Jogszabályfigyelés 2013. június. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 87/2013.



Hasonló dokumentumok
Jogszabályfigyelés június. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 87/2013.

A járások működését szabályozza:

Jogszabályfigyelés január. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 1/2013.

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet.

A rendelet november 1-jén lép hatályba. A rendelet október 15-én lép hatályba

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere. /2015. ( ) EMMI rendelete

Jogszabályfigyelés május. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy. A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC.

Fichtinger Gyula, Horváth Kristóf

2015. évi VII. törvény

Magyar joganyagok évi VII. törvény - a Paksi Atomerőmű kapacitásának fennt 2. oldal 2. Értelmező rendelkezések 2. E törvény alkalmazásában: a)

Jogszabályfigyelés június. Jogszabály címe Megjel Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 65/2012.

1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény módosítása

Jogszabályváltozás július hó

4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez. Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke

A rendelet a kihirdetését követő napon február 4-én lép hatályba. A határozat a közzététel napján február 8- án lép hatályba.

6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE

Ágazati jogszabályok. A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár. Több ágazatot érintő jogszabályok

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai

Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök

Jogszabályfigyelés július. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy

Jogszabályfigyelés augusztus. Jogszabály címe Megjel Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 105/2012.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ feladat és hatásköreire vonatkozó jogszabályok

Önkormányzatokat érintő új jogszabályok és jogszabályváltozások (2012. április 1. és április 30. között megjelent)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata

A határozat a kihirdetését követő napon szeptember 4-én lép hatályba.

Jogszabályváltozások január

Jogszabályfigyelés november. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 182/2013.

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere..../2016. (...) EMMI rendelete

A könyvtári munkára vonatkozó jogszabályok

Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

A Kormány../2013. ( ) Korm. rendelete. a közforgalmú gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonarány növelésének elősegítéséről

A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK. Törvények

c) a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram pályázataival kapcsolatos feladatokat a módosítás alapján az ESZA Kht. helyett az NCSSZI látja el.

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

8. Az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő gazdasági tárgyú szabályokról szóló 85/2012. (XII. 28.) BM rendelet

24094 MAGYAR KÖZLÖNY évi 138. szám. Kormányrendeletek

M i n i s z t e r i r e n d e l e t. egyes ifjúsági, szociális és gyermekvédelmi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Sorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok)

1. melléklet a 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelethez. A kiegészítő pótlék összege (Ft)

A Kórház működését szabályozó legfontosabb jogszabályok

A fővárosi és megyei kormányhivatal feladatai

MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám

hatályos

Jogszabályfigyelés december. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy

A Kormányhivatal feladat- és hatáskörét meghatározó legfontosabb jogszabályok listája

Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok

Jogszabályfigyelés július. Jogszabály címe Megjel Hatály Módosított jogszabály Tárgy

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.

(1) bekezdés a) és b) pontjában,

Szabályozás. Alapkezelő: Országos Atomenergia Hivatal Befizetők: a hulladék termelők Felügyelet: Nemzeti Fejlesztési Miniszter

Ágazati jogszabályok. Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály. Családtámogatási Osztály

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

A RADIOAKTÍV HULLADÉKKEZELÉS PROGRAMJA MAGYARORSZÁGON. Dr. Kereki Ferenc ügyvezető igazgató RHK Kft

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről

Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

A BELÜGYMINISZTÉRIUM II. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

2012. február 1-jén 17 órakor lép hatályba február 1-jén 17 órakor lép hatályba.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok:

Népegészségügyi Főosztály

Az Országgyűlés május-június havi ülésterve

16/2014. (III. 12.) EMMI

34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás

21. (1) A Kjtv. Átmeneti rendelkezések alcíme a következő sal egészül ki:

Magyar joganyagok évi CXXVI. törvény - az oktatás szabályozására vonatkozó 2. oldal (2) bekezdésében a járási hivatal szövegrész

Jogszabályfigyelés január

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

Az Országgyűlés évi december havi ülésterve

559/2013. (XII. 31.) KORM. RENDELET

4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 43. szám. Kormányrendeletek

A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),

A Kormányhivatal feladat- és hatáskörét meghatározó. ágazati jogszabályok listája

AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI

C/2. ALKOTMÁNYJOG ÉS KÖZIGAZGATÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok. Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok

1. melléklet az előterjesztéshez

Magyar joganyagok - NGM közlemény - az Éves További Tájékoztatóról a 2. oldal A szerv azon, illetve, akiknek megbízására vagy kinevezésére tárg

113/2019. (V. 15.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról. hatályos

VÁLTOZÁSMUTATÓ JÚNIUS VÁLOGATÁS

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

169/2014. (VII. 18.) Korm. rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról 1

Jogszabályok listája

8/2014. (II. 28.) KIM 3/2013. (I. 18.) KIM

Jogszabályváltozások szeptember

Jogszabályváltozások március

Jogszabályfigyelés február. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy

2017. évi törvény. az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak a Magyar Államkincstárba történő beolvadásához szükséges törvénymódosításokról

Humán igazgatás. Kultúra. Egészségügy. Szociális. Humán igazgatás. Gazdasági élet Igazgatása. Környezet Védelme

33/2014. (IV. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Átírás:

június 1 Egyes kormányeknek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényhez kapcsolódó módosításáról szóló 176/ (VI. 3.) 87/ A egyes a kihirdetést követő napon június 4-én lép 1. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) 2. A veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról szóló 1/2002. (I. 11.) Korm. 3. A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) 4. A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 301/2007. (XI. 9.) 5. A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) 6. Az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatgyűjtéseiről és adatátvételeiről szóló 288/2009. (XII. 15.) 7. A szakmai vizsga megszervezésére vonatkozó engedély kiadásának és a vizsgaszervezési tevékenység ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 111/2010. (IV. 9.) 8. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) 9. A fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek 1

június kijelöléséről szóló 328/2010. (XII. 27.) 10. A megyei intézményfenntartó központokról, valamint a megyei önkormányzatok konszolidációjával, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi intézményeinek átvételével összefüggő egyes kormányek módosításáról szóló 258/2011. (XII. 7.) 11. A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) 12. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv eljárásai során a veszélyes áruk vasúti és belvízi szállításának ellenőrzésére és a bírság kivetésére vonatkozó egységes eljárás szabályairól, továbbá az egyes szabálytalanságokért kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatok általános szabályairól szóló 312/2011. (XII. 23.) 13. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalról szóló 22/2012. (II. 29.) Korm. 14. Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) 15. Hatályát veszti az Egyenlő Bánásmód 2

június 2 Az oktatási igazolványokról szóló 362/2011. (XII. 30.) módosításáról szóló 188/ (VI. 7.) 3 Az egészségügyi infrastrukturális beruházások többlet-támogatásáról szóló 1325/ (VI. 12.) Korm. határozat 4 A felnőttképzésről szóló évi LXXVII. törvény június 3. 92/ június 7. 95/ június 12. 96/ A a kihirdetését követő napon június 8-án lép A törvény egyes július 1-jén lép Hatóságról és eljárásának részletes szabályairól szóló 362/2004. (XII. 26.) 16. Hatályát veszti a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet magyar nemzeti bizottságának feladatairól és működésének rendjéről szóló 268/2007. (X. 18.) Korm. 1. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. Törvény 2. A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. Törvény 3. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 4. A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 5. Hatályát veszti a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011 évekre szóló akciótervének TIOP-2.2.6/B azonosító számú konstrukciója keretében pályáztatás alatt lévő, európai uniós támogatásból megvalósuló egészségügyi projektek tekintetében 2015. december 31-ig szükséges 14,01 milliárd forint kiegészítő forrás fedezetéről a Nemzeti Stratégiai Referenciakeret tervezési árfolyamának megváltozása eredményeként rendelkezésre álló addicionális forrás terhére intézkedjen. Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, eredményesen kapcsolódhassanak be a munka világába, sikeresek lehessenek életük során, és a felnőttkori tanulás és képzés segítségével az életvitel minősége javulhasson, szükség van a szakmai, a nyelvi és a támogatott képzések szervezettségének növelésére, 3

június 5 A Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 55/2011. (IV. 12.) módosításáról szóló 198/ (VI. 13.) 6 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) módosításáról szóló 199/ (VI. 13.) Korm. 7 Egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/ (VI. 13.) 8 Az Országos Fogyatékosságügyi Tanácsról szóló 1330/ (VI. 13.) Korm. határozat 9 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- es szövetátültetésre, valamint - tárolásra és egyes korszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM módosításáról szóló 41/ (VI. 17.) EMMI 96/ 96/ 96/ 96/ 98/ A a kihirdetését követő napon június 14-én lép hatályba A a kihirdetését követő 3. napon június 16-án lép A a kihirdetését követő napon június 14-én lép hatályba A határozat a közzétételét követő 3. napon június 16-án lép A egyes napon június 18-án lép A Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 55/2011. (IV. 12.) A Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) tartalmuk minőségének és megvalósításuk ellenőrzésének erősítésére. E célkitűzések elérése érdekében az Országgyűlés megalkotja a felnőttképzésről szóló évi LXXVII. törvényt. A a) az emberi szövetek es sejtek adományozására, gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, megőrzésére, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírások megállapításáról szóló 2004. március 31-i 2004/23/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek és b) az átültetésre szánt emberi szervek tagállamok közötti cseréjére vonatkozó 4

június 10 A közforgalmú gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonarány növelésének elősegítéséről szóló 212/ (VI. 19.) 11 A közforgalmú gyógyszertárakban a többségi gyógyszerészi tulajdon elősegítését célzó további feladatról szókló 1350/ (VI. 19.) Korm. június 17. 100/ június 19. 100/ A július 1-jén lép június 19. 12 Az információs önrendelkezési A törvény egyes A körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló 361/2009. (XII. 30.) tájékoztatási eljárások meghatározásáról szóló 2012. október 9-i 2012/25/EU bizottsági végrehajtási irányelvnek való megfelelést szolgálja. A alapján kamattámogatásra jogosult az a gyógyszerész, aki a Patika Hitelprogram keretében közforgalmú gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban való tulajdonhányad megszerzése céljából a pénzügyi intézménnyel hitel- vagy kölcsönszerződést köt. A kamattámogatás mellett folyósított kedvezményes hitelt vagy kölcsönt a gyógyszerész kizárólag közforgalmú gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban való tulajdonhányad megszerzésére használhatja fel. A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzetgazdasági minisztert, hogy 2014-től a mindenkori éves központi költségvetésről szóló törvényben biztosítsa az állami kamattámogatás forrását a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság által meghirdetett Vállalkozásfinanszírozási Program keretében, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszközellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 74. (1) bekezdése és 83/A. (1) bekezdése szerinti követelményeknek történő megfelelés elősegítése céljából meghirdetett Patika Hitelprogramhoz. 5

június jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról szóló évi XCI. törvény 13 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvénynek az óvodák működőképességének megőrzése és a gyermekek védelmében szükséges módosításáról szóló évi C. törvény 14 A radioaktív hulladékokkal és a kiégett üzemanyaggal kapcsolatos egyes feladatokat ellátó szerv kijelöléséről, tevékenységéről es annak pénzügyi forrásáról szóló 215/ (VI. 21.) 15 Egyes kormányeknek a kiégett fűtőelemek es a radioaktív hulladékok felelősségteljes és biztonságos kezelését szolgáló közösségi keret létrehozásáról szóló irányelv szerinti jelentéstételi, önellenőrzési és szakértői vizsgálatokkal kapcsolatos követelmények nemzeti jogba való átültetését szolgáló módosításáról 101/ június 20. 102/ június 21. 102/ napon június 21-én lép A törvény 2014. szeptember 1-jén lép Ez a egyes 15. napon július 6-án lep június 21. 102/ Ez a egyes 15. napon július 6-án lep 1. A radioaktív hulladékok és a kiégett üzemanyag elhelyezésére, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésére kijelölt szerv létrehozásáról és tevékenységének pénzügyi forrásáról szóló 240/1997. (XII. 18.) hatályát veszti. 2. A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap működéséről és eljárásrendjéről szóló 14/2005. (VII. 25.) IM hatályát veszti. 1. Az Országos Atomenergia Hivatal nukleáris energiával kapcsolatos európai uniós, valamint nemzetközi kötelezettségekkel összefüggő feladatköréről, az Országos Atomenergia Hivatal hatósági eljárásaiban közreműködő szakhatóságok kijelöléséről, a kiszabható bírság mértékéről, valamint az Országos Atomenergia Hivatal munkáját segítő tudományos tanácsról szóló 112/2011. A Kormány az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 40. (1) bekezdésében meghatározott feladatok ellátására a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot (a továbbiakban: RHK Kft.) jelöli ki. Az RHK Kft. tevékenységének pénzügyi forrása a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap. A a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok felelősségteljes es biztonságos kezelését szolgáló közösségi keret létrehozásáról szóló, 2011. július 19-i 2011/70/Euratom tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja. A a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok felelősségteljes es biztonságos kezelését szolgáló közösségi keret létrehozásáról szóló, 2011. július 19-i 2011/70/Euratom tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja. 6

június szóló 216/ (VI. 21.) Korm. 16 Egyes törvényeknek a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról szóló évi CIII. törvény június 21. 103/ június 22. A törvény egyes 8. napon lép június 30-án lép (VII. 4.) 2. Az Állami Népegészségügyi es Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) 3. A radioaktív hulladékok végleges elhelyezésével kapcsolatos beszállítási díjtételekről szóló 27/1999. (VI. 4.) GM hatályát veszti. 1. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 2. Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 3. Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 4. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 5. A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény 6. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 7. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvény 7

június Személyügyi hírek Jogszabály címe Megjelent 1 1.. Tárgy 1 Magyar Közlöny Hivatalos Értesítő - HÉ 8