Senior telefon 1
2
1. BIZTONSÁGI INFORMÁCIÓK Kérjük, olvassa el az alábbi biztonsági információkat annak érdekében, hogy biztonságosan használhassa telefonját. Ha nem követi ezeket az előírásokat, az kárt tehet a telefonban, és a termékgarancia elvesztését vonhatja maga után. A telefont tartsa távol a portól, a túlzott mennyiségű nedvességtől, az extrém hőmérsékletektől, és a nyílt lángtól, ide értve az égő cigarettákat is. Tartsa be a mobiltelefon speciális eszközök közelében történő használatára vonatkozó utasításokat, különös tekintettel ezek közül a kórházakra, repülőgépekre, üzemanyagtöltő állomásokra, és potenciálisan robbanásveszélyes gázokat tartalmazó területekre. Csak olyan személyek szerelhetik szét a telefont, akik erre felhatalmazást kaptak a gyártótól. Ne próbálja meg maga szétszerelni vagy megjavítani a telefont. Ha bizonyítást nyer, hogy a telefont manipulálták, a garancia elvész. Vezetés közben kihangosítóval használja a telefont, és lehetőség szerint ne helyezze a telefont az autó műszerfalára meleg időben. A telefont csak az eredeti akkumulátorral és kiegészítőkkel használja. 2. BEVEZETÉS 2.1 A SIM kártya és az akkumulátor behelyezése 1. Ahhoz, hogy el tudja távolítani az akkumulátor fedelet, tolja lefelé. 2. Helyezze be a SIM kártyát a SIM kártyahelyre. 3. Helyezze be az akkumulátort az akkumulátortartó rekeszbe, és bizonyosodjon meg róla, hogy az akkumulátor írásos oldala néz kifelé. 4. Helyezze vissza az akkumulátor fedelet. 2.2 Az akkumulátor töltése 1. Helyezze az akkumulátort a telefonba, és helyezze vissza az akkumulátor fedelet. 2. Csatlakoztassa a töltő csatlakozóját a telefon alján található töltő aljzathoz. 3. Dugja be a töltő adapterét egy hálózati konnektorba. Megjegyzés: I. Több perc is eltelhet, mielőtt az akkumulátortöltést jelző ikon megjelenik. II. Továbbá, az akkumulátort első alkalommal legalább 12 órán keresztül kell tölteni. III. Az akkumulátor teljesítményét sok tényező befolyásolja, többek között a szolgáltató hálózati beállításai, a jelerősség, a használat módja, stb. IV. Kizárólag az eredeti, vagy a cég által jóváhagyott akkumulátort használjon, a gyengébb minőségű akkumulátorok károsodást okozhatnak a telefonban, és veszélyesek lehetnek! 2.3 A telefon bekapcsolása 1. Nyomja meg és tartsa lenyomva a Vége gombot [a Piros gombot] 2-.3 másodpercig. 2. Ekkor egy üdvözlő üzenet jelenik meg, és amennyiben a telefon PUK zárolva van, meg kell adnia a PIN kódját. 3. (A következő utasítások csak abban az esetben érvényesek, ha a telefon zárolva van. Ha a telefonja nincs PUK zárolva, ezeket átugorhatja, és továbbhaladhat a 2.4. fejezethez) 3
4. A billentyűzet segítségével adja meg PIN kódját, majd nyomja meg az [Ok/Zöld gombot]. 5. Ha véletlenül rossz számot adott meg, a [Piros gomb] megnyomásával törölheti a számot, és ezután megadhatja helyes PIN kódját. 6. Ha helyesen adta meg PIN kódját, a "PIN elfogadva" üzenet jelenik meg. 7. Ha helytelenül adta meg a PIN kódját, a "Hibás PIN" üzenet jelenik meg, és meg kell adnia helyes PIN kódját. 3 lehetősége van helyesen megadni a PIN kódját, ezután a SIM kártya zárolásra kerül. A SIM kártya zárolásának feloldásához a PUK kódra lesz szüksége, melyet a mobilszolgáltatójától kap meg. Ne próbálkozzon tovább, ha nem rendelkezik a PUK kódjával, mert így kárt tehet a SIM kártyában. 10 lehetősége van helyesen megadni a PUK kódját, ezek után a SIM kártya végleges zárolásra kerül. 2.4 A telefon kikapcsolása 1. Nyomja meg és tartsa lenyomva a Vége gombot [a Piros gombot] 2-.3 másodpercig. 2. Ekkor egy búcsúzó üzenet jelenik meg. 2.5 A billentyűzet funkciói Billentyűzet Hívás/Ok gomb [Hívás/Zöld gomb] funkciók A gomb megnyomásával hívásokat kezdeményezhet A gomb megnyomásával bejövő hívásokat fogadhat Készenléti állapotban a gomb megnyomásával beléphet a menübe. A gomb továbbá arra is használható, hogy beállításokat hagyjon jóvá a menü egyéb műveletei során. Vége gomb [Piros gomb] [Fel gomb és Le gomb] [# gomb] [* gomb] Kikapcsolás: a gomb hosszú (2-3 másodperces) nyomva tartásával Bekapcsolás: a gomb hosszú (2-3 másodperces) nyomva tartásával Működés közben: a gomb megnyomásával az előző menübe térhet vissza Készenléti állapotban a gomb megnyomásával beléphet a telefonkönyvbe. Készenléti állapotban: a Fel gomb megnyomásával beléphet a szervezőbe, további megnyomásával pedig végighaladhat a menün Működés közben: A Fel gomb megnyomásával felfelé mozgathatja a kurzort. Készenléti állapotban: a Le gomb megnyomásával beléphet a híváslista menübe. Működés közben: A Le gomb megnyomásával lefelé mozgathatja a kurzort. Rövid lenyomás: # Nyomva tartás -- Váltás a csendes és normál módok között Üzenetírás közben: a gomb lenyomásával módosíthatja a beviteli módot. Rövid lenyomás: "*" Nyomva tartás "*/P/W" Üzenetírás közben: a gomb lenyomásával gyakran használt jeleket tud írni 4
Gomb [0 gomb] Rövid megnyomás: "0" Üzenetírás közben: a gomb lenyomásával gyakran használt jeleket tud írni A gombot felfelé tolva tudja bekapcsolni a zseblámpát, míg a gombot lefelé tolva tudja kikapcsolni a zseblámpát. Zseblámpa gomb Amennyiben a billentyűzet zárolva van, feloldhatja a billentyűzárat, ha megnyomja a gombot, majd követi a feloldási utasítást. Billentyűzár gomb Segélyhívás [SOS] gomb Nyomja meg majd tartsa nyomva a gombot, ha hívni akarja a korábban beállított vészhelyzeti számokat, és nyomja meg majd tartsa nyomva a gombot, ha be akarja fejezni a vészhelyzeti számok hívását. 3.0 HÍVÁSOK KEZDEMÉNYEZÉSE ÉS FOGADÁSA Kezdeményezhet hívást a Telefonkönyvből, vagy úgy, hogy közvetlenül a billentyűzet használatával üti be a telefonszámot. 3.1 Hívás kezdeményezése a Telefonkönyvből 1. A [Vége gomb] megnyomásával nyithatja meg a Neveket. 2. Lapozzon a kapcsolat telefonszámához a [Le gomb] és a [Fel gomb] segítségével, vagy írja be a nevét a billentyűzete használatával. 3. A telefonszám tárcsázásához nyomja meg a [Hívás/Zöld gombot]. 3.2 Hívás kezdeményezése közvetlenül a billentyűzetről 1. Adja meg a telefonszámot közvetlenül billentyűzete segítségével. 2. A telefonszám tárcsázásához nyomja meg a [Hívás/Zöld gombot]. 3.3 Segélyhívások kezdeményezése 1. Nyomja meg a telefon hátulján található [SOS] gombot. 2. A telefon egy hangos vészjelzést fog leadni. 3. A segélyhívás az előre beállított vészhelyzeti telefonszámoknak megfelelően kerül kezdeményezésre. Ha az első hívás sikertelen, a mobiltelefon automatikusan hívja a második vészhelyzeti telefonszámot, és így tovább. 4. A mobiltelefon három alkalommal tárcsázza végig egymás után a vészhelyzeti számokat. 5. Ha bármely vészhelyzeti számra történő segélyhívásra válasz érkezik, a hívás a tárcsázásnak 5
megfelelően továbbításra kerül. Fontos megjegyzés a segélyhívások kezdeményezésével kapcsolatban 1. Ahhoz, hogy sikeresen tudjon segélyhívásokat kezdeményezni, előre be kell állítania a vészhelyzeti telefonszámokat. Erre vonatkozóan tekintse a Vészhelyzeti telefonszámok beállítása című fejezetet. 2. Ha a vészhelyzeti számok nem kerültek beállításra, a telefon hátulján található "SOS" gomb megnyomásának hatására a "Nincsenek vészhelyzeti számok" üzenet fog megjelenni, és nem kerülnek kezdeményezésre segélyhívások. 3. A telefon leadja a vészjelzést, és elküld egy segélykérő üzenetet! 4. Ha úgy nyomja meg az [SOS] gombot, hogy a telefonban nincs SIM kártya, a telefon nem fog segélyhívást kezdeményezni! 5. Ha az előre beállított vészhelyzeti telefonszámok foglalt jelzést adnak, vagy nem válaszolnak, a telefon ismételt kísérletet tesz a vészhelyzeti számok tárcsázására, amíg nem sikerül hívást kezdeményeznie. 3.4 A Hangszóró és Kihangosító üzemmódok bekapcsolása 1. A [Hívás gomb] megnyomásával kapcsolhatja be vagy kapcsolhatja ki a Kihangosító vagy Hangszóró üzemmódot egy hívás közben. 2. Amikor a Hangszóró vagy Kihangosító mód aktív, a [Fel gomb] és a [Le gomb] segítségével állíthatja be a hangerőt. 3.5 A Hangszóró funkció engedélyezése és letiltása 1. A [Hívás gomb] megnyomásával készenléti állapotban beléphet a menübe. 2. Itt válassza ki a Multimédia/Zenelejátszó almenüt 3. A [Le gomb] megnyomásával aktiválhatja a Zenelejátszót. 4. Válassza ki az [Opciók] lehetőséget 5. A [Fel] és [Le] gombok segítségével válassza ki a Beállításokat. 6. Nyomja meg a [Le gombot] a Hangszóró lehetőségen 7. Nyomja meg a [* gombot] vagy a [# gombot] a Hangszóró engedélyezéséhez, illetve letiltásához. 3.6 Nem fogadott hívások megtekintése 1. Ha nem fogadott hívása van, azonnal megjelenik egy, a nem fogadott hívást jelző értesítés a képernyőn. 2. A [Hívás/Zöld gomb] megnyomásával elolvashatja a nem fogadott hívás részleteit, vagy a [Piros gomb] megnyomásával visszatérhet a készenléti képernyőhöz. 3. Nyomja meg a [Hívás/Zöld gombot], majd az [Opciókat] és a [Hívás/Zöld gombot] 4. A [Piros gomb] megnyomásával megszakíthatja vagy befejezheti a hívást 5. Azzal, hogy visszatér a készenléti képernyőre, nem törli a nem fogadott hívás részleteit a telefon memóriájából. 6. A készenléti képernyő felső paneljén egy ikon fog megjelenni, mely jelzi a nem fogadott hívást. 3.8 Újratárcsázás 1. A telefon eltárolja azon telefonszámok listáját, melyeket korábban felhívott. 2. Ha készenléti állapotban megnyomja a [Hívás/Zöld gombot], megjelennek a tárcsázott számok. 3. A [Fel gomb] és a [Le gomb] használatával lapozhat a kívánt telefonszámhoz. 4. A telefonszám tárcsázásához nyomja meg a [Hívás/Zöld gombot]. 5. A [Piros gomb] megnyomásával befejezheti a hívást. 6
4.0 A Telefonkönyv használata A telefon maximum 200 bejegyzést képes tárolni, és emellett a SIM kártya a SIM kártya gyártótól függően akár további 125 bejegyzést tárolhat. 4.1 A Telefonkönyv használata: 1. Ha megnyomja a [Fel gombot], a készenléti képernyőről elérheti a Telefonkönyv bejegyzéseit. 2. A [Hívás/Zöld gomb] megnyomásával elérheti a Telefonkönyv további beállításait. 3. A [Fel gomb] és a [Le gomb] használatával lapozhat a Telefonkönyv menüben. 4. A Telefonkönyv menüben a következő lehetőségeket érheti el: Gyorskeresés - Kapcsolat gyors keresése a [Fel gomb] és a [Le gomb] használatával Kapcsolat keresése - Kapcsolat keresése annak első 3 betűje alapján. Új kapcsolat felvétele: Új kapcsolat megadása névvel és telefonszámmal. Összes másolása: A Telefonkönyv összes, a SIM kártyán tárolt bejegyzésének másolása a telefon tárhelyére, vagy fordítva. Törlés: Egy kapcsolat törlése. Hívócsoportok: Kapcsolatok csoportjainak szerkesztése Beállítások: A hangfelismerés be- és kikapcsolása, a memória állapotának megtekintése, és a preferált tárhelytípus beállítása: SIM/Telefon. 4.1.1 Név keresése 1. A Telefonkönyv bejegyzései ábécé sorrendben kerülnek tárolásra. 2. A [Fel gomb] és a [Le gomb] használatával kereshet és lapozhat a Telefonkönyv bejegyzései között. 3. A numerikus billentyűzet segítségével beírhatja a kapcsolat nevének első betűjét. Például: Ha "Heidi" nevű kapcsolatát akarja megkeresni, akkor a [4-es gombot] kell megnyomnia kétszer, így leírva, hogy "H". Ezután a [Fel gomb] és a [Le gomb] használatával lapozhat a "Heidi" névhez. 4. A következő opciók csak akkor elérhetőek, ha már kiválasztott egy kapcsolatot. Kiválasztás [Hívás/Zöld gomb]. Lapozzon az opciók között, és nyomja meg a [Hívás/Zöld gombot] egy opció kiválasztásához. A [Piros gomb] megnyomásával térhet vissza a Telefonkönyv listájához. Részletek: A bejegyzés részleteinek megtekintése. Szerkesztés: A bejegyzés részleteinek szerkesztése. Törlés: Egy bejegyzés törlése a Telefonkönyvből. Másolás: Bejegyzés másolása SIM kártyáról a telefonra, vagy fordítva. Áthelyezés: Bejegyzés áthelyezése SIM kártyáról a telefonra, vagy fordítva. Üzenetküldés: Átlép az Üzenetíráshoz, és lehetővé teszi, hogy egy SMS szöveges üzenetet küldjön az adott kapcsolatnak. 4.1.2 Új kapcsolat hozzáadása 1. Lapozzon az "Új kapcsolat hozzáadása" kijelöléséhez. Nyomja meg az [Ok] gombot 2. A telefon arra fogja kérni, hogy adja meg a használni kívánt tárhelyet, a SIM kártyát vagy a telefont. A SIM kártyán tárolt kapcsolatoknak csak két információs mezőjük lehet: név és telefonszám. A telefon memóriájában tárolt kapcsolatok esetén is megadhatja a kapcsolat mindkét mezőjének értékét. A kijelölés megerősítéséhez nyomja meg az [Ok] gombot. 3. Válassza az [Edit] lehetőséget, és billentyűzete segítségével adja meg a nevet az új bejegyzéshez. 4. Válassza az [Opciók], majd a az [Befejezés] lehetőséget 5. A [Fel gomb] és a [Le gomb] használatával lapozhat az új bejegyzés telefonszámához. Billentyűzete segítségével adja meg a kapcsolathoz tartozó telefonszámot. Ha elkészült, nyomja meg a [Hívás/Zöld gombot]. Az [Igen] lehetőséget választva elmentheti az új bejegyzést. 7
5. Üzenetküldés Az Üzenetek menü segítségével kezelheti az elolvasott és elküldött üzeneteket, az üzenetek beállításait, a cellainformációkat, illetve a hangposta fiókja számát. Az Üzenetek menübe a, majd a gomb megnyomásával léphet be. 5.1 SMS írás 1. Lapozzon az Üzenetek menüben az [Üzenet írása] opcióra, és nyomja meg az [Ok] gombot. 2. Adja meg az SMS üzenet szövegét billentyűzete segítségével. A beviteli mód módosításához nyomja meg a gombot. A [Törlés] opcióval kitörölheti az üzenet szövegét. Válassza ki az [Opciók] lehetőséget: 3. A következő opciók érhetőek el SMS üzenetek írása közben: I. Címzett: Ezt akkor válassza ki, ha már bevitte az SMS üzenetet, és készen áll arra, hogy áttérjen a küldés beállításaira. II. Beviteli mód: A beviteli mód kiválasztása. Felhívjuk rá a figyelmét, hogy a beviteli mód a [# gombbal] közvetlenül is módosítható. III. Cstar bekapcsolása. (A Cstar egy helyesírás ellenőrző, mely segítséget nyújt a szavak kiválasztásában a szöveg bevitele folyamán) IV. Beszúrás. Telefonszám vagy név beszúrását teszi lehetővé. V. Mentés. Üzenet mentése a vázlatok mappájába. 5.1.1 SMS küldés 1. Miután bevitte a szöveges üzenetet, és 2. Kiválasztotta a [Címzettet], 3. Ha a Szám bevitele opciót választja: Közvetlenül megadhatja a telefonszámot billentyűzete segítségével, vagy 4. A Hozzáadás telefonkönyvből opcióval: A telefonkönyvből adhat hozzá telefonszámot. 5. Igény szerint több telefonszámot is hozzáadhat. 6. A megfelelő opciók kiválasztásával elküldheti az üzenetet, szerkeszthet egy címzettet, eltávolíthat egy címzettet, eltávolíthat minden címzettet, vagy elmentheti az SMS üzenetet. 5.1.4 Elküldetlen SMS üzenetek szerkesztése 1. Az elküldetlen SMS üzenetek a Kimenő üzenetek között kerülnek mentésre. 2. Ahhoz, hogy megtekinthesse ezeket az elküldetlen üzeneteket, lapozzon a [Kimenő üzenetek] opcióra. 3. Válasszon ki egy üzenetet, majd nyomja meg az [Ok] gombot, és elolvashatja az üzenetet. 4. Az [Opciók] kiválasztásával érheti el a kimenő üzenetek opcióit. A kimenő üzenetek következő opciói állnak rendelkezésre: Részletek: A Kimenő üzenetek mappában tárolt SMS üzenet megtekintése. Újraküldés: Az SMS elküldése Szerkesztés: A Kimenő üzenetek mappában tárolt SMS üzenet szerkesztése. Törlés: Az üzenet törlése. Összes törlése: A Kimenő üzenetek mappában tárolt összes üzenet törlése. 5.2 Bejövő SMS üzenet elolvasása 1. Ha egy SMS üzenet érkezik, egy értesítés fog megjelenni a képernyőn, illetve egy üzenet ikon a képernyő felső panelén. 2. Nyomja meg az [Ok/Zöld gombot] az SMS üzenet megjelenítéséhez. A küldő adatai az SMS üzenet elején vannak feltüntetve. 3. Elolvashat egy SMS üzenetet az Üzenetek menüből is. 4. Lapozzon a Bejövő üzenetekhez, és nyomja meg az [Ok gombot]. 5. A [Fel gomb] és a [Le gomb] használatával lapozhat az SMS üzenethez, amelyet el kíván olvasni, majd az [Ok] gomb megnyomásával megjelenítheti az üzenetet. 6. A legfrissebb SMS üzenetek jelennek meg legfelül. 8
7. A [Vége/Piros gomb] megnyomásával visszaléphet az Üzenetek menübe, vagy a [Piros gomb] megnyomásával visszatérhet a készenléti képernyőhöz. 8. A következő opciók érhetőek el SMS üzenet olvasása közben: 9. A [Fel gomb] és a [Le gomb] használatával lapozhat az olvasás opciói között. 10. Az [Ok gomb] megnyomásával választhat ki egy opciót, vagy a [Piros gomb] megnyomásával visszaléphet az Üzenetek menübe. Válasz: Válaszüzenet küldése az SMS üzenetre. Továbbítás: Az SMS üzenet továbbítása egy másik címzettnek. Szerkesztés: Az SMS üzenet szerkesztése. Törlés: Az SMS üzenet törlése. Összes törlése: Az összes bejövő SMS üzenet törlése. Szám használata: Kinyer egy telefonszámot az üzenetből, amelyhez tartozó további opciók segítségével tárcsázhatja vagy elmentheti azt a Telefonkönyvbe. 5.4 SMS beállítások módosítása Figyelmeztetés: csak akkor változtassa meg az SMS beállításokat, ha biztos benne, hogy helyesen be tudja őket állítani. Ezen opció használata ahhoz vezethet, hogy az SMS üzenetei nem fognak megfelelően működni. 1. Az Üzenetek beállításai segítségével beállíthatja üzenetküldési beállításait. 2. Az Üzenetek beállításai között a következő opciók állnak rendelkezésre: SMSC cím, Küldési jelentés, Válaszút, Hangposta kiszolgáló 3. A [* gomb] vagy a [# gomb] segítségével kapcsolhatja be vagy ki a fentebbi opciókat. 7.0 A telefon testreszabása A Beállítások menü segítségével testreszabhatja telefonját. A Beállítások menüben olyan opciókat érhet el, melyekkel megváltoztathatja a telefon nyelvét, beállíthatja a kívánt riasztási módot, beállíthatja a csengőhangot, a billentyűhangot, a figyelmeztető hangot, a megjelenítési beállításokat, a hívásfogadási módot, az időmérő hangjelzést, a DTMF-et, az automatikus újratárcsázást, és az üdvözlő üzeneteket, illetve megtekintheti a telefon adatait. A Beállítások menü a következő almenükből áll: 1. Profilok: Ebben az almenüben válthat az Általános/Csendes/Tárgyalás/Kinti/Saját stílus között. A 8.0 fejezetben olvashat bővebben a felhasználói profil beállításainak módosításáról. 2. Telefon beállítása: Ebben az almenüben testreszabhatja a telefonja beállításait. 3. Hálózati beállítás: Ebben az almenüben adhatja meg hálózati beállításait. 4. Biztonsági beállítások: Ebben az almenüben adhatja meg a megfelelő biztonsági beállításait. 5. Gyári értékek visszaállítása: Ebben az almenüben visszaállíthatja minden beállítás gyári értékét. 6. A Beállítások menüt úgy érheti el, ha megnyomja a majd a [Fel gombot]. A [Fel gomb] és a [Le gomb] használatával lapozhat az almenük között, és az [Ok gombbal] léphet be a kijelölt almenübe. 7.1 A telefon beállításai A Telefon beállításai almenüben található opciók segítségével módosíthatja a telefon dátum- és időbeállítását, a használt nyelvet, a preferált szövegbeviteli módot, és a kijelző tulajdonságait. Emellett lehetősége van beállítani a kijelző kontrasztját, a kívánt üdvözlő üzenetet, a gyorshívó funkciót, a kívánt gyorsbillentyűket a gyakran használt funkciókhoz, a gyakran használt funkciók dedikált gombjait; továbbá engedélyezheti a dátum és idő automatikus frissítését. Ezen opciók eléréséhez lapozzon a Telefon beállításaihoz, és nyomja meg az [Ok] gombot. Ezután a navigációs gombokkal lapozhat az opciók között, és az [Ok] gomb megnyomásával férhet hozzá a kijelölt opcióhoz. 1. Dátum és idő. Ezt az opciót választva beállíthatja a telefon belső óráját. Először állítsa be a lakhelyét. Válassza a [Lakhely kiválasztása] opciót, majd a navigációs gombokkal lapozzon a városához. Ezután állítsa be a dátumot és az időt. Válassza a [Módosítás] lehetőséget. A navigációs gombok segítségével lapozzon az időhöz, majd billentyűzete segítségével adja meg az időt. Ezután lapozzon a dátumhoz, és billentyűzete segítségével adja meg a dátumot. Beállításai mentéséhez válassza a [Kész] lehetőséget, majd az [Igen] lehetőséget. A [Vissza] lehetőséggel visszaléphet a 9
Telefon beállításaihoz. 2. Nyelv. Ezt az opciót választva megadhatja, hogy melyik nyelvet kívánja használni a telefonon. A navigációs gombok segítségével válasszon ki egy nyelvet, majd az [Ok] gomb megnyomásával elfogadhatja. 3. Beviteli mód. Ezt az opciót választva megadhatja, hogy melyik beviteli módot kívánja használni. A navigációs gombok segítségével válasszon ki egy beviteli módot, majd az [Ok] gomb megnyomásával elfogadhatja. 4. Képernyő. Ezt az opciót választva módosíthatja a képernyő beállításait. A [Dátum és idő mutatása] opció kiválasztásával, majd a [Be] és [Ki] lehetőségek egyikével engedélyezheti, illetve letilthatja a dátum és idő megjelenítését a készenléti képernyőn. 5. Kontraszt. Ezt a opciót választva állíthatja be az Ön számára megfelelő fényerőt és kontrasztot. A navigációs gombok segítségével válasszon ki egy kontrasztot, majd az [Ok] gomb megnyomásával elfogadhatja. 6. Repülő üzemmód. Itt választhatja a Normál vagy a Repülő üzemmód lehetőséget. Repülő üzemmódban nem fog tudni hívásokat kezdeményezni. 7.2 Gyári értékek visszaállítása Ezt az opciót választva visszaállíthatja minden beállítás eredeti gyári értékét. Ez a funkció jelszóval védett. A telefon kérni fogja, hogy adja meg a jelszót. Az alapértelmezett jelszó 0000. 8. Felhasználói profilok A Felhasználói profilok menüben testreszabhatja a csengőhang beállítását, a hangerőt, az értesítések típusát, a további hangokat, a hívásfogadás módját, az LCD kijelző háttérvilágítását, és a betűméretet. A telefonon 5 előre beállított profil található: Általános, Tárgyalás, Kinti, Benti, és Kihangosító. Minden felhasználói profilt úgy állítottak be, hogy megfeleljenek a különböző felhasználási környezeteknek. Nyomja meg a [Fel gombot], majd a [Le gombot], és lapozzon a Felhasználói profilok menühöz. 9. Multimédia A Multimédia menüben találhatja a Zenelejátszó, a Hangfelvevő és az FM rádió beállítási lehetőségeket. 9.1 Videólejátszó 1. Ha megnyomja a [Fel gombot], majd a [Fel gombot] vagy a [Le gombot], beléphet a Multimédia menübe. 2. Válassza a Videólejátszó lehetőséget, és nyomja meg az [Ok] gombot a zeneszámok lejátszásához. 3. Az [Ok gomb] megnyomásával választhat ki zeneszámokat a memóriakártyáról. 4. Az [Ok gomb], majd a [Fel] és [Le] gombok megnyomásával választhat ki videót. 5. A videó lejátszásának elindításához válassza ki a [Lejátszás] lehetőséget, majd nyomja meg az [Ok gombot]. 6. Nyomja meg a [Fel gombot] a videó lejátszásának leállításához. 7. Nyomja meg a [Piros gombot], ha ki akar lépni a Videólejátszó almenüből. 9.2 Zenelejátszó 1. Ha megnyomja a [Fel gombot], majd a [Fel gombot] vagy a [Le gombot], beléphet a Multimédia menübe. 2. Válassza a Zenelejátszó lehetőséget, és nyomja meg az [Ok] gombot. 3. Az [Ok gomb] megnyomásával választhat ki zeneszámokat a memóriakártyáról. 4. Az [Ok gomb], majd a [Fel] és [Le] gombok megnyomásával választhatja ki a kívánt zeneszámot. 5. A beállítások módosításához válassza ki a [Beállítások] lehetőséget, majd nyomja meg az [Ok gombot]. 9.3 FM Rádió Attól függetlenül, hogy a telefonjában van-e SIM kártya, vagy sem, a rádiót tudja hallgatni, fülhallgatóval, 10
vagy anélkül; utóbbi esetben a telefon hangszóróján fog szólni a rádióadó. 1. Ha megnyomja a [Fel gombot], majd a [Fel gombot] vagy a [Le gombot], beléphet a Multimédia menübe. 2. Válassza az FM rádió lehetőséget, majd nyomja meg az [Ok] gombot a rádió elindításához. 3. A [4-es gomb] és a [6-os gomb] segítségével hangolhatja be a kívánt rádiócsatornákat. 4. Az [5-ös gomb] megnyomásával kapcsolhatja ki vagy be a rádiót. 5. Az [Ok gomb] megnyomásával szerkesztheti a csatornalistát, szerkesztheti a csatornalistát manuálisan, vagy elindíthatja az előre beállított automatikus keresést, és módosíthatja a beállításokat. 6. A [* gomb] és a [# gomb] segítségével állíthatja be a hangerőt. 7. A rádiófrekvencia felfelé, illetve lefelé hangolásához nyomja meg a [Fel gombot], illetve a [Le gombot]. 10. Szervező A Szervező menü a következő elemeket tartalmazza: 1. Gyorshívás 2. Vészhelyzeti beállítások. 3. Ébresztő 4. Naptár 5. Fájlkezelő 6. Számológép Ha megnyomja a [Fel gombot], majd a [Fel gombot] vagy a [Le gombot], beléphet a Szervező menübe. 10.1 Gyorshívás 1. Válassza a Gyorshívás lehetőséget 2. A Státusz kiválasztásával kapcsolhatja be vagy ki a gyorshívás funkciót 3. A Számok beállítása lehetőség kiválasztásával állíthatja be a 8 gyorshívó számot. Felhívjuk rá a figyelmét, hogy a gyorshívó számokat csak a telefonkönyvből lehet kiválasztani. 10.2 Vészhelyzeti beállítások 1. A Gomb beállítása lehetőséggel engedélyezheti vagy letilthatja az SOS gomb használatát. 2. Az SOS telefonszám lehetőség kiválasztásával beállíthatja az 5 vészhelyzeti telefonszámot a telefonkönyvből. 3. Az SOS Üzenet lehetőség kiválasztásával beállíthatja az SOS üzeneteket. 4. Az üzenet elmentéséhez nyomja meg a [Hívás gombot]. 10.3 Ébresztő beállítása A telefonban 5 ébresztés funkció található, mely segítségével ébresztőt vagy emlékeztetőt állíthat be. Az ébresztőóra menüben be- vagy kikapcsolhatja a funkciót, beállíthatja az idejét, a csengés módját, az ismétlés idejét, illetve a csengés típusát. Az ébresztés beállításához tegye a következőket: 1. Ha az [Ébresztés] lehetőségre lapoz, megtekintheti az alkalmakat, melyekre az ébresztő be van állítva. 2. Egy ébresztés szerkesztéséhez válassza a [Módosítás] lehetőséget. 3. A [Fel gomb] és a [Le gomb] használatával választhatja ki az ébresztés beállításait, és lapozhat a szerkeszthető mezők között. 4. Beállításai mentéséhez válassza a [Kész] lehetőséget, majd az [Igen] lehetőséget. 5. A [Vissza] lehetőséggel visszaléphet a Szervező menübe. 10.4 A Naptár használata 1. A [Naptár] lehetőséghez lapozva beállíthatja az aktuális dátumot 2. A [Fel gomb] és a [Le gomb] használatával kiválaszthatja az aktuális hónapot és napot 3. Az [Ok gomb] megnyomásával mentheti, vagy a [Piros gomb] megnyomásával törölheti a 11
bejegyzést. 4. A [Piros gomb] megnyomásával visszaléphet a Szervező menübe. 10.5 A Számológép használata 1. A [Számológép] lehetőséghez lapozva használhatja a számológépet egyszerű számítások elvégzéséhez. 2. Billentyűzete segítségével vigye be a számokat az első sorba. 3. A [Fel gomb] és a [Le gomb] egyszeri megnyomásával választhat az egyszerű műveletek közül (+, -, x, /) 4. Vigye be a további számokat a második sorba. 5. Az [Ok gomb] megnyomásával megkaphatja a végeredményt, vagy a [Piros gomb] megnyomásával törölheti a beírtakat. 6. Az előzőek megismétlésével adhat meg második műveletet. 7. A [Vissza] lehetőséggel visszaléphet az első művelethez, vagy a [Törlés] lehetőséggel törölheti a beírtakat. 8. A [Vissza] lehetőséggel visszaléphet a Szervező menübe. 11 Beviteli mód Ez a modell kínai és angol bevitelt támogat, és biztosítja a Smart Pinyin beviteli módot, a vonásos beviteli módot, a nagybetűs, kisbetűs és számjegyes bevitelt. 11.1 A billentyűzet működése A billentyűzet általános működése a következők szerint történik: Bal oldali gomb: Általános esetben megerősítés funkció. Jobb oldali gomb: Általános esetben eltávolítás/vissza funkció. Navigációs gombok (Fel és Le gombok): Általános esetben a kurzort mozgatják, vagy a választható szavak között mozoghat velük. # gomb: A # gomb megnyomásával válthat a különböző beviteli módok között, ekkor a bal oldali ikonmezőben az adott beviteli módnak megfelelő ikon jelenik meg. A (2-9) számgombokkal a Smart Pinyin beviteli mód esetén az egyes gombokon levő betűket viheti be, míg az (1-9) számgombokkal vonásos beviteli módban az egyes gombokhoz tartozó vonásokat viheti be. * gomb: A * gomb megnyomásával minden beviteli mód esetén a központozási jelek és szimbólumok ablakát nyithatja meg. 11.4 Angol nyelvű beviteli mód Angol nyelvű beviteli mód (nagybetűkkel és kisbetűkkel). Az angol nyelvű bevitel általános menete: Minden gomb többféle karakter bevitelére alkalmas. Nyomja meg a gombot gyorsan többször egymás után, amíg a szükséges karakter meg nem jelenik. Amikor angol központozási jeleket, vagy speciális szimbólumokat kell bevinnie, az angol nyelvű beviteli módban (az angol esetet is ideértve) nyomja meg a * gombot, mely előhívja a speciális szimbólumok ablakát. A # gomb megnyomásával módosíthatja a beviteli módot. Szóköz írásához nagybetűk vagy kisbetűk bevitele közben nyomja meg a "0" gombot egy alkalommal. A törlés egyszeri lenyomásával javíthatja a beviteli hibákat, hosszabb nyomva tartásával pedig a teljes jelenlegi bevitelt törölheti. 12. Hibaelhárítás Mielőtt a szolgáltató központhoz fordulna segítségért, tekintse a következő egyszerű instrukciókat, melyek alapján megoldhatja telefonjával kapcsolatos problémáit. 12
12.1 A telefont nem lehet bekapcsolni 1. Ellenőrizze, hogy be tudja-e kapcsolni a telefont, ha lenyomja, és nyomva tartja a [Piros gombot] 3 másodpercig. 2. Legalább 15 percig töltse az akkumulátort, majd ismételje meg az 1. lépést. 3. Ha az akkumulátor töltődik, az akkumulátortöltést jelző ikonnak meg kell jelennie. Ha nem jelenik meg, húzza ki a töltőt, majd csatlakoztassa ismét. 4. Ha a probléma továbbra is fennáll, keresse fel a hivatalos forgalmazót. 12.2 Az akkumulátor állapota ismeretlen 1. Ellenőrizze, hogy az akkumulátor megfelelően van-e behelyezve. 2. Ellenőrizze, hogy van-e SIM kártya a készülékben. 3. Győződjön meg róla, hogy a SIM kártya megfelelően van behelyezve, és ellenőrizze, hogy történte bármilyen sérülés. 4. Ha a probléma továbbra is fennáll, keresse fel a hivatalos forgalmazót. 12.3 Nem megfelelő PIN kód Figyelem: 3 próbálkozás után a SIM kártya zárolásra kerül. 1. SIM KÁRTYA ZÁROLVA A SIM kártya zárolásának feloldásához adja meg a PUK kódot és a PIN kódot a következőképpen: **05*PUK*PIN*PIN# Figyelem: 10 próbálkozás után a SIM kártya véglegesen zárolásra kerül. Ha a probléma továbbra is fennáll, keresse fel a mobilszolgáltatóját. 2. SIM (HÁLÓZAT) ZÁROLVA A telefon használata egy meghatározott kizárólagos szolgáltatóra van korlátozva. A mobilszolgáltatója által biztosított, kompatibilis SIM kártyát helyezze be. Ha a probléma továbbra is fennáll, keresse fel a mobilszolgáltatóját. 12.4 A telefon nem tud hívást kezdeményezni 3. Győződjön meg róla, hogy a megfelelő számot hívta, a megfelelő előtagokkal, pl. körzetszámmal. 4. Ellenőrizze az egyenlegét. 5. Győződjön meg róla, hogy a használt SIM kártya biztosítja ezt a szolgáltatást, és ellenőrizze, hogy érvényes-e. 6. Ellenőrizzen, és kapcsoljon ki minden kimenő hívásokra vonatkozó korlátozást. 7. Előfordulhat, hogy a hálózat túlterhelt. Próbálkozzon később. 8. Ha a "Csak segélyhívás" szöveg jelenik meg, csak a segélyhívó vonalak tárcsázhatóak. 9. Ha a probléma továbbra is fennáll, keresse fel a mobilszolgáltatóját. 12.4 A telefon nem érzékeli a bejövő hívásokat 1. Kezdeményezzen egy hívást a telefonra, hogy ellenőrizze a telefon, illetve a hálózat működőképességét. 2. Ellenőrizze, és kapcsolja ki az állandó hívásátirányítást. 3. Ellenőrizzen, és kapcsoljon ki minden bejövő hívásokra vonatkozó korlátozást. 4. Ha a probléma továbbra is fennáll, keresse fel a mobilszolgáltatóját. 12.6 A telefon nem tud üzeneteket küldeni 1. Bizonyosodjon meg róla, hogy a használt SIM kártya biztosítja ezt a szolgáltatást. 2. Küldjön egy üzenetet a telefonra, hogy ellenőrizze a telefon, illetve a hálózat működőképességét. 3. Ellenőrizze, hogy az Üzenetközpont száma megfelelően van-e beállítva, a mobilszolgáltatója követelményeinek megfelelően. 13
12.7 Nem érkezik hangposta üzenet 1. Bizonyosodjon meg róla, hogy a használt SIM kártya biztosítja ezt a szolgáltatást. 2. Ellenőrizze, hogy a Hangposta fiókja száma megfelelően van-e beállítva, a mobilszolgáltatója követelményeinek megfelelően. 14
MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT Cégünk, a Bravophone. Kft. - Székhely: 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52 IGAZOLJA, hogy a BeeX termékeinek tervezése, gyártása és piacra helyezése az alábbi szabványokkal összhangban történt: -R&TTE Irányelv 1999/5/CE -EC 2004/108EC, 2006/95EC, 2009/125ES Jelen nyilatkozatot teszteredmények alapján állítottuk ki, amelyek megtalálhatók az Bravophone. Kft telephelyén (Magyarország, 1077 Budapest Király u-43-45.) Vonatkozó szabványok: EN 301 489-17 V2.2.1 (2012-09), EN 301 489-01 V1.9.2 (2011-09), EN 301 489-03 V1.4.1 (2002-08), EN 61000-3-2: 2006 + A1+ 2009 +A2:2009, EN 61000-3-3: 2008, EN 55022: 2010, EN 55024: 2010 (EMC) EN 60950-1: 2006 + A11: 2009 + A1: 2010 + A12: 2011, EN 278/2009 (szilánkmentesség) EN 300 328 V2.8.1 (2012-06), EN 300 440-1 VI.5.1 (2009-03), EN 300 440-2 VI.3.1 (2009-03), EN 301 908-1 V4.2.1 (2010-03), EN 301 908-2 V4.2.1 (2010-03) (kommunikáció) EN 62311: 2008, EN 62209-2:2010, 50371: 2002 (SAR) A termékeket CE jelöléssel lettek ellátva. Bravophone. Kft. 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52. 2013.08.25 További információk: Európai Unió A hulladék elektronikus eszközök és akkumulátorok ártalmatlanítására vonatkozó információk: Ez a szimbólum azt jelenti, hogy a helyi törvényeknek és szabályzásoknak megfelelően a terméket és/vagy annak akkumulátorát a háztartási hulladéktól elkülönítve kell a hulladékba helyezni. Amikor ez a termék eléri az életciklusa végét, vigye a helyi önkormányzat által kijelölt gyűjtőhelyre. A termék és/vagy az akkumulátor szelektált módon történő gyűjtése és újrahasznosítása segít megóvni a természeti erőforrásokat, és biztosítja, hogy az újrahasznosítás az emberi egészség és a környezet védelmében összhangban történjen. 15