Hírmondó. Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet! Nagyalásony és környéke. A hír a miénk! Dabrony, Somlóvecse, Vid.



Hasonló dokumentumok
Hogyan jött létre a kiállítás?

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Ötéves fenntartási időszak első éve Múzeumi nap 1.

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám december

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

Ötöves fenntartási időszak első éve Múzeumi nap 2.

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Betlehemezés Létavértesen

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház január-június

.a Széchenyi iskoláról

2014 év. Környezettisztasági hét

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

J e g y z ő k ö n y v

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

2009. október 11.: Kalóz-party

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak

Paks, Lukács Vilmos

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD!

December havi programok

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

Adventi időszak az óvodában

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

December havi programok

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

Aranyosok Arany-hete

ADVENTI PROJEKT Iskolai szeretetlánc

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

Olvassatok mindennap!

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember


Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

December havi programok

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS


A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

Időpont Esemény Felelősök :45 Havi értekezlet

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

2015. évi Közhasznúsági jelentés

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

Svájci tanulmányút. Basel

December havi programok

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE SZEPTEMBER

December havi programok

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

Hírek FÖLD PROJEKT április

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19.

Átírás:

Hírmondó Nagyalásony és környéke Dabrony, Somlóvecse, Vid A hír a miénk! Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet! I. évfolyam, 2. szám 2011. december A tartalomból A szlogen: Termőföldtől az asztalig A Táncsics Mezőgazdasági Zrt. választott szlogenjének megfelelően munkáját valóban a termőföldtől az asztalig végzi. 2. oldal Koszorúzás a Nemzeti Pantheonban Beliczay Imre születésének 205. évfordulóján Nagyalásony Község Önkormányzata, Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata, valamint A hír a miénk! Értékteremtő és Értékőrző Egyesület november 19-én koszorúzást tartott a Kerepesi temető Nemzeti Pantheonjában elhelyezett síremléknél. 3. oldal Díszpolgárok Nagyalásony község képviselő-testülete döntése alapján a jövőben azoknak, akik a falu lakosságáért, annak jövőjéért a legtöbbet teszik, díszpolgári címet adományoznak. 3. oldal Az időskorúak köszöntése Nagyalásony és Dabrony önkormányzata nemrégiben rendezte meg az Idősek napját, melynek során vendégül látták az időskorú lakosokat. 4. oldal Megnyertük a falunapi tűzijátékot! A Leskovics Pirotechnika falu- és városnapi fotópályázatán Polgár Sándor Attila Varázslat a tónál című fotójával 250.000 Ft értékben megnyertük a falunapi kategóriát! 5. oldal Nagyalásony: a mézeskalácssütő falu A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett, s legyen valami más is. Tündéri legyen. hangzott el rendezvényünkön Márai Sándor Füves könyvének gondolata. 9. oldal

2 HÍRMONDÓ 2011. december A szlogen: Termőföldtől az asztalig A Táncsics Mezőgazdasági Zrt. választott szlogenjének megfelelően munkáját valóban a termőföldtől az asztalig végzi. Fő tevékenységi körei a növénytermesztés, a marha- és sertéstenyésztés valamint a vágás és húsfeldolgozás. A szántóföldi növénytermesztést elsősorban a szarvasmarha- és sertésállomány ellátására végzik. A szarvasmarha tejtermelésétől a hízlalásáig, a sertéstenyésztéstől a húsipari termékekig a termesztés, a termelés minden fázisa ellenőrzött. A céghez tartozó Devecseri Húzemben vágóhíd működik. Egyik oldalon érkezik az élő állat, a másik oldalon kijön a kolbász. A húsüzem saját logisztikával szállítja termékeit a környező üzletekbe, de a húsüzem épületében termelői bolttal is rendelkezik. Az eladásra szánt hústermékeik fajtája meghaladja az ötvenet. A vevők szeretik, ha a termékek valóban húsból vannak, és tudják, hogy itt ezt meg is kapják. A cég alakulását az Ötvöspusztán hét család által 1948-ban alapított hagyományos mezőgazdasági tevékenségig vezetik vissza, ami 1992-ben alakult át Táncsics Mezőgazdasági Szövetkezetté, majd 2007-ben részvénytársasággá. A zrt. működéséhez további hat község tartozik, telepük van Nagyalásonyban, Dabrony,ban Iszkázon, Viden, Somlóvecsében és Kisszőlősön. A környék legnagyobb munkaadói a majd kétszáz embert elérő dolgozói létszámmal. A cég hasznos gazdálkodóterülete 3344 ha szántó, 454 ha gyep és 2 ha erdő. A művelés alól kivett terület 126 ha. A szántóterületen búzát, kukoricót, silókukoricát, árpát, napraforgót, triticálét és repcét termesztenek. Az állatállomány fajták szerinti megoszlása szerint a szarvasmarha meghaladja az 1800 db-ot, ebből a tehén 950. A sertések száma 6300 db-on van felül, tenyészkoca 500 és tenyészkan 15 db. Az állatokat EU-ellenőrzési számmal látja el az állatorvos, így a vágóhíd, valamint a húsüzem EU engedélyezett. 2004-től megoldott a szarvasmarha-telep és a sertéstelep hígtárgya kezelése. Az ipari növények, a napraforgó és a repce termesztése 4-500 hektáron folyik. A mezőgazdasági járműveik, a hozzá tartozó eszközeik javításáról műhelyükben saját dolgozóik gondoskodnak. Fejlesztéseik közül a legjelentősebb a 2006-ba létrehozott komplett vágó- és feldolgozó üzem megvalósulása, melynek során kibővítették a rendelkezésre álló tereket, új gépeket vásároltak. Az üzem a kor igényeinek és az EU-s előírásoknak egyaránt megfelel. Lehetőséget nyújt a dolgozóknak a jó minőségű munkavégzéshez. Hogyan lehet a szlogent tartani? A fejlesztési stratégia lényege, hogy összhangot teremtsen a zrt. belső kapacitásai, a napi vágásszámok és a piac igényei között. Legközelebbi újságunkban konkrét termelési számokkal jelentkezünk. Cikk és fotó: Sörösné Kolonics Erzsébet Somlóvecse: polgárőr egyesületi beszámoló Somlóvecse Polgárőr Egyesülete soron következő ülését tartotta november 26-án. Beszámoló az egyesület munkájáról, tagfelvételek, OPSZ támogatás, tapasztalatok megbeszélése és kitüntetések átadása voltak a napirendi pontok körvonalazta témák. A gyűlés határozatképes volt. Dittrich Adrienn, az egyesület elnöke köszöntötte a polgárőröket és a vendégeket. Kovács Imre, az OPSZ Veszprém megyei elnöke először járt Somlóvecsében, Kristóf János régióvezető már szinte hazajár településünkre. Kovács Imre elnök köszöntőjében elmondta, nagyra értékeli, hogy e kicsiny településen adott az összefogás és fegyelmezetten, kitartóan dolgoznak a polgárőrök. Kristóf János a polgárőrök fontosabb feladatát emelte ki, rávilágítva arra, hogy a feladatunk mindig a bűnmegelőzés. Dittrich Gábor polgármester beszédében kiemelte, hogy mind az öt önkormányzati képviselő is polgárőr egyben, ami biztosíték lehet a kiegyensúlyozott működésre a jövőre nézve. Az egyesület megköszönte az önkormányzatnak az eddig nyújtott segítséget. Az első napirendi pontban két új tagot vett fel a szervezet, Bóna Bálint és Pós Norbert személyében. A második pontban döntöttek a tagok az OPSZ által adott támogatás felhasználásáról. Megállapodtak, hogy formaruha beszerzésére, íróeszközök és irodai felszerelésekre, illetve könyvelési díjra fordítják az összeget. Vegyes ügyek keretében megbeszélésre került a szolgálati idő, kinek milyen tapasztalatai adódtak az elmúlt időszakban. Az egyesület hideg szendviccsel, süteménnyel és üdítővel kedveskedett a tagjainak. A közgyűlés méltó befejezéseként Kovács Imre megyei elnök átadta a kitüntetéseket a lelkiismeretes polgárőri munkáért. Dittrich Adrienn elnök, Vecsei József, Tóth Géza és Darvas Károly részesült elismerésben. Minden somlóvecsei polgárőrnek kitartást és nagy köszönetet mondott a szervezet vezetője. D. A.

HÍRMONDÓ 2011. december Koszorúzás a Nemzeti Pantheonban Beliczay Imre születésének 205. évfordulóján Nagyalásony Község Önkormányzata, Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata, valamint A hír a miénk! Értékteremtő és Értékőrző Egyesület november 19-én koszorúzást tartott a Kerepesi temető Nemzeti Pantheonjában elhelyezett síremléknél. Az eseményen részt vettek a híres mézeskalácsos és gyertyaöntő mester leszármazottai Katalin, Erzsébet, Péter és Tamás, aki élettársával, Annával érkezett. Bóka B. László az Erzsébetváros újság helytörténeti rovatának szerzője jelenlétével szintén lerótta tiszteletét Beliczay Imre emléke előtt. A vendégek nevében Czigler László alpolgármester beszélt az egyesület hagyományőrző tevékenységéről, hiszen mint mondta a falu jövője a múltból táplálkozik. Szívesen tettek eleget annak a felhívásnak, hogy együtt fejezzék ki a falu híres szülöttje iránt érzett nagyrabecsülésüket. A falu szépen fejlődik, és ezzel megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a jövőben is támogatást nyújthassunk az egyesület helytörténeti munkájához. fejezte be beszédét, majd meginvitálta a jelenlévőket a Beliczay Imre emlékére december 2-ára szervezett mézeskalácssütő versenyre. A VII. kerület több híres embert is adott a hazának és Beliczay Imre emléke ápolni való, hiszen rendkívül gazdag örökséget hagyott ránk. mondta Benedek Zsolt a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság elnöke, aki örömmel köszöntötte a család képviselőit és a Nagyalásonyból érkezőket. Az Erzsébetváros önkormányzatának nevében ígéretet tett arra, hogy felkarolják a kezdeményezést és javaslatot tett a hagyományápoló tevékenység közösen történő kialakítására. Nemcsak külföldi városokkal lehet testvérvárosi vagy baráti kapcsolatokat kialakítani, hanem akár Magyarországon belül is szép példa lehet, ha többször találkozunk és közösen ápoljuk ezt a szép hagyományt. Beliczay Erzsébet felelevenítette, hogy Tamásnak köszönhetően fedezték fel az interneten a Beliczay Imre emlékére rendezett mézeskalácssütő versenyt. A jelenlegi találkozás kapcsán megpróbálták felvenni a múzeumokkal a kapcsolatot, hiszen a faragványok és egyéb értékek jelenleg szanaszét vannak. Tavaszra, a cég megalapításának 180-ik évfordulójára a Csányi utca 3-ban emléktábla felavatását tervezik, és a VII. kerületi önkormányzat segítségét kérte annak ellenére, hogy most már nehéz helyzetben vannak a közgyűjtemények, legalább egy kamara kiállítás megrendezéséhez a Kiscelli Múzeumban, a Nagytétényi Kastélymúzeumban, a Vendéglátóipari Múzeumban, az Iparművészet Múzeumban és a Néprajzi Múzeumban fellelhető tárgyakból. Azért is örülök ennek a kezdeményezésnek, mondta, mert örvendetesen nő a mézeskalácssütők száma Magyarországon, és azzal, hogy valahol az országban lenne egy központja, ezzel nagyon sokat segíthetnénk ennek a szakmának a fellendítésében. A beszédeket követően A hír a miénk! Egyesület titkára Szücs Tamás mutatta be Beliczay Imre életútját és Bokor Lívia, Mikszáth Kálmán, A fekete város című könyvéből idézte fel a mézeskalácsos sátrak hangulatát. Sörösné Kolonics Erzsébet egyesületi elnök a következő szavakkal zárta le az Díszpolgárok Nagyalásony község képviselő-testülete döntése alapján a jövőben azoknak, akik a falu lakosságáért, annak jövőjéért a legtöbbet teszik, díszpolgári címet adományoznak. Első alkalommal a 2011 évi falunapon adták át a kitüntetést, melyet mindjárt három személynek, Szücs István Lászlónak, a nagyalásonyi iskola nyugalmazott igazgatójának és posztumusz Dr. Gregosits Ferencnek, a falu körzeti orvosának és Csöngei Dezső kőműves mesternek, az evangélikus templom felügyelőjének ítéltek oda. Szücs István László gratulációk fogadása után úgy nyilatkozott, hogy a díszpolgári címmel immár az egész falu elismerését magáénak tudhatja. Beszélgetésünk során mosolyogva azt is hozzátette, most először érzi biztosan, hogy már nem tartják gyüttment -nek. Dr. Gregosits Ferencné sajnálta, hogy a nemrégiben elhunyt férje nem tudott a készülő meglepetésről és a plakettet már nem vehette át, de tudja, hogy a doktor úr a falu iránt érzett nagy szeretettel ment el. Gyengéné Csöngei Éva szeretettel és elismeréssel beszélt édesapja kőműves munkával eltöltött éveiről és elmondta, hogy amikor 9 év után hazatért a fogságból, megcsókolta a templom küszöbét és megfogadta, hogy hívő emberként fog élni. A falubeliek felügyelőként is tisztelték, becsülték, szerették, és ő büszke, hogy édesapja megkapta a tevékenységéért megkapta a díszpolgári címet. Csöngei Gábor polgármester elmondta, hogy a jövőben díszpolgári címet nem évente adományoznak, de amikor odaítélésre kerül, azt mindig a falunapon fogják átadni. Cikk és fotó: Sörösné Kolonics Erzsébet elhangzottakat: A Beliczaycsaláddal történő találkozás a véletlenek sorozatán alapult, ám elkerülhetetlen és sorsszerű volt. Nagyon örülök, hogy ezt a szép évfordulót együtt ünnepeltük meg és bízom benne, hogy jó viszonyunkat a jövőben is sikerül megőriznünk, hogy együtt elevenítsük fel és tegyük mások számára is megismerhetővé 3 Beliczay Imre munkásságát. Az önkormányzatok képviseletében Benedek Zsolt, Czigler László, az egyesület nevében Sörös Ferenc és a kerületi lap írója, Bóka B. László együtt helyezték el az emlékezés virágait. Beliczay Imre Nagyalásony, 1806. november 19 Budapest, 1872. július 13. Sörösné Kolonics Erzsébet

4 HÍRMONDÓ 2011. december A dabronyi idősek köszöntése A dabronyi önkormányzat képviselőtestülete úgy határozott, hogy az idei évben az Adventi időszakban szeretetük és tiszteletük jeléül felköszöntik a falu idős (nyugdíjas) lakóit. Hiszen, a mai rohanó világban sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ők azok, akik fáradtságos munkájukkal, sok lemondással és önfeláldozással megteremtették jelenünket és ezen keresztül majdan unokáik jövőjét is. Az ünnepségre minden korosztály lázasan készülődött, mely december 9-én került megrendezésre. Nagy örömünkre szolgált, hogy a meghívott kedves vendégek szép számmal meg is jelentek. Erre az alkalomra külön előadással készültek a legkisebbek, a helyi óvodások, és a nagyobbacskák a nagyalásonyi és a nemesszalóki iskola tanulói is. A műsorok szépek, tartalmasak voltak. Így a nagyszülők, vendégek büszkén és meghatottan nézhették végig a produkciókat, melyre a gyermekek olyan nagy izgalommal készültek. Nem is maradt el a siker, hiszen mindenki éppoly szeretettel fogadta a műsorszámokat, mint amilyennel az előadók készítették azokat. Ezután a finom vacsora következett, melyet a Ludas vendéglő dolgozói készítettek. Persze az ünnepi asztalokról nem hiányozhatott egy kis kontyalávaló és a finom sütemények sem. Mellé pedig a hangulatot fokozandó jó zene dukált. Így mindenki megtalálhatta a saját ízlésének való szórakozást. Voltak akik beszélgettek nótázgattak és néhányan táncra is perdültek. Úgy gondoljuk, hogy ezen a napon sikerült elérni, hogy az idős emberek kicsit elfelejtsék mindennapi gondjaikat, egy rövid időre megpihenjenek, kikapcsolódjanak. Reményeink szerint az est végén minden kedves ünnepelt jóleső érzéssel, elégedetten távozott, és jövőre ismét megtisztel minket jelenlétével! Addig is Arany János szavaival búcsúzunk tőlük: Élj soká, és legyen élted, Mint a derűs nap tiszta víg, Mely piros hajnalból támad, S ismét abban áldozik. Szakálné Berkes Erika A szeretet soha el nem múlik. időskorúak köszöntése Az idősekkel történő foglalkozást kiemelt feladatának tekinti Nagyalásony Község Önkormányzatának képviselőtestülete. Ennek részeként minden évben megrendezik az Idősek napját, melynek lebonyolításában a polgármesteri hivatal dolgozói tevékenyen részt vesznek. Jó műsorral és finom vacsorával várták november 11-én a száz főt is meghaladó vendégsereget. Csöngei Gábor polgármester és a Magyar Vöröskereszt nevében Dr. Gregosits Ferencné köszöntötte a falu két legidősebb emberét, az 1918. július 13-án született Balassa Dezsőné Marika nénit és az 1925. október 27-én született Grieszbacher Dezső bácsit. A polgármester köszöntőjét követően az óvodások a Vajaspánkó című mesét adták elő, majd Csillagné Bíró Katalin tánctanárral együtt mutatták be táncaikat. Szalai Rozália Katona Lászlóné A tisztelet értéke című versét szavalta el, az iskolások a szeretet összekötő erejéről mondtak idézeteket, verseket és az iskola Kinizsi zenekara Somlóvecse: ismét megnyílt a könyvtár Somlóvecse községi könyvtára 2011. november 1-jével ismét megnyitott és várja a kedves olvasókat. A nyitvatartási idő minden héten szerdán 17.00-tól 20.00-ig, pénteken 16.00-tól 19.00-ig tart. A könyvtárosi feladatokat Kiss László, a Nagyalásony-Dabrony-Somlóvecse-Vid Községek Körjegyzőségének köztisztviselője látja el. A könyvtár könyvállományát jelenleg 1855 db önkormányzati és 514 db a Devecser Városi Könyvtár tulajdonában lévő könyv, továbbá 50 db DVD lemez képezi. Célunk, hogy a jövőben az igényeknek, elvárásoknak megfelelő könyvtári szolgáltatásokat tudjunk nyújtani, hogy a szolgáltatások mindenki számára egyformán elérhetővé váljanak, ezért a napokban egy tizenkét kérdést tartalmazó kérdőív került kiküldésre, amely többek közt az alábbiakra kérdezett rá: milyen műfajú könyveket olvasnának szívesen; a frissülő könyvállományról milyen formában kérnek tájékoztatást; milyen típusú szolgáltatásokat vennének igénybe játszott. Az ünnepi műsort a Nemesszalóki Őszidő Ének és Tánckar nagy sikert aratott zenés-táncos előadása zárta. Különös hangulata van annak, amikor nagymamák és nagyapák az iskola falai között együtt ünnepelnek az unokáikkal. Az ünnepi előadásból az óvodásoktól a nyugdíjasokig mindenki kivette a részét. Az ünnepeltek bizonyára kellemes estét tudhatnak magukénak. Egy évvel ismét öregebbek lettünk. Mindnyájan. Sörösné Kolonics Erzsébet Fotó: Szücs Tamásné a könyvtár nyitvatartási idejében; van-e igény az idős és mozgáskorlátozott lakosok könyvellátása iránt; van-e igény egyedi könyv-igények teljesítésére? Reményeink szerint sokan válaszolnak a kérdésekre, s ezáltal közvetve hozzájárulnak Somlóvecse kulturális és közösségi életének fellendítéséhez. Igény esetén a szolgáltatások körét az alábbiakkal kívánjuk bővíteni: filmvetítés, internetezés, fénymásolás, nyomtatás, scannelés, CD-DVD írás, spirálfűzés stb. A fenntartó önkormányzat anyagi lehetőségeihez mérten, valamint a Devecser Városi Könyvtárral való együttműködésünk eredményeképpen az új könyvek beszerzésére kéthavonta kerül sor. Az igényeket személyesen, valamint az idősekre és mozgáskorlátozottakra való tekintettel telefon, e-mail és levél útján is el lehet majd juttatni. A Somló-környéki Többcélú Kistérségi Társulásnak köszönhetően a könyvtár a jövő évben egy új, modern számítógéppel gazdagodik, ami minden igényt ki tud elégíteni. K. L.

HÍRMONDÓ 2011. december Somlóvecse: Kigyúltak a fények a multifunkciós parkban Somlóvecsében elkészült és átadásra került a multifunkciós közpark. November végén, advent első gyertyagyújtásakor gyúltak fel az ünnepi fények. A faluban park négy rusztikus kandelábere és két kivilágított karácsonyfa hirdeti a karácsony eljövetelét. A Németországból leszállított világítótestek ma még kuriózumnak számítanak nálunk. Jellemzőjük a rendkívül gazdaságos üzemeltetés, az alkonyatérzékelés és a programozhatóság, melyek széles lehetőséget biztosítanak a megfelelő felhasználásra. A gyártó 100 év garanciát vállal az speciális öntöttvas szerkezetre. A lámpák bensőséges sárga fénye melegséggel tölti el azokat, akik megcsodálják. Somlóvecse település üzenete a külvilágnak: lehet csodákat elérni a legkisebb községekben is. D. G. Vid büszkesége: az írónő sikere N. Péntek Zsófia írása legutóbb a Pannon Lapok Társasága gondozásában megjelent Mesék könyve című kötetében jelent meg. A meseíró pályázatra melyet a nyár folyamán hirdettek meg több mint 700 pályamű érkezett, melyből 57 történet került az illusztrációként színes gyermekrajzokat tartalmazó mesekönyvbe. Az írónő tiszteletpéldányát Barták Pétertől, a Napló főszerkesztőjétől Mikulás napján vette át. N. Péntek Zsófia 2011-ben szép sikereket könyvelhet el, hiszen a Mese, mese, mátka... című Csukás István 75. születésnapjára kiírt országos meseíró pályázaton A Somlói manó ajándéka című meséjével melyet újságunk 1. számában is olvashatnak az első díjat érdemelte. A Terézanyu Klub Első Háziorvosi rendelés szerelem című pályázatának fődíját melyet Rácz Zsuzsa, a Terézanyu-könyvek szerzőjétől vehetett át szintén idén kapta meg. Zsófia nagyon aktív, köztünk volt Nagyalásony Online a falunapon megtartott első születésnapján, ahol eddig megjelent könyveit dedikálta, szeptember végén pedig a Kinizsi Pál Általános Iskolában a népmese napja alkalmából tartott mese délelőttöt és elhozta magával a könyvtár részére a meseíró pályázatra készült Az én mesém című könyvet, melyben a díjnyertes mesét is olvashatják a gyerekek. Legutóbb december elején a II. Karácsonyi mézeskalácssütő versenyen volt vendégünk, reméljük nem utoljára. Sörösné Kolonics Erzsébet A háziorvosi rendelést 2011. október 1-jétől Dr. Fekete András látja el. Hétfő: Nagyalásony 09:00-13:00 Kedd: Dabrony Minden hónap első keddjén Somlóvecse 09:00-13:00 14:00-15:30 Szerda: Nagyalásony 13:00-16:00 Csütörtök: Vid Kisszőlős Dabrony 09:00-10:30 11:00-12:00 14:00-15:30 Telefon: 06 88/233-030 Mobil: 06 30/288-4620 Pénteken 8-16 óráig készenlétet Dr. Balogh Zsuzsanna, dákai háziorvos tart. Sürgős esetben az alábbi telefonszámon hívható: 06 70/933-5149 Központi ügyelet Devecsserben: Hétköznap 16 órától másnap 8 óráig, valamint szombaton 8 órától hétfőn 8 óráig. Telefon: 06 88/224-129 Körzeti fogászat: Dr. Magyari Ágnes Telefon: 06-30/2055733 Megnyertük a falunapi tűzijátékot! 5 A Leskovics Pirotechnika falu- és városnapi fotópályázatot hirdetett Óriási Tűzijáték Fotópályázat címen, melyen mint olvasóink is tudják Nagyalásony is indult. A pályázó fotót Polgár Sándor Attila készítette Varázslat a tónál címmel, mellyel a szakmai zsűri döntése alapján 250.000 Ft értékben megnyertük a falunapi kategóriát! A nyeremény felhasználása a 2012. augusztus 18-án megrendezésre kerülő falunap estéjén történik egy óriási tűzijáték bemutatón! A Polgár Sándor Attila győztesként egy 50.000 Ft értékű szilveszteri pirotechnikai termékeket tartalmazó ajándékcsomagot nyert. Gratulálunk! A fotópályázaton a falunapi kategóriában Mátyásdomb, Erdőtelek, Dombegyház, Kondoros, Borsodnádasd, Csabacsűd és Nagyalásony szerepelt összesen 70 jóváhagyott képpel. Nagyalásony fotója az Önök szavazatai alapján! az augusztusi kategória győzteseként szerepelt a végső befutók között. Az Óriási Tűzijáték Fotópályázat falu- és városnapi győzteseiről háromtagú szakmai zsűri döntött Bánfi Barnabás, a Székely Aladár Fotóklub elnöke, Bagyinszki Zoltán és Rusznyák Csaba fotográfusok személyében, melynek eredményeképpen a falunapi kategóriában Nagyalásony Polgár Sándor Attila, a városnapi kategóriában Vésztő Bagó Lajos által lencsevégre kapott mozgalmas fotójával nyerte a versenyt. A Leskovics Pirotechnika a beküldött képeket prómociójában felhasználja. A Leskovics Pirotechnika megköszönte a fotósoknak, hogy megosztották velük képeiket és a szavazóknak, hogy egy közös cél eléréséért összefogtak a településükért. Köszönjük a képre leadott szavazataikat! Élvezzük együtt augusztus 18-án, a falunapon az ünnepi tűzijátékot! Az idei falunapunk ünnepi tűzijátékának fotózásával ismét megnyílik a lehetőség fotósaink és a falu előtt, hogy megnyerjék 2012 Óriási Falunapi és Városnapi tűzijáték fotópályázatát. Tehát ismét érvényben van a szlogen: Fotózzanak, szavazzanak, nyerjenek! Sörösné Kolonics Erzsébet

6 HÍRMONDÓ 2011. december Somlói nagytakarítás Új tető alatt a parókia Elkészült a Nagyalásony Dabrony Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség nagyalásonyi parókiájának tetőcseréje. A 2010 őszén beadott, közel 1.500.000 forintos pályázati forrást a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye döntése alapján kapta meg az nagyalásonyi gyülekezet. 2011. október második hétvégéjén országosan több mint nyolcezer fiatal és még fiatalabb végzett valamilyen önkéntes munkát az ökumené jegyében hazánkban. Ez a programsorozat nem más, mint a 72 óra kompromisszum nélkül! A fent leírtak jegyében fogtunk össze, hogy így az ősz derekán csatlakozva a 72 órához, megtisztítsuk a Somló-hegyet! Az összefogáshoz két evangélikus egyházközség (Nemesszalók-Nagyalásony-Dabrony és Somlószőlős), a Kinizsi Pál Általános Iskola Földrajz szakkörének tanulói és szüleik, a Bakonyerdő Zrt. devecseri erdészeti igazgatósága, a piliscsabai Reménység Csoport tagjai és a kilátót üzemeltető Benedek Andrea csatlakozott. Nem kevesen voltunk, hiszen a résztvevőkkel és segítőkkel együtt több mint hatvan fő dolgozott együtt ezen a csodaszép napon a Somlóért! Bizony, az összefogás ereje nagy volt ezen a napon, mert a Gondviselés ragyogó napsütésben köszöntött bennünket szombat reggel, amikor ki busszal, ki autóval célba vette a Somlót. A kilátónál rövid köszöntést követően a feladatok beosztása következett: a csapat egy része a somlói turistautakat takarította meg az eldobált hulladékoktól, míg a másik része a már igen rossz állapotban lévő padokat próbálta formába hozni némi csiszolással és festéssel egybekötve. Dél körül járhatott az idő, mire a csapatok befejezték a munkálatokat, és következett a jól megérdemelt pihenés: napozással, focival vagy épp a kilátásban gyönyörködve a Somló tetején. Az Ökumenikus Ifjúsági Irodának köszönhetően az önkénteseket vendégül láttuk egy finom ebédre, melynek elfogyasztása után még beszélgettünk, napoztunk, fociztunk, egyszóval mindenki kénye-kedve szerint jól érezte magát a napsütésben. A résztvevők örömmel fogadták a kitűzőket, a legügyesebb önkéntesek pedig egy-egy multisállal is gazdagabbak lettek. Bízom benne, hogy az együtt töltött idő emléke mindenkiben sokáig megmarad, és ha legközelebb a Somlón járnak, örömmel mutathatják: ezt a padot én festettem! :) Gyenes Viktor szervező tanár, a 72 óra kompromisszum nélkül Veszprém megyei koordinátora Bár a munkálatok az utóbbi idők esőzései miatt elhúzódtak, az eredeti elképzelést, miszerint még a nyár folyamán megtörténik a tetőcsere, tartani tudták és augusztus közepére sikeresen befejezték a munkát. Pethő Judit evangélikus lelkész a gyülekezet blogjában köszönetet mondott az egyházmegyének, a püspöki hivatalnak az anyagi segítségért, Horváth Attilának a lebonyolításért, az ácsoknak és a gyülekezeti tagoknak a munkájukért. Sörösné Kolonics Erzsébet A Nagyalásony - Dabrony - Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség elérhetősége az interneten: www.nagyalasony-evangelikus.blogspot. com 72 óra kompromisszum nélkül Mit is takar ez a cím, és egyáltalán miről is szól ez az országos akció? A 72 óra kompromisszum nélkül fiatalokat megmozgató, egész Magyarország területét lefedő szociális, ökológiai, fejlesztő akció. Országszerte fiatalok 5-25 fős csoportjai 72 órán keresztül (vagy rövidebb ideig) teljesítenek közhasznú feladatokat, mint például szociális intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, ételosztás hajléktalanoknak, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb ). A rendezvényt koordináló Ökumenikus Ifjúsági Irodát a három történelmi keresztény egyház (katolikus, református, evangélikus) hozta létre a Millennium évében. Elsődleges feladata az ifjúsági területen felmerülő közös, egyházi célkitűzések realizálása. A program a három történelmi keresztény egyház ifjúsági és diakóniai (Katolikus Karitász, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Magyar Református Szeretetszolgálat) szervezeteinek partneri együttműködésével valósul meg. A partnerek között, az említetteken kívül, olyan nagy múltú és jelentőséggel bíró szervezetek is szerepelnek, mint a Magyar Cserkészszövetség, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, vagy a Magyar Keresztény Ifjúsági Egyesület. A kihívás teljesítése arra is rávilágít, hogy az aktív társadalmi felelősségvállalás egyben kaland is, amely örömet szerez, és nyilvános elismerésben részesül.

HÍRMONDÓ 2011. december Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az ilyen ereklyék gyűjtéséhez néha szerencse is kell. árulta el, miközben szerzeményeiről érdeklődtünk. Hogyan jött létre a kiállítás? Balatonalmádiban élő barátaim tudtak róla, hogy régóta gyűjtöm a miseruhákat. Az ő ötletük volt, hogy rendezhetnénk egy kiállítást a legszebb, legérdekesebb darabokból. Milyen indíttatásból kezdte a liturgikus tárgyak gyűjtését? Kezdettől fogva nagyon érdekeltek ezek a tárgyak, nagy becsben tartom őket. Sajnos a miseruhákat nem szokás megőrizni. A nagyobb templomokban, plébániákban előfordul, hogy a már nem használt miseruhákat kiselejtezik. A gyűjteményem első darabjai kispap koromban így kerültek hozzám 1997-ben. Az ilyen ereklyék gyűjtéséhez néha szerencse is kell. Egy sokáig Amerikában élt kolléga hazatérésekor két bőrönd miseruhát hozott magával, amelyet Radó Tamás pápai prelátus, esperes jóvoltából én kaptam meg. Azóta is folyamatosan kapok újabb darabokat, néha még Ausztriából is eljut hozzám néhány. Melyek a legszebb darabok? A régi miseruhák sokkal díszesebbek voltak, mint a maiak. A II. Vatikáni Zsinat (1962-65) után a miseruha alakja is megváltozott, ovális lett és kevésbé díszes. Ezért a legszebb darabok régebbről valók. Van egyéb különleges ruha a gyűjteményben? A győri Szent Imre templomból megkaptam Boldog Apor Vilmos püspök egyik miseruháját, amelyet a templom szentelésekor viselt. Hogy jutnak a papok miseruhához? Veszprémben van egy reverenda szabóság, amelyet az érsekség működtet. Ebben a liturgikus varrodában készülnek a miseruhák is. Beöltözéskor és felszenteléskor minden pap kap reverendát, később viszont már mindenki saját szükségletei szerint készíttethet újabbakat. Miseruhák Milyen előírások vonatkoznak a szertartások alatti ruhaviseletre? A zsinat előtt a mainál több liturgikus ruhát használtak. Napjainkban először az albát kell felvenni, ami egy hosszú, fehér, zárt köntös. Erre jön a stóla, majd a miseruha, ami alkalmanként más-más színű. Fehér a szentek ünnepein és a nagyobb ünnepeken, kék a Szűzanya ünnepeken, rózsaszín Advent harmadik, és nagyböjt negyedik vasárnapján. Ilyenkor a templomot is virággal díszítik, nehogy az ember elfelejtse, hogy miért böjtöl, tehát a figyelmet karácsonyra és húsvétra irányítja. Piros a vértanúk ünnepén, virágvasárnap az Úr szenvedésének vasárnapja és pünkösd ünnepén viselendő. Aranyat a legnagyobb ünnepek tiszteletére, pl. karácsonykor és búcsúkor veszünk fel. Az ezüst miseruhába fontosabb ünnepeken, elég ritkán, pl. ezüstmise alkalmából öltözünk. A lila ruha az advent és a nagyböjt idején Jézus közeledtét jelzi. A zöldet az úgynevezett évközi időben, vízkereszttől hamvazószerdáig és pünkösdhétfőtől Krisztus király ünnepéig advent első vasárnapja előtti hét hordjuk. A fekete természetesen a temetésre és a gyászmiséken szokásos viselet. Mikor lesz a következő kiállítás? A szervezése folyamatban van, Mihályházán vetődött fel az ötlet. A református közösségi házban készül egy kiállítás, ahol hamarosan ismét megtekinthetők lesznek a gyűjtemény egyes darabjai. Cikk és fotó: Szücs Tamás Lelkészválasztó közgyűlés 7 Lelkészválasztó közgyűlésüket tartották a Nagyalásony Dabrony Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség részközgyűlései a december 4-i vasárnapon. Az istentiszteletet Polgárdi Sándor pápai lelkész, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese tartotta, majd Henn László egyházmegyei felügyelő vezetésével tartották meg a szavazást. A presbitérium Pethő Juditot hívta meg parókus lelkészéül, aki augusztus 1-je óta először beosztott lelkészként, majd a szeptember 12-i parókusi alkalmassági vizsgája óta helyettes lelkészként szolgál a gyülekezetben. A választás eredményeként Pethő Juditot egyhangúlag megválasztotta parókus lelkészének a gyülekezet. Beiktatása 2012. január 14-én (szombaton) 10 órakor lesz a nagyalásonyi templomban. Sörösné Kolonics Erzsébet Templomfelújtás pályázatból A Nagyalásony Dabrony Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal támogatását nyerte a Somló-Marcalmente- Bakonyalja Leader Egyesületen által meghirdetett pályázaton. A 9 millió forintot meghaladó összeget a nagyalásonyi templom belső felújítására fordítják. Új kántor a katolikus templomban Nagyalásonyban már hosszú évek óta nem volt kántor. Októberben végre újra felcsendült az orgona hangja! Szalai Szűcs György András somlószőlősi kántor színesíti hangszeres játékával a szombat este 18.00 órakor kezdődő szentmiséket. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Szücs Tamás

8 HÍRMONDÓ 2011. december Kreatív Advent Nagy fába vágtuk a fejszénket, mikor elhatároztuk, hogy az idei tanévben Kreatív Advent címmel, 4 alkalommal szervezünk kézműves foglalkozást napköziseinknek. Gondolatainkat, tett követte. Az iskolavezetőség és a Diákönkormányzat anyagi segítségét kértük, hogy közel 100 gyerek számára tudjunk alapanyagokat vásárolni. Felhívást intéztünk a szülőköz, akiktől otthon fellehető alapanyagokat vártunk pl.: fahéj, szegfűszeg, dióbél, dióhéj, gomb, főzőkanál, toboz. Köszönjük mindazoknak, akik támogatták elképzeléseinket! A négy alkalom mindegyikén több helyszínen készíthetnek ajándékokat, karácsonyi dekorációkat ügyes kezű kisdiákjaink. December első hetében a papír jelent meg alapanyagként. Angyalkás függődíszt, karácsonyi képeslapot és karácsonyfa alakú díszdobozt alkothattak gyerekeink. A második hetén só lisztgyurmázással szereztünk nagy örömet kis kézműveseinknek, illetve néhány felsős diáknak, akik csatlakoztak, látva az előző heti alkotásainkat. Mécsestartót és karácsonyi mintájú függődíszeket készítettünk. Lehetőség nyílt még újabb képeslapok alkotására, valamint mandalák színezésére. Már két kreatív délutánon is túl vagyunk. Nagy sikernek örvend a rendezvény. A lágy zeneszó, a finom, karácsonyra emlékeztető illatok és a nyüzsgő, az alkotásban kipirult gyereksereg még kétszer veszi birtokba az aulát. Harmadik alkalommal természetes anyagok felhasználásával, tobozfenyő, tobozangyal diómadárka és fakanálbáb elkészítésére kerül sor. Utolsó héten pedig mézeskalácsot sütünk, és díszítünk, elvégre a mézeskalácssütő faluban járunk iskolába. Bódainé Csákvári Regina Dabronyban járt a Mikulás A nevezetes napon december 6-án ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás. Az öreg nagyszakállú, mint minden évben, a faluházba invitálta az itt lakó gyerekeket egy kis közös ünneplésre. Össze is gyűltek szépen és izgatottan várták a Mikulást. Stubán Ferenc polgármester köszöntője után a kicsik kedves énekekkel várták a Mikulás bácsit, aki nem is késett sokáig. Idős korát meghazudtoló fürgeséggel érkezett. Szerencsére, nem jött üres kézzel, puttonyában hozta magával a várva várt ajándékokat is, amit aztán a krampusz segédletével kiosztott. Néhányan nagy érdeklődéssel, bátran, mások kicsit megszeppenve vették át tőle jóságuk jutalmát, a jól megérdemelt csomagot. Majd köszönetképpen verssel kedveskedtek a Mikulásnak, bizonyítva ezzel is, hogy nálunk csupa okos, rendes, jó gyerekkel találkozhatott. Tetszett is ez a Mikulásnak és krampuszának, de mivel ezen a napon még temérdek dolog várt rájuk, így nem időzhettek sokáig. Rövidesen elbúcsúztak, de megígérték, hogy jövőre ismét ellátogatnak hozzánk. Szakálné Berkes Erika Télapó járt Somlóvecsében Immár negyedik alkalommal járt a Télapó Somlóvecsében. A Télapó már egy héttel ezelőtt levélben kereste meg a gyerekeket, készüljenek e nagy napra, hiszen mindenkit felkeres otthonában! A kicsiny Veszprém megyei faluban 10 gyermekes családot látogatott meg, 15 gyermeket megjutalmazva. Az utcán nagy kolompolás jelezte, hogy már a közelben a Télapó. A lurkók verssel, énekkel és rajzzal kedveskedtek a Mikulásnak, akit a krampusz is elkísért. A nagy zsák hamar kiürült, a gyermekek legnagyobb örömére, akik jósági fogadalmat is tettek. A utcán a Télapó a felnőtteket is meglepte 1-1 szaloncukorral és édességgel. A Télapó, miután mindenkit megjutalmazott, elköszönt, hiszen hosszú út várja még őt! A somlóvecsei gyerekek szívükbe zárták a jóságos télapót és már most nagyon hiányzik nekik. D. G. Íz-lelő Barcza Béláné Gizi néni Mézes puszedli receptje Hozzávalók: 65-70 dkg liszt 25 dkg kristálycukor 3 egész tojás 2 tojás sárgája 30 dkg olvasztott méz, 2 kávéskanál szódabikarbóna 1 kávéskanál őrölt fahéj kis szegfűszeg A kristálycukrot, az egész tojásokat és a 2 tojás sárgáját habosra keverjük, az olvasztott mézzel, a szódaporral, az őrölt fahéjjal, a szegfűszeggel újra jól összekeverjük. A lisztet hozzáadva jól összegyúrjuk és félórát pihentetjük. Utána golyókat formálunk belőle és kisütjük. A máz készítése: A 2 tojásfehérjét 20 dkg porcukorral jó keményre felverünk és a sütőből kivett forró tésztát ezzel megkenjük. A Méhes-Mézes rajzverseny eredményei Óvodások: I. Szakál Luca, Dabrony II. Horváth Vince, Nagyalásony III. Bogdán Dominik, Kisszőlős Alsósok: I. Hujter Barbara 4. osztályos, Pápasalamon II. Hujter Mercédesz Napsugár, 4. osztályos, Pápasalamon III. Maráczi Martina 4. osztályos, Pápasalamon Felsősök: I. Nyári Márta 7. osztályos, Vid II. Hujter Alexandra 5. osztályos, Pápasalamon III. Koncsik Petra 6. osztályos, Nagyalásony

HÍRMONDÓ 2011. december 9 Nagyalásony: a mézeskalácssütő falu A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett, s legyen valami más is. Tündéri legyen. hangzott el rendezvényünkön Márai Sándor Füves könyvének gondolata. A mézeskalács házak, figurák, adventi koszorúk, süteményes tálak és az egyedi formák alkotói mind-mind erre törekedtek a december 2-án megrendezett II. Karácsonyi mézeskalácssütő versenyen résztvevőiként. Advent második vasárnapját megelőző péntek volt a megmérettetés napja, melyre nagy szeretettel és sok munkával készültek az asszonyok, lányok és gyerekek, sőt az alkotók között a férfinem is képviseltette magát. A Kinizsi iskolába belépő kíváncsiskodót a mesébe illő látvány mellett finom mézeskalács illat fogadta, elkerülhetetlenül hirdetve a közelgő karácsonyt. A délután hangulatát Csik János szlovákiai énekes Mézeskalács szívet küldök neked című örökzöld dala és a régi vásárok hangulatát idéző mézeskalácsokat felvonultató képanyag alapozta meg. A nagyalásonyi mézeskalácssütés a hagyományápolásról szól. Csöngei Gábor polgármester köszöntötte a rendezvényre érkező Beliczay Erzsébetet, Beliczay Pétert és Bóka. B. Lászlót az Erzsébetváros újság helytörténeti rovatának szerzőjét. Megnyitójában elmondta, hogy Beliczay Imre születésének 205. évfordulóján a Nemzeti Pantheonban az önkormányzat képviselői A hír a miénk! Egyesület kezdeményezésében a jelenlévőkkel együtt koszorúzáson rótták le nemrégiben kegyeletüket. Az ünnepnapon Benedek Zsolt Erzsébetváros képviselője a kapcsolatok további ápolására tett javaslatot, melyet örömmel fogadtak. Sörösné Kolonics Erzsébet az egyesület és a szervezők nevében köszöntötte a szép számban benevezett résztvevőket és az érdeklődőket. Beliczay Péter a család távol lévő tagjainak nevében is üdvözölte az immár másodszor rendezett mézeskalácssütő versenyt, Bóka B. László a helyi kezdeményezés erejét emelte ki, ami lehetőséget adhat a környező falvakat is képviselő egyesületnek és a falu vezetésének a továbbgondolkodásra. A megnyitót követően Matos Maja Mézeskalács című versét Csöngei Abigél és Nagy Eszter adta elő, Móra Ferenc Gergulics inasa című elbeszélésének egy részletét Dömötör Győző mondta el. Az óvodások és iskolások rajzokkal készültek, melynek az idén a méhek és a méz volt a témája. A győztes rajzok kiválasztásában Pesei Petra, a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára segített. A dobogós helyezést elért gyerekek Beliczay Erzsébet által felajánlott könyveket és az iskola oklevelét vehették át. A szünetet követően az iskola Kinizsi zenekara tanáruk, Horváth László vezetésével karácsonyi dalokat játszott saját feldolgozásban a közönség nagy tetszésére. Az eredményhirdetést megelőzően Bokor Lívia szervező Márai Sándor Az alkotásról szóló gondolatait tolmácsolta. A versenyre összesen harmincnégy alkotás érkezett, melynek értékelésére Vándor Mátyásné Juliska nénit akit a helybeliek gyakorlott süteménykészítőnek ismernek el, Döbrente Lászlót az iskolakonyha szakácsát és Horváth Zoltánt a devecseri Bohém Cukrászda és Cukrászüzem vezetőjét kértük fel. A zsűrizést két kategóriában, Fantázia és Aprósütemények kategóriában végezték. A zsűri értékelése alapján Aprósütemény kategóriában az I. helyezést Szücs Tamásné (Nagyalásony) Szíves apróságok, a II. helyezést Csöngei-Takács B. Katalin (Dabrony) Nyalókák, a III. helyezést Vargáné Molnár Mária (Nagyalásony) Süteményestál elnevezésű művei nyerték. A Fantázia kategóriában kétszer annyian mérettek meg, melynek eredményeként az I. helyezett Bocsi Csilla (Pomáz) Adventi koszorúja lett, a II. helyezést Sághi Istvánné (Nagyalásony) Méhkas és a III. helyezést Domonkosné Kovács Hajnalka (Nagyalásony) Téli ház című kompozíciói lettek. A győztesek nyereményét, a szakács- és cukrászkönyvek megvásárlását a község önkormányzata támogatta. A közönségnek Aprósütemények kategóriában legjobban Szücs Istvánné (Nagyalásony), Kerek tál és a tavaly az I. helyezést és a közönségkategóriát is megnyert Polgár Sándor Attiláné Császár Veronika (Nagyalásony) Koszorú fahéjjal című munkái tetszettek. A közönségdíjasok Horváth Zoltán a devecseri Bohém Cukrászda és Cukrászüzem vezetője karácsonyi ízvilágú narancsos csokoládétortáját, és Obráz András a nagyalásonyi Ludas Kisvendéglő és Fogadó vezetője ötezer forint értékű kétszemélyes vacsora felajánlását kapták. A hír a miénk! Egyesület minden alkotónak Beliczay Tamás fővédnök aláírását tartalmazó emléklappal és 2012 évi falinaptárral kedveskedett. Az egyesület az elkészített mézeskalács remekek fotóját és receptjét egy a közeljövőben készülő kiadványban fogja szerepeltetni. A rendezvényre a tavaly benevezett alkotások szinte megduplázódtak és az érdeklődő résztvevők is kétszer annyian voltak. A készítők között voltak óvodások, kisiskolások, kamaszok és a felnőttek között a legidősebb korosztály is képviseltette magát. Két mézeskalácssütő, Barcza Béláné és zsűritagunk Vándor Ottóné is túl van már a nyolcvanadik évén. A versenyre az idén többen érkeztek a környékbeli településekről, sőt Bocsi Csilla a legtávolabbi résztvevőnk Pomázról vette a verseny hírét. A szervezők bíznak benne, hogy a verseny meghozza a környékbeliek és a távolabb élők kedvét is a mézeskalácssütéshez, melyet az év bármelyik részében tudnak sütni családjuk kedvére, vagy készíthetnek akár ajándékba, hiszen mint az író, Mikszáth Kálmán mondja a mézeskalácsos tevékenységről: Hangulatot ébreszt, mosolyt fakaszt az ajkakon, elpirulásra kényszeríti az arcokat süteményeivel. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet kíván: A hír a miénk! Értékteremtő és Értékőrző Egyesület Fotó: Polgár Sándor

10 HÍRMONDÓ 2011. december Nyugdíjas búcsúztató az óvodában Sulimikulás 2011 November utolsó hetében lázas készülődésbe kezdtek az óvoda dolgozói. Németh Gyuláné, Ilus mama, aki az óvoda kezdetétől dolgozott az intézményben először a konyhán, majd dajka munkakörben úgy gondolta, él a törvény adta lehetőséggel és közel 43 évi munkaviszony után elmegy nyugdíjba. November utolsó hetében lázas készülődésbe kezdtek az óvoda dolgozói. Németh Gyuláné, Ilus mama, aki az óvoda kezdetétől dolgozott az intézményben először a konyhán, majd dajka munkakörben úgy gondolta, él a törvény adta lehetőséggel és közel 43 évi munkaviszony után elmegy nyugdíjba. Az alkalomhoz méltó búcsúzkodásra 2011. november 25-én került sor. Lelkiismeretes munkáját és emberségét méltatva mondott köszönetet Czigler Lászlóné tagóvoda-vezető a munkatársak nevében is. A fenntartó részéről Csöngei Gábor polgármester és Harczi Lívia körjegyző köszönte meg munkáját. Az óvodás gyerekek rövid műsorral kedveskedtek Ilonka néninek. A meglepetés ezután következett; volt óvodásai kik már felnőttek, és van közöttük kinek már gyermeke is óvodás Csikós Borbála tolmácsolásában egy verssel és egy szál rózsával köszönték meg Ilonka néni jóságát. A vacsora után újabb meglepetés következett. A helyben működő Crystal Country Club táncosai lányai mutattak be egy kis ízelítőt a táncokból. Próbáltuk feledhetetlenné tenni az estét; reméljük ez sikerült és jó szívvel emlékezik vissza rá. Jó egészséget, családja körében eltöltött hosszú, boldog éveket kívánunk! az óvóda dolgozói Gyönyörű, csillogó hó esik. A gyerekek előveszik a szánkót, hóembert építenek és nem tudják, hogy az idén a Mikulás érkezése akadályba ütközik. Manó ugyan útra kész a rénszarvasokkal, ám a Mikulás nem tud elindulni az ajándékokkal. Akadt egy probléma: fogfájás gyötri. Mosolygó doktornő azonban segít rajta, s így a gyerekek az idén sem hiába várják ajándékaikat. A harmadikosok osztályfőnökeikkel, Bódainé Csákvári Reginával és Szabó Nikolettel együtt fergeteges előadást hoztak össze. Versekkel, dalokkal táncokkal fűszerezték az idei télapóműsort, amit remek koreográfiára adtak elő. Az ünnepléshez a többiek is csatlakoztak: Hull a pelyhes, fehér hó hangzik az iskola Kinizsi zenekarától tanáruk, Horváth László hangszerelésében, a Napsugár tánccsoport Mikulástáncát Pósné Kis Marietta és Szabó Nikolett tanította be, a közönség pedig csak ámult és bámult... Sörösné Kolonics Erzsébet Kép a hátoldalon! Mese délelőtt N. Péntek Zsófiával Hol volt, hol nem volt, a Somló hegyen túl, Pápán innen, volt egy falu, Nagyalásony. A faluban volt egy iskola, a Kinizsi. A Kinizsibe olyan gyerekek jártak, akik szerették a meséket. Szerették nézni, hallgatni, mesélni, olvasni és lerajzolni. Sok mesét ismertek. Mindenkinek volt kedvenchőse, szereplője, varázstárgya és beszélő állata. Minden évben egyszer elérkezik a nagy nap, a népmese napja. Az idei évben is így történt. Csakhogy Csakhogy még több mese lett! Egy egész délelőtt! Miért? Mert eljött közéjük Zsófi néni Némethné Péntek Zsófia, vidi születésű írónő, aki mesélt a gyereknek. Sorra járta az alsós osztályokat, mindenhol mesét mondott, olvasott, beszéltek a mesékről. Nem akármilyen mesék voltak ezek! Mind-mind itt a Somló környékén születtek egykor, valamikor régen. A meséket hallgatva mindenki rajzolt. Rajzolt erdőt, házat, fát, mindenféle szép csudát. Szép volt, jó volt, mese volt! Ha a mese délelőtt tovább tartott volna az én írásom is hosszabbra nyúlt volna. Némethné Péntek Zsófia nem érkezett hozzánk üres kézzel, a könyvtár részére elhozta magával az V. Országos Mesefesztivál alkalmából kiadott Az én mesém című könyvet, melyben az ő írását is olvashatják a gyerekek. Bokor Lívia Nálunk járt a Mikulás December 6-án délelőtt kopogtatott a Mikulás. Csend lett a teremben, és a gyerekek meglepetésére megérkezett a Mikulás a Krampusz kíséretében. Mikulás helyet foglalt a csoportszoba középen, majd elmesélte, milyen viszontagságos körülmények között érkezett ide. Feltette a szokásos kérdéseket: Jók voltatok? Szót fogadtatok?... stb. Természetesen minden kérdésre hangos igen választ kapott. Verset mondtak, énekeltek a gyerekek, majd elérkezett a várva várt csomagosztás. A Mikulás egyesével szólította a gyerekeket, akik megilletődve vették át a csomagot. A megilletődéstől több kisgyermek az óvodában dolgozó felnőttek társaságát kereste és csak kísérettel vette át az ajándékot. A Krampusz szolgálatait nem vettük igénybe, így a Mikulás távozáskor megígérte, jövőre nem hozza magával. Czigler Lászlóné

HÍRMONDÓ 2011. december 11 Kinizsi Pál Általános Iskola: III. szakmai nap Határozott magabiztossággal vágtunk neki a harmadik Szakmai Nap szervezésének, hiszen az elmúlt két esztendő pozitív tapasztalatai azt mutatták: igenis szükség van Nagyalásonyban szakmai napra, és igenis szívesen eljönnek hozzánk a kollégák, akár 50-60 kilométerről is. A szervezés során folytatni kívántuk a fókuszpontos megközelítést, idén az alternatív pedagógiai módszerek álltak a középpontban. Érdeklődés volt idén is, sőt, az elmúlt évek résztvevői létszáma emelkedett: több mint 110 vendéget köszönthettünk iskolánkban, akik 17 iskolából, nevelési tanácsadóból, egyetemekről, a megyei pedagógiai irodától érkeztek. Szakmai napunk kezdetén az Apáczai Kiadó ügyvezető igazgatója Esztergályos Jenő tanár úr köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Dr. Poór Zoltán, a Pannon Egyetem Tanárképző Központjának docense tartott átfogó előadást a kortárs pedagógiai törekvésekről. Az elméleti ismeretanyag megszerzését követően interaktív bemutató órákra és foglalkozásokra került sor, szám szerint ötre egymással párhuzamosan: Vizi Kata interaktív matematika órát tartott második osztályban, Cs. Marton Lívia az idegen nyelvi kompetenciák fejlesztésének gyakorlati lehetőségeiről beszélt, Vadász Dóra az SNI gyerekekkel kapcsolatos terápiás lehetőségekről fogalmazta meg tapasztalatait, Reményi Tamás a 2010-es szakmai napunk előadásához kapcsolódva tartott gyakorlati foglalkozást Együttműködve az Rajz, alkotás, barátkozás Iskolánk hagyományos őszi rajzversenyét október 17-re hirdettük meg. A témákat a résztvevő ifjú alkotók a versenyfelhívásból ismerték meg, melyekből a feladatot a helyszíni sorsolással választottuk ki. A rajzversenyre Csögléről, Noszlopról, Nemesszalókról, Pápakovácsiból, Vaszarról, valamint a pápai Erkel Ferenc, Tarczy Lajos és Weöres Sándor iskolákból érkeztek a résztvevők. Az alsósok részére A barátom és én, míg a felsősöknél a Kedvenc tantárgyam téma került sokak örömére kihúzásra. Míg a művészek alkottak, a zsűri elnöke, Imrehné Sebestyén Margit az Apáczai Kiadó rajz tankönyveinek szerzője a pedagógusoknak tartott egy rövid ismertetőt, bemutatót a gyerekrajzok sajátosságairól, a következetes oktatásról és az ábrázolás lépéseiről. Az előadó mellett a zsűri másik tagja Pesei Petra a pápai Tánc-Lánc művészeti alapiskola tanára volt. A részvételi kedvet az eredmény is bizonyítja, az első három helyezésen túl tizenkét különdíjat adtak ki az alsóban és tizenegyet a felsőben! Dobogós helyezések: Alsósok I. Sényi Boglárka, Nagyalásony II. Tököli Liliána, Nagyalásony III. Papp Tamás, Pápakovácsi Felsősök I. Schwighoffer Leila, Pápakovácsi II. Plegányi Bálint, Pápa, Weöres Sándor Általános Iskola III. Hujter Valentina, Nagyalásony Bokor Lívia osztályommal! - címmel, Dr. Szalay Tímea és Gyenes Viktor pedig a környezettudatos iskola és környezetvédelmi pályázatokkal kapcsolatban próbáltak segítséget és támpontokat nyújtani a nagyérdeműnek. A rendezvény második nagyelőadása a Montessori-módszer bemutatása volt: Kovács Éva és Jávor Júlia, a budapesti Batthyány Lajos Általános Iskola tanítói mutatták be elméletben és gyakorlatban, hogy mit is takar a Montessori-módszer, kiknek ajánlják és kiknek nem. A rendezvény zárásaként Horváth László kolléga úr vezette iskolai zenekar rövid koncertje köszönte meg a résztvevőknek, hogy idén is megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Gyenes Viktor, szervező tanár Drámapedagógia Kompetencia-, kreativitás- és személyiségfejlesztő programok óvodásoknak és iskolásoknak címmel indult a Kinizsi Pál Általános Iskolában, valamint a nagyalásonyi és a dabronyi óvodákban egy egész tanévet felölelő programsorozat. A pályázatot a budapesti TIT Kossuth Klub Egyesület nyújtotta be, a programok megvalósítását pedig a K.V. Társulat biztosítja. Intézményünk együttműködő partnerként vesz részt a pályázatban, melynek keretein belül a 2011/2012-es tanév mindkét félévében színes drámapedagógia foglalkozásokon vesznek részt az ovisok és iskolánk alsó tagozatos nebulói. A K. V. Társulat tagjai bemutatták a Kitin klán a kertbe megy környezetvédelmi mesedarabot, melyből a főszereplőkkel élőben is együtt játszhattak a gyerekek. Szavakkal nehéz leírni mindazt, ami a gyerekek arcán tisztán látszott: a játék öröme, mely közben észrevétlenül tanulnak, fejlődnek. És pont ez a drámapedagógia lényege. Ebben a félévben szeptember 21-én és 28-án érkeztek az ovikba és az iskolába a színészek, de csüggedésre semmi ok, hiszen a második félévben folytatódik a program! Gyenes Viktor, pályázati koordinátor

12 HÍRMONDÓ 2011. december Gárdonyi Géza: A hópehely A föld az éjjel csonttá fagyott. A nap is mintha fázott volna, nem mert kibújni a felhők közül. Csak egy tányérforma világos foltról látszott, hogy merre jár. Reggel nyolc óra felé mintha egy fehér tollpihécske szállt volna el az ablakom előtt. Aztán egy második, harmadik fehér pehely. Aztán bő omlásnak indult nagy kavargó pelyhekben a szürke felhők terhe: az első hó. Az ablaknál álltam és pipáztam. A kis kapu megkattant. A folyosón a gyerekcsizmák sűrűn kopogtak. - Esik a hó! - kiáltozták egymásnak odakünn -, kiszakadt a Jézuska dunnája! A Barcza gyerek ki is nyújtotta a kezét, és elfogott egy pelyhet. Be akarta hozni a markában az iskolába. Hanem itt, hogy engem meglátták, elcsöndesültek. Szótlanul ültek a helyökre. Piros arcok, piros fülek és egymásra mosolygó szemek. Lám, mindennek lehet örülni, még a hóesésnek is! Az örömük engem is megvidámított. Milyen bohó a gyermek! S micsoda érzékeny a lelke minden változás iránt! Az ő lelkük olyan, mint valami finom kis gép, amely erős munkára nem való, de minden csekélységre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a miénk. A mi nagy dolgaink nekik semmiségek, és amik nekünk semmiségek, azok nekik a nagy valamik. A gyermek kacag olyanokon, amiken mi nem is mosolygunk, és sír olyanokon, amiken mi a homlokunkat se ráncoljuk. Egy tintacsepp, egy cserebogár, egy botlás, idegen öltözet: nevet rajta. És sír, ha a tolla elgörbül, ha csúfolják, ha aggódik, ha fázik. Aztán ha sírás közben valami kellemesen hat rá - akkor a könnyein át mosolyog. Ahogy végigpillantok az iskolán, látom, hogy a második pad elején még mindig üres a hely. A kis Kovács Rozi ülne ottan, a részeges Alsó-Kovács leánykája. Egy mosolygó szemű fehér egér. Ő az első a padban. Abban a padban ő vizsgálja meg minden reggel, hogy tiszta-e mindenkinek a keze, nincs-e pehely valakinek a haján, és hogy megírta-e mindenki otthon a feladatot? Hát ez nagy tisztesség. A minap egy délután új szomszédot kapott. A fülébe sugdosott és nevetgélt vele. Mit tudnak sugdosni az ilyen kisleányok? Mit mosolyognak? Mit nevetnek? Semmiségeket. Meg kellett szólítanom. A megszólítás nem ritka ügy az iskolában; de aztán másodszor meg ne szólítsam aznap! - ezt is tudják a gyerekek. Hanem biz, az én Rozimat annyira izgatta a kedves új szomszéd, hogy másodszor is meg kellett szólítanom. Azt mondtam neki, hogy a tanítás után maradjon az iskolában. Akkor a mosolygó kék szemek aggódó kék szemekre változtak. Komoly maradt. Tanítás után kikísértem a kapun a gyerekeket. Egyét sétáltam az udvaron. Aztán visszatértem a fogolyhoz: Ült a helyén a második padban az első helyen és félkönyökére támaszkodva aggodalmas arccal nézett ki az égre. Leültem az asztalomhoz és magam elé szólítottam. - Gyere ide. Megállt előttem és lesütötte a szemét. Nem szólok azonnal. Jobban beszél énnálam a saját szíve. Oh, mert az ilyen foltos ruhájú kis teremtésnek is éppen olyan a szíve, mint a bársonyba öltözött grófleánykáé. A gyermekarc meg a gyermekszív. Ezt a teremtő egyenlően porciózta szét az emberek között. Milyen finom az arca ennek a kis parasztgyermeknek! Milyen nagy, tiszta kék a szeme! Milyen finom vonalú az orrocskája! Milyen hullámos rajzú a kis piros ajaka! S milyen vele született bájos a fejének minden mozdulata! Ha véletlenül párizsi házban születik, gyönyörűsége volna a szalonoknak. De haj, az emberi lélek is úgy száll a földre, mint a hópehely! A kegyetlen véletlenség ideejtette őt a részeges Alsó-Kovács hajlékába. A ruhája csak az, ami a nyáron volt: vörös-babos kénszínű karton rékli, és színehagyott kék szoknyácska. Csupa folt és varrás. Cipője meg nincs is. Nem is volt soha. Nem is lesz soha. A havon is mezítláb fog futni, mint még valami öt társa. S így nő fel hajadonná. De nekem szigorúnak kell lennem, mert a csöndesség az első törvény az iskolában. - Mit fogadtál a minap ezen a helyen? Áll előttem némán, színtelen arccal, szemét lesütötten. - Jó voltál-e ma? - kérdem megint egy perc múlva. - Nem - rebegi halványan. - Megérdemled-e, hogy azon a helyen ülj? - Nem - suttogja alig hallhatóan. - Hát holnaptól kezdve mást ültetek oda. Mást. Mert én téged nem szeretlek! Az arcán nem látszott semmi változás. Én ám tudom, hogy ez a szó úgy szíven csapta őt, mintha vasvesszővel sújtottam volna rája. Eltámolyog. Mikor kilép az ajtón, föl is emeli künn a kis rongyos kék vászon kötényt a szeméhez. Másnap nem jött el. Egy fiúcska, akit elküldtem az anyjához, azzal a hírrel tért vissza, hogy a leánykát reggel, mikor iskolába akart jönni, valami kutya belekergette a patakba, s hogy mikorra hazaért, a ruha zörgősre fagyott a testén. Hát mondom, így eszembe jutott a kis Kovács Rozi. És nézem eközben a havazást. Nem telik belé negyedóra, már fehér a föld. A virágkórók bundába öltözték. A háztetők fehér paplannal vannak letakarva. A szilvafák olyanok, mint tavasszal, mikor virágoznak. * Amióta beteg az a leányka, mindennap elküldök egy gyereket, hogy kérdezze meg a nevemben: hogyan van? Ma délben a Gál gyerek volt ott. Azzal a hírrel tért vissza, hogy a Rozika már nem tud szólni se. Fogom a kalapomat, botomat. Megyek át a patakon, a falu alsó részén. Az úton találkozom Alsó-Kováccsal. Ott támogatja fél vállal a keresztet. A sapkája a hóban, a ködmene nyitva; kilátszik a meztelen melle az inge alól. - Hát kend most is részeg? - kérdem tőle. Rám emeli zavaros két szemét és néz. De persze nem lát. - Én? Részeg? - mondja rozsdás hangon. Inni ittam, de részeg nem vagyok! - Hiszen alig áll a lábán, szerencsétlen! - Az se igaz, mer állok! - mondja a mutatóujját fölemelve.

HÍRMONDÓ 2011. december 13 Gárdonyi Géza - Nem tudja, hogy beteg a leánya? - Azt is tudom! - mondja a fejével bután bólintva. - Majd meggyógyítja a jaó Isten! No, ezzel nem lehet beszélni. Ahogy a kapuhoz érek, visszapillantok rája. Hát már akkor négykézláb áll a hóban. Bizonyosan a süvegét akarja fölvenni. A leányka ott fekszik az ablaknál. Egy sokszorosan foltozott kockás kék dunyhával van mellig betakarva. Hanyatt fekszik. A két keze a dunyhán. A szeme bezárva. Fekszik mozdulatlanul. Az anyja ott sírdogál az ágyfejre borulva. - Ébren van? - kérdezem halkan. Az asszony bólint: - Ébren. A hangomra a leányka fölnyitja a szemét. Mind a két kezét fölemelve nyújtja felém. Én aztán összefogom mind a két kezét és belesimogatom a tenyerembe. - Rozika - mondom -, megösmersz, ugye? Szemének egy mély behunyásával jelzi, hogy ismer. - Tudom, hogy nem tudsz szólni, de majd tudsz, ha meggyógyulsz. Istenem, a te sok szomorúságod közt nincs a világon semmi se szomorúbb, mint a beteg gyermek arca! - Látod, eljöttem - mondom tovább. - Ha én beteg leszek, eljösz-e te is? Meglátogatod-e a tanítódat? A szeme behunyásával jelzi, hogy eljön. - A helyeden nem ül ám senki. Nem. Addig, míg fekszel, nem szabad odaülni senkinek. Akkor megint te ülsz ott, Rozika. Te ülsz ottan. Csöndes leszel és szófogadó. A te tanítód mindig szeret téged. Szomorú kék szeme könnyesen, boldogan néz reám. * Az asszony kikísért a kapuig. - Ne keseregjen - mondom neki. - Az Isten nem fogja elvenni. - Egyetlen gyermekem - rebegi a szemét a kötényével törülve. - Az ember most is a kocsmában van. - Már jön hazafelé. Nem lehetne valamit tenni, hogy ne igyék? - Mindent megpróbáltam. Már szentelt vizet is itattam vele. Nem használt. Aztán lássa, mit gyújtok meg, ha meghal ez a kis teremtés? Elitta az ember a nyáron a szentölt gyertyát, mind a kettőt. * Estefelé diktálásra írtak a gyerekek, mikor az ablakom alatt nagy lépésekkel a bakter ment el. A fején fekete báránybőr süveg, a szájában füstölgő pipa. Ment a templom felé. Nem tudtam tovább beszélni. Istenes Imrének intettem, hogy diktáljon tovább. A gyerek fölkelt, és egyik kezében a könyvet tartva, másik kezével szokása szerint a tarisznyaszíjat fogdosva diktálta a szavakat. Egyszer aztán megcsendül a lélekharang. Imre elhallgat. Az iskolán mintha hűs szélfuvalom szállana át. Mélységes csönd. Gárdonyi Géza 1863. augusztus 3-án született Agárdpusztán. Sárospataki, majd pesti gimnáziumi évek után az egri tanítóképzőben folytatta tanulmányait. Karádi, devecseri, sárvári és dabronyi tanítóskodása idején sokat nélkülözött. Devecseri tartózkodása idején beleszeretett a helyi pék gyönyörű leányába. Kötetnyi verset írt Katicának, ez volt az első egyetlen szerelmem. Nem is lesz több, tudom. mondta Gárdonyi. Katica azonban nem viszonozta érzelmeit, és kérésére helyet cserélt annak Sárváron tanító vőlegényével. Devecseri tanítóskodása idején írta a híres Fel nagy örömre, ma született című karácsonyi éneket. Sárvárra kerülését főnöke, Barabás György lelkesedéssel fogadta. Nagy ambícióval kezdte a tanítói, kántori munkáját. Egy iskolai ünnepélyen azonban felkérték, hogy közösen énekeljék el a császári himnuszt, a himnusz utolsó akkordjai helyett a Jaj, de huncut ez a német! osztrákellenes dalba kezdett. A dalt növendékei kitörő lelkesedéssel fogadták. Ez a dal a sárvári kántortanítói állás végét jelentette. 1884. őszén Keller, a dabronyi vallásalapítványi földek bérlője kérésére Barabás esperes ajánlotta kántortanítónak. Gárdonyi 1884. október 1-jén foglalta el a dabronyi állást és egy esztendőn át, 1885. október 15-ig dolgozott a faluban, ahol meglehetősen mostoha körülmények fogadták. A tanítói lak teteje beázott, édesanyjával és öccsével az iskolában szalmával terített fekhelyen aludtak. Bejáratos volt az akkori evangélikus lelkészhez. Gyönyörű leánya volt a lelkésznek, Gárdonyi feleségül kérte a leányt, Juliskát. Borbély lelkész elutasította a kérést és kikosarazta a tanítót. Mit szólna hozzá a világ, Uram öcsém, ha egy katolikus tanító egy evangélikus püspök unokáját venné feleségül? Belátta a lelkész szavának igazságát és a helyi plébános tizenhat éves unokahúgának kezdett udvarolni. Tanítóként nehéz anyagi helyzetben volt, édesanyját és öccsét is támogatta. Kölcsönt kért a plébánostól, amit nem tudott visszatörleszteni. A plébános kompromisszumot ajánlott neki. Vegye feleségül unokahúgát, Csányi Molnár Máriát a kölcsön fejében. A leány győri lakos volt, ott eskette össze őket Muraközy József dabronyi plébános. A leány gazdag volt, szülei molnárok voltak. Leendő anyósa kétszáz pengő forintot adott nászajándékba és két Bécsig szóló vasúti jegyet. Bár a házasságkötésüket követően két-három hónapra szétköltöztek, később mégis együtt éltek és három gyermekük született. 1893-ban írta: Poéta nem lehet boldog házas ember, mert a házas élet próza. Gárdonyi Egerben maga tervezte remetelakjában találta meg testi-lelki nyugalmát. Ott írta félrevonultan az Egri csillagokat. Élete utolsó idejét ott töltötte. Sírja az Egri Várban található. Dabronyban írta A lámpás című regényét és itt kezdte írni az Én falum című könyvet. A falusi élet keserű ábrázolása a témája a művek. Találunk benne helyi diákot megszólaltató részeket. A Barcza gyereket, a nagyon okos, ügyes Istenes Imrét, aki Gárdonyinak másoló diákja volt. 1884-ben itt írta az Ábécéskönyvet. Dabronyban Gárdonyi Géza volt a mester úr, a kántortanító. Sokszor hangoztatta a diákjai előtt: A lámpás én vagyok. A dabronyiak a volt iskola falán elhelyezett márványtáblával emlékeznek rá: Itt tanított Gárdonyi Géza 1884-1885-ben. Születésének 110. évfordulójára. Nagyalásonyi Közös Községi Tanács, 1973. Horváth Miklós, helytörténész

14 HÍRMONDÓ 2011. december Dabrony SC: őszi búcsú győzelemmel Az október végi vasárnap délután megtörtént az, amire idén még nem volt példa: egymás után két bajnokin is győztesként hagyta el a pályát a Dabrony SC csapata. Pedig Apácatorna ellen sem a tervek szerint indult minden A bajnokság első körének utolsó fordulójában a Tüskeváron táborozó Apácatornához látogatott a Dabrony SC. A vendégek már az első negyedórában hatalmas mezőnyfölényt alakítottak ki, sok helyzettel. Egy kicsi mozgás mindenkinek kell Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel, állt a Diákönkormányzat plakátján, s mi mást is reklámozhatott volna, mint az október 28-án megrendezett Sportdélutánt. A rendezvény különlegessége, hogy gyermekükkel együtt játszani, sportolni vágyó szülőket vártunk péntek délutánra. Ekkor úgy tűnt még, hogy laza ujjgyakorlat lesz a mérkőzés a dabronyiaknak, csak a gólkülönbség nagysága kérdéses még. Azonban a nagyobbnál nagyobb helyzetek is rendre kimaradtak, és ezután a labdarúgás egyik legfőbb alapigazsága is tiszteletét tette az összecsapáson. (Hogy melyik azt a kedves olvasóra bízom, a szerk.) A 18. percben az első valamirevaló tornai támadás végén az üresen hagyott Tóth Ádám lőtte ki kapásból Temesvári Péter kapujának jobb oldalát egy átívelés után, 1:0. Huszonöt család jelentkezett felhívásunkra, végül huszonketten jelentek meg a tornateremben. S hogy összeálljon a mezőny, Kata néni és Mariann néni állt be versenyezni, valamint a helyszínen tartózkodó drukkerekből is volt jelentkező a csapatok kiegészítésére. 13 órakor felhangzott a retronak számító reggeli torna zenéje és kezdetét vette a bemelegítés. Jó volt végig nézni a mosolygós gyerekekkel és szüleikkel megtelt tornatermen. Miután átmozgattuk magunkat háromlépéses kidobóban mérettettek meg a csapatok pusztán a hangulat szinten tartása végett. Nem volt hiány itt sem nevetésben, szurkolásban. Csillogó szempárok figyelték szüleik elszántságát, és büszke szülők nyugtázták gyermekük ügyességét. Kis pihenőt követően sorversenyhez álltak fel a csapatok. Mindenki erején felül teljesített és sportszerűen versenyzett. Nem is volt más választás, hiszen a Diákönkormányzat tagjai és Csilla néni, az eredményjelző táblánál árgus szemekkel figyelte a verseny tisztaságát. A délután méltó befejezése a fél háromkor kezdődő tanító-szülő röplabda meccs volt. A helyszínen összeálló szülői csapatból, senkit sem kellett unszolni. Először az apukák mérkőztek meg a háló másik oldalán álló tanítói csapattal, melynek tagjai, Csilla néni, Kata néni, Mariann néni, Marietta néni, Niki néni és jómagam voltunk. Itt sem panaszkodhatunk a drukkerekre. A bíró Gyöngyi néni volt. Az első csatát az apukák nyerték, kis különbséggel. A lelkesedésnek köszönhetően még egyet játszottunk, ezúttal az anyukák ellen. Becsületünket megvédve most mi nyertünk. A visszajelzésekből és jobbnál jobb ötletekből számomra nyilvánvaló, hogy a tavasszal folytatjuk és remélem, még több szülő jön és tölt el egy felejthetetlen délutánt a gyermekével. A sportdélután kísérő rendezvényeként a könyvtárban Pogi bár működött. A szülők által elkészített pogácsákat baráti áron lehetett megvásárolni. A diákok nagy érdeklődéssel fogadták a kezdeményezést és válogattak. Volt miből: sajtos, tepertős, hajtogatott, medvehagymás, szezámmagos, kicsi, nagy, közepes, kerek, hosszúkás, szögletes és még sorolhatnám. Helyet kaptak aprósütemények, linzer karikák, muffinok, kekszek. A mérlegnél Tulokné Gyenge Tünde, Molnár-Győri Ágota, Mészáros Csilla, Vizi Kata kolleganőim álltak. Nekik és a szülőknek is köszönöm, hogy elképzeléseimet támogatták. A bevételt a Diákönkormányzat a diákok jutalmazására, és hasonló rendezvények szervezésére fordítja. Bódainé Csákvári Regina A bekapott gól után ismét a jól megszokott forgatókönyv szerint mentek tovább a dolgok: Dabrony támadott, de a kapu előtt rendre rossz megoldások születtek. Aztán a 24. percben végre kiszenvedte az egyenlítést a dabronyi gárda: Simon Szilveszter érkezett jókor a 16-os vonalánál középen, és a léc alá vágta a játékszert, 1:1. Az egyenlítés után viszont újra abba a hibába esett a csapat, hogy nem használta ki helyzeteit, és volt olyan is amikor a szerencse nem volt mellettük, hiszen Mórocz Attila távoli löketénél minkét kapufát érintette a labda, de kifelé pattant. A tornaiak pedig köszönték szépen a nagylelkűséget, és egy szöglet után Németh Gábor fejesével újra megszerezték a vezetést. A második bekapott gól után nyílt lett a találkozó, mindkét csapat veszélyes támadásokat vezetett, Temesvári Péter védéseire is szükség volt, hogy ne legyen nagyobb a hazaiak előnye. A 65. percben aztán megtört a jég, Gőgös Jácint húzott el védője mellett a jobb oldalon, éles szögből leadott lövése ugyan kipattant a kapufáról - de mivel a szerencse forgandó - ezúttal éppen az érkező Gubicza Tamás elé került, aki nem teketóriázott kapásból a hálóba vágta, 2:2. Egyre nőtt a nyomás a hazai védelmen, amely végül a 70. percben ismét kapitulált: Simon Zoltán lövése pattant meg a kapus előtt tébláboló Nagy Istvánon, és a labda a kapuba csorgott, 2:3. A vendégek előnyük tudatában higgadtabban futballoztak, aminek a 80. percben egy szép találat lett az eredménye: Simon Zoltán ívelt fel a felfutó Vida Attilához, aki az alapvonalról szépen tálalt a középen érkező Gőgös Jácint elé, a dabronyi csatár pedig okosan az üresen maradt kapuba belsőzött, 2:4. A gólszerző örült, ami nem csoda, hiszen így már csak 29 találat kell ahhoz, hogy az általa vállalt negyvenet elérje. A győzelem azt jelentette, hogy a csapat megszilárdította helyét a szünetre a középmezőnyben, és a hatodik helyről 7 pont lemaradással a listavezető, Kislődhöz képest vághat neki a tavaszi fordulóknak. Sikos Gábor

HÍRMONDÓ 2011. december Dabrony SC: Megfogyva bár, de törve nem A tartalékosan kiálló Dabrony SC túlórázva harcolta ki a győzelmet Karakószörcsökön a Magyar Kupában november második vasárnapján. Az izgalmas, fordulatokban és gólokban gazdag mérkőzésen a 117. percben sikerült megszerezni a mindent eldöntő találatot. Mivel a Magyar kupa első körében Tüskevár nem mert kiállni, vagy nem akart (ezt nem tudjuk meg, mivel még csak egy telefont sem ért meg nekik, hogy jelezzék, nem jönnek el lejátszani a mérkőzést, a szerk.), automatikusan Dabrony jutott a második fordulóba, ahol aztán Karakószörcsök ellen kellett kiharcolnia a továbbjutást. A mérkőzés előtti seregszemlén hamar kiderült, hogy több, szám szerint öt meghatározó játékosára sem számíthat a Varga-Szabó edzőpáros. Ezért a soha nem látott Temesvári - Nagy M., Sebestyén, Szakál P. - Vida A. - Balatoni, Nagy I., Molnár - Sikos G. - Gőgös, Sikos K. összeállításban futott ki az arénába a bordó-zöldben játszó alakulat. A mérkőzés elején a hazaiak kerültek enyhe mezőnyfölénybe, míg a Dabrony szokta az új felállást. Ennek aztán az lett a vége, hogy Karakószörcsök vezetést szerzett Velekei Róbert révén a 10. percben, 1:0. A bekapott gól is kellett ahhoz, hogy a vendégek felszívják magukat és végre ellenfelük kapuját is célba vegyék. A helyzetkihasználással azonban voltak gondok, de a nagy számok törvénye és a szerencse azért a dabronyiak oldalára állt: a 32. percben Vida Attila csőrözött kapura laposan 16 méterről, a karakói portás könnyedén foghatta volna a próbálkozást, ám a lába között a kapuba csorgott a labda, 1:1. A gól után is lendületben maradtak a dabronyiak, és noha sok helyzetet elpuskáztak a 71. percben Gőgös Jácint flipperes lövése után a labda a kapufáról először a kapusra majd onnan a hálóba csorgott, 1:2. A vezetés után többször alkalma lett volna a vendégeknek egy újabb találattal pontot tenni az ütközet végére, azonban újfent pontatlanok voltak a befejezések. A 89. percben csattant az ostor, egy jobboldali beadásra Dömötör Attila érkezett a hosszú oldalon, és belőtte az egyenlítést és egyben a hosszabbítást jelentő találatot, 2:2. A kétszer tizenöt perces ráadás első félidejében nem esett gól, viszont a második elején Vida Attila ismét csak szerencsés góllal juttatta újra előnyhöz a Dabrony SC-t: a labda a felső kapufáról éppen a gólvonal mögé pattant, 2:3. A szerencse ezúttal is forgandó volt, pár perc múlva Arany Attila szerencsésen megpattanó szabadrúgása kötött ki a kapu bal alsó sarkában, 3:3. Amikor már mindenki a hosszabbításra készült egy hazai labdavesztés után Sikos Krisztián emelt testvére Gábor elé, amit a kifutó kapus fölött mesterien a kapuba ívelt, 3:4. A dabronyi csapat pedig Vörösmarty Mihály sorait idézve Megfogyva bár, de törve nem vonulhatott le a játéktérről, hiszen a találat győzelmet és továbbjutást jelentett. Igaz, a remekül küzdő karakóiak sem bánkódhattak, legjobb vesztesként tovább folytathatják a kupaküzdelmeket. Sikos Gábor Álló sor: Dömötör Krisztián, Dömötör Márk, Dömötör Rajmund, Csongrádi Zalán Nagy Krisztián, Nagy Martin, Szücs Tamás Kende, Berghoffer Kevin, Kovács Dominik, Ülő sor: Kismók Erik, Süle Bálint, Nyárs Bence, Végh Marcell, Vánkos Marcell Edzők: Nyámándi István és Nyámándiné Rozner Gyöngyi Újraindult a Bozsik-program 15 A Bozsik-program 2002-ben indult, majd 2004-ben került folytatták. A program az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) az Európa legértékesebb utánpótlás-nevelési programja címet érdemelte ki. Az idén az OTP Bank és a MOL támogatásával indult újra, melyben a Kinizsi Pál Általános Iskola diákjai is megmérettetődtek. Az első mérkőzésekre október 1-jén Kéttornyúlakon került sor, ahol Zajcsek Tibor programkoordinátor köszöntője és rövid bemelegítés után megkezdődtek az összecsapások Nyárád, Noszlop, Nagyalásony és a házigazda csapatai között. Három pályán három korosztály mérhette össze tudását és taktikáját. Diákjaink jól szerepeltek, az eredmények önmagukért beszélnek: Az U7-es korosztályban I. helyezést ért el Nagyalásony csapata, a legtöbb gólt Süle Bálint lőtte. Az U9-es korosztályban szintén I. helyezést értünk el. Itt két focistát is jutalmaztak, a legjobb kapus Berghoffer Kevin, míg a tornán a legtöbb gólt lövő játékos Szücs Tamás Kende lett 15 góllal. U11-es csapatunk az első fordulóban a IV. helyen végzett. A Bozsik-program második találkozóján mindhárom csapatunk dobogós helyezést ért el. Az október 15-én tartott csoportmérkőzések helyszíne ezúttal Nyárád volt, ahol ismét bizonyítottak kis futballistáink Az U11-es korosztályunk minden tudását összeszedve ezúttal az előző IV. helyezésről az élre tört. A többiek játékára sem lehet panaszunk, az U7-es korosztály a II. és az U9-es a III. helyezést szerezte meg. A legjobb játékos címet Kun-Szabó András érdemelte ki. A harmadik fordulón ismét Kéttornyúlakon találkoztak. A szakembereknek és a gyermekeiknek szurkoló szülőknek izgalmas meccsekben volt részük. Lelkes futballistáink az U-9 korosztályban és az U11 korosztályban szintén második helyezést, az U-7 korosztályban a 3. helyezést értek le. A forduló legszebb gólját Szekér Balázs lőtte. Iskolánk másik tanulója, Kun Szabó András a forduló gólkirálya lett. A felkészítőik Nyámándiné Rozner Gyöngyi és Nyámándi István voltak. 2012 tavaszán három újabb forduló vár csapatunkra. Cikk és fotó: Szücs Tamásné

16 HÍRMONDÓ 2011. december Tiszta és virágos Somlóvecse A tiszta és virágos Veszprém megyéért 2011 eredményhirdetésére Várpalotán a Thury Várban került sor 2011. november 4-én. Somlóvecse település már harmadszor mérette meg magát a versenyben. A virágosítás, a közterületek tisztasága, az árokrendszer állapota és az utcabútorok megléte vagy hiánya számított fő szempontnak. Idén 150 egynyári virágos növényt ültettek el közdolgozóink, akik oroszlánrészt vállalnak a munkában. A bizottság elismerésben részesítette településünket az erős mezőnyben. Jövőre még több munkával, még szebb településképpel újra benevezünk a versenybe, bizonyítva ezzel azt a tényt, hogy kevés pénzből odafigyeléssel lehet szép eredményeket és egy élhetőbb szebb lakóhelyt létrehozni és fenntartani. Ez a célunk a jövőben. D. G. A Sulimikulás előadói gárdája tanáraikkal, Bódainé Csákvári Reginával és Szabó Nikolettel Fotó: Csöngei-Takács B. Katalin Hírmondó Nagyalásony és környéke Cikk a 10. oldalon! Ludas Kisvendéglő és Fogadó Nagyalásony, Kossuth utca 29/b Telefon: 88/233-283 30/586-8833 Nyitva tartás: Minden nap: 7:30-22:00 Finom ételekkel várjuk vendégeinket! Bohém Cukrászda és Cukrászüzem Devecser, Petőfi tér 8. Telefon: 88/224-248 Nyitva tartás: H-P: 9:00-19:00 P-V: 9:00-20:00 Várjuk vendégeinket! Főszerkesztő és felelős kiadó: Sörösné Kolonics Erzsébet Szerkesztőség és kiadó: 8484 Nagyalásony, Dózsa György út 11. Levelezési cím: 2400 Dunaújváros, Bocskai utca 2/a I/2. Telefon: 06 20 447 5366 E-mail: sorosnezsoka@gmail.com Honlap: Címfejfotó: Nagy Zoltán Címlapfotó: Csöngei-Takács B. Katalin A lapszám munkatársai: Bokor Lívia, Bódainé Csákvári Regina, Czigler Lászlóné, Dittrich Adrienn, Dittrich Gábor, Gyenes Viktor, Horváth Miklós, Kiss László, Sikos Gábor, Sörös Ferenc, Sörös F. Zsófia, Szakálné Berkes Erika, Szücs Tamás, Szücs Tamásné, Polgár Sándor Vidáné Kovács Katalin Olvasószerkesztő: Sörös Erzsébet Borbála Szaktanácsadó: Varga Pál Nyomdai munkák: Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa, Fő tér 1. Megjelenik: Negyedévente, 600 példányban Terjesztve: Nagyalásony, Dabrony, Somlóvecse, Vid településeken Támogatók: a települések önkormányzatai A lap ingyenes Lapnyilvántartási szám: 163/1080/2/2010. ISSN 2063-0271 ISSN 2063-298 (Online)