ű lés Hivatala Irományszám : L (~,(,r1(01 4 HONVÉDELMI MINISZTÉRIU1V rkezett : 2016 AUG 0 5,

Hasonló dokumentumok
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM L 3,

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM. Országgy űlés Hivatal a Irományszám :. 111 X1,0 1 Érkezett: 2016 AU 0 5,

Budapest, augusztus 2-án Tisztelettel :

HONVÉDELMI MINISZTERIUM

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok

Országgy űlés hlieratal w Irományszám : Érkezett:

Irományszám : ll Á 1 n Érkezett OKT. Kövér László úr részér e az Országgyűlés elnök e. Budapest. Tisztelt Elnök Úr!

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A. Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének. fjrszággyü es Hivatal a. Irományszám :.Y_.

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, március 15-e alkalmából

OLVASÓPARANCS I S M E R T E T E M MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I T

Iktatószám : 18049/201 5/PARL Hív. szám: K/4017. Melléklet: 2 db

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

BELÜGYMINISZTÉRIUM Érkezett:

Orszáygy Ű Eés Irománuszárr~ : 1L( 8 4'39/ 4 Érkezett : Hiv. szám: K/8738. Iktató szám : 943 9/2016/PAR L

Az Országgyűlés Éricezett NOV p 9..../2015 (...) OGY határozat a

EMBERI ER Ő FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR.

Iktatószám: 34072/2016/PARL Hiv. szám: K/ Melléklet: 1 db. Sneider Tamás országgyűlési képviselő részér e Jobbik Budapest

KUTATÁSI JELENTÉS I.

.ti1.4z9ala EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R. Hiv. szám : K/3291. Iktatószám: 12527/2015/PARL

bycw ~ HONVÉDELMI MINISZTÉRIU M DR. SIMICSKÚISTVÁ N miniszte r

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIU M

Országgy űlés Hivatal a MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA Irományszám : ki 8 +- ( d ^ ROGÁN ANTAL miniszterelnök kabinetfőnöke

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.

a Magyar Honvédség, Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága támogatásával.

Emberi Erőforrások Érkezeti, 2015 NOV 1 2. Minisztérium a PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok

FÖLDMŰVELÉSÜGY I. MINISZTÉRIUM Irományszám : ÁAs s[ A DK. FAZEKAS SÁNDO R. miniszte r. Tisztelt Képviselő Úr!

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIU M. MNbZ IIi

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám

Doktori Iskola témakiírás II.

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás

'Fwil l "wu iviiniszterelnökség

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM MINISZTER

ö ü ü Á ö ü ö ö ö Í ü ü ö ö ú ö ű ű Í ü

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM december 12. Jogszabályok

HÁTTÉRANYAG a június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Pont Hely

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R. É ri= ett 1015OKT 2

Kerekréti Mihály Csaba a MH 54. Veszprém Radarezred, logisztikai alegységek, Logisztikai Zászlóalj, törzsfőnökének (pkh.)

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUM A PARLAMENTI ALLAMTITKÁR. Iktatószám: 35451/2016/PARL Hiv. szám: K/ Melléklet: 1 db.

ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27.

LELŐHELYKÓDOK FELOLDÁSA

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A. Jubileumi köszönt ó. Ma a Magyar Közlöny jubileumi számát tartja a kezében.

IS I Érkezőn 2015 DEC 1 5. Mesterházy Attila országgyűlési képvisel ő részére MSZP Budapest

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL.

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKE. Az Országgyűlés /2018. ( ) OGY határozat a. (javaslat)

Dr. Bedécs Gyulának a Győr-Moson-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugállományú igazgatójának

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, augusztus 20-a alkalmából

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása

kötöttek (2)? című, K/ számú írásbeli kérdésére adott válaszomat. KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLŰGYMINISZTÉRIUM 2017 JAN 2 6.

10 OLD BOOKS (published before World War Two) AND 10 CONTEMPORARY BOOKS (published after 2000)

Középtáv Év kategória szerinti eredménylista

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

MEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

MAGYAR KÖZLÖNY 127. szám

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság

ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó

Ó ű ű ű ű ű

Ú Ö ű Ö

ú ú ú ű ú Ó ú ű Ö Ö ű ű ű ú ú ű ű ű ű ú ű Ö ú ú ű Ó ű ű

ű ű ű Ú ű ű Ó ű Ó Ö

Ú ű Ö ű ű Ü Ú ű Ü ű ű ű ű ű Ö ű

ű ű Ó

ű ű ű Ú Ü Ü Ú ű Ó Ó ű

Ó Ü

Ó

ő Ú ú Ü ú

ű ű Ö Ü

ű ű ű ű ű ű ű ű

Ó Ó ü ú ú

Ö Ö Ú

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t. Muzeális intézmények szakmai besorolás a. Múzeumo k

HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA

Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése szeptember 23. november 29.

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről

Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation

BELÜGYMINISZTÉRIUM. DR. PINTÉR SÁNDOR miniszte r. Üdvözlettel :

a Magyar Honvédelem Napja alkalmából

Átírás:

h i~,! Országgy iu1 I ~. ű lés Hivatala Irományszám : L (~,(,r1(01 4 HONVÉDELMI MINISZTÉRIU1V rkezett : 2016 AUG 0 5, DR. SIMICSI`O ISTVÁN miniszte r Mesterházy Attil a országgyűlési képviselő Válasz a K/11540. számú, Mennyit költöttek kiadványok elkészítésére? című írásbeli kérdésre Budapes t Tisztelt Képvisel ő Úr! Tájékoztatom, hogy a Honvédelmi Minisztérium és háttérintézményei, illetve a Honvédelmi Minisztérium tulajdonosi joggyakorlói körébe tartozó gazdasági társaságo k kiadványok elkészítésére vonatkozó költségeinek részleteit a 2015. november 30. és 2016. június 30. közötti időszakban az alábbi táblázat tartalmazza : Fsz. Szervezet megnevezése Költsége k L Honvédelmi Honvédelmi Közlöny (2015. IV. n.év és Minisztérium 2016 I. n.év) 115 5 770 982 2 Védelemgazdasági Költségvetés, Pénzügy, Számvitel Hivatal (XVII. évfolyam 1 100. szám, 2016. június) 208 462 3. Hadtörténelmi Közlemények 2015/4. 900 826 875 Turcsányi K. Bán A. Hegedüs E. 4. HM Hadtörténeti Molnár G. : Hader ők és hadviselés az 500 973 350 Intézet és elöltöltő fegyverek korában 5. Múzeum Hadtörténelmi Közlemények 2016/1. 600 722 61 0 6 A Hadtörténelmi Múzeum Értesít őjének 15. száma 600 933 933 Hadiipari cégek (HM EI Zrt., HM Currus Zrt., HM Arzenál Zrt., HM 7 Armcom Zrt.) bemutató prospektusai HM EI Zrt. (Pilóta nélküli repül őgép bemutató prospektusa, Arzénmentesít ő rendszereket bemutató prospektus ) 1 500 103 00 0 HM Arzenál Zrt. termékeinek bemutató 8 prospektusai (HM társaságok között létrejött együttm űködési szerz ődés 2 000 100 00 0 alapján) 9' HM Zrínyi Magyar Honvéd folyóirat 2015/11 7000 1 754 62 1 10. Nonprofit Kft Magyar Honvéd folyóirat 2015/12 7000 2 875 27 8 11.. Magyar Honvéd folyóirat 2016/1 7000 3 161 427 Telefon. (+36-1) 474-1155 Fax : (+36-1) 474-1285 ; E-mail. miniszter@hm.gov.h u

2 Fsz. Szervezet megnevezése Költsége k 12. Magyar Honvéd folyóirat 2016/2 7000 3 226 144 13. Magyar Honvéd folyóirat 2016/3 7000 3 205 743 14. Magyar Honvéd folyóirat 2016/4 7000 3 330 466 15. Magyar Honvéd folyóirat 2016/5 7000 3 313 572 16. Magyar Honvéd folyóirat 2016/6 7000 3 089 75 1 17. Honvéd Altiszti folyóirat 2015/6 2000 764 96 7 18. Honvéd Altiszti folyóirat 2016/1 2000 1 071 32 9 19. Honvéd Altiszti folyóirat 2016/2 2000 743 06 5 20. Honvéd Altiszti folyóirat 2016/3 2000 186 98 1 21. Honvédségi Szemle folyóirat 2015/6 2000 556 22 8 22. Honvédségi Szemle folyóirat 2016/1 1000 1 316 249 23. Honvédségi Szemle folyóirat 2016/2 1000 1 324 36 1 24. Honvédségi Szemle folyóirat 2016/3 1000 1 712 670 25. Honvédségi Szemle folyóirat 2016/4 1000 700 884 26. Honvédségi Szemle folyóirat 2016/5 1000 135 880 27 Honvédségi Szemle folyóirat angol nyelvű kiadás 201 5 1000 742 554 28 Honvédségi Szemle folyóirat angol nyelvű kiadás 201 6 1000 955 480 29. Haditechnika folyóirat 2015/6 4500 1 033 50 1 30. HM Zrínyi Haditechnika folyóirat 2016/1 4500 1 296 787 31. Nonprofit Kft. Haditechnika folyóirat 2016/2 4500 1 645 794 32. Haditechnika folyóirat 2016/3 4500 1 230 93 5 33. Könyv / RAUCHENSTEINER : Der Erste Weltkrieg und das Ende der 3000 6 161 15 7 Habsburger Monarchie 34. Könyv / Hermann Róbert: Magyarország hadtörténete III. kötet 1500 6 437 92 4 35. Könyv / Balla Tibor : Stern, 1916-os fotóalbum ; I. világháborús fotóalbum 1000 1 222 108 Könyv / Nemestóthy Szabó Béla : I. 36. világháborús hadinapló I-II. rész ; 1000 2 250 NAPLÓM, 191 4 37. Könyv /Tűzszerészek 70. évforduló díszkönyv; 70 év az életveszély 1000 113 23 3 árnyékában- MH 1. HTHE 38. Könyv / Germuska Pál: A magyar hadiipar története, a kezdetekt ől 1000 4 490 68 6 napjainkig 39. Könyv / Abel, Kornel : Karst. Ein Buch vom Isonzo - A Karszt. Könyv az 700 939 704 Isonzóról - HM TKHKF Könyv / Földesi Ferenc : A Magyar 40. Honvédség negyedszázada 1989-2014 - Kiss Zoltán (szerk): Negyedszázad a 2000 6 663 54 3 Magyar Honvédség életében, 1990 Telefon. (+36-1) 474-1155 Fax. (+36-1) 474-1285 ; E-mail miniszterghm.gov h u

3 Fsz. Szervezet megnevezése 41. 42 43. 44. 45. Költsége k Könyv / Dobozkönyv II. HADIKRÓNIK A 1500 3 645 099 Könyv / Dobozkönyv III. 1956-os forradalom 1000 4 121 370 Könyv/ Horváth Miklós - Kovác s Vilmos : Az MH az atomháború árnyékában 1945-től, Magyarország az 1500 4 385 26 3 atomháború árnyékában + CD mellékle t 1100+500 db Könyv/ Szabó Péter - Lukács Bence : Somogyi bakák a Don-kanyarnál. 1000 966 96 1 Rosseb bakák fiai a donnál Könyv / B. Stenge Csaba: Elfelejtett hősök - a Magyar Királyi Légier ő ászai a 1500 5 443 22 6 II. világháborúban Könyv / Csikány Tamás : Katonai 46. vezetés az 1848-49-es magyar szabadságharcban; A szabadságharc hadművészete, 1848-184 9 47. Könyv / Gáspár Tibor: A fegyver- és 1000 753 372 HM Zrínyi lőszerellátás története Magyarországon 300 191 29 8 48. Nonprofit Kft. Könyv / Kiss Dezs ő: Taszár - 65 500 452 522 49. könyv / Katonai alapismeretek tankönyv - Katona Suli projekt / HM TKHK F 1300 239 35 1 Könyv/ Somogyi Győző-Hovári Éva : 50. Magyar hadviselés története rendhagyó módon! - Ifjúsági kiadvány - Táborjár ó 2000 2 394 31 2 kisbakák Könyv / Somogyi Győző: A magyar 51. hadviselet története 9. - Honvédsereg 1000 1 833 68 8 1848-4 9 52. 53. 54. 55. Könyv / Kis Álmos Péter : Negyedik generációs konfliktusok (Háború a nép 500 1 218 690 között) - HVKF H Könyv / Somogyi Gy őző : A magyar hadviselet története 10. - Mária Terézia 1000 1 686 153 magyar katonái 1740-1768 - H M Könyv / Légtérőrz ők, fegyvere s légvédelmi készenléti alegység a 2100 1 131 539 Baltikumban - BAP füzet - H M Könyv / Air Aces of the Austro - Hungarian Empire 1914-18 - Flying Aces; Repül őászok 1914-1918, angol nyelvű kiadvány 1000 1 794 074 1055 Budapest, Balaton u 7-1 1 Telefon : (+36-1) 474-1155 Fax. (+36-1) 474-1285, E-mail. miniszterahm.gov.h u

4 Fsz. Szervezet megnevezése Költségek Könyv / Bedécs Gyula: Úti könyv az I. 56. világháborúról III. kötet; Az Adriától a 1000 4 866 63 4 Gyimesekig 57. Könyv / HMHIM-ZK: A NAGY HÁBORÚ ÖRÖKSÉGE 1000 3 878 37 0 58 Könyv / Boda József: "SZIGORÚAN TITKOS!?". Titkosszolgálati almanach 1000 2 571 20 9 59. Könyv / Doromby József: A volt es. és kir. 83-as és 106-os gyalogezredek 1000 2 261 33 5 története 60. Könyv / Veszprémy László (szerk.) : Magyarország hadtörténete, I. kötet: A 1500 735 69 5 kezdetektől 1526-ig 61. Könyv / Szilágyi Zsolt (szerk.) : A magyar hadihajózás története - 1000 1 644 79 9 díszkönyv 62 Könyv / Beseny ő János - Türke Andrá s (szerk.) : Magyarország és a CSDP 10 éve - Magyar szerepvállalás az európa i 300 2 759 70 5 közös 63. Könyv / Illésfalvi Péter Szentvári - Lukács János... : H ősök Naptára 3200 4 597 61 9 1914 191 6 64. Könyv / Páncélos plakát Al-es 1000 pld 2000 645 49 3 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. HM Zrínyi Nonprofit Kft. és poszter A0-ás 1000pld Könyv / Kertész István : A görög-róma i hadművészet fejl ődése a Trójai 1000 288 99 8 háborútól Julius Caesar koráig Könyv/ Takács Attila (szerk.) : Az MH BI 5. Lövészdandár ; Bocskai István Lövészdandár története ; 1000 912 55 9 Csapathagyományok sorozat - MH ÖHP Könyv/ Cseh Valentin : A nándorfehérvári csata 1456; 560. 500 1 373 24 8 évfordulóra Könyv/ Végh Ferenc : Páncélosfészek a z aranyhomokban ; Szabadszállási m145-500 2 497 45 6 ös harckocsi ezred története Könyv/ Pósán László (szerk.) : A középkor elfeledett háborúi, harcai, 1000 4 504 70 1 titkos fegyverei Könyv / Trukáné Katona Zsuzsa : A HARCOK KÖNNYE ÉS VÉRE 500 808 86 0 antológia - HM TKH Könyv/ Kádár Pál (szerk.) : Magyarország katonai védelmének 500 603 35 3 közjogi alapjai - HM KÁT 1055 Budapest, Balaton u. 7-1 1 Telefon. (+36-1) 474-1155 Fax : (+36-1) 474-1285 ; E-mail mlnlszterghm.gov.hu

5 Fsz. Szervezet megnevezése Költségek 72 Könyv utánnyomás / Somogyi : Mátyás király hadsereg e 1000 702 52 7 73 Könyv utánnyomás / Somogyi : Erdélyi fejedelemségek hadsereg e 1000 702 63 1 74 Könyv utánnyomás / Somogyi : Végvári vitéze k 1000 774 88 5 75. Könyv utánnyomás / Somogyi : Magyar 1000 712 43 7 Katonaság HM Zrínyi Könyv / A magyar páncélosalakulatok 76. Nonprofit K. 1000 1 535 004 története 77 Könyv / The history of the Hungarian artillery 1913-201 3 1000 1 645 284 78. Könyv / Tűzözön 1320 29 76 5 79. Könyv / Katonai terminológiai szótár 500 1 412 85 9 80. Könyv utánnyomás / Légtérlovago k változatlan utánnyomás 500 599 48 8 81. Seregszemle folyóirat 2015/3-4 400 74 93 2 82. Seregszemle folyóirat 2016/1 400 68 120 83. Emléklap 35 38 500 84. Oklevél, emléklap készítése 150 165 00 0 85. laminálás nyomtatás 1 1 420 86. Emléklap 7 8 890 KEMPP Kft. 87 Video készítés 1 25 400 88. laminálás nyomtatás 1 1 420 89. laminálás nyomtatás 1 1 420 90. Szórólap 2000 28 702 Budapest, 2016. augusztus 5. '",,,Tisztelettel, a távollép miniszter ielyett :»rgha Tamás parlamenti államtitká r Telefon: (+36-1) 474-1155 Fax : (+36-1) 474-1285 ; E-mail miniszter c@hm gov h u

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM DR. SIMICSKÓ ISTVÁ N miniszter Kövér László ú r Országgyűlés elnök e Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 2. melléklet 43. pontjában foglaltakra figyelemmel mellékelten megküldöm Mesterházy Attil a országgyűlési képvisel ő Mennyit költöttek kiadványok elkészítésére? című, K/11540. számú írásbeli kérdésére adott válaszomat. Budapest, 2016. augusztus 5.,; Tisztelettel, a távollé ő miniszter helyett :., Vargha Tamá s parlamenti államtitkár Telefon. (+36-1) 474-1155 Fax : (+36-1) 474-1285 ; E-mail miniszter@hm gov.hu