Gitárkisérettel ellátott verzió



Hasonló dokumentumok
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

2015. Szűz Mária neve Római Katolikus Templom - Solymár. Gitáros misék énekei. Tartalom. 1 Szűz Mária neve Római Katolikus Templom - Solymár

ADVENT ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

Ó én hiszek Jézusban. A H E F #m G #m A Hiszem, hogy Ő most is itt van, H E F #m G #m Itt van közöttünk, A H E C #m Kész rá, hogy meggyógyítsa életem,

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Arcodat keresem, Uram!

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

Bosnyák téri énekesfüzet. Tartalomjegyzék:

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

A tanévzáró istentisztelet felépítése

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

Föl kell ismernünk közös emberi alapértékeinket, ezek nevében lehet és kell együttműködnünk! (Ferenc pápa twitter-üzenete)

Sötétségből a fénybe emelsz

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

Dicsérjük együtt az Urat. Ifjúsági énekesfüzet

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

MAGYAR KATOLIKUS ALKOHOLISTAMENTŐ SZOLGÁLAT ÉNEK- ÉS IMAFÜZET

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

REGGELI DICSÉRET. Testet ölt benned, mit az összes szentek mondani, tenni, végbevinni tudtak, s mind, amit szívünk tüze lángolása vágyva szerethet.

>1 A béke napja A béke napja közel, nézd, már fénylik a jel, Jézus szíve a földön, az égen mindent egybeölel. >1B Szentlélek, jöjj /Refr

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET

Hallottalak sírni téged


Tolcsvay László Tolcsvay Béla: Magyar Mise Szövegkönyv

Tolcsvay László és Tolcsvay Béla: Magyar Mise. - rockopera -

A MISE RENDJE MAGYARUL

A Krisztus-dicséret felépítése

Tartalomjegyzék. Külső-Kelenföldi IFI akkordosfüzete

2018. jún.3. Úrnapja 22.

299 TAIZE-i énekek IV.

Szentlélek jöjj Zöld könyv 219. /Refr. Szentlélek, jöjj, lobogó Láng! Szentlélek, jöjj, a világ vár! Szentlélek, jöjj, viharos Szél! Jöjj, áradj szét!

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Á l d o m s z e n t n e v e d Mp3

ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

HÚSVÉT REGGELI DICSÉRET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

AZ IRGALMAS SZAMARITÁNUS LK 10,25-37

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

B F C Hamis érvelések, feltételezések nem fejthetik meg Őt. B F G Vers és az ének, szobrok és a képek nem mondhatják el, milyen nagy Ő.

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

Karácsony estéjén. Hirdesse hát, minden égő gyertyaszál,

Mozgássérült Passió 2010

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le

Gál-Győri Márta. Teremtés

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Tartalomjegyzék 8/1. 8/4 Tartalomjegyzék

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

Passió Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

Isten e világot úgy szerette, hogy odaadta egyszülött Fiát, hogy, aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem éljen az, ki Őhozzá kiált.

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors

Legyenek eggyé kezedben

14. A Graduálénekek és a heti énekek

Átírás:

itárkisérettel ellátott verzió 2008

Énekesfüzet - akkordokkal Tartalomjegyzék: 1-9. Egyházi gitáros énekek 1-6. Miseénekek 1. Uram irgalmazz (Kyrie) 2. Dicsıség (loria) 3. Alleluja 4. Felajánlás (Offertorium) 5. Szent vagy (Sanctus) 6. Isten Báránya (Agnus Dei) 7-8. Alkalmi énekek 7. Mária énekek 8. Szentlelkes énekek 9. Egyéb 10. Világi gitáros énekek 11. Egyházi népénekek 12. Népdalok Készítették: Kelemen Imre (2001-2007) Naszvadi Mihály (2008)

1. Uram, irgalmazz (Kyrie) 1.1. Uram, irgalmazz dm gm F Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! dm gm F Krisztus, kegyelmezz! Krisztus, kegyelmezz! dm gm A dm Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! 1.2. Jézus Krisztus, téged A6 6 Jézus Krisztus, Téged elküldött az Atya, A D Hogy gyógyítsd a megtört szívőeket. Uram, irgalmazz nekünk, D Uram, irgalmazz nekünk, em A D Uram, irgalmazz nekünk! Jézus Krisztus, Te eljöttél hozzánk, Hogy hívjad a bőnös embereket. //: Krisztus, kegyelmezz nekünk! :\\ 3x Jézus Krisztus, Te az Atya jobbján ülsz, Hogy értünk örökre közbenjárj. //: Uram, irgalmazz nekünk! :\\ 6x

1.3. A mélybıl Hozzád em H7 em A mélybıl hozzád száll szavam: H7 em Uram irgalmazz! H7 em A bajban lelkem társtalan, H7 em Uram irgalmazz! em am Segíts! Segíts! Ne hagyj! Ne hagyj! em H7 em Nézd, ránk tör a bőn már, 7 em Te adj! Te adj! Erıt! Erıt! H7 em Uram irgalmazz! Ha ajkam vétett ellened, Krisztus kegyelmezz! A jóhírt zengjem csak veled, Krisztus kegyelmezz! Segíts! Segíts! Ne hagyj! Ne hagyj! Nézd, ránk tör a bőn már, Te adj! Te adj! Erıt! Erıt! Krisztus kegyelmezz! Ha arcod fényét elfedem, Uram irgalmazz! Te újból hívjál, Istenem, Uram irgalmazz! Segíts! Segíts! Ne hagyj! Ne hagyj! Nézd, ránk tör a bőn már, Te adj! Te adj! Erıt! Erıt! Uram, irgalmazz! 1.4. Irgalmazz énnekem em am D7 em em D D Irgalmazz énnekem, jó Atyám, Istenem, em am em irgalmazz énnekem! em D D Kegyelmezz Jézusom, megváltó Krisztusom, em am em kegyelmezz, Jézusom! em D D Irgalmazz minekünk, Szentlélek Istenünk, em am em em am D7 em irgalmazz minekünk! 1.5. A mélybıl kiáltok

am A mélybıl kiáltok Uram hozzád, am em Ne hagyj el, szabadíts meg! am Mutasd meg magad, végtelen Isten, am em Ne hagyj elveszni bőneimben! em am D em //: Uram irgalmazz, Uram irgalmazz! :\\ Te elküldted hozzánk Fiadat, Jézust, Ki kereszten szenvedett értünk. De közénk jön most a kenyérben, borban, A búcsúvacsorán ígérte nékünk. //: Krisztus kegyelmezz, Krisztus kegyelmezz! :\\ A mélybıl kiáltok Uram hozzád, Hol zarándokútját járja néped. A kereszt jelével a homlokunkon Fiad nevében kérünk téged. //: Uram irgalmazz, Uram irgalmazz! :\\ 1.6 Jézus, Dávid fia Uram Irgalmazz, Uram Irgalmazz, Uram Irgalmazz, nekem! //. Jézus, Dávid fia, Könyörülj rajtam! :// //: Add hogy lássalak!:// 3X Krisztus kegyelmezz, Krisztus kegyelmezz, Krisztus kegyelmezz, nekem! //. Jézus, Dávid fia, Könyörülj rajtam! :// //: Add hogy lássalak!:// 3X Uram Irgalmazz, Uram Irgalmazz, Uram Irgalmazz, nekem! //. Jézus, Dávid fia, Könyörülj rajtam! :// //: Add hogy lássalak!:// 3X

2. Dicsıség (loria) 2.1. Dicsıség a magasságban F 7 F Dicsıség a magasságban Istennek! gm 7 dm És a földön békesség a jószándékú embernek! B 7 gm dm B Dicsıítünk Téged, áldunk Téged, imádunk 7 gm dm 7 Téged, magasztalunk Téged, hálát adunk F gm F gm Neked, nagy dicsıségedért,urunk és Istenünk, 7 F gm 7 F gm 7 F mennyei Király,mindenható Atyaisten! B 7 gm dm Urunk, Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, B 7 gm dm Urunk és Istenünk, Isten báránya, az Atyának F E A dm Fia, te elveszed a világ bőneit, irgalmazz gm F E A dm nekünk! Te elveszed a világ bőneit, hallgasd gm F E meg könyörgésünket!te az Atya jobbján ülsz: A D irgalmazz nékünk! Mert egyedül te vagy a A fism Szent, te vagy az Úr, te vagy az egyetlen E A Fis hm Fölség: Jézus Krisztus, a Szentlélekkel együtt E A A D az Atyaisten dicsıségében! Amen! 2.2. Dicsıség az Atyának D //: Dicsıség az Atyának, a Fiúnak, D a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké! D Mint éltetı harmat, vagy napfény a völgyre, D szálljon úgy ránk az isteni béke! :\\

2.3. Minden mi él D Refrén: Minden, mi él, csak Téged hirdet, hm Minden dicsér, mert mind a mőved. Azzal, hogy él ezt zengi néked: A A7 Dicsérlek én, dicsérlek Téged! Dicsér az ég, nap, hold és csillagok, Fény és sötét, nap, éj és hajnalok. Dicsér a szél, felhı és hóvihar, A víz, s a tőz megannyi tiszta dallal. Dicsér a föld, dicséri szent Neved, Mint jó anyánk táplál, s ad eledelt. Virág, gyümölcs, zöld fő, fa, hegyvidék, Tó és folyó, síkság és büszke bérc. A nagyvilág létével énekel, Szavunkra vár, hogy hangja dal legyen. Zúgjuk tehát ég és föld énekét, Zengjük velük: Nagy Isten, áldott légy! 2.4. Tied a dicsıség /A Em/ism //: Tied a dicsıség és imádás, F/D Dm/Hm Felemeljük kezeinket, /E 7/E7 Így dicsérjük szent neved. :\\ /A Em/Fism //: Ó Hatalmas, kezed nagy csodákat tesz, F/D Dm/Hm Veled senki nem ér fel, /E 7/E7 Veled senki nem ér fel. :\\ //: Tied a dicsıség és imádás, Felajánljuk a szívünket, Így dicsérjük szent neved. :\\ //: Ó hatalmas :\\

3. Alleluja 3.1. Alleluja, Krisztus az Úr em F Refrén: //: Alleluja, allelu-, alleluja, F 2 Alleluja, alleluja! :\\ em F Krisztus az Úr, erı s hatalom övé, F Bátran bízz Benne, hisz mondja: em F Ki újra kopog, annak ajtót nyitnak majd, F Alleluja, alleluja! Refrén Sótlan a föld, könnybe fúlnak dalai, Meg kell ma váltani újra. Tedd, ami kell, s mindent megadnak hozzá, Alleluja, alleluja! Refrén Küzdeni kell, napról napra elkísér Szívünkben száz fényes óra. Bízva ki él, annak öröm adatik, Alleluja, alleluja! Refrén 3.2. Alleluja, lelkem az Urat F F gm am B Refrén: //: Alleluja, alleluja, F B F Alleluja, alleluja! :\\ F F Lelkem az Urat dicsérd, gm F Áldjad az istenek Istenét! F F Jósága végtelen él, gm F Irgalma megmarad örökké. Refrén

Minden szív áldjon Uram, Magasztaljon téged ég és föld! Beszéljék hatalmadat, Zengjenek országod fényérıl! Refrén 3.3. Add a kezed E A E Add a kezed, hogy zengjünk az Úrnak, A E H7 Zengjünk az Úrnak alleluját! E A E Add a kezed, hogy zengjünk az Úrnak, A E H7 E Zengjünk az Úrnak alleluját! A E Refrén: //: Alleluja, alleluja, H7 E E7 Alleluja, alleluja! :\\ Kitárt karokkal mindenki áldja, Mindenki áldja az élet Urát! Ujjongó szívvel zengjünk az Úrnak, Zengjünk az Úrnak alleluját! Refrén 3.4. İ az Út İ az Út, az Élet, İ a nagy ígéret, D İ a kezdet és vég, benne a teljesség! H7 em Refrén: Alleluja, alleluja, D Alleluja, amen! İ a hő bizonyság, İ a világosság, İ az örök bíró, İ a közbenjáró! İ Isten Báránya, királyok királya, İ az egy, a Fiú, İ Jézus, a Krisztus! 3.5. Te vagy az út E H7 A E

Te vagy az Út, az Igazság, Te vagy az Élet! H7 A E Hozzád megyek, áldom Neved, általad élek. A fism E cism //: Megszabadítottál, kenyeret, s bort adtál. E H7 E Tested és Véred táplál, hőséged éltet, 7 alleluja!:\\ Te vagy az Út... //: F B F :\\ B gm F dm F F D7 //: D :\\ am em D 3.6. Alleluja, ébredj ember F F am F em am dm am F Ébredj ember mély álmodból, dm Jézus megment rabságodból! am em F Hogyha hívod, eljön İ, dm Egész bensım, imádjad İt! F F Alleluja, alleluja, alleluja, alleluja, am F em am dm A7 Alleluja, alleluja, alleluja, alleluja, alleluja! D D fism Refrén: Alleluja, alleluja, alleluja, A hm Alleluja, alleluja, alleluja, D Fis hm em A D Alleluja, alleluja, alleluja! D A hm Áldjad lelkem az Úr nevét, D em A Mert megtartja ígéretét! hm fism Mennyi jót tett az Úr velem, D em A Reá bízom az életem! Refrén 3.7. Alleluja, zengd velünk am F E

Refr.: Alleluja, alleluja, alleluja! am Zengd velünk örökké jó az Úr, F E Énekeld szeretetét! am Izrael háza is mondja hát, am E Zengje hát nagy örömét! Refrén Az Úr velünk, ki lehet ellenünk? Rettegést nem ismerünk. Jobb az Úr ereje, énnekem, Jobb is mint az emberé! Refrén İ az én teremtı Istenem, Istenem ki nem hagy el. Benne én ujjongva járhatok, Élhetek a tenyerén! Refrén 3.8. Adjunk hálát Adjunk hálát az Úrnak, em am D Aki meghalt és feltámadt, İ a mennybe ment és a trónon ül, em am D Onnan várjuk, míg eljı. hm em Refrén: Alleluja! Az Úr az Isten, am D Alleluja, a megváltó, hm em Alleluja, az Úr az Isten, am D7 Zengj alleluját! Ámen! Az İ teste és vére Táplál minket itt a földön, yere és örülj velünk, ünnepelj, Tiszta szívvel áldjuk İt! Refrén Aki Benne hisz, sose szomjazik, İ az élı víz forrása, Szentlélek, jöjj és szállj le ránk, Tölts be minket, szeretet! Refrén 3.9. Alleluja, dicsıség D D4 D D4 A D D4

D A D Refrén: //: A-a-alleluja! Dicsıség a A D mennyben Istenünknek, A A És békesség a földön népednek. :\\ D A D Atyánk, jóságos Atya, A D Minden dicsıség a Tiéd, A A Szeretı Atyaisten! Refrén Jézus, Jézus Krisztus, Kitárjuk feléd a szívünk, Isten egyszülött Fia! Refrén Lélek, Isten Szentlelke, Jöjj, és taníts meg minket Élni, alkotó Lélek! 3.10. Alleluja, Jézus feltámadt D Alleluja, alleluja, Jézus feltámadt, D7 És reánk az İ sírjából, ragyogó fény árad. //: La-la-la-la-la-la, la-la-la-la-la-la, D Ragyogó fény árad :\\ Alleluja, alleluja, Jézus nem halott, És elmegy majd İ hozzád is, Ha te is akarod. //: La-la ha te is akarod. :\\ Alleluja, alleluja, Jézus köztünk él, Ha meglátnád a társadban, Barátja lehetnél! //: La-la barátja lehetnél! :\\ Alleluja, alleluja, Jézus téged vár, Hogy te is élj, és másokért Új szívet áldozzál. //: La-la új szívet áldozzál! :\\ 3.11. Alleluja, dicsérjétek am F em am

Refrén: //: Alleluja, alleluja, alleluja, alleluja! :\\ am em am am Dicsérjétek az Urat, áldjátok a magasságban! F 4 am em am Dicsérjétek angyalok, égnek seregei! Refrén Dicsérjétek nap és hold, dicsérjétek csillagai! Dicsérjétek szent nevét, mert megtartja ígéretét! Refrén Dicsérjétek tőz és jég, áldjátok vihar és szél, yümölcsfák és cédrusok, havas magaslatok! Refrén Magasztalja mindenki, gyermekek és öregek is! Mind meglássák hőségét, Isten szeretetét! Refrén Azért imádkozunk Istenhez, amit mi szeretnénk, s azt nyerjük el tıle, amire szükségünk van. 3.12. Föltámadt alleluja D A7 D A7 D sak álltok szótlanul, a dárda földre hull, A7 D hm em A7 D Itt más erı az Úr, itt más erı az Úr! Az éj az hosszú volt, de eltőnt már a Hold, A hajnal felsikolt, a hajnal felsikolt. A D hm Refrén: //: Föltámadt alleluja, em A7 D hm Föltámadt alleluja! :\\ Elég volt már, elég, fénnyel hinti az ég Az új nap reggelét, az új nap reggelét. Virágban áll a rét, virágos úton át Valaki jön feléd, valaki jön feléd. Virágban áll a rét, virágos úton át Jézus jön feléd, Jézus jön feléd. Refrén Refrén 3.13. Krisztus Jézus született D Krisztus Jézus született alleluja, D Örvendjetek emberek, alleluja, D hm em Embertestbe öltözött, alleluja,

A D D Osszuk szét az örömöt, alleluja. D hm em Refrén: //: Alleluja, alleluja, alleluja, D D Alleluja, alleluja! :\\ Fénylik ma a föld, az ég, alleluja, Sugározzuk szerteszét, alleluja, Áldott ez az éjszaka, alleluja, Hirdessük hát vigadva: alleluja! Refrén 3.14 Nézzétek az ég madarait Dm Nézzétek az ég madarait, m Nézzétek a rét virágait, B F Dm sûrökbe sosem gyûjtenek, Dm Dm Mennyei Atyánk gondozza ôket. Ki táplálja az ég madarait, Ki öltözteti a rét virágait, Jól tudja azt, hogy ezek kellenek, Miért nyugtalan a szívetek? F m A Dm Refrén: //:Alleluja Alleluja, Alleluja Alleluja!:// 7 F //:Alleluja Alleluja!:// F m A Dm //:Alleluja Alleluja, Alleluja Alleluja!:// Ne gyûjts itt a földön kincseket, ott van a szíved, hol ôrzöd kincsedet. Isten országa a te hazád, Egyedül ôt szolgáld, az ég Urát. Keressétek az Isten országát, Keressétek az ô igazságát. Isten útján járjad életed, Atyánk megadja majd mindazt, mi kell neked. Refrén

3.15 Kiáltsátok Alleluja! ( A YEREKEKÉBEN NINS BENNE!) 4 Refrén: //:Kiáltsátok allelúja, kiáltsátok alleluja A(D) D Kiáltsátok alleluja az Isten szent nevét! :// Dis o em Bánatunk messze elszaladt, D friss hajnal kél az ég alatt, Dis o em s remény fakad. Sírboltok sötét rejtekén D eláraszt mindent már a fény, D 4 soha nem látott, gyönyörû égi fény. Refrén Illattal terhes szél dalol, világok titkán áthatol, s hozzád hajol s így bíztat, nincs mit félni már, meghalt végleg minden halál, s a szélben az élet gyôzelem-éneke száll.

4. Felajánlás (Offertorium) 4.1. Áldott Istenünk //: em dm :\\ em dm 7 F Áldott Istenünk a szívünket fogadd el! em dm em dm Felajánljuk munkánk a kenyérrel. em dm 7 F Kérünk, fogadd el ezt a fehér kenyeret, em dm 7 Hisz ezáltal leszünk eggyé Veled! dm A Verejtékes munka áldott gyümölcse, dm F 4 És sok millió ember élete. 7 F Te egyszerő és köztünk élı valóság, am em F 4 Így jössz közénk Te is Jézusunk! Áldott Istenünk a kehelybe bort öntünk, Felajánljuk Néked minden örömünk. Kérünk, fogadd el ezt a kehely fehér Bort, hisz a véred egykor miértünk folyt! Átnyújtjuk most Neked Szívünk, mindenünk, Fogadd el hát egész életünk! Te nagyszerő és üdvözítı Valóság, Kérünk, jöjj el közénk Jézusunk! 4.2. Kenyered és borod am Kenyered és borod táplál engem, F dm 7 Te gyógyítod szívem, hogyha fáj. E Maradj velem, úgy kérlek, am 7 Jézus, maradj velem, F Tied vagyok, s Neked élek már! Amíg veled járok én az úton, Minden gondom messze-messze száll. Maradj velem...

Leborulva hálát adok Néked, Ajkamról most hála dala száll. //: Maradj velem... :\\ 4.3. yertyaláng F yertyaláng, tiszta fény, csonkig égı áldozás, em Áldozatban pusztulás, Isten oltárainál. F yertyaláng, tiszta fény, embert hívó lángolás em Végsı percig lobogás áldozatunk asztalán. A dm Refrén: yertyaláng, tiszta fény, em Önpusztító lobogás, dm Nem is akar lenni más, em Nem is kíván semmi mást, dm Nem is lehet soha más! yertyaláng! Szelíden, könnyesen, minden új dal gyızelem Ezer gyötrödésemen, minden gyöngeségemen. yertyaláng életem, könnyő széltıl megremeg, De amit lehet megteszek, áldozattá így leszek! Refrén

4.4. Atyám, Tied vagyok F Atyám, Tied vagyok, És szüntelen imádlak! F 4 Dicsıség szent nevednek! F Refrén: Dicsıség nevednek, E am Dicsıség nevednek, F F Dicsıség szent nevednek! Jézus, Tied vagyok, És szüntelen imádlak! Dicsıség szent nevednek! Lélek, Tied vagyok, És szüntelen imádlak! Dicsıség szent nevednek! Refrén Refrén 4.5. Én Uram, én Istenem Elıjáték: em H7 D em H7 D em em H7 Én Uram, én Istenem, D Vedd el tılem mindenem, am em Ami gátol feléd! Én Uram, én Istenem, Add meg nekem mindenem, Ami segít feléd! em H7

//: Én Uram, én Istenem, D Fogadd el az életem, D H7 Hadd legyek egészen a Tiéd! :\\ D em H7 Bef.: em H7 D am am7 em A gyertyának nem a nagysága számít, hanem a fénye! 4.6. Loyolai Szent Ignác imája Elıjáték: D A D D A D D A D Fogadd el, Uram, szabadságomat, D A D A Fogadd el egészen! D A D D A D A Vedd értelmemet, akaratomat és emlékezésem! Mind azt, amim van, és ami vagyok, Te adtad ingyen. Visszaadok Uram, visszaadok egyszerre mindent. Hm Fisz Hm D A D Legyen fölöttünk korlátlan úr rendelkezésed, Hm Fisz Hm E7 sak egyet hagyj meg ajándékodul: A E A Szeretnem Téged! D A D D A D A sak a Szeretet maradjon enyém a Kegyelemmel D A D //:Minden de minden gazdagság enyém, már D A D semmi nem kell.://

4.7. Fogadj El! D Disz o E D Kenyeret és bort hozunk oltárodra Urunk. Em A D Vedd ezt tılünk, s hallgasd meg Felajánló A A+ szavunk! D Disz o E D Te ismered a lelkemet, bőnös fiad vagyok. Em A D Bocsáss meg és fogadd el mindazt, A A+ mit adhatok. D Fisz Hm Küldd el Lelkedet, formáld szívemet, D A A+ İrizd hőségem, szentelj meg! D Fisz Hm Küldd el Lelkedet, formáld szívemet D Em A Hadd legyek gyermeked, fogadj el D Uram! 4.8. Tied Vagyunk Hm E A D A Föld és az ég, asztalunknál összeér, A D Hm értünk lett élet ez a bor és a kenyér! A D Hm A Ôáltala, Övele, Öbenne Tied vagyunk, A Hm Tied vagyunk, Tied vagyunk, Tied vagyunk. Hm Fis Ments meg minket, táplálj minket, Hm Em Fisz ments meg minket, táplálj minket, Hm D ments meg minket, táplálj minket, A Hm ments meg minket! Refrén alatti, szóló: Jézus vére és teste - az élet itala és étele! Jézus vére és teste, az élet itala és étele - Táplálj minket, ments meg minket! A Föld és az ég

4.9. Test és vér Elıjáték. Am E Am E Am Am Em //:Test és vér ez az emlék F E Kenyér és bor ez a jelenlét.:// Am Meghal a mag, élet születik, E7 Meghal a test, lélek születik. Nincs szeretet az Isten nélkül, Nincs igaz cél Jézus nélkül. Nincs öröklét áldozat nélkül, Nincs békesség alázat nélkül. //:Test és vér ez az emlék Kenyér és bor ez a jelenlét:// Utójáték. Am E Am E Am

5. Szent vagy (Sanctus) 5.1. Szent vagy, ó áldott Szent vagy, szent vagy, Szent vagy, szent vagy, 7 7 Mindenségnek Ura, Istene! F Dicsıséged betölti em am A mennyet és a földet. F 7 Hozsanna a magasságban! Szent vagy, szent vagy, Szent vagy, szent vagy, Mindenségnek Ura, Istene! //: Ó-ó áldott, ki az Úr nevében Eljı mihozzánk! Hozsanna a magasságban! :\\ 5.2. Szent vagy (gyors) em Szent vagy, szent vagy, szent vagy, H7 Mindenség Ura! H7 Szent vagy, szent vagy, szent vagy, em Dávidnak Fia! em Szent vagy, szent vagy, szent vagy, am Áldott Istenünk! am em H7 em Szent, szent, szent az Úr, am em H7 em Aki volt, aki van, s aki eljövendı. em H7 em //:Ég és föld elmúlnak,igéid el nem múlnak :\\ am em H7 em //: Alleluja, nem múlnak el! :\\

Áldott legyen az, ki az Úr nevében jı! Áldott legyen Jézus, áldott és dicsı! Hozsanna, hozsanna, imádjátok ıt! Szent, szent, szent az Úr, Aki volt, aki van, s aki eljövendı. //: Övé minden dicsıség, Tisztelet és hatalom. :\\ //: Marana tha, jöjj el Uram! :\\ Sem ima, sem áldozat nem ér semmit Isten elıtt, ha nem kíséri szeretet. (Páli Szt. Vince) 5.3. Szent vagy, mindenség Ura 7 F 7 F Szent vagy, szent vagy, B 7 F Szent vagy, mindenség Ura, Istene, 7 F 7 F B 7 F Dicsıséged betölti a mennyet és a földet, 7 F Hozsanna a magasságban! gm 7 dm //: Áldott, aki jön az Úr nevében, 7 F Hozsanna a magasságban! :\\ 5.4. Szent, szent a neve D A Szent, szent a neve, én İt dicsérem, A D İ erısségem, Jézus. D A Az én Istenemért mindent veszni hagytam A D D7 sak hogy szolgálhassam Jézust. em Boldogan megvallhatom, İ a cél, A A7 Meghaltam, de élek Jézus Krisztusért!

5.6. Kisfiam Am Kisfiam, ülj ide mellém, D D7 figyeld jól, amit most mondok. E Am Kisfiam, én csak azt szeretném, D D7 hogy mindig jó légy és boldog. Életünk rövid a földön, de lelkünk örökre megmarad. Életünk rövid a földön, és az idô gyorsan elszalad. Kisfiam, még nagyon kicsi vagy, de egyszer te is nagy leszel. Nem érted most még e szavakat, de késôbb sokszor mondd majd el. Refrén: Hm Am D Szent, szent, szent az Isten, Hm Am D Ô a világ Ura és teremtôje, Hm Am D dicsôsége betölti földünket Hm Am D és mindent, mit az ember még D7 nem ismerhet. Kisfiam, még nagyon kicsi vagy Refrén 5.7. A nap bíborban áll Elıjáték: Am Am / E / Am / Am Am Am Dm A nap bíborban áll, az éj messze szállt. Am Dm Am Ne félj te kicsiny nyáj, a Pásztor a Király! A Jó Pásztor vigyáz rád, az elveszett megkerül. Am A Jó Pásztor vigyáz rád, a gonosz elkerül.

Am Dm Az Atya ül a trónusán, az ország készen áll, A Dm Am Az angyalok dalolják, a Szeret Himnuszát: Am Am Am Alleluja, Alleluja, Alleluja! Am E7 Am E7 //: Szent, Szent az Úr, a Dicsı! Am E7 Am E7 Aki volt, aki van, eljövendı. Am Dm E E7 Méltó az Úr, minden dicséretre. Am E7 Am E7 Szent, Szent az Úr, a Díicsı! :// Utójáték: Am Am

6. Isten Báránya (Agnus Dei) 6.1. Bárányom //: am em em am D D :\\ am em Bárányom, Bárányom, Istennek Báránya, em am D D Könyörülj rajtam, hadd jussak jobb sorsra! am em Adj nekem nagy hitet, amíg lehet! em am D Formáld kedved szerint a szívemet! em Én Uram, add meg nekem, am Jó Uram add meg nekem, D D7 Hadd legyen melletted majd a helyem! em am Lesem minden vágyadat, tisztelem házadat. Fis am D Én Uram, jó Uram add meg nekem! Én Uram, adj egy kis idıt nekem, Vékony kis szalmaszál az én hitem! De ha Te segítesz, erıs leszek, Kertedként ápolom a lelkemet. Én Uram, add meg nekem... 6.2. Isten báránya (1.) em D em Isten báránya, te elveszed a világ bőneit, A em em7 A em Irgalmazz, irgalmazz nekünk! em D em Isten báránya, te elveszed a világ bőneit, A em em7 A em Irgalmazz, irgalmazz nekünk! em D em Isten báránya, te elveszed a világ bőneit, A em em7 A em Adj nekünk, adj nekünk békét!

6.3. Isten báránya (2.) dm gm B F //: Isten báránya, te elveszed a világ bőneit: gm 7 F dm Irgalmazz nekünk, irgalmazz nekünk, gm A Irgalmazz nekünk! :\\ dm gm B F Isten báránya, te elveszed a világ bőneit: gm 7 F dm Adj nekünk békét, adj nekünk békét, gm A dm Adj nekünk békét! 6.4. Jézus az Isten Báránya //: dm dm :\\ dm Jézus az Isten Báránya, gm dm Bőnösöknek lett váltsága dm Meghalt azért, hogy élhessünk, gm dm Örökös társai lehessünk. dm //: Aki hisz Benne, az él! :\\ Jézus az élet forrása, Örök élet van nála, Kapuja számunkra nyitva áll, Nem árthat így nékünk a halál! //: Aki hisz Benne, az él! :\\ dm //: Jézus csak téged vár! :\\ dm dm Jézus csak terád vár!

6.5. Bőneinket égi Bárány Elıjáték: Em Am Esz o Em Em Am //:Bőneinket égi Bárány, szent vérednek D7 Drága árán mind elveszed, H7 Em Irgalmazz nekünk! :// Em Am Bőneinket égi Bárány, szent vérednek D7 Drága árán mind elveszed, H7 Em Adj békét nekünk!

7. Mária énekek 7.1. Mária, szép virágszál dm 7 Refrén: Mária, Mária, szép virágszál, F Mária, szikrázó Nap. dm em F Szeplıtlen fogantatott ártatlan lány. F 7 Könyörögj érettünk Anyánk! dm 7 Mária, Mária, szép virágszál, F Mária, szikrázó Nap. dm em F Védelmezz magyarok nagyasszonya, 7 Imádkozz érettünk Anyánk! am dm Nézd, önzésünk mély, sötét börtönbe zár, am dm A A hőtlenség kígyója szívünkre vár. dm F Erıtlen gyermeked Hozzád kiált, dm Ne hagyj el, jöjj, segíts már! Refrén A szeretet hősége szívedben ég, Mint hajnali verıfény, oly tiszta, szép. Lánglelked tőzjelét ragyogtasd ránk, Utunkon elıttünk járj! Refrén Egy dolgot lehet a végtelenségig pazarolni: a SZERETETET.

7.2. Ave Mária Jézus nékünk D D am D Refrén: //: Ave Mária, gratia plena am D D Dominus tecum Benedicta tu...:\\ D D Jézus, nékünk adtál anyát. hm D İ kér és áld, ha szívünk fáj. am D Hála Jézus, hála Néked, D D7 Mert van egy drága imánk! Refrén Térden állva hívunk Téged, Vidd el álmunk Krisztus elé! Jézus Anyja, Szőz Mária Add, hogy lássuk Fiad! Refrén 7.3. Nap, Hold, csillagok //: A A7 D E :\\ E7 A A E7 D E Nap, Hold, csillagok szépen ragyogjatok, A D cism E Máriához száll most az ének! A E7 D E Kéklı tengerek, égig érı nagy hegyek, A E A //: A A7 D E :\\ E7 A Máriát velünk köszöntsétek! A E E7 Szeretünk Téged Mária, Mária! E A Szeretünk Téged Mária, Mária! A D Te minden ember anyja vagy, E A D //: az úton, kérünk, el ne hagyj, el ne hagyj! :\\ E az úton! Édesanyánk melegét, gyermekévek örömét, Mindent megköszönünk Néked. Hét tır fájdalmát, szent Fiad halálát, Mindent megköszönünk Néked! Szeretünk Téged Mária

7.4. Üdvözlégy, Mária em em7 H7 em am D Üdvözlégy, Mária, malaszttal teljes, am H7 az Úr van teveled. am D em Áldott vagy te az asszonyok között, és am D em H7 em A em D7 Áldott a te méhednek gyümölcse, ó, Jézus. D //: Asszonyunk Szőz Mária, Fo am Istennek Szent Anyja, Dis em H7 imádkozz érettünk, bőnösökért, em am H7 em em7 em6 H most és halálunk óráján, amen. :\\ em am D am H H7 am D em am D em H7 em A em D7

7.8. Mária, jó Anyánk Em H7 Em A Mária, jó anyánk kérünk, hogy nézz le ránk D H7 ó nézz, ó nézz le ránk! Em H7 Em A Hittel sok gyermeked tıled vár szép jelet D Em Tôled, tôled, ó jó anyánk! Em F H7 E Em Mária, jó anyánk kérünk, hogy nézz le ránk. Új harcok, új szavak, új eszmék hullanak még sincs, még sincs remény! Megfáradt szép szemek megtörten fénylenek ó mért, ó mért, ó mondd miért? Mária, jó anyánk kérünk, hogy nézz le ránk. Megtévedt nemzedék két kézzel szórja szét minden kincsét, hitét. Nem hisznek semmiben, nem bíznak senkiben, ó mért, ó mért ó mondd miért? Mária, jó anyánk kérünk, hogy nézz le ránk! E7 A Am A Am A Nézz le rák!

8. Szentlelkes énekek 8.1. Áradj szét Lélek F B am 7 Atya teremtı szeretet Lelke, áradj szét! F B am 7 Fiú megváltó szeretet Lelke, áradj szét! F B am 7 Egyház vezetı szeretet Lelke, áradj szét! F B 7 F Szentség pecsétje, szeretet Lelke, áradj szét! F am B 7 Refrén: Áradj szét Lélek, áradj szét! F am B Áradj szét, s töltsd be minden 7 F Hívı szívét! Szívbıl jövı imádság Lelke,... Mélybıl fakadó sóhaj Lelke,... Isteni üzenet dicsı Lelke,... Megbocsátás irgalmas Lelke,... Szabadságom tüzes Lelke,... Imádságom kitartó Lelke,... Szenvedésem tőrı Lelke,... Békességem gyönyörő Lelke,... Refrén Refrén Dicsıítlek Atya Lelke, szent kegyelem! Magasztallak Fiú Lelke, örök örömem, Téríts meg engem Isten Lelke, legyél életem! Tarts meg engem szeretet Lelke, Te vagy Istenem! Refrén

8.2. Jöjj Szentlélek em hm Refrén: //: Jöjj Szentlélek, jöjj közénk, em D Jöjj el Fényességünk! D Jöjj tüzes Lélek, hm em Lobbantsd lángra szívünk!:\\ em D em D em Jöjj Atyánk lelke, hozz fényt nekünk! D D em D em Küldd el a mennybıl Lelked nagy erejét! Jöjj életünkbe, hozz gyógyulást, Szívünk és a testünk égi kenetre vár! 8.3. Jöjj el 7 7 Refrén: Jöjj el, jöjj el, jöjj el fénylı Láng! dm A7 dm Szentlélek jöjj, szállj le ránk! dm Szentlélek jöjj, szállj le ránk! F B am Jöjj el, jöjj, igazság, remény! am B am 7 Jöjj, maradj velünk csodás fény! Refrén Jöjj el, jöjj, Örök Szeretet! Jöjj, tisztítsd meg lelkünket! Refrén

8.4. Zúgó szél D Refrén: //: Zúgó szél, égi vihar, D Jöjj a Lélek lángjaival! :\\ D F Rajtunk hatalmat te vehetsz, A D D Újjá, tisztává te tehetsz, H7 D Isteni erı van tenálad, H7 D Tégy vele most nagy, szép csodákat! Refrén Erıddel a szíveken zúgj át, És szellıztesd ki minden zugát, Szellıztess ki országot, népet, Az egész nagy földkerekséget! Refrén Földrengés, mely nem ront, de épít, Pusztítás, mely tisztít és szépít, Vihar, mely alkot, tőz, mely éltet, Embert, családot, földet, népet. Refrén 8.5. Szentlélek 4 4 Refrén: Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk, am D töltsd el a szívünk, életünk, 4 4 hogy béke, és áldás szálljon ránk, D küldd el a Lelket, úgy kérünk Istenünk! D em Kegyelmeddel táplálsz, Istenünk, am D Hozzád emeljük most mindnyájan a szívünk, D em Reménységünk belıled fakad, am D Hogyha szívünk-lelkünk mindentıl szabad. Ajándékul Lelked küldted el, hogy ne önmagunknak, hanem Annak éljünk, aki értünk életét adta, mi is átadjuk most Néked életünk.

9.1. Itt vagyok végre D A D Itt vagyok végre, jó Uram, D A D Nehéz és hosszú volt utam, F B Szólnék Hozzád, nem tudok, B A Szememben látod, mit akarok! Eljöttem hozzád, itt vagyok, Szomjas és éhes vándorod! Asztalodról adj ennem, S boldog lesz az életem! //: Eljöttem Hozzád, itt vagyok! :\\ 3x

9.2. Ne félj! D A Refrén: //: Ne félj, mert megváltottalak, D hm Neveden szólítottalak, em A Karjaimba zártalak, A7 D Örökre enyém vagy! :\\ A D A Viruló réteken át, hős forrás felé vezetlek. hm em Pásztorod vagyok, A D Elveszni senkit nem hagyok! hm em D Karom feléd tárom, kiárad áldásom! hm em A D Nem rejtızöm el, szívem a szívednek felel, hm em A7 D Amikor úgy érzed, nyomaszt az élet! Refrén Nem taszítalak el, amikor vétkezel. Irgalmat lelsz a szívemben, Örök feléd a hőségem, Amerre jársz, védlek, nyomodba lépek! Nem rejtızöm el, szeretet-lángom átölel, Ne félj, ha éjben jársz, Hidd, hogy a Fény vár rád! Refrén 9.3. Mert Te, Uram D em7 A D hm //: Mert Te, Uram, fenséges vagy a földön, em7 A D D4 D És felmagasztaltattál minden isten fölött! :\\ D A //: Imádunk Téged, imádunk Téged, em7 A A4 A Imádunk Téged, ó Urunk! :\\ Mert Te, Uram...

9.4. Boldog mosoly A A F B F B F A F Refrén: //: Boldog mosoly az arcomon, B F Egy pillanatról álmodom, A B F Utam végén vársz rám, tudom! :\\ E A D Eltékozolt sok évemet, B F Hazug vágyamat, örömömet A E B D Kıkeresztként vállamon viszem! E A D Földre roskadok, fölkelek, B F De Hozzád mégis elmegyek, A E B D Megállni az úton nem lehet! Add a két kezed kedvesem, Együtt megyünk egy életen, Egymás nélkül nem jutunk tovább! Testvéreim ne várjatok, Ha fáradtak vagytok, szóljatok, De egymás nélkül nem jutunk tovább! 9.5. Énekelj az Úrnak Refr.: //: Énekelj az Úrnak új éneket! F 7 Énekelj az Úrnak egész föld! :\\ F am dm F 7 Énekelj az Úrnak, áldjad nagy nevét! F am dm 7 Hirdesd napról-napra az İ dicsıségét!

Ékesség és fenség van İ elıtte. Tisztesség és méltóság az İ szent helyén. Ujjongjon az ég, örvendjen a föld! Harsogjon a tenger és minden benne élı! Isten arra hívott minket, hogy boldogok legyünk, sıt: hogy daloljunk az örömtıl! (Assisi Szt. F.) 9.6. Emberhalász Szeretnék lenni én erıtlen és szegény, D D7 Az Úr szolgálatában halász. Ez a munka csodás, oly szép a halfogás, D D7 Ezért ég bennem a munkaláz. D A hálóm én vinném, a mély vízbe vetném, D7 S hogyha benne csak egy is akad, még Azt is kivenném, az Úrhoz így vinném: D D7 D7 Uram, hoztam Neked egy halat! Már kora hajnalon, kis halászcsónakom Ott ring a hullámzó tengeren. Halfogás oly nehéz, vad a hullámverés, De az Úr ad erıt énnekem. Lesznek tán napjaim, hogy a víz partjain Szétszakadt hálóim foltozom. Bánat arcomra ül, mert a hal elkerül, Mit tegyek Uram, Te jól tudod! Akkor İ hozzám lép, a szívemre beszél: Lesznek még ragyogó hajnalok! Jöjj te bús Péterem, jöjj, halássz énvelem! S ekkor újra Vele indulok! Szeretnék lenni én erıtlen és szegény, Az Úr szolgálatában halász. Ez a munka csodás, oly szép a halfogás, Ezért szívembıl száll a fohász: Uram, add meg nekem, hogy ifjú életem Bőnöst hozzon hozzád, melyre vársz. Lelked erejével, kezemben igéddel Hadd legyek én is emberhalász!

9.7. Kicsi dal A A H //: Érzem nincs már semmi baj, D A E A H letörlöm könnyeim, előzte egy kicsi dal D E A bánatos perceim. D D E A Köszönöm Uram, köszönöm, D D E A hogy visszaadtad örömöm! :\\ A A H //: Szivárvány száll az égre fel, D A E A H napfény az arcomon, a kismadár is énekel, D E A boldogan hallgatom! D D E A Köszönöm Uram, köszönöm, D D E A hogy visszaadtad örömöm! :\\ Érzem nincs már... (2. akkordokkal) Szivárvány száll... (2. akkordokkal) D E A Köszönöm Uram, köszönöm, D E E7 A H E hogy van még bánatom és örömöm! A D E A E A E A E A E A E A A boldog élet receptje: csináljuk szeretettel azt, amit csinálunk!

9.8. Teremts bennem D //: Teremts bennem tiszta szívet, ó Uram! em D 7 Az erıs lelket újítsd meg bennem! :\\ am D em7 //: Ne vess el engem a Te orcád elıl! am D 7 Szentlelked ne vond meg tılem! am D em7 Támogass az engedelmesség lelkével! am7 D7 7 Szabadításod örömét add nekem! :\\ Szabadításod örömét add nekem! 9.9. Mindnyájan vétkeztek am am am Mindnyájan vétkeztek, mindnyájan elestek, dm am am És egy ember sem akadt, aki hőséges maradt. Erıszak, gyilkosság, minden utad hazugság, Eljön az ítélet, mert nem kellett az élet. F Térjetek hozzám, hogy megtartassatok, F F Egész világ határai! Mert én vagyok, am Én vagyok az Isten és nincsen más, dm am am Aki meg tudna szabadítani! Elhagytál, megcsaltál, a hőségben megfáradtál, Istened a világ lett, elfoglalta szívedet. Mégis az enyém vagy, szívemen hordozlak, Soha el nem felejtlek, újra összegyőjtelek. Önmagamért, csak magamért teszem, Mert szeretlek, mert szeretlek. Meggyógyítom, az álnok szíveket, S Hozzám hőséges népet teremtek. Légy bátor, készen állj, légy erıs, légy szilárd, Ne félj, érted harcolok és majd gyızelmet adok. Indulj hát és ne várj, az úton vigyázz, meg ne állj! Vigasztaljad népemet, fordítsd Hozzám szívüket! //: Mert vizet öntök a szomjúhozóra, Folyóvizet a szárazra, Kiöntöm lelkemet a te magodra, S áldást árasztok utódaidra. :\\

9.10. Új szívet adok //: dm F dm7 7 7 :\\ dm F Refr.: Új szívet adok és új lelket, F dm7 7 7 Hogy bőneitekbıl megtérjetek! dm F Elveszem kıszíveitek, F am7 H7 E És hús-szíveket oltok belétek! am em E7 Tiszta vizet hintek reátok, am am E7 Hogy minden bőntıl megtisztuljatok! am em E7 És élı Lelkem oltom belétek, am am 7 Hogy törvényeim szerint éljetek! Összegyőjtlek ezer országból. Visszahozlak minden nép közül, Hogy atyáitok földjét lakjátok. Népem vagy, és Urad én vagyok! 9.11. Boldogság, öröm //: am D D7 D7 :\\ Lá-lá, lá-lá, lá-lá-lá-lá... am Ha valaki látja az arcomat, D Ha valaki hallja a hangomat, E am Megtudja-e rólam, hogy Jézus él és D D7 Boldog-e az ember, ha szeretetben él? taps am Boldogság, öröm az életem, D D7 Akárhova megyek, kell, hogy vigyem, E am //: Örömöm Jézus adta nekem, D D7 Hogy ne csak az enyém, Fis F De mindenkié legyen! :\\

Lá-lá, lá-lá, lá-lá-lá-lá... Ha valaki nézi a két szemem, Ha valaki fogja a két kezem, Megérzi-e bennem, hogy Jézus vár, És jó, hogyha az ember az İ útján jár? taps Boldogság, öröm az életem... Lá-lá, lá-lá, lá-lá-lá-lá... 9.12. Életünk Krisztus D Életünk Krisztus élete, D Életünk az Atya szeretete, D H7 em Életünk az Egyház Szentlelke, am F D D7 Életünk, életünk Krisztus. D Életünk Krisztus alleluja, A D Életünk el van rejtve İbenne, D E Életünk Krisztus alleluja, am D Életünk Krisztus. 9.13. Áldalak jó Uram am F 7 Áldalak jó Uram, teljes szívembıl. F E am Hirdetem majd csodás tetteid, dm D 4 7 És énekelek Rólad. am F 7 Áldalak jó Uram, teljes szívembıl. F E am Boldoggá tesz, hogy Hozzád tartozom, dm Alleluja! Ha Istennek minden jótettét megköszönnénk, nem maradna idınk a panaszkodásra. (Angelus Silesius) 9.14. Hála legyen (Isten a szépség)

Isten a szépség, Isten a jó, hm Isten a mélység, Isten a szó, am Isten a jóság, Isten az Úr! D em D Isten a nagyság és İ az út! //: Téged Isten dicsérünk, 7 Hálát adunk mindenért hát hála legyen, cm Hála legyen, hála legyen! :\\ Isten a nappal, Isten az éj, Isten a harmat, Isten a szél, Isten az élet, Isten az ég, Isten a kezdet és İ a vég! //: Téged Isten dicsérünk... :\\ 9.15. Hálaadó zsoltár F F Szívembıl ünnepi ének árad, F Háladalt éneklek az ég Urának. F Ujjongva tör fel a hála bennem, dm F dm7 7 dm 7 Jósága körülvesz szárnyként engem. dm 7 //: Adjatok hálát az Istennek! 7 7 Adjatok hálát az Istennek! İ a mi Teremtınk, F D F F H7 Királyunk, alle-alleluja, alleluja, alleluja! :\\ E //: Hála legyen, hála legyen, hála, H7 E D E A E A E Áldott az Úr! :\\ A E A E A E A E A Oly jó áldani az Urat! E A E A E A D A Ujjongóan jó Istennek zengeni zsoltárokat! E A E A Már kora reggelen, jóságát, éjszakákon át hirdetem szüntelen nagy irgalmát! Pengı hangszeren, lantokon, Ujjongóan jó lelkesen zengeni hálaszót! Az öröm hangjai szóljanak, a gitár húrjain magasztalom ujjongva csodáidat!

Uram, jó voltál énhozzám, életemben nagy dolgokat mőveltél sok év során! Sziklám, oltalmam te voltál, Oly irgalmasan jó, gondoskodó Istenem, égi Atyám! Hála, dicsıség nevednek, most és örökké az égben, a földön. Ámen. 9.16. Hálát adok - reggel D hm em A6 Hálát adok, hogy itt a reggel, D D7 A7 Hálát adok az új napon. D D7 gm Hálát adok, hogy minden percem D A7 D Néked adhatom. Hálát nem csak a jó testvérért, Hálát mindenkiért adok. Hálát adok, hogy minden sértést Megbocsáthatok. Hálát adok, hogy munkát küldesz, Hálát adok, hogy fény ragyog. Hálát adok, hogy lelkem fényes És boldog vagyok. Hálát adok a vidám percért, Hálát, ha szomorú leszek. Hálát adok, hogy adsz elém célt És kezed vezet. Hálát adok, hogy hallom hangod, Hálát adok a jó hírért. Hálát adok, hogy Tested adtad Minden emberért. Hálát adok az üdvösségért, Hálát adok, hogy várni fogsz. Hálát adok, hogy ma reggel még Hálát adhatok. 9.17. Jézus, köszöntlek F Jézus, köszöntlek, itt a reggel, F A Nap benéz az ablakomon. F Jézus, köszöntlek, itt a reggel,

F Légy velem ezen a mai napon! F Ahogy a Nap ragyogja fényed vissza, F S a madarak énekelnek, F em am D Úgy ragyogjak és daloljak Rólad! Jézus, köszöntlek, itt a reggel, Ahogy Te köszöntesz kedvesen. Mert fényed kiárad minden helyre, S szereteted átölel. 9.18. Hálát adok az esti órán D hm em7 A Hálát adok az esti órán, D D7 A7 Hálát adok, hogy itt az éj. D D7 Hálát adok, hogy szívem gm D A7 D Mélyén hála dala kél. Hálát adok a csillagfényért, Hálát a sőrő éjjelért. Hálát adok, hogy nem vagy messze, Most is küldesz fényt. Hálát adok, hogy küldtél testvért Társként, aki ma mellém állt Hálát adok, hogy megengedted Azt is, ami fájt. Hálát adok, hogy Tested táplált, Hálát, hogy ma is szólt szavad. Hálát adok, hogy lelkem Biztos cél felé halad. Hálát adok, hogy mellém álltál, Hálát, hogy szép az otthonom. Hálát, hogy munkám elvégeztem, S békén alhatom.

Hálát adok a sok-sok jóért, Hálát adok, hogy megbocsátsz. Hálát adok, hogy el nem hagytál, S újabb útra vársz. Hálát adok, hogy szemed rajtam, Hálát adok, hogy reményt adsz. Hálát adok, hogy biztos eljössz, Mint a virradat! 9.19. Látod, újra este van 4 Látod, újra este van, am Hozzád száll most halk szavam, am D Mindenségnek Istene-e, 4 Téged dicsér énekem. Köszönöm ezt a napot, Annyi szépet s jót hozott. Köszönöm a napsütést, Fényét szórta szerteszét. am Refr.: Kérlek, ó jó Uram add meg, 4 Fényeddé váljak, jeled lehessek. am Kérlek, Szentlelked küldd el, D İ vezessen végig életemen. Szeretném, ha szeretnél, Minden szavad érteném, Életemben követném, S végül Hozzád érkezném. Uram, mindent köszönök, Bánatot és örömöt, Legyen rajtam szent kezed, Óvja, védje életem. Refrén Látod, újra este van... 9.20. Múlnak az évek am F Múlnak az évek, s mi egyet újra lépünk már, F Lehull a hó, de tudjuk, eljön majd a nyár, am em F //: Utazunk, érkezünk, találkozunk és búcsúzunk,

F Egy boldogabb világról álmodunk. :\\ am F Békesség Istene, adj békét minden nap nekünk! F F Vigasztaló, légy mindig, minden nap velünk! am em F //: Szeretı jó Atyánk, országod köztünk jöjjön el, F Szent templomod szívünkben építsd fel! :\\ am em F Szeretet fénye, lángja áradjon ránk, ne szőnjön am em F kérni az Istent a szívünk a szánk: F //: Jöjjön a földre igazi béke! :\\ am em Imából, áldozatból, országok, népek között, az F am em emberek között, lélek és lélek között, F F az ég és föld között: jöjjön már végre igazi béke! F Jöjjön a földre igazi béke! Múlnak az évek... 9.21. Áldásoddal megyünk D em A Áldásoddal megyünk, megyünk innen el. D em A Néked énekelünk boldog éneket. D D Te vagy mindig velünk, ha útra kelünk. D em A İrizd életünk minden nap! Minden nap dicsérünk Téged, jó Uram. Néked énekelünk vígan, boldogan. Maradj mindig velünk, ha útra kelünk! İrizd életünk minden nap! La, la... Maradj mindig velünk... Minden nap! (A D) 9.22. Köszönöm Neked, Istenem //: D A :\\ //: A D :\\ D A7 Köszönöm Neked, Istenem, D Köszönöm egész életem, D Szeretetbıl teremtettél,

A7 hm ondos szívő Atyánk lettél! A7 D A D A Á-á-á, á-á-á, á-á-á, A D A D Lá-lá-lá-lá-lá-lá, lá-lá-lá-lá-lá-lá. Köszönöm Neked, Jézusom, Megengedted, hogy ezt mondhatom. Szeretetbıl szolga lettél, Tanítottál, átöleltél! Á-á-á... Ennél is még tovább mentél, Örökre hozzám költöztél, Elmentél, hogy eggyé váljunk, Te vagy minden boldogságunk! Á-á-á... D A Á-á-á, Atyánk vagy! D A A7 Á-á-á, barátunk vagy, a Lelked velünk, D A7 Olyan jó nekünk, a Lelked velünk, D Olyan jó nekünk A7 D A7 D //: Olyan jó nekünk :\\ 3x 9.23. A vakok látnak D hm A vakok látnak, a sánták járnak, A A halottak ébrednek álmukból. D hm Kik rabok voltak, most megszabadulnak, A A4 A A szegényeknek örömhír szól: D Refrén: //: İ az Úr, İ a nagy Király, A D Aki trónol Isten jobbján, D İ az Út, İ az Igazság, A D İ az Élet, aki reád vár! :\\ A gonosz tettek mind eltöröltetnek, És tisztává lesz a romlott szív. A megtört lelkek új életre kelnek, A Mester van itt és téged hív. Refrén 9.24. Az Úrnak lángjai //: dm am am :\\ am dm Tegyél engem pecsétnek, tegyél a karodra, dm F am //: Legyek pecsét örökké, szívedre forrasztva!:\\

Erısebb a szeretet a kínhalálnál, //: és e buzgó szerelem keményebb a sírnál! :\\ am F Refrén: //: Mert e lángok, e lángok E tiszta tőz lángjai, F dm érted égnek, csak érted E égnek az Úrnak lángjai! :\\ Tenger el nem borítja, Sok víz el nem oltja, //: Istenemnek szerelmét Sok kincs nem pótolja! :\\ Refrén Tegyél engem pecsétnek 9.25. Szállj dalom, szállj hm Fis hm hm em A Ó, Istenünk, eléd letérdelünk, D is Fis Könyörgünk Hozzád, Téged kér szívünk: hm em A D Fis Áldd meg a népünk, áldd meg nemzetünk! hm A D A nagyvilágon e kívül sehol sincs helyünk, em A D S mi egymástól is megtagadtuk itt, em Fis Hogy boldogok legyünk! Refrén: hm em A D //: Szállj dalom, szállj, gyönge kismadár, hm em A D Határokon túl, a Hargitáig szállj, em A Bátorítsd a csüggedıt, D hm Fis

Vigasztald a szenvedıt! :\\ A D Fis Krisztus soha el nem hagyja ıt! Ó, Istenünk, eléd letérdelünk, Könyörgünk Hozzád, Téged kér szívünk, Áldd meg a népünk, Áldd meg nemzetünk! hm em A Mint oltott kévét, hányszor szórta szét, D is7 Fis Szörnyő vihar lesújtott ránk, hm em Ó, mennyi nemzet fia néz A D Fis Ma győlölködve ránk! Refrén 9.26. Az Úr jósága D A D D Az Úr jósága, hogy még élünk a földön, D A D A4 A Mert az İ irgalma soha véget nem ér. A fism hm Újjáéled reggelre, minden reggelre. D A D D7 Nagy a Te hőséged, ó Uram! D A D Nagy a Te hőséged! 9.27. Álmaimból, lelkembıl D D Szürke a föld és szürke az ég, D Kopár az út és csillag sem ég, em A Elcsüggedt szívő, magányos vándor

D A D Hova mész? Ne menj tovább, nem futhatsz el, sak rajtad áll, csak tenned kell, Elcsüggedt szívő, magányos vándor Van remény! A hm fism //:Álmaimból, lelkembıl, fism Két kezembıl, szívembıl A Szól ez a dal, tied a dal, hm fism Zengjen a dal szívedben, fism yulladjon fény a lelkedben, A Vezesse lépteidet az Isten, D A Vezesse életed! Ó-ó-ó :\\ Valamikor így éltem én, Azt hittem már, nincs is remény, Elcsüggedt szívő, magányos vándor Voltam én! Valaki jött, rám nevetett, -Ne menj tovább, nyújtsd a kezed, Elcsüggedt szívő, magányos vándor Sose félj! //:Álmaimból, lelkembıl, Két kezembıl, szívembıl Szól ez a dal, tied a dal, Fölzeng a dal szívemben, Kigyúl a fény a lelkemben, Vezesd a lépteimet, ó, Isten, Vezesd az életem! Ó-ó-ó :\\ 9.28. Boldog az ember Akinek Isten a barátja, annak senki ellenségtıl nem kell félnie. D A hm D A D D hm A Boldog az ember, ki szereti Istenét, D hm A a föld és ég Urát. D hm Boldog az ember, ki tiszta szívvel

A D járja az útját. A Fis hm Reménység az élete, ujjong az éneke: D Refrén: //: Áldott legyél, Uram, A hm áldott legyél, Uram, D A D áldott legyél földön, égen! :\\ Boldog az ember, ha szereti Istenét, vele él az Isten. Jó pásztor az Isten, vezeti gyermekét, ırzi a hitben. Oly boldog az élete, ujjong az éneke: Refrén Hőséges az Isten, ırzi életünk, Benne remélünk. Szerelmünk lángját táplálja İ, hőségben élünk. Összefogja két kezünk, ujjong az énekünk: Refrén 9.29. Ízleld és lásd hm Ízleld és lásd, hogy jó az Úr! D Ó, ízleld és lásd, hogy az Úr jó! em hm //: Boldog ember az, ki benne bízik! :\\ em D D7 Ízleld és lásd... İ jó, İ jó, İ jó! 9.30. Kegyelmed, Úr Jézus... dm F Kegyelmed Úr Jézus oly végtelen, dm F Nem hagytál el veszni bőn mélyében. Dm F //: Keresztfádnak titkait mondtad el, F em

És meg is értette szívem, am F Hogy drága véred folyt a bőneimért. :\\ Szentségben élni Veled, Uram, Szolgálni Téged, nincs boldogabb. //: Küldd le ránk áldott Szellemed, Töltsd be Úr Jézus a szíveket, Hogy együtt áldjuk drága szent neved. :\\ Oly közel az óra, úgy várunk Rád, Hogy elvidd magaddal Eklézsiád! //: Ott többé nem lesz már fájdalom, És könny sem csorog az arcokon, sak zeng az ének: lóri Halleluja! :\\ 9.31. Mint szarvas am Mint szarvas hős vizek után, Em am D D7 Szívem eped, vágyik Hozzád! Lelkem repes az élı Úr felé, Am D D7 Mikor jössz el, hogy elvigyél? Könnyek között telt életem, Mert az Urat nem ismertem. Szomjaztam én az Igazság után, S nem tudtam, hogy İ rég várt rám! Szelíd hangja megragadott, És felemelt, magához vont. Kiválasztott, hogy meglássam arcát, Ó Jézus jöjj, úgy várunk Rád! 9.32. Életem csak kegyelem D A7 D //: Életem csak kegyelem, A D Önérdemem nincs. :\\ D7 A Refrén: //: Veled vagyok naponta,

D Fis7 hm Kezeidet megfogva, em A Te csak bízzál karomban! D D7 - Mondja az Úr. :\\ Régi énem leküzdöm nagy erejével Szeretete igazgat, ellát tanáccsal Hően vezet utamon, nem hagy magamra 9.33. A szeretet mindenkié A szeretet mindenkié, D A szeretet mindenkié, sak meg kell keresni a forrását D A szeretet mindenkié. Az öröm mindenkié A békesség mindenkié A türelem mindenkié A kedvesség mindenkié A jóság mindenkié A hőség mindenkié A szelídség mindenkié A tisztaság mindenkié A szeretet mindenkié 9.34. Tüzed, Uram Jézus am am7 am dm7 Tüzed, Uram Jézus, szítsd a szívemben, D7 E7 am am7 dm E am Lángja lobogjon elevenebben! am am7 am dm Ami vagyok és mind, ami az enyém, D7 E7 am am7dm E am

Tartsd a kezedben igazi helyén. Am dm dm7 Refr.: Életem kútja, örök örömem. Am dm Fény a sötétben csak Te vagy nekem. D7 E7 am am7 dm 7 Hallod imám és bármi fenyeget, D7 E7 am am7 dm E am Nem hagy el engem, tart a Te kezed! Szorongat a sátán, de Te velem vagy, Hő szabadító, aki el nem hagy. Ennek a világnak fekete egén Lényed a csillag, sugarad a fény. Jön az örök nap már, közeledik İ, Mennyei honba hazavinni jı. Röpke pillanat, míg tart a keserő, Jézus elém jön, örök a derő 9.35. Mi csak vándorok vagyunk D D Mi csak vándorok vagyunk itt a földön, em A D Vándorként éljük életünk, D D És a szívünk úgy vágyik égi hazánkba em A D Jézushoz, mert ı az Úr. A A7 D S ha földi sátrunk egyszer összedıl, A7 D D7 S az életünk majd véget ér, D Az angyaloknak kórusához társul énekünk, E A S a szentekkel zengjük örökké: D A //: Áldunk Téged, imádunk Téged, D em Mert szent kereszted által A () (A) (D) Megváltottad a világot! :\\ 9.36. Van egy másik világ F Van egy másik világ, van egy szép örök hazád, F Van egy másik ország, fenn, ahol a fény vár

rád! F Minden gondod, bánatodat, elfelejted percek alatt, F Ha Isten jobbján együtt leszünk majd! F Refrén: Nem kell az Úrhoz útlevél, em am Mezítláb, pénz nélkül se félj, dm Nem nézi ı, ki voltál, Koldus, király, F Nem az a fontos ki voltál, F Ha Isten vár! Vesd le hát álruhád, nézd a hajnal bíborát, Isten élı tőzzel így ölel az égben át! Megtalálod otthonodat, elfelejted bánatodat, Ha Isten jobbján együtt leszünk majd! Refrén F dm közel az ég, ha Isten vár! 9.37.Terád vár egy szép ország D Terád vár egy szép ország, D Terád vár egy szép ország. D D7 Terád vár egy szép ország, A A7

Ahová megyek, ahová megyek. D D7 Terád vár egy szép ország, gm Terád vár egy szép ország. D A Terád vár egy szép ország, D D Ahová megyek, ahová megyek. Nincs ott többé könnyezés... Isten szép országa ez... Jézus Krisztus vár ott rád Add át néki az életed! Add át néki az életed! Akkor Isten szép országát elnyered, Te is elnyered 9.38. Nem kell félnünk E A E Nem kell félnünk, mert él a mi Urunk, H7 E Él a mi Urunk, él a mi Urunk! E A E Nem kell félnünk, mert él a mi Urunk, H7 E Az urak Ura! Látni fogják majd A mennybe megyünk Ez az örömhír E A E Szívem túlcsordul nagy örömében, E Fis H Mint forrásból élı víz fakad belıle, E A E Mikor látom Jézust és amit tett értem! E H7 E Szívem túlcsordul nagy örömében! E A E Hála, hála Jézus, hála, hála Jézus,

E H7 Hála, hála Jézus az igéért! (2.: életért) E E7 A am Hála, hála Jézus, hála, hála Jézus, E H7 E Hála, hála Jézus az igéért! (2.: életért) E A E Jézussal járok minden napon, E H7 Jézussal élek mindenütt! E E7 Minden reggel, minden este, A am Minden nappal, minden éjjel E H7 E Jézussal vagyok együtt. 9.39. Jel vagy F B Vendég vagy csak lenn a földön, vendég vagy csupán. F B Hírnökéül küld az ég, de végül visszavár! F B F 7 B F Hiába csábít sok útmenti fény, ott vár az Úr az út végén! F B Refr.: Tudod, jel vagy lenn a földön, hegyre épült vár, F B Tudod másé lesz a menny, ha rejtızöl csupán. F am B Hív a Szentlélek, boldog új élet F F Vár egy gyönyörő világban, az atyai házban, fenn. Föld alatti keresztényként sok-sok ember él, Föld alá bújsz, mégis érzed elsodor a szél, Titokban várod, hogy jöjjön az Úr, S elvigyen a fényen túl! Refrén B F Ragyogj az éjben, mint fáklyafény! B A Mutasd, hogy van még remény! dm gm F Légy a jel, mely nem rejtızik el, gm F Ha ezredvégi új fény kell! Refrén Refrén 2x-ra: D D D hm D D 9.40. Ároni áldás em dm em dm Áldjon meg téged az Úr! em dm Áldjon meg téged az Úr, 7 És ırizzen meg tégedet! dm em

Világosítsa meg az Úr, dm em Az İ orcáját terajtad, F 7 És könyörüljön terajtad! em dm Fordítsa az Úr az İ orcáját rád! em dm Fordítsa az Úr az İ orcáját rád, És adjon békét tenéked! Világosítsa meg Kérd munkádra az Isten áldását de azt ne kérd, hogy a munkát İ végezze el helyetted! 9.41. Szeretet áradjon köztünk D em A Szeretet áradjon köztünk! A7 D Fis7 hm Szeretet gyúljon bennünk! em A Szeretet töltsön el minket! A7 D D7 Add ezt nekünk, Urunk! em A Hadd legyünk testvéri szívvel A7 D Fis7 hm Mindnyájan egyek Benned! em A A7 D D4 D Lobbantsa lángra szívünket szereteted! 9.42. Hozsanna D //: Hozsanna, Hozsanna, em D Hozsanna Dávid Fiának! :\\ D Refrén: Hozzád száll énekünk, D Szívünkbıl szeretünk, D 7 em

Nincsen kívüled senki más, D sak Te vagy a mi Istenünk! //: Hozsanna, Hozsanna, Jézus Isten Báránya! :\\ Refrén //: Dicsıség, dicsıség, a feltámadt Úrnak! :\\ Refrén 9.43. Jézusé lettem am E7 am Jézusé lettem, İ meg az enyém. am E7 Bárhová indul, vele megyek én, dm em dm E7 Bárhová vágyik odaviszem İt, am E7 am Rejtem a titkát vad szemek elıtt. 9.44. Te hívsz meg minket Étkezés elıtt: D A7 D Te hívsz meg minket a lakomára, D A7 D Az együttlétért Tied a hála. D A7 D Mert úgy szerettél, emberré lettél, D A7 D D Kenyeret adtál, velünk is ettél. Amen. Étkezés után: D A7 D Dicsıség, hála jó Atyánk néked, D A7 D D Kenyerünk Krisztus, erınk a Lélek. Amen. 9.45. Ne félj, ne aggódj am dm Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj, F dm E am Ha tiéd Isten tiéd már minden! am dm Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj: F dm E am Elég İ néked! 9.46. Jézus életem

F B Jézus életem, erım, békém, F B Jézus társam, örömöm. B A dm Benned bízom, Te vagy az Úr, F B Már nincs mit félnem, mert bennem élsz. am dm B F Már nincs mit félnem, mert bennem élsz. Jézus életem... 9.47. Ahol szeretet F dm B D //: Ubi caritas et a - mor, F dm gm F Ubi caritas Deus ibi est! :\\ //: Ahol szeretet és jóság, Ahol szeretet, ott van Istenünk! :\\ 9.48. Áldott légy Uram dm dm //: Áldott légy, Uram, B F A Szent neved áldja lelkem! dm dm Áldott légy, Uram, B dm Mert megváltottál már. :\\ 9.49. yújts éjszakánkba fényt //: yújts éjszakánkba fényt, Hadd égjen a soha ki nem alvó tőz, A ki nem alvó tőz! :\\ 9.50. Magnificat D //: Magnificat, Magnificat, Magnificat anima mea Dominum. Magnificat, Magnificat, Magnificat anima mea. :\\ 9.51. Békesség E A E //: Békesség legyen velünk,

A H7 E H7 Itt van Jézus köztünk! E cism A E Békesség, békesség H7 E Legyen velünk! :\\ Boldogok a békességben élık, mert rájuk száll az Égnek áldása! 9.52. Bizakodjatok, jó az Úr D hm D A //: Bizakodjatok, jó az Úr, jósága éltet, em em A D Bizakodjatok, jó az Úr, alleluja! :\\ 9.53. Virrassz még dm gm dm gm Virrassz még és imádkozz még, dm F dm A4 A Jézussal ébren, virrassz az éjben!

9.54. Várj és ne félj em am H7 Várj, és ne félj, az Úr jön már! em D am H7 em Várj, és ne félj, hő szívvel várj! 9.55. Jó az Úrban bizakodni dm A dm F Jó az Úrban bizakodni, jó az Úr! gm F dm B dm Remélj, és bízz benne, jó az Úr! 9.56. Irgalmas Istenünk dm A dm Irgalmas Istenünk jóságát, F dm A dm Mindörökké éneklem. 9.57. Ó halld meg Uram