Szakmai önéletrajz. Román és Magyar Magyar , Marosvásárhely (Tg-Mureş) házas (három gyerek)

Hasonló dokumentumok
Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék

AGRÁRTUDOMÁNYI SZAKOSZTÁLY IX. KONFERENCIÁJA

Oktatói önéletrajz Dr. Udvardy László

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

TDK / DIPLOMADOLGOZAT TÉMÁK MKK hallgatóknak (BSc, MSc)

Életrajz. Dr. Máté András egyetemi magántanár Telefon: /1685

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely

2017 évi tevékenységi beszámoló

Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás:

Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata:

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely

M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

NÖVÉNYTERMESZTŐ ÉS NÖVÉNYVÉDŐ TECHNOLÓGUS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék

elnevezésű díj megítélésének szabályzata

Oktatói önéletrajz Dr. Vermes László

Oktatói önéletrajz Dr. Barta József

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar ikt. szám: 441/

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2011/2012. tanévtől. felmenő rendszerben MEZŐGAZDASÁGI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (BSC.

2017 évi tevékenységi beszámoló

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Oktatási anyagaink az agrár szektorban

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

A 2012/2013-as tanév nyári vizsgabeosztása I. évfolyam / /

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

AGRÁR- ÉS VIDÉKFEJESZTÉSI SZEMLE A SZTE MGK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA 2. ÉVFOLYAM 2007/1. SZÁM

Takarmánynövény termesztés előadás Állattenyésztő mérnök BSc II. Hétfő sz. (Tárgyfelelős: Dr. Kassai Mária Katalin)

Oktatói önéletrajz Dr. Tóth József

Oktatói önéletrajz Jámborné Dr. Benczúr Erzsébet Judit

Oktatói önéletrajz. Dr. Barta József. Karrier. egyetemi docens. Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék. Felsőfokú végzettségek:

Az A-MGM-BSc-N-G kódú, Mezőgazdasági mérnöki szak mintatanterve 2017

Zöldségtermesztés szakmai modul/specializáció szakdolgozat és diplomamunka témakörök től érvényes

Oktatói önéletrajz Dr. Kajári Karolina

Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma

AGROMETEOROLÓGIAI INTÉZETI TANSZÉK

Kertészmérnöki MSc szak mintatanterve

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KAR MEZŐGAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETTECHNIKAI JELLEGŰ KÉPZÉSEINEK BEMUTATÁSA NYÍREGYHÁZA 2012

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Agrártudományi ETDK Program

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Revista Transsylvania Nostra / Főszerkesztő. Szakmai tapasztalat jelenleg is.

Dr. Varga Zoltán publikációs listája

FM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM-GAZDA SZAKMAI PROGRAM. Mezőgazdasági szakmacsoport. XXXIII. Mezőgazdaság ágazat

AM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM-GAZDA SZAKMAI PROGRAM. Mezőgazdasági szakmacsoport. XXXIII. Mezőgazdaság ágazat

2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete között

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

Publikációs lista - References. Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English)

BESZÁMOLÓ KIEMELT DÍJAK

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós

I. Egyetemi (mester szintet nyújtó) teljesítmény 1. A mesteri vizsgajegyek átlaga (Osztatlan képzés esetén a képzés vizsgajegyeinek átlaga):

Pirmajer Attila

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

Böhm Gábor szakmai önéletrajza

XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA

2009. február-május Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök. SZIE YBL MIKLÓS Építéstudományi Kar, Építészmérnöki Intézet, Tervezési Szakcsoport vezető

Oktatói önéletrajz Dr. Kajári Karolina

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Szent István Egyetem Növénytermesztési Intézet. Növénytermesztı mérnök BSc

1. Dékáni tájékoztató a megelőző időszakról Előadó: Dr. Csányi Sándor egyetemi tanár, dékán

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)

Curriculum vitae. Română , Tg-Mureş

TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva.

Tisztelt Olvasók! június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing

Oktatói önéletrajz Ertseyné dr. Peregi Katalin

Oktatói önéletrajz Ertseyné dr. Peregi Katalin

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin

DR. WACHTLER ISTVÁN. Egyetemi tanár / professor emeritus

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek között

ŐSTERMELŐ Gazdálkodók Lapja. Jónásné Zselezni Borbála programmenedzser PRIMOM Alapítvány

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM

Papp Henriett Ph.D hallgató. Tanulmányok: Biológus MSc

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc. mesterképzés

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI

az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa

DEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR

BESZÁMOLÓ. A rendezvény megvalósítását a TÁMOP /1/KONV azonosítószámú projekt támogatta.

Tárgynév Tárgykód Kredit Heti óraszámheti óraszám

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztk Egyesülete

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Kisebbségi felsőoktatás Európában és a Bolyai Egyetem újraindítása

MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM ÉS KÖNYVTÁR MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR MAGYAR FOLYÓIRATAI

Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor

1 Bevezetés. 2 Az egyes munkakörökbe történő kinevezés feltételei, az azzal járó jogok és kötelességek

Átírás:

Szakmai önéletrajz Személyes adatok Név Nyárádi Imre-István Lakcím 547605 Nyárádtő (Ungheni); 389 szám, Románia Telefon 0040-265-328022 Mobil: 0040-744-860094 E-mail nyaradi@ms.sapientia.ro Állampolgárság Nemzetiség Román és Magyar Magyar Születési időpont és hely Családi állapot 1976. 09.04., Marosvásárhely (Tg-Mureş) házas (három gyerek) Beosztás és munkahely (egyetem, kar, tanszék) egyetemi adjunktus - SAPIENTIA EMTE, Marosvásárhelyi Kar, Kertészmérnöki Tanszék Tanulmányok/végzettség Doktorátus (PhD) (2009) - Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem Doktori Iskolája, Mezőgazdaság szakterület, Agrokémia szakosodás (látogatás nélküli tagozat); Doktori oklevél G sorozat, 0004096 sorszám Magiszteri fokozat (2000) - Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, Mezőgazdasági Kar; Növénynemesítés, vetőmag és szaporítóanyag ellenőrzés és minősítés szakosodás; (nappali tagozat); Mesteri oklevél E sorozat, 0009021 sorszám Okleveles agrármérnök (1999) - Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, Mezőgazdasági Kar, Mezőgazdasági szak; (nappali tagozat); Licensz oklevél R sorozat, 0096660 sorszám Szakosodások, továbbképző tanulmányok 2000 - részképzés marketing szakterületen (oktatói minősítés megszerzése); Phare Partnership Program (Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros megyei szervezete, Szegedi Progress Vállalkozásfejlesztő Alapítvány), 1998 - részképzés növényvédelem szakterületen; Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdasági Kar, Növényvédelemtani Tanszék 1 oldal / összesen 3

Szakmai tapasztalat (munkahelyek/beosztások) -oktatásban 2005 2004 2016 -egyetemi adjunktus, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvár, Műszaki és Humántudományok Kar Marosvásárhely, Kertészmérnöki Tanszék -konzulens oktató, Bocskai Alapítvány/Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Határon Túli Tagozat, Nyárádszeredai Konzultácios Központ 2001 -oktató, Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros megyei szervezete -a szakterületen, de nem oktatásban 2004-2005 -agrármérnök, Nyárádtői és Maroskeresztúri Római Katolikus Egyház, (növénytermesztés -90 ha-, gépesítés) 2000-2003 -agrármérnök, Nyárádtői Mezőgazdasági Társulás (SA Înfrăţirea Ungheni) (növénytermesztés -900 600 ha-, állattenyésztés, gépesítés) 1999-2000 -agrármérnök, Nyárádtői és Maroskeresztúri Római Katolikus Egyház, (növénytermesztés -90 ha-, gépesítés) Idegennyelvismeret Román, felsőfok (írás/olvasás) Angol, alapfok (írás/olvasás) Francia, alapfok (írás/olvasás) Oktatói tevékenység (előadások, szemináriumok, gyakorlatok) -BSc., MSc.- -alapállásban -előadások: Herbológia és integrált gyomszabályozás (2013 ) Gyógynövénytermesztés - általános rész (Általános gyógynövénytermesztés) (2005 ) Gyógynövénytermesztés - speciális rész (Fajonkénti gyógynövénytermesztés) (2005 ) Földműveléstan (2005 ) Szántóföldi növénytermesztés (2005 ) -gyakorlatok: Herbológia és integrált gyomszabályozás (2013 ) Gyógynövénytermesztés - általános rész (Általános gyógynövénytermesztés) (2005 ) Gyógynövénytermesztés - speciális rész (Fajonkénti gyógynövénytermesztés) (2005 ) Földműveléstan (2005 ) Szántóföldi növénytermesztés (2005 ) 2 oldal / összesen 3

-konzulens oktatóként (BCE NyT) -előadások és gyakorlatok: Románia mezőgazdasága (2013 2014) Növénytermesztési és állattenyésztési enciklopédia (2011 2014) Gyógy- és fűszernövény ismeret (2012 2014) Gyógynövénytermesztés (2012 ) Földműveléstan (2005 2013) Szántóföldi növénytermesztés (2005 2010) Oktatásban végzett adminisztratív tevékenység/funkciók 2015 Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ igazgatója Tanulmányi programfelelős (agrármérnöki szak) 2014 Tanulmányi programfelelős (kertészmérnöki szak) 2012 Kari szintű Akkreditációs Bizottság (elnök 2012-től) 2011 2012 Tanulmányi programfelelős (kertészmérnöki szak) 2010 2012 tanszékvezető helyettes (Sapientia EMTE, Kertészmérnöki Tanszék) Kari Tanács tag (Sapientia EMTE, Műszaki és Humántudományok Kar Marosvásárhely -Kertészmérnöki Tanszék részéről-) Kari szintű Tanulmányi Bizottság (tag) Kutatási terület -gyógynövénytermesztés; -integrált gyomszabályozás; -fenntartható tápanyag-gazdálkodás; -termesztési tényezők szabályozása. Tagság tudományos és szakmai szervezetekben 2014 European Weed Research Society (Hollandia) 2012 Magyar Gyomkutató Társaság (Magyarország) 2011 Magyar Tudományos Akadémia - külső köztestület 2009/2010 Dr. Újvárosi Miklós Gyomismereti Társaság (Magyarország) 2006 Erdélyi Múzeum Egyesület, Agrártudományi Szakosztály (alelnök 2010-től) 1999 Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, Maros Szervezet Oktatói mobilitás 2014. február 24-28. Erasmus+ mobilitás, Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Gyógy- és aromanövények tanszék Nyárádtő, 2017. január 16. Dr. Nyárádi Imre-István 3 oldal / összesen 3

Publikációs jegyzék Doktori dolgozat Cercetări privind interrelația erbicidare-fertilizare la cultura porumbului (A gyomszabályozás és a tápanyagellátás közötti kölcsönhatások vizsgálata kukorica állományban); Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem Doktori Iskolája, Mezőgazdaság szakterület; Témavezető: dr. Rusu Mihai egyetemi tanár (a Mezőgazdaság- és Erdészettudományi Akadémia rendes tagja); A nyilvános védés időpontja: 2009. december 18. Kiadott könyvek CNCSIS által elismert hazai kiadóknál megjelent könyvek Bálint János, Balog Adalbert, Nyárádi Imre-István (2012):,,Amit a növényvédőszer hatóanyagokról tudni kell, University Press Kiadó, Marosvásárhely, ISBN 978-973-169-174-9, 285 oldal Nyárádi I.-I. (2008):,,Gyomnövények Erdélyben és ezek szabályozása, University Press Kiadó, Marosvásárhely, ISBN 978-973-169-016-2, 120 oldal Egyéb hazai kiadóknál megjelent könyvek Balog, A., Bálint, J., Kovács L., Kentelky E., Jakab S., Nyárádi I.-I., Thiesz R. (2008):,,Az erdélyi magyar agrároktatás múltja, jelene és jövője, Niko Kiadó, Marosvásárhely, ISBN 978-973-1947-02-0, 100 oldal Külföldi referált szakfolyóiratban megjelent cikkek Bálint János, Nagy Szilveszter, Thiesz Rezső, Nyárádi Imre-István, Balog Adalbert (2014):,,Using plant extracts to reduce asexual reproduction of apple scab (Venturia inaequalis), Turkish Journal of Agriculture and Forestry, vol. 38, no. 1, pp. 91-98 (IF 2012=0,731) (http://journals.tubitak.gov.tr/agriculture/issues/tar-14-38-1/tar-38-1-11-1302-17.pdf) Nyárádi Imre-István, Bálint János (2013):,,Erdély gyomhelyzete, gyomproblémák, védekezési lehetőségek, Gyomnövények, Gyomirtás, XIV évfolyam, 1 szám, pp. 25-34 Bálint János, Thiesz Rezső, Nyárádi Imre-István, Szabó Károly Attila (2013):,,Field Evaluation of Traditional Apple Cultivars to Induced Diseases and Pests, Notulae Botanicae Horti Agrobotanici Cluj- Napoca, vol. 41, no. 1, pp. 238-243 (IF 2012=0,590) (http://www.notulaebotanicae.ro/index.php/nbha/article/view/9004/7629) CNCSIS által elismert hazai kiadóknál megjelent folyóiratokban közölt lektorált cikkek Gál Katalin-Erzsébet, Csergő Anna-Mária, Nyárádi Imre-István (2011):,,Előmunkálatok Marosvásárhely és környékének gyomflóra-jegyzékéhez (Preliminary studies on the weed species of 1 oldal / összesen 9

Tîrgu Mureș and its surroundings), Acta Scientiarum Transylvanica, Múzeumi Füzetek, Biologia, 19/1, pp. 60-91 (http://www.eme.ro/upload/files/file/folyoiratok/acta/tartalom%20mf19-1.pdf) Nyárádi Imre-István (2010):,,A tápanyag-ellátás hatása a kukorica terméshozamára és gazdaságosságára (The effects of nutrients furnishing on maize yield and profitability), Acta Scientiarum Transylvanica, Múzeumi Füzetek, Agronomia, 17-18/2, pp. 53-70 (http://eme.ro/servlet/eme/template/publisher%2cppaper.vm/paperid/558/layout/pkiadoindexlayout.vm; jsessionid=70e24af2f6d1168815cf76cce50894aa) Nyárádi I.-I., Balog A. (2007):,,A Föld ökológiai lábnyomának és biokapacitásának összehasonlítása és jelenlegi helyzete (The actual stage of the Ecological Footprint and Biocapacity), Acta Scientiarum Transylvanica, Múzeumi Füzetek, Agronomia, 15/2, pp. 33-41 (http://www.eme.ro/servlet/eme/template/publications%2cppaper.vm/paperid/359) Nyárádi Imre-István (2006):,,A kukorica tápanyagellátása és gyomszabályozása közötti kölcsönhatás, (The interaction between the furnishing of nutrients and weedcontrol of the corn), Acta Scientiarum Transylvanica, Múzeumi Füzetek, Agronomia, 14/2, pp. 41-50 (http://www.eme.ro/servlet/eme/template/publications%2cppaper.vm/paperid/246) Konferenciakiadványokban megjelent dolgozatok (kivonatok) Nyárádi Imre-István, Fazakas Csaba, Molnár Katalin, Gábor Rolland és Vajda Szende (2016):,,Biokerti lehetőségek bazsalikom termesztésben, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XV. fóruma, Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának XII. konferenciája, Sepsiszentgyörgy 2016.11. 19., pp. 15 Nyárádi Imre-István (2015):,,Újraindult a magyar anyanyelvű agrármérnök képzés Erdélyben a Sapientia EMTE keretén belül, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XIV. fóruma, Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának XI. konferenciája, Kolozsvár 2015.11.21., pp. 18 Lukács Blanka, Nyárádi Imre-István (2014):,,A közkereskedelemben található egyes illóolajos termékek mennyiségi és minőségi elemzése, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XIII. fóruma, Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának X. konferenciája, Marosvásárhely 2014.11.15., pp. 17 Zilahi Csilla, Nyárádi Imre-István (2014):,,A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Kísérleti és Tangazdaság talajának gyommagtartaléka 2013-ban, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XIII. fóruma, Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának X. konferenciája, Marosvásárhely 2014.11.15., pp. 18 Nyárádi Imre-István (2013):,,A parlagfű: új kihívás az erdélyi gyomszabályozásban, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XII. fóruma, Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának IX. konferenciája, Marosvásárhely 2013.11.16., pp. 20 Nyárádi Imre-István, Szász Botond Loránd, Kovács Miklós, Moldován Csaba, Iszlay Albert (2013):,,Analysis of less-known maize hybrids in the pedo-climatic conditions of Tg.-Mureș, II. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia, Marosvásárhely, 2013. április 12-13., pp. 25 2 oldal / összesen 9

Nyárádi Imre-István (2012):,,Gyomnövények terméskorlátozó hatása és a gyomszabályozási eljárások hatékonysága kukorica állományban, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XI. fóruma, Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának VIII. konferenciája, Marosvásárhely 2012.11.17., pp. 17 Nyárádi Imre-István, Pap Loránd-Lehel (2011):,,The effect of plant density on the yield of lemon balm (Melissa officinalis L.), I. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia, Marosvásárhely, 2011. április 8-9., pp. 56 Bartalis Hajnalka, Nyárádi Imre-István (2011):,,The establishment of marigold cutback date with regard to powdery mildew infection, I. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia, Marosvásárhely, 2011. április 8-9., pp. 16 Filep Rita, Nyárádi Imre-István, Farkas Ágnes (2011):,,The effect of nutrient supply and irrigation on the yield of various Jerusalem artichoke cultivars, I. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia, Marosvásárhely, 2011. április 8-9., pp. 28 Lőrinczi Ágota, Nyárádi Imre-István (2011):,,Different fertilizer effect of the peppermint (Mentha x piperita L.) yield, I. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia, Marosvásárhely, 2011. április 8-9., pp. 51 Horváth Eszter, Nyárádi Imre-István (2011):,,The effect of incremental use of chemical fertilisers on the yield of the Ametiszt poppy in the soil and climate conditions of the Giurgeu Basin, I. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia, Marosvásárhely, 2011. április 8-9., pp. 33 Hazai szaklapokban megjelent tudományos ismeretterjesztő/tudománynépszerűsítő cikkek: Nyárádi Imre-István:,,IX. Nyárádszeredai kertésznap - Erdélyi Gazda, 2011/IV., pp. 6-7, ISSN 1223-5040 Nyárádi Imre-István:,,Ismerjük meg gyomnövényeinket (VII.) - Erdélyi Gazda, 2009/X., pp. 11-13, Nyárádi Imre-István:,,Ismerjük meg gyomnövényeinket (VI.) - Erdélyi Gazda, 2009/IX., pp. 12-13, Nyárádi Imre-István:,,Ismerjük meg gyomnövényeinket (V.) - Erdélyi Gazda, 2009/VIII., pp. 10-11, Nyárádi Imre-István:,,Ismerjük meg gyomnövényeinket (IV.) - Erdélyi Gazda, 2009/VII., pp. 10-11, Nyárádi Imre-István:,,Ismerjük meg gyomnövényeinket (III.) - Erdélyi Gazda, 2009/VI., pp. 10-11, Nyárádi Imre-István:,,Ismerjük meg gyomnövényeinket (II.) - Erdélyi Gazda, 2009/V., pp. 6-7, ISSN Nyárádi Imre-István:,,Ismerjük meg gyomnövényeinket (I.) - Erdélyi Gazda, 2009/IV., pp. 10-11, Nyárádi Imre-István:,,Szalmásgabona állományainkban aktuális, kora tavaszi munkálatok - Erdélyi Gazda, 2009/II., pp.??, Nyárádi Imre-István:,,Ki mint vet, úgy arat, ki mit vet, azt arat - Erdélyi Gazda, 2008/X., pp. 13-14, Nyárádi Imre-István:,,Körömvirágtermesztők augusztusban esedékes munkálatai - Erdélyi Gazda, 2008/VIII., pp. 13-14, 3 oldal / összesen 9

Nyárádi Imre-István:,,Előzzük meg parcelláink gyomosodását - Erdélyi Gazda, 2008/VII., pp. 14-15, Nyárádi Imre-István:,,Évelő gyomok radikális szabályozása totális gyomirtókkal - Erdélyi Gazda, 2008/VI., pp. 8-11, Nyárádi Imre-István:,,Gyomszabályozás szalmásgabona-állományokban - Erdélyi Gazda, 2008/IV., pp. 12-13, Nyárádi Imre-István:,,Hogyan számíthatjuk ki saját területünk bevetéséhez szükséges vetőmagmennyiséget - Erdélyi Gazda, 2008/III., pp. 15-16, Nyárádi Imre-István:,,Maїsadour-termékek a hazai kukorica- és napraforgó-hibridek piacán Erdélyi Gazda, 2008/II., pp. 11-12, Nyárádi Imre-István:,,Hektolitertömeg -Erdélyi Gazda, 2007/XII., pp. 11, Nyárádi Imre-István:,,Kukorica terméshozamok a 2007-es évjáratban; újabb szemtermésre vonatkozó minőségi követelmények -Erdélyi Gazda, 2007/X., pp. 16-17, Nyárádi Imre-István:,,Mire kell odafigyelni az őszi repceállományok létesítésekor? -Erdélyi Gazda, 2007/IX., pp. 7-8, Nyárádi Imre-István:,,Okleveles kertészmérnökök ballagása a Sapientia egyetemen -Erdélyi Gazda, 2007/VIII., pp. 3-4, Nyárádi Imre-István:,,Repcebetakarítás veszteségek nélkül -Erdélyi Gazda, 2007/VII., pp. 10, ISSN Nyárádi Imre-István:,,A biodízel előállítására alkalmas növények -Erdélyi Gazda, 2007/VI., pp. 11-12, Nyárádi Imre-István:,,Alternatíva a növénytermesztésben-bioetanol, biodízel, biomassza -Erdélyi Gazda, 2007/V., pp. 23-24, Nyárádi Imre-István:,,Hogyan oldjuk meg a gyomszabályozást kukoricatábláinkban -Erdélyi Gazda, 2007/IV., pp. 7-10, Nyárádi Imre-István:,,KWS-fajták és hibridek -Erdélyi Gazda, 2007/III., pp. 12-13, Nyárádi Imre-István:,,Mit kell tudni a kukoricahibridek érésidő szerinti csoportosításáról -Erdélyi Gazda, 2007/II., pp. 6-9, Nyárádi Imre-István:,,Vetésforgó kialakításánál figyelembe tartandó szempontok, elméletek -Erdélyi Gazda, 2007/I., pp. 32-33, Nyárádi Imre-István:,,Kukoricatermesztők ünnepe-hibridbemutató -Erdélyi Gazda, 2006/XII., pp. 5-6, Nyárádi Imre-István:,,Alakítsunk ki területeinken vetésforgót -Erdélyi Gazda, 2006/XI., pp.??, ISSN Nyárádi Imre-István:,,Maghéj nélküli tök -Erdélyi Gazda, 2006/X., pp. 15-16, Nyárádi Imre-István:,,Az őszi szalmásgabonák vetésmélységének fontossága -Erdélyi Gazda, 2006/IX., pp. 9, Nyárádi Imre-István:,,Őszi búzafajta-ajánlat -Erdélyi Gazda, 2006/VIII., pp. 8-10, Nyárádi Imre-István:,,A mézontófű termesztéstechnológiája -Erdélyi Gazda, 2006/VII., pp. 14-16, Nyárádi Imre-István:,,Zöldtrágya, takarmány, mézelőnövény-mézontófű -Erdélyi Gazda, 2006/VI., pp. 11-12, Nyárádi Imre-István:,,Soissons-őszi búzafajta -Erdélyi Gazda, 2006/V., pp. 7, Nyárádi Imre-István:,,Tápanyagellátás levelen keresztül -Erdélyi Gazda, 2006/V., pp. 9-10, ISSN Nyárádi Imre-István:,,Termésbefolyásoló tényező: a növénysűrűség -Erdélyi Gazda, 2006/IV., pp. 8-9, Nyárádi Imre-István:,,Cukorrépa-termesztés szerződés alapján -Erdélyi Gazda, 2006/III., pp. 9-10, Nyárádi Imre-István:,,Alternatíva a mai mezőgazdaságban: gyógynövénytermesztés -Erdélyi Gazda, 2006/II., pp. 10, 4 oldal / összesen 9

Nyárádi Imre-István:,,A kukorica betakarítása és tárolása -Erdélyi Gazda, 2005/XI., pp. 9, ISSN 1223-5040 Nyárádi Imre-István:,,A szója-egy jövedelmező kultúra -Erdélyi Gazda, 2005/X., pp. 9-10, ISSN Nyárádi Imre-István:,,Cukorrépa-cukortartalom, betakarítási idő meghatározása, a répa fejezése - Erdélyi Gazda, 2005/IX., pp. 11-12, Nyárádi Imre-István:,,Őszi vetésű árpák kedvelt termőtájai és fajtái -Erdélyi Gazda, 2005/VIII., pp. 10-11, Nyárádi Imre-István:,,A búza minősége és ennek befolyásolási lehetőségei -Erdélyi Gazda, 2005/VII., pp. 6-7, Nyárádi Imre-István:,,Kevesebb területen több termés: másodvetés -Erdélyi Gazda, 2005/V., pp. 11-12, Nyárádi Imre-István:,,Kukoricahibrid-ajánlat -Erdélyi Gazda, 2005/III., pp. 11, Nyárádi Imre-István:,,Miért érdemes repcét termeszteni? -Erdélyi Gazda, 2004/XII., pp. 11, ISSN Nyárádi Imre-István:,,A tavaszi sörárpa -Erdélyi Gazda, 2004/XI., pp.??, Nyárádi Imre-István:,,A tavaszi vetések tápanyagellátása és talajelőkészítése -Erdélyi Gazda,2004/X., pp.??, Nyárádi Imre-István:,,Hova, milyen búzafajtát vessünk? -Erdélyi Gazda, 2004/IX., pp. 12, ISSN Nyárádi Imre-István:,,Búza vagy tritikálé -Erdélyi Gazda, 2004/VIII., pp. 9, Nyárádi Imre-István:,,Mire kell figyelni az őszi kalászosok vetésekor? -Erdélyi Gazda, 2004/VII., Nyárádi Imre-István:,,Mit kell tudni a gabona tárolásáról? -Erdélyi Gazda, 2004/VI., pp. 13, ISSN Nyárádi Imre-István:,,Trágyázási módok és növényápolás a kukoricatermesztésben -Erdélyi Gazda, 2004/V., pp. 13, Nyárádi Imre-István:,,Milyen kukoricavetőmagot vásároljunk? -Erdélyi Gazda, 2004/IV., pp. 12-13, Nyárádi Imre-István:,,A cukorrépa magágyelőkészítése és vetése -Erdélyi Gazda, 2004/III., pp. 13-14, Nyárádi Imre-István:,,Vetésforgó-vetésváltás -Erdélyi Gazda, 2004/II., pp. 7, Nyárádi Imre-István:,,Vetésforgó -Erdélyi Gazda, 2003/XI., pp.??, Hazai konferenciákon bemutatott előadások (az előadó neve aláhúzva) Nyárádi Imre-István (2016):,,Lehetőségek és korlátozó tényezők a mezőgazdaságban, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XV. fóruma (plenáris előadás), Kolozsvár, 2016. 11. 25. Nyárádi Imre-István, Fazakas Csaba, Molnár Katalin, Gábor Rolland és Vajda Szende (2016):,,Biokerti lehetőségek bazsalikom termesztésben, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XV. fóruma, Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának XII. konferenciája, Sepsiszentgyörgy 2016. 11. 19. Nyárádi Imre-István (2016):,,Gyógynövényekről termesztő szemmel, -múlt - jelen - jövő - fenntartható fejlesztés -, Küküllő parti Dísznövény - Kertészeti Kiállítás és Vásár, Székleyudvarhely, 2016. 05. 6. Nyárádi Imre-István (2016):,,A gyógynövény gyűjtés és termesztés Erdélyben Páter Bélától napjainkig, Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány által szervezett Gyógynövény Vidék Fejlesztés konferencia, Csíkszereda, 2016. 04. 22. 5 oldal / összesen 9

Nyárádi Imre-István (2016):,,Agrár-szakképzés a Sapientia Egyetemen a természeti erőforrások kihasználása és a fenntarthatóság tükrében, LAM Alapítvány által szervezett szakmai konferencia, Illyefalva, 2016. 03. 11. Nyárádi Imre-István (2016):,,Újraéledt a magyar agrármérnök képzés a Sapientián, XIV. Kertésznap, Nyárádszereda, 2016. 03. 5. Nyárádi Imre-István (2015):,,Újraindult a magyar anyanyelvű agrármérnök képzés Erdélyben a Sapientia EMTE keretén belül, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XIV. fóruma, Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának XI. konferenciája, Kolozsvár 2015. 11. 21. Lukács Blanka, Nyárádi Imre-István (2014):,,A közkereskedelemben található egyes illóolajos termékek mennyiségi és minőségi elemzése, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XIII. fóruma, Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának X. konferenciája, Marosvásárhely 2013. 11. 15. Zilahi Csilla, Nyárádi Imre-István (2014):,,A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Kísérleti és Tangazdaság talajának gyommagtartaléka 2013-ban, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XIII. fóruma, Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának X. konferenciája, Marosvásárhely 2013. 11. 15. Nyárádi Imre-István (2013):,,A parlagfű: új kihívás az erdélyi gyomszabályozásban, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XII. fóruma, Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának IX. konferenciája, Marosvásárhely 2013. 11. 16. Nyárádi Imre-István, Szász Botond Loránd, Kovács Miklós, Moldován Csaba, Iszlay Albert (2013):,,Analysis of less-known maize hybrids in the pedo-climatic conditions of Tg.-Mureș, II. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia, Marosvásárhely, 2013. április 12-13. Nyárádi Imre-István (2012):,,Gyomnövények terméskorlátozó hatása és a gyomszabályozási eljárások hatékonysága kukorica állományban, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben XI. fóruma, Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának VIII. konferenciája, Marosvásárhely 2012. 11. 17. Nyárádi Imre-István, Pap Lóránd-Lehel, Dudás Barna, Szegedi Tünde (2012): A citromfű (Melissa officinalis L.) terméshozamának alakulása különböző állománysűrűségek esetében, (Sapientia EMTE, Kertészmérnöki Tanszék által szervezett Kertészmérnöki Tudományos Ülésszak, Marosvásárhely, 2012. május 18.) Nyárádi Imre-István (2011): A kukorica terméskorlátozó tényezői és ezek szabályozási lehetőségei az Alsó-Nyárádmente térségében, (MTA Agrártudományok Osztály, Gyepgazdálkodási Bizottság által szervezett,,a fenntarthatóság aktualitásai gyepeken című konferencia, Marosvásárhely, 2011. július 12.) Nyárádi Imre-István, Pap Lóránd-Lehel (2011):,, The effect of plant density on the yield of lemon balm (Melissa officinalis L.), (Sapientia EMTE, Kertészmérnöki Tanszék által szervezett I. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia, Marosvásárhely, 2011. április 9.) Gál Katalin-Erzsébet, Csergő Anna-Mária, Nyárádi Imre-István (2010): Különböző élőhely típusok jellemzése a növényfajok megjelenése alapján, Marosvásárhelyen és környékén, (EME, Agrártudományi Szakosztály által szervezett A magyar tudomány napja Erdélyben című konferencia, Kolozsvár, 2010. november 20.) 6 oldal / összesen 9

Filep Rita, Nyárádi Imre-István, Farkas Ágnes (2010): Különböző csicsóka fajták terméshozamának vizsgálata Marosvásárhelyen, (EME, Agrártudományi Szakosztály által szervezett A magyar tudomány napja Erdélyben című konferencia, Kolozsvár, 2010. november 20.) Nyárádi Imre-István (2010):,,Az alakortól a belterjes búzafajtákig, (LÁM Alapítvány, EME, Agrártudományi Szakosztály, Romániai Magyar Gazdák Egyesülete és a Sapientia EMTE- Kertészmérnöki Tanszék által szervezett Hagyomány és innováció című konferencia, Ilyefalva, 2010. július 23.) Gál Katalin-Erzsébet, Csergő Anna-Mária, Nyárádi Imre-István (2009):,,Előmunkálatok Marosvásárhely és környékének gyomflóra-jegyzékéhez, (EME, Agrártudományi Szakosztály által szervezett A magyar tudomány napja Erdélyben című konferencia, Csíkszereda, 2009. október 29.) Nyárádi Imre-István (2008):,,A tápanyagellátás hatása a kukorica terméshozamára, (EME, Agrártudományi Szakosztály által szervezett A magyar tudomány napja Erdélyben című konferencia, Marosvásárhely, 2008. november 22.) Nyárádi I.-I., Balog A. (2006):,,A Föld ökológiai lábnyomának és biokapacitásának összehasonlítása és jelenlegi helyzete, (EME, Agrártudományi Szakosztály által szervezett A magyar tudomány napja Erdélyben című konferencia, Marosvásárhely, 2006. november 25.) Nyárádi Imre-István (2005):,,A kukorica tápanyagellátása és gyomszabályozása közötti kölcsönhatás, (EME, Agrártudományi Szakosztály által szervezett A magyar tudomány napja Erdélyben című konferencia, Marosvásárhely, 2005. november 19.) Hazai szervezésű, nemzetközi jellegű, konferenciákon bemutatott poszter típusú dolgozatok Bartalis Hajnalka, Nyárádi Imre-István:,, The Establishment of Marigold Cutback Date with Regard to Powdery Mildew Infection, (I. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia, Marosvásárhely, 2011. április 8-9.) Horvath Eszter, Nyárádi Imre-István:,, The effect of incremental use of chemical fertilisers on the yield of the Ametiszt poppy in the soil and climate conditions of the Giurgeu Basin, (I. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia, Marosvásárhely, 2011. április 8-9.)) Lőrinczi Ágota, Nyárádi Imre-István:,, Different fertilizer effect of the peppermint (Mentha x piperita L.), (I. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia, Marosvásárhely, 2011. április 8-9.) Külföldi konferenciákon bemutatott előadások (az előadó neve aláhúzva) Nyárádi Imre-István (2014):,,Erdély gyomflórája napjainkban. Kukorica állományok gyomosodása különböző technológiai eljárások esetén, a Magyar Gyomkutató Társaság 20. Konferenciája, Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társaság 31. találkozója, Párkány -Šturovo-(Szlovákia), 2014. 03. 6-8. Külföldi konferenciákon bemutatott poszter típusú dolgozatok Filep Rita, Farkas Ágnes, Nyárádi Imre-István:,, Különböző csicsóka fajták összehasonlító beltartalmi vizsgálata, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság által szervezett 7 oldal / összesen 9

Gyógynövény Konferencia és a Rozsnyay Mátyás Emlékversen, Szeged, Magyarország, 2011. május 5-7. Filep Rita, Farkas Ágnes, Csergő Anna-Mária, Nyárádi Imre-István, Szabó László Gy., Balogh Lajos:,,Adatok Marosvásárhelyen és környékén előforduló csicsóka (Helianthus tuberosus L.) és más évelő Helianthus taxonok morfológiai és szénhidrát-tartalmi jellemzéséhez, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság által szervezett A gyógynövénykutatás új eredményei, minőség, hatékonyság és megbízhatóság a gyógynövények alkalmazásában című konferencia, Gyógynövény szakosztály, Pécs, Magyarország, 2008. október 16-18. Hazai kutatási pályázatok (a pályázatban való részvételi viszony feltüntetésével) Kukoricahibridek összehasonlító vizsgálata; Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2016, (kutatásvezető) A talajtakarás komplex hatásának vizsgálata a talaj-növény rendszerben; Kutatási Programok Intézete, Kolozsvár, 2015-2016 (kutatásvezető) Erdélyi termőtalajok aktív gyommagtartalékának felmérése; Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2015, (kutatásvezető) A tápanyag-ellátás hatása a máriatövis (Silybum marianum) növekedésdinamikájára, terméshozamára valamint a gyógyhatásért felelős hatóanyag mennyiségére; Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, EME- 450/2/1/2014/P.2. iktatószámú szerződés, (kutatásvezető) A tápanyag-ellátás hatékonysági és gazdaságossági vizsgálata kukorica állományban; Eurotrans Alapítvány, Kolozsvár; 09 V.2.0100/24.11.2009. sorszámú szerződés, (kutatásvezető) A gyomszabályozás és a tápanyagellátás közötti kölcsönhatások vizsgálata kukorica állományban; Eurotrans Alapítvány, Kolozsvár; 08530077/24.11.2008. sorszámú szerződés, (kutatásvezető) Elnyert díjjak, kitüntetések 2015 Dr. Hunyadi Károly Ifjúsági emlékérem 2016 Gr. Mikó Imre-emléklap Egyéb fontos megvalósítások -jelentős hozzájárulás a Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ oktatási infrastruktúrájának kialakításához, valamint az Agrármérnöki Szak hatósági engedélyeztetéséhez szükséges iratcsomó összeállításában -jelentős hozzájárulás a Kertészmérnöki Szak végleges akkreditálásához szükséges jelentés illetve az ehhez tartozó dokumentáció előkészítéséhez és egységes arculatba való összegzéséhez -a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Szak által biztosított képzés számára elengedhetetlen tangazdaság létrehozásának ösztönzője és egyik megalapítója; -ezen belül a gyógynövénykert megalapítója és fejlesztője; -ugyanakkor a marosvásárhelyi Marosvásárhelyi Kar területalapjának növénytermesztés általi hasznosításának promotora, kivitelezője 8 oldal / összesen 9

-a gyógynövénytermesztés, földműveléstan, szántóföldi növénytermesztés és gyomnövényismeret és integrált gyomszabályozás gyakorlati tevékenységéhez nélkülözhetetlen szaklaboratórium kialakítása, felszerelése és folyamatos tökéletesítése -56 sikeresen végzett szakdolgozatos hallgató (a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Szakán 2016. augusztusáig sikeresen államvizsgázó hallgatók 26%-a) kísérletének és szakdolgozat készítésének szakmai és tudományos irányítása -több kertészmérnök hallgató különböző hazai és külföldi szakmai rendezvényeken (TDK, egyéb konferenciák stb.) bemutatott dolgozatának irányítása illetve pályázatainak ösztönzése, támogatása (pl. részképzések, dr. Kopp Elemér díj pályázat, stb.) Nyárádtő, 2017. január 16. Dr. Nyárádi Imre-István 9 oldal / összesen 9