Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult.

Hasonló dokumentumok
Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. február 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

2013. május 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után

2015. május 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

2016. május 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

2013. október 3. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

2016. január 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. január 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

2016. augusztus 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. szeptember 1. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. március 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. december 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. október 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

2013. július 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. június 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. szeptember 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2018. jún.3. Úrnapja 22.

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

2015. március 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2017. január 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

2014. augusztus 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. június 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

Arcodat keresem, Uram!

Fájó szívvel gyújtsunk Édes Jézus Imádkozzunk

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

ÉNEK: Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

A MISE RENDJE MAGYARUL

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

RÓZSAFÜZÉR-TÁRSULAT IMAFÜZETE

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA RÓMAI RÍTUS SZERINT

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött.

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK A BÉRMÁLÁSI SZENTMISÉBEN. (A változat)

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

A Krisztus-dicséret felépítése

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Ének és imakönyv. Vác Május A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17)

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

2018. okt.7. évközi 27. vas. 37.

avagy : Rozáliom királyné tisztelete.

A SZENTSÉGES SZŰZ OLTALMÁBA HELYEZETT SZERETETLÁNG IMACSOPORT FEBRUÁR 2.-ÁN ÜNNEPELTE

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Legyenek eggyé kezedben

Átírás:

2016. február 4. Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult. Mélységes áhítattal, ötször vessünk keresztet Isteni Megváltónk Öt Szent Sebe tiszteletére: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Kegyelmezz és irgalmazz nekünk, jóságos Jézusunk, a jelen veszedelmekben, és födj be minket drága szent Véreddel. Ámen. 1

Szent József atyánk! Te szállást kerestél Szűzanyánknak Betlehemben. Segíts nekünk is szállást keresni a Szeretetlángnak az emberi szívekben. Ámen. Imádkozzuk el háromszor az Üdvözlégyet úgy, ahogy Erzsébet asszony is imádkozta: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja és a mi Anyánk is, Imádkozzál érettünk bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre most és halálunk óráján. Ámen Köszöntsük együtt az Oltáriszentséget Üdvözlégy Oltáriszentség! A Szeplőtelen Szűzanya által köszöntlek Téged. A szent angyalokkal együtt imádlak Téged. Istennek Szent Fia! Az Oltáriszentségben szemem csak a Szent Kenyér színét láthatja, de hiszem és tudom, hogy benne valóságosan jelen vagy istenségeddel és emberségeddel. Imádlak Téged e nagy szentségben és szívemből szeretlek. Engedd, hogy Édesanyád Szíve által adjunk hálát Neked! Jézusom Szentséges Szíve! Édesanyád Szeplőtelen Szíve által kérlek: növeld hitemet, erősítsd, reményemet, tökéletesítsd szeretetemet! Jézusom! A kenyér és a bor színében Önmagadat, az örök Szeretetet adod nekünk. Esedezve kérem az őszinte bűnbánat kegyelmét, hogy méltóképpen fogadhassalak szívembe. Irgalmas Jézusom! Te a kereszten szenvedtél bűneim miatt. Most is szenvedsz, ha bűnt követek el. Segíts, hogy egyedül csak irántad való szeretetből bánjam meg bűneimet! Égi Édesanyám! Gyújtsd föl bennem Szeretetlángod izzó, lángoló szeretetét, hogy szívem egész melegével, szeretetével tudjam magamhoz ölelni Jézust a szentáldozásban. Áldásotokat kérem, hogy Szívetekkel egyesülve, mindig szeretettel és hűséggel tudjak Nektek szolgálni. Mennynek és földnek Királya, jóságos Jézusom! Áldj meg engem az Oltáriszentségből! Áldd meg családomat, szeretteimet, az egyházat, hazámat és az egész emberiséget! Mennynek és Földnek Királynője, Boldogságos Szűz Mária! Szeretetlángod minden kegyelmét kérem, hogy mindig szeretettel tudjak válaszolni a két szent Szív szeretetére. Nagyasszonyunk, minden kegyelem Közvetítője! Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Ámen. 2

Fájó szívvel gyújtsunk mécsest imatársunkért Olgiért és Rózsika néniért, valamint a februárban mennyei születésnapot ünneplő Regőczi atyáért, Zsongor atyáért, Lajosért és Mariért. ÉNEKELJÜNK: Itt van anyánk, Mária, mint a hóvirág. A Szentlélek áldása szállott le reánk. Refrén: Nem vagyunk árvák, van édesanyánk, Ki a magas mennyekből gondot visel ránk. Nem vagyunk árvák, van édesanyánk, Palástoddal takarj be, úgy vigyázz reánk! Eljöttek az özvegyek, a szegény árvák. Töröld fel könnyeiket, édes Szűzanyánk! Refr. Ha nincs kenyér, keresünk, jöjjetek ide. Szűzanyánk oltárára boruljatok le! Refr. Tárd ki védő karjaid, édes Szűzanyánk, Ölelj drága szívedre özvegyet s árvát! Refr. Szép szeretetnek anyja, kedves csillaga. Isten hite van benne, minden bizalma. Refr. Nem vagyunk árvák, van Édesanyánk, aki mindenre gondol, aki Magyarországon is SÜRGET, KÉR, KÖNYÖRÖG. Oly sok bűn van az országban! Segíts Nekem, mentsük meg!... veletek összefogva mentelek meg benneteket. A Szűzanya azt kéri, hogy Te is, én is, és mindannyian keressünk szállást Szeretetlángjának! A Szűzanya segítségül, kezünkbe adta két napja a fénycsóvát, Szíve Szeretetlángját és azt kéri, adjuk az Ő Szíve Szeretetéhez a mi szeretetünket, és úgy adjuk tovább! Mióta az ige Testté lett, ily nagy megmozdulás még nem történt Részemről, mely így tört volna felétek, mint szívem Szeretetlángja. Ne felejtsük el a Szűzanya intő szavait: S rajtatok áll, hogy vissza ne utasítsátok. ÉNEKELJÜNK: Amíg szívem dobog, Szűz Mária, Nem szűnik szeretni Téged, soha, Szívem szerelme hódolat szaván, sóhajt fel hozzád: Üdvözlégy, Anyám! Szívem öröm érje, vagy búbánat, Egyik sem nyomja el a szent vágyat. Hogy dicsérjelek hódolat szaván: Naponta zengem: Üdvözlégy, Anyám! És ha elközelgett éltem vége, Akkor is Te légy szívem reménye. Haláltusámban hódolat szaván Rebegve zengem: Üdvözlégy, Anyám! Szent Pál így bíztat minket, "Adjatok hálát mindenért!" mert a keresztény öröm egyik legfontosabb útja a hálaadás, a dicsőítés. 3

Édes Jézus, a köszönet, a hálaadás, a dicsőítés, a szeretet és az öröm tölti el szíveinket azért a sok jóért, amelyben Szent Szűzanyánkkal bőkezűen megajándékoztok minket. - Hálát adunk, hogy a Szeretetláng Ünnepére felkészítő kilencedet megtarthattuk. A Szűzanya néhány üzenetét, valamint az Úr Jézus által tanított imát átelmélkedhettük, szívünkbe nézhettünk, hogy mit tartottunk meg eddig, milyen segítséget szeretnénk felajánlani a jó Istennek és a Szűzanyának, amihez kértük a kegyelmet, kértük az Ő segítségüket. - Hálát adunk azokért a testvérekért, akik kilencedünkön ismeretlenül minden alkalommal részt vettek, és február 2-án együtt ünnepeltek velünk. - Hálát adunk a Szűzanya gondoskodó szeretetéért, hogy olyan sok testvért küldött hozzánk, akikkel együtt ünnepelhettük Szent Szívének Szeretetlángját és együtt érezhettük a kegyelem áradását. - Köszönjük kántorunknak, Anitának, ahogy mindig széppé teszi imaóráinkat, úgy tette most is széppé, még szebbé a Szeretetláng Ünnepünket. - Köszönjük mindazoknak, akik a szép Ünnepünk előkészítésében és lebonyolításában részt vettek, segítettek. - Köszönjük Kiss László és családja támogatását, amelyért hálásak vagyunk a Szűzanyának, hogy hozzájuk vezetett. - Köszönjük Szabolcs atyának kedves, sorait, amelyet erre az ünnepre küldött imacsoportunknak, útmutatásként, és amely így hangzik: Kedves Szeretetláng Imacsoport! Február 2-án szeretettel gondolok Mindannyiukra! Kívánom, hogy ne csak nagy ünnepek alkalmával, hanem a mindennapokban is hiteles, hűséges életükkel vigyék el a fényt, a világosságot minél több emberhez ebben a világban! Ennek a módját pedig biztosan megtalálják, csak bízzanak Istenben és Égi Édesanyánk pártfogásában. Üdvözlettel Nagyváradról, Szabolcs atya - Köszönjük Mihály atyának az ünnepi homíliát, amellyel tovább erősítette hitünket, szeretetünket az Úr Jézus, a Szűzanya és egymás iránt. ÉNEKELJÜNK: Szeretet áradjon köztünk Szeretet gyúljon bennünk. Szeretet töltsön el minket Add ezt nekünk Urunk. Hadd legyünk testvéri szívvel Mindnyájan egyek Benned. Lobbantsa lángra szívünket szereteted. Mindenható Istenünk, a Te nevedben gyűltünk egybe, hogy eléd tárjuk kéréseinket, és együtt, egy szível, lélekkel imádkozzunk Hozzád, a Szentséges Szűz szerető közbenjárását kérve. Hisszük, hogy meghallgatsz, hiszen megígérted, hogy ha valahol csak ketten vagy hárman egybegyűlnek a te nevedben, meghallgatod őket. Ámen. 4

Imádkozzunk az ima kilencedünk alatt elhunyt imatársunkért, Olgiért és Rózsika néniért, akiknek megengedted Urunk a szenvedést, amellyel bűneik bocsánatot nyerhettek, de a további szenvedéstől megmentve Magadhoz hívtad Őket. Bízunk abban, hogy a Szűzanya ölelő karjai Hozzád vezetik őket. Imádkozzunk a februárban mennyei születésnapot ünneplőkért, Regőczi atyáért, az Isten vándoráért (2013.febr.28.), Zsongor atyáért, akinek szeretetét, segítő imáit most is érezzük, (2014.febr.5.), Lajosért (2015.febr.5.) és Mariért ( 2015.febr.7.) Adj Uram örök nyugodalmat nekik és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békében, Jézus, Mária és Szent József nevében. Ámen. - Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! - Gondoljunk azokra az Imatársainkra, és imádkozzunk értük, akik otthonukban velünk imádkoznak, de betegségük akadályozza őket, hogy köztünk lehessenek. Imádkozzunk Ildikóért, Hajnalkáért, és Erzsikéért. - Imádkozzunk továbbra is imatársunkért, Hajnalkáért, aki még utókezelésen van a protézis beültetés után, köszöni és érzi az ima erejét, és továbbra kéri. - Imádkozzunk imatársunkért, Éváért, aki a jövő héten szemműtéten esik át. A jó Isten és a Szűzanya legyen vele, orvosaival, ápolóival. - Imádkozzunk továbbra is Balázsért, aki októberben szenvedett súlyos autóbalesetet, és azóta is kómában van. - Imádkozzunk Anitáért, aki veszélyeztetett kismama. - Imádkozzunk Eszterért, aki 2 éve őssejt beültetésen esett át a sugárkezelést követően, most pedig mellhártyagyulladása van. - Imádkozzunk továbbra is Iliért, akinek korrekciós szemműtétre lesz szüksége. Imádkozzunk együtt betegeinkért, Pio atyához: Pio atya, kérd meg az Atyát, hogy öntse lelkünkbe azt az együttérzést és szeretetet, amelyet te is éreztél e lelkek iránt, hogy mi is segítségükre lehessünk fájdalmaik megrövidítésében, áldozataink és imáink által. Pio atya, te jobban szeretted a betegeket, mint önmagadat, mert Jézust láttad bennük. Te, aki az Úr nevében, csodás módon, meggyógyítottad a betegeket, te, aki a testnek az élet, a léleknek a megújulás reményét adtad vissza. Könyörögj az Úrhoz, hogy megtapasztalhassák a Szűzanya közbenjárását és a te hatalmas védelmedet, és hogy a testi gyógyulás a lelki gyógyulásba menjen át, azáltal, hogy az Örök Atyának kifejezik hálájukat és dicsőítik Őt. Ámen. (Megjelent: 2015. november 14.) 5

- Imádkozzunk továbbra is Melindáért és Ritáért, hogy életük rendeződjék. - Imádkozzunk, hogy a családokban béke legyen. - Imádkozzunk családtagok és az emberiség megtéréséért, a jó Istent az életükből kizárókért. - Imádkozzunk továbbra is Leventéért és Imréért. Imádkozzunk együtt: Fohászkodjunk buzgón Szűz Máriához, Jézus Anyjához és a mi Anyánkhoz, Szent Józsefhez, jegyeséhez. Kérjük őket, világosítsanak meg a földön minden családot, nyújtsanak nekik támaszt és vezessék őket, hogy méltósággal és békés derűvel eleget tudjanak tenni annak a küldetésnek, amelyet Isten bízott rájuk. Ámen. - Imádkozzunk magunkért és egymásért. - Imádkozzunk a honlapunkat olvasó testvéreinkért és a velünk imádkozókért. - Imádkozzunk, azokért, akikért senki nem imádkozik. - Imádkozzunk Egyházunk egységéért, a Keresztények egységéért, a Szeretetláng egységéért és Európa és a világ békéjéért. - Imádkozzunk együtt imameghallgatásért, hogy elindulhasson Erzsébet asszony boldoggá avatása: Istenünk, Te Irántad való lángoló szeretettel ajándékoztad meg Erzsébet asszonyt. Ez tette őt méltóvá arra, hogy Szűz Mária szeplőtelen Szívének Szeretetlángját általa ismerje meg a világ. Buzgóságának forrása az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus volt, Akit szívébe fogadott és naponta odaadóan imádott. Az örök élet Kenyerével betelve az ima, a böjt, az áldozat, a bűnbánat és az engesztelés által mutatott példát a megszentelődésre és a lelkek megmentésére. Add, Urunk, hogy követhessük őt az erények gyakorlásában, s ha ez szándékoddal megegyezik, add, hogy mielőbb oltárainkon tisztelhessük őt! Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján! Ámen. - Imádkozzunk a Szeretetláng terjedéséért, imacsoportok alakulásáért. - Imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek megvilágosítsa a püspököket, papokat, hogy fogadják szívükbe a Szeretetlángot, és engedjék, hogy futótűzként terjedjen. Ne hátráltassák, hanem segítsék az engesztelni vágyó imacsoportok megalakulását. Szűzanyánk, kérünk, ments meg minket, Szent Szíved Szeretetlángja által! - Imádkozzunk továbbra is a térdelve, és nyelvre áldoztatás visszatéréséért. - Imádkozzunk a Mária Rádió megújulásáért. 6

- Első csütörtök van, imádkozzunk papi hivatásokért, püspökeinkért, papjainkért, egyházi vezetőinkért. Kérjük Istentől, hogy napról napra növekedjen bennük a Krisztus iránti szeretet és ebből fakadjon hivatásuk hűséges teljesítése. (EVMN 2015,05,22,) - Kérjük Erzsébet asszony, közbenjáró imáit betegeink és minden rászoruló részére, valamint minden jó szándék megvalósításához. - Kérjük Boldog Batthyány-Strattmann László közbenjárását az egészségügyért, az orvosokért és ápolókért, hogy az ő életére, ember és betegszeretetére mindig követendő példaként tekintsenek. - Imádkozzunk Kerkai Jenő atya boldoggá avatásáért. Kérjük, közbenjárásával segítse nemzetünket, segítse újjáépíteni Krisztust a lelkekben, újjáépíteni az élet minden területét az Ő szellemében. - Imádkozzunk mindazokért, és mindazokért a szándékokért, akikért, és amiért eddigi imaóráinkon imádkoztunk. Mi Atyánk, nagyon kérünk, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Ámen. Imádkozzunk Ferenc pápa homíliáiban elénk imádkozott szándékokra és fogadjuk szívünkbe tanításait - Kérjük az Urat, adja meg a kegyelmet ahhoz, hogy ne nyissuk meg szívünket a féltékenységnek és az irigységnek, mert ezek a halálhoz vezetnek. (2016.01.21.KURIR) - Uram, viseld gondját a püspökömnek; viseld gondját az összes püspöknek, és küldjél nekünk olyan püspököket, akik igazi tanúk. Olyanokat, akik imádkoznak, akik segítenek prédikációjukkal megérteni az evangéliumot, és azt, hogy bizonyosan tudjuk: Te, Uram, élsz és itt vagy köztünk.. (2016.01.22.KURIR) - Kérlek, imádkozzatok értem, nagy szükségem van rá. - Imádkozzunk azért, hogy elhunyt, idős híveink után, akik életükben nagy szeretettel töltötték meg Kápolnánk padsorait, példaértékű legyen a szentimrevárosi családok és fiatalok számára. Kápolnánk tudjon koruknak megfelelő lelki programokkal segítséget nyújtani, hogy megismerjék és megszeressék az Úr Jézusnak és a Szűzanyának ezt a kegyelmekkel elárasztott otthonát, valamint azért, hogy a kollégiumi hallgatók felismerjék kápolnánkban lelki otthonukat, kérjük együtt a Szűzanya közbenjárását: 7

Most segíts meg Mária, Ó irgalmas Szűzanya. Keservét a búnak, bajnak, eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáját gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen. Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: Parancsoljon neki az Isten! Te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen. Együtt kiáltsunk az Úrhoz: Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem, figyelmezz imádságom hangjára, midőn tehozzád kiáltok: hallgass meg, Uram! Szálljon fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé, kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt! Hallgass meg engem, Uram! Ámen. Kérünk Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Mindazokra és Családjaikra, akikért imádkoztunk. Ámen. A Szűzanya így szólt Erzsébet asszonyhoz, és most hozzád, hozzám, mindnyájunkhoz! Tudod mi vagy te? Egy kis pont, mely kigyúlt Szeretetlángomtól, és a Tőlem vett fényesség lelkeket gyújt. S minél több lesz az áldozatos és imában virrasztó lélek, annál nagyobb lesz Szeretetlángom ereje a földön. Tehát sorakozzatok fel szorosan egymás mellé, mert az áldozat és ima erejében megtörik a pokoli gyűlölettől égő láng. A gonoszok mindinkább szűkülni fognak, a gyűlölettől égő lángjuk kialszik, és Szeretetlángom fénye fogja betölteni a föld minden részét. Hogy ez mielőbb így legyen, vegyük ki részünket, és a Szűzanyától vett fényességgel gyújtsunk lelkeket! Ez legyen házi feladatunk. Továbbra is imádkozzunk Kápolnánk fennmaradásáért! Imádkozzunk és kísérjük végig Ferenc pápa, pápai szolgálatát, a 2013. áprilisában kiosztott imalapunkon lévő napi fohásszal és imádkozzunk Erzsébet asszony boldoggá avatásához szükséges imameghallgatásért. 8

A Szűzanya nagyon kéri azokat a lelkeket, akik naponta, vagy legalább egyszer egy héten szentáldozáshoz járulnak, hozzanak életáldozatot Isten dicsőségére és a lelkek megmentésére, hogy azok el ne kárhozzanak, hanem legalább végső órájukban elnyerhessék az örök üdvösség kegyelmét. A felajánlást komoly, tiszta szándékkal és alázatos lelkülettel kell tenni. Minden ima, jótett, szenvedés és tisztaszándékú munka nagy értékkel bír, mert mindez Krisztus Szent Vérével és Kínszenvedésével van felajánlva. Felajánlásunkat mielőbb tegyük meg és időnként újítsuk is meg. Azok a Testvérek, akik imaóráinkon most vesznek részt először, különös figyelemmel hallgassák meg a Szűzanya öt ígéretét, amelyet az életáldozatot hozóknak tett: 1. Nevük be lesz írva Jézus szeretettől lángoló és Szűz Mária Szeplőtelen Szívébe. 2. Jézus érdemeivel egyesített önátadásuk által sok lelket mentenek meg a kárhozattól. Áldozataik érdeme kiterjed a világ végéig élő lelkek számára. 3. Családtagjaik közül senki nem kárhozik el, még akkor sem, ha a külső látszat ezt mutatná is, mert mielőtt lelkük testükből kiröppenne, megkapják lelkük mélyén a tökéletes bánat kegyelmét. 4. Életfelajánlásuk napján az esetleg a tisztítótűzben lévő családtagjaik kiszabadulnak. 5. Haláluk óráján mellettük állok, és tisztítótűz nélkül viszem lelküket a dicsőséges Szentháromság elé, ahol az Úr által készített hajlékban Velem együtt fognak vég nélkül örvendeni. Akinek a szívét megérintette a Szűzanya kérése, és életfelajánlást szeretne tenni, álljon fel, hogy az égő mécsest átadhassam. Mi, akik már életünket felajánlottuk, megújítjuk azt, és így felállva együtt imádkozunk a Szűzanya Szeplőtelen Szíve szándékára: Édes Jézus, a teljes Szentháromság, égi Édesanyánk és az egész mennyei udvar előtt, a te Szent Véred és Kereszthalálod érdemével egyesítve, felajánlom Szentséges Szíved és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékai szerint egész életemet, amíg élek minden szentmisémet, szentáldozásomat, és jócselekedetemet, áldozatomat és szenvedésemet a dicsőséges Szentháromság imádására és engesztelésére, Anyaszentegyházunk egységéért, Szentatyánkért, papjainkért, papi és szerzetesi hivatásokért, s az összes lelkekért a világ végezetéig. Urunk Jézus, fogadd életáldozatomat, és add kegyelmedet, hogy ebben mindhalálig hűségesen kitarthassak. Ámen. 9

A ZARÁNDOK SZERETETLÁNG SZŰZANYA ma ismét visszatért hozzánk és kéri, hogy FOGADJÁTOK ÖRÖMMEL A FENSÉGES ZARÁNDOKOT, aki segítséget kérve jött hozzánk! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Hozzatok áldozatokat és vezekeljetek az egész egyházért, az egész emberiségért, főleg papjainkért és az Istennek szentelt személyekért, akik a Szentháromságot és az Egyház Anyjának, a Titkosértelmű Rózsának a Szívét oly gyakran megsebzik! A Szűzanya még ezt is mondotta: Oda, ahol én, mint Zarándok tartózkodom, és ahol hozzám szólnak és sokat imádkoznak, oda mindig az angyalok egész serege kísér és ott az én isteni Fiam, Jézus Krisztus az égből rendkívüli kegyelmet áraszt a lelkekbe. A szeretet üzenetét hozom! A Zarándok Szeretetláng Szűzanya megszentelt mozaik képe mellett találunk egy naplót, melyben volt plébánosunk, Brückner Ákos Előd atya támogató sorait olvashatjuk, és Testvéreink bejegyzéseit. Mellékeltünk egy imafüzetet és a Szeretetláng Szűzanya mozaik képének történetét. 10

Énekeljük el közösen a Búcsúztató éneket az állandó lapról, mert a Zarándok Szeretetláng Szűzanya Olgitól búcsúzik: Dallama: Gyászbaborult Isten Csillagvára. Ho. 67/B. - Eljött már az elalvás órája, Áldott képed bocsátjuk útjára. Bárcsak képed van most itt előttünk, Hisszük Anyánk, Te itt vagy közöttünk! - Az Úr Jézus drága, szent nevében, Angyaloknak hű kíséretében, Zarándok Szűz már útrakészen állsz, Csak még szívünk ajándékára vársz. - Édesanyánk, jobbulást ígérünk! Szent Fiadnál, könyörögj érettünk! Bocsásd meg minden rút bűneinket, Szent Szívedhez így vezess bennünket! - Majd gyakori szentáldozásunkkal, Rózsafüzér imakoszorúnkkal, Szent Fiad haragját engeszteljük. Jelenéseid célját követjük. - Áldd meg Anyánk egyházközségünket! Papjainkat és minden hívedet! Áldd meg azokat a hajlékokat, Hol fogadták zarándok képedet. - Zarándok Szűz, újra visszavárunk! Amíg élünk, a szívünkbe zárunk. Kívánjuk, hogy zarándok utadon, Minden lélek néked szolgálhasson. - Atya, Fiú, Szentlélek nevében, Indulj Anyánk bízó reménységgel! Gyújts világot magyarok lelkében, Szeretetlángod égő tüzével. - Ragyogtasd föl az erkölcsök fényét! Éleszd újra magyar néped hitét! Istentagadók is gyermekeid, Gyújtsd meg lelkünk alvó mécseseit! - Járja be a szent Szeretetlángod, Diadallal az egész világot! Új Pünkösdöt hozzál a világba, Lobbanjon föl hitünk pisla lángja. - Sátán hatalmából ments meg minket, Ne hagyd vesztébe rohanni néped! Világ békességet kérj minékünk! Szent Fiadtól édes reménységünk! - Ha eljön életünk végórája, Anyánk siess lelkünk oltalmára! Szent Fiadtól kérj nékünk kegyelmet! Mennyországban készíts nékünk helyet! A Zarándok Szűzanya megszentelt képét KATI hívta meg otthonába a Szeretetláng szellemében, Ima, Áldozat, Vezeklés és Engesztelés céljából. Mondjuk el közösen a Beköszöntő éneket: - Dicsértessék az Úr Jézus, Tisztelet Máriának! Békesség legyen e háznak, és minden lakójának. Szeretetláng Szűzanya érkezett hozzátok, angyaloknak seregével, Szállást kér, mint zarándok. 11

- Fogadjuk nagy szeretettel, a zarándok Szűzanyát. Könnyes szemmel engesztelve az ő drága szent Fiát. Szíveinket tárjuk ki őelőtte, Bűneink nagy, s nehéz terhét rakjuk le itt elébe. - Gyertyalángja jelképezze, égő, hű, szent hitünket! Virágoknak jó illata, Imádságos lelkünket! Imádkozni gyűljünk ma itt e helyre. Az áldott szent rózsafűzért vegyük föl a kezünkbe. - Fehér, piros, aranyrózsa, szűz keblére van tűzve. E három szín a szent fűzér titkainak is jele. Veled együtt imádkozzunk jó Anyánk! Engeszteljük bűneinkért a mennyei szent Atyát. - A fölséges Úristentől, kérj számunkra irgalmat! Jézus Krisztus szent vérével bűnös lelkünk mosogasd! Szentlélektől bátorságot nyerj nekünk, Zarándok Szűz, hogy a harcban a Sátánt legyőzhessük! Áldj meg minket, Uram, az Oltáriszentségből! Ötször vetünk keresztet, miközben mondjuk: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Jézusom szent Sebeid érdemei által bocsáss meg nekünk, és könyörülj rajtunk! Ámen. Dicsértessék és áldassék Jézus Szíve a legméltóságosabb Oltáriszentségben! És áldassék a Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Isten minden szentje. Ámen Szentségbetétel szertartása MINDNYÁJAN együtt imádkozzuk: Áldott legyen az Isten! Áldott legyen szent Neve! Áldott legyen Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember! Áldott legyen Jézus szent Neve! Áldott legyen Jézus szentséges Szíve! Áldott legyen Jézus drága Vére! Áldott legyen Jézus az Oltáriszentségben! Áldott legyen a vigasztaló Szentlélek! Áldott legyen a Szent Szűz és Isten Anyja, Mária! Áldott legyen az ő szeplőtelen fogantatása! Áldott legyen az ő dicsőséges mennybevétele! Áldott legyen Szűz Mária szent neve! Áldott legyen Szent József, a Szent Szűz jegyese! Áldott legyen Isten angyalaiban és szentjeiben! Ámen. 12

Kenyeret adtál a mennyből. Alleluja! Amely minden gyönyörűséggel teljes. Alleluja! Könyörögjünk! Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos Szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, Tested és Véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen. A könyörgés végeztével ÉNEKELJÜNK: Térdet, fejet hajtok, Néked áldást mondok, Hiszem itt vagy valóban, E nagy Szakramentomban. SZENTSÉGI ÁLDÁS után ÉNEKELJÜK: Tebenned remélek, Szívemből szeretlek. Készebb vagyok meghalni, Mint téged megbántani. SZENTSÉG ELTÉTEL Az Érd Ófalu- i hagyományt megőrizve, ezzel emlékezve néhai Izeli János atyára, Erzsébet asszony lelki vezetőjére, aki a Szeretetláng Lelki Naplót összeállította, valamint a köztünk élő Izeli József atyára, akinek most is szívügye a Szeretetláng, imádkozzunk együtt: Szeretet Anyja és Királynője, Te mindenki Anyja vagy, Leborulva kérünk, járj közbe értünk Szent Fiadnál! Esdekeld ki nekünk a szeretet kegyelmét, hogy minden ember szívében a Szeretet lángja uralkodjék, a gyűlölet lángja felett. Szeretet Anyja és Királynője, hallgasd meg kérésünket! Ámen. 3 Üdvözlégy, 1 Dicsőség Imádkozzunk együtt Szent Pio atyával: Befejezem, Atyám! Befejezem mára, minden kegyelmedért legyen örök hála. Tisztelet, dicsőség, imádás, dicséret: Neked fölséges Atya, s Fiú és Szentlélek! Áldlak Istenem, szenteiddel áldlak, mert megadtad létét tegnapnak és mának... Add, hogy a holnapot szent Neveddel kezdjem, Uram, én Teremtőm, Megváltó Istenem! Befejezem, Atyám! Mára befejezem, örök jóságodért, örök hála legyen! Adjon hálát érte minden teremtményed, és bocsásd meg kérlek, a mi vétkeinket, Atyám, erre kérlek! Ámen. 13

ÉNEKELJÜNK: Ne bocsáss el bennünket, Anyánk áldás nélkül. Szeplőtelen Szűzanyánk légy vezérünk nékünk. Anyai szemeddel kísérj el bennünket. Ez legyen végső szavunk: Anyánk Isten veled! Szeplőtelen Szűzanyánk mi most elköszönünk. Köszönjük a kegyelmet, és hogy itt lehettünk. Anyai szíveddel ölelj fel bennünket, Ez legyen megnyugvásunk, Anyánk Isten veled! ISTENNEK LEGYEN HÁLA! A mai Szentmisét ELHUNYTJAINKÉRT ÉS A SZERETETLÁNG TERJEDÉSÉÉRT ajánljuk fel. 2016. február 4. 14