Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak, szülőknek Időt kell szakítanod embertársaidra. Tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is. Valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted. (Albert Schweitzer) www.kozossegi.ofi.hu Közösségi Szolgálat Portál A tájékoztatót összeállította: Babcsán T. Andrásné iskolai koordinátor lidyco.b@gmail.com
Kire vonatkozik első alkalommal a középiskolai nappali képzésben résztvevő, és az érettségi vizsgát 2016. január 1-jét követően megkezdő tanulókra a 9-11. évfolyamos diákok számára lehetőség szerint három tanévre arányosan elosztva szervezzük meg a közösségi szolgálatot.
Milyen tevékenységekre vonatkozik A diákok önként választhatják ki a lehetőségek közül, hogy milyen tevékenységet milyen időpontokban szeretnének végezni. A jogszabály szerint: a közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység, és annak pedagógiai feldolgozása. (Értelmező rendelkezés 4. (13.) bekezdés)
Tevékenységi területek (ezekből kell választani a jelentkezési lap kitöltésekor) a) egészségügyi, b) szociális és jótékonysági, c) oktatási, d) kulturális és közösségi, e) környezet- és természetvédelmi, f) polgári- és katasztrófavédelem, g) közös sport- és szabadidős tevékenység óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, idős emberekkel. Az 50 órát többféle területen is lehet teljesíteni.
Fogadó szervezet lehet (I.) a) A helyi önkormányzat, a helyi önkormányzatok társulása és a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulása az általa biztosított közszolgáltatások és katasztrófavédelmi feladatai körében; b) A nemzetiségi önkormányzat a jogszabályban meghatározott közfeladatai körében; c) A költségvetési szerv az alaptevékenysége körében; d) A magyarországi székhelyű civil szervezet, közhasznú szervezet a közhasznú és a működésével összefüggő tevékenysége körében; e) A magyarországi székhelyű egyházi jogi személy a hitéleti, a közcélú és a működésével összefüggő tevékenysége körében.
Fogadó szervezet lehet (II.) a) szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató, b) egészségügyi szolgáltató, c) közoktatási intézmény, d) felsőoktatási intézmény, e) muzeális intézmény, f) nyilvános könyvtár, g) közlevéltár, h) nyilvános magánlevéltár, i) közművelődési intézmény.
A munkavégzés formai keretei A közösségi szolgálat teljesítése során: - egy óra = hatvan perc szolgálati idő (a helyszínre történő utazási idő nem számít bele), - alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb három órás időkeretben végezhető, - a közösségi szolgálat a tanulók lakókörnyezetében, vagy az iskola székhelyén, feladat-ellátási helyén, de legfeljebb 30 kilométeres körzeten belül szervezhető meg. - a diákok egyénileg vagy csoportosan végezhetik a választott tevékenységet. Célszerű a párok kialakítása. Az ötven órán belül 5 órás felkészítő és 5 órás záró foglalkozást tartunk az iskolában.
- A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy, illetve a korlátozottan cselekvőképes nagykorú személy olyan közérdekű önkéntes tevékenységet folytathat, amely megfelel életkorának, testi, értelmi és erkölcsi fejlettségének, illetve képességeinek, valamint amely nem veszélyezteti egészségét, fejlődését és tankötelezettségének teljesítését. - A tizenhatodik életévét be nem töltött önkéntes által a közérdekű önkéntes tevékenységre fordítható idő nem haladhatja meg a) tanítási szünet ideje alatt a napi három órát és a heti tizenkét órát, b) tanítási időben a heti hat órát és - tanítási napon a napi két órát, - tanítási napon kívül a napi három órát.
A tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes közérdekű önkéntes tevékenységet 20 óra és 6 óra között nem végezhet. A tizenhatodik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes által a közérdekű önkéntes tevékenységre fordítható idő nem haladhatja meg a napi négy és fél órát és a heti tizennyolc órát. A tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes részére a közérdekű önkéntes tevékenység befejezése és másnapi megkezdése között legalább tizennégy óra pihenőidőt kell biztosítani.
A közösségi szolgálat dokumentálása A közösségi szolgálat középiskolai dokumentálásának kötelező elemei: - a tanuló által kitöltött Jelentkezési lap, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, a megvalósítás tervezett helyét, valamint a szülő, gondviselő egyetértő nyilatkozatát, - az osztálynaplóban, bizonyítványban és a törzslapon dokumentálni kell a közösségi szolgálat teljesítését, - az iskola a közösségi szolgálat teljesítéséről igazolást állít ki két példányban, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig az intézménynél marad. - Az iskolán kívüli külső szervezet és az iskola együttműködéséről megállapodást kell kötni, amelynek tartalmaznia kell a megállapodást aláíró felek adatain és vállalt kötelezettségein túl a foglalkoztatás időtartamát, a mentor nevét és feladatkörét. A tanuló által vezetett közösségi szolgálati napló, amelyben rögzíti: mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott. Az adott szervezet helyi koordinátorával minden alkalommal aláíratja, lepecsételteti az aznap teljesített órákat.
Teendők (I.) Fogadó partnerről elsősorban az iskola igyekszik gondoskodni, de akinek ismeretsége van, javaslatot tehet az iskolai koordinátornak, hogy a törvényi előírásnak megfelelő egyéb intézménnyel kapcsolatba lépjen az iskola. Csak iskolán keresztül történő szervezésben folytatható és igazoltatható közösségi szolgálat! Minden tanév elején a tanulóknak tevékenységi területet és ehhez kapcsolódóan fogadó intézményt kell választaniuk, amelyet a közösségi szolgálatra Jelentkezési lapon meg kell nevezniük. Szülői aláírás is szükséges hozzá.
Teendők (II.) Fontos a sorrend! Ha a tanuló az iskola által ajánlott intézményben kíván munkát végezni melyek listája folyamatosan bővül: egyeztetés az iskolai koordinátorral a lehetőségekről jelentkezési lap benyújtása az iskolának iskolai koordinátor munkavégzésre beosztja a tanulókat a különböző szervezetekhez, és erről tájékoztatja őket munkavégzés Ha a tanuló talált fogadóintézményt önállóan: az iskolai koordinátor tájékoztatása a fogadó partnerről együttműködési megállapodás megkötése az iskola és a fogadó szervezet között iskolai koordinátor visszajelzése a tanulónak jelentkezési lap benyújtása az iskolának munkavégzés.
Teendők (III.) A tanulók további kötelezettsége: - a közérdekű tevékenységet a vonatkozó jogszabályok, szakmai és etikai előírások, valamint a fogadó szervezet utasításai szerint személyesen végezni. Az adott helyszín függvényében pl. az alábbi feltételeknek kell megfelelni: - titoktartás, adatvédelem, - higiénés szabályok, egészségügyi vizsgálat és igazolás megléte, - munkavédelmi és balesetvédelmi előírások betartása, stb. A közösségi szolgálat teljesítése során az iskolai házirend szabályai érvényesek!
Teendők (IV.) A tevékenység elismerése - A munkavégzésről közösségi szolgálati naplót kell vezetnie a diáknak. - A munkanaplókat az iskolai koordinátor félévente ellenőrzi. - Az 50 órás kötelezettség teljesítését és a záró beszámoló elkészítését követően az iskola igazolást állít ki. Akkor adható a tanulónak érettségi bizonyítvány, ha az év végi bizonyítványában szerepel az 50 óra közösségi szolgálat igazolása.
Teendők (V.) A program során számítunk a szülők támogató szerepére ötletek, ösztönzés, lelki kísérés, szállítás egyéb tevékenységekben. KÖSZÖNJÜK!