Az MTA szervezete kultúrnemzeti alapokon



Hasonló dokumentumok
A Határokon Túli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottság megalakítása

A MTA határon túli testületi építkezésének eredményei

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök

AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása magyarországi ösztöndíjak elnyerésére

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem A területi kohézió jövője Debrecen, július 26 augusztus 1.

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY év

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 49. szám

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

projekt indult a Kodolányi János Főiskolán

MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY év

A JÖVŐ INTERNET KUTATÁSKOORDINÁCIÓS KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM

Oktatói önéletrajz Dr. Hegedűs Rita

Oktatói önéletrajz Dr. Hegedűs Rita

SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának március 21-i üléséről.

Gazdaságfejlesztési együttmőködések a magyar-szerb határ menti térségben. Szeged, Pitó Enikı Regionális Igazgató Dél-alföldi régió

Az országos koncepció és a Pannontáj-Sokoró Natúrpark kapcsolódási pontjai. Székely Rita elnök Pannontáj-Sokoró Közhasznú Egyesület

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda

Szovátai Ajánlás. Az RMDSZ és a romániai magyar ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat a rendszerváltás után több keretben, többféle formában alakult.

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG

A Magyar Tudományos Akadémia Domus pályázati felhívása nemzetközi konferencián való aktív részvétel támogatására

SZÜKSÉGLET-ELEMZÉS. a Föderalizmus és Decentralizáció Kutató Intézet (ISFD) létrehozása Magyarországon. Készült:

Nemzetiségi közösségi művelődési stratégia

Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének december 10-i ülésére

Dr. Kovács Géza a hazai jövőkutatás mestere 90. születésnapjára

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2015.

ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI KÖZGYŰLÉSEN

Eredmények és tervek az értékmentés szolgálatában Tarnóczy Mariann MTA Határon Túli Magyarok Titkársága osztályvezető

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése június 18-i ülésére

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában

MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE

Nők szerepe a kutatásfejlesztésben. Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány

Az MTA és a határon túli magyar tudományosság kapcsolata a Kárpát-medencében - különös tekintettel a Vajdaságra

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig!

Úton a Nemzeti Tankönyvtártól a közép-európai tankönyvkutató központ felé

A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai közötti időszakban

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ Veszprém MEGYE: Vizl Péterné

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 30-AI ÜLÉSÉRE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

LdU Aktuell március. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

AZ AKADÉMIAI KUTATÓINTÉZETEK TANÁCSA ÜGYRENDJE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

MEE Szegedi Szervezet

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 26-i ülése 9. számú napirendi pontja

Eseménynaptár. Időpont Helyszín Esemény június 17. Balatonlelle Elnökségi projektnap június 17. Balatonlelle HÖOK Választmány ülése

Előterjesztés A Biatorbágyi Diákokért Közalapítvánnyal kapcsolatos ügyekről

1. fejezet. 2. fejezet

Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés december 15. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE

Képviselő-testületének évi munkaterve

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Maroslele Község Polgármesterétől

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, november

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Tájékoztató. a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács évi tevékenységéről

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu /23200

arculatának ( )

2011. április 7-i ülésére

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről

A Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának. Szervezeti és Működési Szabályzata. Veszprém 2015.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása magyarországi ösztöndíjak elnyerésére

AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2014.

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 19-i ülésére

A tervezet előterjesztője

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói adatlap Dr. Kengyel Ákos

ÉVES KÖZGYŰLÉS. Elnöki beszámoló május május május 14. Hercegh Imre elnök

Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés november 27-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete

A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése

A Balaton Fejlesztési Tanács évi munkaterve

Átírás:

Az MTA szervezete kultúrnemzeti alapokon I. A HATÁROKON TÚLI AKADÉMIAI SZERVEZETEK ÉS KUTATÁS- TÁMOGATÁS KIÉPÍTÉSÉRÕL Nyitás: Domus-program, 1996 Szülõföld-program, 2000 II. A MAGYARORSZÁGI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK TUDO- MÁNYOS MÛKÖDÉSÉNEK SEGÍTÉSE Kisebbségkutató Mûhely, 1998 2000 Hazai kisebbségi önkormányzatokkal A Magyar Tudományos Akadémia az új elnöki program részeként 1996 nyarán megkezdte az akadémiai kutatásszervezet kultúrnemzeti alapokra helyezését. Ennek értelmében hosszú távú feladatának tekintette a határokon túl élõ és magukat magyarnak valló kutatói társadalom szervezését, valamint feladatának tekintette a magyar államon belül élõ nemzeti kisebbségek tudományos szervezõdésének és mûködésének támogatását. I. A HATÁROKON TÚLI AKADÉMIAI SZERVEZETEK ÉS KUTATÁSTÁMOGATÁS KIÉPÍTÉSÉRÕL NYITÁS: DOMUS-PROGRAM, 1996 A határokon túli magyar kutatók szervezésére az elnök önálló elnöki bizottságot hívott létre (Határokon Túli Magyar Tudományosság, elnök Berényi Dénes akadémikus, 1996. június 28.). * Programot fogalmazott meg, amelynek értelmében az 1996 99 közötti hároméves akadémiai periódusban: a) ki kell alakítani a külföldön élõ magyar tudósok szerves kapcsolatrendszerét az MTA-val (osztályaival, bizottságaival és kutatóintézeteivel), Magyar Tudományosság Külföldön, 1996 2000. május 24. Elõterjesztés a határokon túli magyar tudományosság ügyében összehívott értekezleten az MTA, a Miniszterelnöki Hivatal, a Külügyminisztérium, az Oktatási Minisztérium közös értekezlete részére. *1996. június 28. A Határokon Túli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottság megalakítása.

84 GLATZ FERENC Kapcsolatprogram Domus Hungarica, 1997 Nyit a Bolyaiösztöndíjrendszer b) ki kell alakítani a külföldön élõ junior és senior kutatókra és az Akadémia külsõ tagjaira kiterjedõ magyarországi ösztöndíjrendszert. Ennek a programnak értelmében 1997 januártól az Akadémia külsõ tagjai (1990 óta létezõ formális cím) a hazai osztályrendezvényekre rendszeresen meghívást nyernek (ehhez megkapják az évi kéthetes magyarországi tartózkodás szállás- és ellátmányköltségét), ezen túlmenõen kapják az Akadémia és a Magyar Tudomány c. folyóiratokat és egy szakmai közismereti folyóiratot, valamint a Nemzeti Stratégiai Kutatások eredményeit közlõ folyóiratot, az Ezredfordulót. Ez 140, a világ különbözõ részén élõ akadémiai külsõ tagot érint. 1997 áprilisában indult meg a Domus Hungarica Scientiae et Artium elnevezésû program. * A program értelmében a külföldön élõ senior és junior korosztály kutatói megpályázhatnak magyarországi ösztöndíjat, amelyet valamelyik egyetemi tanszéken vagy kutatóintézetnél hasznosítanak. Szállást az e célra a Professzorok Házában kialakított Domusban kapnak, amelyet 1997. szeptember 29-én nyitottunk meg. Az 1997 98. évben összesen 541 hónap (senior 360, junior 181), 1999-ben 277 hónap (senior 234, junior 43) ösztöndíjat adott ki a kuratórium. A programot 1997 szeptemberétõl az MTA és a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium közösen finanszírozta. Közösen állította fel a két intézmény a kuratóriumot is. A senior kutatók havi 70 000, a juniorok havi 50 000 nettó forint ösztöndíjat kapnak az ingyenes szálláson, útiköltségen, xerox- és infrastrukturális költségeken túlmenõen. (A program adminisztrációját a Határokon Túli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottság titkársága, valamint az Akadémián 1998 áprilisában kialakított Kisebbségkutató Mûhely titkársága végzi.) ** Az 1999. év során a program több részletkérdésében folyamatos egyeztetések történtek az Oktatási Minisztérium és az MTA vezetõi között. Az 1997-ben induló Bolyai-ösztöndíjrendszert az MTA megnyitotta a határokon túli fiatal kutatók számára is. Ez azt jelenti, hogy a hároméves rendszerbe évente 25 határokon kívüli magyar fiatal kutató kerül be, akik magyarországi tudományos mûhelyben töltik eredményorientált (disszertációkészítésre kapott) ösztöndíjas idejüket. 1999-tõl a Bolyaiösztöndíj otthon azaz nem csak Magyarországon is igénybe vehetõ. (Az ösztöndíj a mindenkori minimálbér háromszorosa.) 1999-ben a közgyûlésen joggal állapították meg: a Domus-program kereteit kialakultnak vesszük (1999. május 3 4.). *** A következõ idõszak hároméves programja (2000 2003) arra törekszik, hogy az Akadémia *** 1997. április 20. A Domus Hungarica Scientiae et Artium alapításáról. *** 1998. április 1. Tézisek a kisebbségi létrõl. *** 1999. május 3. Új szintézist! (Közgyûlési beszámoló).

AZ MTA SZERVEZETE KULTÚRNEMZETI ALAPOKON 85 járuljon hozzá a határokon túl élõ magyar kutatók otthoni kutatási körülményeinek javításához. * Ennek értelmében került meghirdetésre 1999- ben: az MTA köztestületi tagságát ki kell terjeszteni a határokon túlra. SZÜLÕFÖLD-PROGRAM, 2000 Az új program céljai: a) A határokon túl élõ nem akadémikus kutatók felvétele a köztestületi tagok közé. b) Kialakítani a határokon kívüli köztestületi tagok szervezési rendjét. E szervezési rend igazodjon a térség kiépülõ eurorégió szervezetéhez, központjai az MTA regionális központjai legyenek (Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Veszprém). c) Kialakítani a kormányzattal és az e célra létrehívott alapítványokkal közösen a határokon túli magyar kutatók otthoni munkájának finanszírozhatóságát. d) A határokon túli szervezeti kiterjeszkedéssel egy idõben a magyarországi nem magyar kisebbségek tudományos mûködésének segítése. A program kereteinek meghatározására 1999. október 25-én az Akadémia elnöke tárgyalásokat folytatott Németh Zsolttal, a KÜM politikai államtitkárával, és Szabó Tiborral, a HTMH elnökével. Az elnök e megbeszélés alapján az Akadémia december 6-i közgyûlésén ismertette az Akadémia kultúrnemzeti alapokra helyezése második szakaszának (2000 2003) programját. 2000. március 6-án az elnök 752, a szomszédos országokban élõ, az ottani minõsítési rendszer szerint minõsítettnek tekinthetõ magyar kutatónak küldött levelet, belépési nyilatkozat kíséretében. (Ezt megelõzõen az elnök és a Határokon Túli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottság titkárai december 17-én látogatást tettek Pozsonyban, tárgyalásokat folytatva a szlovák akadémia, a szlovák kormány és az ottani magyar szervezetek képviselõivel a tudományos szervezet kiépítésének gyakorlati megvalósításáról. 1999. október 1-jétõl az Akadémia köztisztviselõi karába beemeltük a határokon túli program adminisztrációját, amely 2000. februárig elkészítette a köztestületi tagságra számba jöhetõ határokon túli kutatók kataszterét.) 2000. június 30-ig a program szerint állást kell foglalni a következõ kérdésekben: a) A jelentkezõ köztestületi tagok szervezési rendje. (A már kialakult javaslat: a határokon túli magyar kutatók részben legyenek Kormányzat és MTA A köztestület kiterjesztése * 1999. december 6. Az új szintézis érdekében. (Hároméves program).

86 GLATZ FERENC A regionális központok szerepe: Pécs, Veszprém, Miskolc, Debrecen, Szeged, Ösztöndíjak a szülõföldön magyarországi 10 ezer tagtársukhoz hasonlóan az MTA köztestületének tagjai, ugyanolyan jogokat élvezve, kivéve a választásokon való részvételt. Ilyen értelemben kapcsolódnak az Akadémia egyes osztályainak és bizottságainak munkájához. És a magyarországi köztestületi tagsághoz hasonlóan az Akadémia öt regionális szervezetének rendezvényein, pályázatain vegyenek részt. Az erre vonatkozó terv térképre vetítve és a regionális központok teherbírását figyelembe véve készült el.) Június 1-jéig várjuk a visszajelentkezéseket, számuktól függ a program további alakítása. b) Állást kell foglalni a határokon túlra kijuttatható további ösztöndíjak és kutatási támogatások rendszerérõl. Javasoljuk a kormányzati szerveknek, hogy e célból május második felében hívjanak össze hazai munkakonferenciát. Ennek célja az Oktatási Minisztérium, a Külügyminisztérium, a HTMH, az Illyés-alapítvány, az Apáczai-alapítvány, valamint a Magyar Tudományos Akadémia programjainak összehangolása. Ennek elõkészítésére hívja meg az Akadémia elnöke az októberi megbeszélés résztvevõit március 27-ére. II. A MAGYARORSZÁGI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK TUDOMÁNYOS MÛKÖDÉSÉNEK SEGÍTÉSE KISEBBSÉGKUTATÓ MÛHELY, 1998 2000 Kisebbségkutatás: konszolidációs fejlesztés A Magyar Tudományos Akadémia szervezetének kultúrnemzeti alapokra helyezése megkívánja azt, hogy a magyarországi kisebbségi tudományos irodalom és kutatómunka akadémiai támogatásban is részesüljön. Az elnök ennek megvitatására akadémikusokból álló testületet hívott össze, amely 1996. október 14. és 1997. november 17. között több ülésen tárgyalta az Akadémia elõtt álló tennivalókat. Állást foglalt amellett: a) az Akadémia hozzon létre az intézethálózat-fejlesztési programján belül Kisebbségkutató Mûhelyt (intézetet) a közép-európai kisebbségi kérdés tanulmányozására; b) a Kisebbségkutató Mûhely hangsúlyosan foglalkozzék a határokon túli magyarság, valamint a hazai kisebbség körében végbemenõ társadalmi-kulturális folyamatokkal; c) a Kisebbségkutató Mûhely folytasson koordinációs tevékenységet az azonos kultúrák összekötése érdekében az államhatároktól függetlenül; (magyar magyar, szlovák szlovák, német német, román román, délszláv délszláv stb.);

AZ MTA SZERVEZETE KULTÚRNEMZETI ALAPOKON 87 d) kiemelten foglalkozzék koordinációs tevékenységében a hazai cigányságot kutató mûhelyekkel és azoknak a cigány önkormányzatokkal történõ összekapcsolásával. E program értelmében 1998. április 27-én megnyílt a Kisebbségkutató Mûhely, és programot fogadott el a magyarországi kisebbségek, valamint a határokon túli magyarság jelen és történelmi folyamatainak kutatásáról. * 1999. szeptember 10-én e programot megvitattuk a Nyugat- Európában, Flensburgban hasonló céllal mûködõ, a nyugat-európai kisebbségeket vizsgáló testvérintézettel. Programmeghatározó és tudományos konferencia volt ez. ** 1999. október 15-én a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatallal közösen szervezett konferencia tárgyalta a kisebbségek kapcsolatrendszerét. (A Kisebbségkutató Mûhely 1998 decemberétõl egyeztette folyamatosan programját a NEKH-val.) Európában a kevés között HAZAI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOKKAL Az Akadémia 2000 2003 közötti programjának meghatározásában hangsúlyosan szerepelt a Kisebbségkutató Mûhely koordináló szerepének erõsítése. 1999. december 9-én az elnök, valamint a Kisebbségkutató Mûhely kuratóriuma és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal konzultációt folytatott a hazai kisebbségi önkormányzatok vezetõivel. *** Egyetértés volt abban, hogy a központ alkalmazzon öt olyan koordinátort, akiknek feladata: részben a hazai kisebbségkutató mûhelyek és a Kisebbségkutató Mûhely munkájának koordinálása, valamint a Kisebbségkutató Mûhely összeköttetésének kiépítése a szlovákiai, kárpátaljai, romániai, jugoszláviai és horvátországi magyar kutatóközpontokkal. (A Kisebbségkutató Mûhely intézetté alakulásáról és így akadémiai bázisba való beemelésérõl ez év végéig kell a közgyûlésnek állást foglalnia.) Az akadémiai vezetésnek ez év nyaráig állást kell foglalnia a következõ kérdésekben: a) el tudja-e vállalni az MTA Kisebbségkutató Intézete a magyarországi nemzeti kisebbségek kutatómûhelyeinek segítését; b) mennyiben képes az MTA a Kisebbségkutató Mûhelybõl egy részben kutató, részben pedig menedzser- és koordináló intézetet kiépíteni, amely a magyar magyar, szlovák szlovák, román román stb. tudományos kapcsolatrendszert a kutatások (projektek) szintjén mûködteti; Kisebbségi kutatást szervezõk Munkamegosztás Akadémia és a kormány között *** 1998. április 1. Tézisek a kisebbségi létrõl. *** 1999. szeptember 10. A kisebbségek és a civil szervezõdések jövõje az Európai Unióban. *** 1999. december 9. A magyarországi kisebbségek tudományossága. (Akadémia és kisebbségpolitika).

88 GLATZ FERENC Megrendelések c) milyen munkamegosztás alakulhat ki az akadémiai és a kormányzati intézmények között? A kérdésekre választ ez év júniusáig kell adni. Ez év március 16-án Doncsev Tosó, a NEKH elnöke látogatást tett az Akadémia elnökénél, és jelezte: 2001. januártól a hivatal szerzõdésben rögzített partnerkapcsolatra törekszik majd az MTA Kisebbségkutató Mûhellyel. Amennyiben abból önálló intézet alakul, rendszeres megrendelésekkel szeretné foglalkoztatni azt. Amint a határokon túli szervezeti rend kialakítása ügyében, úgy a magyarországi kisebbségi kutatások akadémiai helyzetérõl is június második felében kell dönteni. * Õszinte törekvésünk, hogy a kormányzati és civil intézmények áttekinthetõ szervezeti és finanszírozási rendben foglalkozzanak a határokon túli magyar és az államhatáron belüli nem magyar kisebbségek kutatói tudományos mûködésének támogatásával. Meggyõzõdésünk: az anyanyelv szinten tartása a tudományos irodalomban éppolyan fontos, mint a kisebbségek történelmének, jelenének és jövõjének tanulmányozása. Mindkettõ a közép-kelet-európai nemzeti sokszínûség megmaradásának feltétele. Mindkettõ e kis kultúrák modernizálásának feltétele. Kézirat. Sokszorosítva szétosztva 50 példányban