KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. január 8., XXV/1-2. Kecskeméti digitális kincsgyűjtési program a Kulturális Központban A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és a Kecskeméti Kulturális Központ a Digitális Közfoglalkoztatási Mintaprogram keretében egyedülálló kezdeményezésként hozta létre a digitális kecskeméti kincsközpontot. A városi értékek digitalizációjában a helyi lakosokra is számítanak. A program kedden indult újra! A város polgárai a Kecskeméthez kötődő kulturális és történeti jelentőségű emlékeiket el tudják vinni azzal a céllal a Kulturális Központba, hogy azokról a központ munkatársai digitális másolatokat készítsenek. A digitális kincsgyűjtés célja a lakosság aktív bekapcsolása a kulturális örökség gyűjtésébe és digitális feldolgozásába. A digitalizációra behozott tárgyak, emlékek a feldolgozást követően visszakerülnek a tulajdonosaikhoz, valamint a digitális másolat egy példányát magas és közepes minőségű felbontásban a tulajdonos rendelkezésére bocsájtják. Ügyfélfogadás: kedd 15-18 óráig, csütörtök 9-12 óráig. Információ: 76/ 503-880, info@efmk.hu kecskemet.hu Varga Mihály Kecskeméten beszélt az önkormányzati adósságátvállalásról Az önkormányzati adósságátvállalás lezártával a konszolidációs periódust a növekedésösztönzés időszaka válthatja fel Magyarországon - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter kedden Kecskeméten. Varga Mihály a város adósságkonszolidációja alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kormány 2012-ben előbb a megyei önkormányzatok teljes, 196 milliárdos, majd 1710 ötezer fő alatti település összes, 74 milliárd forintra rúgó tartozását konszolidálta. Ezt követően tavaly további 610 milliárd forint értékben 227, ötezer főnél nagyobb települést szabadított meg adósságának 40-70 százalékától. Jelezte: a harmadik lépcsőben a fennmaradó 278 település még át nem vállalt tartozásait is rendezik. Ez Kecskeméten a 9,1 milliárdos tavalyi összeg után 6,9 milliárd forintos könnyítést jelent. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Kecskeméten tartott sajtótájékoztatót az adósságkonszolidációról. Mellette dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere MTI Fotó: Ujvári Sándor Dr. Zombor Gábor polgármester az eseményen arról beszélt: Kecskemét kizárólag fejlesztési célú hiteleket vett fel a korábbi időszakban, erre pedig a megyeszékhely jövője érdekében kényszerült rá. Elmondta: hosszú ideje rendelkezik Kecskemét gazdaságfejlesztési tervvel, melyet követve az utóbbi 6-7 évben 110 milliárd forintot meghaladó beruházási forrást nyert el, és több mint 6000 új munkahely jött létre a városban. Emellett a folyamatosan gyarapodó iparűzési adóbevételekből bő 7 milliárd forintot költött az önkormányzat a helyi vállalkozások fejlesztéseinek támogatására. Kérdésre válaszolva elmondta: az adósságátvállalás évente 6-700 millió forintos hiteltehertől mentesíti Kecskemétet, amelyet infrastrukturális beruházásokra fordítanak a jövőben. MTI
2 2014. január 8. Autóflex-KNOTT KFT - több mint 30 éve az Ön nyomában! PR-CIKK Senki sem szeret örök második lenni, mindig csak az előtte haladók hátát látni. De mi az Autóflex védjegye alatt pontosan ezen dolgozunk immáron több mint három évtizede! Mire is gondolunk? Lássuk! Cégünk ma már 250 fős kollektívája azon fáradozik, hogy az Önök autója után a legkorszerűbb utánfutó-alkatrészekből olyan műszaki termékeket állíthassanak elő akár saját műhelyükben is, amelyekkel együtt büszkén nézhetünk az előttünk haladó tulajdonosokra. Az Autóflex BT. 1982-es születési dátuma ma már szinte történelmi múltat idéz. Számunkra is hihetetlennek tűnik, hogy az akkori kezdetek ötletei és talán még álomnak tűnő céljai folyamatosan valósulnak meg. Az eredményeink pedig arra ösztönöznek bennünket, hogy amíg Önöknek időnként fékezni is kell a járműveikkel, nekünk ez is újabb lendületet adjon: tudjunk úgy továbblépni, hogy az egykori induló termékeinket a vonóhorgot és a komplett utánfutót ugyan már nem gyártjuk, de minden egyes előállított alkatrészünk ehhez a két termékcsoporthoz kapcsolódjon. A kezdetek óta velünk dolgozó, tapasztalt szakmai vezetés továbbra is kihasználja a saját fejlesztőgárdánk nyújtotta támogatást. Ez az összehangolt együttműködés lehetővé teszi a termékkörben jelentkező újabb igények kiszolgálást, és így rövid időn belül rugalmasan tudunk reagálni a kihívásokra. Az Autóflex termékek ma már mind az öt földrészen jelen vannak, de a magyar piac igényeit is igyekszünk kielégíteni. Termékskálánk ma már olyan széles, hogy a csoportonkénti felsorolás sem lehet teljes. Továbbra is nagy erőkkel dolgozunk azért, hogy alkatrészeink minél gyorsabban, pontosabban és elérhető áron jussanak el a vevőkhöz, itthon és külföldön egyaránt! Ne felejtsék el a jelmondatunkat: Nincs utánfutó az Autóflex termékei nélkül! Autóflex-Knott Kft. Kecskemét-Kadafalva Tel.: 76/481-515 www.autoflex.hu 2013 és 2014 a fejlődés éve Kadafalván! Első térségi bemutatónkban Mák Kornél kecskeméti alpolgármestert, Kadafalva- Szarkás- Úrihegy és Felsőcsalános Városrészi Önkormányzat elnökét kérdeztük az elmúlt év legjelentősebb eseményeiről, és a 2014-es évre vonatkozó tervekről, célokról. Szuperinfó: Hogyan értékeli az elmúlt évet? Mák Kornél: A 2013-as évben számos olyan beruházást sikerült megvalósítanunk, ami a helyiek mindennapi életet megkönnyíti a jövőben, és növeli életszínvonalukat. Büszkék vagyunk rá, hogy megújult a kadafalvi óvoda, amit remélhetőleg már januártól használhatnak a gyerekek. A 126 millió forintos fejlesztésre nagy szükség volt, többen is jelezték rá igényüket, így nagy öröm számunkra ez a sikeres projekt, melynek köszönhetően 2014-től még egy 30 fős óvodai csoportot is indíthatunk, aminek köszönhetően minden óvodaköteles gyermeknek jut majd férőhely. A Boróka utcai óvoda egy 260 négyzetméter alapterületű új épülettel bővült, amelyben két csoportszobát, egy tornaszobát, egy szertárat, két mosdót és két öltözőt alakítottak ki, a már meglévő részeket pedig korszerűsítették. Az iskolánál is rengeteg fejlesztést tudtunk megvalósítani, többek között a tornaterem parkettáját Mák Kornél, kecskeméti alpolgármester, Kadafalva- Szarkás- Úrihegy és Felsőcsalános Városrészi Önkormányzat elnöke teljesen fölcsiszolták és négy rétegben lakkozták, valamint új labdafogó háló is került a tornaterembe. További két tanterem padlózatát is felújítottuk, és 2 millió forint értékben számítástechnikai eszköztár fejlesztés valósult meg az informatika teremben. Az iskola korszerűsítésében nagy segítséget kapunk a szülőktől és támogatóinktól is, többek között az Első Kecskeméti Lions Clubtól, akik tavaly decemberben 40 db iskolapadot és 31 db széket adományoztak az iskolának. A rendőrséggel és a helyi lakosokkal közösen lett kialakítva és felszerelve a rendőrségi iroda a korábbi könyvtárban az iskola udvarán, így már rendszeres és állandó a rendőri jelenlét a Csalánostól kezdve Kadafalván át a külső ballószögi részekig, és így a tanyavilág védelmét is hatékonyabban lehet biztosítani. Az ügyfélfogadó iroda folyamatosan várja a lakossági panaszokat, bejelentéseket. Idén szeptemberben már harmadik alkalommal szerveztük meg a városrészi szüreti napot, aminek idén is nagy sikere volt, hatalmas létszámmal vettek rajta részt a helyiek. A fesztivál évről évre fejlődik, idén már lovaskocsis felvonulás is volt az olyan szokásos programok között, mint a főzőverseny, a színpadi műsorok, a koncertek és az utcabál. Június 23-án, Kada Elek halálának 100. évfordulóján ünnepi szentmisét szerveztünk, majd felavattuk Kecskemét egykori polgármesterének, Kadafalva és Hetényegyháza alapítójának mellszobrát. A szobor a templomkertben kapott helyet, de közterületről is jól látható. Az emlékmű megvalósítását a részönkormányzat támogatta. 2013-ban ünnepelte hetvenöt éves születésnapját Kadafalva kápolnája. Az évfordulóról szentmisével, valamint egy márványtábla leleplezésével emlékeztünk meg. Mindig is odafigyeltünk a rászorulókra, így tavaly karácsonyi ebédet szerveztünk külön karácsonyi programokkal, és közel százötven nyugdíjas számára biztosítottunk karácsonyi ebédet. Hetven szeretetcsomagot is átadtunk az ünnepek alkalmából. A helyeik segítésére a Máltai Szeretetszolgátlattal közösen ruhabörzét is szerveztünk, aminek nagyon nagy sikere volt. Szuperinfó: Említene néhány olyan fejlesztést, amit az idei évben tervez a részönkormányzat? Mák Kornél: Meghatározó jelentőségű, hogy megkezdődhettek az aszfaltozások a Tücsök utcában, és május 31-ig további utak aszfaltozását is tervezzük. Az Auchannál tervbe van véve egy faültetési program, és a közvilágítás fejlesztésére is komoly figyelmet fordítunk az idei évben: 35 villanytest kerül majd felszerelésre a körzetben. Végül de nem utolsó sorban nagyon szeretnénk, ha lehetőségünk lenne egy közösségi ház létrehozására, minden lehetőséget szeretnénk kihasználni ennek megvalósítása érdekében. szeli
www.ebmsz.hu 3 IPL villanófényes kezelések A bőr felszínének számos esztétikai kezelésére nagyon hatásos megoldás lehet a széles hullámsávú fény, az IPL. Sokan azt hiszik, az IPL csak szőrtelenítésre használható, pedig ez nem így van! Vegyünk néhány példát, milyen esetekben alkalmazható eredményesen az IPL! Tartós szőrtelenítés Az IPL az egyik legkorszerűbb és leghatásosabb eljárás a szőrtelenítés terén. Impulzusok kibocsátásával, bőrkímélő módon robbantja szét a szőrtüszők pigment szemcséit, ami elpusztulásukat eredményezi. Néhány hónap alatt a szőrzet 90%-os csökkenése várható. Ránctalanítás, bőr fiatalítás A nagyenergiájú fénynyaláb a bőr alsó rétegében hőenergiává alakulva serkenti a kötőszöveti sejtek kollagén és elasztin termelését, amelyek a bőr rugalmasságát és lágyságát biztosítják. A kezelés hatására a kollagén újjáépíti önmagát, majd ez az új kollagén betölti a réseket és üres területeket a ráncokban és a repedésekben. Pigmentált elváltozások kezelése Az arcon lévő barna foltok, napfény okozta öregségi foltok, pigmentált napfoltok is megszüntethetők. Értágulatok kezelése - seprűvénák, hajszálerek Gyakori jelenség a középkorú és idősebb betegeknél a törzsön és a végtagokon előforduló kicsi, piros, elődomborodó érképlet megjelenése, amelyet öregkori angiomának nevezzük. Sajnos magától nem fejlődik vissza, ezért kezelésében nagy jelentőséggel bír a nagy energiájú fénykezelés. Akne kezelése - pattanásos bőr Az aknés, pattanásos bőr jellegzetes problémája a túlzott faggyútermelődés, aminek következtében a faggyúcsatornák eltömődnek, baktériumok szaporodnak el bennük, és begyulladnak. A villanófény a hámon áthaladva a bőr melaninsejtjeiben elnyelődve helyi hőhatást eredményez, ami képes csökkenteni a faggyútermelést. A kezelés hatására visszafejlődnek, illetve ki sem alakulnak a fájdalmas gyulladások. Nyitrai Ildikó, Barnító és Alakformáló Stúdió K É S XDUDÁS X X X M B Á KESZTYŰ L E N Kecskemét, X X Tompa X M. Xu. 1. E R Á T N S Z A B Ó L S Y K É S Z I T Ő E O Y S Z L A T R V G R G K É Z I A Y S P O A E T A V I D Ű K T F H I D E G A R I O G N I D E Y G E A M E P P V A R T A B Ő M KESZTYŰ, LEN, SZABÓ, KÉS, ME- LEG, TÉL, HIDEG, MEGFAGY, EGYEDI, KÉSZÍTŐ, VART, DIVAT, MOTOROS, KÉZI, BŐ
4 2014. január 8.
www.ebmsz.hu 5 01.09., 01.11-15. 47 RONIN (12) 11-12-én 11.45 47 RONIN 3D (12) 16.45, 19.15, 21.45 COMING OUT (12) 17.15 VÁGYAK SZERELMESEI (12) 16.45, 21.30 CSODABOGARAK (KN) 12.30 11-12-én 10.30 A WALL STREET FARKA- SA (16) 14.00, 17.30, 20.45 WALTER MITTY TITKOS ÉLETE (12) 14.30, 18.45, 21.00 PULYKALAND 3D (6) 11-15-ig 12.45, 14.45 11-12-én 10.45 is DINOSZAURUSZOK: A FÖLD URAI 3D (6) 13.00 11-12-én 11.00 is ELPUSKÁZVA (12) 19.30 A HOBBIT SMAUG PUSZTASÁGA 3D (12) 10-15-ig 15.00, 18.00, 21.15 9-én 14.00 is JÉGVARÁZS 3D (6) 13.30, 15.30 11-12-én 11.30 is 01.10-én Malom Mozi Maraton! Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ, január 21., kedd 19 óra KARCOLÁS TURNÉ Polyák Lilla, Rácz Gergő és Rakonczai Viktor koncertje Belépődíj: 2.700 Ft Jegyek válthatók a jegypénztárában munkanapokon 14-19 óra között (Deák Ferenc tér 1., 76/503-880, online jegyfoglalás: www.efmk.hu) Kecskeméti Ifjúsági Otthon Programajánlat: Január 11. szombat 16 óra ÚJÉVKÖSZÖNTŐ KAKAÓ DÉLUTÁN ZsebSzínháZ családi meseszínházi sorozat keretében Döbrentey Ildikó: A TITKOK TITKA - KACAGÓ KONCERT Égbőlpottyant vendégek: DÖBRENTEY ILDIKÓ és LEVENTE PÉTER Kacagó házigazdák a KÖZÖNSÉG aprajanagyja. Égbőlpottyant szerepjáték, jelmezek-díszletek nélkül. Szárnyaló képzeletünk és játékos kedvünk mégis benépesíti a színpadot és a nézőteret egyaránt. Az előadást követően egy-egy pohár kakaóval köszöntjük az újévet! Belépés: bérlettel vagy alkalmi belépődíj: 1.300.- Ft gyerekeknek, 1.650.-Ft felnőtteknek. Bérletek és jegyek elővételben megválthatók a Kecskeméti Ifjúsági Otthon pénztárában Információ: Csizmadia Ilona Kecskemét Kossuth tér 4., www.kio.hu Tel.: 06-76/481-686 Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Programajánlat: január 6-tól 31-ig: A hónap alkotója: Riczuné Soltész Boglárka fotós A tárlat a Kulturális Központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt. január 12., vasárnap 18-22 óráig Örökzöld party Zenél Varga Peti és Társa Belépődíj: 1.200 Ft január 22., szerda 10 és 14 óra Mesemuzsika bérlet 3. előadása: Zsákbamacska A Kiskalász Zenekar koncertje Bartos Erika megzenésített verseivel Belépődíj: 900 Ft Kecskemét, Deák Ferenc tér 1., Tel.: 76/503-880, www.efmk.hu Katona József Színház A színház aktuális műsora: PÁRATLAN PÁROS 2 január 10. péntek 19.00 - Bessenyei Gy. b. január 11. szombat 15.00 - Honthy H. b. január 12. vasárnap 15.00 - Gombaszögi E. b. január 15. szerda 19.00 - Latabár K. b. január 16. csütörtök 19.00 - Apáczai Cs. J. b. Részlet a Páratlan páros 2 előadásból Zenél az erkély kakaóval HAMUCIPŐCSKE bérletszünet január 11. szombat 11.00 - bérletszünet MOST MINDENKI EGYÜTT! január 14. kedd 19.00 - Gózon Gy. b. január 17. péntek 19.00 - Németh L. b. január 18. szombat 19.00 - Berky L. b. MARICA GRÓFNŐ január 19. vasárnap 15.00 - bérletszünet KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ A NYUGAT NŐI január 10. péntek 19.00 január 11. szombat 19.00 JÖVŐRE, VELED, ITT január 12. vasárnap 19.00 SZERELEM január 16. csütörtök 19.00 ANGLIAI MÁSODIK EDWARD ÉLETE január 19. vasárnap 19.00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ SZABADSÁG KÓRUS január 14. kedd 19.00 január 17. péntek 18.00 Kecskemét, Katona József tér 5. www.kecskemetikatona.hu
6 2014. január 8. SZÉCHENYI krt-on kiadó egy 3 szobás, 105 m2-es, egyedi fûtésû lakás. 85.000 Ft/hó ADÁS-VÉTEL INGATLAN TELEK érvényes építési engedéllyel eladó Hetényegyházán. Irányár: 3,6 MFt. 06-20/9-890-459 ÁRPÁD körúton eladó egy 4. emeleti, kétszobás, erkélyes, felújítandó lakás. 6.200.000 Ft A Széchenyivárosban eladó egy 2 szobás, 6. emeleti lakás. 6.900.000 Ft BELVÁROSBAN eladó másfél szobás, erkélyes, klímás lakás újszerű állapotban. 13.900.000 Ft BELVÁROSBAN 93 négyzetméteres, 2 + 2 félszobás, 2 fürdõszobás, 2 WC-s lakás eladó. 15.900.000 Ft BELVÁROSBAN eladó egy 75 nm-es egyedi fűtésű lakás, szép állapotban. 19.900.000 Ft MŰKERTVÁROSBAN eladó egy 4 éve épült, földszintes, 133 m2-es családi ház. 35.500.000 Ft BALLÓSZÖGÖN eladó egy 3 szintes, 250 m2-es családi ház. 13.000.000 Ft HETÉNYEGYHÁZÁN 90 +70 m2-es, hőszigetelt, nyílászáró cserélt családi ház eladó. 14.900.000 Ft KECSKEMÉT Csillag utcában eladó egy 2600 m2-es iparterület. 18.200.000 Ft ÁRPÁD körúton első emeleti, 2,5 szobás lakás eladó. Iá: 7,4 MFt. 06-20/296-2494 KIADÓ 100+100 nm-es üzem élelmiszer gyártására vagy más tevékenységre kiadó Katonatelepen. 06-70/702-3512 ALBÉRLET kiadó Akadémia körúton. 40.000 Ft +rezsi +1 hó kaució. Tel.: 06-70/385-4935 KECSKEMÉT, Széchenyivárosban 2 szobás, 55 nm-es, I. emeleti panellakás kiadó. Érdeklődni munkaidőben a 76/414-883-as telefonon. Irányár: 40.000 Ft+rezsi KECSKEMÉTEN kertvárosban 2 szobás, teljesen felújított, gépesített, bútorozott, hőszigetelt lakás nagy garázzsal kiadó. Tel.: 06-30/21-94-661 KECSKEMÉT központjában 75 nm-es üzlethelyiség eladó vagy kiadó. Tel.: 06-20/9375-280 KECSKEMÉT, Hunyadivárosban garázs kiadó 10.000 Ft/hó +10.000 Ft kaució. 06-20/942-7218 KECSKEMÉTEN Rákóczi úton 40 nm-es bútorozatlan, földszinti lakás kiadó. 06-70/613-9982 HELYISÉG kiadó! Kozmetikus, műszempillás, masszőr, vagy más szépészettel foglalkozó hölgyek jelentkezését várjuk igényesen kialakított, bevezetett alakformáló stúdióba! Információ: 06-20/400-7841 TŰZIFA eladó! Nyár széldeszka 1,2 m hosszban, kaloda mérete 1,6 m3 5000 Ft/db. Nyár széldeszka vágva 1400 Ft/q. Akác a készlet erejéig. Kiszállítást vállalunk! SZA-TO WOOD Kft. 06-30/6-590-402 RÉGIPÉNZ, képeslap, bélyeggyűjtemény, papír-régiség, antik tárgyak vétele. Kecskemét, Ceglédi út 74. 06-20/573-2599 www.krozus. gportal.hu KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol. 06-20- 316-3220 KÉSZPÉNZÉRT vennék retró, régi érdekes tárgyakat, teljes gyűjteményt, sokféle hagyatékot. Hívjon bizalommal! Fiatal gyűjtő. 06-30- 213-2989 BÉLYEGET (magyar, külföldi, tematikus), képeslapot, egyéb papírrégiséget vásárol magángyűjtő. Pál István Tel.: 06-20/947-3928 TOLLAT, dunnát, párnát veszek - akár 10.000 Ft-ig is kilóját. Hagyatékot veszek, hívásra házhoz megyek. Tel: 06-20/290-1521. VEGYES TŰZIFA vastag akác 2450 Ft/100 kg, vékony akác 2100 Ft/100 kg, házhoz szállítva, hasítva is. 06-30/576-7261 VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket. 06-70/624-5475 AKÁC hasítva 2700 Ft/100 kg, tölgy hasítva 2300 Ft/100 kg, 10 q-tól szállítással. Kecskemét, Mindszenti krt. 12. 06-30/9-355-015. JÁRMŰ OT rendszámú, gyönyörű veterán Csepel 125 motorkerékpár műszakival eladó. 06-30/362-42-21 AUTÓT vásárolok, bármilyen típus érdekel, készpénzért venném, olcsón. Tel.: 06-20/80-59-813 RENAULT Thalia 1.5 Diesel 2 év műszakival újszerűen eladó. Tel: 06-20/384-5605 SZOLGÁLTATÁS ÉPÜLETEK átalakítását, felújítását, nyílászárók cseréjét, térkövezést, kisebb kőműves munkákat vállalunk. 06-30/394-9857 KÁRPITOZÁS! Ülő-, fekvő-, antik bútorok, személygépkocsik kárpitozása, tetőkárpitozás. 06-30- 352-4712 ALUMINIUM öntést vállalok, ékszíjtárcsa, fűrészkerék, alkatrészek. Új helyen: Kecskemét, Mészöly Gy. 6. Tel.: 06-30/855-8700 ÉPÜLETBONTÁST, törmelék elszállítást rövid határidővel vállalunk! 06-30/3949-857 TÁSKAJAVÍTÁS rövid határidővel! Kecskemét, Wesselényi u. 4. Zsisska Á. Ny.: H-P.: 9-12, 14-17-ig REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljes körű javítása, gurtnik cseréje. 06-70/265-6065, 06-30/919-0446 BURKOLÓMUNKÁT vállalok téli kedvezménnyel! Csempe, padlólap, laminált. 06-76-361-110, 06-70- 287-7910 FÜRDŐKÁD felújítás 2 év garanciával, konvektorok hőálló festése. Tóth: 06-20/9681-206 SZÁMÍTÓGÉP szerviz. Számítógépek, laptopok, nyomtatók javítása, karbantartása, bővítése kiszállással helyszínen is. Tel.: 06-30/958-91-39 DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia. 06-76/411-517, 06-30/9686-150 KÉMÉNYEK építése, felújítása, kúpcserép kikenése. 06-30/3949-857 ELŐZŐ életek feltárása reinkarnációs hipnózissal: -szorongások oldása, -érzelmek feldolgozása, -lélek és test harmonizálása. Kecskemét, Lestár tér 2. Jutalom Szépségszalon. Bejelentkezés: 06-20/362-77-35 ÁLLAT TOJÓHIBRID jérce 15 hetes: 1500 Ft/db. Tel.: 06-20/9415-540 MANGALICA választási malacok eladók. 06-70/453-9925 VEMHES anyakocát és kismalacot vásárolnék. Tel: 06-30/237-2831. IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden szerdán 39.000 példányban. Lapzárta: hétfõ 12 óra. Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/498-479 www.ebmsz.hu info@ebmsz.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Kerekegyháza, Lajosmizse, Orgovány, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám 75.480/1997 MEGNYÍILT vendéglátós üzletünk! Élelmiszercsomagoló anyagok éttermi láncoknak, gyorséttermeknek, közületeknek, hideg- és melegkonyháknak, cukrászatoknak, viszonteladóknak. Cím: Kecskemét, Széchenyi krt. 37. Nyitva tartás: 7.00-15.30. Telefon: 06-76/ 613-677 www.lucullus. bolt.hu
www.ebmsz.hu 7 ÁLLÁST KÍNÁL KLÍMA nagykereskedés keres "Területi Képviselőt"! Részletes információ: www.keveklima.hu/ allas MŰKÖRMÖST-PEDIKŰRÖST vagy talpmasszőrt keresünk belvárosi szalunkban. 06-20/4393-199 KÖZISMERT budapesti belvárosi night club táncos lányokat keres. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a marilyn@marilyn. hu címen. ANGOL nyelvtanítás, korrepetálás egyéni tempóban, kezdőtől felső fokig. Tel.: 06-70/77-255-41 OKJ-s képzések Kecskeméten, fodrász, kozmetikus. Elmélet és gyakorlat egy helyen. Nysz: 00213-2010. Fodrász tanulót felveszünk. 06-30/908-2864 ÚJ év, új célok: megtanulok németül! Felsőfokú nyelvtudás, nyelvtanítás felsőfokon. 06-70- 50-972-50 ÁLLÁST KERES 26 éves nő állást keres. Gyors, pontos munkavégzés, megbízhatóság. Tel.: 06-70/645-3726 OKTATÁS TANDÍJMENTES OKJ-s képzések Kecskeméten! Gyógy- és sportmasszőr, bemeneti feltétel: érettségi Szállítmányozási ügyintéző, bemeneti feltétel: érettségi Szociális gondozóés ápoló, bemeneti feltétel: 8 osztály. A képzések 2 tanévesek és diákigazolvány igényelhető! OM:201400 Fókusz Szakképző Iskola. Tel.: 06-70/445-2780, 06-70/775-3159 NÉMET beszédközpontúan, válto zatosan, egyénre szabottan, nagyon hatásosan!!! Új célok!!! 06-20/410-8139 Hol rontanak esélyeiken a pályakezdők? A Glassdoor.com nemzetközi munkaközvetítő oldal olyan, tipikusan a mai pályakezdő fiatalok generációjára jellemző hibákat gyűjtött össze, amik csökkentik az esélyeiket a munkaerői piaci elhelyezkedés során. A hibák a következők: LUSTASÁG: Fontos, hogy mielőbb elhelyezkedjenek a fiatalok, akár már a tanulmányaik alatt, legyen az gyakornokság, nyári munka, vagy szakmai gyakorlat. A lényeg, hogy munkatapasztalatot szerezzenek. KAPCSOLATI HÁLÓK: Annak ellenére, hogy a fiatalok nagy része jelen van a Facebookon vagy a Twitteren, nem tudják megfelelően kihasználni a kapcsolati tőkéjüket. A többségük ugyanis ezeken a platformokon leragad, ahelyett, hogy a személyes kapcsolatépítésre is figyelne. Sok intézményben vannak például diákkörök, érdemes kimozdulni néha a számítógép elől! NEM KÉSZÜLNEK FEL MEGFELŐEN: Ahhoz képest, hogy amikor a fiatalok megismernek valakit, szinte az első dolguk, hogy legalább Facebookon lecsekkolják az illetőt, a vállalatokkal kapcsolatban már kevésbé alaposak. Pedig néhány perc böngészés után rengeteg hasznos háttérinformációt tudnának összegyűjteni egy-egy cég működéséről, vagy éppen magáról a HR-esről. TÚLZOTT MAGABIZTOSSÁG: Sokan úgy jönnek ki az egyetemről, főiskoláról, hogy azt hiszik, övék a világ, minden munkáltató kapkodni fog értük. A többségük pedig hatalmasat csalódik. Az álláskeresés bizony kemény munkát igényel, és sokszor alázatot is! jobline.hu Ezek lehetnek 2014 legjobb állásai A Business Insider hírportál arra volt kíváncsi, melyek lesznek 2014 legmenőbb szakmái: ami gyorsan is fejlődik, és ahol jól is lehet majd keresni. A Business Insider összefoglalójából kiderül, hogy az általuk összegyűjtött szakmákban az a közös azon felül, hogy stabilan, dinamikusan fejlődnek, illetve jól fizetnek, az, hogy nagyon nehéz tehetséges, alkalmas dolgozókat találniuk a munkáltatóknak. A lap szerint a listát a szoftverfejlesztők, szoftvermérnökök vezetik. De jó helyen állnak még a piackutatók is, a képzés, fejlesztés területén dolgozók, és a pénzügyi elemzők is. Érdekesség, hogy a legjobbak közé kerültek továbbá a fizikoterapeuták, a webfejlesztők, a logisztikai szakemberek, a rendezvényszervezők, de a tolmácsoknak, fordítóknak is jó évük lehet 2014. jobline.hu
8 2014. január 8.