VIII. évfolyam, 3. szám, 2012. november GÖRÖGKATOLIKUS EGYHÁZZENEI ÉRTESÍTŐ

VIII. évfolyam, 3. szám, 2012. november GÖRÖGKATOLIKUS EGYHÁZZENEI ÉRTESÍTŐ

Szentirmai Donát: Az Egyház és a Liturgia Az Egyházat kezdetektől fogva az emberi testhez hasonlítják. Mindenkinek megvan benne a maga helye és feladata. Ez különösen jól tetten érhető a Liturgia végzése során, mely akkor képezi le a krisztusi modellt, ha mindenki tudja a feladatát, és minden feladatra a megfelelő ember lett kiválasztva. B izonyára ismerős az az állapot, amikor ez a fajta differenciáltság és tudás különböző okok miatt nem valósul meg, és a Szent Liturgia méltósága sokszor alul marad a praktikus, helyi, vezethetőségi és egyéb szempontokkal szemben. Sajnos ez az állapot alapjaiban veszélyezteti az egyházközösségek hosszú távú létét. Az alábbiakban tekintsük át a fontosabb okokat! C sapdahelyzetbe kerül a parókus, amikor a liturgiával összefüggő kérdésekben az egyházközség befolyásos tagjainak, mecénásainak, vagy vezetőinek az igényeit próbálja teljes mértékig kiszolgálni. Az egyháznak ugyanis nem szolgáltatnia, hanem szolgálnia kell, mégpedig elsősorban Krisztust. Ha egy templomba járó embernek legyen az akár egyházközségi vezető is gondolkodásába nem fér bele a liturgia iránti alázat, és Krisztus követése helyett csak önmaga előtérbe helyezésének egy lehetséges formájaként tekint az Egyházra, akkor neki nincsen joga elvárásokat támasztani a liturgiával szemben. Akkor sem, ha elismert vállalkozóról, vagy befolyásos politikusról van szó, akinek elvesztése komoly anyagi hátrányokkal járhat az egyházközség számára. Ennek akkor is így kell lennie, ha emiatt kisebb, szerényebb templommal, parókiával kell beérnie a közösségnek. Ugyanis az Egyház nem anyagi javakat, hanem jócselekedeteket kamatoztató részvénytársaság, amibe annak kellene nagyobb beleszólással bírnia, akinek nem a földön, hanem a mennyekben vannak jelentősebb részvényállományai. A másik véglet, amikor lényegi meggyőződés nélkül csupán a feljebbvalójának akar megfelelni a parókus. Lehet, hogy külsőleg szép lesz a liturgia, de mivel lélek és a belső meggyőződés nélkül végzik, csak zengő érc és pengő cimbalom marad. Olyan lesz, mint egy skanzen, ahol minden szép, de üres. Nincsenek, akik az épületeket laknák, a tárgyakat használnák. A z sem jó megoldás, amikor a pap mindent a saját kezében próbál tartani. Ilyen módon azokban a kér- 2

désekben is ő kíván dönteni, amikhez nincsen kvalitása, illetve nem az ő feladata lenne. Emiatt hajlamos az e- gyes szerepkörök kiosztásakor a helyi erővonalakra figyelve egyházközségi politikai döntést hozni. A kántor kiválasztásának ügye sokszor esik ennek áldozatául, pedig aki éneket vezet, annak az énektudás mellett nem csak a liturgiát kell alaposan ismernie, hanem szívvel-lélekkel szeretnie is kell azt. Ilyen helyeken kerülik a fiatalok kinevezését, mert abból baj lehet. A fiatalok még lelkesednek, jobbítani, tökéletesíteni szeretnék a liturgikus éneklést. És ami a legkellemetlenebb, van, amikor kritikát fogalmaznak meg, ami ugyan fájhat, de ha építő jellegű, akkor több haszonnal járhat, mint akármennyi érdemtelen dicséret. A másik probléma a fiatalokkal, hogy szeretik az önállóságot, azt, ha nekik is joguk van apró kérdésben dönteni, például egy-egy dallam, hangmagasság, esetleg egyegy választható ének ügyében. Ez az önállóság természetesen nem nőheti túl a liturgikus előírásokat. A kántor nem hiheti azt, hogy ami más, az egyben jó is. Térjünk vissza egy pillanatra a gondolatmenet elején szereplő hasonlatra! Séta közben vajon hányszor irányítjuk tudatosan a lábunk működését, azt, hogy hova és hogyan teszszük a talpunkat, melyik izmunk hogyan mozogjon? Vajon hányszor ellenőriztük és szóltunk bele vádlink működésébe? De, tegyük föl, hogy történt ilyen. Vajon milyen benyomást keltett ez a külső szemlélőben? Nem vágódtunk-e hasra miatta? Ha politikai megfontolások döntenek, nem ritka, hogy olyan kántort választanak, aki lehet, hogy kicsit hamisan énekel, vagy nem ismeri elég alaposan a liturgiát, de legalább nincs vele gond. Mindig elégedett, nincsenek fenntartásai a liturgiát csorbító kérésekkel szemben sem. Vakon engedelmeskedik, ha azt mondják neki, hagyja el a liturgia meghatározott részét, ne énekeljen egy adott dallamot, vagy énekeljen a kelleténél mélyebben, de könnyen a- zonosul akár a betétes mise gondolatával is. Ez a szervezőelv sajnos a hívek összetételén is meglátszik. Egy idő után csak azok marad(hat)nak, a- kik mindig elégedettek, akik nem szeretnék, hogy szebb legyen az é- neklés, hogy teljesebb legyen a liturgia. Őket nem zavarja, ha egy mondaton belül fél hangot csúszik az é- nek. A lényeg az elégedettség. A megoldást az szolgálná, ha nem csak a prozódiai, a zenei, vagy liturgikus teljesség fokozására, hanem a liturgikus közösség fejlesztésére is törekednénk. Arra, hogy az egyes 3

tisztségeket, úgymint diakónus, kántor, kórustag vagy ministráns a liturgikus rátermettség határozná meg és nem egyéb szempontok. Arra is hangsúlyt kellene fektetni, hogy az e- gyes tisztségeket betöltő személyek önállóan is tudjanak a maguk hatáskörében dolgozni, illetve a lelkesedésüket ne vegyük el. Egy zarándok liturgikus beszámolói: Vecsernye Pittsburghben, a Szent Illés templomban A Szent Illés templom új templom hatalmas kupolával. Ez a kupolás építkezés igen közkedvelt az utóbbi évtizedekben itt, az amerikai görögkatolikusok között. Régebben inkább a kéttornyú templomokat kedvelték, ám amit az elmúlt 30-40 évben építettek, az mind kupolás. Természetesen középen Krisztus hatalmas alakja látható, de itt, a Szent Illés templomban a csegelyeken nem az evangélisták, hanem négy szeráf tartja a kupolát. Vannak még nagy, festetlen felületek, de nem világos, hogy ezeket később fogják festeni, vagy már elkészültnek tekintik. Számunkra az is különleges ebben a templomban, hogy a szentélyben az oltár fölött hatalmas csillár van, egészen különös alakú: a magyar koronát mintázza. Jól fölismerhetők a korona ikonjai, de gigászi méretűre nagyítva. A koronán ezek a kb. 4-5 centiméteres képek itt közel egy méteresre nőttek. De hogy kerül ide a magyar korona? A templomot a magyar közösség építtette 1973-ban. Ma már nemigen találni olyan templomba járót, aki folyékonyan beszélne magyarul, egy-két szót azonban majdnem mindenki tud. A Föltámadt Krisztust pedig a Christ is risen mellett tudja mindenki. A vecsernyén két püspök volt jelen. A sekrestyéből előbb a szentélybe léptek, az oltár megcsókolása után nyílt ki nekik a királyi ajtó. Mikor aztán a baloldalon lévő két székhez mentek, a királyi ajtó be is zárult, és nem nyílott ki, még a legvégén sem. Külön áldást nem kért sem a pap, sem a diakónus, hanem amikor a két püspök elfoglalta a helyét, akkor már kezdte is a pap előintonálás nélkül: Blessed is our God Az Ámen válasz után először magyarul énekelte a Föltámadt Krisztus-t. A nép rá angolul, majd ószlávul ismételte meg az éneket. Nem tudni, hogy ezt a jelenlévő magyar püspök iránti tiszteletből tették, vagy máskor is így van. A szokásos kezdetet két kórusban mondták, de nem volt egyértelmű, 4

hogy mindig így csinálnák. Két kántor (kispap vagy fiatal pap) vezette az éneket, egymástól átvéve a hangot, a két padsorban lévő hívek pedig hozzájuk csatlakoztak. A pap a Miatyánkra jött ki a szentélyből, és ott maradt a diakónussal együtt végig a zsoltár alatt. A recitálásban a Zemplénben hallott dallammotívumokat lehetett fölismerni. Még érdekesebb, hogy a 103. zsoltárt a végardói dallamon vették volna, legalábbis a kiosztott kotta ezt ígérte viszont az énekesek ezen a ponton eltértek a kottától, és egyszerű recitálással mondták végig a zsoltárt. Érdemes egy pillantást vetni erre a kottára. Egy meglehetősen nagyméretű, négyzetes formájú füzetet osztottak ki, amelyben a vecsernye állandó részei voltak, végig hangjegyekkel lekottázva. Itt volt látható a zsoltár is, ezért lehetett remélni a végardói dallamot. Az ekténia a nálunk is megszokott váltakozó dallamon szólt, de kicsit díszesebben: a páratlan válaszok nem dóval kezdődtek, hanem azt megelőző, szóról induló ívvel, a páros válaszok a nálunk is ismert dallammal. A kathizma lekottázott egyszerű dallama ismeretlennek tűnt, de nem is vették, lévén hétköznapi vecsernye. Különlegessége volt még a kottázásnak, hogy minden sztihira is külön kottaképpel szerepelt. Ez pedig egyértelmű lehetőséget adott arra, hogy a dallam a szöveghez igazodjék. Így is volt, nem mechanikusan alkalmazta a motívumokat, hanem erős variálási adottságokkal, a dallamsorok elején és végén egyaránt. Úgy tűnt, tudták így énekelni, de ezekre a finomságokra inkább csak a vezetők figyeltek, a hívek meg tehetségük szerint követték őket. Ehhez még két fontos részletet érdemes megemlíteni. Az egyik, hogy a mintegy száz jelenlevő többsége pap, diakónus vagy diakónusfeleség volt, és csupán 8-10-en egyszerű hívek. A másik, hogy valójában ritkán tartanak vecsernyét az itteni templomokban. A kezünkbe kapott kiadványt a Szeminárium adta ki, 2005-ben. Viszont a változó részek kétségtelen, a mostani alkalomra készültek, hiszen egymás után benne voltak a Pentekosztárion és a Ménea sztihirái is. Az együtt éneklésen némileg érződött is, hogy ritkán van közös zsolozsma. A zsoltár alatt mindenki állt, a nagy ekténiára pedig előbb a két püspök ült le, majd a hívek többsége is. De mint nálunk itt is voltak állva maradó emberek. A nagy ekténia végén egy kis meglepetés ért. A papi fennhang kiegészült a bemeneti imával, melyet a pap hangosan mondott el, 5

és csak utána zárta: Mert téged illet minden dicsőség Amíg a tömjénezés tartott, addig természetesen álltak mindannyian. A diakónus nagy kört tett a templom falai mellett, majd szembefordult a hívekkel, és még őket is három irányban megtömjénezte. Ezalatt az Uram tehozzád utáni zsoltárokat recitálták végig, mint szerzetesi házakban szokás, de lehet, hogy másutt is ismert ez a parókiális gyakorlatban. A templomban kezdettől fogva félhomály uralkodott, a szövegeket e- miatt kissé nehezen lehetett látni. Majd az Enyhe világosságá-ra gyúlt ki a fény. A királyi ajtó elé viszont nem jött ki senki, s nem volt prokimen sem. Nyomban kezdték az Add Urunk himnuszt. Mindenki nagy meghajlással keresztet vetett az Áldott szavakra. A Teljesítsük ekténia végén a pap szintén hosszú imát mondott a szokásos záró fennhang előtt. Egyelőre nem sikerült azonosítani, honnan származik ez az ima. Ekténia után az áldást a püspök adta, és ő is énekelte. A főhajtás alatt a püspökök nem vették le a koronát. A pap pedig fennhangon mondta a csöndes imát. Az előverses sztihirák érdekessége, hogy maguk az előversek szintén benne voltak a kiosztott füzetben, mégpedig a teljes szövegükkel, nem csak a második fele. Így is vették a kántorok. A Most bocsásd el dallama a homrogdihoz hasonlított. Érdekes volt, hogy utána ugyanezen a dallamon énekelték tovább a Háromszorszent imát, pontosabban annak első három sorát, és csak utána tértek át a recitálásra. Furcsa volt még az is, hogy az elbocsátó szövegeit szintén énekelték, vagy legalábbis a Tündökölj szövegtől kezdve díszesen recitálták. Ez talán a húsvéti elbocsátó sajátossága lehet? Az elbocsátó imát a pap mondta a nép felé fordulva, mellette állt a diakónus. Egyéb utána nem volt, sem Szentatyáink imái, sem pedig püspöki áldás. A királyi ajtó is zárva maradt, a püspökök pedig a helyükön. Az elbocsátó után aztán mégis középre mentek, de ezt már azért, mert mindennek a végén közös fénykép is készült. Talán nem is azzal a szándékkal, hogy az összes jelenlévőt megörökítsék, hanem így közös kép készülhetett az egyházmegye papjairól és diakónusairól. Nagyszabású lakoma zárta az imádságot a templom alatti, színháznak is beillő közösségi teremben. A vacsora kicsit hosszabb volt, mint a vecsernye. 6

Glász Gabriella: Az Egri Görögkatolikus Egyházzenei Képzés margójára: Egy ünnep belső visszhangja Az ember mindig nehéz és ellentmondásos helyzetben találja magát, ha a valóság olyan elemeit kívánja szavakba önteni, amelyek ismét és ismét kicsúsznak a verbalitás területéről. Én mégis a helyzet paradox mivoltával együtt a szavakról írnék, azokról a kifejezésekről, amelyek érteni tanítanak. I gaz ugyan: a Liturgia, a szakralitás mély, számunkra sokszorta átláthatatlan tartománya számos olyan alkalmat nyújt a hívőnek, amelynek lefestéséhez szavai nem bizonyulnak elégségesnek. A művészek jól ismerik ezt a fogyatékot. Ezért is küzdelem az igazi művész számára a közérthetőség, a befogadhatóság hisz gyakran még ő sem teljesen érti azt, amit az ábrázolni törekszik. Olykor azonban mintha ez a fajta agnosztikus megközelítés nagyobb hangsúlyt kapna e téren (talán mert könnyebb útnak látszik, mert egyfajta szent lezserség hatja át), mint az a törekvés, hogy a szavak értelmét, önmagukon túlmutató valóságát újra felfedezzük. A verbális kifejezések szimbolikus voltára többnyire épp a Biblia tanít minket egy-egy szó, egy szám vagy jelző meghatározott metaforikus rendszerben értelmezve épp o- lyan jelképértékű, mint egy rajz. Közhelyszerű, hogy napjainkban szinte valamennyi korosztálynál megfigyelhető a beszédkultúra ellaposodása. Idézzük fel: hosszú évek tapasztalataként hány meg hány tanár vonja le az elkeserítő következtetést, hogy tanulóink nem tudnak helyesen, kifejezően, a magyar nyelv méltóságához híven mondatokat formálni. Éppen ezért különösen fontosnak tartom az őszinte, igaz beszédet és vele anyanyelvi kincsünk újbóli felfedezését, megértését és megértetését mindazokkal, akik ezen a nyelven szeretnék elmondani, ami számukra a legfontosabb. Az idei egri görögkatolikus egyházzenei tábor e tekintetben is példát adott nekem, méghozzá életre szólóan. Mivel magam római katolikus vagyok, Liturgiában használt ősi kifejezéseink gyakorta mások, mint amelyeket itt tapasztaltam. Bár most a korszerű, könnyűzenei liturgikus é- nekek kifejezésmódját nem venném számításba, mégis, megtapasztalva a magyar görög katolikus Liturgia szövegbeli sajátosságait, nem tudom nem elmondani, mekkora hatást gyakoroltak rám. Noha hosszú ideje tartom hívő embernek magam, s 7

időnként hajlamos vagyok azt gondolni, már az alapvető hitismereti kérdéseken túl vagyok, mostanság mégis teszek felfedezéseket olyan dolgokkal kapcsolatban, melyeket korábban egyértelműnek véltem. Egerben az a néhány nap bátran elmondhatom - egy nagy felfedező út volt nekem (afféle szellemi-lelki expedíció). Engedjék meg, hogy néhány példával ezt az állításomat megerősítsem: Apostolfejedelmek ünnepe lévén, Egyházunk Alapjáról egy érdekes összefüggés lényegét értettem meg ekkor: A háromszor föltett kérdéssel: * Péter, szeretsz-e engem? * a háromszoros tagadást helyrehozatta Krisztus,* mert a titkok ismerőjének így felelt Simon: * Uram, te mindet tudsz, * azt is tudod, hogy szeretlek téged. Végigélve a június 28-i vecsernyét (a reggeli utrenye után) értettem meg, mit jelent az, mikor az egyház ünnepel. Az a tapasztalatom, hogy a római liturgiában mi sokszor inkább csak megemlékezünk valakiről, legyen az akár maga a Szent Szűz: énekelünk néhányat, mondatainkban, szavainkkal felidézzük őket, ám valahogy mégsem érezzük át azt a fajta, ujjongó, örömtől hangos ünneplést, amit itt tapasztaltam. Ezt azonban nem lehet néhány mondattal idecitálni, mert annak a néhány órának minden szava ünnep volt. Sok példát tudnék ugyan még említeni, mégis az egyetemes egyház által, a szentek sorában leginkább tisztelt Szentünkre, az Istenszülő Szűz Máriára, az Ő központi helyére vonatkozó gondolattal zárnám a példák sorát. Számomra semmilyen jelző, semmiféle dogmatikai megállapítás nem fejezi ki érzékletesebben Mária kitüntetettségét az Égben és a Földön, mint ez: ki a Keruboknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy. A bizánci egyház, amely a Szent Liturgiában énekelve újra és újra átelmélkedi a Kik a Kerubokat kezdetű ének titkát, ők érthetik meg igazán, mit jelent ez a titulus, és mennyit jelent számunkra, keresztény hívek számára az, hogy nyelvi kifejezésmódunk minden hiányossága ellenére elmondhatjuk: Áldunk téged, Istenszülő Szűz, * és hűséggel dicsőítünk, mi, hívek * mint rendíthetetlen, erős várat * megvívhatatlan védőbástyát, * hatalmas szószólónkat és lelkünk menedékét. 8

Ördög Mária: A gyermeknek a legjobb éppen elég jó 3. Görögkatolikus ifjúsági énekek 1. A 2012. március 10-én elhangzott előadás legfontosabb gondolatait igyekszem összefoglalni az alábbi, illetve a következő számban megjelenő cikkben. T ovábbképzésünk fő témája a gyerekek liturgikus zenei nevelése, ezért elengedhetetlen annak a zenei repertoárnak az áttekintése, melyet jobb híján görögkatolikus ifjúsági énekek néven foglaltam öszsze. Azokról a vallásos szövegű énekekről van szó, melyek az utóbbi é- vekben, évtizedekben születtek liturgián kívüli használatra, valamiféle újítási, korszerűsítési szándék nyomán. Meglehetősen széles körben elterjedtek, szívesen dalolják őket különböző ünnepségeken, kirándulásokon, táborokban, egyéb összejöveteleken. Az előző alkalommal leszögeztük, hogy gyerekeink egészséges testilelki-szellemi fejlődését a magunk területén értékes zenei anyag tanításával tudjuk elősegíteni. Az említett é- nekek, sajnos, nem tartoznak ebbe a kategóriába: szövegük és zenei értékük egyaránt megkérdőjelezhető. Nem kétséges, hogy ezeket a dalokat nagyfokú jó szándék, gyerekeink vallásos nevelését segíteni akaró buzgalom szülte. Ahhoz sem fér kétség, hogy akik ezeket tanítják, hasonló elkötelezettségből cselekszenek. Fel kellene ismernünk azonban, hogy a gyerekek kialakulóban lévő értékrendje, ízlésvilága alaposan megsínyli, ha miközben az Úrnak énekelnek közhelyes szövegeket és dallamfordulatokat raktároznak el a memóriájukban. Semmivel sem jobb ez, mint a különféle trendi zenék fogyasztása! A fenti gondolatok nyomán két kérdésre kell válaszolnom: 1. MIÉRT nem értékesek ezek az énekek? 2. MIT énekeltessünk helyettük? Nem könnyű megmagyarázni, mitől jó, vagy rossz egy zene, vagy egy szöveg! Aki sok jó éneket énekel, szöveget olvas, zenét hallgat, az érzi a különbséget jó és rossz között, tévedhetetlenül kiválasztja a jó minőséget. Nem biztos, hogy meg tudja indokolni, miért jó a jó, de ez nem is fontos. A jó ízlés kialakulása nyilvánvalóan szoktatás, nevelés és nem elemző magyarázatok eredménye. Ezért 9

nagyon fontos kérdés, hogy gyerekeinket milyen minőségű zenével tápláljuk! Tanárként jó, ha tudjuk is, nem csak érezzük, hogy milyen tulajdonságok alapján különböztethetőek meg a jó és a gyengébb minőségű zenék. Milyen a jó szöveg? Minden szava, mondata mögött sok-sok kibontható gondolat áll. Sokszor képekben beszél. Hétköznapi, mindenki által használt szavainkból teremt sajátos hangulatot. Nézzünk egy példát! József Attila utolsó verseinek egyikében (Az Isten itt állt a hátam mögött 1937. október) olvashatjuk a következő sorokat: Négykézláb másztam. Álló Istenem lenézett rám és nem emelt föl engem. Ez a szabadság adta értenem, hogy lesz még erő, lábraállni, bennem. Négykézláb másztam nyomorult, elesett, kiszolgáltatott, magányos, stb. voltam. Álló Istenem lenézett rám fölöttem áll az Isten, figyel rám, akkor is, amikor bajban vagyok, nem fordítja el a tekintetét stb. és nem emelt föl engem Ő pontosan tudja, hogy mire van szükségem, nem hagy cserben, hanem ezzel a gesztussal jelet küld stb. Vizsgálódásunkat válasszuk szét szövegre és dallamra! Ez a szabadság adta értenem szabad vagyok, kiválaszthatom az utat, amelyen haladok, eldönthetem, mit cselekszem, hogyan rontom el, vagy hozom rendbe az életemet, Ő szeretettel figyel rám,, de nem cselekszik helyettem, stb. hogy lesz még erő, lábraállni, bennem lesz megoldás! Meg fogom találni a módját, hogy újra erős legyek, tudjak örülni, dolgozni, szépen élni, stb. a saját erőmből, az Ő SE- GÍTSÉGÉVEL. Hasonló tartalmas sorok tömegét találhatjuk népdalainkban, régi imád- 10

ságainkban, nagy költőink verseiben! Az ilyen szövegek gazdagítják a fantáziát, gondolkodni tanítanak, segítenek az ember, a világ, az Isten jobb megismerésében. A közhelyes, lapos, fantáziátlan szövegek ezzel szemben beszűkítik, elszürkítik a gondolkodást. Milyen a közhelyes szöveg? Olyan szófordulatok együttese, amely mindenkinek azonnal ugyanazt a kifejezést, gondolatot juttatja eszébe. (Mosoly = boldog, alma = piros, virág = illatos, rét = tarka, gyermek = ártatlan, vándor = fáradt, szeretsz = boldog vagyok, elhagysz = megöl a fájdalom stb. stb.) Szövegek megzenésítése esetében felmerül egy sajátos kérdés, a prozódia kérdése. Ha egy énekben a szöveghangsúlyok egybeesnek a zenei hangsúlyokkal, akkor azt szoktuk mondani, hogy jó a prozódiája. Sajnos számtalan esetben ez az egybeesés nem valósul meg, s ez az éneklőt helytelen, magyartalan hangsúlyozásra kényszeríti (szoktatja ). Hajlamossá válik beszédében is helytelenül hangsúlyozni. Tudjuk jól, hogy a magyar nyelvben a hangsúly minden esetben a szavak első szótagjára esik. Ha a magyar szöveget felütéses, nyugati mintájú dallammal társítják kellő figyelem nélkül, akkor az ütem első értékére kerülő zenei hangsúly gyakran a szó második, harmadik szótagját hangsúlyozza igen magyartalanul. Nem kis problémáról van szó: nagy magyar zeneszerzőink, élen Kodály Zoltánnal komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy szöveges műveikben elkerüljék a magyartalan hangsúlyozási megoldásokat! Sajnos az általunk vizsgált énekekben hemzsegnek az ilyen típusú hibák: Jól vi- gyázz kicsi kéz, mit te- szel Néked é- nekelünk.várunk, é- gi Király Kicsiny kis fényemmel világí-tani fogok Szívem a szíved-nek felel örök fe-léd a hűségem stb., stb. Hogyan sajátíthatja el szépen, tisztán anyanyelvét az olyan kisgyerek, aki naponta ilyen énekeket énekel? Ne feledjük: az ízlésformálásban, értékrend-kialakításban minden momentumnak jelentősége van! Beszédünk, viselkedésünk, öltözködésünk, tárgyaink, a megtanított énekek, mondókák, imádságok, elolvasott mesék, mind-mind formálják gyermekeinket. Rajtunk is múlik, milyenekké válnak. Az énekek dallami elemzéséről illetve az ajánlott énekelnivalókról következő számunkban olvashatnak. Addig is: keressünk, olvassunk, mondjunk szép szövegeket! 11

Kottatár Az újraindult EZÉRT-ben már közöltük Juhászné Drabik Tünde okleveles kántor, főtisztelendő asszony diplomadolgozata alapján összeállított cikkét az egyik nagyon szép és különleges, az idők során gyakorlatunkból többnyire mára már kikopott ősi mintadallamunkról, amely énekeskönyveinkben Jelül rendelted megjelöléssel szerepel. Tekintettel arra, hogy többen jelezték lelkes görögkatolikus kántoraink, híveink közül, miszerint szívesen megtanulnák ezt a nem könnyű, de értékes zeneiséggel bíró dallamot, most újabb hatot közlünk belőle. Az első három a Szent Mihály arkangyal és a többi égi Erők ünnepének (november 8.) előesti nagyvecsernyéjében az Uram tehozzád... után van előírva. Ekkor 3 sztichirát Mihály arkangyalnak éneklünk a Mint a vértanúk... mintadallamra, majd utána következik a szintén 4. hangú Jelül rendelted mintadallamra újabb 3 sztichira - Gábor arkangyal tiszteletére. A november 8.-i ünnepi sztichirák után ugyancsak három Jelül rendelted mintadallamot közlünk a közös Méneából. Ezek a Remetének énekelt előesti vecsernyében, ugyancsak az Uram tehozzád... utáni énekek. Fontos tudni és így ismételten felhívjuk az az énekvezető figyelmét, hogy nem mindegy, milyen hangról indulunk. A közölt kottákból látható, hogy G a kezdőhang. Ez a legalkalmasabb ugyanis a sztichira eléneklésére. Látható, hogy annak ellenére, hogy e mintadallam kezdősora nagyon hasonlít a Fölnyitom az én számat dallamára, mégis magasabban kell kezdeni annál. Ennek az az oka, hogy az istenszülői katavászia dallamával szemben, amely nem kanyarodik az a- laphang alá, a Jelül rendelted mintadallam bizony jócskán alámegy, különösen a 4. dallamsorban. Ha túl mélyen kezdjük, akkor ott már csak hörögni tudunk, az pedig csúnya, s így méltatlan a liturgiához. Ha a közöltkezdés mégis túl magas lenne a nép számára, akkor fél-, vagy egész hanggal lejjebb (Fisz-ről, vagy F-ről) is kezdhetjük, ez még éppen lehetővé teszi a mély sorok szép eléneklését. Az ének nem csak akkor lehet csúnya, ha túl mélyen kezdjük. A leírtnál magasabb kezdéssel (Gisz, A), áteshetünk a ló túlsó oldalára, mert nem fogjuk tudni a zárósorát énekelve előadni, csak nyüszítve, ami szintén méltatlan az istentisztelethez. 12

Főangyalok 4. szt. (Uram tehozzád után); ÉK530. o. M.: Jelül rendelted. 13

Főangyalok 5. szt. (Uram tehozzád után); ÉK530. o. M.: Jelül rendelted. 14

Főangyalok 6. szt. (Uram tehozzád után); ÉK531. o. M.: Jelül rendelted. 15

Remetének 1. szt.; ÉK870. o. M.: Jelül rendelted. 16

Remetének 2. szt.; ÉK870. o. M.: Jelül rendelted. 17

Remetének 3. szt.; ÉK870. o. M.: Jelül rendelted. 18

Boldog Romzsa Tódor püspök (1911-1947) H alálának 65. évfordulója alkalmából 2012. október 29-én Budapesten a Művészetek Palotájában Puskás László: Megalkuvás nélkül c. könyve alapján készült misztériumjátékkal emlékeztünk a közelmúltban boldoggá avatott Romzsa Tódor munkácsi megyéspüspökre. A püspök életútjának rövid összefoglalása: Gyermekkor: Nagybocskó, Kárpátalja, 1911-1921 Huszt, középiskola, 1922-1930 Róma teológia tanulmányok, pappá szentelés, 1930-36 Prága katonai szolgálat, 1937-38 Papi működés a huszti járásban, 1938 Ungvár, szemináriumi lelki vezető és filozófia tanár 1939-1944 Püspökké szentelés 1944. szeptember 24. Megyéspüspök, megpróbáltatásokkal teli élet 1944-1947 Merénylet ellene, kórházba kerül 1947. október 27. A munkácsi kórházban méreginjekcióval kivégzik 1947. november 1. Puskás László atya által írt életrajzi könyvéből most álljon itt néhány idézet leveleiből, megnyilvánulásaiból, minden kommentár nélkül, hiszen az itt leírtak önmagukért beszélnek Krisztusért meghalni annyi, mint örökké élni Semmitől se félni, hanem az első keresztények példáját követve szükség esetén életünket is feláldozni legnagyobb javunkért, a szent hitért! a jó papné meg tudja javítani még a rossz papot is A pártmegbízott mindentől elrugaszkodva azzal vádolta, hogy a Szovjetunió ellen uszítja papjait és híveit, prédikációiban nyíltan beszél a kommunizmus ellen, szabotálja a szovjet törvényeket, mert nem tiltja a hitoktatást. Hogy a papok, látván püspökük effajta beállítottságát, követik őt, ezt teszik a hívek is, ami világosan megmutatkozott a választásokon. A püspök erre röviden válaszolt: hogyan lehetséges ez, amikor a választások olyan fényes eredménnyel zárultak, hiszen alig akadt valaki, aki a jelöltek ellen szavazott volna. (szovjet adatok: 100%-os részvétel 99,9%-os támogatottság) Inkább 20-30 km-t gyalogolok, hogy meggyóntassak egy beteget, mintsem hogy arra gondoljak, hogy mit kellene tenni ezzel vagy azzal az egyházi földdarabbal. Mit lehet tenni? úgy látszik nem ez az én szakmám Úgy érzem, mintha minden látogatásom, minden szavam a búcsúzkodásom, a búcsúbeszédem lenne Egyszer már távozás közben a lépcsőházban visszafordult az őt kikísérők felé: Hát nem akarják, hogy vértanú legyek? 19

Görögkatolikus Egyházművészeti Nap Gálahangverseny Egyházzenei értesítőnk megjelenésével párhuzamosan, 2012. október 29. hétfőn, 19.00 órai kezdettel a Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében nagyszabású gálahangverseny zajlott. A hangversenyt, vagy inkább hang-áhítatot a görögkatolikus lelkiség és az énekes tradíció bemutatására szervezték. A jeles eseményen részt vettek a hazánkban működő görögkatolikus iskolai és parókiális énekkarok, lelkészek, kántorok és a hívek. Kocsis Fülöp Hajdúdorogi megyéspüspök köszöntője és díjátadás után az első három helyezett bemutatkozására került sor. Mihail Hajduk Romzsa Tódor püspökről A Golgotavirág című kórusművének elhangzását, valamint a 350 fős egyesített kórus közös éneklését követően a jelen levők együttes zenei hitvallása csendült fel, hogy azután a szünetet követően sor kerülhessen egy különleges ősbemutatóra: a nemrégen boldoggá avatott Romzsa Tódor vértanú püspök tiszteletére Dr. Bubnó Tamás által összeállított misztérium-játék bemutatására. Közreműködtek: 20 Kocsis Fülöp püspök Orosz Atanáz püspök Darabán Judit műsorvezető Makláry Ákos műsorvezető Balogh Lázár orgona Káplár Gréta ének Obbágy Márta zongora Mohai Gábor narráció Orosz Gábor narráció Pregitzer Fruzsina narráció Belvárosi Vegyeskar, Budapest, vez.: Szabó Zoltán Damaszkuszi Szent János Kórus, Budapest, vez.: Bebrevszky-Hillender Anita Szent Damján Énekegyüttes, Nyíregyháza Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Kamarakórusa, Miskolc, vez.: Herpainé Velkey Klára Lautitia Gyermekkar, Debrecen, vez.: Nemes József NIKA kamarakórus Szent Atanáz Kórus, Nyíregyháza, vez.: Bubnó Tamás Szent Bazil Oktatási Központ Kórusa, Hajdúdorog, vez.: Csinószki Mária Szent Demeter Kórus, Budaörs, vez.: Vatamány Sándorné Szent Efrém Férfikar, művészeti vezető: Bubnó Tamás Szent János Görögkatolikus Gimnázium Kórusa, Edelény, vez.: Flaskó Attiláné Szent Kereszt Görögkatolikus Kórus, Budapest, vez.: Bubnó Tamás Szent Miklós Ált. Isk. Kicsinyek Kórusa, Nyíregyháza, vez.: Szabadosné Majoros Gabriella Szivárvány Gyermekkar, Debrecen, vez.: Deli Gabriella Szűz Mária Oltalma Kórus, Debrecen, vez.: Kriskóné Maláj Ágnes Vatamány Család kórusa, Budaörs, vez.: Vatamány Sándorné A püspöki zárszót követően a jelenlévők közösen elénekelték a Centenáriumi himnuszt. Kiadja: HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE, 4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5. ISSN: 1416-793X