Vidák Tünde: Marcali és környéke kézműves hagyományai (textil és fazekas hagyományok) Marcali Somogy megye északnyugati részén, a Balatontól 13 km-re, a Kis-Balaton és a Nagyberek által határolt részen fekszik, mint a Marcali-hát legnagyobb települése. A XV. század közepétől a források már mezővárosként említik. E kortól a környező települések gazdasági és társadalmi központja. Az itt élő népesség megélhetését évszázadokon keresztül a földművelés biztosította, ugyanakkor, mint kistáji központ, jelentős szerepet töltött be a kisipar és a kereskedelem területén. Az 1828-as országos összeírás szerint Marcaliban 61 mesterember dolgozott, ezek között voltak csizmadiák, vargák, bocskorkészítők, cipészek, szűcsök, takácsok, szabók, szűrszabók, süveggyártók, gombkötők, kékfestők, fésűsök, borbélyok, órások, kovácsok, lakatosok, pékek, bábosok, szappanfőzők, kéményseprők, fazekasok. Az iparosok a környező települések lakóinak igényei szerint készítették termékeiket, de a mesterek is gyakoroltak ízlésformáló hatást a megrendelőikre. 1 A somogyi parasztság évszázadokon keresztül maga készítette ruházata, háztartása és gazdasága részére a len- és kendervásznat. Kendert az egész megyében termeltek, lent inkább csak Belső-Somogy déli részében. Marcali környékén a Nagyberekben élő horvátok, Buzsák, Táska, Tótszentpál és Varjaskér lakói, szintén feldolgozták a lent fonalnak. 2 A szövést egyes vidékeken maguk a parasztasszonyok végezték, de volt ahol hivatásos szövőmesterre, takácsra bízták ezt a munkát. A török kiűzése után, a XVIII. században Somogyban is megnövekedett a takácsok jelentősége: Kaposváron 1735-ben, Marcali környékén 1749-ben, Kéthelyen alakult takácscéh. Marcaliban, 1828-ban 12 takács dolgozott, 8 segéddel. A céhek kétféle takácsot különböztettek meg: a hímes takács szőtte az egyszerűbb, csíkos díszítésű vásznat, míg a sávolyos takács főként úri megrendelésre dolgozott, pl. damasztot szőtt. A paraszti- vagy takácsszőttesek leggyakoribb díszítő színe a piros, sötétvörös ún. fejtőfonallal készült. 3 A ruházattal kapcsolatos iparosoknak szinte mindegyike működött Marcaliban, 1828-ban: a már említett takácsok mellett, 2 vargamester, 1 kelmefestő, 6 szűcsmester, 1 szűrszabó, 1 bocskorkészítő, 1 süvegesmester, 1 fésüs, akik több segéddel dolgoztak. 4 A gyári anyagokat megelőzően a kékfestő anyagok is kedveltek voltak Marcaliban és környékén, eleinte a német lakosság (Bize, Gadány, Kelevíz) körében, majd hétköznapi ruhaként az egész területen, még az 1960-as évekig is. 5 Az 1860-as évektől az ausztriai gyárakból egyre több gyolcs, pamut, gyapjú, selyem érkezett. A vidék paraszti népessége nem igényelte a nagyon díszes, színes ruházatot, paraszti voltukat hangsúlyozó parádés viseletet. Ízlésvilágukra a XIX. század első felében feltehetően erőteljesebben hatott a környékbeli kisnemesi falvak népének polgáriasabb ruházata. 6 Marcali környékén a nagybereki horvátok körében alakult ki sajátos hímzéskultúra: az ún. buzsáki vézás, boszorkányos és rátétes motívumkincs. Ennek máig élő hagyományai az egész Marcali kistérségben ismeretesek. 1 Kapitány Imrő 1999: on. 2 Knézy 1992: 28. 3 Im: 18-30. 4 Knézy 1991: 491. 5 Uo. 6 Knézy 1991: 490.
A népi fazekasság iránti érdeklődés kezdettől fogva összefonódik a népművészet felfedezésével. 7 A lakosság cserépedényekkel történő ellátását vagy helybéli mesterek vagy megyén kívülről érkező agyagiparosok végezték. Somogy megye fazekasairól az első számszerű összesítést szintén az 1828. évi országos összeírás adja, amelyben marcali fazekasmesterek is szerepelnek, szám szerint két mester. A környékben Böhönyén egy, Karádon szintén egy, Felsősegesden kettő, a megyeszékhelyen, Kaposváron pedig 15 fazekasmester dolgozott, céhbe tömörülve, jellemzően egy-egy segéddel. 8 A somogyi fazekasok által készített cserépedény fajtákról a különböző árszabásokból lehet következtetni, így tudjuk, hogy többféle méretben készítettek kívül-belül mázas korsókat és kancsókat, mázas fazekakat, mázas vagy máz nélküli tálakat, belül mázas lábasokat. 9 A somogyi fazekasok a szomszédos falvakat és a közeli vásárokat, piacokat többször felkeresték évente, aszerint, melyik évszak milyen edényfélének kedvezett. A megrendelők egy-egy keresettebb agyagiparoshoz házhoz is mentek. Bár a nyilvántartott fazekasok száma elmaradt a nagyobb fazekasközpontokéitól, mégis a XIX. század közepén a kortársak úgy tartották, hogy ritkán szorulnak a somogyiak más vidékek mestereinek áruira, mert helyben elkészül, amire szüksége van az ittenieknek. 10 A somogyiak mégis igényelték a szomszédos megyék fazekasainak munkáit, például a jó minőségű, tűzálló edényeket. A megyén kívüli fazekasok, korsósok, tálasok a Dunántúl jelentősebb fazekasközpontjaiból Őrség, Sümeg, Csákvár, Tüskevár, Mohács stb. szállították portékájukat meghatározott útvonalakon. Marcaliban, mint vásártartási joggal rendelkező térségi központban is rendszeresen árusítottak somogyi és megyén kívüli agyagiparosok. Marcaliban, napjainkban is működik népi iparművész fazekas. 7 Knézy-István 2001: 111. 8 Im: 115. 9 Im: 116-117. 10 Im: 138.
Felhasznált források: Knézy Judit: Történelmi-tárgyi néprajzi fejezetek Marcali és környéke népéletéből. In Kanyar József (főszerk.): Marcali története. Várostörténeti tanulmányok I. Marcali, 1991: 461-500. Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából. Somogy Megyei Levéltár Somogy Megyei Pedagógiai Intézet. Kaposvár, 1992. Knézy Judit István Erzsébet: Gelencsérek, fazekasok, tálasok munkái. In Kapitány Orsolya Imrő Judit (szerk.): Somogy megye népművészete. Kaposvár, 2001: 111-142. Kapitány Orsolya Imrő Judit: Mestere és műhelyek. Állandó kiállítás a Marcali Városi Helytörténeti Múzeumban. Kiállításvezető felirat.