MARIELUISE VON INGENHEIM Sissy 4. Az álmok kastélya

MARIELUISE VON INGENHEIM Sissy 4. Az álmok kastélya Rövid ismertető a hátoldalról: Sissy ötvenévesen és nagymamaként is elbűvőlő, gyönyörű asszony, még akkor is, ha mély gyászában csak fekete ruhában mutatkozik. Rudolf trónörökös halála után végképp nem tudja elviselni a Burg nyomasztó légkörét. Azt reméli, hogy a Korfu szigetén felépített kastélyban megtalálhatja lelki békéjét, ám mire elkészűl a csodapalota, Sissy rádöbben, hogy az álmok sohasem valósulnak meg. Űzi-hajtja a nyugtalanság, beutazza egész Európát, de sehol nem találja a helyét. Ráadásul a kijelölt trónörökös, Ferenc Ferdinánd sorsa is nyomasztja. A fiatalember szembeszáll Ferenc József akaratával, szerelemből kíván nősűlni, s ehhez a királyné segítségét kéri. Erzsébet a pártjára áll... 198, - Ft. 1s s Az álmok kastélya Rakéta Könyvkiadó KFT. A borító ERWIN MOSER-BRANDSCH tervének felhasználásával készült Fordította PATAKY PÉTERNÉ 1987 by hpt - Verlagsgesellschaftmbh Co KG - Neuer Breitschopf Verlag - First published in Austria by hpt - Verlagsgesellschaftmbh Co KG, Neuer Breitschopf Verlag, under the titles: Im Schloss der Tráume, Ein Walzer in Schönbrunn All rights reserved throughout the world.. No parts of chis publication may be reproduced, stored in a rrtrevial system, or transmitted, in any form or by any means, electronic, mechanical, photocopying, recording or otherwise, without the prior permissión of hpt - Verlagsgesellschaftmbh Co KG. Hungarian translation Pataky Péterné. 1992

RAKÉTA KIADÓ Kft. Felelős kiadó Veress Mariann Alföldi Nyomda (7788.66-14-1) Debrecen, 1992 Felelős vezető György Géza Szerkesztette Osztovits Ágnes A kötetet Bezúr Györgyi tervezte Kiadványszám 68 Megjelent 14 (A/5) ív terjedelemben, Plantin betűtípusból szedve ISBN 963 7485 36 8 ISBN 963 7485 32 5

Első rész 1. Mayerling titka Rudolf trónörökös halála sorscsapás volt az egész birodalomnak, Sissyt és Ferenc Józsefet pedig valósággal letaglózta szeretett fiuk, a trónörökös elveszítése. Sissy bezárkózott a lakosztályába, senkit sem akart fogadni, sőt látni sem. Heteken és hónapokon át, jóformán egész további életében gyötörte az önvád: szemrehányásokat tett magának, hogy keveset törődött Rudolffal, túlságosan elidegenedtek egymástól. Bécs fel volt bolydulva, mindenféle vad híresztelések keringtek a városban. Az újságok fekete gyászkerettel jelentek meg, és különkiadások is napvilágot láttak. Tömegével kobozták el a külföldi lapokat, néhány száz példány azonban mindig elkerülte a rendőrség figyelmét, ezeket azután titokban olvasták és adták tovább a bécsiek. A tudósításokat rendkívüli érdeklődéssel fogadták, tartalmuk futótűzként terjedt el az emberek között. Hogy ezekből mi az igaz, nem lehetett tudni, mindenesetre szenzációsak voltak. Rudolf trónörökös titokzatos halála természetesen felizgatta a kedélyeket. Vajon egyszerű vadászbaleset volt, vagy valóban szívroham áldozata lett? Az első híradásokban mindenesetre ez állt. Ezek a különkiadások a császári és királyi udvari sajtóirodától szerezték információikat. De ugyan mennyire voltak hihetők? Nemsokára már nagyon sok mindent lehetett hallani 5 és olvasni. Mérgezés volt? Loschek, a trónörökös belső inasa, aki a halottat felfedezte, mindenesetre azt állította, hogy a szobában, az éjjeliszekrényen lévő pohárban valószínűleg ciánkáli volt. Mi történt hát a valóságban a mayerlingi vadászkastélyban? Főbe lőtte magát a trónörökös, vagy agyonütötték egy pezsgősüveggel? Ezt a változatot azok vetették fel, akik látták a bekötött fejű holttestet. Szerelmi tragédia volt, avagy politikai gyilkosság, amelyet egy külföldi bérgyilkoskommandó hajtott végre? Mit tudott és mit hallgatott el az udvar?! Mert lassacskán kiszivárgott az is, hogy Mayerlingben a halott trónörökös mellett egy másik holtat is találtak: a 17-18 éves Vetsera Mary bárókis-

asszonyt. A szegény leány holttestét éjszakai sötétségben és ködben, titokban vitték el a vadászkastélyból, és meglehetősen gyanús sietséggel temették el a heiligenkreutzi temetőben. Az anyja állítólag majdnem beleőrült, természetesen megtiltották, hogy beszéljen, el kellett hagynia Bécset is. Ugyan mi a jelentősége ennek a titokzatos második holttestnek? Hogyan került a bárókisasszony Mayerlingbe, és hogyan halt meg? Esetleg véletlen tanúja lett a császár fia ellen elkövetett rettenetes gyilkosságnak, és ezért kellett meghalnia? Jéghideg február volt, hordta a szél a havat. A rejtély, mint egy rémálom, nyomasztóan nehezedett a fekete zászlógyászos városra. A színházak és a szórakozóhelyek mind zárva tartottak, a bálokat lemondták. Az elegáns körutak kirakataiban mindenütt látni lehetett a csillogó kirakati üvegek mögött az ifjú trónörökös virágokkal körülövezett.fekete gyászkeretes képeit. Gyakori volt az a fotó, ami a burgbeli ravatalon mutatta. A koponyája valóban be volt pólyálva, szeme csukva, a szája pedig kicsit félrehúzódva. Más kirakatokban régebbi arcképek voltak: egy reményteli ifjú ember képei, akinek a vállán egykoron a monarchiá sorsának kellett volna nyugodnia. Megint más képek feleségével, Stefániával, a belga király lányával együtt ábrázolták. Stefániát a szerencsétlenség híre óta sehol sem lehetett nyilvánosan látni, egyébként a császárnét sem. Ezzel szemben a császár, a mélyen boldogtalan és szerencsétlen apa tovább dolgozott, és ahogyan sokan mesélték, akik látták a Burgban vagy a schönbrunni kastélyban, szinte konok elkeseredettséggel vetette bele magát a munkába, mintha azt hitte volna, hogy ezzel a birodalom érdekében végzett szorgalmas munkával a saját és népei fájdalmát is eltompíthatja. Támaszt és vigasztalást keresett munkájában, mintha egyetlen fia felfoghatatlan elveszítésére lehetne bármilyen vigasz. Az a fiú halt meg ilyen szörnyű módon, akire, úgy remélte, szeretett monarchiája sorsát nyugodtan rábízhatja majd. Sissyt mélységes keserűség töltötte el, amikor azokra a hónapokra és évekre gondolt, amelyek során oly messze kerültek egymástól a fiával. Csak legkisebbik

gyermeke, Mária Valéria állt igazán közel a szívéhez. Rudolfot sohasem értette igazán, oly idegen volt... Most pedig halott. Éppoly érthetetlenül halt meg, amilyen - legalábbis Sissy szemében - érthetetlenül élt. Menye, Stefánia szeméből is szemrehányást vélt kiolvasni, talán azt gondolta, hogy Rudolf halálát meg lehetett volna akadályozni, ha... Ha?! Ha...? Igen, ezt kérdezte magától Sissy önkínzó módon újra és újra. De válaszra nem lelt. A bécsi Burg időközben nyüzsgő hangyabollyá változott, a sajtóirodát jóformán megszállták a külföldi újságírók. Mély gyásza ellenére Sissy észrevette a helyzet iróniáját: Rudi, aki titokban újságokat pénzelt, maga is írt, ha álnéven is, és aki oly gondosan ápolta b 7 sajtókapcsolatait, most igen kétes publicitáshoz jutott, ezt bizonyára sosem kívánta volna magának. A mayerlingi vadászkastélyt megpróbálták hermetikusan elzárni a külvilágtól, mert egy udvari bizottság dolgozott ott, hogy kivizsgálja a trónörökös halálának körülményeit. A környéken pedig az újságírók vadásztak mindenkire, akiről feltételezhették, hogy talán többet látott vagy hallott, mint amit a hivatalos jelentésekből ki lehetett hámozni. Az egyetlen, aki ezekben a szörnyű napokban megőrizte a tartását, valóban Franzl volt, ezt Sissynek is el kellett ismernie. Fia haláláról egyetlenegyszer nyilatkozott hivatalosan, magánemberként pedig egy szót sem lehetett kihúzni belőle. Még Sissynek sem sikerült. Vajon tévedett Sissy, vagy valóban kerülte őt a császár? És nemcsak őt, hanem még Schratt asszonyt is, aki igazán megható módon igyekezett a szerencsétlen szülők bánatát enyhíteni, és gyászukban mellettük állni. Azok az audienciakérők, akik a birodalmi kancellárián arra vártak, hogy a császárral beszélhessenek, valószínűleg könnyebb helyzetben voltak, mint a császárné. Sissy egyszerűen nem tudott Ferenc Józseffel szót váltani. Sissy úgy érezte, összeszorul a torka, ha belépett a szobájába, és a császár jéggé dermedt acélkék szemével szótlanul és kérdőri felpillantott rá. - Sissy, kérlek, ne haragudj rám, látod, dolgom van - mormogta ilyenkor, és máris beletemetkezett az ak-

táiba. De vajon mi játszódott le ezekben a napokban magas homloka mögött? Miről tudott, miről nem, mit tudott meg és mit hallgatott el a felesége elől Rudolf és a szegény kis bárólány halálával kapcsolatban? Vajon milyen szerepet játszott Mary ebben a drámában, mert az, hogy ő mérgezte volna meg Rudolfot, ahogy az első pillanatban hitték, már régen eszébe sem jutott senkinek. A közös ebédeknél most üresen maradt Rudi széke a családi asztalnál. Stefánia meg sem akart jelenni az ebédeken, csak a császár határozott parancsára jött le újra. De az asztalnál csak hallgatott, legfeljebb egyszavas válaszokat adott, éreztetve, hogy sokkal jobban örülne, ha békén hagynák. Legszívesebben pedig hazatért volna a szüleihez Belgiumba. Sissy bizony vele szemben sem érezhette magát egészen ártatlannak, hiszen ő is közreműködött ennek a boldogtalan házasságnak a létrehozásában. Rudolf Stefánia sógorát,. Fülöp herceget, és Hoyos grófot is meghívta vadászni Mayerlingbe 1889. január 30-ra. Ezen a szerencsétlen reggelen Fülöp herceg, akit Rudi tréfásan csak a Daginak nevezett, és a gróf hiába vártak rá, hogy elinduljanak együtt a vadászatra. Időközben már reggel kilenc óra lett, amikor Rudolf belső inasa; I.oschek megjelent az ebédlőben, és izgatottan közölte, hogy már hosszú ideje hiába próbálja felébreszteni urát. Hiába dörömböl és kopog a hálószoba ajtaján, semmi sem használ, odabent minden csendes... - Itt valami baj van! - mondta Fülöp, és gondterhelten indult el Hoyos gróffal és a szolgával együtt a hálószoba felé. Amikor odaértek, a három férfi még egyszer megpróbált erőteljesen dörömbölni és kiabálni - mindhiába. - Nem tud benézni a kulcslyukon? -kérdezte Fülöp herceg a komornyikot. Az előbb jobb, majd bal szemét szorította a kis nyílásra, de sajnálkozva így szólt: - Minden sötét odabent, az ablaktáblák zárva, még a függönyöket is elhúzták. Alig látni valamit, de úgy tűnik, mintha őfelsége az ágy szélén ülne. 8 9

- Micsoda? - mondta Hoyos gróf. - Hisz ez lehetetlen, akkor hallania kellene bennünket! - De nem mozdul - egészítette ki jelentését a szolga, miután újra benézett a kulcslyukon. - Törjük be az ajtót - javasolta Fülöp herceg. Loschek bólintott, elsietett, és nemsokára egy szekercével tért vissza, amellyel megpróbálta a vastag tölgyfa ajtót bezúzni. A nehéz ajtóval nem boldogult. Loschek és Hoyos is megpróbálták benyomni, de hiába. Végre engedett a fa, elhasadt, és Loschek a keletkezett nyíláson át belépett a sötét szobába, amelyben éppen csak ki lehetett venni a bútorok körvonalait és a boltíves mennyezetet. Loschek az ablakhoz lépett, és kitárta az ablaktáblákat. A beáramló reggeli fényben szörnyű kép tárult a szemük elé: a vérrel átitatott ágyon ott feküdt a trónörökös és az élettelen bárókisasszony. Sissy akárhányszor becsukta a szemét, maga előtt látta ezt a rettenetes képet. Ilyenkor gyakran unokájára, Rudolf lányára, a kis Erzsébetre kellett gondolnia: még csak négyéves, és máris félárva lett. Stefánia odavezette a temetéskor a ravatalhoz, amelyen halott apja feküdt; és a hideg kézzel egy kis keresztet rajzolt a kislány homlokára, aki persze nem értett mindebből semmit... Azon a szörnyű napon Hoyos gróf vitte meg a hírt a trónörökös haláláról az udvarba. Csakhogy ki fogja mindezt megmondani a császárnak? - ezen törték a fejüket. Legjobb lenne, ha a császárné tudatná vele - döntöttek végül az udvari emberek. És ez lett Sissy életének legszörnyűbb pillanata. Éppen görögórája volt, amikor Ferenczy Ida kopogott nála. Sissy kiküldte a tanárt. - Szedje össze magát, felség-kérte Ida. -Hoyos gróf rossz híreket hoz Mayerlingből... Rudolf meghalt! Sissy megkövült a rémülettől. Ebben a pillanatban lépett be hozzá Franzl mit sem sejtve és a legjobb hangulatban, hiszen Schratt asszonyt várták egy kis délelőtti csevegésre. "Édes Istenem, segíts, hogy meg tudjam neki mondani" - így fohászkodott, és azután kimondta: - Franzl, légy erős. Rudolf halott... - Vadászbaleset? - kiáltott fel Franzl fájdalmasan.

- Ó nem! Az inas úgy hiszi, hogy talán megmérgezte egy asszony... Ebben a pillanatban vették észre, hogy Mária Valéria és Schratt asszony ott áll az ajtóban. Mindent hallottak. - Istenem, mama, papa! - zokogott föl Mária Valéria, és szülei nyakába vetette magát. Sissy azonban csak Franzl az imént még oly boldog arcára tudott nézni - szeme előtt öregedett meg ez az arc, néhány pillanat alatt. Mintha hirtelen szörnyű súly nehezedett volna a vállára, valósággal meghajlott a sors csapása alatt. Amikor Mária Valéria, a kis kedvenc ezen a februári reggelen anyját kereste, Majláth Sarolta udvarhölgytől azt a választ kapta, hogy a császárné őfelsége az öltözőszobájában van. Valóban, Sissy a ruhásszekrénye nyitott ajtaja előtt állt, és szomorúan vette szemügyre a szekrény tartalmát. - Te vagy az, gyermekem? - kérdezte alig felpillantva. - Látod, ezt itt mind már soha többé nem hordhatom. - De mama, hiszen az udvari gyász három hónap múlva véget ér! - Csak számomra nem, kicsim. Azt hiszem, mostantól már csak feketébe illendő öltöznöm. 10 11 - Mama, ezt nem mondhatod komolyan! - De igen, komolyan mondom. Egyébként pedig sejtem, miért jöttél. Az esküvőtökről van szó, igaz? A fiatal lány zavartan hajtotta le a fejét. Sissy odafordult a lányához, és szeretettel magához vonta. - Nem is tudod, mennyire szükségem van rád éppen most... most, hogy Rudolf meghalt - mondta ki nagy nehezen. - Igen, igaz, hogy már szinte idegenek voltunk egymás számára, de most, hogy már halott, rettenetesen hiányzik! Folyton úgy érzem, hogy bármikor beléphet valamelyik ajtón... Mária Valéria kibontakozott Sissy karjából. - És mit mond a papa? - érdeklődött tovább a saját témájánál maradva. - Az esküvőről? Azt hiszem, most éppen elég más dolog foglalkoztatta, kicsim, de valószínű, hogy a gyászév alatt amúgy is lehetetlenség esküvőt tartani.

A kislánynak csaknem elöntötte a könny a szemét. Sissy látta, és nagyon fájt neki. - Ennyire szeretnél már elhagyni engem? -kérdezte szomorúan. - Téged elhagyni? De hát erről szó sincs, mama! Hiszen annyiszor látjuk majd egymást, ahányszor csak akarjuk. Te is elutazol Possiba a nagymamához, amikor csak akarsz - Igen, csakhogy már nem élek Possenhofenben, kislányom, és ez nagy különbség. Nem, nem akarlak hitegetni, hogy nemsokára összeházasodhattok. Ebben ne is reménykedj. Egy évig még türelemmel kell lennetek! Mária Valéria elkeseredett e szavak hallatán, de belátta, hogy nincs mit tennie. - Szóval magamra szeretnél már hagyni... - Sissy újra visszatért szomorú gondolataihoz. - De nem, mama, egész biztosan nem! Mindig szeretni foglak, és itt leszek veled, amilyen gyakran csak tudok! Mária Valéria valóban hitte, amit mondott, de Sissy már jobban tudta... - Amikor az ember férjhez megy, egészen másként látja hirtelen a világot - magyarázta. - Egy napon pedig jönnek majd a gyerekek, hiába, ez az élet rendje. És az élet megy tovább, akármi is történjék. Egyszerűen tovább kell mennie! Sissy csaknem naponta hallott újabb és újabb, mindig egymásnak ellentmondó részleteket a mayerlingi tragédiáról. De nem Franzltól hallotta, ő minden kérdése elől kitért. A császár folyton a vizsgálóbizottságra hivatkozott, amelynek jelentését előbb meg akarja várni. "Hallgat, mindig csak hallgat - gondolta magában Sissy. - Mindenki hallgat, mintha bizony ezzel meg nem történtté lehetne tenni Rudolf halálát!" 2. Az államtitok Egy este azután Sissy fellázadt, úgy érezte, nem bírja tovább. Túlságosan nyomasztó volt már az a bizonytalanság, amely Rudolf halálát és annak hátterét övezte. Este kiment a szobájából, és átfutott a császár dol-

gozószobájába, a birodalmi kancelláriára. A folyosón ott állt az őr, és katonásan üdvözölte császárnéját, amikor Sissy elhaladt előtte. Már csaknem este tíz óra volt, az audienciaterem régesrég üresen tátongott. De a császár szárnysegédjének íróasztalánál még mindig égett a lámpa, és Franzl is dolgozott még. Sissy röviden kopogott, és belépett férjéhez. A csá- 12 13 szár az íróasztalánál ült és egy aktát tanulmányozott. Előtte az asztalon egy pohár tej és egy császárzsömle állt. Ezt Schratt asszony vezette be, akinek szerető gondoskodása még az ilyen dolgokra is kiterjedt. Amikor Franzl meghallotta Sissy ruhájának suhogását és azt a kis zörejt, ahogy becsukódott mögötte az ajtó, felnézett a munkájából, és odafordult hozzá: - Te vagy az? Mi nyomja a szívedet, angyalom? - kérdezte. Csakhogy ez nem az a szeretetteljes, jóságos hang volt, amelyet Sissy máskor hallhatott tőle. - Franzl - mondta gondterhelten. Közelebb lépett a férjéhez, és megfogta a kezét. A császár azonban viszszahúzta. - Mit tehetek érted? - kérdezte meglehetősen elutasítóan, mintha Sissy zavarná munkájában. A császárné ezúttal nem hagyta magát. Közelebb húzott egy széket az íróasztalhoz, és egyszerűen így szólt: - Szeretnék veled beszélni, Franzl, ez így nem mehet tovább! - Mi nem mehet tovább? - kérdezte egy kicsit nyersen Franzl. Sissy megpróbálta férje pillantását fogva tartani. Mialatt kutató szemmel figyelte, észrevette, hogy még mindig dús pofaszakállában őszes csíkokat lehet már látni, és a homlokán is megsokasodtak a gond szántotta barázdák. Sissy felfogta, hogy mennyire egyedül érzi magát a bánatával, és milyen elhagyatott a fájdalmában. Most a császár az asztalra, az aktáiba pillantott, mintha ott keresne segítséget. Csakhogy ezt a felesége nem engedte: hiszen mindkettőjüknek őszinteségre volt szüksége. - Franzl - kezdte - szeretném, nem: akarom végre tudni, hogy mi történt Mayerlingben. Hogyan halt

meg Rudolf, fiunk? Ismerem az összes szóbeszédet, amely Bécsben kering, és amelyek közül, legalábbis azt hiszem, egyik sem igaz. A császár bólintott. Tévedett volna Sissy, vagy valóban mosoly játszadozott az ajka körül? - Tudni akarom végre az igazságot - Sissy hajthatatlan volt. - Mint anyának is jogom van hozzá! Akkor keskeny kis asszonykezét rátette a férje előtt heverő aktára, így az kénytelen volt újra felnézni, és meglátta izgatott és gyönyörű arcát, amely még ennyi év után is mindig újra rabul ejtette. - Jogom van hozzá, hogy tudjam-ismételte Sissy. - Valamit eltitkolnak előttem. Stefánia is csak mindenféle megjegyzéseket tesz. - Stefánia? - a császár felfigyelt. - Igen, a menyünk. Végül is ő volt Rudolf felesége, de ő sem mondja meg, amit tud. - Nagyon okosan teszi - jegyezte meg Franzl láthatóan megkönnyebbülve. - De nekem jogom van az igazsághoz! És nemcsak nekem, hanem egész Ausztriának, igen, az egész világnak hazudunk már hetek óta. Pontosan érzem... Nem a kis Vetsera lány miatt halt meg Rudolf, hiszen alig ismerték egymást! Mi volt az igazi oka, mi történt? A császár hirtelen nagyon fáradtnak tűnt. Homlokát jobb kezébe támasztotta, és nem nézett Sissyre. Újra az előtte levő aktát bámulta. Sissy azonban tudta, hogy valójában nem is látja ezt az iratot; gondolataiban férje most valahol egészen máshol járt, talán annál a titoknál, amelyet Sissy szeretett volna kiszedni belőle, de amelyen a fátyol egyre vastagabb és átláthatatlanabb lett. - Nem a kis bárólány volt, igaz, Franzl? - sürgette Sissy. - Ez lehetetlen. Itt valami egészen másról volt szó, más volt a tét. 14 15 Franzl hallgatott. Valami láthatatlan fal nőtt, növekedett körülötte, amely elválasztotta őt Sissytől. Sissy elfeledte saját bánatát, szívét a férje iránti szánalom és együttérzés töltötte el. Egészen közel húzódott hozzá, és karcsú kis kezét rátette a császár akaratlanul is imára összefonódott két kezére - vagy talán ököllé akartak formálódni ezek a kezek, mintegy véde-

kezésképpen a láthatatlan ellenséggel szemben? Mintha csak igazolni akarná ezt a hirtelen és meglepő megérzést, á császár nagy nehezen megszólalt: - Szegény angyalom, emlékezzél rá, milyen gyakran figyelmeztettem Rudit, legyen óvatosabb. Soha nem volt hajlandó hallgatni rám. Nem tudta és nem akarta felismerni azt a veszélyt, ami fenyegette. Sissy, most pedig téged kell figyelmeztetnem, óvatosságra intenem. Rudolf meghalt, ezen nem tudunk változtatni, de talán megóvhatjuk magunkat valami még szörnyűbbtől... - De Franzl! - Hidd el nekem, Sissy, az igazság túlságosan veszedelmes!... Most a császár végre újra Sissyre nézett. Pillantásában mélységes aggodalom volt, ez az aggodalom feleségének, az ő biztonságának szólt. A férfi kezei most kinyíltak, és körülölelték az asszony karcsú, keskeny, gyöngébb kezét, mintha mindenféle fenyegetéstől szeretnék megóvni, megvédeni. A tanácstalan hallgatásnak ebben a pillanatában, amely az elhangzott szavakat követte, most nem császár és császárné voltak, hanem férfi és asszony, egy, a fájdalomtól letaglózott szülőpár. - Én... én... szeretnék újra elmenni Bécsből - mondta Sissy, mialatt rettenetesen rossz érzés kerítette hatalmába. - Hogy engem megint magamra hagyjál? -sóhajtott fel a császár. Erre Sissy összeszedte magát: - Nem - közölte határozottan. - Itt maradok. Enynyivel tartozom neked, saját magamnak és mindenekelőtt Rudolfnak... sőt még Rudolf gyermekének, az unokánknak is. Szegény állandóan az apját keresi, kérdezi, mikor fog visszajönni! Amikor megmutatták neki a ravatalon, nem érthette meg, mit jelent az, hogy halott. De azért valami megmaradt az emlékezetében: a kötés, amely Rudolf homlokán volt, amelyikkel az orvosok a szétzúzott koponyát réjtették el - tette hozzá önkínzó módon. - A hadsereg fegyvere volt - próbálta meg a császár tétovázva elmagyarázni neki, mi volt az oka ennek a bekötött fejnek, amelyet számtalan szem láthatott és

amelynek okáról éppen annyi feltételezés született. - A lövés... a kaliber... érted már? - Hát persze - mondta Sissy, és szinte gúnyosan hangzott, amikor hozzátette: - egy ilyen revolverből a lövés rettenetes nagy zajt csap. Méghozzá éjszaka... És ezt nem hallotta meg állítólag senki?! - Nem tudom. Mindenki azt állítja, hogy nem hallotta, Sissy. - Dehogynem, biztos hallották, csakhogy valakik fizettek a hallgatásért, igaz, Franzl? A kérdés csak az, kik. Te voltál? - De Sissy! - kiáltott föl a császár, és néhány pillanatra majdnem elveszítette híres önuralmát. - Franzl! - ugrott fel Sissy is - hiszen itt csak úgy csinálnak, mintha ezt a kislányügyet akarnák eltussolni! A valóságban ennek segítségével valami egészen mást tussolnak el! Egy pillanatra szörnyű gyanú merült fel benne, és Franzl a rémülettől kitáguló pupilláiban világosan 16 látta ezt a lobogást. Ösztönösen megértette, mire gondol a felesége, és újra gyorsan megfogta a kezét. - Nem, nem! - kiáltott fel. - Ez... ezt... erre nem is szabad gondolnod! Vagy akár csak egy szívdobbanásnyi időre fel tudod tételezni, hogy nekem, az apának, benne lett volna a kezem ebben a szörnyű játékban? "A TRÓNÖRÖKÖS AZ APJÁRA LŐTT" Mint valami vörös ködből merült fel Sissy emlékezetében egy külföldi lap szenzációs címe. Csak néhány pillanatra látta, az egész cikket nem tudta elolvasni, így azt sem tudta, milyen tényeken nyugodott ez a híradás, hogy valóság volt-e az alapja, vagy egyszerűen csak az olvasók szenzáció iránti vágyát akarta kielégíteni. Azokban a rettenetes napokban a különböző újságok és folyóiratok, amelyeknek sikerült "leleplező" cikkeket hozni a mayerlingi tragédiáról, akkora példányszámokat értek el, hogy a kiadók szíve feldobogott. Ennek megfelelően jól megfizették azokat a riportereket, akik ilyen cikkeket írtak. Azok pedig megpróbálták a trónörökös baráti köréből, sőt szolgáiból is mindazt kiszedni, amit csak lehetett - volna. Mert ezek az emberek hallgattak, mint a sír. Persze felmerült a kérdés, hogy vajon csak a megtorlásoktól féltek, vagy a

dinasztia iránt érzett szolidaritásból tették. A legvalószínűbb az volt, hogy lefizették őket. És éppen erre utalt Sissy is. Pénz a hallgatásért, igen - csakhogy kitől? Ezt a kérdést tette föl ő is magának, mint ahogyan a sajtó is ezt szerette volna megtudni. A rettenetes gyanú, amelyet ez a bizonyos szalagcím keltett benne, természetesen teljesen képtelen volt, de mégis... - Franzl - kezdte Sissy újra, sokkal inkább azért, hogy megnyugtassa magát, semmint kíváncsiságból - az egyik újság azt írta, hogy Rudolf állítólag egyszer rád lőtt... Franzl fáradt, elutasító kézmozdulatot tett: - Persze! Megint bolhából csináltak elefántot. Egy szerencsétlen eset volt valamelyik vadászaton. És nem engem, hanem egy hajtót találtak el, éppen csak megsebezte a karján. - Erről semmit sem meséltél nekem akkor! - De hát miért meséltem volna? Csak feleslegesen izgattalak volna. Nem történt semmi baj! - De hát hogyan eshetett meg ilyen dolog? - Ilyesmi vadászaton néha előfordul! Rudolf - hiszen ismered, milyen heves tudott lenni - elragadtatta magát. - Hogyan lehet, hogy a te állásod az ő lővonalába került? - Mindenáron találni akart, ezért elhagyta a saját állását, és úgy lőtt... Sissy csodálkozva rázta a fejét: - De hiszen ez a legelemibb vadászati szabályok megszegése - állapította meg. - Rudi abban a pillanatban nem a szabályokra gondolt. Nyugodj meg, már minden rendben van, a hajtót is rendesen kárpótoltuk.... és persze tartotta a száját, igaz? Tehát már megint. Pénz a hallgatásért, eltussolás! - Ugyan kinek használt volna, ha a nyilvánosságra kerül? Felfújták és rettenetes nagy ügyet csináltak volna belőle! - Látod, mégis napvilágra került. - Azonnal elkoboztattam a lapot. - Csakhogy nyilván nem elég hamar, szokás szerint. Néhány példány kering a bécsiek között. Én magam is láttam egyet, különben nem tudnék róla.

- Hidd el, semmi köze sincs Rudi halálához. lg 19 - Ilyen biztos vagy benne? Azt hiszem, vannak, akiknek más a véleményük erről. - Senki sem hozhatja összefüggésbe... - a császár egy nagy sóhajtással hátravetette magát a székében. - Úgy látom, meghurcolják és a sárba rántják a nevünket... Ezeknél a szavaknál Sissynek eszébe jutott az a búcsúlevél, amelyet Rudi Stefániának írt. Mi is állt benne? "... nyugodtan megyek a halálba, mert csak így menthetem meg nevünk jó hírét." Mennyire hamis és értelmetlen kijelentés ez! Vagy talán ha életben marad, még sokkal rosszabbtól kellett volna tartania? És hogyan is írta Rudolf az anyjának szóló búcsúlevélben? "Nem szívesen halok meg. De nincsen jogom élni: öltem. Nem vagyok méltó arra, hogy ezentúl is apám fiának nevezhessem magam." Sissy törte a fejét, megpróbálta ezt a sok mindent valamilyen mozaikképpé összerakni. Az apjának Rudolf egyetlen sort sem hagyott, ezzel szemben hosszan írt egy bizonyos Mitzi Caspar nevű asszonynak, ráadásul ráhagyta az összes készpénzét is. - És kicsoda Mitzi Caspar? - kérdezte most a férjétől. Franzl nem készült fel erre a kérdésre. - Tessék? - kérdezte összerezzenve, gondolataiból felpillantva. - Mitzi Caspar - ismételte Sissy. - Kicsoda ez az asszony, azt szeretném tudni. - Rudi barátnője volt - mormogott Franzl. - Igen, így valahogy lehetne mondani. Egyébként jobb, mint a híre, legalábbis erről biztosítottak engem. Most mindenesetre elég tisztességesen viselkedik, ha eltekintünk attól, hogy részvétlátogatókat fogad... - Micsoda? Vannak emberek, akik Rudi halálával kapcsolatban részvétüket nyilvánítják neki, mintha ő lett volna a felesége?... - Így van - mondta Franzl sötét tekintettel. - Szégyen szegény Stefániára nézve!

- És a bárókisasszony? - faggatta Sissy tovább - aki meghalt vele együtt? Franzl csak a vállát vonta meg. - Ne haragudj rám, Sissy - kért bocsánatot a feleségétől - de most már valóban folytatnom kell, sürgős munkám van. Sajnálkozó pillantást vetett a feleségére. Sissynek úgy tűnt, mintha mondani akart volna még valamit, de végül is letett erről, beletemetkezett az aktájába, amely még mindig ott feküdt előtte. Sissy kénytelen-kelletlen felállt, de akaratlanul is rápillantott a Franzl előtt levő papírra. Nem hitt a szemének: doktor Kubasek udvari tanácsos részletes jelentése volt a mayerlingi tragédiáról. Franzlnak nyilvánvalóan nem állt szándékában, hogy felesége kezébe adja az iratot. De vajon miért nem volt szabad semmit megtudnia Sissynek? Amikor jóéjszakát kívánt Franzljának, keserűség érződött ki hangjából. Franzl és ő eddig még minden helyzetben megőrizték az egymás iránti mélységes bizalmukat. És most? Sissy a hálószobájába ment. Komornái segítségével levetkőzött, megfürdött, és a kis házi oltára előtt elmondta az imáját. Az oltár hideg személytelensége ma különösen fájdalmasan érintette. Ezután nyitott szemmel feküdt az ágyában. Azokra a sorokra gondolt, amelyeket Rudolf Mária Valériának hagyott, és amelyekben azt tanácsolja húgának, hogy 20 21 jegyesével vándoroljanak ki a tengerentúlra, mert egyszerűen nem lehet tudni, miként alakulnak a dolgok Ausztriában apjuk halála után. Rudolf öngyilkos lett, és nem Vetsera Mary ölte meg őt, majd saját magát, mint ahogy először hitték. Sokkal valószínűbb, hogy a dolog inkább fordítva történt. De ugyan miért kereste Rudolf a halált ennek a fiatal kislánynak az oldalán, amikor volt ez a Mitzi Caspar nevű barátnője? Sissy Widerhofer doktor jelentésére gondolt, amelyet a boncolásról írt, és amelyben azt állította, hogy felfedezett valami kis rendellenességet Rudolf koponyáján. Sissy akkor azt hitte, hogy ez a mondat csak azért került bele a jelentésbe, hogy Ausztria-Magyar-

ország trónörökösét keresztény módon el lehessen temetni, így ugyanis föl lehetett tételezni, hogy az öngyilkosságot pillanatnyi elmezavarában követte el. Lehet, hogy mégis őrült volt, akit családjának rettenetes öröksége terhelt? A Wittelsbachok öröksége, amelynek Lajos, a bajor király is áldozatául esett, és nemcsak ő. Rudi egész életében rettegett ettől a betegségtől. De vajon egy férfi, aki pillanatnyi elmezavarában öngyilkosságot követ el, az búcsúlevelében olyan politikai éleslátásról tesz bizonyságot, mint Rudolf? Sissy azt is megtudta Rudi személyzetétől, hogy fia még közvetlenül Mayerlingbp utazása előtt végigolvasta a franciaországi választások eredményét. Ugyan mit érdekel valakit, aki elhatározta, hogy öngyilkos lesz, hogy milyen politikai erők kerülnek Franciaország kormányrúdjához?! Ez a külpolitikai érdeklődés vajon elmezavarra utal? Öngyilkosság volt-e egyáltalán?, Nem lehet, hogy Rudi más módon halt meg a kis Mary Vetserával együtt?... 22 Sissyt újra elfogta a heves vágy, hogy minden hidat fölégetve maga mögött messzire utazzon. Akárhová, ahol az égbolt szabad és nincsen semmiféle sötét titok! A bécsi Burg nedves hidege elől abba az országba vágyott, amelyet a forró napfény árasztott el: a tenger morajlása és a korfui számlálhatatlan csodálatos virág után vágyakozott. Ez a vágy azonban őrültség volt, ezt tudta. Ebben a helyzetben nem szabadott Franzlját elhagynia, első számú kötelessége volt, hogy mellette maradjon. De vajon - és itt gondolatai újra Rudolfra tértek vissza - ennyire keveset tudott volna a fiáról? Egyre inkább úgy érezte, nagyon-nagyon kevéssé ismerte... 3. A titkos kazetta Sissy az éjszaka közepén felriadt, kiverte a hideg veríték. Hálóinge rátapadt a testére, hatalmasra tágult szemekkel, rettegve bámult a sötétbe. Végre meghallotta a folyosón az ajtaja előtt az őr óvatos lépteit. Rémület fogta el, anélkül hogy tudta volna, mitől. Lassacskán visszaemlékezett a szörnyű, apokaliptikus lá-

tomásokra, amelyeket álmában látott, és amelyek most a sötétben mintha újra alakot öltenének. Mária Valéria és Toszkánai Ferenc elmenekült Ausztriából, ahogy a halott Rudi tanácsolta nekik. Sissy látta őket, mint rohannak a földgömb körül, mialatt a sarkukban egy óriási vértócsa terjengett. A vérfolt végül is az egész európai kontinenst befedte, és mielőtt Sissy felébredt volna, már az egész földgolyó égett, és szörnyű sikoltozást, kiabálást hallott. De nem kiáltott senki. Az őr léptein kívül csak az óra ketyegését lehetett hallani. Sissy éjszakai lámpása már félig leégett. Hajnali három óra lehetett, Sissy hiába 23 próbált újra elaludni. A lassacskán elkezdődő nap kialvatlanul, rettenetes fejfájással találta. Sissy felkelt, de rettentő nyomorultul érezte magát. Ráadásul csúnya köhögés is kínozta, úgyhogy arra gondolt, elhívatja Widerhofer doktort, a császári család háziorvosát. Azután mégis másképp döntött. Estére már rázta a hideg. A doktor végül mégis eljött, és gondterhelt arccal kezdte meg a császárné alapos kivizsgálását. Amíg a tüdejét hallgatta, Sissy, aki egyébként nem volt kényeskedő, most minden érintésétől összerezzent. Nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy néhány nappal ezelőtt ugyanezek a kezek fiának a holttestét boncolták. Rudolf szörnyű, megmagyarázhatatlan halála egyszerűen nem hagyta nyugodni. Nyilvánvalóan nem tudott semmi másra gondolni, újra és újra ide tértek vissza gondolatai, ez betegíthette meg. Widerhofer aggódva sóhajtott föl. - Mi bajom van, doktor úr? - kérdezte Sissy. - Felséged szervezetét betegség támadta meg, kisebbfajta tüdőgyulladás van kifejlődőben. Felséged alaposan megfázott valahol, talán meggondolatlanul ment ki a hideg téli levegőre. Igen, ez azon az éjszakán lehetett, amikor gyalog mentem el a kapucinusok kriptájáig és vissza, gondolta Sissy. A cipője teljesen átázott, mire hazaért, és már ott lent a kriptában is kegyetlenül fázott... - És felséged túlságosan keveset is eszik - állapította meg az orvos gondterhelten. - Felségednek nemcsak

az alakjára kellene figyelnie! - De hát az osztrákok szépnek szeretnék látni a császárnéjukat - védekezett Sissy. - Természetesen, de csak mértékkel, felség. Felséged most túlságosan sovány, sőt alultáplált. - A dél tenne jót nekem, igaz, a Földközi-tenger - hallotta hirtelen Sissy saját szavait. - Már a Hermész-villa is jót tenne - felelte az orvos. - Ott felségednek meglenne a nyugalma, és tiszta, jó a levegő. - Újra el kell utaznom egy kúrára, doktor? - Csak ha meggyógyult, felség - felelte a doktor. - Szeretnénk remélni, hogy amennyiben felséged most belátó lesz és okosan viselkedik, sikerül megakadályoznunk egy kellemetlen, esetleg súlyos betegséget. Widerhofer doktor befejezte a vizsgálatot, és fölírta a recepteket, amelyeket majd Ferenczy Ida fog elhozni az udvari patikából. - Még egyvalamit, doktor... nos, kérem, legyen hozzám őszinte: hogyan halt meg Rudolf? - Ó, felséges asszony, egy pillanatig sem szenvedeit, ha felséged erre gondolt. Egyébként pedig mindent leírtam a jelentésemben. Fejlövés okozta a halálát. - És a bárókisasszony? - Ugyanaz. Elköszönhetek, felség? Hirtelen nagyon sürgős lett az indulás. Pedig bizonyára nem várta semmilyen más páciens... - Őfelsége bizonyára nem fog örülni a hírnek, hogy felséged megint beteg - mondta Sissynek Ida. - Maradjon most velem, Ida - kérte Sissy. - Festetics Mária majd elhozza a patikából a cseppeket. Ágyba kell feküdnöm, pedig semmi kedvem sincs hozzá. - Most engedelmeskednie kell a doktornak, és tenni, amit mondott! - Ragaszkodott Ida a doktor utasításaihoz. - Szívesen itt maradok, ha felséged így kívánja. Most hívom a szobalányokat, hogy segítsenek felségednek hálóruhába öltözni. Amikor Franzl meghallotta, hogy Sissy nincs jól, rögtön átjött hozzá megkérdezni, hogyan érzi magát. - Widerhofer doktor úgy gondolja, jobb lenne, ha 24 25 néhány napra kimennék a Hermész-villába a jó levegő miatt - jelentette Sissy a férjének.

- Ez nagyon okos ötlet volt a doktortól - állapította meg Franzl, és homlokon csókolta Sissyt. - Aludj jól, angyalom. És kérlek, ne gondolj mindig arra a szörnyűségre, ami történt. Sorsunk Isten kezében van, Sissym. Jó éjszakát! Sissy lenyelte a keserű orvosságot, és elbocsátotta Idát is. - Égve hagyom az éjszakai lámpását, felséges aszszony - mondta az udvarhölgy, majd pukedlibe ereszkedett, és kiment a császárné hálószobájából. Amikor elment és az ajtó becsukódott mögötte, Sissy felkelt, odaült a kis fésülködőasztalához, és az egyik fiókból elővett néhány papírlapot. Az éjszakai lámpását maga elé tette, és a lángocska gyenge kis fényénél szorgalmasan írni kezdett. Amikor készen lett, a másik fiókból kivett egy vaskazettát, és a papírokat abba rakta bele. Gondosan bezárta, ráfordította a kulcsot, majd a kazettát visszarakta a fiókba, a kulcsocskát pedig egy vékony láncon a nyakába akasztotta. Azután visszabújt az ágyába, de még nagyon sokáig ébren volt. A doktor tanácsát követve Sissy kiköltözött a Hermész-villába, amelyet Ferenc József külön neki építtetett, azt remélve, hogy ezzel Bécshez kötheti vándormadarát. Két nap múlva Festetics Mária ezzel lépett be 2 császárné szobájába: - Felséges asszony, Kiss báróné, vagyis Schratt Katalin szeretné tiszteletét tenni! Sissy örült a színésznő látogatásának, bár sejtette, hogy Franzl küldte utána. - Ilyen közel a városhoz, és mégis mintha egész más világban lennénk - lelkendezett Kathi. - A császárnak is gyakrabban kellene idejönnie! - Hiszen megtehetné, mégis oly ritkán jön. Ha késő éjszakáig dolgozik, akkor nincs sok értelme kikocsizni idáig - felelte Sissy. - Igen, ez igaz, és mégis sajnálatos, én legalábbis így gondolom! - Igaza van, báróné. Néha azt kívánom, hogy mi ketten, Franzl és én, egy egészen közönséges polgári házaspár legyünk, akkor lenne időnk egymás számára, és valóban azt tehetnénk, amit csak akarunk. És akkor talán Rudinkkal sem történt volna meg ez a szörnyű

dolog... Sissy lehalkította a hangját, és szomorúan bámulta a szőnyeg mintázatát. Kathi sejtette, mi megy végbe Sissyben. Tulajdonképpen azért jött, hogy kicsit felvidítsa, és elterelje gondolatait a tragikus eseményekről, most azonban látta, nem lesz könnyű dolga. Szerencsére az inas éppen behozta a teát és a kekszet, így a két hölgy leült a teázóasztalka mellé. Kathi csodálkozott, hogy Sissy nem hívta meg még valamelyik udvarhölgyét is az asztalhoz, máskor mindig ez volt a szokása; most azonban úgy látszott, nincs kedve nagyobb körben társalogni. Talán nyomja valami a szívét, amelyet négyszemközt akar vele megbeszélni?... Kathi mohón kortyolt a fűszeres teából, amely a finom kínai porceláncsészében illatozott. A meleg ital nagyon jólesett a hosszú szánkóút után. - Bárónő - kezdte Sissy hirtelen, mialatt a csöndet csak a kandallóban égő tűz pattogása törte meg - báróné, meg kell ígérnie, hogy arról, amit most önnek mondani fogok, a császáron kívül senkinek nem fog beszélni. - Megígérem - felelte Kathi egyszerűen. Sissy bólintott. Sikerült végül eldöntenie magában, 26 27 hogy Kathira bízza azt a titkát, amiről még az udvarhölgyei sem tudtak. - Napok óta - kezdte egészen halkan, mintha attól félne, hogy a falaknak is fülük lehet - egy titkos jelentésen dolgozom. - Egy jelentésen? Miről? - Arról, amiről mostanában mindannyian a legtöbbet gondolkodunk, a fiam mayerlingi haláláról! - És kinek szánja ezt a jelentést, felség? - kérdezte Schratt Katalin fészülten. - Az utókornak. A mi életünkben aligha tudhatja meg bárki is az igazságot, és annak alapján, amit eddig sikerült megállapítanom, így a legjobb! Franzlnak mindenesetre ez a meggyőződése. Megint egy kis szünet keletkezett. A báróné türelmesen várta, hogy Sissy folytatja és kiönti neki a szívét, hiszen nyilvánvalónak tűnt, hogy egyedül nem birkózik meg e teherrel. Lelki megkönnyebbülést várt ettől

a beszélgetéstől. Sissy minden szavát jól meggondolta: - Franzl úgy gondolja, hogy veszedelmes lenne, ha az igazság kitudódna. És hogy mennyire el akarja ezt kerülni, az nemrégiben puszta véletlenből jutott a tudomásomra. Felfedeztem a mayerlingi majorság építési terveit, és a Rudi megbízásából végrehajtott változtatásokét is. - A mayerlingi vadászkastélyra gondol felséged? Sissy bólintott, és folytatta: - Tudta ön, hogy Franzlnak az a terve, hogy azt az épületrészt, ahol a tragédia megtörtént, egyszerűen lebontatja? - De hát miért? - Hiszen ez világos: hogy semmit se lehessen rekonstruálni! - Én azt hallottam, hogy abban a szobában, amelyben Rudi meghalt, emlékkápolnát szándékoznak berendezni. - Ez sokkal egyszerűbb és logikusabb lenne, de Franzl nem akarja: az épületnek ez a része teljesen el kell hogy tűnjön! Loschek szobája és a mellékszobák, az összekötő lépcsők és a folyosók is. Egy év alatt készen kell lennie mindennek. Hogy utóbb semmiféle vizsgálatot ne lehessen újra elvégezni vagy az adatok helyességét igazolni! - ulit kellene igazolni, felség? - Nos, például hogy a vallomások, amelyeket tettek, Loscheké és a többieké, nem mondanak-e egymásnak ellent. Ahogy a terveket nézem, nyilvánvaló ellentmondások vannak. De persze a terveket is eltüntetik majd! A színésznő már rég abbahagyta a tea kortyolását. Sissyre bámult, aki sápadtan és reszketve ült vele szemben. - Gyilkosság volt, báróné - suttogta Sissy - és bérgyilkosok hajtották végre! Egy létra segítségével kívülről jutottak be Rudi szobájába. Megtalálták a létrát, és a férfiak lábnyomait is! - Az ég szerelmére, felség!... és ki volt az, aki a parancsot kiadta, aki ezt elrendelte? - Ha ezt elmondanám önnek, egyikünk se lehetne többé biztos az életében...

Schratt Kataün kezében megcsörrent a csésze, ahogy lerakta az asztalra. Hitetlenkedve bámult Sissyre, aki állta a kutató pillantást. - Nem - mondta fojtott hangon. - Egészen normális vagyok, báróné. A Wittelsbachok betegsége még nem ért utol, még nem. De ebbe tényleg bele lehet őrülni, és éppen ezért kell önnel beszélnem. Nem bírom másképp! - Felség, amit ön itt elmondott... 28 29... azt jól meggondoltam, és mindent le is írtam; mindent, amit csak megtudtam. Úgy áll össze az egész, mint egy mozaikkép. Fekete kövekből, csupa-csupa fekete kőből... És pirosak is! Pirosak, mint a vér. - De hát a lány... - Vetsera bárókisasszony? Az összeesküvők nem tudták, hogy ott van Mayerlingben. A bárókisasszony akaratlan szemtanú lett, ezért kellett meghalnia. - És a búcsúlevelek? - Azokat kizsarolták. Sőt diktálták. Nyilvánvalóan erőszak hatása alatt írta őket! Rudi az elutazása előtt egész sor olyan dologban intézkedett, amely a jövőre vonatkozott. Bizonyára nem teszi ezt, ha az a szándéka, hogy megöli magát, nem? - De hát a bárókisasszony azt írta az anyjának, hogy a Dunának megy... - És Mayerling talán a Duna partján van? - kérdezett vissza Sissy élesen. - Rudi és a bárókisasszony terve az volt, hogy néhány boldog órát vagy napot együtt töltsenek Mayerlingben. Erről csak az unokahúgom, Larisch bárónő tudott, egészen röviddel az elutazás előtt beszélték meg. De az, hogy Rudi ebben az időben Mayerlingben fog vadászni, az már sokkal előtt is tudott dolog volt! - Tehát erre alapozták a tervet, a meggyilkolásának tervét? - Így igaz. Mary levélkéje az anyjának arról, hogy a Dunának megy, csak arra volt jó, hogy legyen kis "szabad" ideje, amit a fiamnak szentelhet. Anyja, a bárónő annyira szerette és elkényeztette, hogy Mary biztos lehetett benne, mindent megbocsát majd neki, ha valamilyen kifogással, magyarázkodással felbukkan újra otthon. Ez az egész nagy titokaatoskodás, sőt

minden valószínűség erint az egész íriási ötlet az unokahúgomtól, Marie Larischtól származik. Neki van érzéke az ilyen játékokhoz, végül is egy színésznő lánya! - Én is az vagyok, felség... Mármint egy színésznő - mondta Kathi kicsit megbántva. - Ó, bocsánat. Ez butaság volt tőlem. Igen, úgy látszik, túl sokat beszéltem - sajnálkozott Sissy. A színésznő pillantása a magas, íves ablakokon át a kinti télies, behavazott tájra tévedt. Idilli kép, de a Hermész-villa hangulatával a legcsekélyebb hasonlóságot sem mutatta. - Mindent felírtam, feljegyeztem, az egész anyag egy vaskazettába van zárva. A végrendeletemben majd úgy rendelkezem, hogy csak halálom után hatvan évvel lehet kinyitni - magyarázta a császárné. - Akkor majd megtudja az egész világ, hogy én mennyi mindenről tudtam! Akkor már biztos, hogy nem történhet baj... az is lehet, hogy monarchiánk sem fog létezni. - De felség... - akart a báróné tiltakozni, de Sissy leintette: - Rudi meg volt győződve róla, hogy ez így nem mehet már sokáig tovább! Mindenképpen szeretett volna valamit tenni ez ellen, változtatásokat akart bevezetni, hogy a jövőnek elébe menjen. Ez volt az igazi ok! Vannak bizonyos körök külföldön, akik már régen a megbuktatásunkon dolgoznak, és bizonyos belföldi körök is, akik nem szeretnék, ha tetterős, céltudatos lenne a következő császár. Ezek az érdekek egy pontban metszették egymást: Rudolfnak meg kellett halnia. - És az új trónörökös, Ferenc Ferdinánd... - Azzal, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös lesz, senki nem számol komolyan. Nem. Ezek a körök Ottó főherceget, Ferenc Ferdinánd öccsét, a tréfamestert szeretnék trónörökösnek. Mindenki nagyon szereti, és ő aztán biztos nem támaszt semmiféle nehézséget sen- 30 I 31 kinek - mondta Sissy keserűen. - Tőle semmiféle változtatást, reformot nem lehet várni, amelynek következményeképpen esetleg egyesek elveszítenék a befolyásukat... - De hát jog szerint Ferenc Ferdinándnak kellene

lennie a következő trónörökösnek... - Igen, ebben igaza van, báróné. De ön is tudja, a főherceg tüdőbeteg. El nem tudom képzelni, hogyan felelhetne meg a magas követelményeknek. Franzl egészséges, és még sok jó év áll előtte, ezt a trónörököst tehát minden valószínűség szerint túlélné. - Ennyire beteg a szegény főherceg? - Ideje legnagyobb részét szanatóriumokban tölti. Már édesanyja, az oly varázslatosan kedves és szeretetre méltó szicíliai Annunciata hercegkisasszony, akit Károly Lajos főherceg, Franzl öccse vett feleségül, már ő is ennek az alattomos tuberkulózisnak lett az áldozata, és úgy tűnik, fiát is csak sajnálni lehet, hiszen nyilvánvalóan örökölte a betegséget. Ráadásul Ferenc Ferdinánd meglehetősen nehéz ember, ez valószínűleg a betegségével van összefüggésben. Mindannyian nagyon sajnáljuk, de nem hiszem, hogy komolyan reménykedhetne abban, hogy trónörökös lesz. Amenynyire én tudom, ezek hiú remények lennének. Kathi elgondolkodott. - Akkor tehát ha egy napon Ottó főherceg lesz a császár, Ottó, a könnyelmű tréfamester, aki éppen az ellentéte őfelségének... Sissy megint finoman elmosolyodott: - Mondja csak ki nyugodtan, akkor elériék a céljukat azok, akik kitervelték a szegény fiam meggyilkolását. Igen, fején találta a szöget. Ottót könnyű irányítani, nem sokat törődne a kormányzással. Csak reprezentálna, mert azt jól tud. Egyébként pedig megtenne mindent, amit csak kívánnak tőle. Így is lesz, biztosíthátom, ő lesz a következő császár! És azt a katasztrófát, amit Rudi előre látott, Ottó nemhogy feltartóztatná, éppen ellenkezőleg, még siettetné is! - De hiszen ez rettenetes, felség... - Én nem szeretném megérni - jegyezte meg Sissy. - Vagy legalábbis nem akarok már ebben részt venni. Szeretnék elmenni, el innen, el Ausztriából! Menekülni, menekülni, érti? - Ó, igen, megértem felségedet. Az ön helyében valószínűleg én is így gondolkodnék. De azt is el tudom képzelni, ami a császár őfelsége szívében játszódik le. Nem gondolja felséged, hogy talán jobb lenne, ha most inkább maradna, mert őfelségének nagy szüksége

van önre? - De hát mit tehetek én érte igazából!? -kiáltott fel Sissy. Felugrott, és mintha kergetnék, futott az ablakhoz, ahol kibámult a behavazott parkra. - Csak annyit, hogy itt van a számára, felség... - felelte Kathi halkan. A báróné hirtelen úgy érezte, hogy a császárné egyedül szeretne maradni, így hát el is búcsúzott. Sissy ott maradt az ablaknál, és figyelte, ahogy Kathi beszáll a szánkójába. A lovak nyakában csilingelő csengők hangját még sokáig lehetett hallani. A téli alkonyat lassan sötétbe borította az egész kertet. Vajon Rudiból jó császár lett volna? Okos volt, messzire tekintett, és teli volt tervekkel. De gyógyíthatatlanul beteg is volt, mint Ferenc Ferdinánd, ahogy Sissy most már biztosan tudta, ha nem is ugyanaz a baja volt. Az is lehet, hogy a Wittelsbachok betegsége is megtámadta volna. Vajon ennek a gyilkos összeesküvésnek a kiagyalói ezt is számításukba vették? És mely külföldi hatalmak jöhettek szóba? Tulajdonképpen bármelyik, amelynek nem volt érdeke, 32 33 hogy a nagy Osztrák-Magyar Monarchia még hatalmasabbá válhasson... És belföldön kik tartották a drótok végét? Ó, bizonyára sokan. Sissy becsukta a szemét, és szinte beleszédült abba, hány név jutott eszébe, és a nevek egyre csak sokasodtak. Csak most, Hermész-villai hálószobájának csöndjében tudatosult benne igazán, micsoda szörnyű veszélyek leselkednek rájuk. Így aztán a széles tömegek által oly hihetőnek tűnő mese a boldogtalan szerelemről, amely a kedves kis bárókisasszony és a császár fia között szövődött, még mindig a legjobb megoldásnak tűnt, mert ezzel azután mindenkit el lehetett hallgattatni, akinek esetleg más veszedelmes gondolatai támadtak! Szegény Mary, ott kinn a heiligenkreuzi hideg sírban; kétszeresen is megcsaltak téged, gondolta Sissy. Most már ő is belátta, hogy ezt a mesét fenn kell tartani, még ha Mary anyja hevesen cáfolta is, ahányszor csak módja volt rá. Franzl és tanácsadói ebben az esetben a lehető legjobb és legkönnyebben járható utat válasz-

tották. Egyszerűen hagyták, hogy az emberek hadd higgyék, amit olyan szívesen hittek! Közben az összes nyomot, ami bármi másra utalt volna, eltüntették. Rudolf gyilkosai már régen árkon-bokron túl voltak, és nem lehetett mást tenni, hagyni kellett őket futni, még üldözni sem volt szabad őket! Sissy most világosan látta, hogy ebben a dologban már semmit, de semmit sem szabad tennie. Hadd higgye csak mindenki, hogy a bécsi császári ház is hitelt ad ennek a szerelmi történetnek... Egyáltalán volt-e még valami értelme, hogy ő továbbra is törje a fejét mindazon, ami történt, amikor úgysem lehet semmin változtatni? A két halottat többé nem lehet életre kelteni. 4. Különös tavasz Ó, kedves Ischl! A császári villában nem változott semmi, és az ischliek is boldogok voltak, hogy viszontláthatják a császárt és a császárnét legkisebbik lányukkal együtt, olyannyira, hogy Sissynek egészen felengedett a szíve köré fagyott jégpáncél. Persze soha többé nem feledhette, hogy a családból valaki hiányzik, Rudolf, a fiú és trónörökös. A Felicitas-villa, amely nem volt messze a császári villától, újra vendégül láthatta, mint minden évben, Schratt Katalin asszonyt, noha ezúttal csak rövid időre. Katalin asszony megtett mindent, hogy a császárnét egy kicsit felvidítsa bécsi pletykáival, és így elterelje a figyelmét. A császárra is ráfért némi kikapcsolódás, de neki a kormányzás terheit Ischlbe is magával kellett vinnie. Mindenekelőtt itt volt a trónöröklés kérdése. A dolog sokkal bonyolultabbnak tűnt, mint eleinte hitte volna, mert mindenki legnagyobb meglepetésére Ferenc Ferdinánd főherceg nem értett egyet azzal, hogy őt kihagyják a trónöröklésből. Sőt éppen ellenkezőleg, mintha felébredt volna benne a becsvágy, ami azelőtt oly idegen volt tőle. - A főherceg újra szanatóriumban fekszik - mesélte Kathi. - Ezúttal Dél-Tirolban, és ahogy hallani lehet, lassan javul az állapota. Állítólag napról napra jobban van. Ezúttal mindannyian Schratt asszonynál ültek egy