AGROTECH, Kielce 2014. március 7-9. Mezőgazdasági gépek seregszemléje a lengyelországi Kielcében A lengyelországi mezőgépgyártók és gazdálkodók főleg két mezőgazdasági gépkiállítást tartanak számon, a márciusban Kielcében megrendezett AGROTECHet és a szeptemberben Poznan mellett, Bednariban megtartott gépseregszemlét. A több kisebb regionális kiállítás mellett jelentős kiállításnak számít még a rolnictwai POLAGRA, amelyen azonban főleg a külföldi multinacionális cégek gépei dominálnak. A délkelet-lengyelországi, 109 km 2 -en elterülő, több mint 200 ezer lakosú nagyváros, Kielce hagyományos közigazgatási központ és vásárváros a régióban. Ebben az évben is az egyidőben megtartott vásárokkal együtt 69 különböző kiállítást és vásárt rendeznek januártól decemberig, a még mindig tovább épülő vadonatúj vásárközpontban. A vásár- és kiállítástulajdonosok gazdasági erejét az is reprezentálja, hogy ők tartják fenn Európa egyik kézilabda élcsapatának a klubját, a Targi Kielce -t, ahol európai sztárjátékosokat és sztáredzőt tudnak alkalmazni. A Targi Kielce vásárszervező és kiállítási terület tulajdonosának nemzetközileg auditált statisztikája szerint Kelet-Európában a rendezvények és a kiállítók számát tekintve az egyik legnagyobbaknak számítanak. Évente több mint 6000 kiállító jelenik meg a kiállításaikon, a látogatók száma pedig meghaladja a 200 ezret is. Az AGROTECH és a vele együtt rendezett LAS-EXPO erdészeti gépkiállításuk a legnagyobbak közé tartozik. Az idei gépesítési seregszemlén 60.000 m 2 -en, hét nagyméretű pavilonban, négy órás sátorban és a szabad területeken 620 kiállító mutatkozott be, amelyeknek nagyobbik része (!) lengyel mezőgépgyártó volt. (Sajnos egyetlen magyar kiállítóval sem lehetett találkozni Kielcében.) A külföldi kiállítók 14 országból érkeztek a városba, közülük legtöbben Németországból, Dániából és Hollandiából. Kelet-Európából litván, cseh, szlovén és szlovák cégek állítottak ki. Tíz különböző kísérőrendezvényt, köztük több konferenciát is tartottak a kiállítás három napja alatt. A szervezők több mint 60.000 látogatóra számítottak idén. Külföldi kiállítók Az európai mezőgazdasági gépkiállításokon megjelenő legnagyobb európai multinacionális gyártók is jelen voltak Kielcében. Főleg a lengyelországi forgalmazóikon keresztül állítottak ki, többnyire a fő helyeken. Kiállításaikon igazodva a lengyel mezőgazdaság birtokszerkezetéhez jellemzően a kisebb teljesítményű erő- és munkagépek domináltak, de kivételként Lengyel kiállítók Lengyel traktorgyártók Lengyelországban a piacon négy, saját márkaként megjelenő traktorgyár is gyárt traktorokat. Közülük azonban csak kettő a Farmtrac és az Ursus szerepel 400 és 500 közötti darabszámmal az éves TOP 15-ös traktoreladási listában. Az ország közepén, Sieradz-ban található Crystal traktorgyár nagyobb (114-305 LE-s) motorteljesítményű traktorokat gyárt. Az Ori- egy-egy csúcsmodell (Case-IH Quadtrac 620, Claas Xerion 5000, New Holland T 9505, T 8420, Fendt 939, John Deere 8350 R stb.) is látható volt. Nagy hangsúlyt kaptak a kiállításon az Év Traktora 2014 címet elnyert, Hannoverben elismerésben részesült traktorok, amelyek közül valamennyi jelen volt és nagy médiatámogatást kapott, emelve a kiállítás szakmai presztízsét. A világ vezető mezőgépgyárai közül a legnagyobb kiállítással a New Holland vonult fel, amely piacvezetőként a legtöbb traktort értékesítette tavaly is Lengyel or szág ban, éppen ezért Nr 1. márkaként népszerűsítette magát. A CNH-n belüli testvérmárkájával, a A Crystal Orion 285 traktor Case IH-val együtt 25,2 % piaci részesedést értek el a lengyelországi traktoreladásokból 2013-ban. A New Holland kicsit hazainak is számít, hisz Plock-ban kombájngyáruk működik (a valamikori Bizon kombájngyár helyén), ahol 1992 óta napjainkig 50.000 TC 5-ös sorozatú kombájn készült, és a kombájnokhoz a gabonavágó asztalok zömét is itt gyártja a New Holland. Jelenleg a plocki gyárban a 2013-ban indult TC 5000-es gabonakombájn-család tagjai készülnek 175 és 258 LE közötti motorteljesítményekkel, négy és öt szalmarázós kivitelben. A kisebb teljesítménykategóriájú traktorokat gyártók közül nagy standokon állított ki a Lengyelországban tavaly 631 db traktort értékesítő Kubota, amely évről évre erősíti pozícióját Európában is, valamint a dél-koreai traktor gyár tók közül a Kioti, a TYM és az LS (Lea ding Soulition). A Lengyelországban szintén népszerű Zetor (amely több mint 2000 db traktort értékesített tavaly az országban) teljes kínálatot vonultatott fel, köztük az újabb fejlesztései közül a Major 80 és Proxima Power 120 típusokat. Az évente több mint 400 traktort értékesítő MTZ/Belarus nem hozott újdonságot a kiállításra. A kínai márkákat a Solis képviselte, amely 18 és 84 LE közötti motorteljesítménnyel gyárt traktorokat. Természetesen a neves külföldi munkagépgyártók (Amazone, Kuhn, McHale, Merlo, Pöttinger, Grimme, Hardi, Lely, Maschio-Gaspardo, Köckerling, Gregoire Besson, Monosem, Sulky, Joskin stb.) is felvonultatták termékeiket a lengyel képviselőiken keresztül. Az oroszországi Rosztszelmas Arcos és Vector gabonakombájnjai mellett a 400 LE-s motorral szerelt RSM 1401 magajáró szecskázóját hozta el a kiállításra egyedüliként Oroszországból. 26 Mezőgazdasági Technika, 2014. április
Farmtrac 7110 DT Mazur traktor URSUS 100.14 H 102 LE-s traktor on 13-as modelljük 114 és 136 LE közötti, az Orion 16/16.2 modellek 160 és 193 LE közötti, az Orion 230/250/260/285-ös modellek pedig 227 és 305 LE közötti teljesítményű (Deutz) motorokkal készülnek, sebességváltójuk félautomata powershuttle vagy powershift. A motorjaik EUR Stage III.a vagy III.b környezetvédelmi normájúak. A két kisebb teljesítményű család 540/750/1000/1400 1/min fordulatszámú, a nagyobb 540/1000 1/min fordulatszámú TLT-vel rendelkezik. Az elektronikus és hidraulikus rendszereiket a BOSCH szállítja. A hátsó hidraulikus függesztőszer kezetük emelőképessége típustól függően 6,2 és 10,5 t között változik. Erdészeti és kommunális kivitelben is készülnek. A Crystal traktorgyár a 76 és 110 LE közötti teljesítményű kategóriákban török gyártmányú ArmaTrac traktorokat forgalmaz 2 éves garanciával. Jelenleg évente a legtöbb traktort (1400 db-ot) előállító lengyel traktorgyár, a mragowoi Farmtrac, amely 33 és 110 LE közötti motorteljesítménnyel gyártja traktorait és a németországi piacra is szál lítja azokat. A kedvező árú, fülke nélküli változatban készülő Escort 500-as család tagjai 33 és 48 LE közötti teljesítményű motorokkal és mechanikus, 8/2 fokozatú sebességváltóval rendelkeznek. A hattagú Farmtrac 600-as család 66 és 88 LE közötti teljesítményű Perkins motorokkal készül, 12/12 vagy 24/24 fokozatú, Carraro gyártmányú, szinkronizált sebességváltókkal és elektronikusan kapcsolható irányváltóval. A hidraulikus rendszerüket 34 vagy 50 l/min szivattyú szolgálja ki, a hátsó függesztőszerkezetük emelőképessége 2600 vagy 3100 kg. Komfortos vezetőfülke található rajtuk. A Farmtrac traktorok csúcsmodelljét a 7100 DT és a legújabb fejlesztésű, Kielcében először látható 7110 DT típusok jelentik, amelyek 98 és 110 LE-s Farmer traktorok a kiállításon EUR Stage III.b-s motorokkal, ill. 16/16 fokozatú ZF powershift sebességváltóval készülnek. Négyfokozatú (430/540/750/ 1000 1/min) a TLT-jük, a hátsó hidraulikus függesztőszerkezetük 4900 kg-mal terhelhető. A kiállításon a Farmtrac 7110 DT Ma zur elegáns dizájnnal és magas komforttal volt látható. Egy igazi retro különlegességet is bemutatott a Farmtrac Kielcében, a valamikori Ford 5000/7000 traktorok formájára tervezett Hertitage 50/60 és 60/75 modelleket, amelyek 50 és 75 LE közötti teljesítményű Kohler/Lombardini motorokkal készülnek fülkés és fülke nélküli kivitelben, a Carraro gyártmányú sebességváltójuk 12/12 fokozatú. Az északlengyelországi Sokolka-ban működő Farmer traktorgyár is ízelítőt adott az általa gyártott traktorokból. A Farmer traktorok többsége TIER 3a környezeti normájú, 61-86 LE közötti teljesítményű John Deere motorokkal készül, két típusban (F2-8248 és F2-8248 PE) 80 és 84 LE-s MMZ motorokat szerelnek, a két legnagyobb, 97 és 112 LE teljesítményű típusú (az F5-11272 és F5-12272S) pedig FPT IVECO motorokkal hagyja el a gyárat. A legtöbb típusba Carraro sebességváltó található 8/8 vagy 12/12, illetve opciósan 22/24 fokozattal, 40 km/h végsebességgel. A két legnagyobb teljesítményű típus 16/8 fokozatú Carraro powershift sebességváltóval készül. A Farmer traktorok különböző felszereltséggel és komfortfokozattal rendelhetők. Az újraéledt lublini URSUS, a negyedik lengyel traktorgyár is amely a traktorokon kívül munkagépek és pótkocsik széles skáláját is gyártja felvonultatta széles traktorválasztékának reprezentánsait. A nyolc tagból ál ló, 50 és 148 LE teljesítménytartományt átölelő URSUS traktorok különféle (Deutz, Perkins, Sisu) gyártmányú EUR Stage III.a és III.b környezeti normájú motorokkal készülnek. Ugyancsak többféle (12/12, 24/24 vagy 32/32, ill. 40/40 fokozatú) a traktorokban található sebességváltó, és zömé- Mezőgazdasági Technika, 2014. április 27
UNIA Cross L Drive szántóföldi kultivátor Az EURO-MASZ egyszerű felépítésű PU mulcskultivátora ben 40 km/h a végsebességük. Erős a traktorok hidraulikája, többnyire kétfokozatú (540/1000 1/min) a TLT-jük, komfortos a vezetőfülkéjük. A nyolc típusból három (az URSUS 8014H, 9014H és 10014H) a törökországi Hattat traktorgyárban készül. Lengyel munkagépgyártók Az AGROTECH kiállításon több száz lengyel munkagépgyártó vonultatta fel gépeit, többségében kis- és közepes vállalkozások, de voltak közöttük nemzetközi viszonylatban is jelentősnek tekinthető, többféle profilban érdekelt nagyvállalatok is (Unia, Metal-Fach, SaMASZ, SIPMA stb.). A kisebb vállalkozásoknál megfigyelhető az együttműködésre való törekvés, így jött létre az Agro7 Grupa tömörülés, amely hét munkagépgyártó vállalkozást tudhat a soraiban, így a piacon nagyobb eséllyel versenyezhetnek a nagyobbakkal, a kiállításon is együtt vonultak fel. A lengyel mezőgazdasági munkagépgyártók között legnagyobb számban találhatók a különböző talajművelő gépeket, műtrágyaszórókat, permetezőgépeket, szálastakarmány-betakarító gépeket, traktoros homlokrakodókat, különféle rendeltetésű traktorvontatású pótkocsikat, valamint gabonatárolókat és azokat kiszolgáló anyagmozgató gépeket gyártók. Több gyártó is kiállított burgonya-, zöldség- és gyümölcsbetakarító, ill. manipuláló gépeket. A legnagyobb munkagép-portfólióval az UNIA, a MetalFach, az AKPIL, az Expom és az Ursus vonult fel a kiállításon. Súlyukhoz mérten talán kisebb részt képviseltek az állattartás technológiai berendezései és eszközei. Ugyanakkor a Las-Expo keretében sok kiállító vonultatott fel működés közben is látható fafeldolgozó gépeket. Több lengyel gépgyártó is jubilált az idei kiállításon. Többek között alapításának az Expon 20 éves, a MetalFach 25 éves, a SaMASZ 30 éves ju bileumát ünnepelte az idén. A legnagyobb talajművelőgép-választék az UNIA, az AKPIL, az EXPOM, az AGRO-MASZ, a POM, a BOMET, a MOSKIT, a STAL- TECH, a BURY Maszyny Rolnicze, a TOL- MET, az Agro-Lift, az EURO-MASZ, a Dziekan, a GRANO System, a Rolkop és Rolmet és a DEXWAL kiállításán volt látható. Közöttük megtalálhatók voltak a 2 és 10 ekefej közötti ágy- és váltva forgató ekék, a kompakt vagy rövid tárcsás boronák, a szántóföldi kultivátorok, a magágykészítők, a talajlazítók és hengerek igen széles méret- és konstrukciós kialakításban, az egyszerű kiviteltől a legkorszerűbbekig függesztett, ill. félig függesztett kivitelben. A többségük 2 és 4 m közötti munkaszélességgel készült, de 2 m alatti, ill. 5-6 m munkaszélességű változatok is láthatók voltak. Közülük figyelemre méltó műszaki kivitelt képviselt az UNIA Cross L Drive, a Maszyny Rolnicze Awemak, az EXPOM AJAX, a Staltech Eurokult és az Orlik szántóföldi kultivátora, az AKPIL Tiger XL, az EXPOM Goliat és a Staltech EXPOM Goliat 4.0 kompakt tárcsa Bury Maszyny Rolnicze permetezőgépek választéka 28 Mezőgazdasági Technika, 2014. április
Mezőgazdasági Technika, 2014. április Üzleti úton a Szal-Agro Kft. Kielcében Viszonylag kevés magyar kereskedő fordult meg a kielcei Agrotech kiállításon. Az egyik közülük a rendszeresen visszatérő Szal-Agro Kft., amelynek tulajdonos ügyvezetője Szalai László. Az ő véleményét kérdeztük a kiállításról. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a kft.-jük zömében a lengyel gépek magyarországi forgalmazására szakosodott. Jelenleg 16 lengyel gépgyártóval állnak üzleti kapcsolatban, amelyek zöme részt vesz a kiállításon, így alkalom és mód nyílik a gyártmányok jobb megismerésére, ill. az üzleti megállapodások megújítására, esetleg újabb partnerek megtalálására is. Nem mellesleg valamenynyi belföldi üzletkötőjüket is elhozták, hogy tanulmányozzák partnereik gyártmánypalettáját és személyesen is találkozhassanak a lengyel kiállítókkal, ill. a gyári kollégákkal. Így egy időben, egy helyen lehet ennek meg teremteni a feltételeit. Vendégeket is hoztak magukkal, azokat, akiket az AGROmashEXPO-n szervezett jutalomjáték nyertesei közül soroltak ki. A SaMASZ DUO-680 két forgórészes vontatott rendképzője Szalay László a kiállítással kapcsolatban kiemelte, hogy jól szervezett, méreteiben és hangulatában is emberközelinek tekinthető. Átfogó képet lehet kapni a lengyel me zőgazdaságigép-gyártás sokszínűségéről. Itt minden feladatra többféle gép közül lehet választani, a kisgazdaságok egyszerű gépeitől a nemzetközileg is jegyzett profi gépgyártók korszerű gépeikig. A lengyel gépekre általában jellemző a kedvező ár/érték arány, amely Magyarországon is sokak által megfizethető. A lengyel mezőgépgyártók korrekt partnerek, viszonylag könnyen lehet velük üzletet kötni és elfogadható határidőkkel szállítanak. Az idei vásár alkalmával is eredményes tárgyalásokat folytattak. A kielcei vásárlátogatás alkalmával munkatársaik szentelnek időt a magyar-lengyel barátság ápolására is, amely Bem József 48-as tábornok szülővárosának és mauzóleumának megtekintését jelenti (a képen), a két nép barátságát legjobban ápoló városban, Tar now ban, amelyet mindig útba ejtenek. UH 50 kompakt tárcsás boronája, valamint az Agro Tak, a Dziekan Tyfan és a Staltech GLEBOSZ talajlazítói. Sok standon lehetett látni rugós fogú, láncos, öntvénykarikás vagy csillagos tagú gyepboronát is. Sok lengyel gyártó kínált röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépet is, az egyszerű függesztett, tölcséres, egytárcsás kiviteltől, a korszerű, rozsdamentes nagy tartályos, egészen a 12,5 tonna kapacitású tandem futóműves, vontatott gépekig. A legnagyobb választék a Strumyk, a PROMAR, a Pronar, a PoMot Choim, a POM Augostow, az UNIA és a SIPMA standján volt látható. Az egyik legkorszerűbb vontatott műtrágyaszóró gépcsaládot a PoMot állította ki az UPR 5-ös, UPR 10-es és az Universal T 150-3 gépeik 5/10 és 12,5 t tartálykapacitással rendelkeznek, hidrosztatikus a röpítőtárcsák meghajtása, speciális felületvédelemmel látták el az adagoló kaparóláncokat. A korszerű függesztett változatokat az UNIA és SIPMA (RN-Antek széria) gyártmányok képviselték elsősorban. A lengyel gyártmányú permetezőkből is nagy volt a kínálat. A legtöbb és legkorszerűbb gépet a legnagyobb permete zőgépgyártó, a Krukowiak állította ki, amelyek között a függesztett és vontatott szántóföldi, ill. ültetvénypermetezők többféle méretben szerepeltek. A Krukowiak Herkules néven 175 LE-s Iveco motorral hajtott, 4000 liter tartálytérfogatú, 1,5 méter has alatti szabad magasságú, 28 méteres szórókerettel szerelt gépet is gyárt. Korszerűek a Góliát gyártmányú vontatott gépeik, amelyek 2500 és 6000 liter közötti tartálytérfogattal készülnek. Az ültetvénypermetezők közül pedig a Tajfun és Octopus család tagjai sorolhatók a korszerűbb konstrukciók közé. Ugyancsak széles permetezőgépkínálatot mutatott be a TAD- LEN, a JARMET, a Bury Maszyny Rolnicze, a PROMAR és a Biardzki permetező gépgyártó vállalkozás, amelyek főleg szán tóföldi függesztett és vontatott kivitelű gépeket gyártanak 200 és 2000 liter közötti, ritkábban 2500-4000 liter közötti tartálytérfogattal. A kiállítás vetőgépkínálatában a mechanikus és kisebb mértékben a pneumatikus rendszerű, sűrű soros gabonavetőgépek domináltak szóló vagy talajművelő gépkapcsolásban, ill. ráépített kivitelben. A legnagyobb választékot az UNIA, a POM Ltd, a Meprozet, a Top-masz, a Bury és a Moskit gépgyártók vonultatták fel. Tömegével lehetett látni a kiállításon lengyel gyártmányú szálastakarmány-betakarító gépeket rotációs kaszákat, rendkezelőket, hengeres nagybálázókat, bálacsomagolókat, valamint mulcsozókat és szárzúzókat. Korszerű tárcsás és dobos kivitelű kaszákat, ill. vezérelt villás rendkezelőket állított ki az idén 30 éves SaMASZ vállalkozás, amely 39 országba exportálja már gépeit, köztük Észak- és Dél-Amerikába, Ausztráliába és Új-Zélandba is. Gépeik a neves nyugat-európai gyártók gépei vel is felveszik a versenyt. A kommunális adaptereik mulcsozók, hótolók, sószóróik és 29
URSUS Z-594 fix kamrás hengeres bálázó SaMASZ KPC-3 vontatott ribizlibetakarító seprűgépeik is eljutnak a világ számos országába. Dobos kaszákat 1,35 és 3,0 m közötti, tárcsás kaszákat 1,8 és 9,4 m közötti, a rendkezelőket 3,0 és 7,7 közötti munkaszélességgel gyártják. Rotációs kaszákat és rendkezelőket kínált több változatban az UNIA is. Kaszákat állított ki többek között még a Kowalski, a SIPMA, a TAD-LEN és a Biardzki, rendkezelőket pedig a POMAROL a SIPMA és PROMAR is. Lengyel gyártmányú hengeres nagybálázó gépek fix és változó kamraméretű vál tozatban egyaránt szép számmal szerepeltek a kiállításon. Teljes családot állított ki az UNIA, korszerű bálázókat lehetett látni a MetalFach kiállításán is. Az Ursus és a SIP- MA is többféle típust vonultatott fel. A legtöbb bálázógépgyártó bálacsomagoló gépeket is kínált. A burgonyatermesz téshez és -manipuláláshoz ajánlott gé peket az AKPIL, a Remprodex (Czenchow) és a Michalak. Gyü mölcsösök ápolásához és gyümölcs betakarításhoz kínált gépeket a SaMASZ és a LISICKI. Mindketten kiállítottak vontatott bogyósgyümölcs-betakarító (ribizli, köszméte) kombájnt is. A Sa- MASZ a burgonya- és zöldségtisztító, manipuláló és kiszerelő gépeknek is nagy gyártója Lengyelországban. Lengyel gyártmányú traktoros homlokrakodókból és pótkocsikból is óriási volt a kínálat. A trakto rokra szerelhető hidraulikus homlokrakodókból a legnagyobb választékot a Metal-Fach, a Hyd rometal, a SIPMA, az UNIA és az Inter-Tech mutatta be. A talajműve lő gépek után talán a legnagyobb választékban és volumenben a lengyel mezőgépipar különböző rendeltetésű traktorvontatású pótkocsikat gyárt. A kínálatban megtalálhatók az egy- és kéttengelyes billenőplatós, a szervestrágya-szó rós, a hígtrágyaszállító és -kijuttató tartályos, a bálaszállító, a rendfelszedős és a takarmánykeverő, -kiosztós változatok egyaránt. Ezeknek a legnagyobb gyártói Lengyelországban a Pomot Shojna, a Metal-Fach, a GO MAR, a Pronar, a SIP- MA, az UNIA, az URSUS, a METALTECH, a Cynkomet, a ZASLAW, az Auto-Tech (Czerwin) és az NT Industry. A kínálati palettán az 1,5 t-tól a 24 tonna teherbírásig, az egytengelyestől a kormányzott tridem és quattro többtengelyes változatig minden méret megtalálható. Ezek konstrukciós megoldásainak bemutatása meghaladja a beszámoló terjedelmét. A biomassza energetikai célú felhasználásához is kínáltak eszközöket és berendezéseket a lengyel gépgyártók. Figyelemre méltó pelletá ló gépet állított ki az Ursus, amellyel lágy szárú és fás szárú biomasszából készíthető nagy (20 mm) átmérőjű tűzipellet. A Teknamotor TLT-hajtású és saját motoros tárcsás, ill. dobos aprító szer kezettel épített Scorpion típusú faapríték-készítő gépeiből adott ízelítőt, amelyekkel 160 mm átmérőig lehet a fahulladékot feldolgozni. Figyelemre méltó biomassza tüzelő kazánokat az EKOPALtól, a Metalergtől, a DEFRO-tól és a Metal-Fachtól lehetett látni. A teljesítményszortimentjük 8 kw-tól 700 kw-ig terjed. Dr. Hajdú József A Metal-Fach korszerű, 14 tonnás billenőszekrényes pótkocsija A Teknamotor Scorpion saját motoros faapríték-készítő gépe 30 Mezőgazdasági Technika, 2014. április