Pandula Attila A genealógia ma A genealógia magyarországi múltjából A második világháborút követően még rövid ideig szélesebb körben foglalkoztak hazánkban genealógiával, felmerült egyes, korszerű irányzatok felé fordulás is. Többen, így pl. Szentpétery Imre, a parasztcsaládok kutatásának előtérbe állításával próbálkoztak a tárgykör elfogadtatásával. Az 1940-es évek végétől kezdődően azonban a genealógia erőteljes visszaszorítására, lényegében megszüntetésére került sor Magyarországon. Retrográd, feudális (fasiszta) stb. tudománynak kiáltották ki e szakterületet. E radikális intézkedésnek nyilvánvaló alapjául szolgáltak a közelmúlt rossz emlékű származásigazolásai, illetve az a tény is, hogy a magyarországi genealógiában addig szinte kizárólag a főnemesség, a nemesség családtörténetének vizsgálata dominált. Különféle próbálkozások ellenére sem sikerült - még megváltoztatott formában sem - fenntartani e szakterület művelésének addigi hagyományos kereteit. így 1950-ben megszűnt a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, illetve tradicionális szakfolyóirata, a Turul is. Ez utóbbinak az adott viszonyok között különösen rossz hangzása volt. Említésekor sokan a két világháború közötti, azonos nevű szélsőjobboldali mozgalmakra asszociáltak, amelyek természetesen semmilyen formában sem kapcsolódtak a történelmi segédtudományok, így a genealógia magyarországi műveléséhez. A korabeli tudományos élet, illetve az egyetemi oktatás tárgyköreiből is évtizedekre száműzték a genealógiát, illetve a kapcsolódó tudományterületek nagy részét. E radikális változások ellenére sem szűnt meg azonban teljesen a genealógia tudományos művelése Magyarországon. Éppen a korabeli változások egyik hatásaként, ez idő tájt nagy számban kerültek elsősorban a Magyar Országos Levéltárba, illetve a megyei levéltárakba különféle főúri, illetve nemesi levéltárak, levéltártöredékek, iratok. Ezek rendezésekor értelemszerűen segédletek készültek, melyek nagy számban tartalmaztak genealógiai tárgyköröket. Sajátosan éppen ezek a publikációk jelentik a jogfolytonosságot" a magyarországi genealógiai szakirodalom történetében. 1 Érdekes, hogy éppen az 1950-es, 1960-as évek fordulóján került sor az ún. mormon fényképezési akció keretében a legkülönfélébb magyarországi anyakönyvek döntő részének mikrofilmre vitelére. A Magyar Országos Levéltárba került másodpéldány a későbbiekben meginduló családtörténeti kutatások fontos adatbázisává vált. Csak néhány esetben került sor ebben az időszakban genealógiai jellegű/vonatkozású tudományos eredmények publikálásra, ezek leginkább a középkorkutatás keretei között jelentek meg. 2 Megjegyzendő, hogy egyesek (így pl. Csapó György, Filkorn Pál, Gyengő László, Nyáry Zsigmond) ebben az időszakban is genealogizáltak" anélkül, hogy bárminemű reményük lett volna eredményeik közzétételére. 1 2 BAKÁCS, 1955.; FEKETE NAGY, 1959.; IVÁNYI, 1963. FÜGEDI, 1970.
1970-ben jelentette meg Kubinyi András a hazai genealógia helyzetét összegező, jövőbeni feladatait, lehetőségeit áttekintő, összefoglaló tanulmányát. 3 Az adott időszakban egyes szocialista országokban, s így a tudományok művelése területén is példaképnek tekintett Szovjetunióban sem volt a genealógia olyan kitaszított, mostoha helyzetben, mint hazánkban. A genealógia iránti újbóli érdeklődés legelőször az 1960-as évekre is visszamenően a Magyarországról, illetve az egykori Magyarországról kitelepített, elkerült németség körében merült fel. Széles körben végzett forrásfeltárás, forrásgyűjtés után a feldolgozás eredményei döntően a korabeli Nyugat-Németországban láttak napvilágot. A magyarországi német parasztság genealógiájával foglalkozó írások leginkább a helytörténet és a genealógia kapcsolódását jól dokumentáló müveket jelentenek. 4 Magyarországon az 1970-es években indult meg valamiféle genealógiai - illetve a kapcsolódó történelmi segédtudományokat - érintő kutatás. Az első érdeklődők döntően külföldön élő rokonaik vonatkozó kérdéseire hivatkoztak a levéltárakban. Az 1970-es évektől a hivatalos politika részéről enyhülés mutatkozott a genealógia iránt. Ismét megjelentek genealógiai tematikájú eladások, illetve később kisebb publikációk is a magyar tudományos életben, megemlítendő a Dunántúli Településtörténeti Konferenciák sora. A korábban kizárólagos középkori témakörökön túl felmerültek kora újkori, sőt 19-20. századi kutatások is. A korábban is vizsgált főnemesi, nemesi genealógián túl értelmiségi, polgári és paraszti családok kutatására is sor került. A genealógia tudományos művelésében, népszerűsítésében meghatározó szerepe volt Kállay Istvánnak. Ő pályája során különféle levéltáros pozíciókat töltött be. így egy időben a Magyar Országos Levéltár Családi levéltárak és gyűjtemények osztályának, 1981-től az ELTE ВТК Történelem Segédtudományai Tanszékének volt a vezetője. 5 Az 1980-as évektől kezdődően egyre szélesebb körben merült fel a családtörténet, családtörténeti kutatás iránti igény a saját érdeklődést nyíltan vállalók részéről. Ez idő tájt érlelődött egy szakmai szervezet létrehozásának szükségessége is. 1982-ben Budapesten, Dr. Csapó György Várfok utcai lakásán gyűltek össze szakemberek és érdeklődők, s határozták el a történelmi segédtudományok művelőit összefogó tudományos egyesület megalapítását. Nyilvánvalóan célkitűzésként a hagyományos Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság visszaállítása került napirendre. Azonban a korabeli viszonyok között e célkitűzések megvalósítására - az addig is fennálló - nagy tradíciókkal rendelkező, 1867-ben alapított Magyar Történelmi Társulat kínált ígéretes kereteket. Ennek keretében került sor az Archeográfíai, Heraldikai és Genealógiai Szekció megalapítására. 1983. május 3-án az ELTE ВТК tanácstermében Pölöskei Ferenc professzor, a kar dékánja nyitotta meg ünnepélyes keretek között az alakuló ülést. Ugyanekkor hangsúlyozta, hogy reményei szerint éppen az ELTE n színvonalas bázis alakulhat ki a szekció tudományos támogatására. E szekció elnökévé Kállay István professzort, alelnökévé Bertényi Iván egyetemi docenst, titkárává e sorok íróját választották meg. 1983. november 10-től kezdődően folyamatosan, nagy számban voltak tudományos előadások, vitafórumok. Ezeken a legfontosabb témának a genealógia számított, de szó volt más történelmi segédtudományokról is. 6 A több évtizedes szünet után rendkívül nagy érdeklődés 3 4 5 6 KUBINYI, 1970. HACKER, 1976. KÁLLAY, 1972.; KÁLLAY, 1979.; KÁLLAY, 1980. PANDULA, 1983.
kísérte e rendezvényeket. Hosszú időn keresztül nagy számú érdeklődő vett részt az előadásokon. Ezeket élénk hozzászólások, viták követték. Az adott időszakban több fontos családtörténeti könyv jelent meg. Pl. kiemelendő Házi Jenő hézagpótló, s az igen szerény, magyar, nem nemesi genealógiai irodalmat gyarapító müve a soproni polgárcsaládokról. 7 Sajátos művekkel gyarapodott ugyanekkor (az ugyancsak nem túl széles) magyar síremlék- és temetőirodalom is. Pl. Gervers-Molnár Vera 8 és Herepei János (posztumusz) művével. 9 Lényegében az első - a korábbi hagyományokhoz kötődő - kiadott genealógiai könyv, Csapó Zoltán és Csapó György saját családjáról írt műve 1985-ben látott napvilágot. 10 Sajátos megvilágításba helyezte, illetve kiemelten ráirányította a figyelmet a genealógiára, illetve a hozzá szorosan kapcsolódó/vonatkozó történelmi ikonográfiái emlékekre egy nagysikerű kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában 1988. március - augusztus között. ( Főúri ősgalériák, családi arcképek a Magyar Történelmi Képcsarnokból") u Ezt a kiállítást - az akkori tavaszi fesztivál reprezentatív nyitórendezvényeként - Grósz Károly nyitotta meg. Az 1980-as évek második felétől kezdődően ismételten megindult a különféle színvonalú genealógiai müvek nagyobb számban történő kiadása Magyarországon. A történelem segédtudományai című kézikönyvben (tankönyvben) Kállay István foglalta össze a genealógiát. Ez a kötet 1986-ban jelent meg. 12 Vajay Szabolcs 1987-ben kiadott, a Johannita Rend magyar tagjairól írt kötete egyben a magyar nemességgel kapcsolatos kérdések modern kézikönyve. 13 A genealógiára olyan összeállítások is ráirányították a figyelmet, mint pl. Gudenus János és Szentirmay László Összetört címerek című, a magyarországi főnemesség 20. századi történetét összefoglaló kötete. 14 A magyarországi genealógia áttekintése a rendszerváltás óta eltelt időszakban A genealógia és a kapcsolódó történelmi segédtudományok - pl. archontológia, történelmi demográfia - egyre nagyobb szerepet kaptak szakmai konferenciák, tanácskozások tematikájában. Időről időre különféle országos, regionális és helyi pályázatokon is szerepelnek genealógiára vonatkozó kutatási témák, eredmények. Ezek gyakran kapcsolódnak más diszciplínákhoz, pl. a helytörténethez. Az egyetemi oktatásban a történész-, illetve levéltárosképzés során a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a Történelem Segédtudományai Tanszéken örvendetesen nőtt a tárggyal kapcsolatos órák száma. A genealógia erőteljesen beépült a különféle graduális és posztgraduális képzések anyagába, illetve legújabban a történelmi segédtudományi, történeti PhD-képzés keretei közé is. A hallgatóság egyre szélesebb köre mutat kiemelt érdeklődést a genealógia és a rokonterületek iránt. Más egyetemeken (pl. a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán) is szerepet kap a genealógia. Legújabban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és 7 8 9 1 0 11 1 2 1 3 1 4 HÁZI, 1982. GERVERS-MOLNÁR, 1983. HEREPEI, 1988. CSAPÓ Z. - CSAPÓ GY., 1985. BUZÁSI, 1988. KÁLLAY, 1986. VAJAY, 1987. GUDENUS - SZENTIRMAY, 1989.
Jogtudományi Karán - a magyar jogtörténeti képzés keretében - is bekerültek a genealógia és a rokonterületek tananyagba. Örvendetesen növekszik a genealógiai tárgykörben írt egyetemi, főiskolai stb. disszertációk száma (pl. Kamarás István: Az irsai Irsay család története. ELTE ВТК, 2004 2005.) A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság folyamatosan tart felolvasóüléseket, illetve esetenként tudományos konferenciákat. Ezeken nagy számban szerepeltek/szerepelnek genealógiai témák. Adott esetben ez a súlyponti tárgykör. Az előadók között a szakterület ismert képviselői, de fiatal szakemberek is tartanak előadásokat, többnyire saját sikeres disszertációjukból. E genealógiai előadások döntően egy-egy család múltjáról szólnak, de előfordulnak elméleti-módszertani jellegűek is. Megjegyzendő, hogy a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagsága jelenleg 260 körüli. A tagok túlnyomó része a genealógia és a rokonterületek iránt érdeklődik. Az 1945 előtti időszakhoz hasonlóan ma Magyarországon több cég, vállalkozás, kutató foglalkozik hivatásszerűen családtörténeti kutatással, hazai s még inkább külföldi megbízatások alapján. E vonatkozásban kiemelhető pl. a Hungarogens" nevű cég. Ezt 1988-ban gmk-ként hozta létre Dr. Harmath Arisztid Sándor, Dr. Haraszti György és Dr. Kollega-Tarsoly István. 1990-től bt.-ként működik. Jelenlegi tulajdonosa Dr. Harmath Arisztid Sándor. Az önálló, hivatásos családtörténeti kutatók közül megemlíthető Simon István. Időről időre viszonylag sok a magyar sajtóban publikált, genealógia vonatkozású írás. Ezekben szó van egyes személyekről, családokról, de magáról a genealógia tudományáról, s a genealógiai üzletről" is. Megemlíthetők pl. a Magyar Nemzetben, illetve a Népszabadságban megjelent írások. Népszerűbb formában - időnként - a különböző televíziók, illetve rádiók is foglalkoznak genealógiával, a genealógiával kapcsolatos jelenségekkel, problémákkal. A legjellegzetesebb mégis az, hogy a rendszerváltás időszakától kezdődően egyre nagyobb számú, legkülönfélébb életkorú, kvalitású, végzettségű, felkészültségű magánszemély kutatja - sokszor igen nagy lelkesedéssel, több-kevesebb sikerrel - többnyire saját családja és a kapcsolódó rokonság múltját országszerte, s egyre inkább külföldi helyszíneken is. A fenti tendenciát igen jól mutatja a Magyar Országos Levéltár óbudai részlegében a mikrofílmanyag kutatói forgalma. Itt napjainkban kb. 90%-ban magáncélú genealógiai kutatásról van szó. Más magyarországi levéltárakban is hasonló érdeklődés figyelhető meg. De ugyanezzel találkozunk külföldön is. így különösen érvényes ez olyan magyar vonatkozású - ma külföldi - helyszíneken, ahol lehetőség van genealógiai kutatásra. Hogy ma, illetve az elmúlt másfél évtizedben ki, miért, milyen formában és szinten kutat Magyarországon genealógiát, ez nagyon sajátos kérdés - akár hálás szociológiai vizsgálati téma is lehetne. Sokféle szempont, megközelítés létezhet e vonatkozásban. Ha az érintetetteknél esetleg érdeklődünk, döntően azt a sematikus választ kapjuk, miszerint mindenki kíváncsi a gyökereire. Általában a megkérdezettek nagy része nem nyílik meg" kérdéseinkre. Sokakban munkál az a vágy, hogy vizsgálódásaik során találjanak valamilyen neves őst, akire azután - akár évszázadok múltán is - büszke lehet a leszármazott. Célként fogalmazódhat meg, hogy a ma élőket valamilyen ismert, ismertebb családra vezesse vissza, s ebből azután - esetleg - profitáljon. Gyakran döntő a nemesi ős, a nemesi származás feltárására törekvés. A megtalált adatokat a kezdő kutatók többnyire nagy eredménynek tartják. Nyilván senki sem gondol arra, hogy a magyar történelemben hány nemesi család létezett. Ezek számát mintegy 100 000-re szokták tenni. A valóságban bármilyen genealógiai vizsgálatnál előbb-utóbb feltehetően nagyon sokan fognak nemesi ősöket találni.
A mai kutatók között alig-alig van olyan, aki - a lehetőségek szerint - saját családja minél távolibb időkre visszanyúló múltját kutatná. Az érdeklődő gyakran megáll a nemesség- vagy a címerszerző, illetve a 18-19. századi ős felkutatásánál. Gyakran még arra sincs törekvés, hogy akár ehhez a személyhez képest pontosan feltárják a családot. Hangsúlyozandó, hogy a minőségi családtörténeti kutatás rendkívül időigényes. Sokrétű felkészültséget, kutatási gyakorlatot kíván. E kutatásoknál pl. alapvető lenne a kellő nyelvismeret, illetve a sokrétű paleográfiai ismeret. (Kérdés, hogy napjainkban hány genealógiai kutató rendelkezik ezzel a tudással?) Továbbá alapvető lenne/lehetne a genealógia forrásainak, forráscsoportjainak ismerete. Ezzel szemben a kutatók szinte kizárólag - az egyébként természetesen fontos - anyakönyvi forrásanyagot kutatják. A kutatás kezdetén jó lenne, ha ismernék az egyébként terjedelmes magyar vonatkozású szakirodalmat. Sajnos ez ma nagyon kevesek erénye. Esetleges tapasztalatszerzés, netán képzés, továbbképzés (az e területen működő kutatók esetében) teljesen kivételes. Csupán egy-két ember - akár idősebb életkorban - törekszik erre (pl. Hunyady László). Gondoljuk el, hogy ezek vetületében mi várható a ma folyó genealógiai kutatások esetében eredményként! A magyarországi genealógiai szakirodalom áttekintése a rendszerváltás óta eltelt időszakban A korábbiakkal ellentétben egyre nagyobb számban jelennek meg Magyarországon a legkülönfélébb genealógiai publikációk. Az utóbbi időszak egyes évfordulóihoz (pl. 1996, 1998, 2000) erőteljesen kötődve jelentek meg vonatkozó anyagok. Jelentősebb az önálló könyvek, kiadványok száma. Nagy számban publikáltak genealógiai tanulmányokat évkönyvekben, 15 tanulmánykötetekben, emlékkönyvekben. 16 Gyakori a szakfolyóiratokban megjelent tanulmány, ezek között történelmi és helytörténeti jellegű periodikák is említhetők. 17 1992-ben különféle próbálkozások után - főként Vajay Szabolcsnak köszönhetően - sikerült újraindítani a nagymúltú Turul szakfolyóiratot. Ez a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Országos Levéltár és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közös kiadványaként jelenik meg évente általában két dupla szám terjedelemben. E szakfolyóirat folyamatosan nagy számban közöl genealógiai tanulmányokat, híranyagot stb. E periodikának talán legfőbb témáját éppen a családtörténeti anyag jelenti. Örvendetes, hogy a tárgyalt időszakban megjelent néhány, a családi levéltárak döntően genealógiai jellegű anyagát feldolgozó kötet. 18 Sajnos egyébként a genealógiai jellegű forráskiadás nagyon ritka, talán Muhoray György 2001-ben megjelent munkája említhető kivételként. 19 Középkori magyar családok kutatása esetében fontos Engel Pál CD-ROM formájában közzétett adattára. 20 Zala megye vonatkozásában ugyancsak CD-ROM formájában tett közzé gazdag középkori családtörténeti anyagot Szatlóczki Gábor. 21 1 5 1 6 1 7 1 8 1 9 2 0 2 1 HUDI, 1993. FARKAS, 2001.; PÉTER, 1997. Ezek sorában említhető pl. a Redemptio. A jász és kun települések honismereti lapja. Ez Jászberényben jelenik meg, s most tart a 12. évfolyamánál. BORSA, 1991.; FEKETE NAGY, 1990.; MÁLYUSZ, 1988. MUHORAY, 2001. ENGEL, CD-ROM SZATLÓCZKI, CD-ROM
Korunk magyarországi genealógiai szakirodalmában olyan mű is előfordul, amelyet az adott területen még évtizedekig fogunk alapvető kézikönyvként használni. Gudenus János József levelezéssel, nagy utánajárással összeállította magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája című sorozata fontos eredménye a magyarországi szakirodalomnak. 22 Vajay Szabolcs fontos munkát adott ki a Máltai Lovagrend magyar tagjairól, e mű egyben a nemességre, a genealógiára vonatkozóan is fontos kézikönyv. 23 Napjaink egyik legaktívabb genealógiai szerzője Szluha Márton, aki több könyvet, 24 illetve tanulmányokat is publikált túlnyomórészt felvidéki családok történetéről. Áttekintve a megjelent publikációkat megállapítható, hogy az irodalom nagyon egyenetlen, eltérő színvonalú müvekből áll. A korábbi időszakok - leginkább talán a 19-20. század fordulójának - ma már elavult, s korszerűtlennek is tekinthető főbb tendenciái születtek újjá az elmúlt években. Gyakorlatilag teljesen hiányzik a magyarországi genealógiai irodalomból a korszerű felfogás, megközelítés, a modern módszertan. Ez jellemzi az elmúlt időszak angol, francia, illetve részben német szakirodalmát is. Kivételként említhető ezzel kapcsolatosan egy kötet, amely Péter Katalin szerkesztésében jelent meg. 25 Magyarországon - ugyancsak ellentétben a külföldi szakirodalom egy részével - nem találkozunk az orvosi, orvosgenetikai jellegű genealógiai kutatás eredményeivel. Ez alól kivételt Czeizel Endre egyes művei jelentenek. 26 Somogyi Gábor sajátos, a művészettörténet és a genealógia határterületeit érintő műveket publikált. 27 Gyakori, hogy e publikációk szerzőinek nagy része a vizsgált család egyik - természetesen nem teljesen elfogulatlan - leszármazottja. E szerzők nagy része szinte kizárólag csak anyakönyvi kutatásokra támaszkodik, nem vesz figyelembe más, elérhető forrásokat. A mostani magyarországi genealógiai irodalomban egyáltalán nincs törekvés a komplex jellegű forrásfeltárásra. A szerzők túlnyomó része nehezen áttekinthető, értékelhető adathalmazokat produkál csupán. így többnyire fel sem merül pl. a vizsgált család történetének, a kor, a társadalomtörténeti keret, mobilitás stb. viszonyai közé helyezése, vizsgálata. Gyakori, hogy csupán a 19. századi klasszikus, Nagy Iván sorozatának sokszor hiányos, pontatlan adatait egészítik ki jólrosszul, kritikai megjegyzések, javítások, kiegészítések nélkül, s mindezt igyekeznek új eredményként feltüntetni. Hangsúlyoznám, mindezt a Turul felelős szerkesztőjeként szerzett tapasztalataim alapján mondom. Aláhúznám viszont azt is, hogy mint a tradicionális genealógiai művek egy részét, e köteteket sem feltétlenül szánták a nagyközönségnek. Gyakran magánkiadásban, csupán kis példányszámban, a szűkebb család számára foglalták össze egy-egy família múltját. Ebben a megközelítésben természetesen megengedhetőbb a kifogásolt jelleg. Viszont tény, hogy a vitatható karakterű művek könyvtárakba kerülve elérhetővé válnak, s adataikat általánosan felhasználják. Érdekes, hogy dacára a fennmaradt sokrétű forrásanyagnak nem igazán jellemző korunkban a legjelentősebb magyar főnemesi családok múltjának vizsgálata. Jellemzőbb az országos jelentőséggel nem bíró, közép- és kisnemesi famíliák kutatása. Ma sincs igazán előtérben a polgári-értelmiségi családok genealógiájának kutatása. Megjelent a korábban szinte egyáltalán nem vizsgált tárgykör: a parasztság kutatása is. 28 2 2 2 3 2 4 2 5 2 6 2 7 2 8 GUDENUS, 1990-2000. VAJAY, 2002. SZLUHA, 1996.; SZLUHA, 2000.; SZLUHA, 2003-2005. PÉTER, 1995. CZEIZEL, 1992.; CZEIZEL-ERŐS, 1995. SOMOGYI, 2003.; SOMOGYI, 2005. MESZLÉNYI, 2003.
A genealógia és más történelmi segédtudományok Napjainkban Magyarországon kapcsolódó diszciplínaként terjedőben van a prozopográfia, azaz a genealógiák előtti genealógia". Ez a leszármazási adatok és források hiányában nem pontosítható elődök feltételezéseken alapuló kutatása. Ennél felhasználhatók pl. a birtokfolytonosság, az egyes, örökletesnek tűnő tisztségek betöltése, esetleg a hadrendi összetartozás. A genealógiában napjainkban a prozopográfiai feltételezéseket megkülönböztetésként vonalkötés helyett pontozással jelölik a táblákon. A genealógia a következő történelmi segédtudományokkal, illetve rokon tudományokkal van szoros kapcsolatban: archontológia, diplomatika, epigráfia, etnográfia, falerisztika, heraldika, kormányzattörténet, jogtörténet, metrológia, numizmatika, onomasztika, paleográfia, pszichografológia, történeti demográfia, történeti földrajz, történeti ikonográfia, történeti statisztika, történeti szociológia stb. A genealógia kutatásának forrásai A genealógia forrása lehet - egyre bővülő értelmezésben - minden olyan anyag, amely leszármazás bizonyítására alkalmas. Ez sokrétű, kiterjedt forrásbázist jelent. Ezen belül a következő főbb csoportok említhetők: 1) szájhagyomány 2) írott források 3) nyomtatott források (nem a szakirodalom) 4) epigráfiai emlékek 5) funerális emlékek 6) tárgyi emlékek 7) történeti ikonográfiái emlékek (személyábrázolások) 8) emberi maradványok 9) hangfelvételek 1) A szájhagyomány Nagy szerepe van a legrégibb magyar főnemesi, nemesi családok kutatásánál, akik gyakran a honfoglalásig vezették vissza nemzetségüket, azonban ezt a 14. századot megelőző időszakokban dokumentumokkal nem tudták bizonyítani. Használható esetleg a polgári, paraszti, munkás genealógiai kutatások kezdetekor. 2) Az írott forrásanyag Rendkívül sokrétű, a legkülönfélébb társadalmi rétegek, csoportok vizsgálatánál használható. a) Elbeszélő történelmi források. Döntően uralkodóházak, illetve a legjelentősebb történelmi családok esetében tartalmazhatnak sokszor elfogult genealógiai adatokat. b) Önéletrajz, emlékirat. Általában igen szubjektív műfajok. Gyakori a saját szerep kedvezőbb színben való feltüntetése. E forrásoknál sokszor találkozunk politikai-, ideológiai stb. torzításokkal. Azonban sokszor találhatók itt máshol fel nem lelhető családtörténeti részletek is. c) Halotti beszédek, emlékbeszédek. Sajátos műfajok. Döntően a megboldogult erényeit emelik ki, a valósághoz képest eltúlozzák a személy jelentőségét. Sok adatot tartalmaznak a halott életéről, halálának, temetésének körülményeiről. d) Egyházi anyakönyvek. Mindmáig a legáltalánosabban használt genealógiai források. Vezetésük a 15-16. századokra megy vissza. A római katolikus egyházban kötelező vezetésüket
a tridenti egyetemes zsinat (1545-1566) rendelte el. Általában születési, házassági, halotti anyakönyvek, illetve ezek összevont változatai maradtak fenn. Magyarországon - döntően - a 17-18. század fordulójától kezdődnek a folyamatos anyakönyvi sorozatok, amelyeket eltérő időpontoktól vezettek az egyházak. Nálunk 1895-től van állami anyakönyvezés. Sajátos, ugyancsak fontos, sokszor kiegészítő források pl. az egyetemi, iskolai, katonai anyakönyvek. Ez a forráscsoport, illetve az ebből készült kivonatok a teljes társadalom genealógiai vizsgálatánál használhatók. Ehhez hasonló más nyilvántartások nem készültek. e) Családi feljegyzések, pl. családi krónikák, különféle genealógiai tartalmú bejegyzések, feljegyzések. A legelőkelőbb főnemesi családoktól kezdődően az alsóbb társadalmi rétegekig találkozhatunk ilyen, a családi eseményekről - sokszor évszázadokon keresztül vezetett - adatsorokkal. Külön kötetek, de könyvek üres részleteire írt anyagok egyaránt megtalálhatóak ebben a forráscsoportban. f) Genealógiai táblázatok, táblák, ősfák, rokonemlékek. Elsősorban a nemesség vonatkozásában nálunk a 15. századtól, a polgárság, sőt a parasztság esetében pedig a 17. századtól létező forráscsoport. Jó példákat találhatunk a családi hagyományok őrzésére, egyes rangok, méltóságok elnyerésére készített családfák esetében. De ugyanígy fellelhetők ugyanezek az emlékek az öröklési perek bizonyítékai között is. Szerkezetileg, illetve a grafikai megoldások tekintetében különféle változatok váltak ismertté az évszázadok során. Megjegyzendő, hogy az ismert táblázatok nagy része - különösen a családok korai története vonatkozásában - elnagyolt, hibás, torz. Sokszor találhatók a táblázatokon pontatlanságok. g) Nemesi iratok, pl. címerkérő folyamodvány, címereslevél, nemességigazolási iratok. A nemesség kutatásának fontos forrásai. h) Házasságkötéssel kapcsolatban keletkezett iratok, pl. eljegyzési, házassági szerződések. E forrástípus különféle társadalmi rétegeknél fordul elő. i) Örökléssel kapcsolatos iratok, így végrendeletek, hagyatéki jegyzőkönyvek. E forrástípus különféle társadalmi rétegek kapcsán ismeretes. j) Bírósági peres iratok, elsősorban pl. birtok-, hagyatéki és gyámsági perek, házassági bontóperek anyaga. De genealógiai szempontból értékelhetőek a nemességgel kapcsolatos perek anyagai is. Ez a 17. századtól létező forráscsoport a különféle társadalmi rétegek vonatkozásában tartalmazhat genealógiai információkat. k) Kitüntetésekkel kapcsolatos iratok, pl. felterjesztések, adományozási okmányok, viselési engedélyek. A 16. századtól létező forráscsoport. Kezdetben csak a főnemesség, nemesség esetében létező forráscsoport. A 18-19. század fordulójától a társadalom szélesebb köreire is jellemző anyag. 1) Temetői nyilvántartások. Nagyon fontos genealógiai forráscsoport. Lényegében a teljes társadalom vizsgálata szempontjából használható. A 18. századtól maradtak fenn ilyen anyagok. Kezdetben a városok vonatkozásában, később általánosan keletkeztek ilyen iratok. m) Névváltoztatási iratok. Leginkább a 19-20. századtól létező, az egész társadalomra ki terjedő forráscsoport. Nálunk leginkább névmagyarosítási iratok. Ismeretének hiányában - adott esetben - nem is kutatható tovább egy-egy család. n) Összeírások. Sokrétű, a nemességre, de más társadalmi osztályokra, csoportokra vonatkozóan is fontos forráscsoport. A 16-17. századtól kezdődően létezik. Döntő a névanyag s a lakóhely vizsgálata szempontjából. Léteznek országos, regionális és helyi összeírások is. o) Polgárnyilvántartások, így polgárkönyvek, polgárjegyzékek. A 15-16. századtól meglévő forrás. A magasabb jogállású városok lakossága kutatásának alapvető matériája. p) Céhes nyilvántartások, pl. a céhtagok felvételéről jegyzékek, összeírások. A 15. századtól a 19. század második feléig terjedően a városi iparűző családok kutatásának fő forrása.
q) Gazdasági szervek, intézmények, vállalatok iratai. Pl. törzslapok, névsorok, fizetési jegyzékek, szolgálati- és minősítési táblázatok. A 17. századtól meglévő forráscsoport. Elsősorban a munkás, de az adminisztrációban működő családok kutatásának forrása is. r) Katonai iratok, minősítések, személyi törzslapok, törzskönyvek, névsorok stb. A 17. századtól létező anyagcsoport. s) Személyi jellegű iratok - bizonyos értelemben ez lehet pl. a kezdő, kiinduló anyag egy genealógiai kutatásnál. Pl. igazolványok, tagsági könyvek, bizonyítványok, diplomák, útlevél, cselédkönyv, munkakönyv. A társadalom egésze szempontjából hasznosítható genealógiai források, döntően a 19-20. századból. t) Orvosi jellegű iratok, pl. bábafeljegyzések, betegségekkel kapcsolatban keletkezett iratok, kórházi zárójelentések, orvosi leletek, halálokokkal kapcsolatosan keletkezett iratok. A felső társadalmi osztályok vonatkozásában a 17-18. századtól létező anyag. A társadalom egésze szempontjából inkább a 20. századtól kezdődően léteznek ilyen iratok. A nálunk még csak nagyon periférikusán művelt orvosgenealógiai irányzat fő forrásanyaga. A genealógia egésze szempontjából számos, eddig kellően nem méltatott vizsgálati lehetőséget kínál, pl. betegségek gyakorisága, halálokok, életkori jellegzetességek. 3) Nyomtatott források Elsősorban úgynevezett korabeli aprónyomtatványok. Ezek bár nyomtatottak, gyakran csak egy-két példányban, levéltárak gyűjteményeiben maradtak fenn. Közülük megemlíthetőek a születési, keresztelési, eljegyzési, házassági meghívók. De lehet genealógiai forrás pl. a névjegy is. Magyarországon e csoporton belül talán legfontosabb a 18. század elejétől kezdődően használt, sokszor rendkívül részletes gyászjelentés. 4) Epigráfiai emlékek A régebbi korokban, de az újabb időkben is szokásos épületeken feliratok, emléktáblák stb. elhelyezése. Ezek között gyakoriak a személyre szóló, évszámos feliratok. E feliratok sokszor vonatkoznak az építtetőre, átalakítóra, tulajdonosra. Nem ritka, hogy házaspár adatai tanulmányozhatók ilyen formában. Ezek genealógiai szempontból fontos adatokat tartalmazhatnak, elsősorban az uralkodóházak, a fő- és köznemesség, a polgárság, de akár a parasztság vonatkozásában. Epigráfiai emlékek gyakoriak pl. templomokban (emléktáblák, domborművek, feliratok, pasztofóriumok részletei stb.), várakon, városi erődítményeken, kastélyokon, udvarházakon, palotákon, polgárházakon, parasztházakon stb. 5) Funerális emlékek A ravatallal, a temetéssel, a sírhellyel stb. kapcsolatos források. így síremlékek, sírkövek, sírjelek, temetkezési helyek, temetők stb. Rendkívül gazdag - nálunk eddig kevéssé méltatott - forráscsoport. A nemesség vonatkozásában már a 14. századtól, a városi lakosság, értelmiség esetében a 15. századtól, az alsóbb társadalmi osztályok vonatkozásában a 19-20. században keletkezett források. Fontos emlékekként ide sorolandók pl. a halotti címerek, halotti zászlók is. 6) Tárgyi emlékek A legkülönfélébb - személyi - tárgyak hordozhatnak genealógi vonatkozású adatokat. Ezek döntően különféle feliratokkal, évszámokkal ellátott emlékek. A készíttetőre, a tulajdonosra, a megajándékozottra stb. is vonatkozhat mindez, gyakran - ugyancsak felhasználható -
heraldikai vonatkozásokkal is kiegészülve. Megjelenhet ez pl. méltóságjelvényeken, emléktárgyakon, fegyvereken, egyházi kegytárgyakon, használati eszközökön, bútorokon. Döntően a felső társadalmi osztályok vonatkozásában ismeretesek ilyen források, de előfordulnak más környezetben is. 7) Történeti ikonográfiái emlékek (személyábrázolások) Itt a legkülönfélébb technikával készült művészeti alkotások említhetők, pl. olajfestmények, falfestmények, grafikai, sokszorosított grafikai, szobrászati, numizmatikai, iparművészeti alkotások. Genealógiai szempontból leginkább a portrék, csoportképek fontosak. Ilyenek az ókortól ismeretesek. Nálunk a középkorból is van használható személy ábrázolás. A 16. századtól kezdődően egyre inkább megnő a forrásanyag. Ide sorolandó, sőt megkülönböztetett forrásértéket jelent - az 1840-es évektől Magyarországon is elterjedt - fényképfelvétel, amely az 1870-es évektől kezdődően a teljes társadalom esetében lehet genealógiai forrás is. Természetesen - bizonyos vonatkozásban - az 1890-es évektől kezdődően elterjedt filmfelvételek is felhasználhatók genealógiai kutatásra. 8) Emberi maradványok A csontmaradványok, haj maradványok, úgynevezett természetes múmiák - adott esetben - lehetnek sajátos genealógiai források. Ez lehetne pl. az orvosgenealógiai irányzat egyik alapvető forráscsoportja. Ezek az emlékek azonosítható formában elsődlegesen a felső társadalmi osztályokkal kapcsolatban maradtak fenn, de létezik pl. egyházi személyekkel, polgárokkal stb. kapcsolatosan is ilyen anyag. E vonatkozásban megemlíthető pl. az 1994-1995-ben Vácott előkerült (1731-1808 között eltemetett) 302 személy: polgár, kisnemes, egyházi személy stb. úgynevezett természetes múmiája. 9) Hangfelvételek A különféle technikai eszközökkel történő hangrögzítés (Magyarországon is) az 1880-as évek elejétől létezett (pl. fonográfhenger, gramofonlemez, lemez). A magnetofonok és különféle technikai változataik az 1930-as évektől léteztek. Jelentős fejlődés, az adott eljárások széles elterjedése az 1950-es, 1960-as évektől következett be. A korai hangfelvételek nagyon rövidek, hosszabb anyag nem volt rögzíthető. Ezek elvétve tartalmaznak genealógiai vonatkozásokat. Az újabb hangrögzítési eljárások terjedésétől kezdődően azonban megnövekedett a genealógiai adatokat tartalmazó, rögzített hangdokumentumok köre. Ezek jelentős része visszaemlékezés (családi jellegű is). Léteznek kifejezetten családtörténeti szempontból készített hanganyagok is. Ez a sajátos forrástípus köz- és magángyűjteményekben is megtalálható. Kutatásánál kiemelendő a hangzó anyag mással nem pótolható, egyedi karaktere. Mindenképpen hangsúlyozandó, hogy korunkban teljesen általános a genealógia esetében is az interneten elérhető források vizsgálata. A legkülönfélébb - a fentiekben áttekintett - hazai és külföldi források érhetők így el. E kutatásoknál azonban javasolható a fokozott forráskritika.
Felhasznált irodalom BAKÁCS, 1955. BORSA, 1991. BUZÁSI, 1988. CZEIZEL - ERŐS, 1995. CZEIZEL, 1992. CSAPÓ Z. - CSAPÓ GY., 1985. ENGEL, CD-ROM FARKAS, 2001. FEKETE NAGY, 1959. FEKETE NAGY, 1990. FÜGEDI, 1970. GERVERS-MOLNÁR, 1983. GUDENUS- SZENTIRMAY, 1989. GUDENUS, 1990-2000. HACKER, 1976. HÁZI, 1982. HEREPEI, 1988. HUDI, 1993. IVANYI, 1963. KÁLLAY, 1972. KÁLLAY, 1979. KÁLLAY, 1980. KÁLLAY, 1986. KUBINYI, 1970. MÁLYUSZ - BORSA, 1988. MESZLÉNYI, 2003. Bakács István: A Festetics család levéltára. Bp., 1955. Borsa Iván: A Justh család levéltára. Bp., 1991. Főúri ősgalériák, családi arcképek a Magyar Történelmi Képcsarnokból. Szerk. Buzási Enikő. Bp., 1988. Czeizel Endre - Erős Erika: Számadás a talentumról. A Karinthy család genetikai elemzése. Bp., 1995. Czeizel Endre: Családfa, honnan jövünk, mik vagyunk, hová megyünk. Bp., 1992. Csapó Zoltán - Csapó György: A tagyosi Csapó család története. Bp., 1985. Engel Pál: Magyar középkori adattár. CD-ROM. Bp., 2001. Farkas Gábor: Patríciusfamíliák Székesfehérvár vezetésében а XVII. század végén, а XVIII. század első felében. In: A történelem és a jog határán. Tanulmányok Kállay István születésének 70. évfordulójára. Szerk. Seifert Tibor. Bp., 2001. 35^14. Fekete Nagy Antal: Az Orczy család levéltára. Bp., 1959. Fekete Nagy Antal: A Balassa család levéltára. Bp., 1990. Fügedi Erik: A középkori magyar arisztokrácia mobilitása. Bp., 1970. Gervers-Molnár Vera: Sárospataki síremlékek. Bp., 1983. Gudenus János - Szentirmay László: Összetört címerek. Bp., 1989. Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. 1-5. köt. Bp., 1990-2000. Hacker, Werner: Auswanderungen aus Baden und Breisgau. Stuttgart, 1976. Házi Jenő: Soproni polgárcsaládok, 1535-1848. 1-2. köt. Bp., 1982. Herepei János: A házsongárdi temető régi sírkövei. Bp., 1988. Hudi József: Szentkirályszabadja nemesi társadalma a XVIII-XIX. században. In: Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok, 10. Szerk. Hadnagy László. Veszprém, 1993. 107-111. Iványi Emma: Az Esterházy család zólyomi ágának levéltára. Bp., 1963. Kállay István: A családülés. Levéltári Közlemények, 1972. 1. sz. 3-32. Kállay István: A családi hitbizományok Magyarországon. Levéltári Közlemények, 1979. 1. sz. 67-71. Kállay István: A magyarországi nagybirtok kormányzata, 1711-1848. Bp., 1980. Kállay István: Genealógia. In: A történelem segédtudományai. Szerk. Kállay István. Bp., 1986. 102-123. Kubinyi András: A magyar genealógiai kutatás. Levéltári Közlemények, 1970. 1. sz. 213-221. Mályusz Elemér - Borsa Iván: A Szent-Iványi család levéltára. Bp., 1988. Meszlényi Zsolt: Amit a gannai anyakönyvek elárulnak. Családi viszonyok egy bakonyi sváb községben а XVIII. század végén. Pápa - Ganna, 2003.
MUHORAY, 2001. PANDULA, 1983. PÉTER, 1995. PÉTER, 1997. SOMOGYI, 2003. SOMOGYI, 2005. SZATLÓCZKI, CD-ROM SZLUHA, 1996. SZLUHA, 2000. SZLUHA, 2003-2005. VAJAY, 1987. VAJAY, 2002. A makfalvi Dósa nemzetség jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai, 1-2. köt. Összeáll., vál., közread.: Muhoray György. Szolnok, 2001. Pandula Attila: A Magyar Történelmi Társulat Archeográfiai, Heraldikai és Genealógiai Szekciójának megalakulása. Levéltári Szemle, 1983. 1. sz. 129-131. Gyermek a kora újkori Magyarországon. Szerk. Péter Katalin. Bp., 1995. Péter Katalin: Báthori Anna és alsólendvai Bánffy István eljegyzése 1535- ben. In: Miscellanea fontium históriáé Europae. Emlékkönyv H. Balázs Éva történészprofesszor születésnapjára. Szerk. Kalmár János. Bp., 1997. 67-69. Somogyi Gábor: Boruth Andor, az ember és a művész. Sátoraljaújhely, 2003. Somogyi Gábor: Éder Gyula, az ember és a művész. Sátoraljaújhely, 2005. Zala megye archontológiai és genealógiai adattára, 13-16. század. Szerk. Szatlóczki Gábor. CD-ROM. Bp., 2004. Szluha Márton: A Szluha család története. Bp., 1996. Szluha Márton: Liptó vármegye nemes családjai. Bp., 2000. Szluha Márton: Nyitra vármegye nemes családjai. 1-2. köt. Bp., 2003-2005. Vajay Szabolcs: Ordinis Sancti Iohannis in Hungáriáé. Thesaurus ec corpus. H. п., 1987. Vajay Szabolcs: A Máltai Rend magyar lovagjai, 1530-2000. 1-2. köt. Bp., 2002. Esterházy (2) Pál Antal herceg családfája (részlet, olaj, vászon, 1734 körül - Esterházy Privatstiftung)