A bölcs házát... A bölcs házát sziklára építi, A bölcs házát sziklára építi, A bölcs házát sziklára építi, F B F C7 F S az eső nem fog rajta

Hasonló dokumentumok
GOLGOTA Gyerekdalok A-Z-ig

Nem tudja felfogni az emberi értelem. Mikor bűneim súlya alatt a Golgotára ment, Dm C HAm Em D Em Ő Jéééézus, Ő Jéééézus, Ő Jéééézus. Megváltóm!

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

Sötétségből a fénybe emelsz

Ó én hiszek Jézusban. A H E F #m G #m A Hiszem, hogy Ő most is itt van, H E F #m G #m Itt van közöttünk, A H E C #m Kész rá, hogy meggyógyítsa életem,

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

B F C Hamis érvelések, feltételezések nem fejthetik meg Őt. B F G Vers és az ének, szobrok és a képek nem mondhatják el, milyen nagy Ő.

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

Tartalomjegyzék. Külső-Kelenföldi IFI akkordosfüzete

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

1. Adj ébredést 2014/2015. C Gadd4 F C Szíveinkben, nemzetünkben adj ébredést C Gadd4 F C Jöjj Szentlélek, ez a vágyunk, adj ébredést

Isten e világot úgy szerette, hogy odaadta egyszülött Fiát, hogy, aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem éljen az, ki Őhozzá kiált.

Arcodat keresem, Uram!

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

2015. Szűz Mária neve Római Katolikus Templom - Solymár. Gitáros misék énekei. Tartalom. 1 Szűz Mária neve Római Katolikus Templom - Solymár

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Tudom, Benned van egyedül békesség, de lázad, lobog a szívem még.

Egyedül jó, egyedül bölcs, egyedül üdvözítő

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

DALSZÖVEGEK 2. KyA, február 23.

Á l d o m s z e n t n e v e d Mp3

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

Tolcsvay László és Tolcsvay Béla: Magyar Mise. - rockopera -

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Tolcsvay László Tolcsvay Béla: Magyar Mise Szövegkönyv

Szabadításod öröme járjon át erővel! Áradjon ki Lelked, borítson el tűzzel!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

Üdvözlünk Isten családjában!

Dicsérjük együtt az Urat. Ifjúsági énekesfüzet

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Hallottalak sírni téged

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le

ADVENT ESTI DICSÉRET


A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

Könnyek útja. Versválogatás

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

Batsányi János: A látó

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február )

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

MAGYAR REFORMÁTUS ÉNEKEK

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke

Budapest-Külső-Kelenföldi Református Egyházközség 1115 Budapest, Ildikó tér 1. Ifjúsági Gitáros Füzet

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

Közismert keresztény énekek angol szövege

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, február 09. (vasárnap) Szepesy László

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET

A Graduálénekek és a heti énekek

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

Levelező Klub FELFEDEZŐK LECKE

14. A Graduálénekek és a heti énekek

1. Sóhajtva vár Dallama: Én Istenem, Te légy velem Isten szent házába bémegyek 11.

Te vagy váltságom MP3. F #m9 G #m7 C #m Te vagy váltságom és menedékem, És életem ereje. Te vagy reményem és kútforrásom, Uram Hozzád jövök én.

Csak az Isten kegyelme segíthet

Amikor az Úr megnyitja szemünket

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

Andrew Lloyd Webber Musical-jeiből

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

Az én kicsi fiam. Lent, Magyarország égalján hagytam:

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

El camino A zarándokút. 1. állomás

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

2018. jún.3. Úrnapja 22.

Gál-Győri Márta. Teremtés

Keresztény énekek Gitáros dalok és református énekek

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Átírás:

A bölcs házát... F A bölcs házát sziklára építi, 7 F A bölcs házát sziklára építi, F A bölcs házát sziklára építi, F B F 7 F S az eső nem fog rajta F A szél zúg, tombol, s az ár rohan, /E F A szél zúg, tombol, s az ár rohan, F F/esz B/ /cisz A szél zúg, tombol, s az ár rohan, F/ F e a ház biztos sziklán áll. Fövenyen épít házat a bolond, 3x S az eső hull rémesen. A szél zúg, tombol, s az ár rohan, 3x És a ház, ó, jaj, összedőlt Az Úr Jézusra építsd életed, 3x És özönnel jő áldás Az áldás jő, és imád felszáll, 3x Élted így drága sziklán áll!

Altató F A téren már égnek a lámpák. F A fenyőfán kigyúlnak a gyertyák am em F Hunyd le a szemed, és álmodj százszorszépeket F dm Álmodj igaz meséket F Álmodj és érezd szeretetét, F Féltőn szerető tekintetét. am em F Álmodj Jézusról, erős karja vigyáz rád, F dm Álmodj, hisz Ő a nagy Király!

F Palotájában szikrázik a fény, F Országában soha nincs sötét. am em F Aranyból van minden, az utcák és falak, F dm És az égen mindig tündököl a Nap F A téren már égnek a lámpák F A fenyőfán kigyúlnak a gyertyák am em F Hunyd le a szemed, és álmodj százszorszépeket F 7 Álmodj igaz meséket F am Álmodj igaz meséket F Álmodj igaz meséket

A Te nevedben mi együtt vagyunk... A Te nevedben mi együtt vagyunk, A 7 Jézus nevedben mi együtt vagyunk. h Hallgasd meg imánk, mikor Hozzád járulunk, e A A7 Élő igéddel táplálj, hű Urunk! Úgy mutassátok meg a hitetek, Hogy az én szavaimnak engedtek. Hogyha velem és egymással Egyek lesztek, Minden kérésetekre felelek! A Te nevedben mi együtt vagyunk, Jézus nevedben mi együtt vagyunk. Tégy eggyé minket szentségedben, Ez óhajunk, Használj munkádban, rága hű Urunk! MA

Atyám a szívem most színed előtt hódol... A E A Atyám a szívem most színed előtt hódol. A E Szenteltessék meg a Te neved! A Szenteltessék meg! E F#m Szenteltessék meg! E A A Te neved szenteltessék meg! Jézus Te áldott csak nálad van az élet... Lélek Te vigasz és pártfogóm vagy nékem... MA

Az Úr a pásztorom dm Az Úr a pásztorom, jó pásztor Ő! dm Nyájával arra jár, amerre várva vár am dm A forrás hűs vize, s a zöld mező! dm Ha Ő a pásztorom, semmi sem árt! dm Törődik énvelem, vigyáz rám szüntelen. am dm Követem lábnyomát mindenen át!

sak parittya em A7 sak parittya, nincs más, ávid mégse fél. em A7 Pásztor ajkán ének, s buzgó ima kél! 7 Kicsi, megvetett, de féli hű Urát. em A Öt kis kövecskét választ, s a gúnyra mit sem ád. Kis kő kell csak s egy parittya, és a kis kő körbe jár. em A E A7 Kis kő kell csak s egy parittya, és a kis kő körbe jár. 7 És körbe jár, és körbe jár, és messze, messze száll. em A A Kis kő süvít a légen át, s porba hull a óliát.

seperegjen (Rain or pour...) seperegjen vadul essen, am /B Bármelyik ér Benned bízom én. /B am Süt a nap fenn vagy sötét az éj - j - j - j... am Benned bízom én szívem nem fél. 2x /B am Minden remény Benned él. /B am Minden remény Benned él. /B am Minden remény Benned él. /B am Minden remény Benned él.

icsérlek, Jézus minden napon! A A icsérlek, Jézus minden napon, A E A Mert a kegyelmet Tőled kapom. 2x A E fisz Tőled kapom, Tőled kapom, Tőled kapom én! A E A Tőled kapom, Tőled kapom, Tőled kapom én! Követlek, Jézus minden napon, Haladni jó a Te utadon, Követlek, Jézus minden napon, Kijelölt utam el nem hagyom. El nem hagyom, el nem hagyom,el nem hagyom én! Szolgállak, Jézus minden napon, Neved dicsérve magasztalom. Szolgállak, Jézus minden napon, Megáldasz engem hiszem tudom. Hiszem, tudom, hiszem, tudom, hiszem tudom én! MA

rága Úr Jézus (Your re my od, yeah, yeah) A Wooo!!!! rága Úr Jézus, A Minden napon dicsérlek, rága Úr Jézus, A Mindennap keresem arcodat, rága Úr Jézus, A Minden napon dicsérlek, A 7 Áldom dicső szent neved. A Wooo!!!!

Egy-két-há.. (I m gonna sing ) Egy-ké há, súgd, súgd, súgd, Egy ké há, zengd, zengd, zengd, Eg két há, súgd, egy-két há, zengd, Jó az Úr! S ott fent az Aranykapunál, F Tudom jól, majd Jézus vár, Egy-két- há, súgd, egy-két-há, zengd, Jó az Úr! Egy-két-há, taps, egy-két-há, csatt Egy-két-há, dől, egy-két-há, föl Egy-két-há bal, egy-két-há, jobb

Erős szikla (Standing on the Solid Rock) em 4x hm Az én erős Megváltóm tanít türelmesen, am Mikor szóljak, mikor figyeljek, mikor lassítsam léptem. hm Az én erős Megváltóm tanít, hogy az legyek, am Ki Benne bízik, s azt mondja: am Itt vagyok! (itt vagyok) em Itt vagyok! (itt vagyok) Itt vagyok, küldj engemet! em Amin állok, erős szikla, erős szikla, Ő Jézus. em Amin állok, erős szikla, erős szikla, az Úr. 2x

Ez az a nap (E) Ez az a nap, ez az a nap, A (H) Mit az Úr szerzett, mit az Úr szerzett. A7 (H7) Ez az a nap, ez az a nap. (E) Mit az Úr szerzett, mit az Úr szerzett. (A) (E) Örvendjünk, vígadjunk e napon! (A) (E) Örvendjünk, vígadjunk e napon! A A7 (E) (H)(H7)(E) Mert ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr szerzett!

Feltámadt (Túrmezei Erzsábet verse) hm Édes titkom van nekem. Em A Fénnyel betölti életem, hm Mosolyra nyitja a számat: A A megváltó feltámadt! hm Nem, nem maradt a sír ölén! A Ujjongok az örömtől én, /fisz hisz nem vagyok már árva. Em A A7 Nincs többé a sírba zárva! Velem van nappal éjjelen. Mindig velem, mindig velem. Az úton Ő vezérel Oltalmazó kezével. Virágok illatozzatok! Húsvéti, tiszta fény ragyog elűzve minden árnyat: a Megváltó feltámadt A A7 a Megváltó feltámadt!

Hála legyen az Istennek! E A E Hála legyen az Istennek, E A E Aki mindenkor diadalra vezet, H7 A E Aki mindenkor diadalra vezet, E H7 A Aki mindenkor diadalra vezet, H7 Krisztus Jézus! E A E Hála legyen Szent Léleknek, E A E Aki mindenkor diadalra vezet, H7 A E Aki mindenkor diadalra vezet, E H7 A Aki mindenkor diadalra vezet, H7 E Krisztus Jézusban! MA

Hála, Uram, megköszönöm Néked... A Hála, Uram, megköszönöm Néked E A Mindazt, amit bennem és értem végzel. A Hála, Uram, megköszönöm Néked E A Minden percet, melyben Te éltetsz engem! E Hála, mert újjá lett szívem! E Hála, mert jóságod érzem! E Hála, mert megnyílt a szemem! E E7 Hála, mert megváltottál! A Hála, Uram, megköszönöm Néked E A Minden percet, melyben Te éltetsz engem! A Hála, Uram, megköszönöm Néked E A azt, hogy mindig velem leszel. MA

Helyettem meghalt Ő E Helyettem meghalt Ő, elvette minden bűnöm! F#m H Mondd meg, ó mondd, ki volt Ő! F#m H F#m H Meghalt a olgotán, függött a keresztfán! H H7 E Jézus, Jézusnak hívják!

Hiszek én, hiszek én (Belivin on) A A2 A A2 2 Ooooh, yeah, yeah! Ooooh, yeah! Hiszek Jézusban. A A2 A A2 2 Ooooh, yeah, yeah! Ooooh, yeah! Hiszek Jézusban. A A2 A A2 Tudod-e, hogy a világban miért oly sok a baj? 2 2 Akármerre nézz, csőstől jön a vész. A A2 A A2 Sokan élnek szomorúan, könny ül szemükben, 2 2 Bánat arcukon, nincs hit szívükben. F#m H 2 e ó-ó-ó, Te látod! Neked már van Megváltód. F#m H 2 E Ó-ó-ó, Te látod, a könnybörtönből az utat a szabadsághoz. A 2 E Esus E Hiszek én, hiszek én, s hitem erős Benned, Uram, Jézusom, A 2 E Esus E Hiszek én, hiszek én, s hitben járok Veled, Uram, Jézusom. E #m F#m Nincs annál boldogabb élet, mint amit Krisztusban élek. E Hiszek én, hiszek én, s hitem él míg élek A A2 A A2 2 Ooooh, yeah, yeah! Ooooh, yeah! Hiszek Jézusban. A A2 A A2 2 Ooooh, yeah, yeah! Ooooh, yeah! Hiszek Jézusban.

Hozsánna em Hozsánna, hozsánna, hozsánna ávid fiának! 2x em/7 Hozzád száll énekünk, em/7 Szívünkből szeretünk. em/7 Nincs kőszikla senki más, sak Te vagy a mi Istenünk.

Indul már a vonat Indul már a vonat a földről a mennybe fel, 7 Hív az Úr, jöjjetek gyerekek! 7 Fehérek, feketék, sárgák vagy vörösek, 7 yere csak neked is van helyed! 7 F Refr.: X X X Szól a síp már. Tüt-tüt-tüt! Indulás! F /E am s, s, s, megy a mozdony fel az égbe, szállj be hát! Utazunk, ó, de szép, zöld a fű, kék az ég! 7 Hol az Úr, oda néz a szemünk! 7 Pénz se kell, csak a hit, Jézusunk megsegít. 7 Nosza hát, jöjj te is mivelünk!

Isten oly jó (od is so good) Isten oly jó, (Halleluja) Isten oly jó, (Halleluja) F Isten oly jó, F Olyan jó hozzám.

Jertek, dicsérjük együtt (Havvá. Nagila havvá) H E Jertek, dicsérjük együtt Izrael Szentjét, H am H Mert Ő a megváltó! H am Emeld fel kezedet, nyisd meg a szívedet, H am H Mert Ő a te szabadítód! em Jertek, jertek! Menjünk fel az Úr hegyére, vígasságnak lakhelyére, H7 Ujjongjunk Ő előtte, Táncoljunk Ő előtte, em Az Ő neve, az Ő neve: Ott lakik az Úr!

Jézus, neved oly hatalmas am Jézus, neved hatalmas! dm (765) Te vagy a győztes, drága megváltónk! am Immánuel, velünk az Isten! dm icsőült Bárány, élő ige! am Jézus előtted állunk, dm (765) Szívünk kitárva, Téged imádunk! am Immánuel! Velünk az Isten! dm icsőült Bárány, élő ige! Mod maj7 (Nem fér ki a szöveg fölé, de a rövid dúrokat kivéve mindenhol lehet X Xmaj7 díszítéseket játszani.) MA

Jézus, Jézus, Jézus e Jézus, Jézus, Jézus (7) Oly jó, hogy szívem már a Tiéd e Jézus, Jézus, Jézus (7) Oly jó, hogy szívem már a Tiéd A h Jézus, Jézus, Jézus A (A7) A Oly jó, hogy szívem már a Tiéd A h Jézus, Jézus, Jézus A (A7) A Oly jó, hogy szívem már a Tiéd MA

Jézus szeret minden kicsi gyereket! Jézus szeret minden kicsi gyereket, A Jézus szeret minden kicsi gyereket, Jézus szeret minden kicsi gyereket, am 7 Minden kicsi gyerek jöhet hozzá! Egy kicsi, két kicsi, három kicsi gyereket, A 7 Négy kicsi, öt kicsi, hat kicsi gyereket, Hét kicsi, nyolc kicsi, kilenc kicsi gyereket, am 7 Minden kicsi gyerek jöhet hozzá!

Jézus Úr (Jesus reigns) A Jézus Úr (Jézus Úr) A Őt dicsérem (Őt dicsérem) A Jézus Úr (Jézus Úr) A Őt dicsérem (Őt dicsérem) A Zengje a hangom (Zengje a hangom) A Én Őt választom (Én Őt választom) A Mert Jézus Úr A Ó-Ó-Ó A Jézus Úr

J, mint Jézus (J is for Jesus) II: J, mint Jézus hm M, mint Mások, És Té-é-é-é-é-é-é, mint A A7 Te és Te és Te és Te és Te és Te :II hm Refr: Oooooh subidubi doooooh AA7 Subidubi-doooooh-subidubiduuuuu.

Jobb kéz, bal kéz Jobb kéz, bal kéz emelkedik már, Jobb láb, bal láb véle együtt jár, F Jobbra, balra dőlve táncolunk. F Így dicsérünk Téged, és áldunk, Jézusunk, F Így dicsérünk Téged, és magasztalunk!

Jó barátom a Nap A A Jó barátom a nap, világít nekem mindennap, A és arról mesél, hogy valaki szeret engem. A A Jó barátom a Hold, világít nekem mindenhol, A és arról mesél, hogy valaki szeret engem. A A Barátaim a csillagok a felhő és a szél, A A jó barátom a nevetés, mert Jézusról mesél. A A Barátaim a csillagok a felhő és a szél, A A jó barátom a nevetés, mert mind Rólad mesél.

Kicsiny kis fényemmel E Kicsiny kis fényemmel világítani fogok A Kicsiny kis fényemmel világítani fogok cisz Kicsiny kis fényemmel világítani fogok cisz fisz H7 E Áldom őt mindennap és mindenhol E E F# # A Elrejtsem-e fényemet? Nem! Világítani fogok! 3x Áldom őt mindennap és mindenhol. Sátán sem állíthat meg, Nem! Világítani fogok. 3x Áldom őt mindennap és mindenhol. Így teszek míg Jézus jön, Igen! Világítani fogok. 3x Áldom őt mindennap és mindenhol. (megj.: Az E dúrokat jól lehet színesíteni a H húron fogott és isz hangokkal. Érdemes a kisujjba programozni! Természetesen az A dúrt is analóg módon fel lehet feldobni.) MA

Kincskeresés (Treasure Quest) A Amíg szíved pumpál, És a lábad ugrál, A Minden időd azzal töltöd el, A Hogy, kincset keresel, És nyugton nem leszel, E Míg megszerzed, ami Neked kell. F#m A csúcsra kapaszkodsz. F#m E Mondd hát, mihez ragaszkodsz? A F#m Jézus mondta: Élj, E Hogy adj, s boldog legyél! F#m yűjtsd a kincsed, A E A mennyben, ahol nem romlik meg. 2x A A Adj, segíts másokat...

Kis telefon em Kis telefonom van nekem, két összetett kezem. em Mit lenn a földön mondok el, megváltóm hallja fenn. A7 Ha hívom Őt, barátomat, mindig válaszol. Felhangzik már halló-halló, s a szívem hallja jól! A7 singi-lingi, csingi-ling, szólj kis telefon! Összekulcsolom kezem, s felhívom Jézusom.

Köszönöm Intro A hm A hm A/# 1. Rólad szól a felhő, Rólad fúj a szél, hm Neked zeng az erdő, és minden, ami él. A/# Táncot jár a hullám, tapsolnak a fák, hm A madarak is tudják, az Úrnak hála jár. A A#dim Ref.1 Köszönöm azt, hogy életet adsz! hm em A Köszönöm azt, hogy rám süt a nap! A A#dim Köszönöm azt, hogy megtanítasz Hm A7sus4 Hálás szívvel dicsérni, Jézus!

A/# 2. Mikor jön a reggel, felnyílik szemem. hm Hogyha nem is látlak, itt vagy Te velem. A/# Megnyitom a számat, hogy dicsérjelek, hm És a kezem, lábam átadom Neked. A A#dim Ref.2 Követem a Te lábnyomodat, Hm em A Követem a parancsaidat, A A#dim Követem az Igét, amit adsz, Hm A7sus4 Hálás szívvel megyek utánad. Ref.1 2+1x E H dim Ref.1 Köszönöm azt, hogy életet adsz! ciszm fiszm H Köszönöm azt, hogy rám süt a nap! E E dim Köszönöm azt, hogy megtanítasz ciszm H7sus4 E Hálás szívvel dicsérni, Jézus!

Lásd ezt a kicsiny fényt! E F# # A Lásd ezt a kicsiny fényt: gyermeki hitünk ég A E Lásd ezt a kicsiny fényt: gyermeki hitünk ég cisz E Lásd ezt a kicsiny fényt: gyermeki hitünk ég cisz fisz H7 E Ragyogj fény, fény, fény, ragyogj fény! Ha bűneid eloltják, nem ragyog a lámpád! 3X Ragyogj fény, fény, fény, ragyogj fény! Hát őrizd e kicsiny fényt a szívedben örökké! 3X Ragyogj fény, fény, fény, ragyogj fény! (megj.: Az E dúrokat jól lehet színesíteni a H húron fogott és isz hangokkal. Érdemes a kisujjba programozni! Természetesen az A dúrt is analóg módon fel lehet dobn.) MA

Leborulok a térdemre (own on my knees) Ha elveszne szívemből a csoda, Add, hogy emlékezzem kicsoda, em Ki feláldozta értem életét, F Add, hogy tudjam Jézus értem élt. Hozzád száll fel hálaénekem. Véred által szabad életem. em F Mert meghaltál, s ezzel megváltottál. Egyet kérsz, s én megteszem, hm Az ég felé nyújtom kezem /Összeteszem két kezem, em S leborulok, leborulok, F Leborulok a térdemre

Lerázom, mi beszennyez (Let o of What s Bugging Me) am F Jöjj hát, jöjj hát, jöjj hát, mert itt az idő! F Fogadd el most életem, Uram. am F Jöjj hát, jöjj hát, jöjj hát, bátran lépj elő! F Neked adom teljesen magam. F És lerázom, mi beszennyez, am Hogy Atyám jobban vezethess. dm am Felveszem keresztem, F Amit mondasz, cselekszem. 2x F am F Pont ez, mire indít a hitem. F Pont ez, mire indít a szívem.

Meghalt azért, hogy éljek am dm Meghalt azért, hogy éljek, Kifizette a váltságdíjat értem. am dm Nincs már tartozás, E E7 Isten megbocsát! Ő az, akiért élek, odaadom neki a szívem egészen Hadd formálja át, hadd formálja át! Történelmi tény, hogy Jézus itt e Földön élt, de sokan csak eddig jutnak el, a lényeg csak keveseket érdekel. Pedig Ő nem csak itt járt, de meghalt értünk, és feltámadt, hogy örökké éljünk... hmm nem emlékszem...

Méltó a Bárány am Méltó a Bárány, hogy vegyen dicsőséget, dm sus F Hódolatot áldást és tisztességet, dm Szent az Ő neve örökké! dm Szent az Ő neve örökké! dm F Szent az Ő neve örökké!

Mert, ha pénzen kapható... E Mert, ha pénzen kapható, mit Jézusom ad, H7 E E7 A gazdagé a menny, a szegény (itt) marad. A E cisz e ingyen bűnöm elvevé, Jézusom ezt tevé! F#m #m A H7 E Ingyen bűnöm elvevé, Ő elvevé E Értem fára szegezték, ki mindent ítél! H7 E E7 e Ő feltámadott, a szívemben él! A E cisz Ingyen bűnöm elvevé, Jézusom ezt tevé! F#m #m A H7 E Ingyen bűnöm elvevé, Ő elvevé! MA

Minden, amit alkotott A Isten alkotta az oroszlánokat, a medvét,a kengurut. A 7 Isten alkotta a tevéket is, a tehenet, a tigrist. Minden, amit alkotott jó, A Mindent, amit alkotott, jó! Minden, amit alkotott jó, A Az ő műve mind! Isten alkotta füleimet is, a szemeim, s az orrom. Isten alkotta az ujjaimat mind, a térdeim s a lábam. Emeld fel kezed, álljál fél lábra, mosolyogj az Úrnak! sípg meg az orrodat, görbítsd az ujjadat, fordulj körbe, és zengd!

Minden, mi él Refr.: Minden, mi él, csak Téged hirdet. hm Minden dicsér, mert mind a műved. Azzal, hogy él, ezt zengi Néked: A A7 icsérlek én, dicsérlek Téged! icsér az ég, Nap, Hold és csillagok, Fény és sötét, nap, éj és hajnalok. icsér a szél, felhő és hóvihar, a víz, s a tűz megannyi tiszta dallal. icsér a Föld, dicséri szent Neved, Mint jó anyánk táplál, s ad eledelt. Virág, gyümölcs, zöld fű, fa, hegyvidék tó és folyó, síkság és büszke bérc. A nagy világ létével énekel, de szavunkra vár, hogy hangja dal legyen. Zúgjuk tehát ég és föld énekét, zengjük velük: Nagy Isten áldott légy.

Minden tettem 5 2 Minden tettem rólad zengjen dalt, 2 Te vagy az út, Jézus, 5 2 2 Benned élek, Benned lélegzem. 5 2 Minden lépésemmel dicsérlek, 2 Te vagy az út, Jézus. 5 2 2 Benned élek, Benned lélegzem 5 a h Elrejtőzni nem tudok, 5 a h 5 Arcod látom, bárhol is vagyok. 5 a h Nincs semmi érdemem, 5 a h M(i)ért szeretsz engem, nem érthetem.

Mondd, ki a dzsungel királya Mondd, ki a dzsungel királya? Hu-hu! Ki az Úr a tengeren? Bam-ba-bam-ba-bam! 7 Mondd, ki az egész világ királya? S ki a királyom nekem? Megmondom: J-É-Z-U-S, Jézus! Ő a királyom nekem! 7 Ő a királya az egész világnak! A dzsungelnek s a tengernek! Bam-ba-bam-ba-

Nap mint nap (ay by day) em Nap mint nap, A Tanullak szeretni, Jézus. em Nap mint nap, A Tanullak szolgálni. Hm Te fogod kezem, Sosem hagysz el engem, Em A Míg formálod szívem, A em Nap mint nap. Nap mint nap. Nap mint nap.

Nem lesz egyedül dm A7 Nem lesz egyedül a szívem többé, glóri, halleluja! m A7 Velem az ég Ura mindörökké, glóri, halleluja! m A7 Jézus, hajnalcsillag, glóri, halleluja! m A7 Jézus, hajnalcsillag, glóri, halleluja! Em H7; F#m isz7 stb

Nem hagysz el Refr.: A2 Nem, nem, Te nem hagysz el Napfényben és szélvészben 2/Fisz Nem, nem, Te nem hagysz el Hegycsúcson és mélységben E Nem, nem, Te nem hagysz el 2/Fisz A2 E Ott vagy mindig mellettem A2 Jöhet bár a szél és a vihar, ami rettentene 2/Fisz Nem félek, mert nagyon szeretsz A2 Lehet bár az út nagyon sötét és félelmetes 2/Fisz Nem félek, mert itt vagy velem fisz E A2 Szívem mitől ret--tegjen fisz E A2 Ha Istenem van mel--lettem fisz E A2 S ha Istenem áll mellettem E Kitől félhetnék? 2/Fisz Mitől félhetnék?

Ő az Úr (He is od) Ő az Úr, (Ő az Úr) em Az Egyetlen, (az Egyetlen) Ez nem kétség, (ez nem kétség) Hát kürtöld szét! (hát kürtöld szét) Nagy Király, (nagy Király) em Az Egyetlen, (az Egyetlen) Ez nem kétség, (ez nem kétség) Hát kürtöld szét! (hát körtöld szét) Jöjj és lásd az Úr művét, Em Róla beszél a Mindenség, Jöjj és lásd, hogy elhiggyed, Em Él az Úr, Bennem s benned.

Pattanj (Jump, jump) A Pattanj, engedd be a fényt, fényt, fényt, A Fuss el mindattól, mi rossz és vét, A Pattanj, zárd ki, mi gonosz, sötét, A Fuss Jézushoz, s áldd a nevét! Mert Ő a fény, Mert Ő a fény, A Mert Ő a fény, a fény. 2x Te vagy a fény, Te vagy a fény, A Te vagy a fény, a fény. 2x

Sétálós dal (Walkin song, All of my life) em Egy és két és há és fordul em Egy és két és há és fordul. 2x em Van egy tuti dolog, amit megtehetek, Szívembe befogadlak, s átadom életemet. 2x Szeretlek teljes szívemből, Szolgállak teljes erőmből, em Követlek teljes lelkemből, Uram. S Neked adom életemet.

Szeretlek Téged, Jézus (Oh, How I love You, Jesus) 2 e (e7) Szeretlek Téged, Jézus, A Asus A Te is szeretsz, tudom! 2 e (e7) Szívemhez szól beszéded: A Asus A (én) hozzád tartozom. F#m : Ha gyengülnék, erőd adod. hm/ A Megtart engem, erős karod. : 2 e (e7) : Ó szereteteddel, maj7 A Jössz és átkarolsz. 2 e (e7) Ó szereteteddel, A A szíven túlcsordul. : A7 A szíven túlcsordul.

Szívem féltett kincse (Treasure of my heart) Szívem féltett kincse vagy, A Szívem féltett kincse vagy. A Meghaltál, hogy én éljek, F#m hm Elvetted bűneim. A hm Jézus, szívem féltett kincse vagy, A Jézus, szívem féltett kincse vagy.

Te formáltad (You molded every mountain) Te formáltad a hegyet, S a tengerek helyét. A világ a teremtésed, H Mégis szívünkben élsz. em Alkotó, Teremtő, em A Hatalmas Királyunk, Szerető szívedért áldunk.

Vigyázz kicsi szem () Vigyázz kicsi szem, mit figyelsz? /Fisz Vigyázz kicsi szem, mit figyelsz? /esz Isten fenn az égből néz le rád, lásd, em 7 Jól vigyázz egyre hát kicsi szem, mit figyelsz! (A dőlttel szedett rész helyettesítendő!) Vigyázz kicsi fül, mit fülelsz... Vigyázz kicsi száj, mit beszélsz... Vigyázz kicsi kéz, mit teszel... Vigyázz kicsi láb, hova mégy... Vigyázz kicsi szív, hiszel-e... Vigyázz kicsi én, hogy ne légy