Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

Hasonló dokumentumok
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.)

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

A békéltető testületi eljárás megindítása

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek:

Az ügyfélszolgálati iroda Pécs, Engel J. u. 1. szám alatti épületben működik.

2015. évi LXXV. törvény

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

A NAK vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége.

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TÁJÉKOZTATÓ. a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

I. rész: Kérelmező személy adatai

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

ÁSZF 4. melléklet Békéltető Testület

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

A NAK vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége.

Tápanyag Gazdálkodási Tervkészítő szolgáltatás kapcsolattartói

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság évi Úszóbajnoksága

I. rész: Azonosító adatok

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: augusztus október 15.

IV. Országos Tűzoltó Lépcsőfutó verseny

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : , szerda: , péntek:

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez

5. sz. Melléklet - A Felügyeleti szervek elérhetősége

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: Fax:

INTERCASH PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

Az OPSz KÜLDÖTTGYŰLÉSI KÉPVISELŐK NÉVJEGYZÉKE az Országos Polgárőr Szövetség év november 28. napján tartott küldöttgyűlésén

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

Szabó Sándor 96, Kovács Dávid 96,Bogdán György 95, Bogdán László Somogy megye 4:36,5

M.8. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei

támogatás támogatási

Az EGYSZA lap kitöltése

5. számú melléklet - A Felügyeleti szervek elérhetősége (címe, telefonszáma, egyéb elérhetőség), Vitarendezési fórumok

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

M.8. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei

Kecskemét, 6000,Dózsa György út / , Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.

AP 3.2: Future network (>2009)

XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

Adminisztráció

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

Ügyészségi sajtószóvivők névsora

I. rész: Azonosító adatok

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

Panaszkezelési tájékoztató

Képzési díj visszaigénylési útmutató

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

M.8. számú melléklet. A DÉMÁSZAz NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei

A BELÜGYMINISZTÉRIUM ÉVI ORSZÁGOS JUDO BAJNOKSÁGÁNAK EREDMÉNYEI

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

Kötelező Szakmacsoportos Továbbképzések aktuálisok. Baranya megye

A hidak és hidászat népszerűsítése a közösségi hálón TÓTH TIBOR

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. DEBRECEN, június

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK

Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő II-IV. korcsoport Tiszaújváros, FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2.

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

Átírás:

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550 Szakmai gond: (061)-398-8555 Budapest, 2017. január 13.

A Magyar Labdarúgó Szövetség területileg illetékes szervezeti egységei 1 Magyar Labdarúgó Szövetség 2 Bács-Kiskun LSZ 9 13 Tatabánya Győr 6 8 Szombathely Veszprém 19 20 Székesfehérvár Zalaegerszeg 21 16 18 Kaposvár Szekszárd 3 Pécs 5 Miskolc 17 Salgótarján 14 Eger Nyíregyháza 11 10 1 Debrecen Budapest 15 Szolnok 12 Kecskemét 4 Békéscsaba 2 7 Szeged 3 Baranya LSZ 4 Békés LSZ 5 Borsod-Abaúj- Zemplén LSZ 6 Budapest LSZ 7 Csongrád LSZ 8 Fejér LSZ 9 Győr-Moson-Sopron LSZ 10 Hajdú-Bihar LSZ 11 Heves LSZ 12 Jász-Nagykun-Szolnok LSZ 13 Komárom-Esztergom LSZ 14 Nógrád LSZ 15 Pest LSZ 16 Somogy LSZ 17 Szabolcs-Szatmár-Bereg LSZ 18 Tolna LSZ 19 Vas LSZ 20 Veszprém LSZ 21 Zala LSZ 2

Magyar Labdarúgó Szövetség (1/2) ifa@mlsz.hu Szigethy András Bozsik Intézményi Programot érintő Majoros Attila / Vida Imre (H-P 9-16, előzetes bejelentkezéssel) Majoros.Attila@mlsz.hu / Vida.Imre@mlsz.hu Majoros Attila Bozsik Egyesületi Programot érintő Dobi Edit / Koltai Zoltán (H-P 9-16, előzetes bejelentkezéssel) Dobi.Edit@mlsz.hu / Koltai.Zoltan@mlsz.hu Dobi Edit Klublicenc eljárást érintő Reményi Gergely (H-P 8-16:30, előzetes bejelentkezéssel) remenyi.gergely@mlsz.hu Reményi Gergely (H-P 8-16.30) kérelmeket érintő Vida.Gabor@mlsz.hu / Deak.Balint@mlsz.hu / tms@mlsz.hu / Mersich.Peter@mlsz.hu / Csavajda.Krisztina@mlsz.hu Több kolléga (H-CS 9-11) Labdarúgók nemzetközi átigazolása (férfi hivatásos) tms@mlsz.hu Kovács Péter (H-CS 9-11) Labdarúgók nemzetközi átigazolása (férfi hivatásost kivéve minden nagykorú) Fazekas.Fanni@mlsz.hu / Sipos.Anita@mlsz.hu Fazekas Fanni, Sipos Anita (H-CS 9-11) Labdarúgók nemzetközi átigazolása (kiskorú) Fazekas.Fanni@mlsz.hu / Sipos.Anita@mlsz.hu Fazekas Fanni (H-CS 9-11) tms@mlsz.hu Kovács Péter, Fazekas Fanni, Sipos Anita (H-CS 9-11) 3

Magyar Labdarúgó Szövetség (2/2) érintő Mersich.Peter@mlsz.hu Mersich Péter (H-CS 9-11) Hivatásos labdarúgók szerződéseinek nyilvántartását érintő Sipos.Anita@mlsz.hu Sipos Anita (H-CS 9-11) Deak.Balint@mlsz.hu Deák Bálint (H-CS 9-11) Vida.Gabor@mlsz.hu / Deak.Balint@mlsz.hu / tms@mlsz.hu / Mersich.Peter@mlsz.hu / Csavajda.Krisztina@mlsz.hu Több kolléga (H-CS 9-11) 4

Bács-Kiskun LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Kerpics Ferenc / Kocsis- Szabó Andrea (H-P 10-12) kerpics.ferenc@mlsz.hu / szabo.andrea@mlsz.hu Kerpics Ferenc (H-P 10-12) Kerpics Ferenc / Kocsis- Szabó Andrea (H-P 10-12) kerpics.ferenc@mlsz.hu / szabo.andrea@mlsz.hu Kerpics Ferenc (H-P 10-12) Kerpics Ferenc / Kocsis- Szabó Andrea (H-P 8-10) kerpics.ferenc@mlsz.hu / szabo.andrea@mlsz.hu Kocsis-Szabó Andrea (H-P 8-10) Kerpics Ferenc / Kocsis- Szabó Andrea (H-P 8-10) kerpics.ferenc@mlsz.hu / szabo.andrea@mlsz.hu Kocsis-Szabó Andrea (H-P 8-10) érintő Kerpics Ferenc / Kocsis- Szabó Andrea (H-P 8-10) kerpics.ferenc@mlsz.hu / szabo.andrea@mlsz.hu Kocsis-Szabó Andrea (H-P 8-10) Kerpics Ferenc / Kocsis- Szabó Andrea (H-P 10-12) kerpics.ferenc@mlsz.hu / szabo.andrea@mlsz.hu Kerpics Ferenc (H-P 10-12) 5

Baranya LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő érintő Pfilf László / Éles András (H 9-15, K 9:00-12:00, Cs 9:00-15:00, P 9:00-11:00) Pfilf László / Éles András (H 9-15, K 9:00-12:00, Cs 9:00-15:00, P 9:00-11:00) Pfilf László / Éles András (H 9-15, K 9:00-12:00, Cs 9:00-15:00, P 9:00-11:00) Pfilf László / Éles András (H 9-15, K 9:00-12:00, Cs 9:00-15:00, P 9:00-11:00) Pfilf László / Éles András (H 9-15, K 9:00-12:00, Cs 9:00-15:00, P 9:00-11:00) Pfilf László / Győrki Ákos (H 9-15, K 9:00-12:00, Cs 9:00-15:00, P 9:00-11:00) pfilf.laszlo@mlsz.hu / eles.andras@mlsz.hu pfilf.laszlo@mlsz.hu / eles.andras@mlsz.hu pfilf.laszlo@mlsz.hu / eles.andras@mlsz.hu pfilf.laszlo@mlsz.hu / eles.andras@mlsz.hu pfilf.laszlo@mlsz.hu / eles.andras@mlsz.hu pfilf.laszlo@mlsz.hu / gyorki.akos@mlsz.hu Pfilf László (H-P 9-11) Pfilf László (H-P 9-11) Pfilf László (H-P 9-11) Pfilf László (H-P 9-11) Pfilf László (H-P 9-11) Pfilf László (H-P 9-11) 6

Békés LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Szpisják Zsolt / Kiss Roland szpisjak.zsolt@mlsz.hu / kiss.roland@mlsz.hu Szpisják Zsolt Szpisják Zsolt / Kiss Roland szpisjak.zsolt@mlsz.hu / kiss.roland@mlsz.hu Szpisják Zsolt Szpisják Zsolt / Kiss Roland szpisjak.zsolt@mlsz.hu / kiss.roland@mlsz.hu Kiss Roland Szpisják Zsolt / Kiss Roland szpisjak.zsolt@mlsz.hu / kiss.roland@mlsz.hu Kiss Roland érintő Szpisják Zsolt / Kiss Roland szpisjak.zsolt@mlsz.hu / kiss.roland@mlsz.hu Szpisják Zsolt Szpisják Zsolt / Kiss Roland szpisjak.zsolt@mlsz.hu / kiss.roland@mlsz.hu Kiss Roland 7

Borsod-Abaúj- Zemplén LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Kovács Roland kovacs.roland@mlsz.hu Kovács Roland Kovács Roland kovacs.roland@mlsz.hu Kovács Roland Kovács Roland kovacs.roland@mlsz.hu Kovács Roland Kovács Roland kovacs.roland@mlsz.hu Kovács Roland érintő Kovács Roland kovacs.roland@mlsz.hu Kovács Roland Kovács Roland kovacs.roland@mlsz.hu Kovács Roland 8

Budapest LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Kapusi Tünde / Dobó Balázs (K 9:30-11:30) kapusi.tunde@mlsz.hu / dobo.balazs@mlsz.hu Kapusi Tünde (H-CS 15-17) Kapusi Tünde / Dobó Balázs (K 9:30-11:30) kapusi.tunde@mlsz.hu / dobo.balazs@mlsz.hu Kapusi Tünde (H-CS 15-17) Kapusi Tünde / Kozsák János (K 9:30-11:30) kapusi.tunde@mlsz.hu / kozsak.janos@mlsz.hu Kapusi Tünde (H-CS 15-17) Kapusi Tünde / Kozsák János (K 9:30-11:30) kapusi.tunde@mlsz.hu / kozsak.janos@mlsz.hu Kapusi Tünde (H-CS 15-17) érintő Kapusi Tünde / Kozsák János (K 9:30-11:30) kapusi.tunde@mlsz.hu / kozsak.janos@mlsz.hu Kapusi Tünde (H-CS 15-17) Kapusi Tünde / Dobó Balázs (K 9:30-11:30) kapusi.tunde@mlsz.hu / dobo.balazs@mlsz.hu Kapusi Tünde (H-CS 15-17) 9

Csongrád LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Kószó Szilvia / Mihálffy Amália (H 9-16, Sz 12-18, P 9-11) koszo.szilvia@mlsz.hu / mihalffy.amalia@mlsz.hu Koszó Szilvia (H: 10-15, K-P 10-12) Kószó Szilvia / Mihálffy Amália (H 9-16, Sz 12-18, P 9-11) koszo.szilvia@mlsz.hu / mihalffy.amalia@mlsz.hu Koszó Szilvia (H: 10-15, K-P 10-12) Kószó Szilvia / Mihálffy Amália (H 9-16, Sz 12-18, P 9-11) koszo.szilvia@mlsz.hu / mihalffy.amalia@mlsz.hu Mihálffy Amália (H: 10-15, K-P 10-12) Kószó Szilvia / Mihálffy Amália (H 9-16, Sz 12-18, P 9-11) koszo.szilvia@mlsz.hu / mihalffy.amalia@mlsz.hu Mihálffy Amália (H: 10-15, K-P 10-12) érintő Kószó Szilvia / Mihálffy Amália (H 9-16, Sz 12-18, P 9-11) koszo.szilvia@mlsz.hu / mihalffy.amalia@mlsz.hu Mihálffy Amália (H: 10-15, K-P 10-12) Kószó Szilvia / Mihálffy Amália (H 9-16, Sz 12-18, P 9-11) koszo.szilvia@mlsz.hu / mihalffy.amalia@mlsz.hu Mihálffy Amália (H: 10-15, K-P 10-12) 10

Fejér LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Baranyai Balázs / Gelencsér Tibor (Cs 8-16, P 8-12) gelencser.tibor@mlsz.hu / baranyai.balazs@mlsz.hu Baranyai Balázs (H: 8-10, SZ: 13-16, CS: 8-16. P: 8-12) Baranyai Balázs / Gelencsér Tibor (Cs 8-16, P 8-12) gelencser.tibor@mlsz.hu / baranyai.balazs@mlsz.hu Baranyai Balázs (H: 8-10, SZ: 13-16, CS: 8-16. P: 8-12) Baranyai Balázs / Gelencsér Tibor (Cs 8-16, P 8-12) gelencser.tibor@mlsz.hu / baranyai.balazs@mlsz.hu Baranyai Balázs (H: 8-10, SZ: 13-16, CS: 8-16. P: 8-12) Baranyai Balázs / Gelencsér Tibor (Cs 8-16, P 8-12) gelencser.tibor@mlsz.hu / baranyai.balazs@mlsz.hu Baranyai Balázs (H: 8-10, SZ: 13-16, CS: 8-16. P: 8-12) érintő Baranyai Balázs / Gelencsér Tibor (Cs 8-16, P 8-12) gelencser.tibor@mlsz.hu / baranyai.balazs@mlsz.hu Baranyai Balázs (H: 8-10, SZ: 13-16, CS: 8-16. P: 8-12) Baranyai Balázs / Gelencsér Tibor (Cs 8-16, P 8-12) gelencser.tibor@mlsz.hu / baranyai.balazs@mlsz.hu Baranyai Balázs (H: 8-10, SZ: 13-16, CS: 8-16. P: 8-12) 11

Győr-Moson-Sopron LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Herm László / Péter Gábor herm.laszlo@mlsz.hu / peter.gabor@mlsz.hu Herm László (H-P 9-11) Herm László / Péter Gábor herm.laszlo@mlsz.hu / peter.gabor@mlsz.hu Herm László (H-P 9-11) Herm László / Péter Gábor herm.laszlo@mlsz.hu / peter.gabor@mlsz.hu Herm László (H-P 9-11) Herm László / Péter Gábor herm.laszlo@mlsz.hu / peter.gabor@mlsz.hu Herm László (H-P 9-11) érintő Herm László / Péter Gábor herm.laszlo@mlsz.hu / peter.gabor@mlsz.hu Herm László (H-P 9-11) Herm László / Péter Gábor herm.laszlo@mlsz.hu / peter.gabor@mlsz.hu Herm László (H-P 9-11) 12

Hajdú-Bihar LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Székelyné Bujdosó Andrea / Csige László bujdoso.andrea@mlsz.hu / csige.laszlo@mlsz.hu Székelyné Bujdosó Andrea (H-P 10-12) Székelyné Bujdosó Andrea / Csige László bujdoso.andrea@mlsz.hu / csige.laszlo@mlsz.hu Székelyné Bujdosó Andrea (H-P 10-12) Ander Enikő / Csige László ander.eniko@mlsz.hu / csige.laszlo@mlsz.hu Ander Enikő (H-P 10-12) Ander Enikő / Csige László ander.eniko@mlsz.hu / csige.laszlo@mlsz.hu Ander Enikő (H-P 10-12) érintő Ander Enikő / Csige László ander.eniko@mlsz.hu / csige.laszlo@mlsz.hu Ander Enikő (H-P 10-12) Ander Enikő / Csige László ander.eniko@mlsz.hu / csige.laszlo@mlsz.hu Ander Enikő (H-P 10-12) 13

Heves LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Domoszlai Péter / Gyetvai Péter (H-CS 9-16, P 9-13) domoszlai.peter@mlsz.hu / gyetvai.peter@mlsz.hu Domoszlai Péter (H-P 12-14) Miklósvári Magdolna / Gyetvai Péter (H-CS 9-16, P 9-13) csehne.magdi@mlsz.hu / gyetvai.peter@mlsz.hu Miklósvári Magdolna (H-P 12-14) Domoszlai Péter / Gyetvai Péter (H-CS 9-16, P 9-13) domoszlai.peter@mlsz.hu / gyetvai.peter@mlsz.hu Gyetvai Péter (H-P 12-14) Miklósvári Magdolna / Gyetvai Péter (H-CS 9-16, P 9-13) csehne.magdi@mlsz.hu / gyetvai.peter@mlsz.hu Gyetvai Péter (H-P 12-14) érintő Domoszlai Péter / Miklósvári Magdolna (H-CS 9-16, P 9-13) domoszlai.peter@mlsz.hu / csehne.magdi@mlsz.hu Domoszlai Péter (H-P 12-14) Miklósvári Magdolna / Gyetvai Péter (H-CS 9-16, P 9-13) csehne.magdi@mlsz.hu / gyetvai.peter@mlsz.hu Miklósvári Magdolna (H-P 12-14) 14

Jász-Nagykun-Szolnok LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Papp Lajos / Nagy Andrea (H-P 11-13 ) jasz@mlsz.hu Nagy Andrea (H-P 11-13) Papp Lajos / Nagy Andrea (H-P 11-13 ) jasz@mlsz.hu Papp Lajos (H-P 11-13) Papp Lajos / Nagy Andrea (H-P 11-13 ) jasz@mlsz.hu Nagy Andrea (H-P 11-13) Papp Lajos / Nagy Andrea (H-P 11-13 ) jasz@mlsz.hu Nagy Andrea (H-P 11-13) érintő Papp Lajos / Nagy Andrea (H-P 11-13 ) jasz@mlsz.hu Nagy Andrea (H-P 11-13) Papp Lajos / Nagy Andrea (H-P 11-13 ) jasz@mlsz.hu Papp Lajos (H-P 11-13) 15

Komárom-Esztergom LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Csák Albert / Khéner László csak.albert@mlsz.hu / khener.laszlo@mlsz.hu Csák Albert (H-P 14-16) Csák Albert / Khéner László csak.albert@mlsz.hu / khener.laszlo@mlsz.hu Csák Albert (H-P 14-16) Nagy Andrea / Ferenczi Zsófia nagy.andrea@mlsz.hu / ferenczi.zsofia@mlsz.hu Nagy Andrea (H-P 14-16) Nagy Andrea / Ferenczi Zsófia nagy.andrea@mlsz.hu / ferenczi.zsofia@mlsz.hu Nagy Andrea (H-P 14-16) érintő Nagy Andrea / Ferenczi Zsófia nagy.andrea@mlsz.hu / ferenczi.zsofia@mlsz.hu Nagy Andrea (H-P 14-16) Nagy Andrea / Ferenczi Zsófia nagy.andrea@mlsz.hu / ferenczi.zsofia@mlsz.hu Nagy Andrea (H-P 14-16) 16

Nógrád LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Gálné Kövér Georgina / Fodor Ernő (H-P 10-12) galne.kovergeorgina@mlsz.hu / fodor.erno@mlsz.hu Gálné Kövér Georgina (H-P 11-13) Gálné Kövér Georgina / Fodor Ernő (H-P 10-12) galne.kovergeorgina@mlsz.hu / fodor.erno@mlsz.hu Gálné Kövér Georgina (H-P 11-13) Gálné Kövér Georgina / Józsa-Kovács Orsolya (H-P 10-12) galne.kovergeorgina@mlsz.hu / jozsa-kovacs.orsolya@mlsz.hu Gálné Kövér Georgina (H-P 11-13) Gálné Kövér Georgina / Józsa-Kovács Orsolya (H-P 10-12) galne.kovergeorgina@mlsz.hu / jozsa-kovacs.orsolya@mlsz.hu Gálné Kövér Georgina (H-P 11-13) érintő Gálné Kövér Georgina / Fodor Ernő (H-P 10-12) galne.kovergeorgina@mlsz.hu / fodor.erno@mlsz.hu Gálné Kövér Georgina (H-P 11-13) Gálné Kövér Georgina / Fodor Ernő (H-P 10-12) galne.kovergeorgina@mlsz.hu / fodor.erno@mlsz.hu Gálné Kövér Georgina (H-P 11-13) 17

Pest LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Antalics Ádám / Gallai Gergő (K 10-12) rozsa.balint@mlsz.hu / gallai.gergo@mlsz.hu Rózsa Bálint (H-P 10-12) Antalics Ádám / Gallai Gergő (K 12-14) rozsa.balint@mlsz.hu / gallai.gergo@mlsz.hu Gallai Gergő (H-P 10-12) Kovács Krisztián / Seida Csaba (Cs 10-12) kovacs.krisztian@mlsz.hu / seida.csaba@mlsz.hu Kovács Krisztián (H-P 10-12) Kovács Krisztián / Seida Csaba (Cs12-14) kovacs.krisztian@mlsz.hu / seida.csaba@mlsz.hu Seida Csaba (H-P 10-12) érintő kovacs.krisztian@mlsz.hu / seida.csaba@mlsz.hu Seida Csaba (H-P 10-12) rozsa.balint@mlsz.hu / gallai.gergo@mlsz.hu Gallai Gergő (H-P 10-12) 18

Somogy LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Schlégl László / Takács Norbert (Sz 10-12 Cs-P 11-13) takacs.norbert@mlsz.hu / schlegl.laszlo@mlsz.hu Schlégl László (SZ: 10-12, CS,P: 11-13) Schlégl László / Pirkhofferne Várföldi Melinda (H-K 08.30-10.30) takacs.norbert@mlsz.hu / pirkhofferne.melinda@mlsz.hu Pirkhofferné Várföldi Melinda (H,K: 8.30-10.30) Schlégl László / Pirkhofferne Várföldi Melinda/ Takács Norbert (H-P 9-11) takacs.norbert@mlsz.hu / pirkhofferne.melinda@mlsz.hu Schlégl László (H-P: 9-11) Pirkhofferne Várföldi Melinda / Takács Norbert (H-P 9-11) takacs.norbert@mlsz.hu / pirkhofferne.melinda@mlsz.hu Pirkhofferné Várföldi Melinda (H-P: 9-11) érintő Schlégl László / Takács Norbert (K 9-11) takacs.norbert@mlsz.hu / schlegl.laszlo@mlsz.hu Schlégl László (K: 9-11) Nemes Nándor / Takács Norbert (Cs10-12) takacs.norbert@mlsz.hu / nemes.nandor@mlsz.hu Nemes Nándor (CS: 10-12) 19

Szabolcs-Szatmár-Bereg LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Papp Ferenc / Sitku Andrea Tímea (H-CS 8-16) papp.ferenc@mlsz.hu / sitku.andrea@mlsz.hu Papp Ferenc (H-P 13-15) Papp Ferenc / Kvaka Árpád (H-CS 8-16) papp.ferenc@mlsz.hu / kvaka.arpad@mlsz.hu Papp Ferenc (H-P 13-15) Horváth Bence / Kvaka Árpád (H-CS 9-14) horvath.bence@mlsz.hu / pinter.laszlo@mlsz.hu Horváth Bence (H-P 10-12) Horváth Bence / Kvaka Árpád (H-CS 9-14) horvath.bence@mlsz.hu / pinter.laszlo@mlsz.hu Horváth Bence (H-P 10-12) érintő Horváth Bence / Kvaka Árpád (H-CS 9-14) horvath.bence@mlsz.hu / pinter.laszlo@mlsz.hu Horváth Bence (H-P 10-12) szlomii@gmail.com / kvaka.arpad@mlsz.hu Kvaka Árpád (H-P 10-12) 20

Tolna LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Krausz Márton / Holecsek Péter holecsek.peter@mlsz.hu / reisz.peter@mlsz.hu Reisz Péter (H-P 9-11) Krausz Márton / Holecsek Péter holecsek.peter@mlsz.hu / reisz.peter@mlsz.hu Reisz Péter (H-P 9-11) Krausz Márton / Reisz Péter holecsek.peter@mlsz.hu / reisz.peter@mlsz.hu Reisz Péter (H-P 9-11) Krausz Márton / Reisz Péter holecsek.peter@mlsz.hu / reisz.peter@mlsz.hu Reisz Péter (H-P 9-11) érintő Krausz Márton / Reisz Péter holecsek.peter@mlsz.hu / reisz.peter@mlsz.hu Reisz Péter (H-P 9-11) holecsek.peter@mlsz.hu / reisz.peter@mlsz.hu 21

Vas LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő érintő Serman Tamás / Tapsonyi Ádám /Kajcsos-Varga Krisztina (H-Cs 10-14, P 10-12) Serman Tamás / Tapsonyi Ádám /Kajcsos-Varga Krisztina (H-Cs 10-14, P 10-12) Serman Tamás / Tapsonyi Ádám /Kajcsos-Varga Krisztina (H-Cs 10-14, P 10-12) Serman Tamás / Tapsonyi Ádám /Kajcsos-Varga Krisztina (H-Cs 10-14, P 10-12) Serman Tamás / Tapsonyi Ádám /Kajcsos-Varga Krisztina (H-Cs 10-14, P 10-12) Serman Tamás / Tapsonyi Ádám /Kajcsos-Varga Krisztina (H-Cs 10-14, P 10-12) vas@mlsz.hu vas@mlsz.hu vas@mlsz.hu vas@mlsz.hu vas@mlsz.hu vas@mlsz.hu Serman Tamás, Tapsonyi Ádám (H-CS: 10-14, P: 10-12) Serman Tamás, Tapsonyi Ádám (H-CS: 10-14, P: 10-12) Serman Tamás, Tapsonyi Ádám (H-CS: 10-14, P: 10-12) Serman Tamás, Tapsonyi Ádám (H-CS: 10-14, P: 10-12) Serman Tamás, Tapsonyi Ádám (H-CS: 10-14, P: 10-12) Serman Tamás, Tapsonyi Ádám (H-CS: 10-14, P: 10-12) 22

Veszprém LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Szeli Gabriella / Fekete Tünde (Sz 13-15) szeli.gabriella@mlsz.hu / fekete.tunde@mlsz.hu Szeli Gabriella (H-CS 13-15) Szeli Gabriella / Segesdi Andrea (P 10-12) szeli.gabriella@mlsz.hu / segesdi.adnrea@mlsz.hu Szeli Gabriella (H-CS 13-15) Segesdi Andrea / Fekete Tünde (Cs 10-12) segesdi.adnrea@mlsz.hu / fekete.tunde@mlsz.hu Szeli Gabriella (H-CS 13-15) Szeli Gabriella / Fekete Tünde (Sz 13-15) segesdi.adnrea@mlsz.hu / fekete.tunde@mlsz.hu Szeli Gabriella (H-CS 13-15) érintő Szeli Gabriella / Segesdi Andrea (P 10-12) szeli.gabriella@mlsz.hu / segesdi.adnrea@mlsz.hu Szeli Gabriella (H-CS 13-15) Segesdi Andrea / Fekete Tünde (Cs10-12) szeli.gabriella@mlsz.hu / fekete.tunde@mlsz.hu Szeli Gabriella (H-CS 13-15) 23

Zala LSZ ifa@mlsz.hu Szigethy András kérelmeket érintő Halász Gergő / Zámodics Krisztán (K 16-18) halasz.gergo@mlsz.hu / zamodics.krisztian@mlsz.hu Halász Gergő (H,SZ,CS: 13-16; K,P: 9-12) Halász Gergő / Zámodics Krisztán (K 16-18) halasz.gergo@mlsz.hu / zamodics.krisztian@mlsz.hu Halász Gergő (H,SZ,CS: 13-16; K,P: 9-12) Halász Gergő / Zámodics Krisztán (K 16-18) halasz.gergo@mlsz.hu / zamodics.krisztian@mlsz.hu Halász Gergő (H,SZ,CS: 13-16; K,P: 9-12) Halász Gergő / Zámodics Krisztán (K 16-18) halasz.gergo@mlsz.hu / zamodics.krisztian@mlsz.hu Halász Gergő (H,SZ,CS: 13-16; K,P: 9-12) érintő Halász Gergő / Zámodics Krisztán (K 16-18) halasz.gergo@mlsz.hu / zamodics.krisztian@mlsz.hu Halász Gergő (H,SZ,CS: 13-16; K,P: 9-12) Halász Gergő / Zámodics Krisztán (K 16-18) halasz.gergo@mlsz.hu / zamodics.krisztian@mlsz.hu Halász Gergő (H,SZ,CS: 13-16; K,P: 9-12) 24