Betöltetlen férőhelyek a 2010/2011-es tanévre



Hasonló dokumentumok
Oktatási Hivatal. OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2011/2012. tanévre

Oktatási Hivatal. OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2012/2013. tanévre



Az adatok lezárva november 29-én.

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a /201. / tanévre Budapest

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Budapest


OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2015/2016. tanévre

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL

Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola

oktatási azonosító



Betöltetlen férőhelyek Bácsalmás, Szent János utca 5.

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

Tel., Fax: +36 (66) Békéscsaba, Gyulai út 32/1.

Betöltetlen férőhelyek Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35.

Hajdú-Bihar megye. Hajdú-Bihar megye oldal. OM azonosító:

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32.

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Pest megye

Rendkívüli felvételi eljárás

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Tolna megye

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Jász-Nagykun-Szolnok megye

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Fejér megye

ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német.

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Komárom-Esztergom megye

Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézménye. Gépészet szakközépiskola - 10 kód

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Bács-Kiskun megye

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE

Tanulható nyelvek. Megjegyzések

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja.

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Borsod-Abaúj-Zemplén megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Zala megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Hajdú-Bihar megye

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2015/2016. tanévre

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, november 15.

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Bács-Kiskun megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Vas megye

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013.

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Bács-Kiskun megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Békés megye

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE

Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája asztalos

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító:

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Heves megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Nógrád megye

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/ Fax: 88/

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója


BEISKOLÁZÁSI IRODA - ÜRES FÉRŐHELYEK JEGYZÉKE - SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK

1.sz. melléklet A támogatott gyakorlati képzés célja és tartalmának részletes leírása, helyszíne, idıtartama, formája, tárgyi feltételrendszere:

BEISKOLÁZÁSI IRODA - ÜRES FÉRŐHELYEK JEGYZÉKE - SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK

Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:

Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Veszprém megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Győr-Moson-Sopron megye

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Komárom-Esztergom megye

köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Továbbtanulási statisztikák

IDEGEN NYELV Angol vagy Német. angol vagy német, második idegen nyelv: angol, német, francia vagy orosz

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Továbbtanulási statisztikák

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Nógrád megye

SULIMIX december Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Képzési rend tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL

Továbbtanulási mutatók

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Fejér megye

Átírás:

a 20/21-es tanévre 200672 "Budapest Táncművészeti Stúdió" Szakközépiskola 1147 Budapest, Fűrész u. 106. 0 "Budapest Táncművészeti Stúdió" Szakközépiskola 1147 Budapest, Fűrész u. 106. 5 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: színházi táncos; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A 12. évfolyam végén érettségi, a 13. végén szakmai vizsga. 10 fő 035562 ADDETUR Alapítványi Gimnázium és Szakképző Iskola 12 Budapest, Marczibányi tér 3. 0 ADDETUR Alapítványi Gimnázium és Szakképző Iskola 12 Budapest, Marczibányi tér 3. 05 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Elsősorban mozgássérült, SNI tanulókat várunk. 9fő 0 ADDETUR Alapítványi Gimnázium és Szakképző Iskola 12 Budapest, Marczibányi tér 3. 03 04 a(z) angol; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar, ügyvitel; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: női szabó, irodai asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Elsősorban mozgássérült és SNI tanulókat várunk. 1 előkészítő évfolyam a tankötelezettség teljesítésére kijelölt szakiskolában [Kt. 126. (4)]; egyéni ütemterv, vagy egyéni foglalkozási program az előkészítő évfolyamhoz [Kt. 126. (4)]; nincs idegen nyelv oktatás; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): ügyvitel; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: irodai asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Elsősorban mozgássérült, SNI tanulókat várunk. 13 fő 3fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 1

a 20/21-es tanévre 035497 Adu Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola, Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78. 0 Adu Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola, Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78. 41 42 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Budapesten. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás informatika és német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Budapesten. 23 fő 8fő 0 Adu Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola, Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78. 10 11 12 13 14 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol, informatika és német tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető, informatikai műszerész, multimédiafejlesztő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Budapesten. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol, informatika és német tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátásidegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: idegenforgalmi szakmenedzser, vendéglátó szakmenedzser; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Budapesten. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol, informatika és német tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi szakmenedzser, reklámszervező szakmenedzser, logisztikai műszaki menedzserasszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Budapesten. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol, informatika és német tantárgyból; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: biztosítási tanácsadó, pénzügyi szakügyintéző, számviteli szakügyintéző, vállalkozási ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Budapesten. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol, informatika és német tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető, informatikai műszerész, multimédiafejlesztő, web-programozó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Dunaújvárosban. 29 fő 34 fő 20 fő 5fő 10 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 2

a 20/21-es tanévre 15 16 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol, informatika és német tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi szakmenedzser, nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző, reklámszervező szakmenedzser, üzleti szakmenedzser, logisztikai műszaki menedzserasszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Dunaújvárosban. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol, informatika és német tantárgyból; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: biztosítási tanácsadó, pénzügyi-számviteli ügyintéző, vállalkozási ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Dunaújvárosban. 10 fő 5fő 0 Adu Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola, Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78. 20 21 22 23 24 25 26 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Budapesten. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): egyéb szolgáltatások; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: fodrász; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Budapesten. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: hegesztő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Budapesten. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Budapesten. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: egyéb szolgáltatások; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: fodrász; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Budapesten. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: hegesztő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Budapesten. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Dunaújvárosban. 22 fő 15 fő 2fő 11 fő 10 fő 5fő 47 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 3

a 20/21-es tanévre 27 28 29 31 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: burkoló, festő, mázoló és tapétázó, kőműves; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Duanújvárosban. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): faipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútorasztalos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Dunaújvárosban. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Pincér és cukrász szakképzés is választható. Csak Dunaújvárosban. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: faipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútorasztalos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Csak Dunaújvárosban. 24 fő 5fő 9fő 4fő 035245 Ady Endre Gimnázium 1139 Budapest, Röppentyű u. 62. 0 Ady Endre Gimnázium 1139 Budapest, Röppentyű u. 62. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 6fő 035314 Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 1144 Budapest, Álmos vezér tér 9. 0 Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 1144 Budapest, Álmos vezér tér 9. 03 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Választható természettudományos orientáció. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás spanyol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) spanyol, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Humán orientáció választható 10 fő 3fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 4

a 20/21-es tanévre 038414 Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon 1089 Budapest, Diószeghy S. u. 25. 0 Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon 1098 Budapest, Friss utca 2. 2 évf. készségfejlesztő speciális i képzés a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók részére az életkezdéshez való felkészülést, a munkába állást lehetővé tevő egyszerű betanulást igénylő munkafolyamatok elsajátítására (további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az SNI jellege: középsúlyosan értelmi fogyatékos; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján. 2fő 038421 Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon 1121 Budapest, Hegyhát u. 19. 0 Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon 1121 Budapest, Hegyhát u. 19. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos, középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos, középsúlyosan értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar, ügyvitel; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: lakástextil készítő, gépíró, gépíró- szövegszerkesztő rész-szakképesítés szerezhető meg; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján. 3fő 035454 Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet 1035 Budapest, Raktár u. 1. 0 Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet 1035 Budapest, Raktár u. 1. 6 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 11. évfolyamon spanyol nyelvből; alternatív tanterv; emelt szintű oktatás angol, biológia, fizika, francia, gazdasági ismeretek, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret, német, rajz és vizuális kultúra, spanyol, társadalomismeret és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) német vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; alternatív tanterv; emelt szintű oktatás angol, biológia, fizika, francia, gazdasági ismeretek, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret, német, rajz és vizuális kultúra, spanyol, társadalomismeret és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) német vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A nyelvi előkészítő év után jelentkezési lehetőség a párhuzamos művészeti képzésre. 10 fő 1fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 5

a 20/21-es tanévre 200078 Altisz Alapítványi Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium 11 Budapest, Kismartoni út 1-3. 0 Altisz Alapítványi Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium 11 Budapest, Kismartoni út 1-3. 4 évfolyamos; a helyi tanterv a közoktatási típusú sportiskolai kerettantervre épül; tehetséggondozó oktatás angol, informatika, matematika, német és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a felvételinél a sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges. 5fő 035289 Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1124 Budapest, Meredek u. 1. 0 Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1124 Budapest, Meredek u. 1. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol, biológia, fizika, francia, kémia, matematika és német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) latin; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 1fő 035525 Arany János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 1072 Budapest, Nyár u. 9. 0 Arany János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 1072 Budapest, Nyár u. 9. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: épületgépész technikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati közlekedés szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 11 fő 21 fő 0 Arany János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 1072 Budapest, Nyár u. 9. A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 6

a 20/21-es tanévre 04 51 52 53 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő, központifűtés- és csőhálózat-szerelő, vízvezetékés vízkészülék-szerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: központifűtésés csőhálózat-szerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vízvezeték- és vízkészülék-szerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 37 fő 18 fő 16 fő 19 fő 035223 Árpád Gimnázium 1034 Budapest, Nagyszombat u. 19. 0 Árpád Gimnázium 1034 Budapest, Nagyszombat u. 19. 41 42 61 63 64 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás: német; emelt szintű oktatás német nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) francia vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 6 évfolyamos; alternatív tanterv; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 6 évfolyamos; alternatív tanterv; emelt szintű oktatás biológia és kémia tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 6 évfolyamos; alternatív tanterv; emelt szintű oktatás német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) francia vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 5fő 8fő 9fő 5fő 3fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 7

a 20/21-es tanévre 035305 Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon 12 Budapest, Lorántffy Zsuzsanna utca 3. 0 Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon 12 Budapest, Lorántffy Zsuzsanna utca 3. 03 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: emelt óraszámú angol, kötelező hittan 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) angol vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: emelt óraszámú német, kötelező hittan 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás biológia tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) latin; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: kötelező hittan 5fő 2fő 3fő 035228 Babits Mihály Gimnázium 1047 Budapest, Tóth Aladár u. 16-18. 0 Babits Mihály Gimnázium 1047 Budapest, Tóth Aladár u. 16-18. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) orosz vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 6fő 035391 Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1139 Budapest, Váci út 179-183. 0 Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1139 Budapest, Váci út 179-183. 22 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): közlekedés; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 12 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 8

a 20/21-es tanévre 035164 Baross Gábor Általános Iskola és Szakiskola 1204 Budapest, Székelyhíd u. 23. 0 Baross Gábor Általános Iskola és Szakiskola 1204 Budapest, Székelyhíd u. 23. 05 09 13 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: központifűtés- és csőhálózat-szerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: festő, mázoló és tapétázó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): közlekedés; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: járműfényező, karosszérialakatos, motorkerékpár-szerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 36 fő 22 fő 73 fő 0353 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája 1065 Budapest, Nagymező u. 1. 0 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája 1065 Budapest, Nagymező u. 1. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: jazz-énekes, jazz-zenész (a hangszer megjelölésével), klasszikus zenész, magánénekes, zeneelmélet-szolfézs szak, zeneszerzés szak; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megj.: párhuzamos művészeti képzés; érettségi vizsga a 12., szakmai vizsga a 13. évfolyam után 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás angol tantárgyból, művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: jazz-énekes, jazz-zenész (a hangszer megjelölésével), klasszikus zenész, magánénekes, zeneelmélet-szolfézs szak, zeneszerzés szak; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megj.: angol oktatása emelt óraszámban; érettségi vizsga a 12., szakmai vizsga a 13. évfolyam után 17 fő 20 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 9

a 20/21-es tanévre 035414 Békésy György Szakközépiskola 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. 0 Békésy György Szakközépiskola 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 7fő 2fő 038434 Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 12 Budapest, Magyarok Nagyasszonya tér 22. 0 Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 12 Budapest, Magyarok Nagyasszonya tér 22. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; nincs szakmai alapozás; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: Kollégiumi elhelyezést, tanulószobát és napi háromszori étkezést biztosítunk. 1fő 200415 Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium 1043 Budapest, Nyár u. 4. 0 Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium 1043 Budapest, Nyár u. 4. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 9fő 8fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 10

a 20/21-es tanévre 03 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) olasz vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4fő 035458 Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest, Árendás köz 8. 0 Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest, Árendás köz 8. 21 41 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A közgazdasági szakmacsoportban tanulók érettségi után a Gazdasági TISZK OKJ-s képzéseire jelentkezhetnek. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati közlekedés, közgazdaság, ügyvitel szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A tanulók érettségi után a szakmacsoportnak megfelelő TISZK-ekben szerezhetnek szakképesítést. 15 fő 17 fő 035349 BME Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 1111 Budapest, Egry József u. 3-11. 0 BME Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 1111 Budapest, Egry József u. 3-11. 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A tanítás nyelve kizárólag angol (kivéve a magyar nyelv és irodalom tantárgyat). 27 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 11

a 20/21-es tanévre 035294 Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1086 Budapest, Csobánc u. 1. 0 Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1086 Budapest, Csobánc u. 1. 03 4 évfolyamos két tanítási nyelvű + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol, biológia, emberés társadalomismeret és etika tantárgyból; elméleti és gyakorlati egészségügy szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: csecsemő- és gyermekápoló, fogászati asszisztens, gyógyszertári asszisztens, egészségügyi menedzser, fogtechnikus, gyógymasszőr, sportmasszőr, szociális asszisztens, szociális gondozó, szervező; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Az érettségivel együtt felsőfokú nyelvvizsga szerezhető. 5fő 035392 Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 1134 Budapest, Váci út 21. 0 Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 1134 Budapest, Váci út 21. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: elektronikai technikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 5fő 0351 Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1107 Budapest, Száva u. 1-3 0 Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1107 Budapest, Száva u. 1-3 41 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 2fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 12

a 20/21-es tanévre 035243 Bp. Főv. XIII. Kerületi Önkormányzat Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest, Kárpát u. 49-53. 0 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest, Kárpát u. 49-53. 11 31 4 évfolyamos; tehetséggondozó oktatási program; tehetséggondozó oktatás matematika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, tehetséggondozó matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Egy működő hat évfolyamos, speciális tantervű osztály munkájába lehet bekapcsolódni korlátozott számban a 9. évfolyamtól. 4 évfolyamos; tehetséggondozó oktatási program; tehetséggondozó oktatás biológia és kémia tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) francia, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz vagy a(z) orosz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, tehetséggondozó matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Biológia-kémia tagozat. Emelt szintű matematikát tanítanak. 2fő 5fő 035256 Budai Nagy Antal Gimnázium 1221 Budapest, Anna u. 13-15. 0 Budai Nagy Antal Gimnázium 1221 Budapest, Anna u. 13-15. 03 04 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Tizedikben a második nyelvet az iskola osztja be. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A második nyelvet az iskola osztja be lehetőségei szerint. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A második nyelvet az iskola osztja be lehetőségei szerint. 4fő 28 fő 10 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 13

a 20/21-es tanévre 038418 Budapest Főváros X.Kerület Kőbányai Önkormányzat Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Szakszolgáltató Központ 1107 Budapest, Gém u. 5-7. 0 Budapest Főváros X.Kerület Kőbányai Önkormányzat Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Szakszolgáltató Központudapest Kőbányai Önkormányzat Komplex Általános Iskola és Szakszolgáltató Központ 1107 Budapest, Gém u. 5-7. 2 évf. készségfejlesztő speciális i képzés a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók részére az életkezdéshez való felkészülést, a munkába állást lehetővé tevő egyszerű betanulást igénylő munkafolyamatok elsajátítására (további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az SNI jellege: középsúlyosan értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján. 3fő 035248 Budapest Főváros XV. Kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola 1151 Budapest, Fő út 70. 0 Budapest Főváros XV. Kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola 1151 Budapest, Fő út 70. 11 32 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) latin; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) francia vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: haladó német nyelvi csoport 1fő 7fő 035457 Budapest Főváros XV. Kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda 1151 Budapest, Sződliget u. 24-30. 0 Budapest Főváros XV. Kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda 1151 Budapest, Sződliget u. 24-30. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; emelt szintű oktatás közgazdasági-marketing alapismeretek, magyar nyelv és irodalom, matematika, német és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedő, kereskedő, boltvezető, utazásügyintéző, vendéglátó szakmenedzser; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 7fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 14

a 20/21-es tanévre 035339 Budapest Főváros XV. Kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Kontyfa Középiskola, Általános Iskola és Óvoda 1156 Budapest, Kontyfa u. 5. 0 Kontyfa Középiskola, Általános Iskola és Óvoda 1156 Budapest, Kontyfa u. 5. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 9fő 035072 Budapest Főváros XV. Kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 1157 Budapest, Kavicsos köz 4. 004 Nyolc Évfolyamos Gimnázium 1157 Budapest, Kavicsos köz 4. 8 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, testi fogyatékos, látássérült, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgyból. 1fő 035077 Budapest Főváros XV. Kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Száraznád Nevelési-Oktatási Központ Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyógypedagógiai Szakmai Szolgáltató 1156 Budapest, Pattogós u. 6-8. 0 Száraznád Nevelési-Oktatási Központ Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyógypedagógiai Szakmai Szolgáltató 1156 Budapest, Pattogós u. 6-8. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): mezőgazdaság, építészet, könnyűipar, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, gépészet, faipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: parkgondozó, festő, mázoló és tapétázó, textiltermék-összeállító, gyorséttermi- és ételeladó, szerkezetlakatos, épületasztalos, élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 14 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 15

a 20/21-es tanévre 035468 Budapest Külkereskedelmi Szakközépiskola 12 Budapest, Vörösmarty u. 89-91. 0 Budapest Külkereskedelmi Szakközépiskola 12 Budapest, Vörösmarty u. 89-91. 03 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztrációs alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi szakmenedzser, kereskedelmi ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: emelt óraszámú idegen nyelv, szakmai alapozó gyakorlat és informatika oktatás. 17 fő 1747 Budapest Táncművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Intézmény, a Budapest Kortárstánc Főiskola Gyakorlóiskolája 1036 Budapest, Perc u. 2. 0 Budapest Táncművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Intézmény, a Budapest Kortárstánc Főiskola Gyakorlóiskolája 1036 Budapest, Perc u. 2. 5 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kortárs-, modern táncos; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi, a felvételinél további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik a művészeti vagy testkulturális tanulmányi területen. 38 fő 035176 Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csete Balázs Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola 1215 Budapest, Csete Balázs u. 6-8. 0 Csete Balázs Gimnázium és Szakközépiskola 1215 Budapest, Csete Balázs u. 6-8. 22 23 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző, statisztikai és gazdasági ügyintéző, banki szakügyintéző, vállalkozási ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 19 fő 7fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 16

a 20/21-es tanévre 30 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati közgazdaság, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző, statisztikai és gazdasági ügyintéző, banki szakügyintéző, vállalkozási ügyintéző, marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 16 fő 0 Csete Balázs Gimnázium és Szakközépiskola 1215 Budapest, Csete Balázs u. 6-8. 41 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): ügyvitel; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: irodai asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A 12. évfolyam elvégzése után 2 év alatt felkészítés érettségi vizsgára. Felkészítés ECDL vizsgára. Emelt óraszámban az idegen nyelv oktatása. 30 fő 038432 Budapest, XVIII. kerületi SOFI (Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) 1181 Budapest, Kondor sétány 4. 0 Budapest, XVIII. kerületi SOFI (Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) 1181 Budapest, Kondor sétány 4. 03 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: testi fogyatékos, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): ügyvitel; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: irodai asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, testi fogyatékos, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, középsúlyosan értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, enyhén értelmi fogyatékos, középsúlyosan értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista; nincs szakmai alapozás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 8fő 7fő 035261 Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium 1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21. 0 Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium 1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Matematika és természettudományos tárgyakból emelt szintű óraszám. Keresztény erkölcsi értékek szerinti nevelés, kötelező hittan. 41 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 17

a 20/21-es tanévre 03 04 05 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Kötelező hittan. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) francia vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Kötelező hittan. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, földrajz, kémia és matematika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Kötelező hittan. 22 fő 10 fő 6fő 035408 Budapesti Corvinus Egyetem - Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola 1221 Budapest, Kossuth Lajos u. 83. 0 Soós István Szakközépiskola és Szakiskola 1221 Budapest, Kossuth Lajos u. 83. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): élelmiszeripar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: borász; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 8fő 035357 Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium 15 Budapest, Szabó Ilonka u. 2-4. 0 Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium 15 Budapest, Szabó Ilonka u. 2-4. 6 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) latin vagy a(z) olasz vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: plébánosi ajánlást kérünk. Minden évfolyamon heti két hittanóra van az órarendbe beépítve. A hittanismeretekből irásbeli számonkérés. 4 évfolyamos; általános tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, második idegen nyelv a(z) latin vagy a(z) olasz vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Plébánosi ajánlást kérünk. Minden évfolyamon heti két hittanóra van az órarendbe beépítve. A hittan ismeretekből írásbeli számonkérés. 41 fő 16 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 18

a 20/21-es tanévre 200072 Budapesti Ward Mária Gimnázium 1056 Budapest, Molnár u. 4. 0 Budapesti Ward Mária Gimnázium 1056 Budapest, Molnár u. 4. 03 04 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 7fő 9fő 8fő 3fő 035315 Budenz József Alapítványi Gimnázium 11 Budapest, Budenz u. 20-22. 0 Budenz József Alapítványi Gimnázium 11 Budapest, Budenz u. 20-22. 05 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 7fő 0348 Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 11 Budapest, Budenz u. 20-22. 0 Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 11 Budapest, Budenz u. 20-22. 03 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol, magyar nyelv és irodalom, matematika és német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Kellő számú jelentkező esetén német nyelvi előkészítő is indul, ekkor, a második idegen nyelv az angol. 5fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 19

a 20/21-es tanévre 035187 Burattino Általános- és Szakképző Iskola 1212 Budapest, Táncsics Mihály u. 27-29. 0 Burattino Általános- és Szakképző Iskola 1212 Budapest, Táncsics Mihály u. 27-29. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 6fő 064887 BZSH Scheiber Sándor Gimnázium, és Általános Iskola 1145 Budapest, Laky Adolf u. 38-40. 0 BZSH Scheiber Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola 1145 Budapest, Laky Adolf u. 38-40. 6 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 7. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) héber; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 16 fő 0351 Carl Rogers Személyközpontú Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1113 Budapest, Aga u. 10. 0 Rogers Középiskola 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós u. 21 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 13 fő 0 Rogers Középiskola 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós u. 21 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) francia; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: moderátor; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv írásbeli feladatlap(ok) alapján. 15 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 20

a 20/21-es tanévre 035090 Centenáriumi Általános Iskola és Szakiskola 1165 Budapest, Sasvár u. 1. 0 Centenáriumi Általános Iskola és Szakiskola 1165 Budapest, Sasvár u. 1. a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, hallássérült; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): ügyvitel; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: irodai asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 23 fő 200346 Csanádi Árpád Általános Iskola, Középiskola és Pedagógiai Intézet 1143 Budapest, Őrnagy u. 5-7. 0 Csanádi Árpád Általános Iskola, Középiskola és Pedagógiai Intézet 1143 Budapest, Őrnagy u. 5-7. 4 évfolyamos; a helyi tanterv a közoktatási típusú sportiskolai kerettantervre épül; testkulturális tanulmányi terület; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a testkulturális tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik a felvételinél a sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges. 2fő 035482 Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 1212 Budapest, Petőfi tér 1 003 Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 1212 Budapest, Petőfi tér 1 11 12 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Idegen nyelvből kiegészítő nyelvoktatás + heti 2 órában. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 1fő 7fő 0 Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Bajáki Ferenc u. 1211 Budapest, Bajáki Ferenc u. 27. A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 21

a 20/21-es tanévre 22 a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 11 fő 200768 Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola 1212 Budapest, Széchenyi út 93 0 Csertszak 1211 Budapest, Transzformátorgyár utca 7. 03 04 a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet, építészet, könnyűipar, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, egyéb szolgáltatások; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szerkezetlakatos, burkoló, festő, mázoló és tapétázó, kőműves, női szabó, élelmiszer- és vegyiárueladó, fodrász; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet, építészet, könnyűipar, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, egyéb szolgáltatások, mezőgazdaság; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szerkezetlakatos, burkoló, festő, mázoló és tapétázó, kőműves, női szabó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, fodrász; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 10 hónapos felzárkóztató oktatás alapfokú iskolai végzettség tanúsításával (az általános iskolai tanulmányok folytatása helyett, a 15. életévét betöltő és a 7. évfolyamot sikeresen befejezett tanulók számára) [Kt. 27. (8) b)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet, építészet, könnyűipar, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, egyéb szolgáltatások; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szerkezetlakatos, burkoló, festő, mázoló és tapétázó, kőműves, női szabó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, fodrász; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 20 hónapos felzárkóztató oktatás alapfokú iskolai végzettség tanúsításával (az általános iskolai tanulmányok folytatása helyett, a 15. életévét betöltő és a 6. évfolyamot sikeresen befejezett tanulók számára) [Kt. 27. (8) b)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet, építészet, könnyűipar, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, egyéb szolgáltatások; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szerkezetlakatos, burkoló, festő, mázoló és tapétázó, kőműves, női szabó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, fodrász; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 228 fő 148 fő 24 fő 27 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 22

a 20/21-es tanévre 05 06 07 08 10 11 a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szerkezetlakatos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: burkoló; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; nincs idegen nyelv oktatás; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: egyéb szolgáltatások; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: fodrász; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: festő, mázoló és tapétázó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kőműves; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 13 fő 26 fő 20 fő 18 fő 26 fő 16 fő 035406 Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 1211 Budapest, Posztógyár u. 10. 0 Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 1211 Budapest, Posztógyár u. 10. 10 20 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: elektronikai műszerész; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 11 fő 2fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 23

a 20/21-es tanévre 30 40 50 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cad-cam informatikus, informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető, webmester, gazdasági informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető, webmester; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 15 fő 16 fő 8fő 0 Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 1211 Budapest, Posztógyár u. 10. 60 a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: elektrotechnika-elektronika; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: villanyszerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4fő 034877 Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium 1046 Budapest, Bőrfestő u. 5-9. 0 Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium 1046 Budapest, Bőrfestő u. 5-9. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: informatika oktatása minden évfolyamon 3fő 035400 Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 1165 Budapest, Arany János u. 55. 0 Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 1165 Budapest, Arany János u. 55. 10 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati közlekedés szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: autóelektronikai műszerész, autószerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 36 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 24

a 20/21-es tanévre 11 12 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati közlekedés szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: autóelektronikai műszerész, autószerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; elméleti és gyakorlati közlekedés szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: autóelektronikai műszerész, autószerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 17 fő 22 fő 0 Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 1165 Budapest, Arany János u. 55. 20 21 22 23 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): közlekedés; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: járműfényező, karosszérialakatos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: közlekedés; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: karosszérialakatos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: közlekedés; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: járműfényező; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 10 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség megszerzése nélkül [Kt. 27. (8) d)]; felzárkóztató oktatási program; a kilencedik évfolyamon a szakmacsoportban folyó szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): közlekedés; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: járműfényező, karosszérialakatos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 52 fő 7fő 17 fő 6fő 038427 Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon 1142 Budapest, Rákospatak u. 1. 003 Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon Újváros park 1. telephelye 1141 Budapest, Újváros park 1. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az SNI jellege: hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos; nincs szakmai alapozás; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: Kollégiumi férőhely biztosított. 5fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 25

a 20/21-es tanévre 03 04 05 06 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az SNI jellege: hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos; nincs szakmai alapozás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szőnyegszövő; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: A képzés belső tanműhelyben történik. Kollégiumi férőhely biztosított. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az SNI jellege: hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: hidegburkoló; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: A képzés külső tanműhelyben történik. Kollégiumi férőhely biztosított. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az SNI jellege: hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos; nincs szakmai alapozás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kerékpárszerelő; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: A képzés belső tanműhelyben történik. Kollégiumi férőhely biztosított. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az SNI jellege: hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos; nincs szakmai alapozás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: irodai asszisztens; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: A képzés belső tanműhelyben történik. Kollégiumi férőhely biztosított. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az SNI jellege: hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): mezőgazdaság; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: parkgondozó; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: A képzés belső tanműhelyben történik. Kollégiumi férőhely biztosított. 8fő 8fő 8fő 7fő 9fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 26

a 20/21-es tanévre 2007 Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneművészeti Szakközépiskola, és Ének - Zenei Gimnázium 1211 Budapest, Rákócz F.út. 121 0 Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneművészeti Szakközépiskola, és Ének Zenei Gimnázium 1211 Budapest, Rákócz F.út. 121 03 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol, ének-zene, informatika és magyar nyelv és irodalom tantárgyból, művészeti tanulmányi terület; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 15 fő 0 Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneművészeti Szakközépiskola, és Ének Zenei Gimnázium 1211 Budapest, Rákócz F.út. 121 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; művészeti tanulmányi terület; tizenegyedik (nyelvi előkészítő esetén a tizenkettedik) évfolyamtól kezdődően - az Országos Képzési Jegyzék szerinti - szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás, valamint szakmacsoportos alapozó oktatás területei: művészet, közművelődés, kommunikáció; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: jazz énekes, jazz-zenész ( a hangszer megjelölésével), klasszikus zenész, magánénekes; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 9fő 035396 Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola 1149 Budapest, Egressy út 71. 0 Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola 1149 Budapest, Egressy út 71. 03 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati elektrotechnikaelektronika szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 2fő 12 fő 4fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 27

a 20/21-es tanévre 04 05 06 07 08 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Labdarúgó sportosztály. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; elméleti és gyakorlati elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati oktatás szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Honvéd Futballakadémia. 6fő 11 fő 2fő 5fő 17 fő 035229 ELTE Apáczai Csere János Gyakorló 1053 Budapest, Papnövelde u. 4-6. 0 ELTE Apáczai Csere János Gyakorló 1053 Budapest, Papnövelde u. 4-6. 08 4 évfolyamos; tehetséggondozó oktatási program; tehetséggondozó oktatás fizika és matematika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi tehetséggondozó magyar nyelv, tehetséggondozó matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: matematika-fizika tagozat 6 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4fő 4fő 0350 ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 42-44. 0 ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 31. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 18 fő 0 ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 31. A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 28

a 20/21-es tanévre 03 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati informatika, közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; elméleti és gyakorlati informatika, közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 10 fő 5fő 0378 ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium 1146 Budapest, Cházár András u. 10. 0 ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium 1146 Budapest, Cházár András u. 10. 61 6 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 7. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Az utolsó két évben nagy óraszámú fakultációs lehetőség biztosított minden tárgyból. 1fő 038415 Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon 1108 Budapest, Újhegyi sétány 9-11. 0 Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon 1108 Budapest, Újhegyi sétány 9-11. 2 évf. előkészítő i képzés az értelmi fogyatékos tanulók képességének fejlesztésére (felkészülés a speciális i vagy a készségfejlesztő i szakképzési évfolyamon történő továbbtanulásra); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: Tanulóink számára diákotthoni elhelyezést biztosítunk. 8fő 035404 Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. 0 Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. 11 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati gépészet, környezetvédelemvízgazdálkodás szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: épületgépész technikus, gépgyártástechnológiai technikus, gépipari minőségellenőr, gépipari mérnökasszisztens, környezetvédelmi méréstechnikus, települési környezetvédelmi technikus, természet- és környezetvédelmi technikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 22 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 29

a 20/21-es tanévre 12 20 30 50 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; elméleti és gyakorlati gépészet, környezetvédelemvízgazdálkodás szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: épületgépész technikus, gépgyártástechnológiai technikus, gépipari minőségellenőr, gépipari mérnökasszisztens, környezetvédelmi méréstechnikus, települési környezetvédelmi technikus, természet- és környezetvédelmi technikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: környezetvédelmi méréstechnikus, települési környezetvédelmi technikus, természet- és környezetvédelmi technikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: épületgépész technikus, gépgyártástechnológiai technikus, gépipari minőségellenőr, gépipari mérnökasszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cad-cam informatikus, szoftverfejlesztő, ipari informatikai technikus, műszaki informatikai mérnökasszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 10 fő 14 fő 3fő 8fő 0 Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. 60 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: hallássérült; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: központifűtésés csőhálózat-szerelő, vízvezeték- és vízkészülék-szerelő, finommechanikai műszerész, géplakatos, hegesztő, hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó, szerkezetlakatos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 17 fő 035472 Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. 0 Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. 03 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) olasz; elméleti és gyakorlati egyéb szolgáltatások szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: fodrász, kozmetikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) olasz; elméleti és gyakorlati egyéb szolgáltatások szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: fodrász, kozmetikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 7fő 9fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 30

a 20/21-es tanévre 05 06 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) olasz; elméleti és gyakorlati oktatás szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: fitness-wellness asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) olasz; elméleti és gyakorlati egészségügy szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: sportmasszőr; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 1fő 2fő 0 Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. 21 a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) olasz; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): egyéb szolgáltatások; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: fodrász; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 36 fő 200050 Erzsébetvárosi Reformpedagógiai Gimnázium és Szakközépiskola 1074 Budapest, Szövetség u. 35. 0 Erzsébetvárosi Reformpedagógiai Gimnázium és Szakközépiskola 1074 Budapest, Szövetség u. 35. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Informatika négy éven át heti 2 óra. SNI-sek integrált nevelése. 43 fő 038245 ESÉLY Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és Gimnázium 1089 Budapest, Dugonics utca 17-21. 004 Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és Gimnázium 1089 Budapest, Dugonics utca 17-21. 27 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 95 fő 004 Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és Gimnázium 1089 Budapest, Dugonics utca 17-21. A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 31

a 20/21-es tanévre 22 23 31 32 33 34 10 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség megszerzése nélkül [Kt. 27. (8) d)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kilencedik évfolyamon a szakmacsoportban folyó szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): informatika, faipar, vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: számítógép-szerelő, -karbantartó, bútorasztalos, pincér, szakács, kosárfonó és fonottbútor-készítő, szőnyegszövő, festő, mázoló és tapétázó, női szabó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, virágkötő, - berendező, virágkereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 20 hónapos felzárkóztató oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz a hat évfolyamnál kevesebb évfolyamot sikeresen befejezettek számára [Kt. 27. (8) c)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): informatika, faipar, vendéglátás-idegenforgalom, élelmiszeripar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: számítógépszerelő, -karbantartó, bútorasztalos, pincér, szakács, kosárfonó és fonottbútor-készítő, szőnyegszövő, festő, mázoló és tapétázó, női szabó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, virágkötő, - berendező, virágkereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): faipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: épületasztalos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: női szabó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 95 fő 100 fő 55 fő 63 fő 12 fő 15 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 32

a 20/21-es tanévre 35 36 37 38 39 a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): informatika; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: számítógépszerelő, -karbantartó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoőport; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: virágkötő, -berendező, virágkereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: művészet, közművelődés, kommunikáció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kosárfonó és fonottbútor-készítő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, középsúlyosan értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: művészet, közművelődés, kommunikáció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szőnyegszövő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 47 fő 18 fő 38 fő 20 fő 46 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 33

a 20/21-es tanévre 035506 Európa 2000 Közgazdasági, Idegenforgalmi és Informatikai Középiskola 1143 Budapest, Gizella út 42-44. 0 Európa 2000 Közgazdasági, Idegenforgalmi és Informatikai Középiskola 1143 Budapest, Gizella út 42-44. 11 13 14 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) olasz vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) japán vagy a(z) orosz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) olasz vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) japán vagy a(z) orosz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon spanyol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás mozgóképkultúra és médiaismeret és spanyol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) spanyol, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) olasz vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) japán vagy a(z) orosz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 13 fő 9fő 5fő 0 Európa 2000 Közgazdasági, Idegenforgalmi és Informatikai Középiskola 1143 Budapest, Gizella út 42-44. 31 32 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) olasz vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) japán vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi szakmenedzser, reklámszervező szakmenedzser, marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon spanyol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) spanyol, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) olasz vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) japán vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás informatika és spanyol tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi szakmenedzser, reklámszervező szakmenedzser, marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 8fő 1fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 34

a 20/21-es tanévre 41 42 51 52 61 71 81 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) olasz vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) japán vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: banki-, befektetési termékértékesítő, pénzügyi-számviteli ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon spanyol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) spanyol, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) olasz vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) japán vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás informatika és spanyol tantárgyból; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: banki-, befektetési termékértékesítő, pénzügyi-számviteli ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) olasz vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) japán vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: idegenforgalmi szakmenedzser, vendéglátó szakmenedzser; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon spanyol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) spanyol, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) olasz vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) japán vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás informatika és spanyol tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: idegenforgalmi szakmenedzser, vendéglátó szakmenedzser; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) olasz vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) japán vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: filmtechnikus, sajtótechnikus, médiatechnológus asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, szoftverfejlesztő, webmester; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi szakmenedzser, reklámszervező szakmenedzser, marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 8fő 1fő 20 fő 6fő 5fő 9fő 7fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 35

a 20/21-es tanévre 91 92 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: banki-, befektetési termékértékesítő, pénzügyi-számviteli ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: idegenforgalmi szakmenedzser, vendéglátó szakmenedzser; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL vizsgafelkészítés. 6fő 7fő 035313 Európa Alapítvány Középfokú Intézet Gimnázium 1136 Budapest, Balzac u. 7. 0 Európa Alapítvány Középfokú Intézet Gimnázium 1136 Budapest, Balzac u. 7. 4 évfolyamos; alternatív tanterv; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Kis csoportos képzés, egyéni igényekhez igazodva, (sportolók, nem magyar állampolgárok, de beszélik nyelvünket, nehezen beilleszkedő, több odafigyelést igénylő diákoknak, enyhe dyslexia, dysgrafia). 19 fő 200304 Facultas Humán Gimnázium és Szakközépiskola 1078 Budapest, Hernád út 42-46 0 Facultas Humán Gimnázium és Szakközépiskola 1078 Budapest, Hernád út 42-46 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4fő 035379 Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki Szakközépiskola 1095 Budapest, Mester u. 60-62. 0 Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki 1095 Budapest, Mester u. 60-62. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; nincs elméleti és gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: autószerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 5fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 36

a 20/21-es tanévre 038420 Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 1126 Budapest, Orbánhegyi u. 7. 0 Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 1126 Budapest, Orbánhegyi u. 7. 2 évf. előkészítő i képzés az értelmi fogyatékos tanulók képességének fejlesztésére (felkészülés a speciális i vagy a készségfejlesztő i szakképzési évfolyamon történő továbbtanulásra); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos, középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos, középsúlyosan értelmi fogyatékos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 3fő 035299 Fodor József Szakképző Iskola és Gimnázium 1214 Budapest, Tejút u. 10-12. 0 Fodor József Szakképző Iskola és Gimnázium 1214 Budapest, Tejút u. 10-12. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati egészségügy szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Kellő számú jelentkező esetén német nyelvi előkészítő tanulmányi terület is indul; idegen nyelv és a biológia oktatása emelt órszámban történik. 2fő 0 Fodor József Szakképző Iskola és Gimnázium 1214 Budapest, Tejút u. 10-12. 04 a(z) német; az SNI jellege: hallássérült, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): egészségügy; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 7fő 035491 Forrai Magániskola Kéttannyelvű Középiskola 1139 Budapest, Lomb u. 41. 0 Forrai Magániskola Kéttannyelvű Középiskola 1139 Budapest, Lomb u. 41. 03 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Angol nyelven oktatott tantárgyak: földünk és környezetünk, informatika, célnyelvi civilizáció. 9fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 37

a 20/21-es tanévre 05 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Angol nyelven oktatott tantárgyak: földünk és környezetünk, informatika, célnyelvi civilizáció. 2fő 035385 FVM Közép-Magyarországi Agrár-szakképző Központ, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola, Kollégium és FVM Gyakorlóiskola, Budapest 1106 Budapest, Maglódi út 4/b 0 FVM KASzK, Szakképző Iskola - Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskola, Kollégium és FVM Gyakorló Iskola, Piliscsaba 1106 Budapest, Maglódi út 4/b 07 08 15 16 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati vegyipar, élelmiszeripar szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszerminősítő laboratóriumi technikus, környezetvédelmi és vízminőségi laboratóriumi technikus, élelmiszer-higiénikus, erjedés- és üdítőitalipari technikus, hús- és baromfiipari technikus, tartósítóipari technikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, gazdaság informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati közlekedés szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: autószerelő, autóbuszvezető, tehergépkocsi-vezető, közúti közlekedésüzemvitel-ellátó, kerékpárszerelő, motorkerékpár-szerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás mezőgazdasági alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati mezőgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: dísznövénykertész, kertész és növényvédelmi technikus, parképítő és -fenntartó technikus, virágkötő, -berendező, virágkereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati mezőgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: földmérő és térinformatikai technikus, térképésztechnikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 22 fő 13 fő 8fő 21 fő 6fő 0 FVM KASzK, Szakképző Iskola - Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskola, Kollégium és FVM Gyakorló Iskola, Piliscsaba 1106 Budapest, Maglódi út 4/b a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): élelmiszeripar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: húsipari termékgyártó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 17 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 38

a 20/21-es tanévre 03 04 05 11 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): élelmiszeripar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó, tartósítóipari termékgyártó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 1 előkészítő évfolyam a tankötelezettség teljesítésére kijelölt szakiskolában [Kt. 126. (4)]; egyéni ütemterv, vagy egyéni foglalkozási program az előkészítő évfolyamhoz [Kt. 126. (4)]; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a kilencedik évfolyamon a szakmacsoportban folyó szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): élelmiszeripar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó, húsipari termékgyártó, tartósítóipari termékgyártó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 10 hónapos felzárkóztató oktatás alapfokú iskolai végzettség tanúsításával (az általános iskolai tanulmányok folytatása helyett, a 15. életévét betöltő és a 7. évfolyamot sikeresen befejezett tanulók számára) [Kt. 27. (8) b)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a kilencedik évfolyamon a szakmacsoportban folyó szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): élelmiszeripar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: húsipari termékgyártó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: panziós, falusi vendéglátó, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 30 fő 13 fő 13 fő 17 fő 035512 Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola és Szakiskola 1195 Budapest, Üllői út 303. 0 Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola és Szakiskola 1195 Budapest, Üllői út 303. 11 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; emelt szintű oktatás informatika, matematika és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, CAD-CAM informatikus, műszaki informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A tanulmányok felsőfokú nyelvvizsgával zárhatók. Az ECDL vizsga letételének lehetőségét biztosítjuk. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; emelt szintű oktatás informatika, matematika és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, CAD-CAM informatikus, műszaki informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Az ECDL vizsga letételének lehetőségét biztosítjuk. 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-német; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; emelt szintű oktatás gépészeti alapismeretek, matematika és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: CNC-forgácsoló, CAD-CAM informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A tanulmányok felsőfokú nyelvvizsgával zárhatók. Az ECDL vizsga letételének lehetőségét biztosítjuk. 5fő 10 fő 8fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 39

a 20/21-es tanévre 12 13 14 15 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; emelt szintű oktatás gépészeti alapismeretek, matematika és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: CNC-forgácsoló, CAD-CAM informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Az ECDL vizsga letételének lehetőségét biztosítjuk. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás informatika, matematika és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, CAD-CAM informatikus, műszaki informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Az ECDL vizsga letételének lehetőségét biztosítjuk. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; emelt szintű oktatás gépészeti alapismeretek, matematika és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: CNC-forgácsoló, CAD-CAM informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Az ECDL vizsga letételének lehetőségét biztosítjuk. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás gépészeti alapismeretek, matematika és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: CNC-forgácsoló, CAD-CAM informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Az ECDL vizsga letételének lehetőségét biztosítjuk. 14 fő 13 fő 11 fő 13 fő 0 Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola és Szakiskola 1195 Budapest, Üllői út 303. 22 a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gépi forgácsoló;felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 17 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 40

a 20/21-es tanévre 1635 Garabonciás Kommunikációs és Üzleti Szakközépiskola 1074 Budapest, Szövetség u. 35. 0 Garabonciás Kommunikációs és Üzleti Szakközépiskola 1074 Budapest, Szövetség u. 35. 33 43 5 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; művészeti tanulmányi terület; nincs elméleti és gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: alkalmazott grafikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megj.: A digitális média területéről a grafikus animációsfilmkészítő és fotográfus szakképesítéseket oktatjuk. Korlátozott számban SNI tanulókat is fogadhatunk. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás informatikai alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: webmester, tartalommenedzser, informatikai alkalmazásfejlesztő; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv írásbeli feladatlap(ok) alapján. 10 fő 13 fő 0355 Genius Tehetséggondozó Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1213 Budapest, Szent István u. 170. 0 Genius Tehetséggondozó Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános és Középiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1213 Budapest, Szent István u. 170. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; tehetséggondozó oktatás angol, biológia, fizika, földrajz, informatika, kémia, közgazdasági-marketing alapismeretek, magyar mint idegen nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret, művészettörténet, német, rajz és vizuális kultúra, természettudomány és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Kiscsoportos, egyéni képességeknek megfelelő differenciált oktatás. Egyes területeken kiemelkedő, de részképesség problémákkal küzdő tanulók fejlesztése. 13 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 41

a 20/21-es tanévre 200665 GéS Alapítványi Gimnázium 1114 Budapest, Vásárhelyi Pál utca 2.-6. 0 GéS Alapítványi Gimnázium 1114 Budapest, Vásárhelyi Pál utca 2.-6. 56 65 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) olasz vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 12 fő 13 fő 035422 Giorgio Perlasca Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 1106 Budapest, Maglódi út 8. 0 Giorgio Perlasca Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 1106 Budapest, Maglódi út 8. 03 07 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol, földrajz, közgazdasági-marketing alapismeretek, magyar nyelv és irodalom, matematika, német, történelem és vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) francia; emelt szintű oktatás angol, földrajz, francia, közgazdasági-marketing alapismeretek, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem és vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) olasz; emelt szintű oktatás angol, földrajz, közgazdasági-marketing alapismeretek, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem és vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 46 fő 34 fő 26 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 42

a 20/21-es tanévre 035555 Gourmand Vendéglátó-ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola 1165 Budapest, Veres Péter út 1. 0 Gourmand Vendéglátó-ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola 1165 Budapest, Veres Péter út 1. 03 04 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol a(z) orosz; elméleti és gyakorlati vendéglátásidegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás informatika és német tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon orosz nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) orosz, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol; emelt szintű oktatás informatika és orosz tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 26 fő 24 fő 14 fő 15 fő 0 Gourmand Vendéglátó-ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola 1165 Budapest, Veres Péter út 1. 05 06 a(z) angol vagy a(z) német, második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol a(z) orosz; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol a(z) orosz; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 32 fő 6fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 43

a 20/21-es tanévre 07 08 a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol a(z) orosz; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol a(z) orosz; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 9fő 7fő 200540 Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 1164 Budapest, Szabadföld u. 7. 0 Enyhe értelmi fogyatékosok általános iskolája, előkészítő 1164 Budapest, Szabadföld u. 7. 2 évf. előkészítő i képzés az értelmi fogyatékos tanulók képességének fejlesztésére (felkészülés a speciális i vagy a készségfejlesztő i szakképzési évfolyamon történő továbbtanulásra); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos, autista, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos, autista, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján. 2 évf. készségfejlesztő speciális i képzés a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók részére az életkezdéshez való felkészülést, a munkába állást lehetővé tevő egyszerű betanulást igénylő munkafolyamatok elsajátítására (további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, középsúlyosan értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az SNI jellege: középsúlyosan értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján. 26 fő 29 fő 035568 Gróf Széchenyi István Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium 1203 Budapest, Kálmán u. 15. 0 Gróf Széchenyi István Általános Iskola,Szakiskola és Gimnázium 1203 Budapest, Kálmán u. 15. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 74 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 44

a 20/21-es tanévre a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): ügyvitel; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: irodai asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 7fő 1508 Gyermekház Általános Iskola, Gimnázium, Sport és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola 1062 Budapest, Bajza u. 26. 0 Gyermekház Általános Iskola, Gimnázium, Sport és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola 1062 Budapest, Bajza u. 26. 03 16 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; a helyi tanterv a közoktatási típusú sportiskolai kerettantervre épül; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; tehetséggondozó oktatás angol, biológia, dráma, fizika, földrajz, informatika, művészettörténet, rajz és vizuális kultúra és utazás és turizmus tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján a felvételinél a sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, testi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) orosz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült, hallássérült, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; emelt szintű oktatás angol célnyelvi civilizáció, angol, biológia, dráma, matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret, orosz, rajz és vizuális kultúra és utazás és turizmus tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) orosz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; a helyi tanterv a közoktatási típusú sportiskolai kerettantervre épül; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) orosz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a felvételinél a sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges. 8fő 10 fő 10 fő 15 fő 003 Gyermekház Általános Iskola, Gimnázium, Sport és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola 1041 Budapest, Virág u. 32 A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 45

a 20/21-es tanévre 04 05 06 07 08 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás vendéglátóidegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 19 fő 14 fő 13 fő 14 fő 15 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 46

a 20/21-es tanévre 09 17 18 19 20 21 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás vendéglátóidegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; emelt szintű oktatás informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: webmester; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; emelt szintű oktatás informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: webmester; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: webmester; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; emelt szintű oktatás vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; emelt szintű oktatás vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 15 fő 13 fő 13 fő 12 fő 14 fő 15 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 47

a 20/21-es tanévre 25 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 14 fő 003 Gyermekház Általános Iskola, Gimnázium, Sport és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola 1041 Budapest, Virág u. 32 10 11 12 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; az SNI jellege: beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; az SNI jellege: beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; az SNI jellege: beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 10 fő 9fő 9fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 48

a 20/21-es tanévre 13 14 15 22 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; az SNI jellege: beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 10 hónapos felzárkóztató oktatás alapfokú iskolai végzettség tanúsításával (az általános iskolai tanulmányok folytatása helyett, a 15. életévét betöltő és a 7. évfolyamot sikeresen befejezett tanulók számára) [Kt. 27. (8) b)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gyorséttermi- és ételeladó; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; emelt szintű oktatás vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; az SNI jellege: beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 14 fő 15 fő 15 fő 8fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 49

a 20/21-es tanévre 23 24 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; emelt szintű oktatás vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; az SNI jellege: beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; emelt szintű oktatás vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek tantárgyból; az SNI jellege: beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 14 fő 14 fő 038416 Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthona 1147 Budapest, Cinkotai út 125-137. 0 Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája,Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthona 1147 Budapest, Cinkotai út 125-137. 08 09 10 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: hallássérült; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): informatika; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: számítógép-szerelő, -karbantartó; tanulmányi területre való felvételi kérelmek elbírálásakor a tanulmányi eredményeken kívül a szakértői bizottság véleményét is figyelembe veszik. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: hallássérült; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bőrtárgykészítő részszakképesítés; tanulmányi területre való felvételi kérelmek elbírálásakor kizárólag a tanulmányi eredményeken kívül a szakértői bizottság véleményét is figyelembe veszik. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: hallássérült; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; tanulmányi területre való felvételi kérelmek elbírálásakor kizárólag a tanulmányi eredményeken kívül a szakértői bizottság véleményét is figyelembe veszik. 4fő 1fő 3fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 50

a 20/21-es tanévre 035480 Harsányi János Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 31. 0 Harsányi János Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 31. 03 04 06 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; emelt szintű oktatás informatika és német tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Diszlexiás, diszkalkuliás tanulók jelentkezését korlátozott létszámban elfogadjuk. 4 évfolyamos; nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás: német; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; emelt szintű oktatás közgazdasági-marketing alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Diszlexiás, diszkalkuliás tanulók jelentkezését korlátozott létszámban elfogadjuk. 3fő 13 fő 27 fő 13 fő 3fő 0 Harsányi János Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 31. 07 08 a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 26 fő 33 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 51

a 20/21-es tanévre 035326 Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon 1144 Budapest, Kántorné sétány 1-3. 0 Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon 1144 Budapest, Kántorné sétány 1-3. 03 4 évfolyamos nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon horvát nyelvből; nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás: horvát; emelt szintű oktatás horvát nyelv és irodalom tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A tanulók a horvát nyelvet és irodalmat emelt szinten tanulják, a továbbiakban két tannyelvű (nemzeti, etnikai kisebbségi) oktatásban vesznek részt. 4 évfolyamos nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon horvát nyelvből; nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás: horvát; emelt szintű oktatás horvát nyelv és irodalom tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, az általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) és a helyben készített, nemzetiségi szövegértési feladatsor alapján; megj.: A tanulók a horvát nyelvet és irodalmat emelt szinten tanulják, a továbbiakban két tannyelvű (nemzeti, etnikai kisebbségi) oktatásban vesznek részt. 4 évfolyamos; nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás: horvát; emelt szintű oktatás horvát nyelv és irodalom tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, az általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) és a helyben készített, nemzetiségi szövegértési feladatsor alapján. 6fő 11 fő 19 fő 035424 Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola 11 Budapest, Ponty u. 3. (1251 Budapest, Pf.:110) 0 Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola 11 Budapest, Ponty u. 3. (1251 Budapest, Pf.:110) 31 4 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia; emelt szintű oktatás informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 1fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 52

a 20/21-es tanévre 035428 II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola 1075 Budapest, Wesselényi u. 38. 0 II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola 1075 Budapest, Wesselényi u. 38. 11 12 13 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás angol, közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), magyar nyelv és irodalom, matematika és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon francia nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) francia, a második idegen nyelv a(z) angol; emelt szintű oktatás francia, közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), magyar nyelv és irodalom, matematika és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon olasz nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) olasz, a második idegen nyelv a(z) angol; emelt szintű oktatás közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), magyar nyelv és irodalom, matematika, olasz és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 11 fő 7fő 6fő 035222 II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 14 Budapest, Keleti Károly utca 37. 003 II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 14 Budapest, Keleti Károly utca 37. 03 04 06 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás rajz és vizuális kultúra tantárgyból, művészeti tanulmányi terület; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol vagy a(z) latin; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a felvételinél további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik a művészeti vagy testkulturális tanulmányi területen. 3fő 2fő 3fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 53

a 20/21-es tanévre 100534 Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium 1153 Budapest, Bocskai u. 70. 0 Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium 1153 Budapest, Bocskai u. 70. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: informatikai hálózattelepítő és - üzemeltető; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 18 fő 16 fő 034915 Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium 1071 Budapest, Rottenbiller u. 43-45. 0 Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium 1071 Budapest, Rottenbiller u. 43-45. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; művészeti tanulmányi terület; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Emelt óraszámú oktatás: drámapedagógia, média. 14 fő 035384 Jaschik Álmos Művészeti Szakképző Iskola 1097 Budapest, Illatos út 2-4. 0 Jaschik Álmos Művészeti Szakképző Iskola 1097 Budapest, Illatos út 2-4. 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: képgrafikus; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 16 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 54

a 20/21-es tanévre 03 04 05 06 07 08 09 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: dekoratőr; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: díszítő festő; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: díszítő szobrász; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kőszobrász; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: keramikus; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: porcelánfestő és -tervező asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: üvegműves; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 18 fő 5fő 5fő 8fő 8fő 3fő 8fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 55

a 20/21-es tanévre 035377 Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola 1084 Budapest, Rákóczi tér 4. 0 Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola 1084 Budapest, Rákóczi tér 4. 03 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol, könnyűipari alapismeretek, magyar nyelv és irodalom, matematika, művészettörténet, testnevelés és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati könnyűipar szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: ruhaipari technikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Hallássérült, diszlexiás és diszkalkuliás tanulók integrált oktatása. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol, könnyűipari alapismeretek, magyar nyelv és irodalom, matematika, művészettörténet, testnevelés és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati könnyűipar szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: ruhaipari technikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Hallássérült, diszlexiás és diszkalkuliás tanulók integrált oktatása. 11 fő 12 fő 035312 Jerikó Keresztény Humán Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1194 Budapest, Szegfű utca 10. 004 Jerikó Keresztény Humán Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1194 Budapest, Szegfű utca 10. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült tanulók iskolai fejlesztése; emelt szintű oktatás angol és történelem tantárgyból; tehetséggondozó oktatás angol és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült tanulók iskolai fejlesztése; emelt szintű oktatás angol és történelem tantárgyból; tehetséggondozó oktatás angol és német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 12 fő 37 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 56

a 20/21-es tanévre 2328 József Nádor Szakképző Iskola, Gimnázium és Sportiskola 1139 Budapest, Hajdú utca 21. 0 József Nádor Szakképző Iskola, Gimnázium és Sportiskola 1139 Budapest, Hajdú utca 18-24. 03 04 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) olasz vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) olasz vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 7fő 5fő 7fő 5fő 0 József Nádor Szakképző Iskola, Gimnázium és Sportiskola 1139 Budapest, Hajdú utca 18-24. 10 11 12 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) olasz vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: idegenvezető, pincér, szakács, idegenforgalmi szakmenedzser; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) francia; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: idegenvezető, pincér, szakács, idegenforgalmi szakmenedzser; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; a helyi tanterv a közoktatási típusú sportiskolai kerettantervre épül; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) olasz vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból, testkulturális tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati oktatás területe oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: sportedző (sportág megjelölésével), sportszervező, -menedzser; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a testkulturális tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 6fő 4fő 6fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 57

a 20/21-es tanévre 13 14 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) olasz vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati oktatás szakmacsoportos alapozó oktatás területe oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: sportedző (sportág megjelölésével), sportszervező, -menedzser; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) francia; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati oktatás területe oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: sportedző (sportág megjelölésével), sportszervező, - menedzser; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 9fő 3fő 0 József Nádor Szakképző Iskola, Gimnázium és Sportiskola 1139 Budapest, Hajdú utca 21. 72 73 74 75 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó, ruházati eladó, virágkötő, -berendező, virágkereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: r uházati eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 16 fő 23 fő 4fő 1fő 035518 Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Egressy út 36. 0 Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Egressy út 36. 21 a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): faipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútorasztalos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 16 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 58

a 20/21-es tanévre 22 a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: hallássérült, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): faipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kárpitos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 23 fő 1334 Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1062 Budapest, Bajza u.53. 003 Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1062 Budapest, Bajza u.53. 31 41 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) lovári; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedő, marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) lovári; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedő, marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 21 fő 27 fő 0 II. számú Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola 6300 Kalocsa, Vasút 2 21 22 23 a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) lovári; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó, irodai asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: nemzetiségi kisebbségi oktatás. 10 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség megszerzése nélkül [Kt. 27. (8) d)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) lovári; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült; nincs szakmai alapozás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: nemzetiségi kisebbségi oktatás. 20 hónapos felzárkóztató oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz a hat évfolyamnál kevesebb évfolyamot sikeresen befejezettek számára [Kt. 27. (8) c)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) lovári; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült; nincs szakmai alapozás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: nemzetiségi kisebbségi oktatás. 19 fő 19 fő 20 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 59

a 20/21-es tanévre 32 33 42 43 44 45 46 a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) lovári; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: nemzeti kisebbségi oktatás. 10 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség megszerzése nélkül [Kt. 27. (8) d)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) lovári; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos; nincs szakmai alapozás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: nemzetiségi kisebbségi oktatás. a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) lovári; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: nemzetiségi kisebbségi oktatás. a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) lovári; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kőműves; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: nemzetiségi kisebbségi oktatás. a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) lovári; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): informatika; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: számítógép-szerelő, -karbantartó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: nemzetiségi kisebbségi oktatás. 10 hónapos felzárkóztató oktatás alapfokú iskolai végzettség tanúsításával (az általános iskolai tanulmányok folytatása helyett, a 15. életévét betöltő és a 7. évfolyamot sikeresen befejezett tanulók számára) [Kt. 27. (8) b)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) lovári; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült; nincs szakmai alapozás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kőműves, élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: nemzetiségi kisebbségi oktatás. 20 hónapos felzárkóztató oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz a hat évfolyamnál kevesebb évfolyamot sikeresen befejezettek számára [Kt. 27. (8) c)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) lovári; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült; nincs szakmai alapozás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kőműves, élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: nemzetiségi kisebbségi oktatás. 62 fő 9fő 20 fő 23 fő 30 fő 30 fő 27 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 60

a 20/21-es tanévre 035292 Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium 1043 Budapest, Kassai u. 24/a 0 Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium 1043 Budapest, Kassai u. 24/a 03 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) holland; tehetséggondozó oktatás biológia tantárgyból; elméleti és gyakorlati egészségügy szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: ápoló, ápolási asszisztens, csecsemő- és gyermekápoló, képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens, orvosdiagnosztikai laboratóriumi technológus, általános asszisztens, fogászati asszisztens, gyógyszertári asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; tehetséggondozó oktatás angol, informatika és informatikai alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, internetes alkalmazásfejlesztő, szoftverfejlesztő, it biztonság technikus, it kereskedő, webmester, gazdasági informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 12 fő 3fő 0 Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium 1043 Budapest, Kassai u. 24/a 04 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: látássérült, hallássérült; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): egészségügy; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: ápolási asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 22 fő 035436 Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola 1139 Budapest, Váci út 89. 0 Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola 1139 Budapest, Váci út 89. 03 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; emelt szintű oktatás angol, közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), magyar nyelv és irodalom, matematika, német és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző, banki szakügyintéző, értékpapírpiaci szakügyintéző, jogi asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: ECDL, EBCL, nyelvvizsga lehetőség helyben. 4fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 61

a 20/21-es tanévre 035280 Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium 1138 Budapest, Váci út 107. 0 Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium 1138 Budapest, Váci út 107. 12 13 14 15 16 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) orosz; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: 9. évfolyamon gépírás, tanulásmódszertan oktatás 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika, ügyvitel szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: 9. évfolyamon gépírás, tanulásmódszertan oktatás 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás informatika tantárgyból; tehetséggondozó oktatás német tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika, ügyvitel szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: 9. évfolyamon gépírás, tanulásmódszertan oktatás 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) orosz; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: 9. évfolyamon gépírás, tanulásmódszertan oktatás 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) orosz; elméleti és gyakorlati közlekedés szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: 9. évfolyamon gépírás, tanulásmódszertan oktatás 9fő 4fő 14 fő 14 fő 26 fő 035433 Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola 1106 Budapest, Gyakorló u. 21-23. 0 Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola 1106 Budapest, Gyakorló u. 21-23. 03 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás gazdasági ismeretek, közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), közgazdasági-marketing alapismeretek, matematika, történelem és ügyviteli alapismeretek (szóbeli angol nyelven) tantárgyból; elméleti és gyakorlati közgazdaság, ügyvitel, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: munkaerőpiaci szervező, elemző, pénzügyiszámviteli ügyintéző, statisztikai és gazdasági ügyintéző, vállalkozási ügyintéző, személyes ügyfélszolgálati asszisztens, telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens, idegen nyelvi titkár, nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző, külkereskedelmi üzletkötő, marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 6fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 62

a 20/21-es tanévre 200515 Kelta Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola 1039 Budapest, Zipernowsky Károly u. 4. 0 Kelta Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola 1039 Budapest, Zipernowsky Károly u. 4. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér, utazásügyintéző, szakács, szállodai portás, recepciós; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 31 fő 0 Kelta Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola 1039 Budapest, Zipernowsky Károly u. 4. 03 04 05 a(z) angol; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátásidegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 10 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség megszerzése nélkül [Kt. 27. (8) d)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a kilencedik évfolyamon folyó szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 26 fő 10 fő 13 fő 13 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 63

a 20/21-es tanévre 035452 Képző és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 1093 Budapest, Török Pál u. 1. 0 Képző és Iparművészeti Szakközépiskola 1093 Budapest, Török Pál u. 1. 04 11 12 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútorműves; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: textilrajzoló és modelltervező asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: üvegműves; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik. 1fő 1fő 1fő 034836 Kerék Általános Iskola és Gimnázium 1035 Budapest, Kerék u. 18-20. 0 Kerék Általános Iskola és Gimnázium 1035 Budapest, Kerék u. 18-20. 04 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 1fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 64

a 20/21-es tanévre 035152 Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Gimnázium 1193 Budapest, Vécsey u. 9-13. 0 Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Gimnázium 1193 Budapest, Vécsey u. 9-13. 5 évfolyamos; alternatív tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 3fő 035567 KIVI Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Alapítványi Iskola 1147 Budapest, Telepes u. 22. 0 KIVI Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Alapítványi Iskola 1147 Budapest, Telepes u. 22. 19 20 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi ügyintéző, kereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, pincér, szakács, vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 31 fő 17 fő 0 KIVI Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Alapítványi Iskola 1147 Budapest, Telepes u. 22. 21 22 23 a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 7fő 3fő 6fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 65

a 20/21-es tanévre 035327 Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium 18 Budapest, Szabadság u. 23. 0 Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium 18 Budapest, Szabadság u. 23. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 5fő 035307 Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola 15 Budapest, Toldy Ferenc u. 28-30. 0 Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola 15 Budapest, Toldy Ferenc u. 28-30. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; művészeti tanulmányi terület; az első idegen nyelv(ek) a(z) francia vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) francia vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál az előző pontban kiválasztottakon kívül további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megj.: Mindenki számára kötelező az integrált zeneiskolában és a kórusban való részvétel. 10 fő 1783 Kolping Általános Iskola és Gimnázium 1134 Budapest, Huba u. 6. 0 Kolping Általános Iskola és Gimnázium 1134 Budapest, Huba u. 6. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és informatikai alapismeretek tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: katolikus hittan oktatása 16 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 66

a 20/21-es tanévre 035344 Kosztolányi Dezső Gimnázium 12 Budapest, Attila út 135-137 0 Kosztolányi Dezső Gimnázium 12 Budapest, Attila út 135-137 08 8 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol, biológia, ének-zene, fizika, földrajz, francia, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német, olasz, rajz és vizuális kultúra, spanyol, testnevelés és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) francia vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Emelt óraszámú oktatás idegen nyelvekből és testnevelésből. 14 fő 100537 Kovács Pál Gimnázium 1153 Budapest, Rädda Barnen 20. 0 Kovács Pál Gimnázium 1153 Budapest, Rädda Barnen 20. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Sportoló tanulók jelentkezését várjuk. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Sportoló tanulók jelentkezését várjuk. 19 fő 15 fő 035371 Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola 1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40. 0 Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola 1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40. 03 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati faipar szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútoripari technikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 67

a 20/21-es tanévre 035232 Kölcsey Ferenc Gimnázium 1063 Budapest, Munkácsy M. u. 26. 0 Kölcsey Ferenc Gimnázium 1063 Budapest, Munkácsy M. u. 26. 04 07 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Haladó angol nyelvi csoport. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) latin vagy a(z) orosz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) latin vagy a(z) orosz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 6fő 4fő 1fő 1648 Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakközépiskola 1033 Budapest, Szentendrei út 83. 0 Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakközépiskola 1033 Budapest, Szentendrei út 83. 03 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-orosz; emelt szintű oktatás orosz tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) orosz, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-német; emelt szintű oktatás német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) orosz vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) orosz vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 12 fő 8fő 40 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 68

a 20/21-es tanévre 035464 Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel u. 3. 0 Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel u. 3. 6 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), magyar nyelv és irodalom, matematika és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az emelt szintű oktatás a 12. évfolyamon kezdődik. 3fő 035316 Kürt Alapítványi Gimnázium 1117 Budapest, Bogdánffy utca 5/b. 0 Kürt Alapítványi Gimnázium 1117 Budapest, Bogdánffy utca 5/b. 4 évfolyamos két tanítási nyelvű + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 5fő 2fő 034923 Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ 1086 Budapest, Erdélyi u. 6/8. 0 Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ 1086 Budapest, Erdélyi u. 6/8. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás belügyi rendészeti ismeretek és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 34 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 69

a 20/21-es tanévre 034905 Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1121 Budapest, Budakeszi út 48. 0 Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1121 Budapest, Budakeszi út 48. 03 04 8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) spanyol vagy a(z) héber; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: emelt óraszámú oktatás kommunikáció tantárgyból 6 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) spanyol vagy a(z) héber; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: emelt óraszámú oktatás kommunikáció tantárgyból 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) spanyol vagy a(z) héber; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: integrált készség- és képességközpontú természettudományos és művészeti képzés; lehetőség a párhuzamos művészeti szakképzésbe való bekapcsolódásra 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) spanyol vagy a(z) héber; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: integrált készség- és képességközpontú természettudományos és művészeti képzés; lehetőség a párhuzamos művészeti szakképzésbe való bekapcsolódásra 1fő 3fő 3fő 4fő 035235 Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel u. 1. 0 Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel u. 1. 44 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) finn vagy a(z) spanyol vagy a(z) latin vagy a(z) orosz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 1fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 70

a 20/21-es tanévre 035430 Leövey Klára Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1081 Budapest, Bezerédj u. 16/a 0 Leövey Klára Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1081 Budapest, Bezerédj u. 16/a 03 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Szakképzés a BETISZK-ben. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 40 fő 6fő 11 fő 034949 Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium 1092 Budapest, Kinizsi u. 1-7. 0 Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium 1092 Budapest, Kinizsi u. 1-7. 03 04 05 8 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol vagy a(z) holland; a felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: nyelvi csoport latin oktatással 8 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol vagy a(z) holland; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: kommunikációt tanuló csoport 6 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol vagy a(z) holland; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol vagy a(z) holland; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A 10. évfolyamtól választható matematika és természettudományok emelt szinten. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol vagy a(z) holland; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A 10. évfolyamtól választható matematika és természettudományok emelt szinten. 6fő 1fő 7fő 21 fő 3fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 71

a 20/21-es tanévre 06 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol vagy a(z) holland; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 9fő 035233 Madách Imre Gimnázium 1073 Budapest, Barcsay u. 5. 0 Madách Imre Gimnázium 1073 Budapest, Barcsay u. 5. 07 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon francia nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás francia és informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) francia, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Kezdő francia nyelvi csoport. Emelt szintű képzés a 12. évfolyamtól: angol nyelvből (kötelező) + 2 választott tantárgyból. 5fő 035409 Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1106 Budapest, Maglódi út 8. 0 Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1106 Budapest, Maglódi út 8. 15 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; elméleti és gyakorlati mezőgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kertész és növényvédelmi technikus, parképítő és -fenntartó technikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 8fő 0 Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1106 Budapest, Maglódi út 8. 12 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): mezőgazdaság; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: parkgondozó, fűszernövény-termesztő, gombatermesztő, gyógynövénytermesztő, kerti munkás; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján. 10 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség megszerzése nélkül [Kt. 27. (8) d)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kilencedik évfolyamon a szakmacsoportban folyó szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): mezőgazdaság; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: dísznövénykertész; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 9fő 13 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 72

a 20/21-es tanévre 22 23 24 a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, hallássérült, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): mezőgazdaság; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: dísznövénykertész; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Rehabilitációs bizottsági szakvéleményt kérünk. Szakmai vizsga után érettségire való felkészítésben is részt vehetnek a tanulók. a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) francia; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): mezőgazdaság; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: dísznövénykertész; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A szakmai vizsga után érettségire való felkészítésben is részt vehetnek a tanulók. a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) francia; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: virágkötő, -berendező, virágkereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A szakmai vizsga után érettségire való felkészítésben is részt vehetnek a tanulók. 9fő 17 fő 7fő 035411 Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola 1131 Budapest, Jász u. 155. 0 Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola 1131 Budapest, Jász u. 155. 12 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; emelt szintű oktatás földrajz, informatika, német és utazás és turizmus tantárgyból; elméleti és gyakorlati közlekedés szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: autószerelő, hajózási technikus, közúti közlekedésüzemvitel-ellátó, légi közlekedésüzemvitel-ellátó, szállítmányozási ügyintéző, vízi közlekedésüzemvitel-ellátó, légiutas-kísérő, motorkerékpár-szerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az érettségi utáni szakképzés az Észak-pesti TISZK-ben történik. 1fő 035265 Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma 1145 Budapest, Columbus u. 87-89. 0 Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma 1145 Budapest, Columbus u. 87-89. 8 évfolyamos; alternatív tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A i oktatással párhuzamosan folyik a táncművészképzés. Csak azokat a diákokat vesszük fel - tanulmányi eredményeik alapján - akik a szakmai alkalmassági vizsgán megfeleltek. 7fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 73

a 20/21-es tanévre 2066 MAMI Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Angol u. 36. 0 MAMI Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Angol u. 36. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; nincs idegen nyelv oktatás; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: közlekedés; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: motorkerékpár-szerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: alkalmassági felvételi. 79 fő 035306 Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium 1118 Budapest, Rétköz u. 39. 0 Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium 1118 Budapest, Rétköz u. 39. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 26 fő 16 fő 035376 Modell Divatiskola, Iparművészeti, Ruha- és Textilipari Szakközépiskola és Szakiskola 1133 Budapest, Vág u. 12-14. 003 Modell Divatiskola, Iparművészeti, Ruha- és Textilipari Szakközépiskola és Szakiskola 1133 Budapest, Vág u. 12-14. 23 5 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bőrműves; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A tanulmányi eredmény figyelembevételén kívül rajz készség-szint felmérést is tartunk. 3fő 003 Modell Divatiskola, Iparművészeti, Ruha- és Textilipari Szakközépiskola és Szakiskola 1133 Budapest, Vág u. 12-14. A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 74

a 20/21-es tanévre 15 16 17 18 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bőrdíszműves; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 10 hónapos felzárkóztató oktatás alapfokú iskolai végzettség tanúsításával (az általános iskolai tanulmányok folytatása helyett, a 15. életévét betöltő és a 7. évfolyamot sikeresen befejezett tanulók számára) [Kt. 27. (8) b)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bőrdíszműves, férfiszabó, női szabó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: ruházati eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A tanulók a 9. évfolyamtól gyakorlati képzésben vesznek részt. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: női szabó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A tanulók 9. évfolyamtól gyakorlati képzésben vesznek részt. A női szabó szakmán kívül férfi szabó és bőrdíszműves szakmát is tanulhatnak a tanulók. 8fő 10 fő 20 fő 21 fő 038419 Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 1119 Budapest, Fogócska u. 4. 0 Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola 1116 Budapest, Rátz László u. 73/75. 2 évf. készségfejlesztő speciális i képzés a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók részére az életkezdéshez való felkészülést, a munkába állást lehetővé tevő egyszerű betanulást igénylő munkafolyamatok elsajátítására (további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, középsúlyosan értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az SNI jellege: középsúlyosan értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: A tanulók fogyatékosságuk súlyossági foka miatt OKJ-s szakmai vizsga letételére nem képesek. Részmunkafolyamatok betanítása folyik szövés, kerámiamunka és az önálló életvitelre felkészítés terén. 6fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 75

a 20/21-es tanévre 200518 Montessori Alapítványi Általános Iskola és Gimnázium 1108 Budapest, Sibrik Miklós út 76-78. 0 Montessori Alapítványi Általános Iskola és Gimnázium 1108 Budapest, Sibrik Miklós út 76-78. 04 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, középsúlyosan értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: sportolóknak egyéni tanrendet biztosítunk. 6fő 2035 Montessori Erzsébetvárosi Gimnázium 1077 Budapest, Baross tér 19. 0 Montessori Erzsébetvárosi Gimnázium 1077 Budapest, Baross tér 19. 4 évfolyamos; alternatív tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) lovári; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 11 fő 037775 Móricz Zsigmond Gimnázium 15 Budapest, Törökvész út 48-54. 0 Móricz Zsigmond Gimnázium 15 Budapest, Törökvész út 48-54. 03 04 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás biológia és közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan) tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 2fő 7fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 76

a 20/21-es tanévre 034851 Mustármag Keresztény Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 1038 Budapest, Templom u. 5. 0 Mustármag Keresztény Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 1038 Budapest, Templom u. 5. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Plébánosi vagy lelkészi ajánlás szükséges. Tanulóink keresztény szellemű nevelésben részesülnek. 3fő 200479 Nagy-Szivárvány Alapítvány Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Speciális Szakiskolája 1204 Budapest, Pöltenberg u. 10-12. 007 Nagy-Szivárvány Alapítvány Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Speciális Szakiskolája 1204 Budapest, Pöltenberg u. 10-12. 31 32 33 34 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati könnyűipar szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: női szabó; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, pincér, szakács, vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútor- és lakástextil-eladó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, ruházati eladó, kereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: divat- és stílustervező; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 10 fő 25 fő 10 fő 9fő 007 Nagy-Szivárvány Alapítvány Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Speciális Szakiskolája 1204 Budapest, Pöltenberg u. 10-12. 03 20 hónapos felzárkóztató oktatás alapfokú iskolai végzettség tanúsításával (az általános iskolai tanulmányok folytatása helyett, a 15. életévét betöltő és a 6. évfolyamot sikeresen befejezett tanulók számára) [Kt. 27. (8) b)]; felzárkóztató oktatási program; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútor- és lakástextil-eladó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, ruházati eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 15 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 77

a 20/21-es tanévre 13 21 22 23 25 27 10 hónapos felzárkóztató oktatás alapfokú iskolai végzettség tanúsításával (az általános iskolai tanulmányok folytatása helyett, a 15. életévét betöltő és a 7. évfolyamot sikeresen befejezett tanulók számára) [Kt. 27. (8) b)]; felzárkóztató oktatási program; a kilencedik évfolyamon folyó szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútor- és lakástextil-eladó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, ruházati eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: női szabó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: látássérült, hallássérült, enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútor- és lakástextil-eladó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, ruházati eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: női szabó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: a jelentkezési laphoz a képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok szakértői véleményét is mellékelni kell 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: a jelentkezési laphoz a képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok szakértői véleményét is mellékelni kell 14 fő 13 fő 42 fő 12 fő 8fő 5fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 78

a 20/21-es tanévre 61 62 63 64 65 a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) lovári; az SNI jellege: testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: női szabó; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: látássérült, hallássérült, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) lovári; az SNI jellege: látássérült, hallássérült, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: látássérült, hallássérült, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: látássérült, hallássérült, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútor- és lakástextil-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 15 fő 10 fő 10 fő 10 fő 10 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 79

a 20/21-es tanévre 66 67 a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: látássérült, hallássérült, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: látássérült, hallássérült, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: ruházati eladó; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 9fő 9fő 035437 Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola 1144 Budapest, Kerepesi út 124. 0 Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola 1144 Budapest, Kerepesi út 124. 03 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol, informatika, informatikai alapismeretek és matematika tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, infokommunikációs alkalmazásfejlesztő, információrendszer-elemző és -tervező, internetes alkalmazásfejlesztő, szoftverfejlesztő, informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető, it biztonság technikus, it kereskedő, számítógéprendszer-karbantartó, webmester, térinformatikus, multimédiafejlesztő, számítógép-szerelő, -karbantartó, web-programozó, hálózati informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: webprogramozás, multimédia, hálózatok oktatása 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, testi fogyatékos, látássérült, hallássérült, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás informatika és informatikai alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, infokommunikációs alkalmazásfejlesztő, információrendszer-elemző és -tervező, internetes alkalmazásfejlesztő, szoftverfejlesztő, informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető, it biztonság technikus, it kereskedő, számítógéprendszer-karbantartó, webmester, térinformatikus, számítógép-szerelő, -karbantartó, web-programozó, hálózati informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A hátránykompenzációs tagozaton a középszintű érettségire és informatikai szakmákra készítünk fel speciális tanmenet alapján, ahol figyelembe vesszük az eltérő előtanulmányokat és haladási ütemet. 14 fő 8fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 80

a 20/21-es tanévre 035271 Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon 1074 Budapest, Rózsák tere 6-7. 0 Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon 1074 Budapest, Rózsák tere 6-7. 4 évfolyamos; nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás: szerb; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom, matematika, szerb nyelv és irodalom és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) szerb, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A magyar nyelv és irodalom tantárgy kivételével az oktatási nyelv szerb. 4 évfolyamos nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon szerb nyelvből; nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás: szerb; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom, matematika, szerb nyelv és irodalom és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) szerb, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 6fő 12 fő 035311 Novus Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1097 Budapest, Vágóhíd u. 31-33. 0 Novus Gimnázium és Szakközépiskola 1097 Budapest, Vágóhíd u. 31-33. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás mozgóképkultúra és médiaismeret és rajz és vizuális kultúra tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra nem visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók integrált oktatása 7fő 100565 Orsolya Rendi "Szent Angela" Általános Iskola és Gimnázium 14 Budapest, Ady Endre u. 3. 0 Orsolya Rendi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium 14 Budapest, Ady Endre u. 3. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Angol nyelv oktatása kiemelt óraszámban. 14 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 81

a 20/21-es tanévre 035325 Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola 1117 Budapest, Fehérvári út 10. 0 Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola 1118 Budapest, Beregszász u. 10. 10 11 12 13 21 22 23 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; elméleti és gyakorlati környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Diszlexiás, diszgráphiás és diszcalculiás tanulók részére. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus, mechatronikai műszerész; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: elektronikai technikus, erősáramú elektrotechnikus, másoló- és irodagép műszerész, mechatronikai műszerész; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: környezetvédelmi méréstechnikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus, mechatronikai műszerész; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Diszlexiás, diszgráphiás és diszcalculiás tanulók részére. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: elektronikai technikus, erősáramú elektrotechnikus, másoló- és irodagép műszerész, mechatronikai műszerész; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Diszlexiás, diszgráphiás és diszcalculiás tanulók részére. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: környezetvédelmi méréstechnikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Diszlexiás, diszgráphiás és diszcalculiás tanulók részére. 6fő 6fő 19 fő 7fő 9fő 6fő 11 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 82

a 20/21-es tanévre 0 Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola 1118 Budapest, Beregszász u. 10. 31 41 42 50 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gépi forgácsoló, géplakatos, hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó, kerékpárszerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gépi forgácsoló, géplakatos, hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó, kerékpárszerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Diszlexiás, diszgráphiás és diszcalculiás tanulók részére. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): elektrotechnika-elektronika; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: elektromechanikai műszerész, kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő, villanyszerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Diszlexiás, diszgráphiás és diszcalculiás tanulók részére. 10 hónapos felzárkóztató oktatás alapfokú iskolai végzettség tanúsításával (az általános iskolai tanulmányok folytatása helyett, a 15. életévét betöltő és a 7. évfolyamot sikeresen befejezett tanulók számára) [Kt. 27. (8) b)]; felzárkóztató oktatási program; a kilencedik évfolyamon a szakmacsoportban folyó szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gépi forgácsoló, géplakatos, hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó, kerékpárszerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 1fő 6fő 4fő 5fő 035343 Pasaréti Gimnázium 12 Budapest, Lóczy Lajos u. 11. 0 Pasaréti Gimnázium 12 Budapest, Lóczy Lajos u. 11. 03 8 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol, francia, német, olasz és spanyol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 6 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol, francia, német, olasz és spanyol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol, francia, német, olasz és spanyol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 9fő 10 fő 6fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 83

a 20/21-es tanévre 04 05 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol, francia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német, olasz, spanyol és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos két tanítási nyelvű + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; emelt szintű oktatás angol, francia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német, olasz, spanyol és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 11 fő 10 fő 035260 Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Gyakorlóiskolája 1092 Budapest, Knézich u. 3-13. 0 Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Gyakorlóiskolája 1092 Budapest, Knézich u. 3-13. 6 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom tantárgyból; tehetséggondozó oktatás biológia, katolikus hittan, latin és spanyol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) francia vagy a(z) olasz, a második idegen nyelv a(z) latin vagy a(z) angol vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Első idegen nyelv a listán megadott francia, olasz nyelven kívül az angol, német és spanyol is lehet. 10. évfolyamtól 3. nyelvet tanítunk, a felsorolt 5 élő nyelvből kell még egyet választani. 25 fő 035331 Pázmány Péter Gimnázium 1031 Budapest, Gladiátor 19. 003 Pázmány Péter Gimnázium 1031 Budapest, Gladiátor 19. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv írásbeli feladatlap(ok) alapján. 58 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 84

a 20/21-es tanévre 035440 Pesterzsébeti Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 12 Budapest, Vörösmarty u. 30. 0 Pesterzsébeti Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 12 Budapest, Vörösmarty u. 30. 12 14 15 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) orosz vagy a(z) francia; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: európai uniós üzleti szakügyintéző, kereskedelmi szakmenedzser, nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző, kereskedelmi ügyintéző, logisztikai ügyintéző, marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: mérlegképes könyvelő, pénzügyiszámviteli ügyintéző, statisztikai és gazdasági ügyintéző, vállalkozási ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati ügyvitel szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: irodai asszisztens, jogi asszisztens, titkárságvezető, idegen nyelvi titkár, ügyintéző titkár; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 7fő 3fő 14 fő 035269 Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium 1062 Budapest, Andrássy út 63-65. 0 Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium 1062 Budapest, Andrássy út 63-65. 09 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati élelmiszeripar szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer-higiénikus, sütő- és cukrászipari technikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, hallássérült, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; emelt szintű oktatás informatika és német tantárgyból; elméleti és gyakorlati élelmiszeripar szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer-higiénikus, sütő- és cukrászipari technikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A képzés dráma fakultációval bővül. 21 fő 16 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 85

a 20/21-es tanévre 0 Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium 1062 Budapest, Andrássy út 63-65. 04 05 10 hónapos felzárkóztató oktatás alapfokú iskolai végzettség tanúsításával (az általános iskolai tanulmányok folytatása helyett, a 15. életévét betöltő és a 7. évfolyamot sikeresen befejezett tanulók számára) [Kt. 27. (8) b)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: hallássérült, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kilencedik évfolyamon a szakmacsoportban folyó szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): élelmiszeripar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pék; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: hallássérült, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: élelmiszeripar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pék; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 13 fő 44 fő 035439 Pestszentlőrinci Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 1184 Budapest, Hengersor u. 34. 0 Pestszentlőrinci Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 1184 Budapest, Hengersor u. 34. 03 04 05 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; nincs elméleti és gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, testi fogyatékos, látássérült, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; nincs elméleti és gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, testi fogyatékos, látássérült, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) angol; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4fő 13 fő 19 fő 3fő 8fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 86

a 20/21-es tanévre 06 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 9fő 035218 Petőfi Sándor Gimnázium 13 Budapest, Attila út 43. 0 Petőfi Sándor Gimnázium 13 Budapest, Attila út 43. 92 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Matematika tagozat. A második idegen nyelvet az iskola jelöli ki - lehetőleg a a tanuló kívánságát figyelembe véve. 2fő 035259 Piarista Gimnázium 1088 Budapest, Mikszáth K. tér 1. 0 Piarista Gimnázium 1088 Budapest, Mikszáth K. tér 1. 6 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Hittan oktatás és hitélet gyakorlása. Tehetséggondozás. 3fő 035285 Pogány Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Szakközépiskola és Gimnázium 1183 Budapest, Thököly utca 11. 0 Pogány Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Szakközépiskola és Gimnázium 1183 Budapest, Thököly utca 11. 11 12 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati építészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: magasépítő technikus, műemlékfenntartó technikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A félévi elégtelen bármely tantárgyból elutasítási ok. 4 évfolyamos két tanítási nyelvű + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-német; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; elméleti és gyakorlati építészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: magasépítő technikus, műemlékfenntartó technikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Félévi elégtelen osztályzat bármely tárgyból elutasítási ok. 8fő 16 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 87

a 20/21-es tanévre 13 14 21 22 23 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; elméleti és gyakorlati építészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: magasépítő technikus, műemlékfenntartó technikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Elutasítási ok: 8. félévi elégtelen bármilyen tantárgyból. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati építészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: magasépítő technikus, műemlékfenntartó technikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Kizáró ok: 8. félévi elégtelen osztályzat bármely tantárgyból. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, cad-cam informatikus, webmester; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Elutasítási ok: 8. elégtelen osztályzat bármely tárgyból. 4 évfolyamos két tanítási nyelvű + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-német; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, cad-cam informatikus, webmester; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Kizáró ok: 8. félévi elégtelen osztályzat bármely tárgyból. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, cad-cam informatikus, webmester; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Kizáró ok: 8. félévi elégtelen osztályzat bármely tárgyból. 4fő 18 fő 9fő 7fő 6fő 035382 Puskás Tivadar Távközlési Technikum 1097 Budapest, Gyáli út 22. 0 Puskás Tivadar Távközlési Technikum 1097 Budapest, Gyáli út 22. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás angol, informatika és matematika tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: műszaki informatikus, távközlési informatikus, telekommunikációs informatikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 10 fő 035342 Qualitas Gimnázium és Szakközépiskola 1032 Budapest, Vályog u. 10. 0 Qualitas Gimnázium és Szakközépiskola Kőbánya 1106 Budapest, Keresztúri út 7-9. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 24 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 88

a 20/21-es tanévre 0 Qualitas Gimnázium és Szakközépiskola Kőbánya 1106 Budapest, Keresztúri út 7-9. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, webmester, web-programozó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 24 fő 2238 Qualitas Középiskola 1237 Budapest, Tartsay V. u. 28. 0 Qualitas Középiskola 1237 Budapest, Tartsay V. u. 28. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 20 fő 0 Qualitas Középiskola 1237 Budapest, Tartsay V. u. 28. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: általános rendszergazda, webmester, web-programozó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 19 fő 035450 Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 1083 Budapest, Ludovika tér 1. 0 Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 1083 Budapest, Ludovika tér 1. 04 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; emelt szintű oktatás informatika, német és oktatási alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati oktatás szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A 12-13. évfolyamon lehetőség van második idegen nyelv tanulására is. 2fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 89

a 20/21-es tanévre 035367 Schulek Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki Szakközépiskola 1087 Budapest, Mosonyi u. 6. 0 Schulek Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki Szakközépiskola Festetics u. 3. telephelye 1087 Budapest, Festetics u. 3. 12 13 14 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás építészeti és építési alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati építészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: magasépítő technikus, mélyépítő technikus; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás angol, építészeti és építési alapismeretek és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati építészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: magasépítő technikus, mélyépítő technikus; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati közlekedés szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: hídépítő és -fenntartó technikus, útépítő és -fenntartó technikus, vasútépítő és -fenntartó technikus; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 26 fő 2fő 65 fő 035297 Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 1194 Budapest, Csengő u. 1. 0 Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 1194 Budapest, Csengő u. 1. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati egészségügy szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 25 fő 0 Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola és Gimnázium 1194 Budapest, Csengő u. 1. 05 10 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség megszerzése nélkül [Kt. 27. (8) d)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a kilencedik évfolyamon a szakmacsoportban folyó szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): szociális szolgáltatások; felvételi a tanulmányi eredmények alapján 12 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 90

a 20/21-es tanévre 06 a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: szociális szolgáltatások; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szociális gondozó és ápoló; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A szakmai vizsga után átlépési lehetőség a szakközépiskolába. 24 fő 1138 Sylvester János Protestáns Gimnázium 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. 0 Sylvester János Protestáns Gimnázium 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. 03 04 05 06 6 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) latin vagy a(z) olasz vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Általános tagozat. 6 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Európai Uniós tagozat: Emelt óraszámú nyelvi képzések, valamint 11 és 12 évfoylamon Európai Uniós ismeretek. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) latin vagy a(z) olasz vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Általános tagozat. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Európai Uniós tagozat: Emelt óraszámú nyelvi képzések, valamint 11 és 12 évfoylamon Európai Uniós ismeretek. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) latin; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Társadalomtudományi tagozat: Emelt óraszámu magyar-, történelem-, művészettörténet-, hittanoktatás. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) olasz vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Rekreációs tagozat: emelt óraszámú testnevelés, egészségnevelés, mentálhigiéné oktatása. 13 fő 12 fő 24 fő 18 fő 16 fő 15 fő 035348 Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium 16 Budapest, Pasaréti út 191-193. 0 Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium 16 Budapest, Pasaréti út 191-193. 03 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) német vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) spanyol vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 3fő 4fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 91

a 20/21-es tanévre 035539 Szabómester Szakképző Iskola 1089 Budapest, Elnök u. 3. 0 Róbert Károly krt-i telephely (gyógypedagógiai képzések, felzárkóztató oktatás) 1089 Budapest, Elnök u. 3. 10 11 12 13 14 15 21 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A szakképzés 11. évfolyamon a Gundel Károly TISZK-ben folytatódik. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: férfiszabó, női szabó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A szakképzés 11. évfolyamon a Modell TISZK-ben folytatódik. 10 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség megszerzése nélkül [Kt. 27. (8) d)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar, kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció, vendéglátás-idegenforgalom; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az általános iskola 7. osztályát sikeresen elvégzett, a 16. életévüket betöltött fiatalok részére. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: férfiszabó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: női szabó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet, építészet, könnyűipar, faipar, ügyvitel, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A 9-10. évfolyamon projekt- és kompetenciaalapú moduláris oktatás. Egyéni fejlesztő-, habilitációs kiscsoportos foglalkozások, egyéni korrekció. 13 fő 31 fő 15 fő 33 fő 17 fő 16 fő 13 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 92

a 20/21-es tanévre 22 23 24 25 26 27 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: lemezlakatos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az általános iskola 8. évfolyamát elvégzett, 16. életévüket betöltött fiatalok projekt- és kompetenciaalapú moduláris oktatása, szakképzése. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: hidegburkoló; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az általános iskola 8. évfolyamát elvégzett, 16. életévüket betöltött fiatalok projekt- és kompetenciaalapú moduláris oktatása, szakképzése. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szobafestő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az általános iskola 8. évfolyamát elvégzett, 16. életévüket betöltött fiatalok projekt- és kompetenciaalapú moduláris oktatása, szakképzése. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: épületfalazó kőműves; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az általános iskola 8. évfolyamát elvégzett, 16. életévüket betöltött fiatalok projekt- és kompetenciaalapú moduláris oktatása, szakképzése. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: textiltermék-összeállító; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az általános iskola 8. évfolyamát elvégzett, 16. életévüket betöltött fiatalok projekt- és kompetenciaalapú moduláris oktatása, szakképzése. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bőrtárgykészítő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az általános iskola 8. évfolyamát elvégzett, 16. életévüket betöltött fiatalok projekt- és kompetenciaalapú moduláris oktatása, szakképzése. 11 fő 12 fő 9fő 9fő 12 fő 13 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 93

a 20/21-es tanévre 28 29 30 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): faipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: fatermékgyártó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az általános iskola 8. évfolyamát elvégzett, 16. életévüket betöltött fiatalok projekt- és kompetenciaalapú moduláris oktatása, szakképzése. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): ügyvitel; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: számítógépes adatrögzítő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az általános iskola 8. évfolyamát elvégzett, 16. életévüket betöltött fiatalok projekt- és kompetenciaalapú moduláris oktatása, szakképzése. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az általános iskola 8. évfolyamát elvégzett, 16. életévüket betöltött fiatalok projekt- és kompetenciaalapú moduláris oktatása, szakképzése. 11 fő 13 fő 9fő 035418 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u. 2-4. 0 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u. 2-4. 12 13 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) olasz; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 11 fő 23 fő 0 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u. 2-4. A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 94

a 20/21-es tanévre 21 22 23 24 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútor- és lakástextil-eladó, élelmiszer- és vegyiárueladó, műszakicikk eladó, porcelán- és edényáru-eladó, ruházati eladó, zöldség-gyümölcs eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az első idegen nyelv olasz is lehet. Az Alternatív szakmai képzés 24. kód engedélyezése esetén ezt a képzést nem indítjuk. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútor- és lakástextil-eladó, élelmiszer- és vegyiárueladó, műszakicikk eladó, porcelán- és edényáru-eladó, ruházati eladó, zöldség-gyümölcs eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az első idegen nyelv olasz is lehet. A Szakiskolai Fejlesztési Program szerint történik a képzés. 10 hónapos felzárkóztató oktatás alapfokú iskolai végzettség tanúsításával (az általános iskolai tanulmányok folytatása helyett, a 15. életévét betöltő és a 7. évfolyamot sikeresen befejezett tanulók számára) [Kt. 27. (8) b)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútor- és lakástextil-eladó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, műszakicikk eladó, porcelán- és edényáru-eladó, ruházati eladó, zöldség-gyümölcs eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: műszakicikk eladó, ruházati eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az első idegen nyelv olasz is lehet. A képzés indítása engedélyezés alatt. 18 fő 46 fő 3fő 17 fő 1794 Széchenyi István Gimnázium 1118 Budapest, Rimaszombati u. 2-4. 0 Széchenyi István Gimnázium 1118 Budapest, Rimaszombati u. 2-4. 03 04 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás ének-zene és rajz és vizuális kultúra tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 9fő 11 fő 9fő 11 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 95

a 20/21-es tanévre 05 06 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás biológia tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 7fő 2fő 035417 Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola 1088 Budapest, Vas u. 9-11. 0 Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola 1088 Budapest, Vas u. 9-11. 03 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztrációs alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi ügyintéző, kereskedő, kereskedő, boltvezető, kultúrcikk-kereskedő, logisztikai ügyintéző, marketing- és reklámügyintéző, műszakicikk-kereskedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi ügyintéző, kereskedő, kereskedő, boltvezető, kultúrcikk-kereskedő, külkereskedelmi üzletkötő, logisztikai ügyintéző, marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi ügyintéző, kereskedő, kereskedő, boltvezető, kultúrcikk-kereskedő, külkereskedelmi üzletkötő, logisztikai ügyintéző, marketing- és reklámügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 25 fő 28 fő 11 fő 2353 SZEGÉNYEKET ÉS RÁSZORULTAKAT SEGÍTŐ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 1095 Budapest, SOROKSÁRI ÚT 75-77 0 SZEGÉNYEKET ÉS RÁSZORULTAKAT SEGÍTŐ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 1095 Budapest, SOROKSÁRI ÚT 75-77 a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) lovári; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): művészet, közművelődés, kommunikáció, informatika, kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció, vendéglátás-idegenforgalom, élelmiszeripar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: fazekas, számítógép-szerelő, -karbantartó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, virágkötő, -berendező, virágkereskedő, pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 33 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 96

a 20/21-es tanévre 0386 Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium 1054 Budapest, Szemere u. 3-5. 0 Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium 1054 Budapest, Szemere u. 3-5. 03 04 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) olasz vagy a(z) francia vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás biológia és kémia tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) olasz vagy a(z) francia vagy a(z) angol vagy a német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás dráma és mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) olasz vagy a(z) francia vagy a(z) angol vagy a német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 11 fő 5fő 4fő 034796 Szent Benedek Általános Iskola és két tanítási nyelvű Gimnázium 11 Budapest, Fő u. 30. 0 Szent Benedek Általános Iskola és két tanítási nyelvű Gimnázium 11 Budapest, Fő u. 30. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás informatika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) német vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Iskolánk az oktatás-nevelésben a Katolikus Egyház tanítását tartja irányadónak. 4 évfolyamos két tanítási nyelvű + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol vagy a(z) német vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Iskolánk a nevelés-oktatás területén a Katolikus Egyház tanítását tartja irányadónak. 16 fő 12 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 97

a 20/21-es tanévre 035358 Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 16 Budapest, Gellérthegy u. 7. 0 Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 16 Budapest, Krisztina krt 63. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A 11. és 12. évfolyamon a közismereti tárgyakból igény szerint emelt óraszámoot biztosítunk. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A 11. és 12. évfolyamon a közismereti tárgyakból igény szerint emelt óraszámot biztosítunk. 17 fő 4fő 039770 Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1145 Budapest, Columbus u. 11. 0 Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1145 Budapest, Columbus u. 11. 4 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás angol, magyar nyelv és irodalom, matematika, német és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: hangkultúra szak, klasszikus zenész, zeneelmélet-szolfézs szak; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 5fő 035432 Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u. 56-58. 0 Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u. 56-58. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző, statisztikai és gazdasági ügyintéző, banki szakügyintéző, pénzügyi szakügyintéző, számviteli szakügyintéző, vállalkozási ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Fiú labdarúgók és leány kézilabdázók sportegyesületi képzése biztosított. 12 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 98

a 20/21-es tanévre 03 05 06 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás matematika tantárgyból; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző, statisztikai és gazdasági ügyintéző, banki szakügyintéző, pénzügyi szakügyintéző, számviteli szakügyintéző, vállalkozási ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Fiú labdarúgók és leány kézilabdázók sportegyesületi képzése biztosított. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző, banki szakügyintéző, pénzügyi szakügyintéző, számviteli szakügyintéző, vállalkozási ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Fiú labdarúgók és leány kézilabdázók sportegyesületi képzése biztosított. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző, banki szakügyintéző, pénzügyi szakügyintéző, számviteli szakügyintéző, vállalkozási ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Fiú labdarúgók és leány kézilabdázók sportegyesületi képzése biztosított. 6fő 16 fő 5fő 035239 Szent Margit Gimnázium 1114 Budapest, Villányi út 5-7. 0 Szent Margit Gimnázium 1114 Budapest, Villányi út 5-7. 11 12 13 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) spanyol vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) spanyol vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 5fő 16 fő 18 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 99

a 20/21-es tanévre 035282 Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay u. 4/c-8. 0 Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay u. 4/c-8. 82 91 92 8 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: emelt óraszámú nyelvoktatás. 8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) francia, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: emelt óraszámú nyelvoktatás. 8 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: emelt óraszámú nyelvoktatás. 8fő 7fő 6fő 035219 Szilágyi Erzsébet Gimnázium 16 Budapest, Mészáros u. 5-7. 0 Szilágyi Erzsébet Gimnázium 16 Budapest, Mészáros u. 5-7. 03 04 8 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol, olasz és testnevelés tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A 7-8. évfolyamon latin oktatás; 9. évfolyamtól humán-reál tagozat. 8 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol, francia és testnevelés tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) francia, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A 7-8. évfolyamon latin oktatás; 9. évfolyamtól humán-reál tagozat. 8 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol, német és testnevelés tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi magyar nyelv, matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: A 7-8. évfolyamon latin oktatás; 9. évfolyamtól humán-reál tagozat. 1fő 2fő 4fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 100

a 20/21-es tanévre 035275 Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégium 1097 Budapest, Timót u. 3. 0 Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégium 1097 Budapest, Timót u. 3. 03 04 05 06 a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: hallássérült; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet, elektrotechnika-elektronika, nyomdaipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: energiahasznosító berendezés szerelője, gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő, központifűtés- és csőhálózat-szerelő, vízvezeték- és vízkészülék-szerelő, finommechanikai műszerész, gépi forgácsoló, hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó, elektronikai műszerész, távközlési és informatikai hálózatszerelő, könyvkötő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vízvezeték- és vízkészülék-szerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gépi forgácsoló; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 10 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség megszerzése nélkül [Kt. 27. (8) d)]; felzárkóztató oktatási program; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vízvezeték- és vízkészülék-szerelő, gépi forgácsoló; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 27 fő 22 fő 30 fő 24 fő 8fő 2009 Szinergia Üzleti Szakképző Iskola 1073 Budapest, Erzsébet krt. 39. I/5. 006 Szinergia Szki Taverna 1133 Budapest, Dráva u. 18-22. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: cukrász, pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 53 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 1

a 20/21-es tanévre 035266 Szinyei Merse Pál Gimnázium 1063 Budapest, Szinyei Merse utca 7-9 003 Szinyei Merse Pál Gimnázium 1063 Budapest, Szinyei Merse utca 7-9 92 94 97 98 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás biológia és kémia tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) francia, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) francia, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) spanyol vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 11 fő 4fő 2fő 10 fő 035278 Szlovák Tanításí Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon 1139 Budapest, Lomb u. 1-7. 0 Szlovák Tanításí Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon 1139 Budapest, Lomb u. 1-7. 4 évfolyamos; nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás: szlovák; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom és szlovák nyelv és irodalom tantárgyból; tehetséggondozó oktatás angol, német, természettudomány és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) szlovák, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon szlovák nyelvből; nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás: szlovák; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom és szlovák nyelv és irodalom tantárgyból; tehetséggondozó oktatás angol, német, természettudomány és történelem tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) szlovák, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 10 fő 12 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 1

a 20/21-es tanévre 039907 Talentum Nemzeti Kisebbségi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Táncművészeti és Zeneművészeti Szakképző Iskola és Kollégium 1074 Budapest, Rotterbiller u. 16-22. 0 Talentum Nemzeti Kisebbségi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Táncművészeti és Zeneművészeti Szakképző Iskola és Kollégium 1074 Budapest, Rotterbiller u. 16-22. 11 21 31 5 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati a kilencedik-tizedik évfolyamon több szakmacsoportban folyó gyakorlati oktatás, szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás, valamint szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: klasszikus zenész; felvételi a tanulmányi eredmények alapján, a felvételinél további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik a művészeti vagy testkulturális tanulmányi területen. 5 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szórakoztató zenész ( hangszer és műfaj megjelölésével); felvételi a tanulmányi eredmények alapján, a felvételinél további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik a művészeti vagy testkulturális tanulmányi területen. 5 évfolyamos; párhuzamos művészeti oktatás központi programja (tanterve); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: színházi táncos; felvételi a tanulmányi eredmények alapján, a felvételinél további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik a művészeti vagy testkulturális tanulmányi területen. 18 fő 20 fő 29 fő 035283 Telepy Károly Testnevelés Szakosított Általános Iskola és Gimnázium 1096 Budapest, Telepy u. 17. 0 Telepy Károly Testnevelés Szakosított Általános Iskola és Gimnázium 1096 Budapest, Telepy u. 17. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) francia vagy a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 10 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 103

a 20/21-es tanévre 035481 Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1064 Budapest, Szondi u. 41. 0 Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1064 Budapest, Szondi u. 41. 03 04 a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútor- és lakástextil-eladó, élelmiszer- és vegyiárueladó, műszakicikk eladó, porcelán- és edényáru-eladó, ruházati eladó, zöldség-gyümölcs eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 10 hónapos felzárkóztató oktatás alapfokú iskolai végzettség tanúsításával (az általános iskolai tanulmányok folytatása helyett, a 15. életévét betöltő és a 7. évfolyamot sikeresen befejezett tanulók számára) [Kt. 27. (8) b)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútor- és lakástextil-eladó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, műszakicikk eladó, porcelán- és edényáru-eladó, ruházati eladó, zöldség-gyümölcs eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 8fő 17 fő 24 fő 035262 Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola 13 Budapest, Lajos u. 1-5. 0 Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola 13 Budapest, Lajos u. 1-5. 20 21 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Szakképzés a Petrik-TISZK-ben. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoportos alapozó oktatás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Angol kezdő és haladó csoportok. Szakképzés a Petrik-TISZK-ben. 11 fő 6fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 104

a 20/21-es tanévre 0 Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola 13 Budapest, Lajos u. 1-5. 40 41 42 43 44 45 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): környezetvédelem-vízgazdálkodás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Kötelező beiskolázású osztályok. Szakképzés a Petrik-TISZK-ben. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer és vegyiáru- eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 10 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség megszerzése nélkül [Kt. 27. (8) d)]; felzárkóztató oktatási program; a kilencedik évfolyamon a szakmacsoportban folyó szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): környezetvédelem-vízgazdálkodás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A 15. életévüket betöltött, befejezett 7. évfolyammal rendelkező fiatalok részére. Kötelező beiskolázású osztály. 20 hónapos felzárkóztató oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz a hat évfolyamnál kevesebb évfolyamot sikeresen befejezettek számára [Kt. 27. (8) c)]; felzárkóztató oktatási program; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): környezetvédelemvízgazdálkodás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Befejezett általános iskolai végzettséggel nem rendelkező, befejezett 6. évfolyammal rendelkező, 15. életévüket betöltött fiatalok számára. Kötelező beiskolázású osztály. 1 előkészítő évfolyam a tankötelezettség teljesítésére kijelölt szakiskolában [Kt. 126. (4)]; egyéni ütemterv, vagy egyéni foglalkozási program az előkészítő évfolyamhoz [Kt. 126. (4)]; nincs idegen nyelv oktatás; nincs szakmai alapozás; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány szakmai támogatásával megvalósuló, 10 hónapos képzés, befejezett általános iskolai végzettséggel nem rendelkező, 15-22. év közötti fiataloknak. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: környezetvédelem-vízgazdálkodás; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vízműkezelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 20 fő 6fő 10 fő 12 fő 11 fő 23 fő 200667 Tüskevár Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola és Gimnázium 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 21 0 Tüskevár Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola és Gimnázium 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 21 03 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, autista, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; emelt szintű oktatás angol, informatika, informatikai alapismeretek és rajz és vizuális kultúra tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 8fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 105

a 20/21-es tanévre 0 Tüskevár Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola és Gimnázium 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 21 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, autista, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás angol, informatika, informatikai alapismeretek és rajz és vizuális kultúra tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: it biztonság technikus, ügyintéző titkár; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az intézmény lehetőséget biztosít az ECDL vizsgák letételére a tanulmányi időszak alatt. 9fő 0 Tüskevár Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola és Gimnázium 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 21 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, autista, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás angol, informatikai alapismeretek és rajz és vizuális kultúra tantárgyból; az SNI jellege: autista, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): informatika, ügyvitel; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: számítógép-szerelő, -karbantartó, irodai asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A 9. és 10. évf. tanulói számára lehetőséget biztosítunk különbözeti vizsga letételével a i vagy a i évfolyamba való átjelentkezésre. 2fő 038412 Újbudai Speciális Szakiskola 1119 Budapest, Leiningen u. 27-35. 0 Újbudai Speciális Szakiskola 1119 Budapest, Leiningen u. 27-35. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): művészet, közművelődés, kommunikáció, gépészet, építészet, könnyűipar, faipar, ügyvitel, kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció, vendéglátás-idegenforgalom, egyéb szolgáltatások, mezőgazdaság; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szőnyegszövő, szerkezetlakatos, burkoló, festő, mázoló és tapétázó, kőműves, női szabó, bútorasztalos, kárpitos, irodai asszisztens, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, virágkötő, - berendező, virágkereskedő; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 9-10. évfolyamos oktatás a 16. életévüket be nem töltött tanulók számára. 41 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 106

a 20/21-es tanévre 03 04 05 06 07 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): művészet, közművelődés, kommunikáció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szőnyegszövő; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 3 éves szőnyegszövő képzés 8. osztály után. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: burkoló; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 4 éves burkoló képzés 10. osztály után. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szerkezetlakatos; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 4 éves szerkezetlakatos képzés 8. osztály után. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kőműves; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 4 éves kőműves képzés 8. osztály után. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: festő, mázoló és tapétázó; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 4 éves festő képzés 10. osztály után. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): könnyűipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: női szabó; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 4 éves női szabó képzés 10. osztály után. 17 fő 20 fő 19 fő 18 fő 16 fő 19 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 107

a 20/21-es tanévre 08 09 10 11 12 13 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): faipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: bútorasztalos; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 4 éves bútorasztalos képzés 10. osztály után. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): faipar; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kárpitos; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 4 éves kárpitos képzés 10. osztály után. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): ügyvitel; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: irodai asszisztens; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 3 éves irodai asszisztens képzés 10. osztály után. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 3 éves élemiszer- és vegyiáru eladó képzés 8. osztály után. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátásidegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szakács; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 4 éves szakács képzés 10. osztály elvégzése után. 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): egyéb szolgáltatások; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: virágkötő, -berendező, virágkereskedő; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 3 éves virágkötő képzés 10. osztály után. 16 fő 20 fő 13 fő 14 fő 13 fő 20 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 108

a 20/21-es tanévre 14 2 évf. speciális i képzés, a többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képtelenek felkészítése szakmai vizsgára, vagy a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadásával (a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén további 2 szakképzési évfolyam); sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): mezőgazdaság; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: parkgondozó; felvétel a szakértői bizottság véleménye alapján; megj.: 2 éves parkgondozó képzés 8. osztály után. 19 fő 035268 Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1041 Budapest, Görgey Artúr u. 26. 0 Újpesti Két Tanitási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1041 Budapest, Görgey Artúr u. 26. 03 04 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás fizika, informatika és matematika tantárgyból; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-német; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; emelt szintű oktatás fizika, matematika és német tantárgyból; elméleti és gyakorlati gépészet szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 11 fő 10 fő 0 Újpesti Két Tanitási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1041 Budapest, Görgey Artúr u. 26. 07 08 a(z) angol; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): gépészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: gépi forgácsoló; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. a(z) angol; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): informatika; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: számítógépszerelő, -karbantartó; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 28 fő 29 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 109

a 20/21-es tanévre 038428 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Diákotthona és Gyermekotthona 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39. 0 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Diákotthona és Gyermekotthona 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39. 09 19 29 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: látássérült; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): művészet, közművelődés, kommunikáció, informatika, ügyvitel, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: fazekas, kosárfonó és fonottbútor-készítő, szőnyegszövő, irodai asszisztens, virágkötő, -berendező, virágkereskedő, számítógépes adatrögzítő, kosárfonó, virágkötő részszakképesítés; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült, enyhén értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: látássérült, enyhén értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): művészet, közművelődés, kommunikáció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kosárfonó és fonottbútor-készítő, szőnyegszövő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 2 évf. + a szakképzési évfolyamok; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült, középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; az SNI jellege: látássérült, középsúlyosan értelmi fogyatékos; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): művészet, közművelődés, kommunikáció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: szőnyegszövő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A tanulók fejlesztésének célja az önálló életre való felkészítés. 8fő 10 fő 4fő 035550 Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1039 Budapest, Hatvany Lajos u. 7. 0 Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1039 Budapest, Hatvany Lajos u. 7. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás közgazdasági-marketing alapismeretek, magyar nyelv és irodalom és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi ügyintéző, kereskedő, logisztikai ügyintéző, marketing- és reklámügyintéző, postai ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az érettségi után a választott szakmai képzést a Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központban biztosítjuk. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), magyar nyelv és irodalom és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző, statisztikai és gazdasági ügyintéző, banki szakügyintéző, vállalkozási ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az érettségi után a választott szakmai képzést a Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központban biztosítjuk. 30 fő 10 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 110

a 20/21-es tanévre 03 04 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati ügyvitel szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: irodai asszisztens, személyes ügyfélszolgálati asszisztens, ügyintéző titkár; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az érettségi után a választott szakmai képzést a Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központban biztosítjuk. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás közgazdasági-marketing alapismeretek, magyar nyelv és irodalom és történelem tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi ügyintéző, kereskedő, logisztikai ügyintéző, marketing- és reklámügyintéző, postai ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Az érettségi után a választott szakmai képzést a Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központban biztosítjuk. 2fő 8fő 0 Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1039 Budapest, Hatvany Lajos u. 7. 05 a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) olasz; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: élelmiszer- és vegyiáru-eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 11 fő 035242 Városmajori Gimnázium és Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola, Módszertani Információs Felnőttképzési Továbbképző és Vizsgaközpont 1122 Budapest, Városmajor 71. 0 Városmajori Gimnázium, Módszertani Információs Felnőttképzési Továbbképző és Vizsgaközpont 1122 Budapest, Városmajor 71. 03 11 4 évfolyamos; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás ének-zene tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) spanyol, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) német vagy a(z) francia; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Jelentkezést kizárólag az iskola Kós Károly tagintézményéből fogadunk el. 1fő 10 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 111

a 20/21-es tanévre 035420 Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola 1212 Budapest, Széchenyi u. 95. 0 Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola 1212 Budapest, Széchenyi u. 95. 03 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol vagy a(z) olasz; emelt szintű oktatás angol, informatika és német tantárgyból; elméleti és gyakorlati kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: kereskedelmi ügyintéző, külkereskedelmi üzletkötő, logisztikai ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Az idegen nyelv oktatása emelt óraszámban történik, a második idegen nyelv tanítása a 11. évfolyamon kezdődik. 11 fő 035566 Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. 0 Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. 03 04 4 évfolyamos két tanítási nyelvű + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, második idegen nyelv a(z) német; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátásidegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: protokollügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: vendéglős; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos két tanítási nyelvű + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-német; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, második idegen nyelv a(z) angol; emelt szintű oktatás német tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátásidegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: protokollügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: protokollügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 25 fő 51 fő 31 fő 19 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 112

a 20/21-es tanévre 0 Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. 45 47 a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): vendéglátás-idegenforgalom; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: pincér, szakács; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. a(z) angol vagy a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): egyéb szolgáltatások; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: fodrász; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 36 fő 34 fő 035395 Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola 1139 Budapest, Üteg u. 15. 0 Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola 1139 Budapest, Üteg u. 15. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol; emelt szintű oktatás elektronikai alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: erősáramú elektrotechnikus; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) angol; emelt szintű oktatás informatika és informatikai alapismeretek tantárgyból; elméleti és gyakorlati informatika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: web-programozó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 13 fő 44 fő 0 Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola 1139 Budapest, Üteg u. 15. 04 05 a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás elektronikai alapismeretek tantárgyból; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): elektrotechnika-elektronika; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: villanyszerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: A felvételnél az iskola csak az orvosi alkalmassági véleményt vizsgálja. a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás elektronikai alapismeretek tantárgyból; a kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: elektrotechnika-elektronika; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: villanyszerelő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Orvosi alkalmassági vizsgálat szükséges. A vizsgálatot az iskola szervezi. 4fő 4fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 113

a 20/21-es tanévre 035231 Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest, Veres Pálné u. 38. 0 Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest, Veres Pálné u. 38. 94 98 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; emelt szintű oktatás angol, biológia, fizika, kémia és matematika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Reál típusú osztály, haladó német nyelvi csoport. 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, látássérült, hallássérült tanulók iskolai fejlesztése; emelt szintű oktatás angol és matematika tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Haladó német nyelvi csoport. 5fő 7fő 035226 Veres Péter Gimnázium 1039 Budapest, Csobánka tér 7. 0 Veres Péter Gimnázium 1039 Budapest, Csobánka tér 7. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) orosz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 2fő 035322 Vörösmarty Mihály Ének-Zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gyakorlóhelye 1181 Budapest, Vörösmarty u. 64. 0 Vörösmarty Mihály Ének-Zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyakorlóhelye 1181 Budapest, Vörösmarty u. 64. 03 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol, ének-zene és német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és magyar nyelv és irodalom tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: poétika-újságírás-kommunikáció 10 fő 9fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 114

a 20/21-es tanévre 04 05 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; emelt szintű oktatás angol és német tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 11 fő 1fő 035462 Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola 1112 Budapest, Neszmélyi u. 30. 0 Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola 1112 Budapest, Neszmélyi u. 30. 03 04 5 évfolyamos; alternatív tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz; művészeti tanulmányi terület; nincs szakmacsoportos alapozás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: klasszikus zenész; felvételi a tanulmányi eredmények alapján, a felvételinél további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik a művészeti vagy testkulturális tanulmányi területen; megj.: Párhuzamos (9-13.o.közismereti+zenei) képzés, 21 klasszikus hangszeres zenei szakon, melyre kizárólag szakmai felvételi alapján nyerhető felvétel. A 12.o. végén érettségi, a 13.o. végén OKJ vizsga kimenettel. 5 évfolyamos; alternatív tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz; művészeti tanulmányi terület; nincs szakmacsoportos alapozás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: magánénekes; felvételi a tanulmányi eredmények alapján, a felvételinél további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik a művészeti vagy testkulturális tanulmányi területen; megj.: Párhuzamos (9-13.o.közismereti+zenei) képzés, klasszikus magánének szakon, melyre kizárólag szakmai felvételi alapján nyerhető felvétel. A 12.o. végén érettségi, a 13.o. végén OKJ vizsga kimenettel. 5 évfolyamos; alternatív tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz; művészeti tanulmányi terület; nincs szakmacsoportos alapozás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: zeneelmélet-szolfézs szak; felvételi a tanulmányi eredmények alapján, a felvételinél további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik a művészeti vagy testkulturális tanulmányi területen; megj.: Párhuzamos (9-13.o.közismereti+zenei)képzés, klasszikus zeneelmélet-szolf szakon, melyre kizárólag szakmai felvételi alapján nyerhető felvétel. A 12.o. végén érettségi, a 13.o. végén OKJ vizsga kimenettel. 5 évfolyamos; alternatív tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) olasz; művészeti tanulmányi terület; nincs szakmacsoportos alapozás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: zeneszerzés szak; felvételi a tanulmányi eredmények alapján, a felvételinél további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik a művészeti vagy testkulturális tanulmányi területen; megj.: Párhuzamos (9-13.o.közismereti+zenei) képzés, klasszikus zeneszerzés szakon, melyre kizárólag szakmai felvételi alapján nyerhető felvétel. A 12.o. végén érettségi, a 13.o. végén OKJ vizsga kimenettel. 13 fő 1fő 1fő 1fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 115

a 20/21-es tanévre 035284 Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium 1098 Budapest, Lobogó u. 1. 0 Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium - Gimnázium-tagintézmény 1098 Budapest, Toronyház u. 21 22 91 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) francia vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Választható ECDL-felkészítő vagy utazás és turizmus fakultáció. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon német nyelvből; "általános" tanterv; művészeti tanulmányi terület; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) francia vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; a felvételinél további képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik a művészeti vagy testkulturális tanulmányi területen; megj.: Drámatagozat. Drámából emelt szintű érettségi is tehető. A Keleti István Művészeti Alapiskolával működünk együtt. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) francia vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Választható ECDL-felkészítő vagy utazás és turizmus fakultáció. 1fő 1fő 4fő 200483 Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium 1086 Budapest, Dankó u. 11. 0 Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium 11 Budapest, MÁV-telep 38 99 a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): elektrotechnika-elektronika, építészet, faipar, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: villanyszerelő, burkoló, festő, mázoló és tapétázó, kőműves, bútorasztalos, épületasztalos, bútor- és lakástextil-eladó, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, műszakicikk eladó, ruházati eladó, zöldség-gyümölcs eladó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 27 fő 2041 Wesley Kincsei Általános Iskola, Szakiskola, Felzárkóztató Tagozat és Gimnázium 1188 Budapest, Podhorszky u. 51-55. 0 Wesley Kincsei Általános Iskola 1188 Budapest, Podhorszky u. 51-55. 11 4 évfolyamos; általános tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: magyar nyelv és irodalom tantárgy oktatása emelt óraszámban. 6fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 116

a 20/21-es tanévre 12 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók iskolai fejlesztése; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: magyar nyelv és irodalom tantárgy oktatása emelt óraszámban. 1fő 035477 Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Várna u. 23. 0 Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Várna u. 23. 4 évfolyamos; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás elektronikai alapismeretek, fizika és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: automatikai műszerész, elektronikai technikus, mechatronikai műszerész, orvosi elektronikai technikus, villamosmérnökasszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; emelt szintű oktatás elektronikai alapismeretek, fizika és informatika tantárgyból; elméleti és gyakorlati elektrotechnika-elektronika szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: automatikai műszerész, elektronikai technikus, mechatronikai műszerész, villamosmérnök-asszisztens; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 22 fő 10 fő 0 Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Várna u. 23. 04 05 a(z) angol vagy a(z) német; emelt szintű oktatás elektronikai alapismeretek, fizika és informatika tantárgyból; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): elektrotechnikaelektronika; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: elektromechanikai műszerész, elektronikai műszerész, távközlési és informatikai hálózatszerelő, hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek; kerettanterv és központi program a Kt. 27. (4) bekezdése szerinti ("előrehozott") szakképzéshez; az első idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) angol; a Kt. 27. (4) szerinti ("előrehozott") szakképzésben a képzés területei: elektrotechnika-elektronika; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: elektronikai műszerész; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 8fő 24 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 117

a 20/21-es tanévre 035483 Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó u. 18-20. 0 Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó u. 18-20. 10 11 12 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) francia vagy a(z) spanyol vagy a(z) olasz; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Kezdő angol szint. 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Angol középhaladó szint. 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) olasz vagy a(z) francia vagy a(z) spanyol; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Angol haladó szint. 14 fő 4fő 8fő 0 Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó u. 18-20. 13 14 15 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: idegenvezető; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Angol kezdő szint. 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-angol; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) német vagy a(z) spanyol vagy a(z) olasz; emelt szintű oktatás angol tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: idegenvezető; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Angol haladó szint. 5 évfolyamos; két tanítási nyelvű oktatás: magyar-német; az első idegen nyelv(ek) a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás német tantárgyból; elméleti és gyakorlati vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: idegenvezető; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján; megj.: Német kezdő szint. 1fő 3fő 8fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 118

a 20/21-es tanévre 035456 Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola 1149 Budapest, Várna u. 21/b 0 Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola 1149 Budapest, Várna u. 21/b a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: hallássérült, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: ács, állványozó, belsőépítési szerkezet- és burkolatszerelő, burkoló, épület- és építménybádogos, festő, mázoló és tapétázó, kályhás, kőfaragó, műköves és épületszobrász, kőműves, tetőfedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: 3 éves alternatív szakképzés bevezetését tervezzük: kőműves,festő,ács,burkoló,kőfaragó szakmákban. 9.évf.gyakorlati oktatása iskolai tanműhelyben. 10 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség megszerzése nélkül [Kt. 27. (8) d)]; felzárkóztató oktatási program; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; az SNI jellege: hallássérült, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő; a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás területe(i): építészet; a szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: ács, állványozó, belsőépítési szerkezet- és burkolatszerelő, burkoló, épület- és építménybádogos, festő, mázoló és tapétázó, kályhás, kőfaragó, műköves és épületszobrász, kőműves, tetőfedő; felvételi a tanulmányi eredmények alapján; megj.: Ez az előkészítő oktatás nem jelenti a 7-8. osztály elvégzését. A továbbhaladás alapja a kompetencia követelmények(nem hagyományos tantárgyak)sikeres teljesítése. 27 fő 30 fő 2233 Zápor Gimnázium és Szakközépiskola 1035 Budapest, Vihar u. 31. 0 Zápor Gimnázium és Szakközépiskola 1035 Budapest, Vihar u. 31. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon francia nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) francia vagy a(z) német, a második idegen nyelv a(z) angol vagy a(z) francia vagy a(z) német; felvételi a tanulmányi eredmények és a központi általános tantervű magyar nyelv, általános tantervű matematika írásbeli feladatlap(ok) alapján. 23 fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 119

a 20/21-es tanévre 1671 Zöld Kakas Líceum Mentálhigiénés Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1091 Budapest, Hurok u. 11. 0 Zöld Kakas Líceum Mentálhigiénés Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1091 Budapest, Hurok u. 11. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati szociális szolgáltatások, művészet, közművelődés, kommunikáció, közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: ifjúságsegítő, szociális asszisztens, intézményi kommunikátor, televízióműsor gyártó szakasszisztens, vállalkozási ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények alapján. 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő a 9. évfolyamon angol nyelvből; "általános" tanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol, a második idegen nyelv a(z) spanyol; művészeti tanulmányi terület; elméleti és gyakorlati szociális szolgáltatások, művészet, közművelődés, kommunikáció, közgazdaság szakmacsoportos alapozó oktatás; A szakképzési évfolyam(ok) után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése: ifjúságsegítő, szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző, intézményi kommunikátor, audiovizuális szakasszisztens, vállalkozási ügyintéző; felvételi a tanulmányi eredmények, a szóbeli meghallgatás és a központi általános tantervű magyar nyelv írásbeli feladatlap(ok) alapján. 4fő 1fő A feltüntetett adatok a 20. április 20-ai állapotot tartalmazzák. 120