TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

Hasonló dokumentumok
TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

A március 8-i szenátusi ülésén hozott Határozatok

1/2009. (III. 17.) határozat

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A március 7-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

1/2008. (IV. 1.) határozat

1/2015. (VI. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Rátky József egyetemi tanári pályázatát az első helyre rangsorolta.

A MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT

2016. évi határozatok kivonata

2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta.

2013. évi határozatok. A február 6-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A február 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016.

2018. évi határozatok kivonata

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A január 24-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ

Tomori Pál Főiskola. Közhasznúsági jelentés 2011.

Tomori Pál Főiskola. Közhasznúsági jelentés 2014.

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának december 14-én tartott üléséről

7. A köztársasági ösztöndíjat elnyert hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból.

Tomori Pál Főiskola. Közhasznúsági jelentés 2018.

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

A Szenátus 50/2016. (X. 12.) sz. határozata a rektori pályázat véleményezéséről, elbírálásáról és elfogadásáról

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

Szent István Egyetem Gödöllő

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József

Szolnoki Főiskola Audit Trail

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők)

A./ A Szenátus a 2010/2011. tanévben fizetendő költségtérítési díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: Szak Évfolyam Költségtérítés/félév (Ft)

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A Kormány.../2005. ( ) Korm. rendelete. a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő

Határozatok

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására.

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

110/2015. (IX.24.) számú határozata. a szabályzatok felülvizsgálati rendjéről

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

7. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat elnyert hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból.


A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását.

T/4095. számú. törvényjavaslat. a felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. törvény módosításáról

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája SZABÁLYZAT A FELSŐOKTATÁSI INFORMÁCIÓS RENDSZERBE TÖRTÉNŐ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL

1/2015. (IV. 23.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Horváth László főiskolai tanári pályázatát az első helyre rangsorolta.

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum:

Kivonat HATÁROZAT. Képzettség szintje. egyetem OKJ felsőfokú kulturális egyetem OKJ felsőfokú kulturális

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15.

KÉPZÉSFEJLESZTÉS ALPROJEKT

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai

2014. évi határozatok kivonata. 1094/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Közigazgatás-szervező BA szak indítása ügyében.

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAP- CSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT BALESETEK ESE- TÉN KÖVETENDŐ ELŐÍRÁSOKRÓL

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a felsőoktatási intézmények képzési és fenntartási normatíva alapján történő finanszírozásáról

A Kari Tanács december 15-i ülésének határozatai

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T

A február 1-jei szenátusi ülésen hozott Határozatok

Kollégiumi jogosultság megállapításához

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29.

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Határozatok

15. A Nyíregyházi Főiskola és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. közötti együttműködési

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja


Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15.

A február 27-i szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 471/3.1/2008. (II.27.) határozat: A Szenátus határozatában támogatta, hogy a három éves

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014.

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÁPRILIS 26-AI ÜLÉSÉRE. 12. napirend

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév

HATÁROZATOK KÖNYVE év. A társaság neve: Bács- Szakma Szakképzés- fejlesztési és Szervezési Non- profit Kiemelkedően Közhasznú Zrt.

Átírás:

2013. ÉV 2013.02.19. 2013/1/1. 2013.02.19. 2013/1/2. 2013.02.19. 2013/1/3. 2013.02.19. 2013/1/4. 2013.02.19. 2013/1/5. 2013.05.21. 2013/2/6. A 2013/1 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és ; A Főiskola módosított Szervezeti és Működési Szabályzatának az (v16 sorszám alatt); A Főiskola módosított Felvételi eljárásról szóló szabályzatának az (v4 sorszám alatt); A Főiskola módosított Hallgatói térítések és juttatási szabályzatának az (v15 sorszám alatt); A Büntetőjogi Mediáció elnevezésű tanfolyam tantervének az és annak, hogy a tanfolyamot a Főiskola megszervezze, hirdesse és végezze; A 2013/2 sz. Szenátusi ülés jének megválasztása; 2013.05.21. 2013/2/7. A 2013/2 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjainak ; 2013.05.21. 2013/2/8. 2013.05.21. 2013/2/9. 2013.05.21. 2013/2/10. 2013.05.21. 2013/2/11. 2013.05.21. 2013/2/12. 2013.05.21. 2013/2/13. 2013.05.21. 2013/2/14. 2013.05.21. 2013/2/15. 2013.05.21. 2013/2/16. 2013.05.21. 2013/2/17. A Főiskola 2012-es üzleti évről készült éves beszámoló ; A Főiskola 2013-es üzleti évre vonatkozó üzleti tervének az ; A Főiskola 2013/2014. tanév I. félévére vonatkozó időbeosztásának az ; A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat módosításainak az (7. verziószám alatt) A Hallgatók térítési és juttatási szabályzatának módosításainak az (16. verziószám alatt) Döntés a Hallgatói Önkormányzat módosított Alapszabályáról; A Főiskola 2012-2016 közötti időszakra vonatkozó Intézményfejlesztési tervének a végrehajtásának és a végrehajtás értékeléséről szóló beszámoló ; Döntés a Főiskola 2013/2. szenátusi ülésének 5. napirendi pontjának levezető elnöki tisztségének átadása kapcsán; Döntés a Főiskola 2013/2. szenátusi ülésének 5. napirendi pontja kapcsán a titkos szavazás lebonyolításához szüksége szavazatszámláló bizottság tagjairól; Dr. Meszlényi Rózsa főiskolai tanár pályázónak a Tomori Pál Főiskola rektori munkakörének betöltésére kiírt pályázatra benyújtott anyagának a támogatása (titkos szavazás);

2012. ÉV 2012.02.28. 2012/1/1. 2012.02.28. 2012/1/2. a 2012/1 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és ; Döntés a kollégiumi jelentkezések elbírálásának a rendjéről szóló szabályzat módosításáról; 2012.02.28. 2012/1/3. Döntés a Gazdálkodási szabályzat módosításáról; 2012.02.28. 2012/1/4. Döntés a Pénzkezelési szabályzat módosításáról; 2012.02.28. 2012/1/5. Döntés a Hallgatók térítési és juttatási szabályzatának a módosításáról; 2012.02.28. 2012/1/6. Döntés a Szakdolgozat készítési szabályzat módosításáról; 2012.02.28. 2012/1/7. 2012.02.28. 2012/1/8. 2012.02.28. 2012/1/9. 2012.02.28. 2012/1/10. 2012.02.28. 2012/1/11. 2012.02.28. 2012/1/12. 2012.02.28. 2012/1/13. 2012.02.28. 2012/1/14. 2012.05.22. 2012/2/15. 2012.05.22. 2012/2/16. 2012.05.22. 2012/2/17. 2012.05.22. 2012/2/18. 2012.05.22. 2012/2/19. 2012.05.22. 2012/2/20. 2012.05.22. 2012/2/21. Döntés a Polányi Károly Szakkollégium Alapító Okiratának a módosításáról; Döntés a Bécsi Egyetemmel (Universität Wien) és az Instituts für Journalismus & Medienmanagement der FHWien-nel való közös együttműködésről a képzéseik Magyarországon történő oktatása kapcsán; Döntés a Budapest, XXII. kerület, Budafoki Borkatakombával történő együttműködési megállapodás kapcsán; Döntés a Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskolával történő együttműködési megállapodás kapcsán; Döntés a Tomori Pál Magyar-Angol Két Tanítási nyelvű Közgazdasági Szakközépiskolával történő együttműködési megállapodás kapcsán; Döntés a Moszkvai Szociális Egyetemmel történő együttműködési megállapodás kapcsán; Döntés a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak angol nyelven történő regisztrációra történő benyújtásáról az Oktatási Hivatalba; Döntés a Főiskola fenntartásában működő óvoda létrehozása kapcsán; a 2012/2 sz. Szenátusi ülés jének megválasztása; a 2012/2 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjainak az ; A Főiskola 2011-es üzleti évről készült éves beszámoló ; A Főiskola 2012-es üzleti évre vonatkozó pénzügyi tervének az ; A Főiskola 2012/2013. tanév I. félévére vonatkozó időbeosztásának az ; A Főiskola 2010-2012 közötti időszakra vonatkozó Intézményfejlesztési tervének a végrehajtásáról és értékeléséről szóló beszámoló ; A Főiskola 2012-2016 közötti időszakra vonatkozó Intézményfejlesztési tervének az és hozzájárulás ahhoz, hogy az a fenntartó részére átadásra kerüljön;

2012.05.22. 2012/2/22. 2012.05.22. 2012/2/23. 2012.07.31. 2012/3/24. Annak a, hogy a Főiskola együttműködést alakítson ki az olsztyn-i Wyzsza Szkola Informatyki i Ekonomii TWP-vel ERASMUS csereprogram, közös tudományos publikációk, kollaboratív kutatás területén és felhatalmazta a rektort, hogy az ezzel kapcsolatos együttműködési megállapodást aláírja és az Oktatási Hivatalnak regisztrációra benyújtsa; A Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskolával történő együttműködés támogatása, borászati szakmenedzser másoddiplomás képzés kapcsán. A 2012/3 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és 2012.07.31. 2012/3/25. Döntés a hallgatók átsorolása ügyében 2012.07.31. 2012/3/26. Döntés hallgatók köztársasági ösztöndíjával kapcsolatosan 2012.07.31. 2012/3/27. 2012.07.31. 2012/3/28. 2012.07.31. 2012/3/29. 2012.07.31. 2012/3/30. 2012.07.31. 2012/3/31. Döntés a módosított Szervezeti és Működési Szabályzatról (14. verziószám alatt) Döntés a módosított Hallgatók térítési és juttatási szabályzatról (14. verziószám alatt) Döntés a módosított Tanulmányi és Vizsgaszabályzatról (6. verziószám alatt) Döntés a módosított Iratkezelési Szabályzatról (7. verziószám alatt) Döntés a módosított Informatikai Biztonsági Szabályzatról (2. verziószám alatt) 2012.07.31. 2012/3/32. Döntés új felsőfokú (felsőoktatási) szakok kapcsán 2012.09.25. 2012/4/33. 2012.09.25. 2012/4/34. 2012.11.27. 2012/5/35. A 2012/4 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és Döntés felsőoktatási szakképzési szakok indításáról, a felsőoktatási szakképzési programról és ehhez kapcsolódóan az intézményi oktatási program módosításáról; A 2012/5 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és ; 2012.11.27. 2012/5/36. Döntés a 2012/2013. tanév II. félévének az időbeosztásáról; 2012.11.27. 2012/5/37. Döntés a Főiskola módosított SZMSZ-éről (v15.); 2012.11.27. 2012/5/38. Döntés a Főiskola által szervezett nyelvi tanfolyamokról és belső vizsgákról szóló szabályzatról; 8 igen, 2 nem, 0, 1 érvénytelen szav.

2011. ÉV 2011.03.21. 2011/1/1. 2011.03.21. 2011/1/2. 2011.03.21. 2011/1/3. 2011.03.21. 2011/1/4. A 2011/1 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és A Főiskola alábbi módosított szabályzatainak az : - TDK Szabályzat, 2-es változat; - Szervezeti és Működési Szabályzat, 12-es változat; - Hallgatók Térítési és Juttatási Szabályzata, 12-es változat; - Szabályzata a Kollégiumi Kérelmek Elbírálásának a rendjéről, 3-as változat; - Szabályzat a Hallgatói Balesetekről, 2-es változat; - Rendkívüli Helyzetek Szabályzata, 3-as változat; - Iratkezelési Szabályzat, 6-os változat; A Hallgatói Önkormányzat módosított Alapszabályának A Főiskola módosított Pénzkezelési és Gazdálkodási Szabályzatának (5-ös verzió) 2011.03.21. 2011/1/5. A Főiskola által alapítandó középiskola támogatása; 2011.05.18. 2011/2/6. 2011.05.18. 2011/2/7. 2011.05.18. 2011/2/8. 2011.05.18. 2011/2/9. 2011.05.18. 2011/2/10. 2011.05.18. 2011/2/11. 2011.05.18. 2011/2/12. 2011.05.18. 2011/2/13. 2011.05.18. 2011/2/14. A 2011/2 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és ; a Főiskola 2010. üzleti évre vonatkozó éves beszámolójának és annak mellékleteinek ; Dr. Suhányi Erzsébet főiskolai tanári helyre beadott pályázatának támogatása; Dr. Melegh Attila főiskolai tanári helyre beadott pályázatának támogatása; Dr. Bányai Kornél főiskolai tanári helyre beadott pályázatának támogatása; Dr. Kuti Ferenc főiskolai tanári helyre beadott pályázatának támogatása; Dr. Simicskó István főiskolai tanári helyre beadott pályázatának támogatása; Dr. Frenyó Zoltán főiskolai tanári helyre beadott pályázatának támogatása; A Főiskola a módosított Szervezeti és Működési Szabályzatának (13. verzió) ; 2011.05.18. 2011/2/15. A 2011/2012 tanév I. félévének időbeosztásának ; 2011.05.18. 2011/2/16. A Főiskola 2011-es üzleti tervének ; 2011.05.18. 2011/2/17. 2011.05.18. 2011/2/18. A nemzetközi gazdálkodási szak és a gazdálkodási és menedzsment szakok további akkreditálása; A Főiskola által alapítandó középiskola alapítási folyamatának megindításának ; 2011.05.18. 2011/2/19. A rektor minősítésének ; 2011.07.28. 2011/3/20. A 2011/3 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és ; 2011.07.28. 2011/3/21. Döntés a hallgatók átsorolása ügyében; 2011.07.28. 2011/3/22. Döntés hallgatók köztársasági ösztöndíjával kapcsolatosan;

2011.07.28. 2011/3/23. 2011.07.28. 2011/3/24. 2011.07.28. 2011/3/25. 2011.07.28. 2011/3/26. Döntés a módosított Tanulmányi és Vizsgaszabályzatról (5. verziószám); Döntés a Kalocsa városával megkötendő együttműködési megállapodás előkészítésére adott felhatalmazásról; Döntés a nemzetközi tanulmányok alapképzési szak angol nyelven történő regisztrációra történő benyújtásáról az Oktatási Hivatalba; Döntés a Griff Felnőttképző Szakközépiskola és Szakiskolával meglévő együttműködés regisztrációjának a módosításáról; 2011.07.28. 2011/3/27. Döntés 2011-2012. tanév I. félévének a módosításáról; 2011.11.29. 2011/4/27. A 2011/4 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai,, levezető elnök 2011.11.29. 2011/4/28. A 2011/2012. tanév II. félévének az időbeosztása 2011.11.29. 2011/4/29. 2011.11.29. 2011/4/30. A Polányi Károly Szakkollégium Alapító Okiratának a módosítása Tájékoztatás a maximális felvehető hallgatói létszám megállapítása iránti eljárásról, továbbá az új akkreditált és akkreditálni tervezett szakok kapcsán, valamint a meglévő képzések módosítása

2010. ÉV 2010.01.13. 2010/1/1. 2010.01.13. 2010/1/2. 2010.01.13. 2010/1/3. 2010.01.13. 2010/1/4. 2010.03.09. 2010/2/5. 2010.03.09. 2010/2/6. 2010.03.09. 2010/2/7. 2010.03.09. 2010/2/8. 2010.03.09. 2010/2/9. 2010.03.09. 2010/2/10. 2010.03.09. 2010/2/11. 2010.03.09. 2010/2/12. a 2010/1 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és 2010-2012-es időszakra vonatkozó Intézményfejlesztési terv Döntés a Gazdaságvédelmi szakértő szakirányú továbbképzés indításáról A Szentpétervári Közgazdasági, Kulturális és Gazdálkodási Főiskolával megkötendő együttműködési szerződés A 2010/2 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és A Tudományos Diákkör szervezésére vonatkozó főiskolai szabályzat A Szervezeti és Működési Szabályzat és Organogram módosításának A Hallgatók Térítési és Jutatási Szabályzat módosításának A Fogyatékossággal Élő Hallgatók Esélyegyenlőségének Szabályzat módosításának A Munkavédelmi Szabályzat és a Tűzvédelmi Szabályzat módosításainak A Pénzkezelési Szabályzat és a Gazdálkodási Szabályzat módosításainak Szabályzat a Felvételi Eljárás Rendjéről módosításainak 2010.03.09. 2010/2/13. A Főiskola módosított időbeosztásának 2010.03.09. 2010/2/14. 2010.03.09. 2010/2/15. 2010.05.11. 2010/3/16. 2010.05.11. 2010/3/17. 2010.05.11. 2010/3/18. 2010.05.11. 2010/3/19. 2010.05.11. 2010/3/20. 2010.06.08. 2010/4/21. 2010.06.08. 2010/4/22. 2010.06.08. 2010/4/23. 2010.06.08. 2010/4/24. 2010.06.08. 2010/4/25. A Kalocsai Fegyház és Börtönnel megkötendő együttműködési megállapodás A temesvári Banat Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemmel és a kalocsai Fűszerpaprika Kutató-Fejlesztő Kht.-val megkötendő együttműködési megállapodás A 2010/3 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és A Főiskola 2009. évre vonatkozó éves beszámolójának A Főiskola 2010-re vonatkozó pénzügyi tervének A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitánysággal megkötni szándékozott együttműködési megállapodás A Főiskola és a Közép Európai Innovációs Központ közötti együttműködés elindításának A 2010/4 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és A Főiskola 2010-2011. I. félévének időbeosztásának a Kecskeméten kialakítandó telephely és képzések Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak, globális civil társadalom szakiránnyal indításának a Döntés a középiskolákkal megkötött megállapodás alapján oktatott FSZ tárgyak módosításáról

2010.06.08. 2010/4/26. 2010.06.28. 2010/5/27. 2010.06.28. 2010/5/28. Döntés a Rendkívüli Helyzetek Szabályzatának a módosításáról (v.2.) A 2010/5. sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és ; Támogatás a Dél-alföldi Regionális Logisztikai Klaszhterbe történő belépésről; 2010.06.28. 2010/5/29. Jóváhagyás a Pályázatíró Iroda létrehozására; 2010.06.28. 2010/5/30. Támogatás szakkollégium alapításához; 2010.06.28. 2010/5/31. 2010.06.28. 2010/5/32. 2010.06.28. 2010/5/33. 2010.08.03. 2010/6/34. Támogatás a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Kollégiumával történő együttműködéshez; Támogatás a Gazdasági informatikai menedzsment szakirányú továbbképzési szak indításához; Támogatás a középfokú oktatási intézményekkel megkötött FSZ tárgyak módosítása kapcsán; A 2010/6. sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és ; 2010.08.03. 2010/6/35. Döntés hallgatók átsorolásáról; 2010.08.03. 2010/6/36. A Főiskola SZMSZ-ének (v.10.) és organogramjának (v.6.) módosításainak ; 2010.08.03. 2010/6/37. A szakkollégium alapító okiratának az ; 2010.08.03. 2010/6/38. 2010.08.03. 2010/6/39. A szakkollégium vezető tanárának a kijelölése (Szabó Matild); A szakkollégium nevéről döntés (Polányi Károly Szakkollégium); 2010.08.03. 2010/6/40. Köztársasági ösztöndíjra felterjesztésről döntés; 2010.08.03. 2010/6/41. 2010.09.07. 2010/7/42. 2010.09.07. 2010/7/43. 2010.11.24. 2010/8/44. 2010.11.24. 2010/8/45. Támogatás a Főiskola vezetősége által Budapesten megvásárolni kívánt épülettel kapcsolatos tárgyalásokhoz; A 2010/7. sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és ; Támogatás a Budapest, XXII. kerület, 228646/1 helyrajzi szám alatt felvett, természetben a 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. szám alatt található ingatlan megvásárlásához, ill. az ezzel kapcsolatos hitelfelvételhez. A 2010/8. sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és ; A Főiskola módosított Minőségirányítási kézikönyvének (v.2.) az ; 2010.11.24. 2010/8/46. A 2010/2011. tanév 2. félév időbeosztásának az ; 2010.11.24. 2010/8/47. 2010.11.24. 2010/8/48. 2010.11.24. 2010/8/49. 2010.11.24. 2010/8/50 Támogatás Nemzetközi Tanulmányok alapképzési szak képzési programjáról és MAB akkreditációra való beadásáról. Támogatás Pénzügy és Számvitel mesterszak képzési programjának és tantervének a kidolgozásához. Támogatás a Főiskola alapképzési szakjainak Romániában történő akkreditációjához; A Főiskola módosított SZMSZ-ének a (v.11.), valamint a módosított organogram további átdolgozásra visszaküldése;;

2010.11.24. 2010/8/51 A Főiskola új Panaszkezelési szabályzatának az ;

2009. ÉV 2009.04.29. 2009/1/1. 2009.04.29. 2009/1/2. 2009/1 sz. Szenátusi ülés új napirendi pontja és a Főiskola 2008-as üzleti évről készült éves beszámolójának az 2009.04.29. 2009/1/3. a Főiskola Erasmus ösztöndíj szabályzatának az 2009.04.29. 2009/1/4. a Főiskola új minőségirányítási kézikönyvének az 2009.04.29. 2009/1/5. 2009.04.29. 2009/1/5. a Főiskola Gazdálkodási Szabályzatának és Pénzkezelési szabályzatának az a Főiskola középiskolákkal kötendő együttműködési megállapodásainak az FSZ szakok tekintetében A 2009. évben a 6. számú Szenátusi határozat elírás miatt nem született; 2009.06.30. 2009/2/7. 2009.06.30. 2009/2/8. 2009.06.30. 2009/2/9. 2009.06.30. 2009/2/10. 2009/2 sz. Szenátusi ülés új napirendi pontja és a Főiskola középiskolákkal kötendő együttműködési megállapodásainak az és a névváltozás miatt újra regisztrálás az FSZ szakok tekintetében a 2009/2010-es tanév első félévének időbeosztásának Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak, globális civil társadalom szakiránnyal indításának a 2009.06.30. 2009/2/11. Döntés Köztársasági Ösztöndíj kapcsán 2009.08.04. 2009/3/12. 2009.08.04. 2009/3/13. 2009.08.04. 2009/3/14. 2009.12.02. 2009/4/15. 2009.12.02. 2009/4/16. 2009.12.02. 2009/4/17. 2009.12.02. 2009/4/18. 2009.12.02. 2009/4/19. 2009.12.02. 2009/4/20. a 2009/3 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és Államilag finanszírozott képzésből költségtérítéses képzésbe átsorolandó hallgatókról való döntés Egyes módosuló szabályzatokról való döntés (Iratkezelési Szabályzat 5. sz. verzió, Hallgatók térítési és juttatási szabályzatának 8. sz. verzió) a 2009/4 sz. Szenátusi ülés napirendi pontjai és Beszámoló a 2009. november 17-én tartott szenátus tagválasztásról A 2009-2012-re vonatkozó átdolgozott és aktualizált Intézményfejlesztési terv, valamint a Kutatási és Innovációs szabályzat Szakdolgozat készítési szabályzat és a Hallgatók térítési és juttatási szabályzat módosításairól döntés A Hallgatói Önkormányzat módosított Alapszabályának A Nemzetközi Interdiszciplináris Központ működésének megkezdésével kapcsolatos döntés 2009.12.02. 2009/4/21. 2009-2010. II. félév időbeosztása 2009.12.02. 2009/4/22. 2009.12.02. 2009/4/23. A Szervezeti és Működési Szabályzat módosításának az a tanár munkakör beépítése kapcsán a Foglalkoztatási Követelményrendszerbe Külföldi felsőoktatási intézményekkel megkötött együttműködési megállapodások 0 igen, 9 nem, 0

2008. ÉV 2008.01.23 2008/1/1. felsőfokú szakképzési szakok képzési program módosításainak 2008.01.23 2008/1/2. Minőségirányítási kézikönyv (1. változat) 2008.01.23 2008/1/3. Pénzügy és számvitel alapképzési szak képzési programjának 2008.01.23 2008/1/4. Logisztikai és szállítmányozási menedzser szakirányú továbbképzési szak képzési programjának 2008.01.23 2008/1/5. Képzési együttműködések 2008.01.23 2008/1/6. Képzési együttműködések 2008.01.23 2008/1/7. Képzési együttműködések 2008.01.23 2008/1/8. Képzési együttműködések 2008.01.23 2008/1/9. Képzési együttműködések 2008.01.23 2008/1/10. Képzési együttműködések 2008.01.23 2008/1/11. Képzési együttműködések 2008.01.23 2008/1/12. Képzési együttműködések 2008.01.23 2008/1/13. Képzési együttműködések 2008.01.23 2008/1/14. Képzési együttműködések 2008.05.29. 2008/2/15. A 2008.05.29-i szenátusi ülés napirendje 2008.05.29. 2008/2/16. a Főiskola 2007. évi beszámolójának 2008.05.29. 2008/2/17. a felvételi eljárás rendjéről szóló szabályzat 2008.05.29. 2008/2/18. 2008.05.29. 2008/2/19. 2008.05.29. 2008/2/20. 2008.05.29. 2008/2/21. a hallgatói fegyelmi és kártérítési ügyek eljárási rendjéről szóló szabályzat a Hallgatói Önkormányzat tagjainak automatikus kollégiumi elhelyezése a kollégiumi jelentkezések elbírálásának eljárási és szervezeti rendjéről szóló szabályzat a hallgatói balesetek megelőzésével kapcsolatos és a bekövetkezett balesetek esetén követendő előírásokról szóló szabályzat 2008.05.29. 2008/2/22. a hallgatói térítési és juttatási szabályzat módosítása 2008.05.29. 2008/2/23. 2008.05.29. 2008/2/24. a szervezeti és működési szabályzat 10. (2) g) pontjának hatályon kívül helyezése a szervezeti és működési szabályzat 15. (4) bekezdésének hatályon kívül helyezése 2008.05.29. 2008/2/25. a szervezeti és működési szabályzat 15. módosítása 2008.05.29. 2008/2/26. a szervezeti és működési szabályzat 10. (6) b) pont és az organogram módosítása 2008.05.29. 2008/2/27. a szervezeti és működési szabályzat módosítása 2008.05.29. 2008/2/28. a Minőségirányítási kézikönyv módosítása 2008.05.29. 2008/2/29. az iratkezelési szabályzat módosítása 2008.05.29. 2008/2/30. szavazatszámláló bizottság alakításáról 2008.05.29. 2008/2/31. Dankovics Viktorné Dr. Szűcs Olga főiskolai tanári pályázatának elbírálása 6 igen, 2 nem, 0 7 igen, 0 nem, 1 (titkos szavazás)

2008.05.29. 2008/2/32. a 2008/2009. tanév I féléve időbeosztásának 2008.05.29. 2008/2/33. képzési együttműködés 2008.08.06. 2008/3/34. a 2008.08.06-i szenátusi ülés napirendje 2008.08.06. 2008/3/35. székhelyen kívüli képzés indításának 2008.08.06. 2008/3/36. képzési együttműködés 2008.08.06. 2008/3/37. 2008.08.06. 2008/3/38. a Szabad bölcsészet alapképzési szak Vallástudomány szakiránya képzési programjának a Gazdaságvédelmi szakközgazdász szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményeinek 2008.08.21. 2008/4/39. a 2008.08.21-i szenátusi ülés napirendje 2008.08.21. 2008/4/40. szavazatszámláló bizottság tagjainak megválasztása 2008.08.21. 2008/4/41. Dr. Meszlényi Rózsa rektorrá történő kinevezésének támogatása 2008.08.21. 2008/4/42. Takács Júlia Köztársasági Ösztöndíj pályázata 2008.08.21. 2008/4/43. 2008.08.21. 2008/4/44. 2008.08.21. 2008/4/45. 2008.08.21. 2008/4/46. Szeitert Anikó Éva Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj pályázatának elbírálása Takács Júlia Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj pályázatának elbírálása Csontos Nikolett Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj pályázatának elbírálása Csorba Anett Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj pályázatának elbírálása 2008.12.09. 2008/5/47. a 2008/5. számú szenátusi ülés napirendi pontjainak az 2008.12.09. 2008/5/48. A már meglévő, de a jogszabályok miatt módosított szabályzatok (Szervezeti és Működési Szabályzat (7-es változat); Tanulmányi és Vizsga szabályzat (5-ös változat); Hallgatók térítési és juttatási szabályzata (7-es változat); Iratkezelési szabályzat (4-es változat); Szabályzat a hallgatói fegyelmi és kártérítési ügyek elbírálásának a rendjéröl (2-es változat); Szabályzat a felvételi eljárás rendjéröl (2-es változat); Szabályzat a kollégiumi jelentkezések elbírálásának a rendjéröl (2-es változat); 2008.12.09. 2008/5/49. Új szabályzatok (Munkavédelmi szabályzat; Informatikai biztonsági szabályzat; Köztársasági ösztöndíj szabályzat; Szabályzat az oklevélmellékletek kiadásának a rendjéről) 2008.12.09. 2008/5/50. a 2008-2009-es félév II. szemeszter idıbeosztásának 6 igen, 1 nem, 1 5 igen, 0 nem, 0 5 igen, 0 nem, 0 5 igen, 0 nem, 0 5 igen, 0 nem, 0 5 igen, 0 nem, 0 7 igen (ebből 1 írásbeli szavazat), 0 nem, 0 1 igen, 5 nem, 0 2008.12.19. 2008/6/51. Rendkívüli szenátusi ülés megtartása és napirendi pontjai; 2008.12.19. 2008/6/52. Rendkívüli szenátusi ülés napirendi pontja; 2008.12.19. 2008/6/53. új FSZ képzések és képzési programjaik ;

2007. év Támogatók:ellenzők (arány, %-ban) 2007.01.03. 2007/1/1. A Tomori Pál Főiskola intézményfejlesztési tervének 2007.01.03. 2007/1/2. A Tomori Pál Főiskola iratkezelési szabályzatának 2007.01.03. 2007/1/3. A Tomori Pál Főiskola oktatói és kutatói követelményrendszerének, a Tomori Pál Főiskola munkakörei és betöltésük szabályai szabályzatának valamint a Tomori Pál Főiskola által adományozott kitüntetések, elismerések szabályzatának 2007.01.03. 2007/1/4. A Tomori Pál Főiskola szervezeti egységeinek átalakítása, 2007.01.03. 2007/1/5. A Tomori Pál Főiskola 2006-2007-2 félévi időbeosztásának 2007.01.03. 2007/1/6. Szabályzatok egységes formátumának 2007.01.03. 2007/1/7. Képzési hozzájárulás összegének 2007.01.03. 2007/1/8. Címzetes főiskolai tanári kinevezés 2007.02.27. 2007/2/9. Felsőfokú szakképzési együttműködési megállapodás és 2007.02.27. 2007/2/10. Felsőfokú szakképzési együttműködési megállapodás és 2007.03.28. 2007/3/11. Új alapképzési szak képzési programjának 2007.03.28. 2007/3/12. Könyvvizsgáló 2007.05.07. 2007/4/13. a Főiskola 2006. évi beszámolójának és közhasznúsági jelentésének 2007.07.04. 2007/5/14. A Tomori Pál Főiskola 2007-2008-1 félévi időbeosztásának 2007.07.04. 2007/5/15. A Tomori Pál Főiskola Szervezeti és működési szabályzatának 2007.07.04. 2007/5/16. A Tomori Pál Főiskola Tanulmányi- és vizsgaszabályzatának 2007.07.04. 2007/5/17. A Tomori Pál Főiskola Szakdolgozat készítési szabályzatának 2007.07.04. 2007/5/18. A Tomori Pál Főiskola Fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségéről szóló szabályzatának 2007.07.04. 2007/5/19. A Tomori Pál Főiskola Az Oklevélmelléklet készítéséről és kiadásának rendjéről szóló szabályzatának 2007.07.04. 2007/5/20. A Tomori Pál Főiskola Tanulmányi bizottság működési szabályzatának 2007.07.18. 2007/6/21. A 2007/2008. évi köztársasági ösztöndíj pályázatok rangsorolásának 2007.07.18. 2007/6/22. Együttműködési megállapodás 2007.07.18. 2007/6/23. A Tomori Pál Főiskola Hallgatók térítési és juttatási szabályzatának 2007.07.18. 2007/6/24. Szabad bölcsészet alapképzési szak módosított képzési programjának 2007.10.08. 2007/7/25. Az új OKJ szerinti képzési programok 2007.10.08. 2007/7/26. A 2007/2008/1 félév időbeosztásának 2007.10.08. 2007/7/27. Hallgatók térítési és juttatási szabályzatának (5. változat) 2007.10.08. 2007/7/28. A Tomori Pál Főiskola munkakörei és betöltésük szabályai című szabályzat (2. változat)

Támogatók:ellenzők (arány, %-ban) 2007.10.08. 2007/7/29. A Tomori Pál Főiskola iratkezelési szabályzatának (2. változat) 2007.10.08. 2007/7/30. A Tomori Pál Főiskola köztársasági ösztöndíj szabályzatának (1. változat) 2007.10.08. 2007/7/31. Együttműködés támogatása FSZ-ben 2007.11.27. 2007/8/32. Szervezeti és működési szabályzat (5. változat) és az Organogram (2. változat)

2006. év 2006.11.06. 2006/3/3. A szenátus a logisztikai és szállítmányozási menedzser szakirányú továbbképzési szak indítását az előterjesztéssel, illetőleg a jegyzőkönyvhöz csatolt írásos anyaggal egyezően elfogadja, illetve jóváhagyólag tudomásul veszi.