AZ OKTATÁSI ÁGAZAT HELYZETE, LEHETŐSÉGEI

AZ OKTATÁSI ÁGAZAT HELYZETE, A SZOCIÁLIS PÁRBESZÉD LEHETŐSÉGEI Tényfeltáró tanulmány A tanulmány a HU 0104-01 Az autonóm társadalmi párbeszéd megerősítése c. projekt keretében készült. Szerzők: Árok Antal SZEF (közoktatás) Mayer György ÉSZT (felsőoktatás)

2 BEVEZETÉS Az oktatási ágazat főbb jellemzői Az oktatás a magyarországi közszféra legnagyobb ágazata. A munkavállalók számát tekintve a versenyszférában sincs nagyobb ágazat. Magában foglalja az alábbi TEÁOR-számmal jelzett területeket: 80.11 Alapfokú oktatás 80.12 Óvodai nevelés és iskolaelőkészítés 80.2 Középfokú oktatás, benne a szakképzéssel 80.3 Felsőfokú oktatás 80.4 Felnőtt- és egyéb oktatás 85.31 Szociális ellátás területéről a gyermekotthonok, gyermek-és ifjúságvédelem 70.20 Diákotthoni, kollégiumi ellátás E területek központi irányításával kapcsolatos feladatait jórészt az Oktatási Minisztérium (1998 előtt Művelődési és Közoktatási Minisztérium) látja el. A gyermek- és ifjúságvédelem területén a Szociális és Családügyi Minisztérium az illetékes. 1998 előtt a szakképzés melyet tanulmányunkban a közoktatás részeként mutatunk be a Munkaügyi Minisztérium felügyeletével dolgozott. Korábban a felsőoktatási intézmények irányítása sem volt egységes. Az agrár- és orvosegészségügyi felsőoktatási intézmények az adott szaktárcához tartoztak. Jelenleg valamennyi intézmény az Oktatási Minisztérium szakmai felügyeletével működik. Amíg az elmúlt időszakban az ágazat szakmai irányítása egységesült, a jogi szabályozás differenciálódott. Korábban ugyanis egységes oktatási törvény szabályozta e területet. 1993- ban azonban önálló törvényeket alkotott az Országgyűlés: 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről (Szt.) 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról (Kt.) 1993. évi LXXX. törvény a felsőoktatásról (Ft.) 1997. évi XXI. törvény a gyermekek védelméről A kilencvenes évek elején az oktatási ágazat munkajogi szabályozása is differenciálódott. A korábban egységes munkajogot a közszférában, az állami, önkormányzati szervezetek által fenntartott intézményekben, a munkáltató jellegéhez és a közfeladatot ellátó munkavállalás sajátosságaihoz igazított munkajogi szabályok váltották fel: 1992. évi XXII. törvény a Munka törvénykönyvéről (Mt.) 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról (Kjt.) Majd ezt követően az egyes ágazatok, alágazatok sajátosságait figyelembe vevő végrehajtási rendeletek is megszülettek. A 138/1992. (X. 8.) Kormányrendelet a közoktatásra, a 15/1992. (XI. 12.) OM rendelet és a 33/2000. (XII. 26.) OM rendelet a felsőoktatásra, a 257/2000. (XII. 26.) Kormányrendelet pedig a gyermek- és ifjúságvédelemre vonatkozik. Az oktatási ágazat munkavállalóinak zöme (95%-a) a Kjt. hatálya alá tartozó közalkalmazott, tehát államiönkormányzati intézményben dolgozik. Az egyházi és alapítványi intézmények alkalmazottai az Mt. hatálya alá tartoznak. A Kjt. azonban nem fogja át a közalkalmazotti jogviszony valamennyi kérdését, hanem csak azokat az előírásokat tartalmazza, melyek e jogviszony jellegéből következően az Mt. szabályaitól eltérő megoldásokat igényelnek. Ezért a Munka törvénykönyve előírásait általában a közalkalmazotti jogviszony tekintetében is alkalmazni kell. Ráadásul a szakmai törvények is tartalmaznak a pedagógus, oktatói jogviszonyt, valamint a társadalmi párbeszédet is érintő kérdéseket. Ez a sokrétű és helyenként nehezen áttekinthető munkajogi szabályozás a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt megnehezíti a jogalkalmazást, mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára, sőt, időnként az érdekegyeztetésben is zavart kelt. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a közoktatásban az 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról is számos munkáltatói jellegű feladatkört, lehetőséget szabályoz, korlátoz (pl. a kollektív szerződés finanszírozási feltételeit).

3 A közoktatás és a felsőoktatás főbb adatai a fenntartók szerint (2000) Fenntartó Megnevezés önkormányzati központi (állami) ktsgv. egyházi alapítványi, egyéb ped ped ped intézm. tanulók ped. intézm. tanulók intézm. tanulók intézm. tanulók okt./kut. okt./kut. okt./kut. Óvoda 4.364 350.454 29.878 33 2.940 324 74 5.230 459 172 7.080 748 Általános iskola 3.401 896.631 77.068 31 12.757 1.216 177 42.270 3.479 87 8.943 1.066 Szak- és szakmunkásképző 405 114.503 7.814 10 764 119 16 2.289 191 45 5.207 228 Középiskola 808 332.134 27.099 37 11.247 1.421 87 21.523 2.365 122 21.675 1.432 Felsőoktatás 30 169.130 15.353 26 10.227 750 9 7.582 450 Összesen 8.978 1.693.722 141.859 141 196.838 18.433 380 81.539 7.244 435 50.487 3.924 Forrás: KSH, OM A közoktatásban dolgozó főállású pedagógusok létszáma: 154.907 fő Egyetemi, főiskolai oktatók létszáma: 16.553 fő Technikai és adminisztratív alkalmazottak létszáma a közoktatásban: 92.293 fő a felsőoktatásban: 36.860 fő Az oktatási ágazat összes alkalmazottainak száma: 300.623 fő A számadatok jól demonstrálják az oktatási ágazat jelentőségét. Több mint háromszázezer munkavállaló dolgozik, és mintegy kétmillió gyermek, illetve fiatal tanul a magyarországi nevelés-oktatási intézményekben. Tehát a szülőket nem számítva majdnem minden negyedik magyar állampolgár közvetlenül érintett az oktatás által. Az ágazatban 9.869 közoktatási és 65 felsőoktatási intézmény működik. A közoktatási intézmények döntő többsége (91%-a) önkormányzati tulajdonban, illetve fenntartásban működik. A központi költségvetési intézmények aránya 1,1%, az egyháziaké 3,6%, az alapítványi és egyéb közoktatási intézményeké pedig 4,3%. A foglalkoztatottak aránya is hasonló módon oszlik meg. Az egyetemek, főiskolák esetében eltérő arányokkal találkozunk: 46% a központi költségvetési (állami), 40% egyházi, 14% pedig alapítványi és egyéb fenntartású intézmény. A foglalkoztatottak esetében ettől jelentősen eltérnek az arányok: 76% állami, 16% egyházi, 8% alapítványi felsőoktatási intézményben dolgozik. Mindez azt jelzi, hogy a legnagyobb egyetemek, a legtöbb alkalmazottal és hallgatóval működő intézmények állami fenntartásúak. Külföldi, nemzetközi érdekeltségű intézmények száma a közoktatásban elenyésző. Néhány alapítványi fenntartású általános és középiskola sorolható ebbe a kategóriába. A felsőoktatás területén három intézmény fenntartásában van külföldi érdekeltség. Az oktatási ágazatban jellemzően a magyar szakszervezeti pluralizmusra több mint harminc szakszervezet (munkavállalói szervezet) működik. Legalábbis a legutóbbi (1998. évi) közalkalmazotti tanácsi választásokon ennyi munkavállalói érdekvédelmi szervezet állított jelöltet. Országos reprezentativitást (legalább 10%-os támogatást) azonban csak néhány szakszervezet szerzett. A közoktatásban a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a szavazatok 52,54%-át szerezte meg. A többi az öt százalékot sem érte el. A felsőoktatásban a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) a szavazatok 45,4%-át szerezte meg, az Orvosegyetemek Szakszervezeteinek Szövetsége (OSZSZ) pedig 31,3%-os támogatást kapott. A többi 10% alatt maradt. (Az ágazatban jelenlévő szakszervezetek részletes jellemzését alágazatok szerint lásd a Munkaügyi kapcsolatok szereplői fejezetben.) Valódi munkaadói szervezetek sem a köz-, sem a felsőoktatásban nincsenek. Az oktatási ágazat két alágazata a közoktatás és a felsőoktatás intézményi struktúráját, fenntartását, finanszírozását, érdekegyeztetési rendszerét tekintve is jelentősen különbözik. Ezért a két területet külön-külön mutatjuk be, a közoktatásban szerepeltetve a szakképzést is.

1. Az ágazat jellege, struktúrája 1.1. Intézményrendszer, létszámok, arányok 4 KÖZOKTATÁS A közoktatási alágazathoz tartozó intézmények az óvodák, az általános iskolák, a szak- és szakmunkásképző iskolák, a középiskolák és a gyógypedagógiai intézmények. E területhez tartozik természetesen a nevelőotthoni, gyermek- és ifjúságvédelmi, diákotthoni, kollégiumi intézményhálózat is. Ez utóbbiak adatai az életkornak, illetve az oktatás-nevelés jellegének megfelelő intézménytípushoz sorolódnak. Az alágazat munkavállalóinak jelenlegi összlétszáma 247.200 fő. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya 63,7%. A magyar közoktatásban dolgozó pedagógusok létszáma a XX. század utolsó évtizedében 166.042-ről (1990/91-es tanév) 162.149-re (1999/2000-es tanév), 2,3%-kal csökkent. Ugyanebben az időszakban a tanulólétszám 9,6%-kal, 2.075.030-ról 1.875.100-ra csökkent. Miközben az óvodában az egy pedagógusra jutó óvodás nem változott (11,6), az általános iskolában az egy pedagógusra jutó tanulók száma 12,5-ről 11,6-ra, a középiskolában pedig 12,7-ről 12,0-ra csökkent. A csoportlétszámok alakulásánál is hasonló a helyzet. Az óvodai csoportok létszáma alig változott (24,4-23,8). Az általános iskolákban és a szakképzésben közel 2 fővel, középiskolákban 3 fővel csökkentek az osztálylétszámok. A gyógypedagógiai intézményekben viszont 11,3-ról 11,7-re növekedtek. E változások pénzügyi szempontból rontották a magyar közoktatás helyzetét, hiszen az egy tanulóra vetített költség a kisebb csoportlétszámok, valamint a tanuló-pedagógus arány változása miatt nagyobb lett. A magyarországi település- és intézményhálózat, a nagy számban található kistelepülések és kisiskolák, az intenzív oktatási módszerek által igényelt csoportbontások is mind-mind a pénzügyileg "kedvező" arányok kialakulása ellen hatnak. Tehát a tanulólétszám csökkenése nemcsak társadalmi, demográfiai összefüggései miatt jelentett problémát, hanem oktatásfinanszírozási szempontból is. A központi költségvetési forrásokat ugyanis gyermeklétszám (fejkvóta) alapján kapják meg az iskolafenntartók. Ezért a kilencvenes években nemcsak az infláció, a szakmai szempontokat mellőző költségvetési döntések, hanem a tanulólétszám csökkenése, majd alacsony szinten való stagnálása is jelentős forrásokat vont ki a közoktatásból. Így a létszámváltozások következtében lehetséges pedagógiai, szakmai előnyök nem vagy alig érvényesülhettek. Óvodában felsőf. képesítéssel középfokú képesítéssel képesítés nélkül Általános iskolában tanítói képesítés tanári képesítés képesítés nélkül Pedagóguslétszám (fő- és részfoglalkozásúak), képesítés Intézmény/ped. képesítés 1990 % 2000 % 33.635 20,3 31.409 19,4 25.668 76,3 29.403 93,6 6.324 18,8 1.434 4,6 1.643 4,9 572 1,8 Szak- és szakmunkásképző iskolában pedagógiai képesítéssel szakoktató ped. kép. szakokt.ped. kép. nélkül Középiskolában középisk. tanári kép. Gyógypedagógiai intézményben gyógypedagógiai kép. 90.511 35.521 52.461 2.529 12.831 4.243 4.771 3.817 22.902 16.526 6.163 3.948 54,5 39,2 58,0 2,8 7,7 33,1 37,2 29,7 13,8 72,2 3,7 64,1 82.829 36.101 44.596 2.132 8.350 3.631 3.226 1.493 32.317 22.459 7.244 4.230 51,1 43,6 53,8 2,6 5,1 43,5 38,6 17,9 19,9 69,5 4,5 58,4

5 Összes pedagógus 166.042 100,0 162.149 100,0 Forrás: KSH Tanulói létszám (ezer fő) Megnevezés 1990 % 2000 % Óvodás gyermek 392 18,9 365.7 19,5 Alapfokú oktatásban tanuló 1.167 56,2 960.6 51,2 Szak- és szakmunkásképző 222 10,7 117.0 6,2 Középfokú oktatásban tanuló 292 14,1 386.6 20,6 Gyógypedagógiai intézmény 39 1,9 45.2 2,5 Összesen 2.075 100,0 1.875.1 100,0 Pedagógusok, tanulók, osztályok Tanuló/pedagógus Csoportlétszám Intézmény 1990 2000 1990 2000 Óvoda 11,6 11,6 24,4 23,8 Ált. isk. 12,5 11,6 23,2 21,4 Szak- és szakmunk.isk. 17,3 14,0 29,1 27,3 Középiskola 12,7 12,0 30,9 28,1 Gyógyped. intézmény 6,4 6,2 11,3 11,7 Forrás: KSH Az ezredfordulón a hazai pedagógusok egyötöde óvodában, több mint fele általános iskolában, közel egyötöde középiskolában dolgozik. A kilencvenes években csökkent az óvodában, az általános iskolában és a szak- és szakmunkásképző iskolában foglalkoztatott pedagógusok száma és aránya is. Nőtt a gyógypedagógiai intézményekben, de különösen középiskolákban (9415 fővel, 13,8%-ról 19,9%-ra) dolgozó pedagógusok száma, illetve aránya. Mindezek nemcsak a gyermeklétszám-változásokkal, hanem az iskolaszerkezet átalakulásával, elsősorban a középfokú oktatás expanziójával függnek össze. Hiszen a gyermek- (tanulói) létszám csökkenése elsősorban az óvodát és az általános iskolát érintette. A demográfiai hullám (a hetvenes években született ún. második Ratkó-nemzedék) ugyan már a kilencvenes évek második felére a középiskolát is elhagyta, ám itt jelentős létszámcsökkenés nem következett be, mert időközben 40%-ról 60%-ra nőtt a középiskolai tanulók aránya a 14-17 éves népességből. Az arányeltolódás részbeni "forrása" a szakiskolák és szakmunkásképző iskolák leépülése, illetve szakközépiskolává alakulása. 1.2. Képzettség, foglalkoztatás, férfiak nők aránya Az elmúlt évtizedben a magyar óvodapedagógusok körében jelentősen növekedett a felsőfokú képesítéssel rendelkezők aránya. (Lásd az előző oldali ábrát.) Amíg a kilencvenes évek elején 76,3% volt a diplomás óvónők aránya, most 93,6%, miközben a képesítés nélküliek aránya 4,9%-ról 1,8%-ra csökkent. Ők, valamint az 4,6 százaléknyi középfokú végzettségű óvónő jelentős része munkája mellett felsőfokú tanulmányokat folytat. Az általános iskolában változott a tanítók-tanárok aránya, azaz a pedagóguslétszám csökkenése nagyobb mértékű volt a tanárok, mint a tanítók körében. Változatlanul 2% fölött van a képesítés nélküliek aránya. (Nyilván olyan kollégákról van szó, akik már megkezdték tanulmányaikat valamelyik pedagógusképző intézményben, de még nem fejezték be.) A szak- és szakmunkásképző iskolákban csökkent, de még mindig magas (17,9%) a pedagógusképesítéssel nem rendelkező szakoktató. A középfokú oktatás expanziójával összefüggő változások következtek be a középiskolákban. Egy évtized alatt 41%-kal nőtt a középiskolákban tanító pedagógusok száma, miközben a középiskolai tanári képesítéssel rendelkezők aránya 72,2%-ról 69,5%-ra csökkent. Az okok közé sorolhatjuk a 6 és 8 osztályos gimnáziumok megjelenését, általános iskolák és szakmunkásképzők középiskolává

6 fejlesztését éppúgy, mint a pedagóguspálya elhagyását, illetve el nem kezdését. Az egyetemet végzett pedagógusok képesek ugyanis a leginkább a jobb kereseti lehetőségeket biztosító versenyágazatokban elhelyezkedni. Több ezer pedagógus dolgozik biztosítási területen, idegenforgalomban, kutatási területen, vám- és adóhivatalokban. Informatika, idegen nyelv, matematika, fizika, kémia, biológia szakos tanárok gyarapítják a pályaelhagyók táborát. A közoktatás nem pedagógus alkalmazottainak közel kétharmada betanított, illetve szakmunkát végez (takarító, karbantartó, óvodai dajka stb.). Egyharmad részük (30.840 fő) adminisztratív, ügyviteli alkalmazott. Ez utóbbiak többsége középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik. A regisztrált pedagógus-munkanélküliek számának alakulása 7000 6000 5000 5445 4640 6386 5102 5820 4715 6015 4200 4317 4000 3391 3000 2250 2000 1000 612 0 1990. aug. 1991. aug. 1992. aug. 1993. aug. 1994. aug. 1995. aug. 1996. aug. 1997. aug. 1998. aug. 1999. aug. 2000. aug. 2001. aug. Forrás: PSZ A magyar pedagógustársadalmat a munkanélküliség nem gyötörte meg. Miközben a kilencvenes évek első felében a munkanélküliségi ráta nemzetgazdasági átlagban tartósan 10% fölött volt, a közoktatásban a nyilvántartott munkanélküli pedagógusok aránya a csúcsok idején (1995-ben és 1999-ben) is 4% alatt maradt. Az évtized során a hazai nevelési-oktatási intézményekben a tanulólétszám (gyermek) közel 10%-kal csökkent, a pedagóguslétszám csupán 2,5%-kal lett kevesebb. A munkahelyek megőrzése, a munkanélküliség alacsony szinten tartásában jelentős szerepet játszott a PSZ országos, helyi és területi érdekvédelmi tevékenysége, akciói. Hiszen a kötelező óraszámok és a tanulócsoport-létszámok emelésének kormányzati szándéka eredetileg jóval nagyobb volt. Mindez együttesen 20-25 ezer pedagógust tett volna feleslegessé. A PSZ által szervezett 1995. novemberi százezres tüntetés és a decemberi egynapos sztrájk hatása ennek megakadályozása volt. Sajnálatos, hogy keresetek reálértékének jelentős csökkenését ezzel sem tudtuk megállítani. Jelentősebb arányú a létszámcsökkenés viszont a nem pedagógus (elsősorban technikai) alkalmazottak körében. Évente 4-8%-kal kevesebb technikai közalkalmazott segíti a nevelési-

7 oktatási intézményekben folyó munkát. Ezek a változások jelentős részben az ilyen alkalmazottaknak a közszférából a vállalkozási szférába való átcsoportosításával függnek össze. Egyre több intézmény nem saját alkalmazottal végezteti el ezeket a feladatokat (takarítás, karbantartás stb.), hanem külső cégekkel, önkormányzati jellegű vállalkozásokkal. A nevelési-oktatási intézmények pénzügyeinek vitelét egyre több városban ún. kiskincstárak végzik. A bérszámfejtés feladatait pedig a megyei (fővárosi) TÁH-ok (Területi Államháztartási Hivatalok). A pedagóguspálya elnőiesedése szorosan összefügg a társadalmi-gazdasági megbecsültséggel, a pálya által nyújtott megélhetési lehetőségekkel. Ez a folyamat a XX. század utolsó harmadában felgyorsult, és ma is intenzíven tart. Az óvodapedagógusok hagyományosan szinte kizárólag nők. Az általános iskola alsó tagozatából és a napköziből szinte eltűntek a férfiak. A felső tagozatban oktatók 80%-a, a gimnáziumi pedagógusoknak pedig kétharmada nő. Már a korábban férfiak uralta szakképző iskolákban is többségben vannak a nők. Ezt az aránytorzulást, amelynek következményei végső soron az oktató-nevelő munkára is negatív hatást gyakorolnak, tovább erősítette a nők nyugdíjkorhatárának egalizálása. Félreértés ne essék: a nők legalább olyan jó pedagógusok, mint a férfiak. A hatékony oktató-nevelő munka azonban mindkét nem arányos jelenlétét, hatását igényelné. A nemzetközi összehasonlító adatok is azt mutatják, hogy a magyar közoktatásban kialakult arányok általában nem jellemzőek a világ fejlettebb térségeiben. A nők aránya a magyarországi pedagógusok között Intézménytípus A nők aránya (%) 1970 1999 Óvoda 100 100 Általános iskola alsó tagozat 85 95,4 napközi 76 91,8 felső tagozat 69 80,8 Gimnázium 54 67,5 Szakképző iskola, 48 66,5 vegyes középiskola Forrás: PSZ 1.3. A közoktatás finanszírozása A jelenlegi finanszírozási rendszer 1989/90-ben alakult ki, s azóta strukturálisan nem változott. Gyakorlatilag az államháztartás folyamatosan hirdetett reformja a közoktatási feladatok finanszírozási rendszerét nem érintette. Pedig számtalan probléma halmozódott fel, amelyek változtatást sürgetnek. A nevelési-oktatási intézmények működési (bér- és dologi) költségének nagyobbik hányadát átlagosan mintegy 60-80%-át az állami (központi) költségvetés fedezi. Ez jórészt gyermek- (tanuló-) létszámalapú, normatív támogatás formájában jut el valamennyi intézményfenntartóhoz. Mindezt saját forrásaikból egészítik ki az önkormányzatok, egyházak, alapítványok. Ezen kívül az egyházi fenntartók és kistelepülések kiegészítő költségvetési forrásokat is kapnak. (Lásd 1. sz. melléklet.) A gyermeklétszám-alapú kettős finanszírozási rendszer számtalan problémát hordoz. Egyrészt a csökkenő létszámok miatt folyamatos tőkekivonást eredményez a közoktatásból. Másrészt a központi költségvetési normatívák emelkedése nem eredményezi feltétlenül a nagyobb oktatási ráfordítást. A növekvő állami normatíva mellett ugyanis folyamatosan kisebb az önkormányzati ráfordítás, amelynek egyik alapvető oka a települések többségének csökkenő arányú saját bevétele, a szűkülő nem oktatási célú központi költségvetési támogatása, valamint az alátervezett infláció miatti veszteség. Ezért saját forrásaikat egyre inkább

8 kivonják az oktatásból. Adott esetben az oktatási normatíva egy részét is más célra használják. Így a központi normatívák hiába emelkedtek az átlagnál nagyobb mértékben, az intézmények költségvetésének növekedése nem vagy alig tartott lépést az inflációval. Tehát elégtelen a jelenlegi garancia, rossz a finanszírozási rendszer, de új helyzetet csak az önkormányzati és az államháztartási törvény változtatásával lehet létrehozni. Az oktatásfinanszírozásnak egyre súlyosbodó gondja a tárgyi feltételek folyamatos romlása is. A nevelési-oktatási intézmények többségében reálértékét tekintve évek óta nem növekedtek, sőt, csökkentek a dologi kiadásokra fordítható összegek. Pedig a kormányprogram határozott ígéretet tett arra, hogy az önkormányzatokkal együttműködve gondoskodik a közoktatás feltételeinek javításáról. Az erre vonatkozó jogszabályok ugyan e ciklus végére elkészültek, ám a szükséges források továbbra sem állnak rendelkezésre. Az új taneszközjegyzék előírásának bevezetését például az eredetileg kitűzött 2001-től elhalasztották. Az elmúlt időszak jellemző folyamata az is, hogy a GDP egyre kisebb aránya kerül újraelosztásra, s ezáltal az állam a megtermelt jövedelmek egyre kisebb hányadát fordítja közkiadásokra (oktatásra, egészségügyre stb.). 2000-ben a GDP 42%-a, 2002-ben csupán 37,9%-a jut az államháztartásba és osztják újra. Miközben az EU-átlag 46%! Ezért lehetséges, hogy az oktatási ágazat államháztartáson belül ugyan javítja pozícióit (pl. az egészségügyhöz képest), miközben az egyre eredményesebb gazdaság az oktatásra relatíve egyre kevesebbet fordít, azaz a GDP egyre kisebb hányada jut erre a stratégiai területre. Mindez azt eredményezi, hogy a költségvetés (központi és önkormányzati együtt) közoktatási kiadásai csökkentek. Ennek a GDP-hez viszonyított aránya 1994-ben 5% volt, a legutóbbi időszakban viszont csak 3,6-3,8% közötti értéket mutatott. Tetézi a gondokat, hogy az önkormányzati nevelési-oktatási intézményeket befogadó 13.700 épület kétötöde 55 évnél idősebb, további kétötöde 20-54 éves, csak alig több mint 17%-a 20 évnél fiatalabb. Az iskolaépületek 40%-a részleges, 7%-a teljes felújítással további használatra megfelelővé tehető. Mindebből az következik, hogy iskoláink nagyobbik hányada nem felel meg a XXI. Az újraelosztás aránya a GDP százalékában, illetve annak összetétele (1992-2002) Részarány a GDP-ből (%) 70 60 50 40 30 11 10.4 5.7 4.8 2 2 20.9 21.8 10.9 7.2 3.2 20.1 8.9 9.7 1.9 7.7 7.1 9.4 9.2 10.3 7.9 2.2 2.1 2.2 Egyéb Államadósság Közlek. és távközl. Társ.bizt., jóléti szolg. Egészségügy Oktatás (köz- és felsőoktatás) Honvéd., közbizt. Közig. és ált. köz. szolg. 7.2 7.1 7.4 7 7.5 6.4 5 4.5 2.2 2.1 2.2 2.2 17.4 15.5 14.7 15.2 14.9 14.7 20 5.2 5.2 13.9 13.5 5.1 6.2 4.4 4.5 4.6 4.4 6.3 4.2 4.4 4.1 3.9 10 6.2 6.2 5.2 4.7 4.8 4.7 4.8 4.6 4.5 4.4 3.7 3.1 2.5 2.4 2.9 2.7 2.7 2.8 2.7 2.7 4.5 4.2 0 3.6 2.8 2.7 3.2 3.6 3.4 3.1 3.2 3.1 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 Forrás: Miniszterelnöki Hivatal, PSZ

9 században elvárt (szükséges) korszerű oktatási követelményeknek. Napjainkban a magyar közoktatásnak az alacsony bérszínvonal mellett ez az egyik legnagyobb gondja, amely negatívan hat a szakmai munka színvonalára is. Ezek gyors felszámolása az EU támogatása nélkül reménytelennek látszik. Ezért a magyar közoktatás az EU-csatlakozástól elsősorban e téren remél segítséget. Kulcsfontosságú ennek előkészítése, a fogadókészség feltételeinek kialakítása. Az EU oktatást támogató programjai egyre jelentősebb fejlesztő erőt jelenthetnek a magyar oktatásügy számára. Ezekkel a lehetőségekkel ma még azonban nagyon kevés intézmény képes élni. 1.4. Bérek, keresetek a közoktatásban Az elmúlt másfél évtizedben a diplomások között nagymértékben megnőtt a versenyszektorban foglalkoztatottak kereseti előnye a költségvetés alkalmazottaihoz viszonyítva (különösen a közoktatás és az egészségügy viszonylatában). Azaz a pedagógusok korábbi kereseti pozíciója rendkívüli mértékben leértékelődött a versenyszféra diplomásaihoz képest. Egy középiskolai tanár és egy közgazdász alkalmazott keresete 1989-ben nagyjából azonos volt. Napjainkban a tanár keresete csupán 40%-a a közgazdászénak. Megélhetési, gazdasági szempontból tehát egyre kevésbé hatékony cselekvés az oktató-nevelőmunka. E folyamat révén jelentősen megnőtt a versenyszféra munkaerő-elszívó ereje, amely elsősorban a fiatal, pályakezdő férfi pedagógusokat érintett. (Lásd elnőiesedés.) Ilyen szelektív hatás egyre inkább megnyilvánul a tanár szakokra való jelentkezés esetében is. Mindezt jól mutatják a nemzetgazdaságon belüli kereseti arányok. Az oktatási ágazat bruttó átlagkeresete hosszú ideje nem éri el a nemzetgazdasági átlagot, és az ágazatok sorrendjében a 8-10. hely között ingázik. (Lásd túloldali ábrák.) Miközben ebben az ágazatban legmagasabb a diplomások aránya. A legutóbbi átlagkereset-adatok azt mutatják, hogy a pedagógusbér-felzárkóztatás terén az elmúlt időszakban kétségtelenül érzékelhető lépésekre került sor. Különösen a 2001. szeptember 1-től hatályba lépő 1,43-as pedagógus szakmai szorzó idézett elő kedvező változást, amelyért más közalkalmazotti rétegek esetleg irigykedhetnek is. (Olykor hallani ilyen véleményeket.) Ám mindezzel egyáltalán nem lehetünk elégedettek, mert 2002-ben az optimista OM-előrejelzés szerint is alig 12%-kal fogja meghaladni a pedagógus-átlagkereset az országos átlagot a remélt 25% helyett. Ez a kilencvenes évek negatív folyamatait követően ugyan szépen mutat, ám nem több, mint az 1989/90. évi bérarány helyreállítása. Ekkor voltak ugyanis a pedagógusbérek ennyivel magasabbak a nemzetgazdasági átlagnál. Reális becslések szerint azonban ez a szerény 12%-os plusz sem teljesül 2002-re. Hiszen a prognosztizáltnál magasabb infláció és a versenyszféra autonóm alkalmazkodása ehhez azt eredményezi, hogy a nemzetgazdasági átlag a jelzettnél nagyobb mértékben növekszik. Tehát lehetséges, hogy a pedagógus-átlagkereset 2002-ben a nemzetgazdasági átlagnál csupán 6-7%-kal A pedagóguskeresetek, nemzetgazdasági átlag, GDP (1998-2002) Kereset 1998. év 1999. év 2000. év 2001. év 2002. év* Pedagógus bruttó kereset Ft/hó 63.890 75.647 83.229 96.550 117.610 inflációs bérkiegészítés - - 2.414 - - Összesen - - 85.643 - - Nemzetgazdasági bruttó átlagkereset Ft/hó 67.764 77.187 87.645 100.571 110.100 Pedagógus-átlagkereset a nemzetgazdasági átlag %-ában 94,3 98,0 97,7 96,0 106,8 A szellemi foglalkozásúak bruttó átlagkeresete Ft/hó 92.711 106.824 121.779 138.425 150.500 Pedagógus-átlagkereset a szellemi foglalkozásnak %-ában 68,9 70,8 68,3 69,7 78,1 Egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 1/12 része (Ft/hó) 83.083 94.333 107.083 112.437 118.059 Pedagógus-átlagkereset a GDP százalékában 76,9 80,2 79,9 85,9 99,6 *Becsült adatok. Forrás: OM, PSZ

10 Az alkalmazásban állók egy főre jutó bruttó keresetének alakulása az egyes ágakban a nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva 1999-2001 250 A nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva 1999-ben A nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva 2000-ben 214.2 218.4 209.6 200 A nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva 2001-ben OKTATÁS 150 100 124 125.9 124.3 69.3 68 69.7 98.9 102 99.2 73.5 73.9 77.5 135.4 136.5 132.8 64.9 64.3 66.5 76.6 78 75.8 86.7 89.8 88.5 114.3 112.8 111.4 115.8 114.7 118.1 120.3 114 122.2 92.4 80.2 92.5 92.2 89.7 87.8 50 0 A, B C D E F G H I J K L M N O A havi bruttó átlagkeresetek listája a magyar nemzetgazdaságban (2000-2001) Nemzetgazdasági ág Átlagkereset Átlagkereset Átlagkeresetek aránya és sorrendje jele megnevezése Ft/fő 2000 Ft/fő 2001 2000 2001 A,B Mezőgazdaság, halászat 57 688 70 119 0,680 13. 0,697 13. C Bányászat 107 120 125 101 1,259 3. 10243 3. D Feldolgozóipar 86 767 99 777 1,020 7. 0,992 7. E Vill. energia, gáz-, hő- vízellátás 116 256 133 554 1,365 2. 1,328 2. F Építőipar 62 973 77 985 0,739 12. 0,775 11. G Kereskedelem, javítás 76 461 89 152 0,898 8. 0,885 9. H Szálláshely-szolg., vendéglátás 54 759 66 917 0,643 14. 0,665 14. I Szállítás, rakt., posta, távközlés 95 994 112 080 1,128 6. 1,114 6. J Pénzügyi tevékenység 185 847 210 805 2,184 1. 2,096 1. K Ingatlanügyi, gazd. szolgáltatás 97 655 118 797 1,147 4. 1,181 5. L Közigazg., védelem, kötelező TB 97 038 122 920 1,140 5. 1,222 4. M Oktatás (közoktatás)* 83 229 68 230 40 521 96 550 92 996 46 380 0,802 10. 0,925 8. N Egészségügyi és szociális ellátás 66 426 76 268 0,780 11. 0,758 12. O Egyéb közösségi, személyi szolg. 76 380 88 378 0,877 9. 0,878 10. Nemzetgazdaság összesen 85 107 100 571 1,000 1,000 * Az oktatás sorában a közoktatás pedagógus és a nem pedagógus kereseti adatai Forrás: KSH, OM, PSZ külön szerepelnek. lesz több. Amennyiben a pedagóguskereseteket a diplomások átlagkeresetéhez viszonyítjuk, még rosszabb a kép. Az egész évben ható bérintézkedés ellenére 2002-ben sem éri el annak 80%-át. Természetesen a pedagógusbéreknek a GDP-hez való viszonyítása sem ad jobb képet. Bár kétségtelen, hogy ezek a viszonyszámok is azt jelzik, hogy a felzárkóztatás érzékelhető

11 lépései regisztrálhatók lesznek 2001-2002-ben. Ennek következtében a pedagógus-átlagkereset 2002-ben már megközelíti az egy főre jutó GDP-t (1998-ban 76,9% 2002-ben 99,6%), de hol vagyunk még az EU átlagos 140-150%-os értékétől? Ami természetesen csupán aránybeli felzárkózás lenne Európa fejlettebb feléhez, hiszen ez nem a keresetek tényleges vásárlóértékét, hanem a nemzetgazdaságon belül elfoglalt helyét, a társadalom értékítéletét mutatja. A kétéves költségvetés elfogadásával párhuzamosan a kormány felhagyott a keresetemelkedési megállapodások évtizedes gyakorlatával. Nem az átlagos keresetnövekedésről való megállapodással, hanem a legkisebb kereset (minimálbér) radikális emelésével akarta följebb vinni a nemzetközi összehasonlításban is alacsony hazai keresetszínvonalat. A minimálbér ilyen nagyságú emelése (25.500,- Ft-ról 40.000, majd 50.000,- Ftra) önmagában helyeselhető döntés, és a szakszervezetek a mértékét nem kifogásolták. Ugyanakkor elfogadhatatlan számunkra az a tény, hogy a kormány nem vállalta a közszférában szerintünk megkerülhetetlen munkáltatói szerepét. Azzal hogy az illetménytábla értékeit nem korrigálta megfelelően a minimálbér emelésével egy időben, a tábla egyébként sem jó belső arányai felborultak, és a 140 bérpont illetménytételeinek közel fele minimálbérértékű lett. Ez két komoly feszültségpontot eredményezett a közoktatásban. Az egyik az, hogy a pályakezdő pedagógusok induló keresete alig volt több, mint a minimálbér. Ezen átütő módon a szeptemberi szorzóemelés sem változtatott. A másik, és ma az általános mérték mellett, ez a legnagyobb gond a közalkalmazotti területen, hogy a technikai-adminisztratív kollégáink részére gyakorlatilag megszűnt az illetmény-előmeneteli rendszer. Az illetménytáblában jelenleg vannak olyan fizetési osztályok, ahol a teljes életpálya ígérete kereseti szempontból a minimálbér. Ez a tény az előmenetel tekintetében az érintettek számára gyakorlatilag használhatatlanná tette az illetmény-előmeneteli rendszert, mert sem a szolgálati idő növekedése, sem a képzettségi szint változása nem eredményez keresetnövekedést. A szakszervezetek törekvései többek között a PSZ által kezdeményezett aláírásgyűjtés, országos népi kezdeményezés arra irányulnak, hogy a feszültségek oldódjanak, és a közalkalmazotti előmeneteli rendszer igazodjék a minimálbérhez, és érvényesüljön a végzett munka mennyiségével és minőségével arányos jövedelemhez való alkotmányos jog. 2. Munkaügyi kapcsolatok szereplői a közoktatási alágazatban 2.1. A közoktatásban működő szakszervezetek Magyarországon az 1980-as évek végétől kibontakozó, s a kilencvenes években kiteljesedő extrém szakszervezeti pluralizmus végterméke az egymással rivalizáló, legfeljebb csak szűk körben reprezentatív szakszervezetek sokasága lett. E folyamat oktatási ágazatban, azon belül különösen a közoktatásban is lezajlott: ebben az alágazatban ma is több mint 30, kisebbnagyobb szakszervezet működik a megszületését 1918-ra datáló Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) mellett. Ám országos reprezentativitást (legalább 10%-os támogatást) a PSZ-en kívül egyik sem tudott szerezni sem az 1993., sem az 1995. évi, sem a legutóbbi (1998) közalkalmazotti tanácsi (KT) választáson. (Lásd 2. sz. melléklet.) A rivalizálást, a szakszervezetek szembeállását még inkább fokozta az 1991-ben elfogadott szakszervezeti vagyon megosztására vonatkozó törvény, amelynek politikai hátsó szándéka egyértelműen a hagyományos szakszervezetek anyagi bázisának gyengítése, a mesterséges konfliktuskeltés volt. (E törvény szerint az 1991-ben bevallott szakszervezeti ingatlan- és pénzvagyont az 1995. évi üzemi és közalkalmazotti tanácsi választások eredménye alapján kellett megosztani.) Az oktatási ágazatban csak hosszú egyezkedések, pereskedések után 2000-ben került sor a vagyontárgyak megosztására. Mindennek természetes következménye volt, hogy a kilencvenes években nem, vagy alig volt érdemi együttműködés az alágazatban működő szakszervezetek között. Az egymáshoz való közeledés folyamata csak az ezredforduló táján kezdődött el.

12 A XX. század utolsó évtizedében végbement társadalmi-gazdasági változásokhoz a hazai szakszervezetek alig voltak képesek alkalmazkodni. A bizalmi válság, a szakszervezeti pluralizmus tobzódása, a vagyonviták, az általánossá váló szakszervezet-ellenesség, s nem utolsó sorban a társadalom mélyülő megosztottsága, a szolidaritás gyengülése, a közösségek felbomlása, a felszínes és alkalmi érdekkapcsolatok térnyerése mind-mind azt eredményezték, hogy az ezredfordulón a magyar munkavállalóknak alig több mint egynegyede vállalja a szakszervezeti tagságot, és tesz valamit (legalább szakszervezeti tagdíjának befizetésével) érdekei védelméért. A szervezettség a közalkalmazotti területeken, így az oktatási ágazatban is ennél magasabb. A közoktatási alágazatban mintegy 40%-os. A Pedagógusok Szakszervezetét az sem vigasztalhatja, hogy miközben szintén taglétszámveszteséget szenvedett el, Magyarország legnagyobb ágazati szakszervezetévé vált, más szakszervezetek létszámának sokkal jelentősebb mértékű csökkenése következtében. A közoktatásban jelen lévő szakszervezetek közül az öt legjelentősebb (PSZ, PDSZ, AOKDSZ, MKSZSZ, MZTSZ) kerül bemutatásra, tekintettel arra, hogy a többi munkavállalói szervezet közoktatásban játszott szerepe elenyésző. Ezek közül jó néhány olyan szakszervezet, amelyik más ágazatban jelentős szereppel bír, ám ezen a területen csak néhány szakképző intézményben van jelen. Ezek a konföderációs hovatartozásuk szerint a következők: SZEF: Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete; Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete; Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete. MSZOSZ: Bőr- és Cipőipari Dolgozók Szakszervezete; Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete; Kommunális Dolgozók Szakszervezete; Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége; Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete; Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete; Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége; Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete; Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete; Vasas Szakszervezeti Szövetség; Vasutas Szakszervezet. Autonóm Szakszervezeti Szövetség: Vegyipari Dolgozók Szakszervezete. LIGA: Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete; Egészségügyi Szövetség; Vas- és Fémipari Szövetség. A KT-választási listán szereplő többi szervezet országos funkcióval nem rendelkező helyi (intézményi) vagy területi szervezet. 2.2. A közoktatásban működő, az ágazati érdekegyeztetésben részt vevő szakszervezetek bemutatása 2.2.1. Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a SZEF konföderáció tagja. Valamennyi KTválasztáson a szavazatok több mint felét megszerezte. Legutóbb, 1998-ban 52,54%-os támogatást nyert el. Jogelődje a Magyarországi Tanítók Szakszervezete 1918-ban alakult meg. Mivel 1920-tól 1945-ig a közszférában nem működhettek szakszervezetek, negyed évszázadot és egy újabb világégést követően alakulhatott újra 1945. február 2-án a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezeteként. Néhány év múltán a Pedagógusok Szakszervezete névvel tagolódik be a SZOT centralizált, pártirányítás alatt álló rendszerébe. 1956 őszén nemcsak korábbi nevét veszi vissza a szakszervezet, hanem önállóságát is kinyilvánítja, és sztrájkjogot követel. Majd 1958-ban ismét visszaáll a korábbi struktúra és elnevezés.a változásokra gyorsan reagáló Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 1990 tavaszán elsők között mondja ki elszakadását a SZOT-tól, nem fogadja el a SZOT-utód MSZOSZ alapszabályát, s néhány hónap múlva, 1990 júniusában meghatározó kezdeményezője és alapító tagja a közszféra érdekvédelmi szervezeteit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF). A PSZ a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban is aktív szerepet vállal; alapító tagja az Oktatási Internacionálénak (International Education IE) is. A PSZ főtitkára az IE Európai Bizottságának tagja, a SZEF alelnöke. Taglétszáma 95.310 fő. Mintegy kétharmad

13 részük pedagógus, egyharmad részük a közoktatás területén dolgozó technikai-adminisztratív alkalmazott. Legfelsőbb szerve a kongresszus, amely 5 évenként ülésezik. Két kongresszus között évenkénti küldöttgyűlések, illetve az 55 tagú országos vezetőség hozza a döntéseket. Operatív szerve a 3 fős titkárság (főtitkár, érdekvédelmi titkár, szervezetpolitikai titkár). Több mint hétezer nevelési-oktatási intézményben van alapszervezete, amelyeket közvetlenül a települési és megyei PSZ-szervezetek irányítanak. Az EU-csatlakozásra készülve 2001-ben létrehozta regionális szervezeteit is. 2.2.2. Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a LIGA konföderáció tagja. Az 1998. évi KT-választásokon országosan 4,76%-os támogatást szerzett. Néhány nagyvárosban és fővárosi kerületben elérte a reprezentativitáshoz szükséges 10%-os támogatást. Taglétszáma: 8.570 fő. Tagjai az oktatás-nevelés területén dolgozó pedagógusok (nyugdíjasok, munkanélküliek). 1989-ben alakult. Alapító tagja a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának és a pedagógus-szakszervezeteket tömörítő nemzetközi szervezetnek, az Oktatási Internacionálénak. Legfőbb döntéshozó szerve a kongresszus, két kongresszus között pedig a választmány. Operatív szerve a kilenctagú ügyvivő testület. Néhány nagyvárosban van települési szervezete, amelyeket területi szervezetei irányítanak. A PDSZ részt vesz a közoktatási alágazat középszintű érdekegyeztetésében. 2.2.3. Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKSZSZ) az MSZOSZ konföderáció tagja. Az 1998. évi KT-választásokon országosan 1,42%-os támogatást kapott. Más, szakképzésben érdekelt MSZOSZ-tagszervezetekkel együttes koalícióban 2,34%-os támogatást ért el. Tagságának jelentős része a fővárosi szakképző intézményekben dolgozó pedagógusok, szakoktatók, valamint a szakképzésben részt vevő tanulók köréből kerül ki. 1993-ban alakult, s jelenlegi nevét 1998-ban vette fel. (Korábbi neve: Magyar Szakképzési Szakszervezet.) Taglétszáma: 6.810 fő (tanulók nélkül). Tagja a Magyar Szakképzési Társaságnak. Legfőbb döntéshozó szerve a kongresszus, illetve a Titkárok Tanácsa a két kongresszus között. Végrehajtó és képviseleti testülete az elnökség, amelynek tagjai az elnök, az alelnökök, a szekciók és tagozatok vezetői. Területi szervezetei nincsenek. Az intézményi szervezeteket közvetlenül a központból irányítják. Az MKSZSZ részt vesz a közoktatási alágazat középszintű érdekegyeztetésében. 2.2.4. Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének tagszervezete (SZEF konföderáció). A közoktatásban dolgozó zenetanárok többsége e szakszervezet tagja. Bár nem az oktatási, hanem a kulturális ágazathoz sorolódik, a közoktatási érdekegyeztetésben is részt vesz, mivel tagjainak egy része ebben az alágazatban dolgozik. Az 1998. évi KT-választásokon a művészeti szakmacsoportban 52,37%-os támogatást kapott. Taglétszáma 3.580 fő. Legfelsőbb döntéshozó szerve a küldöttértekezlet, ezek közötti időszakokban pedig az elnökség. Intézményi alapszervezeteit közvetlenül az elnökség irányítja.. 2.2.5. Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete (AOKDSZ) az ÉSZT konföderáció tagja. A közoktatás területén a mezőgazdasági szakképző intézményekben szervezi tagságát. Az 1998. évi KT-választásokon országosan 1,28%-os támogatást kapott. Tekintettel arra, hogy a felsőoktatási alágazatban nagyobb súllyal bír, részletesebb bemutatására ott kerül sor. 2.3. A szakszervezetek együttműködése Az 1980-as évek végétől kialakuló szakszervezeti pluralizmus természetes következménye volt különösen a kilencvenes évek első felében a rivalizálás, az együttműködés hiánya. Ezt még fokozták a szakszervezeti vagyon megosztásával összefüggő viták. Ez a folyamat, kisebb-nagyobb eltérésekkel, valamennyi ágazatban hasonlóan alakult. Természetesen az oktatás sem volt kivétel. Talán csak a közoktatás és a felsőoktatás két legjelentősebb szakszervezetének (PSZ és FDSZ) együttműködése tért el ettől. Rendszeresen egyeztették

14 álláspontjukat, szinte valamennyi érdekérvényesítő akciót közösen szerveztek. (Lásd 3. sz. melléklet.) Tüntetéseket, nagygyűléseket, aláírásgyűjtő akciókat és az 1995. december 15-i egynapos oktatási sztrájkot is e két szervezet közösen hirdette meg. Ez a szorosabb együttműködés nemcsak abból fakadt, hogy a köz- és felsőoktatás munkavállalói érdekvédelme 1988 előtt az egységes pedagógus-szakszervezetben valósult meg, hanem abból a viszonylag korai felismerésből is, hogy tevékenységük ugyanazokon az értékeken alapul, s az összefogás nagyobb esélyt jelent az érdekérvényesítésre. Ennek a folyamatnak egy fontos állomása volt a 2000 decemberében aláírt együttműködési megállapodás. (Lásd 5. sz. melléklet.) A közoktatási alágazat szakszervezetei közötti együttműködés közel sem volt ilyen harmonikus. Bár néhány demonstratív akció mentén voltak közös cselekvések. Ám újra és újra feléledtek a nézetkülönbségek, az egymásra mutogató viták, amelyek olykor a sajtóban is nyilvánosságot kaptak. Az elszenvedett nagy érdeksérelmek, a jelentősebb érdekérvényesítő akciók azonban rendszeresen összehozták a rivalizáló szakszervezeteket. A kereseti adatokat és az inflációt bemutató ábra jól érzékelteti, hogy az elmúlt évtizedben a pedagóguskeresetek emelkedése mikor és mennyivel maradt el az inflációtól, illetve a nemzetgazdasági átlagtól. Nem véletlen, hogy a kilencvenes években a keresetek reálértékének zuhanásához, a lefelé ívelő pályához kapcsolódnak a jelentős szakszervezeti akciók, demonstrációk, amelyeket a keresetek infláció időtengelyén ábrázoltunk. Ezek hatá- A bruttó keresetek átlaga, a pedagógus-átlagkeresetek és az infláció alakulása, valamint a közoktatás területén zajló érdekérvényesítő akciók (1990-2001) 40 35 Infláció % Bruttó keresetek változása %, nemzetgazdasági átlag Bruttó kereset változása %, pedagógus átlag 30 25 20 15 10 5 0 15.050 Ft/fő - Bruttó átlagkereset a nemzetgazdaság egészében 100.571 Ft/hó 17.418 Ft/fő - Pedagógus bruttó átlagkereset 96.550 Ft/hó 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 december 10. tüntetés (15 ezer fő) október ovember aláírásgyűjtés a közoktatás védelmében 102.321 88.792 aláírás június 1. tüntetés (30 ezer fő); sztrájkbizotság május 1. tüntetés (20 ezer fő); november 15. tüntetés (80 ezer fő); december 15. egynapos országos sztrájk (82%-os részvétel) március 20. tüntetés; október sztrájkbizottság december 18. akciónap november országos népi kezdeményezés (216.527 fő)

15 sát, eredményességét, kudarcát ugyan sokféle megközelítés alapján értékelhetjük, esetleg vitathatjuk, ám tény, hogy az elmúlt évtizedben a leginkább mozgolódó, a legtöbb akciót szervező ágazat az oktatás volt. A kezdeményezések legtöbbször a Pedagógusok Szakszervezetétől indultak. Ezekkel az akciókkal gyakran nemcsak a köz- és felsőoktatás, hanem más ágazatok szakszervezeteit is sikerült mozgósítani. Ebből a szempontból a legnagyobb teljesítmény a 2001 októberétől szerveződő országos népi kezdeményezés volt, amelyet szintén a PSZ hirdetett meg. (Lásd 4. és 5. sz. melléklet.) Ehhez több mint harminc, kisebb-nagyobb szervezet természetesen valamennyi oktatási szakszervezet is csatlakozott, és mintegy negyedmillió közalkalmazott írta alá a minimálbérhez igazodó közalkalmazotti előmeneteli rendszer létrehozásának követelését, Országgyűlés elé vitelét. (Az OVB-nek átadott 216.527 aláíráson túl több tízezer az átadást követően érkezett meg a PSZ Országos Irodájához.) Az akció tényleges eredményét természetesen a parlamenti döntés fogja majd jelezni. Az akciót kiváltó helyzet fontos tanulsága az, hogy ezúttal a demonstráció nem a keresetek csökkenésének, hanem emelkedésének időszakára esett. A kiváltó ok alapvetően az volt, hogy a közalkalmazotti előmeneteli rendszert nem igazították a jelentősen megemelt minimálbérhez. Úgy látszik, hogy a kereseti aránytalanságok, a felkészültség és a pálya el nem ismerése a megélhetési nehézségeknél is mélyebb, nyomasztóbb sérelmeket okoz. Az ezredforduló tehát meghozta a szakszervezetek nagyobb együttműködési készségét. Ezt jelzi a PSZ által 2000 tavaszán közzétett felhívása is az Oktatási Unió létrehozására, aminek végső célja az oktatási ágazat egészét átfogó, egységes érdekvédelem megteremtése. Az unió formálódása azonban a vártnál lassabban halad. Ennek ellenére egyre gyakoribb az álláspontok előzetes egyeztetése, s az összehangolt fellépés akár a tárgyalóasztalnál, akár a különböző akciók során. Valamennyi közoktatási szakszervezetet összefogó formalizált együttműködés azonban ma még nem működik. 2.4. A közoktatás munkaadói jellegű szervezetei 2.4.1. A munkaadói, munkáltatói funkciók sajátosságai a közoktatásban. A közoktatás összetett irányítási rendszere, kettős finanszírozása és bonyolult jogi szabályozása munkaadói, munkáltatói szempontból nehezen áttekinthető helyzetet hozott létre. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok, alkalmazottak munkáltatója az adott intézmény igazgatója (vezetője). Ám munkáltatói jogkörét, mozgásterét jelentős mértékben korlátozzák a fenntartói (önkormányzati, egyházi, alapítványi) döntések, mindenekelőtt a költségvetési kérdésekben. Ez a helyzet elsősorban a bérek, álláshelyek tekintetében szabnak kemény korlátokat, ám a szakmai programokról (helyi tanterv, nevelési programok, pályázatok stb.) sem születhet a fenntartó bólintása nélkül döntés az egyébként szakmailag autonóm iskolában. A munkáltató függőségi viszonyát tovább nehezíti, hogy fölötte a munkáltatói jogokat a fenntartó önkormányzat gyakorolja, bár határozatlan időre szóló közalkalmazotti jogviszonya az adott intézményben keletkezik, ami bizonyos tekintetben független a határozott idejű (általában ötéves) vezetői megbízatástól. Bár a közoktatási intézmények működtetése tekintetében a fő finanszírozó az állam (központi költségvetés), a tulajdonos, a közvetlen irányító a helyi önkormányzat. (Lásd a tanulmány 1.3. és 7. pontját.) A nevelési-oktatási intézmények költségvetését az önkormányzat költségvetésének részeként a képviselő-testületek fogadják el. Mindezzel meghatározzák a foglalkoztatottak létszámát, bérezési lehetőségeit, az intézmények működési feltételeit. Ezért a közoktatás területén végső soron az önkormányzatok tekinthetők munkaadóknak, és ezek szövetségei munkaadói szervezeteknek. A közoktatási intézmények döntő többsége (91%-a) önkormányzati fenntartású, tehát erre való tekintettel az önkormányzati szövetségek teljes jogkörű munkaadói szervezetek lehetnének. Ám a helyi önkormányzatokra, a közoktatásra vonatkozó jogi előírások (önkormányzati törvény, államháztartási törvény, Kjt. stb.), valamint az önkormányzati szövetségek szerveződési elvei, alapszabályai jelenleg nem teszik lehetővé

16 a valódi munkaadói szerepkör betöltését. Részt vesznek ugyan az alágazati érdekegyeztető tárgyalásokon, sőt, az ágazatközi fórumnak (korábban KIÉT*, jelenleg KOMT ** ) is tagjai, ám valódi megállapodások megkötésére nem alkalmas szervezetek. 2.4.2. Országos önkormányzati érdekképviseletek bemutatása. A hét országos önkormányzati szövetség, valamint a szövetségek társulása két kivétellel az 1990. évi, a helyi önkormányzatokról szóló LXV. törvény hatálybalépését követően alakult meg. Egy részük a települések jellege, az önkormányzat sajátos helyzete szerinti csoportosulás, más részük a közös nézetek, politikai színezetű szempontok alapján szerveződött. Ám munkaadói szempontból azonos módon, az általános részben bemutatott ellentmondásokkal ítélhetjük meg valamennyit. Ezért tevékenységük közoktatási feladatellátásuk, munkaadói szerepük szerint egységesen kerül bemutatásra. 2.4.2. Az országos önkormányzati szövetségek 1. Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége (KÖOÉSZ) 1990 novemberében alakult. A szövetséghez csatlakozó kisvárosi, települési önkormányzatok száma 95 kisváros. Székhelye: Jászberény. 2. Községi Önkormányzatok Szövetsége (KÖSZ) 1990-ben alakult. Ez idáig mintegy 500 község önkormányzata csatlakozott a szövetséghez. Székhelye: Hosszúhetény (Baranya m.) 3. Magyar Faluszövetség (MFSZ) 1989 októberében alakult. Jelenleg 262 falusi önkormányzat tagja a szövetségnek. Székhelye: Tar (Nógrád m.) 4. Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 1990-ben alakult 35 alapító önkormányzattal. Eddig több mint 180 községi-városi önkormányzat csatlakozott a szövetséghez. Székhelye: Gödöllő. 5. Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) 1990-ben alakult 16 alapítótaggal. Ma már mind a 22 megyei jogú város tagja a szövetségnek. Székhelye: Budapest. 6. Megyei Önkormányzatok Szövetsége (MÖOSZ) 1991-ben alakult. Valamennyi megyei önkormányzat (19) tagja a szövetségnek. A MÖOSZ tagja az Európai Megyeszövetségek Hálózatának. Székhelye: Kecskemét. 7. Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) 1989 márciusában alakult. A szövetséghez csatlakozó települési önkormányzatok száma 1.605 különböző nagyságú falu, város, fővárosi kerület, önkormányzati társulás és négy megyei, valamint a fővárosi önkormányzat. A TÖOSZ-hoz tartozó településeken él a lakosság több mint fele. Székhelye: Budapest VI. ker. 8. Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulása. (MÖSZT) Öt országos önkormányzati érdekképviseleti szerv (KÖOÉSZ, KÖSZ, MFSZ, MJVSZ, MÖOSZ) hozta létre az elmúlt években. Legfontosabb törekvése az EU-hoz való csatlakozás önkormányzati előkészítése. Székhelye: Budapest XII. ker. Az országos önkormányzati szövetségek fő feladatai alapszabályaik szerint a következőkben foglalhatók össze: - közös álláspontok kialakítása az önkormányzatokat érintő ügyekben, az országos döntések előkészítésében, különösen az adott szövetség által képviselt településtípusok érdekeire tekintettel; - az önkormányzatok érdekeinek feltárása, érdekegyeztetés, érdekközvetítés, érdekvédelem, érdekképviselet; - az önkormányzati működés feltételeinek javítása, fejlesztésének elősegítése; - az önkormányzatok együttműködésének, információcseréjének elősegítése, szakmai, szervezeti támogatása; * KIÉT Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa. 1992-1998 között rendszeresen ülésezett. 1998-2001 között alig-alig működött. ** KOMT Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa. 2001 októberében alakult érdekegyeztető fórum, bár működésének törvényi alapja még nincs.

17 - jogszabályok, törvények előkészítésében való részvétel, különös tekintettel az önkormányzati feladat- és hatásköröket, a költségvetést és az ellátási felelősséget meghatározó kérdésekben; - jószolgálati feladatok ellátása a szövetség tagjai között felmerült vitákban; - az önkormányzatok segítése szakmai szolgáltatásokkal, szakértők közvetítésével, szakmai továbbképzésekkel; - részvétel a nemzetközi önkormányzati együttműködésben, a szövetségi tagok nemzetközi kapcsolatainak segítése; - nemzetközi kapcsolatok ápolása, multilaterális és kétoldalú európai önkormányzati együttműködés elősegítése (valamennyi szövetség bekapcsolódott az EU-tagjelölt országok önkormányzatainak az uniós tagságra való felkészülését segítő programba; a TÖOSZ-nak az EU Régiók Bizottságával kialakulófélben lévő munkakapcsolata is van). A felsoroltak jól érzékeltetik, hogy munkaadói típusú feladatok nem vagy alig szerepelnek a szövetségek alapszabályaiban. A hangsúlyt az önkormányzatok általános, közös érdekképviseletére helyezik. Tehát jelenleg valódi munkaadói szervezetként nemcsak a megfelelő törvényi szabályozás hiánya miatt nem működhetnek, hanem erre a szerepre a feladatszabályozásuk, funkcióvállalásuk alapján sem törekednek. Az egyes önkormányzati szövetségek létrehozásának szándéka jelen van. Erre vonatkozóan több kezeményezés is történt. Önkormányzati Szövetségek Tanácsa (1996), MÖSZT (1999). Ám a teljes egység máig nem teremtődött meg. A közoktatási intézmények kisebb, bár folyamatosan növekvő hányada egyházi (3,6%) és alapítványi (4,3%) fenntartású. E terület munkaadói képviselete még kevésbé megoldott. Ráadásul ezekben az intézményekben a szakszervezeti, a munkavállalói érdekképviselet is alig, illetve hiányosan van jelen. Ezért az alkalmazottak beleértve az intézményvezetőket is itt vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Rendszeresek a munkavállalók kárára elkövetett jogsértések, a szabálytalanságok. Az egyházi és alapítványi iskolafenntartók képviselői (történelmi egyházak, illetve az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete) ugyan részt vesznek az oktatási törvény által szabályozott alágazati érdekegyeztetésben (Közoktatáspolitikai Tanács, lásd 4.2. rész), ám ennek szerepe elsősorban szakmapolitikai kérdésekre korlátozódik. A közoktatás munkaadói jellegű szervezetei és a szakszervezetek közötti együttműködés az alágazati érdekegyeztető fórumokon való tárgyaláson, esetenként előzetes álláspontegyeztetésen túl, néhány szakmai konferencián való részvételben merül ki. A PSZ évenként általában egyszer szervez ilyen jellegű vitaülést. Ilyen volt például a 2000 áprilisában A magyar közoktatás európai esélyei címmel szervezett konferencia (lásd 7. sz. melléklet), amely tulajdonképpen tripartit formában zajlott. Ezen a közoktatás szakszervezetei mellett részt vettek az önkormányzati szövetségek képviselői, az OM, PM és a BM vezető szakemberei. A történelmi egyházak képviselői is meghívást kaptak, ám nem vettek részt a vitán. Az Oktatási Internacionálé főtitkárhelyettese, Elie Jouen viszont vitaindítójával járult hozzá a konferencia sikeréhez. 3. A kollektív alku jellemzői a közoktatásban Az alágazatban korábban sem volt és jelenleg sincs középszintű kollektív szerződés. A Kjt. nem biztosítja ennek lehetőségét sem az alágazat, sem a település/önkormányzat szintjén. * A közoktatásban folyó kollektív alku súlyos ellentmondása, hogy kollektív szerződések (KSZ) csak intézményi szinten születhetnek. Ott, ahol igazán nincs alkupozíció. Az intézményvezető döntési lehetőségei ugyanis a költségvetési kérdésekben szigorúan korlátozottak. (Lásd 2.4.1. pont.) Emiatt az intézményvezetőnek a KSZ megkötése vagy módosítása előtt az * A magyar munkajog egyébként sem határozza meg az ágazati kollektív szerződés fogalmát.

18 intézményfenntartó önkormányzattal jóvá kell hagyatni azt. Sokszor az is előfordul, hogy az önkormányzati költségvetés nehézségei miatt a KSZ-ben biztosított kedvező feltételek visszavonását, azaz a KSZ módosítását kénytelen az intézményvezető kezdeményezni a fenntartó utasítására. 3.1. Kollektív szerződések, kollektív megállapodások a közoktatásban 3.1.1. Egy munkáltatóra vonatkozó kollektív szerződések. Annak ellenére, hogy kollektív szerződések az alágazatban tapasztalható költségvetési korlátok miatt csak kis mozgásteret biztosítanak a munkáltatónak és a szakszervezetnek, másrészt csak intézményi szinten köthetők, viszonylag jó az ágazat lefedettségi mutatója. Az oktatási ágazatban 2001 márciusában a bejelentett hatályos kollektív szerződések száma 1.567 volt, és 120.860 munkáltatót, az ágazat alkalmazottainak több mint felét (52,25%-át) érinti. A közoktatásban 1.520 KSZ-t kötöttek (ez a viszonylag kislétszámú intézmények miatt közszférában található szerződések 74,1%-a). Az alágazat alkalmazottainak azonban csak 48,56 százalékát, 79.699 főt érintenek. Az 1999. évi adatokkal összevetve egyaránt növekedett az alágazatban érvényes kollektív szerződések száma (3%-kal) és az érintettek száma is (2,6%-kal). Egy munkáltatóra vonatkozó kollektív szerződések az oktatási ágazatban (1999) Kollektív szerződések és foglalkoztatottak száma Intézménytípus 50 fő alatt 50-300 fő 301-1000 fő összesen db fő db fő db fő db fő Alapfokú oktatás 771 22.781 432 31.892 2 913 1.203 55.586 Középfokú oktatás 47 1.826 226 20.233 273 22.059 Összesen 818 24.607 658 52.125 2 913 1.476 77.645 Forrás: Munkaügyi Szemle A kollektív szerződésekkel általában csak szerény többletjuttatásokat nyújtanak a közalkalmazottak számára. Ám mind a munkáltatók, mind a munkavállalók önkormányzatokkal szembeni kiszolgáltatottságát mérsékelik. A kollektív szerződésekben elsősorban a szociális, jóléti elemek (munkaruha-juttatás, étkezési hozzájárulás, önkéntes nyugdíjpénztári támogatás, törzsgárdajutalom stb.), a munkaügyi kapcsolatokra, az illetményrendszerrel összefüggő kérdésekre és a posztgraduális képzésre vonatkozó előírások találhatók. (Lásd alábbi táblázat.) 3.1.2. Önkormányzati szintű kollektív megállapodások. Az önkormányzatok (intézményfenntartók) szintjén általában kollektív megállapodások (szabályzatok) születnek. Ezek száma a PSZ nyilvántartása szerint csupán 32 db. Ám mivel sok intézményt fenntartó városi, fővárosi kerületi, illetve megyei önkormányzatok és partner szakszervezeteik kötötték, viszonylag sok közalkalmazottat érintenek, mintegy 18.000 főt. Ilyen megállapodások kihirdetésének, illetve végrehajtásának azonban a sajátos jogi szabályozás miatt külön ELJÁRÁSI SZABÁLYOK - KSZ-felmondás - Mt.-től eltérő szabályozás - KSZ-módosítás MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK - együttműködési kapcsolatok - szakszervezeti jogokra - szakszervezeti működésre TARTALMI SZABÁLYOK próbaidőre - összesen - hosszabb A kollektív szerződések tartalmi elemei a közoktatásban KSZ-ek száma (db) Érintettek száma (fő) alapfokú okt. középfokú okt. alapfokú okt. középfokú okt. 999 118 807 891 893 957 1201 256 234 29 204 192 191 215 270 68 46571 5471 38580 42025 41046 44326 55396 11422 19107 2409 16819 16086 15906 17817 21785 5407

19 - rövidebb felmentésre - összes - időre - mentesítés - túlmunka - illetményrendszer - oktatás-képzés - szociális, jóléti - leltárhiány MUNKAÜGYI VITÁK - kollektív vita - jogvita - sztrájk esetére - állandó bizottság - eseti bizottság MEGÁLLAPODÁSI ELEMEK - illetménynövelés - illetménytábla - további szakképesítés - illetménykiegészítés - Kjt.-illetménypótlék - ágazati illetménypótlék - egyéb tartalomra Forrás: GM-tájékoztató 535 141 220 804 282 620 1017 412 476 482 243 42 256 108 61 80 22 48 185 11 131 35 34 212 80 167 232 93 118 121 67 10 53 33 17 32 16 26 48 0 24682 6806 10972 38275 14005 30249 47616 20451 21710 21953 11581 2163 12916 4803 2664 3899 1143 2406 9733 623 10602 2465 2721 16954 6620 13722 19002 7354 10429 10399 6052 897 4824 2785 1354 2458 1395 2294 3950 0 technikája van. A kollektív megállapodások általában az önkormányzati érdekegyeztető fórumok keretében születnek, ám jogérvényes dokumentumokká csak úgy válnak, ha azt a képviselő-testület önkormányzati rendeletként (szabályzatként) elfogadja és kihirdeti. (Lásd 7., 8. és 9. sz. melléklet.) E megállapodások az adott települések egységesítik az intézményi kollektív szerződések lehetőségeit s általában külön városi, megyei pótlékok juttatását, címek, díjak adományozását teszik lehetővé. E szinten is tipikus a nyugdíjpénztári támogatás, s gyakori a lakásépítéshez, vásárláshoz adott kamatmentes kölcsön vagy támogatás meghatározása. 3.1.3. Középszintű (alágazati) megállapodásra való törekvés. Az ágazati, alágazati kollektív szerződésnek tehát jogi és rendszerbeli akadálya van. A közoktatásban formális bérmegállapodások nem születtek. *. Sajátos megállapodások jöttek létre, részben kormányzati, részben ágazati (alágazati) szintű tárgyalások során sztrájkhelyzetben. A PSZ kezdeményezésére sztrájkbizottság alakult 1993-ban, 1995-ben, 1999-ben. Ezeket általában több, nem csak oktatási ágazatban működő közalkalmazotti szakszervezet hozta létre. (Lásd 3. sz. melléklet.) A követelések teljesítésére vonatkozó tárgyalások elsősorban kormányzati szinten (mindenekelőtt a pénzügyminiszteri, munkaügyi miniszteri, illetve államtitkári) folytak, és a megállapodások is ezen a szinten születtek meg. Tehát tulajdonképpen ezek sem ágazati megállapodások voltak. A még elégséges szolgáltatásokra vonatkozó tárgyalások viszont az oktatási tárca keretein belül zajlottak. 1995-ben az oktatási ágazat egészét átfogó egynapos sztrájk előtt ajánlás is született a közoktatási sztrájk idején még elégséges szolgáltatással kapcsolatos helyi megállapodáshoz. (Lásd 9. sz. melléklet.) A közoktatás sajátos munkajogi helyzete, irányítási rendszere miatt ezt természetesen helyi tárgyalásoknak, illetve megállapodásoknak kellett jogérvényessé tenni a településeken és intézményekben. Az ágazati ajánlás tehát irányadó dokumentumként funkcionált. A párbeszédre, a megállapodásra való törekvés folyamatosan jelen volt az alágazatban, és bizonyos eredményre is vezetett. Mindez azonban nem elsősorban a szociális párbeszéd formalizált rendszerében, hanem azon kívül zajlott, ezért eredményessége nagy mértékben a tárgyalófelek személyes kapcsolatának, lehetőségeinek függvénye volt. A pedagógusok bérének felzárkóztatására vonatkozóan is, végső soron szóbeli megállapodás született. A * A KIÉT szintjén született megállapodások az egész közszférára vonatkozó ágazatközi bérmegállapodásként értékelhetők (1997, 1998)

20 PSZ vezetői 1999 szeptemberében adták át az oktatási miniszternek a felzárkóztatásra vonatkozó progamjavaslatot. Ezt követően nem a hivatalos érdekegyeztetés rendszerében kétoldalú tárgyalások sorozata kezdődött el, a miniszter és közvetlen munkatársai valamint a szakszervezet vezetői között. Ennek során körvonalazódott a felzárkóztatás szükséges lépéseinek ütemezése. Közös célként került megfogalmazásra, hogy a kormányzati ciklus végéig, de legkésőbb 2004-ig a nemzetgazdasági átlagtól jelentősen elmaradó pedagógusbérek legalább 25%-kal meghaladják azt. A szükséges taktikai lépések is megbeszélésre kerültek, hiszen a miniszternek a kormányon belül (különösen a PM-mel szemben), a PSZ-nek pedig más közalkalmazotti szakszervezetek szintén jogos igényei előtt kellett érvényre juttatni az elképzeléseket. A pedagógusok kötelező óraszámának emelése is taktikai elemként került szóba. Formális bérmegállapodás ugyan nem született, ám a pedagógusok bére 2001. szeptember 1- től mintegy 20%-kal megemelkedett (az 1,19-os szakmai szorzó 1,43-ra nőtt). A kötelező óraszámuk pedig úgy emelkedett, hogy a szakóraszám nem változott, és a plussz órákba amúgy is elvégzendő feladatok kerültek. Mindez olyan módon született, hogy a pedagógusbér-emelési javaslat hivatalos érdekegyeztető fórumra (KÖÉT) csak a végső fázisban került beterjesztésre. A további lépésekről viszont részben az oktatási miniszterváltás miatt megszakadtak a tárgyalások. Sőt, a pedagóguséletpálya-program vitaanyaga, amely szintén a PSZ javaslata alapján került a tárgyalóasztalra, érdemi tárgyalások nélkül került ki az OM falai közül. Jellemző módon még a miniszterváltás előtt megszületett, írásban is rögzített alágazati megállapodás a 2000. évi inflációs keresetkiegészítés kifizetésére (a vonatkozó kormányrendelet felhatalmazása alapján 2001. március 14-én került aláírásra) sem a KÖÉT keretében jött létre. (Lásd 12. sz. melléklet.) Alapvető tanulságul tehát leszögezhetjük, hogy az érdekegyeztetésnek, az eredményes tárgyalásoknak nem személyfüggőnek kell lenni, hanem olyan stabil, formalizált, minden körülmények között működőképes szociális párbeszédnek, amely zökkenőmentesen elviseli a személyek cseréjét, a körülmények változását is. 4. A középszintű szociális párbeszéd fórumai a közoktatásban Az alágazatban többféle érdekegyeztetési rendszer is létezik. Az egyik a Kjt.-ben meghatározott egyeztetési és véleménykérési kötelezettség. A másik a közoktatási törvény 97. -a alapján működtetett Közoktatáspolitikai Tanács. A harmadik pedig a szakképzés területén kialakult szociális párbeszédrendszer az 1993. évi LXXVI. és a 2001. évi LI. törvény alapján, amelyben természetesen nemcsak a közoktatási ágazat, hanem versenyszféra ágazatainak képviselői, munkaadói szervezetei is jelen vannak. A többféle fórum azonban nem teszi eredményesebbé az érdekegyeztetést, sőt, a párhuzamosságok, átfedések időszakonként zavart okoznak 4.1. A Közoktatási Érdekegyeztető Tanács (KÖÉT) működése Viszontagságos múltja a Kjt. 1992. évi hatálybalépésétől követhető nyomon. Kezdetben az egész ágazatot átfogó Oktatási Érdekegyeztető Tanács (OÉT) működött két albizottsággal, a közoktatás és a felsőoktatás ügyeiben egyeztető fórummal. 1995-ben még szélesebb területet átfogó Művelődési Ágazati Érdekegyeztető Tanács (MÁÉT) jött létre, amelynek alágazati fórumai a felsőoktatási, közoktatási és kulturális érdekegyeztető tanácsok voltak. Az 1998-as kormányzati struktúra átalakítása nyomán a kulturális terület a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának irányítása alá került, s ezáltal megszűnt a MÁÉT. A Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács és a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács (KÖÉT) pedig azóta önálló fórumként működik. A többször módosított Kjt. jelenlegi előírásai az alábbiak szerint szabályozzák az ágazati érdekegyeztetést: A munkaügyi kapcsolatokat és a közalkalmazotti jogviszonyt érintő ágazati jelentőségű kérdésekben az ágazati miniszter - az önkormányzati érdekszövetségek bevonásával - az