A változó szélességi fokok elégiája Úgy remeg mint Rembrandt keze foltos lepedő a csótányos hotelben este zúg a tenger reggel zúg a tenger a párizsi auberge ahová csak veled a dolgok feloldódnak a ragyogásban egy véres londoni metrókocsi csilingel egyre több részem sorvad el itt állok bőrömön nevek csorognak Megharapott az ég a pokol második köre én is gyűlölöm a döntéseimet drága Magyarország messzebbre fészkelődik naponta átvág a sarki pénztáros ma este megtört bennem a lüktetés a hazátlanság mégiscsak egy esély Mint aki csak köveket fotóz mint üres szemű koreai munkás
ide-oda ütődöm mint a biliárdgolyó végül is mindegy hol vagyok nem ez nem lehet ez lehetetlen most összeszorítom összekulcsolom ez nem én vagyok csak egyenletesen lélegezzen tovább Az idő talán jó zsidóvá tehetett volna Kaspar Hauser agyát halála után gondosan többen is megvizsgálták természetellenes nevettek fel boldogan azt hiszem lakótelepi a csávó hajnalban a téglagyár kietlen helye édesgetem magamhoz csak el ne áruljon A mérges tinédzser rövid távon vállal a szervezetben gyulladás keletkezett minden nap a sirályokkal kelek az öreg leveskészítő megállt nincs nincs halál nincs harang nincs pénz már ne is haragudjon de mit sír itt nekem
Borzolni a pihéket a combjaim között csak a pornó érdekelt húst és testeket az istent kerestem Afrikában és ott volt az isten az ételmérgezésben nézzen a szemembe mondta az orvos de én meg fogok halni értem értem Mint aki minden este máshol születik ne parázz te köcsög kell a sapkád burkoljon be a nyugalom aranya ne nézzen hátra nem esik bántódása Ádám maga olyan romantikus alkat
Napsütés Görnyedt már egy ideje, aztán leesett a padról a gyönyörű tavaszi napsütésben, leesett a padról és rángatózni kezdett, és dobálta magát, tűzött a nap, a hollók keringtek olajos csőrrel a levegőben, aludni akartam a délután. De leesett a padról és dobálta a testét és habzott a szája, a buszmegálló piszkosan állt, egy suhanc nézte messziről, talán egy régi haverja de ő se mert közelebb jönni. Fetrengett a porban, mégis csend volt, most jut eszembe, hogy milyen félelmetesen üres csend volt.
Siettem, már csak a hídról láttam, ahogy deszkamerev lett a barna test. Siettem, aznapra terveim voltak.
Lappangó vírusként Majd olyan leszek, mint a lépesméz. Állagom szobahőmérsékleten cseppfolyós, nem érdemlek részvétet. Lapulj a fal mellé, ha tombolok. Majd olyan leszek, mint a hamis pénz. Rakj UV-fény alá, nem látsz vízjelet, amit titkos szegleteimbe nyomott volna egy buzgó állami alkalmazott. Ez a lélekvándorlás. Ez a végtelen menet. Kézből a kézbe, húsból a fémbe, alaktalanból alakká alakulva és vissza, vajas kenyérre kenve és elkobozva. Ugye ez kell, ez a felelet, mi más. Identitásom a használat függvénye, mindent bevallok. Készülnek már a csapdák.
A Nílusnál Jó lenne már zsidónak lenni teljesen, vagy örménynek, hogy egzotikus legyen, vagy rádiósnak, hogy hozzam a híreket, vagy lelkésznek, hogy értselek titeket. Maradjak svábisch magyarnak? Görögnek? Legyek bajszos szlovák, akivel nem törődnek? Buzogjon bennem a tutajosok reneszánsza, testté válik a Kárpát-medence kevert násza, én vagyok a Duna, a Tisza, meg a Nílus, Szegeden születtem, de pesti a stílus, lehetnék pécsi és lehetnék arab, vagy éppen gyönki, aki megharap. Kihagytam a Balatont és az őrgrófokat, egy cipőgyárat és a magyar földtúrókat: a rengeteg parasztot, mert sok, ami sok, kimaradt az egyház is, a protestánsok,
vagy az aranyba foglalt katolikusok, a szerzetesek és a hitetlen barátok. Jó lenne már zsidónak lenni teljesen, vagy halottnak, hogy még menőbb legyen.
A zárban a kulcs Kúszik az esős beton szaga. Megint elmúlt csöndben a világvége, elszalasztottad a búcsút. Menj haza. Rádborulnak a Szent Mihály fái, és hallod, halkan lopódzik mögötted az ősz, a tél, a tavasz, a nyár és a többi illegális bevándorló. Zuhog az eső, zuhognak a pillanatok. Mint olcsó kurva parfüme, hidegen hagy. Miből van ez az üresség. Miért néz a rendőr. Az ajtó, a kilincs, a zár, és a zárban a kulcs, meredsz a névtáblára, hiányzik Kairó.