Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szentségkitétel. A szentségkitétel után"

Átírás

1 Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő isteni Fölség, Isten és ember, Krisztus Jézus! Minden áldás élő kútfeje, menny és föld Ura, Istene, akit az angyalok mint odafenn az egekben úgy imádnak az Oltáriszentségben. Én is, méltatlan teremtményed, leborulva imádom szent Fölségedet és teljes szívemből hálát adok neked, hogy te, Mennyei Fölség, lelkünk eledelére önmagadat adtad az Oltáriszentségben. Kérlek, Uram, ne vegyelek soha ítéletemre, hanem az üdvösség e Szentsége legyen nekem is üdvösségemre. Ámen. Áldj meg minket Uram, az Oltáriszentségből! Ötször vetünk keresztet, a mi Urunk Öt szent sebére gondolva, miközben mondjuk: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Kegyelmezz és irgalmazz nekünk, jóságos Jézusunk, a jelen veszedelmekben, és födj be minket drága szent Véreddel. Ámen. Szent József atyánk! Te szállást kerestél Szűzanyánknak Betlehemben. Segíts nekünk is szállást keresni a Szeretetlángnak az emberi szívekben. Ámen. 1

2 Mindnyájan háromszor mondjuk: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja, Imádkozzál érettünk bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Ámen. Édes Jézus, mai imaszándékainkat egyesítjük szerető Szíved szándékaival és így Veled egyesülve és a Szentséges Szűz szerető közbenjárását kérve, fölajánljuk azokat az örök Atyának, és kérjük Őt a te Nevedben, hogy fogadja el és teljesítse azokat! - Imádkozzunk József atyáért, - a szomszédos kollégium Hallgatóiért, - Placid atya - aki szerda óta otthonában van - és Viktor atya további gyógyulásáért, - a szemműtéten átesett Imatársunk, valamint Ildikó és Mária gyógyulásáért, - Imacsoportunk betegeiért: Mónikáért, Mártáért, idős édesanyáért, Tiborért, Imréért, Leventéért és a sokat szenvedőkért: Magdáért, Hajnalkáért, Olgiért, Máriáért, Jutkáért, - imádkozzunk Adélért, 3 kiskorú gyermek édesanyjáért, aki több órás, súlyos műtéten esett át. - Imádkozzunk Emeséért, akire újabb kórházi kezelés vár, édesanyjáért, Barbaráért, aki most esett át műtéten, és Családjuk részére, sok kegyelemért, - Nándorért, a Szent Imre templom sekrestyéséért, - egy beteg unoka gyógyulásáért, - fogantatásért, - és mindazokért, akikért eddigi imaóráinkon imádkoztunk. Kérünk Szűzanyánk, áraszd Betegeinkre és Családjaikra Szeretetlángod kegyelmi hatását! 2

3 Betegek Anyja, Szűz Mária, virrassz a földkerekség minden betegének ágya mellett. - Azoké mellett, akik ebben az órában vesztik el öntudatukat és meghalnak. - Akik haláltusájukat vívják; akiknek nincs reményük gyógyulásra; akik fájdalmukban sírnak, jajgatnak; akiket senki sem ápol, mert nincs rá pénzük; akik menni szeretnének, de nyugton kell feküdniük; akiknek, pihenni kellene, de a szükség munkára készteti őket; akik nyugtalanul hánykolódnak fekhelyükön; akik a hosszú éjszakákat álmatlanul, nyitott szemmel töltik, akiket a betegség közben még családjaik gondja és szükségei is kínoznak; akik nem hisznek a túlvilágban; akik Isten ellen zúgolódnak és őt átkozzák; akik nem tudják, hogy Krisztus értük is szenvedett. ÁMEN. - Imádkozzunk Éva hitének erősödéséért, - hitetlen családtagok megtéréséért, - a körülöttünk élő, és valamennyi hitetlenért, - a bűnösök megtéréséért, Együtt imádkozzuk Assisi Szent Ferenc imáját: Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat. Ámen. - Imádkozzunk a Szűzanya oltalmába ajánlott elhunytjainkért, - a gondokkal küzdőkért: Andrásért, Karolért, Erzsiért, - az ifjúságért, - a családokért, - hazánkért, - a békéért, Közösen könyörögjünk: Mária, Istennek szent anyja és a béke királynője! Taníts meg minket arra, hogy ha a békét akarjuk, akkor Jézusnak, a te fiadnak lépteit kell követnünk, s Jézusnak, az Isten Fiának útját kell járnunk. Segíts minket abban, hogy legyőzzük szívünkben a rosszat, legyőzzük szívünkben a nyugtalanságot, legyőzzük szívünkben a békétlenséget! Mária, fiad születésének éjjelén neked mondták el elsőként a betlehemi pásztorok, hogy az angyalok Istentől származó békét hirdettek a jóakaratú embereknek a földön. Segíts minket, hogy mi is közreműködjünk abban, hogy a béke megszülessen a világon! Ámen. (ev) 3

4 - Imádkozzunk hiteles papokért, papnak készülőkért, - a Szűzanyának elkötelezett papokért, - a Szeretetláng Papi Közösség létrejöttéért, - a Szeretetláng hiteles megismertetéséért, - a Szeretetláng terjedéséért, - István atyáért és imacsoportjáért, - a február 2-án alakult Imacsoportunk valamennyi tagjáért, tiszteletbeli tagjáért, mindazokért, akik segítségünkre voltak és jelenleg is segítenek tettekkel, ötletekkel, jó szóval, imával, bátorítással. - lelki vezetőnkért, Szabolcs atyáért. - Imádkozzunk azokért is, akik nem nézték, nézik jó szemmel Imacsoportunk hitből fakadó összetartását, - akik félelemből, megalkuvásból vagy bármi okból, más utakon járnak. - imádkozzunk a térdelve, nyelvre áldoztatás visszatéréséért minél többen, minél többet! (Fülep Dániel, papnövendék) Hisszük, hogy tiszta szívünkből fakadó kérésünk meghallgatásra talál, és ahogy már eddig is, úgy most is találkozni fog mennyei Atyánk akaratával! Ámen. Az Úr megáldja, amit mi teremtünk És bátorítva őrködik felettünk, Hogy dolgainkat jól vigyük mi végbe, A változó világon mindig Öt dicsérve. (Katolikus honlap Katekizmus) Szűzanyánk, kérve kérünk, áraszd mindnyájukra Szeretetlángod kegyelmi hatását! Énekeljünk Isten útján járni gyönyörűség. Amit rendelt tenni: igaz hűség. Neki élni szabadság, alleluja. Helytállani boldogság, alleluja. 4

5 Hogy utadat járjuk, segíts minket. Igazság útjára vezess minket. Ezt áhítja a szívünk, alleluja. Ez legyen életünk, alleluja. A HÁLAADÁS, DICSŐÍTÉS, a KÖSZÖNET és a KÖZÖS ÖRÖM tölti be szíveinket. Erről tegyünk most tanúságot. Előre mondjuk közösen: SZŰZANYÁNK, HÁLÁT ADUNK, - mert két ével ezelőtt a Szeretetláng szikráját a szívünkbe, lelkünkbe ültetted, - mert olyan papokat és híveket adtál, akik a bennünk lévő szikrát lángra lobbantották, - mert olyan papokat és híveket adtál, akik segítettek, támogattak, hogy első engesztelő imaóránkat február 2-án megtarthattuk, - mert olyan lelki vezetőt adtál István atya személyében, aki az irántad érzett végtelen szeretetével, emberségével vonzotta a híveket Szent Szíved Szeretetlángjának megismerésére, - mert tavaly januári imaóránkon a mély hitből fakadó imánkat meghallgattad, imaóránk ideje alatt Emese testvérünk kikerült az intenzív osztályról, - hogy a februári imaóránkon István atya a következő szavakkal ajánlhatta ill. adhatta át Imacsoportunkat Szent Szíved Szeretetébe: Istennek dicsőséges Anyja, Szentséges Szűz Mária! A most egy éves Szeretetláng Imacsoportunkat, a jelenlévőket, a különféle okok miatt távollévőket és az ez után hozzánk csatlakozó Testvéreinket, a mai naptól felajánlom, oltalmad alá helyezem. Szent elődeink, akik számunkra az engesztelés példaképei: Szent Margit, Boldog Özséb és a többi Szent, valamint az előző imaóránk Imameghallgatása bátorítanak fel arra, hogy Hozzád emeljük szívünket, imádkozásra kulcsolt kezünkkel együtt, és könyörögve kérjünk, ne hagyj 5

6 el minket, Nagyasszonyunk, Mária, Te uralkodjál Imacsoportunkon, Szent Fiaddal, Jézus Krisztussal, a mi Üdvözítőnkkel együtt. Mennyei Atyánk! Áraszd ránk kegyelmedet, hogy engesztelő feladatainkat ezentúl, még buzgóbban, abba soha bele nem fáradva, tudjuk teljesíteni a Te Szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen. A Szeretetláng himnusz meghallgatható: SZŰZANYÁNK, HÁLÁT ADUNK - mert kegyelmeiddel halmozol el azóta, amióta Szeretetlángod szikráját a szívünkbe ültetted, - mert kegyelmeiddel irányítasz, utat mutatsz, tudomásunkra hozod, hogy mit vársz el tőlünk, mit kell megtennünk, - mert mindezt észrevehetjük és segítségeddel meg is tehetjük, - mert nehézségeket is adtál, és erőt, hogy elviseljük, - mert a nehézségekkel minket a Szent Imre Kápolnába, az újabb feladatok felé irányítottál, - mert tudjuk, hogy az elénk állított nehézségek javunkat szolgálták, ezeket a nehézségeket mind a javunkra, jóra fordítottad, - mert olyan Imatársakkal ajándékoztál meg, akiknek szívügyük Szent Szíved Szeretetlángja, - mert olyan Imatársakkal ajándékoztál meg, akik fájdalmaikat felajánlva, minden erejüket összeszedve érkeznek az Imaórára, hogy Szent Szívedet engeszteljék, - mert a hónapok óta vidéken szolgálatot teljesítő István atyánk hiányát mindig pótoltad jó szándékú, segítőkész Atyával, - mert sugallatodra, megvalósulhatott -Bíró Judit segítségével- a Szeretetláng Szűzanya mozaik képe, amelyet mi magunk, a Szeretetlángnak elkötelezett hívek alkotjuk, - mert ez a kép eljutott Hazánkban több faluba, városba és eljutott külföldre, a czestochowai Jasna Górára a Fekete Madonna kép átvételekor, a IV. Szeretetetláng Világtalálkozó alkalmával pedig Braziliába, - mert Ákos atyánk buzdítására, útra kelt Imacsoportunkban a Zarándok Szeretetláng Szűzanya megszentelt mozaik képe, - mert novemberben a Szeretetláng Bölcsőjébe, Érd-Ófaluba irányítottad zarándok utunkat, ahol Izeli József atyától hallhattunk a Szeretetláng magyarországi kezdeteiről, 6

7 - mert a decemberi Imaóra után, a Szentmisén egy különleges, csodálatos légkört teremtve körülöttünk, új lelki vezetőt jelöltél meg számunkra, Szabolcs atya személyében. - mert Szabolcs atya kérésednek és kérésünknek eleget téve, Rendfőnökének és Rendtársainak egyetértésével, támogatásával, ez év januártól Imacsoportunk lelki vezetője lehet, - mert olyan lángot gyújtottál lelkünkbe, amely két éve lángol, és ezt a soha kialudni nem akaró lángot igyekszünk továbbadni! - mert kegyelmeddel, eddig minden imaóránkon voltak új szemlélődők, akik előbb vagy utóbb Imatársainkként engesztelnek velünk együtt, hónapról, hónapra. Ámen. SZŰZANYÁNK köszönjük, hogy a tenyereden hordod Imacsoportodat!, és kérve kérünk, add nekünk továbbra is az összetartó szeretet erejét, hatalmát és tüzét! Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Imacsoportodra, az egész emberiségre most és halálunk óráján. Ámen Énekeljünk, adjunk hálát Téged, Isten dicsérünk, * téged Úrnak ismérünk. Téged, örök Atyaisten * mind egész föld áld és tisztel. Téged minden szép angyalok * Kerubok és Szeráfkarok. Egek és minden hatalmak * szüntelenül magasztalnak. Szent vagy, szent vagy, * erősséges szent Isten vagy! Nagyságoddal telve ég, föld,* dicsőséged mindent bétölt. Téged dicsér, egek Ura * apostolok boldog kara. Dicséretes nagy próféták * súlyos ajka hirdet és áld. Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet. Vall tégedet világszerte * szent Egyházad ezerszerte. Ó Atyánk, téged *s mérhetetlen nagy Fölséged. S azt, ki hozzánk tőled jött le * Atya igaz Egyszülöttje. És áldjuk veled * Vigasztaló Szentlelkedet. Krisztus, Isten Egyszülöttje * Király vagy te mindörökre. Mentésünkre közénk szálltál * szűzi méhet nem utáltál. Halál mérgét megtiportad * mennyországod megnyitottad. Isten jobbján ülsz most széket *: Atyádéval egy fölséged. 7

8 Onnan leszel eljövendő *: mindeneket ítélendő. (Itt meghajlunk vagy letérdelünk.) Téged azért, Uram, kérünk,* mi megváltónk, maradj vélünk! Szentjeidhez végy fel égbe * az örökös dicsőségbe! Szabadítsd meg, Uram, néped, * áldd meg a te örökséged! Te kormányozd, te vigasztald * mindörökké felmagasztald! (Fölegyenesedünk vagy fölállunk.) Mindennap dicsérünk téged, * szent nevedet áldja néped. Bűntől e nap őrizz minket * és bocsásd meg vétkeinket! Irgalmazz, Uram, irgalmazz ;* híveidhez légy irgalmas! Kegyes szemed legyen rajtunk * tebenned van bizodalmunk. Te vagy Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem! Az imaórán most először résztvevők égő mécsest kapnak, és életfelajánlást tesznek a Szűzanya Szeplőtelen Szíve szándékára, majd felállva, mindnyájan együtt imádkozunk: Édes Jézus, a teljes Szentháromság, égi Édesanyánk és az egész mennyei udvar előtt, a te Szent Véred és Kereszthalálod érdemével egyesítve, felajánlom Szentséges Szíved és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékai szerint egész életemet, amíg élek minden szentmisémet, szentáldozásomat és jócselekedetemet, áldozatomat és szenvedésemet a dicsőséges Szentháromság imádására és engesztelésére, Anyaszentegyházunk egységéért, Szentatyánkért, papjainkért, papi és szerzetesi hivatásokért, s az összes lelkekért a világ végezetéig. Urunk Jézus, fogadd életáldozatomat, és add kegyelmedet, hogy ebben mindhalálig hűségesen kitarthassak. Ámen. Februári házi feladatunk, hogy a Mennyországba vezető úton el ne tévedjünk, gondoljunk továbbra is a reggeli, déli és esti harangszóra, amely arra hív minket, hogy Mária igenjét utánozzuk. Imádkozzuk az Úrangyalát reggel, délben és este! 8

9 A ZARÁNDOK SZERETETLÁNG SZŰZANYA ma ismét visszatért hozzánk és kéri, hogy FOGADJÁTOK ÖRÖMMEL A FENSÉGES ZARÁNDOKOT, aki segítséget kérve jött hozzánk! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Hozzatok áldozatokat és vezekeljetek az egész egyházért, az egész emberiségért, főleg papjainkért és az Istennek szentelt személyekért, akik a Szentháromságot és az Egyház Anyjának, a Titkosértelmű Rózsának a Szívét oly gyakran megsebzik! A Szűzanya még ezt is mondotta: Oda, ahol én, mint Zarándok tartózkodom, és ahol hozzám szólnak és sokat imádkoznak, oda mindig az angyalok egész serege kísér és ott az én isteni Fiam, Jézus Krisztus az égből rendkívüli kegyelmet áraszt a lelkekbe. A szeretet üzenetét hozom! 9

10 A Zarándok Szeretetláng Szűzanya megszentelt mozaik képe mellett találunk egy naplót, melyben volt plébánosunk, Ákos atya támogató sorait olvashatjuk, és Testvéreink bejegyzéseit. Mellékelünk egy imafüzetet is. Énekeljük közösen a Búcsúztató éneket: - Eljött már az elalvás órája, Áldott képed bocsátjuk útjára. Bárcsak képed van most itt előttünk, Hisszük Anyánk, Te itt vagy közöttünk! - Az Úr Jézus drága, szent nevében, Angyaloknak hű kíséretében, Zarándok Szűz már útrakészen állsz, Csak még szívünk ajándékára vársz. - Édesanyánk, jobbulást ígérünk! Szent Fiadnál, könyörögj érettünk! Bocsásd meg minden rút bűneinket, Szent Szívedhez így vezess bennünket! - Majd gyakori szentáldozásunkkal, Rózsafüzér imakoszorúnkkal, Szent Fiad haragját engeszteljük. Jelenéseid célját követjük. - Áldd meg Anyánk egyházközségünket! Papjainkat és minden hívedet! Áldd meg azokat a hajlékokat, Hol fogadták zarándok képedet. - Zarándok Szűz, újra visszavárunk! Amíg élünk, a szívünkbe zárunk. Kívánjuk, hogy zarándok utadon, Minden lélek néked szolgálhasson. - Atya, Fiú, Szentlélek nevében, Indulj Anyánk bízó reménységgel! Gyújts világot magyarok lelkében, Szeretetlángod égő tüzével. - Ragyogtasd föl az erkölcsök fényét! Éleszd újra magyar néped hitét! Istentagadók is gyermekeid, Gyújtsd meg lelkünk alvó mécseseit! - Járja be a szent Szeretetlángod, Diadallal az egész világot! Új Pünkösdöt hozzál a világba, Lobbanjon föl hitünk pisla lángja. - Sátán hatalmából ments meg minket, Ne hagyd vesztébe rohanni néped! Világ békességet kérj minékünk! Szent Fiadtól édes reménységünk! - Ha eljön életünk végórája, Anyánk siess lelkünk oltalmára! Szent Fiadtól kérj nékünk kegyelmet! Mennyországban készíts nékünk helyet! 10

11 Az Ima, Áldozat, a Vezeklés és az Engesztelés céljából viszi otthonába a Szűzanya megszentelt képét Zsuzsa, aki meghívta, befogadja, a Szeretetláng szellemében. Mondjuk el közösen a Beköszöntő éneket: - Dicsértessék az Úr Jézus, Tisztelet Máriának! Békesség legyen e háznak, és minden lakójának. Szeretetláng Szűzanya érkezett hozzátok, angyaloknak seregével, Szállást kér, mint zarándok. - Fogadjuk nagy szeretettel, a zarándok Szűzanyát. Könnyes szemmel engesztelve az ő drága szent Fiát. Szíveinket tárjuk ki őelőtte, Bűneink nagy, s nehéz terhét rakjuk le itt elébe. - Gyertyalángja jelképezze, égő, hű, szent hitünket! Virágoknak jó illata, Imádságos lelkünket! Imádkozni gyűljünk ma itt e helyre. Az áldott szent rózsafűzért vegyük föl a kezünkbe. - Fehér, piros, aranyrózsa, szűz keblére van tűzve. E három szín a szent fűzér titkainak is jele. Veled együtt imádkozzunk jó Anyánk! Engeszteljük bűneinkért a mennyei szent Atyát. - A fölséges Úristentől, kérj számunkra irgalmat! Jézus Krisztus szent vérével bűnös lelkünk mosogasd! Szentlélektől bátorságot nyerj nekünk, Zarándok Szűz, hogy a harcban a Sátánt legyőzhessük! Február 2-a Szűzanya kérésére a SZERETETLÁNG ÜNNEPE A Szűzanya Magyarországon is SÜRGET, KÉR, KÖNYÖRÖG. Oly sok bűn van az országban! Segíts Nekem, mentsük meg! Én fénycsóvát adok kezedbe, ez Szívem Szeretetlángja. Az Én Szívem Szeretetlángjához add a te szeretetedet is, és add tovább,.!... veletek összefogva mentelek meg benneteket. 11

12 E kegyelemmel teljes Lánggal, melyet Szívemből adtam nektek szívről szívre járva gyújtsátok meg mindenkiét az egész országban. Ez lesz a csoda, mely tüzet fog és amelynek fénye a Sátánt megvakítja. Ez az összetartó szeretet tüze, melyet Szent fiam Sebeinek érdemei által eszközöltem ki a mennyei Atyától! A Szent Szűz így folytatja:... ilyen hatalmas kegyelmi erőt még nem bocsátottam rendelkezéstekre, mint most. Mióta az ige Testté lett, ily nagy megmozdulás még nem történt Részemről, mely így tört volna felétek, mint szívem Szeretetlángja. S rajtatok áll, hogy vissza ne utasítsátok. Szállást kell keresned Szeretetlángomnak! Szabolcs atya most a húsvéti gyertyáról meggyújtja saját gyertyáját. Egyesével, gyertyával megyünk a lángért. Az Atya elveszi tőlünk és saját gyertyájáról meggyújtja és a Szűzanya Erzsébet asszonyhoz intézett szavait ismételve adja át nekünk a Szeretetlángot. Leányom (Gyermekem), vedd e lángot, melyet neked nyújtok először. Ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg vele a tiédet és add tovább! 12

13 Szeretlek Szűzanyám, szívből Téged, Szeretve köszöntöm jóságos Szíved. Legnagyobb boldogság, ha bátran zengi szám, Szeretlek örökké, édes Szűzanyám! Szeretlek, életem hajnal fénye, Világi utamnak legszebb reménye. Úgy későn, mint korán örömmel zengi szám, Szeretlek mindenkor, édes Szűzanyám! 13

14 Szeretlek örömöm napsugara, Lelkemnek ragyogó kedves tavasza, Egész nap folyamán boldogan zengi szám: Szeretlek mindenkor, édes Szűzanyám! Szeretlek életem szelíd hangja, Isteni Megváltóm jó Édesanyja! Halálom óráján rebegve zengi szám, Szeretlek örökké, édes Szűzanyám! 14

15 Áldj meg minket, Uram, az Oltáriszentségből! Ötször vetünk keresztet, miközben mondjuk: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Jézusom szent Sebeid érdemei által bocsáss meg nekünk, és könyörülj rajtunk! Ámen. Dicsértessék és áldassék Jézus Szíve a legméltóságosabb Oltáriszentségben! És áldassék a Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Isten minden szentje. Ámen. Szentségbetétel szertartása MINDNYÁJAN együtt imádkozunk: Áldott legyen az Isten! Áldott legyen szent Neve! Áldott legyen Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember! Áldott legyen Jézus szent Neve! Áldott legyen Jézus szentséges Szíve! Áldott legyen Jézus drága Vére! Áldott legyen Jézus az Oltáriszentségben! Áldott legyen a vigasztaló Szentlélek! Áldott legyen a Szent Szűz és Isten Anyja, Mária! Áldott legyen az ő szeplőtelen fogantatása! Áldott legyen az ő dicsőséges mennybevétele! Áldott legyen Szűz Mária szent neve! Áldott legyen Szent József, a Szent Szűz jegyese! Áldott legyen Isten angyalaiban és szentjeiben! Ámen. Kenyeret adtál a mennyből. Alleluja! Amely minden gyönyörűséggel teljes. Alleluja! 15

16 Könyörögjünk! Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos Szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, Tested és Véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol mindörökkönörökké. Ámen. A könyörgés végeztével Térdet, fejet hajtok, Néked áldást mondok, Hiszem itt vagy valóban, E nagy Szakramentomban. Szentségi áldás Tebenned remélek, Szívemből szeretlek. Készebb vagyok meghalni, Mint téged megbántani. SZENTSÉG ELTÉTEL ÉNEKELJÜNK: 1.) Ó, a szeretetnek Királynője, Szeretetlángodat add szívünkbe, Hogy a gyűlölet, bűn elpusztuljon, a világ a bűntől megtisztuljon. Kérünk, Anyánk, áraszd reánk Szeretetlángodnak szent áldását! 16

17 2.) Magyar hazánkban gyújtottál lángot, Innen induljon el a világba. Szíveink kis lángja egyesüljön, Égő fénycsóvában erősödjön. Kérünk, Anyánk, áraszd reánk Szeretetlángodnak szent áldását! 3.) Szenteld meg, Anyánk, a családokat, Áldd meg a kicsiket és nagyokat. Szeretetlángod fényében éljünk, Tiszta szívünkkel Istent dicsérjük. Kérünk, Anyánk, áraszd reánk Szeretetlángodnak szent áldását! 4.) Minden nemzet és nép együtt éljen, Háborúnak, bűnnek vége legyen. Szíved szeretete jel arcunkon, Drága szent szemedből könny ne hulljon. Kérünk, Anyánk, áraszd reánk Szeretetlángodnak szent áldását! 5.) Világ Győzedelmes Királynője, Végső, szent harcodban fogjunk össze. Taposd el végre a kígyó fejét, Mutasd a világnak erőd teljét. Kérünk, Anyánk, áraszd reánk Szeretetlángodnak szent áldását! AZ IMAÓRÁT KÖVETŐ SZENTMISÉT HALLGASSÁTOK ÁHÍTATTAL, HÁLÁVAL, SZERETETTEL. ÉRINTSE MEG LELKETEKET, AHOGY A JELENLÉVŐKÉT MEGÉRINTETTE. A hosszú ének alatt Két Színben áldoztunk, sokan voltunk A hanganyag végén a hosszú csend alatt az egyenkénti áldást kaptuk, sokan, nagyon sokan ISTENNEK ÉS A SZŰZANYÁNAK LEGYEN HÁLA! 17

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. január 8. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Imaóránk előtt egy ünnepélyes eseményre kerül sor, ugyanis ennek a Szeretetláng Imacsoportnak van egy új Szentségtartója, Szentségmutatója, ami az oltáron látható. Nagyon egyszerű, de a lényeg, hogy Krisztus

Részletesebben

2014. február 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. február 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. február 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. november 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

ÉNEK: Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

ÉNEK: Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. ÉNEK: Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen

Részletesebben

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

2013. október 3. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. október 3. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2013. október 3. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

2013. május 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. május 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2013. május 2. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA Májusi litánia 1 M 2 Kezdőének (SzVU 161) P K Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA 3 2 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy

Részletesebben

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2 MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA Sokat tettél értünk, Uram, én Istenem, csodáiddal és terveiddel; nincs hozzád hasonló senki sem! Zs. 39,6 SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2011. március 1. Szentségkitétel alatti ének Szent vagy Uram, szent

Részletesebben

2015. május 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. május 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. május 7. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2014. október 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. október 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. október 2. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

2018. jún.3. Úrnapja 22.

2018. jún.3. Úrnapja 22. 2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,

Részletesebben

Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult.

Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult. 2016. február 4. Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult. Mélységes áhítattal, ötször vessünk keresztet Isteni Megváltónk Öt Szent Sebe tiszteletére: Az Atya,

Részletesebben

2013. július 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. július 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2013. július 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2014. szeptember 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. szeptember 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. szeptember 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

2015. június 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. június 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. június 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

2014. augusztus 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. augusztus 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. augusztus 7. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

2014. március 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. március 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. március 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA RÓMAI RÍTUS SZERINT

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA RÓMAI RÍTUS SZERINT SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2011. január 4. RÓMAI RÍTUS SZERINT Szentségkitétel alatti ének Áldunk téged, ó angyali kenyér, váltságunkért adatott drága bér. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Te mindennél

Részletesebben

A MISE RENDJE MAGYARUL

A MISE RENDJE MAGYARUL BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.

Részletesebben

2014. január 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. január 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. január 2. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2010. december 7. A Pázmány rítus szerint az OLTÁRISZENTSÉG kitétele alatti ének: Áldunk téged, ó angyali kenyér, váltságunkért adatott drága bér. Szent vagy, szent vagy,

Részletesebben

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. augusztus 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 AZ 1. OLVASMÁNY UTÁN 1a Áldjad, lelkem, az Urat! * Mindennél hatalmasabb vagy, Uram, IstEnem! b Fenségbe és szépségbe öltözöl, * fényesség borul

Részletesebben

2014. december 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. december 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. december 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 AZ 1. OLVASMÁNY UTÁN 103. zsoltár Áldjad, lelkem, az Urat! * Mindennél hatalmasabb vagy, Uram, IstEnem! Fenségbe és szépségbe öltözöl, * fényesség

Részletesebben

ÚRNAPI KÖRMENET (Collectio Rituum alapján)

ÚRNAPI KÖRMENET (Collectio Rituum alapján) ÚRNAPI KÖRMENET (Collectio Rituum alapján) A pap a szentmisében 2 ostyát konszekrál, egyiket a szentségtartóba helyezi. A szentmise áldozás utáni könyörgése után, az Oltáriszentséget az oltárra helyezi,

Részletesebben

2016. január 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. január 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2016. január 7. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2015. március 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. március 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. március 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2016. május 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. május 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2016. május 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent kegyelmed, add

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2011. április 5. 1 Szentségkitétel alatti ének Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

2014. június 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. június 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. június 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

2017. január 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2017. január 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2017. január 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 Imádkozzunk: Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent

Részletesebben

2016. augusztus 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. augusztus 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2016. augusztus 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 Imádkozzunk: Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent

Részletesebben

ADVENT ESTI DICSÉRET

ADVENT ESTI DICSÉRET ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

2016. szeptember 1. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. szeptember 1. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2016. szeptember 1. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 Imádkozzunk: Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből Imák a Nagyfigyelmeztetésre. Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből A dokumentum forrása: www.uzenetek.eu Szerző: A te szerető Megmentőd, Jézus Krisztus cimre. Page 1 Információ a dokumentum használatához A dokumentumot

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében? A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék

Részletesebben

Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk

Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk 2016. április 7. Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent kegyelmed, add áldásod nékünk! Őrizz meg e napon minden veszélytől minket, Ne engedd, hogy a bűn elszakítson Tőled! Bűnbánó szívvel

Részletesebben

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise URUNK BEMUTATÁSA (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise 1 GYÜLEKEZŐ ÉNEK (A GYERTYÁK KIOSZTÁSA ALATT) SZVU 163/7.8.10 1 Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Részletesebben

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267 A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267 268 Induláskor 161 BOLDOG SZŰZ MÁRIA 2. Ma, buzgó híveid, útra indulunk, Fáradsággal hozzád szívből sóhajtunk. 3. Te vagy, kit választott Isten anyjának, Te vagy szent szülője mi

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2010. október 5. Az OLTÁRISZENTSÉG kitétele Ének: Vágyva jöttem színed elé 1. Vágyva jöttem színed elé e szenthelyre, Istenem, Hol az ember búja, gondja szép csendesen elpihen.

Részletesebben

A SZENTSÉGES SZŰZ OLTALMÁBA HELYEZETT SZERETETLÁNG IMACSOPORT FEBRUÁR 2.-ÁN ÜNNEPELTE

A SZENTSÉGES SZŰZ OLTALMÁBA HELYEZETT SZERETETLÁNG IMACSOPORT FEBRUÁR 2.-ÁN ÜNNEPELTE A SZENTSÉGES SZŰZ OLTALMÁBA HELYEZETT SZERETETLÁNG IMACSOPORT 2017. FEBRUÁR 2.-ÁN ÜNNEPELTE HÉT ÉVES SZÜLETÉSNAPJÁT. A SZERETETLÁNG ÜNNEPRE VALÓ TEKINTETTEL 2017. FEBRUÁR 18-ÁN SZOMBATON A SZENT GELLÉRT

Részletesebben

A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött.

A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött. A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött. Szabolcs atya - a 2010. február 2-án alakult Imacsoportunk valamennyi tagjáért, tiszteletbeli tagjáért, mindazokért, akik segítségünkre voltak és jelenleg is segítenek

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT 2014 AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETEI "Az Egyháznak a legfontosabb teendői között kell számon tartania, hogy hirdesse

Részletesebben

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük. Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT a Szent Imre Templomban 2011. június 23.-án Ákos atyának, plébánosunknak köszöntük meg Imacsoportunknak nyújtott szerető támogatását. Kedves Ákos Atya! Szeretetláng

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON 2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió

Részletesebben

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés 13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. (fölegyenesedünk)

Részletesebben

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás Ároni áldás ALAPIMÁDSÁGOK Áldjon meg téged az Úr, áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg tégedet! Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad! Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

Ének és imakönyv. Vác 2013. Május 10 11. A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17)

Ének és imakönyv. Vác 2013. Május 10 11. A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17) A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17) Egyházmegyei Eucharisz tikus Kongresszus Vác 2013. Május 10 11. Ének és imakönyv a Váci Egyházmegyei Eucharisztikus Kongresszus programjával, imádságaival

Részletesebben

HÁLAADÁS AZ ÉV VÉGÉN

HÁLAADÁS AZ ÉV VÉGÉN HÁLAADÁS AZ ÉV VÉGÉN 1 KEZDŐÉNEK (SZVU 38) 1 Az esztendő fordulóján, Összegyűltünk mind ez órán, Oltárodnál leborulunk hál adásra Mindentudó színed előtt számadásra. 4 Könnyeinket szárítgattad, Homlokunkat

Részletesebben