DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ KOLOZSY-KISS ESZTER KOSZTOLÁNYI DEZSŐ JAPÁN VERSFORDíTÁSAI Irodalomtudományi Doktori Iskola Vezetője: Dr. Kulcsár Szabó Ernő egyetemi tanár Összehasonlító Irodalomtudomány Program Vezetője: Dr. Szegedy-Maszák Mihály egyetemi tanár A bizottság elnöke: Dr. Györffy Miklós CSc., egyetemi tanár Hivatalosan felkért bírálók: Dr. Angyalosi Gergely CSc. Dr. Székács Anna PhD. A bizottság titkára: Dr. Kappanyos András PhD. A bizottság további tagjai: Dr. Hidasi Judit CSc., egyetemi tanár Dr. Ferber Katalin PhD. Témavezető: Dr. Szegedy-Maszák Mihály MHAS., egyetemi tanár Budapest, 2010 1

I. FEJEZET KOSZTOLÁNYI DEZSŐ, A FORDÍTÓ Bevezetés Fordítani nem lehet, csak átültetni, újrakölteni. 1 Az irodalom művelőinek, a költőknek, íróknak fontos szerep jut a társadalomban, s pontosan meg tudjuk határozni az irodalomtörténész és az irodalomkritikus helyét is. A műfordító azonban mintha kimaradna e felsorolásból. A közvélemény melyet semmiképpen sem ajánlatos értékformáló mérceként beállítani még a mai napig is azt a véleményt osztja, miszerint annak a műfordítónak, aki prózát fordít, egyben írónak is kell lennie, és nem nevezhető igazi műfordítónak az, aki lírát annak ellenére fordít, hogy önálló kötete valaha is megjelent volna. Sokat változott az idők folyamán a műfordítói szerep, maga a fordítás a szakfordítás szinonimájává vált, melyről sokaknak egy gyári munkához hasonló mechanikus folyamat jut eszébe. Amíg azonban egy tolmácstól elvárható, hogy folyékonyan beszélje az adott idegen nyelvet, a fordító munkájához még ez a feltétel sem szükséges, hiszen az esetlegesen adódó ismeretlen szavaknak bármikor utánanézhet a szótárban. A kérdés, hogy mit is várunk a műfordítótól, szervesen hozzátartozik Kosztolányi Dezső fordítói munkásságához. Kosztolányi életét és utóéletét végigkísérik a fordításaival kapcsolatos csatározások, magával a műfordítói folyamattal foglalkozó írásaiban pedig szinte mindig a saját igazáért harcoló Kosztolányival találkozunk, aki folyamatos önvédelemre kényszerül a munkáját bírálókkal szemben. Bár a fiatal Kosztolányit ért éles hangú bírálatok az évek 1 KOSZTOLÁNYI Dezső: Nyelv és lélek. (3. bővített kiadás) Válogatta, sajtó alá rendezte RÉZ Pál. Osiris, Bp., 2002. 508. (A továbbiakban: Kosztolányi 2002) 2

során elhalkultak, a 30-as években ugyanis már szinte csak pozitiív, a fordításokat lelkesen dícsérő recenziók láttak napvilágot, a magyarított versek kötetbe rendezésekor a szerkesztők nem minden esetben tartották a fordító munkáját vitán felül állónak. Kosztolányi összesen 203 japán verset fordított magyarra. A keleti fordításokat az irodalmi köztudatban a mai napig körüllengi egyfajta gyanú, s az a tévhit, miszerint a Kosztolányi fordításkötetekben közreadott fordítások nem is fordítások, hanem saját versek, máig tartja magát irodalmi körökben. Nem tudni, mi az oka annak, hogy a japán költemények magyar variánsai már a maguk idejében egyenesen a játékos misztifikáció hírébe keveredtek 2, de tény, hogy idős, Kosztolányit még ismerő írók, költők elbeszéléseit hallgatva azzal kellett szembesülnünk, hogy meggyőződésük: Kosztolányi pusztán játékosságból, az önálló poétai hang keresése, szárnypróbálgatás végett formálta át a feltehetőleg nem is létező japán verseket saját verseinek képére. Hogy bizonyítsuk: Kosztolányi pontosan kidolgozott koncepció alapján fordított, dolgozatunk első fejezetében részletesen foglalkozunk fordítással kapcsolatos hitvallásával. Megvizsgáljuk továbbá, hogy a fordítástudomány hogyan hatott a szépirodalmi szövegek fordítására, van-e kapcsolat, és ha igen, milyen jellegű a mára már különvált tudományágak között. Bár minden költőt és szinte minden közvetítő nyelvű szöveget sikerült beazonosítani, egy esetben az eddigi kutatások során nem sikerült megállapítani, hogy milyen forrásból dolgozott Kosztolányi. Az bizonyítható, hogy a Kosztolányi által lefordított valamennyi Horiguchi Daigaku versnek Horiguchi a szerzője, azt azonban, hogy hogyan jutott a fordító a versekhez, mind ez ideig nem sikerült kimutatni. Horiguchi beazonosításáról és életművéről bővebben az I/3-as részben szólunk. 2 KOSZTOLÁNYI Dezső: Kínai és japán költők. Szépirodalmi, Bp., 1957. (A továbbiakban: Kosztolányi 1957) 216. 3

Kosztolányi nem csekély feladatot vállalt, mikor nekikezdett a kínai és japán versek fordításának. A korszellem segítette munkáját, hiszen a 20. század elején különösen nagy figyelem jutott a keleti elsősorban a japán művészeteknek, s a képzőművészet mellett az irodalomba is bekerültek e távoli kultúra kincsei. Japán versfordításain érezhető, hogy a költőt nem a keleti versek egzotikus volta ragadta magával, hanem egész lényével vonzódott hozzájuk, különösképpen a világlíra legrövidebb gyöngyszeméhez, a haikuhoz. Ő valóban közel akart kerülni a japáni lélekhez, de nem értelmével akarta felfogni, sokkal inkább érzékeivel akarta megismerni ennek az európaitól oly sok szempontból különböző kultúrának mesterműveit. Nem az önálló poétai hang keresése, nem is a japán versek átformálása saját verseinek képére az, amit a Kínai és japán versek fordításkötetében 3 találunk. Nem a Hajnali részegséget írta bele fordításaiba, de azt sem állíthatjuk teljes meggyőződéssel, hogy a japán versek hangulata árad későbbi verseiből. Azzal a szándékkal olvastuk el Kosztolányi összes verseit 4, hogy a japán hatásra keressünk bizonyítékokat, ennek ellenére arra jutottunk, hogy a természeti képek már egészen korai verseiben is megjelentek, még mielőtt egyetlen japán verset lefordított volna, a szóhasználatban pedig semmilyen egyezés nem mutatható ki. Az egyetlen hasonlóság a japán versek és Kosztolányi saját versei között a rímhasználatban van. A szavak szintjére lebontott vizsgálatunk azt az eredményt hozta, hogy a rímjátékok, csacsi rímek az egyedüli kapocs a költő versei és a japán költemények között. Saját verseinek ebből a szempontból vett vizsgálatával zárul az I. fejezet. 3 KOSZTOLÁNYI Dezső: Kínai és japán versek. Genius-Lantos, Bp., [1932] (A továbbiakban: Kosztolányi 1932) 4 KOSZTOLÁNYI Dezső összes versei. (szerk.:. Réz Pál) Osiris, Bp., 2000. (A továbbiakban Kosztolányi 2000.) 4

Kosztolányi először a 30-as években írt tanulmányt a japán versekről, annak ellenére azonban, hogy az összes 203 általa lefordított versnek csak kicsit több mint a fele hokku, illetve haiku, a tankákról, a dodoitsukról, a sedōka-król és a szabad versekről azonban soha nem esik szó. Ez azzal magyarázható, hogy Miyamori antológiájában találta a legteljesebb elemzést a japán versekről, s mivel Miyamori gyűjteménye csak haikut tartalmaz, így Kosztolányi is csak erről a formáról írt. Disszertációnk teljes II. fejezetét a japán versnek szenteljük, a fordításokról ugyanis csak úgy tudunk érdemben nyilatkozni, ha ismerjük az eredeti versformákat. Mivel a legtöbb Kosztolányi által magyarított vers gyűjteményben jelent meg, így sorra vesszük azt a 8 antológiát, melyben megtaláltuk az eredeti verseket. Hosszasan tárgyaljuk a hokku, illetve a haiku fordításának kritériumait, és azokat a nehézségeket, melyek e 17 szótagos versforma fordításánál jelentkeznek. Kosztolányi és a japán vers kapcsolata a III. fejezet témája. Viszonyulásáról a japán kultúrához az I/3-as részben lesz szó. Mind a mai napig megfejthetetlen, hogy milyen csatornákon keresztül jutottak el hozzá a keleti kultúra tárgyai, a tusképek, rajzok, hiszen a II. világháborúban az ostrom idején elpusztult a hagyaték nagy része, annak pedig nincs nyoma, hogy a kor keletkutatóival szorosabb kapcsolatban állt volna. 1923-ban a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum megnyitotta első állandó kiállítását, 1929-ben, majd 1933-ban pedig keleti magángyűjtemények anyagából rendezett kiállítást a múzeum igazgatója, Felvinczi Takács Zoltán. Annak viszont semmi nyoma, hogy Felvinczi Takács segítette volna Kosztolányit keleti versfordításainak elkészítésében. Fajcsák Györgyi, Kalmár Éva és Kardos Tatjána alapos kutatómunkával átvizsgálta a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum gyűjteményeit, de Kosztolányi Dezsővel kapcsolatban semmit sem találtak. A japán versfordításoknak 5

kézirata nem ismert, a Kosztolányi hagyaték kb. 80 versfordítása között egyetlen japán vers sincs. 5 A költemények között vannak jelentős japán költők művei, de akadnak olyanok is, melyeket alig ismert, vagy költői munkásságukról egyáltalán nem ismert poéták jegyeznek. Az ismeretlen szerzők műveinek felkutatása komoly nehézségekbe ütközik, s néhány vers eredete máig meghatározatlan, kizárólag közvetítő nyelvű szövegből ismerhetjük őket. Kosztolányi 10 népdalt is magyarított Bonneau közléséből, ezek eredetijének felkutatása nem sikerült, valószínű ugyanis, hogy a francia professzor saját gyűjtéséről van szó. Arról tehát, hogy minden Kosztolányi által lefordított japán vers eredetijét megtaláljuk, eleve le kell mondanunk, hiszen a Nyugatban megjelent 6 haikukról szóló ismertetőben írtakkal ellentétben, nem csupán egy kötetet használt fordításaihoz, hanem több mint 13 közvetítő nyelvű forrást. A 104 japán költő közül csupán 19, a 20. században is alkotó költő van, az anyag döntő többsége a régi japán irodalomhoz köthető. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem csak a szövegek szóhasználata tér el a mai modern japán nyelvtől, hanem az írásrendszer is. Erről bővebben a versgyűjteményekről szóló fejezetben lesz szó. Abban az esetben, amikor a költemény antológiában szerepel, a költőt név alapján is kereshetjük, ha viszont a versgyűjtemények utáni évszázadokban élt az alkotó, úgy marad az önálló kötet felkutatása. Ez abban az esetben a legnehezebb, amikor nem jelentős költőről van szó, vagy olyan laikusról, aki fordításairól, irodalomszervező tevékenységéről ismert, és nem irodalmi alkotásairól. Ilyen például a híres filozófus, politikus Inoue Tetsujirō 5 SÁFRÁN Györgyi: Kosztolányi Dezső hagyatéka. Kosztolányiné Harmos Ilona hagyatéka. Hitel Dénes Kosztolányi-gyűjtemény. Az MTA Könyvtára Kézirattárának katalógusai 11., sorozatszerk. F. Csanak Dóra. Budapest, Akadémiai, 1978. 6 KOSZTOLÁNYI Dezső: Új japán versek. Harminc haiku. Nyugat 1933. 7. szám, 386 389. (A továbbiakban: Kosztolányi 1933.) 6

(1855 1944). A legrégebbi vers a 7. századból, a legújabb pedig a 20. századból való. Az alábbi ábrán az alkotások időrendi grafikonját látjuk, melyből kitűnik, hogy a japán irodalom virágzó korszakai a versgyűjtemények megjelenéséhez köthetők. A polgárháborúk korából például egyetlen vers sem szerepel a Kosztolányi fordítások között, míg a sógunátus által megteremtett béke, a politikai-kulturális bezárkózás évszázadaiban született a legtöbb idegen nyelvre átültetett költemény. 7 Nem véletlen, hogy a világhírű Matsuo Bashō vagy Ibara Saikaku éppen ebben a korszakban alkotott. Az ábrából az is kitűnik, hogy a magyar fordítások készítője saját kortársai alkotásaiból is sokat fordított. 14 12 10 8 6 4 2 0 7. század 8. század 8-9. század 9. század 10. század 11. század 11-12. század 12. század 12-13. század 13. század 14. század 15-16. század 17. század 17-18. század 18. század 18-19. század 19. század 19-20. század 20. század Kosztolányi japán fordításairól részletesen a III. fejezetben lesz szó, de bemutatjuk a japán versek és a közvetítő szövegek kapcsolatát is. A versek hírlapokban jelentek meg, csupán egy kötet látott Kosztolányi életében napvilágot. A disszertáció végén található jegyzetekben nem tüntettük föl az 1936 után megjelent köteteket, a III/4. részben 7 A 11-12. és a 15. század a belháborúk kora. Az Edo-korban (1600-1867) pedig bekövetkezett az izoláció (1637-1867). 7

azonban az összes valaha kiadott Kosztolányi japán versfordításait tartalmazó kiadványról szót ejtünk. Külön tárgyaljuk a hírlapban és folyóiratban megjelent, és a kötetben publikált verseket. A posztumusz kiadványok kritikáit nem érintjük, de a más nyelvekből készült versfordításairól szóló bírálatokat sorra vesszük. Kosztolányi ritkán írt a japán versről, leghosszabb tanulmányában pedig súlyos tévedésekkel találkozunk. A félreértelmezésekről és téves kijelentésekről a III. fejezet utolsó részében szólunk. A IV. fejezet magával a szövegkorpusszal foglalkozik. Külön tárgyaljuk a japán nyelvű és a közvetítő nyelvű anyagot. A 203 japán vershez 11 közvetítő nyelvű kötetet párosítottunk, valamennyit külön is ismertetjük A japán versek közlése több olyan kérdést is fölvet, melyek közül bőven maradt megválaszolatlan, de a problémák megoldásáról való gondolkodás szerves részét képezi a dolgozatnak. Disszertációnknak nem az a célja, hogy mentegesse Kosztolányit az ellene felhozott vádak alól, hanem hogy munkásságának e méltatlanul elfeledett területére felhívja a figyelmet. A kutatás 2010-ben, halálának 125. évfordulóján különösen aktuális, s ez egyben jó alkalom arra is, hogy a fordításköteteket végre méltó hely illesse meg az életműben. Célunk tehát, hogy bebizonyítsuk, a Kosztolányi fordításoknak létezik eredetije, bár a fordító nem a japán szövegeket használta, s nem is nyersfordításból dolgozott, hanem közvetítő nyelvű szövegekből. Az általa fordított 203 japán vers korábban sosem jelent meg önálló kötetben, így az értekezés végén található versgyűjtemény nem csupán szövegközlés, hanem a japán eredetik első közlése, Kosztolányi fordításaival és a közvetítő nyelvű szövegekkel kiegészítve. Most először látnak tehát napvilágot azok a versek, melyeket maga Kosztolányi sem ismert eredetiben, s halála után csak 74 évvel állíthatjuk biztosan, hogy egyetlen vers sem az ő alkotása. 8

1. Kosztolányi fordítással kapcsolatos hitvallása Kosztolányi Dezső minden vonatkozásban újszerű, a maga nemében páratlan munkát végzett az idegen nyelven írt versek magyarra fordításában. Ő maga ezt a munkát missziónak, szent küldetésnek hitte. Ami egy nemzedék munkája, azt nem végezheti el egy ember. Ha társaim, a modern költők mind csatlakoznak hozzám, akkor pár évtized alatt egy nemzedék egészen visszatükrözheti a külföld líráját. 8 Ugyanakkor azt is írja: Mindenekelőtt nem szeretném, ha ennek a könyvemnek a külső megjelenésénél és a benne rejlő kétségtelenül sok munka folytán nagyobb fontosságot tulajdonítana, mint magam. Gyaluforgácsok ezek, egy művész műhelyéből. [ ] Cél sohase volt számomra a műfordítás, csak eszköz. Bevallom, azzal a hittel fordítottam le ezeket a verseket, hogy egykor majd eldobom őket. Hogy most megjelennek, puszta véletlen. 9 Arról, hogy mennyire gyors és könnyűkezű volt fordítóként, felesége visszaemlékezése tanúskodik: Egészen rendszertelenül élünk. Terv és cél nélkül. Hajnaltájban kerülünk ágyba, délutánig alszunk. Megír egy-egy novellát vagy verset, vagy fordít valamit. Az Élet antológiájának fordításait rendezi. Olyan észrevétlenül, játszva dolgozik, úgy árad belőle a bőség, hogy érzésem szerint nem is lehet ezt munkának mondani, inkább játéknak. 10 Kosztolányi műfordításról alkotott elképzeléseit lényegében már középiskolás korában 8 Modern költők. Külföldi antológia, szerk., ford. KOSZTOLÁNYI Dezső, Budapest: Élet, 1914. [1]. [Sorozat: Az Élet könyvei.] (A továbbiakban: Kosztolányi 1914.) 2. 9 Modern költők. Külföldi antológia a költők arcképével. 1. Franciák, 2., Németek, 3. Angolok, olaszok, spanyolok stb., szerk., ford. Kosztolányi Dezső, Budapest, Révai, 1921. (A továbbiakban Kosztolányi 1921.) 10. 10 KOSZTOLÁNYI Dezsőné: Kosztolányi Dezső. Révai, [Bp.], [1938] (A továbbiakban: Kosztolányiné 1938.) 204. 9

papírra vetette. Hatodikos diákként még csak megfigyelő a szabadkai gimnázium önképzőköri ülésén, rendes tag még nem lehet, de már naplójában ezt olvashatjuk: Borzasztó önképzőkör. Kétségbeesett munkássággal dolgozik, és mindegyik verset ír, verset, boldog, boldogtalan. 11 Megjelennek az üléseken a műfordítások is, az önképzőkör titkára, Szeifert Ernő pl. Catullus egyik epigrammáját úgy fordítá le, mely a rómaiak affektációját gúnyolja, hogy a hehezetet kelleténél erősebben ejtik ki. Valóban oly abszurd helyzet fejlődik ki a műfordításnál, hogy kénytelen lesz az ember nevetni. 12 Hetedikes diákként végre teljes jogú tag az önképzőkörben, de nem sokáig mutatta be saját munkáit, 1902-től már csak kritikusként szerepel, s bírálta többek között Grüner Andor nyolcadikos gimnazista Goethe-fordítását. Bori Imre idézi könyvében Kosztolányi véleményét, azt, hogy a fordító a szavak merev fordítását tűzte ki célul, és így teljesen elvétette feladatát. 13 Ebből a dolgozatból kiderül, hogy a gimnazista Kosztolányi jól ismerte a magyar műfordítás történetét, Batsányi János és Péczely József ellentétes felfogásáról pl. így vélekedik: az első a szolgai, szóról szóra való fordítás mellett tör lándzsát, a másik a teljesen szabad, sőt pongyola fordítás híve. Egyértelműen Arany véleményével ért egyet, s őt idézi: a fordító bizonyos körülmények közt eldobhatja az eredeti mértéket, ha a külső szellemét kifejtheti oly idomban, mely nemzeti nyelvén amazzal analog s mint nemzeti idom jobban behízelgi magát. Arany, Kazinczy, Dóczy Jenő és Radó Antal hatására használja már ekkor a híven és szépen, hűtlen hívség, ne azt, hanem úgy fogalmakat. 11 Kosztolányiné 1938. 52. 12 U.o. 13 BORI Imre: Kosztolányi Dezső. Fórum, Újvidék, 1986. 15. (A továbbiakban Bori 1986.) A műfordítás bírálat címe Vigasz a könnyekben. Bori idéz Kosztolányitól, de azt, hogy milyen forrást használ, nem tünteti föl, így csak feltételezhetjük a részleteses és hosszú szövegekről, hogy az önképzőköri jegyzőkönyvből vett idézetek. 10

A Hollóval kapcsolatban írt szövegének 14 részletei későbbi műfordítással kapcsolatos írásaiban is visszaköszönnek, több mondat közülük mára már klasszikussá vált. A Nyelv és lélekben 15 időrendi sorrendben találjuk fordításról szóló írásait A fordításról és ferdítésről címmel. Kosztolányi 1913-ban leírt elképzelései lényegüket tekintve nem változtak az évek folyamán. Ha a fordításról szóló írásai alapján pontokba szednénk hitvallását, akkor a kulcsszavak, a fordítás szinonimái ezek lennének: 1. szépség 2. zene 3. szobor 4. festmény 5. tánc 6. saját alkotás 7. kompromisszum az ideál és a valóság közt 8. kritikai munka 9. természeti kísérlet 10. csalás Az A Holló, az Előszó a modern költők első kiadásához 16, a Horvát Henrik antológiája 17, az Előszó a modern költők második kiadásához 18, az Ábécé A fordításról 14 KOSZTOLÁNYI Dezső: A Holló (Válasz Elek Artúrnak). Nyugat 1913. 21. sz. (A továbbiakban Kosztolányi 1913.) 641-644. 15 Kosztolányi 2002. 495-530. 16 Kosztolányi 1914. 1-4. 17 KOSZTOLÁNYI Dezső: Horvát Henrik antológiája. (Neue ungarische Lyrik In Nachdíchtungen von Heinrich Horvát) Nyugat 1919. 8. sz. (A továbbiakban Kosztolányi 1919.) 556-560. 18 Kosztolányi 1921. Itt először az 5-7. oldalon közli az 1914-es előszót, majd Előszó a második kiadáshoz címmel egy másik bevezetőt is közöl. 11

és ferdítésről, 19 az A téli rege új szövegéről 20 az a hat tanulmány, melyből kiderül, hogy Kosztolányi milyen irányelvek alapján dolgozott. Azt már az elején le kell szögeznünk, hogy sohasem ad-hoc módon fordított, hanem pontos, előre felépített elvek szerint. Időrendi sorrendben közölve a fenti 10 pontról szóló gondolatokat, azt találjuk, hogy hitvallása az évek során mit sem változott. 1913 novemberében veti papírra először a szépség és a hűség relációjában a szépség győzelmét: Nekem a legfőbb ambícióm, hogy szép magyar verset adjak, amely az eredetit lehetőségig megközelíti. A szó szerint való hűség és a szépség többnyire ellenségek. 21 A szépségre alapozza műfordítói munkásságát, olyannyira, hogy kötetrendező felfogását is ez irányítja: Teljességre nem törekedtem, és ezt a beosztásnál is hangsúlyoztam, amennyiben a költőket és verseket tüntetően nem csoportosítottam irányok, iskolák szerint, betűrendi vagy időrendi szempontból, hanem úgy rendeztem el, hogy egyik lehetően emelje és megvilágítsa a másikat. A szempontom pusztán a szépség szempontja volt. 22 A műfordítás erényének tekinti, ha az alkotás egy idegen nyelven szép vers, s ahogy a fenti idézetben saját legfőbb ambíciójának tekinti a szép magyar vers létrehozását, ezt keresi mások fordításában is: Jogosan szemére lobbanthatnám e kötet költőjének, hogy miért vett be könyvébe olyan költeményeket, melyek líránkban egyáltalán semmit se jelentenek, ő azonban épp oly jogosan védekezhetne azzal, hogy alkalmat adott neki egy másik szép német versre. 23 A hűség és a szépség harca később ismét 19 KOSZTOLÁNYI Dezső: Ábécé A fordításról és ferdítésről Új Idők, 1928. május 20. (A továbbiakban Kosztolányi 1928.) 621-624. 20 KOSZTOLÁNYI Dezső: A téli rege új szövegéről. Vita és tanulmány Nyugat 1933. 19. sz. 308-319. 21 Kosztolányi 1913. 641. Kis változtatással 1921-ben: Nekem itt legnagyobb becsvágyam, hogy szép magyar verset adjak, mely az eredetit lehetőségig megközelíti. De a szó szerint való hűség és a szépség többnyire ellenségek. Kosztolányi 1921. 11. 22 Kosztolányi 1914. 2-3. 23 Kosztolányi 1919. 557. 12

megjelenik: Eszményem a teljes formai, tartalmi hűség és a teljes szépség. De ha művészi célokért meg kellett alkudnom, akkor nem a szépséget ejtettem el. 24 A zene Kosztolányi életében fontos szerepet tölt be, nyilván nem véletlen, hogy ez a másik leggyakrabban használt fogalom a fordítással kapcsolatban. Baráth Ferenc Kosztolányiról szóló életrajzában az alábbi kérdést fogalmazza meg: Mi lett volna helyes és elfogadható? Kétségkívül az, ha a tisztán zenei momentumokat csak azokban a versekben akarta volna kiaknázni, amelyek az eredeti szövegükben is a zenére építették fel hatásukat, mint azt a Holló esetében is látni. Azonban a tartalmi hűséget itt is jobban kellett volna tisztelnie, mint ahogy tette. 25 Kosztolányi gyakran együtt használja a szépség és a zene fogalmát: Mondanom sem kell, hogy másutt a műfordítástól én is pedánsul megkövetelem a hűséget, éppúgy, mint a szépséget. De a szépség, a zene ennél a költeménynél fontosabb. 26 [ ] Öntudatosan formáltam meg az egész költemény tervét, és mert rájöttem, hogy e gazdag, muzsikáló ritmus mellett mind a kettőt megtartani lehetetlenség, az intenzív munkám és az aritmetikai tervezgetésem együttes eredménye az lett, hogy inkább a szavakhoz voltam hűtelen a zene javára, inkább adtam zenei verset, mint egy langyos átköltést, amelyről adatok segítségével kell beigazolni, hogy mégis jó és szép. [ ] Népdalaink lelkét akartam megszólaltatni e helyütt és másutt is, aminthogy Poe is egyszerű, mint a népdal. Közben teljes zenekarral kellett dolgoznom. 27 E két nehézség közt tétováz az, ki idegen verset akar átültetni. Valahogy módot kell találnia, hogy mind a két követelménynek, az értelminek és a zeneinek is eleget tegyen. 28 A zenét nem csak a 24 Kosztolányi 1914. 3. 25 Baráth 1938. 121. 26 Kosztolányi 1913. 641-642. 27 Kosztolányi 1913. 642. 28 Kosztolányi 1928. 622. 13

fordításnak, hanem magának a lírának is szinonimájaként használja, amikor például a magyar versek német átültetéseiről ír: Megérti-e, nem az egyes költeményeket és költőket, de az egészet, mely egy lelket jelent s túl az európai formákon érzi-e a különbséget, mely létjogot ad neki a világ hangversenyében? 29 A líra majdnem minden ember számára annyira érthető, mint a muzsika. 30 Egy helyütt a költemény lelkének is nevezi a zenét: De a szó szerint való hűség és a szépség többnyire ellenségek. Mert a versből épp a lelkét, a zenét veszi el. A vers tehát a zene, a fordító pedig a karmester: Aki foglalkozik vele, kell, hogy a szók és betűk karmesterének tudja magát, teljesen értse és érezze az eredetit, és pedig oly fölényesen, hogy szükség esetén és erre mindig szükség van változtatni is tudjon rajta, az eredeti szellemében. Verlaine Art poétique-je ezt mondja: «De la musique avant toute chose.» Zenét, zenét és újra zenét kívánt a költőktől. Ha pedig a költő egy-egy verset át akar ültetni, akkor tisztában van azzal, hogy nemcsak betűk és szavak állnak előtte, hanem hangjegyek is. A modern vers olyan, mint a libretto, csak zenéjével együtt teljes. Szöveget és zenét tehát együtt kellett lefordítani. 31 Az értelmi megfelelés a szövegben sokszor szorul háttérbe: Ha pontosan fordítok, úgy, hogy egyetlen árnyalat se sikkadjon el, akkor a fordított szöveg majdnem azokat a fogalmakat kelti föl ugyan az olvasóban, mint az eredetié, de a fogalmak színe más lesz, merőben más, minthogy a szavak a versben nem csak a fogalmak jegyei, hanem zenei értékek hangjegyei is. Az olvasó a költő nemcsak gondolattal óhajtja megragadni, hanem legalább oly mértékben érzékien is, hangokkal, összecsengésekkel. 32 Arról van tehát szó, hogy Kosztolányi tökéletesen tisztában van a fordítás 29 Kosztolányi 1919. 556. 30 Kosztolányi 1914. 1. 31 Kosztolányi 1921. 12. 32 Kosztolányi 1921. 10-11. 14

pontosságának alapkövetelményeivel, csupán megkérdőjelezi a pontos, hű fordítás létjogosultságát. Ő a kérdésfeltevést, miszerint egy fordítás hű vagy sem, eleve elveti: Ezért mosolygok, valahányszor egy versfordítás hűségéről hallok. Kihez, vagy mihez hű, a szótárhoz vagy a vers lelkéhez? 33 Igaz, annak is pontosan tudatában van, hogy a műfordító feladata valójában az értelem és a zene közti kapcsolat megteremtése. Valahogy módot kell találnia, hogy mind a két követelménynek, az értelminek és a zeneinek is eleget tegyen. 34 Ugyanakkor a hangulat szót használja, amikor azt próbálja érzékeltetni, hogy neki a zeneiség a fontos: Mindössze csak ezt akartam: olyan magyar költeményt, amely ugyanazt a hangulatot kelti, mint az angol. 35 Kosztolányi műfordításról szóló írásaiban gyakran megjelenő fogalom a szobrászat, s a műfordításról való gondolkodásmódjában ahogy a szépség és a zene összetartoznak, úgy tartozik össze a zene és a szobrászat: Egy szobrot kell más anyagból megformálni, vagy egy zenedarabot kell más hangnembe, más hangszerre transzponálni. 36 Kosztolányinak a képzőművészet is mindig a látóköréhez tartozott, így mint ahogy a zene esetében is, természetesnek vehetjük, hogy a képzőművészetet párhuzamba a állítja a műfordítással: Elek Artúr, aki nemcsak az irodalomnak, de a képzőművészetnek is szorgalmas búvárja, tudja, hogy a szobrász máskép oldja meg a feladatát, hogyha márványból vagy terracottából, vagy fából kell megmintáznia egy alakot. Az anyagszerűség változtatást parancsol rá, és a szobron mindig ketten dolgoznak: a szobrász és maga az anyag. Ilyen munka a műfordítás is. 37 Itt is 33 Kosztolányi 1921. 11., Kosztolányi 1928. 622. 34 U.o. 35 Uo. 36 Kosztolányi 1913. 641. Csaknem szó szerint 8 évvel később: Egy szobrot kell más anyagból kiformálni, egy zenedarabot kell más hangnembe, más hangszerre transzponálni. Kosztolányi 1921. 11. 37 U.o. Ebben az esetben is csak apró változtatásokkal jelenik meg 8 és 15 évvel később: A szobrász másképp oldja meg feladatát, hogyha márványból, vagy terrakottából, vagy fából kell 15

találkozunk a líra szinonimájaként való használatával: Maguk a magyar versek a német nyelv keményebb bronzába öntve, kivésve és megmunkálva egy gyengéd művészi kéz által úgy hatnak rám, mint a szobrok. 38 Szintén a képzőművészetből vett példával él, amikor a festményhez hasonlítja műfordításait: Műfordításaim nem úgy viszonylanak az eredetihez, mint a festmény a festmény másolatához, inkább úgy, mint a festmény ahhoz a tárgyhoz, melyet ábrázol. Úgy érzem, hogy a festmény hűbb, becsületesebb, izgatóbb, mint a fotográfia. 39 A különböző művészeti ágak műfordítással való összevetésének sorát a tánc követi. Ma már szinte nem is születhet úgy tanulmány a műfordításról, hogy Kosztolányi e szemléletes példáját ne idéznék: A költeményt a törvényszéki hites tolmács hűségével oly kevéssé lehet lefordítani, mint egy szójátékot. Újat kell alkotni helyette, másikat, mely az eredetivel lélekben, zenében, formában mégis azonos. Hamisat, mely mégis igaz. Műfordítani annyi, mint gúzsbakötötten táncolni. 40 Kosztolányi elutasítja a műfordító alárendelt szerepét, számára a műfordító önálló, saját művet létrehozó alkotó, és ez a műfordításhoz való hozzáállás merőben különbözik attól, melyet Babits képviselt: A műfordító is a világirodalom munkása; mintahogy a méh, ki egyik virágot a másikkal megtermékenyíti, munkása a kimintáznia egy alakot. Az anyagszerűség változtatást parancsol rá, és a szobron mindig ketten dolgoznak: a szobrász és maga az anyag. Munkánk hasonló ehhez. Kosztolányi 1921. A szobrász máskép oldja meg föladatát, hogyha márványból, vagy fából kell kimintáznia egy alakot. Az anyagszerűség változtatást parancsol rá s a szobron mindig ketten dolgoznak, a szobrász és maga az anyag. Hasonló ehhez a műfordító munkája is. Kosztolányi 1928. 622. 38 Kosztolányi 1919. 556. 39 Kosztolányi 1914. 7. Az igazi műfordítás nem is úgy viszonylik az eredetihez, mint a festmény másolatához, hanem inkább úgy, mint a festmény ahhoz a tárgyhoz, melyet ábrázol: a festmény hűbb, becsületesebb, igazabb, mint a fotográfia. Kosztolányi 1928. 622. 40 Kosztolányi 1921. Ez a mára már klasszikussá vált fogalom először az Elek Artúrnak írt válaszban szerepel. Kosztolányi 1913. 644. 1928-ban változtatás: hűségével helyett pontosságával, lehet helyett szabad. Kosztolányi 1928. 622. 16

virágtenyészetnek, bár maga nem virág. 41 Kosztolányi az általa lefordított szöveget saját műként értelmezi: Alkotásnak látom a műfordítást, nem másolásnak. 42 A saját maga által sokat használt, kedvelt szavainak gyakori használatát műfordításaiban szükségesnek tartja, és nem ért egyet azzal a kritikával, hogy fordításait a saját verseinek képére formálás jellemzi. Elek Artúr szigorú kritikáját, miszerint: Mert ez az eredeti alkotásnak ható fordítás valójában csak annál távolabb esik eredetijétől, hisz igazában nem Poe költői stílusát mutatja, hanem Kosztolányiét. 43 több helyen elveti: Egyik-másik bírálóm az első kiadás megjelenésekor fölemlítette, hogy az antológiámban lévő minden versen át-átérzik tulajdon hangom. Ezt tudom. De nem is lehetett véka alá rejteni egyéniségem. 44 Megint tanúi lehetünk tehát a tudatos elkötelezettségnek, Kosztolányi a fordítás lehetetlenségének paradoxonját oldja így fel: Lehet-e verset egyik nyelvről a másikra fordítani? Nem lehet. 45 gondolat kiegészítve: Fordítani nem lehet, csak átültetni, újrakölteni. 46 Ugyanez a Kosztolányi nagy költő s ezt maga is tudja, aki saját műnek tekinti fordításait. Az angol és a magyar nyelv, Poe egyéniségének és az én egyéniségemnek természetes eredője a munkám. Hiszen azon a versen, ami a Nyugat-ban megjelent, nemcsak Poe neve szerepel, hanem az enyém is. 47 És ha a fordítás lehetetlen vállalkozás, akkor is keresni kell a megoldást, leginkább így: A műfordítás művészi munka, kompromisszumok sorozata, sok kompromisszum 41 BABITS Mihály: Az európai irodalom története. Nyugat, Bp., 1934 1935. 395. 42 Kosztolányi 1914. 7. 14 évvel később: A műfordítás alkotás és nem másolás. Kosztolányi 1928. 622. 43 ELEK Artúr: Poe Holló -jának legújabb fordítása. Nyugat 1913. 20. sz. (A továbbiakban Elek 1913.) 593. 44 Kosztolányi 1921. 10. 45 U.o. 46 Kosztolányi 1921. 11., 7 évvel később: Fordítani nem lehet, csak újrakölteni. Kosztolányi 1928. 622. 47 Kosztolányi 1913. 644. 17

legügyesebb megoldása ha úgy tetszik, zseniális csalás. 48 Ez azon gondolatok egyike, mely 1913-tól minden műfordítással kapcsolatos szövegének része. Kritikai munka alatt Kosztolányi egyfajta szöveggel való bánásmódot ért, a művész szabadságának tudatában újraalkot, hiszen Annyira szereti a verset, melyet megszólaltat, hogy átlelkesül tőle és bátorságot kap az újra megformálásra. 49 Munkáját pedig igazán csak ő látja, csupán saját maga alkalmas arra, hogy eldöntse, egy-egy megoldás jó-e, vagy sem: Ebben a pörben a műfordító a bíró s munkáját elsősorban kritikainak tartom. 50 Egyfajta bizalmi kérdésnek tekinti az ügyet, mintha arról lenne szó, hogy a műfordító műhelyében másoknak nincs keresnivalójuk, ne is firtassák hát, hogy a fordító milyen oknál fogva dönt fordítói megoldásai mellett. Amennyiben a műfordítás lehetőségét nem zárjuk ki, akkor bizalmat kell szavaznunk a fordítónak. Elek Artúr kritikájára 51 írt válaszban az önkényesség vádjára így felel: Ha itt, ennyi szabadságot nem engedünk a műfordítónak, akkor mindörökre le kell mondanunk a műfordítás lehetőségéről. 52 8 évvel később így szól erről: Ezért kell a költőnek de költő legyen a talpán, ki ilyesmire vállalkozik teljes szabadságot adni, és művészi, illetve bizalmi kérdésnek tekinteni, mit tart meg és vet el az eredeti szövegből. 53 Bár Kosztolányi ritkán vesz példát a természettudományból, a fordítást több helyen is 48 Kosztolányi 1913. 641. Kibővítve 1919-ben: Nyilvánvaló, hogy minden műfordítás csak egyezmény, kompromisszum az ideál és a valóság közt. Kosztolányi 1919. 558. Majd 1921-ben a végleges változat: Nyilvánvaló, hogy minden műfordítás csak egyezmény, kompromisszum Eszmény és Valóság közt, megalkuvások sorozata, a feladat legügyesebb megoldása ha úgy tetszik: elmés csalás. Kosztolányi 1921. 12. Ugyanez Kosztolányi 1928. 622. 49 Kosztolányi 1919. 558., Kosztolányi 1921. 12. 50 U.o. 51 Elek 594. Elek Artúr kritikájában kétszer is használja az önkényességet. Kosztolányi interpretálásának önkényességéről jó fogalmat ad ennek az utolsó versszaknak a fordítása. A másik helyet a 157. lábjegyzetben idézzük. 52 Kosztolányi 1913. 643. 53 Kosztolányi 1921. 11. 18

természeti kísérletnek nevezi. Először 1919-ben: A műfordítás a művészetben az, ami a valóságban kísérlet, mely a természeti jelenségeket mesterséges úton idézi elő. Íme az üvegbúra alatt fénypászmák villognak, mennydörgést hallani, ugyanolyant, mint a völgyekben és a hegyekben s a villámról el kell ismernem, hogy villám, bár tudom, hogy csak gyantalemezekből született. Még az ózon illatát is érezhetem, akárcsak a fizikai szertárakban villamos kísérletek után. 54 A japán költemények fordítója a versek rendkívüli tömörsége miatt sokszor kifejtésre kényszerül, melynek különösen akkor van jelentősége, amikor az oly gyakran használt szójáték jelenik meg a japán költeményben. Vannak olyan esetek, amikor hiába törekszünk 17 vagy 31 szótagba belesűríteni az eredeti tartalmat, sehogyan sem sikerül visszaadnunk az eredeti jelentését. Ekkor két lehetőség van: vagy prózában adjuk vissza az eredeti verset, vagy kihagyjuk a megoldhatatlan problémát, és lábjegyzetben fűzünk megjegyzést a vershez. Ezek egyike sem elfogadható azonban Kosztolányi számára. A prózától Kosztolányi már 1913-ban elzárkózik, a prózában való közlést minden esetben elveti: Elek Artúr például a saját prózai fordításában közöl egy részt, amely hű, és én belőle mégse ismerek Poe-ra. Ezért tartom vele szemben teljesen hamisnak a prózai fordítást. 55 Elfogadhatatlan számára a lábjegyzet is, illetve minden magyarázat, melyet vershez fűznénk: Nem szeretek a versekhez előszót írni és utószót sem. A vers magáért beszél. 56 A műfordító céljának Kosztolányi nem azt tartja tehát, hogy az eredeti tartalmat hűen visszaadja, hanem hogy az magyar versként állja meg a helyét. A műfordítónak úgy kell dolgoznia, hogy célt találjon. A cél az eredeti költemény. Ha görcsösen ragaszkodik hozzá, nem jut oda, ahova akar. 57 54 Kosztolányi 1919. 556-557., ugyanez a szöveg Kosztolányi 1921. 13., Kosztolányi 1928. 624. 55 Kosztolányi 1913. 641. 56 Uo. 57 Kosztolányi 1913. 642. 19

2. Fordítástudomány és műfordítás Kosztolányi japán versfordításai kapcsán is felvetődik a kérdés, vajon milyen kritériumoknak kell megfelelnie a fordítónak. Elvárhatjuk-e, elvárjuk-e, hogy a nyelvről behatóbb ismeretekkel rendelkezzen, netán magas fokon bírja a nyelvet, vagy megelégszünk a nyersfordításokból, közvetítő nyelvű szövegekből készült műfordításokkal. Kosztolányi esetében ez utóbbival kell számolnunk, mivel bár szép számban megjelent nyelvészeti témájú írásaiból tudjuk, hogy érdekelte a nyelvészet, a japán nyelvről ismeretei rendkívül hiányosnak mondhatók. A nyelvet nem ismerte, viszont amint azt az előbbi fejezetben taglaltuk, a fordításról már fiatal korában kialakult, egyéni, sajátos nézeteket vallott, és a fordítással kapcsolatos elméletei lényegében élete végéig nem változtak. A 20. század elején egy olyan korban kezdett el fordítani, amikor még a fordítás nem hogy önálló kenyérkereseti lehetőségnek, szakmának nem volt nevezhető, de az irodalmi berkeken kívül nem is igen próbálkozott vele senki. Arany János 58, Brassai Sámuel 59, vagy a kortárs Babits 60 fordítói tevékenységét kiegészítették azok az írások, melyben a fordítók fordítás közben szerzett tapasztalataikról értekeztek, a fordítás technikájáról szóló egzakt fordításelméleti művek viszont ekkor még nem léteztek. Gáldi László 1969-ben nehezményezi, hogy magyarul nem jelennek meg a költői műfordítás műhelytitkairól szóló művek, és még Arany János fordítói munkásságáról 58 Arany Shakespeare fordításai kapcsán lényegében letette az irodalmi műfordításról való gondolkodás alapjait. ARANY János: Prózai művek. Szépirodalmi, 1975. 59 BRASSAI Sámuel: Mégis valami a fordításról. Szépirodalmi Figyelő 1861. 19-20., 27-28., 30-33., 48-50. sz. 60 BABITS Mihály: Dante fordítása. Nyugat 1912. 8. sz. 659-670. 20

sincs monográfia, a kétnyelvű kiadások pedig fordítástörténeti kutatásokra ösztönözhetnének. 61 A fordítástudomány, más szóval fordításelmélet szakirodalma alatt csak a fordítók műhelytanulmányait érthetjük, az 1960-as évek elejéig ugyanis nem csak magyarul, hanem más idegen nyelven sem született mű e tudományágban. A nemzetközi kapcsolatok, a kereskedelem bővülésével, a multinacionális vállalatok külföldi térnyerésével azonban egyre több szakfordítóra lett szükség, és megjelent a fordítás oktatására való igény, az intézményesülés pedig magával hozta azt a fordulatot is, hogy a műfordítás helyét egyre inkább átvette a szakfordítás, az irodalomtudományit pedig felváltotta a nyelvtudományi megközelítés. Ennek szükségszerűségét támasztja alá az a tény is, hogy ma az Európai Parlamentben megközelítőleg 700 fordító, 430 alkalmazott tolmács és 2500 külső tolmács dolgozik, a 23 hivatalos nyelv pedig összesen 506 kombinációs lehetőséget jelent. 62 Elgondolkodtató tény, hogy míg a szakfordításnak komoly műhelyei vannak Magyarországon: egyetemeken, főiskolákon és tanfolyamokon lehet elsajátítani a fordítás elméletét és gyakorlatát, doktori fokozat megszerzésére is van lehetőség, addig az irodalmi művek fordítása, azaz a műfordítás iskolai keretek között önálló tudományágként nem tanulható. A kérdés adja magát, vajon lehet-e tanítani a műfordítást olyan objektív törvényszerűségek alapján leírt tananyagok segítségével, mint a szakfordítást? Ha abból indulunk ki, hogy a műfordítás ugyanolyan szakma, mint a színészet, az újságírás vagy a pedagógia, akkor kell lennie olyan szakmódszernek, melynek segítségével műfordítókat lehetne képezni. Bár szokás a 61 GÁLDI László: Petőfi kisebb műfordításai. Irodalomtörténeti Közlemények 1969. 73. évf. 4. sz., 407. 62 http://www.europarl.europa.eu 21

fent nevezett tevékenységeket úgy jellemezni, mint iskolai keretek között nem oktatható területet, a Színművészeti Egyetemen példának okáért művelõdéstörténet, költészettan, dráma-, és színháztörténet, műelemzés és szerepelemzés jelenti az általános tantárgyakat. Még ha önmagában az egyetemi oktatás nem is elegendő ahhoz, hogy valaki jó színész legyen, azt semmiképpen sem lehet állítani, hogy intézményi keretek között fölösleges a színészképzés. Ennek analógiájára mondhatjuk, hogy bár nem mindenki alkalmas a tanári pályára, a pedagógiának, mint tudománynak mind elméleti, mind gyakorlati szinten létezik kidolgozott terminuskészlete, a tanárképzés pedig hosszú múltra tekint vissza. Minek köszönhető akkor az, hogy magyar nyelven olyan csekély számú szakirodalom olvasható a műfordításról? Ma, amikor a kompetencia alapú nyelvtanításban egyértelműen a kommunikációra került át a hangsúly, egyre inkább háttérbe szorul a fordítás, mint tanítási eszköz. Míg 100 évvel ezelőtt mind a holt nyelvek, mind pedig az élő nyelvek tanításának alappillére volt a fordítás, addig ma elsősorban a beszélt nyelv elsajátítása a fő cél. Ennek egyik oka, hogy 100 évvel ezelőtt auditív adathordozók hiányában a nyelvtanulók kizárólag írott szövegen keresztül ismerkedhettek az idegen nyelvekkel, a hallott szöveg értelmezése nem képezte, nem képezhette a tananyag részét. A nyelvtanulás így mindenekelőtt szépirodalmi szövegek fordítását és memorizálását jelentette, a nyelvtanulók köztük Kosztolányi pedig már kisdiákként kipróbálhatták a műfordítást, mely az iskolában gyakori házi feladat volt. Sok költőnk köszönheti első verseit ezeknek az iskolai feladatoknak. Klaudy Kinga A fordítás elmélete és gyakorlata című könyvében az irodalomtudományi és a nyelvészeti megközelítés fő különbségeit abban látja, hogy míg az előbbi esetében kiemelkedő írók, költők műveinek, illetve kiemelkedő 22

fordítók munkásságának vizsgálatáról van szó, addig az utóbbi alatt nem csak irodalmi szövegeket és a fordítók és tolmácsok óriási tömegének mindennapi munkáját értjük. 63 Ezzel mintegy hallgatólagosan beleegyezünk abba, hogy a műfordító író vagy költő, a szakfordító pedig szakfordító, hiszen az előbbi szakterület esetében sem szakirodalomra, sem pedig a kiemelkedő fordítók tömegeire nem támaszkodhatunk. Kosztolányi kötetben megjelent versfordításainak száma eléri a 800-at. Nélküle a világlíra bizonyosan nem képviseltetné magát magyar nyelven ilyen szép számban, a fordított anyag felbecsülhetetlen értékű. Fordított verseket, novellákat, regényeket, meséket, melyek közül jelen dolgozatunkban kizárólag a lírát elemezzük. A sokat emlegetett és kritizált Hollófordítást még nagyon sok versfordítás követte, és ahogy Kosztolányi írja, ez nem csupán a fordítói munka szeretetéből, esetleg a megélhetés okán fakadt, sokkal inkább ujjgyakorlatnak, erőpróbának, nyelvcsiszolásnak tekinthető, különösen a fiatal költő esetében. 1913-ban még csak 28 éves, mégis 10 évi munka áll mögötte, a Modern költők első kiadás anyagán ugyanis kereken egy évtizedet dolgozott. 64 Az, hogy cél sosem volt számára a műfordítás, csak eszköz, a bevezetésben már idéztük, mint ahogy azt is, ahogy a költő megkéri olvasóját, hogy a fordításoknak, azaz a gyaluforgácsoknak ne tulajdonítson nagyobb jelentőséget, mint ő maga. Hogy miért is fordított oly sokat, arról így ír: A háború és forradalmak alatt, mikor majdnem minden magyar költő némaságra volt kárhoztatva, vagy ha szólhatott, futott tulajdon érzéseitől és gondolataitól, én is felejteni akartam. Minden napnak megvolt a maga 63 KLAUDY Kinga: A fordítás elmélete és gyakorlata. Scholastica, Budapest, 1994. 24. (A továbbiakban Klaudy 1994.) 64 Tíz évig dolgoztam könyvem anyagán. Kosztolányi 1921. 5. 23

feladata. Sokszor nem gyakorolhattam erőmet. Ekkor legalább az erőm tudatában akartam lenni. Mint a légtornász, kitől elvették hintáját és porondját s szűk szobájában svédtornázik, próbálgatja, érzékenyek-e még idegei, erősek-e izmai, képes-e még arra, amit egykor tudott, s készül az egyetlenre és nagyszerűre, a halálugrásra. 65 A fordítás tehát csak eszköz egy magasabb cél, a saját vers eléréséhez, Kosztolányinál azonban a kettő nem válik élesen el egymástól. Bírálói pont azt kifogásolták munkájában, hogy a költő nem tudott visszahúzódni, háttérbe vonulni, szerepet cserélni, fordítóként is költő maradt, nem tudott kibújni a bőréből. Kérdése jogos, hogy mit is jelent a hű kifejezés a fordításnál, kihez vagy mihez hű a fordító, ugyanakkor a pontossággal, mint kifejezéssel nem találkozunk műfordításról szóló írásaiban. Fordításai mindig kosztolányisak, jellegzetes, tudatos változatai az eredetinek, még ha sokszor az eredeti följavított, fordítói szakszóval élve felfényezett variánsai is az eredeti nyelvű műnek. A Holló fordítás talán a legszemléletesebb példája annak, melyet Kosztolányi hangulatkeltésnek nevez, s a célszöveg elsődlegessége ebben az újraköltésben érzékelhető a legjobban. Bár a költő azt vallotta, hogy a betű szerint való hűség hűtlenség 66, a fordított műnek szavakra lebontott vizsgálatát pedig határozottan elítélte, ha szavak szintjén vizsgáljuk a Holló fordítását, arra a figyelemreméltó eredményre jutunk, hogy a fordításban szereplő 828 szó 67 közül mindössze 437 szerepel Edgar Allan Poe versében, ami csupán 53 %-ot jelent. A kérdést máshogy megközelítve, a Kosztolányi fordításban 391 olyan szó szerepel, mely az eredeti versben nincs benne. Kosztolányi tehát 47 %-ban használta saját kifejezéseit 65 Kosztolányi 1921. 10. 66 Kosztolányi 1913. 641. 67 Az összesítésben minden szót számoltunk, beleértve a névelőket, a kötőjeles szavakat is, kivételt csak az -e kérdőszócska képez. 24

átköltésében. Leegyszerűsítve: a magyar fordításban átlagosan minden második szó nem szerepel az eredetiben. Ha abból az egyszerű tényből indulunk ki, hogy egy mű mondatokból, azon belül is szavakból áll, a fordítónak legalábbis törekednie kell arra, hogy az eredeti szórendet, mondatszerkezetet megőrizze, azt talán külön meg sem kell jegyeznünk, hogy az eredeti költeményben nem szereplő szavak elhelyezése a fordításban legalábbis módosítja a jelentést. Bár nem a líra fordításával kapcsolatos, idevág Kundera egyik írása regényeinek fordításáról. Élményeit Kundera így összegezte: A megrendülés, amit a Tréfa fordításai okoztak, egész életemre nyomott hagyott bennem. Szerencsére később hűséges fordítókkal is találkoztam. 68 Elek Artúr nem véletlenül írja: Kosztolányi a végül magától jelentkező hatást siettetni akarja, halmozza a jelzőket, fölös képeket alkot, szinonimákat szaporít, és mindenáron a résszel akarja már fölkelteni azt a hatást, amit Poe az egészre bízott. Bár a szavankénti vizsgálat túl szigorú követelmény felállításának tűnhet a fordítóval szemben, a tapasztalat az, hogy fordításkor általában a legkisebb egységet tartja szem előtt a fordító. Newmark szerint mivel a forrásnyelvi szöveg szavakból áll, így a fordító elsősorban szavakat fordít. 69 Elek Artúr kritikájában felkiáltójeleket tesz az 68 Kundera Tréfa című regényének 1968-69-es pontatlan fordításairól így ír: Franciaországban a fordító átírta regényemet: felékesítette stílusomat. Angliában a kiadó az összes elmélkedő passzust kihúzta, törölte a zenei vonatkozású fejezeteket, megváltoztatta a részek sorrendjét, átszerkesztette a regényt. Egy másik ország: találkozom a fordítómmal. Egy árva szót sem ért csehül. Hát akkor hogy fordított? A szívemmel, feleli, és előveszi tárcájából fényképemet. Olyan rokonszenves volt, hogy már-már elhittem: a szív telepátiája csakugyan elég a fordításhoz. Persze a helyzet egyszerűbb volt: a francia átültetésből fordította. Ezt tette argentínai fordítóm is. Egy másik ország: csehből fordították. Kinyitom a könyvet, tekintetem Helena monológjára esik. A hosszú mondatokat, amelyek nálam bekezdésnyi terjedelműek, egy csomó tőmondatra bontotta a fordító Milan KUNDERA: A regény művészete. (ford.: Réz Pál) Európa, Budapest, 2000. 69 Many translators say you should never translate words, you translate sentences or idea or messages. I think they are fooling themselves. The source language texts consist of words, that is all that is there, on the page. Peter NEWMARK: A Textbook of Translation. Prentice Hall International, London, 1988. 36-37. (In. Klaudy 1994. 55.) 25

eredetiben nem szereplő szavak után. Ha versszakonként vizsgáljuk az eredetiben található szavaknak a magyar fordításban való szerepeltetésének arányát, azt tapasztaljuk, hogy a legmagasabb arány 80,5 %, míg a legalacsonyabb 28 %. 43 Kosztolányi által használt szóból csupán 12 kapott helyet az eredeti versben. Elek Artúr mintájára felkiáltójellel jelezzük a csak a magyar verzióban szereplő szavakat: Még! Nevettem!, hogy! az! ében! Holló! ott! ül! feketében! S párnás, mély zsöllém elébe gördítettem sebesen!, Bojttal-rojttal! elmotoztam! és a zsibbadt! csöndbe! hosszan! Tépelődtem, álmodoztam, mért! néz! e! két! csodaszem!, Mért! mered! rám! e! két! sanda!, kúsza!, kósza! csodaszem!, Mért károgja: "Sohasem". 70 A japán versek fordításánál gyakran megfigyelhető túlzás itt is mutatkozik, amikor az eredetiben csak mosolygásról van szó Kosztolányi nevetést ír, az eredetiben más versszakban igen, itt azonban nincs utalás a holló színére, szemére, annál inkább szó van a madár visszataszító voltára, a grim, ungainly, ghastly, gaunt, and ominous szavakkal, a borzalmas, ijesztő, nyomasztó, suta, idétlen, szörnyű, rettenetes, komor, kísérteties, baljós hogy csak néhányat soroljunk fel e sokatmondó jelzők jelentései közül, a sanda, kúsza, kósza szavaknak azonban vajmi kevés közük van az angol eredetikhez, a csodaszem pedig, amellett, hogy nincs benne az eredetiben, a jelentést zavarossá, félrevezetővé teszi. Ebben a versszakban Kosztolányinak lehetősége lenne arra, hogy az általa olyan sokszor használt jelző halmozással éljen, ehelyett ezt inkább 70 Nyugat 1913. 18. szám. But the Raven still beguiling all my sad soul into smiling/straight I wheeled a cushioned seat in front of bird and bust and door;/then, upon the velvet sinking, I betook myself to linking/fancy unto fancy, thinking what this ominous bird of yore--/what this grim, ungainly, ghastly, gaunt, and ominous bird of yore/meant in croaking "Nevermore." 26

más versszakokban teszi, ahol viszont erről nincsen szó. Poe egyszerű és nyugodt előadását ezekkel a sorokkal helyettesíti Kosztolányi: Bús különc volt a gazdája, bizton az kapatta rája, Folyton erre járt a szája és hörgött keservesen. Benne lelke átka zörgött és hörgött keservesen, Hogy már többé "Sohasem." 71 100% 80% 60% 40% 20% 1. versszak 4. 7. 10. 13. 16. 0% 72 Elek Artúr kritikájában azt találjuk erről, hogy: Az ezután következő két sor pedig lihegő, szenvedélyes hangjával egészen kiesik a poei költemény hangulatából. De nem is Poe hangja ez, hanem Kosztolányié. A zeneiséget valóban sikerült megragadnia Kosztolányinak, a szavak jelentése, a stílus, az árnyalatbeli különbségek a szóhasználatban azonban elsikkadnak, így pedig végeredményben az eredetitől mégis eltérő hangulatú magyarítást kapunk. A Holló, melyről Elek Artúr azt írta, hogy minden költőnemzedékünk fordító tehetségének és verselő készségének próbaköve lesz, a mai fordítókat éppúgy foglalkoztatja, mint ahogy első fordítóit, Lévay Józsefet, 71 Startled at the stillness broken by reply so aptly spoken,/"doubtless," said I, "what it utters is its only stock and store,/caught from some unhappy master whom unmerciful Disaster/Followed fast and followed faster till his songs one burden bore--/till the dirges of his Hope that melancholy burden bore/of 'Never--nevermore.'" 72 A 18 Kosztolányi versszakban előforduló szóegyezések százalékos arányai. 27