PÁLYÁZATI ADATLAP 2013



Hasonló dokumentumok
EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

SZABÁLYZAT. ösztöndíj odaítélésének és folyósításának rendjéről

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

Melléklet A július 3-án közzétett TÁMOP A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban

ESZI KIVÁLÓSÁGA DÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK SZABÁLYAI

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg,

MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

E L Ő T E R J E S Z T É S

KORSZERŰ KERESKEDELEMÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010.

* szemlélés módszere a Tanítóképző kar hallgatójaként. és grafikonos bemutatása a probléma szemléltetése céljából.

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV. 26.) rendelete a Terézvárosi Tanulmányi Ösztöndíjról

2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás

Tartalmi beszámoló. a Gyermekeink a jövő Alapítvány évi működéséről

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Különös közzétételi lista

Tisztelt Képviselő- Testület!

pályázati űrlap 1. pályázó adatai 2. pályázó intézmény bemutatása intézmény neve címe kapcsolattartó neve telefonszáma címe igazgató neve

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL. GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ u. 1.

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása

Nemzeti Tehetség Program

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelete

Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. 25/2012. (III.29.) önkormányzati rendeletével módosított. 21/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. 42/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendelete

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. 20/2017. (V. 3.) önkormányzati rendelete

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. J a v a s l a t. tanulmányi ösztöndíj folyósításának feltételeiről szóló rendelet megalkotására

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása november 27.

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról

E L Ő T E R J E S Z T É S

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Szeged Megyei Jogú Város. Oktatási, Kulturális és Sportiroda

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról

A pályázaton nem vehetnek részt:

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

A Benkő István Alapítványt Dr. Stephen Benkő alapította. Az Alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá.

Tisztelt Képviselő-testület!

KIVONAT. az Oktatási Bizottság április 16-i üléséről. 20/2015 (IV. 16.) OB. hat.

12. számú előterjesztés Minősített többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. 16/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelete

ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT DIÁKOK SZÁMÁRA

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

1. A rendelet célja. 2. A támogatásban részesíthetők köre

1. Általános rendelkezések

E L Ő T E R J E S Z T É S

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Doktorandusz hallgatók pályázati kutatását támogató ösztöndíj az EFOP pályázati forrás terhére HTJSZ 16/E

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2014/2015-ös tanévre. Q.E.D. Bajzások a Bajzásokért tanulmányi ösztöndíjra

Médiafigyelés. Könyvadomány

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/211-1/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 28-i rendkívüli nyilvános ülésére

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

Kallós Zoltán Alapítvány szórványoktatási tevékenységei

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó (közművelődési, sport és egyéb civil szervezet) Neve:. Székhelye:. Adószáma: Képviselőjének neve:

SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának március 21-i üléséről.

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

1/10/2012. számú pályázati kiírás

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 16-i ülésére

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK. 8/2008./IX.01./ önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. középfokú oktatásban résztvevők tanulmányi ösztöndíjáról 1

2. MELLÉKLET HATÁROZAT A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYAIRÓL

PÁLYÁZATI ŰRLAP 1. Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg Erasmus hallgatók 2 kiegészítő támogatása (2011/2012-es tanév)

TOMORI PÁL FİISKOLA SZABÁLYZAT A KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK RENDJÉRİL

K ö z ú t i K ö z l e k e d é s i S z a k s z e r v e z e t

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele

Kitöltő verzió: Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2018.(IV.24.) önkormányzati rendelete. a Nyírbátori szociális - diákösztöndíjakról

Átírás:

EMKE Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület Teleki Társaság Teleki Magyar Ház - http://telekihaz.erdely.org Cím: 430322-RO, Baia Mare-Nagybánya, strada Minerilor Thököly utca nr. 5-7. szám Telefonszám: 004-0262-212668; 0744-919166 E-mail: telekihaz@tmh.alphanet.ro Gróf Teleki Sándor tanulmányi-közéleti ösztöndíj PÁLYÁZATI ADATLAP 2013 1. Neved:... 2. Címed, telefonszámod, e-mail-címed:....... 3. Személyi számod (CNP):.. 4. Osztályod:... Osztályfőnököd:...... A. TANULMÁNYI EREDMÉNYEK átlagjegyed a 2011/2012-es tanévben:... átlagjegyed a 2012/2013-as tanév I. félévében:... B. ISKOLAI TEVÉKENYSÉG az előző, 2011/2012-es tanévben 1. Legfontosabbnak tartott teljesítményeid, versenyeredményeid:........

C. ISKOLAI TEVÉKENYSÉG a jelenlegi, 2012/2013-as tanévben 1. Tantárgyversenyeken való résztvétel és eredmények: 2. Egyéb iskolai versenyeken, vetélkedőkön való résztvétel és eredmények: 2.1. Egyéni versenyek 2.2. Csoportversenyek 3. Szakköri tevékenység: milyen szakkörben, mióta, milyen rendszerességgel?

D. ISKOLÁN KÍVÜLI TEVÉKENYSÉG a jelenlegi, 2012/2013-as tanévben 1. Milyen szervezetek, egyesületek tagja vagy? Mióta? 2. Iskolán kívüli egyéni- és csoportversenyeken, vetélkedőkön való résztvétel és eredmények: 2.1. Egyéni versenyek 2.2. Csoportversenyek Milyen rendezvények szervezésébe-lebonyolításába kapcsolódtál be a 2012/2013-as tanévben?

A pályázatokat a Teleki Magyar Házban kell leadni, hétfőtől szombatig naponta 17-20 óra között. Határidő: 2013. május 20., hétfő 20 óra. Később érkezett pályázatokat nem fogadunk el. OSZTÁLYFŐNÖK véleményezése és aláírása:... IGAZGATÓ véleményezése és aláírása:... ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZÓ DIÁK aláírása:...

A TELEKI-ÖSZTÖNDÍJ ALAPÍTÓ OKIRATA Alulírottak, mint a Teleki Magyar Ház Kuratóriumának tagjai, a mai napon a Gróf TELEKI SÁNDOR ÖSZTÖNDÍJ létesítéséről határozunk. Alapelvek A 2002-es romániai népszámlálás bebizonyította: a kivándorlás és asszimiláció változatlanul súlyos teherként nehezedik szórványközösségünkre. Bár az intézményépítés terén sikerült előrelépnünk, a nagybányai Németh László Gimnázium mellett az év elején a Bányavidék egyik potenciális magyar kulturális háttérintézménye, a Teleki Magyar Ház is megalakult, az értelmiségi elit hiánya továbbra is hátrányosan befolyásolja az oktatás és közélet színvonalát, polgári egyesületeink és intézményeink működését. A felkészült, fiatal magyar tanárok, tanítók, értelmiségiek, valamint tehetségesebb diákjaink egyrészt a folyamatos nagybányai tartózkodással, másrészt az anyanyelvű általános- és középiskolai, valamint főiskolai-egyetemi tanulmányokkal járó anyagi terhek (szállás, étkezés, otthonteremtés, utazási és tankönyvbeszerzési-költségek) miatt képtelenek vállalni a nagybányai munkát, illetve a továbbtanulást. Az alacsony életszínvonal és a megélhetési gondok az előbbieket általában jobban fizető munkalehetőségek felé csábítják, a tehetségesebb diákok egy részét pedig arra ösztönzik, hogy abbahagyják tanulmányaikat, esetleg valamelyik földrajzilag közelebb eső, többnyire román tannyelvű tanintézetbe iratkozzanak. A folyamat egyenes következményeként közösségünk elsorvadásra van ítélve, előbb-utóbb képtelenné válik arra hogy egyrészt kitermelje magából, másrészt megtartsa azt az értelmiségi réteget, amelyre pedig égetően szüksége lenne. Határozat A fentieket felismerve és élve a Szász György nagybányai vállalkozó által felkínált nagylelkű lehetőséggel, a magyar nyelvű oktatás és kultúra vonzerejének növelését szem előtt tartva, itthonmaradásra ösztönözve fiataljainkat és közösségünk értelmiségi tagjait, a jövőben támogatni kívánjuk: - a hátrányos szociális helyzetben lévő, vagy kiemelkedő tanulmányi eredményeket felmutató magyar általánosés középiskolás diákokat, akik valamelyik nagybányai anyanyelvi tanintézetben, vagy osztályban folytatják tanulmányaikat, - az (iskola)közösségük életébe aktívan bekapcsolódó, közösségi szerepvállalásban élenjáró, példás magaviseletű nagybányai magyar diákokat - a kiemelkedő tanulmányi eredményeket felmutató vidéki magyar általános iskolás diákokat, akik a nagybányai Németh László Gimnáziumban, vagy valamelyik nagybányai általános iskola magyar tagozatán szeretnék folytatni tanulmányaikat, - a magyarul tanuló elsőosztályosokat, - azokat a fiatal magyar pedagógusokat, akik Nagybányán folytatnak oktatói tevékenységet. Lehetőségeink bővülésével olyan főiskolai hallgatókon is segíteni szeretnénk, akik valamelyik erdélyi főiskolán vagy egyetemen magyar nyelven végzik tanulmányaikat és kötelezettséget vállalnak arra, hogy tanulmányaik végeztével Nagybányán keresnek munkahelyet. Ugyanakkor kívánatosnak tartjuk mindazon magyar értelmiségiek támogatását, akik tevékeny szerepet vállalnak a nagybányai társadalmi egyesületek működtetésében, szervezésében, folyamatos és kiemelkedő színvonalú munkájukkal segítik intézményeink működését. Az ösztöndíj anyagi forrásai Rövid távon: - a Szász György által felkínált támogatás Hosszú távon:

- vállalkozók, szervezetek, egyházak, magánszemélyek felajánlásai, pályázati úton elnyert alapítványi támogatások, ezek esetleges kamatai. Az ösztöndíj távlati működésének és hátterének biztosítása érdekében kívánatosnak tartjuk egy önálló egyesület/alapítvány bejegyzését, amelynek ingó, vagy ingatlan vagyona ugyancsak céljaink megvalósítását segítené elő. Az odaítélés módja A Teleki-ösztöndíj céljaira elkülönített összeg felügyeletét és kezelését, mint alapító testület, a Teleki Magyar Ház Kuratóriuma végzi, odaítéléséről azonban csak a szakterület alapos ismerőinek (iskolaigazgatók, tanfelügyelők, tanárok, tanítók, civil szervezetek vezetői) bevonásával és javaslatára dönthet. A ösztöndíj - elvi kritériumait - a támogatási módozatokat (rendszeres szociális ösztöndíj, étkezési- és szállásköltség-támogatás, ingázási-költség támogatás, tankönyvtámogatás, tanulmányi ösztöndíj, Teleki-különdíj, pedagógus-ösztöndíj stb.), - valamint az egyes támogatási típusok keretösszegét ugyancsak a Kuratórium határozza meg, a rendelkezésre álló pénzügyi források függvényében. A pályázatok konkrét elbírálására a pontosan kitöltött és a megállapított határidőig (lehetőleg minden év október 15-ig) benyújtott kérdőívek alapján (a szociális jellegű pályázatok esetében), illetve a tanintézetek javaslatai alapján (a tanulmányi jellegű ösztöndíjak esetében) a Kuratórium által felkért szakemberek bevonásával kerül sor. Az ösztöndíj időtartama A Teleki-ösztöndíj lehet: - egyszeri, vagy - egy évre szóló támogatás. Ez utóbbit a kedvezményezett személy havi részletekben kapja kézhez, ugyanannak a személynek egymást követő években csak indokolt esetben ítélhető meg és a javaslattevő személy vagy testület kérésére, a Kuratórium jóváhagyásával bármikor visszavonható. A rendszeres ösztöndíjban részesülő diákokról a Kuratórium minden félév végén írásban kér rövid jellemzést az iskoláktól, a kedvezményezett tanulmányi előmenetelét, közösségi szerepvállalásait, magaviseletét, illetve családjának szociális helyzetét illetően, s ettől teszi függővé a támogatás további folyósítását, esetleg visszavonását. Ajánlott feltételek - pedagógusok esetében főiskolai vagy egyetemi végzettség, 30 éves felső korhatár - diákok esetében elfogadható tanulmányi eredmények, jó magaviselet, bekapcsolódás az iskola, és a nagybányai magyar közösség életébe. - főiskolai hallgatók esetében írásos kötelezettségvállalás, hogy tanulmányaik végeztével legalább öt évig Nagybányán dolgoznak. Reméljük, kezdeményezésünkkel elősegítjük közösségünk megtartó erejének növelését, hatékonyan hozzájárulunk szülőföldön való megmaradásához. Kelt: Nagyányán, 2002. november 6-án A Teleki Magyar Ház Kuratóriuma