OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Komárom-Esztergom megye

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Komárom-Esztergom megye"

Átírás

1 OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Komárom-Esztergom megye

2 Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben zajló felvételi eljárásban meghirdetett tanulmányi területeket tartalmazza. A tanulmányi terület a középfokú iskola által a középfokú felvételi eljárás során meghatározott alapegység, amelyre az adott, egységes feltételek szerint jelentkezhetnek a tanulók. A tanulmányi terület nem egyezik meg az osztállyal, kizárólag a felvételi eljárás során van szerepe, ugyanis egy tanulmányi területre felvételt nyerő jelentkezőkből több osztály is kialakítható, de lehetséges az is, hogy az iskola több tanulmányi területre felvételt nyert tanulókból szervez a későbbiek során egy osztályt. Felhívjuk a jelentkezők figyelmét arra, hogy a tanulmányi területek szövegei kizárólag a középfokú iskolai képzések legfontosabb jellemzően a felvételi eljárásra vonatkozó információit tartalmazzák, és nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzés egészéről, nem helyettesítik sem a középfokú iskolák felvételi tájékoztatójának megismerését, sem a további tájékozódást. Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy a szakgimnáziumi tanulmányi területek szövegében kizárólag az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítések jelennek meg. A szakképző intézményeknek az érettségi vizsga, valamint a szakképzési évfolyamok után megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában. Az intézmény OM azonosítója A feladatellátási hely kódja A képzés típusa A tanulmányi terület kódja OM azonosító: Minta és 9999 Mintavár, Minta u Minta és 9999 Mintavár, Minta u. 1. postázási cím: 9999 Mintavár, Minta u évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) német nyelv; felvétel a tanulmányi eredmények alapján 0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; közgazdaság szakmacsoport; közgazdaság ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: pénzügyi ügyintéző Heves megye A feladatellátási hely megyéje Az intézmény neve, címe Az feladatellátási hely neve, címe A jelentkezési lapot erre a címe kell küldeni A tanulmányi terület leírása Amennyiben az intézmény székhelye, vagy feladatellátási helye egy másik megyében van, úgy az erre vonatkozó információ a tanulmányi területek leírása után található meg. Az intézmény székhelye Pest megyében található. Az intézménynek feladatellátási helye(i) található(k) még Fejér megyé(k)ben. Az intézmény és a feladatellátási hely nevére és címére vonatkozó információk az intézmény által megadott, a hivatalos köznevelési intézménytörzsben nyilvántartott adatok alapján kerültek a jegyzékbe. A középfokú felvételi eljárás menetére vonatkozóan részletes információkat az Oktatási Hivatal honlapján a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/aktuális beiskolázási időszak (2016/2017. tanév) menüpontban találhatnak. A középfokú felvételi eljárásra vonatkozó jogszabályok, közlemények Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/jogszabályok, közlemények menüpontban találhatók. A jegyzék szerkesztése november 25-én zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező változásokat kizárólag a KIFIR tanulmányi terület és felvételi tájékoztató kereső program tartalmazza. A program elérhető az Oktatási Hivatal honlapjáról, a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/aktuális beiskolázási időszak (2016/2017. tanév) menüpontban.

3 Komárom-Esztergom megye 3. oldal Komárom-Esztergom megye OM azonosító: Árpád-házi Szent Erzsébet, Óvoda és Általános Iskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér Árpád-házi Szent Erzsébet, Óvoda és Általános Iskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. postázási cím: 2500 Esztergom, Mindszenty tér gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kötelező hittanoktatás, idegen nyelvből emelt óraszám 0010 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen német vagy a(z) angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kötelező hittanoktatás, idegen nyelvből emelt óraszám 0011 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen német vagy a(z) angol; emelt szintű oktatás informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kötelező hittanoktatás, idegen nyelvből emelt óraszám, informatikából emelt óraszám 0012 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen német vagy a(z) angol; emelt szintű oktatás biológia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kötelező hittanoktatás, idegen nyelvből emelt óraszám, biológiából emelt óraszám 0020 gimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) olasz, vagy a(z) spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kötelező hittanoktatás, idegen nyelvből emelt óraszám 0030 gimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő német nyelvből; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) olasz, vagy a(z) spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kötelező hittanoktatás, idegen nyelvből emelt óraszám OM azonosító: Bárdos László 2800 Tatabánya, Gál István lakótelep Bárdos László 2800 Tatabánya, Gál István lakótelep 701. postázási cím: 2800 Tatabánya, Gál István lakótelep gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján 0002 gimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) francia, vagy a(z) olasz; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján 0003 gimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő német nyelvből; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) francia, vagy a(z) olasz; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján 0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján OM azonosító: Eötvös József és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér Eötvös József és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. postázási cím: 2890 Tata, Tanoda tér gimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. AJTP előkészítő; Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) francia vagy a(z) német, vagy a(z) orosz vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás angol nyelv, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel az AJTP tehetségbeválogatáson szerzett minősítés és a magyar nyelvi és matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kötelező kollégiumi elhelyezés 0003 gimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből; magyarangol két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelve; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) francia vagy a(z) német, vagy a(z) orosz vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás angol célnyelvi civilizáció, angol nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: angol nyelvből emelt óraszám 0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) francia, vagy a(z) orosz vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

4 4. oldal Komárom-Esztergom megye 0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) francia, vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás fizika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: tehetséggondozás 0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) francia, vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kollégiumi, tehetséggondozás 0007 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) francia, vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom tantárgy(ak)ból; művészeti tanulmányi terület; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás 0008 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) spanyol; a második idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) francia, vagy a(z) német vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kollégiumi OM azonosító: Esztergomi Dobó Katalin 2500 Esztergom, Bánomi út Esztergomi Dobó Katalin 2500 Esztergom, Bánomi út 8. postázási cím: 2500 Esztergom, Bánomi út gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: idegen nyelvből emelt óraszám 0031 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: matematikából emelt óraszám 0032 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás biológia, fizika, kémia tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: természettudományos tárgyakból emelt óraszám 0033 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás informatika tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: informatikából emelt óraszám 0051 gimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) francia, vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: idegen nyelvből emelt óraszám 0052 gimnázium; 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő német nyelvből; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) francia, vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: idegen nyelvből emelt óraszám OM azonosító: Esztergomi Kolping Katolikus Középiskola 2500 Esztergom, Petőfi S. utca Esztergomi Kolping Katolikus Középiskola 2500 Esztergom, Petőfi S. utca 22. postázási cím: 2500 Esztergom, Petőfi S. utca szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügy szakmacsoport; egészségügy ágazat; a középiskolai a következő szakképesítés szerezhető meg: általános ápolási és egészségügyi asszisztens; megjegyzés: kötelező hit-és erkölcstan oktatás 0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; szociális szolgáltatások szakmacsoport; szociális ágazat; a középiskolai a következő szakképesítés szerezhető meg: szociális gondozó és ápoló; megjegyzés: kötelező hit-és erkölcstan oktatás 0003 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar meg: asztalos; megjegyzés: kötelező hit-és erkölcstan oktatás 0004 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, egyéb magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a, vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok szakképesítés szerezhető meg: cukrász; megjegyzés: kötelező hit-és erkölcstan oktatás 0005 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: pincér; megjegyzés: kötelező hit-és erkölcstan oktatás 0006 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: szakács; megjegyzés: kötelező hit-és erkölcstan oktatás 0007 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi megfelelés szükséges; szociális szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: szociális gondozó és ápoló; megjegyzés: kötelező hit-és erkölcstan oktatás

5 Komárom-Esztergom megye 5. oldal OM azonosító: Esztergomi Montágh Imre Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola 2500 Esztergom, Dobogókői út Esztergomi Montágh Imre Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola 2500 Esztergom, Dobogókői út 29. postázási cím: 2500 Esztergom, Dobogókői út 29. Szakiskola 0001 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: asztalosipari szerelő (asztalos); megjegyzés: iskolai 0002 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos szakiskolai képzés (szakképesítés); speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; gépészet szakmacsoport; a szakképzési következő (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: épület- és szerkezetlakatos; megjegyzés: iskolai 0003 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési következő (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: textiltermékösszeállító (fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító); megjegyzés: iskolai Készségfejlesztő iskola 0004 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos készségfejlesztő iskolai képzés; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított OM azonosító: Hamvas Béla 2840 Oroszlány, Kossuth Lajos utca Hamvas Béla 2840 Oroszlány, Kossuth Lajos utca 2. postázási cím: 2840 Oroszlány, Kossuth Lajos utca gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: kollégiumi, ösztöndíj, tehetséggondozás 0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, ösztöndíj, tehetséggondozás, német nyelvből emelt óraszám 0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, ösztöndíj, tehetséggondozás, angol nyelvből emelt óraszám 0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás informatika, matematika tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: kollégiumi, ösztöndíj, matematikából emelt óraszám, informatikából emelt óraszám 0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás biológia tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: kollégiumi, ösztöndíj, tehetséggondozás, biológiából emelt óraszám 0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás belügyi rendészeti ismeretek, katonai alapismeretek, testnevelés tantárgy(ak)ból; testnevelés tanulmányi terület; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megjegyzés: kollégiumi, ösztöndíj, belügyi rendészeti ismeretek tantárgy oktatása, katonai alapismeret tantárgy oktatása 0007 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; művészeti tanulmányi terület; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: kollégiumi, ösztöndíj, tehetséggondozás, vizuális kultúrából emelt óraszám 0012 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) spanyol; emelt szintű oktatás testnevelés tantárgy(ak)ból; testnevelés tanulmányi terület; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megjegyzés: kollégiumi, ösztöndíj, tehetséggondozás, testnevelésből emelt óraszám OM azonosító: JÁVORKA SÁNDOR MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2890 Tata, Új út JÁVORKA SÁNDOR MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2890 Tata, Új út 19. postázási cím: 2890 Tata, Új út szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első, mezőgazdaság szakmacsoport; mezőgazdaság ágazat; a középiskolai a következő szakképesítés szerezhető meg: állattartó szakmunkás; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított 0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első, élelmiszeripar szakmacsoport; élelmiszeripar ágazat; a középiskolai a következő szakképesítés szerezhető meg: élelmiszeripari higiéniai és minőségbiztosítási munkatárs; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, gyakorlati hely biztosított 0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első, mezőgazdaság szakmacsoport; kertészet és parképítés ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: faiskolai kertész; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított 0004 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok szakképesítés szerezhető meg: dísznövénykertész; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított

6 6. oldal 0005 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok szakképesítés szerezhető meg: gazda; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, gyakorlati hely biztosított 0006 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok szakképesítés szerezhető meg: halász, haltenyésztő; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított 0007 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok szakképesítés szerezhető meg: húsipari termékgyártó; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított 0008 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok szakképesítés szerezhető meg: mezőgazdasági gépész; megjegyzés: kollégiumi, iskolai 0009 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok szakképesítés szerezhető meg: pék; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, iskolai 0010 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok szakképesítés szerezhető meg: virágkötő és virágkereskedő; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított Komárom-Esztergom megye OM azonosító: Kempelen Farkas Képesség- és Tehetségfejlesztő Alapítványi,, és Kollégium 2900 Komárom, Frigyes tér Kempelen Farkas Képesség- és Tehetségfejlesztő Alapítványi,, és Kollégium 2900 Komárom, Frigyes tér 2-3. postázási cím: 2900 Komárom, Frigyes tér gimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv; az első idegen német vagy a(z) angol; emelt szintű oktatás dráma tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb magatartásszabályozási zavarral) küzdő, halmozottan fogyatékos, jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: kollégiumi, tehetséggondozás, háztartástan, drámából emelt óraszám 0008 gimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv; az első idegen német vagy a(z) angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, halmozottan fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: kollégiumi, tehetséggondozás, belügyi rendészeti ismeretek tantárgy oktatása, háztartástan 0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési küzdő, halmozottan fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika szakmacsoport; villamosipar és elektronika ágazat; a középiskolai a következő szakképesítés szerezhető meg: plc programozó; megjegyzés: kollégiumi, iskolai, tehetséggondozás 0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési küzdő, halmozottan fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási eredmények alapján; informatika szakmacsoport; informatika ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: irodai informatikus; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított, tehetséggondozás 0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb magatartásszabályozási zavarral) küzdő, halmozottan fogyatékos, szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; kereskedelem ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: eladó; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított, iskolai, tehetséggondozás

7 Komárom-Esztergom megye 7. oldal 0004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési küzdő, halmozottan fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: vállalkozási ügyintéző vagy vámügyintéző és pénzügyi ügyintéző; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított, iskolai, tehetséggondozás 0005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési küzdő, halmozottan fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; vendéglátóipar ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: pincér; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított, iskolai, tehetséggondozás 0006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési küzdő, halmozottan fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; rendészet, honvédelem és közszolgálat szakmacsoport; rendészet és közszolgálat ágazat; a megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: közszolgálati ügykezelő; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított, iskolai, tehetséggondozás 0009 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol vagy a(z) német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, halmozottan fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési következő szakképesítés szerezhető meg: cukrász; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás 0010 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol vagy a(z) német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, halmozottan fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési következő szakképesítés szerezhető meg: pincér; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás 0011 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol vagy a(z) német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, halmozottan fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési következő szakképesítés szerezhető meg: szakács; megjegyzés: kollégiumi, gyakorlati hely biztosított, iskolai, tehetséggondozás OM azonosító: Kisbéri Táncsics Mihály, és Általános Iskola 2870 Kisbér, Batthyány tér Kisbéri Táncsics Mihály, és Általános Iskola 2870 Kisbér, Batthyány tér 2. postázási cím: 2870 Kisbér, Batthyány tér gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen német vagy a(z) angol; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: matematikából emelt óraszám, angol nyelvből emelt óraszám, német nyelvből emelt óraszám, informatikából emelt óraszám 0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen német vagy a(z) angol; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: belügyi rendészeti ismeretek tantárgy oktatása, katonai alapismeret tantárgy oktatása, angol nyelvből emelt óraszám, informatikából emelt óraszám OM azonosító: Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium 2890 Tata, Új út Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium 2890 Tata, Új út 21. postázási cím: 2890 Tata, Új út 21. Szakiskola 2162 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) angol, vagy a(z) horvát; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési következő (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: kerti munkás (kertész); megjegyzés: kollégiumi 3134 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: számítógépes adatrögzítő (irodai titkár); megjegyzés: kollégiumi 3154 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: bőrtárgy készítő (bőrdíszműves); megjegyzés: kollégiumi 002 Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Hegyháti Alajos Tagintézménye 2853 Kömlőd, Szabadság utca 23. postázási cím: 2853 Kömlőd, Szabadság utca 23. Készségfejlesztő iskola 0001 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos készségfejlesztő iskolai képzés; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; megjegyzés: kollégiumi

8 8. oldal Komárom-Esztergom megye 0002 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos készségfejlesztő iskolai képzés; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; megjegyzés: kollégiumi 0003 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos készségfejlesztő iskolai képzés; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; megjegyzés: kollégiumi 003 Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Móra Ferenc Tagintézménye 2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 17. postázási cím: 2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 17. Szakiskola 0011 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: asztalosipari szerelő (asztalos); megjegyzés: iskolai 0012 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); speciális szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: textiltermék-összeállító (fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító); megjegyzés: iskolai OM azonosító: Komáromi Jókai Mór 2900 Komárom, Táncsics Mihály utca Komáromi Jókai Mór 2900 Komárom, Táncsics Mihály utca 32. postázási cím: 2900 Komárom, Táncsics Mihály utca gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: angol nyelvből emelt óraszám 0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kollégiumi 0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német vagy a(z) francia, vagy a(z) olasz vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kollégiumi 0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) francia, vagy a(z) olasz vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kollégiumi 0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kollégiumi 0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás biológia, fizika, földrajz, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kollégiumi 0007 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen angol vagy a(z) német, vagy a(z) francia vagy a(z) olasz vagy a(z) orosz; emelt szintű oktatás belügyi rendészeti ismeretek tantárgy(ak)ból; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi, és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított OM azonosító: Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti 2544 Neszmély, Petőfi Sándor utca Launai Miklós Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti 2544 Neszmély, Petőfi Sándor utca 10. postázási cím: 2544 Neszmély, Petőfi Sándor utca szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; párhuzamos művészeti oktatás; művészeti tanulmányi terület; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; képző- és iparművészet ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: képző- és iparművészeti program- és projektszervező OM azonosító: Pannon Kincstár Tanoda,, 2900 Komárom, SZÉLSŐ utca Pannon Kincstár Tanoda,, 2900 Komárom, SZÉLSŐ utca 5. postázási cím: 2900 Komárom, SZÉLSŐ utca szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; szociális szolgáltatások szakmacsoport; szociális ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: gyermek- és ifjúsági felügyelő és családsegítő asszisztens; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított 0017 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; oktatás szakmacsoport; pedagógia ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: óvodai dajka és családsegítő asszisztens; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított 0011 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási eredmények alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok szakképesítés szerezhető meg: kőműves; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

9 Komárom-Esztergom megye 9. oldal 0012 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási eredmények alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok szakképesítés szerezhető meg: festő, mázoló, tapétázó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított 0013 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; a tanulmányi területre jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; építészet meg: ács; megjegyzés: iskolai 0014 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika szakmacsoport; a szakképzési következő szakképesítés szerezhető meg: számítógép-szerelő, karbantartó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított 0015 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; szociális szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő szakképesítés szerezhető meg: szociális gondozó és ápoló; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított Szakiskola 0018 szakiskola; 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: virágkötő (virágkötő és virágkereskedő) (st); megjegyzés: gyakorlati hely biztosított 0019 szakiskola; 2 évfolyamos szakiskolai képzés (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a komplex szakmai vizsga letételével a következő (rész)szakképesítés(ek) szerezhető(k) meg: családellátó (családi gazdálkodó) (st); megjegyzés: gyakorlati hely biztosított OM azonosító: Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium 2943 Bábolna, Rákóczi utca Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium 2943 Bábolna, Rákóczi utca 7. postázási cím: 2943 Bábolna, Rákóczi utca szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok szakképesítés szerezhető meg: lovász; megjegyzés: ösztöndíj OM azonosító: Remédium Általános Iskola és Szakiskola 2800 Tatabánya, Kossuth Lajos utca Remédium Általános Iskola és Szakiskola 2800 Tatabánya, Kossuth Lajos utca 6. postázási cím: 2800 Tatabánya, Kossuth Lajos utca szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam a(z) angol; emelt szintű oktatás informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területre egyéb tanulmányi eredmények alapján; informatika szakmacsoport; a szakképzési következő szakképesítés szerezhető meg: számítógép-szerelő, karbantartó; megjegyzés: kollégiumi, iskolai, informatikából emelt óraszám OM azonosító: Színes Iskola - Személyközpontú Óvoda, Általános Iskola és 2890 Tata, Fényes fasor Színes Iskola - Személyközpontú Óvoda, Általános Iskola és 2890 Tata, Fényes fasor 1. postázási cím: 2890 Tata, Fényes fasor gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol; a második idegen nyelv(ek) a(z) német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb tanulmányi eredmények alapján OM azonosító: Talentum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, és Művészeti 2890 Tata, Bartók Béla utca 1/a 005 Talentum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, és Művészeti Telephelye Tata, Új út 3. postázási cím: 2890 Tata, Új út szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; párhuzamos művészeti oktatás; művészeti tanulmányi terület; testnevelés tanulmányi terület; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; további testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; előadóművészet ágazat; a középiskolai évfolyamok következő szakképesítés szerezhető meg: előadóművészeti program- és projektszervező 0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; a második idegen nyelv(ek) a(z) angol vagy a(z) német; párhuzamos művészeti oktatás; művészeti tanulmányi terület; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; képző- és iparművészet ágazat; a középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az szerezhető meg: képző- és iparművészeti program- és projektszervező

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Komárom-Esztergom megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Komárom-Esztergom megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Komárom-Esztergom megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Zala megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Zala megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Zala megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Bács-Kiskun megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Bács-Kiskun megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Bács-Kiskun megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017.

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Budapest

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Budapest OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Budapest Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Jász-Nagykun-Szolnok megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Jász-Nagykun-Szolnok megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Jász-Nagykun-Szolnok megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017.

Részletesebben

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051 Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 004 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 7 0051 szakgimnázium; 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve, SNI típusa:

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Borsod-Abaúj-Zemplén megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Borsod-Abaúj-Zemplén megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017.

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Heves megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Heves megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Heves megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Bács-Kiskun megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Bács-Kiskun megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Bács-Kiskun megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018.

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Fejér megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Fejér megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Fejér megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Csongrád megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Csongrád megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Csongrád megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája asztalos

Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája asztalos 1 72308608427 2 72451062025 3 72449846162 4 72454108567 5 72449445092 6 72450858827 7 72458537952 8 72405221186 9 72149898572 10 72347156089 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Nógrád megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Nógrád megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Nógrád megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Pest megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Pest megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Pest megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező változásokat

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Baranya megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Baranya megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Baranya megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Fejér megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Fejér megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Fejér megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Vas megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Vas megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Vas megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

a 25/26-os tanévre 2474 Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium 8400 Ajka, Bródy utca 2. 0 Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium 8400 Ajka, Bródy utca 2. 11 12 13 14 15 16 a(z) német nyelv; felvétel a tanulmányi

Részletesebben

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Tolna megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Tolna megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Tolna megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Nógrád megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Nógrád megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Nógrád megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Veszprém megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Veszprém megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Veszprém megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Vas megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Vas megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Vas megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Győr-Moson-Sopron megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Győr-Moson-Sopron megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Győr-Moson-Sopron megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017.

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Baranya megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Baranya megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Baranya megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018. tanévben

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Fejér megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Fejér megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Fejér megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

a 2015/2016-os tanévre 037557 Térségi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8756 Csapi, Petőfi utca 5-7. 001 Térségi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8756 Csapi, Petőfi utca 5-7. ; 01 02 nyelv,

Részletesebben

a 25/26-os tanévre 200963 Atilla Király Gimnázium 8127 Aba, Kisfaludy utca 12/C 0 Atilla Király Gimnázium 8127 Aba, Kisfaludy utca 12/C gimnázium 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi előkészítő angol nyelvből;

Részletesebben

Rendkívüli felvételi eljárás

Rendkívüli felvételi eljárás Rendkívüli felvételi eljárás OM azonosító: Név: Cím: 3051 Soproni Szakképzési Centrum 9400 Sopron, Virágoskert utca 7 SZAKGIMNÁZIUM Feladatellátási hely megnevezése és elérhetősége Képzés kódja és megnevezése

Részletesebben

Betöltetlen férőhelyek Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35.

Betöltetlen férőhelyek Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35. 031214 Berettyóújfalui Arany János Gimnázium Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskola 4100 Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35. 031214 003 Berettyóújfalui Arany János Gimnázium Egészségügyi

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Bács-Kiskun megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Bács-Kiskun megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Bács-Kiskun megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont

Részletesebben

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

Betöltetlen férőhelyek. 6430 Bácsalmás, Szent János utca 5.

Betöltetlen férőhelyek. 6430 Bácsalmás, Szent János utca 5. a 25/26-os tanévre 027940 Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium és Szakiskola 6430 Bácsalmás, Szent János utca 5. 0 Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium és Szakiskola 6430 Bácsalmás, Szent János utca 5. gimnázium

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Vas megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Vas megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Vas megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező változásokat

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Győr-Moson-Sopron megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Győr-Moson-Sopron megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Győr-Moson-Sopron megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018.

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Hajdú-Bihar megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Hajdú-Bihar megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Hajdú-Bihar megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező változásokat

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Békés megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Békés megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Békés megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL A 2016/2017. tanév rendjéről szóló 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet 2. számú melléklete, továbbá a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016 6/201. /2017.. tanévre Budapest

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016 6/201. /2017.. tanévre Budapest OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016 6/201 /2017.. tanévre Budapest A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL A 2015/2016. tanév rendjéről szóló 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 2. számú melléklete, továbbá a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézménye. Gépészet szakközépiskola - 10 kód

Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézménye. Gépészet szakközépiskola - 10 kód Gépészet szakközépiskola - 10 kód 4 évfolyamos; szakközépiskolai kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó),

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Nógrád megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Nógrád megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Nógrád megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Baranya megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Baranya megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Baranya megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2015/2016. tanévre

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2015/2016. tanévre OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2015/2016. tanévre Az adatok lezárva 2014. december 1-jén. A fenti dátum után bekövetkező változásokat az elektronikus

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Felnőttképzési nyilvántartásba vétel: 01-0874-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-2243 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM: 200479 1204 Budapest, Pöltenberg u. 10-12. Tel/Fax: 06-1-347-0950 E-mail: iskola@szivarvanygszki.hu

Részletesebben

a 25/26-os tanévre 1968 Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 2500 Esztergom, Szent István tér 7-9. 008 Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 2500 Esztergom, Szent István

Részletesebben

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028 BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016/17-es tanév OM azonosító: 203028 Intézmény Tagintézmény neve, címe, elérhetőség BSZC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL A 2014/2015. tanév rendjéről szóló 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet 2. számú melléklete, továbbá a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Győr-Moson-Sopron megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Győr-Moson-Sopron megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Győr-Moson-Sopron megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után

Részletesebben

a 25/26-os tanévre 2425 PREMIER MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 6. 006 Premier Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapesti Tagintézménye 1143 Budapest, Gizella

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 / 2019. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2015/2016. tanévre

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2015/2016. tanévre OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2015/2016. tanévre Az adatok lezárva 2014. december 1-jén. A fenti dátum után bekövetkező változásokat az elektronikus

Részletesebben

Hajdú-Bihar megye. Hajdú-Bihar megye. 260. oldal. OM azonosító: 031252

Hajdú-Bihar megye. Hajdú-Bihar megye. 260. oldal. OM azonosító: 031252 Hajdú-Bihar megye OM azonosító: 102703 Abigél Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Tünde

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Cím: Miskolc, 3530 Meggyesalja út 26. OM: 201189 Intézményvezető: Németh Katalin Pályaválasztási felelős: Pócsik Julianna igazgatóhelyettes Telefon: 06-46-505-195

Részletesebben

AZ OKTATÁSI HIVATAL KÖZLEMÉNYE A 2019/2020. TANÉVRE VONATKOZÓ KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL

AZ OKTATÁSI HIVATAL KÖZLEMÉNYE A 2019/2020. TANÉVRE VONATKOZÓ KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL AZ OKTATÁSI HIVATAL KÖZLEMÉNYE A 2019/2020. TANÉVRE VONATKOZÓ KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL A 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet 2. számú melléklete,

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2018/2019. tanév. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: Miskolc, Meggyesalja u. 26.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2018/2019. tanév. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: Miskolc, Meggyesalja u. 26. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. tanév MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: 201189 3530 Miskolc, Meggyesalja u. 26. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 3530 Miskolc, Meggyesalja

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /005

Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /005 Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/005 Cím: 6723 Szeged, Gyík u. 3. Telefonszám: 62/547-014 Fax: 62/547-017 E-mail: - Honlap:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Nyíregyházi RIDENS Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma

Nyíregyházi RIDENS Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma A Nyíregyházi Tankerületi Központ által 201 január 12. napján kiadott szakmai alapdokumentum Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Fenntartó tankerületi központ megnevezése:

Részletesebben

Mit kínálunk 2017/2018-ra?

Mit kínálunk 2017/2018-ra? Mit kínálunk 2017/2018-ra? Tervezett 9. osztályok száma: 53 db. Meghirdetett helyek száma: 1.517. 7 szakgimnázium: 20 ágazat 25 osztály 6 szakközépiskola: 10 szakmacsoport 20 osztály 1 szakiskola: 4 szakmacsoport

Részletesebben

a 24/25-ös tanévre 200672 "Budapest Táncművészeti Stúdió" Szakközépiskola 1147 Budapest, Miskolci utca 141-145. 004 "Budapest Táncművészeti Stúdió" Szakközépiskola 1147 Budapest, Miskolci utca 141-145.

Részletesebben

KIFIR tanulmányi terület, felvételi tájékoztató és írásbeli vizsgahelyszín kereső program Felhasználói útmutató

KIFIR tanulmányi terület, felvételi tájékoztató és írásbeli vizsgahelyszín kereső program Felhasználói útmutató KIFIR tanulmányi terület, felvételi tájékoztató és írásbeli vizsgahelyszín kereső program Felhasználói útmutató Szerkesztés lezárva: 2018.11.13. Tartalomjegyzék 1. Általános ismertetés... 3 2. A KIFIR

Részletesebben

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése 2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Jász-Nagykun-Szolnok megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Jász-Nagykun-Szolnok megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Jász-Nagykun-Szolnok megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után

Részletesebben

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium Tanulmányi terület kódja:21 való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények teljesítése után tervezett

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003 Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu

Részletesebben

Szegedi Baptista Középiskola

Szegedi Baptista Középiskola Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu

Részletesebben

FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA

FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM azonosító: 036410 Címe: 9751 Vép, Szent Imre utca 36-38. Intézményvezető: Hollósi Éva igazgató Beiskolázási felelős: Pesti

Részletesebben

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32.

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32. Tanulmányi terület kódja: 21 Tanulmányi terület neve: szakiskola: 3 évfolyamos szakiskolai képzés; szakiskolai közismereti és szakképzési kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z)

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL

KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL KÖZLEMÉNY A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁS TANULMÁNYI TERÜLETEINEK MEGADÁSÁRÓL A nemzeti köznevelésről szóló törvény első elemei, a köznevelés rendszerét szabályozó új rendelkezések 2012. szeptember 1-jén léptek

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

Az adatok lezárva 2013. november 29-én.

Az adatok lezárva 2013. november 29-én. 4/2015 Az adatok lezárva 2013. november 29-én. A fenti dátum után bekövetkező változásokat az elektronikus tanulmányi terület kódjegyzék fogja tartalmazni, ennek elérhetősége: www.oktatas.hu Kérjük, hogy

Részletesebben

felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre

felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Hordozd a gyertyát! A Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Intézményi adatok: Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007 Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/007 Cím: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Telefonszám: 62/551-540, 62/558-480 Fax: 62/444-178,

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA Az Vállalkozói Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. OM azonosító: 035497 www.adu-iskola.hu www.facebook.com/aduiskola iskola@adu-iskola.hu Telefonszám: 276-0512

Részletesebben

Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma:

Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: 201410 Cím: 6721 Szeged, Osztrovszky u. 5 Telefonszám: 62/543-533 Fax: 62/543-534 E-mail: titkarsag.szeged@szbi.hu

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

FM-ASZK Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája OM azonosító száma:

FM-ASZK Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája OM azonosító száma: FM-ASZK Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 027 986 Cím: 6600 Szentes, Kossuth u. 45. Telefonszám: 63/562-265 Fax: 63/562-265 (108-as mellék) E-mail: barthaszki@szentes.hu Honlap:

Részletesebben

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE Csapi: Térségi Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8755 Csapi, Petőfi út 5-7. 93/358-802 Hévíz : Hévízi Bibó István Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS A 2018/2019. TANÉVBEN

KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS A 2018/2019. TANÉVBEN KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS A 2018/2019. TANÉVBEN A középfokú felvételi eljárást meghatározó legfontosabb jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A szakképzésről szóló 2011. évi

Részletesebben

KIFIR tanulmányi terület és felvételi tájékoztató kereső program Felhasználói útmutató

KIFIR tanulmányi terület és felvételi tájékoztató kereső program Felhasználói útmutató KIFIR tanulmányi terület és felvételi tájékoztató kereső program Felhasználói útmutató Szerkesztés lezárva: 2017.11.14. Általános ismertetés A KIFIR tanulmányi terület és felvételi tájékoztató kereső program

Részletesebben

ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német.

ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német. Nyíregyháza Az iskola neve: Abigél Többcélú Intézmény Címe: 4405 Nyíregyháza, Tünde u. /A 4029 Debrecen, Víztorony u. 9-11. E-mail: abigel.iskola@gmail.com abigeltodebrecen@gmail.com Igazgató: Bencze Rita

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Veszprém megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Veszprém megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Veszprém megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy Zsilinszky u. 7-9. Telefonszám 62/222-246 Fax 62/222-246 E-mail kalmar@hiszk.hu

Részletesebben

A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása

A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása Az intézmény neve: OM azonosító: 203049 Az intézmény címe: 7623 Pécs, Rét utca 41-43. Pécsi SZC Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája Telefon: 72/517-880

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben végzett tanulók középiskolai eredményei

A 2016/2017. tanévben végzett tanulók középiskolai eredményei A. tanévben végzett tanulók középiskolai eredményei Sorszám Oktatási azonosító Tanév Évf. OM Középiskola Képzés típusa Átlag 1. 71601000645 2. 72152212129 3. 72152197908 4. 72152199072 5. 72152192803 6.

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben