Tárgy: Előkészítette: Véleményező bizottság: Beszámoló Békés város turisztikai helyzetéről és nemzetközi helyzetéről, esetleges pályázatok benyújtásáról szóló tájékoztató Koszecz Sándor igazgató Varga Zsófia turisztikai referens Kecskeméti Gábor Kulturális Központ, Hajdu Lívia PR referens, Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Pénzügyi Bizottság Sorszám: III/1. Döntéshozatal módja: Egyszerű többség Tárgyalás módja: Nyilvános ülés Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A 2011. év turisztikai szempontból és a nemzetközi kapcsolatokat tekintve fellendülést mutatott Békés Város életében. Békés Város turisztikai helyzetének javulását mutatja az a tény, hogy az idegenforgalmi adóbevétel 2010-ről 2011-re mintegy 60%-kal nőtt. Mindez a térségünkben megrendezésre kerülő rendezvényeknek, turisztikai attrakcióknak köszönhető, melyek a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális-, Sport- és Turisztikai Központ, helyi vállalkozók, intézmények és civil szervezetek támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg. A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület és a Közép-Békési Területfejlesztési Önkormányzati Társulás által benyújtott nyertes pályázatok révén is több rendezvény rész- vagy végállomása volt Békés. Idegenforgalmi adóbevétel ÉV ADÓBEVÉTEL 2010. 401.000,- Ft 2011. 644.200,- Ft A város turisztikai forgalmát nagyban befolyásolja a városban rendelkezésre álló szálláslehetőségek helyzete. A vendégszállásokat tekintve a Dánfoki Üdülőközpont és a Dübögő Étterem és Szálloda kapacitása határozza meg mindezt legmarkánsabban, ezen kívül a városban lévő kollégiumok rendelkeznek korlátozott számú kapacitással. A Békési Pálinka Centrum idén elkészült létesítménye a rendelkezésre álló szolgáltatásaival turisztikai szempontból új attrakciót jelent a városnak. I. TURISZTIKA 2011. évtől Békés Város Képviselő-testülete határozata alapján a Dánfoki Üdülőközpont üzemeltetését a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális-, Sport- és Turisztikai Központ látja el. A 2011. évi működtetésről készített részletes beszámolóját a Képviselő-testület a 2011. december 1-
jei testületi ülésén jóváhagyta. Az állapotfelmérés eredményei szerint a tábor nem volt alkalmas sem biztonságilag, sem esztétikai, sem higiéniai szempontból vendégek fogadására. Mivel az üzemeltetés megkezdésekor ilyen alapvető működtetési problémákkal szembesültek, elsődleges feladatuknak érezték a tábor biztonságossá és lakhatóvá tételét. A Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális Központ megkezdte a működéshez szükséges karbantartások, felújítások megtervezését. Az előző években elhanyagolt Dánfoki Üdülőközpont hírneve, látogatottsága sokat romlott, a részletes feltárás a Békés-Dánfoki Ifjúsági Tábor Állapotrögzítő Dokumentáció anyagban került rögzítésre 2011 áprilisában. SZÁLLÁSHELY ADATOK, KIHASZNÁLTSÁG Dübögő Szálloda, Étterem és Esküvőház Kapacitása: 28 ágy + 5 pótágy (összesen: 33 ágy) Becsült adatok szerint a Dübögő Szálloda, Étterem és Esküvőházban a vendégek átlagos tartózkodási ideje 3-4 nap, melyet a közép- és idősebb korosztály vesz igénybe. A szálloda kihasználtsága 30-35%. A vendégek 90%-a belföldi, 10%-a külföldi, akik leginkább munkavégzés miatt töltenek itt átlagosan 1 hetet. Évente 8-10 olyan rendezvényt (leginkább lakodalmat) tartanak, ahol a vendégek egy része a szállodai szobákat is igénybe veszi átlagosan 1-2 éjszakára. Vadászok nagy számban veszik igénybe a szállodai szolgáltatásokat, csoportonként 6-8 szobát 3-4 éjszakára. (Forrás: Cs. Szabó Zoltán ügyvezető Dübögő Szálloda, Étterem és Esküvőház) Dánfoki Üdülőközpont A tábor kapacitása: 190 fő+sátorhelyek Megkezdték a vendégek fogadására alkalmas bútorok felújítását (ágykeretek festése, ágyak újrakárpitozása, székek festése, asztallapok felújítása stb). Ezzel párhuzamosan végezték az ágyneműk mosatását, az elhasznált tollpárnák értékesítését, új párnák készíttetését, ágyneműk, törölközők beszerzését. A körépület 60 fő fogadására lett alkalmas. Megkezdték a panzió rész felújítását, így az épület összesen 32 férőhellyel rendelkezik. Összesen 17 faház lakható. A faházak kapacitása 88 férőhely. A faházak közül egyet közösségi térnek alakítottak ki. A vizes blokkal rendelkező faházakban a csatornahálózat elavultsága miatt a vizesblokkok nem használhatóak. 2011 évben 4876 vendégéjszakát töltöttek az üdülőközpontban. Külföldi vendégek: a testvérvárosok delegációi által Békésre tett látogatások során a Dánfoki Üdülőközpont biztosította szálláshelyeket a vendégek számára. A FETA kerékpáros rendezvényeire érkező nemzetközi kerékpárosok Dánfokon szálltak meg. A Rockzenekarok Találkozója során is számos külföldi vette igénybe a szálláshelyeket az üdülőközpontban. A Csabai Kolbászfesztivál idején szinte teltházzal üzemelt a tábor. Életkorukat tekintve a vendégek a fiatal és közép korosztályba tartoznak. 2
RENDEZVÉNYEK ÉS TÁBOROK Torony Band koncertje: Dánfok megnyitása (2011. május 28.) Első Békés Kártyák átadása (2011. május 28.) Gyereknapi rendezvény (2011. május 29.) Katasztrófavédelmi gyakorlat (2011. május hónap) Határtalan Vándortúra és Zenei Fesztivál (2011. június 4.) 3000 fő BÉTAZEN - fuvolakurzus (2011. június 19-25.) Százlábú Egyesület táborai (vízi, élmény és horgásztáborok, 2011. június - július - augusztus) Családsegítő tábornak helyszín biztosítása (2011. június - augusztus hónapokban, 6 hét időtartamra az önkormányzat vendégházában) Motoros Találkozó (2011. július 1-3.) Kajak-kenu tábor szállás biztosítása (2011. július 18-23.) FETA Bringafesztivál (2011. július 19-24.) Ulbert Zoltán - Családi nap vendégeinek szállás biztosítása (2011. július 23-24.) Trabanttalálkozó (2011. július 29-31.) Savolt Zoltán színjátszó tábora (2011. augusztus 1-5.) DELTA Akadémia szállás biztosítása (2011. augusztus 5-6.) Békés Megyei Nyugdíjas Klub Családi Nap - helyszín biztosítása (2011. augusztus 6.) 100 fő Kenyeres Csaba tánctábor (2011. augusztus 8-12.) Idősekért Alapítvány Családi Nap (2011. augusztus 12-13.) SZTE gólyatábor (2011. augusztus 14-17.) I. Békés-Dánfoki Zenei Fesztivál (2011. augusztus 19-20.) 1600 fő A Százlábú Egyesület hat diáktábort bonyolított le Dánfokon, 2011. június, július és augusztus hónapokban. Vizi tábor, élménytábor és horgásztáborok kerültek megvalósításra. Ez kb. 800 vendégéjszakát jelentett, a táborok létszáma változó volt, 20-50 fő között. A gyerekek hétfői érkezéssel és szombati távozással vettek részt a szervezett programokon. Bevétel szempontjából kb.1.000.000-1.100.000 Ft-ot jelentett a Dánfoki Üdülőközpontnak. IFA-t nem fizettek, mivel 18 év alatti diákok vettek részt a táborokban. Mindezen nagyobb rendezvények mellett természetesen kiszolgáltuk az egyéb szálláshely igényeket is. A dánfoki rendezvények mellett számos civil és városi nagy rendezvény is vonzotta a vendégeket a városba. Békési Tavasz (2011. március 11 április 8.) V. Fregolina Kupa (2011. március 26.) IFJÚSÁGI NAPOK Az Én hangom könnyűzenei énekverseny elődöntő (2011. április 1-2.) Az Én hangom könnyűzenei énekverseny döntő (2011. április 29.) Békési Utcazene Találkozó (2011. április 29-30.) Békési Nagy Sportágválasztó (2011. április 29-30.) V. Nefelejcs Vigalom (2011. május 14.) KÉSZ jubileum (2011. május 25-26-27.) V. Békési Szilvapálinka Ünnep és a Szilvapálinka Centrum átadása (2011. június 4.) Fuss a nyárba! (2011. június 19.) XXXV. Békés-Tarhosi Zenei és Művészeti Napok (2011. június 20 július 3.) Egy hajóban evezünk vízitúra (2011. június 25 26.) XI. Aratónap (2011. július 9.) II. Békési Kerékpárfesztivál (2011. július 19-24.) XXI. Nemzetközi Csuta Művésztelep (2011. július 29 augusztus 6.) 3
XIII. Madzagfalvi Napok (2011. szeptember 3-4.) Szüreti Mulatság (2011. szeptember 17.) VI. Békési Tökmulatság (2011. október 8-9.) Békés Advent (2011. nov. 27 dec. 18.) MARKETING A danfok.hu elérhetőségen létrehozták az üdülőközpont önálló honlapját. Mindezeket a változtatások összhangba kívánják hozni a már meglévő városi és intézményi honlapokkal. Kedvezményes táborozási ajánlatokkal megkerestek általános iskolákat és gólyatábor lebonyolításához főiskolai hallgatói önkormányzatokat. A csomagajánlatok segítségével több osztálykirándulásnak adtak helyszínt és szálláshelyet, illetve augusztusban megrendezésre került az üdülőközpontban az első gólyatábor is. Egynapos osztálykirándulásokra továbbra is szívesen látják városunk iskoláinak hallgatóit térítésmentesen. A nyár során két reklámfilmet forgattak Dánfokon. Egyik film a szabad strandot népszerűsíti, a másik pedig a változatos szálláslehetőségeket mutatja be. A reklámfilmek a CsabaTv-n voltak láthatók, valamint megtekinthetők a facebook Dánfoki Üdülőközpont csoportjában és természetesen a danfok.hu honlapról is elérhetőek. A 2012-es év tervezésénél ismét csomagajánlatokat készítettek, melyeket eljuttattak az iskolákhoz és főiskolákhoz. Osztálykirándulás és gólyatábor ajánlataik mellett 2012-es évben vízi és erdei iskolai programok megvalósítását is tervezik, melyhez a tábor adottságai egyedülállóak. Csomagajánlatokkal szintén megkeresték több belföldi utazási irodát kiadványukban való megjelenés ügyében. 2012. ÉVI TERVEK RÖVIDEN szolgáltatások bővítése: vízi és erdei iskolai programok tematikus, saját szervezésű táborok fűtési rendszer megjavítása, felújítása pályázati pénzből közös tusolók és kézmosók felújítása osztálykirándulások, erdei iskolák, gólyatáborok és egyéb rendezvények bevonzása kihasználtság 20%-os növelése, vendégéjszakák 3-5%-os növekedése új vagyoni biztosítás kötése - a meglévő biztosítással a tábor alulbiztosított, esemény esetén alig fizet, nem téríti meg a valós kárt ökoturizmus feltételeinek megalapítása, létrehozása egységes foglalási rendszer kialakítása danfok.hu honlap frissítése és a vendégek igényeinek megfelelő átalakítása, átszerkesztése online foglalási rendszer beszerzése/kialakítása a porta recepcióként való működése (ember és technika hiánya) II. TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLATOK Békés Város Önkormányzata testvér-települési kapcsolatot ápol Gyergyószentmiklóssal és Magyarittabéval. 2011 márciusában a lengyelországi Myszków város polgármestere Włodzimierz Zak Skype internetes kapcsolat segítségével felkereste Békés Város Önkormányzatának polgármesterét testvérvárosi kapcsolat kialakításának szándékával. 4
LEENDŐ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT - MYSZKÓW 2011. júliusban a Képviselő-testület 216/2011. (VI. 30.) határozata alapján aláírásra került az a szándéknyilatkozat, melyben Włodzimierz Zak, Myszków polgármestere és Békés Város Képviselő-testülete nevében Izsó Gábor polgármester megerősítették szándékukat a testvérvárosi kapcsolat megkötésére. 2011 szeptemberében városunk meghívta Myszków város 3 fős delegációját a XIII. Madzagfalvi Napokra, azonban a lengyel delegáció egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az első találkozón. 2011 év végén Myszków város a sportkapcsolatok megindítására a 2012. május 4-6. között megrendezésre kerülő U13-as labdarúgó tornájára meghívót küldött 1999 előtt született gyermekek és csapatkísérőik részére. A 15 fős futball csapat és 4 fő felnőtt szállás és étkezési költségeit vállalják, az utazás költsége a kiutazókat terheli. MEGLÉVŐ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLATOK ESEMÉNYEI 2011 MAGYARITTABÉ ÉS GYERGYÓSZENTMIKLÓS A 2011. évi intézkedési terv szerint 2011. február 19-én Magyarittabén járt Békés város delegációja a jubileumi XXX. Ittabéi Téli Találkozók alkalmából. Városunkat Pocsaji Ildikó és Mucsi András képviselte, Soós Enikő Karády Katalinra emlékezve énekelt a megjelent helyi lakosoknak. 2011-ben a csíksomlyói pünkösdi búcsúra nem kapott városunk delegációja meghívást. Június végén 18. alkalommal szervezte meg Békés a Szép Magyar Beszéd elnevezésű magyar anyanyelvi továbbképzést határainkon túl, a Kárpátmedencében dolgozó magyar pedagógusok részére, testvértelepüléseinkről anyagi okok miatt egy pedagógus sem vett részt a táborban. Magyarittabén idén is megrendezésre került a Kakaspörkölt-főzőverseny 2011. augusztus 13-án, ahol városunk delegációja is képviseltette magát. A delegáció tagja Tárnok Lászlóné, Békés város jegyzője és Pocsaji Ildikó képviselő volt. A szeptember 3-4. között megrendezésre került XIII. Madzagfalvi Napokon Gyergyószentmiklós négyfős delegációval, Magyarittabé ötfős delegációval volt jelen. A találkozó alkalmával bemutatkozott Magyarittabé nemrég megválasztott polgármestere, Korsós József is. 2011. december 4-7. között a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Napok alkalmából városunkat Izsó Gábor polgármester, Pocsaji Ildikó képviselő úrhölgy, Mészáros Sándor képviselő képviselte. A delegáció útját a békési média néhány képviselője megörökítette. 2012-ben a hagyománnyá vált rendezvénysorozatokra vár meghívást Békés városa testvértelepüléseitől, amelyeknek igyekszik majd eleget tenni. Viszontvárja testvérvárosai (Magyarittabé és Gyergyószentmiklós) háromfős delegációit az ünnepi képviselő-testületi ülésre, a XIV. Madzagfalvi Napokra, az októberi VII. Békési Tökmulatságra. Ezt a 2012. évi intézkedési tervében egyezteti Gyergyószentmiklóssal és Magyarittabéval. A magyar Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosítását, bevezetve az egyszerűsített honosítási eljárást. Az egyszerűsített honosítási eljárás lényege, hogy nem kell Magyarországon letelepedni a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárság megszerzéséhez, nem kell állampolgársági vizsgát tenni, elegendő a magyar nyelv ismerete és nem kell a 5
magyarországi lakóhelyet és megélhetést igazolni. Levélben kiküldött tájékoztatóval és adatlap csomaggal kíván Békés város segítséget nyújtani mindazon testvérvárosi lakosoknak, akiknek szándékukban áll a magyar állampolgárságot megszerezni. Hivatalunk anyakönyvvezetője, Hegedűs Béláné a 2012-ben megrendezésre kerülő Ittabéi Téli Találkozó alkalmával igény esetén tájékoztatót tartana az egyszerűsített honosítási eljárás folyamatáról. 2012. április 15-én, Békés várossá avatásának 39. évfordulóján, az ünnepi képviselő-testületi ülésen felemelő pillanat lehetne a testvértelepüléseink lakosainak állampolgársági eskütétele. Mivel a honosítási eljárás procedúrája eléggé hosszadalmas, néhány hónapot is igénybe vehet, ezért célszerű a kérelmeket már januárban benyújtani, amennyiben igény merül fel rá. BÉKÉS VÁROS TOVÁBBI NEMZETKÖZI KAPCSOLATAI Békés Város Önkormányzatának testvér-települési kapcsolatain túl a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium évek óta rendszeres kapcsolatot ápol a szlovákiai Vágfarkasddal. A Békési Református Egyházközség gyülekezete továbbra is tartja levelezés formájában a kapcsolatot a németországi Zittau egyik helyi civil szervezetével. A Békési Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke, Mester Péter az erdélyi Hegyközkovácsi településen tett látogatást 2009 nyarán. Tizennégy Békésről elszármazó család az 1900-as évek elején telepedett le a Bihar megyei faluban (Romániában), azok leszármazottai ma is szép számmal élnek ott. A településsel való kapcsolattartásnak 2010-ben és 2011-ben nem volt folytatása. 2011. április 30-án megalakult az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete Juhász Zoltán, az egyesület elnöke kezdeményezésére. A 2011. november végén megkezdett egyeztetések révén Alex Brooking jelenleg nyugalmazott nagykövet az egyesület tiszteletbeli elnöke lett, 2011 decemberében John Griffin, nemrég megválasztott nagykövet követte tisztségében. 2011. június 17-én testvéróvodáját látogatta meg a Békési Kistérségi Óvoda Janytik Utcai Óvoda hét óvónője és gazdasági vezetője. A szalontai Toldi Óvoda gyermekei részére közlekedésbiztonsági játékokat, kirakó játékokat és békési fonott kosarakat vittek a pedagógusok. A két intézmény egy éve kötött együttműködési megállapodást. 2011. október 15-én Nemzetközi Sporttalálkozó került megrendezésre a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény szervezésében. A rendezvényen a békési iskola és a határon túli partnerintézményeinek sportolói is részt vettek. A meghívott külföldi testvériskolák között szerepelt: Gyergyószentmiklós, Arad és Kolozsvár. III. PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA 1. CITIZENSHIP EACEA (Active Citizens for Europe Measure 1.2. Networks of twinned towns) 2012. február 15-én szándékozik Békés Város Önkormányzata az Európa a Polgárokért Program 2007-2013 keretén belül a Testvérvárosi találkozók és tematikus hálózatok elnevezésű 6
pályázatot benyújtani az EACEA (Educational, Audiovisual & Culture Executive Agency) Végrehajtó Ügynökséghez, Brüsszelbe. Ezen pályázat révén lehetőség nyílik arra, hogy városunk négy nagy rendezvénye idején a pályázati útmutató szerint 2012. június 1-től megrendezésre kerülő programok vehetők figyelembe testvértelepüléseinkről és további három európai uniós országból (Csehország, Lengyelország és Szlovákia) vendégül lásson polgárokat. - 2012. június 17 július 1. XXXVI. Békés-Tarhosi Zenei Napok - 2012. június 30 július 1. Egy hajóban evezünk vízitúra - 2012. augusztus 17-19. II. Békés-dánfoki Zenei Fesztivál - 2012. szeptember 1-2. XIV. Madzagfalvi Napok A pályázat lehetőséget biztosít arra, hogy a négy - fent említett - nagy rendezvény idején a két testvértelepülésről, Gyergyószentmiklósról és Magyarittabéről, valamint Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából vendégek érkezzenek településünkre különböző korosztályokat képviselve. A pályázatban szereplő programok idején a vendégek elszállásolását a Dánfoki Üdülőközpont fogja biztosítani. Ezek a találkozók egy későbbi partneri kapcsolat megalapozását is jelenthetik akár civil szervezetek összekapcsolódása szintjén. A pályázati program lebonyolítása és színesítése érdekében idén is több civil szervezet, intézmény és egyéni vállalkozás kapcsolódik majd a szervezési és lebonyolítási feladatokba. Az idei pályázat prioritásai: 1. Polgárok és az Európai Unió: értékek, demokratikus élet és intézményi kérdések; 2. A polgárok érdekei, uniós szakpolitikák. Ennek megfelelően szakértők meghívásával, konferenciákkal bővítjük az érintett rendezvényeket. A pályázaton elnyerhető támogatás lehetővé teszi majd a szervezésben és lebonyolításban résztvevők honorálását. Pályázatunk végső célja továbbra is az, hogy Gyergyószentmiklós és Magyarittabé valamint a pályázatba bevont települések viszonthívják Békés polgárait a saját programjaikra, hogy megismerhessék az ottani szokásokat, kultúrát, és a civil szervezetek közti párbeszéd felerősödjön nemzetközi szinten is. További cél a Myszków várossal megkezdett partnerségi viszony folytatása. A pályázat utófinanszírozású, a támogatási intenzitás 100 %, a pályázat pozitív elbírálását követően a megítélt támogatás 50%-a előlegként lehívható. Igényelhető összeg: minimum 10.000, maximum 150.000 (átalánydíj). A rendezvények résztvevői után járó átalánydíjak a következőképpen alakulnak: - nemzetközi résztvevők után: 45,25 /fő/nap (kb. 14.035,- Ft/fő/nap) - hazai résztvevők után: 29,21 /fő/nap (kb. 9.060,- Ft/fő/nap) Ezek az átalánydíjak aszerint kerülnek megállapításra, hogy a rendezvény mely országban kerül lebonyolításra. Mivel mind a négy rendezvény Magyarországon, Békésen kerül megrendezésre, így az események kapcsán ugyanazt az átalánydíjat igényelhetjük. Az igényelt átalánydíjak az egyes rendezvényekre lebontva és összesen: A pályázatban igényelt támogatást tételesen a melléklet tartalmazza. Az igényelhető támogatás mértéke a Magyar Nemzeti Bank 2012. január 12-én érvényes középárfolyama szerint átszámolva. (310,20 Ft / 1 ) 1. 2012. június 17 július 1. XXXVI. Békés-Tarhosi Zenei Napok A BÉTAZEN programja a pályázatban több eseményre lett felosztva, hogy minél több résztvevőt láthassunk vendégül Békésen. - 2012. június 16 - június 20. I. Békési Fúvószenekari Fesztivál 7
- 2012. június 21-24. Nemzetközi Kürtkurzus - 2012. június 24-június 27. Szép Magyar Beszéd - 2012. június 28 július 1. Nemzetközi Néptáncfesztivál Igényelt támogatás a BÉTAZEN rendezvényre: 33.765,3 (kb. 10.474.000,- Ft) Összesen 45 helyi résztvevő és 180 nemzetközi résztvevő a 4 felosztott programon. 2. 2012. június 30 július 1. Egy hajóban evezünk vízitúra rendezvényre: 10.378,8 (kb. 3.220.000,- Ft) Összesen 10 helyi résztvevő és 70 nemzetközi résztvevő. 3. 2012. augusztus 17-19. II. Békés-dánfoki Zenei Fesztivál rendezvényre: 6.598,8 (kb. 2.047.000,- Ft) Összesen 10 helyi résztvevő és 30 nemzetközi résztvevő. 4. 2012. szeptember 1-2. XIV. Madzagfalvi Napok rendezvényre: 4.948,8 (kb. 1.535.000,- Ft) Összesen 10 helyi résztvevő és 30 nemzetközi résztvevő. Az egyes rendezvényeken a részvételi napok száma az összes vendég a magyar és az európai uniós tagállamokból meghívott vendégek tekintetében együttesen nem haladhatja meg a 400 részvételi napot. Mivel Szerbia még nem csatlakozott az Európai Unióhoz, így a Magyarittabéről érkező csoport itt tartózkodását fedező költségeket a többi ország költségeibe kellett belekalkulálni. Kiadvány, DVD és honlap készítésére megjelenési eszközönként 1.500 (kb. 465.000,- Ft) igényelhető. Publikációs költségek összesen: 3 x 1.500 (kb. 1.395.000,- Ft) Koordinációs költségként partnerenként 500 (kb. 155.000,- Ft) igényelhető. Koordinációs költségek összesen: 2.500 (kb. 775.000,- Ft) A pályázaton igényelt összeg összesen: 62.691,3 (kb. 19.446.000,- Ft) A pályázat benyújtási határideje: 2012. február 15. A pályázat elbírálására légkésőbb 2012. június 1-ig kerül sor. Nyertes pályázat esetén az elnyert támogatási összeg 50%-a a pályázat pozitív elbírálásakor lehívható. Az előfinanszírozási kifizetés folyósítására a megállapodásnak az EACEA Végrehajtó Ügynökség általi aláírását követő 45 napon belül kerül sor. A Végrehajtó Ügynökség a folyósított előfinanszírozással járó pénzügyi kockázatok korlátozása céljából bármely, támogatásban részesült kedvezményezettől megkívánhatja, hogy előzetesen biztosítékot nyújtson. Ilyen esetben az előfinanszírozási kifizetés feltétele a biztosíték kézhezvétele. A projekt befejezését követő két hónapon belül be kell nyújtani a zárójelentést (a pályázatban szereplő utolsó program a XIV. Madzagfalvi Napok lesz.) 2. HURO/1101 2.1.3. (Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében Turizmusfejlesztés) Békés Város Önkormányzata 2012. január 31. határidővel pályázatot szándékozik benyújtani, melyet a Közép-Békési Területfejlesztési Önkormányzati Társulás koordinál a Polgármesteri 8
Hivatal és a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális-, Sport- és Turisztikai Központ munkatársaival együttműködve. A projekt a Békés városáéhoz hasonló adottságokkal rendelkező romániai határtelepülés, Nagyzerind és Békés turisztikai fejlesztését szolgálja. A két településen nemcsak létesítményfejlesztést, hanem a turisztikai attrakciók számának bővítését is tervezik. A pályázat részleteit egy másik előterjesztésben terjesztjük a T. Képviselő-testület elé. Kérem a határozati javaslat elfogadását. Határozati javaslat: Békés Város Képviselő-testülete 1. elfogadja a Békés város turisztikai helyzetéről szóló beszámolót, 2. tudomásul veszi a Békés város nemzetközi helyzetéről, esetleges pályázatok benyújtásáról szóló tájékoztatót, és felhatalmazza polgármesterét, hogy Gyergyószentmiklós és Magyarittabé településekkel folytasson egyeztetéseket a 2012. évi intézkedési tervről, 3. hozzájárul ahhoz, hogy Békés Város Önkormányzata az Európa a Polgárokért Program 2007-2013 keretén belül a Testvérvárosi találkozók és tematikus hálózatok elnevezésű, 100%-os intenzitású pályázaton 62.691,3 (kb. 19.446.000,- Ft) összeget igényeljen, melyhez saját erő biztosítása nem szükséges, 4. hozzájárul ahhoz, hogy az Európa a Polgárokért Program 2007-2013 keretén belül a Testvérvárosi találkozók és tematikus hálózatok elnevezésű nyertes pályázat esetén a pályázati forrás az alábbi megosztásban kerüljön felhasználásra: A XXXVI. BÉTAZEN rendezvényre 33.765,3 (kb. 10.474.000,- Ft), az Egy hajóban evezünk vízitúra rendezvényre 10.378,8 (kb. 3.220.000,- Ft, a II. Békés-dánfoki Zenei Fesztivál rendezvényre 6.598,8 (kb. 2.047.000,- Ft), a XIV. Madzagfalvi Napok rendezvényre 4.948.8 (kb. 1.535.000,- Ft), publikációs költségekre 4.500 (kb. 1.395.000,- Ft), koordinációs költségekre 2.500 (775.000.- Ft), 5. hozzájárul ahhoz, hogy a pályázatban lehívható előlegen felüli, a pályázat végső elszámolásáig felmerülő költségeket Békés Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséből megfinanszírozza. Határidő: Felelős: értelem szerint Izsó Gábor polgármester Békés, 2012. január 16.... Jogi ellenjegyző Izsó Gábor polgármester... Pénzügyi ellenjegyző 9
Networks of Twinned Towns BUDGET SHEET Number of participants EVENTS Total participant/days Events Flat rates Number Place Starting Ending % of of days Local International Local International Total Local International Total Country City date date International part. part. Total Hungary Bekes 16.06.2012 20.06.2012 10 30 40 75% 5 50 150 200 29,21 45,25 8 248,00 Hungary Bekes 21.06.2012 24.06.2012 10 30 40 75% 4 40 120 160 29,21 45,25 6 598,40 Hungary Bekes 24.06.2012 27.06.2012 10 40 50 80% 4 40 160 200 29,21 45,25 8 408,40 Hungary Bekes 28.06.2012 02.07.2012 10 40 50 80% 5 50 200 250 29,21 45,25 10 510,50 Hungary Bekes 29.06.2012 01.07.2012 10 70 80 88% 3 30 210 240 29,21 45,25 10 378,80 Hungary Bekes 16.08.2012 19.08.2012 10 30 40 75% 4 40 120 160 29,21 45,25 6 598,40 Hungary Békés 31.08.2012 02.09.2012 10 30 40 75% 3 30 90 120 29,21 45,25 4 948,80 TOTAL 70 270 340 79% 280 1 050 1 330 55 691,30 Tools YES / NO Lump sum Publication Yes 1 500 DVD / CD-Rom Yes 1 500 Website Yes 1 500 TOTAL 4 500 COMMUNICATION TOOLS Tools partners years Lump sum Co-ordination costs 5 1 2 500 1 2500 Flat rate grant of 500 per year and per partner. Maximum 15.000. CO-ORDINATION COSTS Events Communication tools Co-ordination costs Total 55 691,30 4 500,00 2 500,00 62 691,30 eligible for evaluation CALCULATED MAXIMUM GRANT Important rules for filling in the calculator 1. Please fill in ALL fields. The blue fields are calculated automatically. 2. Dates should be entered in "DD/MM/YYYY" format. 3. The total grant shall be at least 10.000 and cannot exceed 150.000.
Country Country Code Local International Austria AT 56,57 87,64 Belgium BE 54,23 84,02 Bulgaria BG 15,7 24,33 Croatia HR 22,5 34,86 Cyprus CY 40,55 62,82 Czech Republic CZ 34,95 54,14 Denmark DK 56,21 87,08 Estonia EE 29,85 46,24 Finland FI 51,94 80,46 France FR 49,27 76,33 Germany DE 50,6 78,4 Greece GR 38,99 60,4 Hungary HU 29,21 45,25 Ireland IE 63,92 99,03 Italy IT 45,64 70,71 Latvia LV 24,02 37,21 Lithuania LT 25,26 39,13 Luxembourg LU 64,38 99,74 Malta MT 32,01 49,58 Netherlands NL 57,91 89,71 Poland PL 23,47 36,35 Portugal PT 32,05 49,66 Romania RO 16,44 25,47 Slovakia SK 27,28 42,26 Slovenia SI 38,39 59,47 Spain ES 45 69,72 Sweden SE 53,27 82,52 United Kingdom UK 53,82 83,38 FYROM MK 12,03 18,64 Albania AL 12,03 18,64 Communication Tools Yes No