l. t^-«f I- * ^^^ *.^v- ** ^ '^^^ m '4 wím.
jscher SÁNDOR
>-' 1
JIOGMA2 lio.iot20qa Pli ',! H f f /'TJ'T
1.
Sötét a város, rá feküdt az éj. Más tájakon kalandoz a hold, S a csillagok behunyták Arany szemeiket. Olyan fekete a világ Mint a kibérlett lelkiismeret. Egyetlen egy kicsiny fény Csillámlik ott fönn a magasban. Bágyadtan s haldokolva Mint a beteg merengnek szeme. Mint a végs remény. Padlásszobának halvány mécse az. Ki virraszt ott e mécs világa mellett? Ki virraszt ott fönn a magasban? Két testvér: a nyomor és az erény! Nagy itt, nagy itten a nyomor. Alig hogy elfér e kicsiny szobában. Kicsiny szobácska, mint a fecskefészek, S a fecskefészeknél nem díszesebb. Kietlen puszta mind a négy fal. Azaz hogy puszta volna, ha Ki nem czifrázta volna a penész S csíkosra nem festette volna az Es, mely a padláson át befoly... Aláhuzódik az Es vastag nyoma Mint gazdagok lakában A csengetyzsinór.
A lég olyan nyomasztó A sóhajoktól s a penész szagától A nagy urak kutyái tán, A melyek jobb tanyához szoktanak, Eldöglenének e helyen. Fenyfaágy, fenyfaasztal. Mely a zsibvásáron sem kelne el. Az ágy lábánál egy vén szalmazsák, S az ágy mellett egy pár szalmaszék, S AZ asztal fejénél egy szú-ette láda. Ez a szobának minden bútora. Kik laknak itten? A lámpa fáradt pislogása mellett Küzd a homály és fény, az alakok Mint álomképek el vannak mosódva S a fél sötétben félig rémlenek. A mécs világa csalja a szemet? Vagy e födél alatt lakók mind Oly halványak valóban. Oly kisértetszerüek? Szegény család, szegény család Az ágy fejénél ül a ládán Csecsemjével az anya. Boldogtalan kis csecsem! Rekedt nyögéssel szíja, Anyjának száraz emlejét, szívogatja S hijába szíja. ^----u
Az asszony elgondolkodik, í i^^ J' S fájók lehetnek gondolatjai. Mert mint megolvadt hó a házereszrl Srn omolnak könnyei. Omolnak végig arczán ^m pibnih A kisded orczájára le... Vagy tán nem is gondolkodik. Csak megszokásból, öntudatlanul Szakadnak a könyek szemébl. Mint a sziklából a patak? Idsebb gyermeke. Istennek hála, alszik (Vagy csak aludni látszik?) A fal mellett a nyoszolyán. Mely födve durva lepedvel, A mely alól kikandikál a szalma. Aludj', kicsiny fiú, aludj', S álmodj, aszott S álmod királyi kezedbe kenyeret, lesz! Egy ifjú férfi, a családapa. Az asztalnál sötét homlokkal ül... Tán e homlokrul árad a ború. Mely a szobát betölti? E homlok egy egész könyv, a mibe A földnek minden gondja van beirva; E homlok egy kép, melyre miljom élet ínsége és fájdalma van lefestve. De ott alatta a sötét homloknak Két fényes szem lobog.
10
II.
Jl
Csendes kivül a nagy világ. Csendes belül a kis szoba. Csak néha sóhajt kinn az szi szél. Csak néha sóhajt ott benn az anya. A kis fiú halkan fölül az ágyon. bágyadt tagjait, Falhoz támasztva S rimánkodólag, mintha temet Földébl jne a hang, így susog» Apám, ehetném Erködöm, hogy elaludjam. Erködöm, de el nem alhatom Apám, az éhség fáj, adj kenyeret. Vagy csak mutasd meg, az is jól esik.várj holnapig, kedves kicsiny fiam. Várj holnapig, holnap kapsz kenyeret. Kakastejjel sütött fehér czipót.«dinkább ma száraz barna kenyeret. Mint holnap lágy fehér czipnst, apám. Mert holnapig meghalhatok. Meg is halok tudom... Olyan sokáig nem jön az a holnap. Mióta mondod azt a holnapot, S mindig ma van, mindig csak éhezem! Vajon ha meghalunk, apám, Ha sírba tesznek, éhezünk-e ottan?*»nem gyermekem. Ha meghalunk, többé nem éhezünk. 13
)»Ugy én óhajtom a halált, apám. Kérlek, szerezz nekem koporsót. Egy kis fehér koporsót. Olyan fehéret, mint anyámnak arcza. Vitess a temetbe És tégy a föld alá... A holtak olyan boldogok. Mert nem éheznek k.«ki mondja ártatlannak A gyermeket? Hol a tr, hol van a kard, amely Irtóztatóbb, gyötrelmesebb Sebet vón' képes ejteni. Mint ejtett apja szívén E gyermek ajaka? Szegény apa! Tartóztatá magát. De könnye hirtelen kicsordult, S arczához kapott S azt megtörölte reszket kezével. Azt gondola, hogy meghasadt szivébl Feccsent reá a véri Ó a Kitört belle ellenállhatatlanul:»oh ég, isten! mi végre alkotál? panaszhoz nem szokott, de most Miért nem hagytál ott a semmiségben, A melybe lelkem testem visszavágy? Vagy embernek miért teremtél És miért adál családot. 14
Ha már azt nem táplálhatom Saját véremmel, mint a pelikán?... De állj meg ajkamon, szó! Az isten tudja, mit cselekszik. Magas tervébe nem lát a vak ember, S kérdre vonnunk tet nem szabad. Rá klde a tengerre engem. Lelkembe tette ai iránytt: A merre ez vezet, megyek. Nesze, fiam, nesze E kis darab kenyér, egyél. Edd jó Ízn, ez a végs darab Holnapra szántam, s A jó ha most megeszed, ég tudja, holnap mit eszel. Mohó örömmel Kapott a kis fiú utána. Az ágyra visszaguggolt, S oly jó Ízen falatozta Az istenadta száraz kenyeret. Hogy csillogott belé szeme. Mint két szerelmes szentjános bogár; S midn a végs falatot Lenyelte, ráborult az álom. Mint völgyre a napalkonyat köde, S lehajtá a párnára kis fejét, S aludt és álmodott mosolygó arczczal.. Vajon mit álmodott? mirl? Koporsóról-e vagy kenyérrl? Alomba sírdogálta 15
Magát az anya is, A másik mellé tette kisdedét. Karjával mind a kettt átölelte S a nyoszolyának szélén úgy aludt. A férfi fölkelt asztalától. Az ágyhoz lépdegélt lábujjhegyen. Megáll eltte összefont És elgondolkodék karokkal.»végtére boldogok Vagytok, szeretteim; Az életet nem érzitek. Levette vállaitokról az álom E nagy súlyt, mit napestig hordotok. Szegény, szegény szeretteim. Én istenem, hát jobban szereti Az álom ket, mint én szeretem, hogy Ez teszi ket boldogokká, A mikké én nem tehetem? De hisz' mindegy, elég hogy boldogok. Aludjatok, kedveseim. Aludjatok, jó éjszakát. Megcsókolá a három alvót. Szentháromságát családéletének, Aldásadólag terjeszté föléjök Kezét (hogy e kéz mást nem adhatott Nekik, mint puszta áldást!) S helyére visszaballagott. 16
17
III.
Hol járhat e virrasztó férfi lelke? Min utat választott s kit keres? Ott fönn bolyong azon magasban. Hová csak rültek s fél istenek Merészlenek s bírnak flszállani! Ledobta a ház és nap gondjait, mint Tojása héját a madár. Kikelt s röpül. Az ember meghalt benne s él a polgár Ki a családé volt elébb. Most a világé! Ki három embert ölelt az imént. Most milliókat ölel át. Ott fönn csattognak lelke szárnyai. Honnét a föld olyan parányinak Látszik, Papir hamván a mint a megégett szikra. Sebes röptében a hogy elsuhant Efly^egy csillagnál, ez megreszketett A gyertyalángként, melyre rá leheltek. Röpült, röpült. Miljom s miljom mértföldnyire Van egyik égi test a másikától, S azok mögötte még is Oly hirtelen maradtak el. Mint vágtató lovas mögött Sr erdben a fák. 21
S midn immár fölül A csillagoknak Elért, elért... volt milliárdjain. A mindenség végére tán? Nem a mindenség közepére! S ott volt eltte. Ki kormányozza a világokat Pillantatával, Kinek valója fény, S kinek szemébl minden szikra egy nap Mit földek s holdak forganak körül. És szólt a lélek az Os-szellem fényében fürödve. Miként a hattyú fürdik A tónak átlátszó vizében»lsten, légy üdvöz, légy imádva! Fölszállott hozzád egyik porszemed, hogy Eltted leboruljon, S elmondja: h fiad vagyok, atyám! Kemény pályára útasítál; De én nem zúgolódom. St áldalak, mert azt mutatja ez hogy Szeretsz, hogy én választottad vagyok. A föld lakói elfajultanak. Eltértek tled, rabszolgák levének... Rabszolgaság, ez a bnök szülje, A többi ennek apró gyermeke. Ember hajol meg emberek eltt! Ki embertársának fejet hajt. 22
Az, isten, tégedet csúfol! Meg vagy csúfolva, isten, ott a földön; De ez örökké nem maradhat így. Dicsségednek helyreállni kell. Egy éltet adtál én nekem, atyám, S én azt szolgálatodra szentelem. Mi lesz a d\], vagy lesz-e díjam. Nem kérdezem; A legrosszabb rabszolga is kész Fáradni, hogyha megfizetnek érte. Én díjkivánat, díj reménye nélkül Fáradtam eddig, s fáradok tovább is. De lesz jutalmam, s nagy jutalmam lesz Azt látni majd, hogy embertársaim Rabokból újra emberek levének. Mert én ket, bár vétkesek, Vétkökben is fölötte szeretem. Adj, isten : adj fényt és ert nekem. Hogy munkálhassak embertársaimért!* Igy szólt a lélek. És visszaszállott a nagy égbl A földre, a kicsiny szobába. Hol elzsibbadva várta t a test. A férfiú fölrezzene. Hideg futott át tagjain. Veríték folyt le homlokán. Nem tudta, ébren volt-e eddig Vagy álmodott?... Ébren volt, mert elálmosodni kezdett. 23
Nehéz pilláin ült az álom. Fölszedte fáradt tagjait Es vánszorogva vitte A földönfekv szalmazsákra. Ki fönn az égben járt imént. Ottan hever most durva szalmazsákon! Míg a világ hóhérai Selyem párnákon nyugszanak, Ó, a világnak jótevje, Daróczon hentereg. De íme végst lobban a Kialszik bágyadt élete, mécs S kivül az éj mindegyre oszlik. Mint a S a hajnal, a tovább-tovább adott titok, vidám kertész-leány. Rózsákat szór a ház kis ablakára S rideg falára a szobának, S a fölkel nap legels sugara Az alvó férfi homlokára szállt. Miként egy arany koszorú, miként egy Fényes meleg csók isten ajakáról! ilh; 24
IV.
Ki vagy, csodálatos teremtmény. Ki vagy te, férfiú? Lelked ruhája Csillagsugárból sztt fényes palást, És testedet Kopott rongyok fedik. Családod éhes, éhes vagy magad, S vasárnapod van. Ha lágy kenyér kerül véletlenül Abrosz nélküli asztalodra, S mit a tiéidnek s magadnak Nem birsz A nagy világot megszerzeni, Törekszel boldogitani; Az égbe van szabad bejáratod. S ha úri ház eltt kopognál. Az ajtót bezárnák eltted; Az istennel társalkodói, S ha nagy urat szólitanál meg. Nem állna szóba véled. Az embereknek Egy része szent apostolnak nevez, A másik rész pedig Szentségtelen gonosztevnek. Ki vagy? kitl van származásod? Büszkén neveznek-e szülid Fióknak, vagy szégyenre Nevednek hallatára? Mint születél? gyúlad arczok ponyván vagy bársonyon? 27
28
V.
Az óra nyelve éjfélt hirdetett. Kegyetlen téli éj vala, A téli éjszakák két zsarnoka Uralkodott: A hideg és sötétség. ' Födél alatt volt a világ; Ki is kisértené az istent Ilyenkor szabad ég alatt? Az utczák, melyeken nem régiben Tolongva járt az embersokaság. Üres-puszták voltak, mint meder. Melybl kiszáradt a folyó; Népetlen utczákon Örült bolyongott, A fergeteg. csak egy Nyargalt az utczákon keresztül, Mikéntha ördög ülne a hátán És lángsarkantyut verne oldalába. A háztetkre ugrott föl dühében És besüvitett a kéményeken. Tovább rohant s teli torokkal Ordítozott belé a Vak éj siket fülébe. Aztán a fellegekbe markolt. Rongyokra tépte éles körmivel, S reszkettek a megrémült csillagok, S a felh darabok között Idébb-odább hömpölyge a hold. Mint a holt ember a hullámokon. 31
Egy pillantás alatt í ftt^ ' Lélegzetével ismét A felhket tömegbe fiíjta. És a magasból lecsapott a földre. Mint prédájára rabló-madár, Egy ablak tábláját ragadta meg. Megrázta és sarkából kifeszíté, S midn mély álmokból a bennlakók Sikoltva Elvágtatott fölriadtak. rémesen kacagva. Népetlen a város... Ki járna ily Idben kinn 7.,. Es mégis, még is ott egy El alak... vagy kisértet talán? lárása oly kisértetszerü. Errébb jön, errébb, már látszik, hogy asszony. De a sötétség titka, hogy Koldsn-e vagy úri-hölgy. Körültekint leselkedleg. Amott a bérkocsit pillanatja meg. Tolvajléptekkel hozzá sompolyog, A kocsis alszik a bakon. Halkan kinyitj' a hintó ajtaját, Es lop talán? Ellenkezleg Beletesz valamit, becsukj' az ajtót, S elillan mint a gondolat. Nyílt nem sokára a kapu. Kijött egy asszonyság s egy úr, Beülnek a hintóba, a kocsis 32
Indítja lovait, rohan; Ott benn nyögés, aztán sikoltás; Az asszonyság sikolta föl. Mert lábánál egy kis gyermek nyögött. Elérte a hintó a czélt. Az úr s az asszonyság kiszált, S az asszony igy szól a kocsishoz:»nesze a díj, fiú, S itt benn kocsidban a borravaló. Egy szép kis gyermekecske. Viseld gondját, mert isten adom anya. Igy szólt az asszony, s ment az úri pár. Szegény kisded te ott a kocsiban! Miért kutyának nem szíilettél? Ottan lett vón' neveltetésed Ez asszonyság ölében. Eltáplált volna gyöngéd-gondosán; De mert ember lettél és nem kutya. Az isten tudja milyen sorsra jutsz! A bérkocsis fülét, fejét vakarta, S imádkozott-e vagy káromkodott. Nem tudni, csakhogy morgott valamit. Az istenáldás nem tetszett neki. Oondolkodék, mit tegyen e kölyökkel? Ha elviszi haza. Otthon a gazda majd fejéhez vágja, S kidobj' az ajtón mindkettjöket. Nagy mérgesen csap a lovak közé. És hajt keservesen. 33
«A külvárosban egy szurtos lebujban Mulatnak még, a lámpafénytl Piroslik ím az ablak. Mint az iszákos ember orra. A bérkocsisnak sem kellett egyéb. Az isten áldást oda tette szépen A kocsma küszöbére, s ment. Alig hogy elhordá magát, ló éjszakát mond ott benn társinak Egy részeg czimbora, S a mint kilép a küszöbön. Olyat botlik, hogy képivel Barázdát húz a megfagyott havon. Teremtettéz a tisztes férfiú. Hogy méltósága ilyen pórul járt.»az a küszöb ntt tennap óta,«úgymond,»tennap nem volt ilyen magas; Ha ily magas lett volna, tennap is Meg kellett volna botlanom; De én tennap meg nem botoltam; Pedig nem ittam kevesebbet mint ma. Mert én rendes pontos vagyok. Minden nap egyformán iszom. Igy dörmögött és föltápászkodék, S indult és folytata a dörmögést:»h'jába is beszéltek, mert az a Küszöb nagyobb mint tennap volt, nagyobb; Már ettül el nem állok, nem bizony; M
! Hisz' mekkorát emeltem lábamon, hogy jártam. Szégyen és gyalázat S még is Az a küszöb megntt, igen.,. Vagy tán követ tett oda valaki? Az meglehet, mert hej rósz a világ, A gáncsolódást szörnyen szereti. Rósz emberek, rósz emberek. Követ gördítnek lábaim alá, S lábam vakságát orrom bánja meg. Csak az vigasztal, hogy a többi is. Ha majd kij, rajt átbukik. Kedvem vón' ottan lesben állani. És nézni mint potyognak el. Mikor kilépnek, hehehe!... De mit beszélsz, vén ember, mit beszélsz? Hát illik ez. Illik hozzád ily káröröm? Nem, ez nem illik, s én ezennel Azzal javítom meg magam. Hogy visszamék és elhajítom Az ajtó melll a követ. Tolvaj vagyok, s szükségnek esetén Rabló is, és ha rá kerül a sor. Az embert fbe kólintom, de azt. Hogy orrát így beverje. Azt el nem bírná lelk'isméretem.* És visszaballagott a jó öreg. Hogy elhajítsa a gonosz követ. Utána nyúl, csóválja... Hah, Milyen visításl 35
Meghökken a vén ember és Tndve ekkép szól magában:»a mennydörgs mennykbe is. Ilyen k még nem volt kezemben. Olyan puha s azon fölül sikít is! Sikító k, ez furcsa egy kicsit. Nézzük csak itt az ablaknál... Hohó, Hisz' ez gyerek, valóságos gyerek. Jó estét kis öcsém Vagy kis húgom; nem is tudom, mi vagy. Hogy a manóba jutottál ide? Megszöktél úgy-e szüléidtl, Te kis gonosztev? De mit beszélek én megint. Milyen bolond beszédek már ezek! Hiszen pólyában van szegényke. Talán épen ma született. Vajon kik a szüli? Tudnám csak, vissza is vinném nekik. De már ez mégis csak czudarság. Így elhajítani a gyermeket, mint Az elviselt Ezt A rablók sem teszik. bocskort, czudarság. a disznók, de még Pólyája vén kopott ruha. Szegény asszonynak gyermeke. Hm, hátha gazdagé? s azért Takarta anyja e rongyokba, hogy Ne is sejthessék ri származását? Ki tudja, nem tudhatja senki sem. 36
. Már ez titok s örökre az marad. Ki lesz apád, szegény kicsiny gyerek?.. Ki? Én leszek! Biz' isten az leszek, apád. Miért ne? Fölnevellek tisztesen. Lopok számodra, mig tlem telik, s ha A munkából végkép kivénülök. Számomra majd te lopsz. Ez így van. Így mossa egyik kéz a másikat. Nagyon jó lesz. Most már törvényesebbek Lesznek lopásim, kettnkért lopok. Majd még kevésbbé furdal A lelkiismeret. De a patvarba, még neked Tej kell, biz' a, tej... Hó, Hisz' ott se baj. a szomszéd asszony épen Tegnap temette el kis gyermekét. Majd fölvállalja a szoptatást. Bizony föl ám; jó fizetésért Elszoptatná az ördögöt magát is.«igy elmélkedve ballagott haza A jó öreg. Keskeny sikátorok Vezettek elrejtett lakához. Mely föld alatti pinczelyuk vala. A szomszéd asszonyt fölveré Almábul ökle döngetésivel. Mit a nyikorgó ajtón gyakorolt.»szomszéd asszony, gyertyát, világot,* Szólt a vén ember,»gyertyát hirtelen, A házat gyújtom föl különben. 37
Minek? minek? mit kérdezi? Gyertyát, ha mondom, szaporán! Így. Most egymás után Szoptassa meg e Hol vettem? Úgy találtam. Az isten áldott meg vele. gyermeket. Hisz' mindig mondtam én, hogy engem A jó isten szeret. Szeret bizony. Jobban mint a papok hiszik. Hm, ez nagy kincs! Magára bizom. Szomszéd asszony, viselje gondját. De jobban mint saját fiának. Nevelje föl, neveltetési Költségeit magamra vállalom; Megalkuszunk, hiszen mi értjük egymást. Igaz, hogy a pénz mostanában Szken terem, mert tudja ördög. Az emberek mind száz szemek; De én azért királyilag Fogok fizetni, isten megsegit. Hanem mondom, viselje gondját. Úgy bánjék véle, mint szemfényivel. Mert e gyermek vén napjaim reménye.* Megalkuvának. A félfagyott kisded fölmeleglt Az emln, mit szájába vett, A melybl édesen szivá a Keser életet. Csak egy napos még s mennyit hánykódott már! Mennyit nem fog hánykódni ezután! 38
VI.
: «Másnap korán az öreg úr A szomszéd asszonyhoz kíváncsian Bekukkantott és szólt vala «Nos, hogy van a vendég? Remélem, jól. De itten egy kissé hvös van. Szomszéd asszony, boszorkányadta, Ftsön be... Százszor mondjam-e. Hogy a költség enyém?... De úgy, igaz. Fiú-e vagy lyány? még nem is»fiú, szomszéd uram, fiú. Olyan fiú kelme mint a pinty.«tudom.»annál jobb. Hét, nyolc esztend alatt Olyan tolvaj lesz mint a Krisztus. Dicsséges tolvajjá nevelem! Szó a mi szó, már ahhoz értek. Hogyan kell a fiút nevelni. Ertek hozzá mint senki más. A vak Tamást is én neveltem. Kit a minap kötöttek föl... Ez volt a tolvaj! Fél szem volt, S még is meglopta az ezer szem Istent is. Kis fiam, ne félj. Belled sem lesz kontár, esküszöm. De, szomszéd asszony, tán nevet Csak kéne adni néki, melyet Hiressé tegyen a világ eltt. Mit gondol, angyalom Minek nevezzük?... Hadd lám csak, mi volt Tennap?,.. Szilveszter napja... jó. 41
Legyen Szilveszter. Én a pap leszek. Szomszéd asszony lesz a keresztanya. Kereszteljük Törvényesen viselje, meg, hogy nevét S legyen keresztyén, nem pedig pogány. Hogy egykor el ne utasítsa Szent Péter bátya a menny ajtajától. Van víz ebb' a fazékba?... Van. Emelje csak föl a fiút. És hozza hozzám... de megálljunk. Hisz' pap vagyok, hát reverenda kell.., Ahol van egy zsák, azt kötöm nyakamba.* Az öreg úr a zsákot felköté. Kezébe vette a fazék vizet S egész pompával s ünnepélylyel Keresztelé meg a fiút. És Szilveszter lett a neve. 42
Vll.
Négy év hdladt el. És gyermek lett a csecsem; Ott ntt fel a sötétben A föld aldtt, a bnnel S férgekkel egy tanyán. Nem szítta a menny tisztább levegjét. Nem látta a földnek szépségeit. Elt, s olyan volt mint a halott. Az öreg úrnak benne kedve telt. Mert ész s ügyesség villant ki belle. Miként a tzkbl a És gondola az öreg úr: Szikrából támad a láng. szikrák. Alig négy esztends, és már lopott Gyümölcsöt a kofától, és kilopta A vak koldus kalapjából a krajczárt. Jó nevelje minden csínjaért Adott szép szót és kenyeret neki. De egyszersmind megdöngeté, ha Egész nap semmit sem lopott. Azonban ez ritkán fordult el, S AZ öreg úr reményei Szemlátomást növének, S építé fáradatlanul a löv szikláin a légvárakat, Es addig építé, míg egyszer Ott fön akadt a levegben, A jó öreg, a gondos nevel! 45
; «Akdsztófárd kellett jutnia. Ki annál sokkal többet érdemelt. A szomszéd asszony ott vala Fölmagasztaltatásán Látá, midn a Hurkot kötött mester nyakán, s Nyelvét hosszan kiölte. Mintegy csúfolva a világot. Ki ilyen csuffá tette t. S midn a czeremónia után A szomszéd asszony haza ment, A kis fiúhoz így szólt nyájasan:»most már ai ördög elvihet, fiam ; menj Isten hirével a pokolba. Mától megsznt a fizetésem érted, S magam költségén, nem kivánhatod. Hogy itt hizlaljalak mint a libát. ler, azt a szívességet megteszem. Hogy kikisérlek a kapun. De Ha visszajösz, a csatornába doblak. A kis fiú ezt a dolgot nem érté. Némán engedelmeskedett. Midn becsukták az ajtót mögötte. Még egyszer visszapillantott e zajra. Aztán elindult s ballagott. Ment, mendegélt Egy útczából ki a másikba be. 46
Ily hosszú lítdt még nem tett soha, Uj volt eltte minden, a mit látott: Szép czifra boltok, czifra emberek; Bámulva állt, bámulva ment tovább. S a mint egy utczát elhagyott, a másik Ott volt azonnal, s így végtelenül, A városnak végét nem érte. Sok bámulattól, sok menéstl Elfáradott a kis fiú; Egy utczasarkon lekuporodott, A szögletkhöz támasztá fejét; Átellenében tarka játékszerrel Vigadt egy pár virgoncz gyerek; Azokra nézett, és mosolyga mintha Ott játszanék is velk; És addig-addig nézte ket, Mig szép lassacskán elaludt. Aludt sokáig; egyszer Azt álmodá, hogy két hegyes tüzes vas Közéig feléje, mindig közelebb Jött az szeméhez, hogy kisüsse ezt... Nyöszörgött félelmében és Kétségbeesve ébredett föl... Az éj immár kés vala. Az égen csillagok valának, és Az utczákon nem voltak emberek. Csak egy öreg banya Állott eltte Mer szemekkel. 47
««; ; Miktl még jobban félt d kis fiú mint Almában a tüzes vastól... Oda Hzá magát a szögletkhöz, hogy Majd belapul feje, S rá sem mert nézni a banyára. El sem mert nézni róla. A vén asszony végig czirógatá Arczát, s szólt hozzá oly szeliden A mint csak tle telt:»hogy hínak, kis fiam? Ki At apád, ki az anyád, S hol laknak? Majd elkisérlek haza, ]er, adsza kezedet.»nevem Szilveszter; nincs apám s anyám. Nem is volt, úgy találtak engem Es haza mennem többé nem szabad; A szomszéd asszony azt Ha visszamék, a Ígérte, csatornába dob.hát jer velem, fiacskám. Jer hozzám, én anyád leszek. Gondos szelíd anyád... lernk.* Kézen foga a kis fiút az asszony Követte t az, aggodalmasan S reszketve, szinte eszméletlenül. Nem tudva, hogy mi történik vele.»nézd, itt lakunk, fiacskám, Szólott otthon a vén banya. 48
»Az én Idkásom e szoba. Tiéd pedig a konyha lesz. Nem fogsz magadban lakni... Hej kutyus. Kutyus ne!.. Itt van... Ugy-e szép kutya? Ezzel tanyázol itten. Ott a pokrócz, elfértek rajta ketten. Olyan jó ágy, hogy jobb se kell, Es a kutyus majd meleget tart. Ne félj, nem bánt, jó kis kutya. Látod, mily nyájasan tekint rád. Hogyan csóválja farkát? Mint testvérek fogjátok egymást Szeretni, nem kételkedem. Feküdj' le mellé, s aludjál fiam. Ehetnél tán? Adnék is vacsorát. De már kés van; látom, alhatnál; Aztán rósz is, kivált gyermeknek, az Alvás eltti vacsora. Mert tle ördögökkel álmodik. Feküdj' le hát és aludjál, fiam.«ott hagyta t a vén banya; Félénken kullogott a Pokróczra a kutyához, S a pokrócz szélén meghuzá magát. Nem mert társához közeledni. De a kutya Hozzá simult barátilag, Atcsillogott szeme Az éj sötétségén, s e csillogás 49
: Olyan szelíd, olyan testvéri volt. Hogy bátorságot és bizalmat öntött a kis fiúba. Egymáshoz egyre közelebb Es közelebb húzódtak. Az eb szrét simítgatá a gyermek, S az ennek arczát nyalogatta; Beszélt is véle a fiú, s az állat Válasz gyanánt halkan nyöszörgött. Meleg, forró barátságot kötöttek. Más nap pediglen a fiúhoz Így szólt a vén boszorkány;»mostan figyelj rám, gyermekem. Képzelheted, hogy ingyen Nem tartalak. Mert ingyen a Krisztus koporsóját Sem rizék. Dolgozni fogsz, mert irva van A ki nem dolgozik, ne is egyék. Azonban dolgod könny lesz. Valódi kis királyság: Koldulni En a fogsz, mást nem teszesz. munkát már restelem. Mert elhíztam nagyon, S elííznek, hogyha koldulok. Elznek a kegyetlen emberek. Te fogsz koldulni hát helyettem. Te rajtad szánakozni fognak, S megajándékoznak, fiam. 50
«; Azt mondod majd, hogy árva Apád most halt meg, és anyád Honn fekszik éhen s betegen. Én a távolban lesni foglak, vagy. S vigyázok rád : azért te is vigyázz. Különben nem lesznek jó napjaid. Becsületemre mondhatom. En nagyon jó vagyok, ha jó vagyok. De nagyon rósz vagyok, ha rósz vagyok Ezt írd fejedbe és szivedbe. Kedves fiam. Koldulni fogsz mindenkitl. Kinek jobb a ruhája mint tiéd. És ilyet eleget találsz, ne félj. Elre nyújtod kezedet. Oldalra hajtod fejedet. Fel- s összehúzod a szemöldököd, A szádat le fogod bigyeszteni, S szemed megnyálazod, Es úgy rimánkodol Beteg anyád s az isten szent nevében. Megértettél-e, gyermekem? Ha meg nem értél, újra magyarázom, S ha %tó után egyáltalában Meg nem tanulod ezt a tudományt. Bottal verem beléd. A gyermek állitá, hogy Mindent tud s nem felejti el. Az asszony elpróbáltatá vele 51
A jelenést, és elcsodálkozott a Fiúnak mesterfölfogásán.»arany bányát találtam Benned, fiacskám, hihihi!«vigyorgott a boszorkány.»valódi grófi életünk lesz. Valódi grófi életünk! Lássunk mindjárt mz aratáshoz. Ehetnél? Majd ha megjövünk, fiam. Akkor jól lakhatol. Neked különben nem szabad sokat Enned, mert mint én elhízol. Aztán elillan a nyúl S üthetjük bottal a nyomát. Kövér koldusnak Soványan jár az alamizsna.«egy népesebb utczába Ott a banya Kiállitá a gyermeket, mentenek S egy közel csapszékbe tért. És onnan kandikált ki, S a hányszor a fiú kezébe Dobának valamit. Fölvette a pálinkás poharat. Egyet kortyantott és vigyorgott. 52
VIII.
! Egyik nap úgy folyt mint a másik. Koldult és koplalt a fiú; A vén banyának gondja volt reá. Hogy el ne hízzék valahogy szegényke. Koldult és koplalt: e kettt tudá Az életbl, s nem egyebet. Elnézte sokszor. Midn játszottak Nézett rajok meren, gyermektársai. S gondolta, milyen jó lehet Az a játék, az az öröm S elméje napról napra érett, S érezni kezde, érezé. Hogy boldogtalan... Két évet élt már át a koldulásban. Nem volt többé szükség reá. Hogy megnyálazza szemeit. Gyakorta telt meg az könyivel. Egyetlen egy barátja volt. Ki nyájasan nézett reá. Kit szeretett, ki t szerette, S kivel megosztá Sovány falatjait, A melyeket otthon kapott S a melyeket a városban talált: Ez egy barátja a kutya. Mely háló társa volt. Mint vágya hozzá, hogyha reggelenkint Elhagyta t, s ha este haza ment. Min örömmel volt vele! 55
A vén anyó már irigyelni A barátságot, a kezdé melyet kötének. Irigyeié, hogy a kutya A gyermeket jobban szerette mint t, Es sokszor megveré, s midn az állat Fájdalmában keservesen vonitott, A gyermek sírt, zokogva sírt. És a vén asszony elkergette végre A háztul a jó állatot. Több Ízben elkergette; de Az visszajött mindannyiszor, S a kis fiúhoz mindig nyájasabb lett. Így élt a gyermek. Már hat éves volt, S átélte hat századnak nyomorát És néhány percznek árva örömét. Ott állt egy utcza szögletében egyszer, S didergett; kés szi este volt. Sár volt az utczán, s köd a sár felett. Nehéz komor köd; s a sárban, ködben Mezítláb és hajadon fvel állt, S az elmenkhöz nyöszörögve Nyújtotta sárga kis kezét. Ugy ment be hangja a szívekbe Miként egy ég fájdalom. Mint a harang szava. Mely haldokló ember számára szól. Egy vén mogorva úr Megállt mellette s hosszan nézte t. 56-
; «Hosszan, meren, átfúró szemekkel^ A gyermek elszaladni készült.»megdllj!«morgott reá az úr, A gyermek állt s mocczani sem mert; S az ÚT kérdé:» Vannak szülid?va...«azt akarta mondani. Van anyja, a ki éhezik s beteg, S most halt meg apja De e mogorva úr eltt Nem mert hazudni; Torkán akadt a szó, azt gondola Hogy ez mindent tud, és így válaszolt:»nekem szülim nincsenek. Vagy nem tudom, hogy vannak-e. Mert én talált gyermek vagyok.»kövess tehát«, szólt a mogorva úr, S utána indult a fiú. A vén asszony kilépett rejtekébl, Es rákiáltott:»ltt maradsz. Hazug kölyök! Ez a fiú az én fiam, uram!nagyságos úr«, rimánkodott a gyermek,»nagyságos úr, én nem vagyok fia. Mentsen meg engemet, vigyen magával. Az isten s a szentek nevére kérem! Meguntam már a koldulást. Az számára kellett kéregetnem. 57
! Es engemet koplaltatott, Hogy csak minél rosszabb színben legyek. Hogy szánakozzék rajtam, aki lát. Oh istenem, most is hogy éhezem!«igy szólt a gyermek, a mogorva úrra Fölnéze, s esdekl szemébl Könny folyt le, könnyek zápora.»oh gaz dög, oh te Te ördögfának makkja tel«istentagadó. Rivalt a vén boszorkány a fiúra.»te bocskortalpra sem méltó pofa. Te hazugság kalásza. Te minden rossz, te semmi jó Még hogy nekem koldult, uram fia! Mikor halálba szégyenlem magam. Ha kéreget, s e rósz szokása megvan. Mihelyt elfordítom szemem, Es hányszor vertem már meg érte. Hogy ilyen szégyent hoz reám! Szegény vagyok, de koldulásra Nincsen szükségem, mert elélek Becsületes Es még hogy én munkám után. En! a legjobb falatokat tet koplaltatom! A szájamtól szakítom el S belé tömöm! De mind ez hagyján... még meg is tagad. Nem fáj a szíved, te puruttya lélek. Te csúf poronty, anyádat megtagadni. 58
! Szül anyádat! Hogy ki nem szakadt e Szóval belled a lép és tüd S a májad és a zúzád! A földön sincs jobb nagyanya Mint én vagyok, s ily rosz unoka De már nincs messze az itélet. Saját tulajdon anyját Tagadja meg a Édes szüljét!«gyermek. Ennyit darált a vén malom Egy lélekzés alatt; Itt a mogorva úr Szóhoz jutott s szólt;»elég már a komédiából. Különben e bottal némitlak el. Undok szipirtyó! Részeg vagy mint a Ha kijózanodol, Jj hozzám a csap; keresztlevéllel (Ott ama nagy házban lakom) S a gyermeket elviheted. De csak ha a keresztlevéllel jösz. És most hordd el magad; s te Kövess, fiú.«es a fiú követte az urat, Koronkint vissza-vissza nézett. Azt képzelé, hogy a banya Már nyúl utána s galléron ragadja; 59
60
IX.
Jobbdn lett dolga a fiúnak. Nem kellett többé lopnia^ És nem kellett koldulnia: Milyen boldogság, mily jótétemény! Csak néha szállt áz aggalomnak ölyve Föléje: hát ha a boszorkány Eljön a keresztlevéllel. Mi lesz akkor megint belle?... És néha szállt a bú galambja Föléje: ha eszébe Jutott a h kutya, A háló társ és a barát. Ennek kedveért gyakran szinte kész volt A vén banyához ismét visszamenni, S koldulni, csakhogy együtt legyenek. Gyakorta álmodott felle. Álmodta, hogy ölelte a kutyát S ez nyalta képét és kezét, S midn fölébredt s társát nem leié. Elkezdett sirni, s hosszan sirdogált. Midn haza ért a fiúval a Nagyságos úr, átadta a Cselédségnek. Kitisztiták t A régi szennybl, mely reá ntt, Es régi rongyai helyett Kapott szép uj ruhát. Mily jól esett neki! Azt vélte, eddig nem is élt. Azt vélte, hogy most született. 63
: Ekkor magához hivatá Az úr, és igy szólt szigorún»fiú, e gyermek itt fiam : te t Nagyságos úrfinak O lesz parancsolod, hivod, S te szót fogadsz neki, O lesz At úr, te lészsz a szolga. Egyéb dolgod nem lesz mint szót De ennek pontosan tégy eleget. Minden szem-intés egy parancsolat: semmi baj. Ha teljesited, nem lesz Lesz enned, innod és ruhád; Ellenben ócska rongyodat, A melybe fölfogadtalak. Nyakad közé akasztatom. Aztán mehetsz a S koldulsz nagy világba mint eddig koldulál.«fogadni. Szolgált az árva gyermek a Nagyságos úrfinak. Mögötte ment, mögötte állt. Mindig árnyéka volt. És leste ajka mozdulását, S alig volt a parancs kimondva. Midn már teljesült is; S a jó fiú Még is mennyit nem szenvedett! Mert a nagyságos úrfi Oly gaz kölyök vala. 64