A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

Hasonló dokumentumok

2572 Veszprém, Csolnoki F.M.Kh.Ri. ellátási területe Közigkód Település Lakos Közigkód Település Lakos

HATÁROZAT. Szám: 33/2014. (VII. 10.) MÖK határozat Tárgy: Döntés fogszabályozási szakellátási feladattal kapcsolatos pályázati felhívásról

BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által közcsatornával ellátott települések. Nagyvázsony Üzemvezetőség által üzemeltetett rendszerek és települések

Bevezetett helyi adók Veszprém megye január 1-jei állapot

BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által vízellátással ellátott települések. Nagyvázsony Üzemvezetőség által üzemeltetett rendszerek és települések

Részvételi és játékszabályzat

Bevezetett helyi adók Veszprém megye január 1-jei állapot

Tervezet! FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS

Veszprém Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság

Település Kistérség Nagytáj Középtáj Kistájcsoport

Hulladékudvarok gyűjtési körzete és nyitva tartása - Érvényes április 04-től.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Veszprém megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém.

Pályázati feltételek és bírálati szempontok A Bakony Balaton Geopark Termék védjegyváltozat használatához A védjegyváltozatot

Javaslat a Társulás évi költségvetésének 1. sz. módosítása

A Társulás évi költségvetésének 1. számú módosítása. A Társulás évi költségvetésének bevételei Adatok Ft-ban

Baranya

A Társulás évi költségvetésének 4. számú módosítása

Melléklet. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén található különleges madárvédelmi területek. Aggteleki-karszt (HUAN10001)

FELEKEZETI ANYAKÖNYVI MÁSODPÉLDÁNYOK MIKROFILMJEINEK DOBOZJEGYZÉKE

31/1997. (IX. 23.) KTM rendelet. a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létesítéséről

Tartalomjegyzék. II. Egyes Hatósági ügyek, ügyleírások.12

TELEPÜLÉS TERÜLETFELHASZNÁLÁSI KATEGÓRIA HEKTÁR

Tartalomjegyzék. A Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal hatáskörébe tartozó ügyek I. Általános szabályok...

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM

A 3585 rk. 789/1 ÁCSTESZÉR vegyes A 3586 rk. 790/ A 3587 rk. 791/ születési halotti

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére

1. Az R. 1. melléklete 8. pont 8.4. és 8.6. alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

45/2016. (X.28.) 27/2013. (VI.24.)

2007. június 25.-i ülésére

Az Egy Hajóban Közhasznú Alapítvány (jogi segítő) kihelyezett ügyfélfogadások helyszíne, időpontja Kistérség Településnév Hova tartozik?

2018. év II. ütem vegyszeres gyomirtás programtervezet 1. sz. melléklet

Kötelező felvételt biztosító állami fenntartású általános iskolák a pécsi tankerületben:

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának február 17-i nyilvános ülésére

Nemzeti bizottságok. 27 A Dabronc Községi Nemzeti Bizottság iratai Lásd: XVII.2

Településszintű munkaerő-piaci adatok április 20.

A járási hivatalok székhelyei és illetékességi területük

Tisztelt Képviselő-testület!

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott

Csornai Járási Hivatal. Acsalag havonta első szerda 14:15-15:00. Barbacs havonta első hétfő 08:00-08:30. Bodonhely havonta utolsó hétfő 10:30-11:00

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

EU Élelmiszersegély Program Település-nyilvántartás

VESZPRÉM MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

Győr-Moson-Sopron megye

Veszprém megyei műszaki infrastruktúra-hálózatok és egyedi építmények rendszere ( mellékletek)

Támogatott pályázatok operatív programok szerint az üdülőkörzetben,

AP 3.2: Future network (>2009)

M E G S Z Ü N T E T Ő O K I R A T

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

Baranya megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező időjárá

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A. Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének. fjrszággyü es Hivatal a. Irományszám :.Y_.

XXVI. Intézetek és intézmények

A Hanwha Bank Magyarország Zrt által elfogadott települések (lakáscélú kölcsönök és szabad felhasználású jelzálog kölcsönök)

Veszprém megye területrendezési terv módosításával érintett települések

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

Székhely: 7827 Beremend, Szabadság tér 1. Iroda: 7800 Siklós, Köztársaság tér 8. Levelezési cím: 7801 Siklós, Pf Weboldal:

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete június 24-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

Csabrendek, Hosztót, Szentimrefalva, Veszprémgalsa és Zalaszegvár körj.

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

2. Ez a rendelet a kihirdetését követõ 8. napon lép hatályba, és a hatálybalépését követõ napon hatályát veszti. Dr. Fazekas Sándor s. k.

10. NAPIREND Ügyiratszám 1/132-10/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület február 9. -i nyilvános ülésére. Szántói Imre polgármester

Október 4. péntek. Október 5. szombat

Balaton felvidéki Vízitársulat. alapszabálya

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

PÉCSI JÁRÁSI HIVATAL. Kötelező felvételt biztosító állami fenntartású általános iskolák a pécsi tankerületben:

Tájékoztató. A képzés célja:

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

hatáskörébe tartozó ügyek... 2 I. Általános szabályok Illetékességi terület: Az ügyfélfogadás rendje... 3

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl

TELEPÜLÉSNÉV POLGÁRMESTER

Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás módosítás

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete október 29-i ülésére

Előterjesztés. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Bizottságának február 7-i ülésére

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest

Tanintézetek. Felsőfokú tanintézetek. 1 A Ciszterci Rend Zirci Hittudományi Főiskolájának iratai 1913, , ,40 ifm

Vidékis szelektív hulladékszállítási rend.

Lovas szolgálat miatt belépők aránya 2015 szeptemberében

(IX..) 27/2013. (VI.24.)

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter

97/2004. (VI. 3.) FVM rendelet. a borok eredetvédelmi szabályairól. Tájbor. A tájbor elnevezése. Meghatározott termőhelyről származó minőségi bor

Veszprém Megyei Kormányhivatal Tapolcai Járási Hivatala 8300 Tapolca, Hősök tere 15. Nyilvántartás a cirkuszi manezsériát működtetőkről.

Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás

Sormunka ütemterv évre

Átírás:

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 1999. december 7., kedd 109. szám I. kötet Ára: 405, Ft TARTALOMJEGYZÉK 174/1999. (XII. 7.) Korm. r. 175/1999. (XII. 7.) Korm. r. 62/1999. (XII. 7.) EüM r. 62/1999. (XII. 7.) GM PM e. r. 63/1999. (XII. 7.) GM PM e. r. 64/1999. (XII. 7.) GM PM e. r. 27/1999. (XII. 7.) PM r. 28/1999. (XII. 7.) PM r. 94/1999. (XII. 7.) OGY h. 95/1999. (XII. 7.) OGY h. 96/1999. (XII. 7.) OGY h. 97/1999. (XII. 7.) OGY h. 37/1999. (XII. 7.) AB h. 38/1999. (XII. 7.) AB h. 1118/1999. (XII. 7.) Korm. h. 1119/1999. (XII. 7.) Korm. h. 1120/1999. (XII. 7.) Korm. h. 1121/1999. (XII. 7.) Korm. h. A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatainak teljesítéséhez szükséges pénzügyi forrásokról és azok felhasználásának módjáról szóló 188/1996. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításáról....... A kiemelt építésügyi igazgatási ügyekben eljáró hatóságok illetékességi területér ól, a kijelölési eljárásról, valamint a szakmai feltételekr ól szóló 220/1997. (XII. 5.) Korm. rendelet módosításáról................................................. A gyógyszerész szakmai kollégiumokról..................... A Kereskedelmi Vámtarifa kihirdetésér ól szóló 64/1995. (XI. 24.) IKM PM együttes rendelet módosításáról*.............. A 2000. évi GATT kedvezményes vámkontingensekr ól........ A Magyar Köztársasággal szabadkereskedelmi megállapodást kötött országokból származó egyes árukra vonatkozó 2000. évi vámkontingensekr ól................................... A kötelez ó gépjárm ú-felel ósségbiztosítás 1991. július 1. el ótti rendszere alapján fizetett baleseti kártérítési járadékok emelésér ól szóló 2/1997. (I. 31.) PM rendelet módosításáról...... A gépjárm úszavatossági károk 1971. január 1. el ótti rendszere alapján fizetett baleseti kártérítési járadékokról szóló 12/1998. (III. 27.) PM rendelet módosításáról..................... Országgy úlési vizsgáló bizottság létrehozásáról az esetleges korrupciós ügyek feltárására az olajügyek és a szervezett b únözés között............................................... Az Országgy úlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségvisel óinek és tagjainak megválasztásáról szóló 39/1998. (VI. 29.) OGY határozat módosításáról................................ Mentelmi jog felfüggesztésér ól............................ Mentelmi jog fenntartásáról............................... Az Alkotmánybíróság határozata.......................... Az Alkotmánybíróság határozata.......................... A 2000. évi dátumváltással összefügg ó kormányzati koordinációs feladatokhoz kapcsolódó ügyeleti rendszer kialakításáról... A Magyarország 2000 tanácskozásról és kapcsolódó rendezvényeir ól............................................... Az európai integrációval összefügg ó kormányzati feladatok felel ósségi és koordinálási rendjér ól szóló 1093/1994. (X. 7.) Korm. határozat módosításáról.......................... A Munkavédelmi Kutatási Közalapítvány alapító okiratának módosításáról......................................... A Gazdasági Minisztérium közleménye a 3/1996. (VI. 19.) ME rendelettel alapított Nemzeti Min óségi Díj 1999. évi nyerteseir ól A Fidesz Magyar Polgári Párt által az 1999. évi siófoki és székesfehérvári id óközi országgy úlési képvisel ó-választásra fordított pénzeszközök forrásai és felhasználása........... Tájékoztató a Magyar Szocialista Párt id ószaki, országgy úlési képvisel ók választási elszámolásáról.................... Az Országos Rend ór-f ókapitányság Közbiztonsági F óigazgatóságának közleménye..................................... A Földm úvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Bács-Kiskun Megyei Földm úvelésügyi Hivatalának hirdetményei........ Helyesbítés............................................. Oldal 7062 7062 7068 7071 7071 7076 7099 7099 7099 7100 7101 7101 7101 7103 7105 7105 7107 7107 7107 7108 7108 7108 7109 7129 * A rendelet mellékleteit az 1999. évi 109. számú Magyar Közlöny II. kötete tartalmazza, melyet az el ófizet ók kérésre megkapnak (telefon: 266-9295/237 és 238 mellék; fax: 338-4746; postacím: 1394 Budapest 62., Pf. 357).

7062 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám II. rész JOGSZABÁLYOK A Kormány rendeletei A Kormány 174/1999. (XII. 7.) Korm. rendelete a közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatainak teljesítéséhez szükséges pénzügyi forrásokról és azok felhasználásának módjáról szóló 188/1996. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításáról A közúti közlekedésr ól szóló 1988. évi I. törvény 48. -ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatainak teljesítéséhez szükséges pénzügyi forrásokról és azok felhasználásának módjáról szóló 188/1996. (XII. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: kormányrendelet) módosítására a Kormány a következ óket rendeli el: 1. A kormányrendelet 3. -a (1) bekezdésének b) pontja helyébe a következ ó rendelkezés lép:,,b) a Belügyminisztérium fejezeti kezelés ú el óirányzat-felhasználási keretszámlájára (számlaszám: 10023002-01009349-50000005) az 1. a) pontjában meghatározott 13,5%-ból 5%-ot; 2. Ez a rendelet 2000. január 1-jén lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök A Kormány 175/1999. (XII. 7.) Korm. rendelete a kiemelt építésügyi igazgatási ügyekben eljáró hatóságok illetékességi területér ól, a kijelölési eljárásról, valamint a szakmai feltételekr ól szóló 220/1997. (XII. 5.) Korm. rendelet módosításáról Az épített környezet alakításáról és védelmér ól szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -a (1) bekezdésének a) e) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a Kormány a 220/1997. (XII. 5.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: R.) a következ ók szerint módosítja: 1. (1) Az R. 1. számú mellékletének egyes megnevezései és felsorolásai helyébe e rendelet 1. számú mellékletében foglaltak lépnek. (2) Az R. 2. számú melléklete az e rendelet 2. számú mellékletében foglaltak szerint egészül ki. 2. Ez a rendelet 2000. január 1. napján lép hatályba, egyidej úleg az R. 2. -a (3) bekezdésének d) pontja hatályát veszti. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök 1. számú melléklet a 175/1999. (XII. 7.) Korm. rendelethez A kiemelt építéshatósági ügyekben eljáró városi (f óvárosi, kerületi) jegyz ók illetékességi területe Bóly Harkány Komló Mohács Pécs Pécsvárad Sásd Sellye Siklós Szentl órinc Szigetvár Siklós Város Áta Adorjás Alsószentmárton Babarcsz ól ós Baksa Baranyahídvég Beremend Bisse Bogádmindszent Bosta Cún Csarnóta Diósviszló BARANYA MEGYE

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7063 Drávacsehi Drávacsepely Drávapalkonya Drávapiski Drávaszabolcs Drávaszerdahely Egerág Egyházasharaszti Garé Gilvánfa Gordisa Hegyszentmárton Illocska Ipacsfa Ivánbattyán Kásád Kémes Kisasszonyfa Kisdér Kisharsány Kisherend Kisjakabfalva Kiskassa Kislippó Kisszentmárton Kistapolca Kistótfalu Kovácshida Lapáncsa Magyarbóly Magyarmecske Magyartelek Matty Márfa Márok Nagyharsány Nagytótfalu Old Ózdfalu Palkonya Peterd Pécsdevecser Rádfalva Sámod Siklós Siklósbodony Siklósnagyfalu Szalánta Szaporca Szava Szilvás Sz ókéd Tengeri Tésenfa Téseny Túrony Újpetre Villány Villánykövesd Vokány Tiszakécske Város Tiszakécske Tiszaug BÁCS-KISKUN MEGYE BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN Kazincbarcika Város Alsószuha Alsótelekes Bánhorváti Berente Dédestapolcsány Dövény Fels ókelecsény Fels ótelekes Fels ónyárád Imola Izsófalva Jákfalva Kazincbarcika Kánó Kurityán Mályinka Múcsony Nagybarca Ormosbánya Ragály Rudabánya Rudolftelep Sajógalgóc Sajóivánka Sajókaza Szuhaf ó Szuhakálló Tardona Trizs Zádorfalva Zubogy Vadna Ózd Város Arló Bánréve Bükkmogyorósd Borsodbóta MEGYE

7064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Borsodnádasd Borsodszentgyörgy Csernely Csokvaomány Domaháza Farkaslyuk Hangony Járdánháza Kissikátor Lénárddaróc Nekézseny Ózd Sajópüspöki Sajónémeti Sáta Uppony Bicske Város Alcsútdoboz Bicske Bodmér Csabdi Csákvár Etyek Felcsút Gánt Mány Szár Tabajd Újbarok Vál Vértesacsa Vértesboglár Gy ór Város Abda Árpás Bakonypéterd Börcs B óny Csikvánd Dunaszeg Dunaszentpál Enese Écs Felpéc Göny ú Gyarmat Gyömöre Gy ór FEJÉR MEGYE GY ÓR-MOSON-SOPRON MEGYE Gy órasszonyfa Gy órladamér Gy órság Gy órszemere Gy órújbarát Gy órújfalu Gy órzámoly Ikrény Kajárpéc Kisbabot Kisbajcs Koroncó Kunsziget Lázi Lébény Mez óörs Mérges Mórichida Mosonszentmiklós Nagybajcs Nagyszentjános Nyalka Nyúl Öttevény Pannonhalma Pázmándfalu Pér Ravazd Rábacsécsény Rábapatona Rábaszentmihály Rábaszentmiklós Rétalap Sokorópátka Szerecseny Tarjánpuszta Táp Tápszentmiklós Tény ó Tét Töltéstava Vámosszabadi Vének JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK Kunszentmárton Város Cserkesz ól ó Csépa Kunszentmárton Öcsöd Szelevény Tiszainoka Tiszakürt Tiszasas MEGYE

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7065 Tatabánya Város Gyermely Héreg Környe Szárliget Szomor Tarján Tatabánya Vértessz ól ós KOMÁROM-ESZTERGOM Bátonyterenye Város Bátonyterenye Dorogháza Kisbárkány Lucfalva Márkháza Mátramindszent Mátranovák Nagykeresztúr Nemti Mátraterenye Mátraverebély Nagybárkány Sámsonháza Szuha Abony Aszód Budaörs Cegléd Dabas Dunakeszi Érd Göd Gödöll ó Gyál Monor Nagykáta Nagyk órös Nagymaros Pécel Pilisvörösvár Ráckeve Százhalombatta Szentendre Szigetszentmiklós Vác Veresegyház NÓGRÁD MEGYE PEST MEGYE MEGYE Dunakeszi Város Csomád Dunakeszi Fót Gödöll ó Város Csömör Dány Gödöll ó Kerepes Kistarcsa Mogyoród Nagytarcsa Szada Valkó Vácszentlászló Zsámbok Veresegyház Erd ókertes Veresegyház Ajka Balatonalmádi Balatonfüred Devecser Herend Pápa Sümeg Tapolca Várpalota Veszprém Zirc Sümeg Város Bazsi Bodorfa Csabrendek Dabronc Gógánfa Gyepükaján Hetyef ó Hosztót Káptalanfa Megyer Nemeshany Rigács Sümeg Sümegprága Szentimrefalva Ukk VESZPRÉM MEGYE

7066 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Veszprémgalsa Zalaerd ód Zalagyömör ó Zalameggyes Zalaszegvár Tapolca Város Ábrahámhegy Badacsonytomaj Badacsonytördemic Balatonederics Balatonhenye Balatonrendes Gyulakeszi Hegyesd Hegymagas Kapolcs Káptalantóti Kékkút Kispáti K óvágóörs Köveskál Lesencefalu Lesenceistvánd Lesencetomaj Mindszentkálla Monostorapáti Nemesgulács Nemesvita Nyirád Raposka Révfülöp Salföld Sáska Szentbékkálla Szigliget Taliándörögd Tapolca Uzsa Vigántpetend Zalahaláp Veszprém Város Alsóörs Aszóf ó Balatonakali Balatoncsicsó Balatonf ókajár Balatonf úzf ó Balatonkenese Balatonszepezd Balatonsz ól ós Balatonudvari Balatonvilágos Barnag Bánd Csajág Csopak Dörgicse Fels óörs Hajmáskér Hárskút Hidegkút Királyszentistván Küngös Litér Lovas Márkó Mencshely Monoszló Nagyvázsony Nemesvámos Óbudavár Örvényes Paloznak Papkeszi Pécsely Pula Sóly Szentantalfa Szentgál Szentjakabfa Szentkirályszabadja Tagyon Tihany Tótvázsony Vászoly Veszprém Veszprémfajsz Vilonya Vöröstó Zánka Zirc Város Bakonybél Bakonygyirót Bakonynána Bakonyoszlop Bakonyszentkirály Bakonyszentlászló Borzavár Csesznek Csetény Dudar Eplény Feny óf ó Gic Jásd Lókút Nagyesztergár

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7067 Olaszfalu Pénzesgy ór Porva Románd Sikátor Szápár Veszprémvarsány Zirc 9. Adony 10. Pusztavám FEJÉR MEGYE GY ÓR-MOSON-SOPRON 18. Lébény, Mosonszentmiklós, Mecsér MEGYE 2. számú melléklet a 175/1999. (XII. 7.) Korm. rendelethez A kiemelt építéshatósági ügyekben kijelölés alapján eljáró települések jegyz óinek illetékességi területe BARANYA MEGYE 13. Mágocs, Nagyhajmás, Mekényes, Alsómocsolád, Bikal, Köblény, Egyházaskozár, Tóf ú, Hegyhátmaróc, Szárász 14. Szászvár, Kárász, Szalatna, Vékény BÁCS-KISKUN MEGYE 9. Borota, Csávoly, Rém 5. Békésszentandrás BÉKÉS MEGYE BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE 11. Alsóberecki, Fels óberecki, Karos, Bodroghalom, Karcsa, Pácin 12. Cigánd, Tiszacsermely, Tiszakarád 13. Hernádnémeti, Gesztely, Hernádkak 14. Onga 15. Pálháza, Mikóháza, Alsóregmec, Fels óregmec, Vilyvitány, Füzérradvány, Filkeháza, Füzérkajata, Kishuta, Nagyhuta, Kovácsvágás, Vágáshuta, Füzérkomlós, Nyíri, Bózsva, Füzér, Pusztafalu, Hollóháza HAJDÚ-BIHAR MEGYE 13. Vámospércs, Nyírábrány, Nyírmártonfalva, Fülöp HEVES MEGYE 8. Halmajugra, Ludas, Rózsaszentmárton, Karácsond 12. Abasár 13. Dömös KOMÁROM-ESZTERGOM NÓGRÁD MEGYE MEGYE 4. Becske, Bercel, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Debercsény, Galgaguta, Herencsény, Magyarnándor, Mohora, Nógrádkövesd, Szécsénke, Terény, Szanda PEST MEGYE 8. Csévharaszt, Gomba, Bénye, Nyáregyháza, Vasad 15. megsz únt 62. Kóka 63. Nagytarcsa 64. Pilisborosjen ó 65. Pilisszentkereszt 66. Szada 67. Szob, Letkés, Ipolytölgyes 68. Sz ódliget 69. Táborfalva, Kakucs, Hernád, Újhartyán 70. Tápiósz ól ós CSONGRÁD MEGYE SOMOGY MEGYE 4. Ruzsa, Pusztamérges, Öttömös 5. Sándorfalva, Szatymaz, Zsombó 10. Balatonfenyves 11. Kaposmér ó, Kaposújlak

7068 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG 12. Kemecse 13. Kisléta, Nyírbogát 14. Vaja, Ór, Rohod, Kántorjánosi 8. Zalalöv ó, Csöde ZALA MEGYE MEGYE A Kormány tagjainak rendeletei Az egészségügyi miniszter 62/1999. (XII. 7.) EüM rendelete a gyógyszerész szakmai kollégiumokról Az egészségügyr ól szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. -a (2) bekezdésének m) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következ óket rendelem el: 1. (1) A gyógyszerész szakmai kollégiumok (a továbbiakban: kollégium) a gyógyszerésztudománynak és a gyógyszerellátásnak a Magyar Gyógyszerész Kamara (a továbbiakban: MGYK) által m úködtetett legmagasabb szint ú javaslattev ó, véleményez ó autonóm szakmai testülete. (2) A kollégiumok szakterület szerinti elnevezését és létszámát a melléklet tartalmazza. A kollégiumok személyi összetételét a miniszter tájékoztatóban teszi közzé. 2. (1) A kollégium szakterületén a) kidolgozza, folyamatosan felülvizsgálja és közzéteszi a szakmai ajánlásokat, útmutatásokat és módszertani leveleket, b) állást foglal a szakmai követelményekr ól, valamint a szakmai min óségtanúsításról. (2) A kollégium véleményt nyilvánít a) a gyógyszerellátásra vonatkozó szakmai koncepciókról; b) a gyógyszerellátási szabályozórendszerr ól, ideértve ba) az egészségügyi intézmények gyógyszerellátásának finanszírozási kérdéseit, bb) a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatási rendszerét, és bc) az ellátás közgazdasági feltételrendszerét; c) a szakmai felügyelet szervezeti és m úködési feltételeir ól; d) az egészségügyi intézmények létesítésével, fejlesztésével és megszüntetésével kapcsolatos kérdésekr ól, amennyiben a gyógyszerészet szakmai területét érintik; e) a gyógyszerészképzés és továbbképzés szakmai követelményeir ól és rendszerér ól, figyelemmel a Magyar Gyógyszerész Kamaráról szóló 1994. évi LI. törvény 2. -a (2) bekezdésének j) pontjában foglaltakra; f) a szakterületét érint ó oktatási kérdésekr ól; g) a szakgyógyszerészi vizsgáztatás rendjér ól és követelményeir ól; h) a szakmai továbbképzés tanfolyamainak kreditértékér ól; i) az oktatóhelyek akkreditációs feltételeir ól. (3) A kollégium szakterületén az (1) (2) bekezdésben foglaltakon túl a) a miniszter, az Egészségügyi Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) és az MGYK felkérésére a gyógyszerészet területén bármely szakmai kérdésben a megadott határid óben véleményt nyilvánít, és ellátja a felkérésben foglalt feladatokat; b) javaslatot tesz ba) az intézeti f ógyógyszerészek kinevezésének szakmai követelményeire, és véleményezi a pályázó szakmai feltételeknek való megfelelését, bb) a gyógyszergyártás és a gyógyszer-nagykereskedelem területén végezni kívánt tevékenységhez külön jogszabály szerinti engedély kiadása esetén a Minisztérium felkérésére a gyógyszerészi szakképesítést igényl ó munkakörök esetén alkalmazandó szakmai követelményekre; c) közrem úködik ca) a gyógyszerügy min óségbiztosítási feltételeinek és követelményeinek kidolgozásában és a követelményrendszer aktualizálásában, továbbá a min óség tanúsításával kapcsolatos szakmai állásfoglalások kialakításában, cb) gyógyszerterápiás eljárások szakmai protokolljainak kidolgozásában; cc) az egészségügyi szolgáltatások teljesítményfinanszírozásáról szóló, a gyógyszerfelhasználást érint ó javaslatok véleményezésében; cd) az új vizsgálati módszerek és gyógyító-megel óz ó eljárások alkalmazási feltételeinek kialakításában. (4) A kollégium feladatának ellátása érdekében együttm úködik az Országos Gyógyszerészeti Intézettel (a továbbiakban: OGYI) és az országos tisztif ógyógyszerésszel.

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7069 3. A kollégium a 2. -ban foglaltakon túl a Gazdasági Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, az egészségügy területén m úköd ó köztestületek országos szerveinek felkérésére, valamint az egészségügyi szolgáltatók, fenntartóik, az országos tisztif ógyógyszerész, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár f óigazgatója, az OGYI, továbbá a Magyar Gyógyszerészeti Társaságnak (a továbbiakban: MGYT) a Minisztérium útján el óterjesztett felkérésére is eljárhat. 4. (1) A kollégium tagjait a) az MGYK, b) az MGYT, valamint c) a gyógyszerészképzést folytató orvostudományi egyetemek által jelölt személyek (a továbbiakban: Választó Testület) választják maguk közül. (2) Az (1) bekezdés szerinti Választó Testületbe a) a megyei területi gyógyszerész kamarák 1-1 f ót, b) a f óvárosi területi kamara 4 f ót, c) a gyógyszerészet területén m úköd ó tudományos társaság(ok), az MGYT által koordinált módon 20 f ót, d) a gyógyszerészképzést folytató orvostudományi egyetemek 5-5 f ót jelölnek. (3) A Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA), a gyógyszerészképzést folytató orvostudományi egyetemek, valamint az MGYT egy-egy tagot közvetlenül delegál a kollégiumba. (4) Kollégiumi tagnak az a szakgyógyszerész jelölhet ó, illetve delegálható, aki a) magyar egyetemen gyógyszerészi diplomát szerzett, vagy külföldi egyetemen szerzett diplomáját honosították, és b) az adott szakterületen legalább 10 éve kiemelked ó szakmai tevékenységet folytat, és c) joger ósen nem marasztalták el fegyelmi, illetve etikai vétség miatt, valamint d) szerepel a külön jogszabályban meghatározott gyógyszerészekr ól vezetett alapnyilvántartásban. (5) Ugyanaz a személy egyszerre csak egy kollégiumba jelölhet ó. A jelöltnek, illetve a közvetlenül delegált tagnak írásban nyilatkoznia kell arról, hogy a) a (4) bekezdés szerinti feltételeknek megfelel, b) nem esik a 7. (1) bekezdésének hatálya alá, illetve a megválasztása esetén a 7. (2) bekezdése szerint jár el, c) a kollégiumi tagsági jelölést, illetve a delegálást elfogadja. (6) A kollégiumi tagsági választást az MGYK bonyolítja le. Megválasztott kollégiumi tagnak azok a jelöltek tekinthet ók, akik sorrendben a legtöbb szavazatot kapták. Szavazategyenl óség esetén az azonos számú szavazatot kapott jelöltek között a szavazást egyszer meg kell ismételni. (7) A kollégium tagjainak megbízása 4 évre szól. (8) Amennyiben a (7) bekezdés szerinti id ótartam alatt a választott kollégiumi tagság megsz únik, a (6) bekezdés szerinti választás során a megválasztott kollégiumi tag után a legtöbb szavazatot kapott jelölt válik kollégiumi taggá a megsz únt tagsági viszonyból hátralév ó id ótartamra. Delegált tagság megsz únése esetén a (3) bekezdés szerinti szerv új tagot delegál a kollégiumba a megsz únt tagsági viszonyból hátralév ó id ótartamra. (9) Amennyiben a (3) és a (6) bekezdésben meghatározott eljárás alapján a kollégium tagjainak száma nem érné el a melléklet szerinti létszámot, úgy a miniszter az MGYK-val és az MGYT-vel történt egyeztetést követ óen az adott szakterületen kimagasló eredményt elért személyeket kér fel kollégiumi tagságra. 5. (1) A kollégium tagjai közül titkárt választ. (2) A kollégium elnökét a kollégium tagjai közül a miniszter kéri fel. 6. (1) A kollégium kidolgozza és elfogadja ügyrendjét, továbbá éves munkatervét, és ezeket eljuttatja a miniszter és az MGYK részére. A kollégium ügyrendjét a miniszter az MGYK-val egyetértésben hagyja jóvá. (2) A kollégium ülése határozatképes, amennyiben azon a tagoknak több mint fele jelen van. A kollégium javaslatait, állásfoglalásait, döntéseit az ülésen jelen lév ó tagok több mint kétharmadának egyetértése esetén hozza meg. (3) A kollégium az ügyrendjében meghatározott gyakorisággal vagy szükség szerint tartja üléseit. A kollégiumi ülésekre tanácskozási joggal meg kell hívni a Minisztérium, az MGYK, az MGYT, valamint az OGYI képvisel ójét, az országos tisztif ógyógyszerészt, és az ülés tárgya szerint érintett tudományos társaság, egyesület elnökét, valamint szükség esetén más érintett személyeket is.

7070 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám (4) A kollégium üléseir ól az ülést követ ó 8 napon belül jegyz ókönyv és emlékeztet ó készül. Az emlékeztet ó egy példányát a kollégium megküldi a miniszter és az MGYK részére. (5) A kollégium tevékenységér ól a miniszternek és az MGYK-nak évente, minden év január 31-éig szakmai beszámolót készít. 7. (1) Összeférhetetlen a kollégiumi tagsággal, ha valaki a) az egészségügy országos, illetve területi szakmai irányításában, felügyeletében vagy finanszírozásában vezet ó köztisztvisel óként vagy közalkalmazottként részt vesz; b) gyógyszert, egészségügyi terméket gyártó vagy forgalmazó gazdasági társaságban ide nem értve a gyógyszertárak létesítésér ól és m úködésük egyes szabályairól szóló 1994. évi LIV. törvény 36. (1) bekezdésében meghatározott betéti társaságot vagy közhasznú társaságban tulajdonnal rendelkezik a nem névre szóló részvénytulajdon kivételével, vagy ezen társaságokban igazgatótanácsi, illetve felügyel óbizottsági tag vagy vezet ó tisztségvisel ó; c) fegyelmi illetve etikai vétséget követett el, és ezért az MGYK etikai-fegyelmi bizottsága joger ósen elmarasztalta. (2) Az (1) bekezdés a) b) pontjában foglaltak fennállása esetén az érintett megválasztását követ ó 8 napon belül megszünteti az összeférhetetlenséget. (3) Ha a megválasztott kollégiumi tagnál összeférhetetlenséget megvalósító körülmény áll el ó, akkor 8 napon belül köteles az összeférhetetlenség tényét írásban bejelenteni, és kollégiumi tagságáról lemondani, vagy az összeférhetetlenségi okot megszüntetni. (4) A bejelentést a miniszternek és a kollégium elnökének egyidej úleg meg kell küldeni. (5) Ha a (2) (3) bekezdésben meghatározott határid ó elteltével a tag az összeférhetetlenségi okot nem szünteti meg, vagy kollégiumi tagságáról nem mond le, kollégiumi tagsága megsz únik. 8. A kollégium m úködési költségeit a minisztérium biztosítja. 9. (1) Ez a rendelet a (2) bekezdésben foglalt kivétellel 2000. január 1-jén lép hatályba. (2) A 4. rendelkezései a kihirdetést követ ó 5. napon lépnek hatályba. (3) E rendelet hatálybalépésével egyidej úleg hatályát veszti a) a gyógyszerész szakmai kollégiumról szóló 14/1998. (IV. 22.) NM rendelet, valamint az azt módosító 28/1999. (VII. 16.) EüM rendelet, valamint b) az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló 10/1997. (V. 23.) NM rendelet 2. -ának (1) bekezdésében a,,továbbá a Szakmai Kollégiumi Elnökök Tanácsából (a továbbiakban: Elnökök Tanácsa) szövegrész és a 4. (4) bekezdésében,,az Elnökök Tanácsának Tanácselnökéb ól, szövegrész. (4) Az ügyrendet és az els ó munkatervet a kollégium e rendelet hatálybalépését követ ó 30 napon belül készíti el. Dr. Gógl Árpád s. k., egészségügyi miniszter Melléklet a 62/1999. (XII. 7.) EüM rendelethez A Gyógyszerész Szakmai Kollégiumok 1. Gyógyszerellátási Gyógyszerészeti Szakmai Kollégium Létszám: 15 f ó 2. Kórházi-Klinikai Gyógyszerészeti Szakmai Kollégium Létszám: 11 f ó 3. Ipari Gyógyszerészeti Szakmai Kollégium Létszám: 11 f ó

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7071 A gazdasági miniszter és a pénzügyminiszter 62/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelete a Kereskedelmi Vámtarifa kihirdetésér ól szóló 64/1995. (XI. 24.) IKM PM együttes rendelet módosításáról* A vámtarifáról szóló 1995. évi CI. törvény 22. -ának d) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következ óket rendeljük el: 1. A Kereskedelmi Vámtarifa kihirdetésér ól szóló 64/1995. (XI. 24.) IKM PM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 6. -a az alábbi (13) bekezdéssel egészül ki:,,(13) A,,Lett jelzés ú hasábban (a 13. számú oszlopban) megállapított vámtételeket a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság Kormánya között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás származási szabályai szerint a Lett Köztársaságból származónak min ósül ó áruk vámkezelésénél kell alkalmazni. 2. Az R. 2. számú melléklete az e rendelet 1. számú mellékletében foglaltak szerint módosul. 3. Az R. 3. számú melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép. 4. Az R. 4. számú melléklete helyébe e rendelet 3. számú melléklete lép. 5. Az R. 5. számú melléklete helyébe e rendelet 4. számú melléklete lép. 6. Az R. 6. számú melléklete helyébe e rendelet 5. számú melléklete lép. 7. Ez a rendelet 2000. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a 2000. január 1-jét követ ó vámkezeléseknél kell alkalmazni. Dr. Fónagy János s. k., gazdasági minisztériumi politikai államtitkár Járai Zsigmond s. k., pénzügyminiszter A gazdasági miniszter és a pénzügyminiszter 63/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelete a 2000. évi GATT kedvezményes vámkontingensekr ól A vámtarifáról szóló 1995. évi CI. törvény 22. -ának d) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbiakat rendeljük el: 1. A 64/1995. (XI. 24.) IKM PM együttes rendelettel kihirdetett és a többször módosított Kereskedelmi Vámtarifa II. jelzés ú hasábjában meghatározott vámtételeknél kedvez óbb vámtételeket lehet alkalmazni a GATT kedvezményes vámkontingensek keretében. 2. A GATT kedvezményes vámkontingenseket és a hozzájuk tartozó vámtételeket e rendelet melléklete tartalmazza. 3. A GATT kedvezményes vámkontingensek nyilvántartását a Gazdasági Minisztérium végzi. A kontingensek igénylésének rendjér ól külön jogszabály rendelkezik. 4. Ez a rendelet 2000. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit 2000. december 31-ig kell alkalmazni. * A rendelet mellékleteit az 1999. évi 109. számú Magyar Közlöny II. kötete tartalmazza, melyet az el ófizet ók kérésre megkapnak (telefon: 266-9295/237 és 238 mellék; fax: 338-4746; postacím: 1394 Budapest 62., Pf. 357). Dr. Fónagy János s. k., gazdasági minisztériumi politikai államtitkár Járai Zsigmond s. k., pénzügyminiszter

7072 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Melléklet a 63/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez Az 2000. évi GATT kedvezményes vámkontingensek Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0101 Vámtarifa szerint 16 t 15 0102 Vámtarifa szerint 13 595 t 15 0201 Vámtarifa szerint 15 0202 Vámtarifa szerint 15 0210 20 Vámtarifa szerint 25 0103 Vámtarifa szerint 19 909 t 15 0203 Vámtarifa szerint 15 0210 11 Vámtarifa szerint 25 0210 12 Vámtarifa szerint 25 0104 10 10 00 Vámtarifa szerint 92 t 9 0104 10 30 00 Vámtarifa szerint 15 0104 10 80 00 Vámtarifa szerint 15 0104 20 10 00 Vámtarifa szerint 9 0104 20 90 00 Vámtarifa szerint 15 0204 Vámtarifa szerint 20 0105 Vámtarifa szerint 11 425 t 15 0207 Vámtarifa szerint 35 0206 Vámtarifa szerint 1 122 t 15 0401 Vámtarifa szerint 181 015 t 30 0402 Vámtarifa szerint Tejfolyadék egyenértékben 30 0403 Vámtarifa szerint 252 t 40 0405 Vámtarifa szerint 178 t 60 0406 Vámtarifa szerint 1 206 t 50 0408 Vámtarifa szerint 8 t 35 0409 Vámtarifa szerint 3 448 t 30 0701 Vámtarifa szerint 29 600 t 10 0702 Vámtarifa szerint 3 178 t 12 0703 Vámtarifa szerint 2 184 t 20 0704 Vámtarifa szerint 1 524 t 12 0705 Vámtarifa szerint 59 t 12 0706 Vámtarifa szerint 2 404 t 12 0707 Vámtarifa szerint 544 t 12 0708 Vámtarifa szerint 7 900 t 20 0710 Vámtarifa szerint 750 t 30

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7073 Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0711 Vámtarifa szerint 1 785 t 40 0712 Vámtarifa szerint 636 t 30 0713 Vámtarifa szerint 7 017 t 30 0802 21 00 00 Vámtarifa szerint 531 t 6,2 0802 22 00 00 Vámtarifa szerint 6,2 0802 31 00 00 Vámtarifa szerint 15 0802 32 00 00 Vámtarifa szerint 15 0802 90 Vámtarifa szerint 15 ex 0806 10 Január 1-jét ól június 31-ig 3 016 t 20 Július 1-jét ól december 31-ig 40 0807 Vámtarifa szerint 4 931 t 25 0808 Vámtarifa szerint 10 212 t 25 0809 Vámtarifa szerint 869 t 25 0810 Vámtarifa szerint 1 565 t 25 0812 Vámtarifa szerint 4 523 t 25 0813 Vámtarifa szerint 180 t 30 1001 Vámtarifa szerint 48 623 t 10 1101 Vámtarifa szerint 10 1002 Vámtarifa szerint 15 157 t 2 1003 Vámtarifa szerint 109 058 t 3 1005 Vámtarifa szerint 222 935 t 3 1006 20 Vámtarifa szerint 19 433 t 25 1006 30 Vámtarifa szerint 25 1006 40 00 00 Vámtarifa szerint 25 1507 Vámtarifa szerint 300 t 8 1512 11 Vámtarifa szerint 2 600 t 8 1512 19 Vámtarifa szerint 8 1514 Vámtarifa szerint 987 t 8 1517 Vámtarifa szerint 3 977 t 30 1601 Vámtarifa szerint 2 607 t 25 1602 Vámtarifa szerint 1 238 t 25 1702 11 00 00 Vámtarifa szerint 567 t 60 1702 19 00 00 Vámtarifa szerint 60 1702 20 Vámtarifa szerint 60 1702 30 Vámtarifa szerint 60 1702 40 Vámtarifa szerint 60 1702 50 00 00 Vámtarifa szerint 8,9 1702 60 Vámtarifa szerint 8,9

7074 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 1702 90 10 00 Vámtarifa szerint (folytatás) 8,9 1702 90 30 00 Vámtarifa szerint 60 1702 90 50 00 Vámtarifa szerint 8,9 ex 1702 90 60 00 Diabetikus méz 8,9 1702 90 60 Vámtarifa szerint 60 1702 90 71 00 Vámtarifa szerint 60 1702 90 75 00 Vámtarifa szerint 60 1702 90 79 00 Vámtarifa szerint 60 1702 90 80 00 Vámtarifa szerint 60 ex 1702 90 99 00 Gyümölcscukor 50 tömegszázalék gyümölcscukor 8,9 tartalommal, szárazanyagra számítva 1702 90 99 Vámtarifa szerint 60 1806 10 Vámtarifa szerint 911 t 30 1902 Vámtarifa szerint 980 t 25 1905 10 00 00 Vámtarifa szerint 200 t 50 1905 40 10 99 Vámtarifa szerint 50 1905 40 90 99 Vámtarifa szerint 50 1905 90 10 00 Vámtarifa szerint 50 1905 90 20 00 Vámtarifa szerint 50 1905 90 30 99 Vámtarifa szerint 50 1905 90 40 00 Vámtarifa szerint 50 1905 90 45 99 Vámtarifa szerint 50 1905 90 60 99 Vámtarifa szerint 50 1905 90 90 99 Vámtarifa szerint 50 2001 Vámtarifa szerint 65 t 20 2002 Vámtarifa szerint 1 155 t 20 2003 Vámtarifa szerint 1 437 t 30 2004 Vámtarifa szerint 86 t 15 2005 Vámtarifa szerint 2 070 t 20 2006 Vámtarifa szerint 180 t 30 2007 10 Vámtarifa szerint 1 067 t 30 2007 91 10 00 Vámtarifa szerint 30 2007 91 30 00 Vámtarifa szerint 30 2007 91 90 99 Vámtarifa szerint 30 2007 99 10 00 Vámtarifa szerint 30 2007 99 20 00 Vámtarifa szerint 30 2007 99 31 00 Vámtarifa szerint 30 2007 99 33 00 Vámtarifa szerint 30

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7075 Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 2007 99 35 00 Vámtarifa szerint (folytatás) 30 2007 99 39 00 Vámtarifa szerint 30 2007 99 51 00 Vámtarifa szerint 30 2007 99 55 00 Vámtarifa szerint 30 2007 99 58 00 Vámtarifa szerint 30 2007 99 91 99 Vámtarifa szerint 30 2007 99 93 99 Vámtarifa szerint 30 2007 99 98 99 Vámtarifa szerint 30 2008 11 Vámtarifa szerint 7 082 t 20 2008 19 Vámtarifa szerint 20 2008 20 Vámtarifa szerint 20 2008 30 Vámtarifa szerint 20 2008 40 Vámtarifa szerint 20 2008 50 Vámtarifa szerint 20 2008 60 Vámtarifa szerint 20 2008 70 Vámtarifa szerint 20 2008 80 Vámtarifa szerint 20 2009 Vámtarifa szerint 8 505 t 20 2101 Vámtarifa szerint 2 146 t 30 2103 20 00 00 Vámtarifa szerint 1 200 t 30 2103 30 Vámtarifa szerint 30 2103 90 Vámtarifa szerint 30 2104 Vámtarifa szerint 60 t 25 2105 Vámtarifa szerint 200 t 30 2201 Vámtarifa szerint 15 436 hl 15 2203 Vámtarifa szerint 606 463 hl 30 2204 10 Vámtarifa szerint 383 500 hl 40 2204 21 Vámtarifa szerint 40 2204 29 Vámtarifa szerint 40 2204 30 Vámtarifa szerint 40 2205 Vámtarifa szerint 6 hl 70 ex 2401 10 Vámtarifa szerint, a KN 60 és 90 alszám kivételével 6 528 t 47 2401 10 90 00 Vámtarifa szerint 8 ex 2401 20 Vámtarifa szerint, a KN 60 és 90 alszám kivételével 47 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény.

7076 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám A gazdasági miniszter és a pénzügyminiszter 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelete a Magyar Köztársasággal szabadkereskedelmi megállapodást kötött országokból származó egyes árukra vonatkozó 2000. évi vámkontingensekr ól A vámtarifáról szóló 1995. évi CI. törvény 22. -ának d) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbiakat rendeljük el: 1. A 64/1995. (XI. 24.) IKM PM együttes rendelettel kihirdetett, többször módosított Kereskedelmi Vámtarifa II. jelzés ú hasábjában meghatározott vámtételeknél kedvez óbb vámtételeket lehet alkalmazni a 2 12. -okban meghatározott esetekben. 2. Az Európai Unió tagországaiból származó egyes mez ógazdasági alaptermékeket vámkontingensek keretében az e rendelet 1/a. számú mellékletében feltüntetett vámtételekkel lehet vámkezelni. 3. Az Európai Unió tagországaiból származó egyes feldolgozott mez ógazdasági termékeket vámkontingensek keretében az e rendelet 1/b. számú mellékletében feltüntetett vámtételekkel lehet vámkezelni. 4. A Cseh Köztársaságból származó egyes árukat vámkontingensek keretében az e rendelet 2. számú mellékletében feltüntetett vámtételekkel lehet vámkezelni. 5. A Szlovák Köztársaságból származó egyes árukat vámkontingensek keretében az e rendelet 3. számú mellékletében feltüntetett vámtételekkel lehet vámkezelni. 6. A Lengyel Köztársaságból származó egyes árukat vámkontingensek keretében az e rendelet 4. számú mellékletében feltüntetett vámtételekkel lehet vámkezelni. 7. A Szlovén Köztársaságból származó egyes árukat vámkontingensek keretében az e rendelet 5. számú mellékletében feltüntetett vámtételekkel lehet vámkezelni. 8. A Romániából származó egyes árukat vámkontingensek keretében az e rendelet 6. számú mellékletében feltüntetett vámtételekkel lehet vámkezelni. 9. Az Izrael Államból származó egyes árukat vámkontingensek keretében az e rendelet 7. számú mellékletében feltüntetett vámtételekkel lehet vámkezelni. 10. A Török Köztársaságból származó egyes árukat vámkontingensek keretében az e rendelet 8. számú mellékletében feltüntetett vámtételekkel lehet vámkezelni. 11. Az Észt Köztársaságból származó egyes árukat vámkontingensek keretében az e rendelet 9. számú mellékletében feltüntetett vámtételekkel lehet vámkezelni. 12. A Bolgár Köztársaságból származó egyes árukat vámkontingensek keretében az e rendelet 10. számú mellékletében feltüntetett vámtételekkel lehet vámkezelni. 13. A Lett Köztársaságból származó egyes árukat vámkontingensek keretében az e rendelet 11. számú mellékletében feltüntetett vámtételekkel lehet vámkezelni. 14. A Magyar Köztársasággal szabadkereskedelmi megállapodást kötött országokból származó egyes árukra vonatkozó vámkontingensek nyilvántartását a Gazdasági Minisztérium végzi. A kontingensek igénylésének rendjér ól külön jogszabály rendelkezik. 15. Ez a rendelet 2000. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit 2000. december 31-ig kell alkalmazni. Dr. Fónagy János s. k., gazdasági minisztériumi politikai államtitkár Járai Zsigmond s. k., pénzügyminiszter

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7077 1/a. számú melléklet a 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez Az Európai Unió tagországaiból származó egyes mez ógazdasági alaptermékekre alkalmazandó vámkontingensek 2000. január 1-jét ól december 31-ig Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0403 10 Vámtarifa szerint 6 150 t 15 ex 0403 90 71 00 Csak gyümölccsel ízesítve 15 ex 0403 90 73 00 Csak gyümölccsel ízesítve 15 ex 0403 90 79 00 Csak gyümölccsel ízesítve 15 ex 0403 90 91 00 Csak gyümölccsel ízesítve 15 ex 0403 90 93 00 Csak gyümölccsel ízesítve 15 ex 0403 90 99 00 Csak gyümölccsel ízesítve 15 ex 0403 90 Vámtarifa szerint, a KN 9011, 13, 19, 51, 53 és 59 alszámok kivételével 170 t 30 0403 10 Vámtarifa szerint 412 t 15 0403 90 71 Vámtarifa szerint 15 0403 90 73 Vámtarifa szerint 15 0403 90 79 Vámtarifa szerint 15 0403 90 91 Vámtarifa szerint 15 0403 90 93 Vámtarifa szerint 15 0403 90 99 Vámtarifa szerint 15 0403 Vámtarifa szerint 200 t 0 0505 90 00 00 Vámtarifa szerint 110 t 4 1517 10 Vámtarifa szerint 3 400 t 21 1517 90 10 00 Vámtarifa szerint 14 1517 90 91 00 Vámtarifa szerint 14 1517 90 99 00 Vámtarifa szerint 14 1517 10 Vámtarifa szerint 1 850 t 30 1517 90 91 Vámtarifa szerint 2 300 t 20 1517 90 99 Vámtarifa szerint 20 1702 50 Vámtarifa szerint 114 t 7,6 1702 90 10 00 Vámtarifa szerint 41 t 7,6 1702 50 00 00 Vámtarifa szerint 64 t 8,9 1702 9010 Vámtarifa szerint 8,9 1704 10 Vámtarifa szerint 785 t 57,4 1704 90 10 00 Vámtarifa szerint 45,1 ex 1704 90 Vámtarifa szerint, a KN 10 alszám kivételével 49,2

7078 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 1704 90 10 Vámtarifa szerint 250 t 55 1806 10 Vámtarifa szerint 8 500 t 24,9 1806 20 10 01 Vámtarifa szerint 0 1806 20 10 02 Vámtarifa szerint 8,3 1806 20 30 01 Vámtarifa szerint 0 1806 20 30 02 Vámtarifa szerint 8,3 1806 20 50 01 Vámtarifa szerint 0 1806 20 50 02 Vámtarifa szerint 8,3 1806 20 95 01 Vámtarifa szerint 0 1806 20 95 02 Vámtarifa szerint 8,3 1806 31 00 01 Vámtarifa szerint 0 1806 31 00 02 Vámtarifa szerint 8,3 1806 32 10 01 Vámtarifa szerint 0 1806 32 10 02 Vámtarifa szerint 8,3 1806 32 90 01 Vámtarifa szerint 0 1806 32 90 02 Vámtarifa szerint 8,3 1806 90 19 01 Vámtarifa szerint 0 1806 90 31 01 Vámtarifa szerint 8,3 1806 90 39 01 Vámtarifa szerint 8,3 1806 90 50 01 Vámtarifa szerint 0 ex 1806 90 60 01 Csak a diabetikus termék 0 ex 1806 90 60 01 Csak a nugát 24,9 1806 90 70 01 Vámtarifa szerint 0 1806 90 90 01 Vámtarifa szerint 0 1806 90 11 00 Vámtarifa szerint 24,9 ex 1806 A HR 20, 31, 32 és a 90 alszámokból minden 99 magyar alszám 24,9 1901 10 00 99 Vámtarifa szerint 33 t 17 ex 1901 90 91 00 Vámtarifa szerint, kakaó- és csokoládétartalommal 1 150 t 30 ex 1901 90 99 00 Vámtarifa szerint, kakaó- és csokoládétartalommal 30 ex 1901 90 91 00 Vámtarifa szerint, kakaó- és csokoládétartalom nélkül 15 ex 1901 90 99 00 Vámtarifa szerint, kakaó- és csokoládétartalom nélkül 15 1902 11 00 00 Vámtarifa szerint 130 t 17 1902 19 Vámtarifa szerint 172 t 17 1902 20 30 00 Vámtarifa szerint 63 t 21,3 ex 1902 20 10 00 Vámtarifa szerint, csak hallal töltve 28 t 19,9 ex 1902 20 10 00 Vámtarifa szerint, halat nem tartalmazó töltelékkel 13 t 31,9

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7079 Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 1902 11 Vámtarifa szerint 1 860 t 20 1902 19 Vámtarifa szerint 20 1902 30 Vámtarifa szerint 20 ex 1902 20 10 00 Vámtarifa szerint, csak hallal töltve 24 ex 1902 20 10 00 Vámtarifa szerint, halat nem tartalmazó töltelékkel 15 1902 20 30 Vámtarifa szerint 25 1902 20 91 00 Vámtarifa szerint 25 1902 20 99 00 Vámtarifa szerint 25 ex 1904 10 Vámtarifa szerint, ízesítés nélkül 59 t 8,5 ex 1904 10 Vámtarifa szerint, ízesítve 19 t 24,6 ex 1904 20 Vámtarifa szerint, a KN 10 és 95 alszám kivételével 13 t 24,6 ex 1904 90 Vámtarifa szerint (mind csak kakaótartalommal) 24,6 ex 1904 20 Vámtarifa szerint, a KN 95 alszám kivételével 55 t 12,8 ex 1904 90 Vámtarifa szerint (mind csak kakaótartalom nélkül) 12,8 ex 1904 10 Vámtarifa szerint, ízesítés nélkül 778 t 10 ex 1904 10 Vámtarifa szerint, ízesítve 30 ex 1904 20 Vámtarifa szerint, kakaótartalommal a KN 10 alszám kivételével 30 ex 1904 90 Vámtarifa szerint, kakaótartalommal 30 ex 1904 20 Vámtarifa szerint, kakaó nélkül a KN 10 alszám kivételével 15 ex 1904 90 Vámtarifa szerint, kakaó nélkül 15 1905 10 00 00 Vámtarifa szerint 1 695 t 35 1905 20 Vámtarifa szerint 49,3 1905 40 10 99 Vámtarifa szerint 49,3 1905 40 90 99 Vámtarifa szerint 35 1905 30 11 99 Vámtarifa szerint 49,3 1905 90 30 01 Vámtarifa szerint 0 1905 90 10 00 Vámtarifa szerint 35 1905 90 20 00 Vámtarifa szerint 35 1905 90 30 99 Vámtarifa szerint 35 1905 30 19 99 Vámtarifa szerint 49,3 1905 30 30 99 Vámtarifa szerint 49,3 1905 30 51 99 Vámtarifa szerint 49,3 1905 30 59 99 Vámtarifa szerint 49,3 1905 30 91 99 Vámtarifa szerint 49,3 1905 30 99 99 Vámtarifa szerint 49,3 1905 90 40 00 Vámtarifa szerint 49,3 1905 90 45 99 Vámtarifa szerint 49,3 1905 90 55 99 Vámtarifa szerint 49,3

7080 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 1905 90 60 99 Vámtarifa szerint (folytatás) 49,3 1905 90 90 99 Vámtarifa szerint 49,3 2005 80 00 00 Vámtarifa szerint 120 t 15 2008 11 Vámtarifa szerint 875 t 16,2 2008 91 00 00 Vámtarifa szerint 13 t 11,5 2101 11 Vámtarifa szerint 38 t 21 2101 11 Vámtarifa szerint 296 t 27 2101 20 20 00 Vámtarifa szerint 38 t 28 2103 20 00 00 Vámtarifa szerint 202 t 25,5 2103 90 10 00 Vámtarifa szerint 500 t 30 2103 90 30 00 Vámtarifa szerint 30 ex 2103 90 90 00 Vámtarifa szerint, a mártás alapanyag kivételével 30 ex 2104 10 Vámtarifa szerint, csak leves és er óleves 27 t 21,3 ex 2104 10 Vámtarifa szerint, csak leves és er óleves 60 t 25 ex 2105 Vámtarifa szerint, kakaótartalommal 900 t 30 ex 2105 Vámtarifa szerint, kakaótartalom nélkül 1 203 t 12,8 ex 2105 Vámtarifa szerint, kakaótartalommal 1 871 t 25,5 ex 2105 Vámtarifa szerint, kakaótartalom nélkül 766 t 15 2106 90 10 Vámtarifa szerint 6 800 t 12,8 2106 90 20 00 Vámtarifa szerint 12,8 2106 90 92 99 Vámtarifa szerint 12,8 2106 90 98 99 Vámtarifa szerint 12,8 2106 90 10 00 Vámtarifa szerint 230 t 15 2106 90 92 99 Vámtarifa szerint 15 2106 90 98 99 Vámtarifa szerint 15 2201 Vámtarifa szerint 2 780 hl 12,8 2201 Vámtarifa szerint 85 000 hl 15 2202 Vámtarifa szerint 64 500 hl 26,6 2203 Vámtarifa szerint 655 222 hl 24,6 2205 10 Vámtarifa szerint 1 400 hl 70 2208 20 40 00 Vámtarifa szerint 1 600 hl 40 2208 20 62 00 Vámtarifa szerint 40 2208 20 64 00 Vámtarifa szerint 40 2208 20 86 00 Vámtarifa szerint 40 2208 20 87 00 Vámtarifa szerint 40 2208 20 89 00 Vámtarifa szerint 40

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7081 Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 2208 90 91 00 Vámtarifa szerint (folytatás) 40 2208 90 99 00 Vámtarifa szerint 40 3823 11 00 00 Vámtarifa szerint 2 622 t 0 3823 12 00 00 Vámtarifa szerint 0 3823 13 00 00 Vámtarifa szerint 0 3823 19 Vámtarifa szerint 0 3823 70 00 01 Vámtarifa szerint 1 200 t 1,5 3823 70 00 02 Vámtarifa szerint 4,4 3823 70 00 99 Vámtarifa szerint 3,1 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy kötelez ó alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény. 1/b. számú melléklet a 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez Az Európai Unió tagországaiból származó egyes feldolgozott mez ógazdasági termékekre alkalmazandó vámkontingensek 2000. január 1-jét ól december 31-ig Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0101 11 00 00 Vámtarifa szerint 570 t 0 0101 20 10 00 Vámtarifa szerint 0 0102 10 Vámtarifa szerint 0 0103 10 00 00 Vámtarifa szerint 0 0104 10 10 00 Vámtarifa szerint 0 0104 20 10 00 Vámtarifa szerint 0 ex 0106 Vámtarifa szerint, más tenyészállat 0 ex 0103 Vámtarifa szerint, a tenyészállat kivételével 1 230 t 10,5 0105 11 Vámtarifa szerint 120 t 10,5 0105 12 00 00 Vámtarifa szerint 10,5 0105 19 Vámtarifa szerint 10,5 0105 92 00 01 Vámtarifa szerint 70 t 0 0105 93 00 01 Vámtarifa szerint 0 0105 99 10 01 Vámtarifa szerint 0 0105 99 30 01 Vámtarifa szerint 0 0102 90 Vámtarifa szerint 1 740 t 15 0201 10 00 00 Vámtarifa szerint 15 0201 20 Vámtarifa szerint 15 0202 Vámtarifa szerint 15 0202 20 Vámtarifa szerint 6 210 t 10,5

7082 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0203 19 Vámtarifa szerint 1 820 t 10,5 0203 29 Vámtarifa szerint 10,5 ex 0203 Vámtarifa szerint, a 29 11, 29 13 és a 29 90 alszámok kivételével 6 600 t 15 0206 Vámtarifa szerint 2 050 t 14,5 0207 12 Vámtarifa szerint 240 t 20 ex 0207 13 Vámtarifa szerint, a KN 91 alszám kivételével 20 0207 25 Vámtarifa szerint 20 ex 0207 27 Vámtarifa szerint, a KN 91 alszám kivételével 20 0209 Vámtarifa szerint 400 t 20 0210 19 51 00 Vámtarifa szerint 50 t 25 0210 19 59 00 Vámtarifa szerint 25 0210 19 81 00 Vámtarifa szerint 25 0210 19 89 00 Vámtarifa szerint 25 0210 19 90 00 Vámtarifa szerint 25 ex 0210 11 Vámtarifa szerint, csak,,serrano sonka 30 t 25 ex 0210 19 Vámtarifa szerint, csak,,serrano sonka 25 0401 20 Vámtarifa szerint 560 t 30 0401 30 Vámtarifa szerint 30 0402 10 11 00 Vámtarifa szerint 30 0402 10 19 00 Vámtarifa szerint 30 0402 10 99 00 Vámtarifa szerint 30 0402 29 Vámtarifa szerint 30 0402 99 Vámtarifa szerint 30 0402 10 11 00 Vámtarifa szerint 580 t 20 0402 21 Vámtarifa szerint 20 0402 91 Vámtarifa szerint 20 0402 99 11 00 Vámtarifa szerint 20 0402 99 19 00 Vámtarifa szerint 20 0405 Vámtarifa szerint 200 t 0 0406 10 20 99 Vámtarifa szerint 230 t 25 0406 10 80 99 Vámtarifa szerint 25 0406 20 90 00 Vámtarifa szerint 25 ex 0406 30 Vámtarifa szerint, a juhtejb ól készült kivételével 1 420 t 17,5 ex 0406 40 Vámtarifa szerint, a juhtejb ól készült kivételével 17,5 ex 0406 90 Vámtarifa szerint, a juhtejb ól készült kivételével 17,5 0504 00 00 01 Vámtarifa szerint 2 440 t 0 0504 00 00 02 Vámtarifa szerint 4 0504 00 00 03 Vámtarifa szerint 0

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7083 Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0504 00 00 04 Vámtarifa szerint (folytatás) 4 0504 00 00 05 Vámtarifa szerint 4 0504 00 00 06 Vámtarifa szerint 0 0504 00 00 07 Vámtarifa szerint 0 0504 00 00 08 Vámtarifa szerint 5 0504 00 00 09 Vámtarifa szerint 4 0504 00 00 10 Vámtarifa szerint 0 0504 00 00 99 Vámtarifa szerint 4 0511 10 00 00 Vámtarifa szerint 5 000 adag 0 0511 91 90 00 Vámtarifa szerint 580 t 8 0511 99 10 00 Vámtarifa szerint 8 0511 99 80 99 Vámtarifa szerint 8 0701 10 00 00 Vámtarifa szerint 9 020 t 0 0701 90 Vámtarifa szerint 1 330 t 10 0702 Vámtarifa szerint 2 500 t 12 0702 00 00 01 Vámtarifa szerint 1 140 t 10 ex 0702 00 00 02 Vámtarifa szerint március 31-ig 10 ex 0702 00 00 03 Vámtarifa szerint október 1-jét ól 10 0703 10 Vámtarifa szerint 15 0705 11 00 00 Vámtarifa szerint 12 0709 20 00 00 Vámtarifa szerint 12 0713 10 90 99 Vámtarifa szerint 30 0713 33 Vámtarifa szerint 0 ex 0713 39 00 00 Vámtarifa szerint, csak vetésre 15 0704 10 00 00 Vámtarifa szerint 4 260 t 12 0704 20 00 00 Vámtarifa szerint 12 0704 90 Vámtarifa szerint 12 0705 19 00 00 Vámtarifa szerint 12 0705 21 00 00 Vámtarifa szerint 12 0705 29 00 00 Vámtarifa szerint 12 0706 90 10 00 Vámtarifa szerint 560 t 8 0709 40 00 00 Vámtarifa szerint 8 0706 Vámtarifa szerint 2 700 t 12 0707 00 05 01 Vámtarifa szerint 1 290 t 9 0707 00 05 02 Vámtarifa szerint 9 ex 0707 00 05 03 Vámtarifa szerint, október 1-jét ól 9 0709 10 00 00 Vámtarifa szerint 120 t 8,4

7084 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0709 30 00 00 Vámtarifa szerint 110 t 12 0709 90 10 00 Vámtarifa szerint 12 0709 90 20 00 Vámtarifa szerint 12 0709 90 40 00 Vámtarifa szerint 12 0709 90 50 00 Vámtarifa szerint 12 0709 90 70 00 Vámtarifa szerint 12 0709 90 90 00 Vámtarifa szerint 12 0709 51 Vámtarifa szerint 60 t 14 0710 21 00 00 Vámtarifa szerint 790 t 21 0710 80 Vámtarifa szerint 21 0710 90 00 00 Vámtarifa szerint 21 0711 10 00 00 Vámtarifa szerint 160 t 30 0711 40 00 00 Vámtarifa szerint 30 ex 0711 90 Vámtarifa szerint, a KN 30 alszám kivételével 30 0712 Vámtarifa szerint 40 t 30 0713 10 10 00 Vámtarifa szerint 1 020 t 0 0713 10 90 99 Vámtarifa szerint 0 ex 0713 31 00 00 Csak étkezési 60 t 30 ex 0713 32 00 00 Csak étkezési 30 ex 0713 39 00 00 Csak étkezési 30 0713 40 00 00 Vámtarifa szerint 210 t 15 0713 50 00 00 Vámtarifa szerint 15 0801 11 00 00 Vámtarifa szerint 90 t 14 0801 19 00 00 Vámtarifa szerint 14 0802 21 00 00 Vámtarifa szerint 220 t 6 0802 22 00 00 Vámtarifa szerint 6 0802 50 00 00 Vámtarifa szerint 6 0803 Vámtarifa szerint 1 570 t 14 0804 20 Vámtarifa szerint 650 t 8,3 0804 30 00 00 Vámtarifa szerint 14 0804 40 00 00 Vámtarifa szerint 11 0805 10 Vámtarifa szerint 105 540 t 4,8 0805 20 Vámtarifa szerint 16 0805 30 Vámtarifa szerint 3,3 ex 0806 10 10 01 Vámtarifa szerint, május 30-ig 2 270 t 22 ex 0806 10 10 02 Vámtarifa szerint, november 1-jét ól 22 0806 20 Vámtarifa szerint 5,5

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7085 Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0807 11 00 01 Vámtarifa szerint 2 100 t 16 ex 0807 11 00 02 Vámtarifa szerint, június 15-ig 16 0807 19 00 01 Vámtarifa szerint 16 ex 0807 19 00 02 Vámtarifa szerint, június 15-ig 16 0808 10 20 00 Vámtarifa szerint 600 t 25 0808 10 50 00 Vámtarifa szerint 25 0808 10 90 00 Vámtarifa szerint 25 0808 20 50 00 Vámtarifa szerint 25 0809 10 00 00 Vámtarifa szerint 850 t 25 0809 30 Vámtarifa szerint 25 0809 40 Vámtarifa szerint 25 ex 0810 Vámtarifa szerint, december 1-jét ól május 15-ig 270 t 25 0810 50 00 00 Vámtarifa szerint 2 320 t 17,5 0901 11 00 00 Vámtarifa szerint 950 t 12 0901 12 00 00 Vámtarifa szerint 12 1001 10 00 99 Vámtarifa szerint 7 100 t 9 1001 90 99 00 Vámtarifa szerint 9 1002 00 00 99 Vámtarifa szerint 1 430 t 0 1003 00 90 00 Vámtarifa szerint 110 400 t 0 1005 10 Vámtarifa szerint 1 700 t 0 1005 90 00 00 Vámtarifa szerint 1 150 t 0 1006 30 Vámtarifa szerint 13 190 t 0 1104 12 90 00 Vámtarifa szerint 140 t 0 1105 20 00 00 Vámtarifa szerint 150 t 30 1107 10 Vámtarifa szerint 600 t 5 1501 00 19 00 Vámtarifa szerint 250 t 15 1502 00 10 99 Vámtarifa szerint 2 660 t 6 1502 00 90 99 Vámtarifa szerint 6 1507 Vámtarifa szerint 640 t 6 1512 19 91 00 Vámtarifa szerint 40 t 8 1514 10 Vámtarifa szerint 110 t 7,2 1601 00 91 00 Vámtarifa szerint 500 t 17,5 1601 00 99 00 Vámtarifa szerint 1602 20 Vámtarifa szerint 500 t 17,5 1602 20 19 00 Vámtarifa szerint 440 t 25 1602 20 90 00 Vámtarifa szerint

7086 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 1702 11 00 00 Vámtarifa szerint 870 t 20 1702 19 00 00 Vámtarifa szerint 20 2001 10 00 00 Vámtarifa szerint 600 t 14 ex 2002 Vámtarifa szerint, a püré és a krém kivételével 130 t 14 ex 2002 90 91 00 Vámtarifa szerint, csak püré és krém 20 ex 2002 90 99 00 Vámtarifa szerint, csak püré és krém 20 ex 2003 10 Vámtarifa szerint, a homogenizált kivételével 200 t 20 ex 2003 20 00 00 Vámtarifa szerint, csak a homogenizált 0,2 t 16,5 ex 2003 20 00 00 Vámtarifa szerint, a homogenizált kivételével 11 ex 2004 Vámtarifa szerint, a 10 91 és a 90 10 KN alszámok kivételével 2 100 t 15 2005 10 00 00 Vámtarifa szerint 440 t 20 2005 20 20 00 Vámtarifa szerint 20 2005 20 80 00 Vámtarifa szerint 20 2005 40 00 00 Vámtarifa szerint 20 2005 51 00 00 Vámtarifa szerint 20 2005 59 00 00 Vámtarifa szerint 20 2005 60 00 00 Vámtarifa szerint 20 2005 70 Vámtarifa szerint 15 t 11 2005 70 Vámtarifa szerint 22 t 20 2005 90 50 00 Vámtarifa szerint 100 t 20 ex 2007 91 Vámtarifa szerint, csak diabetikus 140 t 0 ex 2007 91 Vámtarifa szerint, a diabetikus kivételével 30 ex 2007 99 Vámtarifa szerint, csak diabetikus 140 t 0 ex 2007 99 Vámtarifa szerint, a diabetikus kivételével 30 ex 2008 Vámtarifa szerint, a HR 11, 91, 92 és 99 alszám kivételével 880 t 20 2009 11 Vámtarifa szerint 30 t 11 2009 11 Vámtarifa szerint 50 t 20 2009 19 Vámtarifa szerint 270 t 5,5 2009 19 Vámtarifa szerint 1 370 t 10 2009 30 Vámtarifa szerint 670 t 5,5 2009 30 Vámtarifa szerint 2 260 t 10 2009 40 Vámtarifa szerint 15 t 11 2009 40 Vámtarifa szerint 12 t 20 2009 60 Vámtarifa szerint 1 090 t 20

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7087 Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 2009 70 11 00 Vámtarifa szerint (folytatás) 350 t 19 2009 70 19 00 Vámtarifa szerint 19 2009 80 11 00 Vámtarifa szerint 19 2009 80 19 00 Vámtarifa szerint 19 2009 80 32 00 Vámtarifa szerint 19 2009 80 33 00 Vámtarifa szerint 19 2009 80 35 00 Vámtarifa szerint 19 2009 80 36 00 Vámtarifa szerint 19 2009 80 38 00 Vámtarifa szerint 19 2009 90 Vámtarifa szerint 19 2009 50 Vámtarifa szerint 120 t 19 2009 80 Vámtarifa szerint 19 2009 90 Vámtarifa szerint 19 ex 2204 10 Meghatározott vagy nem meghatározott régiókban el óállított min óségi pezsg óbor, legfeljebb 2 l kiszerelésben 3 540 hl 21 ex 2204 21 Friss sz ól ób ól készült borok 55 670 hl 0 ex 2204 29 Friss sz ól ób ól készült borok 63 500 hl 0 2302 30 Vámtarifa szerint 1 320 t 9 2307 Vámtarifa szerint 620 t 0 2309 90 Vámtarifa szerint 6 720 t 5 2401 10 60 00 Vámtarifa szerint 7 290 t 23 2401 20 60 00 Vámtarifa szerint 23 ex 2401 10 Vámtarifa szerint, a KN 60 alszám kivételével 33 ex 2401 20 Vámtarifa szerint, a KN 60 alszám kivételével 33 ex 2401 10 Vámtarifa szerint, a KN 60 alszám kivételével 1 370 t 47 ex 2401 20 Vámtarifa szerint, a KN 60 alszám kivételével 47 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény.

7088 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám 2. számú melléklet a 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez A Cseh Köztársaságból származó egyes árukra alkalmazandó vámkontingensek 2000. január 1-jét ól december 31-ig Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0403 10 Vámtarifa szerint 3 200 t 15 ex 0406 Vámtarifa szerint 100 t 0 (a 0406 10 20 01 és a 0406 10 80 01 kivételével) 0701 90 Vámtarifa szerint 10 000 t 10 1107 Vámtarifa szerint 6 000 t 5 1602 41 10 00 Vámtarifa szerint 600 t 0 2105 Vámtarifa szerint 200 t 15 2203 Vámtarifa szerint 30 000 hl 10 2204 Vámtarifa szerint 4 000 hl 10 2208 50 Vámtarifa szerint 2 500 hl 30 2208 60 Vámtarifa szerint 30 2208 70 Vámtarifa szerint 30 2208 90 Vámtarifa szerint 30 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy kötelez ó alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény. 3. számú melléklet a 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez A Szlovák Köztársaságból származó egyes árukra alkalmazandó vámkontingensek 2000. január 1-jét ól december 31-ig Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0403 10 Vámtarifa szerint 300 t 15 ex 0406 (a 0406 10 20 01 és a 0406 10 80 01 kivételével) Vámtarifa szerint 400 t 0 0701 90 Vámtarifa szerint 10 000 t 10 1107 Vámtarifa szerint 4 000 t 5 1601 00 91 00 Vámtarifa szerint 100 t 0 1601 00 99 00 Vámtarifa szerint 0

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7089 Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 2105 Vámtarifa szerint 50 t 15 2203 Vámtarifa szerint 20 000 hl 10 2204 Vámtarifa szerint 6 000 hl 10 2208 50 Vámtarifa szerint 2 500 hl 30 2208 60 Vámtarifa szerint 30 2208 70 Vámtarifa szerint 30 2208 90 Vámtarifa szerint 30 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy kötelez ó alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény. 4. számú melléklet a 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez A Lengyel Köztársaságból származó egyes árukra alkalmazandó vámkontingensek 2000. január 1-jét ól december 31-ig Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0703 10 Vámtarifa szerint 10 000 t 10 0710 21 00 00 Vámtarifa szerint 1 500 t 10 0712 20 00 00 Vámtarifa szerint 400 t 10 0808 10 Vámtarifa szerint 20 000 t 10 2203 Vámtarifa szerint 14 000 hl 15 2207 10 00 00 Vámtarifa szerint 1 400 hl 65,5 2207 20 00 00 Vámtarifa szerint 52,5 2208 Vámtarifa szerint 42 000 hl 35 2401 10 10 Vámtarifa szerint 700 t 28 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy kötelez ó alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény.

7090 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám 5. számú melléklet a 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez A Szlovén Köztársaságból származó egyes árukra alkalmazandó vámkontingensek 2000. január 1-jét ól december 31-ig Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0207 11 Vámtarifa szerint 100 t 19,5 0207 13 Vámtarifa szerint 19,5 0207 24 Vámtarifa szerint 19,5 0207 25 Vámtarifa szerint 19,5 0207 26 Vámtarifa szerint 19,5 ex 0207 27 Minden alszám a KN 91 alszám kivételével 19,5 0207 32 Vámtarifa szerint 19,5 0207 33 Vámtarifa szerint 19,5 0207 34 Vámtarifa szerint 19,5 0207 35 Vámtarifa szerint 19,5 ex 0207 36 Minden alszám a KN 81, 85, 89 alszám kivételével 19,5 ex 0406 10 Juhtejb ól készült kivételével 480 t 33,6 ex 0406 20 Juhtejb ól készült kivételével 26,3 ex 0406 30 Juhtejb ól készült kivételével 26,3 ex 0406 90 A juhtejb ól készült alszámok kivételével, ahol 52,5% a legnagyobb kedvezményes (II. hasáb) vámtétel 26,3 ex 0406 90 A juhtejb ól készült alszámok kivételével, ahol 67,2% a legnagyobb kedvezményes (II. hasáb) vámtétel 33,6 0701 90 Vámtarifa szerint 5 000 t 22,1 0808 10 Vámtarifa szerint 2 000 t 21,7 1601 Vámtarifa szerint 400 t 24 1602 41 Vámtarifa szerint 200 t 25 1602 90 Vámtarifa szerint 25 2009 50 Vámtarifa szerint 700 t 19,6 2009 80 Vámtarifa szerint 19,6 2009 90. Vámtarifa szerint 19,6 2105 Vámtarifa szerint 500 t 25,6 2203 Vámtarifa szerint 3 500 hl 34 ex 2204 ex 2204 Minden alszám, ahol 62,9% a legnagyobb kedvezményes (II. hasáb) vámtétel 7 500 hl 31,5 Minden alszám, ahol 68% a legnagyobb kedvezmények (II. hasáb) vámtétel 34 2208 Vámtarifa szerint 500 hl 34 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy kötelez ó alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény.

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7091 6. számú melléklet a 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez A Romániából származó egyes árukra alkalmazandó vámkontingensek 2000. január 1-jét ól december 31-ig Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0409 00 00 00 Vámtarifa szerint 300 t 25 0810 10 00 00 Vámtarifa szerint 300 t 13,2 0810 20 Vámtarifa szerint 13,2 1701 99 Vámtarifa szerint 2 100 t 34 2007 10 Vámtarifa szerint 600 t 25 ex 2007 99 Csak diabetikus 5 ex 2007 99 A diabetikus kivételével 15,7 2009 80 Vámtarifa szerint 500 t 19,6 2009 90 Vámtarifa szerint 19,6 2105 Vámtarifa szerint 100 t 25,6 2204 10 Vámtarifa szerint 10 000 hl 31,5 ex 2204 21 Vámtarifa szerint, ahol a vámtétel 62,9% 31,5 ex 2204 21 Vámtarifa szerint, ahol a vámtétel 68% 34 2401 Vámtarifa szerint 300 t 30 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy kötelez ó alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény. 7. számú melléklet a 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez Az Izrael Államból származó egyes árukra alkalmazandó vámkontingensek 2000. január 1-jét ól december 31-ig Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban ex 0603 10 November 1-jét ól május 31-ig 3,9 millió szál 20 0603 90 00 01 Vámtarifa szerint 20 t 10,7 0603 90 00 99 Vámtarifa szerint 12,8 0701 90 50 00 Vámtarifa szerint 200 t 10 ex 0702 00 00 01 Január 1-jét ól február 28-ig 150 t 10 ex 0702 00 00 02 Március 1-jét ól március 31-ig 10 ex 0703 Ciboulett 20 t 16 ex 0704 90 90 00 Kínaikel 100 t 16 0706 10 00 00 Vámtarifa szerint 400 t 16

7092 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban ex 0709 60 91 00 Capsicin 100 t 22,6 ex 0709 90 Friss f úszernövény 40 t 16,5 ex 0910 40 Szárított keverék 4,8 ex 0910 91 Szárított keverék 4,8 ex 0910 99 Szárított keverék 4,8 0712 90 Vámtarifa szerint 50 t 15 0804 10 00 00 Vámtarifa szerint 300 t 8,9 ex 0811 90 85 00 Fagyasztott datolya 13,2 0805 20 Mandarin 2 000 t 16 0805 30 Vámtarifa szerint 500 t 3,3 0807 19 Vámtarifa szerint 250 t 16 ex 0810 90 85 00 Datolyaszilva 150 t 10 ex 1602 10 Homogenizált kész kóser pulyka 100 t 25 1702 50 00 00 Vámtarifa szerint 200 t 25 ex 1704 90 99 00 Halva 100 t 30,7 ex 1806 90 90 Csokoládés halva 18 ex 1901 Gyógyhatású gyermektápszerek 100 t 15 ex 2106 Gyógyhatású gyermektápszerek 15 1905 90 10 00 Vámtarifa szerint 100 t 25 ex 2001 20 00 00 Gyöngyhagyma 100 t 15 ex 2005 90 80 00 Gyöngyhagyma 15 2001 90 65 00 Vámtarifa szerint 100 t 11 ex 2005 90 80 Olívabogyó 11 2002 10 Vámtarifa szerint 100 t 14 2008 11 Vámtarifa szerint 100 t 15,7 2008 19 Vámtarifa szerint 15,7 2008 30 Vámtarifa szerint 1 500 t 20 ex 2106 90 98 Citrus üdít óital alapanyag 20 ex 2008 40 Szeletek olajban 50 t 15,7 ex 2008 50 Szeletek olajban 15,7 ex 2008 70 Szeletek olajban 15,7 ex 2008 92 Olajban 10 ex 2008 99 Almaszeletek olajban 10 2009 11 Vámtarifa szerint 1 500 t 11 2009 19 Vámtarifa szerint 11 2009 20 Vámtarifa szerint 11 2009 30 Vámtarifa szerint 11

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7093 Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban ex 2101 Kávé- és teakivonat 100 t 25 2103 10 00 00 Vámtarifa szerint 50 t 16 ex 2103 90 90 00 Speciális szósz 150 t 30 2104 20 Vámtarifa szerint 100 t 25 2106 10 Vámtarifa szerint 500 t 10 2208 60 Vámtarifa szerint 25 000 l 27,2 ex 2208 90 11 00 Arrak 27,2 ex 2208 90 19 00 Arrak 27,2 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy kötelez ó alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény. 8. számú melléklet a 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez A Török Köztársaságból származó egyes árukra alkalmazandó vámkontingensek 2000. január 1-jét ól december 31-ig Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0701 90 50 00 Vámtarifa szerint 2 500 t 25 ex 0702 00 00 01 Vámtarifa szerint, csak január 1-jét ól 200 t 10 0702 00 00 02 Vámtarifa szerint 10 ex 0702 00 00 03 Vámtarifa szerint, csak május 30-ig 10 0802 22 00 00 Vámtarifa szerint 300 t 5 0804 20 90 00 Vámtarifa szerint 100 t 8,3 0805 10 Vámtarifa szerint 3 000 t 4,8 0805 20 Vámtarifa szerint 6 000 t 16 0805 30 Vámtarifa szerint 2 000 t 3,3 0805 40 00 00 Vámtarifa szerint 1 000 t 17,5 0806 20 Vámtarifa szerint 150 t 5,5 0813 10 00 00 Vámtarifa szerint 75 t 19 1517 10 10 00 Vámtarifa szerint 200 t 20 1604 14 Vámtarifa szerint 50 t 21,6 1902 11 00 00 Vámtarifa szerint 200 t 18 1902 19 Vámtarifa szerint 2001 10 00 00 Vámtarifa szerint 50 t 14 2001 90 65 00 Vámtarifa szerint 100 t 21

7094 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 2002 10 10 00 Vámtarifa szerint 25 t 14 2002 90 99 00 Vámtarifa szerint 25 t 20 2005 90 30 00 Vámtarifa szerint 50 t 20 2005 90 50 00 Vámtarifa szerint 20 2005 90 60 00 Vámtarifa szerint 20 2008 11 Vámtarifa szerint 100 t 17,3 2008 19 Vámtarifa szerint 50 t 22 2009 19 Vámtarifa szerint 300 t 5,5 2009 70 Vámtarifa szerint 50 t 23 2203 Vámtarifa szerint 2 500 hl 26,1 2401 10 Vámtarifa szerint 800 t 33 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy kötelez ó alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény. 9. számú melléklet a 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez Az Észt Köztársaságból származó egyes árukra alkalmazandó vámkontingensek 2000. január 1-jét ól december 31-ig Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0103 10 00 00 Vámtarifa szerint 200 t 0 0103 91 Vámtarifa szerint 10,5 0103 92 Vámtarifa szerint 10,5 0201 Vámtarifa szerint 200 t 15 0202 Vámtarifa szerint 10,5 0203 Vámtarifa szerint 300 t 10,5 0207 14 Vámtarifa szerint 500 t 30 0207 25 Vámtarifa szerint 30 0207 27 Vámtarifa szerint 30 0207 33 Vámtarifa szerint 30 0207 36 Vámtarifa szerint 30 0402 10 Vámtarifa szerint 100 t 37 0402 21 Vámtarifa szerint 37 0402 29 Vámtarifa szerint 37 0402 99 Vámtarifa szerint 37 0406 10 20 Vámtarifa szerint 50 t 17,5 0406 10 80 Vámtarifa szerint 17,5

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7095 Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0406 20 Vámtarifa szerint (folytatás) 17,5 0406 30 Vámtarifa szerint 17,5 0406 40 Vámtarifa szerint 17,5 0406 90 Vámtarifa szerint 17,5 0701 10 00 00 Vámtarifa szerint 1 500 t 0 0701 90 Vámtarifa szerint 10 0901 21 00 00 Vámtarifa szerint 200 t 20 1517 10 Vámtarifa szerint 100 t 21 ex 1517 90 Margarin 21 1601 Vámtarifa szerint 100 t 17,5 1602 Vámtarifa szerint 100 t 17,5 1604 Vámtarifa szerint 1,5 M/USD 21,6 1704 10 Vámtarifa szerint 50 t 57,5 ex 1704 90 Fehércsokoládé 49,2 ex 1806 20 10 02 Mártott konzum szalon és nugát 100 t 8,3 1806 20 10 99 Vámtarifa szerint 8,3 ex 1806 20 30 02 Mártott konzum szalon és nugát 8,3 1806 20 30 99 Vámtarifa szerint 8,3 ex 1806 20 50 02 Mártott konzum szalon és nugát 8,3 1806 20 50 99 Vámtarifa szerint 8,3 1806 20 70 00 Vámtarifa szerint 8,3 1806 20 80 00 Vámtarifa szerint 8,3 ex 1806 20 95 02 Mártott konzum szalon és nugát 8,3 1806 20 95 99 Vámtarifa szerint 8,3 ex 1806 31 00 02 Mártott konzum szalon és nugát 8,3 1806 31 00 99 Vámtarifa szerint 8,3 ex 1806 32 10 02 Mártott konzum szalon és nugát 8,3 1806 32 10 99 Vámtarifa szerint 8,3 ex 1806 32 90 02 Mártott konzum szalon és nugát 8,3 1806 32 90 99 Vámtarifa szerint 8,3 1806 90 11 00 Vámtarifa szerint 8,3 1806 90 19 99 Vámtarifa szerint 8,3 ex 1806 90 31 01 Mártott konzum szalon és nugát 8,3 1806 90 31 99 Vámtarifa szerint 8,3 ex 1806 90 39 01 Mártott konzum szalon és nugát 8,3 1806 90 39 99 Vámtarifa szerint 8,3 1806 90 50 99 Vámtarifa szerint 8,3 ex 1806 90 60 01 Nugát 8,3 1806 90 60 99 Vámtarifa szerint 8,3

7096 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 1806 90 70 99 Vámtarifa szerint (folytatás) 8,3 1806 90 90 99 Vámtarifa szerint 8,3 1806 10 Vámtarifa szerint 24,9 ex 1806 20 10 02 Diabetikus termék 0 ex 1806 20 30 02 Diabetikus termék 0 ex 1806 20 50 02 Diabetikus termék 0 ex 1806 20 95 02 Diabetikus termék 0 ex 1806 31 00 02 Diabetikus termék 0 ex 1806 32 10 02 Diabetikus termék 0 ex 1806 32 90 02 Diabetikus termék 0 ex 1806 90 31 01 Diabetikus termék 0 ex 1806 90 39 01 Diabetikus termék 0 ex 1806 90 60 01 Diabetikus termék 0 1902 Vámtarifa szerint 25 t 17 2009 11 Vámtarifa szerint 50 t 11 2009 19 Vámtarifa szerint 5,5 2009 20 Vámtarifa szerint 5,5 2009 30 Vámtarifa szerint 5,5 2009 40 Vámtarifa szerint 11 2009 50 Vámtarifa szerint 25 2009 60 Vámtarifa szerint 20 2009 70 Vámtarifa szerint 19 2009 80 Vámtarifa szerint 25 2009 90 Vámtarifa szerint 25 2103 Vámtarifa szerint 35 t 5 ex 2105 Vámtarifa szerint, kakaótartalommal 100 t 25,5 ex 2105 Vámtarifa szerint, kakaótartalom nélkül 15 2203 Vámtarifa szerint 500 hl 24,6 2207 10 00 00 Vámtarifa szerint 500 hl 75 2207 20 00 00 Vámtarifa szerint 60 2208 Vámtarifa szerint 40 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy kötelez ó alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény.

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7097 10. számú melléklet a 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez A Bolgár Köztársaságból származó egyes árukra alkalmazandó vámkontingensek 2000. január 1-jét ól december 31-ig Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0207 13 Vámtarifa szerint 750 t 25 0207 26 Vámtarifa szerint 25 0207 35 Vámtarifa szerint 25 0406 10 Vámtarifa szerint 150 t 0 0406 90 Vámtarifa szerint 0 0407 00 Vámtarifa szerint 3 millió db 20 0701 90 Vámtarifa szerint 5 000 t 10 0702 Vámtarifa szerint 200 t 12 0707 00 05 01 Vámtarifa szerint 300 t 10 0707 00 05 02 Vámtarifa szerint 12 0707 00 05 03 Vámtarifa szerint 12 0707 00 90 01 Vámtarifa szerint 10 0707 00 90 02 Vámtarifa szerint 12 0707 00 90 03 Vámtarifa szerint 12 0808 Vámtarifa szerint 1 000 t 25 1512 11 Vámtarifa szerint 500 t 8 1512 19 Vámtarifa szerint 8 1601 Vámtarifa szerint 150 t 25 1702 40 Vámtarifa szerint 100 t 40 2003 10 Vámtarifa szerint 200 t 30 2005 Vámtarifa szerint 170 t 20 ex 2007 Minden alszám, a diabetikus kivételével 150 30 2103 20 00 00 Vámtarifa szerint 200 t 30 2103 30 Vámtarifa szerint 30 2103 90 Vámtarifa szerint 30 2105 Vámtarifa szerint 100 t 30 2106 90 Vámtarifa szerint 100 t 25 2203 Vámtarifa szerint 50 000 hl 30 2204 Vámtarifa szerint 50 000 hl 40 2401 10 60 00 Vámtarifa szerint 1 000 t 16 2401 20 60 00 Vámtarifa szerint 16 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy kötelez ó alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény.

7098 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám 11. számú melléklet a 64/1999. (XII. 7.) GM PM együttes rendelethez A Lett Köztársaságból származó egyes árukra alkalmazandó vámkontingensek 2000. január 1-jét ól december 31-ig Vámtarifaszám Árumegnevezés Vámkontingens mennyisége Vámtétel %-ban 0704 Vámtarifa szerint 250 t 21 0706 10 00 00 Vámtarifa szerint 200 t 21 1102 Vámtarifa szerint 500 t 25 1108 13 00 00 Vámtarifa szerint 100 t 16 1601 Vámtarifa szerint 100 t 30 1602 Vámtarifa szerint 150 t 29,9 1604 Vámtarifa szerint 500 000 USD 21,6 1605 Vámtarifa szerint 100 t 41 1704 10 Vámtarifa szerint 250 t 57,4 1704 90 10 00 Vámtarifa szerint 57,4 ex 1704 90 Vámtarifa szerint, a KN 10 alszám kivételével 49,2 ex 1806 31 Vámtarifa szerint, csak diabetikus 300 t 6 ex 1806 32 Vámtarifa szerint, csak diabetikus 6 ex 1806 90 Vámtarifa szerint, csak diabetikus 6 ex 1806 31 Vámtarifa szerint, a diabetikus kivételével 25 ex 1806 32 Vámtarifa szerint, a diabetikus kivételével 25 ex 1806 90 Vámtarifa szerint, a diabetikus kivételével 25 1902 11 00 00 Vámtarifa szerint 200 t 25 1902 19 Vámtarifa szerint 25 ex 1905 30 Vámtarifa szerint, csak diabetikus 200 t 6 ex 1905 40 Vámtarifa szerint, csak diabetikus 6 ex 1905 30 Vámtarifa szerint, a diabetikus kivételével 49,3 ex 1905 40 Vámtarifa szerint, a diabetikus kivételével 49,3 2005 Vámtarifa szerint 100 t 20 2009 11 Vámtarifa szerint 500 t 20 2009 19 Vámtarifa szerint 21 2009 20 Vámtarifa szerint 21 2009 30 Vámtarifa szerint 21 2009 40 Vámtarifa szerint 21 2009 50 Vámtarifa szerint 25 2009 60 Vámtarifa szerint 25 2009 70 Vámtarifa szerint 25 2009 80 Vámtarifa szerint 25 2009 90 Vámtarifa szerint 25 2201 Vámtarifa szerint 100 000 l 15 2203 Vámtarifa szerint 50 000 l 40,8 2204 10 Vámtarifa szerint 100 000 l 39 2208 Vámtarifa szerint 80 000 l 40,8 Azokban az esetekben, amikor 4 számjegyes vtsz. vagy 6 számjegyes kötelez ó alszám szerepel, akkor valamennyi, a vtsz. vagy kötelez ó alszám alá tartozó további alszámos bontásra is értend ó a kedvezmény.

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7099 A pénzügyminiszter 27/1999. (XII. 7.) PM rendelete a kötelez ó gépjárm ú-felel ósségbiztosítás 1991. július 1. el ótti rendszere alapján fizetett baleseti kártérítési járadékok emelésér ól szóló 2/1997. (I. 31.) PM rendelet módosításáról 1. A gépjárm úszavatossági károk 1971. január 1. el ótti rendszere alapján fizetett baleseti kártérítési járadékokról szóló 12/1998. (III. 27.) PM rendelet 3. -a helyébe a következ ó rendelkezés lép:,,3. Az 1. szerinti járadékok 2000. január 1-jét ól az 1999. december 31-én hatályos rendelkezések szerinti összeghez képest 8 százalékkal emelkednek. A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésér ól szóló 1996. évi CXXIV. törvény 97. -ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következ óket rendelem el: 1. A kötelez ó gépjárm ú-felel ósségbiztosítás 1991. július 1. el ótti rendszere alapján fizetett baleseti kártérítési járadékok emelésér ól szóló 2/1997. (I. 31.) PM rendelet 1. -a helyébe a következ ó rendelkezés lép:,,1. A gépjárm úvek kötelez ó felel ósségbiztosítása alapján az 1991. július 1. napja el ótt bekövetkezett káreseményekkel kapcsolatban a Magyar Államot terhel ó, forintban megállapított baleseti kártérítési járadékok 2000. január 1-jét ól az 1999. december 31-én hatályos rendelkezések szerinti összeghez képest 8 százalékkal emelkednek. 2. Ez a rendelet a kihirdetését követ ó 3. napon lép hatályba. Járai Zsigmond s. k., pénzügyminiszter A pénzügyminiszter 28/1999. (XII. 7.) PM rendelete a gépjárm úszavatossági károk 1971. január 1. el ótti rendszere alapján fizetett baleseti kártérítési járadékokról szóló 12/1998. (III. 27.) PM rendelet módosításáról A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésér ól szóló 1997. évi CXLVI. törvény 89. -a (2) bekezdésének c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következ óket rendelem el: 2. Ez a rendelet a kihirdetését követ ó 3. napon lép hatályba. Járai Zsigmond s. k., pénzügyminiszter III. rész HATÁROZATOK Az Országgy úlés határozatai Az Országgy úlés 94/1999. (XII. 7.) OGY határozata országgy úlési vizsgáló bizottság létrehozásáról az esetleges korrupciós ügyek feltárására az olajügyek és a szervezett b únözés között* I. Az Országgy úlés a Házszabály 36. -ának (1) bekezdése alapján vizsgáló bizottságot hoz létre annak megállapítására, van-e korrupciós összefüggés az olajügyek és a szervezett b únözés között? II. A vizsgáló bizottság felállításának célja az, hogy kivizsgálja: Vannak-e az olajsz ókítés és az olajszármazékok szabálytalan forgalmazása kapcsán a szervezett b únözés és egyes állami tisztvisel ók között összefonódások, és ezek okoztak-e veszteséget a költségvetésnek? Vannak-e a feketegazdaság résztvev ói, egyes rend- órök, valamint a vám- és pénzügy órség egyes alkalmazottai között összefonódások? El ósegíthették-e egyes jogszabályok, illetve egyes jogalkalmazók a nemzetgazdaságban okozott veszteségeket? Milyen körülmények között történt az öt rend ór halála az elmúlt években Békés megyében? * A határozatot az Országgy úlés az 1999. november 30-i ülésnapján fogadta el.

7100 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám III. A vizsgáló bizottság 11 f ób ól áll A bizottság tagjaira, a képvisel ócsoportok vezet ói tesznek ajánlást a következ ók szerint: FIDESZ 3 f ó MSZP 3 f ó FKGP 2 f ó SZDSZ 1 f ó MDF 1 f ó MIÉP 1 f ó IV. A bizottság tagjainak megválasztására a képvisel ócsoportok javaslatai alapján az Országgy úlés elé, a Házbizottság terjeszt el ó javaslatot. A bizottság tagja csak olyan országgy úlési képvisel ó lehet, akinek a törvényben el óírt nemzetbiztonsági ellen órzése megtörtént. A bizottság elnökére a kormánypárti, alelnökére az ellenzéki képvisel ócsoportok, a bizottsági tagságra jelöltek köréb ól terjesztenek el ó javaslatot. V. A bizottság megbízatása kiterjed minden az e határozat I. és II. pontját érint ó vizsgálatra és az ennek alapján szükséges intézkedésekre vonatkozó javaslattételre. A bizottság a munkája során a feladatával összefüggésben meghallgatásokat tarthat, iratokat kérhet be. A kért adatokat mindenki köteles a bizottság rendelkezésére bocsátani, illet óleg köteles a bizottság el ótt vallomást tenni. A bizottság a feladatkörébe tartozó ügyekben jogosult megismerni az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény mellékletében az általános adatfajták körében a 21., 22. és 24. pontokban, a Legf óbb Ügyészség körében a 26. és 27. a) f) pontokban, a Megel ózési Szolgálat körében a 30/A. b) g) pontokban a Határ órség körében a 33., 33/A., 34., 36. és 37. pontokban, a Rend órség körében a 45., 46., 46/A., 47. és 48. pontokban, a Nemzetbiztonsági Szolgálatok körében a 101., 104., 106., 110., 117. és 118. pontokban, a Pénzügyminisztérium körében a 131., 132., 137/A., 137/B. és 137/F. pontokban, valamint a Belügyminisztérium szolgálati titokkörének megállapításáról szóló 16/1995. (X. 20.) BM rendelet mellékletében szerepl ó titokköri jegyzék 3., 16., 18. pontokban, és a Magyar Köztársaság Rend órsége szolgálati titokköri jegyzékér ól szóló 29/1996. ORFK Utasítás mellékletének 1., 26., 27., 30. pontokban, továbbá a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok szolgálati titokkörének megállapításáról szóló 3/1995. (XII. 19.) TNM rendelet mellékletében szerepl ó titokköri jegyzék 13. pontjában, valamint a Pénzügyminisztérium szolgálati titokkörének megállapításáról szóló 4/1996. (I. 24.) PM rendelet mellékletének 1., 2., 3., 7., 13., 14., 15., 16. pontokban meghatározott adatfajták alá tartozó adatokat. VI. A bizottság feladatának ellátásához szakért óket vehet igénybe, m úködésének költségeit az Országgy úlés költségvetéséb ól fedezi. VII. A bizottság m úködésének rendjét maga állapítja meg. VIII. A bizottság a megállapításairól jelentést készít, amelyet a megalakulását követ ó hat hónapon belül az Országgy úlés elé terjeszt. IX. A bizottság megbízatása feladatának elvégzéséig tart. Kapronczi Mihály s. k., az Országgy úlés jegyz óje Dr. Áder János s. k., az Országgy úlés elnöke Molnár Róbert s. k., az Országgy úlés jegyz óje Az Országgy úlés 95/1999. (XII. 7.) OGY határozata az Országgy úlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségvisel óinek és tagjainak megválasztásáról szóló 39/1998. (VI. 29.) OGY határozat módosításáról* Az Országgy úlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségvisel óinek és tagjainak megválasztásáról szóló 39/1998. (VI. 29.) OGY határozat a következ ók szerint módosul: Az Országgy úlés a Honvédelmi bizottságba Perlaki Jen ó helyett Körömi Attilát, a Számvev ószéki bizottságba (a bizottsági létszám 14-r ól 17-re történ ó emelkedése folytán) Cseh Sándort, Perlaki Jen ót és Szabó Attilát a bizottság tagjává megválasztja. Kapronczi Mihály s. k., az Országgy úlés jegyz óje Dr. Áder János s. k., az Országgy úlés elnöke Molnár Róbert s. k., az Országgy úlés jegyz óje * A határozatot az Országgy úlés az 1999. november 30-i ülésnapján fogadta el.

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7101 Az Országgy úlés 96/1999. (XII. 7.) OGY határozata mentelmi jog felfüggesztésér ól* A Magyar Köztársaság Országgy úlése Atyánszky György országgy úlési képvisel ó mentelmi jogát a Legf óbb Ügyész Nf. 9347/1999 I. számú megkeresésével érintett ügyben felfüggeszti. Kapronczi Mihály s. k., az Országgy úlés jegyz óje Dr. Áder János s. k., az Országgy úlés elnöke Molnár Róbert s. k., az Országgy úlés jegyz óje Az Országgy úlés 97/1999. (XII. 7.) OGY határozata mentelmi jog fenntartásáról** Az Alkotmánybíróság határozatai Az Alkotmánybíróság 37/1999. (XII. 7.) AB határozata A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendelet törvényességének vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következ ó határozatot: Az Alkotmánybíróság a Bácsalmás Városi Önkormányzat Képvisel ó-testületének a szociális igazgatásról és szociális ellátásról alkotott 1/1998. (II. 11.) önk. számú rendelete 6. -ával összefüggésben a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Bácsalmás Városi Önkormányzat Képvisel ó-testületének a szociális igazgatásról és szociális ellátásról alkotott 1/1998. (II. 11.) önk. számú rendelete 6. -a törvénysért ó, ezért azt 2000. január 31-ével megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. A Magyar Köztársaság Országgy úlése Csurka István országgy úlési képvisel ó mentelmi jogát a Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.B.24.565/1999/2. számú megkeresésével érintett ügyben fenntartja. Kapronczi Mihály s. k., az Országgy úlés jegyz óje Dr. Áder János s. k., az Országgy úlés elnöke Molnár Róbert s. k., az Országgy úlés jegyz óje * A határozatot az Országgy úlés az 1999. november 30-i ülésnapján fogadta el. ** A határozatot az Országgy úlés az 1999. november 30-i ülésnapján fogadta el. INDOKOLÁS I. A Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal vezet óje a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 99. (2) bekezdésének a) pontja alapján mivel a képvisel ó-testület az észrevételét nem fogadta el indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben Bácsalmás Városi Önkormányzat Képvisel ó-testületének a szociális igazgatásról és szociális ellátásról alkotott 4/1997. (III. 18.) önk. számú rendelete 10. -ával összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés megállapítását kezdeményezte. Id óközben az önkormányzat az indítvánnyal támadott rendeletet hatályon kívül helyezte, az új rendelet megalkotásával azonban az indítványozó által törvénysért ónek ítélt helyzet nem változott. A közigazgatási hivatal vezet óje ezért az újabb eredménytelen felhívást követ óen az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványát akként módosította, hogy az eredetileg kifogásolt rendelet helyébe lép ó 1/1998. (II. 11.) önk. számú rendelet (a továbbiakban: Ör.) 6. -ával öszszefüggésben kéri a mulasztásban megnyilvánuló törvény-

7102 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám sértés megállapítását. Az indítványozó álláspontja szerint az Ör. megalkotásával az önkormányzat csak részben tett eleget a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 38. -ában meghatározott, a lakásfenntartási támogatással kapcsolatos jogalkotási kötelezettségének, amikor kizárólag a f útési támogatás szabályait állapította meg. II. Az Ötv. 8. (3) és (4) bekezdéseiben foglaltak szerint a települési önkormányzat kötelez óen ellátandó feladata a szociális alapellátásról való gondoskodás. Az Sztv. 25. (3) bekezdése a szociális alapellátás formái között nevesíti a lakásfenntartási támogatást. Ezt a rászorultságtól függ ó pénzbeli ellátást a települési önkormányzat a törvényben és az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint állapítja meg. Az önkormányzati rendeleti szabályozás kereteit a felhatalmazást adó Sztv. a következ óképpen határozza meg:,,38. (1) A települési önkormányzat lakásfenntartási támogatást nyújthat annak a családnak vagy személynek, aki a településen elismert minimális lakásnagyságot és min óséget meg nem haladó lakásban vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben lakik, és lakás hasznosításából származó jövedelemmel nem rendelkezik. (2) A lakásfenntartási támogatás megállapításának feltételeit, valamint a településen elismert minimális lakásnagyságot és min óséget a települési önkormányzat rendeletében határozza meg. (3) Különösen indokolt a lakásfenntartási támogatás akkor, ha a) a lakásfenntartás indokolt havi költsége eléri vagy meghaladja a háztartás havi összjövedelmének 35%-át, b) a lakás f útési költségének havi összege eléri vagy meghaladja a háztartás havi összjövedelmének 20%-át és a háztartásban az egy f óre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét. (4) Költségeken a) a (3) bekezdés a) pontjának alkalmazásában a lakbért vagy albérleti díjat, a lakáscélú pénzintézeti kölcsön törleszt ó részletét, a f útés díját, illetve költségét, a csatornahasználati díjat, a szemétszállítás költségeit, valamint az önkormányzat rendeletében meghatározott mértékig a villanyáram, a víz- és gázfogyasztás költségeit, továbbá, ha az önkormányzat rendelete lehet óvé teszi, a lakáskarbantartás költségeit, b) a (3) bekezdés b) pontjának alkalmazásában a lakás f útéséhez felhasznált h óenergia f útési szezonban felmerül ó az önkormányzat rendeletében elismert költségének, díjának 1/6-át kell érteni. A lakásfenntartási támogatásra való jogosultságot az indítvánnyal támadott Ör. úgy szabályozza, hogy az kizárólag,,a f útési díjak és kiadások csökkentésére nyújtható. Az Ör. 6. (13) bekezdése kifejezetten ki is mondja, hogy,,az önkormányzat lakásfenntartási támogatás címén a f útési támogatás kivételével rendszeres támogatást nem nyújt. Az Szt. 38. (4) bekezdés a) pontjában szerepl ó egyéb költségek támogatására irányuló kérelmet az átmeneti segélyezés szabályai szerint kell elbírálni. Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott az önkormányzatoknak a szociális ellátásokkal kapcsolatos jogalkotási kötelezettségével, és ezek között a lakásfenntartási támogatás szabályozásával. A 32/1994. (VI. 2.) AB határozatában a lakásfenntartási támogatással összefüggésben megállapította, hogy,,a lakásfenntartási támogatás olyan pénzbeli szociális ellátás, amelyr ól a települési önkormányzat rászorultság esetén köteles gondoskodni. A rászorultság feltételeinek megállapítását a törvényhozó rábízza az önkormányzatra, 38. (3) bekezdésében a rászorultságnak azokat az eseteit határozza meg, amikor a törvényhozó megítélése szerint különösen indokolt a lakásfenntartási támogatás nyújtása. Az Sztv.-nek a lakásfenntartási támogatásra vonatkozó szabályai tehát önmagukban, önkormányzati rendeleti szabályozás nélkül nem alkalmazhatók. A törvény nagy szabadságot biztosít az önkormányzat számára ahhoz, hogy a helyi körülményeket, a település lakosságának szociális és lakáshelyzetét mérlegelve, más ellátási formák helyi szabályozását is figyelembe véve állapítsa meg rendeletében a lakásfenntartási támogatás megállapításának feltételeit, mértékét. Azonban az önkormányzat szabályozási autonómiája nem terjed odáig, hogy mell ózze a lakásfenntartási támogatás szabályozását, és a szabályozás hiányának következtében arra rászorulók, akik olyan élethelyzetbe kerültek, hogy lakhatásuk feltételeinek meg órzése veszélybe került, szociális alapellátás nélkül maradjanak. Rendeleti szabályozás nélkül az önkormányzat az Ötv.-ben szabályozott kötelez ó feladatát nem tudja ellátni. (ABH 1994. 173 174.) Az Alkotmánybíróság a 9/1998. (III. 27.) AB határozatában is meger ósítette, hogy az önkormányzatnak a,,támogatás feltételeit az Szt. 38 39. -aiban foglalt rendelkezésekre figyelemmel, az Ötv. 8. -ának (4) bekezdésére is tekintettel, úgy kell szabályoznia, hogy az arra rászorulók, akik olyan élethelyzetbe kerültek, amelyben lakhatásuk feltételeinek meg órzése veszélybe került, szociális alapellátás nélkül ne maradjanak. (ABH 1998. 424.) A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapíthatóságával összefüggésben pedig az Alkotmánybíróság arra mutatott rá, hogy önmagában a szabályozás módja nem alapozza meg a jogalkotási kötelezettség elmulasztását (803/H/1994. AB határozat, ABH 1995. 897.).

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7103 Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a bácsalmási önkormányzat az Sztv. 38. -ában foglalt jogalkotói feladatának azzal eleget tett, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásról alkotott rendeletében szabályozta a lakásfenntartási támogatás odaítélésének feltételeit. Nem állapítható meg alkotmányellenes mulasztás azon az alapon, hogy a képvisel ó-testület a lakásfenntartási támogatás feltételeinek szabályozása során eltért a felhatalmazást adó jogszabály el óírásaitól. Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlatára tekintettel, mely szerint az indítványokat tartalmuk alapján bírálja el, az Alkotmánybíróság vizsgálta azt is, hogy az Ör. rendelkezései nem ellentétesek-e magasabb szint ú jogszabály el óírásaival. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. 6. -a, amely a lakásfenntartási támogatást kizárólag f útési támogatásra korlátozza, törvénysért ó. Az önkormányzat ezzel a szabályozással az Sztv. 38. (3) bekezdés a) és (4) bekezdés a) pontjaiban megjelölt rászorultságra tekintet nélkül zár ki jogosultakat a szociális alapellátás egyik formájából. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint annak ellenére törvénysért ó az Ör. 6. -a, hogy az említett, a lakásfenntartás költségei szempontjából rászorulók ellátását egy másik, ugyancsak rászorultságtól függ ó pénzbeli szociális ellátással, az átmeneti segélyezéssel kívánja biztosítani. Az Ötv. 8. (4) bekezdése és az Sztv. 25. (3) bekezdése értelmében az önkormányzat minden, a szociális alapellátás körébe tartozó ellátásról köteles gondoskodni, rendeletalkotási felhatalmazása csupán arra terjed ki, hogy a helyi körülményeket mérlegelve, más ellátási formák helyi szabályozására is figyelemmel az egyes támogatások feltételeit és mértékét határozza meg. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. -ában el óírt törvényi feltételek hiányában elutasította. Megállapította azonban, hogy az Ör. indítvánnyal támadott rendelkezése törvénysért ó, amelyet az Abtv. 43. (4) bekezdése alapján 2000. január 31-ével megsemmisített. Az Alkotmánybíróság a szociális alapellátás folyamatossága és a jogbiztonság érdekében a jöv óbeni hatállyal történ ó megsemmisítéssel elegend ó id ót hagyott a jogszabálynak megfelel ó önkormányzati rendelet megalkotására. Az Alkotmánybíróság a határozat Magyar Közlönyben való közzétételét az Abtv. 41. -a alapján rendelte el. Dr. Bihari Mihály s. k., alkotmánybíró Dr. Strausz János s. k., el óadó alkotmánybíró Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k., alkotmánybíró Alkotmánybírósági ügyszám: 805/H/1997/4. Az Alkotmánybíróság 38/1999. (XII. 7.) AB határozata A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendelet törvényességének vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következ ó határozatot: Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Maklár Község Önkormányzatának az önkormányzat által pénzben és természetben nyújtott szociális ellátásokról alkotott 4/1997. (II. 18.) számú rendelete 7. -a alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. INDOKOLÁS I. A Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezet óje a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 99. (2) bekezdésének a) pontja alapján indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben Maklár Község Önkormányzatának az önkormányzat által pénzben és természetben nyújtott szociális ellátásokról alkotott 4/1997. (II. 18.) számú rendelete (a továbbiakban: Ör.) 7. -a törvényellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte, mivel a képvisel ó-testület a törvényességi észrevételével nem értett egyet. Az indítványozó az Ör. 7. -ában foglalt rendelkezést amiatt tartja törvénysért ónek, mert az a rászorultságtól függ ó lakásfenntartási támogatás megállapításához egy szociális helyzett ól független feltétel, nevezetesen a rendelet hatálybalépését megel óz ó ötévi,,maklári állandó lakcím meglétét írja el ó. Az indítványozó álláspontja szerint a sérelmezett szabályozás,,a jogegyenl óség alkotmányos alapelvét is sérti. II. Az indítvány megalapozott. Az Ötv. 8. (3) és (4) bekezdéseiben foglaltak szerint a települési önkormányzat kötelez óen ellátandó feladata a szociális alapellátásról való gondoskodás. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 25. (3) bekezdése a szociális alapellátás formái között nevesíti a lakásfenntartási támogatást. Ezt a rászorultságtól függ ó pénzbeli ellátást a települési önkormányzat a törvényben és az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint állapítja meg. Az önkormányzati rendeleti szabályozás speciális el óírásait a felhatalmazást adó Sztv. a következ óképpen határozza meg:

7104 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám,,38. (1) A települési önkormányzat lakásfenntartási támogatást nyújthat annak a családnak vagy személynek, aki a településen elismert minimális lakásnagyságot és min óséget meg nem haladó lakásban vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben lakik, és lakás hasznosításából származó jövedelemmel nem rendelkezik. (2) A lakásfenntartási támogatás megállapításának feltételeit, valamint a településen elismert minimális lakásnagyságot és min óséget a települési önkormányzat rendeletében határozza meg. (3) Különösen indokolt a lakásfenntartási támogatás akkor, ha a) a lakásfenntartás indokolt havi költsége eléri vagy meghaladja a háztartás havi összjövedelmének 35%-át, b) a lakás f útési költségének havi összege eléri vagy meghaladja a háztartás havi összjövedelmének 20%-át és a háztartásban az egy f óre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét. (4) Költségeken a) a (3) bekezdés a) pontjának alkalmazásában a lakbért vagy albérleti díjat, a lakáscélú pénzintézeti kölcsön törleszt ó részletét, a f útés díját, illetve költségét, a csatornahasználati díjat, a szemétszállítás költségeit, valamint az önkormányzat rendeletében meghatározott mértékig a villanyáram, a víz- és gázfogyasztás költségeit, továbbá, ha az önkormányzat rendelete lehet óvé teszi, a lakáskarbantartás költségeit, b) a (3) bekezdés b) pontjának alkalmazásában a lakás f útéséhez felhasznált h óenergia f útési szezonban felmerül ó az önkormányzat rendeletében elismert költségének, díjának 1/6-át kell érteni. A lakásfenntartási támogatásra való jogosultság feltételei között az indítvánnyal támadott Ör. 7. -a úgy rendelkezik, hogy,,az a személy kaphat támogatást, aki jelen rendelet hatálybalépését ól visszamen ólegesen 5 évi maklári állandó lakcímmel rendelkezik. Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott az önkormányzatoknak a szociális ellátásokkal kapcsolatos jogalkotási kötelezettségével, és ezek között a lakásfenntartási támogatás szabályozásával. Az Alkotmánybíróság a 9/1998. (III. 27.) AB határozatában a lakásfenntartási támogatásra jogosultság feltételeinek helyi szabályozásával összefüggésben megállapította, hogy az Sztv. rendelkezései,,a támogatás feltételei tekintetében keretjelleg ú, a jogalkotó számára megalkotott orientáló jelleg ú szabályok. A törvény a jogosultság feltételeinek szabályozását rábízta a települési önkormányzatra. E törvényi keretek között a képvisel ó-testület széles kör ú döntési szabadsággal rendelkezik ahhoz, hogy a helyi körülményeket a lakosság szociális és lakáshelyzetét mérlegelve, más ellátási formák helyi szabályozását is figyelembe véve határozza meg a lakásfenntartási támogatás feltételeit és mértékét. Az önkormányzat rendeletalkotási felhatalmazása azonban nem korlátlan. A támogatás feltételeit az Sztv. 38 39. -aiban foglalt rendelkezésekre figyelemmel, az Ötv. 8. -ának (4) bekezdésére is tekintettel, úgy kell szabályoznia, hogy az arra rászorulók, akik olyan élethelyzetbe kerültek, amelyben lakhatásuk feltételeinek meg órzése veszélybe került, szociális alapellátás nélkül ne maradjanak. Az önkormányzat rendeletében a lakásfenntartási támogatás nyújtását nem kötheti olyan feltételekhez, amely a lakásfenntartási támogatás törvényi rendeltetésével ellentétesen, arra rászorulókat kizár a támogatásból. (ABH. 1998, 424.) Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. 7. -ában foglalt az a rendelkezés, amely ötéves állandó maklári lakcím meglétéhez köti a lakásfenntartási támogatás odaítélését, és így a rászorultságra tekintet nélkül tesz különbséget az ellátásra szorulók között, törvénysért ó. Az Alkotmánybíróság az indítvánnyal összefüggésben azt is megállapította, hogy a sérelmezett szabályozás a diszkrimináció alkotmányos tilalmába ütközik. Az Alkotmánybíróság már a 845/B/1997. AB határozatában (ABH 1998. 1019.) kifejtette, a lakásfenntartási támogatásra rászorulók közötti szociális szempontból indokolatlan, önkényes megkülönböztetés az Sztv.-nek a lakásfenntartási támogatásra vonatkozó szabályain túl az Alkotmány 70/A. -ának a diszkrimináció tilalmára vonatkozó rendelkezését is sérti.,,az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. -ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést a jogegyenl óség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezi. Több határozatában kimondta, hogy az alkotmányi tilalom els ósorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvet ó jog tekintetében történt, az eltér ó szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszer ú indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 5.) AB határozat, ABH 1990. 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 77 78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280 282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 203. stb.] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a törvénysért ó és egyben alkotmányellenes rendelkezést megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság a határozat Magyar Közlönyben való közzétételét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. -a alapján rendelte el. Dr. Bihari Mihály s. k., Dr. Strausz János s. k., alkotmánybíró el óadó alkotmánybíró Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k., alkotmánybíró Alkotmánybírósági ügyszám: 1251/H/1997/4.

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7105 A Kormány határozatai A Kormány 1118/1999. (XII. 7.) Korm. határozata a 2000. évi dátumváltással összefügg ó kormányzati koordinációs feladatokhoz kapcsolódó ügyeleti rendszer kialakításáról A Kormány, figyelembe véve, hogy a gondos felkészülés ellenére sem zárható ki a 2000. év dátumváltási hibájának bekövetkezése, az esetleges problémák gyors és hatékony kezelésére az alábbiak szerint rendelkezik: 1. A probléma megjelenésének legvalószín úbb id ótartamára, az 1999. december 15-t ól 2000. január 15-ig tartó id ószakra, operatív koordinációs feladatkörrel (szükség esetén éjjel-nappali) kormányzati ügyeleti rendszert kell kialakítani. Ennek részeként: a) A minisztériumok és az országos hatáskör ú szervek vezet ói jelöljenek ki felel ós koordinátort (szükség esetén koordinátorokat), aki (akik) a megjelölt id ószakban az adott szervezet felügyeleti jogkörén belül operatív jelleggel közrem úködik (közrem úködnek) az információk bekérésében, illetve az intézkedések kezdeményezésében, mind az érintett ágazat, mind a felügyelt intézmények vonatkozásában. Felel ós: miniszterek országos hatáskör ú szervek vezet ói Határid ó: azonnal b) Az évszámkezelési kormánybiztos vezetésével a felel ós (ágazati) koordinátorokból, a kommunikációért felel ós politikai államtitkár és a szükség szerint bevont egyéb szervezetek képvisel óib ól Kormányzati Operatív Évszámkezelési Koordinációs Bizottságot (a továbbiakban: KOÉKB) kell felállítani. Felel ós: évszámkezelési kormánybiztos, kommunikációért felel ós politikai államtitkár Határid ó: 1999. december 15. c) A KOÉKB operatív m úködésének biztosítására a megjelölt id ószakra állandó, a szükséges infrastruktúrával ellátott m úködési környezetet kell biztosítani. Felel ós: évszámkezelési kormánybiztos Határid ó: 1999. december 15. d) A helyzetértékeléshez szükséges a KOÉKB által meghatározott információk továbbításának biztosításáról minden felel ós vezet ó maga gondoskodik. Felel ós: miniszterek országos hatáskör ú szervek vezet ói Határid ó: 1999. december 15. és folyamatos 2. Az esetleges katasztrófa veszélye esetén szükséges intézkedések meghatározására,,a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetér ól és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésr ól szóló 1999. évi LXXIV. törvény rendelkezéseit kell megfelel óen alkalmazni. Ennek részeként: a) Az 1999. évi LXXIV. törvényben meghatározott Kormányzati Koordinációs Bizottság megalakulásához és m úködésének megkezdéséhez szükséges feltételeket úgy kell biztosítani, hogy a Bizottság szükség esetén már 2000. január 1-jén összehívható legyen. Felel ós: belügyminiszter Miniszterelnöki Hivatalt vezet ó miniszter Határid ó: 1999. december 15. b) Az a) pontban említett Kormányzati Koordinációs Bizottság dátumváltással összefügg ó problémák megoldása, illetve az esetleges károk és zavarok terjedésének megel ózése és mérséklése érdekében történ ó összehívását a KOÉKB vezet óje kezdeményezi. Felel ós: évszámkezelési kormánybiztos Határid ó: szükség szerint 3. Az e határozat végrehajtása során esetlegesen felmerül ó költségeket az érintett fejezet el óirányzatából kell biztosítani. 4. A Kormány felkéri az irányítása alá nem tartozó központi állami szerveket, hogy külön megkeresés esetén a KOÉKB tevékenységében vegyenek részt, illetve részvételüket kezdeményezzék. 5. Ez a határozat a közzétételével lép hatályba. A miniszterelnök helyett: Dr. Kövér László s. k., tárca nélküli miniszter A Kormány 1119/1999. (XII. 7.) Korm. határozata a Magyarország 2000 tanácskozásról és kapcsolódó rendezvényeir ól 1. A Kormány a) elhatározza, hogy a szabadon választott parlament megalakulásának 10. évfordulójához kapcsolódóan 2000. május 19-én és 20-án,,A magyarság lehet óségei a világban az ezredfordulón munkacímmel megrendezi a IV. Magyarország 2000 tanácskozást; Felel ós: külügyminiszter

7106 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám b) felkéri a minisztériumok és országos hatáskör ú szervek vezet óit, hogy tekintsék át a III. Magyarország 2000 tanácskozáson felvetett javaslatok megvalósítása érdekében tett intézkedéseket, s err ól tájékoztassák a Kormányt; Felel ós: miniszterek és az országos hatáskör ú szervek vezet ói a külügyminiszter koordinálása mellett Határid ó: 2000. március 1. c) felkéri a minisztereket és az országos hatáskör ú szervek vezet óit, hogy a szakmai információk, konzultációk kérésével továbbra is vegyék igénybe a külföldön él ó magyar szakért ók segítségét, és hívják meg óket szakért ói tanácskozásaikra; Határid ó: folyamatos d) szükségesnek tartja, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala biztosítsa a külföldi magyarok folyamatos tájékoztatását, felhasználva erre az Internet lehet óségeit is; Felel ós: Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke Határid ó: folyamatos e) felhatalmazza a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökét, hogy a nemzeti kulturális örökség miniszterével együttm úködve 2000-ben, a Magyarország 2000 tanácskozás keretében szervezzen szakmai találkozót,,egyház és magyarság címmel a határon túli és a hazai felekezetek képvisel óinek részvételével; Felel ós: Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke Határid ó: 2000. április 30. f) felkéri az oktatási minisztert, hogy saját költségvetése terhére a Határon Túli Magyarok Hivatalának meghatározó közrem úködésével a határon túli magyarság megmaradását el ósegít ó emberi er óforrás-fejlesztési és oktatási koncepció társadalmi megvitatása érdekében szervezzen Kárpát-medencei Oktatási Fórumot; Határid ó: 2000. március 31. g) megbízza a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökét, hogy 2000-ben a Magyarország 2000 tanácskozás keretében szervezze meg a,,magyarság a médiában magyar médiastratégia cím ú szakmai találkozót, és az abban való közrem úködésre felkéri az Országos Rádió és Televízió Testület elnökét; Határid ó: 2000. április 30. h) felkéri a nemzeti kulturális örökség miniszterét, hogy vizsgálja meg a világ magyarságát bemutató állandó kiállítás vagy múzeum létrehozásának lehet óségét és kedvez ó eredmény esetén, tegyen erre javaslatot a Kormánynak. Határid ó: 2000. március 31. 2. A IV. Magyarország 2000 tanácskozás szervezésének koordinálására a külügyminiszter politikai államtitkárának elnöklete alatt tárcaközi bizottságot hoz létre, amelynek állandó tagjai a Miniszterelnöki Hivatal, a Külügyminisztérium, a Gazdasági Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Oktatási Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Határon Túli Magyarok Hivatalának képvisel ói. Ugyanakkor felkéri a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, hogy delegáljon tagot a bizottságba. A bizottság szükség szerint kiegészülhet más minisztériumok, országos hatáskör ú szervek és nem kormányzati szervezetek képvisel óivel. Határid ó: azonnal 3. A Magyarország 2000 tanácskozás és kapcsolódó rendezvényeinek keretében folyó munka szervezeti hátterét a Határon Túli Magyarok Hivatala mellett kialakított és a tárcaközi bizottságnak alárendelt szervez ó iroda biztosítja három f ó köztisztvisel ói státuszban álló munkatárssal. A rendezvényekkel és a folyamatos munkával kapcsolatos pénzügyi el óirányzatot a mindenkori éves költségvetésben kell tervezni. Felel ós: külügyminiszter Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke pénzügyminiszter Határid ó: folyamatos 4. A Kormány felhatalmazza a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökét, hogy állami intézmények és magánvállalatok korlátozott szponzori bevonásával törekedjék a tanácskozásokkal kapcsolatos anyagi terhek csökkentésére. Határid ó: folyamatos 5. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba, ezzel egyidej úleg hatályát veszti: a) a külföldön él ó magyaroknak az ország modernizációjában való részvételi lehet óségeinek biztosításáról, a velük való folyamatos kapcsolattartásról szóló 2327/1996. (XI. 28.) Korm. határozat 4. pontja; b) a III. Magyarország 2000 tanácskozásról szóló 2118/1998. (V. 6.) Korm. határozat; c) a Miniszterelnöki Hivatal átalakításával összefügg ó egyes kormányhatározatok felülvizsgálatáról és a további feladatokról szóló 1130/1998. (X. 6.) Korm. határozat 1. pontja. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7107 A Kormány 1120/1999. (XII. 7.) Korm. határozata az európai integrációval összefügg ó kormányzati feladatok felel ósségi és koordinálási rendjér ól szóló 1093/1994. (X. 7.) Korm. határozat módosításáról A Kormány az európai integrációval összefügg ó kormányzati feladatok felel ósségi és koordinálási rendjér ól szóló 1093/1994. (X. 7.) Korm. határozatot (a továbbiakban: Határozat) a következ ók szerint módosítja. 1. A Határozat 3. a) alpontja a következ ó mondattal egészül ki:,,a Bizottság jóváhagyja a Társulási Bizottság üléseire szóló tárgyalási irányelveket. A Társulási Tanács ülésére szóló irányelveket a Bizottság javaslata alapján a külügyminiszter hagyja jóvá és ezekr ól évente beszámol a Kormánynak. 2. A Határozat 3. b) alpontja helyébe a következ ó rendelkezés lép:,,b) A Bizottság elnöke a Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárság vezet óje, elnökhelyettesei az Államtitkárság vezet ójének két helyettese. Tagjai a belügyminiszter, az egészségügyi miniszter, a földm úvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a gazdasági miniszter, a honvédelmi miniszter, az ifjúsági és sportminiszter, az igazságügy-miniszter, a környezetvédelmi miniszter, a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, a nemzeti kulturális örökség minisztere, a pénzügyminiszter, az oktatási miniszter, a szociális és családügyi miniszter által kijelölt államtitkár vagy helyettes államtitkár, továbbá a PHARE - program kormányzati koordinációját, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyel ó tárca nélküli miniszter hivatal vezet óje. Állandó meghívott a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, az Országos M úszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, a Magyar Szabványügyi Testület elnöke, a Vám- és Pénzügy órség országos parancsnoka vagy az általuk kijelölt vezet ó beosztású tisztségvisel ó, a Kormányzati Ellen órzési Hivatal elnöke, továbbá a csatlakozási tárgyalásokon részt vev ó delegáció tagjai. 3. A Határozat 7. pontja helyébe a következ ó rendelkezés lép:,,7. Az Európai Unió PHARE programja és az OECD országok által Magyarországnak juttatott segélyek kormányzati irányításának és koordinációjának rendjével összefügg ó kérdésekr ól az 1026/1999. (III. 3.) Korm. határozattal módosított 1108/1997. (X. 11.) Korm. határozat rendelkezik. 4. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba, ezzel egyidej úleg a Határozat 1. pontjának utolsó mondata hatályát veszti. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök A Kormány 1121/1999. (XII. 7.) Korm. határozata a Munkavédelmi Kutatási Közalapítvány alapító okiratának módosításáról A Kormány 1. megtárgyalta és elfogadta a Munkavédelmi Kutatási Közalapítvány alapító okiratának módosításáról szóló el óterjesztést; 2. felhatalmazta a szociális és családügyi minisztert, hogy a Közalapítvány módosított és egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának bírósági nyilvántartásba vétele során, illetve a Közalapítvány kiemelked óen közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vétele érdekében az Alapító képviseletében a bíróságnál eljárjon; Felel ós: szociális és családügyi miniszter Határid ó: azonnal 3. felhívja a Miniszterelnöki Hivatalt vezet ó minisztert, hogy a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a bírósági nyilvántartásba vételt elrendel ó határozatának joger óre emelkedését követ óen a Magyar Közlönyben tegye közzé. Felel ós: Miniszterelnöki Hivatalt vezet ó miniszter szociális és családügyi miniszter Határid ó: a nyilvántartásba vételt elrendel ó bírósági határozat joger óre emelkedését követ óen azonnal V. rész Orbán Viktor s. k., miniszterelnök KÖZLEMÉNYEK, HIRDETMÉNYEK A Gazdasági Minisztérium k ö z l e m é n y e a 3/1996. (VI. 19.) ME rendelettel alapított Nemzeti Min óségi Díj 1999. évi nyerteseir ól A gazdasági miniszter el óterjesztésére, eredményeik alapján a Nemzeti Min óségi Díjat 1999-ben a miniszterelnök az alábbi cégeknek adományozta:

7108 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Kis méret ú termel ó vállalati kategóriában: Columbian Tiszai Carbon Ltd., Tiszaújváros Közepes méret ú termel ó vállalati kategóriában: COFINEC Hungary Rt. Pet ófi Nyomda, Kecskemét Nagy méret ú termel ó vállalati kategóriában: PICK Szeged Szalámigyár és Húsüzem Rt., Szeged Szolgáltató vállalati kategóriában: HUNGEXPO Vásár és Reklám Rt., Budapest A Fidesz Magyar Polgári Párt által az 1999. évi siófoki és székesfehérvári id óközi országgy úlési képvisel ó-választásra fordított pénzeszközök forrásai és felhasználása (ezer forintban) 1. A jelöl ó szervezet neve: Fidesz Magyar Polgári Párt 2. A jelöl ó szervezet által állított jelöltek száma: 2 3. Az országgy úlési képvisel ó-választásra fordított összeg: 2 200 3.1. Forrásai összesen: 2 200 3.1.1. Állami költségvetési támogatás: 3.1.2. Egyéb források: 2 200 ebb ól választási célra kapott adományok: saját források: 2 200 3.2. Jogcímek szerinti felhasználás összege: 3.2.1. Az állami költségvetési támogatás terhére: ebb ól anyagjelleg ú ráfordítás: nem anyagjelleg ú ráfordítás: egyéb ráfordítás: 3.2.2. Az egyéb források terhére: 2 200 ebb ól anyagjelleg ú ráfordítás: 1 219 személyi jelleg ú ráfordítás: nem anyagjelleg ú ráfordítás: 981 egyéb ráfordítás: Tájékoztató a Magyar Szocialista Párt id ószaki, országgy úlési képvisel ók választási elszámolásáról (forintban) 1. Jelöl ó szervezet neve: Magyar Szocialista Párt 2. Jelöl ó szervezet által állított jelöltek száma: Fejér megyei 2. sz. választókerület (Székesfehérvár) Somogy megyei 3. sz. választókerület (Siófok) 3. Az id ószaki országgy úlési képvisel óválasztásra fordított összeg: 3.1. Forrásai összesen 2 073 170 3.1.1. Egyéb források összesen ebb ól: saját forrás 2 073 170 3.2. Jogcímek szerinti felhasználás összesen 2 073 170 3.2.1. egyéb források terhére 2 073 170 ebb ól: anyagjelleg ú ráfordítás 814 000 nem anyagjelleg ú ráfordítás 1 252 330 egyéb 6 840 Puch László s. k., pénztárnok Az Országos Rend ór-f ókapitányság Közbiztonsági F óigazgatóságának közleménye Az Országos Rend ór-f ókapitányság Közbiztonsági F óigazgatósága az eddig közzétetteken kívül az alábbi gépjárm ú törzskönyveket körözi: 151632A 275968A 155925A 137544A 080789A 098193A ORFK Igazgatásrendészeti F óosztály Horváth László s. k., gazdasági igazgató

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7109 A Földm úvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Bács-Kiskun Megyei Földm úvelésügyi Hivatalának (6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2.) h i r d e t m é n y e i Az FVM Bács-Kiskun Megyei Földm úvelésügyi Hivatala a földrendez ó és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 4/B. (5) bekezdése alapján nyilvános sorsolást tart a Haladás Mez ógazdasági Szövetkezet, Jánoshalma (jogutódja, illet óleg a felszámoló) használatában lev ó, részarány-földtulajdonnak megfelel ó földek kiadása céljából. A sorsolás helye: Jánoshalma, Béke tér 7., M úvel ódési Ház A sorsolás ideje: 2000. január 7., 10 óra. A sorsolásra kerül ó földrészletek adatai: Település: Jánoshalma Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás 0248/20 szántó 3,6664 85,63 0255/95 szántó 0,9400 24,51 0270/10 szántó, gyep, legel ó 2,3556 45,27 0295/39 gyep, legel ó 0,4359 3,05 0363/10 szántó 1,5983 36,67 0363/65 szántó 0,2234 5,83 0363/69 szántó 21,4714 490,95 0383/11 szántó 39,4411 169,84 16984/81962 rész 0387/31 gyümölcsös, út 0,1475 5,63 0388/23 szántó 0,1204 1,92 0388/25 gyümölcsös 0,1039 1,44 0388/52 gyümölcsös 0,1626 5,06 0404/26 út, gyep, legel ó 0,3155 0,68 0404/38 szántó, sz ól ó 1,1615 43,69 0404/44 szántó 0,2995 1,05 0404/59 sz ól ó 0,3981 17,99 0406/24 gyep, legel ó 0,2776 0,86 0406/30 gyep, legel ó 0,2777 0,86 0408/10 sz ól ó 0,2255 10,19 0408/31 gyep, legel ó 0,1868 0,17 0408/41 sz ól ó 0,2551 11,53 0410/26 sz ól ó 0,1816 3,69 0410/34 sz ól ó, szántó 1,7361 23,51 0410/35 sz ól ó, gyümölcsös, szántó 3,5185 68,33

7110 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás 0410/38 sz ól ó 1,3630 61,61 0410/53 szántó 0,2006 0,98 0410/75 szántó 1,0504 20,42 Bányaszolgalmi jog 0410/84 gyep, legel ó 0,7361 2,28 0413/6 szántó 0,2909 2,04 0413/8 szántó 0,3165 6,05 0416/5 szántó 0,2877 3,31 0418/2 szántó 0,3021 1,06 0418/27 szántó 0,1963 0,69 0418/51 sz ól ó 0,4231 19,12 0418/53 szántó, sz ól ó 0,7949 9,96 0418/54 szántó, sz ól ó 0,4730 13,46 0418/55 szántó, sz ól ó 0,2519 7,91 0418/58 sz ól ó, gyep, rét, szántó 1,0764 20,80 0418/59 gyümölcsös 0,2571 3,57 0418/60 gyümölcsös, sz ól ó 0,6447 17,54 0418/61 szántó 1,8077 6,33 0418/62 szántó 0,7558 2,65 0420/37 szántó 0,5406 1,89 0420/41 szántó, sz ól ó 1,1889 33,66 0420/43 szántó 1,3655 4,78 0420/44 sz ól ó, szántó 0,6911 11,21 0422/26 szántó, sz ól ó 0,3306 4,01 0422/30 szántó 0,1844 0,65 0422/37 gyep, legel ó 0,8493 0,76 0422/38 gyep, legel ó, sz ól ó 0,2880 6,85 0436/35 gyümölcsös 0,6218 23,75 0436/42 gyümölcsös 0,8920 35,81 0436/70 gyümölcsös 0,3529 17,79 5264/34 szántó 0,1486 3,88 5264/40 szántó 0,3007 7,01 5294/12 sz ól ó 0,4724 21,35 5294/13 sz ól ó 0,2924 13,22 5298/1 kert 0,0546 0,76 5304/3 sz ól ó 0,0257 0,89 5308/11 szántó 0,4509 1,58 5308/12 szántó 0,2750 0,96 5308/18 sz ól ó, szántó 1,5544 47,17 5308/19 sz ól ó, szántó 0,8434 17,86

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7111 Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 5310/18 szántó 0,5212 1,82 5317/1 szántó 0,1812 0,63 5317/12 szántó 0,1730 1,21 5317/18 szántó 1,0493 7,35 5317/23 sz ól ó 0,2236 10,11 5326/12 sz ól ó 0,2625 9,14 025/16 sz ól ó 0,1498 5,21 076/7 erd ó 0,2703 0,32 077/7 erd ó 0,0792 0,10 077/11 erd ó 0,2039 0,24 079/10 erd ó 0,1349 0,16 085/7 gyep (legel ó) 0,3363 0,30 089/2 gyep (legel ó) 0,4189 0,38 095/4 gyümölcsös 1,0434 28,83 0103/4 erd ó 0,6827 0,41 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás Település: Kisszállás Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 058/2 szántó 0,1079 2,06 058/8 szántó 15,9712 305,05 062/11 szántó 2,3486 44,86 0112 szántó 0,1723 3,29 0133/4 szántó 4,9049 157,45 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás Település: Kunfehértó Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás 027/16 szántó 21,9545 154,35 15435/63014 rész Település: Mélykút Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás 06/15 szántó 0,3963 7,57 06/16 szántó 13,7770 295,54 08/2 szántó 7,4375 188,06 A sorsolás nyilvános, azon bárki jelen lehet. A sorsoláson a szövetkezetben még ki nem adott részarány-földtulajdonnal rendelkez ó személyek vehetnek részt. A sorsoláson bármely okból meg nem jelen ó jogosult kés óbb a mulasztásra hivatkozva semmiféle jogot nem érvényesíthet, ebb ól az okból a sorsolás eredménye nem változtatható meg. Madari Jen ó s. k., hivatalvezet ó

7112 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Az FVM Bács-Kiskun Megyei Földm úvelésügyi Hivatala a földrendez ó és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 4/B. (5) bekezdése alapján nyilvá nos sorsolá st tart az Augusztus 20. Mez ógazdasági Szövetkezet, Dávod (jogutódja, illet óleg a felszámoló) használatában lev ó, részarány-földtulajdonnak megfelel ó földek kiadása céljából. A sorsolás helye: Dávod, Dózsa György u. 61., Polgármesteri Hivatal házasságköt ó terme A sorsolás ideje: 2000. január 10., 10 óra. A sorsolásra kerül ó földrészletek adatai: Település: Dávod Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 859/5 legel ó, mocsár, szántó 6,9123 158,61 03/19 szántó 0,5365 14,00 05/12 szántó 2,2516 48,71 05/15 erd ó 1,2650 4,17 05/16 rét 0,5121 1,79 05/17 legel ó 0,7466 2,31 07/4 erd ó és árok 0,3141 0,72 07/5 erd ó és út 2,2439 5,16 031/5 erd ó 48,7824 112,20 032/11 legel ó és út 6,4078 5,77 045/3 szántó 0,2075 2,39 045/20 szántó 0,1348 1,55 045/24 legel ó, szántó 0,6911 2,68 047/2 szántó 0,2146 4,10 047/8 szántó 0,5722 10,93 047/12 szántó 0,3577 6,83 047/14 szántó 0,5404 10,32 047/15 szántó 0,5754 10,99 047/20 szántó 0,4402 8,41 047/21 szántó 0,6472 12,36 047/27 szántó 0,3551 8,01 049/102 legel ó 0,1687 0,15 049/103 szántó 17,0299 245,18 049/106 legel ó 0,5859 0,53 051/15 szántó 32,4521 757,79 051/20 szántó 33,2360 639,67 053/22 legel ó 6,6829 46,78 054/14 szántó 0,0866 2,26 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7113 Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 056/9 szántó 0,2989 7,80 058 legel ó és árok 8,6971 42,17 065/4 legel ó 1,1100 3,44 065/7 szántó 1,1352 24,36 065/9 szántó 13,7019 344,28 0107/32 legel ó, szántó 33,2029 749,94 0107/35 szántó, legel ó 104,9971 1871,12 0114/2 szántó 3,6544 91,88 0114/3 szántó 0,1414 3,69 0114/4 szántó 0,1302 3,40 0114/11 szántó 5,7458 95,57 0120/17 szántó, erd ó 55,4806 1042,89 0122/6 szántó, rét, erd ó 17,8374 401,33 0124/3 szántó 4,1941 131,51 0124/4 szántó 5,5953 171,83 0124/10 szántó 3,9393 126,45 0127/3 legel ó, szántó 59,6679 1274,48 0129/15 erd ó, szántó, legel ó 61,5021 985,00 0135/4 rét 0,4388 1,54 0135/11 rét, szántó 59,2372 1300,76 0142/8 rét, szántó 5,1619 114,51 0144/6 szántó 3,9437 128,12 0149/5 szántó 0,0726 1,89 0149/10 legel ó, szántó 18,0290 297,72 0153/1 szántó 6,7195 213,64 0153/2 szántó 4,8072 152,57 0155/3 rét 1,7501 15,23 0157/1 rét 0,1260 1,75 0157/2 rét 1,9223 16,72 0157/3 legel ó 0,2931 0,91 0159/10 legel ó 1,2456 8,72 0159/11 legel ó, szántó 1,3160 23,82 0159/13 szántó 0,7610 19,86 0159/14 szántó 0,8977 17,73 0159/15 szántó 0,0726 1,89 0159/16 szántó 0,6646 20,13 0159/18 legel ó 2,9612 20,73 0161/5 szántó 1,9735 48,01 0161/8 legel ó 1,1718 3,63 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

7114 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 0161/9 szántó 3,3906 101,00 0161/10 szántó 0,2778 8,60 0161/11 szántó 0,2778 8,60 0161/12 szántó 0,2490 7,50 0161/15 szántó 1,1510 27,80 0161/18 legel ó és út, szántó 1,8857 30,34 0170/1 legel ó 0,9088 0,82 0178/11 legel ó 0,2781 0,86 0193/1 legel ó 0,1087 0,34 0193/4 legel ó 0,2118 0,66 0195/1 szántó 1,7387 33,21 0196/11 legel ó 0,0840 0,59 0196/13 szántó, erd ó, legel ó 31,2042 699,97 0198 legel ó 0,7293 5,11 0201/5 szántó és út 0,6235 11,91 0201/9 szántó 0,9779 18,68 0201/19 erd ó, szántó 0,4355 7,13 0201/22 szántó és út 7,4483 142,26 0206/2 szántó 2,2957 26,40 0206/4 szántó 2,2957 26,40 0206/25 szántó 9,5451 249,13 0219/32 szántó 1,7630 45,49 0219/40 szántó 41,0905 1461,22 0219/42 erd ó 4,2131 24,86 0225/6 szántó 5,5100 140,36 0225/7 szántó 1,9782 51,83 0225/8 szántó 3,8611 100,58 0225/9 szántó 0,3943 11,68 0225/10 szántó 2,3463 58,68 0225/11 szántó 0,2858 7,46 0225/12 szántó 1,2816 31,72 0225/13 szántó 9,8827 274,55 0225/14 erd ó, rét 3,5608 16,18 0225/15 szántó 7,8269 167,83 0225/16 szántó 4,6607 88,51 0225/17 szántó 1,5568 34,21 0225/19 szántó 1,7002 43,81 0225/30 erd ó, szántó 53,0719 1401,78 0227/16 legel ó, szántó 9,7566 294,93 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7115 Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 0227/17 erd ó 0,3634 2,14 0235/16 szántó, legel ó 42,7838 1301,40 0237 erd ó 0,9584 2,20 0241/12 szántó 1,4011 44,23 0241/14 legel ó, szántó 15,1589 476,99 0241/25 rét, erd ó és út 6,7400 42,87 0241/26 szántó, legel ó, szántó 30,4700 1074,63 0255/16 legel ó, szántó 1,5483 15,97 0260/1 legel ó 0,5749 4,02 0260/2 legel ó 0,2534 1,77 0260/5 erd ó 0,6320 3,73 0262/3 szántó 6,6613 169,39 0262/6 erd ó 1,3036 7,69 0264/3 legel ó 0,1694 1,19 0266 szántó 5,7089 89,89 0268 szántó 3,7095 49,58 0270/9 nádas, erd ó, szántó 41,4535 466,65 0270/10 erd ó 0,5391 3,18 0270/13 szántó 1,8876 36,05 0270/14 nádas, szántó, legel ó 4,1653 39,40 0270/15 szántó 2,2310 40,72 0270/16 erd ó, nádas és árok, szántó 12,5762 174,35 0274/28 erd ó 1,6726 9,87 0281/5 szántó 0,6460 15,10 0281/6 szántó 1,7715 56,87 0287/4 szántó 4,4340 112,00 0287/12 szántó 4,5096 131,73 0287/13 szántó 2,8335 85,31 0287/15 szántó 1,9286 49,75 0287/16 szántó, erd ó, rét 135,1905 3312,18 0287/17 szántó 0,6674 19,92 0296/3 legel ó 0,1960 0,61 0296/9 szántó 40,4026 1245,54 0309 erd ó 1,7413 10,27 0310 legel ó, legel ó, szántó 40,7999 1103,92 0313/3 erd ó 0,4293 2,53 0313/5 erd ó 0,1593 0,94 0313/8 erd ó 0,4101 2,42 0334/46 szántó 76,2743 2512,04 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

7116 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 0341/3 rét 0,8517 7,41 0357/11 erd ó, szántó 54,4677 1183,68 0373/4 legel ó 0,9059 2,81 0374/1 szántó 22,7073 553,53 0374/12 legel ó, szántó 15,4420 358,72 0378/13 szántó, erd ó 41,1720 668,83 0378/18 szántó 13,5885 276,51 0378/19 legel ó és út 1,2469 8,73 0378/24 szántó 0,8520 13,23 0383/6 szántó 2,3050 45,93 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás A sorsolás nyilvános, azon bárki jelen lehet. A sorsoláson a szövetkezetben még ki nem adott részarány-földtulajdonnal rendelkez ó személyek vehetnek részt. A sorsoláson bármely okból meg nem jelen ó jogosult kés óbb a mulasztásra hivatkozva semmiféle jogot nem érvényesíthet, ebb ól az okból a sorsolás eredménye nem változtatható meg. Madari Jen ó s. k., hivatalvezet ó Az FVM Bács-Kiskun Megyei Földm úvelésügyi Hivatala a földrendez ó és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 4/B. (5) bekezdése alapján nyilvá nos sorsolá st tart az Egyetértés Mez ógazdasági Szövetkezet, Kunszentmiklós (jogutódja, illet óleg a felszámoló) használatában lev ó, részarány-földtulajdonnak megfelel ó földek kiadása céljából. A sorsolás helye: Kunszentmiklós, Kálvin tér 12., Polgármesteri Hivatal A sorsolás ideje: 2000. január 10., 10 óra. A sorsolásra kerül ó földrészletek adatai: Település: Kunszentmiklós Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 018/10 gyep (legel ó) 0,2868 1,09 048/2 gyep (legel ó) 0,4336 0,61 050/6 gyep (legel ó) 0,3990 0,56 0117/11 szántó 1,2924 7,24 0124/33 gyep (legel ó) 1,3312 1,86 0162/33 szántó 0,4091 5,91 Védett 0162/34 szántó 0,8860 16,87 Védett A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7117 Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás 0175/20 gyep (legel ó) 4,0355 5,65 Földmérési jel elhelyezését biztosító használati jog 0175/38 gyep (legel ó), szántó, erd ó 35,3252 160,07 Földmérési jel elhelyezését biztosító használati jog 0181/11 gyep (legel ó) 22,9902 113,13 0185/25 szántó 0,6094 5,54 0185/14 tanya túlhasználat 0185/43 szántó, gyep (legel ó) 1,2214 7,59 0186/36 gyep (legel ó) 5,9407 22,57 Földmérési jel elhelyezését biztosító használati jog 0186/47 szántó, gyep (legel ó) 3,4352 33,72 0204/15 gyep (legel ó) 0,3594 1,37 0208/3 gyep (legel ó) 0,3465 1,32 0209/6 szántó 0,4589 3,99 0209/8 szántó 0,3334 2,90 0209/14 gyep (legel ó) 0,6111 2,32 0209/25 erd ó 0,4674 3,08 185/308-ad rész 0209/56 szántó, sz ól ó 0,2524 5,38 0211/40 gyep (legel ó) 1,4628 2,05 0219/16 gyep (legel ó) 1,2490 1,75 Bányaszolgalmi jog 0229/44 szántó, gyep (legel ó) 0,3268 5,12 0229/45 szántó 0,8092 3,23 0236/3 gyep (legel ó) 0,3818 1,45 0252/13 szántó 2,2772 21,56 0252/15 erd ó 0,2172 1,43 0252/17 szántó 2,3744 20,66 0255/25 szántó 0,0280 0,35 0255/8 tanya túlhasználat 0262/1 gyep (legel ó) 0,4656 1,77 0281/48 szántó, gyep (legel ó) 1,3210 17,65 0338/8 gyep (legel ó) 0,1298 0,18 0342/2 gyep (legel ó) 0,2877 0,20 0342/10 gyep (legel ó), szántó 28,5767 351,21 0342/13 sz ól ó 0,4786 14,98 0344/14 szántó 0,8758 15,24 0418/8 szántó, legel ó 0,4753 1,94 0418/3 tanya túlhasználat 0423/4 gyep (legel ó) 2,7461 3,42 0428/15 gyep (legel ó) 1,8763 3,31 0436/2 gyep (legel ó) 0,0027 0,00 5109/1 kert 0,0248 0,43 5109/9 gyep (legel ó) 0,0994 0,07 5111/29 szántó 0,2550 2,22

7118 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás 5201 legel ó 2,9695 3,46 Hobbi telkek bejárás útja 5202 gyep (legel ó) 0,9124 1,28 5204 kert 0,1300 2,82 5229 kert 0,0800 1,39 5230 kert 0,0800 1,39 5231 kert 0,0800 1,39 5232 kert 0,0800 1,39 5233 kert 0,0800 1,39 Település: Tass Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás 0361/26 gyep (legel ó), szántó 10,2292 72,30 0363/10 gyep (legel ó) 0,0520 0,42 0365/5 gyep (rét) 0,9317 2,89 Földmérési jel elhelyezését biztosító használati jog 0365/8 gyep (legel ó) 0,5885 4,71 0370/14 szántó, gyep (legel ó) 2,2816 11,38 0370/40 gyep (legel ó) 16,9941 78,12 0370/41 gyep (legel ó) 0,8692 2,61 0370/43 gyep (legel ó) 71,0429 330,05 Település: Kunadacs Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 087/3 szántó 0,3985 1,85 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás Település: Kunszentmiklós Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás 0121/2 gyep (legel ó) 0,5755 1,24 0201/1 gyep (legel ó) 0,6000 0,52 0211/8 gyümölcsös 0,5158 6,66 0227/38 gyep (legel ó) és út 0,1844 0,64 0309/10 szántó, út 0,2533 0,96 0309/3 tanya túlhasználat 0320/2 szántó 0,6190 3,74 0338/53 legel ó 0,4377 2,58 0344/15 legel ó, csatorna, szántó 1,0532 8,06

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7119 Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 0344/17 szántó, csatorna, legel ó, erd ó, 21,1443 224,52 út 0346/4 szántó 0,5035 2,63 0401/3 legel ó, szántó 2,0000 3,60 Védett A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás A sorsolás nyilvános, azon bárki jelen lehet. A sorsoláson a szövetkezetben még ki nem adott részarány-földtulajdonnal rendelkez ó személyek vehetnek részt. A sorsoláson bármely okból meg nem jelen ó jogosult kés óbb a mulasztásra hivatkozva semmiféle jogot nem érvényesíthet, ebb ól az okból a sorsolás eredménye nem változtatható meg. Madari Jen ó s. k., hivatalvezet ó Az FVM Bács-Kiskun Megyei Földm úvelésügyi Hivatala a földrendez ó és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 4/B. (5) bekezdése alapján nyilvá nos sorsolá st tart a Garai Mez ógazdasági Szövetkezet, Gara (jogutódja, illet óleg a felszámoló) használatában lev ó, részarány-földtulajdonnak megfelel ó földek kiadása céljából. A sorsolás helye: Gara, Kossuth u. 83 85., M úvel ódési Ház A sorsolás ideje: 2000. január 11., 10 óra. A sorsolásra kerül ó földrészletek adatai: Település: Bácsszentgyörgy (külterület) Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 012/17 rét, szántó 1,4328 39,75 012/20 erd ó, legel ó, szántó 13,4742 252,41 022/4 szántó 2,6492 69,14 022/7 legel ó, szántó 1,9663 29,06 022/9 rét, szántó 3,0951 67,03 023/2 szántó 1,3041 18,36 031/1 erd ó 0,0518 0,17 031/5 szántó 0,0791 1,51 033/38 szántó 12,3877 177,38 033/39 erd ó, szántó, legel ó 41,7209 558,26 035/14 mocsár, legel ó, szántó és út és árok 10,7850 145,31 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

7120 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 04/3 legel ó, szántó 2,5001 58,90 04/4 legel ó, szántó 1,4487 23,68 04/7 legel ó, szántó 1,7188 45,00 041/12 szántó 4,8134 125,63 041/14 szántó 6,5257 170,32 041/2 szántó 1,0532 27,49 041/6 szántó 2,8614 74,68 041/8 szántó 0,5626 14,68 05/12 árok, szántó 6,9939 166,73 05/13 rét, szántó és árok 4,7506 85,38 05/29 rét 4,5793 63,65 05/4 szántó 1,1137 35,75 05/9 vízállás, rét, szántó 4,6441 109,56 057/6 szántó 0,3945 10,30 057/7 legel ó, szántó 3,7814 63,59 058/2 legel ó 1,7904 1,61 06/1 szántó 0,4981 13,00 06/2 rét, szántó, legel ó 3,2158 36,27 06/4 szántó, vízállás, rét 2,3520 26,05 064 rét 2,7145 9,50 066/17 szántó 3,0439 97,71 066/29 árok, szántó 1,9813 56,58 066/33 szántó 2,5590 75,39 066/34 legel ó 0,0819 0,57 07/14 rét, szántó 2,7820 69,11 07/17 szántó 0,0431 1,12 07/9 rét, szántó 0,6569 14,22 074/1 rét, szántó 27,1485 746,63 074/11 szántó 1,5867 50,93 074/2 szántó 0,3584 11,50 074/3 szántó 1,9737 51,51 074/5 szántó 0,6192 19,88 074/7 szántó 0,6192 19,88 074/8 szántó 0,6192 19,88 079/11 rét, szántó 5,1497 103,23 079/27 szántó 1,5054 48,32 079/47 szántó 1,5791 50,69 079/49 szántó 0,7445 23,90 080 rét, szántó 22,7631 602,35 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7121 Település: Bácsszentgyörgy (belterület) Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 39 szántó 0,1798 4,69 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás Település: Dávod (külterület) Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 0106/1 szántó, legel ó 2,4229 25,18 0106/2 szántó, legel ó 4,0014 60,05 0106/3 szántó, legel ó 17,7934 347,13 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás Település: Gara (külterület) Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 010/18 szántó 2,3305 61,12 010/19 szántó 3,3141 85,33 010/27 szántó 3,5452 95,70 010/30 szántó 2,8701 78,77 0103/10 legel ó 0,6778 2,10 0103/2 legel ó 0,2154 0,67 0103/4 sz ól ó 0,2590 11,71 0103/5 legel ó 0,5035 1,56 0103/6 legel ó 0,1324 0,41 0103/7 sz ól ó 0,1144 5,17 0103/8 sz ól ó 0,1438 6,50 0104/1 legel ó 0,3118 0,97 0104/15 szántó 2,9687 69,82 0104/20 szántó 1,3471 30,73 0109/21 szántó 0,8945 17,08 0109/24 erd ó, szántó 10,7846 162,65 0109/26 szántó 5,4310 103,73 0109/33 szántó 0,5970 11,40 0110/14 szántó 0,5971 15,58 0110/39 szántó 0,4377 11,42 0110/44 szántó 0,2877 7,51 0110/49 szántó 0,7912 20,65 0110/50 szántó 0,5755 15,02 0110/59 szántó 0,5755 15,02 0110/60 szántó 0,5754 15,02 0188/20 szántó, legel ó 5,4968 85,90 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

7122 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 02/11 legel ó 0,8332 11,00 020/2 szántó 2,2498 65,47 0211/2 szántó és út 0,6817 18,33 0211/32 sz ól ó 0,3136 14,17 0218/1 szántó 84,3771 1607,50 022/19 szántó 2,7476 71,71 022/20 szántó 5,3010 138,36 024/2 szántó 0,4305 9,29 026/13 szántó 0,5411 10,34 026/16 szántó 0,2852 5,45 026/17 szántó 0,2165 4,14 026/19 szántó 0,5411 10,34 026/20 szántó 0,4495 8,59 026/21 szántó 0,4204 8,03 026/24 szántó 0,5328 10,18 026/25 szántó 0,3622 6,92 026/27 szántó 0,4163 7,95 026/33 szántó 0,5495 10,50 026/34 szántó 0,5203 9,94 026/38 szántó 1,0073 19,24 026/4 szántó 0,2748 5,25 026/41 szántó 0,4787 9,14 026/42 szántó 0,4870 9,30 026/50 szántó 0,5827 11,13 026/61 szántó 0,5828 15,21 026/67 szántó 0,1165 3,04 026/8 szántó 0,3330 6,36 026/9 szántó 0,2290 4,37 029/1 szántó 0,1000 3,21 029/111 szántó 0,2850 8,02 029/115 szántó 0,0641 1,67 029/12 legel ó és út 32,9537 159,66 029/122 szántó 0,0845 2,71 029/124 szántó 0,0809 2,60 029/132 legel ó 16,4655 44,44 029/14 szántó 8,5053 225,39 029/2 szántó 0,1275 4,09 029/3 legel ó és út 44,4145 111,28 029/36 szántó 0,0947 2,47 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7123 Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 029/38 szántó 0,0728 1,90 029/71 szántó 0,1287 4,13 029/76 szántó 0,3043 9,77 029/8 legel ó, árok, legel ó 66,0284 230,50 03/1 legel ó, szántó, rét 47,8486 537,42 03/10 szántó 1,7867 51,35 03/11 szántó 1,2986 37,35 03/12 szántó 0,5689 16,20 03/13 szántó 3,4986 98,83 03/14 szántó 1,1355 32,09 03/15 szántó 0,8915 24,31 03/16 szántó 0,5665 15,41 03/17 szántó 0,6660 17,99 03/18 szántó 0,6482 18,08 03/19 szántó 0,8508 24,26 03/20 szántó 0,4835 13,50 03/21 szántó 0,9960 28,83 03/22 szántó 0,5072 14,71 03/23 szántó 0,4172 11,55 03/24 szántó 0,6095 17,75 03/25 szántó 1,7755 51,97 03/26 szántó 1,7735 52,03 03/27 szántó 1,0234 30,02 03/28 szántó 0,5817 16,46 03/29 szántó 0,6045 17,75 03/30 szántó 0,5243 15,51 03/31 szántó 0,9006 26,52 03/32 szántó 0,5188 15,29 03/33 szántó 1,1184 33,07 03/34 szántó 0,5734 17,06 03/35 szántó 0,8590 25,29 03/36 szántó 0,5942 18,36 03/37 szántó 1,1421 35,54 03/38 szántó 4,3149 137,79 03/39 szántó 0,8014 24,91 03/4 szántó 1,0669 32,52 03/41 szántó 1,2738 39,31 03/42 szántó 1,0273 31,76 03/43 szántó 0,7165 22,27 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

7124 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 03/44 szántó 0,6229 19,10 03/45 szántó 1,4987 45,73 03/46 szántó 1,3710 41,04 03/47 szántó 2,7910 79,93 03/48 szántó 1,3239 37,27 03/49 szántó 0,6630 18,53 03/5 szántó 0,5519 15,71 03/50 szántó 1,4009 38,88 03/51 szántó 0,5918 16,15 03/52 szántó 0,5779 15,21 03/53 szántó 0,5932 15,68 03/54 szántó 0,6000 15,87 03/55 szántó 0,8403 22,63 03/56 szántó 0,5955 15,98 03/57 szántó 0,5914 15,49 03/58 szántó 1,1591 29,63 03/59 szántó 0,7175 18,02 03/6 szántó 1,3666 37,19 03/60 szántó 1,1509 28,46 03/61 szántó 2,1751 53,27 03/62 szántó 2,2282 54,38 03/66 szántó 0,0506 1,32 03/67 szántó 2,0316 47,32 03/68 szántó 0,4730 11,55 03/69 szántó 0,5797 14,06 03/7 szántó 2,4162 67,31 03/70 szántó 0,4803 11,60 03/71 szántó 0,3905 9,41 03/72 szántó 0,3522 8,45 03/73 szántó 0,4975 11,92 03/74 szántó 0,3750 8,94 03/75 szántó 0,5213 12,41 03/76 szántó 0,5349 12,75 03/77 szántó 0,3231 7,69 03/78 szántó 0,6019 14,27 03/79 szántó 0,5165 12,18 03/8 szántó 1,8232 50,73 03/80 szántó 0,6062 14,31 03/81 szántó 0,4856 11,35 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7125 Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 03/82 szántó 0,4594 10,65 03/83 szántó 0,4872 11,17 03/84 szántó 0,4294 9,78 03/85 szántó 0,4117 9,31 03/86 szántó 0,3984 8,97 03/87 szántó 0,6039 13,46 03/88 szántó 1,1589 25,23 03/9 szántó 1,8864 54,01 03/90 szántó 1,4658 28,00 03/91 szántó 6,1406 139,27 031/11 szántó 0,5762 15,04 031/13 szántó 10,6062 276,82 031/20 szántó 0,5762 15,04 031/21 szántó 0,5762 15,04 031/22 szántó 0,5762 15,04 031/7 szántó 0,5762 15,04 032/13 legel ó és árok, szántó 10,5724 206,66 032/15 szántó és árok 0,4089 10,67 032/16 szántó és árok 0,5622 14,67 032/18 szántó és árok 1,6185 42,24 032/2 szántó 8,0565 196,27 032/4 szántó és árok 1,5509 29,62 033/10 szántó és út 5,7447 155,60 033/11 szántó és út 2,8199 80,80 033/12 szántó és út 5,2984 162,93 033/13 szántó és út 1,5309 49,14 033/14 szántó és út 3,3216 106,62 033/16 szántó és út 4,7710 142,94 033/17 szántó és út 2,0151 59,84 033/19 szántó és út 5,8561 181,57 033/20 szántó és út 2,4574 66,06 033/21 szántó és út, árok 2,0089 57,54 033/22 szántó és út, árok 4,0890 116,32 033/27 szántó és út és árok 1,1472 34,26 033/3 szántó és út 8,3111 222,61 033/30 szántó és út és árok 1,6603 48,97 033/31 árok, szántó és út 4,0750 119,34 033/32 szántó és út és árok 1,0223 30,28 033/33 árok, szántó és út 4,1148 119,37 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

7126 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás 033/34 szántó és út és árok 1,2959 38,26 033/35 szántó és út és árok 3,7952 114,51 033/36 szántó és út és árok 2,6882 83,63 033/4 szántó és út 1,6981 52,25 033/5 szántó és út 3,7713 118,66 033/6 út, szántó 8,6841 274,96 033/7 szántó és út 3,7487 120,33 033/9 út, szántó 11,0501 338,65 035/10 szántó és út és árok 2,0162 62,46 035/11 szántó és út és árok 2,0864 64,61 035/12 szántó és út és árok 1,7404 53,86 035/13 szántó és út és árok 2,2920 70,96 035/15 szántó és út és árok 1,7689 54,90 035/16 szántó és út, árok, szántó 5,4168 166,99 035/18 szántó és út, árok, szántó 3,2578 99,63 035/26 szántó és út 7,8134 239,87 035/27 szántó és út 1,7248 51,20 035/28 szántó és út 2,1273 61,80 035/29 szántó és út 4,0068 113,18 035/3 szántó és út, árok, szántó 4,3823 128,01 035/30 szántó és út 1,1054 31,17 035/31 szántó és út 0,3355 9,43 035/32 szántó és út 1,6953 48,12 035/33 szántó és út 1,4476 41,40 035/38 szántó és út 3,0987 88,28 035/39 szántó és út 4,8316 154,41 035/4 szántó és út és árok, szántó 2,5532 67,57 035/40 szántó és út 1,9717 63,29 035/5 szántó és út, árok, szántó 3,6812 111,97 035/50 szántó és út 7,9114 227,89 035/6 szántó és út és árok 1,6835 52,28 035/60 szántó és út 1,5335 5,67 567/4922 részben 035/7 szántó és út és árok 2,3528 73,09 035/8 szántó és út, árok 7,5413 231,00 035/9 szántó és út, árok 9,3166 274,92 04/10 szántó, legel ó 2,6040 57,75 04/17 szántó, legel ó 24,3114 575,20 04/19 szántó 7,4130 192,72 04/21 árok, legel ó 56,5087 162,66

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7127 Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 04/5 szántó 1,7449 43,13 04/6 szántó 2,4888 61,75 04/8 szántó 5,2100 118,51 04/9 szántó, legel ó 3,0843 66,74 046/22 rét 1,5991 5,60 047/10 szántó 5,1761 116,33 047/11 szántó 0,9934 24,17 047/15 rét, szántó 17,9878 542,37 047/16 szántó 0,6119 18,76 047/6 szántó 5,3815 152,35 047/7 szántó 3,8250 99,83 050/10 szántó 0,9507 24,81 050/11 szántó 1,2839 33,51 050/12 szántó 1,2825 33,47 050/19 legel ó 3,9636 12,29 050/27 szántó 1,2516 32,67 050/28 rét 2,6669 23,20 050/3 legel ó 9,5782 29,69 050/4 szántó 1,2840 33,51 050/5 szántó 1,2840 33,51 050/6 szántó 1,2840 33,51 050/7 szántó 1,2840 33,51 050/9 szántó 1,2840 33,51 052/17 szántó 1,0879 32,27 052/3 erd ó 0,4020 1,33 052/48 szántó 2,7669 85,55 052/50 szántó 1,0858 32,84 052/55 szántó 8,5318 221,61 052/56 szántó 6,1800 153,31 059/38 rét 3,6359 31,63 06/10 legel ó 1,5530 3,24 06/14 udvar 0,6521 0,00 06/15 legel ó 2,8880 8,95 06/16 legel ó 0,6587 2,04 06/18 legel ó 0,5953 0,54 060/37 szántó 1,1088 30,62 060/41 sz ól ó 0,5121 23,15 060/63 legel ó 0,7120 2,21 064/53 szántó 1,1329 36,37 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

7128 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 064/64 szántó, út 10,3615 239,08 064/65 sz ól ó, szántó 72,3159 1425,59 07/2 legel ó 2,9897 9,27 08/11 legel ó 10,7644 33,37 08/17 szántó 1,8349 51,87 08/5 szántó 32,4289 759,42 08/6 legel ó 12,6582 88,13 08/8 rét 1,9963 17,37 087/2 szántó 0,4370 10,65 091/103 szántó 0,1598 4,17 091/109 szántó 0,2010 4,85 091/110 szántó 0,1353 3,15 091/116 szántó 0,1930 4,38 091/131 szántó 0,2094 5,15 091/139 szántó 0,0834 2,18 091/141 szántó 0,2405 5,88 091/142 szántó 0,3886 10,14 091/175 szántó 0,0788 2,06 091/176 szántó 0,0805 1,82 091/177 szántó 0,6207 14,21 091/178 szántó 0,1653 3,75 091/179 szántó 0,2492 5,66 091/180 szántó 0,1594 3,69 091/181 szántó 0,0970 2,53 091/182 szántó 0,1160 2,71 091/183 szántó 0,2018 4,94 091/184 szántó 0,1420 3,71 091/185 szántó 0,3466 8,65 091/186 szántó 0,1435 3,75 091/189 szántó 0,1564 4,08 091/77 szántó 0,0544 1,42 091/78 szántó 0,1330 3,47 091/83 szántó 0,1237 3,23 091/90 szántó 0,1255 2,40 091/91 szántó 0,0807 1,54 091/97 szántó 0,2086 5,03 095/10 szántó 14,0929 424,61 095/15 szántó 2,5030 67,43 095/20 szántó 1,3437 34,38 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás

1999/109. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 7129 Helyrajzi szám M úvelési ág Terület (ha, m 2 ) AK érték 098/10 szántó 2,0248 45,79 098/19 szántó 3,9751 88,48 098/22 szántó 3,3343 77,74 098/24 szántó 1,2663 29,77 A terület hasznosítására vonatkozó korlátozás A sorsolás nyilvános, azon bárki jelen lehet. A sorsoláson a szövetkezetben még ki nem adott részarány-földtulajdonnal rendelkez ó személyek vehetnek részt. A sorsoláson bármely okból meg nem jelen ó jogosult kés óbb a mulasztásra hivatkozva semmiféle jogot nem érvényesíthet, ebb ól az okból a sorsolás eredménye nem változtatható meg. Madari Jen ó s. k., hivatalvezet ó Helyesbítés: A Magyar Közlöny 1999. évi 106. számában megjelent, a pénzforgalomról szóló 6/1997. (MK 61.) MNB rendelkezés módosításáról rendelkez ó 4/1999. (MK 106.) MNB rek. 8. -ának (2) bekezdésében a 2. számú melléklete 4. pontjára vonatkozó hivatkozás helyesen:,, e rendelkezés 2. számú melléklete 3. pontjának megfelel óen megállapított (Kézirathiba)

7130 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1999/109. szám A Magyar Közlöny különszámaként megjelent K Ö Z L E M É N Y A SZÁMVITELLEL KAPCSOLATOS JOGSZABÁLYOK I. cím ú kiadvány. A számvitelról szóló törvényt, valamint végrehajtási rendeleteiból a költségvetés alapján gazdálkodó szervek, a számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek, az egyházi jogi személyek és az általuk alapított intézmények, befektetési alapok, és a Pénztárak Garancia Alapja beszámolókészítésének és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló kormányrendeleteket tartalmazza, továbbá függelékében az államháztartási és egyéb törvényeknek a számvitelre vonatkozó rendelkezéseit kivonatosan közli. Az A/4 formátumú kiadvány 172 oldal terjedelmú. A kézirat lezárva: 1999. május 20-án. Ára: 1344 Ft áfával. A SZÁMVITELLEL KAPCSOLATOS JOGSZABÁLYOK II. cím ú kiadvány. A számviteli törvénynek az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyezó pénztárak, az önkéntes nyugdíjpénztárak, a magánnyugdíjpénztárak, a biztosítók, a befektetési vállalkozások, a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások, a Magyar Nemzeti Bank, az árutózsde, az értékpapírtózsde és az elszámolóházak, a betétbiztosítási és intézményvédelmi alapok, valamint a befektetóvédelmi alap, a közraktárak, a kockázatitóke-társaságok és a kockázatit óke-alapok, az Állami Privatizációs és Vagyonkezeló Részvénytársaság beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló végrehajtási rendeleteit, valamint a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységról, valamint az engedélyezési eljárásról szóló törvényt és végrehajtási rendeletét, továbbá a központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szervek kormányzati felügyeleti, valamint belsó költségvetési ellen órzéséról és a Kormányzati Ellenórzési Hivatal felügyeletéról, feladat- és hatásköréról szóló rendeleteket tartalmazza. Az A/4 formátumú kiadvány 264 oldal terjedelmú. A kézirat lezárva: 1999. május 20-án. Ára: 1680 Ft áfával. Megrendeléseket a Magyar Hivatalos Közlönykiadó címére (1085 Budapest, Somogyi Béla u. 6.) lehet feladni. Fax: 266-5099 vagy 267-2780. Megrendeljük M E G R E N D E L Ó L A P A SZÁMVITELLEL KAPCSOLATOS JOGSZABÁLYOK I., II. cím ú kiadványt... példányban. A megrendeló (cég) neve:................................. Címe (város, irányítószám):................................. Utca, házszám:....................................... Az ügyintézó neve, telefonszáma:.............................. A megrendeló (cég) bankszámlaszáma:.............................. A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt, a szállítást követó számla kézhezvétele után, 8 napon belül a Magyar Hivatalos Közlönykiadónak a számlán feltüntetett pénzforgalmi jelzószámára átutaljuk. Keltezés:...... cégszer ú aláírás

1999/109. szæm MAGYAR K ZL NY 7131