Megjelenik havonta ISSN 1218 1269 Kiadja a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Felelős szerkesztő: Andócsi János Felelős kiadó: Jakab Sándor Lektor: Ljubić Molnár Mónika Műszaki szerkesztő: Farahó Zsolt Szerkesztőség tagjai: Kontra Ferenc, Mák Ferenc A szerkesztőség címe: 31000 Eszék, Kneza Trpimira 23. Elérhetőségek: Tel.: 031/215-648 Fax: 031/215-647 E-mail: horvatorszagimagyarsag@huncro.hr Honlap: www.huncro.hr Nyomda: Tiskara Admiral, Cerna A Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának támogatásával megjelenik havonta. Mjesečnik se izdaje uz financijsku potporu iz Državnog proračuna RH preko Savjeta za nacionalne manjine za 2012. godinu. TARTALOM: FORTUNA HUNGARORUM Mák Ferenc Ha valami nagy baj érne bennünket... 5 Áru-e a könyv?... 30 literatura Wass Albert Zsoltár és trombitaszó.... 36 Podmaniczky Szilárd Hideg beton... 41 Perneczky Géza Adria Mérey Katalin Lágy őszi táj... 48 Láng Zsolt Bécsi lelet... 51 Kassák Lajos Tél... 54 3
HMDK Eszék, 2012 4
Mák Ferenc: Ha valami nagy baj érne bennünket FORTUNA HUNGARORUM Mák Ferenc Ha valami nagy baj érne bennünket Aki látta ledőlni a tornyokat Petrányi Ferenc apátplébános Baja, 1879. október 24. Óbecse, 1944. október 14. Nemcsak csillagok ragyognak a fejünk felett: eszmények is ragyognak bennünk. (Petrányi Ferenc) A följegyzések szerint az óbecsei parókia 1338-ban már létezett. 1757-ben alapították újra, első templomát húsz évvel később, 1776- ban Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel, a régi templom helyére azonban 1830-ban újat építettek. Kegyura 1880-tól maga a hitközség, vagyis a közösséget alkotó hívek. Anyakönyvei 1757-től lelhetők fel, adatai részévé váltak a Tisza-mente népe gazdag, máig rejtőzködő történetének. A templom főoltárának és a Szent Józsefmellékoltárnak a képét 1895-ben a város szülötte, Than Mór festette. A művész Honfoglalás című festményét ugyancsak szülővárosának ajándékozta, és éveken át a képviselőtestület üléstermét díszítette, 1918 őszén azonban a szerb megszállók megsemmisítették. A belvárosi egyházközség plébánosai 1878-tól Szulik József, 1890-től Fonyó Pál, 1899-től Jauch Ferenc, 1918-tól pedig Petrányi Ferenc sokat tettek azért, hogy a város magyarsága meghatározó szerepet játszott a polgárosodó Bács-Bodrog vármegye és az egész Magyarország történetében. Valamennyiüknek Mezey János messze földön ismert kán- 5
tor, Kovács-Huszka Ferenc (1901-től), és Csizofszky István (1920-tól) alsóvásosi plébánosokkal együtt meghatározó szerepe volt abban, hogy a város iskolái, egyesületei, művelődési és szociális intézményei létrejöttek, és sikeresen tevékenykedtek, hogy sajtója a magyar közösség érdekeit szolgálta, hogy tanítói, kereskedői, hivatalnokai, gazdálkodói, iparosai és parasztjai soha nem tévesztették szem elől a köz javát, hogy munkájuk és szolgálatuk a keresztény erkölcsiség értelmében és szellemében a magyarság boldogulását segítette. Hatalmas életmű áll valamennyi név mögött, azonban Petrányi Ferenc volt az, aki hitéért, meggyőződéséért a mártírhalált is elszenvedte: az 1944. október 9-én a városba előző napon bevonuló szerb partizánok, mint a nyájának gondját viselő pásztort elhurcolták, és bestiális módon meggyilkolták. A sötét pincében a halott plébános vérre még föl sem száradt, amikor a belvárosi plébániára megérkezett Körmöczy Ambrus, hogy Krisztus pásztori vigaszát hirdesse a megrémült nyájnak. A bajai születésű Petrányi Ferenc a ciszterciek gimnáziumát elvégezve Kalocsán lett papnövendék, ahol kiváló tehetségét felismerve elöljárói 1897-ben a bécsi Pazmaneumba küldték teológiát tanulni. Császka György kalocsai érsek 1902. február 25-én szentelte őt pappá, s mint új misést Baracskára küldte, ahol tíz hónapot töltött el. 1903- ban Adára került káplánnak, 1905-ben pedig Horgoson már plébánoshelyettes. Néhány évvel később a kalocsai tanítóképző tanára, majd 1911-ben az igazgatója lett. Működése alatt teljesen megújította a régi, neves és sokak által látogatott intézmény oktatási rendjét, s a képezde évről-évre új rajokban, hivatásukat megértő, és szerető tanító-generációt bocsátott az útjára. 1911. február 4-től, egészen 1918. november 7-ig, óbecsei belvárosi plébánossá történt megválasztásáig felelős szerkesztője volt a politikai, közgazdasági és társadalmi közlönyként számon tartott, tekintélyes Kalocsai Néplapnak. Bizonyára újságírói és szerkesztői tapasztalata vezérelte őt, amikor Óbecsén a Draskóczy Ede szerkesztette Tiszavidék munkatársává szegődött, s annak 1934-ben történt megszűnéséig rendszeres tudósítója volt. 1920 és 1941 között nem sok lehetősége volt az írásbeli megnyilatkozásra, ezért is ragadott meg minden lehetőséget a helyi lapokban is. 6
Mák Ferenc: Ha valami nagy baj érne bennünket Ígéretes tudósi pálya elején állt Petrányi Ferenc kalocsai tanítóképző-intézeti tanár, amikor 1918 novemberében közölték vele Óbecsére szóló kinevezését. 1906-ban A kath. tanító és a társadalmi kérdés című tanulmányával lépett az olvasói és a felettes egyházi méltóságok elé, és munkája a Kalocsavidéki R. K. Tanítóegyesület 3. szám kiadványaként nyomtatásban is megjelent. Mégsem ez a dolgozata, hanem a Kalocsai Néplap 1907. március 10-iki számában megjelent Mit tanulhatunk a francia és német katholikusok példájából? című tanulmányával hívta fel magára a figyelmet, annál is inkább, mert előadása egy héttel korábban, 1907. március 3-án a kalocsai Katholikus Körben osztatlan tetszést aratott, olyannyira, hogy Városy Gyula kalocsai érsek úr készségesen engedélyezte a dolgozat megjelenését. Petrányi Ferenc ebben az írásában kíméletlenül bírálta a liberális francia államnak a katolikus egyház feletti hatalmát. A kérdésre, hogy mi van ma Franciaországban? maga válaszolt: Egyház- és vallásüldözés, olyan, amilyen a római cézárok idején volt, csakhogy bizony modern francia kiadásban. A különbség az, hogy nem a mindenható cézárok, hanem féktelen hatalmú miniszterek üldözik a katholikusokat, nem bakóval végeztetik ki áldozataikat, hanem paragrafussal, nem vérüket akarják kiontva látni ha tehetnék, már ma megtennék ezt is, hanem lelkület akarják teljesen megzavarva látni, nem a császári udvar kéjencei, hanem a kereszténység és Isten ellen dühtől tajtékzó szabadkőműves-szocialista képviselők bólintgatnak helyeslőleg a leggonoszabb hóhérmunkához. 1 Persze, az események forrását valahol a XVIII. század végén dühöngő francia forradalomnál kell keresni, amikor a liberális eszmeiség megszerezve az állami hatalmi pozíciókat, a maga képére alakította át az állami intézményeket is. S mert az egyház része volt a francia állami költségvetésnek, a papság függő viszonyba került az állammal szemben. A klérus, attól való félelmében, hogy bármikor megvonhatják tőle a fizetést hiszen a papság mindennapi kenyeréről volt szó megalkudott, meghunyászkodott, és függetlenségét föladva visszaszorult a templom falai közé. Könnyű volt a politikának megteremtenie ezt a helyzetet, mert 1 Petrányi Ferenc: Mit tanulhatunk a francia és német katholikusok példájából?; Kalocsa, ny. n. 3 4. p. 7
Franciaországban nem volt egységes kath. vezetés, nem volt szilárd egyetértés! Nincs kath. sajtójuk, [ ] elvettek tőlük minden teret, csak a templom és a sekrestye maradt meg nekik. Ez pedig a mai világban édes kevés a emberiség keresztény szellemű neveléséhez és vezetéséhez. Pozícióinak föladásával a katolikus egyház Franciaországban az újkori pogányság közepette találta magát. 2 Ez azért is tekinthető XIX. század súlyos tragédiájának, mert az állameszmévé terebélyesedett liberalizmus kikezdte a klasszikus erkölcsi értékeket, s történt ez úgy, hogy a keresztény Európában Olaszország után éppen Franciaország adta az egyháznak a legtöbb szentet. Petrányi Ferenc számára e helyzetjelentés nélkülözhetetlen előzetes ahhoz, hogy a továbbiakban kifejthesse a katolikus egyház és a modern társadalom függőségéről vallott nézeteit. Hogy a katolicizmus az intézményeivel együtt Magyarországon ne veszítse el a politikai szerepét, fontos szem előtt tartani: 1.) hogy a katolikus egyház legszentebb kincsének tarja híveinek lelkiismereti szabadságát. Kész lemondani mindenről, de szabadságát nem áldotta fel, mert akkor elbukott. 2.) Az összetartásban van az erő, a széthúzás a romláshoz vezet. 3.) nem fogadható el a szocialista jelszó, miszerint a vallás magánügy, mert ez a pozíciók feladását jelentené; 4.) Magyarországon meg kell erősíteni a katolikus sajtót. A kath. pénz nem végzi pályafutását olyan mértékben, mint más, teszem éppen a zsidó pénz. A zsidó pénz a zsidóság céljait szolgálja, s ebben dicséretet érdemel, példáját a katolikus egyház pénzének is követni kell: pozíciókat kell teremteni a magyar sajtó világában. 5.) A katolikusok vallási élete ne csak a templomra szorítkozzon, de töltse meg a közélet valamennyi létező területét. A katholikus álláspont legyen mindig az első, amit keresünk közéletben, társaságban, politikában, mindenütt! 6.) És végül, ha besározza lelkünket a mindennapiasság, keressük fel a kegyelem forrásait, a szentségeket! A tiszta szív tisztább látást, s nagyobb kitartást hoz. Mélységes, igaz vallásosság nélkül sem egyesület, sem politika, sem sok szó, sem sok jóakarat se magyarnál, se németnél, 2 U. o., 15 16. p. 8
Mák Ferenc: Ha valami nagy baj érne bennünket se franciánál jót nem hoz! Ha Krisztus velünk, ki lesz ellenünk? 3 Petrányi Ferenc szemináriumi tanár ebben a tanulmányában, határozottan konzervatív alapokon hirdette meg az új-katolicizmus programját. Erősen kétséges, hogy kellő politikai támogatást tudott volna szerezni eszméi megvalósításához. Ám ha belegondolunk, hogy célja mégiscsak a közösségteremtés volt, hogy mégiscsak az erkölcsös élet nevében hirdette az összefogás gondolatát, szándéka mélyén fölsejlik a jópásztori magatartás. A lelkiismereti szabadság, az erkölcsi alapon szerveződő közélet 1920 után egészen mást fog jelenteni abban a világban, ahol őt papi teendőkkel bízták meg. Nem volt ilyen messzemenően méltóságteljes Az inkvizíció címmel írt doktori értekezésében, ahol az egyház szerepét illetően a mi a valóság a sok hamisság között? kérdésre kereste a választ a mai olvasó megítélése szerint kevéssé meggyőző módon. 4 Az Emléksorok Dreiszinger Ferenctől című tanulmányában az akadémiai emlékbeszédes nemes hagyományát folytatta, amikor az elhunyt pályatárs s talán a példakép munkásságát méltatta. Dreiszinger Ferenc, a Népoktatás szerkesztője, tanítóképző-intézeti tanár, a Pro Ecclesia et Portifice érdemkereszt tulajdonosa, a Katholikus Tanügyi Tanács titkára, az Országos Közoktatási Tanács, a Szent-István-Társulat tudományos és irodalmi osztályának tagja a magyar keresztény nevelésügy mérhetetlen kárára hagyott itt bennünket foglalta össze emlékbeszédét Petrányi Ferenc. Filológiai értékelését, és bibliográfiai összefoglalását adta az elhunyt irodalmi munkásságának: méltatta a Szulik József életrajza című 1891-ben írt tanulmányát (biztosan nem sejtette, hogy majdan utóda lesz a jeles egyházfinak), de legfőképpen az 1905-ben megjelent A népiskolai történettanítás módszeréről című kötetét ítélte jelentősnek. 5 3 U. o., 20. p. 4 [Petrányi Ferenc]: Az inkvizíció Mi a valóság a sok hamisság között? Írta Petrányi Ferenc tanítóképző-intézeti tanár; Kalocsa Júrcsó Antal könyvnyomdája, 1908. 131 p. 5 Petrányi Ferenc tanítóképző-intézeti tanár: Emléksorok Dreiszinger Ferenctől Különnyomat a Népoktatás 1915. (V) évf. 6-ik számából.; Kalocsa Nyomatott Werner Károly könyvnyomdájában, 1915. XII + 1 t. 9
Petrányi Ferenc és a buzdító beszédek Petrányi Ferenc a pályája elején írt tanulmányai többnyire elvont fejtegetések, szerzőjüktől nem áll távol a bölcsleleti hajlam, az elméleti okfejtés mintha nem dőlt volna még el, hogy teológusi pályára lép-e, vagy egy reá bízott nyáj élén a jópásztori szerepet vállalja. Tudósként az intézményesült katolikus egyház szerepét szeretné megérteni, lelkipásztorként azonban a gyakorlatban kell majd híveit gyámolítani, bátorító tanítással a hitben megőrizni őket. Azzal, hogy 1918. július 21-én Óbecse belvárosi plébánosává választották s augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén megtartotta első miséjét, ez a kérdés végérvényesen eldőlt. Emberpróbáló időkben a nagy elődökhöz Szulik Józsefhez és Jauch Ferenchez méltó módon tartotta egybe Óbecse katolikus híveit, és megtett mindet azért, hogy az ellenséges környezetben a magyarság megmaradjon ősei hitében. 1921 őszén apátplébánossá nevezték ki, 6 tíz évvel később pedig már kerületi esperessé léptették elő, 7 s még ugyanabban az esztendőben szentfülöpi apát rangra is emelték. 1925-ben először kapott pápai kitüntetést, s ugyanazon évben a békét munkáló, társadalmi és közösségi mozgalmakban tanúsított tevékenységéért Sándor király a Szent Száva renddel díszítette föl. 1931-ben a pápa a Pro Ecclesia et Pontifice érdemrendet adományozta az óbecsei plébánosnak. 8 1937-ben az ő szervezésében rendezték meg az óbecsei Eucharistikus Kongresszust, s hosszú időn át ő volt a bácskai egyházmegye cenzora. 9 Óbecsén első írása a Draskóczy Ede szerkesztette Tiszavidékben jelent meg Az iskola-kérdés címmel, melyben a szerb közoktatási miniszter 6 Személyi hír Petrányi Ferenc köztiszteletnek örvendő belvárosi római katolikus plébánosunk apátplébánossá lett kinevezve; Tiszavidék, 1921. október 9., 2. p. 7 Petrányi Ferenc apátplébánost kerületi esperessé nevezték ki; Tiszavidék, 1931. október 11., 2. p. 8 A források egy 1925-ös és egy 1931-es pápai kitüntetést emlegetnek. Kérdés, hogy Petrányi Ferenc apátplébánost valóban kétszer részesítették-e elismerésben, vagy Hetényi Varga Károly tévedett az időpontban? 9 [Teleki Béla Gärtner István Dupák András]: Becse történelméből; Becse Belvárosi Rkt. Plébániahivatal, é. n. [1985] 91. p. 10
Mák Ferenc: Ha valami nagy baj érne bennünket 17967/920 számú rendeletét értelmezte a magyar olvasói számára. A rendelet az 1904. évi szerbiai oktatási törvényt kiegészítve az 1919. július 23-i törvénnyel kiterjeszti Bácska, Bánát és Baranya népiskoláira is; s ezzel minden korábbi magyar törvény a hatályát veszítette. Petrányi Ferenc rámutatott: a délszláv állam új törvénye csak kétféle iskolát ismer: állami- és magániskolát. Megszűnik a hitvallási, a községi és a testületi jellegű iskolák nyilvánossága is. Óbecsén a hitvallási iskolák közé tartoztak a római katolikus, a görög-keleti és az izraelita iskolák. Az állami iskolák fenntartása ezentúl két forrásból történik: a) az állam részéről, b) a politikai község részéről. Az állami iskolák helyi gondozását az iskolaszék végzi, amely áll egy elnökből (aki a mindenkori községi bíró), egy jegyzőből, aki az iskola igazgatója, és három értelmesebb polgárból. 10 Első buzdító beszédét A karácsony titka címmel 1921 karácsonyán jelentette meg a Tiszavidék című lapban. Írása tele van rejtett társadalmi utalásokkal. A betlehemi jászol titkos csodájának nevezte a mosolygó Jézust. A rómaiak és a görögök istenei ugyanis nem mosolyognak. A jászolban fekvő kiseded jóságos arca békétől és boldogságtól sugárzik, s ezt nem a puha kényelem adja meg neki, mert az ugyan nincs meg körülötte, nem is a hatalom öntudata, mert az itt nem érezhető, nem a tudás kincse, hiszen igénytelen gyermek alakját vette fel. A kis Krisztus békéje és boldogsága nem külső lehetőségekből táplálkozik, őbenne magában van az, és lelkiség, erkölcsi jóság a neve. Nem csak a betlehemi istállóban volt nagy a szegénység. Közöttünk jár az mai is minden ijesztő következményeivel együtt. Ne csak a viszonyok kényszerítő hatása alatt tegyünk jót, minél több jót, hanem azon, amit a szegényeknek adunk, legyen rajta a karácsonyfa aranyos-ezüstös díszeinek egy szála, legye rajta a csodás gyermek szeretetének egy-egy szép vonása szólította fel didergő lelkű híveit Petrányi Ferenc. 11 A belvárosi plébános a jeles egyházi ünnepek karácsony, pünkösd és húsvét előtt rendszeresen szólt a híveihez, szentbeszédei azonban eltértek a megszokott, a liturgia keretei közé évszázadok óta beillesztett 10 Petrányi Ferenc: Az iskola-kérdés; Tiszavidék, 1920. szeptember 12., 2 3. p. 11 Petrányi Ferenc: A karácsony titka; Tiszavidék, 1921. december 25., 1 2. p. 11
intő-fegyelmező beszédektől. Kalocsán a hittudósok biztos katedráját kellett otthagynia egy ismeretlen, távoli kisváros szürke, egyhangú, háborútól kifosztott s ebből eredően igénytelen világáért. Könyvek, könyvtárak, tanári méltóság és lapszerkesztői tekintély maradt utána, amikor a fiákeren végig a selyemúton bezötyögött az óbecsei plébániára. Nem maradtak róla följegyzések, de bizonyára maga is tanácstalan volt: mire jut ezzel a kegyelemkenyérrel, amelynek maradéka most az ölébe hullott? De nem sok ideje marad a töprengésre, hamarosan idegen katonák, és a nyomukban idegen hivatalnokok szállták meg a várost, majd következett a döntés: a bácskai magyaroknak hosszúnak ígérkező kisebbségi sorsra kellett berendezkedniük. Vagyonukból kifosztott, jogaikból kiforgatott, kultúrájuktól elszakított, a megvertség tudatástól elnehezült közösséget kellett visszavezetni az élet naposabb oldalára, oda, ahol lélekben megerősödve újra érdemes küzdeni, érdemes tervezni, és egy értelmes eljövendőben reménykedni. Petrányi Ferenc plébános úr nyúlhatott volna az evangélium megszokott fordulataihoz, s elmondhatta volna híveinek, hogy túl a földi szenvedéseken az ígéret országa vár reájuk. De ő nem ezt tette. Bölcsen fölismerte, hogy az erény, a jóság a földi élet jutalma kell, hogy legyen, s akkor szolgálja a legteljesebben a reá bízott nyáj üdvösségét, ha erőbe és akaratban megerősíti a híveket. Ha megtanítja őket szeretni az életet. Szeretem a tavaszt írta 1924 húsvétján, rajongok a szép, a nagy, az újraéledő természetért. Az élet újra jelentkezik a fejlő bimbókban, ott duzzad, dolgozik, kitörni készül az élet az új hajtásokban, a termő rügyekben, ott pompázik a virágzó fákon, ott illatozik a tavaszi virágokban. ( ) Új remények, új örömök, új munka, új törtetés, új boldogság, új élet. Minden, de minden a nagy természetben ellene mond a télnek, fagynak, pusztulásnak, elmúlásnak. 12 Lelkesítő beszédeinek talán a legszebbikét kezdte ezekkel az életet dicsérő, himnikus sorokkal, akkor, amikor a Tisza-menti magyaroknak igazán kevés okuk volt a derűre. A Jó Pásztor azonban mestere volt a lelkesítő beszédeknek. A hitében megroppant, reményét vesztette, vigasztalan közösség előtt sokszor elmondta: a tétlenség nem vezet sehová. Nincs közöttünk he- 12 Petrányi Ferenc: Húsvéti gondolatok; Tiszavidék, 1924. április 20., 1 2. p. 12
Mák Ferenc: Ha valami nagy baj érne bennünket lye a kételynek, a bizonytalanságnak és a fél-akarásoknak, mert ezek képtelenné teszik az embert a cselekvésre. A világ romjain nem úgy kell jónak lenni, hogy passzív rezisztenciába vonulunk, ebben a világban földet kell szántani, kerteket kell művelni, családot kell fenntartani és otthonokat kell építeni, mert a nemes munkában megedződik a lélek. Nem az az erkölcsös ember, aki az imáira bízza sorsa alakulását, hanem aki keresztény elszántsággal a közössége érdekében teszi a dolgát. Nekem húsvét körül az újjáéledő természet feltámadásról, a halálba véget nem érő új életről suttog írta a Húsvéti gondolatok című írásában, nemcsak meleg érzéseket, nem bizonytalan sejtéseket, hanem emelkedett és boldog gondolatokat. Szerény keret a természet élete, mégis a legyőzhetetlen élet hirdetője. [ ] Akinek lelkét betölti a hit, a meggyőződés, lelkében mindig virágos, illatos, napsugaras kertet hordoz. Petrányi Ferenc apátplébános egy percig sem hitte, hogy létezik gonoszság, amelyen a szép eszményei is kicsorbulnak. Ugyancsak a Tiszavidék közölte egyik legszebb buzdító beszédét, a Szellem és élet című pünkösdi köszöntőjét. A plébános legyőzött és kifosztott híveit a létezés magasabb értékeire figyelmezteti, rámutatva arra, hogy létezik egy másféle építkezés is: a szellemi gyarapodás. A kutató értelem az embert a lét, a világ peremére állítja, ahol azután szembe találja magát a Végtelennel írta Pünkösd bűvöletében a plébános. Ez az a szent föld, melyen mindenkinek, aki tulajdon értelmét nem akarja megtagadni, le kell borulnia. Aki pedig így, az istenismeret alapján áll, annak feje fölött, ha akarja, máris nyiladozni fog az ég, és a Lélek továbbra is fel fogja őt világosítani fényével, tüzével, hogy a világban anyagon, fizikai törvényen, energiákon felül meglásson mást is: a szellemet, hogy meglássa magát a végtelen szellemet. Létezik tehát egy másik világ is, a belső lelki világ, amelyet kötelességünk élettel kibélelni, amire a világ fölött lebegő Szentlélek bátorít bennünket. Szellem, lélek és akarat a hívő embernek erőt ad a világ átformálására ez történ ama első Pünkösdkor is az apostolokkal. A Pünkösd megvilágosít, megvigasztal és megerősített bennünket. A Lélektől megáldott élet a szabadság ihletén, az erény és a bűn különbségének belátásán nyugszik, megteremti a felelősség-érzet légkörét, és mint ilyen az eszményi világ sugárzásában bontja ki pompáját. Ebben 13
a világban akarni kell és tenni kell. A kétely haloványsága a gondolatnak, a félakarat megrontója az ember őserőinek, képtelenné teszi az embert lelki kilendülésre és erkölcsi cselekedetre. Mert az erkölcs nem kultúra, nem tudomány, hanem az akarat korrektsége, a szívnek nemessége jellemzi, fegyelem. [ ] Az ember nagy értékeinek, az egész világot uraló végtelen szellemnek, s a bensőnkben lévő lelkiségnek felismeréséhez szív kell, s aki magát lealacsonyítja, az saját fölségének ismerésére el nem jut. [ ] Az erkölcsi elem által lett a gondolatból eszmény, az ismeretből meggyőződés. Nemcsak csillagok ragyognak a fejünk felett: eszmények is ragyognak bennünk, s ha ezeket ki nem elégítjük, meghasonlott emberek leszünk, kikben talán itt-ott túlteng az ész, de senyved az akarat, s a lélek mélyei konganak az ürességtől; akikben nincs meg a szükséges napsugár, a kilendülés a Végtelen felé, kiknek nincs hitük és megadásuk, nincs az örökkévalóval és a Végtelennel kegyelmi összeköttetésük. Szellem és élet kell nekünk! A világban lássunk anyagon kívül szellemet is, és a fizikai életen kívül töltekezzünk bensőséges, tartalmas lelki élettel áll az apátplébános egyik legszebb ünnepi beszédében. 13 Mint ahogyan karácsony is kétféle van: az egyik a lélekben-szellemben mélyen megélt születés és teremtés ünnepe, a másik a felületes élvezetek alkalmi megelégedettsége, ami nem vezet sehová és nem hagy nyomot az emberben. Az igaz karácsony maga a kegyelmi állapot: amikor Krisztus nyomán az erkölcsi szabadság felragyog az emberben. 14 Másmilyen jellegű üzenetet fogalmazott meg a Tiszamentiek a Dráva partján Útiemlékek az osijeki eucharisztikus kongresszusról című beszámolójában. Petrányi Ferenc apátplébános híveivel együtt vett részt a rendezvényen, ahol az Oltáriszentség és a hitélet címen mondott buzdító beszédet. (Ennek tartalma nem ismeretes.) A találkozó, a magyar, német, bunyevác, horvát és szlovén hívek 30.000-es sereglete a beszámoló szerint mély nyomot hagyott a plébánosban. A földrajzi távolságon, nyelvi, faji különbségen felül írta a Tiszavidékben van egy kapocs, mely Belgrádtól Ljubljanáig, a Tiszától a dalmát partokig 13 Petrányi Ferenc: Szellem és élet; Tiszavidék, 1923. május 20., 1 2. p. 14 Petrányi Ferenc: Kétféle karácsony; Tiszavidék, 1922. december 24., 1 2. p. 14
Mák Ferenc: Ha valami nagy baj érne bennünket összefűzi a birodalom különféle lakóit, és ez a szent kereszténység, a világot átkaroló katholikus hit köteléke. Akik ezt a hitet a nép lelkében erősítik, azok a birodalom komoly érdekeit szolgálják, akik a hitet ki akarják lopni a nép szívéből, rosszat tesznek az összességgel. Akik Krisztust mentek imádni, a megértés és a szeretet megnyugtató érzésével jöttek vissza a sokféle nyelvű kongresszusról. Akik más jelszavakkal vonultak fel, sajnos egyazon nyelv mellett is bábeli fogalom- és értelemzavar áldozatai lehetnek. 15 Nem lehet nem észrevenni a beszámoló politikai élét, társadalom-bírálati célzatát. Születésének centenáriumán Petrányi Ferenc Thán Mór festőművész emlékezete címmel tanulmányt írt az óbecsei születésű, országos hírű festőről. Kiváló művészettörténeti érzékkel rajzolta meg a festő alkotói korszakait, járta végig munkásságának színtereit, és minden bizonnyal elsőként mutatta be az idős művész óbecsei kapcsolatait, bácskai tevékenységének történetét. A halála fölött érzett megindultságában vetette papírra: Hisszük, hogy halála órájában oda lépett ágyához egyike az angyaloknak, kiket oly tisztelettel és áhítattal tudott megrajzolni, és gyengésen rátette rózsás ujjait a haldokló művész fáradt szemeire, hogy csendesen zárhassa le azokat ő, akinek alkotásaiban oly sok év után is annyi szem gyönyörködik. 16 Thán Mór szülővárosához fűződő kapcsolatait megemlítette A templom száz éves jubileumához; című tanulmányában is, melyben a Visita Canonica, a kánoni látogatás egykori jegyzőkönyveiből Óbecse történeti múltjára vonatkozóan addig nem ismert adatok tucatját halászta elő. 17 A tanulmány egyik megkerülhetetlen forrása vidékünk XIX. századi történetének. Az apátplébános nagy figyelmet fordított a katolikus egyház méltó megjelenésére is, 1923-ban egy belvárosi tűzvészt követően ő irányította a zárda és a templom épületének restaurálását. A hívek 15 Petrányi Ferenc: Tiszamentiek a Dráva partján Útiemlékek az osijeki eucharisztikus kongresszusról; Tiszavidék, 1924. augusztus 24., 1 3. p. 16 Petrányi Ferenc: Thán Mór festőművész emlékezete Születésének századik évfordulóján; Tiszavidék, 1928. június 17., 3 4. p. 17 Petrányi Ferenc: A templom száz éves jubileumához; Tiszavidék, 1930. július 20., 2 3. p.; július 27., 2 3. p. és augusztus 10., 1 3. p. 15
körében rendezett gyűjtés eredményeként sikerült kijavítani a zárda leégett tetőszerkezetét, kívül-belül szinte teljesen megújult a templom, és megvásárolták a tervezett új harangot is. Vissy Károlyné az óbecsei magyarság mindenkori biztos támasza egymaga 200.000 majd további 400.000 koronás adománya jelentősen hozzájárult az elképzelések magvalósításához. Felmerült a kettős torony megépítésének a kérdése is ami 1870-től élő elképzelése volt a belvárosi katolikus híveknek, s amihez akkor a tervek is elkészültek, az anyagi lehetőségek azonban ezt már nem tették lehetővé. A templomkert rendezésére is sor került megépítették a kerítést, s ezt követően a Szentháromság szobor, a patinás kereszt és a Mária-szobor is biztonságba került. Maga Petrányi Ferenc is úgy látta, Óbecse egész államunk területén a legszebb főtereknek egyikével dicsekedhet. 18 Az 1920-as, 1930-as években Óbecsén nem volt az életnek olyan szöglete, ahol a hívek ne kérték volna apátplébánosuk tanácsát, ne folyamodtak volna hozzá segítségért. 1900 után 1925-ben ismét szent évet hirdetett a Vatikán, s az apátplébános lelkesen vállalta a zarándokút megszervezését. Kedvcsinálásként a Tiszavidék lapjain többször is fölelevenítette római emlékeit, s dicsérte azokat, akik e szép utazás eszméje felvetették. Elsőként vette elő Evers György Képek a régi és új Rómából című, 1900-ban, a legutóbbi szent évben Óbecsén Löwy Lajos nyomdájából kikerült ötszáz oldalas, hatalmas művet, és megemlékezett annak aracsi fordítóiról, Makra Imréről és Woldmann Györgyről is. A jugoszláviai összes katolikus egyházmegyék, így a bácskai is, 1925. május 27-től június 2-ig voltak Rómában. 19 1925 augusztusában pedig ő vatta föl elődje, Jauch Ferenc plébános közadakozásból megépített síremlékét. Avató beszédében a győzedelmes élet jelképének nevezte őt. 20 A szelíd lelkipásztor a bácsmegyei egyházkerület cenzoraként azonban tudott mennydörögni is főleg zivatarban. 1932 őszén néhány 18 Petrányi Ferenc: A kath. templom restaurálása Tiszavidék, 1923. február 11., 1 2. p.; Petrányi Ferenc: A templomrestaurálás ügyében; Tiszavidék, 1923. március 18., 2 3. p. 19 Petrányi Ferenc: Megyünk Rómába?; Tiszavidék, 1924. július 20., 1 2. p.; Petrányi Ferenc: Rómába! Tiszavidék, 1924. december 28., 2. p 20 Petrányi Ferenc: Jauch Ferenc emlékezete; Tiszavidék; 1926. augusztus 16., 1 2. p. 16
Mák Ferenc: Ha valami nagy baj érne bennünket pályakezdő, fiatal író Komáromi József szerkesztésében Zivatar címmel irodalmi és művészeti szemlét jelentetett meg. 21 Sokan ezt a kezdeményezést feltételezhetően fiatalos lendülete miatt az irodalom elleni merényletnek tekintették, maga Szenteleky is levelei tanúsága szerint fanyarul fogadta a fiatalok lármás föllépését, Cziráky Imréhez intézett levelében a Kalangya megfontoltságát állította szembe az induló folyóirat hevületével. A Zivatar negyedik, karácsonyi száma azután Petrányi Ferencet is szóra bírta: Karácsonyi zivatar címmel a Tiszavidék lapjain bírálta a folyóirat szellemiségét. Az egyház elleni minősíthetetlen támadásnak ítélte azt a hihetetlenül nagyképű megállapítást, miszerint Krisztus nem is volt Isten. A Zivatarban közölt cikk írója azt hiszi: az volt ez emberiség legszomorúbb tévedése, hogy Krisztust istennek nézték, istenként tisztelték. Az apátplébános úgy vélte, hogy e kamaszos megnyilatkozással a kétezer éves egyház valódi szerepét és lényegét kérdőjelezték meg itt a Tisza partján, s a hitviták indulatával sorolta az egyházi irodalom klasszikusainak megállapításait. 22 A szerkesztő, Komáromi József válaszolt ugyan a vádakra, de reménytelen vállalkozás volt vélt igazáról meggyőzni a kalocsai szeminárium egykori tanárát. 23 Petrányi Ferenc óbecsei szolgálata során egyetlen pillanatra sem feledkezett meg a szegények gyámolításáról. 1922 tavaszán Szegényeinkért címmel a szegényebb sorsú embertársaink részére szervezett tüzelő és élelmiszer-adomány gyűjtést, melynek megszervezését és lebonyolítását maga vállalta. 24 De a gyűjtőbizottság elnöke volt akkor is, amikor a Jótékony Magyar Nőegylet elnökeként híveihez intézett felhívásában a jótéteményre buzdított. 25 21 Megjelent a Zivatar első száma; Tiszavidék, 1932. október 2., 2. p.; Megjelent a Zivatar második száma; Tiszavidék, 1932. október 23., 3. p. 22 Petrányi Ferenc: Karácsonyi zivatar; Tiszavidék, 1933. január 1., 2 3. p. 23 Komáromi József: Karácsonyi zivatar; Tiszavidék, 1933. január 8., 3. p. 24 Petrányi Ferenc: Szegényeinkért; Tiszavidék, 1922. február 26., 2. p. és március 5., 2. p. 25 Petrányi Ferenc: Felhívás a jólelkű emberekhez; Tiszavidék, 1922. szeptember 3., 1. p.; A szegény gyermekekért; Tiszavidék, 1923. január 28., 2 3. p.; Adjatok, adjatok, amit az Isten adott ; Tiszavidék, 1928. január 15., 1. p.; Megmozdultak a szívek 17
Követendő példája az igaz hazafinak 1927 tavaszán Óbecsén fényes keretek között ünnepelték meg Petrányi Ferenc pappá történt fölszentelésének negyedszázados jubileumát. A Tiszavidék első és második oldalán minden bizonnyal Rácz Imre kántor, a lap főmunkatársa köszöntötte az ünnepeltet. Méltatásában kiemelte: városunk egyik előkelő, vezető férfija, társas életünk tevékeny szellemi munkása, a katolikus hívek rajongásig szeretett, nagy tudású főpapja érte meg az Isten kegyelméből és jóvoltából azt az évfordulót, ahonnan immár egy negyed századra tekinthet vissza az ő áldásos működésének eredményekkel ékített munkájának hosszú sorozatára. Petrányi Ferenc egykor vállalt elhivatottságának emberül megfelelt, negyed évszázad küzdelmei igazolják őt, a lelki atyát, aki eredményesen tevékenykedett a hitélet fejlesztésén, a tanárt és képezdei igazgatót, aki a derék néptanítók seregét nevelte föl, az ihletett hitszónokot, aki buzdító beszédeivel az egyházmegyében elismerten az élen áll, a tudományos előadót, akinek felkészültségét nyilvános előadásai bizonyítják, az írót, aki gondolataival és bámulatos előadói képességével mindenki szívébe, lelkébe belopta magát, a hírlapírót, aki a szívesen olvasott vezércikkek szerzője, és a társas élet osztatlan népszerűségnek örvendő vezető egyéniségét, aki kezdeményezéseivel igyekszik egybe tartani a város magyar közösségét. Az ezüstmiséjét ünneplő apátplébános társas egyesületeink népszerű vezető-tagja, a jótékonyságot gyakorló Magyar Nőegylet buzgó támogatója és igazgatója; a kultúrestéket rendező bizottság elnöke, akinek évente megtartott, magas színvonalú tudományos felolvasásai mindenkor ékességei a műsornak, nagytekintélyű, hasznos tagja és pontos látogatója a községi tanácsnak, igazgatósági tagja városunk legnagyobb pénzintézetének, az állami iskolaszéknek befolyásos tagja, és nagy elfoglaltsága mellett a legnagyobb óraszámmal hitoktató az állami iskolában. 18 A szegény-akció küszöbén; Tiszavidék, 1932. január 31., 1. p.
Mák Ferenc: Ha valami nagy baj érne bennünket Petrányi Ferenc nyelvi és felekezeti különbség nélkül viselte gondját Óbecse lakosainak. Lelkipásztorként megtapasztalhatta azt a ragaszkodást, amelyet a legnehezebb napokban a forradalom és a megszállás idején a különféle ellentétek tapintatos elsimításával, a testvéri béke fenntartásával a kölcsönös megértés üdvös szolgálatával szerzett magának a hívei körében. A késő történelem lesz hivatva értékelni azt a higgadt munkát és fellépést írta a Tiszavidék, amelyet boldogemlékű, jóságos lelkű Borota Jován főpróta és Petrányi Ferenc plébános lelket megnyugtató, békére intő, testvéri megértésre buzdító népszónokolásai sikeresen buzdítottak úgy, hogy Becsén sem akkor, sem a követő időkben megalázó, a testvéri megbecsülést széttépő nagyobb atrocitások nem fordultak elő. 26 1927. február 28-án tartották meg az ezüstmisés plébános egyházi ünnepét, melyen Márton Mátyás pápai prelátus, kanizsai prépost-plébános, Michler Ferenc apát, moholi esperes-plébános és további tizenhét paptársa köszöntötte őt. Az evangéliumot Varga Lajos kanizsai plébános (volt óbecsei káplán) olvasta föl, az ünnepi szentmise szertartását Rácz Imre kántor vezette egyházi énekkar kísérte. Elsőként Fárbás József, a katolikus hitközség képviselőtestületének világi elnöke köszöntötte az ünnepeltet. Őt Vissy Károlyné a Jótékony Magyar Nőegylet elnöke követte, majd sorba elébe járult: Rajsli Lukács a Katholikus Olvasókör alelnöke, Réh Dezső, a Római Katholikus Iparos Legényegylet elnöke, Papp József, a Földműves Ifjúsági egyesület elnöke, dr. Varró János, a Magyar Népkör vezetőségi tagja. Ezután köszöntötte az ünnepeltet az evangélikus egyház és a Magyar Dalkör nevében Szmik Gyula. Volt tanítványai közül Cziráky Fetter Imre, a Tiszavidék című hetilap nevében pedig Draskóczy Ede főszerkesztő fejezte ki a háláját. Vécsey Géza bankigazgató az ünnepi ebéden mondott pohárköszöntőjében ezüst-embernek nevezte Petrányi Ferencet. 27 Egy évvel később, óbecsei plébánossá történt kinevezésének tizedik évfordulóján Varró János Az első tíz év után című írásában emlékezett 26 Jubileum 1902 1927; Tiszavidék, 1927. február 20., 1 2. p. 27 Egy pap jubileumi ünnepe; Tiszavidék, 1928. március 6., 1 2. p. 19
meg az eseményről. Ő sem feledkezett meg Petrányi Ferencnek a szerb megszálláskor tanúsított magatartásáról. Kiemelte: Gondoltatok-e arra, hogy ha a predesztinált igaz ember az áldott emlékű Borota esperessel karöltve okos szóval, bölcs tettekkel le nem csillapítja a mérhetetlenül fellángolt szenvedélyeket, a féktelen ár, a szennyes indulatok elsöpörték volna Becsét? Hogy ma por és hamu volnánk? Hogy Becse üszkein a mételyezők, a konkolyhintők a gyújtogatók vijjogtak volna? És azóta is. Folyton. Mindig. A templom, a szószék, az iskolák és egyesületek kultúr-dobogói, a községi és társadalmi gyűlések, a lapok, közösségünk apraja-nagyja, számtalan családunk jóléte, belbékéje hirdeti e kiváló ember páratlan és fáradhatatlan munkásságát. 28 Nem véletlenül írta Szenteleky Kornél 1928. július 17-én Újvidékre, Fekete Lajoshoz intézett levelében a következő sorokat: Csuka talán említette Önnek azt a különleges missziót, mely Önre vár, hogy t. i. Petrányi plébánoshoz látogasson el Óbecsére. Remélem, hogy Önnek sikerülni fog Petrányit is megnyerni a V. I. [Vajdasági Írás] számára, mert ő mindenesetre a tiszamenti magyarság körében a legnagyobb tekintélynek és nagyrabecsülésnek örvend. 29 Azután eljött az idő, amikor Petrányi Ferenc isteni küldetése sem volt elegendő az áradó emberi gonoszság megfékezésére. Az apátplébános utolsó írása Országos engeszteléssel mentsük meg nemzetünket! címmel 1944. szeptember 30-án jelent meg az Óbecsei Járás című helyi lapban. Azokban a napokban Grősz József főegyházmegyei érsek elrendelte, hogy tekintettel a tragikus eseményekre, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén, október 8-án, vasárnap a templomokban országos engesztelő és könyörgő napot tartsanak. A Magyarok Nagyasszonya hangzott a fölhívás történelmünk nagy fordulópontjain mindig kiállott Szent István népe mellett, így volt ez a török hódoltság idején és azt követően is bizonyára meghallja magyar híveinek kétségbeesett fohászát. Az érdeki felhívást továbbította hívei felé Petrányi Ferenc is, 28 V. [Varró János]: Az első tíz év után; Tiszavidék, 1928. szeptember 30., 2. p. 29 Szenteleky Kornél irodalmi levelei 1927 1933; Sajtó alá rendezte, és bevezetéssel ellátta Bisztray Gyula és Csuka Zoltán, Zombor Budapest, kiadja a Szenteleky Társaság, 1943. 71. p. 20
Mák Ferenc: Ha valami nagy baj érne bennünket amikor kiemelte: A nehéz idők önkéntelenül Istenre és a vallás erejére terelik a figyelmet. Feltétlenül bízzunk derék és hős katonáinkban, akik a legsúlyosabb áldozatok árán is védelmeznek bennünket. Ám a puszta fohásznál e mérhetetlenül komoly napokban sokkal többre van szükség, tisztességgel, becsületes helytállással, a közösség iránti hűséggel segítsük honvédeink életre-halálra menő harcát! Most már nemcsak az ország és a magyar nemzet átmentéséről van szó fogalmazta meg Petrányi Ferenc a pásztori üzenetét, hanem egy új életberendezkedés megalapozásáról is, mert e sorsdöntő napokban úgy érezzük, hogy másoknak kell lennünk, mint eddig voltunk! [ ] Sok, mélyen gondolkodó ember van azon a meggyőződésen, hogy ha valami nagy baj érne bennünket, nem is annyira a reánk törő ellenség ereje lesz az oka, hanem az, hogy e nagy és sorsdöntő napokban a meggyőződéses hit, az isteni oltalomban való bizalom és a magunkba szállás mentő erejét kihasználni elmulasztottuk. 30 Talán ő volt az egyetlen, aki isteni mércével mérve sem mulasztott semmit, s ezzel átlépte a mártírium küszöbét. 1944. október 8-án a Magyarok Nagyasszonya ünnepén, vasárnap Óbecsére szerb partizánegységek vonultak be. Petrányi Ferenc apátplébánost már másnap, október kilencedikén elvezették, súlyosan bántalmazták, az elkövetkező napokban pedig válogatott kínzásoknak vetették alá. A tragédiáról sok évtizedes kényszerű hallgatás után A megtorlás napjai című könyvében Matuska Márton számolt be először. Petrányi Ferenc sírhelyének megjelölése kapcsán idézi a Kommunista Pártnak azt a határozatát, amely megtiltja az apátplébánosról szóló megemlékezést. 1987. november 25-én a hatalom még rettegett a meggyilkolt egyházfi emlékétől. 31 A könyv szerzője olyan vallomásokat idézett, amelyek a bevonuló partizánok kegyetlenkedését a maga brutalitásában elevenítette fel. Néhány évvel kötete megjelenés után Cseres Tibor Vérbosszú Bácskában című könyvében így írta le a történteket: Petrá- 30 Országos engeszteléssel mentsük meg nemzetünket!; Óbecsei Járás, 1944. szeptember 30., 1. p. 31 Matuska Márton: A megtorlás napjai; Újvidék Forum Könyvkiadó, Magyar Szó, 1991. 183 185. p. 21
nyi Ferenc apátplébánost október 9-én vitték el a plébániáról, mégpedig fiatal partizánlányok, akik a Centrál felé menet is már ütlegelték a hatvanöt éves, reverendás embert. Odabent szerbellenes vallomást akartak kicsikarni belőle, de őbenne a gyűlöletnek szikrája sem volt. Arcát, és teste minden részét verték, állkapcsát összezúzták. Leginkább egy Zombor környéki, Zorka nevű partizánnő kegyetlenkedett vele. Lemeztelenítve deszkára kötözték, és hasára, mellére, nemi szervére az asztalról ugrálva, szöges bakancsos lábbal valósággal kitaposták belső szerveit. Amikor belehalt sérüléseibe, október 14-én kidobták az emeleti ablakból a keramitos udvarra, hogy öngyilkosságnak nevezhessék a halál okát... 32 Hetényi Varga Károly A kétszer is megszolgált kitüntetés címmel 2000. októberében cikket közölt Petrányi Ferenc apátplébánosról az Új Ember című katolikus hetilapban, melyben kiemelte: 1920-ban a trianoni békeszerződés ugyan határvonalat húzott plébániája és egyházi főhatósága közé, Petrányi Ferenc azonban megmaradt magyarnak, úgy, hogy soha egyetlen sértő szót nem ejtett, egyetlen ellenséges gesztus nem tett a szerb nép, és a délszláv állam ellen. Jézusi szelídséggel, bölcsen, kellő tisztelettel és tapintattal vezette, vigasztalta, erősítette elárvult nyáját. Talán ezért történhetett meg, hogy a plébános 1931- ben megkapta a Pro Ecclesia et Pontifice magas pápai kitüntetést. A szeretetnek ezt a tiszta lelkű apostolát a bevonuló partizánok 1944 októberében brutális kegyetlenséggel halálra taposták. Akkoriban, a vészesen tornyosuló viharfelhők láttán egy péterváradi híve bizonyos Mentes Mihály, aki maga számolt be a történetről megkérdezte Petrányi Ferenc apátplébánostól: mitévők legyünk? Meneküljünk vagy maradjunk? Az apát ezt válaszolta: Amíg csak egy hívem is lesz, én addig el nem megyek sehova! Az Óbecsére bevonuló szerb partizánok Petrányi apátot az elsők között tartóztatták le. 1944. október 9-én a Central kávéházba hurcolták, ide gyűjtötték azokat, akiktől végleg meg akartak szabadulni. Szemtanúk visszaemlékezése szerint írta Hetényi Varga Károly 32 Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában; Budapest Magvető, 1991. 120. p. 22