesen óra: 1141 192 503 1836 A tanár kötelező óraszámát kell alkalmazni a oktatónál abban az esetben, ha a központi program (tanterv) szerint elméletigényes szakmai tantárgy képzésében tart tanórai foglalkozást. Azokban a speciális szakiskolákban és készségfejlesztő speciális szakiskolákban, valamint a közoktatási törvény 27. (8) bekezdése szerinti oktatásban résztvevők számára a rész-szakképesítés megszerzésére irányuló képzés szakmai programjának kialakítása során a szakmai és vizsgakövetelményben megadott közös modulokat kell alapul venni. Az iskolai rendszerben oktatható rész-szakképesítés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek óraszámait (óratervét) a szakképző iskola úgy állíthatja össze, hogy a szakképesítés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek táblázatban szereplő tananyagegység azonosítói és a szakmai és vizsgakövetelményben a rész-szakképesítésre meghatározott követelménymodulok megegyező azonosítói alapján választja ki a tananyagegységeket. Ha a rész-szakképesítés egy követelménymodulja a szakképesítés egy követelménymoduljának csak a részét képezi, úgy a rész-szakképesítés követelménymoduljához tartozó tananyagegységet ennek figyelembevételével - a szakképesítés követelménymoduljához kapcsolódó tananyagegység többlet tartalmának elhagyásával - kell kialakítani. 9. A szakképesítés vizsgáztatási követelményei A szakmai vizsgára bocsátás feltételei: Modulzáró vizsga eredményes letétele Iskolai rendszerű szakképzés esetén: Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével Amennyiben a szintvizsgát a kamara megszervezte, úgy az iskolai rendszerű szakképzésben résztvevő vizsgára bocsátásának feltétele az eredményes szintvizsga 21
A szakmai vizsga részei: 1. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0001-06 A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Megadott feltételek alapján a vállalkozási forma kiválasztása, indításának, működtetésének, átszervezésének megtervezése, működésének elemzése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 120 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% 2. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0002-06 Marketingtevékenység A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: A piackutatás módszereinek és a marketing tevékenység eszközeinek bemutatása megadott célok és feltételek alapján A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% 3. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0003-06 Az áruforgalmi tevékenység tervezése, irányítása, elemzése A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: A forgalom/árbevétel és a költségek alakulásának hatása az eredményre. A készlet-, létszám-, bérgazdálkodás elemzése a vállalati eredményre gyakorolt hatásuk szempontjából A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 120 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% 4. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0004-06 Az áruforgalom lebonyolítása A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Az áruk átvételének, elhelyezésének, nyilvántartásba vételének, tárolásának, értékesítésének menete, eljárásai, szabályai A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: 22
szóbeli Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc) A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% 5. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0005-06 A kereskedelmi egység szabályszerű működtetése A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: A kereskedelmi egységek működésére vonatkozó jogszabályi előírások ismertetése és értelmezése, a kereskedelmi gyakorlatban való alkalmazása A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc) A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: A kereskedelmi egységekben használt bizonylatok elkészítése, formanyomtatványok kitöltése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 60 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 40% 2. feladat 60% 6. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0006-06 Bútorok és lakástextíliák forgalmazása A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: A bútorok és egyéb lakberendezési termékek jellemzőire valamint forgalmazására vonatkozó ismeretek alkalmazásával a vevő tájékoztatása, kiszolgálása magyar és idegen nyelven A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 30 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: A lakástextíliák jellemzőire, valamint forgalmazására vonatkozó ismeretek alkalmazásával a vevő tájékoztatása, kiszolgálása magyar és idegen nyelven A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 30 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 50% 2. feladat 50% 23
7. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0007-06 Élelmiszerek és vegyiáruk forgalmazása A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Az élelmiszerek jellemzőire, valamint forgalmazására vonatkozó ismeretek alkalmazásával a vevő tájékoztatása, kiszolgálása magyar és idegen nyelven A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 30 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: A vegyiáruk jellemzőire, valamint forgalmazására vonatkozó ismeretek alkalmazásával a vevő tájékoztatása, kiszolgálása magyar és idegen nyelven A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 30 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 50% 2. feladat 50% 8. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 0008-06 Ruházati termékek forgalmazása A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: A ruházati termékek jellemzőire, valamint forgalmazására vonatkozó ismeretek alkalmazásával a vevő tájékoztatása, kiszolgálása magyar és idegen nyelven A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: Időtartama: 60 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% A szakmai vizsga értékelése %-osan Az 52 341 05 1000 00 00 azonosító számú, Kereskedő megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében 1. vizsgarész: 15 2. vizsgarész: 10 3. vizsgarész: 15 4. vizsgarész: 15 5. vizsgarész: 15 6. vizsgarész: 10 7. vizsgarész: 10 8. vizsgarész: 10 24
A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei: A szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése. A közgazdasági-marketing alapismeretek legalább középszinten teljesített érettségi vizsgája esetén a 0002-06 számú követelménymodulhoz tartozó vizsgarész teljesítése 100%-osnak tekintendő A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: - 10. Egyéb feltételek, információk, beszámítható előzetes tanulmányok A beszámítható előzetes tanulmányok meghatározásakor az Útmutató a Kereskedő szakképesítés képzéséhez beszámítható előzetes tudás felméréséhez c. dokumentumban foglaltak szerint kell eljárni. 25
II. A központi program tananyagegységei Az 52 341 05 1000 00 00 azonosító számú, Kereskedő megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek 1. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 314/1.0/0001-06 megnevezése jellege azonosítója Vállalkozási ismeretek elméleti elméletigényes sza 314/1.1/0001-06 19 0 0 sza 314/1.2/0001-06 0 16 0 sza 314/1.3/0001-06 19 0 0 sza 314/1.4/0001-06 0 0 16 sza 314/1.5/0001-06 16 0 0 sza 314/1.6/0001-06 0 0 22 Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés összes 108 1. tananyagelem 314/1.1/0001-06 Vállalkozási formák közös és sajátos jellemzői, a közöttük való választás szempontjai A lehetőségei szerint kiválasztott vállalkozási formában vállalkozást hoz létre Szükség szerint gondoskodik vállalkozásának átszervezéséről, megszüntetéséről D típus A vállalkozási formák jellemzői 4. szint Köznyelvi olvasott szöveg megértése 4. szint Szakmai olvasott szöveg megértése Logikus gondolkodás Helyzetfelismerés - Nyelvhelyesség Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 40% 26
Tanterem 19 óra elmélet osztálykeretben Az egyéni és társas vállalkozások fő jellemzői, alapításának, megszűnésének jogi körülményei, a cégképviselet. Az egyes vállalkozási formák közötti választás szempontjai. Az okmányirodák és a cégbíróság feladatai. A vállalkozások alapításával és megszűnésével kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségek, kapcsolatuk hatóságokkal, pénzintézetekkel 2. tananyagelem 314/1.2/0001-06 A vállalkozási formák alapításának és megszüntetésének teendői Felméri a piaci viszonyokat, és dönt vállalkozása profiljáról A lehetőségei szerint kiválasztott vállalkozási formában vállalkozást hoz létre Szükség szerint gondoskodik vállalkozásának átszervezéséről, megszüntetéséről D típus A vállalkozás létrehozásának feladatai D típus A vállalkozás átszervezésének formái, teendői D típus A vállalkozás megszüntetésének formái, teendői 4. szint Köznyelvi olvasott szöveg megértése 4. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 4. szint Szakmai olvasott szöveg megértése 4. szint Szakmai nyelvű íráskészség Logikus gondolkodás Kreativitás, ötletgazdagság Helyzetfelismerés Döntésképesség Rugalmasság Nyelvhelyesség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 100% Taniroda 16 óra elméletigényes gyakorlat csoportbontásban 27
Egyéni és társas vállalkozások jogszabályi hátterének értelmezése, piaci információk birtokában alapításának és megszűnésének teendői 3. tananyagelem 314/1.3/0001-06 A vállalkozás működtetéséhez szükséges tárgyi feltételek Beszerzi az üzlet (telephely, szalon) működéséhez szükséges engedélyeket Kialakítja az üzlet (telephely, szalon) külső/belső környezetét/arculatát Gazdálkodik a rendelkezésre álló erőforrásokkal C típus A telephely kiválasztásának szempontjai D típus A telephely külső/belső arculata kialakításának szempontjai C típus Az áru- és vagyonvédelem biztosításának módjai 4. szint Köznyelvi olvasott szöveg megértése 4. szint Szakmai olvasott szöveg megértése Logikus gondolkodás Helyzetfelismerés - - Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 40% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Tanterem 19 óra elmélet osztálykeretben A tevékenységformának megfelelő telephely kiválasztásának üzleti szempontjai és az ehhez integrálható felszerelési, berendezési tárgyak, áru- és vagyonvédelmi eszközök. Az alapterület kihasználtsága 28
4. tananyagelem 314/1.4/0001-06 A tevékenységhez szükséges tárgyi feltételek biztosításával kapcsolatos teendők Beszerzi az üzlet (telephely, szalon) működéséhez szükséges engedélyeket Kialakítja az üzlet (telephely, szalon) külső/belső környezetét/arculatát Biztosítja a berendezések és eszközök működőképességét, szükség szerinti fejlesztését Gondoskodik az áru- és vagyonvédelemről C típus A tevékenységhez szükséges tárgyi feltételek kialakítása C típus Az áru- és vagyonvédelem biztosításának módjai 4. szint Köznyelvi olvasott szöveg megértése 4. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 4. szint Szakmai olvasott szöveg megértése 4. szint Szakmai nyelvű íráskészség Logikus gondolkodás Kreativitás, ötletgazdagság Helyzetfelismerés Döntésképesség Rugalmasság Nyelvhelyesség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Információk rendszerezése mozaikfeladattal 50% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 50% Üzemelő kereskedelmi egység Taniroda 16 óra gyakorlat képzési csoportban Adott feltételek mellett a vállalkozás telephelyének kiválasztása indoklással. A felszerelési és berendezési tárgyak beszerzési lehetőségei, a vállalkozás külső és belső képének kialakítása üzleti és biztonsági előírásokat is figyelembe véve 29
5. tananyagelem 314/1.5/0001-06 A vállalkozás működtetésének személyi feltételei Megállapítja a szükséges létszámot és munkaköröket A kiválasztott alkalmazottal lefolytatja a béralkut, és elvégzi a munkaviszony létesítéséhez kapcsolódó feladatokat Gazdálkodik a rendelkezésre álló erőforrásokkal C típus A szükséges létszám és munkakörök megállapításának szempontjai B típus A humánerőforrás-gazdálkodás szerepe, feladatai C típus A munkaszerződések megkötésére, felbontására vonatkozó előírások, szabályok 4. szint Köznyelvi olvasott szöveg megértése 4. szint Szakmai olvasott szöveg megértése Logikus gondolkodás Helyzetfelismerés - - Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 40% Tanterem 16 óra elmélet osztálykeretben A tevékenységformának megfelelő munkakörök kialakításának üzleti szempontjai, a hatékony létszám- és bérgazdálkodás szempontjai, mutatószámai. A számított és kapott mutatószámokból levonható következtetések, döntési alternatívák 6. tananyagelem 314/1.6/0001-06 A vállalkozás személyi feltételeinek biztosításával kapcsolatos teendők Megállapítja a szükséges létszámot és munkaköröket A kiválasztott alkalmazottal lefolytatja a béralkut, és elvégzi a munkaviszony létesítéséhez kapcsolódó feladatokat B típus A munkatársak kiválasztásának folyamata, a béralku lefolytatása 30
4. szint Köznyelvi olvasott szöveg megértése 4. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 4. szint Szakmai olvasott szöveg megértése 4. szint Szakmai nyelvű íráskészség Logikus gondolkodás Kreativitás, ötletgazdagság Helyzetfelismerés Döntésképesség Rugalmasság Nyelvhelyesség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Csoportos helyzetgyakorlat 60% Elemzés készítése tapasztalatokról 20% Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján 20% Üzemelő kereskedelmi egység Taniroda 22 óra gyakorlat képzési csoportban A munkakörök megtervezése adott feltételek esetén. Munkaköri leírások elkészítése, munkaerőfelvétel, és a munkaviszony létesítéséhez, illetve megszüntetéséhez kapcsolódó teendők elvégzése 31
2. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 314/2.0/0001-06 megnevezése jellege azonosítója Vállalkozások gazdálkodása elméleti elméletigényes szk 314/2.1/0001-06 18 0 0 szk 314/2.2/0001-06 18 0 0 szk 314/2.3/0001-06 40 0 0 szk 314/2.4/0001-06 12 0 0 szk 314/2.5/0001-06 12 0 0 szk 314/2.6/0001-06 0 28 0 Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés összes 128 1. tananyagelem 314/2.1/0001-06 A kereskedelmi vállalkozások erőforrásai és vagyona Gazdálkodik a rendelkezésre álló erőforrásokkal C típus Pénzügyi, számviteli alapfogalmak B típus A vagyonmérleg és az eredménykimutatás adatainak értelmezése, felhasználása a döntésekben 4. szint Szakmai olvasott szöveg megértése 4. szint Szakmai nyelvű íráskészség Logikus gondolkodás - Tömör fogalmazás készsége Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 25% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 25% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 25% Információk feladattal vezetett rendszerezése 25% Tanterem 18 óra elmélet osztálykeretben 32
A vállalkozások erőforrásai és szerkezetük, a vállalkozás vagyona, a vagyon tagolása a számviteli törvény által előírt mérlegtételek alapján. A mérleg szerkezete és a mérlegadatokból levonható következtetések, döntési alternatívák 2. tananyagelem 314/2.2/0001-06 A vállalkozások nyereségérdekeltsége, az eredmény keletkezése Gazdálkodik a rendelkezésre álló erőforrásokkal C típus Pénzügyi, számviteli alapfogalmak B típus A vagyonmérleg és az eredménykimutatás adatainak értelmezése, felhasználása a döntésekben 4. szint Szakmai olvasott szöveg megértése 4. szint Szakmai nyelvű íráskészség Logikus gondolkodás - Tömör fogalmazás készsége Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 25% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 25% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 25% Információk feladattal vezetett rendszerezése 25% Tanterem 18 óra elmélet osztálykeretben Az eredmény keletkezése a számviteli törvény által előírt szabályok alapján, az adatokból levonható következtetések, döntési alternatívák. Az eredmény szerkezete, a vállalkozások nyereségképzésének folyamata 33
3. tananyagelem 314/2.3/0001-06 A vállalkozások tevékenységének elemzése, a mutatószámok alkalmazása, a likviditás figyelése Gazdálkodik a rendelkezésre álló erőforrásokkal Megállapítja a szükséges létszámot és munkaköröket A kiválasztott alkalmazottal lefolytatja a béralkut, és elvégzi a munkaviszony létesítéséhez kapcsolódó feladatokat C típus Pénzügyi, számviteli alapfogalmak C típus A finanszírozás lehetőségei, a likviditás fenntartásának módjai B típus A vagyonmérleg és az eredménykimutatás adatainak értelmezése, felhasználása a döntésekben 4. szint Szakmai olvasott szöveg megértése 4. szint Szakmai nyelvű íráskészség Logikus gondolkodás Helyzetfelismerés Döntésképesség Rugalmasság Tömör fogalmazás készsége Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 10% Információk feladattal vezetett rendszerezése 10% Írásos elemzések készítése 30% Tesztfeladat megoldása 30% Információk rendszerezése mozaikfeladattal 20% Tanterem 40 óra elmélet osztálykeretben Az árbevétel alakulását meghatározó tényezők, a beszerzési ár szerepe, az árrés alakulását befolyásoló tényezők, a költségek csoportosítása, a költségek alakulására ható tényezők. A költségszámítás alapjai, a költséghelyi elszámolás, profitcenter-számítás. A hatékonyság, a jövedelmezőség elemzése, fizetőképesség (likviditás) elemzése, cash flow elemzés 34
4. tananyagelem 314/2.4/0001-06 A vállalkozások finanszírozási formái Biztosítja a belső és külső forrásokat a vállalkozáshoz Gazdálkodik a rendelkezésre álló erőforrásokkal C típus Pénzügyi, számviteli alapfogalmak C típus A finanszírozás lehetőségei, a likviditás fenntartásának módjai C típus A belső és külső források biztosításának lehetőségei 4. szint Szakmai olvasott szöveg megértése 4. szint Szakmai nyelvű íráskészség Logikus gondolkodás Kreativitás, ötletgazdagság Helyzetfelismerés Döntésképesség Rugalmasság Tömör fogalmazás készsége Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% Információk feladattal vezetett rendszerezése 20% Tesztfeladat megoldása 40% Információk rendszerezése mozaikfeladattal 20% Tanterem 12 óra elmélet osztálykeretben A finanszírozás lényege. A vállalkozás tőkeszükségletét befolyásoló tényezők. A finanszírozás lehetőségei, jellemzői, a finanszírozási formák közötti választás üzleti szempontjai 5. tananyagelem 314/2.5/0001-06 Az üzleti terv jelentősége, fejezetei Összeállítja/összeállíttatja az üzleti tervet C típus Az üzleti terv tartalma, felépítése C típus A finanszírozás lehetőségei, a likviditás fenntartásának módjai 35
B típus A vagyonmérleg és az eredménykimutatás adatainak értelmezése, felhasználása a döntésekben 4. szint Szakmai olvasott szöveg megértése 4. szint Szakmai nyelvű íráskészség Logikus gondolkodás - - Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 40% Tanterem 12 óra elmélet osztálykeretben Az üzleti terv jelentősége, készítésének szükségessége, lehetséges fejezetei, szerkezete 6. tananyagelem 314/2.6/0001-06 Az üzleti terv készítésének folyamata, az üzleti terv összeállítása Felméri a piaci viszonyokat, és dönt vállalkozása profiljáról Összeállítja/összeállíttatja az üzleti tervet A lehetőségei szerint kiválasztott vállalkozási formában vállalkozást hoz létre Biztosítja a belső és külső forrásokat a vállalkozáshoz Kialakítja az üzlet (telephely, szalon) külső/belső környezetét/arculatát Megállapítja a szükséges létszámot és munkaköröket Gazdálkodik a rendelkezésre álló erőforrásokkal D típus A vállalkozási formák jellemzői C típus A belső és külső források biztosításának lehetőségei C típus A telephely kiválasztásának szempontjai D típus A telephely külső/belső arculata kialakításának szempontjai C típus A szükséges létszám és munkakörök megállapításának szempontjai C típus A tevékenységhez szükséges tárgyi feltételek kialakítása C típus A finanszírozás lehetőségei, a likviditás fenntartásának módjai B típus A vagyonmérleg és az eredménykimutatás adatainak értelmezése, felhasználása a döntésekben 4. szint 4. szint Szakmai olvasott szöveg megértése Szakmai nyelvű íráskészség 36