Rudolf Steiner Az Akasha kutatásból az Ötödik Evangélium 18 előadás Elhangzott 1913 ésl4-ben Európa különböző városaiban (Kristiánia, Berlin, Hamburg, Stuttgart, München, Köln) GA 148 GENIUS Budapest 2009
A mű eredeti címe: Aus der Akasha-Forschung. Das Fünfte Evangelium A fordítás a Rudolf Steiner-Nachlaßverwaltung Dornach/Schweiz 1985. kiadása alapján készült.(ga 148) Fordította: Illés Dolly és Maasburg Márta A szöveget az eredetivel egybevetette és lektorálta: dr. Szilágyi Péter Felelős kiadó: A Magyar Antropozófiai Társaság Vezetősége 1026 Budapest, Riadó u. 2/b. Minden jog fenntartva! ISBN 978-963-9772-09-0 Borítót tervezte: Cseh Kriszta Nyomdai előkészítés: dr. Borsavölgyi Éva Kezdi Anna Készült a Progresso Print Kft. nyomdaüzemében
TARTALOM Előszó 7 Bevezetés 10 Az Ötödik Evangélium Első előadás:kristiánia (Oslo), 1913. október 1 11 Második előadás: Kristiánia (Oslo), 1913. október 2 23 Harmadik előadás: Kristiánia (Oslo), 1913. október 3 37 Negyedik előadás: Kristiánia (Oslo), 1913. október 5 50 Ötödik előadás: Kristiánia (Oslo), 1913. október 6. 64 Az Ötödik Evangélium Első előadás: Berlin, 1913. október 21 90 Második előadás: Berlin, 1913. november 4 105 Harmadik előadás: Berlin, 1913. november 18 119 Negyedik előadás: Berlin, 1914. január 6 135 Ötödik előadás: Berlin, 1914. január 13 149 Hatodik előadás: Berlin, 1914. február 10 165 Az Ötödik Evangélium Hamburg, 1913. november 16 179 Az Ötödik Evangélium Első előadás: Stuttgart, 1913. november 22 191 Második előadás: Stuttgart, 1913. november 23. (Jegyzetek)...206 Az Ötödik Evangélium Első előadás: München, 1913. december 8 211 Második előadás: München, 1913. december 10 229 5
Az Ötödik Evangélium Első előadás: Köln, 1913. december 17 246 Második előadás: Köln, 1913. december 18 265 A makro kozmikus Miatyánk Rudolf Steiner kézírásával Fakszimile 283 6
Előszó Ahogy minden embernek vannak emlékei, úgy a kozmosznak, mint szellemi lénynek is van emlékezete. Az ezoterikus hagyományban ezt Akasha Krónikának nevezik. Ott a nagy kozmikus eseményektől az egyes emberi sorsok történéséig mindent feljegyeznek. Minden időkben voltak emberek, akik - magasabb szellemi képzettség fejlesztésével - képesek voltak ezeknek az érzékfeletti krónikáknak olvasására. Őket nevezik beavatottaknak. Ilyen képességek fejlesztése ma is lehetséges, sőt a beavatást is el lehet érni. Hogy ez a mi időnkben hogy történhet, azt Rudolf Steiner Hogyan jutunk magasabb világok megismeréséhez?" c. könyvében írja le. Maga a könyv szerzője is ezt az utat járta végig és érte el a beavatást. így jutott el az Akasha Chronika olvasásáig. Amit ott a kozmosz fejlődéséről meg lehetett tudni, azt Rudolf Steiner először egy sor tanulmányban, majd ezeket Az Akasha Krónikából" címen könyvben jelentette meg. A világ fejlődésének ott vázolt összképe később a Szellemtudomány Körvonalai" c. művében még lényegesen bővebb és elmélyültebb. A forrás azonban, ahonnan mindkét könyv közlései származtak, azonos maradt: az Akasha Krónika olvasása. Az utóbb említett könyvben Rudolf Steiner leírja, miképp áll az egész világevolúció középpontjában egy esemény, ami az egésznek tulajdonképpeni értelmét adja. Ez az esemény pedig ott áll a kereszténység kiindulási pontján is. Ez a Golgotai Misztérium. Előkészítése a Názáreti Jézus 30 éves élete során történt, majd a Jordán-keresztelő után az őbenne megjelenő Krisztus 3 éves jelenléte által. Ami a Golgotai Misztériumban történt meg, az az egész világfejlődést két részre osztotta: az eseményt megelőző és az azt követő időre. 7
A Golgotai Misztérium világot érintő jelentősége és 33 éves előkészítése a Földön, felveti a modern beavatás centrális kérdésének kutatását, valamint az Akasha Krónika azzal összefüggő eseményeit. Egy ilyen kutatás új korszakot jelentene a kereszténység fejlődésében. Ezen felül valóságos áttörés lenne a kereszténység jövőjébe, amikor az emberek nem csak történelmi és írásban fennmaradt forrásokból, hanem magából a szellemi világból kapnák a tanúbizonyságot az idők fordulójáról és a Golgotai Misztériumról, mint ennek középpontjáról. A kereszténység fejlődésének ez az új korszaka Rudolf Steiner 1913 őszén az Ötödik Evangélium" előadás ciklusaival kezdődött. Az Ötödik Evangélium" elnevezés Rudolf Steiner értelmezésében nem jelent mást, mint amiről egy beavatott a Krisztus-történésről és annak előkészületéről az Akasha Krónikából értesülhet. Legelőbb Krisztiániában (Oslóban) majd számos középeurópai városban beszélt erről a témáról. Ezek a kutatási eredmények azóta állnak az antropozófus kereszténység középpontjában. Bár Rudolf Steiner már korábbi előadásaiban is tett közzé az Ötödik Evangélium"-ból egyes részleteket, ez a téma csak a krisztiániai előadásciklussal érte el terjes kibontakozását. Ezek közlésével vált nyilvánvalóvá egészen új oldaláról Rudolf Steiner magas küldetése az emberiségben, mint a jelenkor Krisztus-küldötte. Az emberek közül sokan, akik akkor hallották ezeket az előadásokat, közvetlen élményként élték meg: így szólal meg Krisztus jelenlétében a Krisztusról szóló beszéd. Máig meg lehet érezni ennek a hangulatnak egy leheletét a fennmaradt gyorsírásos jegyzetek olvasásakor. Bár Rudolf Steiner a kutatást éppen csak elkezdte, amit megjelentetett, annak alapvető jelentősége van. Mert általa teljesen új perspektívák nyílnak meg a Krisztus-megértés előtt minden ember szabad megismerési erői számára. 8
Bárcsak az a magyar olvasó, aki először kerül kapcsolatba az Ötödik Evangélium" tartalmával, átérezné ezeknek az előadásoknak hatalmas hátterét és szellemi dimenzióját és a fordítás jelentőségét is! Mert a téma magasztos volta hivatott az olvasó lelkét alkalmassá tenni a komolyságra és felkészíteni a kereszténység legmélyebb titkainak befogadására. Sergej O. Prokofieff az Általános Antropozófiai Társaság Vezetőségi tagja a dornachi Goetheanumban (Svájc) 9
Bevezetés A szellemi kutató Rudolf Steiner előadásai 1913 és 1914 között az Ötödik Evangéliumról különleges helyet foglaltak el közlései sorában. Ő maga mondja el, mennyire csak önmaga legyőzése árán szánta rá magát ezeknek a tartalmaknak elmondására. Ezt mély felelősségérzete és elkötelezettsége tudatában tette meg, mert szembetalálta magát azzal, aminek korunkban kell előkészülnie, és ami azért annyira sürgős, mert ezeknek a tényeknek éppen most kell a Földfejlődésbe bekerülni. Rudolf Steiner nem hallgatja el a sok fáradságot és a rendkívüli nehézségeket, amelyek legyőzése árán tudta feltárni az Akasha krónikából a kereszténységet érintő képeket. Az Ötödik Evangélium felkutatása különlegesen értékes. Meghozta a súlyos áldozatot, amit közlései jelentettek, annak ellenére, hogy már akkor fellángoltak ellenfeleinek gyűlöletlángjai, amikor a két Jézus-gyermek titka az Ötödik Evangélium részeként a nyilvánosság elé került. Amikor azután a világ egy sorsdöntő óráján - 1913. szeptember 20-án letette az első Goetheanum alapkövét, akkor nevezte Rudolf Steiner Ötödik Evangéliumnak az előadások tartalmát. Az alapkőletételt követően Oslóban és más városokban tartott előadásokat októbertől decemberig az Ötödik Evangéliumról. Kettő közülük, a Kölnben tartottak, még életében jelentek meg ciklus formájában A Golgotai Misztérium" címen. Marié Steiner röviddel halála előtt (1948-ban) határozta el, hogy a kristiániai (oslói) ciklust saját kiadásában megjelenteti. Ez a döntés abból a belátásból és meggyőződésből fakadt, hogy a mai kor egyenesen megköveteli ezeknek a közléseknek eljuttatását a kereső és bizalmat érdemlő emberek tágabb köreihez. Bár úgy bánnának majd a rájuk bízott Ötödik Evangélium titkaival, ahogy Rudolf Steiner az ő hallgatóinak a szívére bízta. Ernst Weidemann 10
Az Ötödik Evangélium Első előadás Kristiania (Oslo), 1913. október 1. Azt a témát, amelyről a következő napokban beszélni szándékozom, különösen fontosnak tartom, tekintettel a mai korra és a mai körülményekre. Elöljáróban szeretném hangsúlyozni, hogy nem szenzációéhség vagy más ehhez hasonló vezetett, amikor ezt a témát választottam: az Ötödik Evangélium. Remélem, majd rá tudok mutatni arra, hogy a jelenkorban - számunkra különösen fontos értelemben - valóban egy ötödik evangéliumról beszélhetünk, és hogy a tartalmát illetően nem lehet jobb megnevezést találni annál, mint az Ötödik Evangélium". Ez az Ötödik Evangélium - mint hallani fogják -, még nem jelent meg írásban. De az emberiség jövőjében bizonyára erre is sor kerül. Bizonyos értelemben mégis azt mondhatjuk, az Ötödik Evangélium olyan régi, mint a négy másik evangélium. Ahhoz, hogy erről az Ötödik Evangéliumról beszélhessek, elengedhetetlen, hogy egy bevezetésfélében megbeszéljünk néhány, a téma megértéséhez szükséges dolgot. Abból szeretnék kiindulni, hogy bizonyára nincs messze az idő, amikor a történelemnek nevezett tudományt már az általános iskolában is másként fogják tanítani, mint korábban. A következő napokban bizonyossá lesz számunkra, hogy a Krisztus-fogalom, a Krisztus-kép a jövő történelmi szemléletében más, fontosabb szerephez jut, már a legelemibb történelmi szemléletben is, mint azelőtt. Tudom, hogy ez a mondat egy rendkívüli paradoxon. Gondoljuk csak el: még nem is olyan régen Európa nyugati országainak lakói az egyszerű emberek és a legműveltebbek is, mennyi odaadással és szívük leghőbb érzéseivel fordultak Krisztus felé. Ma ezt nem állíthatjuk. Aki a jelenkor írásait olvassa, aki elgondolkodik azon, hogy főként 11
mi érdekli a mai embert, mi felé húzza a szíve, az úgy fogja találni, hogy a Krisztus iránti lelkesedés, az odaadó érzés csökkenőben van, különösen azoknak a körében, akik a kornak megfelelő műveltségre tartanak igényt. Ugye ez paradoxnak tűnik, hiszen korábban azt hangsúlyoztam, hogy az emberiség történetének nem túl távoli jövőjében a Krisztus-képnek sokkal jelentősebb szerep jut majd, mint eddig. Ez határozottan ellentmondásnak látszik. Próbáljuk meg ezt a gondolatot egy másik oldalról megközelíteni. Már itt, ebben, városban is több alkalommal beszélhettem a Krisztuskép tartalmának jelentőségéről. Az itt látható könyvekben és ciklusokban sok, a szellemtudomány forrásaiból eredő fejtegetést találhatnak a Krisztus-lény titkaira és a Krisztusképre vonatkozóan. Aki felvette magába azt, ami az előadásokban, ciklusokban és egyéb írásainkban olvasható, abban nyilván kialakul az a vélemény, hogy a Krisztus-lény teljes megértéséhez alaposan fel kell vérteznie magát; hogy a legmélyebb fogalmakhoz, képzetekhez, eszmékhez kell folyamodnia, ha el akar jutni Krisztus és az évszázadok óta működő Krisztus-impulzus megértéséhez. Ha más dolgok nem szólnának ellene, az ember arra a következtetésre juthatna, hogy csak a teozófia és az antropozófia teljes ismeretében juthat el Krisztus helyes elképzeléséhez. De ha ettől eltekintünk és az elmúlt századok szellemi fejlődését kísérjük figyelemmel, akkor szembe tűnik, századról századra az a mélyreható átfogó tudomány, amelynek az lenne a feladata, hogy megértse Krisztust és megjelenését. Az emberek évszázadokon át legmagasztosabb és legjelentősebb eszméiket fordították Krisztus megértésére. Ebből úgy tűnhet, mintha csupán a legjelentősebb intellektuális tevékenység juthatna el Krisztus megértéséhez. Valóban így lenne? Egy roppant egyszerű fejtegetés bizonyítja, hogy ez nincs így. Helyezzük egy képzeletbeli szellemi mérleg egyik serpenyőjébe mindazt a tudást, tudományt és a Krisztus-fogalom antropozófiai megközelítését, és ami hozzájárult Krisztus megértéséhez. A másik serpenyőbe tegyük bele gondolatban a sok mély érzést, az emberek lelkének bensőségességét, amely évszázadokon át Krisztus felé 12
irányult. Azt fogjuk látni, hogy minden tudás, minden tudomány, beleértve az antropozófiát is, amellyel igyekszünk Krisztust megmagyarázni, könnyűnek bizonyul az emberek mély érzéseivel szemben, amelyek a Krisztus-lény és Krisztus-jelenség átérzésére irányulnak. Nem túlzás az a megállapítás, hogy Krisztusból mérhetetlenül erős hatás áradt, és hogy ehhez a hatáshoz a Krisztusról való tudás a legcsekélyebb módon sem járult hozzá. Valóban rosszul állt volna a kereszténység dolga, ha ahhoz, hogy valaki Krisztus követője lehessen, a középkor, a skolasztika és az egyházatyák minden tudására szüksége lenne, vagy ha az embereknek csak az hiányozna, amivel az antropozófia ma tud hozzájárulni a Krisztuseszme megértéséhez. Valóban édeskevés lenne ennek eredménye. Nem hiszem, hogy e gondolat ellen komoly ellenvetése lehetne annak, aki elfogulatlanul kísérte figyelemmel az évszázados kereszténység menetét. De még egy másik oldalról is megközelíthetjük ezt a gondolatot. Nézzünk vissza arra az időre, amikor még nem volt kereszténység. A jelenlévők közül a legtöbben jól tudják, hogy a régi Görögországban hogyan ábrázolták a görög tragédiákban, különösen azok korai formájában a harcos istent vagy az embert, akinek lelkében egy harcoló isten működött; a színpadon a nézők szeme elé tárták az isteni tevékenység közvetlen működését. Elég, ha arra utalok, hogyan szőtte át Homérosz jelentős költészetét a szellemi világ hatása: ha megemlítem Szókratész, Platón vagy Arisztotelész hatalmas alakjait. Ezek a nevek egy bizonyos területen, a legmagasabb szintű szellemi életet idézik lelkünk elé. Ha minden mástól eltekintünk és csak Arisztotelész alakját tartjuk szem előtt, aki évszázadokkal a kereszténység megalapítása előtt működött, akkor azzal találjuk szembe magunkat, ami napjainkig bizonyos szempontból nem fejlődött tovább. Az Arisztotelész által kifejlesztett gondolkodás, az emberi logika még ma is olyan tökéletes, hogy azt mondhatjuk: annyira magas fokot ért el, aminek meghaladása a mai napig sem történt meg. 13
A következő napok munkájához szükséges, hogy egy különösnek tűnő feltételezésből induljunk ki. Képzeljük el, hogy nem léteznének az Evangéliumok, amelyekből bármit megtudhatnánk Krisztus alakjáról. Tételezzük fel, továbbá, hogy az Újszövetség címen ismert ősi írásos emlékek nem léteznének. Bizonyos módon tekintsünk el mindattól, amit a kereszténység megalapításáról hallottunk; szemléljük a kereszténység alakulását csupán történelmi tényként. Fordítsuk figyelmünket arra, ami a kereszténység megalapítása utáni századokban történt az emberek között; egyszóval az Evangéliumok, az Apostolok cselekedetei, Pál levelei (és a többi) figyelmen kívül hagyásával csak a megtörtént tényeket tartsuk szem előtt. Ez persze csak feltevés, hipotézis, de segítségünkre lesz célunk elérésében, hogy mi is történt a kereszténység megalapítása óta eltelt időben? Ha először is Európa déli területére vetjük pillantásunkat, akkor ott egy bizonyos időpontban a legmagasabb fokú szellemi műveltséget látjuk, amelynek kimagasló képviselője Arisztotelész volt; ez a magas fokú szellemi élet a következő századokban még további fejlődést mutatott fel. Sőt, abban az időben, amikor a kereszténység megtette első lépéseit a világban, Európa déli részén számos görög műveltségű ember élt, olyan emberek, akik felvették magukba a görög szellemi életet. Ha nyomon követjük a kereszténység ádáz ellenségét, Celsust, akkor kortársai között Európa déli részén a görög és az itáliai félszigeten még a 2. 3. Krisztus utáni században is rendkívül magas szellemi műveltséggel rendelkező embereket találunk: olyan embereket, akik magukévá tették Platón eszméit, akiknek éles elméje mintegy Arisztotelész elméssége folytatásának tűnhet; találunk ott görög műveltségű finom és erős szellemiségű embereket, görög műveltségű rómaiakat, akik a római agresszivitás, személyes jellegét belevitték a görög finom lelkűségbe. Ebbe a világba robban bele a kereszténység. Azt mondhatjuk: a keresztény impulzus annak idején olyan volt, hogy ennek a keresztény impulzusnak a képviselői intellektualitás, a világról való 14
tudás tekintetében műveletlen emberek voltak a görög-római művelt emberekhez viszonyítva. Műveletlen emberek szivárogtak be az érett intellektualitás világába. Ekkor egy rendkívüli színjáték tanúi lehetünk. Ezek az egyszerű, primitív emberek, az első kereszténység képviselői döbbenetes gyorsasággal terjesztik el a kereszténységet Európa déli részén. Ha ma azzal, amit - mondjuk az antropozófia révén - megtudhatunk a kereszténység lényegéről, meg akarjuk közelíteni ezeket az egyszerű, primitív embereket, akik annak idején elterjesztették a kereszténységet, akkor elmondhatjuk: ezek az egyszerű emberek, a keresztény impulzus akkori hordozói, akik beszivárogtak a magasan fejlett görög műveltségbe, nem értettek semmit - nemcsak a nagy kozmikus Krisztus-gondolatból, amelynek megértéséhez ma az antropozófia segíthet hozzá -, hanem az egyszerű Krisztus-gondolatból sem. A görög-római élet piacán nem volt egyéb kínáinivalójuk a szeretett Krisztusuk iránti személyes, bensőséges kapcsolatnál; mert Krisztushoz fűződő kapcsolatukat úgy ápolták, mint a család egy szeretett tagjához fűződő érzést. Akik annak idején a görög és római kultúrába bevitték a kereszténységet - amely napjainkig továbbfejlődött -, nem voltak művelt teológusok vagy teozófusok; nem voltak művelt emberek. Az akkori művelt teozófusok, a gnosztikusok, fel tudtak ugyan emelkedni Krisztusra vonatkozó magas eszmékig, de csak azt tudták nyújtani, amit a mérleg könnyebbik serpenyőjébe kell helyeznünk. Ha a gnosztikusokon múlott volna, akkor a kereszténység bizonyosan nem hódította volna meg diadalmenetben a világot. Nem volt az különösen fejlett intellektualitás, ami Kelet felől érkezett és viszonylag gyorsan a régi görög és római kultúra hanyatlásához vezetett. Egyik oldalról nézve ez a helyzet. A másik oldalról nézve vegyük szemügyre az intellektuálisan magasan fejlett embereket, Celsustól, a kereszténység ellenségétől kezdve - aki már akkor mindent felsorakoztatott ellene, amit mai ellenzői is mondhatnak - a trónon ülő filozófusig: Marcus Aureliusig. A finom műveltségű új-platonikusok olyan eszmékkel hozakodtak elő, amelyekhez képest a mai filozófia csupán gyerekjáték, 15
mert mai eszméinket messze meghaladják nagyság és látókör tekintetében. Ha szemügyre vesszük mindazt, amit ezek a nagy szellemek a kereszténység ellen felsorakoztattak, és ha áthatjuk magunkat azzal, amit az intellektuálisan magas szintű görög és római szellemiség a görög filozófia szemszögéből felmutatott, akkor az a benyomásunk, hogy közülük senki sem értette meg a Krisztus-impulzust. Azt kell látnunk, hogy a kereszténységet olyanok terjesztik el, akik nem értettek meg semmit a kereszténység lényegéből; ellenzőik viszont egy fejlett kultúra képviselői, akik nem tudják felfogni, mit jelent a Krisztus-impulzus. A kereszténység különös módon úgy jelenik meg a világban, hogy követői és ellenzői semmit sem értenek tulajdonképpeni lényegéből. És mégis: voltak emberek, akiknek lelkében elég erő lakozott ahhoz, hogy diadalra vigyék a Krisztus-impulzust az egész világon. Azután vannak olyanok is, akik egy bizonyos lelki magassággal állnak ki a kereszténység mellett, mint a híres Tertullianus egyházatya. Olyan római ő, aki beszédét tekintve szinte a római nyelv megújítójának tekinthető, mert jelentős személyiségre utaló találó szavakat használ. De ha felvetjük a kérdést: Hogyan gondolkodik Tertullianus a Krisztus-eszméről - akkor más megvilágításban látjuk a dolgot. Akkor kiderül, hogy ez az ember vajmi kevés intellektualitást, szellemi nagyságot tud felmutatni. A kereszténység védelmezői sem különbek! És mégis hatnak személyiségükkel; hatnak olyan emberek, mint Tertullianus, akinek okfejtéseire művelt görögök valószínűleg nem adtak sokat. Mégis, magával ragadó hatást gyakorolt az emberekre. Mi által? És ez a lényeg. Éreznünk kell ennek a kérdésnek a jelentőségét. Mi által hathatnak a Krisztus-impulzus hordozói, akik maguk nem sokat értenek a Krisztus-impulzus lényegéből? Mi által hatnak a keresztény egyházatyák egészen Origenészig, amikor pedig a Krisztus-impulzus megértése körül szinte ügyetlenül tapogatóznak? Mi az, amit a még az oly magas fokú görög-római műveltség sem tudott megérteni a Krisztus-impulzus lényegéből? Mi az? 16
De menjünk tovább. A történelmi élet megfigyelésekor szembetaláljuk magunkat ugyanennek a jelenségnek még élesebb formájával. Az évszázadok során a kereszténység elterjedt Európában olyan népek között is, mint a germánok; ezek egészen más vallási nézeteket vallottak és egyek voltak, vagy legalábbis látszólag egyek voltak vallásos elképzeléseikkel; mégis teljes erővel felvették a Krisztus-impulzust, mintha az lenne az igazi életük. Vajon a germán népek között legeredményesebben működő hitterjesztők skolasztikusán, teológiailag képzett emberek voltak-e? Szó sincs róla! Olyan emberek voltak, akik viszonylag egyszerű lélekkel jártak az emberek között, és közérthető, köznapi értelemmel szóltak hozzájuk, de közvetlenül a szívükhöz. Úgy tudták megválasztani szavaikat, hogy a megszólítottak legrejtettebb húrjait érintették. Egyszerű emberek járták be a távoli vidékeket, és éppen az ő hatásuk volt a legjelentősebb. Évszázadokon át így terjesztették a kereszténységet. Csodálatos módon lett éppen ez a kereszténység a jelentős tudás, tudomány és filozófia alapja. Nem becsüljük le a filozófiát, de vegyük szemügyre azt a sajátos jelenséget, hogy a kereszténység egészen a középkorig olyan népek között terjedt el, és lett lelkük része, amelyek addig egészen más képzeteket hordoztak. A nem túl távoli jövőben még sok egyebet is fognak hangsúlyozni a kereszténység elterjedésével kapcsolatban. Ha a keresztény impulzus hatásáról beszélünk, akkor könnyen érthető, hogy egy bizonyos időben a kereszténység elterjesztésének gyümölcse a Krisztus-impulzus iránti lelkesedésben mutatkozott meg. De úgy tűnik, az újabb korban letompult az, amit a középkor idején elterjedő kereszténységnek tekinthetünk. Nézzük Kopernikusz korát, a természettudomány kibontakozásának idejét, egészen a XIX. századig. Úgy tűnhet, mintha a természettudomány, mindaz, ami Kopernikusz óta utat tört magának a nyugati szellemi életbe, a kereszténység ellen dolgozott volna. Ezt külső tények megerősíthetik. Például a katolikus egyház a 19. század 20-as évekig úgynevezett indexre tette Kopernikuszt, mert 17
ellenségének tartotta. De ezek külső dolgok. Ez nem változtatott azon, hogy Kopernikusz kanonok volt. A katolikus egyház megégette Giordano Brúnót, de ez nem változtatott azon, hogy dominikánus volt. Mindketten éppen a kereszténység révén jutottak el eszméikhez. Keresztény impulzusból cselekedtek. Rosszul értelmezi a dolgot, aki az Egyház talaján állva úgy véli: ezek nem a kereszténység gyümölcsei voltak. Ezekkel a tényekkel csak azt akarom alátámasztani, hogy az Egyház félreértette a kereszténység gyümölcseit. A 19. századig eltelt hosszú időre volt szükség ahhoz, hogy belássa: Kopernikusz eszméit nem lehet egy indexszel elnyomni. Aki a dolgok mélyére néz, az fel fogja ismerni, hogy mindaz a kereszténység eredménye, amit a népek az újabb századokban elértek; hogy a kereszténység által az ember tekintete a Földtől az égi távlatok felé fordul, ahogyan ezt Kopernikusz és Giordano Brúnó is tette. Ez csakis a keresztény kultúrában, és a keresztény impulzus által volt lehetséges. Azok számára, akik a szellemi életet nem felületesen, hanem mélységében szemlélik, bizonyára paradoxnak tűnik majd, amit most fogok mondani, mégis helytálló. Ugyanis a mélyebben vizsgálódó szemében lehetetlen, hogy Haeckel, a Krisztus-ellenző megjelenhetett volna anélkül, hogy a kereszténységből indult volna ki. Ernst Haeckel elképzelhetetlen a keresztény kultúra feltételei nélkül. Bármennyire is igyekszik az egész újabb természettudományos fejlődés ellenséges érzületet tanúsítani a kereszténységgel szemben: ez az újabb természettudomány a kereszténység gyermeke, a keresztény impulzus egyenes folytatása. Ha majd az emberiség teljesen kinőtte az újabb természettudomány gyermekbetegségeit, akkor be fogja látni, hogy ha az újabb természettudományt kiindulópontjától kezdve következetesen kísérjük tovább, az a szellemtudományhoz vezet. Következetes út vezet Haeckeltől a szellemtudományhoz. Amikor ezt az emberek képesek lesznek felfogni, akkor azt is belátják majd, hogy Haeckel ízig-vérig keresztény elme, ha nem is tud róla. A keresztény impulzusok nem csak azt hozták felszínre, ami kereszténynek nevezi és nevezte 18
magát, hanem azt is, ami a kereszténység ellenségeként forrong. A dolgokat nem elég a fogalmaik szerint megvizsgálni; ha realitásuk, valóságuk szerint nézzük azokat, akkor eljutunk ehhez a megismeréshez. Reinkarnáció és karma" című kis írásomból láthatták, hogy Darwin fejlődéstanától egyenes út vezet az ismételt földi életek tanához. Bizonyos módon elfogulatlanul kell szemlélnünk a keresztény impulzusok működését, hogy ezekkel a dolgokkal kapcsolatban szilárd talajon állhassunk. Aki megérti a darwinizmust, a haeckelizmust, akit egy kicsit áthat az, amiről Haeckel nem is tud, Darwin még sok mindent tudott, aki megérti, hogy ez a két mozgalom csak keresztény mozgalomként volt lehetséges, az szükségszerűen eljut a reinkarnáció gondolatához. És aki képes arra, hogy egy bizonyos szellemi látó erőt hívjon segítségül, az következetesen eljut az emberi nem eredetéhez. Igaz, hogy ez kerülőút, de szellemi látással párosulva helyes út a haeckelizmustól a Föld eredetének szellemi felfogásához. De elképzelhető a másik eset is: ha elfogadjuk a darwinizmust úgy, ahogy ma megmutatkozik, anélkül hogy a darwinizmus életelvei áthatnának bennünket; más szóval: ha felvesszük magunkba a darwinizmust, mint impulzust, a kereszténység mélyebb megértésének érzése nélkül - ami pedig benne van a darwinizmusban - akkor különös dologra jövünk rá. Mégpedig arra, hogy a lélek ilyen szellemi alkatával éppen olyan keveset értünk meg a kereszténységből, mint a darwinizmusból. Ebben az esetben a kereszténység jó szelleme ugyanúgy elhagyhat, mint a darwinizmus jó szelleme. Ha azonban velünk van a darwinizmus jó szelleme, akkor lehetünk bármilyen materialisták, a Föld történetében mindig visszaérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol felismerjük: az ember sohasem fejlődött alacsonyrendű állatformákból, hanem szükségszerűen szellemi eredete van. Visszaérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol az ember, mint szellemi lény, úgyszólván lebeg a földi világ fölött. A következetes darwinizmus ide vezet. Ha azonban az embert elhagyja a jó szelleme, pedig magáévá tette a reinkarnáció 19
eszméjét, akkor visszatekintve azt hiheti, hogy mint majom élt a Föld valamelyik inkarnációjában. Ha ezt hiheti az ember, akkor mind a darwinizmus, mind a kereszténység jó szelleme elhagyta és egyikből sem ért semmit. Mert a következetes darwinizmus sohasem hinne ilyet. Ehhez az kellene, hogy a reinkarnáció eszméjét teljesen külsőséges módon vigyük át a materialista kultúrába. Persze, a modern darwinizmust meg lehet fosztani kereszténységétől. Ha ezt nem tesszük, akkor úgy fogjuk találni, hogy a darwinista impulzusok a keresztény impulzus szülöttei és hogy a keresztény impulzusok ott is hatnak, ahol megtagadják őket. így nemcsak azzal a jelenséggel találjuk szembe magunkat, hogy az első századokban a kereszténység - követői és hívei tudásától és műveltségétől függetlenül - terjed, és hogy a középkorban a tudós egyházatyák és a skolasztikusok vajmi kevéssel járultak hozzá elterjesztéséhez; napjainkban azzal a paradox jelenséggel szembesülünk, hogy a kereszténység a mai természettudomány materializmusában, mint saját ellenképében jelenik meg; viszont nagysága és tettereje a keresztény-impulzusból ered. A benne rejlő keresztény impulzusok ezt a tudományt a materializmus fölé fogják emelni. Milyen különösek is ezek a keresztény impulzusok! Úgy tűnik, mintha elterjedésükben nem játszana szerepet sem intellektualitás, sem tudás, sem tudományosság, sem megismerés. Elterjedésüknek a világon, úgy látszik, egészen mások a feltételei. Szinte azt mondhatnám: a kereszténység elterjed, akár mellette, akár ellene vannak az emberek; sőt még akkor is, ha ellenkezőjére fordítva jelenik meg a modern materializmusban. Mi az, ami ennyire terjed? Nem a keresztény eszmék és nem a keresztény tudomány. Még azt lehetne feltételezni, hogy a kereszténység által beplántált morális érzület terjed el. De gondoljuk csak el, hogyan jelent meg a morál (erkölcs) azokban a régi időkben és sok mindent jogosnak fogunk találni a kereszténység képviselőinek gyűlölet-megnyilvánulásaiból, amit a kereszténység valódi, vagy vélt ellenségei ellen tanúsítottak. Az intellektuálisan nem nagyon képzett lelkek morálja 20
sem lesz különösen imponáló, ha szemügyre vesszük ott, ahol a legkeresztényibben gondolkodik. Mi az hát, ami terjed? Mi a különleges benne? Mi vonul végig diadalmenetben a világon? Forduljunk ezzel a kérdéssel a szellemtudományhoz, a szellemi látó tudathoz. Mi működött azokban a műveletlen lelkekben, akik keletről nyugatra vonulva behatoltak a magas műveltségű görög-római világba. Mi működött azokban, akik elvitték a kereszténységet az idegen germán világba? Mi működik a modern materialista természettudományban, ahol a tan még mindig elrejti arcát? Mi működik ezekben a lelkekben, ha nem intellektuális, de nem is morális impulzusok? Mi az hát? Maga Krisztus az, aki szívtől szívhez, lélektől lélekhez szól, aki végig tud vonulni a világon, és hatni tud, függetlenül attól, hogy az évszázados fejlődés során a lelkek megértik-e, vagy sem. Kénytelenek vagyunk eltekinteni a fogalmainktól, a tudományunktól és csakis a realitást szem előtt tartani, ha rá akarunk mutatni arra, milyen titokzatosan jelenik meg maga Krisztus sok ezer impulzusban, ezer és ezer lélekben formát öltve, évszázadokon át betöltve az embereket. Maga Krisztus az, aki az egyszerű emberekben eljut a görög és itáliai világba, aki Nyugaton és Északon egyre több ember lelkét megragadja. Krisztus jár azok mellett a tanítók mellett, akik később a germán népekhez viszik el a kereszténységet. Ő az, az igazi, a valóságos Krisztus, aki a Földön működik, mint maga a Föld lelke; aki egyik helyről a másikra, egyik lélektől a másikhoz vonul, függetlenül attól, hogyan vélekednek a lelkek róla. Egy triviális hasonlattal élve: sok embernek fogalma sincs az élelmiszerek összetételéről, és mégis szabályszerűen táplálkozik. Éhen halnánk, ha előbb meg kellene ismernünk az élelmiszerek összetevőit, és csak azután fogyaszthatnánk el azokat. A táplálkozási ingernek semmi köze sincs az élelmiszerek ismeretéhez. Ugyanígy nem volt köze a kereszténység elterjedésének a Földön a kereszténység megértéséhez. Ez ebben a különös. Olyan titok ez, amelynek megfejtéséhez arra a kérdésre kell válaszolnunk: Hogyan hat maga Krisztus az emberi lélekben? Amikor a szellem- 21
tudomány, a szellemi látó szemlélet felteszi magának ezt a kérdést, akkor olyan eseményre irányul a tekintete, amely alapjában véve csakis szellemi látással megközelíthető és külsőleg valóban teljes összhangban van az imént elmondottakkal. De látni fogjuk, hogy a jövőben egyre inkább tudomásul kell vennünk: elmúlt az idő, amikor Krisztus a korábban jellemzett módon működött és eljött az ideje annak, amikor az embereknek meg kell érteniük, fel kell ismerniük Krisztust. Ezért kell arra a kérdésre is választ találnunk, hogy miért kellett a mi korunkat megelőznie egy olyan kornak, amikor a Krisztus-impulzus elterjedhetett anélkül, hogy az emberek megértették volna, anélkül hogy felvették volna tudatukba. Ezt egy esemény tette lehetővé. Ez az esemény, amelyre a szellemi látó tudat utal: az úgynevezett Pünkösdi-esemény, a Szent Szellem leáradása. Ezért irányul az antropozófiai értelemben vett, igazi Krisztus-impulzus által indíttatott szellemi látó tekintet először a pünkösdi eseményre, a Szent Szellem kiáradására. Szellemi látó szemszögéből, egy bizonyos szempontból folytatott kutatásaink számára elsőnek a Pünkösdi-eseménnyel foglalkozunk. Mi történt a Földön a világ fejlődésének abban a pillanatában, amelyet - számunkra meglehetősen érthetetlenül - úgy ábrázolnak, hogy a Szent Szellem leárad az apostolokra? Ha szellemi látó tekintettel vizsgáljuk meg, mi is történt akkor, úgy szellemtudományos választ kapunk arra, mit is jelent a leírás: Egyszerű emberek - amilyenek az apostolok is voltak - hirtelen különféle nyelveken kezdtek beszélni a szellemi élet mélységeiről, amire addig nem tartották őket képesnek. Igen, akkoriban a kereszténység, a keresztény impulzusok kezdtek úgy terjedni, hogy függetlenedtek az ember megértésétől, akinek lelkében elterjedtek. A Pünkösdi-eseményből kiindulva szétterjed a Földön a Krisztuserő áradata, amint azt korábban kifejtettem. Mi is volt hát a Pünkösdi-esemény? Ezt a kérdést tették fel a szellemtudománynak és az erre a kérdésre adandó válasszal, a szellemtudományos válaszzal arra a kérdésre Mi a Pünkösdi-esemény?" kezdődik az Ötödik Evangélium. Holnap folytatjuk erre vonatkozó szemlélődésünket. 22
Második előadás Kristiania (Oslo), 1913. október 2. Vizsgálódásainkat az úgynevezett pünkösdi eseményből kiindulva folytatjuk. Az előző előadásban rámutattam arra, hogy a szellemi kutatás legelőször erre az eseményre vethet legalább egy pillantást. Mert a visszafelé irányított szellemi látó tekintet számára ez az esemény olyan, mint egy felébredés, amelyet azon a napon éltek át Krisztus Jézus tanítványai, - akiket általában apostoloknak neveznek -, amelyre Pünkösd ünnepén emlékezünk. Nem könnyű elképzelni ezeket a kétségtelenül különös eseményeket; lelkünk legmélyéről kell előkeresnünk eddigi antropozófiai ismereteinket, ha pontos képzetet akarunk alkotni arról, amiről a témával kapcsolatban ma fogok beszélni. Az apostolok az ébredés pillanatában úgy érezték, hogy hosszú ideig, napokig, szokatlan tudatállapotban éltek. Olyan volt ez, mint a felébredés egy álomképekkel teli mély alvás után, bár különös, álomittas, de olyan alvásból, ami azért - hangsúlyozom, mindig úgy beszélek, ahogyan ez az apostolok tudatában megjelent - olyan, hogy napközben minden külső napi teendőjének eleget tesz, jön-megy, ahogy egy egészséges ember, úgyhogy meglehet, a többiek, akikkel érintkezik, meg se látják rajta, hogy tudatállapota megváltozott. Nos, elérkezik a pillanat, amikor úgy tűnt az apostoloknak, hogy napokig hosszantartó álomvilágban éltek, és a pünkösdi eseménnyel ébredtek fel. Ezt az ébredést is sajátos módon élték át; valóban az volt az érzésük, mintha a világmindenségből leszállna rájuk valami, amit csak a Mindenható Szeretet szubsztanciájának lehetne nevezni. Az apostolok úgy érezték, mintha a Mindenható Szeretet föntről megtermékenyítette és felébresztette volna őket az említett álomszerű állapotból. Úgy tűnt nekik, hogy a világmindenséget átható és átmelegítő Szeretet eredendő ereje mindegyikük lelkébe külön-külön beáradt. Az őket körülvevő többi ember fur- 23
csanak, idegennek találta őket. Olyanoknak ismerték őket, mint akik egyszerű életet élnek, noha az utóbbi napokban kissé különösen, álmatagon viselkedtek. Ez köztudott volt, most azonban úgy tűnt, hogy megváltoztak. Mintha teljesen új lelkiállapotban, lelki hangulatban éltek volna, mint olyan emberek, akik számára megszűnt az élet minden kicsinyessége, minden önzése; akik elteltek szívük végtelen melegségével, a mindent átható toleranciával; mélységes szívbéli megértéssel viseltettek minden emberi, földi megnyilvánulással szemben és úgy tudták kifejezni magukat, hogy mindenki megértette őket. Észrevehető volt, hogy beleláttak minden ember szívébe és lelkébe, és meg tudták fejteni a lelkek mélyén rejtőző titkokat úgy, hogy mindenkit képesek voltak megvigasztalni és mindenkinek azt mondhatták, amire annak éppen szüksége volt. Természetesen módfelett ámulatba ejtette a környezetet, hogy számos emberen ilyen változás ment végbe. Azok az emberek pedig, akikkel ez a változás megtörtént, akiket a kozmosz Szeretetszelleme úgyszólván felébresztett, valami újfajta megértést éreztek magukban; kezdték megérteni azt, ami ugyan lelkükkel szoros közösségben játszódott le, de akkor, amikor megtörtént, nem értették meg. Csak a kozmikus Szeretet rájuk áradásának pillanatában tárult fel lelki szemük előtt, hogy valójában mi történt a Golgotán. És ha bepillanthatnánk az apostolok közül annak a lelkébe, akit a többi evangéliumban Péternek neveznek, akkor a lelke belsejére visszapillantó világosan látó tekintet azt látná, hogy átlagos földi tudata szinte megszakadt abban a pillanatban, amit a többi evangélium megtagadásaként ír le. Visszanézve erre a tagadás-jelenetre, most már tudta: amikor tagadta, hogy köze lenne a Galileaihoz, azért tagadta le a hozzátartozást, mert tudata kezdett tompulni, egy rendellenes állapot, valami álomállapot féle, kerítette hatalmába, amely egy másik világba vitte. Ezen a Pünkösd reggelen olyasmit érzett, mint amikor az ember felébredésekor visszaemlékezik az elalvást megelőző eseményekre; így emlékezett vissza Péter a rendellenes állapotot megelőzően történtekre: arra, amit általában ta- 24
gadásnak neveznek, a háromszori tagadásra, mielőtt a kakas kettőt kukorékolt. Arra is emlékezett, hogy hogyan kerítette hatalmába lelkét egy olyan állapot, amely ahhoz hasonló, mint amikor az alvó emberre ráborul az éjszaka. De arra is emlékezett, hogy ezt a köztes állapotot nem csupán álomképek töltötték meg, hanem egy magasabb tudatállapotot jelentő képzetek is, amelyek tisztán szellemi dolgok átélését jelentették. Egy szellemi látó álmához hasonlóan tárult Péter lelke elé mindaz, amit úgyszólván átaludt. Mindenekelőtt megismerte azt az eseményt, amelyről valóban elmondhatjuk, hogy átaludta. Nem élte át értelmével, mert annak az eseménynek teljes megértéséhez szüksége volt a mindenható kozmikus Szeretet általi megtermékenyülésre. Abban a pillanatban, amikor ez megtörtént, szeme elé tárultak a Golgotai Misztérium képei. Úgy tárultak a szeme elé, ahogyan mi is átélhetjük azokat, ha megteremtjük a visszatekintő szellemi látó tudat feltételeit. Őszintén szólva, az ember egészen sajátságos érzéssel szánja rá magát arra, hogy szavakba öntse azt, ami a szellemi látó tudat előtt feltárul, amikor bepillant Péter és a többiek tudatába, akik akkor együtt voltak azon a pünkösdi ünnepen. Ezekről a dolgokról csak szent áhítattal lehet beszélni. Az embert úgyszólván lenyűgözi a tudat, hogy az emberi szemlélet legszentebb talajára lép, amikor igyekszik szavakkal kifejezni azt, ami lelki szeme elé tárul. Korunk bizonyos előfeltételei mégis megkívánják, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról; természetesen annak tudatában, hogy eljön a miénktől különböző idő, amikor több megértéssel fogják fogadni azt, amit Az Ötödik Evangéliumról el kell mondanom. Mert annak megértéséhez, amit ebből az alkalomból elmondhatok, az emberi léleknek több dologtól meg kell szabadulnia, amit ma még a kor kultúrájából adódóan szükségszerűen el kell fogadnia. Amikor az ember szellemi látással visszatekint a Golgotái-eseményre, akkor olyasmi tárul a szellemi látó tekintet elé, ami - ha szavakkal akarjuk kifejezni - a jelenlegi természettudományos tudat megsértésének tűnik. Mégis kénytelen vagyok - amennyire ez lehetséges - szavakba foglalni azt, ami a szellemi látó tekintet elé 25
tárul. Nem tehetek arról, ha az, amit el kell mondanom, kiszivárog és eljut kevésbé felkészült lelkekhez, és az egészet elferdítenék, ami nem állja meg a helyét a jelenleg uralkodó tudományos nézetekkel szemben. A tisztánlátó tekintet először egy valóságot ábrázoló képre esik, amelyre a többi evangélium is utal; valóságot ábrázol, mégis különleges látványt nyújt, amikor mintegy kiemelkedik a képek sokságából, amelyek a visszatekintő tisztán látó tekintet elé tárulnak. Ez a tekintet valóban a Föld elsötétülésére esik. És az ember érzi a pillanat jelentőségét, mikor a fizikai Nap több óra hosszára elsötétült Palesztina földje, a Golgota fölött. Szellemtudományosán képzett tekintettel ma is ellenőrizhető, hogy a külső fizikai napfogyatkozás ugyanilyen hatást kelt az emberben. A lelki tekintet számára ilyen többé-kevésbé erős napfogyatkozás az egész emberi környezetre a következő benyomást teszi: Ilyenkor minden egészen másnak látszik. Eltekintenék az emberi művészet és az emberi technika produktumainak látványától, ami napfogyatkozás idején elénk tárul, mert erős lélek kell annak tudatosításához, hogy mi mindennek kellett létrejönnie annak a démoni látványnak az elviseléséhez, amelyet azok a lények nyújtanak, amelyek napfogyatkozásnál a külső, művészet nélküli technikából kiemelkednek. Nem akarok további részletekbe belemenni, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy olyankor világosan jelenik meg, ami máskor csak igen nehéz meditációval érhető el. Akkor az ember másnak lát minden növényt, minden állatot, minden madarat és minden pillangót. Az életérzés letompulását figyelhetjük meg. Olyasmi ez, ami a legmélyebb értelemben azt a meggyőződést kelti bennünk, hogy a kozmoszban mélységesen összefügg egy bizonyos, a Naphoz tartozó szellemi élet azzal, amit a Napban látunk, és olyan, mintha a Földön lenne élő fizikai teste. Amikor a fizikai életben a Napot erőszakkal elsötétíti az eléje álló Hold, az ember érzi, hogy ez egészen más, mint amikor a Nap éjjel nem süt. A megfigyelő lelki tekintet számára a körülöttünk lévő Föld látványa egészen más napfogyatkozás idején, mint éjszaka. Napfogyatkozáskor úgy érezzük, mintha a növények, az állatok 26
csoportleikei felébrednének, viszont fizikai testiségük lankadna. Mintha minden csoportlélekszerűség, minden, ami szellemi, kivilágosodna. Mindez tisztán feltárul a szellemi látó tekintet előtt, amikor viszszanéz a Földfejlődésnek arra a pillanatára, amelyet a Golgotai Misztériumnak nevezünk. Ekkor felmerül valami, amit így jellemezhetnék: megvilágosodik előttünk, mit jelent voltaképpen ez a külső természeti jelenség, a Nap hirtelen elsötétülése, amit az időben visszafelé fordított szellemi látó tekintet észlel. Igazán nem tehetek róla, hogy kénytelen vagyok egy természeti jelenségről - amilyen azelőtt és azóta is előfordul -, úgy olvasni az okkult írásban - ellentétben a mai materialista tudattal - ahogyan az közvetlenül hat rám. Amikor ez az esemény megjelenik az ember előtt, olyan érzése támad, mint amikor kinyit egy könyvet és elolvassa a betűket. A betűk úgyszólván megmutatják, hogy mit olvasson az ember. Ilyen szükségszerűen mutatják meg a kozmosz írásjelei, hogy mit kell elolvasnunk és megismertetnünk az emberiséggel. Úgy tűnik ez, mint egy a kozmoszba írott szó, mint egy írásjel a kozmoszban. Mit olvasunk ki belőle, ha kitárjuk előtte lelkünket? Tegnap utaltam arra, hogy az emberiség a görög korig olyan módon fejlődött, hogy Platónban és Arisztotelészben az emberi lélek elérte az intellektualitás különösen magas fokát. A Platón és Arisztotelész által elért tudást sok tekintetben, későbbi korokban sem lehetett felülmúlni, mert az emberi intellektualitás bizonyos vonatkozásban elérte tetőpontját. Ha ezt valóban felismerjük, akkor sok mindent meg is ismerünk. Ha a szellemi látó lélek megfigyeli a palesztinai kort, akkor látja, hogy az emberiség által megszerzett intellektuális tudás a Golgotai Misztérium idején lett éppen rendkívül népszerű a görög- és az itáliai félszigeteken, a vándorprédikátorok közvetítésével. Ez a tudás a mai emberek között már elképzelhetetlen módon elterjedt. A szellemi látással megfigyelő lélekre viszont olyan benyomást tesz, mint a kozmoszban megjelenő írásjelek olvasása. A szellemi látó tudat segítségével azt mondhatjuk magunknak: an- 27
nak a tudásnak, amit az emberiség a kereszténység előtti időben összegyűjtött, amelyhez felemelkedett, annak a jele a Hold, a földi szemmel észlelt, a világmindenségen áthaladó Hold. Azért a Hold, mert az emberek magasabb megismerése számára a nevezett tudás nem azt jelentette, ami magyarázatot ad, mint egy rejtvény megoldása, hanem a magasabb megismerés elől elsötétít, ahogy a Hold a Napot elsötétíti napfogyatkozás idején. Ezt olvassa az ember, amikor a Hold által elsötétített Nap okkult írásjeleit vizsgálja. Ekkor tudja meg az ember: annak idején a tudás nem felvilágosítóan lépett fel. A szellemi látó érzi a világ magasabb, igazi szellemi régióinak elsötétülését a régi kor tudása által, ami az igazi megismerést úgy takarta el, mint a Hold a Napot a napfogyatkozáskor. A külső természeti jelenség azt fejezi ki, hogy az emberiség elért egy fokot, amelyen belül az emberiségből merített tudás eltakarta a magasabb megismerést, ahogy a Hold takarja el a Napot napfogyatkozáskor. Az emberiség lelki elsötétülése a Földfejlődésen belül az okkult írás hatalmas jeleivel íródott bele a kozmoszba a Golgotai Misztérium pillanatában bekövetkezett napfogyatkozáskor. Azt mondtam, a jelenlegi tudat szinte sértésnek érzi, ha ilyet kimond az ember, mert már nem érti, hogy a világmindenségben spirituális erők működnek, amelyek összefüggenek az emberi lélekben működő erőkkel. Nem akarok a szokványos értelemben csodáról beszélni, a természeti törvények áthágásáról, de nem tehetek mást, minthogy közlöm önökkel, hogyan kell olvasva érteni azt a napfogyatkozást. Az ember nem tehet mást, minthogy lelkével odaáll az elé a napfogyatkozás elé, mintha elolvasná, amit ez a természeti esemény kifejez: a Holdtudás elsötétülés a magasabb Nap-üzenet mellett. Azután az okkult írás elolvasása után, a szellemi látó tudat előtt valóban megjelenik a Golgotán álló kereszt képe, rajta Jézus megfeszített teste a két lator között! És megjelenik - minél inkább tiltakozunk ellene, annál élénkebben - a keresztről való levétel és a sírba helyezés képe. Most megjelenik egy másik hatalmas jel, ami által ismét beíródik a kozmoszba valami, amit el kell olvasnunk 28
ahhoz, hogy megértsük, mint annak szimbólumát, ami megtörtént az emberiség fejlődésében. Lelki szemünkkel követjük a keresztről levett Jézust, akit sírba tettek és akkor átérezzük a megrázkódtatást, ami akkor, ott földrengésként jelent meg. Egyszer talán természettudományosan is jobban meg fogják érteni annak a napfogyatkozásnak összefüggését a földrengéssel, mert bizonyos közismert de összefüggéstelen elméletek összefüggést találnak a napfogyatkozások és a földrengések, sőt a bányákban előforduló sújtólégrobbanás között is. Az említett földrengés a napfogyatkozás következménye volt. Megrázta a sírt, amelybe Jézus testét helyezték, elmozdította a sír elé gördített követ; megnyílt a Föld és a szakadék magába fogadta a holttestet. Ezt követően egy további rengés összezárta a nyílást. És amikor másnap reggel odamentek az emberek üres volt a sír, mert a Föld magába fogadta Jézus holttestét. Az elmozdított kő ott hevert a közelben. Kövessük újra figyelemmel a képsort: Jézus meghal a kereszten. Sötétség borul a Földre. Jézus holttestét a nyitott sírba helyezik. Rengés rázza meg a Földet és Jézus holttestét magába fogadja a Föld. A rengés által keletkezett szakadék bezárul, a kő mellette hever. Ezek ténylegesen megtörtént események; csakis így tudom leírni. Mondhatnak, amit akarnak azok az emberek, akik a természettudomány oldaláról akarják megközelíteni ezeket a dolgokat, és mindenfélével előhozakodnak ellenük. A szellemi látó tekintet azt látja, amit elmondtam. És ha valaki azt mondaná: az nem történhet meg, hogy a kozmosz hatalmas jelbeszéddel állít szimbólumot és így közli, hogy valami új kezdődött az emberiség fejlődésében; ha valaki azt mondaná: az isteni hatalmak a történéseket nem napfogyatkozással és földrengéssel írják be a Földbe, arra csak azt tudnám válaszolni: Tiszteletben tartom a hiteteket, hogy ez nem lehetséges! De mégis megtörtént és így történt. El tudom képzelni, hogy például Ernest Renan, a sajátságos Jézus élete" című könyv írója azt mondaná: Ilyen dolgokban nem lehet hinni; csak abban lehet hinni, ami kísérleti úton bármikor újra 29
előállítható. - Ám ez a gondolat nem helytálló, mert például Renan elhiszi, hogy volt jégkorszak, noha kísérleti úton lehetetlen újra előidézni a jégkorszakot. Nyilvánvalóan lehetetlen a jégkorszak újra elterjesztése a Földön, a természetkutatók mégis elhiszik, hogy létezett. Ugyanígy lehetetlen, hogy a Golgotái-eseménynél egyszer megjelent kozmikus jel valaha is újra az emberiség szeme elé táruljon. Mégis megtörtént. Ennek az eseménynek a megértéséhez csak úgy juthatunk el, ha elindulunk az általam ismertetett szellemi látás felé vezető úton; ha először is elmélyedünk Péter vagy egy másik apostol lelkében, akit a pünkösdi ünnepen megtermékenyített a mindenható kozmikus Szeretet. Ha betekintünk azoknak az embereknek a lelkébe és meglátjuk mit éltek át azok a lelkek, akkor kerülő úton képesek leszünk arra, hogy megpillantsuk a Golgotán álló keresztet, a Föld akkori elsötétülését és az azt követő földrengést. Semmiképpen sem tagadható, hogy az elsötétülés és a földrengés szokványos természeti jelenségek, azonban aki szellemi látással követi az eseményeket, az megtanulja olvasni az okkult írás hatalmas jeleit, ha lelkében megteremtette a megfelelő feltételeket. Amint azt korábban elmondtam, Péter tudatállapotában volt valami, ami a hosszú alvás folyamán kikristályosodott. Például Péter tudatában az egymást felváltó képek közül kiemelkedett a Golgotán álló kereszt, a sötétség és a rengés. Ezek voltak Péter számára a Pünkösdkor történt mindenható kozmikus Szeretet általi megtermékenyülés első gyümölcsei. Ekkor megtudott valamit, amit előzőleg rendes tudatával nem tudott: tudatosodott benne, hogy a Golgotái-esemény megtörtént, és hogy a keresztre feszített test ugyanaz a test volt, akivel életében gyakran együtt vándorolt. Most már tudta, hogy Jézus meghalt a kereszten, és hogy ez a halál valójában születés volt, annak a szellemnek a születése, aki mindenható Szeretetként elárasztotta a Pünkösdkor egybegyűlt apostolok lelkét. Mint az örökkévaló, végtelen szeretet sugarát, úgy érezte lelkében felébredni a Szellemet, aki azonos volt azzal, aki megszületett, amikor Jézus meghalt a kereszten. Péter lelkét elárasztotta a mérhetetlen 30
igazság: csak látszat, hogy ami a kereszten bekövetkezett az halál; valójában ez a halál - amelyet határtalan szenvedés előzött meg, - annak a születése volt az egész Föld számára, ami most sugárként hatolt a lelkébe. Jézus halálával a Föld számára megszületett az, ami addig a Földön kívül volt: a mindenható Szeretet, a kozmikus Szeretet. Látszólag egyszerű erről elvontan beszélni, de egy percre éljük bele magunkat Péter lelkébe; érezzük át, hogy mit érzett abban a pillanatban, mikor először vált világossá számára: abban a pillanatban, amikor a Názáreti Jézus meghalt a golgotai kereszten, megszületett valami a Föld számára, ami addig csak a kozmoszban volt jelen. A Názáreti Jézus halála a mindenható kozmikus Szeretet születése volt a Föld szférájában. Tehát ez az első megismerés, amit kiolvashatunk abból, amit az Ötödik Evangéliumnak nevezünk. Az Újszövetség a Szent Szellem lejövetelének, kiáradásának nevezi azt, amit most elmondtam. Akkori lelkiállapotukat tekintve, az apostolok a Názáreti Jézus halálának eseményét csak rendkívüli tudatállapotban tudták átélni. Életének még egy másik mozzanatára is kellett emlékeznie Péternek, Jánossal és Jakabbal közösen. A többi evangélium is leírja ezt az eseményt, de teljes jelentősége csak Az Ötödik Evangéliumból lesz érthető. Ő, akivel ők a Földön jártak, elvezette őket az Olajfák hegyére, a Getsemáné kertbe és azt mondta nekik: Virraszszatok és imádkozzatok! - De ők elaludtak. Most azonban tudták: akkor már kezdte lelküket hatalmába keríteni az a rajtuk egyre jobban elhatalmasodott állapot. Szokásos tudatuk kialudt, álomba merültek. Mintegy álomban élték át az egész Golgotái-eseményt, amelyből kisugárzott az, amit megpróbáltam szavakba foglalni. Péter, János és Jakab visszaemlékezett arra az állapotra és utólag felderengett bennük a hatalmas eseménysor, amely annak a földi teste körül zajlott, akivel együtt rótták az utakat. Ahogy az emberi lélekben, az emberi tudatban felbukkannak az elmerült álmok, úgy bukkantak fel fokozatosan az apostolok lelkében és tudatában az elmúlt napok eseményei. Azoknak a napoknak a történéseit nem 31