Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás"

Átírás

1 Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Ügyirat szám:.3/ 9 //2016. Tisztelt Polgármester sszony /Úr! január 28. napján megtartott Társulási Tanácsülésen elhangzottakra figyelemmel küldjük a térítési díjak változtatásával kapcsolatos határozat tervezetet. Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a fenntartásában működő alaton-felvidéki Szociális, Gyermekjóléti és Háziorvosi Ügyeleti Szolgálat által biztosított szociális és gyermekjóléti alapellátások intézményi térítési díjainak meghatározásáról szóló előterjesztést megtárgyalta. z előterjesztésben javasolt térítési díjakat a Társulási Tanács előzetesen elfogadta. módosítási javaslatot a mellékékelt rendelet-tervezeten átvezettük. z átdolgozott rendelettervezet mellékletét a feladat ellátásban részt vevő tag önkormányzat Képviselő-testületeinek megküldjük jóváhagyás végett azzal, hogy a települések által biztosítandó esetleges további kedvezményeket, mentességeket foglalják határozatukba, és küldjék meg a Társulás elnökének. Tisztelettel kérjük, hogy a Társulási Tanács ülésén is elhangzottakra figyelemmel szíveskedjenek az üléseket úgy tervezni és a szükséges döntéseket meghozni, hogy a térítési díjak módosításáról szóló döntések lehetőség szerint március 7. napjáig megérkezzenek a Társulás székhelyére (8319 Lesenceistvánd, Kossuth. 145.). képviselő-testületek határozatainak megküldését követően megküldjük a javaslatokat Ábrahámhegy Önkormányzat Képviselő-testületének a rendelet megalkotása érdekében. megalkotásra kerülő rendeletben az új térítési díjak alkalmazásának kezdő időpontjaként a április 1. napját kell meghatározni. Tisztelettel kérjük az önkormányzatok együttműködését! Lesenceistvánd, február 3. Tóth Csaba Elnök

2 1. sz. melléklet 1.melléklet a 7/2015. (IV. 30.) Működési terület meghatározása Szociális étkeztetés: Ábrahámhegy, adacsonytomaj, adacsonytördemic, alatonhenye, alatonrendes, Gyulakeszi, Hegyesd, Kapolcs, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Kővágóörs, Köveskál, Mindszentkálla, Monostorapáti, Nemesgulács, Révfülöp, Salföld, Sáska, Szentbékkálla, Taliándörögd, Vigántpetend, Zalahaláp Házi segítségnyújtás: Ábrahámhegy, adacsonytomaj, adacsonytördemic, alatonhenye, alatonrendes, Gyulakeszi, Hegyesd, Kapolcs, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Kővágóörs, Köveskál, Mindszentkálla, Monostorapáti, Nemesgulács, Révfülöp, Salföld, Sáska, Szentbékkálla, Taliándörögd, Vigántpetend, Zalahaláp Család-és Gyermekjóléti Szolgálat: Ábrahámhegy, adacsonytomaj, adacsonytördemic, alatonhenye, alatonrendes, Hegyesd, Hegymagas, Kapolcs, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Kővágóörs, Köveskál, Mindszentkálla, Monostorapáti, Nemesgulács, Révfülöp, Salföld, Sáska, Szentbékkálla, Szigliget, Taliándörögd, Vigántpetend Támogató szolgáltatás: alatonederics, Hegyesd, Hegymagas, Káptalantóti, Lesencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Nemesvita, Nyirád, Sáska, Szigliget, Uzsa, Vigántpetend, Zalahaláp.

3 2.melléklet a 7/2015. (IV. 30.) Térítési díjak 1. Megnevezés ekerülési költség/intézményi térítési díj 2. Szociális étkeztetés 810 Ft/adag 3. Házi segítségnyújtás 1125 Ft/óra 4. Támogató szolgáltatás - személyi segítés 2838 Ft/óra - személyi szállítás 568 Ft/km

4 3.melléklet a 7/2015. (IV. 30.) 1. Szociális étkeztetés 2. 0 Ft felett 25 % 2. Házi segítségnyújtás ) 2. 0 Ft felett 90 % ) 2. 0 Ft felett 100 % 3. Támogató szolgálat Személyi segítés: ) 2. 0 Ft felett 95 % ) 2. 0 Ft felett 100 % Személyi Szállítás ) 2. nyugdíjminimum 100 % 100%-ig 3. nyugdíjminimum 100%-át meghaladja 93 % ) 2. 0 Ft felett 93 %

5 H T Á R O Z T I J V S L T ( TERVEZET)../2016. ( II. ) HTÁROZTI JVSLT. Község Önkormányzat Képviselőtestülete a Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a fenntartásában működő alatonfelvidéki Szociális, Gyermekjóléti és Háziorvosi Ügyeleti Szolgálat által biztosított szociális és gyermekjóléti alapellátások intézményi térítési díjainak meghatározásáról szóló előterjesztést megtárgyalta. z előterjesztésben javasolt térítési díjakat elfogadja. ( vagy az alábbi mentességekkel, kedvezményekkel kiegészítve fogadja el.) Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről szóló határozatot küldje meg a Társulás elnökének további intézkedés végett. Felelős: polgármester Határidő: március 5.

10. NAPIREND Ügyiratszám 1/132-10/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület február 9. -i nyilvános ülésére. Szántói Imre polgármester

10. NAPIREND Ügyiratszám 1/132-10/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület február 9. -i nyilvános ülésére. Szántói Imre polgármester 10. NPIREND Ügyiratszám 1/132-10/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. február 9. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Meghívottak: Előterjesztést látta: Döntéshozatal: alaton

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának február 16.- i ülésére.

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának február 16.- i ülésére. TAPOLCA KÖRNYÉKI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Székhely: 8319 Lesenceistvánd, Kossuth u.145 Tel./Fax: 87/436-151 e-mail: tapolcakornyekitarsulas@lesenceistvand.hu E L Ő T E R J E S Z T É S A Tapolca Környéki

Részletesebben

Wolf Viktória sk. jegyző. Vella Ferenc Zsolt sk. polgármester. Kihirdetési záradék: A rendelet kihirdetésre került 2015. április 30. napján.

Wolf Viktória sk. jegyző. Vella Ferenc Zsolt sk. polgármester. Kihirdetési záradék: A rendelet kihirdetésre került 2015. április 30. napján. Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelete a alaton-felvidéki Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 15-i rendkívüli nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 15-i rendkívüli nyílt ülésére ÁRHÁMHEGY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 8256 Ábrahámhegy, adacsonyi út 13. Telefon: +36 87 471 506 rendelet-tervezetet törvényességi szempontból megvizsgáltam: Wolf Viktória jegyző ELŐTERJESZTÉS 2015. április

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 5. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/717/ 2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. november 12-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának

Részletesebben

ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014. (..) önkormányzati rendelete a Balaton-felvidéki Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 1.napirend E l ő t e r j e s z t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. március 07-én tartandó nyilvános rendkívüli ülésére Tárgy: Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási

Részletesebben

14. napirend E l ő t e r j e s z t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 20-án tartandó nyilvános ülésére

14. napirend E l ő t e r j e s z t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 20-án tartandó nyilvános ülésére 14. napirend E l ő t e r j e s z t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. február 20-án tartandó nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 28. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /92-17/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. december 9 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú

Részletesebben

M E G S Z Ü N T E T Ő O K I R A T

M E G S Z Ü N T E T Ő O K I R A T M E G S Z Ü N T E T Ő O K I R A T Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonederics, Balatonhenye, Balatonrendes, Gyulakeszi, Hegymagas, Kapolcs, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Kővágóőrs,

Részletesebben

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére 2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/65-7/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának 2016. december 15-i nyilvános ülésére Tárgy: A Szociális

Részletesebben

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának február 17-i nyilvános ülésére

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának február 17-i nyilvános ülésére 3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/65-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának 2016. február 17-i nyilvános ülésére Tárgy: A Szociális és

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Tapolcai Járási Hivatala 8300 Tapolca, Hősök tere 15. Nyilvántartás a cirkuszi manezsériát működtetőkről.

Veszprém Megyei Kormányhivatal Tapolcai Járási Hivatala 8300 Tapolca, Hősök tere 15. Nyilvántartás a cirkuszi manezsériát működtetőkről. Hősök tere 15. Nyilvántartás a cirkuszi manezsériát működtetőkről Cirkuszi manezséria fenntartójának neve Cirkuszi manezséria fentartójának lakcíme/székhelye Engedélyezett Engedély Állatokért felelős személy

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 13-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 13-i nyilvános ülésére 1. NAPIREND ELŐTERJESZTÉS Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 13-i nyilvános ülésére Tárgy: Pályázat a 2014. évi lakossági víz és csatornaszolgáltatás csökkentésére Előterjesztő:

Részletesebben

TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA

TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátások szabályairól szóló ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA

TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátások szabályairól szóló ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

T/4860. számú törvényjavaslat. a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló évi CVII. törvény módosításáról

T/4860. számú törvényjavaslat. a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló évi CVII. törvény módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/4860. számú törvényjavaslat a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról Előadó: Dr. Pintér Sándor belügyminiszter

Részletesebben

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 09-i nyilvános ülésére

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 09-i nyilvános ülésére J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 09-i nyilvános ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. Előterjesztő:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület október 28-i nyilvános ülésére. A Tapolcai Család- és Gyermekjóléti Központ megalapítása

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület október 28-i nyilvános ülésére. A Tapolcai Család- és Gyermekjóléti Központ megalapítása 3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/552/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. október 28-i nyilvános ülésére Tárgy: A Tapolcai Család- és Gyermekjóléti Központ megalapítása Előterjesztő: Előkészítette:

Részletesebben

Közszolgáltatási szerződés I. számú melléklet: A gyűjtőkörzetekhez tartozó települések listája Sorszám Település Ajkai gyűjtőkörzet 1 Adorjánháza 2 Ajka 3 Apácatorna 4 Bakonyjákó 5 Bakonypölöske 6 Bodorfa

Részletesebben

TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA

TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátások szabályairól szóló ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére 12. NAPIREND Ügyiratszám: 2/1223/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. november 25-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Egyes háziorvosi és fogorvosi

Részletesebben

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai Veszprém megye - Tapolcai Járás Tervezet a települési önkormányzatok 2013. évi novemberi véleménynyilvánításához Készült: Veszprém Megyei

Részletesebben

HATÁROZAT. Szám: 33/2014. (VII. 10.) MÖK határozat Tárgy: Döntés fogszabályozási szakellátási feladattal kapcsolatos pályázati felhívásról

HATÁROZAT. Szám: 33/2014. (VII. 10.) MÖK határozat Tárgy: Döntés fogszabályozási szakellátási feladattal kapcsolatos pályázati felhívásról VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 33/2014. (VII. 10.) MÖK határozat Tárgy: Döntés fogszabályozási szakellátási feladattal kapcsolatos pályázati felhívásról 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

31/1997. (IX. 23.) KTM rendelet. a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létesítéséről

31/1997. (IX. 23.) KTM rendelet. a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létesítéséről 31/1997. (IX. 23.) KTM rendelet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. -a (1) bekezdésének a) pontjában, valamint 85. -ának b) pontjában

Részletesebben

. NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-i nyilvános ülésére

. NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-i nyilvános ülésére . NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló önkormányzati

Részletesebben

A Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásában a rendeletalkotásra kijelölt Önkormányzat, Ábrahámhegy Önkormányzata.

A Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásában a rendeletalkotásra kijelölt Önkormányzat, Ábrahámhegy Önkormányzata. 4. NAPIREND Ügyiratszám: 2-140-6./2014. ELŐTERJESZTÉS A Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 13. - i nyilvános ülésére Tárgy: A Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás fenntartásában

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület március 14-i rendkívüli nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület március 14-i rendkívüli nyilvános ülésére 6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/182-2/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. március 14-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A Tapolca Környéki Önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 13-án órakor tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 13-án órakor tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 13-án 16.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-i ülésének

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-i ülésének 1 J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. április 25-i ülésének Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: Pék László

Részletesebben

2572 Veszprém, Csolnoki F.M.Kh.Ri. ellátási területe Közigkód Település Lakos Közigkód Település Lakos

2572 Veszprém, Csolnoki F.M.Kh.Ri. ellátási területe Közigkód Település Lakos Közigkód Település Lakos melléklet 2572 Veszprém, Csolnoki F.M.Kh.Ri. ellátási területe 01 Belgyógyászat 30526 Alsóörs 1343 05838 Balatonalmádi 8256 29461 Balatonfõkajár 1471 02219 Balatonfûzfõ 4305 05148 Balatonkenese 3556 03559

Részletesebben

Hulladékgyűjtő udvarban elhelyezhető hulladék típusok:

Hulladékgyűjtő udvarban elhelyezhető hulladék típusok: Hulladékgyűjtő udvarban elhelyezhető hulladék típusok: A Hulladékgyűjtő udvar olyan zárt területtel és szakképzett személyzettel ellátott gyűjtőhely, ahová több fajta és nagyobb tömegű előre szelektált

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/533/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/533/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/533/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Tapolca Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 16-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14 -i rendkívüli nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14 -i rendkívüli nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 243-4 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS / egységes szerkezetben /

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS / egységes szerkezetben / TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS / egységes szerkezetben / amely a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 2013. április 3-i ülésén került elfogadásra. Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS (módosításokkal egységes szerkezetben) amely a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 203. április 3-i ülésén került elfogadásra. Tapolca és Környéke

Részletesebben

J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 26-i nyilvános ülésére

J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 26-i nyilvános ülésére J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 26-i nyilvános ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. Előterjesztő:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére 21. NAPIREND Ügyiratszám: 1/640/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. november 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás

Részletesebben

K ö r j e gy z ő. 8296 MonostorapátI, Petőfi utca 123. Tel./fax. : 87 / 435-055 E.mail: mapatik@hu.inter.net

K ö r j e gy z ő. 8296 MonostorapátI, Petőfi utca 123. Tel./fax. : 87 / 435-055 E.mail: mapatik@hu.inter.net K ö r j e gy z ő T Tel./fax. : 8 8296 MonostorapátI, Petőfi utca 123. Tel./fax. : 87 / 435-055 E.mail: mapatik@hu.inter.net E L Ő T E R J E S Z T É S Hegyesd Község Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

Részvételi és játékszabályzat

Részvételi és játékszabályzat Részvételi és játékszabályzat Komposztáljon és nyerjen! Nyereményjáték részvételi és játékszabályzata 1. A MonDay Consulting Kft. (továbbiakban Szervező ) által szervezett nyereményjátékban (továbbiakban

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Slemmer József János képviselő (6 fő)

Jegyzőkönyv. Slemmer József János képviselő (6 fő) Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2019. március 7-én (csütörtökön) 8:00 órai kezdettel tartott rendkívüli, nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Ottawa

Részletesebben

Bevezetett helyi adók Veszprém megye 2008. január 1-jei állapot

Bevezetett helyi adók Veszprém megye 2008. január 1-jei állapot Bevezetett helyi adók Veszprém megye 2008. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók Kommunális jellegő adók Helyi iparőzési adó 1 Adásztevel 1,5% 1000 Ft/nap 2000.01.01 2 Adorjánháza 1000 Ft/év 1996.01.01

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére. Császár László polgármester

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére. Császár László polgármester 7. NAPIREND Ügyiratszám: 1/439-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulás éves munkájáról szóló beszámoló

Részletesebben

Támogatott pályázatok operatív programok szerint az üdülőkörzetben, 2004-2010

Támogatott pályázatok operatív programok szerint az üdülőkörzetben, 2004-2010 Támogatott pályázatok operatív programok szerint az üdülőkörzetben, 2004-2010 Operatív program parti és partközeli települések támogatott pályázat, db elnyert Balaton kiemelt üdülőkörzet további települések

Részletesebben

Bevezetett helyi adók Veszprém megye január 1-jei állapot

Bevezetett helyi adók Veszprém megye január 1-jei állapot Bevezetett helyi adók Veszprém megye 2009. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók 1 Adásztevel 1,5% 1000 Ft/nap 2 Adorjánháza 1000 Ft/év 3 Ajka 450 Ft/m2 I 230 Ft/m2 6000 Ft/év 2,0% 4000 Ft/nap 900 Ft/m2

Részletesebben

9. NAPIREND: Ügyiratszám: 15 / 42069-4 / 2006. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. április 28-i ülésére

9. NAPIREND: Ügyiratszám: 15 / 42069-4 / 2006. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. április 28-i ülésére 9. NAPIREND: Ügyiratszám: 15 / 42069-4 / 2006 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. április 28-i ülésére Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata különböző önkormányzati szövetségekben való tagságának

Részletesebben

Tervezet! FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS

Tervezet! FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS A 68/2004. (VI. 17.) MÖK határozat mellékletei Tervezet! FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS 1. számú melléklet Amely létrejött egyrészről a Veszprém Megyei Önkormányzat (8200 Veszprém, Megyeház tér 1. képviseli:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/458-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 15-i nyilvános ülésére Tárgy: Beszámoló a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása éves munkájáról

Részletesebben

. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére.

. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére. . napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére. Tárgy: Beszámoló az önkormányzati társulások 2013. évi munkájáról. Előterjesztő:

Részletesebben

Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 631/2016/K. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község

Részletesebben

Veszprém Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság

Veszprém Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Veszprém Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Cím Telefonszám Levelezési cím Fax: Földművelésügyi Igazgatóság 8200 Veszprém, Megyeház tér 1 88/590-472 8200 Veszprém, Pf.315 88/407-347 Földművelésügyi

Részletesebben

TANÚHEGYEK TELJESÍTMÉNYTÚRÁK

TANÚHEGYEK TELJESÍTMÉNYTÚRÁK Ezt ki kell próbálnod, töltsd velünk a pünkösd-hétvégét! A Börzsöny Természetjáró és Hegymászó Egyesület és a Badacsonytördemic Községért Alapítvány szervezésében, a Hazai Legjobb Teljesítménytúra 2009.

Részletesebben

Tárgy: Szociális rendelet módosítása

Tárgy: Szociális rendelet módosítása Tárgy: Szociális rendelet módosítása ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. április 25-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete és Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által vízellátással ellátott települések. Nagyvázsony Üzemvezetőség által üzemeltetett rendszerek és települések

BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által vízellátással ellátott települések. Nagyvázsony Üzemvezetőség által üzemeltetett rendszerek és települések Ivóvízellátás (A táblázat a megye településeinek szolgáltatókénti bontásában rögzíti az egyes települések kapcsolatát) BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által vízellátással ellátott települések Nagyvázsony

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv. 1. Számú intézkedés

LEADER Intézkedési Terv. 1. Számú intézkedés LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1.HVS intézkedés

Részletesebben

Település Kistérség Nagytáj Középtáj Kistájcsoport

Település Kistérség Nagytáj Középtáj Kistájcsoport Település Kistérség Nagytáj Középtáj Kistájcsoport Ábrahámhegy Tapolcai kistérség Dunántúli-dombság Balaton-medence 4.1.15. Adásztevel Pápai kistérség Kisalföld Marcal-medence 2.2.13. Adorjánháza Ajkai

Részletesebben

Pályázati feltételek és bírálati szempontok A Bakony Balaton Geopark Termék védjegyváltozat használatához A védjegyváltozatot

Pályázati feltételek és bírálati szempontok A Bakony Balaton Geopark Termék védjegyváltozat használatához A védjegyváltozatot Pályázati feltételek és bírálati szempontok A Bakony Balaton Geopark Termék védjegyváltozat használatához A védjegyváltozatot A Bakony Balaton Geopark Termék védjegyváltozatot a pályázati felhívás 1. számú

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 28-án 14:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 28-án 14:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-1/2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án 14:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által. 2015. október 6-án tartandó rendes nyilvános ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által. 2015. október 6-án tartandó rendes nyilvános ülésére E l ő t e r j e s z t é s Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által 2015. október 6-án tartandó rendes nyilvános ülésére Tárgy: Család és gyermekjóléti szolgálat ellátásának felülvizsgálata

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről J E G Y ZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2016. március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza: 10-14/2016.(III.22.) számú PÜB határozatokat J E G Y ZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2016.

Részletesebben

BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által közcsatornával ellátott települések. Nagyvázsony Üzemvezetőség által üzemeltetett rendszerek és települések

BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által közcsatornával ellátott települések. Nagyvázsony Üzemvezetőség által üzemeltetett rendszerek és települések Szennyvízcsatorna ellátás (A táblázat a megye településeinek szolgáltatónkénti bontásában rögzíti az egyes települések kapcsolatát) BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által közcsatornával ellátott települések

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 10-én 16:00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 10-én 16:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: JEGYZŐKÖNYV Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 10-én 16:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Szentbékkálla

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-3/2016.

Részletesebben

Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém.

Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Megye Cím Kerta Kúltúrház Kerta, Kossuth u 5. Somlójenő Művelődési Ház Somlójenő, Petőfi u. 99. Megyer Megyer, Fő u 24. Vid Vid, Széchenyi tér 14 Devecser Városi Művelődési Ház Devecser, Jókai u. 3. Városlőd

Részletesebben

1. A Balaton kiemelt üdülőkörzet néhány fontosabb adata országos összehasonlításban, 2009

1. A Balaton kiemelt üdülőkörzet néhány fontosabb adata országos összehasonlításban, 2009 Táblázatok 1. A Balaton kiemelt üdülőkörzet néhány fontosabb adata országos összehasonlításban, 2009 2. A Balaton kiemelt üdülőkörzet részletező adatai országos összehasonlításban, 2009 3. A Balaton kiemelt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tóth Csaba polgármester. Gutmajer Tiborné. Dr. Dékány Györgyné. Dr. Takács Nóra körjegyző

ELŐTERJESZTÉS. Tóth Csaba polgármester. Gutmajer Tiborné. Dr. Dékány Györgyné. Dr. Takács Nóra körjegyző NAPIREND Ügyiratszám /2011. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. április -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Meghívottak: Előterjesztést látta: Együtt Egymásért Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása

Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása Okirat nyilvántartási száma: 1/ /2012. Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA Módosítása A bevezető szövegrész helyébe A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény és

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről

T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről T á j é k o z t a t ó a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről Előadó: Göntér Gyula polgármester Előterjesztést készítette:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

Előterjesztés a március 29-én tartandó Képviselő-testületi ülésére

Előterjesztés a március 29-én tartandó Képviselő-testületi ülésére Előterjesztés a 2012. március 29-én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 2/2012. (I.27.) önkormányzati rendelet módosításának megalkotása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete, Uzsa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete, Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete, Lesencefalu

Részletesebben

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2015. (II. 12.) határozata

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2015. (II. 12.) határozata Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. február 12-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. (II. 12.) határozata

Részletesebben

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-i nyilvános ülésére

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-i nyilvános ülésére J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 12-i nyilvános ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. Előterjesztő:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA Helyi szerv. 1. Szervezeti, személyzeti adatok 1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA Helyi szerv. 1. Szervezeti, személyzeti adatok 1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA Helyi szerv 1. Szervezeti, személyzeti adatok 1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők I. Elérhetőségi adatok 1. Hivatalos név: Tapolcai Rendőrkapitányság 2. Székhely: 8300 Tapolca,

Részletesebben

8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. 15427786-2-19. 8252 Balatonszepezd, Árpád u. 27. 15734257-2-19 8372 Cserszegtomaj, Dr. Bakonyi Károly u. 1.

8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. 15427786-2-19. 8252 Balatonszepezd, Árpád u. 27. 15734257-2-19 8372 Cserszegtomaj, Dr. Bakonyi Károly u. 1. 1. számú melléklet Szerződés a közös ellátási felelősséggel érintett víziközmű-rendszerek feletti képviseletről (Továbbiakban: Jelen Szerződés) Amely létrejött a vegyes tulajdonú víziközmű-rendszerek üzemeltetéséről

Részletesebben

KIVONAT LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: korjegyzoseg@lesenceistvand.

KIVONAT LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: korjegyzoseg@lesenceistvand. LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: korjegyzoseg@lesenceistvand.hu KIVONAT LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET! NAPIREND Ügyiratszám /2011. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. február -i nyilvános ülésére Tárgy: Együtt Egymásért Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat 2011. évi költségvetése (Tervezet) Előterjesztő:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendelet módosítására A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. március 5-én, 16.00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Önkormányzati tulajdonú viziközművek csatornahasználatra vonatkozó alkalmazott díjai

Önkormányzati tulajdonú viziközművek csatornahasználatra vonatkozó alkalmazott díjai DRV Zrt. I-4 2-02 F04 v9 Önkormányzati tulajdonú viziközművek csatornahasználatra vonatkozó alkalmazott díjai rendelkezésre állási díj (27%- (27%- Lakossági VTD Abaliget 2013.07.01 400,0 457,20 508,00

Részletesebben

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-i nyilvános ülésére

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-i nyilvános ülésére J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. Előterjesztő:

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/150-63/2016 E L Ő T E R J E S Z T É S a Területfejlesztési,

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-1/2013.

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-16/2013.

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8295 Taliándörögd,

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-19/2013.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 31-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 31-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. március 31-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjainak rendeletbe foglalása Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 22-i ülésének

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 22-i ülésének J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. november 22-i ülésének Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: Kardosné

Részletesebben

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 0 Egyéni vállalkozó 60 0 Magánszemély 60 0

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 0 Egyéni vállalkozó 60 0 Magánszemély 60 0 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 002 940 Helyi Akciócsoport: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Mezőgazdasági állatfajok

Részletesebben

SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 139/2014. (XI. 25.) HATÁROZATA. A salföldi honlap megújításának tervéről

SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 139/2014. (XI. 25.) HATÁROZATA. A salföldi honlap megújításának tervéről J e l e n t é s Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 31-i nyilvános ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. Előterjesztő:

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-1/2016.

Részletesebben

15/2009. (IV.16.) Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

15/2009. (IV.16.) Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 15/2009. (IV.16.) Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS 12 (egységes szerkezetben)

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS 12 (egységes szerkezetben) TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS 12 (egységes szerkezetben) amely Balatonederics, Nemesvita,Lesencetomaj, Lesenceistvánd, Lesencefalu, Uzsa, Szigliget és Hegymagas Községek (a továbbiakban: Társult Önkormányzatok)

Részletesebben

2007. június 25.-i ülésére

2007. június 25.-i ülésére ELŐTERJESZTÉS ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. június 25.-i ülésére Tárgy: Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás alapító okiratának

Részletesebben

9. NAPIREND Ügyiratszám:1/398/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület május 15-i nyilvános ülésére.

9. NAPIREND Ügyiratszám:1/398/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület május 15-i nyilvános ülésére. 9. NAPIREND Ügyiratszám:1/398/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. május 15-i nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Az alpolgármester tájékoztatója

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T ÉS

E L Ő T E R J E S Z T ÉS E L Ő T E R J E S Z T ÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 010. március 9-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjainak megállapításának szabályairól szóló önkormányzati

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete Tapolca város helyi építési szabályzatának, és szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 13/2008. (VI. 02.)

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről

T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről T á j é k o z t a t ó a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről Előadó: Győriványi Dániel polgármester Készítette: Domonkos Istvánné

Részletesebben