Ének-zene 9. osztály
A magyar népzene Vejnemöjnen a Kalevala verses történetének idős főszereplője, aki a kantele (húros, pengetős finn népi hangszer) pengetésével kísérte énekét. A finn nemzeti eposz néhány részletét Kodály Zoltán feldolgozásából ismerjük: Biciniumokban, Vejnemöjnen muzsikál című művében női kórus és zongora együttesében. Vigyázzunk a múltbéli emlékekre, alkotásokra, hiszen életünk bánatos és örömökben gazdag pillanataiban a zene mindig hű társunk marad. A népdal felfedezése, lejegyzése a XIX. század folyamán indult meg. Először Vikár Béla örökítette meg a népdalokat fonográffal. A népdalgyűjtő édesanyja nyomdokain haladva az 1880-as években kezdte a falu művészetét megismerni. 21 évesen az Országgyűlési Gyorsiroda kinevezett gyorsírója volt, s a parlamenti szünetekben az országot járta. Bartók Béla felfigyelt Vikár Erdélyben végzett gyűjtőmunkájára, és hamarosan csatlakozott hozzá. Együtt tökéletesítették a fonográfos gyűjtés módját. Vikár Béla a fonográfját Petőfi gondolataival adta át Kodálynak: Mit én nem egészen dicstelenül kezdék, Folytasd Te, barátom, teljes dicsőséggel! A pentaton hangsor A pentatónia ötfokú hangsort jelent. Görögül: penta = öt, ton = hang. Eredete az ókori Kína zenéjére vezethető vissza, majd mindenütt elterjedt. A pentaton hangrendszerbe olyan ötfokú dallamok tartoznak, amelyek hangjai között szekundlépés (három helyen) és tercugrás (két helyen) található. A pentaton hangrendszerbe tartozó dallamok nagy részében nincs kis szekundlépés, ez az anhemiton pentaton. A pentaton hangsor leggyakoribb előfordulási lehetőségei: 1. lá-pentaton: l, - d r -m sz l = magyar népzenénk legősibb hangneme 2. dó-pentaton: d r- m sz l d = szó-pentaton: sz, - l, d r m sz = leginkább a gyermekdalok 3. ré-pentaton: r m sz l d r = hangsora a magyarsággal rokon és a szomszéd mi-pentaton: m sz l d r - m = népek zenéjére jellemző 4. dunántúli pentaton: l, - di r m szi l = érdekesen színezett tájjelenség (az alsó szó nem módosul) A pentaton hangsorban hangsúlytalan helyen előfordulhat a fá és a ti hang. Ekkor ezeket a hangokat vendég-, átfutó-, átmenő-, zenei szakszóval pien hangnak nevezzük. Pien = idegen. Bárdos Lajos tanítása nyomán ismerünk fá és ti tartalmú pentaton hangsorokat, melyeknek jellege nem változik meg, csupán színesebbé, hangulatosabbá válnak. 5. éles pentaton: l, - t, - r - m sz l = magyar népzenékben jelentkezhet 6. tompa pentaton: l, - d r fá sz l =más népeknél gyakoribb E két pentatontípus a műzenében is szerepet kap. Különösen C. Debussy alkalmazta szívesen. 1 / 57
A hétfokúság A pentaton hangsor színező hangjaként előforduló fá és ti hangok az idők folyamán állandósultak s a többi hanggal egyenértékűvé váltak. A hétfokú (diatonikus) hangrendszer bármelyik hangja képezheti egy adott dallam hangkészletének alap-, illetve záróhangját. A diatónia görög eredetű szóból - diateino - származik, megfeszítést jelent. A diatonikus (hétfokú-heptaton) hangrendszer az anhemiton pentatónia mellett a zenetörténet legfontosabb zenei eleme. A skálaszerűen felépített hangjai kis és nagy szekund távolságra vannak egymástól. A diaton hangrendszernek 7 hangsora ismeretes, melyeket a záró hang határoz meg: DÚR/ION, DÓR, FRÍG, LÍD, MIXOLÍD, MOLL/EOL, LOKRISZI - ezek a modális hangsorok - Azok a hangsorok, amelyeknek az alaphangjára épített terc nagy (N3), dúr jellegűek. Ha a hangsor alapjára építhető terc kicsi (k3), akkor az a hangsor moll jellegű. A magyar népzene és a műzene leggyakoribb hangsora a dúr, régi görög nevén ion. Jellemző hangközei: nagy terc -N3, nagy szext - N6 és nagy szeptim - N7. A moll/eol hangsor szintén a népdalaink jellemzője. Meghatározó hangközei: kis terc - k3, kis szext - k6 és a kis szeptim - k7. A hétfokú hangsorok hangnemét mindig a záróhang ABC-s nevével határozzuk meg: pl. C- dúr, a-moll. 2 / 57
Magyar népzenei nyelvterületek Zenetudósaink kezdetben a magyar népzenét szerkezet, rendeltetés, illetve téma szerint csoportosították. Bartók Béla 1921-ben földrajzilag is behatárolta az egyes magyar népzenei nyelvterületeket: A régi stílusú népdalok jellemző előadásmódja: parlando (elbeszélve) és rubato (szabadon). Népdalaink csoportjai Népdalgyűjtőink nemcsak lejegyezték a népdalokat, hanem feltételezhető keletkezési idejük, és különböző stílusjegyeik alapján egymástól elkülöníthető csoportokba is sorolták azokat. A népdalok Bartók Béla és Kodály Zoltán kutatói munkája szerinti felosztása I. Ütempáros dallamok gyermekjátékok dallamai népszokások, hagyományok énekei II. Ősidőkből eredő régi stílusú népdalok ereszkedő, ötfokú dallamok siratóénekek (néhány hangon mozgó dallamok) zsoltár típusú dallamok (d r m fordulattal induló énekek, amelyek a dal végére ötfokúvá bővülnek) III. Másfél évszázados új stílusú népdalok kupolás dallamvonalú, visszatérő szerkezetű, hétfokú népdalok 3 / 57
Szempontok Régi stílusú magyar népdalok Új stílusú magyar népdalok Dallamvonal ereszkedő kupolás Sorszerkezet kvintváltó visszatérő Hangsor többnyire pentaton l, d r m sz l főleg hétfokú, esetenként pentaton dallamfordulatokkal Szótagszám kis szótagszámú rövid sorok magas szótagszámú hosszú sorok Előadásmód parlando (elbeszélve), rubato (szabadon) tempo giusto (feszes ritmusban) A népdalelemzés szempontjai Zenei örökségünk anyanyelvünk szépségeit, tulajdonságait, nyelvezeti sajátosságait kizárólag komoly elemzések során 10 szempont alapján ismerhetjük meg. 1. A népdal kezdősora, gyűjtője, gyűjtési helye, lelőhelye: könyv, gyűjtemény. 2. Formája, szerkezete: a sorok A B betűkkel történő jelölése, kiegészítve a kvintváltás 5, és a variáns (v) részek jeleivel. 3. A dallamvonal iránya: ereszkedő, kupolás, recitáló stb. 4. Hangterjedelme (ambitusa): a legmélyebb és a legmagasabb hang közti távolság. 5. Hangsora, hangneme: meghatározható az ambitus, a hangkészlet, a záróhang, az előjegyzés és a módosítások függvényében. 6. Ritmikája: azonos ritmikájú sorok esetén izoritmikus, ha eltérő, akkor heteroritmikus. 7. Szótagszáma soronként: izo-, vagy heteroszillabikus. 8. Előadásmódja: kötött tempo giusto, kötetlen parlando, rubato 9. A népdal stílusa: régi, új, vegyes, gyermekdal, hagyományok dalai, stb. 10. Speciális megjegyzések: pl. a Béres legény kezdetű magyar népdalra épül Bartók Béla Négy magyar népdal című férfikari művének zárótétele. A ballada A ballada elnevezése a XIII. századi Nyugat-Európában használatos ballade szóból ered, amely egyszólamú refrén-dalformát jelent. A szóhasználat az óangol ballad (elbeszélő dal) szóhoz is köthető. A ballada mint népi kultúra, elsősorban elzártabb területeken, peremvidékeken, földrajzilag elhatároltabb és a városi élet számára nehezen megközelíthető helyeken található meg. E műfaj rámutat arra, hogy a népnek is van bűne, konfliktusa, tragikus élethelyzete és a megváltoztathatatlantól való félelme. A magyar balladákat a nehézkes, súlyos sorok és az ősi dallamok teszik népi műveltségünk legmaradandóbb alkotásaivá. A ballada olyan elbeszélő költemény, amely tömören fejezi ki a nép fájdalmát, örömét. Verses, epikai-lírai jellegű, minden esetben hosszabb tragikus vagy komikus eseményt mond el a konfliktusok kiélezésével. Az idő múlásával az emlékezetben csupán a legfontosabb részek maradnak meg, ami szaggatottá teszi a cselekményét (balladai homály). 4 / 57
A ballada epikai jellegű, mert valamit elmond, elbeszél; lírai, mert dalban szólal meg; drámai, mert kiélezett történetet mutat be; tragikus, mert gyászosan végződik. Leggyakoribb témakörök: I. Szerelem, házasság II. Emberi kapcsolatok III. Harcok és következményeik Népzenészeink 6 ballada-csoportot határoznak meg: 1. Klasszikus balladák: családi és szerelmi témák, melyekben a párbeszédekből derülnek ki az események. 2. Történelmi balladák: katonaénekek, bujdosódalok, rabballadák. 3. Lírai balladák: kevés cselekményű, lírai képekben gazdag, dalszerű énekek. 4. Strófaismétlő balladák: az ismétlődések során csupán néhány szó vagy rész változik. 5. Betyárballadák: a betyárok, útonállók, rablók rokonszenves hősként való ábrázolása. 6. Új balladák: helyi történeteket mondanak el. A ballada formai sajátosságai: ISMÉTLÉS: Ismételni azt érdemes, ami tömör, töltelék-elemek nélkül való, kiművelt szépség. Az énekben mint egy lassított filmben jobban felfogjuk és élvezzük a költői szépségeket, s ezt még hangsúlyozottabban mélyíti el az ismétlés. Vargyas Lajos PÁRBESZÉD: A történet egy részét vagy egészét a szereplők mondják el. ELŐADÁSMÓD: A hangerő és tempó változtatása nélkül természetes hangon, ünnepélyesen szólaltatják meg a balladát. A zene története A zene kezdete A zene története egyidős az emberiség történetével. Az őskorról kapott ismereteinket a feltárt barlangrajzoknak, a régészeti munkák eredményeinek és a primitív népek körében végzett kutatói megfigyeléseknek köszönhetjük. Tudományos elméletek a zene eredetéről: Darwin: Az ének az állathangok utánzásával kezdődött. Rousseau: Az ének forrása az emelt hangú beszéd. Bücher: A ritmus, illetve a munka ritmusa a zene eredete. Spencer: Az ének gyökere közös a beszédével, mivel mindkettő hangzók közlése. Az ősemberek munkavégzésük és életük nehézségeinek legyőzése közben figyeltek fel a különböző jelentéstartalmat hordozó hangokra (reccsenés, durranás, morajlás, susogás stb.) 5 / 57
Majd ezek beépültek az életükbe, s munkájukkal, szertartásaikkal kapcsolatba kerülve fejlődött zenévé, melynek szoros velejárója volt a mozgás, a tánc. Az állathangok utánzásával alakult ki az a hangzórendszer, amellyel megérthették és segíthették egymást. Az első hangszerek a természetben talált tárgyak, majd a maguk által készített használati eszközök voltak (vonó vadászíjból, dob agyagedényből). Feltehetően először a ritmushangszerek alakultak és fejlődtek ki, később készültek a dallamot is játszó hangszerek. A primitív népek zenéje az emberiség gyermekkorát idézi. Rövid, kis terjedelmű, töredékszerű dallamok ismételgetése jellemzi, mint a mi gyermekdalaink egy részét, a mondókákat, kiolvasókat, játék-dallamokat. Pentaton hangsorokat legkorábban a kínai, kelta, eszkimó és az afrikai zenében lehet találni. Az első ismert hangszer, az istállós-kői háromlyukú csontsíp, a Bükk hegységben került elő. Az ókor zenéje A Római Birodalom bukásáig 476 Az emberiség fejlődésével a nagy kultúrák megjelenésével a zene is változott, fejlődött. A kínai, egyiptomi, mezopotámiai, görög és római kultúrák művészete megalapozta a későbbi korok arculatát. A nélkülözhetetlen muzsika az élet minden területén jelen volt, az általános műveltség részévé vált, s mint nevelési lehetőség, fontos szerepet töltött be az emberi lélek rendjében. Folyamatosan alakulnak ki a különböző stílusok, művészeti korban és műfajban egyaránt. A stílus: többjelentésű szó 1. A görögök íróeszköze, amelynek hegyes végével betűket és jeleket karcoltak. Lapos végével a hibákat tüntették el. 2. Írásbeli és szóbeli közlésmódot határoz meg. A stílus lehet tudományos, költői, ünnepélyes, társalgó, hétköznapi, stb. 3. A művészeti ágak jellemzői alapján való megkülönböztetjük a barokk stílust, klasszicista stílust stb. 4. Előadásmódot jelöl a népzenében pl.: autentikus (eredeti) módon. A világ zenekultúrái közül a kínaiak rendelkeznek a legrégibb múlttal. Konfucius i.e. 551-ben született, Lu városállamban. A kínai filozófus elmélete a zenéről napjainkban is élő igazságokat fogalmaz meg: 1. A hang az ember szívében keletkezik; 2. A muzsika az ég és a föld összhangja; 3. A muzsika az az együttélés, amelyben nincs semmi szenvedés; 4. Ha tudni akarjátok, hogy valamely országot jól és erkölcsösen kormányozzák-e, hallgassátok meg a zenéjét! A kínaiak jellemző hangrendszere a pentaton-skála. Hangszereik az orgona-szerű cseng és a különböző ütőhangszerek. 6 / 57
Egyiptom zenéje A legkedveltebb hangszerük a hárfa és a férfiak privilégiumaként használt fuvola. Kezdetben a táncok kellemesen nyugodtak és méltóságteljesek voltak, majd a keleti hatás következményeként felgyorsult a tempó, s megjelentek az erősebb hangzású hangszerek: sípok, dobok, csörgők. A zenének mindig volt helye a vallási szertartásokon, ünnepeken és a különböző társas összejöveteleken. Az egyiptomi zenével kapcsolatos ismereteket elsősorban a sírkamrákban talált fali ábrákból következtették ki a tudósok (Platon, Herodotos). A rómaiak zenéje A rómaiak muzsikáját idegen népek (görögök, közép-keleti és etruszk) zenéje határozta meg. Az emberek számára az élet minden területén nélkülözhetetlen volt a zene. Akik művelték, a társadalom megbecsült és elismert tagjaivá váltak. Gyakorta fordult elő, hogy a zenét zsonglőrködéssel és akrobatikus mutatványokkal egészítették ki. Ők voltak a joculátorok, a későbbi jongleurök [zsonglőrök] elődei. Már a római iskolákban is kötelező tantárgy volt a zene. Mindenkinek meg kellett tanulnia egy hangszeren játszani. A zenés alkalmak mellett a színházi előadások voltak a legkedveltebb szórakozási lehetőségek. Róma legkisebb színháza 7-8000 főt tudott befogadni. A rómaiak legjellemzőbb hangszerei: Tuba: bronzból készített egyenes trombita, amelynek a hangja a visszavonulást jelezte. Buccina: állati szaruból készített trombita, hangja hallatán kezdődhetett az őrségváltás. Hárfák és harangok, melyek különböző nagyságúak. A rómaiakhoz köthető a pantomim (pantomimus = zenés némajáték) létrehozása. Dallami emlékek sajnos nem maradtak fenn. A régi keleti népek zenekultúrájában rendkívül sok közös vonás fedezhető fel (hangsorok, hangszerek). A görögök zenéje A görög zene kezdete i.e. 1400 körül határozható meg. Az i.e. VIII-VII. században az eposzok korában három irányzat alakult ki: 1. polgári zene, különböző ünnepi alkalmakon; 2. pánsíppal kísért ének- és tánczene; 3. hivatásos dalnokok éneke istenekről és hősökről (Homérosz: Iliász), majd aktuális témákról. Ezeket a dalokat lyrával kísérték, s innen ered a dalszerű költészet elnevezése: líra. A későbbiekben (i.e. VI. és V. sz.) a lírai költészet beolvadt a klasszikus görög drámába (Aiskhulos, Sophokles, Euripides, Aristophanes). Az előadásokon megjelent a kórus (choros), amely a cselekményt egy szólamban (unisono) énekelte meg, hangszerkíséret nélkül. A görögök Pythagoras munkája nyomán már ismerték a hétfokú hangsorokat. Jellegzetes görög hangszerek: kithara és lyra pengetett húros hangszerek aulos oboaszerű kettős nádsíp pánsíp pásztori fúvós hangszer 7 / 57
hydraulis víznyomásos orgona A muzsika szó a görög musiké-ből származik, melynek jelentése: szellemi kultúra. Platon hangsúlyozta a zene fontosságát: A zene nem pusztán a természeti jelenségeket tárja fel, hanem az elveket és az érzelmeket egyaránt. Plutarchos, a sokoldalú görög író megfogalmazta a természet zenei arányait: a tavasz és az ősz kvart- a tavasz és a tél kvint- a tavasz és a nyár oktáv-viszonylatban állnak egymással. A görögöktől fennmaradt dalemlékek száma rendkívül csekély. A középkor zenéje Történelmi háttér: a Római Birodalom bukása 476; új társadalmi, gazdasági rend alakult ki, a feudalizmus; Az egyre erősödő latin nyelvű egyház vált a tudományok és a művészetek kizárólagos birtokosává. Ezért a zenei életet is a vallásos szemlélet határozta meg. Egyszólamúság egyházi zene A kereszténység vallásos szertartásain elhangzó imákat kétféle forrásból merítették: 1. zsoltárok az ókori zsidó liturgia zenéje, 2. himnuszok görög egyházi énekek. Az írásban lejegyzetlen dallamokat I. Gergely pápa kezdeményezésére 600 körül gyűjtötték össze, majd rendszerezték és rögzítették az Antifonarius Centoban. A munka teljes anyagát a római Scola Cantorum (Énekek Iskolája) őrizte meg, és terjesztette Európában. Az énekek elnevezését Gergely pápa nevéből alakították ki: Gergely Gregorius gregorián. A gregorián ének jellemzői: 1. bibliai témájú - latin nyelvű, 2. egyszólamú, 3. hajlításokban gazdag, 4. kötetlen ritmikájú, 5. hangszerkíséret nélküli. A szillabikus éneklés során egy szótagra egy hang kerül. A melizmatikus éneklés esetén egy szótagra több hangot is lehet énekelni (hajlítás), vagy dallamívet képezni. Jellemző típusa az örvendező Alleluja. 8 / 57
A kottaírás története X. sz.: létrejött a Neuma (jel)-rendszer, amely a dallam hangjainak mozgási irányát mutatja. XI. sz.: Arezzói Guido [guídó] négyvonalas rendszerbe helyezte a jeleket. XIII. sz.: jelölték a hangok időtartamát, a ritmust. XIV. sz.: a pontosság érdekében ütemjelzéseket alkalmaztak. XVII. sz.: kialakult a napjainkban is használt kottázási rendszer. Arezzoi Guido (995? 1050) Olasz tudós, bencés szerzetes alakította ki a szolmizációs gyakorlatot. A Guido-kéz funkciója a hangok rögzítése vizuális formában és térben. A kéz ujjain minden íz és ujjhegy 1-1 hangot jelent. Így egy kézen 19 hangot lehetett elhelyezni. Ezért akár tenyérből is lehet szolmizálni. A szolmizálás különböző lehetőségeinek zenei neve: szolfézs, amely az olasz solfeggio [szolfedzsó] szóból származik. Kódex: kézzel írott könyv (gyűjtemény), melyet díszes kezdőbetűk (iniciálék) és színes rajzok (miniatúrák) ékesítenek. Arezzoi Guido egy gregorián himnusz segítségével tanította a szolmizálást, mivel a kezdősorok hangjai a skálának megfelelően fokozatosan emelkedtek felfelé. A későbbiekben a szolmizációs hangok közül az ut dó -ra változott (olasz átalakítás). Kodály Zoltán rendszerében a magyar gyakorlatban a si ti elnevezésre módosult. A gregorián énekeknek két különböző csoportja ismeretes: 1. zsolozsma napszakonkénti papi énekek, amelyeket az Antifonale tartalmaz; 2. mise énekek az egyházi szertartások legfontosabb énekei, amelyek a Gradualéban találhatóak. A mise állandó és változó, a naptár szerinti ünnepi alkalmakhoz igazodó részekből áll. Az állandó részek dallama viszonylag egyszerű, ezért a nép is könnyen énekli. A változó részek dallamának megszólaltatása komolyabb énektechnikát igényel, ezért általában szólisták és a kórus feladata. 9 / 57
A mise állandó részei (nép, kórus együtt) 2. Kyrie: Uram, irgalmazz 3. Gloria: Dicsőség 7. Credo: hitvallás 9. Sanctus-Benedictus: Szent vagy a mise legősibb állandó része. 10. Agnus Dei: Isten Báránya Dona nobis pacem: Uram adj békét! a mise zárása A mise változó részei (kórus) 1. Introitus: bevonulási ének 4. Graduale: zsoltárének, erősen melizmatikus 5. Alleluja: örvendező ének 6. Tractus: az Alleluját helyettesítő rész, előadásmódja a szólóéneklés. 8. Offertorium: felajánlási ének 11. Communio: áldozási ének A középkor világi zenéje A XII-XIII. században a zenei élet központjai a kolostorok mellett a királyi udvarok és főúri várak lettek. Különösen a hűbéri lovagság szerepe jelentős a középkori világi zene első nagy felvirágzásában, a lovagi költészet trubadúrének kultuszában (a trouver francia szó, jelentése: kitalálni). A trubadúr költő-zenészek között akadnak főurak, hercegek, uralkodók is, pl. Oroszlánszívű Richárd angol király. A trubadúrénekek terjesztői ez idő tájt telepedtek meg a várakban, városokban. Ezek a vándormuzsikusok mindenhol megjelentek, ahol templomszentelés vagy vásár idején sok ember sereglett össze. Nagy szerepük volt a tömegünnepeken a téli napforduló idején és a természet újjászületését köszöntő májusi vigasságokon. Ez utóbbi táncdalainak szövege és dallama szolgált alapul a kor lovagi költészetéhez. A trubadúrének jellemzői: világi témájú szerelem, hősi tettek, társadalmi problémák (szerenád, hajnal-nóta, vetélkedő játék) nemzeti nyelvű egyszólamú, szabályos ütemezésű műzene. Könnyen énekelhető, népdalszerű, táncos jellegű (dúr, moll). A trubadúrének kiindulási helye Dél-Franciaország, majd hamarosan utat tör Németország felé, ahol a műfajt Minnesangnak [minnezáng] nevezik. Legismertebb Minnesängerek [minnezenger] Walter von der Vogelweide, Neidhart, Tannhäuser, és Hans Sachs, a mesterdalnok. A két utóbbi névvel R. Wagner operáiban találkozhatunk. 10 / 57
A többszólamúság kezdete Az egyszólamúságtól hosszú út vezetett a többszólamúságig. A IX. századtól kezdve a templomokban és kolostorokban használt orgonákon gregorián énekeket játszottak. A XII. századtól kiegészítették, megerősítették őket kvart-, kvint- és oktávpárhuzamokkal, ami orgonaszerű hangzást adott. Ebből adódik az orgánum elnevezés. A korai többszólamúság először Franciaországban és Angliában jelent meg. A többszólamúság további korai változata a kánon. (Egymást követő azonos dallamok vagy ritmusok összecsengése.) John of Fornsete [dzson of fornszet] angol mester Nyár-kánon című dallama az európai többszólamúság első írásos emléke (XIII. sz.). Fornsete éneke valójában kettős kánon, mert a négyszólamú kánon egyidejűleg szól a kétszólamú, kísérő kánonnal. A magyarság zenéje a népvándorlástól a XIV. század végéig A népvándorlás során a Kárpát-medencében többféle nép fordult meg. A különböző kultúrák zeneileg értékes tárgyi emlékeket hagytak ránk: Zsámbék: római harsona bronzból (II. sz.). Szőny: csontból és bőrlemezből készült furulya (III. sz.). Aquincum: római orgona maradványai (X-XI. sz.). Jászberény: jászkürt mint bizánci munka (X-XI. sz.). Dunapentele: Orfeusz megszelídíti a vadállatokat (római kori dombormű). A honfoglaló magyarság életéhez szorosan hozzátartozott az ének, amelyet a rokon népekéhez hasonló dallamai (ötfokúság, ereszkedés) határoztak meg. A magyarok dallamvilága erőteljesen keleti, ázsiai jellegű volt a Volga menti cseremiszek (marik), csuvasok, nyugat-ázsiai kalmükök, belső ázsiai mongolok, kínaiak, szibériai osztjákok és vogulok (chantik és manysik), illetve a tatár, török és baskír dallamoknak megfelelően. A korai középkor történetírója, Anonymus (P. mester, III. Béla király jegyzője) tollából származik a Gesta Hungarorum A magyarok cselekedetei című írás. A XII-XIII. század fordulóján keletkezett munkában beszámol arról, hogyan viselkedtek a magyarok Attila palotájában. Mind ott szóltak szépen összezengve a kobzok meg a sípok a regősök valamennyi énekével együtt. 11 / 57
A dallamrokonság útját Kodály Zoltán dolgozta fel egy hangjegyes térkép formájában: A középkori magyar egyházi zene A XI. századtól a magyar zenében fokozatosan érződik a nyugati hatás. Ekkor kezdődik a gregorián énekek tanítása. Főközpontok: Esztergom, Vác, Pannonhalma, Veszprém, Csanád. Elterjedt a neumás kottaírás, majd később alkalmazni kezdték a Guido-féle szolmizálást. A boldvai és somogyvári kolostorokban készült Pray-kódex a korabeli egyházi éneket tartalmazza. A Pray-kódexben található a legrégibb magyar nyelvemlék, a Halotti Beszéd. Recitálással (énekbeszéddel) érthetőbbé, kifejezőbbé és tagoltabbá válik beszédünk. Ómagyar Mária-siralom A dal a középkori irodalom-, és zenetörténet egyik legszebb emléke. Dallama valószínűleg francia, szövegét latinból fordította magyarra egy XIII. századi diák vagy szerzetes, Geoffroi de Breteuil [zsofroá dö brötöj]. A latin eredetű siralom (latinul: planctus) nagyon népszerű volt, ezért németre, angolra és franciára is lefordították. Előadása hangszerkísérettel történt, mivel már a középkorban is jelentős hangszeres kultúra létezett. Az oklevelekben fennmaradt 12 / 57
helynevek már a XII. századtól kezdve számtalan hangszernevet őriztek meg: Kürtös, Sípos, Dobos. A Nádor-kódex (1508) tartalmazza az első magyar szövegű gregorián dallamokat. A gregorián dallam- és énekstílus, a latin himnuszköltészet beolvadt a népi dallamvilágba. Az idegen és a magyar muzsika találkozásának legismertebb példája a Gellért-legenda. Témája: miként figyelte a magyarok munka közbeni éneklését Szt. István csanádi püspöke, Gellért és a bakonybéli szerzetes, Walther. A középkor végén a hősi éneklés regőseit felváltották a hivatásszerűen működő énekmondók, a joculátorok (mutatványosok) és igricek (játékosok). Dalaikat hangszerrel kísérték. Munkájuk a XVI. századi históriás énekekben, Tinódi zenéjében folytatódik. A németalföldi mesterek által létrehozott Ars nova (új művészet) követői által születtek meg a XIV. század végén a többszólamúság első próbálkozásai. A reneszánsz kora (1450-1600) A kor elnevezése a francia eredetű renaissance szóból származik, újjászületést jelent. A reneszánsz szülővárosa Firenze, ahol a Medici család jelentős támogatást nyújtott a művészeknek és tudósoknak. A kor felosztása: 1. Trecento XIV. sz. vége: a reneszánsz nyitánya, az ars nova (új művészet) születése. 2. Quattrocento XV. sz.: a realisztikus igényű művészet kibontakozása, a gyűjtő évszázad. 3. Cinqueccento XVI. sz.: az érett reneszánsz kora. A XV. században először Itáliában, majd egész Európában megerősödött a polgárság. Képviselői kitartóan küzdöttek azért, hogy függetlenné váljanak a feudális hatalmaktól. A megváltozott társadalmi viszonyok új művészetet követeltek. Az egyházi kötöttségek helyett az embert állították az érdeklődés középpontjába. Felfedezték az embert körülvevő természet és a világ jelenségeit. Kiemelt eszményképpé vált a szabadon élő, gondolkodó és alkotó egyéniség. Mindebből fakad a kor jellemzője: az emberközpontúság, a humanizmus. Az ókori görög és római műveltség hatására a harmónia és a szépség megteremtésére való törekvés. Az így kialakult új, humanista világnézet, új művészetet eredményezett, amelynek minden ága kivételes tehetségekkel, mesterekkel büszkélkedett. A képzőművészetekben: Leonardo da Vinci, Botticelli, Raffaello, Michelangelo, Brueghel, Tiziano, Tintoretto, Dürer, J. van Eyck, Memling stb. Az irodalomban: Dante, Petrarca, Boccaccio, Shakespeare stb. A zenében: Josquin des Prés, Orazzio Vecchi, Clement Jannequin, William Byrd, Thomas Morley, John Dowland, Giovanni PIerluigi da Palestrina, Orlandus Lassus stb. A társasági muzsikával egyre erősödött a forradalmi jelentőségű többszólamúság. Ezért nevezzük a reneszánsz a kórusművészet aranykorának, tehát vokális (énekes) kornak. A 8-12 tagú kórus általában a cappella (hangszerkíséret nélkül) énekelt. Tovább él a mise, melynek fontos elme a cantus firmus (meghatározott dallam). Minden tételben megszólal 13 / 57
egy adott dallam rendszerint a tenor szólamban. A cantus firmus gregorián vagy világi dallam (chanson) is lehet. A reneszánsz kedvelt hangszerei: orgona portatív csembaló virginál psaltérium a citera őse violák hegedűfélék különböző fuvolafajták lant. Josquin des Prés (1450 1521) A reneszánsz legjelentősebb zeneszerzői A francia komponistát a zene első nagy humanistájaként emlegetik. Munkáját Franciaország és Itália zenei élete határozta meg. Mesterien komponálta meg új miséit és motettáit, melyek bonyolult szerkesztése a kifejezőerőt szolgálta. Világi kompozíciói francia szövegű, könnyedén énekelhető chansonok. Vokális műveinek legfőbb jellemzője a zene és a szöveg harmóniája, szoros kapcsolata. Josquin zene nagyságát pedagógiai muzsikája is jelzi. A reneszánsz meghatározó egyéniségeként Palestrina és Lassus művészetét készítette elő. Michael Praetorius (1571 1621) William Byrd (1543? 1623) Kortársai szerint az angol nemzet leghíresebb muzsikusa és orgonistája. Az európai műdalt, a zongorajátékot és a vonós kamarazenét a sokoldalú Byrd [börd] indította útjára. Motettagyűjteményét mesterével (Thomas Tallis) együtt adta ki 1575-ben. Az angol barokk kiválóságának, Henry Purcellnek méltó előde. Német karnagy, zeneszerző és elméleti kérdésekkel foglalkozó kutató. A protestáns egyházi zene egyik legnagyobb alakja. Vokális (énekes) és instrumentális (hangszeres) műveiben megtalálhatóak a reneszánsz jellemző elemei és technikai lehetőségei. Korának egyik legkiemeltebb gyűjtő és elemző egyénisége. 14 / 57
Giovanni Pierluigi da Palestrina (1525, Palestrina 1594, Róma) Palestrina [palestrina] a reneszánsz egyik legjelesebb komponistája, karmesteres és orgonistája. Az olasz mester 12 éves korától élete végégi Rómában élt és alkotott. A Santa Maria bazilika kórusában ismerkedett meg a harmóniák világával, majd a későbbiekben ugyanitt választották meg a pápai kórus vezetőjévé és zeneszerzőjévé. Közben kiemelkedő pártfogója III. Gyula pápa révén került a Sixtus-kápolna énekes kollégiumába. 1577-ben látott hozzá a gregorián ének megreformálásához. Elsősorban motettákat, miséket és orgonaműveket komponált. Motettái gyűjteményének címe Canticum Canticorum (Énekek éneke). Világi műfajban jelentősek a madrigáljai, melyeket az egyház szigora miatt Gianetto álnévvel adott közre. Palestrina sajátos stílusa olyan iskolát teremtett, melynek tanításai napjainkban is érvényesek. Jellemzői: a cappella hangszerkíséret nélküli énekes zene; olasz dallamosság gregorián lendülettel; szöveg és melodika harmóniája; ritmikai gazdagság; polifon szerkesztésmód. Már a tridenti zsinat (1545-1563) is elfogadta hivatalosan Palestrina stílusát. Kórusművei a vokális irodalom tetőpontját jelentik, ezért kortársai szerint Palestrina Musicae Princeps, vagyis a MUZSIKA FEJEDELME. Orlando di Lasso Lassus (1532, Mons 1594, München) A németalföldi muzsikus a XVI. század kiemelkedő énekese, karmestere és komponistája. Életének legfontosabb városai: Palermo, Milánó, Nápoly, Róma, Antwerpen és München. A sokoldalú és energikus mester korának szinte valamennyi világi műfajában otthonos volt. Lassus [lasszusz] korának világi műfajai villanella: népies dallamokra épülő, homofon szerkesztésű olasz táncdal. chanson: középkori eredetű, nem latin nyelvű, könnyed hangvételű, szerkezetében egyszerű, 2-3-4 szólamú kompozíció. madrigál: világi témájú, anyanyelvű, többszólamú kórusmű. Az egyházi művei zsoltárok, motetták és misék többnyire az érett alkotói életszakaszában készültek. Lassus zeneszerzői munkáját elsősorban a németalföldi és nápolyi szakmai élmények határozták meg. Lassus stílusának jellemzői Érzelmesen színes, hajlításokban gazdag melodika; enyhe kromatika; világos hangnemváltások; akkordikusan építkező homofon szerkesztésmód; ízléses szövegválasztás; humoros és gúnyos helyzetek zeneileg kifinomult megjelenítése; egyházi műveiben ragaszkodik a cantus firmus technikához. 15 / 57
Munkája elismeréseként 1570-ben birodalmi nemességet kapott, majd 4 év múlva XIII. Gergely pápa aranysarkantyús vitézzé avatta. Gazdag zenei anyagot hagyott az utókorra: több mint 2000 művet. Szerzeményeinek óriási anyagából a müncheni könyvtárban lehet válogatni. Életének mottója: Ne legyen nap alkotómunka nélkül! Palestrina és Lassus a reneszánsz klasszikusai. A klasszikus jelzőt akkor használhatjuk, ha valaki a saját hangját ötvözi az elődök hagyományaival, mintha egy egész korszakot összegezne művészi alkotásaiban. Vokális reneszánsz műfajok Madrigál: elnevezését kétféle módon értelmezhetjük: az olasz madriale/mandriale pásztorkölteményt jelent, mely szerelmi témára utal. Madre: anyanyelven írt vers (az egyház hivatalos nyelve, a latin háttérbe szorul). a középkori trubadúrénekből kialakult többszólamú társas ének. világi témájú, anyanyelvű, szerkezetileg polifon, de homofónia is lehetséges benne. irodalmi igényű szövegek (Petrarca, Tasso), de gyakran fordul elő a fal-lal-la, dondon-don, diri-diri stb. jelentés nélküli, hangulatfokozó vidám ismétlődés. az a cappella előadású madrigál virágkora a XVI. századra tehető. Motetta: a leggazdagabb dalkultúrából, a gregorián énekből alakult ki; bibliai témájú, latin nyelvű, többszólamú műfaj; szerkezete többnyire homofon; terjedelmét tekintve nagyon változatos; előadás leginkább a cappella. Szerkesztési formák Polifónia A szólamok egyenrangúak, imitálják (imitáció: utánzás) egymást. Az indító témát a többi szólam időbeli eltolódással, egymás utáni belépéssel követi, gyakorta más hangról indítva. A legtisztább imitáció a kánon, amelyben minden szólam ugyanazt a ritmusú dallamot szólaltatja meg, más-más idejű kezdéssel. Homofónia A vezető dallam a felső szólamban található, amelyet a többi szólam kíséret jelleggel, akkordszerűen támaszt alá. A szólamok együtthangzók, ritmusuk és szövegük azonos. O. Lassus átvette a velencei többkórusos technikát, miszerint két együttes egy időben énekel polifon és homofon szerkesztésben. 16 / 57
A magyar reneszánsz (1437 1526) A kezdeti időkben az énekesek feladata a tömegek szórakoztatása volt. Az énekmondók dallamaiban érződik a sokszínű idegen elem. A Zsigmond uralkodása idején (1387-től király, 1410-től német-római császár) kibontakozó reneszánsz kultúrát Hunyai Mátyás (1458-1490) folytatta és bővítette. Feleségével, Aragóniai Beatrix nápolyi hercegnővel a legkiválóbb francia, olasz és német énekeseket, hangszerjátékosokat hozatták Magyarországra. Így vált Mátyás budai és visegrádi udvara a humanista műveltség központjává. Ekkor virágzik hazánkban is a többszólamú éneklés. Mátyás halálát követően fokozatosan hanyatlott a magyar reneszánsz zene. Az 1520-as években II. Lajos udvarában még próbálkozott Stolzer Tamás német zeneszerző, a budai király kórus karmestere, de a történelem (Mohács) ismét közbeszólt. Mohács után, a pusztulás éveiben jelentek meg és kerültek előtérbe a hegedűsök, lantosok és kobzosok. Ebből az időből származik az első írásos zenei emlékünk: Pominóczky Fülöp minorita szerzetes dallama, melynek alapja valószínűleg egy gregorián korális. A szerző kéziratos Manuáléjának (kézikönyv) táblájára jegyezte fel. Magyarország három részre szakadása, a központi városok Buda, Fehérvár, Pécs és Esztergom török kézre kerülése, a késő középkorban megindult polgári fejlődés lelassulása, a reformáció mozgalma a zenei élet visszafejlődését eredményezte. A támogatók, mecénások elmenekültek, a zene funkciója lényegesen leszűkült. Ekkor kerültek előtérbe a históriás énekmondók. Közülük a legkiválóbb Tinódi Lantos Sebestyén. A Cronica énekeinek témái: magyar történelmi tárgyú: 16 ének világtörténelmi esemény: 2 ének bibliai témájú: 2 ének erkölcsi példázat, tanulság: 3 ének. Tinódi Lantos Sebestyén (kb. 1505, Tinód 1556, Sárvár) Tinódi fiatalon került Szigetvárra, ahol Török Bálint íródeákjaként teljesített udvari szolgálatot. Majd ura fogságba kerülése után Kassán telepedett le. Itt döbbent rá arra, hogy a szerelmes széphistóriák, ókori történetek ( Jázon és Médea görög eredetű, kalandos, szórakoztató írás), továbbá bibliai tárgyú írások ( Dávid király, mint az nagy Góliáttal meg vítt ) helyett a magyarok küzdelmeiről kell hírt adnia, verseivel további biztatást nyújtania. Így a végvárakat járva, szemtanúi hitelességgel írta le a történteket. Dalainak gyűjteményét a Cronicát a kolozsvári Hofgreff nyomdában 1554-1555 körül nyomtatta ki, melyet Ferdinándnak ajánlott. Munkája elismeréséért a király nemességet adományozott az énekmondónak. 17 / 57
A Jázon és Médea című históriája nem került be a gyűjteménybe. Tinódi 1545-ben ismerte meg a nagy műveltségű Nádasdy Tamást, a három részre szakadt Magyarország nádorát, aki egyben a sárvári vár kapitánya is volt. Nádasdy mindent elkövetett, hogy II. Lajos budai udvarának európai zenei életét megmentse. Tinódi dallamai Sárvárról járták be az egész országot. Itt zárult élete 1556. január utolsó napján. A históriás ének A históriás ének epikai műfaj, amely bibliai vagy történelmi tárgyú eseményeket ad hírül novella vagy vers formájában. Népszerűsége a közérthető szövegéből, a népdalhoz hasonló dallamosságából és előadásmódjából adódik. Tinódi műveiben az európai műzene elemei ötvöződtek a magyar népi dallamvilággal. A dallamok többsége hangsúlyozottan hétfokú (modális), oktáv ambitussal. A históriás énekek előadásmódjára jellemző, hogy a több versszakos dallamokat alkalmazkodó szöveggel és ritmussal adják elő. A verseket és elbeszéléseket az emberek nem írott anyagból ismerték meg, hanem a szerző előadásából, a kor legkedveltebb hangszerének, a lantnak a kíséretével. A lant Hosszúkás, mandula formájú, rövid nyakú, pengetős hangszer. Az egyiptomiak életében is kedvelt lant Spanyolországon és Dél-Olaszországon keresztül került Európába, az arabok közvetítésével. Magyarországi fénykorát a XVI. században élte, amikor a házi és a társas muzsikálás nélkülözhetetlen hangszerévé vált. Ekkor divat volt a chansonok, madrigálok és motetták átírása lantra, sok-sok díszítéssel kiegészítve. A históriás énekek népi utódaként születtek meg a balladák és a virágénekek. Ez utóbbiak megteremtésében a nagy magyar lírikusnak, Balassi Bálintnak (1551-1594) volt kiemelt szerepe. Költészetében különböző nemzetek olasz, német, horvát, lengyel, szlovén, román és török dallammintáit követte. Elsődleges helyen említhetjük a Bocsásd meg Úristen kezdetű melódiáját, mint magyar eredetű dallamot. A XVI. századi magyar hangszeres zene A század elejétől a hangszerek eljutottak egy olyan technikailag fejlett fokra, hogy önálló megszólaltatásuk valóra vált. A kor leghasználatosabb hangszere a lant és a virginál. Virginál: a zongora XVI. századi előde, billentyűs pengető hangszer. Alakját tekintve tégla idomú (a virga jelentése: vessző). 18 / 57
Ezek a hangszerek olyan kifejezési lehetőségeket nyújtottak, amelyekre az emberi hang nem képes (hatalmas hangterjedelem, fürge futamok és akkordfelbontások, disszonanciák, stb.). A kor kedves hangszerének, a lantnak az egyik legnagyobb világhírű virtuóza és zeneszerzője: Bakfark Bálint. Bakfark Bálint (1507, Brassó 1576, Padova) Bakfark lantműveinek két jelentős gyűjteménye jelent meg: 1553 (Lyon) INTABULATURA 1565 (Krakkó) HARMONIARUM MUSICARUM Bakfark Bálint kortársai a művészt Új Orfeusz -ként emlegetik. Bakfark Bálint Brassóban és Budán nevelkedett, majd Szapolyai János erdélyi vajda udvarában kezdte munkáját. Európa országait bejárva kapott szerződést II. Zsigmond lengyel királytól. 1568-ban költözött vissza hazájába, János Zsigmond fejedelem gyulafehérvári udvarába. Utolsó útja Padovába vezetett, ahol 1576-ban elragadta a pestisjárvány. Műveinek műfajonkénti csoportjai: I. önálló lantkompozíciók fantáziák; II. chansonok, madrigálok és motetták átiratai; III. dal- és táncfeldolgozások. Fantázia: futamokkal, díszítésekkel gazdagított dallam (ricercarenak is szokták nevezni). Általában többtémás, imitációs jellegű. Tartalmilag és formailag kötetlen műfaj. A magyar táncmuzsika Korabeli hazai feljegyzések nem maradtak ránk, ezért csak a külföldi olasz, lengyel, német kiadványokra és kéziratokra támaszkodhatunk. Gyakran találkozunk ungaresca, Ungarischer Tanz, Hayduczky címszó alatt eredeti magyar tánczenével. Ezek feltehetően a külföldön tanuló magyar diákok vagy az állatcsordákat Olaszországba hajtó hajdúk révén kerültek határainkon túlra. Így válhattak népszerűekké. Az idegen gyűjtemények a táncdarabok mellett több népi eredetű laudát (dicséretet) és frottolát (paraszti dallamot) tartalmaznak. A korabeli táncok általában páros táncok voltak, illetve párosával kapcsolódtak egymáshoz. Egy páros ütemű táncot (4/4) mindig páratlan ütemű (3/4) tánc követett. A XVI. század magyar táncainak csoportjai: eredeti, népiesen egyszerű tánc hajdútánc; bonyolultabb, stilizált (művészi igénnyel kidolgozott) táncmuzsika. A korabeli táncok ritmikájának jellegzetessége a kanásztánc-ritmus : a pergő nyolcadok után megnyugvást hozó negyedhang értékek vagy az ezeket helyettesítő szünetek következnek. 19 / 57
A barokk kora és zenéje (1600-1750) A barokk szó többféle eredetre vezethető vissza. A portugál barruca szó jelentése szabálytalan, kagyló alakú gyöngy. A francia perruque parókát, az olasz barroco fonákot jelent. Ezek az elnevezések a kor bonyolultságát és túldíszítettségét fejezik ki. A barokk művészetek Itáliában keltek életre, de Franciaországban teljesedtek ki. Fő mecénásuk XIV. Lajos a Napkirály volt. Európában ekkor súlyos harcok, háborúk dúltak. Az egyre gazdagodó polgárság megindul a hatalom felé (1640 angol polgári forradalom Cromwell), parasztlázadások, reformáció, lángol a hitviták szenvedélye. A kor tele van társadalmi feszültségekkel, küzdelmekkel, ellentétekkel. Ezért a barokk művész a harcoló, küzdő, cselekvő és vitatkozó ember megjelenítésére törekszik. A barokk zene jellemzői: drámai hangvétel: ami a történelmi nehézségek tükre; monumentalitás: hatalmas terjedelmű alkotások (opera, oratórium); mozgalmasság: pergő nyolcad- és tizenhatodmozgás, lüktető ritmika; távlatosság: az együttesekből kiemelkednek a szólisták (ária, monódia); színgazdagság: új hangszerek bevonása a zenekarba. A XVII. század elején fordulatot jelentett a nyomtatott kották megjelenése: a nemzetközi zenei élet fellendülését hozta magával. KORABELI MŰVÉSZEK ÉS ALKOTÁSOK: építészet: - Jules Mansard (a versailles-i palota), Bernini. Magyarországi emlékek: a fertődi Esterházy-kastély, az egri minorita templom, a szombathelyi székesegyház. szobrászat: - Donner festészet: - Rubens, van Dyck, Rembrandt, Velazquez, Maulbertsch irodalom: - Pázmány Péter (körmondatok), Zrínyi (eposzok), Cervantes (kalandregények). A barokk zene műfajai: Instrumentális (hangszeres) Vokális és instrumentális prelúdium, fúga, szvit, opera, oratórium, kantáta versenymű A zenés dráma opera, oratórium, passió, kantáta A XVII. századtól új műfaj van kialakulóban. A reneszánszban uralkodó kórusművészet után olyan zene születik, amely drámai hősök bemutatására, jellemzésére törekszik (az alvilágba leszálló Orpehust, az árnybirodalomba származott Euridikét, a Kálvária-dombra készülő Jézust, a gyermekét sirató Máriát stb.). Így indult világhódító útjára a zenés dráma. 20 / 57
Opera: hangszerre és énekhangra írott színpadi mű. Keletkezése a XVI. századra vezethető vissza. Első nagy mestere az olasz származású Monteverdi. Az opera tárgya világi, történelmi vagy bibliai. Témája és hangulata szerint lehet: komoly tárgyú opera (OPERA SERIA) vígopera (OPERA BUFFA) Az operát bevezető zenekari rész a nyitány, amely bemutatja a mű legjellegzetesebb zenei motívumait és hangszereit. Az előadás során felhasználják a színházi illúziókeltés minden eszközét: díszlet, jelmez, maszkírozás, fényhatások, színészi játék. A nagy egységeket felvonások fogják össze, melyek jelenetekre oszlanak: 1. magánjelenet monológ ária, recitativo 2. páros jelenet dialóg duett, tercett stb. 3. tömegjelenet kartételek, kórusjelenetek (a mindenkori nép hangja). Ária: a mű egy adott pontján megáll a cselekmény, és az énekes egy-egy érzését, gondolatát szépen kibontott dallammal, rendszerint visszatérő A-B-A formában mondja el. Az ária lírai jellegű. Megnevezését a hangmagasságról kapja: tenorária, koloratúrária, altária stb. Recitativo [recsitatívó]: énekbeszéd. A drámai cselekményt viszi előre, a történést mondja el. Epikai (elbeszélő) jellegű. Kartétel: a nép hangját megszólaltató tömegjelenet. Dallamai a korálból alakultak ki. Oratórium: a lauda éneklés gyakorlatából származik. Ezen dicsérő énekek a XVI. században, vallási összejöveteleken párbeszédes formában, kezdetlegesen dramatizálva hangzottak el. Nevüket az előadás helyéről (oratórium = imaterem) kapták. Bensőséges, fennkölt, többtételes, epikai jellegű műfaj, amely magasztos eszméket tartalmaz. Jelentős bibliai vagy történelmi személyeket, eseményeket jelenít meg. Előadása során nem használnak illúziókeltő eszközöket, csupán a zene lehetőségeit érvényesítik. Ezért mozdulatlan drámának is nevezzük. Passió: a IV. századtól ismert zenei műfaj, amely Krisztus szenvedését és halálát jeleníti meg az evangéliumi szövegek szerint. (Virágvasárnap: Máté, nagykedd: Márk, nagyszerda: Lukács, nagypéntek: János.) Kantáta: rövid lélegzetű, hangszerkíséretes, énekes műfaj, amely világi témájú is lehet. A felsorolt műfajok zenei apparátusa: szólisták, kórus és zenekar. A zenés drámák fontos zenei eleme a korál: népének (1648), melyet később többszólamú harmóniákkal láttak el. A nép hangjaként vált az oratórium magjává. 21 / 57
Claudio Monteverdi (1567, Cremona 1643, Velence) Az olasz zeneszerző, karnagy, hegedűjátékos és énekes a reneszánszból a barokkba való átmenetet képviseli. A két kor határán a XVI. századi madrigál összefoglalója (8 kötet) és a XVII. századi opera megteremtője. 1607-ben mutatták be első operáját, az Orfeo c. művét, melyben elődeinek és korának szabályait egyesíti. Gyakoriak a merész disszonanciák (nem egybeolvadó hangzás), a váratlan modulációk (hangnemváltás). A népiesen egyszerű kartételek többnyire polifon szerkesztésűek. Monteverdi hatalmas hangszeres apparátust mozgósít. Európa első operaháza, a San Cassiano 1637-ben nyílt meg Velencében. Ezt követően Monteverdi az új igénnyel fellépő közönség részére négy operát komponált. Ebbe a sorozatba tartozik az első történelmi opera, a Poppea megkoronázása (1643). Témája: Nerót szerelmes szálak fűzik bizalmasa és hadvezére Ottone hitvese, Poppeához. A műben a szerző zenekari újításaként a vezető szólamot a hegedűk játsszák. Monteverdi zenéjében szólal meg először a tremolo (a hangok remegtetése) és a pizzicato technika (a húrok ujjal pengetése). Egyéni hangját életének tragédiái határozzák meg: feleségének korai elveszítése (1607), a velencei pestisjárvány (1630), illetve az egyre fokozódó magány. Monteverdi operáinak legnagyobb jelentősége a drámai megjelenítő erejében és kimagasló emberábrázolásában mutatkozik meg. Az olasz zeneszerző életéből magyar vonatkozású eseményről is van tudomásunk. 1594-ben, 27 éves korában zajlott Esztergom ostroma, ahol a támadások szüneteiben lelkesen szólt mindenütt a tábori muzsika. Akkor és ott találkozott az opera atyja Balassi Bálinttal. Heinrich Schütz (1585, Köstritz 1672, Drezda) Szülei inspirálására jogi tanulmányokat végzett, de mint orgonista, karmester, zeneszerző és pedagógus folytatta életét. A német mester a protestáns zene kiemelkedő alakja. Szerzeményei zsoltárok, kantáták, oratóriumok, passiók egyházi jelleget őriznek. Műveiben ritkán alkalmaz koráldallamot. Karácsonyi oratóriuma az időskori alkotások nyitányaként született 1664-ben. Jellegzetessége a végigvonuló meghitt dallamvezetés, melyet a tisztaság és az öröm bája hat át. A passió műfajában hangszerek nélkül szólaltatja meg a szólistákat és a kórust. 22 / 57
Arcangelo Corelli (1653, Fusignano 1713, Róma) Az olasz zeneszerző és karmester elsősorban a szonáta (60) és a concerto (versenymű 60) műfaját kedvelte. Zenéje igazi bel canto (szép ének), amely a vonósok húrjain megszólaló egyszerű, mértéktartó, lírai dallamosságot jelenti. A La Folia című műve variáció, amelyben a témák úgy változnak, hogy az eredeti zenei anyag mindig felismerhető marad. A La Folia ¾-es portugál tánc, ahol a variánsok az állandóan ismétlődő basszustémára épülnek. Jean-Baptiste Lully (1632, Firenze 1687, Párizs) Eredeti nevén: Giovanni Battista Lulli. Az olasz származású zeneszerző, karmester és táncos a francia opera első nagy mestere. XIV. Lajos udvarában vált elismert muzsikussá. Kompozíciói táncdalok, áriák, balettek (Molière műveinek táncos betétei) és közel 20 opera. Létrehozta a francia típusú operanyitányt, a Ouverture-t, melynek felépítése: Largo Allegro Largo. Műveiben találkoznak a francia és az olasz zenei elemek. Lully [lülli] fontos szerepet tulajdonít a hangszereknek: a vonósokat fúvósokkal és ütősökkel egészíti ki. Legismertebb operái: Alcestis, Theseus, Roland, Armida. Henry Purcell (1659, Westminster 1695, Westminster) Az angol orgonista és zeneszerző munkájának jelentős részét a színpadi művei alkotják. Egyetlen teljes operája a Dido és Aeneas (1689). Prózai részeket nem tartalmaz, az áriák rövidek és technikailag könnyűek, a kis létszámú zenekar (2 hegedű, brácsa, gordonka és csembaló) hangulatos fordulatokkal színezi a kórustételeket. A felsorolt jellemzők Purcell [pörszl] toleráns életfelfogását tükrözik, ugyanis a művet egy leányinternátus (diákotthon) lakóinak komponálta. Az opera témája: a karthágói királynő, Dido elveszíti szerelmét, a Trójából menekült Aeneast, amikor a rosszindulatú varázslónő, a boszorkányok és a természetfeletti erők beleavatkoznak az életükbe. Aeneasnak Itáliába kell hajóznia, amit Dido nem tud feldolgozni. 23 / 57
Shakespeare művének rövidített változata a Tündérkirálynő (1692) című opera. Az eredeti darabból kiemelték az epizódokat, helyükre ének-, kórus- és táncbetétek kerültek. Purcell operáinak nem volt folytatása a XX. századig. Ekkor Benjamin Britten (1913-1976) virágoztatta fel újból hazája zenei életét. Alessandro Scarlatti (1660, Palermo 1725, Nápoly) Az olasz karmester, zeneszerző és a nápolyi operaiskola megalapítója hatalmas zenei anyagot hagyott az utókorra: 660 szólókantátát, 115 operát, 15 oratóriumot, motettákat, zsoltárokat, madrigálokat. Reformjai: megszilárdítja a da Capo áriát, recitativói zenekari kíséretet kapnak, nyitányait Sinfonia -nak nevezi (Allegro-Andante-Allegro), amely a későbbi szimfónia előfutára. Opera seriái mellett vígoperák is születtek. Legismertebb műve: A becsület diadala. Francois Couperin (1668, Párizs 1733, Párizs) Couperin nevéhez gyakran kötik a le Grand (nagy) jelzőt. A francia csembalójátékos, orgonista és zeneszerző a csembalóirodalom jeles alakja. 240 csembalódarabja, a szvitszerűen összeállított táncok és rondók 4 kötetben jelentek meg. Muzsikájából, különösen kamarazenéiből könnyedség és elegancia árad. J. S. Bach elmélyülten tanulmányozta, s szinte példaként tekintette Couperin művészetét és pedagógiai alapelveit, mint a későbbi francia mesterek: Debussy és Ravel. Rondó: a francia eredetű rondellus szóból származik, melynek jelentése körtánc. Az állandóan visszatérő dallamot rondótémának nevezzük, a kitéréseket pedig epizódoknak, melyek kevésbé jellegzetesek és önállóak. Rendszerint eltérő hangnemben szólalnak meg, dinamikailag pedig halványabbak. A rondótéma és az epizódok együttesen adják a rondóformát (A b A c A d A ). A háromepizódos rondóformát Couperin-rondónak nevezzük. Csembaló: a zongora őse, a XVI-XVIII. század legkedveltebb billentyűs hangszere. Húrjait lúdtollakkal hozták rezgésbe. Többféle elnevezése és formája ismeretes: virginál hosszúkás, szárny alakú; spinet láda alakú, asztalra helyezhető; clavicytherium függőleges húrozatú, magas hangszer. 24 / 57
Jean-Philippe Rameau (1683, Dijon 1764, Párizs) A francia orgonista és zeneszerző korának kiváló elmélettudósa. 50 évesen kezdett az operával foglalkozni (Gáláns indiák). Legkedveltebb komponálási területe a csembalómuzsika. A Tambourin című műve trillákban és díszítésekben (apró kotta) gazdag, ami a barokk pompakedvelésének zenei jegye. Tambourin = dobmuzsika. Antonio Vivaldi (1669-78 között, Velence 1741, Bécs) Az olasz hegedűvirtuóz, karmester és zeneszerző életének meghatározó városai Velence, Mantova, Padova és Bécs. Pappá szentelése (1703) után a velencei konzervatórium tanára, majd házi zeneszerzője és igazgatója. Tanítása során előtérbe helyezte az elméleti tudást, a kóruséneklést és a kamarazenélést. Lányokból álló zenekarával sikeresen koncertezett Európa országaiban. Legnagyobb támogatójára a bécsi udvarban talált VI. Károly császár (III. Károly magyar király) személyében. Papi hivatása mellett kitartott, azonban a misemondási kötelezettsége alól felmentették. (Il preto rosso, vagyis vörös hajú papként emlegetik.) Vivaldi művészetének kiemelkedő műfaja a versenymű: a concerto és a concerto grosso. Versenymű (concerto, concerto grosso) Concerto: Olyan zenei műfaj, ahol egy szólóhangszer versenyez a zenekarral. A főszerep a szólistáé, akinek magas fokú technikai tudással kell rendelkeznie. A versenymű elnevezését mindig a szólóhangszerről kapja (pl. hegedűverseny). A műfaj háromtételes: gyors lassú gyors. Concerto grosso: Hangszerek egy csoportja válik ki a zenekarból és verseng vele. Vivaldi a hegedű mellett fúvós hangszerekre (fuvola, oboa, kürt, trombita, fagott) és mandolinra is komponált versenyművet. Az 1930-as években kezdődő tudományos feltáró munka eredményeként 450 versenymű, 23 szimfónia, 75 szonáta és 40 opera vált ismertté. Oratóriumait (pl.: A diadalmas Judith) és egyházi műveit többnyire felújított változatban hallhatjuk. Antonio Vivaldi teljesen magára maradottan halt meg 1741-ben, azonban az utókorra hagyott kompozíciói a világon mindenütt nagy népszerűségnek örvendenek. A D- dúr fuvolaverseny igazán önfeledt muzsika, melynek kedves hangulata mindhárom tételen végigvonul. 25 / 57