URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT"

Átírás

1 URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1

2 AZ 1. OLVASMÁNY UTÁN 1a Áldjad, lelkem, az Urat! * Mindennél hatalmasabb vagy, Uram, IstEnem! b Fenségbe és szépségbe öltözöl, * fényesség borul rád köntösként. 2a Biztos alapra helyezted a földet * az idők végéig meg nem Inog. b Hajlékod vizével öntözöd a hegyeket, * munkád gyümölcsével jól tartod földünket. 3a Milyen számosak műveid, uram, * bölcsességgel alkottál mindent. Betöltik a földet kezed művei * áldjad, lelkem az urat! 2

3 A 2. OLVASMÁNY UTÁN 1a Az Úr az én kelyhem és osztályrészem, * sorsom kezedben tartod. b Az Úr mindenkor szemem előtt, * nem ingok meg, mert ő áll jobbomon. 2a Ezért örvend a szívem és ujjong a lelkem, * sőt testem is reményben nyugszik el. b Mert nem hagyod lelkem a holtak honának, * és nem engeded, hogy szented pusztulás lásson. 3a Az élet útját mutatod meg nékem, * az öröm teljességét színed előtt. b A gyönyörűséget jobbodon, * amely örökké megmarad. 3

4 A 3. OLVASMÁNY UTÁN: MÓZES ÉNEKE 4

5 4. OLVASMÁNY UTÁN 1a Magasztallak, mert megszabadítottál engem, Uram, * nem hagytad, hogy ellenségem örüljön bajomon. b Kivezetted a halál országából lelkemet, Uram, * életben tartottál, nehogy sírba szálljak. 2a Zsoltárt zengjetek az Úrnak, összes szentjei, * magasztaljátok együtt szent nevét. b Mivel haragja csak egy pillanat, * de egész életen át megmarad jósága. 3a Hallgass meg, Uram, légy irgalmas hozzám, * segítségem te légy, Uram! b Örömre fordítottad sírásom, * örökké magasztallak, Uram, Istenem. 5

6 AZ 5. OLVASMÁNY UTÁN 1a Íme, Isten az én Megváltóm, * bizalom tölt el és nem félek. b Az Úr lett erősségem és dicsérő énekem, * szabadítóm ő lett nékem. 2a Adjatok hálát az Úrnak, * és nevét hívjátok segítségül! b Mondjátok el tetteit a népek között, * hirdessétek, hogy az ő neve fölséges. 3a Zengjetek dalt az Úrnak, mert nagyszerű dolgokat művelt, * hadd tudják meg az egész földön. b Örvendj és ujjongj Sion népe, * mert nagy közötted Izrael Szentje! 6

7 A 6. OLVASMÁNY UTÁN 1a Az Úr törvénye tökéletes, a lelket újjászüli, * az Úr tanúsága megbízható, az oktalant bölccsé teszi. b Az Úr parancsai egyenesek, a szívet örömmel töltik el, * Az Úr rendelkezése tiszta, fényt gyújt a szemnek. 2a Az Úr félelme szent és örökké megmarad, * az Úr ítéletei igazak és mind jogosak. b Értékesebbek az aranynál, a színtiszta aranynál, * édesebbek a méznél, a csorgatott méznél. 7

8 A 7. OLVASMÁNY UTÁN 1a Mint a szarvas vágyakozik a forrás vizére, * úgy vágyakozik hozzád a lelkem, Istenem. b Istent, az élő Istent szomjazza lelkem: * mikor juthatok Isten elé, hogy meglássam arcát. 2a Küldd el világosságod és igazságod, azok kísérjenek engem, * és vezessenek szent hegyedre, lakóhelyedre! b Én Isten oltárához lépek, Istenhez, akinek ujjongva örülök, * citerával dicsérlek, Uram, Istenem. 8

9 Transzponálva! A SZENTLECKE UTÁN: (Alleluja 3X) A 117. zsoltárból 1a Áldjátok az Urat, mert jó: * irgalma örökkévaló. b Mondja Izrael háza, mert jó: * irgalma örökkévaló. Alleluja 2 Az Úr magasra emelte jobbkezét, * győzelmes az Úrnak jobbja. b Nem halok meg, hanem élek, * és hirdetem az Úr tetteit. Alleluja 9

10 MINDENSZENTEK LITÁNIÁJA Krisztus, kegyelmezz NEkünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk! 3. Uram, irgalmazz NEkünk! Uram, irgalmazz nekünk! 4. Szűz Mária, Isten ANYja! Könyörögj érettünk! 5. Szent Mihály FŐangyal! Könyörögj érettünk! 6. Mindnyájan szent ANgyalok! Könyörögjetek érettünk! 7. Keresztelő Szent JÁnos! Könyörögj érettünk! 8. SZE/Ent József! Könyörögj érettünk! 9. Szent Péter és Pál apostolok! Könyörögjetek érettünk! 10. Szent András apostol! Könyörögj érettünk! 11. Szent János apostol! Könyörögj érettünk! 12. Szent Mária Magdolna! Könyörögj érettünk! 13. Szent István vértanú! Könyörögj érettünk! 14. Antiochiai Szent Ignác vértanú! Könyörögj érettünk! 15. Szent Lőrinc vértanú! Könyörögj érettünk! 16. Szent Perpétua és Felicitász vértanú asszonyok! Könyörögjetek érettünk! 17. Szent Ágnes vértanú! Könyörögj érettünk! 18. Szent Gergely PÁpa! Könyörögj érettünk! 19. Szent Ágoston PÜspök! Könyörögj érettünk! 20. Szent Atanáz PÜspök! Könyörögj érettünk! 21. Szent Vazul PÜspök! Könyörögj érettünk! 22. Szent Márton PÜspök! Könyörögj érettünk! 10

11 23. Szent Benedek apát! Könyörögj érettünk! 24. Szent Ferenc és Domonkos! Könyörögjetek érettünk! 25. Xavéri Szent Ferenc! Könyörögj érettünk! 26. Vianney Szent János! Könyörögj érettünk! 27. Szent István KIrály! Könyörögj érettünk! 28. Sienai Szent Katalin! Könyörögj érettünk! 29. Jézusról nevezett Szent Teréz! Könyörögj érettünk! Keresztelendők, bérmálkozók védőszentjei: 30. Istennek minden szentjei! Könyörögjetek érettünk! 31. LÉ/Égy irgalmas! MEnts meg, Uram, minket! 32. MinDEN gonosztól! MEnts meg, Uram, minket! 33. MinDEN bűntől! MEnts meg, Uram, minket! 34. Az örök haláltól! MEnts meg, Uram, minket! 35. Megtestesülésed ÁLtal! MEnts meg, Uram, minket! 36. Halálod és feltámadásod ÁLtal! MEnts meg, Uram, minket! 37. Szentlelked kiáradása ÁLtal! MEnts meg, Uram, minket! 38. MI/I bűnösök! Kérünk téged, hallgass meg minket! Ha vannak jelen keresztelendők: 39. Hogy e választottaidat a keresztség kegyelmével új életre TÁmaszd! Kérünk téged, hallgass meg minket! Ha nincsenek jelen keresztelendők: 40. Hogy e vizet gyermekeid kegyelmi újjászületésére megszenteld! 11 Kérünk téged, hallgass meg minket! 41. Jézus, az élő Isten FIa! Kérünk téged, hallgass meg minket!

12 Felajánlásra 1 Örvendjetek angyalok! / Jézusunk feltámadott, És a lelkünk meglelé / Ösvényét a menny felé: Alleluja, Alleluja! 2 Dicsőítsük az Atyát, / Ki szent Fiát adta át: Hogy a mennynek nyerje meg / A bűntépte lelkeket! Alleluja, Alleluja! 5 Bort és fehér kenyeret / Ajánlunk föl Teneked: Fogadd véle, Istenünk, / Néked szentelt életünk; Alleluja, Alleluja! Áldozásra I. 1 Kivezetted a halál országából lelkemet, Uram, * életben tartottál és megmentettél a sírtól. Antifóna 2 Uram, te jó voltál hozzám, * szilárd hegyre helyeztél engem. Antifóna 3 Örömre fordítottad gyászom, * leoldottad vezeklő ruhámat és vígsággal öveztél körül. Antifóna 12

13 4 Ezért szüntelen neked énekel szívem, * örökké magasztallak, Uram, Istenem. Antifóna Áldozásra II. 1 Örvendetes napunk támadt, Jézus Krisztus, mert feltámadt. Örvendjünk, vigadjunk, Vígan mind most mondjunk / Alle-, alleluját! 2 Szent asszonyok a kősírhoz visznek fűszert holt Krisztushoz, Szívük elfogódott, Uruk hogy ott nem volt. Alle-, alleluja! 3 Fájdalmuk nagy örömre vált, fényes angyal eléjök állt: Jézusról hirdeti, Hogy sír már nem fedi. Alle-, alleluja! 4 Urunkat, ha látni vágytok, Ti és a hű tanítványok, Galileában vár, Feltámadt, nincs itt már! Alle-, alleluja! 5 Jézust hogy ők megtalálták, Szavait is meghallották: Hívek, ne féljetek, Békesség véletek! Alle-, alleluja! Áldozásra III. 1 Krisztus feltámadott! / Halljátok meg, asszonyok, Kik kenetet hoztatok, / Többé már ne sírjatok! / Feltámadt Krisztus! 13

14 2 Krisztus feltámadott! / Új csodákat halljatok! Péter, János fussatok! / Üres a sir, nincsen ott! Feltámadt Krisztus! 3 Krisztus feltámadott! / Szűnjetek már, bánatok! Ti is nyomán járjatok, / Feltámadást várjatok! Feltámadt Krisztus! 4 Krisztus feltámadott! / Halál fején tapodott, Égbe utat mutatott. / Tudom, hogy feltámadok! Feltámadt Krisztus! Körmenet alatt: Krisztus feltámadott (SzVU 88) Feltámadt Krisztus e napon (SzVU 87) Krisztus virágunk (SzVU 89) Befejezésre (újra a templomban) 1 Téged, Isten dicsérünk, / Téged Úrnak ismerünk. 2 Téged, örök Atyaisten, / Mind egész föld áld és tisztel. 3 Téged minden szép angyalok, / Kerubok és szeráfkarok, 4 Egek és minden hatalmak / Szüntelenül magasztalnak. 5 Szent vagy, szent vagy, / Erősséges szent Isten vagy! 6 Nagyságoddal telve ég, föld, / Dicsőséged mindent bétölt. 7 Téged dicsér, egek Ura, / Apostolok boldog kara. 8 Dicséretes nagy próféták / Súlyos ajka hirdet és áld. 9 Jeles mártír seregek / Magasztalnak Tégedet. 10 Vall tégedet világszerte / Szentegyházad ezerszerte, 11 Ó Atyánk, Téged / S mérhetetlen nagy fölséged, 12 S azt, ki hozzánk tőled jött le, / Atya igaz Egyszülöttje, 13 És áldjuk Veled / Vigasztaló Szentlelkedet. 14 Krisztus, Isten Egyszülöttje, / Király vagy te mindörökre. 15 Mentésünkre közénk szálltál, / Szűzi méhet nem utáltál. 16 Halál mérgét megtiportad, / Mennyországod megnyitottad. 17 Isten jobbján ülsz most széket, / Atyádéval egy fölséged, 18 Onnan leszel eljövendő, / Mindeneket ítélendő. 14

15 19 Téged azért, Uram, kérünk, / Mi megváltónk, maradj vélünk. 20 Szenteidhez végy fel égbe, / Az örökös dicsőségbe. 21 Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged. 22 Te kormányozd, te vigasztald, / Mindörökké felmagasztald. 23 Mindennap dicsérünk téged, / Szent nevedet áldja néped. 24 Bűntől e nap őrizz minket / És bocsásd meg vétkeinket. 25 Irgalmazz Uram, irgalmazz, / Híveidhez légy irgalmas, 26 Kegyes szemed legyen rajtunk; / Tebenned van bizodalmunk. 27 Te vagy, Uram, én reményem, / Ne hagyj soha szégyent érnem! Himnuszok Mária-antifóna 1 Mennynek királyné asszonya, / Örülj, szép Szűz, Alleluja! Mert, kit méhedben hordozni / Méltó voltál, Alleluja! 2 Amint megmondotta vala, / Föltámadott, Alleluja! Imádd Istent, hogy lemossa / Bűneinket, Alleluja! 15

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 AZ 1. OLVASMÁNY UTÁN 103. zsoltár Áldjad, lelkem, az Urat! * Mindennél hatalmasabb vagy, Uram, IstEnem! Fenségbe és szépségbe öltözöl, * fényesség

Részletesebben

BvvgvvvvgvvvvvgvvvvgvvvvvG8vvvvhvvvvvvvhvvvvtfvvvvFhvvvvgvvv{vvvjvvvvvkvvvvvlvvvvvhvvvvkvvvvvjvvv[vvvjvvvvvvkvvvvuhvvvbvtfvvvvvvvvbbÌ

BvvgvvvvgvvvvvgvvvvgvvvvvG8vvvvhvvvvvvvhvvvvtfvvvvFhvvvvgvvv{vvvjvvvvvkvvvvvlvvvvvhvvvvkvvvvvjvvv[vvvjvvvvvvkvvvvuhvvvbvtfvvvvvvvvbbÌ Húsvétvasárnap Feltámadási körmenet Az előre meghatározott időpontban mindannyian a szentsírnál gyülekeznek, amelynek kapuja zárva van. Közben érkezik a menet, amelyet a három kenetvivő asszony vezet,

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

Válaszos zsoltár a VI. olvasmányt követően Mózes éneke (kantikum)

Válaszos zsoltár a VI. olvasmányt követően Mózes éneke (kantikum) Az Úr feltámadásása húsvét vasárnapján Húsvéti vigília a szent éjszakán Az igeliturgiához Válaszos zsoltár a III. olvasmányt követően Mózes éneke (kantikum) Bvvvvvvvvvvvhvvvhvvvvvhvvvvvvvhvvvvvhvvvvvhvvvvvvvvvvhvvvvvvvhvvvvhvvvvhvvvvhvvvvvhvvvvvhvvvvhvvvvbbgvvvv]vvvvhvvvhvvvvvhvvvvhvvvvhvvvvbbbbÓ.

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

ADVENT ESTI DICSÉRET

ADVENT ESTI DICSÉRET ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

ÚRNAPI KÖRMENET (Collectio Rituum alapján)

ÚRNAPI KÖRMENET (Collectio Rituum alapján) ÚRNAPI KÖRMENET (Collectio Rituum alapján) A pap a szentmisében 2 ostyát konszekrál, egyiket a szentségtartóba helyezi. A szentmise áldozás utáni könyörgése után, az Oltáriszentséget az oltárra helyezi,

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

A MISE RENDJE MAGYARUL

A MISE RENDJE MAGYARUL BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HIMNUSZ Nem bántott húsvét éjszaka az Úr öldöklı angyala. Szabaddá lettünk: elbukott a szörnyő fáraó hada. A Bárány immár Krisztusunk, ki értünk önként szenvedett. Az új kovásztalan

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. január 8. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az

Részletesebben

HÁLAADÁS AZ ÉV VÉGÉN

HÁLAADÁS AZ ÉV VÉGÉN HÁLAADÁS AZ ÉV VÉGÉN 1 KEZDŐÉNEK (SZVU 38) 1 Az esztendő fordulóján, Összegyűltünk mind ez órán, Oltárodnál leborulunk hál adásra Mindentudó színed előtt számadásra. 4 Könnyeinket szárítgattad, Homlokunkat

Részletesebben

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA Májusi litánia 1 M 2 Kezdőének (SzVU 161) P K Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA 3 2 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy

Részletesebben

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,

Részletesebben

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2 MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN 1 2 I. RÉSZ A./ A GYERMEK FOGADÁSA Az egybegyűlt közösség köszöntése után a pap a szülőket és a keresztszülőket az oltár elé hívja és az alábbiak szerint szólítja

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise URUNK BEMUTATÁSA (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise 1 GYÜLEKEZŐ ÉNEK (A GYERTYÁK KIOSZTÁSA ALATT) SZVU 163/7.8.10 1 Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj

Részletesebben

HÁLAADÁS AZ ÉV VÉGÉN

HÁLAADÁS AZ ÉV VÉGÉN HÁLAADÁS AZ ÉV VÉGÉN 1 EZDŐÉNE (SZVU 38) 1 Az esztendő fordulóján, / Összegyűltünk mind ez órán, Oltárodnál leborulunk hál adásra Mindentudó színed előtt számadásra. 4 önnyeinket szárítgattad, / Homlokunkat

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

A keresztelés szertartása

A keresztelés szertartása A keresztelés szertartása Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának,

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

2018. jún.3. Úrnapja 22.

2018. jún.3. Úrnapja 22. 2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,

Részletesebben

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro

Részletesebben

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében? A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: CSÜTÖRTÖK ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: CSÜTÖRTÖK ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: CSÜTÖRTÖK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON 2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió

Részletesebben

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. (fölegyenesedünk)

Részletesebben

GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA

GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA A résztvevők elfoglalják a helyüket. Középen az édesanya és az édesapa. Az édesanya karján van a gyermek. A keresztszülők jobbról és balról ülnek. A többi résztvevő a templom

Részletesebben

MAGYAR REFORMÁTUS ÉNEKEK

MAGYAR REFORMÁTUS ÉNEKEK MAGYAR REFORMÁTUS ÉNEKEK Tartalom Szám Kezdő sor 001. Aki nem jár hitlenek tanácsán 002. Miért zúgolódnak a pogányok? 003. Ó, mely sokan vannak 004. Én igazságomnak Istene 005. Úr Isten, az én imádságom

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS 1 2 Feltámadási szertartás A pap teljes liturgiai díszben a szent sírnál megtömjénezi a síri leplet, az oltárra viszi, kiteríti és otthagyja az ünnepzárásig. A lepel átvitele alatt

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: CSÜTÖRTÖK ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: CSÜTÖRTÖK ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: CSÜTÖRTÖK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. 2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük. Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben

HÚSVÉT REGGELI DICSÉRET

HÚSVÉT REGGELI DICSÉRET HÚSVÉT REGGELI DICSÉRET HIMNUSZ 2. A hitetlen hite visszatér, ma újra látnak a vakok, s kiben nem old fel rettegést ha látja, megtér a lator? 3. Ámulnak mind az angyalok, látván, hogy bőnhıdik a test,

Részletesebben

URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET

URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Az Atya szemefénye,

Részletesebben

A NAGYBÖJTI ÉS HÚSVÉTI IDŐSZAK OLVASMÁNYKÖZI ÉNEKEI

A NAGYBÖJTI ÉS HÚSVÉTI IDŐSZAK OLVASMÁNYKÖZI ÉNEKEI 1 A NAGYBÖJTI ÉS HÚSVÉTI IDŐSZAK OLVASMÁNYKÖZI ÉNEKEI (2016. FEBRUÁR 10. MÁJUS 16.-IG) C ÉV Jelmagyarázat: FÜ: Főünnep (Gloria, Olv., Szt.lecke, Credo) Ü: Ünnep (Gloria) E: kötelezően veendő emléknap e:

Részletesebben

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

ÉNEKEK A SZENTEKRŐL 285

ÉNEKEK A SZENTEKRŐL 285 ÉNEKEK A SZENTEKRŐL 285 286 Szent János áldása 171 SZENT JÁNOSNAK SZÉP, KEGYES ÁLDÁSA 2. Jézus Krisztus töviskoronája Legyen ezen ajtónak a zárja, És a három nagy vasszege az ajtó kilincse, Hogy a gonosz

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HAJDÚDOROG Petőfi tér HÉTFŐ REGGELI IMA ISKOLA KEZDÉS ELŐTT

SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HAJDÚDOROG Petőfi tér HÉTFŐ REGGELI IMA ISKOLA KEZDÉS ELŐTT SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HAJDÚDOROG Petőfi tér 1. 4087 szigabor61@gmail.com HÉTFŐ REGGELI IMA ISKOLA KEZDÉS ELŐTT 1 Pap: Áldott a mi Istenünk öröktől fogva most és mindenkor

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: KEDD DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT TARTALOM IMA- és ÉNEKFÜZET Minden az imán áll vagy bukik. Az Élő rózsafüzér egy esdeklő könyörgés Szűz Máriához, hogy Európa útját különleges védelmébe vegye." Christoph

Részletesebben

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. augusztus 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. 1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,

Részletesebben

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.)

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.) Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - II.10 (Böjt 1. napja)

Részletesebben

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT 2014 AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETEI "Az Egyháznak a legfontosabb teendői között kell számon tartania, hogy hirdesse

Részletesebben

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért 2014. augusztus 15. 112. 1. Ez nagy szentség valóban, - Ezt imádjuk legjobban, - Melyet Jézus nekünk hagyott Testamentomban. 2. Jelen van itt test

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB

RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB SBÓL Retkes Zsolt 2008.03.17. 1 A gyermek fogadása Miután a pap katolikus köszöntéssel és intelemmel fogadja a szőlőket és keresztszülőket, megkérdezi: Pap: Mi a

Részletesebben

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném. 1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés 13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]

Részletesebben

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Részletesebben

1 Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem, Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem!

1 Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem, Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem! NAGYPÉNTEK Urunk szenvedésének ünneplése Olvasmány utáni antifóna 1 Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem, Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem! 2 Kiszabadítasz a hálóból,

Részletesebben

Ottawai Kálvin Magyar Református Gyülekezet Ottawai Magyar Katolikus Közösség

Ottawai Kálvin Magyar Református Gyülekezet Ottawai Magyar Katolikus Közösség Ottawai Kálvin Magyar Református Gyülekezet Ottawai Magyar Katolikus Közösség 2012. január 22. Ökumenikus istentisztelet iszt elet 1132.. szám Lelkipásztor: Ft. Kürnyek Róbert és Nt. Péter László St. Elizabeth

Részletesebben

DECEMBER 27. SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAPJÁN 1. VÁLTOZAT

DECEMBER 27. SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAPJÁN 1. VÁLTOZAT DECEMBER 27. SZENT JÁNOS AOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAJÁN 1. VÁLTOZAT A bormegáldás igeliturgia keretében történik. A liturgiát orgonajáték vagy alkalmas ének vezeti be. Ezután

Részletesebben

ZSOLTÁROK ÉS ALLELUJA VERSEK. Vasár- és ünnepnapokra. B év

ZSOLTÁROK ÉS ALLELUJA VERSEK. Vasár- és ünnepnapokra. B év ZSOLTÁROK ÉS VERSEK Vasár- és ünnepnapokra B év Utolsó Vacsora Római Katolikus Plébánia Tab,2011 2 Tartalom Advent 1. vasárnapja... 5 Advent 2. vasárnapja... 6 Advent 3. vasárnapja... 7 Advent 4. vasárnapja...

Részletesebben

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK A BÉRMÁLÁSI SZENTMISÉBEN. (A változat)

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK A BÉRMÁLÁSI SZENTMISÉBEN. (A változat) (A változat) Cel.: Testvéreim! Jézus elküldte Egyházának a Szentlelket, hogy megújítsa, megszentelje és megörvendeztesse. Imádságainkban kérjük a Szentlelket hittel és bizalommal! A fohászokra adott válaszunk

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. november 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN 2007. XI. 24. 14:00

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN 2007. XI. 24. 14:00 ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN 2007. XI. 24. 14:00 A nép és a vendégek a Parkban várakoznak. A papság a templomból a szentelés helyére vonul.

Részletesebben

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS: 17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás

Részletesebben