Ézs 6,8-13 Ézsaiás megbizatása

Ézs 6,8-13 Ézsaiás megbizatása És hallám az Úrnak szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet! És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek; Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon. És én mondék: Meddig lészen ez Uram?! És monda: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkűl, és a házak emberek nélkűl, s a föld is puszta lészen; És az Úr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön: És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is; de mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után: az ő törzsük szent mag lészen! Bevezetés Az előző versekben azt láttuk, hogy Ézsaiásnak megjelent az Úr. Úgy olvastuk az 1. versben: láttam az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölti a templomot. A János evangéliuma 12. rész, 41. verse szerint, ezt elolvasom: Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az ő dicsőségét; és beszéle ő felőle. Itt a János evangéliuma összefüggése alapján világos, hogy az Úr Jézus azt mondja, hogy az ő, az Úr Jézus dicsőségét látta Ézsaiás. Tehát, amikor azt mondja itt, hogy láttam az Urat, Krisztus dicsőségét látta. Most a felolvasott szakaszból három kérdésről szólnék. Az egyik az, hogy kinek ad az Úr megbízatást szolgálatra? A másik kérdés az, hogy hogyan és mikor teljesedett be az Ézsaiásnak adott Ige? A harmadik, hogy mit tanulhatunk mi ezekből az Igékből most? Kinek ad az Úr megbízást a szolgálatra? Tudjuk azt, először is, hogy Isten bárkinek, sőt, bárminek adhat megbízást a szolgálatra. Istent senki és semmi nem korlátozhatja ebben, ahogy semmi másban sem. Ő felhasználhatja a köveket is, ahogy mondta, hogy ha ezek a gyermekek elhallgatnak, vagy a tanítványok, akkor a kövek fognak kiáltani. Felhasználhatja a szamarat is, mint Bálám esetében, szolgájának mondhat még olyan pogány királyt is, mint Nabukodonozor. Jeremiás próféta könyvének a 43. részében például azt olvassuk: És ezt mondd nékik: Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ímé, én elküldök és felhozom Nabukodonozort, a babiloni királyt, az én szolgámat, és az ő székét e kövekre teszem, melyeket elrejtettem, és azokra vonja fel az ő sátorát (Jer 43,10). Biztos, hogy botrányos egy zsidó fül számára azt hallani, hogy az ő pogány ellenségüknek a királyáról, Nabukodonozorról azt mondja Isten, hogy az én szolgám. Pedig így van, őt is felhasználhatja a szolgálatra. Felhasználhat angyalokat is, a Zsidókhoz írt levél 1. részében olvassuk, egy zsoltárt idéz ez az Ige, hogy aki az ő angyalait szelekké teszi, és tűz lángjává teszi. Felhasználhat mindent, mert minden Istent szolgálja, minden az Ő akaratát teljesíti. Ahogy a Jelenések könyvében olvassuk, ezt is elolvasom szó szerint: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremtettek (Jel 4,11). Azonban mégis azt látjuk, hogy Isten egyes emberekre bízza az Ő Igéjét, mint itt Ézsaiásra. Akikre rábízza az Ő Igéjét, azokat az embereket felkészíti erre. Ézsaiást is felkészítette. És ez a felkészítés nagyon szoros kapcsolatban van azzal, amit majd annak az embernek hirdetni kell Isten megbízásából. Például most azt olvastuk, hogy Ézsaiásra először ítéletes Igéket bízott Isten. Ezért előbb Ézsaiást magát ítélte meg Istennek a szentsége és dicsősége. Úgyhogy azt mondta, hogy jaj nekem, elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan

ajkú nép közt lakom. Ha nem így lenne, akkor nem lenne hiteles Isten szolgájának a mondása, az Ige, amit Isten a szájába adott. Ha ezt Ézsaiás nem élte volna át, hogy őt tisztátalanságáért megítélte Isten szentsége, akkor felszínes vagy lekezelő lett volna az, amit ő elmondott a népnek. Ugyanígy felszínes és lekezelő lenne, bárkire Isten bízna olyan Igéket, ami ítéletet hirdet, ha ő maga először át nem megy az ítéleten. Aztán Ézsaiásra később kegyelmes Igéket bízott az Úr, és ezek az ítéletes Igék mintegy háttérül szolgáltak, hogy milyen nagy az Isten kegyelme, hogy még ezek után is szereti és megmenti a népet. De ez is úgy volt hiteles, hogy először Ézsaiás maga átment a megítélésen, aztán Isten neki kegyelmezett, és akkor megértette azt, hogy ha neki kegyelmezett, és őt megtisztította, akkor a népnek is kegyelmez, és őket is megtisztíthatja. Vagy ott van például Pál apostol. Elsősorban Isten kegyelmének az Igéjét, nagy titkokat bízott rá, és előbb őt is fel kellett készíteni erre. Először is megtapasztalta azt, hogy milyen nagy az Isten kegyelme az ő életében. A boldog Isten dicsőségének evangyélioma szerint, mely reám bízatott. És hálát adok annak, a ki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt, rendelvén a szolgálatra. Ki előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben; Szerfelett megsokasodott pedig a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, a kik közűl első vagyok én (1Tim 1,11-15). Tehát őt is felkészítette Isten, látta a maga életében, hogy mennyire bűnös, még az ő buzgóságában is, és Isten azért könyörült rajta, hogy benne mutassa meg legelébb az Ő hosszútűrését, irgalmának a gazdagságát. Ezért tudta hirdetni ezt a kegyelmet, és a nagy titkokat, amiket Isten rábízott, hogy ezeknek a titkoknak is alkalmas hordozója legyen. Erre úgy készítette fel, hogy tövis adatott a testébe, a Sátán angyala, hogy gyötörje, hogy el ne bizakodjon a kijelentéseknek a nagysága miatt. Ezt a két példát teszem ide tehát, hogy ha valakire Isten rábízza az Ő Igéjét, felkészíti először erre. Ézsaiásban megmutatta szentsége tüzének megtisztító erejét, Pál apostolban megmutatta hosszútűrését, szeretetének az irgalmát. Megbízás és engedelmesség Ez az egyik oldala, ha Isten valakit megbíz. Van egy másik oldala is. Fontos az embernek az odaszánása és engedelmessége. Az Úr feltette a kérdést: Kit küldjek el, ki megyen el nékünk? És Ézsaiás készségesen jelentkezett: Ímhol vagyok én, küldj el engemet. Pál apostol is készségesen odasimult Isten kezébe. Azt mondta: semmivel sem gondolok, az életem sem drága nékem, csakhogy a futásomat elvégezzem örömmel, azt a szolgálatot, amit vettem az Úr Jézustól. A Kolossé levélnek a 4. részében olvasunk Arkhippusról: Mondjátok meg Arkhippusnak: Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed! (Kol 4,17). Itt van Arkhippus, aki nyilván nem úgy vállalkozott a szolgálatra, hogy Isten hívása és akarata nélkül jelentkezett, hogy majd én. Így hiába jelentkezik bárki, és hiába vállalkozik akárki. Ha Isten nem hívja el, Isten nem szólítja meg, és Isten nem kérdezi meg tőle, hogy kit küldjek el, és utána nem mondja, hogy menj, akkor az ember hiába vállalkozik, abból nem jön ki jó dolog. Akkor létrehozhat az ember szervezeteket, missziós társaságokat, bármit - emberi marad. De ha Isten valakinek szól, akkor kell ez is: elvállalni. Ahogy Pál elvállalta, ahogy Ézsaiás próféta elvállalta, ahogy Arkhippus elvállalta, és utána megmaradni ebben a szolgálatban. Az Úr Jézus is így vállalta el, amit az Atya rábízott. Ez az Ige végeredményben róla is szól: Kit küldjek el? Mert a legelső számú szolgája és küldöttje Istennek Jézus Krisztus volt. És vállalta mindazt, ami azzal a szolgálattal jár. És akiket Isten küld, annak a tudatában vállalják ezt el, hogy nem könnyű küldetést vállalnak. Nehéz utat vállalnak. Emlékezzünk csak Jeremiás prófétára! Rászedtél Uram, és rávétettem. És bizony elpanaszolja, hogy igen nehéz az az út. Isten egy szolgájának sem könnyű az út, de

mégis vállalják, mert Isten küldi, és ahova Ő küldi az Igéjét, nem tér vissza üresen, és az jó szerencsés lesz. Még szeretném ezzel kapcsolatban azt is elmondani, hogy vannak, akik nehezen vállalják a küldetést. Ott volt például Mózes. Nagyon nehezen vállalta el. Igen nagy dolgokat bízott Isten rá, de igen sok szenvedésen is ment keresztül, és mintha ezt előre tudta volna, nagyon nehezen fogadta el Isten kezéből. Csak hadd olvassak el néhány Igét, amiből látszik, hogy nem volt könnyű. Olvasunk arról, mikor Isten megjelent Mózesnek a csipkebokorban: Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Égyiptomból. Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Égyiptomból? És felele: Én veled lészek! És ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Égyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek. Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? Mit mondjak nékik? (2Móz 3,10-13). Akkor Isten ezt is elmondta, hogy mit mondjon nekik. Aztán: Felele Mózes és monda: De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr. Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S ő monda: Vessző. Vesd azt úgymond a földre. És veté azt a földre és lőn kígyóvá; és Mózes elfutamodék előle. Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyujtá kezét és megragadá azt, és vesszővé lőn az ő kezében. Hogy elhigyjék, hogy megjelent néked az Úr, az ő atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. [...] És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízből és öntsd a szárazra, és a víz, a mit a folyóvízből merítettél, vérré lesz a szárazon. És monda Mózes az Úrnak: Kérlek Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell. Ő pedig monda: Kérlek Uram, csak küldd, a kit küldeni akarsz. És felgerjede az Úr haragja Mózes ellen és monda (2Móz 4,1-5.9-14) Látjuk ezt az embert? Mindenfajta kifogást hozott. Ki vagyok én, én hogy tudom kihozni? Én nehéz ajkú vagyok, én nem tudok beszélni, de milyen a nép, úgysem fognak nekem hinni. Mit mondjak majd, ha nem hisznek? De végül mégis elvégezte Isten, hogy menjen. Végül mégis vállalta Mózes, és elment. Ugyanígy volt Jeremiás próféta is. Neki egy fő kifogása volt: fiatal vagyok. Azt mondta neki Isten: ne mondd azt, hogy ifjú vagyok én. Én ércbástyává, vasoszloppá teszlek téged. Hadakoznak ellened, de nem tudnak legyőzni. Végül elvállalta Jeremiás is. Elvállalta. Ahogy később mondja, hogy rávettél Uram, és rávétettem. És végigjárta a szenvedésnek a sok és nagyon nehéz útját. Tehát Isten küld, de nem küld addig, amíg az ember el nem vállalja. És amíg föl nem készíti az embert erre. Szolgálat és kegyelmi ajándék Még egy kérdés felmerül ezzel kapcsolatban: minden szolgálathoz, minden küldetéshez kell kegyelmi ajándék. Jól látta Mózes is: mit tudok én tenni, hogy higgyenek? De az Úr azt mondta: én veled leszek, én szót adok a szádba, megteheted ezeket a jeleket. Tehát kell valami kegyelmi ajándék, amit Isten ad azoknak, akik Őt szolgálják. A kegyelmi ajándékról viszont az 1. Korinthusi levélben a következőket olvashatjuk: De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi [itt a kegyelmi ajándékokról van szó], osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja (1Kor 12,11). Úgy osztogatja Isten, ahogy akarja. Ugyanakkor a 31. versben meg azt olvassuk: Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek. Itt meg azt mondja, hogy igyekezzetek a kegyelmi ajándékokra, a hasznosabbakra. Majd pedig: Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki

ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok (1Kor 14,1). No, most akkor felmerül a kérdés, hogy hát Isten osztogatja, amint akarja. Ha így van, akkor mi a szerepe annak, hogy mi kívánunk, vagy igyekszünk valamilyen kegyelmi ajándékra? Valóban Isten adja a kegyelmi ajándékokat. Az, hogy valaki kívánja, vagy igyekszik ezekre az ajándékokra, nem jelent mást, mint azt, hogy elfogadja, kész elfogadni ezeket az ajándékokat. Ahhoz, hogy az ember elfogadja, kell valami. Azt jelenti ez, hogy akkor elfogadom a felkészítéssel és a szolgálattal járó szenvedéseket is. Akkor azt is jelenti, hogy odaszánt lesz az életem, még az életem sem lesz drága. Figyeljük csak az ószövetségi prófétákat! Ez nem olyan szólás-mondás volt, hogy az életük sem drága, az Úr Jézus maga mondta, hogy a próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Kit nem? Itt van például Ézsaiás. Nincs leírva a Bibliában, zsidó hagyomány mondja el, hogy úgy halt meg, hogy egy odvas fába vagy bedugták, vagy odamenekült, pontosan nem tudom, és a fával együtt szétfűrészelték. Ahogy a Zsidók 11-ben van, hogy némelyek szétfűrészeltettek. És amikor megjelent az igazi nagy próféta, Krisztus, Őt is megölték. Az apostolokat is üldözték, azokat is kivégezték. Valóban az életükkel fizettek. De akik nem is haltak meg, azt olvassuk a Zsidók 11-ben, hogy bilincseket, börtönt, de ha még azt sem, akkor is meg nem értést, félreértést, vádaskodást, egyebeket, mindenkinek el kellett szenvedni. Mert nincs próféta tisztesség nélkül, csak a maga házában és hazájában. Tehát ha elfogadjuk a kegyelmi ajándékot, a megbízást, és a küldetést a szolgálatra, akkor egy odaszánt, egy oltárra tett élet kell, hogy legyen. És alázatot is jelent. Az azt jelenti, hogy tudom, hogy csak eszköz vagyok, nem én munkálkodok, hanem Isten munkálkodik bennem. Ahogy Pál mondja, hogy többet munkálkodtam, mint azok mind, de nem én, hanem Istennek bennem levő kegyelme. És az, hogy eszköz vagyok, azt is jelenti, hogy ha az Úr akar, használ, ha akar, félretesz. Mint ahogy a mesterember. Most hol a fúrót veszi fel, hol a fűrészt, hol a vésőt. A másikat félreteszi. Akkor használ az Úr, amikor akar. És ez alázatot jelent. Most félretett az Úr. Tehát kinek ad az Úr megbízást a szolgálatra? Adhat mindenkinek, de akinek Ő ad, felkészíti. Akinek Ő ad, vállalnia kell a vele járó szenvedést is, az üldözést is. És akit az Úr felkészít, és az vállalja, annak megadja a kegyelmi ajándékot is, ami csak szükséges arra a szolgálatra. Hogyan és mikor teljesedett be az Ige? A második kérdés az, hogy hogyan és mikor teljesedett be az Ézsaiásra bízott Ige, amit itt olvastunk: Menj el és mondd meg: hallván halljatok, és ne értsetek, stb. Tudjuk azt, hogy a próféciák többször beteljesednek. Ez a prófécia is. Az első beteljesedés már Ézsaiás próféta idejében elkezdődött. Mindenesetre a 9. és 10. vers elkezdődött: Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be: szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon. Ez már Ézsaiás idejében elkezdődött, a nép nem hallgatott Isten szavára. Hiába szólt az Ige, nem hallgatta meg a nép, nem hallotta meg, nem vette a szívére, amit Isten üzent. Aztán ennek a következménye lett ez: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkül, és a házak emberek nélkűl, s a föld is puszta lészen: És az Úr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön (11-12. vers). Ez mintegy százötven év múlva teljesedett be. Isten addig várt, hátha a nép mégis hallgat, de nem hallgatott. Százötven év múlva jött körülbelül a babiloni fogság, és akkor ez bekövetkezett. Városok ott maradtak pusztán, a házak emberek nélkül, az embert messze elvetette, mert elmentek, akik nem haltak meg a babiloni fogságban, egy kis rész, aki megmaradt, meg elment Isten akarata ellenére Egyiptomba, tehát messze elvetette Isten őket. A 13. vers pedig a babiloni fogság után teljesedett be. Mikor letelt a hetven év, akkor volt egy maradék, mint ahogy a cserfának és tölgyfának van maradék gyökere, törzsöke a földben, és ez a maradék visszatér Jeruzsálembe. A második beteljesedés az Úr Jézus idejében, és az apostolok idejében kezdődött. Már az előbb is idéztem, és most ismét elolvasom a János evangéliumából azt a részt, amikor az Úr

Jézus utal Ézsaiás könyvére, erre a részre, amit felolvastunk: És noha ő ennyi jelt tett vala előttük, mégsem hivének ő benne. [...] Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ésaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az ő dicsőségét; és beszéle ő felőle (Jn 12,37.39-41). Tehát Krisztus felől. Ugyanezt a Máté evangéliumából is elolvasom: Azért szólok velök példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket (Mt 13,13-15) Miután az Úr Jézus Krisztusnak nem hittek, és az Ő Igéit nem fogadták a szívükbe, jöttek az apostolok. Ők is jeleket tettek és csodákat, és hirdették az Igét, voltak, akik elfogadták, de nem az egész nemzet. Háromezren, ötezren megtértek, aztán szaporította Isten a gyülekezetet, de maga a nemzet nem tért meg. És azután a pogányoknak is hirdették az evangéliumot. És nemhogy ez a nemzet ekkor észhez tért volna, hogy akkor a pogányoknak fog Isten evangéliumot hirdetni, hanem még jobban megátalkodtak. Az utolsó eset, a Cselekedetek könyvében van leírva: Mivel pedig nem egyezének meg egymással, eloszlának, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek [Szellem] Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván: Eredj el e néphez és mondd: Hallván halljatok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és ők meg is hallgatják (ApCsel 28,25-28). Itt lezárta Isten ezt a részt Izráel népének. Miután nem akarták hallani Istennek az Igéjét, jött a következmény, amit Ézsaiás a 11. és 12. versben írt le: elpusztul az ország, lakos nélkül marad a város, ember nélkül a ház, és messze elveti Isten a népet. Ez bekövetkezett nem sokkal ez után. Hetvenben jött Titus, lerombolta a templomot, bár nem akarta, s lerombolta Jeruzsálemet. És nem csak Jeruzsálem pusztult el, hanem megszűnt Izrael állam is, és szétszórta őket Isten az egész világon minden nép közé, mindenfelé. Beteljesedett. De beteljesedett a 13. vers is, hogy marad gyökér. Mindig maradtak, akik hűségesek voltak Istenhez. És Krisztusban hívő zsidó emberek is maradtak. És hogy mennyire megmaradt a törzsük, a gyökér, ez abból is látszik, hogy egy olyan világtörténelmi csoda szemtanúja lehetett minden ember 1948-ban, amilyen nem volt még, és nem is lesz. Hogy a megszűnt Izrael állam helyén majdnem kétezer év múlva, ugyanazon a helyen, ugyanolyan alapokon, ismét létrejött Izrael állama. Akármilyen nagy pogány birodalom megszűnt, soha többé helyre nem állt. Sem a babiloni birodalom, sem a médek, perzsák birodalma, sem a görög birodalom, sem a római birodalom. Na, a római birodalom majd helyreáll, nem egészen úgy, hanem antikrisztusi alapon, de, hogy egy állam megszűnt, és helyreálljon, ez Istennek egy nagy csodája, egy jel is. Ahogy mondta az Úr Jézus: majd ha a fügefa zsendül, tudjátok, hogy közel van a nyár. Van ennek az Igének egy harmadik beteljesedése is, vagy lesz egy harmadik beteljesedése is. A harmadik beteljesedés pedig a mi időnkben kezdődött. Most, a mi szemeink előtt. Izráel még mindig süket és vak szellemileg, és még ezek után sem akar megtérni. Nem akarja Isten szavát meghallani, annyira nem akarja Isten szavát, és annyira nem akarja Krisztust, a Messiását, Jézust, hogy majd amikor megjelenik az Antikrisztus, őt fogadja el Messiásnak. Ennyire nagy lesz a vakság! Az ellenséget fogadja el Messiásnak. És ez után a vakság után a 11. és 12. vers, tehát a nagy pusztulás fog következni, ami a nagy nyomorúságban jut el a tetőpontjára. Az egész föld, pusztulásba kerül, maga Isten ítéli meg az egész földet. De a 13.

vers is be fog teljesedni, lesz Krisztusban hívő maradék, akik bemennek majd az ezeréves királyságba. Mi ebből a nekünk szóló üzenet? Először is szeretném még egyszer ráirányítani a figyelmet arra, amit a Máté evangéliumában olvastunk, és ugyanígy idézi Pál apostol is a Cselekedetek könyvében. Máté 13,15 közepe: szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Tehát először az ember nem akarja hallani Isten szavát, és az ember nem akarja látni Isten tetteit, és készakarva hunyja be a szemét, és csukja be a fülét. Például olyankor, amikor nem akar Igét hallgatni, nem akar Bibliát olvasni, nem akar hívőkkel beszélgetni, vagy kapcsolatot tartani, nem érdekli Isten dolga, neki ne is beszéljenek erről, őt más érdekli, neki más kell, az ő számára más az érték. Ezt az ember akarja így. Ez után a szándékos vakság és nagyothallás után jön Istentől az ítéletes vakság és a süketség. Amikor már nem az emberen múlik, hogy becsukja-e a fülét meg a szemét, hanem már Isten maga tapasztja be, és zárja be, hogy már nem is hallhat. Ezt így fejezi ki Pál apostol, hogy maga Isten bocsátja rájuk a tévelygés erejét, hogy ne higgyenek az igazságnak, hanem higgyenek a hazugságnak, mert korábban nem hittek az igazságnak. Ma nem csak Izraelnek a szíve kemény Isten iránt. Nem csak Izráel süket és vak, hanem megromlott a keresztyénség is, és megromlott az egész embervilág. Először készakarva nem hallják Istennek a szavát, Igéjét, de azután elkezdődik az ítéletként a vakság és a süketség, a keménység, az egész emberiségen. Úgy, hogy nem értik meg az eseményeket. Látják, de nem értik; hallják, és nem tudják felfogni. Nem látják meg benne azokat a jeleket, amiket Isten pontosan azért adott, hogy észrevegyék az emberek az időknek a jeleit. Semmit nem fognak fel belőle. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mikor estveledik, azt mondjátok: Szép idő lesz; mert veres az ég. Reggel pedig: Ma zivatar lesz, mert az ég borús és veres. Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok? (Mt 16,2-3). Hát igen, ez teljesedett be. Ahogy az Úr Jézus Krisztus idejében sem látták az Ő tetteiből, csodáiból, szavaiból, hogy köztük van a megígért Messiás, úgy most sem ismerik fel az emberek a végidőknek a jeleit. Látják az erkölcsi romlást, de nem fogják fel, hogy ez már azt jelenti, hogy itt van a vég. Látják a háborúkat, a járványokat, látják a kialakuló antikrisztusi birodalmat, látják, de mégsem fogják fel, hogy itt a vég. Isten bocsátja rájuk a tévelygésnek az erejét. Aztán az Isten szavának, Jézus Krisztusnak az elutasítása maga után vonja azt, hogy az ember megtéretlen marad, és mint megtéretlen, nem gyógyul meg. Így olvastuk, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Pedig ezt is látják az emberek, hogy valami halálos nagy betegség van az egész emberiségen, és általában az embereken. Jó lenne meggyógyulni, de nincs más módon gyógyulás. A jólét nem gyógyít meg, a gazdagság sem, a pénz sem, a kényelem sem gyógyít meg, a hírnév sem, a bűnös gyönyörök sem hoznak gyógyulást. Sem az ismeret, a tudomány, a technika, senki és semmi nem tud meggyógyítani, az ember szíve ugyanolyan beteg, csak Jézus Krisztus tud meggyógyítani. A következő tanulság, amit idetennék, hogy az Isten szavát nem halló, és meg nem tért embert most is utoléri bűneinek az ítélete. Az, hogy nagy pusztaság lesz a földön. Hiába várják az emberek a jólétet. Mert azt várják. Hiába várják a boldog jövőt, a békét és a biztonságot. Mert mikor azt mondják, hogy béke és biztonság, akkor jön rájuk hirtelen a veszedelem, a nyomorúság és az ítélet szakad az emberre. És csak egy maradék tartatik meg, nemcsak a zsidók közül, hanem a pogányok közül is egy maradék, akik majd bemennek az ezeréves királyságba, azok, akik Krisztusban bizakodnak, belé vetik a hitüket. Még egy tanulságot ide szeretnék tenni, ami a legmélyebb szellemi tanulsága ennek az Ézsaiástól olvasott Igének. Mégpedig az, hogy tulajdonképpen a hívő ember ismeri fel azt

végső soron, hogy a régi természetünk süket és vak Isten törvénye iránt. Isten törvényének nem engedelmeskedik, nem is teheti. Ilyenek vagyunk. És a régi természetünk ítéletre való. És ezt az ítéletet végre is hajtotta Isten, de nem önmagunkban, hanem úgy, hogy Krisztusba helyezett bele. Éppen ezért belőle, végeredményben áldás fakadt, mert amikor azt mondja, hogy az a gyökerük szent mag lesz, akkor a hívő ember tapasztalta meg, hogy a régit ugyan Isten kivágta, de a Mag, a szent Mag, Jézus Krisztus életét helyezte belénk. És Ő általa új teremtésben lett részünk. És amikor azt mondja itt a 13. versben, hogy mint a cserfának és a tölgyfának gyökere marad, törzsöke marad a kivágatás után, őnekik is a maradékuk, az ő törzsük, az ő gyökerük szent mag lészen, hogy a hívő ember tapasztalta meg, igazán, hogy nincs más menekvés, csak ha Krisztusban van elrejtve az életünk, ha új teremtésnek a részesei lettünk. És mindez megvalósulhatott csak úgy, hogy először kivágta Isten a régit, hogy utána a halálból létrejöhessen az új. Befejezés Azzal fejezném be testvérek, hogy így olvastuk Ézsaiásnál: és hallám az Úr szavát, aki ezt mondja vala. Hallám az Úr szavát - most főleg erről volt szó. Vannak, akik nem hallják, vannak, akik nem akarják hallani, vannak, akiket Isten azzal az ítélettel sújt, hogy hallják, és mégsem értik. Ézsaiásnál pedig ezt olvastuk: és hallám az Úrnak a szavát. Minden ezen fordul meg: Ézsaiás hallott, és meghallotta. Izrael népe nem hallotta. Ma sok ember nem hallja. Halljuk-e az Úr szavát? Azt olvassuk az egyik helyen, éppen Ézsaiásnál: és füleimet megnyitottad. Pál apostolnál olvassuk, hogy világosítsa meg, nyissa meg a szívetek szemeit. Az értelmes ember szívében ott van ez a kérés Isten felé: Uram, szeretném hallani a Te hangodat, szeretném látni a Te tetteidet. Nyisd meg a füleimet, és világosítsd meg a szemeimet. Hogy ne legyen értelmetlen és nyakas, megkövéredett, öntelt szívem. Ahogy az egyik ének mondja: Én hallom hangodat, hogy hívsz, és vársz reám. Hogy megtisztíts a véredben, mely folyt a Golgotán. Ámen. Debrecen, 2003. április 27.