A magyar nyelv és az irodalom útján Erdélyben. a Grassalkovich Antal Általános Iskola 7. b és c osztályának diákjai

Hasonló dokumentumok
Határtalanul program Erdély május 3-6.

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Három nemzet élt itt együtt: a székelyek, a szászok, és a románok.

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA számú pályázat

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29

Határtalanul! Négyfalu

2. nap Szerda

HATÁRTALANUL ÚTINAPLÓ Erdély május Szent László nyomában Biharban és Erdélyben. Székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Határtalanul... Útirajz Erdélybõl

Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével)

Határtalanul! HAT pályázat Bonyhád Kolozsvár

HAT Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt

Nagy erdélyi körutazás

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.):

Program: 1. nap Tét, Győr, Ártánd, Nagyvárad,

Erdélyi kirándulás 2015

Kastélydombi Általános Iskola április

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása:

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben

Útinapló Együtt Európában HAT

A harmadik út Erdélybe július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

"Elek apó meséi I." legendák és mondák nyomában Erdélyben címmel

Beszámoló az erdélyi kirándulásról május Októberben Szent László életével és legendáival ismerkedtünk iskolai rajzpályázat keretében.

BESZÁMOLÓ HAT HATÁRTALANUL! Kárpátaljai szolidaritási program Új utakon a Kárpátok ölelésében

Projektnapló június 2-5. Határtalanul

Kastélydombi Általános Iskola április

Szabadka, július 7-10.

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping

Időpont: Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Projektnapló. Kárpátalja Előkészítő tevékenység

PROJEKTNAPLÓ június 3-5. A múltat tiszteld a jelenben

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke

Kastélydombi Általános Iskola május

TransilvanianTraveller kolozsvári iroda programjavaslatai diákcsoportok számára.

Szakmai utazás a Vajdaságba

ezerdély projektnapló

AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére augusztus

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

2.fekete. (feketemadonna)

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály

NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN

Beszámoló a Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakgimnáziumának erdélyi kirándulásáról

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak.

FELVIDÉK 2018.MÁJUS

HAT Isaszegi Damjanich János Általános Iskola. HATÁRTALANUL pályázat Erdélyi természetjárás irodalmi barangolással

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon


Részvétel az EuroScola programon. Osztálykirándulás március

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

HATÁRTALANUL! március 12. első nap, hétfő

Erdélyi terepgyakorlat

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

A Szepesség gyöngyszemei Rákóczi nyomában

HATÁRTALANUL ERDÉLY a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN

Szardínia Szicília március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: Ft/fo

Nemzeti összetartozás - a 9. a osztály Orbán Balázs nyomában

Határtalan idegenforgalom címmel, ben megvalósított projekt

PROJEKTNAPLÓ. Édes hazám Magyarország, édes Erdélyország barangolás a végeken

BGA-12-HA-02 sz. Pályázati adatlap 6. A HATÁRTALANUL! együttműködés a második utazás

A II. Debreceni Székely Nap

Mont Saint Michel. Normandia D-Day. Zarándoklat, Kaland, Élmény

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Tavaszi kulturális kirándulás Budapestre 2019/04/06

IX. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó


Svájci tanulmányút. Basel

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

Vendégként érkezni, barátként távozni

tel: web:

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

1. nap Indulás:

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

tel: web:

Beszámoló a BURGENLANDI táborról

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Beszámoló a portugáliai tanulmányútról. Résztvevő: Szegner Jakab szakoktató

Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél)

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt.

Átírás:

A magyar nyelv és az irodalom útján Erdélyben a Grassalkovich Antal Általános Iskola 7. b és c osztályának diákjai 1. nap Tanulmányi kirándulás a Határtalanul!-pályázattal 2016. máj. 31-jún. 4. Nagyszalontára érkezvén Arany János nyomában jártunk. Megtekintettük az Arany-portát, ahol helyi vendéglátónk vezetésével felidéztük Arany gyermekkorát. Az udvaron látható gémes kút, ill. eperfa alapján felidéztük a Családi kör és a Toldi ide kapcsoló részleteit. A gyerekek koszorút helyeztek el az Arany János -kép alatt. Ezután a Csonka-toronyban megnéztük az Arany-múzeumot fel-és ledübörögve a sok-sok falépcsőn Utunk Nagyváradon folytatódott, ahol az Ady Múzeumot tekintettük meg. A múzeumigazgató a kedvünkért kicsit kitolta a munkaidejét, és lenyűgöző előadást hallhattunk tőle Ady nagyváradi éveiről. A múzeum után városnézés következett a gyönyörű belvárosban, megnéztük Ady kedvenc kávéházát, a Holnap alapítóinak szoborcsoportját. Az első napi szálláshelyünk Magyarremetén volt, ahol faházakban laktunk, és Fila Istvánék panziójában étkeztünk.

2. nap Köröstárkányra látogattunk, ahol az 1919-es "fekete húsvét" áldozataira emlékeztünk az emlékműnél. Gábor Ferenc előadását hallgattuk meg a Fekete- Körös völgyében élő szórványmagyarság történetéről. A koszorúzás után közösen elénekeltük a Himnuszt. Utazásunk legmegrendítőbb, legmeghatóbb pillanatait éltük át. Gábor Ferenc saját portáján egy könyvbemutatót is tartott, melynek keretében előadást hallhattunk a Belényesi-medence archaikus gyökerű magyar tájnyelvéről. Ennek alapján este a szálláson magyar-magyar szótárat készítettünk. Könyvadományunk egy részét felajánlottuk a helyi iskolának, és Gábor Ferencet kértük meg az átadására. A felemelő pillanatok után Gábor Hunor vezetésével az Erdélyiérchegységben kirándultunk. A közeli Várasfenes település mellett túráztak a gyerekek: felmásztak Bélavárához. Közben a völgyben készült az ebéd: kipróbáltuk a helyi specialitást, a mititeit is! Minden nagyon finom volt, még a pásztorkutya is csatlakozott hozzánk! Szép délutánt töltöttünk a folyóparton!

A második nap estéjén Magyarremete különleges, belső freskókkal borított Árpád-kori templomát látogattuk meg. A helyi tiszteletes úr előadását hallhattuk a templomról, ill. a freskókról. A gyerekek a templomkertben ülve illusztrációkat is készítettek. A falucska esti és reggeli látványossága volt a

tehéncsorda vonulása is. A reggelinél felejthetetlen emlék lett a kemencében, a szemünk láttára kisütött kenyérlángos!

3. nap Hosszabb utazás után Csucsán álltunk meg a Boncza-kastélynál, ahol Ady Endre és Csinszka az első világháború idején éltek. A kiállításon elolvashattuk Ady ezen időszakban született remekműveit is. Bánffyhunyadon áthaladva és a cigány palotákon elálmélkodva hamarosan Kolozsvárra értünk. A kolozsvári városnéző séta során megtekintettük Erdély "fővárosának" főbb nevezetességeit. Koszorút helyeztünk el Mátyás szülőházánál, majd a Szent Mihály-templomban honismereti vezetőnk előadását hallgattuk meg. Részesei lehettünk egy magyar nyelvű misének is, mivel a felhőszakadás a templomban tartott minket. A híres Mátyás-szobortól átsétáltunk a Házsongárdi temetőbe, ahol piros-fehér-zöld szalagokkal emlékeztünk az itt nyugvó erdélyi nagyságokra: Reményik Sándorra, Dsida Jenőre, Kós Károlyra, Misztótfalusi Kis Miklósra, Apáczai Csere

Jánosra és a gróf Bánffy, a gróf Bethlen és a báró Jósika családra. Sólyom Bernadett elszavalta Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben c. versét. Ezután a harmadik nap szálláshelyére igyekeztünk, Gyalura, ahol csodaszép természeti környezetben állt a szállodánk.

4. nap A délelőttöt a Tordai-sóbányában töltöttük. Itt Erdély legnagyobb, UNESCO Világörökség részét képező sóbányájának lenyűgöző földalatti világát tekintettük meg. A helyi magyar idegenvezető érzékletesen ismertette a sóbányászat menetét, mesélt a sóbánya méreteiről, az ott található só mennyiségéről. Nyaltuk is! Egy kis szabadprogram keretében csónakáztak is a gyerekek, ill. felültünk az óriáskerékre. Torda az egyik legemlékezetesebb helyszíne volt az utazásunknak.

Kirándulásunk egyik legfontosabb helyszíne Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium volt. Miután leróttuk kegyeletünket az 1848/49-ben lemészárolt enyedi polgárok emléktáblájánál, a kollégium igazgatóhelyettese fogadott bennünket. Mesélt a kollégium történetéről, szerepéről a kisebbségi magyar létben, nagyjaikról, hagyományaikról. Mivel készültek a másnapi ballagásra, feldíszítve láthattuk például a híres csengőket! Itt találkozhattunk külhoni diákokkal is, és átadtuk a könyv-és DVD-adományokat a könyvtár részére. Ezután a jellegzetes házai, népviselete és kulturális öröksége kapcsán méltán világhírű, Europa Nostra-díjjal kitüntetett Torockóra látogattunk. Az 1239 méter magas Székelykő lábánál megemlékeztünk Jókai Mórról. Felidéztük az Egy az Isten c. regényét, melynek címe az unitárius vallás jelmondata, és amely Torockón játszódik. Megtekintettük a torockói tájházat, majd a vacsorának feltálalt húsleves és hamisítatlan erdélyi töltött káposzta után elfoglaltuk a szálláshelyünket.

5. nap Utunk utolsó napján először Körösfőn álltunk meg. A kalotaszegi vidék talán legszebb templomát, a csodálatos szépségű, négy fiatornyos református templomot tekintettük meg. Hallgattunk előadást a templom jellegzetes

díszítőelemeiről, a kalotaszegi varrottasokról, a kazettás mennyezetről. Ezt követően a fő utcai kirakodóvásárban a vásárfiáról is gondoskodhattunk. A második állomásunkon, Bánffyhunyadon felidéztük legnagyobb íróink alakját, hiszen az 1300-as években épült református erődtemplom kertjében időzött egykor Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila Kós Károly és Petőfi Sándor is. Ismételten rácsodálkoztunk a fakazettás mennyezetre, a falakat díszítő híres kalotaszegi varrottasokra. Mivel június 4-én, a nemzeti összetartozás napján jártunk itt, megemlékeztünk Trianonról, a helyiekkel együtt közösen elénekeltük a magyar Himnuszt, és nemzeti színű szalagot helyeztünk el a templomban.

Utolsó állomásunk ismételten Nagyvárad volt, honismereti vezetőnk lakóhelye, ahol búcsúzóul a monumentális székesegyházat tekintettük meg. A Szent László alapította püspökség városában szó esett Szent László leghíresebb legendáiról, a városban nyugvó királyokról, Magyarország történelméről. A kanonoksoron ismét felidéztük Ady alakját, majd betértünk a könyvtárba is.

Zárszóként csak annyit, hogy mindannyiunk számára óriási élményt jelentett ez az utazás, hisz sokan közülünk csak most döbbentek rá, milyen érzés határon túli magyarként élni. Milyen vállalást, milyen kitartást, milyen erős hitet, milyen hazaszeretetet jelent a kisebbségi magyar lét. Csodálatos érzés volt a magyar nyelv és irodalom útján járni Erdélyben. Köszönjük, hogy a Határtalan!-pályázat erre lehetőséget adott!