különbség FILOZÓFIAI FOLYÓIRAT XVI. évf. / 1. szám 2016 március Felelős szerkesztő: Pavlovits Tamás

Hasonló dokumentumok
Cselekvés, autonómia és felelősség. a DOSZ Filozófiatudományi Osztály második országos konferenciája

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

P R O G R A M F Ü Z E T

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból jutott be állami

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Téma- és paradigmaválasztási dilemmák a 21. századi filozófiában

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A tehetséges hallgatók XXXII. OTDK-n történő részvételének támogatása (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-14) DÖNTÉSI LISTA

JEGYZŐKÖNYV a DOSz Filozófiatudományi Osztályának üléséről

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Pirmajer Attila

DR. KELEMEN ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin

FILOZÓFIA MESTERKÉPZÉSI SZAK

A MAGYAR FILOZÓFIAI TÁRSASÁG, AZ SZTE BTK FILOZÓFIA TANSZÉK, AZ SZTE KLEBELSBERG KÖNYVTÁR TÁRSADALOMELMÉLETI GYŰJTEMÉNY

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai. Megvalósult szakmai tevékenységek:

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak

Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV

A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM FILOZÓFIATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Fiatal Filozófusok Konferenciája 7.

III. Romológus Konferencia

ÖNÉLETRAJZ gépészmérnöki oklevél Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar (okl. sz: 25/1985)

A 2007/ (tavaszi) félév kurzusai Kommunikáció- és Médiatudomány alapszakon (BA)

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

Újratöltve : a mindennapi élet mint téma és mint keret

Tehetséggondozás a felsőoktatásban

Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak

2007. szeptemberétől

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

BBNSF10500 Logika (szimbolikus logika) 2 Gy szk BBNSF00500 I BBNSF00600

Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA

Tanegységlista (BA) 2016-tól fölvett hallgatóknak

Szerzőink, szaklektoraink

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézet POLITOLÓGIA ALAPSZAK NAPPALI TAGOZAT 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára MINTATANTERV

Szakmai önéletrajz Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest Jogász

Középfokú C típusú állami nyelvvizsga Alapfokú C típusú állami nyelvvizsga

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai

tanév II. félév kurzuskínálata (BA) SZABAD BÖLCSÉSZET NAPPALI TAGOZAT. Követelmény. Kreditpont. típusa

CV - Kocsis Erzsébet

Személyi adatlap Személyes adatok Petőcz Éva 1971

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)

VII. Újragondolt negyedszázad. Tudományos konferencia a Horthy-korszakról.

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Művészeti, Színház- és Filmtudományi osztály elnökének éves beszámolója ( /I.)

Trianon és a magyar felsőoktatás

SZEKERES CSILLA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd

49. MEFOB beszámoló április 30-án 49. alkalommal rendezte meg a MAFC a súlyemelő Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságot (MEFOB).

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak

Elektronikus Almanach

HATÁROZATOK TÁRA. A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta Török Márkot, az SZTE HÖK elnökét a Közgyűlés levezető elnökének.

MELLearN Konferencia Szegeden

A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak

Gönczy László. Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, ;

CSUKA BOTOND Curriculum Vitae

FILOZÓFIA SZAK Alapképzés A tantárgyak rendje a Tanulmányi szerződések kitöltéséhez és az Órarend összeállításához

(A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-2011)

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

CSÁKÓ Mihály Vác, Attila u. 3/c. magyar szeptembere óta. egyetemi docens. Intézményfejlesztés

Böhm Gábor szakmai önéletrajza

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA

Mekis D. János szakmai önéletrajza

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza

Meghívó. Helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ (Deák tér 1.) Dr. Zombor Gábor polgármester (Kecskemét MJV Önkormányzata)

2018. évi határozatok kivonata

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %.

TùVOL-KELETI TANULMùNYOK 9. ÉVFOLYAM 2017/2

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. doktori képzésben való részvételre tanév TUDOMÁNYFILOZÓFIA ÉS TUDOMÁNYTÖRTÉNET DOKTORI ISKOLA BME

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

FILOZÓFIA MESTERKÉPZÉSI SZAK

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok: Tudományos fokozat: Végzettség: Munkahely: Vendégoktatás:

KÖZÉP-EURÓPA

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-TDK-13) Érvényes, befogadott pályázatok listája

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézet POLITIKATUDOMÁNY MESTERSZAK NAPPALI TAGOZAT 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára MINTATANTERV

A neveléstudományi doktori iskolák helyzete

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

Iskolánk nevelőtestületének adatai es tanév

Átírás:

különbség FILOZÓFIAI FOLYÓIRAT XVI. évf. / 1. szám 2016 március Felelős szerkesztő: Pavlovits Tamás Szerkesztők: Herczegh Máté, Módos Ádám, Mogyoródi Emese, Simon József, Tóth Gábor Műszaki szerkesztő: Váraljai Anna Szerkesztőbizottság: Boros Gábor, DSc, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest Csejtei Dezső, DSc, Szegedi Tudományegyetem Forrai Gábor, DSc, Budapesti Műszaki Egyetem Gyenge Zoltán, DSc, Szegedi Tudományegyetem Losoncz Alpár, DSc, Újvidéki Egyetem, Szerbia Schmal Dániel, PhD, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest Sutyák Tibor, PhD, Szegedi Tudományegyetem Ullmann Tamás, PhD, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest Weboldal: www.kulonbsegfolyoirat.hu Postacím: SZTE BTK Filozófia Tanszék 6722 Szeged, Petőfi Sándor sgt. 30-34. pavlo@philo.u-szeged.hu ISSN 1785-7821 A szám megjelenését támogatták: SZTE BTK Filozófia Tanszék Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány SZTE Filozófia Doktori Iskola DOSz Filozófiatudományi Osztály Nemzeti Tehetség Program Kivitelezés: Innovariant Nyomdaipari Kft.

Cselekvés, autonómia, felelősség Cselekvés, autonómia, felelősség 7 Rosta Kosztasz: Peithó és Ananké a Timaiosz 48A-ról 9 Hendrik Nikoletta: A bölcs politikai szerepe a sztoicizmusban 23 Nagy Anna: Gondviselés és autonóm cselekvés Plótinosznál 47 Bartha Dávid: Berkeley Malebranche-kritikája és az ősképek 61 Csanádi-Bognár Szilvia: Herder és a műalkotás határa 77 Joób Kristóf: Kényszerprognózis és tervezhetőség: A jövő alakíthatóságának problémája a történeti gondolkodásban Reinhart Koselleck szemével 93 Bárdos Dániel: Makroevolúció, minimalizmus és a paleobiológiai forradalom 105 Havrancsik Dániel: Fenomenológia és társadalomtudomány: Alfred Schütz protoszociológiája 115 Csordás Hédi Virág: Létezik-e képi érvelés, avagy a hidratált tulipán esete 131 Nemesi Nikoletta: Kritikai megjegyzések Harold W. Noonan kontingens azonosságról alkotott koncepciójáról 143 Nyárfádi Krisztián: Deviáns oksági láncok és szándékos cselekvés 157 Makai Ádám: Heurisztikus azonosságelmélet és a többszörös megvalósíthatóság 173 Bernáth László: Morális felelősség mint a morális érték feltétele 185 Számunk szerzői 197 Szerzőink figyelmébe 201

Cselekvés, autonómia, felelősség Cselekvés, autonómia, felelősség - e hívószavak köré igyekeztünk felépíteni a DOSz Filozófiatudományi Osztályának második éves konferenciáját, amit 2015. május 22 23. között rendeztünk meg Ütközéspontok 2. címmel a PPKE BTK budapesti épületében. Elsődleges célunk abban állt, hogy minél több doktorandusz, illetve doktorjelölt kolléga bemutathassa kutatási eredményeit, továbbá a korreferensi rendszernek köszönhetően konstruktív visszajelzést kapjon téziseit illetően. Másodlagos célunk a cselekvés, autonómia és felelősség filozófiai vizsgálata volt, amelyre a plenáris előadások és az előadások egy része keretében került sor. Örömmel látjuk, hogy a konferencia a tehetséggondozás mellett a közösségépítéshez is hozzájárult. A tudományos találkozón összesen negyvenhét előadás hangzott el nyolc szekcióban, amelyek keretében az összes hazai filozófiai doktori iskola képviseltette magát. E kötet a konferencia legjobb előadásai alapján íródott tanulmányoknak biztosít megjelenést, és sorban ez a második ilyen jellegű kiadvány az Elpis 2014/2-es száma után. Az itt közölt tizenhárom tanulmány a doktori képzés sokféleségét igyekszik felmutatni azáltal, hogy a filozófia, a szekciók által fémjelzett összes területét felsorakoztatja a filozófiatörténettől kezdve (antik és újkori filozófia) a diszciplináris megközelítéseken át (esztétika, etika, logika és társadalomfilozófia) a kortárs irányzatokig bezárólag (analitikus és kontinentális filozófia). E válogatás megszületéséért köszönetet mondunk a szerzőknek, a korreferenseknek, a szekciók szervezőinek és elnökeinek, illetve a Különbség folyóirat szerkesztőinek. A konferencia létrejöttéért köszönetünket fejezzük ki a konferencia fővédnökének, Hörcher Ferencnek, a plenáris előadóknak, a záró vita résztvevőinek, a szekcióelnököknek, az előadóknak és a korreferenseknek, illetve a közönségnek is. Külön köszönjük a szervezők kiváló munkáját. Köszönettel tartozunk a PPKE BTK csapatának a helyszín biztosításáért és a hozzájárulásért, valamint az MTA BTK Filozófiai Intézet és a Nemzeti Tehetség Program támogatásáért. Cselekvés, autonómia, felelősség Különbség, XVI. évf. / 1. szám 2016 március, 7. o. DOSz FiTO elnökség

Számunk szerzői Bartha Dávid, a CEU doktorandusza filozófiából. Elsődleges kutatási területe George Berkeley filozófiája, különösen elődeihez és kortársaihoz fűződő viszonya tükrében. Korábbi írásai és előadásai elsősorban a kora újkori elmefilozófia kérdéseit boncolgatták. Bárdos Dániel, 2014-ben végzett a PTE BTK filozófia szakán, jelenleg a BME Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskolájának hallgatója. Érdeklődése középpontjában a biológia filozófiája áll, különös tekintettel a paleontológiával kapcsolatos kérdésekre. Az utóbbi időben a paleobiológiával kapcsolatban végez történeti-episztemológiai jellegű vizsgálódásokat. Bernáth László, 2011-ben végezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem filozófia-esztétika szakán. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filozófiai Doktori Iskolájának doktorjelöltje. Emellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Keresztény Filozófiai Intézetének óraadója, valamint a Fazekas Mihály Gimnáziumnak filozófiatanára. Legfőbb kutatási területe a szabad akarat és a morális felelősség problémája. Csanádi-Bognár Szilvia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Esztétika Doktori Programjának doktorandusza. Kutatásai jelenleg a 18. században formálódó művészeti tér fogalmát érintik, főként Johann Gottfried Herder ezzel kapcsolatos hatását és összegző munkáját illetően. Korábbi vizsgálódásaiban a műleírás kérdéskörével foglalkozott. Csordás Hédi Virág, mesterdiplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, kommunikáció- és médiatudomány képzésén, vizuális kommunikáció szakirányon kiváló minősítéssel szerezte meg. Jelenleg az egyetem Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskolájának másodéves hallgatója. A doktori képzése alatt az érvelés- és meggyőzéstechnika területén végez kutatásokat. Érdeklődése a képi argumentáció és retorika témakörére irányul. Havrancsik Dániel, szociológus, szociológiatörténész, az ELTE Szociológia Doktori Iskola hallgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem Társadalom- és 197

Kommunikációtudományi Intézetének óraadó oktatója. Fő kutatási területe Alfred Schütz munkássága. Hendrik Nikoletta, az ELTE BTK Morál- és Politikai Filozófia Doktori Iskolájának doktorandusza, aki jelenleg a KU Leuven egyetemen tölt egy félévet. Kutatási területe a sztoikus paideia. Szemináriumokat tartott az ELTÉ-n Sztoicizmus, valamint Antik politikai filozófia címmel. 2015 szeptemberétől a Doktoranduszok Országos Szövetsége Filozófiatudományi Osztályának elnöke. Joób Kristóf, az ELTE BTK Újkori Filozófia Doktori Iskolájának doktorandusza. Kutatásának középpontjában a történelemfilozófia, a történelemelmélet és a teológia kapcsolata áll, különös tekintettel az antik görög, illetve a bibliai történelemfelfogásoknak a felvilágosodás nyomán kialakuló nyugat-európai történeti gondolkodáshoz fűződő viszonyára. Makai Ádám, 2006 és 2009 között az SZTE-BTK Filozófia Tanszékének, 2010-től pedig az ELTE-BTK Filozófia Intézetének hallgatója. Jelenleg a Filozófiatudományi Doktori Iskola Analitikus filozófia programjának doktorandusza. Fő kutatási területe az elmefilozófia, azon belül pedig a típus-azonosságelmélet. Nagy Anna, A római Lateráni Egyetem doktori iskolájának hallgatója. Főbb kutatási területe a hellenisztikus- és császárkori filozófia. Nemesi Nikoletta, a PTE BTK FDI doktorjelöltje. Kutatási területe a meghatározatlanság. A PTE-n kurzusokat tartott Politikafilozófia, Hellenisztikus és középkori filozófia és Meghatározatlan azonosság címmel. 2011 óta az ESAP News moderátora; 2013 óta a DOSZ Filozófiatudományi Osztályának tisztségviselője. Nyárfádi Krisztián, 2011-ben végzett az ELTE filozófia szakán, jelenleg ugyanott, a Filozófiatudományi Doktori Iskola Analitikus Filozófia alprogram keretei közt készíti doktori disszertációját Önmegtévesztés címmel. Legfőbb kutatási területe a motivált tévedések (az egyszerű vágyteljesítések, az önmegtévesztés, valamint a motivált téveszmék), azon belül azok fogalmi, valamint magyarázati nehézségeinek tisztázása. Rosta Kosztasz, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar és a svájci Université de Fribourg doktorjelöltje, disszertációját, amelynek címe: Platón és a megszelídítés alapgondolata közös témavezetés mellett írja. 198

2007 óta az Elpis filozófiai folyóirat szerkesztője, 2013 óta a DOSZ Filozófiatudományi Osztály alapító elnöke és tisztségviselője. 199